Ellenőr, 1872. február (4. évfolyam, 26-48. szám)
1872-02-25 / 46. szám
Előfizetési árak Egész évre I I 20 frt. — kr. Évnegyedre I 5 írt. — kr. Félévre . . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: rostén, nádor-utcza 6. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 40. szám. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A lapot illető reclamátióle Légrády testvérele irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intézendőle. Vasárnap, február 25. 1872. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri A nyilt-tér egy petit sora 30 kr. beigtatásáért . . . . 10 kr. Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, nádor-uteza 1*. szám. (Légrády testvérei« irodájában). Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, két sasutcza 14. sz. ala intézendők. IV. évfolyam. Az iparosok gyűlése. Holnap lesz az iparosok országos közgyűlése. Mi sem lehet jogosultabb és természetesebb , mintha a nemzeti haladásnak oly roppant fontosságú tényezője, milyen az ipar érdekeinek hatályos előmozdításáról, szükségleteinek kielégítő érvényesítéséről akar gondoskodni. Az ipar fejlődése teremtett mindenütt politikai és gazdászati haladást, teremtett anyagi jóllétet és szellemi műveltséget, teremtette a modern államot és társadalmat. Csak melegen lehet tehát üdvözölni, ha az iparosok országos értekezleteken, közös tanácskozás által igyekeznek tisztába jönni a módok és eszközök fölött, melyek speciális kívánalmaik teljesítését leginkább biztosíthatnák. Az ily törekvéseknek nem lehet senki pártkülönbség nélkül ellensége; senki, ki nem áll teljesen kívül a kornak áramlatán, nem ellensége az összes polgárisultságnak és az általános kultúrának. Bámulás vehetett tehát erőt minden komoly politikuson, lett légyen jobb- vagy baloldali, midőn az ipar sajátos érdekét hortozi a pártpolitika és a parlamenti pártalakulás kérdésévé látta eltorzítani. Felhívások mentek szét az országban, melyek nem elégedve be az ipar érdekeinek és óhajainak hangsúlyozásával, egy egészen új politikai párt alakítását tűzték ki az országos ipargyűlés czéljául. Egy iparos párt, mely nem fog tartozni egyik politikai párthoz sem és teljesen mellőzni fogja a közjogi kérdést — ez volna a jelszó! Már azt csakugyan nem hittük volna, hogy Magyarországban ily merő képtelenség visszhangra tudjon találni. Iparospárt! Mi az? Egy oly párt talán, mely kizárólagosan az ipar érdekeit fogja képviselni, és minden egyéb kérdés tárgyalását közönyös részvétlenséggel fogja az országház folyosóin kísérni? Nem juthat eszünkbe ily absurd szándékot tételezni fel az értekezletre egybegyűlt iparosokról, kiknek mindegyike bizonyára fel van ruházva azon értelmiséggel, hogy az ország nagy létkérdései fölött határozott meggyőződéseket valljon magáénak, és nem akarhatja tehát ép saját osztályát, a társadalmi élet ily fontos tényezőjét tökéletesen megfosztani ama befolyástól, melyet a nemzet sorsának intézésére minden választópolgár törvényadta jogánál fogva gyakorolhat. Vagy talán az volna az iparosok törekvése, hogy képviselőink között oly férfiak foglaljanak nagyobb számmal helyet, kik az iparérdekek tárgyalásához szakismeretekkel fognak lépni ? Nem lehet kifogásunk ellene, hogy iparűző emberek oly jelöltnek adjanak előnyt, ki speciális érdekeiket is jobban tudná képviselni, ha egyébként azon párthoz tartozik, melyhez politikai meggyőződésük őket eleve csatolja.Ily férfiakat találhatni most is mindkét országgyűlési párt kebelében. Mit jelentsen azonban a monstruosus követelés, hogy az ily férfiak külön iparospártot képezzenek ? Csak nem képzeli senki, hogy az iparosok által megválasztott képviselőnek véleménye se legyen közjogi kérdésekről. A felhívásnak érintett pontja, mely a közjogi viták ellen nyilatkozik, kétségtelenné teszi előttünk, hogy az iparérdek állítólagos gyámolítása csak lepelül szolgálna a kormánypárt egy készülőben levő lelkiismeretlen ármányának. Szomorú jele a corruptiónak, hogy ez megtörténhetik, hogy a lelketlen pártönzés már ily nyomorult mystificatióktól sem riad vissza. De mert ez így van, publicistikai kötelességünknél fogva egy figyelmeztetést kell intéznünk az ipargyűlésre megjelent küldöttek azon részéhez, mely az országos baloldal elveiben híven és meggyőződésteljesen osztakozik. Melegen óhajtjuk, hogy részvételük és hozzájárulásuk meghozza az ipargyűlés tanácskozásainak sikerét, és érdekeik gyámolítása a jövő országgyűlésen minden politikai véleménykülönbségtől függetlenül biztosítva lehessen. Az ipar terén egy érdekük van jobboldali iparostársaikkal. Törekedjenek velük egyetértve megállapítani az iparos osztály emelésére szükségelt politikai és gazdászati reformokat, melyeket azután a politikai meggyőződések szerint választandó képviselőiknek figyelmébe ajánlhatnak, így csak nyerni fog saját ügyök, és nyerni fog velük együtt az egész ország. Hanem piszkos jobboldali kortesfogások, homályban lappangó reformpárti machinatiók által ne engedjék magukat félrevezettetni. Utasítsanak erélyesen vissza minden oly politikai iparpárti eszmét, mely tőlök eddig vallott pártállásuk megtagadását követelné. Nem az ipar érdeke, de egyéni ambitió, zabolátlan pártönzés lappang e képtelen eszme mögött, mert tudva hazudik az, ki a baloldalt a reformok akadályának mondja, és vakmerően amit, ki egy iparospárt létezését lehetőnek hirdeti. A baloldali kör hétfőn, f. hó 26-án esti hat órakor értekezletet tart. — A baloldali kör értekezletén a választási törvényjavaslat tárgyaltatott. Torontáli levél — Pestről. (Az Ellenőr szerkesztőjéhez.) Febr. 24. Személyes támadásokra rendszerint azon helyen szoktam felelni, hol a támadás történt, engedd meg azonban, barátom, hogy ezúttal e szokásomtól eltérve becses lapodban válaszolhassak azon torontáli levélre, mely a Pesti Napló mai számában, a torontálmegyei tisztújítás alkalmából kiválólag csekély személyemmel foglalkozik. Azért kell e szívességet kérnem tőled, mert oly dolgokat kell elmondanom, a magát „egy párttagénak nevező levélíró úr „torontálmegyei“ pártjáról, melyeknek közlését egy deákpárti lap szerkesztőjétől ildomosan alig követelhetném. Hogy a Deákpárt Torontálmegyében a február 6-ki tisztújításnál kisebbségben maradt, az köztudomású dolog — ilyesmi nem csupán oly pártokkal szokott megtörténni, melyek a boldogok álmát alusszák, hanem rendes sorsa oly pártoknak is, melyek átalában népszerűtlenek, melyek csak a családi nexusok, a kecsegtető kilátások, ingerlő ígéretek és positív jutalmazások terén tudnak maguknak proselytákat szerezni, és e mellett önmagukban is megvannak hasonulva. Hogy a Deákpárt vereségének oroszlánrészét a levelező úr nekem tulajdonítja, az az ő egyéni felfogásának dolga, mely reám nézve nagyon hízelgő lenne, ha igaz volna, de valamint a vezérszerepre soha és sehol nem vágytam, úgy ezen oroszlánrészből is csak annyit vehetek ki magamnak, amennyi engem megillet, ezt azonban szívesen elvállalom mindenkor és mindenki előtt. A levelező úr „legközelebb viselt dolgaimat“ szemléje tárgyává tenni szíveskedvén így szól : „Nevezetes, hogy ezen úr politikai fellépése óta a legnagyobb tüntetésekkel csinálja megyénkben a proselytákat a balpárt részére, mégis kezdettől fogva meg nem szűntek ismerősei állítani, hogy hisz Huszár voltaképen csak álarczozott Deákpárti s a legelső alkalomnál nyíltan a Deákpárthoz csatlakozand, már három éve múlt el s Huszár még mindig mérges baloldali, habár mint beszélik, ő Pesten sokkal simulékonyabb mind ide len." Magam is hallottam Torontál megyében nem egyszer és nem csekély csodálkozással, hogy hiszen én voltaképen Deákpárti vagyok, különösen hallottam pedig ezt az 1869-ki képviselőválasztások előtt, midőn a baloldali választók előtt azzal gyanúsítottak, hogy hivatalkeresés czéljából óhajtok képviselővé lenni és csak hamar átmegyek a túloldalra mint annyi más. No ha nem lesz ez meg nem történt és választóim, kik akkor nem hittek e gyanúsításnak, most már meg vannak győződve és tudják, hogy ez csak igen ártatlan, habár nem legbecsületesebb kortesfogás volt. De bocsásson meg a levelező úr, ha az álarczozott szónál egy kissé megállapodom és kijelentem, hogy álarctot viselni soha sem szoktam, véleményemet pártállásomat és különösen kilétemet mindenkor megmondom és ha valakiről valamit — akár jót akár roszat — állítok, mindig saját nevem alatt szoktam tenni és nem bújok „egy párttag“ vagy más eféle nem de plume álarcza alá. Igaz ugyan, hogy talán meg lehetne ismerni tolláról a madarat. De én Istenem! nálunk annyi a jó madár, hogy az ember könnyen összetéveszti egyiket a másikkal. Abban az egyben azonban igaza lehet a levelező úrnak, hogy én Pesten simulékonyabb vagyok mint Torontálban. De hisz ez egész természetes ! Az emberek közt nagy különbség van, ha mindjárt deákpártiak is. A torontál megyei deákpártiak — tisztelet a kivételeknek! — igen jól fogják tenni, ha kerülik az összehasonlítás az országos párt azon tagjaival, kikkel a képviselőházban szemközt ülni szerencsém van — az efféle összehasonlítások nagyon könnyen eszébe juttatnák az embernek a rana ruptáról szóló mesét. Ami a múlt évi deczember 11-én Zsombolyán tartott értekezletet és annak eredményét illeti, — ha ez a tisztújítás alatt nem juthatott érvényre, ne tessék másnak tulajdonítani, aminek önök az okai. A Deákpárt, — melynek pedig mint a levelező úr bevallja számos tagja csatlakozott a zsombolyai egylethez — hetekkel előbb kitűzte már jelöltjét, pártconferentiát hirdetett február 6 -ára és ugyanazon órában, midőn az egylet tagjainak zöme a hajókon megérkezett Becskerekre,hivatalosan kikiáltotta jelöltjét szorosan kötelezvén minden párttagot csakis a pártgyűlés által adoptált jelöltekre szavazni. Hanem azért mégis eljöttek a zsombolyai egylet által este hét órakor tartott értekezletre, hol ha a más véleménynek nem akarták magukat „auf Gnade und Ungnade“ megadni, nem maradt más hátra mint, felhívni a gyülekezetét, ne tekintse a személyi kérdéseket az egylet elvkérdéseiül és az előbbiekre nézve respectálja mindenkinekegyéni meggyőződését. Jól tudjuk mi, hogy az volt a czél: a délutáni pártkonferenczia határozatai által kötelezett Deákpárti bizottmányi tagokat tömegesen elvinni az egylet értekezletére és ott az ellenvéleményüeket megvizsgálni, de hát persze ez nem sikerült és azt is kijelenthetem, hogy mindez igen derék és tiszteletreméltó befolyásos deákpárti egyének tudtával történt, kikkel az egyleti konferenczián teendő indítványomat előre közöltem és kik azt teljesen helyeselték sokkal lelkiismeresebbek lévén, hogy sem a zsombolyai egylet jövőbeli üdvös működését a legelső alkalommal belefálaszszák némely megyeszerte ismeretes ambitiók kimeríthetlen tengerébe. Elhiszem, hogy ez sok embernek nem tetszett, elismerem, hogy talán ez alkalommal én is elég vakmerő voltam mosolyogni, nem ugyan a dolgok menetén, hanem bizonyos urak csalódásteljes ábrázatán, mert hiába mindig komikus az, midőn valaki mást akar lefőzni és ő maga felsül. A tisztújítás eredményével a levelező úr a körülményekhez képest meg van elégedve. Én is, és elégedettségemből teljességgel semmit sem von le azon körülmény, hogy több igen fontos állomásra jobboldaliak lettek megválasztva, sőt őszintén örülök is ezen körülménynek, mert részben baloldali szavazatok hozzájárultával történt, ami az ellenzékiek eljárásának méltányosságát igen előnyösen különbözteti meg a jobboldal eljárásától oly megyékben, hol a többség az övék, másrészt pedig azért, mert a megválasztottak, —hogy csupán az árvaszéki elnököt említsem — oly egyének, kiket szakavatottságuk az illető hivatalokra teljesen képesít. És most néhány megjegyzést kívánok tenni azon tényről, mely oly sok indokolatlan szemrehányást vont fejünkre — azon tényről, hogy a nemzetiségi párt (jól megjegyzendő: a szerbek, mert a románok zömét sikerült a Deákpártnak elhalászni hanem ezzel persze nem dicsekednek) az ellenzékkel együtt szavazott. Hát bizony kérem arról nem lehet tenni, hogy a szerbek nem követték a románok példáját, valamint arról sem, hogy a jobboldalnak az ellenzéket sem önmagában megszakítani sem pedig a nemzetiségieket arra bírni nem sikerült, hogy minden állomásra speciális jelöltet állítván fel, kezére játszák a kormánypárt bizonyos korifeusainak azon egyetlen módot, mely által némely — még a Deák párt függetlenebb része által sem különösen kegyelt egyént a tisztikarba talán bejuttathattak volna. Pedig hát ez irányban nem vethet szemére a levelező úr saját pártjának lanyhaságot. A tisztújitás előtti napon, midőn már a kijelölő bizottság megválasztásánál az ellenzék 115 szótöbbséggel győzött, igen buzgó kísérletek történtek arra, hogy a nemzetiségi párt előbbi alispáni jelöltje visszalépését visszavonja és magát újra kijelölésbe tétetni kérje, sőt csekély személyem is meg lett kérdeztetve a Deákpárt egy igen tekintélyes tagja által, nem lennék-e hajlandó az alispáni tisztet elvállalni ? Persze ez nem a mi szép szemeink kedvéért történt és nem tekinthető a személyünk iránt netalán érzett rokonszenv nyilatkozatának, hanem akárki kiszámíthatja az ujján, hogy 111 szavazatmajoritás ott, hol a másik 217 szavazat három részre oszlik. A Deákpárt sem idegenkedett valami nagyon a szerbekkel való együtt-szavazástól, erre nézve a többek közül csak azon egy körülményt említem, hogy midőn a választások harmadik napján egy félreértés következtében a szerbek két állomás betöltésénél tömegesen a jobboldallal szavaztak, ugyanazon délután, mikor a szerbek a másnap megválapoztandó 30 tagú állandó Villa-oratus Arijraaz összeállítása tárgyában értekezletet tartottak, a jobboldalnak egy — nem tudom — küldötte-e, de mindenesetre egy igen élénk tagja és exjelöltje megjelent a nemzetiségi párt conferentiájának helyiségében, és ott azt a propositiót tette, hogy választassék meg közös egyetértéssel az állandó bizottmányba 30 jobboldali és 30 szerb tag és a balpárt zárassék ki tömegesen. A jó úr természetesen felsült, de jellemző, hogy ez épen azon napon történt, midőn a jobboldal számos tagja elfogadta s méltányolta azon — később meg is valósított — indítványomat, hogy a 60 tagú bizottságba 20 jobboldali, 20 szerb és ugyanannyi baloldali bizottmányi tag választassák, amit, mellesleg megjegyzem, eléggé méltányos eljárásnak tartok arra nézve, hogy felhívjam a levelező urat, legyen szíves nekem egyetlen megyét nevezni, hol a Deákpárt, ha oly nagy többségben volt, mint az ellenzék Torontálban, hasonló eljárást követett volna. Tanácsos lenne tehát leszállni azon magas paripáról, melyen az illetők a hazafiasság monopóliumát kizárólag maguknak vindikálják,denunciálják azokat,kik a békés együttélést lehetővé tenni iparkodnak, és hasonlítanak azon álszenteskedőkhöz, kik csak akkor kezdenek imádkozni, midőn már vétkezni nem tudnak, vagy holmi kedves bűnök elkövetésére irányzott kísérleteik nem sikerülnek. Végül a levelező úr arra szólítja, fel a deákpártot, hogy szervezkedjék. Helyes. Én is óhajtom, hogy ezt a torontáli deákpárt megtegye és pedig gyökeresen, alaposan. Készséggel elismerem a politikai életben a compromissumok fontos és hasznos szerepét, de azt is ki kell jelentenem, hogy mindaddig, míg a torontáli deákpártnál oly emberek a főszereplők, kik nyíltan kimondják, hogy a főispánnal, látván az ellenzéki nagy többséget, az lett volna kötelessége, hogy egyetlen ellenzékit se engedjen a kijelölési névsorba bejutni, mindaddig mondom, e párttal bármily compromissumra lépni nem tartom sem lehetséges, sem tisztességes dolognak. Huszár Imre, veit valló polgárok részéről Mező-Túrról: ifj. Turgonyi Lajos, Gulácsy Zsigmond, Dömötör László, Keller Simon. — A szabadkai népkör küldöttei: Mukics Ernő, Varga Károly, Mukics Aurél, Vermes Gábor, Szkenderovits János, Portics József, Vulcs Tivadar. — Tolnamegyekölesdi választókerülete baloldali pártjából : Kanczely Ferencz, Perczel Lajos, Dobrószky János, Ritter István. — Pest megye területén levő 12 választókerületről: — A ráczkevei kerület részéről: Garamy Antal, Mihalcsics Timót. — A szentendrei kerület részéről: Luppa Péter, Végh János, Jordán István. — A váczi kerület részéről: Szalacsy Sándor, Sándor Zsigmond. — A gödöllői kerület részéről: Kovács Illés, id. és Fáy Béla.— A monori kerületből: Batha Andor, Szilassy István, Tahy Lajos. — Az alsó dabasi választó kerület részéről: Földváry Albert, Szilassy György. — Az abonyi választó kerületből: Sivó Gyula, Benedicty Gyula, Gulner Gyula. — A dunavecsei kerület részéről: Földváry Mihály, Szőke István. — A dunapataji kerület részéről : Földváry Gábor Kovács István, Dobor János. — A keczeli kerület részéről: Hoffmann Lajos, Beniczky Lajos — Czeglédről: Szalay Sándor, Batta Ferencz, Szalay Sámuel. Nagykőrösről: Beretvás Farkas, Mészáros Zsigmond. — Esztergom megye tábi váválasztó kerületéből: Dezsényi Elek, Haan Rezső, Szekér József, Gegus Nándor, Oltásy Pál. — Hunyadmegyei ellenzék gyűléséből Makray László, Mara Lőrincz, Dragits Péter, Orbonás József, Lechmann Róbert, Tóth László, Buda Imre, Keresztes Kálmán, Lázár Pál. — A budai szabadelvű népkör részéről: Andaházy László, Andorffy Károly, Sandrik Mihály, Tóth Antal. — A győri választókerületből: idősb Pereghy Mihály, Pich Amin, Krisztinkovics Ede, Kramdini István, Bejczy József. — A péri kerületből: Bay Géza, Békeffy Károly, Hencz Sándor, Kuppics Károly. — A tét hi kerületből : Effry Sándor, Matkovits János, Matkovits László, Kis Sánd. — A győrszigeti kerületből: Enesey Kálm., Takács Fer, Barcza Géza Németh György, Kaszás Ist., Viklidán Józs. —A csanádmegyei ellenzéki egylet: Blaskovits István, Vertán Endre, Bossányi Lajos, Dobsa Lajos, Szontag Pál (csanádi) Molnár Albert, Bánffy Gyula, Juhász István, Juhász Antal, Engedi Imre, Zludaky Bertalan, Bartha György. — Szathmármegye m.-szalkai választókerület baloldali tagjai közül: gr. Vay Mihály, Ujfalussy Sándor, Horváth Mihály. — Trencsénmegyei balpárt tanácskozási üléséből: Andaházy Pál, Pongrácz Lajos, Bogyó Rező, gr. Pongrácz Ede, Pongrácz Géza. — Tolnamegyei balpárt kebeléből: báró Wimmersberg Nándor, Perczel István, Szluha Benedek, Dőry János, Szluha Ignácz, Perczel Lajos, Csolnoky Imre, Schwarzkopf Alajos, Hecs Károly, Ujfalusy Imre, Hanzéli Ferencz, Petrich Ferencz, Kimity Sándor, Mányoki Tamás, Lippis István, Simonsics Béla, Dőry Géza, báró Dőry Andor, Buday József, gr. Festetich Alfonz, Dőry Andor, Schöner Imre. — Öszszesen 71 helyről 388 küldött van bejelentve. Az országgyűlési baloldali kör meghagyásából közli Vécsey Tamás, jegyző. — A vasúti üzlet tárgyában a szerződés tegnap este két példányban aláíratott, a kormány részéről Lónyay miniszterelnök, Kerkapoly, Tisza és Szlávy miniszterek által, a consortium részéről az érdekelt bankok jelenlevő képviselői által. A consortium átvesz 100 milliónyi elsőbbségi kötvényt 84 árfolyammal azon feltétel alatt, hogy a 86 árfolyamon felüli nyeremény fele az államot illeti. A szerződés valószínűleg holnap kerül a minisztertanács elé. A baloldal márczius 10-iki országos értekezletére bejelentett elvtársak névsora . (Második közlemény.) Fehér megye vaái ker. baloldali választói részéről: Közel István, Petrovics Ferencz, ifjú Hollósy Károly, Birner Károly, Gajárszky Mihály, Rátkai István, Szabó Lajos, Jankó Dániel. A zemplén megyei baloldali párt részéről: Szakácsy Dániel, Matolay Etel, Sisák Gyula, Vas Gyula, Mezősy László, id. Farkas Lajos, Löderer Mihály, Dercsányi Kálmán, Pilisy Zsigmond, Bujanovics Rudolf. — A paksi választókerületi balpárttól: Cholczoky Imre, Reitter József, Simoncsics Béla, Juhász Antal, Kimler János, Policzer Arthur, Kovács János. — Hont megye baloldali párthive részéről :Dacsó Pál, Báthory Gábor, Bulyovszky Kálmán és Gyura Adolf. — A vas megyei baloldaliak központi közgyűléséből : Spissich László, Horváth János, Boda Márton, Koczor Dániel, Horváth György, Szabó György, Antal Lajos, Boda József, Kállay Gyula, Bozzay Imre, Hibrik Kálmán, Vidos Kálmán, Szálas György, Rumy Miklós, Rosenberg Henrik, Vörös István, Szovják Hugo, gróf Batthyányi Elemér, Berke János, Horváth Pál, Bolla László, Mayer József, Vajcz József, Mészöly Ignácz, Erőssy László, Bakonyi Miklós, Toperczer Károly, Kárik Ferencz, Czipót Rezső, Tresztyánszky János, Nemsén Gábor, Fehér Károly. — A mezőtúri polgári olvasókör részéről Pap Péter, Czebe Károly. — Sopron sz. kir. városi balpárt részéről: Tomsich Bertalan, Loksa Dániel, Thamm Mátyás. — A baloldal és Vukovics Sebő az „uj pártról.“ Mi megmondtuk véleményünket azon erőlködésről és ármányról, mely különféle nevek alatt egy új pártot szeretne gyártani. Ámpostura vagy ősrjöngés gyanánt ismertettük azon hűhót, melylyel „a baloldal bomlását“ hazudozzák a jobboldali lapok, a kormánytól nyert utasításaik vagy természeti bornírtságuk szerint. És elmondtuk meggyőződésünket, hogy azon urak, kik a baloldalt elhagyták, vagyis az ellenzék létjogát képező fő elvek vallásához hűtlenek lettek, előbb-utóbb, nolens volens, azon jobboldal kormányának engedelmes szavazógépezetébe fognak illesztetni, amelyet 1867 óta mostanig — a baloldali, általuk is elfogadott, hitvallás értelmében — hazánkra nézve károsnak jogfosztónak, veszedelmesnek tartottak s épen ezért, megbuktatandónak ítéltek. S végre nyilvánítottuk azon meggyőződésünket is, hogy ezen uj pártalakítás vége, a baloldalt illetőleg, nem lesz és nem lehet egyéb, mint egy országos fiaskó, bármit eredményezzen is a jobb oldalt illetőleg. — Ez volt az Ellenőr magatartása az uj párt irányában, melyről nem lesz tán okunk egyebet megírni, mint nevetséges kimúlását, az idétlen születést követő rövid és dicstelen tengése után. — Lássuk azonban, mit tart róla az olyan férfiú is, ki nem tagja sem a baloldali körnek, sem a 48-as körnek s igy még a pártfegyelem szempontjából sem tartozik azok közé, kik — a jobboldali sajtó szerint — kénytelenek vagy legalább igyekeznek titkolni a baloldali meghasonlás „torokgyíkját“. — Lássuk mit mond — a minden tekintetben független — Vukovics Sebő, kit — mellékesen legyen mondva — a Reform nemrégiben — holdkóros képzelgéseinek egyik rohama alatt — azok közt látott és jelzett, kik sóvárognak menekülni a közjogi kérdések ellenzéki alapjáról. Vukovics Sebő a Hon mai irányczikkében fejtegeti véleményét a Prónay és Podmaniczky által tett lépés s az új pártalakítás felett. Ezen irányczikkből, melyet, térhiány miatt, nem vehetünk át egészen, csak néhány részt idézünk, de ezek is kimerítik a kérdést teljesen. Szerkesztő.* „Politikai pártok életében — írja Vukovics — nem ritkán történik, hogy egyes tagjaik felbontják pártkötelékeiket, de ily esetek rendesen olyankor adják elő magukat, midőn a párt valamely új, azelőtt czéljai közt helyt nem foglalt tárgyat vesz föl programmjába, — példát azonban arra, hogy tagok elváljanak pártjuktól oly ügyben, mely addig általuk is támogatva, sőt a párt főjeléül elismerve volt, nem hiszem, hogy a parlamenti emlékiratokban oly könnyen találni lehessen. A pártok tétele nemcsak nem veszély, hanem a nemzeti közélet nélkülözhetlen műszere, mely csak akkor válik károssá, ha a párt nemcsak szabad hajlamból közébe lépő tagok, hanem függéses vagy jutalom ösztönéből zászlójához csatlakozó felek által is nő fel hatalomra. Hogy fenőbb a független tagok rajzolásánál csupán a többségre utaltam, azt igazolnom felesleges, mert azt, hogy az ellenzékhez tartozás valaha valakit a reform elveinek előmozdításában vagy a visszaélések kárhoztatásában gátolt volna, komolyan senki sem fogja állítani. Terv szerint az új párt, mind a jobb, mind a baloldal tagjai közül toborzana, s eképen egyik oldalnak sem okozna nagyobb előnyt vagy hátrányt, de ez egyenlőség csak látszólagos, mert a jobboldal lényegileg nem vesztene semmit, átlépő tagjai a főkérdésben tovább is hívei maradván, de az e síkos térre hágó ellenzéki tagok pártjuk gyökerétől szakadnának el. Az uj párt ugyanis az ország önállóságáért küzdők számát csökkentené, az uj közjogi alap fentartóit pedig szaporítaná. Ha az ellenzék elállana programmjától, nemcsak elhomályosítaná eddigi pályáját, hanem előidézné azon az 1861. évben jósolt korszakot, melyben „elenyésznének a jogok, miután maga a nemzet róluk lemondott,“ mert addig, mig egy kitűző ellenzék résen áll, a nemzet nem mondott le jogairól, — s végre diadalt szerezne a többség azon igényének, miszerint az ellenzék az új közjogi alapban megnyugvása előtt kormányképes nem lehet, az által pedig a parlamenti rendszer jövőjét saját kezével tönkre tenné“ Az országházból. Bujanovich Sándor úr a képviselőház mai ülésében a választási törvényjavaslat mellett tartott beszédében az incompatibilitás kérdését is fölemlítvén, többi között ezeket mondá: „Én egyetértek egészen. képviselőtársunk Csernátony Lajosnak az „Ellenőr“-ben kifejtett azonntízettívei, Hogy az incompatibilitásra sem törvény sem határozat nem kell, hogy az incompatibilitásra vonatkozólag minden egyénnek egyéni lelkiismerete, morális kötelezettsége elegendő“. E lapok szerkesztője Csernátony Lajos megtette ugyan erre a képviselőházban rögtön észrevételeit s tagadta, hogy ilyet az „Ellenőr“ valaha állított volna, de azért nem lesz fölösleges az incompatibilitást fejtegető czikkünkből, melyre Bujanovich úr hivatkozott s mely megjelent az „Ellenőr“ január 31-iki számában, a kérdéses passust szószerint ide iktatni: „Ha a világot csak önérzetes emberek laknák, nem kellene incompatibilitási törvény. Azt tudni lehetne törvény nélkül is, hogy midőn alárendeltje valaki a kormánynak, ugyanakkor nem lehet tagja a képviselő testületnek is, mely a kormányt elenőrizni van hivatva. Azt tudni lehetne törvény nélkül is, hogy nem illik dupla fizetést elfogadni az országtól oly két állásért, melyek közül legfelebb csak egyikének vagyunk képesek megfelelni. De mivel ez nincs így, a jelen országgyűlésnek nem szabad szétoszolni addig, míg az incompatibilitási törvényt meg nem alkotta. A jelen állapot, midőn a törvényhozás egy jelentékeny részét a kormány kegyétől függő hivatalnokok és a kormány közvetlen befolyása alatt álló egyének képezik, nem lehet, hogy újból ismétlődjék“. E között amit most idéztünk s a között, amit Bujanovich úr mondott, azt hisszük, van egy kis különbség. ■3v Midőn Mocsáry Lajos és Vukovics Sebő radikálisan liberális, és liberálisan nemzeti szellemű beszédeiket elmondották ma a képviselőházban, beszédének végén egyik is, másik is gyönyörűen megfelelt a kérdésre, hogy mi egyik legfőbb feladata jelen viszonyaink között az ellenzéknek. A hazafiús szeretetet, a polgárerények e legdicsőbbikét és a szabadság érzetét megőrizni föntartani és növelni a nemzetben. Úgy van. Hazánk felett, hogy Vukovics szavaival éljünk, a reactió küzhödt fojtó levegője napról napra sűrűbbé lesz. Javaslatok és indítványok, melyek a szabadság vagy az állami önállóság érdekében léteznek, csak kaczajjal fogadtatnak a többség részéről, míg mohó kapzsisággal emeltetik törvénynyé minden, mi hazánk függetlenségét csorbítja, vagy egy-egy tőrdöfést ad polgári szabadságunknak. Ma megtagadják az országtól az önálló pénzügyet, holnap megfosztanak a szavazati jogtól, mi egyik legszentebb jogát képezi a polgárnak. És az ellenzék — számra nézve kisebb lévén — mindezt nem akadályozhatja meg. Sikertelen marad a legbuzgóbb törekvés, megbénul a tetterő a majoritásnak mindent megsemmisítő szavazata előtt. Láttuk, hogy a nemzet önállóságát tartó százados oszlopok mint döntettek le egymás után; láttuk, hogy az önkormányzat legerősebb védbástyái mint szórattak szét és most látjuk, mint nyújtja ki kezét e párt a választási törvényjavaslatban egész az egyes polgárokig, hogy megfoszsza azokat jogaiktól. Mint sáskahad, oly irtózatosan pusztít e párt a nemzeti és polgári jogok terén. De vigasztaljon a tudat, hogy ez nem ma-