Ellenőr, 1872. május (4. évfolyam, 102-125. szám)
1872-05-02 / 103. szám
Égést irts Félévre . Előfizetési árak • < 20 frt. — kr. I Évnegyedre . , . . 10 „ — „ I Egy hónapra Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, uji dor-utcza 6. szám. 5 frt. — fcr. 1 „ 80 „ Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A lapot illető reklamálják Légrády testvérek irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intő*emlőit. 103. szám. Csütörtök, május 2. 1872 Tizhanábos petit sor egyszeri beigtatásáért Hirdetési dijak: A nyilt tér eg 7 petit sora 30 kr. 10 kr. I Bélyegdijaindt a beigtatásért 30 Kiadóhivatal és hirdetések elvétele: Pesten, nádor-utcza O. s..án.. (Légrddv teatérek irodájába). _______ A Ás előfizetés pénzek helysen es üdékről Pest, tét-sasutcza Ikszál a intézendők. IV. évfolyam. Pest, május 1. —7— Kinek nem jut eszébe a hét hós sváb nevetséges históriája, ha elgondolja a magyar kormány által indított munkásper lefolyását, mely ma az összes vádlottak fölmentése által érte befejezését? Ritka államhatalom ugyan, mely fogékonyságot tanúsítana azon alapigazság iránt, hogy a teljes nyilvánosság alkotmányos szabadsága készíti elő legbiztosabban a polgárosodás haladásától várhatlan társadalmi problémák helyes megoldását. De még absolut ,kormányok ,melyeknek leginkább gyengéjek a rendőri túlbuzgóság, nem követnek el oly rettentő baklövést, hogy üldözés alá vegyenek egy eszmét, mely a társadalmi viszonyokban fejlődésének kezdetleges feltételeit sem találta még meg. Nem lehet itt mást föltennünk, mint hogy a magyar kormány és a pesti rendőrség a külföldi példákon indulva az alkotmányos élet nélkülözhetlen intézményei közé soroltak az állandó deficiten kívül egy kis munkáspárt is, hiányozzék bár nálunk ily luxusberuházáshoz minden anyag és kellék. Más országokban a kormányok legalább munkás mozgalmat találnak magukkal szemben, de azért az üldözési viszketeg ott is csak árthat, mert a leghatályosabb egyesítő kapcsot kölcsönzi a rendszerint szervezetlen, homályosan ösztönszerű munkás törekvéseknek. Ám a magyar kormány bebizonyította, mint kelljen munkáspert teremteni, ott hol annak a tényekben szikrányi alapja sincsen. Sociál-democraticus munkás lázadás Magyarországban! Csak olyan dolog, mint az indián törzsfőnök naiv szereplése, midőn frakkot húzott meztelen testére, hogy teljesen hasonlítson a műveit angolokhoz. Mi sült ki az egész, roppant handabandával kisért munkás porból? Semmi egyéb, mint az, hogy nálunk a leglelkiismeretlenebb módon lehet elgázolni a személyes szabadságot és pasai önkény felelősség nélkül űzhet vakmerő játékot minden polgári joggal. Hanem ez aztán elég is, hogy a mivelt népek álmélkodjanak, mi magunk meg clm.5lirp/il«poiAitiv «. Iuiuti, mily helyet foglalunk el mint modern jogállam, melynek feltétlenül törvények uralma alatt kellene állania! Miért voltak hát oly hosszú ideig szabadságuktól megfosztva ezek a süldő Pontiusok, kiknek alapjában édes kevés közük van a socialdemokratikus credohoz, s kiknek bűnét tulajdonképen a rendőrség közegei követték el, mert megtettek minden tőlük telhető sületlenséget, hogy teremtsenek munkás kérdést és socialdemokratikus izgalmat egy pohár vízben? Az a rettentő hűtlenségi bűntény nagyon ártatlan — és ahol nem ártatlan, inkább üdvös — dolgokra lett leszállítva. A vádlottak levelezésben állottak külföldi munkásvezérekkel és egyletekkel, mit a minisztérium által megerősített alapszabályok világosan megengedtek , alapítottak tanodákat, melyekben a munkások elemi oktatásban részesültek, mit a társadalomnak csak örömmel lehet fogadnia, még az International tagjai is csak azon kikötéssel voltak, hogy alkalmazkodni fognak az állam törvényeihez. Képzelni sem lehet plátóibb, álmodozóbb összeesküvést. Természetesen, ha Bittó minisztert interpellálták, lehetett kapni oly feleletet, hogy a vádolt munkások a legrövidebb úton akartak végezni a trónnal és állammal, akarták eltörölni a vallást, és egy fényes reggelen elfoglalni a citadellát hamarjában petróleummal fölgyújtva Pestet. A párisi commune törvényszék elé került tagjairól létetett a megjegyzés, hogy nem viselték magukat egy példátlan tragédia hőseihez méltó komolysággal és nem látszottak áthatva lenni történelmi hírnevességök öntudatától. Hanem a helyett igyekeztek magyar kormány és pesti rendőrség világfelforgató jelentőségre emelni a helyi komédia kisszerű szereplőit, és volt lap, mely miatt Rakoviczon nem sülhetett el puska anélkül, hogy a pesti communisták ne adták volna a jelszót. A törvényszék ítélete gyermekes segélyzésnek tünteti föl a vádlottak rodomontádjait, de a magyar kormány szemében azok komolyan veszélyeztették az állam és társadalom fenmaradását. Soha szúnyogból elefántot így nem csináltak! Néhány elkapatott suhancz — köztük olyan ki a „social-demokrata“ szónak értelmét sem ismerte — bítt volna ez eszközökkel fölforgatni minden létező jogi és erkölcsi viszonyt, mint a törvényszéki ítélet méltó kicsinyléssel kiemeli. Bittó úr talán azt képzelte, hogy Politzernek sikerült a légben megtalálni azon archimedesi pontot, honnét egy jókora rúddal a földet is kimozdíthatná sarkaiból. Hanem a törvényszéki ítélet le fogja hűteni azok forró képzelődését, kik az 1723- as törvény értelmében fejvesztés kimondását várták és herodesi módon akartak kivégeztetni minden csecsemő socialistát, csak hogy biztosan kiirtassék a jövendő munkásforradalom csírája. A „Reform“ is meg fogja tanulhatni, hogy nem jó a csepptiszta vizet is mikroskopicus üvegen át nézni, csak hogy a sárkányfejű és krokodiltestű szörny lények tömegét fedezhessük fel benne. És gondoskodjunk arról, hogy a hatalom egyedül a törvény szolgálatának legyen szentelve és ne képezzen oly séta korbácsot, melyet úri passiókra lehessen használni. A baloldali végrehajtó bizottság tudatja a baloldali kerületek bizottságaival és a baloldali képviselőjelöltekkel, hogy a közelgő képviselőválasztásokkal szemközt előlegesen következő politikai programotokat ajánlja terjesztés végett: ^ k Mocsáry Lajos: A Reformpárt, darabja 30 k ^0C8^r^ kaj08 : Közjogi vita, darabja 3. Csávolszky Lajos: Komoly szó a választókhoz, darabja 20 kr. 4. Hegedűs Sándor: A baloldal törekvése, darabja 30 kr. 6. Pál gazda a jobb és baloldalról, darabja 20 kr. 6. Nagy György: Haladjunk-e vagy maradjunk? darabja 30 kr. _ A megrendelések a baloldali országos végrehajtó bizottsághoz intézendők (váczi utcza 1. szám, a baloldali kör helyiségében). A megrendelt példányok utánvét mellett is elküldetnek. — Megjegyzendő, hogy Csávolszky röpirata nehány nap múlva német, tót és oláh nyelven is meg fog jelenni. Pest, 1872. május 1. A baloldali országos végrehajtó bizottság. Ellenzéki ünnep Nagyváradon. Győrffy Gyula Nagyvárad város volt országgyűlési képviselője vasárnapra hívta össze választóit képviselői jelentésének meghallgatására a ,S s' vendéglő nagy termébe, hol megjelenésekor hosszas és lelkes éljenzéssel fogadták választói. Jelentése bevezetésében megemlékezett rövide" ■v*.—'1 1 — i--i —.»nem elvesnek, melyeket Magyvárad varos polgárainak nagy többsége vall, s ezután a következőleg folytatta beszédét . Mindenekelőtt el kell ismernem uraim, amit a képviselőnek kimondani mindig roszul esik, hogy a lefolyt országgyűlés távolról sem feleltmeg azon reményeknek, melyekkel iránta az ország népe viseltetett. Alkotott sok hasznos, becses törvényt is, az kétségtelen, de az eredményt egészben véve, a feladat nagyságához képest törpének kell mondanom. Ez országgyűlésnek hivatása lett volna helyrehozni a megelőző két évtized mulasztásait, a dolgok természetes rendje szerint elsősorban segítve azon bajokon, melyek az orvoslást legsürgősebben igénylik, s melyeknek elmulasztásából a legtöbb kár származik. Hivatása lett volna az ország jogait érdekeinek megfelelőleg alkotmányunk keretén belül fejleszteni, vagy ott, hol a viszonyok a fejlesztést meg nem engedik, legalább megőrzeni. Hivatása lett volna a reformok terén szabadelvű, a kor felvilágosodott szellemének megfelelő irányt követni, mely öszhangzásban lett volna az 1848. alaptörvények által proclamált egyenlőség és népképviselet elveivel. Ha végig tekintenek t. választók azon 3 vastag köteten, melylyel az országgyűlés 3 évi működése eredményéül a nemzetet megajándékozá, s ha e törvények nagy halmazában nem találják meg azokat, melyeket leginkább keresnek, és ha azokban amit találtak, sok olyasmi van, ami megelégedés helyett keserűséget okoz, lehetetlen, hogy azon meggyőződésre ne jussanak, hogy csak rosz ok szülhet ilyen rosz következményeket. Én e rosznak kutforrásául lelkiismeretes meggyőződésemnél fogva azon szerencsétlen irányt tekintem, mely hazánkban 1867 óta hatalomra emelkedett. A közösügyi alku azon alap, mely a nemzetnek ily fanyar gyümölcsöket terem. Már választásom előtt meggondoltam erre vonatkozó nézeteimet. Most nem foglalkozom elméletileg azon veszélyek kimutatásával, melyeket a nemzetre egy oly törvény hozhat, melyben föl vannak áldozva az államiságnak alapföltételei. Most az elméleti igazságok mellett a tapasztalás igazolja az ellenzéknek előre is kijelentett aggodalmait. Tényekre mutatok uraim, a nemzet vérző sebeire, hogy a kételkedők, mint az írásbeli Tamás kezeikkel érintsék a sebhelyet és ismerjék el az igazságot. Azon férfiak, kik 1867-ben az események urai voltak, sokszor hangsúlyozták a nemzet megnyugtatásául, sokszor hallottuk Deák Ferencz és Andrásy Gyula gróf ajkairól, hogy a kiegyezkedési mű csak átmeneti intézkedés, mely fejlesztésre képes és magában hordja mindazon reformok matrvát, melyek Magyarország fölemelkedésének létfeltételei. Ma már a fejlesztésről hallani sem akarnak, a 12 ik törvényczikket végkép megállapított korlátnak nyilvánítják, melyen túl a nemzet érdekében egy lépést tenni sem szabad. A benne rejlő mag pedig, mely a reformok magvának neveztetett, minden lépten-nyomon csak sülyedést, csak visszaesést termett. Bizonyítani fogom amit mondok. Minden országban a hadügynek jó, czélszerű szervezete, az első rangú érdekek közé soroltatik. Hazánkban ez annál fontosabb, mert míg a nagyobb európai államokban a hadsereg ki támadások ellen rendszerint csak az ország érdekeit védelmezi, addig nálunk, válságos helyzetünknél fogva ne adja az Isten, de készen kell lenni, hogy talán hazánk épségét, hazánk életben maradását is kell védenie. Szükség tehát, életszükség, hogy oly hadsereggel bírjunk, melynek nem csak hazafiasságában, hanem erejében is szilárd bizalmunk lehet. A jelenlegi politika érinteni sem engedi azon közös hadsereget, melyben a szomorú emlékű hadjáratok után a gombokon és a zsinórokon kívül alig történt valami észrevehető változás. Pedig van a dolognak ez-rég-egy igen komolyan sürgető oldala. A számok beszélik uraim, hogy ha hazánkban a honvédrendszer úgy a mint kívánatos továbbra is fejlesztetik, Magyarország erejének kimerítése nélkül nem lesz képes viselni azon vér és pénzadót, mely e miatt rá nehezedik. Ausztriának helyzete e tekintetben sokkal könnyebb mert ők csak a formalitás kedvéért tartanak egyket honvédet, ez nekik úgyszólván semmibe sem kerül. Nekünk érdekünkben állana a közös hadsereg létszámának leszállítása és honvédségünknek magyar hadsereggé fejlesztése; különben előreláthatólag az fog bekövetkezni, hogy az ország nem bírván a nagy terhet, a gazdálkodásnak ha nem is egészen, de félhető, hogy érzékeny vesztességgel a honvédség fog esni áldozatul. Kormányunk e veszélyek elhárítására semmit sem tesz, — mondják, hogy a kiegyenlítési politika kötötte meg kezeit. Pedig — és erre kérek figyelmet — a kiegyenlítés alkalmával hozott törvények magyar hadseregről tesznek említést, a honvédség szervezésére nézve pedig csak az első lépéseket tévén maga nem zárta el, sőt kilátásba tette annak lehetőségét, hogy ebből idővel önálló magyar haderő alakuljon. Íme itt volt az alkalom, a kiegyenlítési törvény fejlesztésére. És mi történt ? midőn a kormány többségével az újonczozási törvényt megszavaztatá, azon magyar hadseregről, melyhez az ujonczokat az 1837-ben hozott törvény szerint sorozni kellett volna, hallani sem akarta. A magyar hadseregnek még elnevezését sem engedte használni, hogy a névvel együtt a törvényből még az eszme is kiirtva legyen. A honvédségnek pedig tüzéréggel és műszaki csapatokkal ellátását meg nem engedő, nehogy oly mértékben harczképesüé tétessék, hogy az magában véve is az országnak külön haderejét képezhesse. Így tartották meg a jobboldal vezérei azon ígéretüket, hogy a kiegyenlítés munkáját az ország érdekében fogják feleszteni. De tekintsünk tovább: somi 3Mft“egyi adónem kö-*‘J^ melyet az _abnemzetben^afy eVensZHtiVet ’keltett volna, — mely a magyar ember természetével nagyobb ellentétben állana, mint a dohánymonopolium. Az ebből eredt erkölcstelen következményeket, s az államgazdászatra ebből származott károkat elismerték annak idejében a jobboldal vezérférfiai. Maga a mostani pénzügyminiszter Kerkapoly Károly, mint képviselőjelölt azt mondta választóinak, hogy a monopóliumot el kell törleni. És valóban, ez ha nem is rögtönözve, de rövid idő alatt teljesíthető. Az államnak ebből befolyó jövedelmét a dohányzásnak más módon megadóztatása által még előnyösebben lehetne pótolni. A kiegyenlítési törvénynek írott szavai nem képeznek akadályt. És nézzék uraim, miként viselte magát e kérdésben a jobboldali politika? 1868 ban a képviselőház a közvéleménynek helyeslése mellett egyhangúlag végzést hozott, melyben a kormánynak kötelességévé tette, hogy a dohány egyedáruság megszüntetésére nézve egy év lefolyta alattjavaslatot terjeszszen elő. A kormány e kötelességnek nem tett eleget, s midőn az ellenzék annak teljesítését sürgeti, a többség a mulasztást vette oltalma alá. Később midőn mi azt indítványoztuk, hogy a ház nyitsa meg előbbi határozatát, a többség a ház végzését már oda módosította, hogy a kormány a dohányjövedék megszüntetése helyett az erre vonatkozó szabályok módosítására nézve adjon be törvényjavaslatot. Végre a múlt év végén a p. v. miniszter beadott egy pár felületesen összeférczelt paragrafust, mely a dohány monopólium lényegét egészen változatlanul hagyja, csak az eljárásra nézve tesz egy pár módosítást, — és íme, azon többség, mely 5 évvel ezelőtt a trafik megszüntetését elhatározó, most ezzel is meg van elégedve. Mindez pedig történt azért, mert a dohány bevásárlására a monopolizált magyar alföld Ausztriára nézve a legolcsóbb piacz. Az osztrák érdekeknek pedig alárendelni Magyarország polgárainak óhajtását és közgazdászati érdekeit: nálunk nem hazafiatlanság, ez csak lojalitás a jobboldal felfogása szerint. Alig van egy országos érdek, melyre nézve fájdalommal ne tapasztaltuk volna a kormánypárt politikájában az általam most jelzett sülyedést. Csak még egyről engedjék meg, hogy ezek közül említést tegyek. Mindenki tudja, mindenki érzi uraim, hogy hazánkban minő ártalmas befolyás az, melyet pénzforgalmunkra nézve a bécsi oszt. nemzeti bank monopolizáló üzérkedése gyakorol. Láttuk, hogy a mesterségesen, zsarolási szándékból előidézett pénzkrízisek által anyagi érdekeinkkel minő lelkiismeretlen játékot űz. Hallottuk, miként jajdult fel ennek nyomása alatt az egész ipar és kereskedelem. Hallottuk, miként sürgette az ország közvéleménye pártkülönbség nélkül a valuta helyreállítását és ennek folytán a magyar önálló jegybank létesítését. Ennek sem szolgált akadályul a kiegyenlítési törvény, de igenis azon politika, mely annak következménye gyanánt Magyarországban meghonosult. Hiába mutatta meg Ghyczy Kálmán a módot, mely által minden nagyobb nehézség nélkül lehetne Magyarország pénzügyeit függetleníteni, az önálló magyar jegybank eszméje elejtetett, és ami e helyett felállíttatik nem egyéb, mint a ránk nézve annyira veszélyesnek bebizonyult bécsi banknak egy filiálja, más czím alatt. Történt pedig a magyar ipar és kereskedelem érdekeivel szemben ezen figyelmetlen eljárás csak azért , nehogy Bécsben megharagudjanak. Beismerem, hogy bármennyire igyekeztem uralkodni érzelmeimen, nem tudok keserűség nélkül szólani, midőn ezekre visszagondolok Pedig van a helyzetnek ennél talán még sötétebb oldala is. Valóban nem tudom, hogy az idegen érdekek javára hozott áldozatoknál, veszteségeknél nem okoz-e hazánkra nézve még több kárt azon eljárás, melyet a kormány politikájának fentartása czéljából belügyeinkben követni magát kénytelennek érezi. Többség kell minden áron, és mert félnek, mert tudják, hogy ezt a nemzetnek természetes uton nyilvánuló közvéleményétől nem remélhetik, szövetkeznek oly elemekkel, melyek támogatásukért önző érdekeiknek jutalmat követelve, az 1848-as törvényhozás által kijelölt irány folytatását, a közérdek által igénylett reformokat lehetetlenekké teszik. Ezt ismét a tények bizonyítják, tagadni nem lehet. A kormánynak nem volt bátorsága törvényt előterjeszteni a teljes vallásszabadság biztosításáról, nem volt bátorsága felsőbb iskoláinkban szabadelvű reformokat létesíteni, nem merte behozni a polgári házasságot, — megszüntetni a szentszékek bíráskodását — nem merte elősegíteni a közalapok jogi természetének megvizsgálására kiküldött bizottság munkálatát, — elnézte, hogy a csalatkozhatlansági dogma kihirdetésével a főpapok miként játszották ki az ország törvényeit, és történt mindez csak azért, nehogy az ultramontánok megvonják a kormánytól a viszonttámogatást. Hiába sürgettük a főrendi ház reformját, mely jelen szervezetében népképviseleti rendszerünk mellett botránynál egyébnek nem tekinthető; elnézték, hogy a rendszerint 15—20 mágnásból álló gyülekezet miként gyakorol felülvizsgálati jogot, Magyarország képviselőtestülete fölött; elnézték, hogy ezen egypár ember miként löki viszsza az állami számvevőszék, a telepítvényesekről szóló, valamint a botbüntetés és hírlapbiztosíték megszüntetéséibe nézve a képviselőház által megszavazott törvényjavaslatokat; elnézték, hogy miként lehetetleníti az úrbéri viszonyokból fenmaradt kérdéseknek szabadelvű megoldását. Kellett pedig ezen politikát követni azért, hogy a kormány az aristocratiának osztatlan kegyéről biztosítva legyen. A horvát orsz. gyűlés, mely a jobboldalnak rendelkezésére álló 27 horvát képviselőt küldötte országgyűlésünkre, 1871 márcz. 31-én berekesztetvén, az uj horvát országyűlés június 1-re volt összehíva. A választások azonban az ellenzék javára ütöttek ki, s így előre látható volt, hogy a magyar országgyűlésbe küldendött 27 képviselő is az ellenzék soraiból lett volna választva. Ezt meg kellett akadályozni. Az új horvát ország ffviiMaf yon) v V oiAjLu;‘ aucitkUlj csak egyetlen egy ülést is tartott volna, véglegesen feloszlatták. Időközben a múlt és már régen megszűnt országgyűlésről küldött 27 horvát hazafi, kik már egy év óta képviselők sem voltak, az utolsó napig hűségesen szavaztak a kormány mellett a magyar képviselőházban. Ily vakmerő tapintatlansággal idegeníti el a kormány tőlünk horvát testvéreinket. — És mindezt miért ? azért, mert fél, hogy megbukik, ha a 27 horvát képviselő az ellenzék oldalára ül Hasonló tapintatlanságot látunk elkövetve Erdély népe irányában is. Fentartják a kir. biztosságot , a zsandarmeriát, és a Bach korszak által becsempészett osztrák törvényeket. Nem foganatosítják az unió következményeit, és nem változtatják meg azon választási törvényt, melynél igazságtalanabb alig képzelhető, s mely a nemzetiségeknek egyedüli jogos sérelme. De mindezeknek a kormány érdekében így kell lennie, mert mindenki tudja, hogy ha Erdélyben alkalom adatnék a népnek, érvényesíteni akaratát, akkor azon egy két szavazatból álló többség, melyet ma az erdélyi aristocratia biztosít, elveszett. A jobboldali kortesérdek vörös fonál, vezéreszme gyanánt vonul át a 3 éves országgyűlés történetén. Ennek esett áldozatul a nép biróválasztási joga, ennek kedvéért enerváltatott a városi és megyei önkormányzat; — ez teremtette meg a törvényhatóságokban és a községekben a virilisképviseleti rendszert; ennek érdekében építettünk családi vasutakat. Ilyen politikával állottunk mit, választók három évig szemben. Ez ellenében egész erőnkből lépésről lépésre küzdeni tekintettük hazafias kötelességünknek. Megőrzeni, előmozdítani mindazt, ami jó, és elhárítani mindazt a mi rész, ez volt jelszavunk. Fájdalom, hogy a kormány a jónak előmozdítására nem nyújtott annyi alkalmat, mint amennyit az utóbb említett kötelesség teljesítésére adott. Óhajtottam volna tiszt, választópolgárok az önök becses figyelmét végig vezetni az ellenzék 3 évi fáradalmainak történetén, de érzem, hogy erre egy beszéd kerete elegendő tért nem enged, s azért, hogy ne fáraszszam önöket hosszasan, ez alkalommal csak arra veszek bátorságot magamnak, hogy egy-két szóval csak futólagosan emlékezzem meg törekvéseink lényegesebb mozzanatairól. A válaszfelirat tárgyalásakor azt kívántuk, hogy az országgyűlés határozottan jelölje ki az irányt, melyet a trónbeszédben elősorolt nagyfontosságú reformok megoldásánál követni óhajt A többség azonban az országgal és a trónnal szemben kötelező programmot adni nem akart. Most, utólagosan természetesnek találom ezen eljárást , mert azon szándékot, mely csak később, fokozatosan és burkolva mutatta be magát, előre megismertetni nem lett volna czélszerű. Legtöbbet tett az országgyűlés kétségtelenül az igazságügy terén. Számos törvénynyel egy egészen új bírósági rendszer lett hazánkban felállítva ; az úrbériségről szóló, a telepítvények, bérföldek és irtványokra, valamint a vadászati jogra vonatkozó törvényekkel pedig a birtokviszonyok rendezésére hozott szabályokat. A bíróságok kérdésében uraim, védelmeztük a választási jogot, mert nem engedte meggyőződésünk, hogy önöket t, polgárok, ama jog gyakorlatára éretleneknek nyilvánítsuk, és mert ugyanazon gyarlóságok, melyek a választásoknál előfordulhatnak, a kormány kinevezéseinél is igen gyakran feltalálhatók. A bírói függetlenséget magasabb fokra akartuk emelni. Biztosítani szerettük volna azt a kormánynyal szemben is. Indítványoztuk az állambíróságot, melynek hivatása lett volna a törvényt a posit, hatalom visszaélései ellen is védeni ; a polgári jogot és szabadságot az elnyomatás lehetőségétől megőrzeni. Az úrbéri viszonyok beadványainak kérdéseiben pedig a jog mellett a nép érdekei iránti méltányosság volt vezérfonalunk. Küzdöttünk az óconservativ és feudális törekvések ellen. Sürgettük az említett törvényeken kívül a regálék eltörlését is, sokszor, erélyesen, de sikertelenül. A köztörvényhatóságok rendezésének tárgyalásakor pártunk által épen én voltam megbízva indítványozni, hogy ezen javaslat, mely főleg a megyei viszonyok szempontjából készült, s a városoknak sokban eltérő helyzetét figyelmein kívül hagyta, a városokra ki ne terjesztessék. Legyen a városokról, érdekeik iránti kellő figyelemmel külön törvény által gondoskodva. Ezen indítvány eleste után védtük a centralisticus törekvések ellen az önkormányzati jogot; elleneztük a főispánok jogkörének a törvényhatóságok rovására történt túlterjesztését; tiltakoztunk a virilis képviseleti jognak behozatala és ezáltal népképviseleten nyugvó alkotmányunk alapjának meghamisítása ellen. Elleneztük, hogy a városok szükségtelenül főispánoknak gyámsága alá helyeztessenek. — De azon okok miatt, melyeket az imént előadtam, mindezen törekvésnek hajótörést kellett szenvednie. Van azonban e törvénynek egy pontja, melyet nelküik váradi polgároknak örömmel kell fogadnunk, s ez az, melyben városunk önálló hatósági joga törvényileg biztosíttatott. A honvédelmi ügyek irányában követett eljárásunkról már beszédem folyamában megemlékezem. Épen én voltam szerencsés a központi bizottság előadója lenni, midőn annak többsége az újonczokat csakis a magyar hadsereg számára vélte megszavazandóknak. A történetesség úgy hozta magával, hogy később a honvédségnek tüzérséggel és műszaki csapatokkal felszerelése érdekében a központi bizottság kisebbségének különvéleményét szintén nekem kellett előterjeszteni és védeni Ezeken kívül pártunk óhajtotta, hogy a honvédségnek ruházattal felszerelése, ne mint eddig elég sajnálatosan történt, a külföldnek, hanem a magyar iparnak kezébe adassák. Óhajtottuk, a magyar ezredeknek az országba visszahozatalát; kívántuk, hogy okszerű laktanya- rendszer létesítésével a polgárok a katonabeszállásolás nagy terhétől megszakadhassanak. Sürgettük, hogy a katonák lehetőleg polgárosittatván, szolgálaton kívül fegyvert ne viseljenek. Talán itt van helye megemlíteni azon indit^m^Ve^iyez^e “*(teiűb en volt* 'beadva. Mi azt hittük, hogy midőn költségvetésünk alapján a rauszkavezetőknek és a haza ellen szolgált embereknek évenként nagy összeget fizetünk, talán illő volna a nemzetnek adott szavához híven azokról is megemlékezni, kik érette ontották vérüket. A jobboldal politikája azonban ezeket az alamizsnára utaló. Pénzügyeinkre vonatkozólag a lehetőség határáig, a takarékosság szempontja volt irányadónk. A budget tárgyalások alkalmával igyekeztünk rendbeszedni államháztartásunkat, s az ellenzék éber figyelme mindenre kiterjedt, amire nézve a javítást lehetőnek vélte. Az állami számvevőszék a mi sürgetésünkre a mi törvényjavaslatunk alapján lett életbeléptetve, és ezen intézmény üdvös hatásához sok reményt köthetünk, habár hivatásának nagyobb mértékben tehetett volna eleget, ha elfogadtatnak azon módosítások, melyeket különösen a kormány irányában függetlensége és terjedtebb jogköre érdekéből a központi bizottságban kisebbségben maradt osztályok megbízása következtében volt szerencsém előterjeszteni. Pénzforgalmunk önállósítása és a bécsi piac zsarolásaitól megmentése czéljából önálló magyar nemzeti bankot akartunk létesíteni. Az adózás terheinek pedig ha nem is enyhítése, de legalább igazságosabb alapra fektetése végett sürgettük az adótörvények reformjait. Lónyay Menyhért miniszterelnök, ki az országgyűlés elején pénzügyminiszter volt, már 1861-ben tartott országgyűlési beszédében világosan kimutat, hogy a jelenlegi adózási rendszer minő igazságtalan, és hogy az ország elszegényedésére vezet, mert sok helyen a jövedelem helyett a tőkét támadja meg És mégis évről évre ezen törvények végrehajtásának prolongatióját követeli s egyetlen egy pontra nézve sem terjesztett elő oly változtatást, mely említésre méltó reformnak volna nevezhető. Igen jellemző, hogy midőn a kpb. kisebbsége nevében az országgyűlésen a dohány-monopólium megszüntetését indítványoztam, épen azon miniszter szenvedélyes megtámadásának voltam leginkább kitéve, ki ezelőtt két három évvel ezen monopólium megszüntetése tárgyában fényesebb beszédet tartott, mint a minőre az én igénytelen személyem képes lehetett. A közoktatás terén ez országgyűlés nem szerzett magának érdemeket. A közgazdászat érdekében pedig az ipartörvény az, melyet fáradsága legfontosabb eredménye gyanánt felmutat. A kormány már az országgy első ülésszakában előterjesztette erre vonatkozó javaslatát, mely az iparszak elyeire volt fektetve. És helyesen, mert ha az erkölcsi lehetőség megengedte volna is azon visszalépést, hogy újra felállítsuk az évekkel ezelőtt megszűnt ezédrendszert, az idő nem leendett többé visszahozható, melyben ennek élni lehetett. S ha kedvünk lenne is hazánkban újra életbe léptetni a középkornak más országokból majdnem mindenünnen kiküszöbölt intézményeit, nem építhetünk határainkra falakat, melyek elzárják előlünk a külföld versenyét, azon iparét, mely okszerűen felhasználva a gőz, a tőke és a szabad egyesülés előnyeit, természetszerűleg hódít mindenütt, ahol vele szembeszálni kész erőt és életrevalóságot nem talál. A visszalépés midőn az egész világ halad, az iparra nézve csak hátramaradást okozott volna. Ezen elvek uraim, oly átalános igazságon alapszanak, hogy ezek uralkodtak pártkülönbség nélkül a képviselőház minden tagjának lelkismeretén, és egyetlen ,elv ,am