Ellenőr, 1872. május (4. évfolyam, 102-125. szám)

1872-05-23 / 119. szám

Est a z évre Félévre Előfizetési árak . . 20 frt. — kr. I Évnegyedre . . lfl . — „­­ Egy hónapra Egyes szám ára 10 krajezár. Szerkesztési iroda: Pestou. ni:dor,utcz. fi. s­tím. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 09 szám. 5 frt.— kr. 1 . 80 „ Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A lapot illető rechtmúd­ó. Légrády testvérek K­odájziba (nád­or-utcza 0. sz.) Intézendők. Csütörtök, május 23. 1872. Hirdetési dijak: Tizhasóhos petit sor egyszeri beigtatásaer­t * . • . 10 kr. A nyílt­ tér egy petit sora 20 kr. Belyegdij muulen beiktatásért 30 „ Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, uá ¡1 ni­tt te za 0 s /. á ■■ н. (Légfrád­y testi vére­» n­­ o­ láj;í l»:i n). Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, két sas utcza H. sz.­ála intézem tők. IV. évfolyam Még egyszer Pauler úr. Pauler ő excellentiája megérdemli, hogy ismételve is foglalkozzunk vele : excellentiája maga az őszinteség, a nyílt­ság, nincs benne semmi álarc­osság, semmi fortélyoskodás. A­mit teszen, mind ma­gán hordja jámbor lelke bélyegét. Mennyit nem fáradozott a jobboldali sajtó, hogy a deákpártról lemossa az ultramontanismus, a papokkal való szövetkezés vádját. Hiába való szerecsen mosás, Pauler úr elárulja a párt titkos érzeményeit. Programmbeszédet sem tart anélkül, hogy Esztergomból meg ne hozza a primás placetumát. Még nyil­vánvalóbbá tette azonban szíve szándékát azon pünkösdi ajándékkal, melylyel az ün­neplő magyar közoktatás ügyét újonnan meglepte. Értjük a közoktatási tanácsosok kinevezését. Oly botrányos dolog ez, hogy a deákpárti német lapnak újabb alkalmat szolgáltatott ismert függetlenségének (!) be­bizonyítására, hogy még a csendes folyású Pesti Napló vizei is felháborodtak. Balga­tagság volna mindenesetre, ha a jobboldal megbotránkozását többre vennék egyszerű komédiánál. Pauler csupán komolyabban és határozottabban veszi a párt álláspont­ját, nem habozik s a­mi fő, nem akar ámítani. Oly érdekes az eset, hogy kissé részle­tesebben tárgyalhatjuk. Mi tulajdonképen az a közoktatási tanács ? Annak idejében, midőn a miniszter úr új tervével előlépett, ország-világ átlátta, hogy az nem egyéb, mint kamarilla-uralom meghonosí­tása a közoktatásügy terén, a felelős miniszternek helyettesítése egy titkos tanács által. Hallatlan egy intézkedés, mely a tör­vényhozás mellőzésével és a törvényhozás előjogát, a főfelügyeletet és kezdeménye­zést és azonfelül még az összes végrehajtást egy zárt ajtók mögött tanácskozó, senkinek sem felelős közegre bízza. Jól beszéli a jobboldali sajtó, hogy a pártok fölé emeli az új institutió a közoktatás ügyét, igen­is, oda, hova a szabadelvűs­égnek szellője sem ér, hova rend­szerint a stabilizmus és vaskalapos hegysögiség rejtőzködik. Mi nyíltan kimondhatjuk véleményün­ket, hogy a közoktatási tanács szervezése által a magyar felelős minisztérium lemon­dott a nép legszentebb érdeke fölötti gond­viselésről ; a miniszter abdicált s helyét az ultramontanismus foglalta el. Már nem is Pauler , hanem Horváth Mihály és Lub­­rich Ágost fogják vezetni az oktatásügyet. Valóban szép kilátás! Horváth Mihályt ismeri a magyar ember. Rég volt, midőn a közoktatás is talán szivén feküdt a püs­pök úrnak; azóta más téren szerzi hatá­rait. A történet fa­karás és félremagyarázás a jobboldal szellemtelensége értelmében az ő kenyere. Ő lesz elnöke az új tanácsnak ; az ő feladata lesz őrködni a tankönyvek felett, hogy a jövő nemzedék is nemzeti büszkeséggel tanulja tisztelni és magasztal­ni a közös ügyes rendszert, hogy az iskolás fiú már jó korán belenőjjön abba a nem­zeti nagyságba, melyhez a magyar ember három század óta nem tudott hozzászokni. És Lubrich Ágost — ismeretlen ibo­lyaként rejtőzködő t e nagy férfiú ott az alföld homokbuczkái között, mig a rejlő kincset föl nem fedezé a papság, mely tud­valevőleg minden szagot megérez s szeret turkálni a sötétben. Azóta Lubrich az aka­démiának koszorúsa, egyetemi tanár lett — most ő a tanács jegyzője, a kis miniszter. Bátran hirdetheti Pauler most, hogy a nép­oktatásról szóló törvény nem fog revideál­­tatni, megváltoztatni. Lubrich rendeletei s utasításai majd megtanítják a tanfelügye­lőket ama szentelt igazságra, hogy a nép­oktatás egyedül papi felügyelet áldása alatt képes felvirágozni, hogy nem az állam, ha­nem az egyház édes­anyja az iskolának, a­mely szófogadó jó leány módjára csak meg nem fogja tagadni szülőjét. A gymnasiumokba is jó hamar be fog vonulni Lubrich aegise alatt újra, mint a jezsuiták virágzó korában, a konyhalatin­­sággal a scholastikus és dogmatikus böl­cselkedés, míg természettudomány, történe­lem, a modern elfajulás ez okozói vagy épen nem vagy ha igen, úgy istenesen megnyirbálva lesz­nek befogadva. Az egyetemi reform is szé­pen indul meg. Már-már kezdtük hinni az egyetemi tanács választásaiból ítélve, mintha a theológiai kart nem akarná többé meg­tűrni az egyetem saját keretében — a jámbor miniszter azonban sietett helyreütni ez átkos balvéleményt, s az infallibilisták vezérét, Dulánszkyt, nevezte ki a jövő reformokról tanácskodó testület tagjának. Mi mind­ez, ha nem a nyilván­való jobboldali ultramontanizmus ? A párt kár­hoztathatja Paulert őszinteségéért, el is küldheti — mi azonban hálával tartozunk neki; ő nem táplálja szép reményekkel s jóhiszemmel a népet, hogy a jövő törvény­­hozás sovány éveire szoktassa; ő nem igér semmi jót a közoktatás terén, mert ő nem is akar tenni semmit. Igazán derék ember a mi közoktatásügyi miniszterünk / — A miskolczi kir. járásbíróság Fekete József vagyonos polgárt máj. 15 én több másokkal együtt elfogatta s kimondta, hogy a nyomozást állítólagos kihágásuk felett meg nem téteti, hanem addig, mig a választás megtörténik, őket elzárva tartja, azután elbocsátja. Szükséges e commentár hozzá?­­ Az országos közoktatási taná­csosok botrányos kinevezéséről a P. Lloyd többi közt így ír: Az orsz. közoktatási tanács jelenlegi össze­állításában reactionárius, retrograd, és részben ha­tározott ultramontán testület, melytől mit sem vár­hatunk, de legkevésbé várhatunk jót. A tanács lelke, annak titkára — Lubrich Ágost, egy férfiu, ki sem gymnáziumot sem egyetemi tanul­mányokat nem végzett, ki gymnáziumai tanár lé­tére a kitűnő pozsonyi tanoda Achilles-sarka, tanítványainak úgy mint tanártársainak gúnytár­gya volt, ki magát „programm czikkei“ által a halhatatlanságig nevetségessé tette, ki egy művet irt, mely eltekintve attól, hogy nagyrészt plágium, még azonfö­­l a tudatlanság tárháza, ki mint egye­temi tanár hallgatói előtt a nevetség, derekabb társai előtt pedig a tiszteletlenség tárgya, ki a ma­gyar gymnasiumokat a régi jezsuita iskolák állás­pontjára akarja terelni, s ki mint államhivatalnok azon törvény­ellenes tant hirdeti, hogy a néptano­dák fölött nem - mint azt a törvény mondja — az államnak, de az egyháznak van felügyeleti joga, ki — de minek őt még tovább is jellemez­ni ? Öt ki most a közoktatási tanács titkára, s a közoktatási miniszter ínyére való ember ! Felsoroljuk őket mind, a közoktatási tanács eme kapacitásait ? Minek ? Hisz ők léteznek, s mint Hegel mondja „a­mi létező, az józan is.“ De különös örömünkre szolgál még, hogy Lutter főigazgatót is a tanácsban látjuk. Ezen férfiú te­vékenységét különös előszeretettel kísérjük figye­lemmel, hisz sikerült neki, iskolaügyünket a bel és külföldön oly annyira nevetségessé tenni, hogy már-már a „paedagogai experimentáló nép“ elne­vezésre tettünk szert. Oh, ezen urnák érdemei nagyok, ne tessék feledni, ho­gy ő bennünket a legnagyobb energiával és következetességgel ger­man­i­z­ál, hogy tíz év alatt egy tuc­at tanter­vet küldött a világba, hogy ő is mint Samiel a „Bűvös vadászban“ mindig megjelent, hol vala­mit elrontani kellett, hogy ő — stb. stb. Hisz még valaha megírjuk életrajzát.­ De elég! Es­ünk ágában sincs azt állítani, hogy a közoktatási tanácsban nem ül néhány de­rék, tiszteletreméltó és szakértő ember, — mi­dőn lelkünk legmélyében fájlaljuk, hogy egy Than és egy Hunfalvy, e köztiszteletben álló nevek csak mintegy „szépség tapasz“-ul használ­tatnak a czélból, hogy a közönségnek port hint­senek a szemébe! De itt egyéb is forog szobán. A közoktatási tanácsnak iskolaügyünk gyö­keres reformálása a feladata. Nem tudjuk, a hiá­nyos belátás avagy könnyelmű veszély művének tulajdonítsuk, hogy Than tudoron kívül a köz­oktatási tanácsban nincs egy ember, ki a tanügy reformálása ügyében val­ha valamit mondott, vagy tett volna ? Nem csodálatos-e azon logika, mely e tényben rejlik ? — A baloldali o­rszágos végre­hajtó bizottság 1 hó 21 -én Szegszárdról következő táviratot kapott: „Fogadj , Tolna me­gye balpártja s a szegszárdi választó kerület üd­vözletét és a haza érdekében kifejtett éber mun­kássága fejében hálája kifejezését. Kövesse üdv és szerencse tevékenységét. A párt megbizásából Wimmersperg Nándor elnök, Schöner Imre. — A pestvárosi országgyűlési kö­vetek választásának­­vezérletére rendelt középpon­ti választmány folyó 1872 évi, május hó 25-ik napján esti 7 órakor a város­háza első emeleti 30. számú termében ülést tart, melyre a választmány tagjai ezennel meghivatnak. Pest, 1872. május hó 22 én. Havas Ignácz, a középp. választ. elnöke. — Pestmegye központi választ­mánya f. évi május 23-án délutáni 4 órakor a megye székházának nagy termében ülést fog tartani. Nyilatkozat. A „Pester Lloyd“ f. május 18-ki esti lapjá­ban a „Wahlbewegung“ czim alatt Békéscsabá­ról az mondatik, hogy volt képviselője Kemény Mihály középbali,­­ újólag is követjelölt, de deákpárti programmal. Felkérem a „Pester Lloyd“ t. szerkesztőjét, hogy tudósítását igyekezzék igazmondó férfiak­tól nyerni, mert hogy én deákpárti programm mellett lennék követjelölt, az tendentiosus hazug­ság, s elég ha mint ilyet egyszerűen visszauta­sítom. B. Csabán, 1872. május 20. Kemény Mihály. V. Pétery Károly országgyűlési volt képviselő jelentése és búcsúja. Tisztelt választók! Most midőn utólszor lépek fel tisztelt vá­lasztóim előtt, hogy számot adjak három évi eljá­rásomról, engedjék meg, hogy először is mély köszönetemet fejezzem ki azon szíves­­isten ho­zottért, azon nagy megtiszteltetésért, mely szerint a közös értekezlet határozatából jegyzőkönyvileg fejezték ki elismerésöket képviselői eljárásomért s ezt velem egy szép, egy lelkes levél kíséreté­ben tudatták. Ezen minden várakozásomat annyira felül-­ múló nagy megtiszteltetés annyira megindított, hogy hálás kényeimet nem tarthattam vissza. Mi lehetne nagyobb jutalom egy visszatérő politikai harczásra, mint azon elismerés, hogy ha diadal­jeleket harczi babérokat nem hozott is vissza a politikai küzdtérről választottjok, de szive, s lelke egész melegével folytonosan a jó ügynek a sza­badság ügyének áldozta csekély tehetségét, s hogy ünnepélyes ígéretét, mit választóinak a harcz előestéjén tett, hűn megtartotta. Ezen elismerés a legszebb jutalom egy pá­lyájától visszalépett politikai bajnokra, oly oly ju­talom ez, mely melle­t rang, fény, s a hatalom részéről tett minden kitüntetés háttérbe szorulnak. Fogadják el még egyszer köszönetemet ezen dicső érdemkeresztért. Engedjék meeg tisztelt barátim, hogy a le­folyt három évi kínos küzdelem, s a hozott tör­vények részletes elősorolása helyett, körvonalaz­­zam az ellenzék álláspontját szemben a kormány­párttal. Előre bocsánatot kérek, hogy uto­ljára hosszasabban vegyem igénybe választóim kegyes ügyeimet, hogy még egyszer feltárjam előttök keblemet úgy a mint érzek és gondolkozom. Tisztelt választók ! Mióta Deák Ferencz kegyelméből az And­­rásy és Lónyay kormány oly szánandó boldog­ságban részesítette a nemzetet, most a máso­dik országgyűlés végezte be szerencsétlen mű­ködését. A nemzet ezen három év alatt ismét egy sereg paragraphussal, s egy sereg csalódással lett gazdagabb. Eze­n országgyűlést elnevezték a reformok országgyűlésének. Reform javítási haladást jelent, s mit kellett tapasztalnunk? azt hogy néhány jelentéktelen törvény kivételével a meghozott tör­vények nem előre, hanem hátrafelé a nemzeti bu­kás örvényébe vezetik a nemzetet, mert az ön­kormányzat megsemmisítésével a központosításnak a legalsóbb rétegig kiterjesztése, a könnyelműen pazar kormányzat a hitel és pénzviszonyok ren­de ellensége a földadó reformjának elodázása, s az óriási adó mellett is a folytonos adósság­samná­­lás és az évenként emelkedő deficit ide vezetik a nemzetet. De különben is egy kormány, s egy ország­gyűlés eljárását nem egyes kikapott törvényekből hanem azon szellemből, mely az említett két fac­tor összes eljárásán elömlik, a kormányzat irány­zata,­­ a törvényhozás összes eredményéből kell és lehet helyesen megítélni. Ha így vesszük fel a kormánypárt három évi eljárását, azt nem lehet a legszelídebb kitétellel is másnak, mint határo­zottan reactionáriusnak mondani. Minden törekvése ezen pártnak 5 év óta oda volt irányozva, hogy a 48 iki törvények de­mokratikus szellemét megsemmsitse, s a nép­ura­lom, s egyenlőség helyébe a vagyont láss­a el kiváltságokkal, szóval az önkormányzat helyett a központosítást az egyenlőség helyett a kaszt­uralmat, az érdem helyett a kormány protectiót ültesse át az alkotmányba, s ezen gyönyörűséges eljárást nevezik el reformnak. Hát akkor a reac­­tiónak mi nevet adjunk a szótárban ? A­mint már említettem, nem akarok részle­tesen kiterjeszt­edni a hozott törvényekre s e­­n­nek kártékonyságára. A tisztelt választók figye­lemmel kisérve az országgyűlés működését, ezeket elősorolás nélkül is jól tudják. Csak néhány ve­szélyesebb az ország jövőjét okvetlen aláásó tör­vényt említek föl; ezekből következést húzhatnak a többiekre is. Kitörölte a kormánypárt a törvénykönyvből a magy­ar hadsereget s helyébe kárpótlásul „a m­agyar hadcsapatok“ gúnyos elnevezést tettek idegen vezénylet, idegen tisztek s idegen vezény­szó mellett s ezen közös katonaság még csak fel sincsen esketve az alkotmányra. Váraink idegen katonaság által vannak megszállva s a magyar ezredek e törvény ellenére s a többszöri sürge­tés daczára most is külföldön tartatnak vissza. Végül a honvédséget, mely a veszély esetére a haza védelmére volna hivatva, megfosztották a műszaki csapatoktól, hogy tehetetlen maradjon, s egyedül a bécsi hadügyminiszter kegyére legyen utalva Szóval nincs oly ága a védelemnek, hol a kegyeletes provinciális állás előtérbe ne lépjen. Megfosztották a népet ezer év óta gyakor­lott birái választása jogától s megfosztották ak­kor, midőn az egész világ belátta az első folya­­modású bírák választásának előnyét a miniszteri kinevezés felett. Elvették ezen szép jogot azon ürügy alatt, hogy igy függetlenebb s szakképese­bb birákat nyer a nemzet — holott a mint tapasz­taljuk a bírákban csak korteseket és hű szolgákat keresett a kormány, minélfogva a függetlenségi indok csak olyan ámítás, min a szakképességre hivatkozás, miután jól tudjuk, hogy a creaturai és pátrónusai által sugalmazott miniszter olyanokat is nevezett ki, kiknek a fontos állás betöltésére semmi képességük nincs. Pártállásra volt a leg­több tekintet. Olyanokat nevezni ki, kik reményt nyújtanak, hogy ha szolgát és jó kortest nyer bennök pátronusok. Európában átalános elismerés szerint Svejz­­ban található a leggyorsabb, legolcsóbb és leg­függetlenebb igazságszolgáltatás s az a nép vá­lasztja biráit saját köréből. Megsemmisítették a megyék és városok ön­­kormányzatát, midőn azok élére egy mindenható kreish uptmannt állítottak a főispány személyében s ezenkívül a képviseleti rendszer kigúnyolásával behozták a virilis rendszert, osztályt állítva egyen­jogúság helyébe. Talán ezen vagyonos polgárok értelmeseb­bek, hazafiasabb s becsületesebbek, mint a keve­sebb vagyonnal bírók, épen nem, mert a minden­napi tapasztalás bizonyítja, hogy az értelem, haza­­fiság és becsületesség nincs ruhához és birtokhoz kötve. Meggátolták a magyar jegybank létesítését, s ezáltal hazánkat kegyelemre oda dobták az irántunk ellenséges értelmű bécsi tőzséreknek. A mely országnak jegybankja nincs, az nem ország; még tartománynak is szegény s ott függetlenség s anyagi jólét nem is képzelhető. Most utoljára a választási törvényjavaslattal legalább százezer polgárt akartak megfosztani 4 országgyűlésen gyakorolt jogától s a három évi időszakot 5 évre akarták felemelni, hogy a tíz éves szerződést ezen országgyűlés folyama alatt keresztülvigyék, mint még most többséget várnak a nagymérvű vesztegetéstől, abban azonban nem biztosak, hogy három év múlva telik e borravaló. De még most abban is bíznak, hogy a tudatlan nép szeme még nem nyílt fel, az értelmesebb pol­gárokra eddig sem számíthattak. Ezen m­gfosztog­ató törvényjavaslatokat sike­rült az ellenzéknek illő helyére a lomtárba vissza­utasítani, azonban a leányzó nem halt meg s csak alszik s újra előtérbe lép, ha sikerül a kormány­pártnak többségre jutni. A kormány zsoldos lapjai kijö­tek sodrokból az ellenzék erélyes fellépésére s­eget földes se­gitségül híva a politikai renegátok megszokott, szenvedélyességével támadták meg a balpártot ezen jogos eljárásáért s ennek nemes küzdelmét is kitartását botránynak nevezték. Valóban gyö­nyörű okoskodás. Az nem bátrá­n megfosztani a vál­sztókat jogaiktól azoknak, kik azon választók kegyelméből ülnek az országháziján, de már az botrány, ha az ellenzék a jogfosztást meggá­tolja. I Sőt még pirulni is méltóztattak a kormány ezen koszto­ai az ellenzék ezen jogos eljárásán. Elkéstek a pirulással; akkor lett volna ez helyett mikor principálisaik a muszka vezetőket , haza­­árulókat megjutalmazták s a honvédektől meg az erkölcsi elismerést is megtagadták, akkor lett volna helyén a pirulás, midőn a csonka honvéde­két és ezeknek özvegyeit és árváit alamizsnára utalták, míg a haza és nemzet ellenségei nyug­díjban részesülnek. Miféle nép e­zen zsoldos had, meglehet ítélni abból, hogy az országos baloldali értekezleten megjelent tisztes polgárokat, szemtelen vakme­n­leggel részeg kortesek, mezítlábas csőcselék s bör­tön fegyenezek gyülekezetének hirdették t­ajaik­­ban, kiknek társaságában a bolgőr miatt tiszte­­séges ember meg sem leh­nthetett. Azt hiszem ezekre nézve is eljön még a szá­­moltatás órája. Az igaz, nem vettek részt ezen értekezleten sem a pozsonyi koblencz méltóságos tagjai, kik csekély kivétellel két század óta folytonosan a bécsi kormány érdekében működnek, nem vettek részt a dús jövedelemmel ellátott csalhatatlansági apostolok, s nem voltak ott jelen pénzvez­érek, kiknek hazafisága a zsebökben van: a magyar birtokos osztályból s értelmes iparüzökböl állott ezen értekezlet s képviselték a magyar elem há­romnegyed részét, a mint a múlt választási jegy­zőkönyvek bizonyítják. A népesebb, vagyonosabb s értelmesebb vá­rosok egy-két kivételével mindnyájan ellenzéki képviselőt vál­sztottak,­­ ott a borravaló féle argumentummal nem lehetett toborzani. Állításom bebizonyítását-» elősorolom a bal­oldali városok egy részét, melyek képezik hazánk­ban mint mindenütt a világon az értelmiséget, s a ki arra sújt fektet, a vagyonosságot. A baloldali városok ezek Arad, Békés, Baja, Böszörmény, De­breczen, Czegléd, Csaba, Csongrád, Eger, Esztergom, Félegyháza, Gyön­gyös, Gyula, Jászberény, Halas, Karczag, Kalo­csa, Nagy-Kálló, Nagy Károly, Kőrös, Kaposvár, Komárom, Miskolcz, Makó, Maros-Vásárhely, H­ód- Mező-Vásárhely, Nánás, Nyíregyháza, Orosháza, Pest Pécs Szarvas, Szalonta, Szabadka, Szathmár Szentes, Székes Fehérvár, Nagyvárad, Vácz, Vesz­prém, Kézdi-Vásár­hely, Mező Túr és Tin-Kevi. A magyar megyék egy része tisztán balol­dali képviselőt választott egy része a megyéknek, mint Pest­i bar, Heves, Szabolcs stb egykét kivétellel ellenzéki képviselőket küldtek az or­szágházba. Meg kell jegyeznem, hogy az előszámít városok és megyék baloldali választói nagyobb értelmi és vagyoni tőkével bírnak, mint a mág­nások, főpapok és pénztőzsérek összesen, s több függetlenséggel és bazafisággal, mint a kaputos osztály azon része, mely hivatal vadászatból füg­getlenségét feladta. S kikből áll a kormánypárt? a már több ízben felemlített mágnásokból főpapokból és a ka­putos osztály azon részéből, mely ari­tokr­­ikus h­alamánál fogva ellensége a népuralomnak ? részint azokból kik elszegényedvén, most az ország zse­béből akarnak uralkodni, ezen czélt természetesen csak a kormánypártnál érhetik el. S ezen párt támasza a nép azon tudatlan tömege, mely nagy részben saját hibáján kívül jó­formán azt sem tudja, miről van szó. Ezekre nézve a feles kukoricza föld és borra való döntő argumentum. Ide sorolhatók a félénkek, kik kétségbees­vén a haza jövője felett, Magyarország fenmar­a­dását egyedül az osztrák örökös tartományoktól várják Ha remény, az utóbbi két évtized meg­mutatta, hogy Ausztria magával is jóllehete­tlen. A pápa igen je­llemzőleg legutóbbi felszóllalásában azt mondja, imádkozzunk Ausztriáért is mert nagy b­ün­sége van rá, más szóval csak az imád­ság tartja A mely ország saját védelméről lemond s fentmaradását idegenektől várja, a mely ország pénz és hitel ügye­s hadserege idegen kezekben va­n, az minden báró de Manxtere dicseke­dés mellett sem egyéb, mint más országnak alárendelt tar­tomány, mely arra van kárhoztatva, ho­y egyik nap a másik után tengesse nyomorult életét. De azt mondja a kormány­párt, hogy a nem­zet ily önállással soha sem bírt, s hogy ennél­fogva minden vágyai teljesültek. A­ki csak felületesen lapozta is hazánk tra­gikus történelmét, elbámul e vakmerő állításon, mely az utolsó betűig valótlan. Hát a vezérek fé­nyes korszakában, hát az Árpádok és vegy­­házi királyok uralkodása alatt a Szent László, Kálmán Nagy Lajos és Mátyás dicsőség és hatalomtól ra­gyogó korszakában nem bírt volna ily önállással? ak­or midőn a magyar birodalom Európa első­rendű hatalma volt, uralkodói e világ­rész béke­­birái, nemzetünk a nyugati czivil­satió törhetetlen bástyája, három tengertől környezve, reszketett győzhetetlen fegyvere el kelet és nyugat, — azon 600 éves korszakot, mikor törölték ki a históriá­ból. A ki ily nevetséges állítással lép fel, az vagy maga rendkívül tudatlan, vagy az együgyüeket akarja félrevezetni. De a nemzet távoli dicső múltját nem említ­ve is most legközelebb is a 48-ik korszak, mely­re az unokák unokái is büszkén fognak visza­emlékezni, mily mérhetetlen magasságban áll a­­ mai szégyelletes korszak felett. Volt egy világra szól­­ó dicső honvédserege, melynek tisztjeit a magyar hadügym­niszter ellenjegyzése mellett ne­vezte ki az uralkodó, függetle­n pénzügye, ma­gyar jegybankja és egy tün g th-n magyar kor­mánya, mely hatalma fény fokán is az önkorm­­­mányzat nem megsem­iszésére, hanem terjesztésé­re törekedett Pecit, akkor a nemzet létkérdése felett kitört óriási küzdelem indokolt­a volna a­­ kormányi dictaturát. S ezen nép bizalmára tá­ i­maszkodó kormánynak eszébe sem­ ju­ott a vá­lasztásoknál illeté­ktelen miniszteri s királyi ügyé­szi beavatkozás által a közvélemény szabad nyil­vánítását meghamisít­ni. És ezen tényekkel s ezen múlttal szemben meri a kormány­nak­ azt mond­ni, hogy a nem­zet ily önállással soha sem birt, mint am­nelylyel a 6.7-ki kiegyez­kedés bőségszarujából elárasz­tolt­a. S mi tán az ellenzék szószéken a­­­pokban kifejtett érveire nem ké­pesek felelni, rend csen a „Szavazzunk“ dönt az ország szellemi és anyagi kérdései mellett­­-d több esetben nem is védik ál­­láspontjukat. Ez nagyon természetes, mert n­incs oly fényes teh­et­ség, mely ezen nemzeti» önkor­mányzati ingteladások­at védeni tudja. Ez még egy Ko­suth­féle lángésznek sem sikerülne. S ezen nagy férfiú, kíné . A* padtói a hon­­szerzőtől kezdve korunkig a legtö­bbet köszönhet a nemzet, kit ennél fogva nagyon méltán megil­let a „legnagyobb magyar“ dicső ezim­e, mert 15 millió páriát váltott meg a rabszolg­­ág lánczai­­tól s ki a 48 - 49-ki jogvédelmi harczba világra szólló dicsőséget szerzett a nemz­tnek — még ő sem kerülte el a leg­piszkos­abb megtámadásokat azon párt embereitől, kik döntő érveire telelni nem tudtak. Bár­mily szentségtörőleg dobálják cárral ezen kis emberkék a népszabadság arany szájú szónokát, ő már a történelemé, mely a nép szava által igazságot szolgáltatott neki galád rágalmazói . Hellében. Az ő neve élni fog a halhatatlanság templomában, mint egy új korszak teremője, mint az önállás rendithetlen bajnoka és prófétája még jelentéktelen elleneit az elsőtől az utolsóig rég a feledés fátyola fogja takarni. A kö­z­ügyes osztrák pártnak is vannak h­írhedett prófétái. Most Görgeyt, nemzetünk ezen Héroszt­rat­usát akarták képviselőnek megválasz­tani. Körútját meg is kezdte Erdélyben; ott úgy bántak el vele mint az áruló megérdemlette. A sárból, melylyel a nép ezen Judast megdobálta küldőinek is jutott egy jó rész. Ily fegyverekkel harczol a kormánypárt s ezenkívül itatás vesztegetés s hivatalos pressió potolja az él­v.ek hifinyét. El lehet mondani, hogy ezen kormánypárt nem egyéb mint egy nyerészkedő consortium, melynek minden törekvése oda van irányozva, hogy pártja embereit, minél nagyobb osztalékban részesítse. Hivatal, néha két jövedelmes hivatal a jó kortes jutalma, mely két hivat­al közül termé­szetesen egyiknek sem felelhet meg. Anyagi jóllétre nyújtottak kilátást a feladott nemzeti jogokért s most azt tapasztaljuk, hogy minden úgy van mint a Bachrendszer alatt; ha jó termés és jó ar van, halad a szorgalmas ember, de erre a közös ügynek semmi befolyása nincs. Mert egy két ember csudaszerü meggazdagodása még nem mértéke a nemzet vagyonosodásának. Az adó most is az, mi a bécsi boldogítók korszakában, — a föld adó élt oly terh**s s ép oly ig­azságtal­n felosztású, mint akkor, midőn gr. Lónyay a­zt mondta pénzügyi munkájában, hogy csak azon nemzetet virágoztak túl gyorsan és nagyszerűen, hol a föld,­adóval túlterhelve nem volt. Anglia nagyrészt annak köszönheti nemzet­g­azd­ászati nagyságát, hogy föld­adó­ja csekély volt. Francziaországban pedig a nemzeti vagyon akkor szen­vedett romlást, midőn a földadó emeltetett. Vám és kereskedelmi szerződések a régiek, melyekre Horváth Mihály nagy művében nem t­­akt eléggé kárhoztató ítéletet. A követek és consultik­­ magyar érdekre nincsenek semmi figyelemmel. Vasutaink az igaz­i­zapo­odtak, de h­i­á­­ban van egy élő organismusnak jó rendszere, havérszegénységben s­z­e­n­v­e­d. Ezt mondta gróf Lónyay ezelőtt 10 évvel. Ezen vasutak építésénél nem az országos érdek, hanem gyakran egyes befolyásos ember ma­gán érdeke volt az irányadó — ezé­t épiettettek párhuzamosan vasútvonalakat ott is, hol arra semmi szükség nem volt. A kamat­biztositás most is már 9 millióra van előirányozva, a múlt évig engedélyez­ett vas­utak kamat­b­ztosítása 40 mil­iót tesz — mástél annyi mint Magyarország 48 előtti összes bevé­tele. Ezen vas­utépítési és k­ínai biztosítási szé­delgés egy száz évijén, mely M­agyarország éghajlati helyzeténél fogva fájdalom oly gyakran előfordul, mikor ennél fogva kivitel nem lesz iszony­ú zavar kátforrása lehet szerencsétlen hazánkra. Ezenkívül azon M­gyarországnak, melynek az úrbéri kárpótláson kívül semmi jogos adóssága nem volt, most ezen adósság 1200 millió, mely­nek kamatja többre megy 50 milliónál. Az óri­ási adó mellett 5 év alatt 180 millió adósságot csinált a k­rmány s e mellett ez évben is a ki­adás a bevételt 44 millióval haladja meg. A mely ország évről évre többet ad ki mint bevesz, az menthetetlenül megbukik. Ide jutottunk az Andrásy féle minta alkot­mány mellett, a di­ákpárti boldogság ötödik évé­ben, még pedig ez a végnek csak kezdete. Úgy látszik, a tii kormányunknak is mint a bécsi boldogítóknak az adó emelésében s az adóság csinálásban áll kormányzatának egész mélységes titka. Mint büreaukraták folytonos­an a részletekkel bíbelődnek s nem képesek felemel­kedni az eszmékig. Ezen nyomorúságos helyzet alig egyéb mint a 18 évi gyászos korszak alkotmányos álarcz alatti folytatása. És ezen óriási adóság és folytonos deficitek mellett, oly könnyelműleg szórják le a milliókat, mintha egy kiap­adhatlan kincsitányával re­nd­l­­keznének. Az administrate és igazságszolgáltatás

Next