Ellenőr, 1872. szeptember (4. évfolyam, 202-226. szám)

1872-09-12 / 211. szám

vel, hogy volt idő, midőn az igazságot „pártszem­pontok szerint" kétféle mértékkel osztották és e czél elérésére legkevésbé sem alkalmatos az, hogy az ellenzéki érzelmű törvényszéki elnök üldöztes­­sék oly cselekményért, a­minőért a kormánypárti hasonló hivatalnokot még talán — ha nem nyil­vánosan, de legalább privatim, — meg is di­csérték. Hagyja tehát a kormány a megtorlás politi­káját e kérdésnél. Ne emlékeztessen bennünket a biróságoknak a választások­ alatti cselekedeteire. Örvendjen, ha felejtünk. Julius. — A „Pesti Napló" a következő félhi­vatalos c­áfolatot közli. A „Corr. Bureau“ nem­rég azt a londoni sürgönyt közlötte, hogy a magyar kormány által tett s a magyar bank felállítására vo­natkozó tárgyalások sikertelenek voltak. A ma­gyar hivatalos lap e tudósítási meghatárolá­n kije­lentette, hogy a magyar kormány nem folytatott tárgyalásokat. Mint értesülünk, a dolog követke­­zőleg történt. Egy pesti ur­bán járt Londonban, s „a maga szakállára" alkudozásokat kezdett egy magyar nemzeti bank ügyében. Ez az úr azon czél­­ból, hogy vele szóba álljanak, azt állítá, hogy ő a magyar kormány megbízottja, pedig erre sem­mi joga nem volt, mert a kormány e tárgyalások­ról mit sem tudott- Ez az ur ajánlataival megbu­kott s innen eredhetett ama londoni sürgöny."­­ A horvát képviselők klubja a következő értesitést intézte a Deákkörhöz: Horvátország és Szlavóniának a közös ma­gyar országgyűlésen levő képviselői, tekintettel hazájuk külön érdekeire, mindenekelőtt egy horvát­­szlavón club alakítását tartották szükségesnek. E club feladata az, hogy minden kérdés fe­lett, mely Horvát-Szlavónországot különösen illeti, gondosan öröködjék. E kérdésekben a club oly orgánumnak tartja magát, mely által a Deákkör Horvát-Szlavonország óhajait és törekvéseit meg­tudhatja. Minden más közös kérdésben a horvát­­szlavon club a Deákkörrel solidárisan fog eljárni. A horvát-szlavon club határozatát annak el­nöksége fogja a Deákkörrel tudatni. A horvát-szlavén club Pesten, (Nádor vendéglő). Lovag Smaics, elnök. Zivkovics Jován és Mihalovics Károly alelnökök. Muzler József, jegyző.­­ A delegátiók néhány nap múlva ösz­­szeülnek Pesten. A közös költségvetés egyes ré­szeit a bécsi lapok már közük s ezekből láthat­juk, hogy a közös ügyek a jövő évre ismét na­gyobb kiadásokat igényelnek, mint a jelen évben A hadügyminisztérium költségvetése, melyet egyik másik bécsi lap már egész terjedelmében közöl, rendes kiadások fejében előirányoz 90.949810 forintot, míg a folyó évre csak 83.971.295 frt volt megszavazva, tehát a rendes kiadások majd­nem hét egész millióval szaporodtak. A rendkívüli kiadások a jövő évre ugyan­oly összegekben vannak előirányozva, mint a jelen évben vagyis míg a folyó 1872-ik évre en­­gedélyeztetett él 1.193.712 frt,­a jövő évre előirányoz­­tatott 11 205.072 frt. A rendkívüli kiadások te­hát a jelen és jövő év között csak 11.360 frt különbözetet mutatnak. Ha végig futjuk a költségvetés egyes téte­leit, azonnal szemünkbe ötlik, hogy a jövő évre ismét nagy mennyiségű építkezések vannak czél­­ba véve, és a­mi feltűnő, az építkezések legna­gyobb részben osztrák területen szándékoltattak eszközöltetni. Könnyű az osztrákoknak boldo­gulni, ha közös pénzen eszközölhetik beruházsai­­kat. Az egyes tételek indokolásaiból, a­mint azt a bécsi lapok közük, mutatványul adjuk mi is a következőket: A 4-ik tétel alatt a sorgyalogsághoz és vadászcsapatokhoz tartozó évi újoncz járulékok­nak bevonására a törvényszerű három évi szol­gálati időre 3.761.511 főt követeltetik, mely tételt következő indokolás kisér. Hogy a sorgyalogság és a vadászcsapatok a jelen viszonyok mellett a katonai képzettség azon fokára legyenek hozhatók, a­mely őket háború­ban is sikerrel alkalmazhatókká tegye, mindig oda iparkodott a hadi kormányzat, hogy az éven­kénti újonc­-szaporodás arányában meghatározott szolgálatot lehetőleg fölhasználja. A szerzett tapasztalatok azonban azt mutat­ják, hogy az eként elért tényleges szolgálati idő, teljes felhasználása daczára sem elegendő, hogy a Borgyalogság és vadászcsapatok katonai képzett­sége mint a hadászat mai követelményeinek meg­felelőnek legyen nevezhető. Az 1870-iki német- franczia háborúban szerzett tapasztalatok a kitűnően iskolázott gya­logcsapatokat, mint a hadsereg magvát mutatják be, és egyszersmind előidézték annak szükségét hogy a sorsgyalogság és vadászcsapatok hadászati kiképzése addig fokozandó, a­mennyire azt az egyébb hadseregekkel való egy sorba helyezés köveeli. Ezen, félre nem ismerhető horderővel biró czél elérésére a kevésbbé képzett elemeknél a tör­vényesen megengedett három évi tényleges szolga- TÁRCZA. Egy segédtanító története. Irta Erckmann-Chatrian. (Folytatás.) VII. Itt volt a nyár, s iskolám napról napra üre­sebb lett; tanítványaim mentek a szokott nyári munka után; az egyik kecskéket őrizett, a másik segített a mezei munkánál, a harmadik húzta apja taligáját, melyen faczipőket vitt Elsassba eladásra, a negyedik meg üstöket toldozott. Sziklaköz szol­gáltatta az üstöket és faczipőket az egész vidéknek. Én ott maradtam üres padjaim előtt, öt vagy hat tanítványnyal, az előkelőbbek gyermekeivel, kik ásítoztak, s alig várhatták a pillanatot, hogy fut­hassanak a szabadba. Leonora nézne ez idényben vissza szokott térni zárdájába; én nem tehettem ezt, s az élelmet illetőleg néhány ház terhére voltam. A megmaradtak közt voltak Hutin Jakab, és Fülöp, az öreg erdőkerülő fiai, ki Térjé Miklós kösz­égtanácsossal a felsőbb hatóságot képviselte Sziklaközben. Az öreg erdőkerülő, alacsony száraz ember volt őszülő hajjal és bajuszszal, élénk fekete szemekkel, s határozott jellemnek látszott. Remire­­montban született, a Vogézekben, s valahányszor hozzámentem ebédre vagy vacsorára, mindig szíve­sen beszélt hadjáratairól Olaszországban, a Svájcz­­ban, Hollandiában és a Rajnánál. Előadása ért­hető, világos és minden dicsekvéstől ment volt, a mi bizony nem minden kiszolgált katona tulajdon­sága. A mi háza belsejét illeti — ő volt a szikla­közi gunyhósor utolsó lakosa, — annál tisztábbat alig lehetett látni, s szegénysége daczára egy ke­vés kényelem sem hiányzott. Ablakai nem voltak panirral beraggatva, mint a többieké, a szoba pad- I A tegnapelőtt tartott éjizene előtt ő felsége az osztrák császár és magyar király a követségi pa­lotában 7 órakor jelent meg s ekkor neki az összes diplomatiai személyzet bemutattatott, a je­­lenlevők­ közül egyedül Bancrofft amerikai követ és Bleichrőder titkos tanácsos jelentek meg fe­kete Irakban. Az esti kivilágítás, melyről önöket tegnap tudósítom, már azért sem mondható nagyon sike­rültnek, mert a házak legnagyobb része nem volt kivilágítva, még egyes főutczákban mint a min­dig népes königsstrasséban a­hol a városháza is áll jóformán a sötétben kellett botorkálnunk. Ide­valók ugyan azt állítják,hogy Vilmos császár bevo­­nulásakorkor úgy szintén sedani győzelem napján két ével ezelőtt a kivilágítás sokkal általánosabb volt, e szerint azt kellene hinnünk, hogy a berliniek jó­formán nem nagy szilyt fektetnek a három császár találkozására s örömök szemléjén oly rendkívüli, szükségtelennek tartják a kivilágitást. Mi bár megengedjük, hogy a berliniek örö­me a fejedelmi találkozáson magán nem lehet oly nagy mint a honfitársaik által bevitt óriási győ­zelem örömünnepén, még is tudjuk, látjuk és halljuk hogy a lakosságnak a fejedelmek látogatása hí­zeleg s nézetünk szerint épen azért mindazoknak a kik csak nem vártak az összejöveteltől valami roszat, a kik nem határozott ellenei a császárok­nak, egyáltalán azoknak nem kellett volna egy pár garast gyertyáért sajnálni, a dolog bibéje azonban abban fekszik, a­miről már két nappal ezelőtt tet­tünk egy mellékes megjegyzést, hogy t. i. az északnémetek a vevőkben levő túlságos gazdálko­dási hajlamuknál fogva, mit már nálunk fös­vénységnek is szoktak nevezni, épen azott pár garassal is restelték magukat megadóztatni, gon­dolván egy két gyertya egysem teszi ki a világítást. Tegnap Ferencz József ő felsége reggel 9 —10 között, a palota mögött levő kalb. Hedwig lázata mindig tisztára súrolva és kisöpörve, a bú­torok ragyogók, s a konyha is rendes. Antonia kis­­aszony, az öreg úr idősebb leánya, ügyelt mindenre, mert anyjuk már több év előtt elhalt. Ez a fiatal leány, legfeljebb tizenhat vagy tizenhét éves, kit a fésületlen sziklaköziek, mert mindig csinosan öl­tözött, „czifrálkodónak hívtak, jobban ellátta a házat, mint egy harminc­-negyven esztendős asz­­szony. Kellemes, mosolygó arcza volt, szép szőke haja és villogó vagy szemei. Értelmessége, bátor­sága és élénksége meglepett, könnyedén járt-kelt a ház körül, főzött, terített, vigyázott kisebb test­véreire, játszott, nevetgélt velük, s ha kellett, meg is büntette őket. Fel lehetett benne ismerni a régi romlatlan franczia vért. Sokat csinálni kevésből, segíteni magán, mikor úgy­szólván semmi sincs a háznál, jó ebédet készíteni néhány tojásból és egy kis zöldségből, n­ehez értett, s hozzá kevés ru­hájából oly csinosan, tisztán öltözött mindig, mint más, a­ki száz ruha közül választhat. Értett a tár­salgáshoz, tudott felelni mindenre, szellemmel, szó­val olyan tulajdonságokkal bírt, melyek egy fiatal embert nem hagyhattak közönyösen. Láttam e dol­gokat, s néha el-elmerengtem ... de akkor még nem gondoltam egyébre, mint hogy minő szerencsés az öreg Jeromos ily kedves, életrevaló leány mellett. Mindig örültem, valahányszor Hutin Jeromoshoz kerültem a sorozat szerint étke­zésre. Az öreg szívesen fogadott; ha az ebéd készen volt, azonnal hozzá ültünk, ha nem, akkor a kertbe mentünk sétálni. Az öreg maga ültette és nemesítette gyü­mölcsfáit, s jobb és több gyümölcsöt tudott felmu­tatni, mint szomszédai; magyarázatokat tartott ne­kem a kertészkedésből, s tudomással bírt az újí­tásokról e téren, mert a katonaságnál léte alatt a hasznos dolgok megtanulására is fordított időt Minthogy gyermekei az én vezetésem alatt nagy ha­ladást tettek, bizonyos tisztelettel, sőt barátsággal viseltetett irántam, úgy hogy, midőn láttam, mint hagyják el a gyermekek sorban iskolámat, neki panaszkodtam. Meghallgatott komolyan és egy nap ezeket mondotta: „Igaza van önnek, Renad­ur, d e vidék legnagyobb nyomorúsága, hogy a gyermekeket nyá­ron át nem az iskolába, hanem a hegyek közé küldi kecskéket ,őrizni, hol megtanulnak fára mászni, a madarak fészkeit pusztítani és minden­­kihágásokat elkövetni, s igy szokják meg a hatóság intézkedéseinek megvetését. így lesz belőlük kol­dus, csavargó, vadorzó és minden roszra kész , Így van ez már évtizedek óta. A szülőket bírságok fizetése által kellene kényszeríteni arra, hogy gyer­mekeiket télen úgy mint nyáron, tizenkét egész tizenhárom éves korukig, az iskolába küldjék. Ez a felsőbbség, a király dolga lenne,­­ de ez urak nem törődnek evvel. Részemről óhajtom, hogy gyermekeim művelődjenek, s a­meddig csak lehet járni fognak önhöz az iskolába. Én eleget láttam és tapasztaltam, minő borzasztó a tudatlanság, s így bűnt követnék el, ha nem taníttatnám őket, ha több műveltséggel bírtam volna, egyszerű erdőke­rülő helyett ma talán ezredes vagy tábornok len­nék, mert a bátorság és józan ész nem hiányzott­­nálam. Most is zavarban vagyok, ha valami elő­fordul, s egy kis jegyzőkönyvet kell felvennem; ez az oka, hogy mindig csak erdőkerülő fogok ma­radni, daczára, hogy az erdészetben sok ismerettel bírok . . . Minő szerencsétlenség az, hogy nem ta­níttattak !“ A derék ember igen jól felfogta, hogy ha csak az ő két fia, s még négy öt más jár az iskolá­ba, meg nem élhetek a nyáron át, s hosszas gon­dolkodás után elmondta, hogy Sziklaközön túl, egy jó mértföldnyire a Sarre mentében gazdálkodik három anabaptista család; ez embereknek sok gyermekük van, kiket vasárnaponkint a legöregebb a nagyapa tanít a bibliára és evagéliumokra; megfordult már többször náluk, s igy tudja, hogy szeretnék gyermekeiket tanítatni; az öreg, kit Ja­kabnak hivnak, akkor panaszolta, hogy mennyire i­lyett, hogy felugornék és jönne ide ezt bámul­ni. Ha önnek tetszik, ezentúl minden csütörtök reggel eljövök önt felkelteni, s azután együtt me­gyünk sétálni és a Sarrehoz halászni.“ Szívesen elfogadtam az ajánlatot, mert elbá­jolt­ a látvány szépsége. Folytattuk utunkat, s nem sok idő múlva a kakasok kukuk­kolása értesített, hogy nem vagyunk messze az anabaptisták három tanyájától. Az erdő véget ért, s előttünk volt a lejtős hegyoldal, mely­ről egy kis patak rontott le a Sarre hoz. A leg­nagyobb ház az öreg Jakabé volt, körülvéve a szük­séges gazdasági épületekkel; a lakház emeletes volt, bejárás és három ablak földszint, négy ablak az emeleten; az udvart kőfal vette körül, s az egyszerűség, tisztaság, rend arról tanúskodtak, hogy lakói jóllétet élveznek. A­mint közeledtünk, a kutyák elkezdtek ugatni, s az öreg Jakab azonnal kilépett az ajtón, fején szalmakalap, s öltözetül vászon kabát és nad­rág , hosszú fehér szakálla majdnem egész mellét eltakarta, Hutin megnyitotta a külső ajtót, s sapkáját megemelve, haladtunk át az udvaron, míg az öreg anabaptista jókedvűleg kívánt neki jó reggelt. Én követtem Hut­it, ki így mutatott be a nyolc­van éves aggnak: „Itt hozok egy fiatal embert, kit ön hírből már ismer; ez a sziklaközi iskolatanító, ki a néne helyére jött. Elmondottam neki, a­miről ön nekem egyszer szólott, hogy tudniillik szeretné taníttatni unokáit a számolásra és mártánra.“ Az öreg­­ figyelemmel nézett rám, s­ajtót nyitva, csak ezeket mondotta: „Tessék bemenni, uraim! A dolog minden esetre érdekel . . . Örvendek, hogy megismerked­­hetem e fiatal emberrel.“ Az első szóra tehát nem ígért semmit, nem mondott sem igen­t, sem nem­etv­eszélyes ember volt. (Folyt. köv.) lat minimum­­. Nem hagyható emlí­tés nélkül ill , a törvényhozás jelenlegi állásánál 1 - 1­1 .Cnak a békeállapothoz va­ló számár­a - mi­nt a közös hadsereg sor­gyalogság­adászcsapatainak tényleges szolgálati véle hadsereghez arányitva igen had. Mell azonban ezáltal még azonkívül az ujom anti egyenlőtlen és így igazságta­lan bánási­ R ., valamint eleje vétetik a pártosko­­iránti pans­nak, mely a miatt, hogy a tényle­ges szolgái­ végett behitt ujoncz nyolez heti ki­képeztetés állandón szabadságoltatik, joggal emelhető. Mindé­­gezred, és illetőleg vadász zász­lóalj jel­en helyzetben, az eddigi nyolcz heti kikér­t­­­­s után állandóan szabadságolt és jelenleg évi tényleges szolgálatra behú­zandó ar­talékcsapat 4. és 5. zászló­aljába be­­i­ ii átlag minden tartalékcsa­patra 2 , me itt 40 ember jutna. E­l­lönben a törvényes rende­leteken és egyedül a hadi kor­mányzati lére álló pénzeszközöktől függ-1 A 22­ ill. tézd alatt a generalstab törzs és fő­tisztjeinek fizetése emelésére 90,400 ft irányozta­tik elő a következő indokolással. Azon kiváló jelentőség, mely a vezérkar­szolgálatnak az egyéb katonai szolgálati fokoza­tok fölött tagadhatlanul tulajdonítandó, valamint az ezáltal fokozódott követelmények, melyek egy­részről a vezérkari szolgálat jelöltjének quarifika­­tiójához, másrészről a vezérkari s az ahoz beosz­tott tisztek szolgálattét­­éhez fűződnek kétségen kívül méltányosnak és mint a dolog természete­sen fekvőnek tünteti föl, ha a fokozódott köve­telményekkel megfelelően kedvezőbb jutalmazás is járul. Mert a­mint a vezérkari és lovas tisztek rangjukhoz illő illetékek összehasonlításából kitű­nik, a vezérkari tisztek az ezredestől lefelé nem­csak, hogy nincsenek kedvezőbb illetékekkel fel­ruházva, de ellenkezőleg, amazoké túlhaladja ezekét, mivel a lovassági tiszt a századostól lefelé havi 10 frtnyi lovassági mellékilletményt a száza­doson fölüli tisztek pedig több takarmányilletéket húznak. A folyó illetékeknek csekélyebb voltán kívül tekintetbe veendők még a vezérkari és ahoz be­osztott tiszteket terhelő többlet-kiadások, melyet gyakori áthelyezésük pl. a csapatból a vezérkar­hoz s továbbá a lovak gyakori szükség parancsol­ta adás-v­evése okoz ; kiadások, a­minek bármily csapatbeli tisztre nem háramolnak. A közös hadügyminisztérium ennélfogva ki­válóan szolgálati érdekben tartotta fontolóra venni hogy mily módon legyenek a vezérkari és az ehez beosztott tisztek illetményei a fokozódott követel­ményekkel, vagy legalább a kedvező illetékekkel ellátott lovassági tisztekével egy színvonalra eme­lendő, valamint egyszersmind a vezérkari szolgálat érdekében kiadott többletekért kárpótlás nyújtan­dó, mint a­mely kiadások leginkább a vezérkari és az ehez beosztott tiszteket terhelik. A fejedelmek ünnepélyei Berlinben. Berlin, szept. 10. (Saját levelezőnktől.) templomban jelent meg, kísérve Miksa Manó­ig, a szász korona hg és gróf Andrássytól, kikkel együtt az oltár bal oldalán foglaltak helyet, ki­menet egy szegény asszony nyújtott át ő felsé­gének egy folyamodványt, melyet az átvenni ke­gyeskedett. Délben fél egy óra tájban a 3 császár nem nagy kísérettel az utczákon folyton ácsorgó nagy néptömeg huza kiálltásai között az állatkertbe kocsiztak, hol Bodinus igazgató vezetése mellett, mindent megszemléltek, egyedül az új zerge ház előtt (melynek leirását már olvasták egy előbbeni levelemben) szállva le hintóikból. -- Ezután a ki­tűzött programmszerű időnél még egy órával ha­marabb Potsd­amb rándultak a hol­or. Keller ve­zetése mellett ugyancsak bekocsizták a királyi kerteket, míg Babelsbergben a Cicerone szerepet maga Vilmos császár vette át A német császár ugyane nyári palotájában 4 órakor diszebéd volt melyen a császári és herczegi személyek vettek részt, mig a többi magas rendű katonai tisztek a diplomatiai testület a postolmi palotában volt egy fényes ebédre hivatalos, melyen 300 személy vett részt. A felségek azután a valóban felséges pa­lotában, mely egy kis hegy oldalán fekszik, körül­véve egy gyönyörű s a legnagyobb ízléssel be­rendezett a legkülönemübb virágoktól diszlő bel­ső kerttel s egy külső nagy parkkal, melynek alján a gyönyörű Havel vize terül el. A palota minden terme egész a talapzatig nyúló óriási ab­lakokkal van ellátva úgy, hogy nemcsak minden teremből, sőt úgy­szólván minden ablakból a legszebb kilátás nyílik folytonos változatban az egész környék­re, hanem bármely teremben a pompás selyem és bársony bútorokon körülvéve a művészet szám­talan remekével valósággal a kertben a szabad­­ban képzeli magát az ember. Tehát azon az ezer és egy éjszakára emlékeztető tündéries kis palo­tában d. u. ő felségeik egy hangversenyben gyönyörködtek, melynek végeztével a korona leg. úgynevezett Neues Palaisjába Sanssouci mellett, rándultak, hol egy oly újabb élvezetteljes szemlé­let várakozott reájuk mely azt hiszszük nem csak reánk földi halandókra hanem az Isten kegyelméből lett ő felségeikre és maradandó emléket fog hagyni s melyről a berliniek méltán mond­hatták volna, hogy ilyet még nem láttak, ha ugyanis részesülhettek volna azon szerencsében, hogy azt szemlélhették volna, csak­hogy a be­járatot tüzesfejű sárkányok és tigri­­sek őriz­ték gárdisták képében. Mi azon kevés számú halandóhoz tartoztunk a­kiknek sikerült nem csekély fáradsággal ugyan vizitkártyánk előmutatása és mint a magyar saj­tó egyik képviselőjének továbbá egy Fü­löp arany öszvérének segélye mellett 3 orosz gárdán ke­resztül hatolnunk, de minő látványt nyújtott elénk a palota előtti kivilágított tér, azt talán el fog­ják önök képzelni, ha gyenge tollam leírása után némi fogalmat lesznek képesek maguknak szerezni annak nagyszerűségéről. Mielőtt azonban a leíráshoz fognánk, előre bocsátjuk, miként a porosz koronahgnek ezen úgy­nevezett olasz kivilágítási mód Olaszországban tetszett meg annyira miként sietett azt jelenleg magas vendégeinek még talán szebb fényben elő­tüntetni. Képzeljenek maguknak egy körülbe­lül valamivel nagyobb szabad tért mint Er­­zsébet terünk Pesten, mely a gyönyörű uj palota előtt terül el, telve pompás virág és zöld szőnyeg pázsittal, a messze távolban körülvéve lombos fáktól fénytenger­ben úszni. Több mint százezer apró mécses lámpák voltak különböző ízletes alakokban és színnel a földön elhelyezve, mintegy 40000 itt ott roppant nagyságú lampion számtalan füzérben mint megannyi élő­virág disz­lett ki, a facsoportozatok közül, — a téren i­s­­mét különböző pálma és más fák luga­sok és más alakzatok tűzgolyók lampionok és más világítási eszközökből összeállítva, — a lom­­bon fák egész tetőig telve, színes mécsesekkel és lampinokkal miként a majdnem nappali fényben, minthogy narancs vagy más mély óhajlati gyü­mölcsöt termesztő növényzet tűntek fel.­­ E már magában is a tündér mesékben előforduló csedog­­kertekre emlékeztető kivilágítási díszítést eme­lé még azután a körben levő márvány oszlopoknak vörösss zöldbengáli t­űz­zel és a palo­táról intézett villany fény­nyel, történő fénybe helyezése a magasra emelkedő víz avagy ezeket helyette si­ló tűz­szökőkutak. Ha­bár mindezeket csak ily hiányosan előadva, ezekhez még elképzelik maguknak, hogy a ritka szépségű híres kagyló teremben, egybegyű­lt legfelsőbb vendégkoszorút, az eleinte osztrák utóbb orosz néphymnus majd ismét vidám tánc­darabokat kitűnően játszó kato­nai zenét talán hihetővé tesz önök előtt, hogy egy cseppet sem túlozunk, midőn azt állítjuk, miként inkább véltük magunkat az ezer és egy éjszaka legszebb tündér­kertjében mint egy potsdami parkban. Szeretnők ezen ünnepély leírását teljesen be­fejezni s önöket a mai katonai gyakorlatokról ér­tesíteni, de lehetetlen s minthogy a kérlelhetlen gőzmozdonyok nem várnak és nehogy egész tu­dósításom elkéssen soraimat befejezem azon zá­radékkal, miként a felségeik és környezetük is ■. A török sorsjegyek aláírása épen most eszközöltetvén, a nagy közönség érdekében cselekszünk, midőn a P. Börsen und Handelsbe­richt czimű hetilapból átvesszük a következő közleményt: Midőn az úgynevezett „Société imperiale des chemins de fer de la Turquie“ színre hozta a pénzügyi műveletet, a tervrajz sajátságos szöve­gezése segítségével a közönséggel el akarták hi­tetni, hogy kamatozó és sorshúzással egybekap­csolt vasúti papírról van szó, és Beust­er­ is oly hévvel védelmezte azokat, mintha az angol bank és Springer úr valóban nem tartana egyebet szem előtt azon kultur­históriai küldetésnél, hogy a sze­gény Törökországot vasúttal ajándékozzák meg. Természetes, hogy már azóta ki is építették a vasutakat Törökországban, csakhogy ez azok va­lódi értékének ötszörösénél is többet volt kényte­len aláírni. Midőn azután a sorsjegyek el voltak helyezve, az álarcz leesett,­­ és a még rövid idő előtt az angol bank kimutatásában mint „vas­úti papírok" szereplő török sorsjegyek most vaán „valódi“ török állampapírokká deklaráltattak, melyeknek a vasutakhoz semmi közük, mivel egyedül a török kormány az adós és a fizető. Azóta már valami alkudozás is történt Hirsch báró, az angol bank társa között és a török kor­mány között, melyek pontokatáit azonban minded­dig homály fedi. A „Société de chemins de fer de la Turquie" is tartott ugyan Párisban köz­gyűlést, csakhogy nyilvánosságra az ott történtek­ről sem jutott semmi. Különben is mit gondolnak a sorsjegytulajdonosok azzal, hogy mit végeztek és határoztak ezen urak a török kormánynyal: a török sorsjegyeknek, mint „valódi" török állam­papíroknak tulajdonosai csak Törökország urának hosszú életéért esdjenek, a vasutak reájuk nézve csak mellékkérdést képeznek. Miután azonban 700.000 sorsjegy már elhe­lyeztetett, a még hátralevő 1.200.000 db elhelye­zéséhez kell lénni. Miután a német birodalom a bélyegzési kötelezettség által a játékdühnek ha­tárt szabott, 400.000 darabbal lesz kénytelen meg­elégedni. Francziaország ez időben még zárva tartja előttük kapuit, és csak Ausztria lesz oly boldog a török sorsjegyek egész özönében része­sülhetni. Nem kevesebb 880,000 dbnál jött Ausz­­tiára és a melléktartományokra. Egy év múlva tehát Ausztria Törökországnak egyik főhitelezője lesz, és valamint meggazdagodtak egykoron Né­metország és Hollandia az osztrák renté­n, úgy éledhetik majd ezután Ausztria a törökök zsírján. Csakhogy az a jelentéktelen különbség forog fenn a kettő közt, hogy Ausztria tűrhető kamatlábbal adta el renté­it, Törökország pedig a legmerészebb pénzügyi operác­ióba fogott, a­mely csak létezhe­tik. Elviselhetlen kamatterhet vállal magára, és a magyar-osztrák állampolgárok a játék által reá­mennek a törökö­k lépjére. És hogy még az al­sóbbrendű néposztályoknak is lehetségessé tétessék ezen kulturhistóriai küldetésben való részvétel, ezen legújabb kibocsátásnál a részletüzlet is meghono­­síttatik. Csekély foglalóval lehet tehát azon ked­vezményre szert tenni, hogy egy török sorsjegynek két évi részletfizetés által lehet birtokába jutni, a­mely idő alatt minden húzásban résztvesz. És hogy az egésznek varázsát a tetőfokig emeljék, nem hiányzik egyéb e schlagwortnál: „Isten áldása Hirsch bárónál !“ Ezen szolgálatért természetesen jól meg is kell fizetni a syndikátust, mert míg ez csak 4°/0-ot térit meg, a törökök 12°/0-ot fizet­nek, és így az angol bank és társainak nyeresége egyedül a részletüzlet által is jelentékeny lesz. Azonban, Don Quixote szerepét játszanék, ha m­a akarnánk a török sorsjegyek ellen a so­rompóba lépni. Közönségünk nem szeret gondol­kozni, és a játék mindig a legjobb lépvesszőt ké­pezte, melyre rá is ment. Ehez járul még azon magas kamatláb, melyre Törökország magát kö­telezte, s mely ellenállhatlan vonzerőt gyakorol. A tömeges részvét tehát kétségen kívül, hisz A­lah nagy, és a török sorsjegyek ára még ma­gasabbra is szállhat! Természetesen más kérdés az, várjon minő bölcseségnek köszönhető az, hogy e hatalmas lot­tójátékot Ausztriában megengedik. Az állam an­nak idejében, midőn el lehetett reá készülve, hogy gyakran lesz kénytelen kölcsönöket kötni, ünne­pélyesen kinyilatkoztatta, hogy díjkölcsönt többé nem fog engedélyezni azon okból, hogy a lakos­ságnak dolgozni nem szerető részét még inkább ne demorálizálja. Ismételjük: egy nagyon becses szabadalomról eleve lemondtak, mert a népre kártékony hatásúnak tartották. Törökország nekünk közelebb mint saját magunk, mert míg az osztrák sorsjegyet előre ki­tagadták, addig a törökök óriási lottója zárt aj­tókra talál. Tegyük fel most az esetet, hogy Ausz­tria valutájának rendezése czéljából nagyobb köl­csönt kénytelen kötni, lesz-e azon helyzetben, hogy a közönségnek a török sorsjegyekkel való fájlalja, hogy gyermekeit és unokáit nem taníthat­ja a mértan elemeire, könyvvitelre, felsőbb számo­lásra és sok más egyébre, melyekről a szent köny­vekben szó sincsen, pedig ezek mind igen szüksé­gesek, ha valaki okszerűen akarja kezelni gazdasá­gát. Elmondotta még, hogy az öreg Jakab aziránt is kérdezősködik nála, várjon Leonora néne mire tanítja a gyermekeket, és nem-ő küldhetné ő uno­káit a sziklaközi iskolába, de a­mint meghallotta, hogy a kedves néne iskolájában csak katekizmus­ról és egyházi énekről van szó, lemondott ebbeli szándékáról. „Ha önnek tetszik, végre az öreg Jeromos, elmegyek oda vagy elmegyünk együtt, s meg vagyok róla győződve, hogy az értelmes ember örülni fog, ha önre bízhatja unokái nevelését. Jó módnak, s jól is fogják önt fizetni. Mit gondol?“ Első dolgom volt igent mondani, s mindjárt megegyeztünk, hogy másnap csütörtökön elmegyünk az anabaptistákhoz, s értekezünk velük. Más­nap korán reggel az öreg erdőkerülő és én után voltunk az anabaptisták tanyája felé. A fenyvesek közt mentünk, s olyan köd vol , hogy alig láttunk négy lépésre, de a­mint a nap öt óra felé feljött, a köd elszállott, s gyönyörödhettünk a természet nagyszerűségében. Megállottunk egy pil­lanatra. Az öreg pipára nyújtott, s vén vadászok módjára, mosolyogva mondá: „Kedves Renand úr, a fiatal emberek ezt a sétát minden nap megtehetnék, mig a szép idő tart; de a lustaság ágyban tartja őket, s igy a legszebb élvezettől fosztják meg magukat. Nézze ezt a gyö­nyörű napot, mint űzi a ködött s mintha felénk úszna; nézze, mint közeledik, s mint terjeszti suga­rait. És oda lent a Sarre mellett még mindig sürü a köd, de egy fél óra múltán a nap mindent elsö­pör, s a vidék tiszta lesz mint a szép szoba, látni fogunk mindent, a falvakat, a vizeket, az utakat, négy-öt mértföldnyire . . . Bizony nem okosan te­szi, a­ki ilyenkor egyet fordul ágyában, a he­téslakása után saját számára kibocsájthatja a lot­­to-kölcsönt ? Feltéve, hogy igen, még akkor sem fogja mentését 80-on fölül elhelyezhetni, míg normális ál­lapotok között a jelen árfolyam mellett akár 100 milliónyi kölcsönt is elhelyezhetett volna pári ár­folyamon ! A török sorsjegyek tehát a morális csorbán kívül, meglehet több milliónyi kárt is okoznak Ausztriának. Nem egyébb ez reflexiónál, melyet most­ ad­tunk. Nincs gyakorlati értéke, mert nyilván elké­sett. Néha azonban még akkor is jó megmondani az igazat, mikor a dolgon már változtatni nem le­het. Mert az­által, hogy a múltat kellő világba helyezzük, egy jobb jövőnek nyitunk tért. A­mi azonban Törökországot illeti, ez min­denesetre lekötelezettje Ausztriának, és­­ még en­nél is több lesz akkor, ha vasutai nem mint most a papíron, hanem a valóságban fognak létezni. talán a nagyszerű látványtól és pompás ebédtől áthevü­lve igen jó hangulatban látszottak lenni az este s vidáman sétált az egész társaság nemcsak a termekben, hanem kint a szabadban is. A szi­ves házi­gazda a koronaherczeg és neje­s felsé­geik és a többi jelenlevő nagyúri vendégektől el lettek halmozva dicséretekkel és köszönettel a nyújtott felséges élvezetért. g­­r­ Maros-Vásárhely sept. 9. A­mint eddig elszégyelte magát az önérze­tes erdélyi hazafi ha Bethlen Gábor, Bocskai és a Rákócziak honára tekintve látta itt a szolgai meghunyászkodást, a magyarhoz illetlen önbizal­matlanságot, úgy most ha az erdélyi, s főleg a székelyföldi választásokon végig tekint, fölemelheti csüggeteg fejét, mert láthatja, hogy Erdély, mely minden időben a magyar birodalom védvára s vész idején visszavonulási zömtornya volt, ismét kezdi átérteni hivatását, s most midőn alkotmá­nyos szabadságunkat vész fenyegeti, most midőn az erőszak és biófák rémeivel megrendíthetlen nemzetünk életfáját a szó lassú rágása fenyegeti kiszárítással, Erdély ismét erősíti az alkotmány sánczainak megrongált védfalait. Már eddig is 17 lehetőleg 19 ellenzéki képviselőről biztosítva va­gyunk, s ha a románok olcsó áru czikké nem váltak volna akkor ma 30—40 re menne az Er­délyből kikerült ellenzéki képviselők száma, s jogosan elmondhatnók, hogy „csak a szászok van­nak a jobboldalon.“ A választások zaja mindenütt már elhang­zott csak Maros-Vásárhelyt, a­mely eddig min­dig elöljárt hagyták legutoljára azért, hogy az ár­mány minden fegyvereit összpontosíthassák itten A másodszori összeírásnál hallatlan törvény­tiprá­sok követtettek el, 1848 óta mindig választási jo­got gyakorolt birtokos polgárok 3—5 segéddel dolgozó iparosok egyszerűen megfosztattak vá­lasztási joguktól, míg 40 hajdú s mintegy ennyi vasúti hivatalnok — azok közt sok külföldi, ki szót se tud magyarul — lett választónak beírva, a törvényellenesen kihagyott jogosultak száma meghaladja a 300-at, a jogtalanul felvettek szá­ma meghaladja a 200-at. Nem használt semmi reclamatió az elvitázhatlan okmányokkal támoga­tott baloldali reclamatiók — kettő kivételével­­— mind elutasitottak, mig a törvényellenesen fel­vetettek elleni felszólamlásoknak hely nem adatott, itt mindenható censorként egy bukott pálinkafőző Szász Róbert, működött; ő a 80 hajdút és vas­útit egyszerű névsoruk beterjesztésére mind be­vette míg a polgárok hiába mutatták ki okmá­nyokkal, hogy háztulajdonosok, hogy évek óta több segéddel dolgoznak, hogy 2­ 400 ft tiszta évi jövedelemmel bírnak, mind ez tekintetbe nem vétetett választási jogát itt csak az tarthatta meg, a­kinek a nagy censor (ki nem is Vásárhelyi) kegyeskedett megadni darabantjaival. Aztán mondja valaki, hogy mi itt Erdélyben alkotmányos országban törvények uralma alatt élünk; csalódás! nálunk az ököljog és az erő­szaknak fénykora tűnt fel, mi oly viszonyok közt félünk, hogy az ázsia kirgisek jobb sorsát méltán irigyelhetjük. E pur si muove, és még­is van kilátásunk az igaz ügy­ győzelmére, mert Maros-Vásárhely va­lóságos polgársága közül 25-nél több jobboldali szavazó nem kerül ki; a jobboldalt itt a hajdúk a vasúti hivatalnokok, a financzok, a kir. tábla és Marosszék hivatalnoki kara s néhány csúszómá­szók fajából való tanár — tehát mind sövények — alkotják, mi elfujhatjuk, hogy „öröködbe uram pogányok jöttének.“ Ezen erőszakoskodásokkal szemben a bal­oldal méltóságteljesen szervezkedik es; e hó 8-án mondották el az Elba szigeti színkörben jelöltjeink, Orbán Balázs és Lázár Ádám nagyhatású programm beszédeiket roppant közönség előtt, mert a mi lelkes polgárságunk daczára azon el­terjesztett rémhírnek, hogy egy kis Berzenczey támadás terveztetik, tömegesen csoportosult egybe meghallgatni elvhű jelöltjeik beszédét. Kovács Áron a vásárhelyi polgárságnak e classikus jelle­mű vezetője úgy megnyitó mint bezáró beszédé­ben türelem, rend, törvénytiszteletre, az ellenvé­­leménynek megbecsülésére intő polgártársait: re­mek szónoklata rendkívüli hatást idézett elő, vo­natkozást tett egy sajnos eseményre is, a mely iránt pártunk nevében nyilvánosan sajnálatát és rászólását fejezte ki. Ugyanis a mult hetekben egy csizmadia, ki soha választó s annál kevésbbé volt baloldali felment a polgármesterhez s felhozta, hogy reá négy katonát szállásoltak,ő­ adót fizet, tehát mivel terhet hordó, adjanak neki választási jogot is. A polgármester vissza­utasítására elő­­vont egy spárgával összekötözött pisztolyt (melynek meg nem álló kakasát ujjával tartotta) a polgár­­mester felütötte kezét, a­mikor a pistoly elsülvén a benne volt pikelygomb (azzal volt töltve) a fair

Next