Ellenőr, 1872. szeptember (4. évfolyam, 202-226. szám)

1872-09-12 / 211. szám

Előfizetési árak %!■ #m . ; 1® frt.— kr. I Évnegyedre 1 1 5 frt — kr. Felém . . 10 n — I)­I Egy hónapra . 1­9­80 B Egyen szám ára 10 krajzzár. Szerkesztési iroda: Perten, nádor-nteza O. ezám. Semmit sem­ közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére cela vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő, levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 211 szám. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. Csütörtök, September 12, 1872 A lapot illető rech­mátiók Légrády testvérek irodájába (nádor utcza 6. sz.) intézkedők. Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, nádorintéz.n 6. hasáb­. (Légrády testvérek irodájában). Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, két-«Motor» 14. az. als intézőn ülők. IV. évfolyam. TÁVIRATOK. Berlin, sept. 11. (Az Ellenőr távirata.) Az érdemrendek kölcsönös osztogatása teg­nap este ment végbe. Az osztrák csá­szár a következő rendjeleket osztotta ki: Bismarck és Gortsakoff hgeknek a sz. Ist­­vánrend brilliantos nagy­keresztjét, Man­­tei­­felnek és Redern főkamarásnak a sz. Istvánrend nagykereszjét, Thite, Delbrück és gróf Károlyinak a Lipótrend nagykereszt­jét, Jomini német titkos tanácsosnak a vaskoronarend nagykeresztjét, a berlini kö­vetség több tagjának a Ferencz József rend­jelet. — Vilmos császár Andrássy és Károlyi grófoknak a fekete sasrendet, Hofmannak az első oszt. koronarendet, Braun titkos tanácsosnak az első oszt. ve­res sasrendet. — Az Orosz czár An­drássy úrnak az András rendet, adomá­nyozta. A császárok összes kísérete deko­ráltatok. — Az osztrák császár ma este 8 órakor hagyja ide Berlint. Berlin, sept. 11. Gortsakoff hg. és Andrássy gróf itt létek alatt csaknem minden nap tartottak értekezleteken Bismarckkal, melyek mindenkor a legbi­zalmasabb jelegűek voltak. Berlin sept. 11. Vilmos császár Fe­­rencz­ József császárt a 16. slezvig-holstei­­ni huszárezred tulajdonosává nevezte ki, ő felsége ezen ezred egyenruhájában mu­tatta be magát már ma Vilmos császár­nál. Ezután búcsút vett mind Vilmos csá­szártól mind Sándor czártól. Konstantinápoly sept. 11. (Az Ellenőr távira­ta) A brailai görög konsul elfogatásinak ügye még nincs végleg elintézve s a bukaresti görög konsul érkezett ide e dolog tisztázására. Zágráb sept. 11. (Az Ellenőr távirata.) A községi választások a következő városokban és mezővárosokban rendeltettek el­­ Zágráb, Varasd, Kőrös, Eszék, Pozsega, Buccari, Sziszek, Jasska, Samobor. — Egy Lancek Mária nevű paraszt­asszony gyilkosság miatt kötél általi halálra ítél­tetett. Fulda, sept­ 11. A német püspökök konfe­­rentiájára az eddigi tagokon kívül jelentkeztek meg a limburgi, mainzi, paderborni, nichstadti püspökök,­­ bambergi érsek A város most is mellőzött minden ünnepélyes fogadást a főpapok­kal szemben. Berlin, sept 11. A dresdai városi képviselő­ség küldöttsége Bismarck bgnek díszpolgárai ok­mányt nyújtott át., Andrássy gr. ma délután hosszabb látogatást tett Bismarcknál. Boroszló sept. 11. A „Bresl. Ztg.“ írja: A németországi katholikusok közgyűlése eme re­­solutiót fogadta el. A németországi katholikusok felhivandók, hogy imádkozzanak a szorongatott egyházért és pápáért minél gyakrabban, továbbá, hogy felirat intézendő a Fuldában összegyűlt püs­­pökökhez, mely kifejezze feltétlen ragaszkodásu­kat az egyház és annak pásztorai iránt, kérvén a püspököket, hogy egyesült törekvéseiket támo­gassák. Ezenkívül ismét életbe léptetett a Mihály­­testvériség. Páris, szept. 11 (Az Ellenőr távirata) Le­­roomne a ,,Débats-ban beismeri Francziaország­­nak ez időszerinti mindenek fölött elszigetelt és lealázó helyzetét, s úgy látja hogy ily körül­mények közt nem marad egyéb hátra, mint úgy tenni, mint tett Oroszország 1856 után, t. i. bé­kén maradni, minthogy a szövetségesek egyelőre minden boszuprogramm elöl visszahúzódnak. London, szept 11. A „Times“-nak távirják Trouvilleből, hogy az oda érkezett berlini hírek megerősítik, hogy Gontaut berlini franczia követ barátságos fogadtatásban részesült mind a három császár részéről. A czár kijelentette Gontaut előtt hogy ő semmiért a világon nem venne részt oly értekezletben, mely ellenséges érzülettel volna Francziaország iránt. Stuttgart, sept. 11. A „Beobachter“ szer­kesztője Stripnagel tk. bevádolására a würenbergi tiszti kar megsértése miatt tizenkét napi börtön­­büntetésre ítéltetett. Páris, sept. 11. Hirlik, hogy Toulonneban nagy hadkerületi parancsnokság fog felállítatni Billott tábornok vezetése alatt. Bécs, szept. 11. Pétervárról távírják a Pres­sének, hogy az oroszországi helyhatóságok elő­­intézkedéseket tesznek K­ézár ünnepélyes fogadá­sára. — Varsóban határozottan állítják, hogy Berlinben semmi tényleges megállapodás nem tör­tént. Bécs, September 11. (Kezdet.) Hitelintézeti részvény 154.75. Magyar földhitelint. 81.75. Angol-magyar 109.75 Angol-Ausztriai 318.75. Magn. hitelrészvény 338.60. Franco magyar 118.50. Váltóbank 328. — . Napoleond'or 832.— Államvaspálya 362.—. Lombardok 197.90. Galacziai 255.— Tramm­way 289.—. Magy. sorsjegy —.—. 1860-as 102.30. 1864-es 145.75. Bécs, sept. 11. (Zárlat.) Hitelrészvények, 339.20 Magyar földhitelintézet 128.50 Angol.Magyar 112.25 An­gol-Ausztria 325.50. Magyar hitelrészvény 150.— Franczia Magyar 103 - 50. Váltóbank —.—. Napoleond 189—. Ál­­lamvasut 242.I V Lombardok 214.30. Galiczia 239 1­0 Tramm­­way 331.—. Magyar sorsjegyek 107.50. If 60-ik 66.1/, 1864-iki 105.— Magyar jutalomsorsjegy-------Hitelsorsjegy 33 50 Arany 526 —. Frankfurt 525. Páris hitel 42.50. Jára­dék 66.30. Ezüst 107.50 London 108 90. Török sorsjegyek 7.80. Bécs, sept. 11. (Hivatalos zárlat.) Magyar föld- Tehermentesitési kötvény 81.75. Salgó-Tarján 165 — .Ma-­­gyarr hitel 146.—.— Magyar záloglevél 88.75. Erdé­hi 28.50. Magyar keleti vasút 134.75. Magyar sorsjegy 182.50 tiszai vasút 263—. Magyar vasúti kölcsön 106.—. Angol­­magyar 116 25. Franco-magyar b. 116.50 Alföld 180 — Magyar északkeleti v. 167.75. Keleti vasúti elsőbbségi kötv. 80.75. Porosz pénztári utalv —. —. Magyar földhite 128.—. Magy. gőzh. előbbségi kötv.—.—. Török sorsjegy 18—. Pest, September 11. : Bajorországot néhány nap óta egy oly miniszterválság nyugtalanítja, mely ne­vezetes politikai jelentőségre tarthatna igényt, ha csak a benne kifejezett tendentia képezné az ítélet mérvét. Úgy láts­zik, mint­ha Bajorország ifjú uralkodója nehezen szí­velné a versaillesi szerződések által biztosí­tott porosz supremantiát és a particularis­tica törekvések reactióját igyekeznek föl­ébreszteni a német egység győzelemre ver­gődött eszméjének következményei ellenében. Lajos király volt ugyan az, ki első járult hozzá Németország fegyverközösségéhez, mi­dőn Francziaország a délnémet államok sem­legességére számított s tőle indult is ki a kezdeményezés a német császári méltóság visszaállítására. De a király ismert regé­nyes hajlamai és minden gyakorlati tevé­kenységtől irtózó természete csakis a közös harczi dicsőségben találtak ideális kielégí­tést. Az egységnek általánosan átérzett po­litikai szüksége nem hatott szívéhez és be­teges sensivitását mélyen megsértette az elmaradhatlan tapasztalás, hogy a kivívott nemzeti vívmányok, nem valami platói esz­ményképek, hanem nagyon is reális vonat­kozásban hatnak ki a bajor korona souve­­rainitásának csorbultára. Máskép nem volna érthető, hogy a király egyszerre oly feltűnő ellenszenvet tanúsít a közös német hatalom szerződésszerű­leg biztosított jogainak min­den tényleges nyilatkozása iránt. Különösen látható lett ez ellenszenv, mikor a porosz koronaherczeg mint német tábornagy a bajor csapatok megtekinté­sére Münchenben megjelent és Lajos király fölkeresve kedvencz magányát, vendége irányában minden tartozó érintkezés alól kivonta magát. A mai világban sem képez királyok kedvetlensége mindenkor puszta privát­ügyet. Legkevésbé Lajos királynál, ki ke­veset alkuszik az élet követelményeivel és fiatalsága által megvédelmeztetve a köz­vélemény éles bírálatától, nem szokta volt meg szeszélyeinek korlátozását. Lutz az ultramontanismus elleni harczában kitűnt közoktatásügye, ki csak kevéssel ezelőtt részesült a király meleg elismerésében, hir­telen megkapta elbocsáttatását. Lutz a ministerium lelkét képezte, miért is társai rögtön felismerték az elbocsátásnak hord­­erejét és a királynak benyújtották lemon­dásukat. A király ezután Gassert, Bajor­ország stuttgarti követét bízta meg új mi­nistérium alakításával. Gasser ismeretes arról, hogy politikai meggyőződéseivel és rokonszenveivel a bajor patrióta párthoz tartozik, mely teljesen particulariticus alapon állva csak kénysze­rülve fogadta el a versaillesi szerződéseket, azonkívül pedig ultramontán s így a tehe­tetlen düh érzetével kiséri a birodalmi kor­mánynak antiklerikál­is fellépését. A meghi­­vatás nem árulhatott el más szándékot, csak azt az egyet: gátat vetni a nemzeti esz­me erősbülésének, lehetőleg megbénítani a birodalmi kormánynak vállalkozásait és kezet nyújtani a német állam azon belső ellenségeinek, kik soha sem fogynak ki az elért eredmények megsemmisítésére irány­zott összeesküvéseikből. Az ily irányzatnak veszélyes horderejét, mely egy be nem fejezett politikai mű alakulási processusának útjába gördít nehézségeket alig lehetne félreismer­ni, mihelyest az a particularistic­ erők na­gyobb dimensiójú mozgalmának kiinduló pontjává válhatnék. Azonban még nem elég a nagyot akarás ot s hol az erők aránytalanságával ta­lálkozik, csak a nevetségesség sorsát éri. Németország szakadár elemei, melyek meg­engedjük még hatalmas számban létezhet­nek, nehezen fogják megköszönni a bajor királynak, hogy irra­cionális szeszélyből ügyüknek ép oly alkalmatlan pillanatban szándékozik lendületet adni mikor Európa három legh­atal­masabb uralkodójának Ber­linben végbe menő találkozása annyira ün­nepélyes módon látszik megpecsételni a legutóbbi háborúk által teremtett állam­viszonyokat. A német egység műve még távolról sem értei ugyan azt a harmonikus befejezést, hogy folyamata elé akadályokat ne lehetne gördíteni, de nem úgy, hogy az ekként felidézett küzdelem kimenetele pil­lanatra is kétes volna. A particularismus­­nak sok anyaga maradt meg Németország intézményeiben, szokásaiban és hagyomá­nyaiban, de a birodalmi kormány kezében felhalmozott materiális és morális segédesz­közök száma sokkal nagyobb, semhogy al­kalmazkodásra ne kényszerítsen minden ellenszegülő elemet, ha csak saját tökéletes megsemmisülését nem akarja gyorsítani. Csak mosolygás érdemel, ha akkor midőn Oroszország és az osztrák-magyar monar­chia fejedelmei Németországhoz járulnak , az európai béke biztosítása végett az ap­róbb német uralkodók Berlinben időznek a hivatalos ünnepélyek emelésére, Franczia­ország hallgat, a többi hatalmak lemon­dásteljesen a porosz fővárosra figyelnek — ha akkor Bajorország romantikus kis királya oly kedvteléseknek hódol, melyek államát könnyen hozhatnák feszült viszony­ba a birodalmi kormány­nyal. Gasser rövid idő alatt jutott a kijóza­nító tapasztalásra. Két teljes héten hiába kínálta a tárczákat a patrióta párt embe­reinek, nem akadt elég merész vállalkozó. Természetes is, hogy a patrióták, kik da­czára a bajor kamarában leírt többségük­nek eddig is néma megadással vezéreltet­ték magukat Lutz ellenkezőelvű kormá­nyának vontató kötelén, most kevés önbi­zalmat érezhetnek arra, hogy a kormány­­rúdon birkózzanak meg a viszonyok súlyá­val. Gasser eredmény nélkül tette le meg­bízatását és a király Pfrestnert hívta meg a kabinetalakítás művéhez. A ba­­­o­­­d­a­­­i k­or mai értekezletén a vá­­lasz felirat elkészítésére egy bizottság választatott, melynek tagjai: Ghyczy Kálmán, Tissa Kálmán, Jó­kai Mór, Csernátonyi Lajos, Várady Gábor, b. Si­­monyi Lajos, Nikolics Sándor, Péchy Tamás, Győrffy Gyula, Gallner Gyula és Horánsky Nándor. Apróságok. A Pesti Napló mai számában jelent meg a következő communique: „Ghyczy Kálmán levelét, melyre — mint e levélből látszik — Lónyay grófnak egy üzenete adott alkalmat, esti lapunkban közöltük. Ezen üzenetet, illetőleg a következőkről értesülünk : Ló­nyay gróf nehány héttel ezelőtt több jobboldali s egy ellenzéki lap szerkesztőjét kérette magához a végett, hoggy őket egy, a pártállással össze nem függő politikai kérdésben informálja. Azon kon­­versatióban, mely a miniszterelnök s az ellenzéki napilap szerkesztője közt folyt, szóba jött az is, hogy Ghyczynek fontos politikai eszméi vannak a pártok közeledésére vonatkozólag, a­mely kö­rülmény különben már Ghyczy választási programm­­beszédéből is ismeretes volt. Időközben a miniszterelnök tuzséri jószá­gára utazott. Visszatérte után, az országgyűlés megnyitását megelőző napok egyikén, Ghyczy megérkezése előtt megjelent a miniszterelnöknél azon jobboldali hirlapn­a, kiről Ghyczy levelében megemlékezik. E jobboldali hírlapíró azt mond­ta, hogy azon baloldali lapszerkesztő, kiről fen­tebb szóltunk, ne­m­ találkozhatok a miniszterel­nökkel, mivel épen fördére utazik, de ő általa azt szeni neki, hogy czélszerű lenne, ha Ghyczy megérkezése után a miniszterelnökkel szólana. Ezsze­­netre a miniszterelnök azt a választ adta az em­lített baloldali lapszerkesztő számára, hogy az or­­szággyűlés kezdetén Ghyczy Kálmán őt, mint ré­gi barátját, megszokta látogatni, s ha ezúttal is szerencséltetné látogatásával, kész lenne e látoga­tást viszonozni, s vele részletesen szólani; minde­­nekfelett azonban óhajtaná, hogy azon esetben, ha politikai tárgyról kívánna értekezni, a talál­kozás Deák Ferencznél történnék, s a miniszterel­nök késznek nyilatkozott Deáknál megjelenni, ha erre a nap és óra meghatároztatik. Ebben állt a miniszterelnök nyilatkozata, mire aztán a közzé­tett levél érkezett Kitűnik ebből, hogy mennyire alaptalan az „Ellenőr“ közleménye s hogy a kér­déses ügyben a kezdeményezés nem a miniszter­­elnök részéről történt.“* Hogy az Ellenőr közleménye bármi részben és mérvben is alaptalan lett volna, azt nem fogják elismerni olvasói sem, akármely párthoz tartozzanak is. Miben állott ugyanis az Ellenőr közleményének alapja? Abban, hogy valótlannak állította a miniszteriális sajtó s jelesen a Pesti Napló azon kijelentéseit, misze­rint Ghyczy Kálmán kívánságára, sőt levelére történt gróf Lónyay Menyhért kormányelnök úr részéről a kérdésbeni ajánlat és izengetés. S midőn a kormánysajtó s jelesen a Pesti Napló még azt is akarták elhitetni — nem annyira a közönséggel mint a joboldallal — hogy nem gróf Lónyay hivta fel Ghyczyt valami titkos egyezkedésre, hanem ellenkezőleg : közöltük Ghyczy Kálmán levélkéjét, melyből kitűnik, hogy kinek volt igaza. S most már a communiqué sem meri állítani, hogy a kezdeményezés Ghyczytől in­dult meg; most már beéri a szerény kétértelmű­séggel, miszerint „a kérdéses ügyben a kezdemé­nyezés nem a miniszterelnök részéről történt.“ Mert hát Magyarország kormányelnöke csak azt tette, hogy egy jobboldali hírlapíró által, ki üze­­netet vitt neki egy baloldali szerkesztőtől, azt vá­­laszolá a fürdőre távozott baloldali szerkesztő szá­mára, hogy kész lenne viszonozni Ghyczy látoga­tását, feltéve hogy ez megtörténnék. Szegény Lónyay Balázs, mennyire kap­kod a menykőhez! s mennyire nem észleli, hogy a jobboldali hirlapb­ó s a baloldali szerkesztő hátaik mögé vonulása alatt mivé lesz a Premier te­kintélyének maradvány részecskéje is. És ilyen belátástól és tapintattól függ ha­zánk sorsának vezetése.* S mit szóljunk még akkor, ha communi­qué szánalomgerjesztő kapkodásai és leplezgeté­­sei után megolvastuk a Hon ma esti lapjának következő táviratát ? — : Útközben olvasom jobboldali lapok közlemé­nyét. Erre nézve kijelentem, hogy az ellenzéki szerkesztő, kit Lónyay hivatott, én voltam; beszél­tünk külpolitikára vonatkozó napi kérdésekről. Kaas nekem Lónyay­tól semmi szenetet nem hozott, sem tőlem Lónyayhoz semmi szenetet nem vitt, sem Ghyczy Pestre érkezte s Lónyayhoz irt leve­lének kelte közti idő alatt velem sehol nem ta­lálkozott. Jókai Mór: Nem szólunk semmit, hanem elsietünk a hatalmi vergődés ezen komoly bohózatától, mely­re T­ri­stram Shandy halhatatlan nagybáty­ja Uncle Toby okvetlenül és hatalmasan el­­fütyörészte volna a k­llibulerot. * A Reform mai vezérczikkében előadatik négy hasábon át s B. Kaas Ivor aláírással „a fú­zió története“, melyből most már — az utaz­gatásom fontosságáról olvasott vezérczikk után — minden meglepetés nélkül ugyan de mégis némi megütődéssel látom, hogy Magyarországon én va­gyok a leghatalmasabb egyéniség. Mert bár a jobboldal a kormányférfiak és Deák Ferencz mozdulatainak vezetését saját mindenhatóságának tartotta is fenn B. Kaas Ivor, de miután elmond­ja, hogy a baloldalt s Ghyczyt is Tiszát is szolga­ságban tartó uralmam féktelen gyakorlata­ital semmisültek meg az ő jobboldali mindenhatóságá­nak confusionalis tervei is: világos, hogy egye­dül uralkodom Magyarország felett s azt teszem a pártokkal a mi nekem tetszik. Nagyon sajnálom, hogy nem adhatok melék­­letet a Reform mai irány­czikkének teljes köz­lésére, mert hát jól esnék nekem, ha az Ellenőr közönsége előtt sem maradna titokban e lap szer­kesztőjének óriási befolyása és ellenállhatatlan akarata. Biztosítom azonban olvasóimat, hogy B. Kaas Ivor sokkal többet mond, a legnagyobb ko­molysággal, kettőnk hatalmának ádáz tusájáról , a­z é­n győzelmem rendkívüli természetéről, mint a­mennyiről fogalmat adhatnék a legbővebb ki­vonatolással is . Azon van egy más okom is az idézgetés mellőzésére. B. Kaas Ivor czikkének átélvezése után, ugyanis m­egzavarta nagyságom felfedezésének ké­­jelgő érzeteit, a töprenkedés, hogy mekkora fe­lelőséggel jár isten és az emberek előtt, azon magyar dictátorság, mely rám ruháztatok. Mert kérem szépen, nem tréfa ám törvényt szab­ni — jelon mon bon plaisir — mind a b­loldalnak mind a jobboldalnak, sőt még a le­­győzölését elismerő B. Kaas Ivornak is. Szerencsémre azonban eszembe jutott egy mese mely rögtön eloszlatá minden nyugtalanságé­mat. A jó öreg La Fontaine beszélte el egy légy­ről, mely a nehezen haladó kocsi lovait dongása által képzelte feltüzelte­knek s a rúdon ülve azt hősvé, hgy ő mozgatja az egész kocsit, pense á tout moment quelle fait aller la machine. Rólam ugyan nem fog beszélni e mese soha ,­ mert én kijelentem ezennel ünnepélyesen, hogy eszem ágában sincs a magyar nemzet autocra­­tja gyanánt ismerni el magam. Köszönöm a hó­dolatot, mely feltárta mennyire tőlem függ min­den, de semmi kedvem sincs úgy szerepelni mint mouche du coche, az államszekér rudján, ki — midőn vége volt a bajnak — felkiáltott: „Most már pihentünk; addig dolgoztam, hogy embereink síkságra jutottak. Lovak­­ most fizesselek meg fáradságomat.“ S remény­em, hogy ezen határozott nyilatkozatom után a Reform szives nem kö­zölni azon vezérczikket, mely hatalmam további fejlődésének kimutatására már tán készülőben is van, s a mely az előbbiek fatális logikájával en­­gemet úgy kellene, hogy feltüntesen mint Európa végzetének egyedüli intézőjét vagy épen mint a mindenség urát. Higgye el B. Kaas Ivor, hogy én elismerem az ő nagyságát teljes készséggel de csak azon feltétel alatt, ha nem emel m­a­g­a f­ö­l­é. Én itt alant akarok maradni csekély tehetségeim igény­telen érvényesítésének íróasztalánál, mert nincs hajlamom a politikai wichtigmach­erei idét­lenségeinek fantasticus légkörében mint sárkány szerepelni — utpueris placeama hóbortos önhittség fonalszárzatán. G­h­y­c­z­y Kálmán nyilatkozatáról azt mond­ják a jobboldal magyar lapjai, hogy az egyéni tény, melynek a pártközi viszonyok megváltozta­tására semmi hatása sem lesz. A­mely sajtó ily rögtöni fordulatokat tesz, annak értesítései és ítéletei nem nyomnak semmit. Legyen meggyő­ződve az ország, hogy Ghyczy Kálmán nem tekintette fellépését olyannak, melytől Jericho falai rögtön összeomlanak. De hogy a fuvallat nem marad eredménytelenül, azt reményű, mi pedig hisszük.* Úgy halljuk, hogy szüretre pár heti szünidő lesz, de csak azon esetben, ha a Ház elfogadja a I* Ma nincs időm lefordítani az egész mesét, mely­nek minden sora étvezet, de ide szedetem a franczia eredi­­ben az ezt értők haladéktalan mulatságára. Holnap jönni fog mag­­ával is, prózában, ha ugyan valaki nem vállalko­zik azt leforditni versben. Le Coche et la Mouch. Dans un chemin montant, sablonneux, malaisé, Et de tous les cőtés au soleil exposé, Six forts chevaux tiraien* un coche. Femmes, moines,vieiílards, tout était descendu : L‘attelage suait, soufflait, était rendu. Uno mouche survient, et des cheveaux 8‘approche, Prétend les animer par son bourdonnement, Pipue l‘un, pique l’autre, et panse á tout moment Qu’elle fait aller le machine, S’assied sur le timon, sur le néz du cocher. Aussitot que 'a char chemine, Et qu’el'e voita les gens marcher, Elle s’en attribue uniquem:* f gloire, Va, vient, fait l’empresséo : e ce soit Un sergent do bataille allan sndroit Faire avancer ses gens et b’.er U vi ■ e La mouebe, en ce com,. Se plaint qu’elle agit seule, ei ‘ je 80>n : Qu’aucun n’oide aux chevaux .affaire. Le moine disait son b II prenait bien son temps •no ieivu-v nta.it: C’était bien de chansons r &i-»s 0issait! D ime mouche s’en va eba *• ; ■ oreilles, Et fait cent sotlises A prés bien du travail, le J au haut. Respirons maintenant, dit is. aussitót: J’ai tant fait que nos gen? "dans la plaine. Cä, messieurs les cheveau-' le ma peine. Ainsi certames gens fat ■ . esses, S’introduissent da IIs font partout :■ ft' Et iaztout importuns, aevraietu éhe hassés. p­a­r a 1 e 11 ülések tartását, reggelenként a válasz­felirati vitára, délutánonkint a vasúti, egyetemi s más sürgetős ügyek elintézésére. Én azt hiszem elfogadja . Újabb adatok a vörös könyvről. A delegációk elé terjesztendő vörös könyv, írja a P. Lloyd, eddigi közlemények szerint első részében Andrássy gróf hivatalba lépésével kibocsátott kör­jegyzőkét s a külországi követek erre adott köz­leményeit, valamint az ujan kinevezett párisi, lon­doni , berlini stb. követek jelentéseit beiktatási audientiásokról fogja tartalmazni. Ezeket követik a keleti ügyben váltott sürgönyök, míg a közé­teendő többi okmányok túlnyomóan kereskedelem politikai tartalmúak lesznek. Ezek között különö­sen tanulságosnak mondják Calice stand és ja­­páni főkonsul terjedelmes jelentését, a­mennyiben tüzetes kimutatásokat tartalmaz azon nagy forgalmi területről, mely az osztrák-magyar kereskedésnek ama tartományokban kínálkozik. Az osztrák-ma­gyar hajózás szerződésszerű előnyökben részesítése érdemében és a versaillesi kabinet által meg­pendített vámszerződés­ revideálása érdekében Fran­­cziaországgal folytatott tárgyalások valószínűleg a könyv végén foglalnak helyet. — A berlini talál­kozásra vonatkozó diplomáciai nyilatkozat, daczára némely állításoknak, tudomásunk szerint, nem fog a vörös könyvbe felvétetni már csak azon idő rö­vidségénél fogva sem, mely azon esemény és a könyv előterjesztése közt lefoly. Mai számunkhoz a Dushegyi-Lányi féle tan­nevel­és intézet értesitvénye van mellékelve. A megtorlás. A lapokból olvassuk, hogy Szaplonczay Jó­zsef kir. törvényszéki elnök ellen korteskedés mi­att fegyelmi eljárás inditatott. Ha az ember tudja, hogy Magyarország 101 kir. törvényszéki elnöke között csak az egy Szaplonczay az ellenzéki ü­­gy a legközelebbi választások alkalmával, elvei­nél fogva ő csak az ellenzék érdekében feövettette el az incrimininált „korteskedést”­ és midőn lát­juk, hogy Szaplonczay kivül más törvényszéki tag ellen „korteskedés miatt“ nincs fegyelmi vizs­gálat elrendelve, lehetetlen meg nem botránkoz­nunk a kormány ez eljárása felett. Mi nem tudjuk, hogy korteskedés mily fo­kával van vádolva Szaplonczay, — nem ismer­jük a tényt, mely a megindított fegyelmi eljá­rásnak alapját képezi, de azt tudjuk, hogy ha kormány igazságosan meg akarja torolni mindazon korteskedéseket, miket a közelebbi választásoknál az igazságszolgáltatás királyi emberei elkövettek, akkor gondoskodjék börtönökről és legyen elké­szülve egy sajátságos törvényszünetre, a­mit az fog előidézni hogy a bírák nagy részének elkö­vetett korteskedéseik miatt bűnhődniök kell. Ismételve mondjuk, nem tudjuk, Szaplon­czay korteskedett-e vagy nem, de ha korteskedett, úgy erre feljogosította ama botrányos ig­aság­ügyminiszeri körlevél, melyről anna­k idejében eleget szóllottunk. De a­mint látszik a kormány nem ilyen puritán igazságos,­­ csak példát akar mutatni s a Szaplonczay elleni fegyelmi per csak mások re­­tentő példájára tétetett folyamatba. Azonban uraim gondolják önök, hogy igen veszedelmes dolog az igazsággal játszani, vagy abból gúnyt űzni. Az államnak ép úgy, mint a társadalomnak csak kárával történik az, ha a kormány a párt­szenvedély által elvakulva, magát igazságtalan­ságokra is engedi ragadtatni. Gondoljon vissza a kormány a legközelebbi választásokra,­­ szám­lálja meg azon előnyöket, miket a kormánypárt­nak az igazságszolgáltatás új apparátusa szolgál­tatott, — jussanak eszébe a törvényszéki tagok hivatalos hatalommal való visszaéléseinek azon megszámlálhatatlan esetei, mik ha nem történnek meg, az országház termében a pártok arányai ma bizonyára másként állanának, — hisz az egész nem régen volt — és végre is nem illő, nem férfias dolog a győzelem, a diadal mámorában még az emlékező tehetséget is elveszíteni. Ismételjük, nem tudjuk, hogy Szaplonczay József minő korteskedési visszaéléssel vádoltatik, de azt állítjuk, hogy legfölebb csak annyit te­hetett, a­mennyit azon időben majd minden tör­vényszéki elnök tett, — hisz a kormány jól tud­hatja, hogy a legközelebbi választások idejében valóságos ostromállapot uralkodott Magyarorszá­gon, — ostromállapot, melynek teljhatalmú bizto­sai a törvényszéki elnökök és az aprócska já­­rásbirák voltak. Emlitsünk-e járásbirót, aki bo­ros hordóval járt korteskedni és emlitsünk-e tör­vényszéket, melynek területén az ellenzéki ember személye egy óráig nem volt biztoságban, — föl­emlegessük-e azon kézzel fogható igazságtalansá­gokat, hivatalos hatalommal való visszaéléseket, miket a közelebbi választások idejében az igaz­ságszolgáltatás férfiai a kormánypárt érdekében elkövettek. Nem emlegetjük ezeket föl részint az­ért, mert azokat olyan dolgoknak tartjuk, miket minden magyar embernek inkább szégyelnie kell, mint dicsekedni vele,­­ de nem emlegetjük föl azért sem, mert meg vagyunk róla győződve, hogy azokról a kormánynak nemcsak tudomása van, de azon cselekedetek, azon visszaélések mint az illető egyének személyes érdemei vannak a kormánynál előjegyezve. És szó sincs róla, tarto­zunk annak őszinte kifejezésével, hogy az igaz­ságszolgáltatás egyénei a legközelebbi választások alkalmával nagy szolgálatokat tettek a kormány­pártnak. Hanem hát ez kötelességük is volt, meg az­tán természetes is volt. A bíróságok pártszempont­ból szerveztettek és — esetleg-e vagy számításból — oda nagyrészt oly egyének neveztettek ki, a­kik megszabott fizetésért — ha úgy parancsolják — készek akár fél lábon állani. Ki várhatott volna egyebet, mint a­mi valójában bekövet­kezett. Azonban mi tudjuk azt, hogy némelyek föl­fogása szerint rendkívüli időben szabad rendkívüli eszközökhöz nyúlni, hanem midőn a rendkívüli idők elmúltak, még akkor is folytatni a rendkí­vüli eszközök használását, az már minden morál al­apelvei ellen van. A kormánynak gondolni kell arra, nehogy Magyarország népeinél az igazság­ban fektetett hit megtörjék, s törekednie kell arra, hogy ha lehet, elfelejtesse Magyarország népei.

Next