Ellenőr, 1873. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1873-02-25 / 46. szám
Előfizetési árak Egészért. . . 20 frt. — kr. I Évnegyedre . . 5 frt. — kr. Félévre ... 10 n — „ Egy hónapra . 1 „ 80 s Egyes szom Ara 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utcza 0. sz. Semmit sem kostunk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 46. szám. A lapot illető reclamációk Légrády testvérek irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intézendők. Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. (Légrády testvérek irodájában). Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn ■ ünnepre következő napon Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, bálvány-utcza 9. sz. alá intézendők. Budapest, kedd, február 25. 1873. V. évfolyam. TÁVIRATOK. BÉCS, febr. 24. (Az Ellenőr távirata) Rauscher érsek ma adta fel a bérmálás szentségét Rudolf koronaherczegnek és Gizella főhgasszonynak. Bérmászülékül Károly Lajos főherczeg és Erzsébet főlegnő szerepeltek. A bérmáláson jelen volt a császár, a császárné, valamint a császári ház egyéb tagjai és a főméltóságok. BéCS, febr. 25. A „W. Ztg.“ ma egy legfelsőbb kéziratot hoz Andrássy grófhoz és a birodalom mindkét felének miniszterelnökéhez, mely ápr. 2-ára rendeli el a delegátiók egybehivását. Madrid, febr. 24. A nemzetőrség tisztjei biztosították a kortest támogatásukról. — Martos a kortes uj elnöke kijelentette az illető tiszteknek, hogy a népképviselők nem tűrnek semmi megfélemlítést s a köztársaságot meg fogják óvni minden veszélytől, jöjjön az a reactió vagy a demagógia részéről. — Barcellonában egy gyalog század elbocsáttatását követelte , a rend azonban már helyreállíttatott. Páris, febr. 24. A baloldali képviselőktegnapi értekezletén Ricard a 30-as bizottság tvjavaslata mellett szólalt fel, s felhozta, hogy Thiers mást el nem fogad és minden ellentétes javaslat ellen küzdeni fog. Konstatálta továbbá, hogy szakadás állott be a jobboldal és a jobbközép között s megjegyezte, hogy ha a baloldal és a jobbközép egyesül, hogy kormánytöbbséget alkosson, a köztársaságnak nem kell többé félnie a royalista pártok koalitiójától. — E beszéd nagy hatást szült. Határozat azonban nem hozatott s szerdán újabb értekezlet lesz. Berlin, febr. 24. A birodalmi gyűlés márcz. 10-én ül össze. A hivatalos meghívók még nem küldettek szét. London, febr. 24. Az itteni carlista-bizottság aláírásra hívja fel párthíveit Don Carlos ügyének támogatására. London, febr. 24. Az itteni bankból szombaton 73,000 font sterling kölcsönöztetett ki. Új-York, febr. 24. Portoricoban lázadás tört ki Spanyolország ellen, mely azonban legott elfojtatott. Bérlet 243. szám. NEMZETI SZÍNHÁZ. Budapest, kedden, február 25. Tannhäuser, és a wartburgi dalnok-verseny. Regényes dalmű 3 felv. Szövegét és zenéjét irta Wagner Richárd. Személyek: Hermann, thütringiai őrgróf — — Kőszeghy Erzsébet, unokahuga — — — — — Balázsné B. V Tannhäuser, Hajós Wolfram, I Láng Bitérőlf^' [ lovagok és dalárok Bodorfi Henrik, 1 Széphegyi Reinmar, J Tallián Venus — — — — — — — — Tannerné Pásztorfia — — — — — — — Human II. MIKLÓSY SZÍNHÁZA. Budapest, kedden, február 25. A háromcsőrű kacsa, Vig operette 3 felvonásban, írta Monneau. Zenéjét szerzette Jónás. Budapest, február 24. (.e.) Midőn Viscount Melbourne 1839- ben a Red-Chamber kérdés következtében, mely miatt Peel Robert a kabinet megalkotásától visszalépett, a királynő által újra a kormány élére lett meghíva, székét újból elfoglalván egy exposét terjesztett elő az ország átalános helyzetéről. Brougham lord, a pár év előtt elhunyt nagyhírű államférfi akkor szintén hozzászólt a kormányelnöki nyilatkozathoz és többek közt azt mondá, hogy igen szép ez mind, amit a nemes lord átalánosságban elmondott az ország helyzetéről, hanem teljességgel nem volt szükséges, hogy ő mondja el, mert épen úgy elmondhatta volna az a conservativok, a high torek vezére, Wellington herczeg, vagy pedig speciális politikai antagonistája Sir Robert Peel. Körülbelül ugyanezt mondhatnék el mi is a vallás és közoktatásügyi miniszter úr mai beszédéről, amivel egyébiránt koránsem kicsinylést, hanem, legalább egy irányban, elismerést akarunk kifejezni. A miniszter úr csaknem kizárólag azon előirányzati , és kizárólag a közoktatási agendákat illető tételek indokolására emelt szót, melyek a múlt évi költségvetéshez képest emelkedést mutatnak és midőn erre vonatkozólag azt jelentjük ki, hogy ugyanazokat az ellenzék tagjai is elmondhatták volna (mert az angol parlament történetéből vett idézés nem egészen alkalmazható, amennyiben például Pauler miniszter úr közoktatásügyér korában mégis csak kissé más hangból beszélt) akkor azt óhajtjuk jelezni, hogy Trefort Ágoston úr mai beszédében nagyrészt párttekintetektől ment szabadelvű álláspontot foglalt el, amiért közművelődésünk érdekében mindenesetre elismerést érdemel. Nyilatkozatát őszinteség és alkotmányos érzék jellemzi és előadásának tartalma könnyen elfeledtette velünk a külformák pongyolaságát. A közoktatás Magyarországon eddigelé azon tér volt, melyeit fájdalom a legelhanyagoltabbak közé kellett sorolnunk és mihelyt e meggyőződés áthatott mindnyájunkat és a törvényhozás kebelében is minden alkalommal hangosan nyilvánult, igen természetes, hogy a legtisztább forrásból fakadt lelkesülés nagyon hosszúnak tartotta azon időt, mely elhanyagolt közművelődési állapotaink fokozatos javításához és természetszerű fejlesztéséhez okvetlenül megkívántatok, és minden áron siettetni akarta a czél elérését, leggyakrabban nem vevén számba a szükséges tényezők hiányát, és azon nagyon is megkerülhetlen vagy áthághatlan nehézségeket, melyeket épen culturális állapotunk elmaradottsága gördít e téren is eszményi aspiratióink gyors megvalósítása elé, annál kevésbbé lehet e felett csodálkozni, mert épen az alkotmányos rendszer visszaállításánál oly férfiú kezelte a közoktatásügyi tárczát, kinek láng lelke és idealistikus hajlamai csaknem lehetetlenné tették reá nézve fékezni a vágyat, hogy nemzetét a szellemi elmaradottságból felrázva, közművelődés tekintetében is mielőbb a nyugat-európai népek magasabb színvonalára emelje. A kormány feladata e részben a viszonyokat a létező anyag és rendelkezésre álló tanerők tekintetbe vételével tanulmányozni és kijelölni az irányt és módot, mely szerint a törvényhozásnak haladnia kell. Ehhez képest teljesen egyetértünk a közoktatási miniszter úr azon szavaival, hogy ,,a kormánynak ki kell lépni az aspiratiók köréből, és tudnia kell, hogy mit akar és mit tehet, tekintettel a rendelkezésére levő szellemi és anyagi erőkre.“ Nem tévedünk talán, ha e szavakban azon rendszeresség jelzését véljük feltalálhatni, melyet az ellenzék az állami igazgatás minden ágazatában annyiszor és oly régóta sürgetett, s melyet eddig a kormány és a többség oly következetesen mellőzött. Erre mutat egyébiránt azon körülmény is, hogy Trefort miniszter úr előirányzatában számot vetett az ország kedvezőtlen pénzügyi helyzetével is, és nem iparkodott saját tárcájának javára és a rohamos és felületes, mert inkább extensív mint belterjes fejlesztés érdekében kizsákmányolni a törvényhozás azon áldozatkész bőkezűségét, melyet az a köznevelési czélokra kért összegek megszavazásánál mindenkor tanúsítani szokott. Az elemi , a középtanodai és a felsőbb oktatás oly kölcsönhatást gyakorol egymásra és oly szerves összefüggésben áll, mely mindháromnak párhuzamos fejlesztését parancsolólag követeli. Egyiket se szabad erőszakolni a másiknak rovására, ha elkerülni akarjuk, a honpolgárok egyes osztályainak művelődési színvonala közt ama nagy aránytalanságot, mely nem csupán a culturális állapotokra, hanem az egész államéletre zavarólag és kártékonyan hat. És e tekintetben nem szabad eltitkolnunk magunk előtt, hogy míg elemi és középtanodáinkban, ha e percben nem is, de rövid idő alatt bírni fogunk oly mennyiségű kellően kiképzett tanerővel, mennyi ez irányban közoktatási viszonyaink természetszerű haladására szükséges, addig legfelsőbb tanintézeteink, az egyetemek és a polytechnikum ma még oly korban vannak, hogy épen nem csodálkozhatunk rajta, ha, akiknek anyagi viszonyaik engedik, a külföldi ilynemű intézetekben keresik fel azon magasabb tudományos kiképeztetést, melyet itthon mi tagadás benne ? meg nem szerezhetnek maguknak. Trefort miniszter úr e bajt jelesebb külföldi tudósok meghívása által hiszi orvosolhatni és felfogásának e tekintetben is igazat kell adnunk. Az ellenvetéseket előrelátta és igyekezett is megcáfolni. Legelső és legfőbb ezek közül a germanizátiótól való félelem. Senki se lobbanthatja szemünkre, hogy mi valaha a germanizálás szószólói lettünk volna, sőt ellenkezőleg megtámadtuk azt mindig és mindenütt határozottan, erélyesen sőt néha kíméletlenül vagy épen erőszakosan is, amint épen a felmerült dolog természete kívánta. De ha csakugyan helyes a közoktatási miniszter úr feltevése, hogy a germanizálásnak nálunk három főtényezője van: a közművelődés elégtelensége, a tudományosság hiányossága és tőkeszegénységünk, akkor természetes, hogy “mindaz ami e baj orvoslását előmozdítja, a mi mivelődésünket emeli, tudományosságunkat és közvagyonosodásunkat gyarapítja, egyszersmind megannyi hatalmas védbástya lesz a germanizatió ellenében, melyet bizonyára sokkal inkább elősegít az, ha ifjaink kénytelenek a külföldi tanintézeteket látogatni, mint ha hírneves szaktudósok hazai intézeteinkben habár idegen nyelven terjesztik a tudomány világát. Tudjuk, hogy sokan lesznek köztünk, kik ezen kényszerű intézkedés által magukat nemzeti önérzetükben sértve érzendik, de ezeknek legyen szabad felelni a Laboulaye egyik munkájából vett következő idézettel : „Mi francziák igen gyakran elbástyázzuk magunkat nemzeti hiúságunk mögé; azt hisszük, hogy kívülünk nem létezik semmi a világon. Ily Narciss-féle szerep káros mind az egyénekre, mind a népekre nézve, ez az út, mely az elhomályosodáshoz és az enyészethez vezet. Tanulmányozzunk más nemzeteket, látogassuk iskoláikat és sajátítsuk el tőlük mindazt, ami jó van náluk: ez az egyetlen mód fentartani azon állást, melyet a világon elfoglalunk. Annyival inkább fognak bennünket méltányolni, minél jobban felismerjük hibáinkat és midőn letettünk az önbálványozásról, akkor talán igazságot fognak szolgáltatni nekünk is.“ Sok igaz dolgot mondott el a miniszter úr a népnevelésről is, különösen felemlítvén a tanerők elégtelenségét, megpendített egy eszmét, melyre Schwarcz Gyula képviselő úr nagyon csóválta a fejét. Ezen eszme a nőtanítók alkalmazása az elemi iskolákban. E kérdésben ismét nem érthetünk egyet Székesfehérvár érdemes képviselőjével. Trefort úr igen helyesen utalt az északamerikai egyesült államokra, hol a nőtanítók intézménye az elemi oktatás terén oly meglepő szellemi és főleg erkölcsi eredményeket idézett elő. A mai expozéban ezen eszme minden tüzetesebb részletezés nélkül csak megérintve lett. Elvárjuk, hogy a miniszter úr tüzetesebb alakban is a képviselőház elé hozza a legelső kedvező alkalommal. Addig is, ha a közoktatási költségvetés általános vitája alatt újra szőnyegre hozatnék a kérdés, mi is részletesebben hozzá fogunk szólni, mert hibának, viszáyaink közt menthetlen hibának tartanók bármily tényezőnek elfogultságból eredő mellőzését, midőn minden eszközt meg kell ragadnunk a közművelődés terén századok óta történt mulasztások pótlására. Még egy megjegyzéssel tartozunk a közoktatási miniszter úrnak. Beszédében egy helyen azt mondta, hogy „nem fontos az országra nézve, akár ő ül a miniszteri széken akár más, az se fontos, hogy ha már ő ül ott, váljon bir-e népszerűséggel vagy nem, de az nem lehet közönyös, hogy mint miniszter, őszintén és utógondolat nélkül mondja el véleményét.“ E cikk elején készségesen elismertük őszinteségét és nyíltságát, de meg kell említenünk, hogy ma nem hallottuk beszélni a vallás és közokt. minisztert, hanem kizárólag a közoktatásügyit, pedig óhajtottuk volna hallani nézeteit sok oly dologban, melyek tárczájának másik részéhez tartoznak ; ilyen pl. Ghyczy Kálmán ma beadott indítványa, Prileszky Tádé és Lükő Géza interpellációja. Az előbbi tárgyalásra lévén kitűzve, akkor lesz alkalmunk róla tüzetesebben szólni. De Lükő Géza képviselő úr interpellációjának tárgya az utóbbi napokban egy igen tekintélyes toll által két figyelemreméltó czikkben lett újabban megvitatva. E tárgy oly fontos, hogy mi is kötelességünknek tartjuk, sürgetni a miniszter válaszát és mindenesetre a legközelebbi napokban visszatérendünk e kérdésre és (H. P.) czikkeire, melyek a „Szabad Sajtó“ legutóbbi két számában voltak közölve. — Úgy vagyunk értesülve, hogy gróf Szapáry Géza helyett, ki Fiuméba megy, dr. Podmaniczky Frigyes lesz a közmunkatanács elnöke. _________ Bécs, febr. 24. (Saját levelezőnktől.) (J. S.) E hét politikai története két oly fontos eseménynyel kezdődik, hogy ezek esetleg szerencsés megoldása, politikai életünk nevezetesebb momentumai közé sorolható. Szlávy és Kerkapoly miniszterek Bécsbe utazását és a lengyeleknek még csak a kérdőjel signaturája mellett jelölhető magatartását értem. Lássuk az elsőt. A két magyar miniszter — értesüléseink szerint — talán még ma, vagy legfelebb holnap fog ide érkezni. A bankügy, a közös activák, s a magyar belügyminiszter kinevezése, azon tárgyak, melyek minisztereinket elsősorban fogják elfoglalni. Jól értesült körökben azt mondják, hogy Szlávy miniszterelnök ez alkalommal fogja ő felségének benyújtani Tóth Vilmos belügyér lemondását. A lemondással kapcsolatosan, az új miniszter kinevezése jön szóba, — ki — mint itt tudni akarják, csakugyan gr. Szapáry Gyula lesz. A bécsi sajtó, — mely a politikai élet carneváljában minden combináczióba jött egyéniséggel eleve szereti magát enyagírozni, s a miniszterjelölt irányában még állást nem foglalt el. Magatartása hasonlít, Tóth Vilmos irányában tanúsított viseletéhez, azaz a belügyi tárczát másodrendű fontosságúnak szereti tekinteni. Nem így a szerb királyi biztosságot és a kereskedelmi minisztériumot Zichy gr. beszéde óta. Hir szerint a közös minisztérium, holnap holnapután fog tanácskozást tartani, ezen jelen lesznek, Szlávy, Kerkapoly és az osztrák miniszterek. A tanácskozások tárgyát az 1874-ik közös költségvetés rovatai mellett, a közös aktivák fogják képezni, mely tételnél a két kormány tagjai közt, az a differenczia forog fen, hogy az osztrákok a közös activák bilánczát úgy akarják módosítani, hogy abból Magyarországnak az eddiginél több ne jusson. A bankügy bonyolódott kérdése is azért szünetelt pár nap óta, mert minisztereink megérkezésére várakozott. Budapesten, az említett kérdés elintézéséről a „Pesti Napló“ félhivatalos jelentései szerint — igen megnyugtató hírek közöltettek. Ezek ellenében a „N. Fr. Presse“ újólag erősíti — állítólag egy a tárgyalásokban résztvett egyéniség értesítései alapján , hogy a kérdés zavartabb mint bármikor. Az osztrák biztosoknak makacs meggyőződésük, hogy az értékegység csak egy jegybank létezése mellett állapítható meg, míg ez ellen a magyar biztosok két jegybank felállítása mellett sem látják az értékegységet veszélyeztetve. Ez természetes, két oly elvi kérdés, hogy míg ezek közül egyik véglegesen nem acceptáltatik, addig a tanácskozások sikeres folytatásáról szó sincs. E kérdés valamiképeni megoldása, lesz azon harmadik pont, mely ministereink Bécsbe való utazásának feladata. Egy tekintet a tegnapelőtti „Fremden- Rat“-ba meggyőzött mindenkit arról, hogy a lengyel notabilitások mind Bécs falai közt időznek. Ide jövetelük ez eltévesztett volt talán annyiban, hogy végleges határozatot nem hoztak , de azért tanácskoztak. Fel is tűnt tegnap 11 órakor d. e. a „Kartnerstrass“-én, a Wilder Mann-ba robogó sok kocsi, mely a jelenlegi farsangi időben azt engedé sejteni, hogy valamely bálbizottmány tartja bevonulását annál is inkább, mivel minden elite bálbizottmány a „Wilder Mann“ valamelyik czellájában árusítja jegyeit. De akik ily gondolatot tápláltak, rögtön meg lőnek czáfolva, mert kiszáll egy kocsiból Grocholszky, utána Goluchovszky és még sok más száy. Ez a lengyel gyűlés — melyben a képviselő — és felsőház tagjai kivétel nélkül megjelentek. A szót Goluchovszky galicziai helytartó kéri először s vagy egy órai hosszú beszédben elmondja azon engedményeket, melyeket a kormány megadna, ha a lengyel urak a választási reform elleni kérlelhetlen ellenszenvükből engednének valamit. A kormány hajlandó volna az alkotmányba bizottság által kidolgozott Galicziára vonatkozó elaborátumot a záradék elhagyásával előterjeszteni s egyszersmind a lengyelek javára szolgáló administrativ rendszabályok egész sorát életbeléptetni. És ezzel a lengyel képviselők meglennének elégedve, ha a kormány az említett javaslatokat számukra az által biztosítaná, hogy azok még a választási reform tárgyalás előtt törvényesíttetnének. Goluchowszky erre kijelente, hogy ezt a kormány nem fogadhatja el, mert a választási reform előleges tárgyalása az egyes osztályokban már annyira haladt, hogy annak a ház elé terjesztése közbeszúrt törvények tárgyalása miatt halasztást nem szenvedhet. E nyilatkozatra a lengyelek két indítványt nyújtottak be: az első szerint a Gulochowszky által javast indítvány ne tárgyaltassék, hanem mondassák ki határozatukig, hogy a lengyel club a birodalmi tanácsot rögtön elhagyja. A 2-ik javaslat a reichsratot, csak a választási reform második felolvasásánál tanácsolja elhagyni. E két indítvány benyújtása alkalmából rendkívül heves és hosszas vita fejlődött, mely alatt Golucowszky kormányhatározatképen kimondta, hogy a lengyelek elmaradása a kormányt a reform életbeléptetésében akadályozni nem fogja. — A zajos ülés csak d. u. 4 órakor ért véget, minden végleges határozat nélkül. A legközelebbi ülés tegnap este 7 órakor volt, melyen hír szerint a 2-ik indítvány fogadtatott el. Berlin, február 23. (Saját levelezőnktől.) Semmi nevezetesebb politikai hírrel nem szolgálhatván, szeretnék egy kis szemlét tartani a czivilisatió és kultúra metropolisának, miként egy pesti lövész polgártársunk is nevezé, művészi és szellemi életén, az azonban szintén nem oly könnyű feladat, lévén ezen művészi élet nagyon egyhangú. Hangversenyünk van annyi a mennyi csak kell, azonban unalmas ismétlésekbe nem szeretnék ereszkedni, s valami újabb vagy nevezetesebb előadás nem történt, mindezekben van valami a német pedantériából, egyhangúságból. Mily egészen más tudósításokat olvashatunk pl. Bécsből, hol egyik kitűnő szellemi termény a másikat éri. Itt voltak s vannak Joachim, florentini, symphonicus, Menter, Bülow stb. számtalan hangversenyeink, az előadás azon és azon nap megtörténik a közönség megjelenik, két óra múlva a hangversenynek vége, épen úgy mint mikor az iskolás gyermek meghallgatja tanárának oktatásait, s azzal örül, hogy haza mehet, vagy miként a munkás, ki napi munkája után örül, hogy már most társai között vig poharazás közben töltheti estéjét; a mesteri hangok hallomásából eredő felsőbb szellemi gyönyör e magasztosabb hangulat, nagyobb lelkesedés mindezt még eddig hiába kerestük, csak egyeseknél nagyon kivételesen találtuk meg. — Nem csoda tehát, ha a művészeknél sem vesszük észre ama nemesebb nagyobbszerű versenyzést, mely a műélvezetet oly tetemesen fokozza. Marczius hóban valószínüleg ismét látni fogjuk Wagnert a karmesteri széken, még pedig ezúttal az operaházban Lohengrin vezetése mellett. Szinügyi téren még kevesebb műélvezetünk volt ez újévben. Múlt hóban Ehnn k. a. vendégszerepeit a k. operaházban s csodálatos, akárhány berlinitől hallottuk, hogy Ehnn Luccánál is többet ér; azelőtt persze Luccának nem volt párja, mint egyáltalán a berlini operának. Most azonban Ehnn eltávozván s az igazgatóságnak nem sikerülvén őt a berlini operának megnyerni, ismét kisebb művésznővé vált. Sem új operáról, sem új színműről nem tehetek említést. A népszínházak repertoirja szaporodott egy pár antijezsuitikus darabbal, s igaz, majd elfeledők a Wilhelmst. Th.-ben mintegy két héttel ezelőtt került színre „Faublas“ czimű 4 felv. operette, melynek legfőbb érdeme, hogy német szerzette zenéjét, tehát úttörő akar lenni e téren, hogy majdan a francziák kezéből kiragadja azon varázshatalmat, melyet azok eddig könnyű é s vidám zenéjű operettjeikkel a közönségre gyakoroltak. Azonban még Faublas sem mutathatja fel teljesen az eredetiséget, szövege franczia után lévén alkalmazva. — A mű sikere csak nagyon kezdetleges. Ezenkívül ma épen 34-szer adatik egymásután a Victoria színházban „Faust és Helena“, mely ép oly üres, mint minden eféle látványos darab, részemről legalább nem találtam roszabbnak, azt tartván egyik 19, másik egy hián húsz, s tökéletesen osztom Lindau Pálnak a „Gegenwart“-ban irt ékes és szellemdús kritikáját, melyben azt állítja, hogy e darabban, midőn énekelnek, szinte óhajtanak, hogy beszéljenek s midőn beszélnek, úgy véljük, hogy talán mégis jobb, ha énekelnek. Mindazonáltal azt tartjuk, hogy egy Lindau P.-nak nagyon kár egy ily darabbal oly hosszan foglalkozni, vagy pláne komolyabban megítélni akarni. Ha látványos darabot akarunk látni, bizott nem sokat törődünk a szöveggel, sőt azt hiszszük a közönség nagy része annál jobban mulat, minél ostobább a szöveg, s ezt Faust és Helena is eléri. Faust egy fiatal szép ördögnőtől elcsábítva, először Lipcsébe, azután Trójába megy, ott Helénát elrabolja, s megy Árkádiába, hol mint pásztorok élik szép életüket; persze mindez telve lehető legtöbb ostobasággal, majd ismét Francziaországba jut, ott jóslatokba ereszkekedik, s előtűnik a kép Vilmos császár körülvéve a herczegek, és katonai kitűnőségektől Versaillesban, az egyes személyiségek itt a szülészektőlmeglehetős találóan vannak ábrázolva. — Utóbb ismét jezsuita kolostor, pokol, cancan, az egész összefüggést persze nehéz kitalálni, mindez mellékes, a fő, nagyszerű pazar kiállítás sok arany, ezüst, drágakő, gáz-szövet és olyan görög Helenaféle öltözetek, a szemkápráztató és érzékcsiklandó jelenetek képezik egy szóval az egész tartalmat. S mint ilyen ellen nincs is kifogásom a darab ellen, távolról sem tartva azt, hogy azon pap a legbecsületesebb, amelyik legtöbbet imádkozik, azonban úgy a kiállítás, mint tömeges látogatásban csak újabb bizonyítékát látom annak, mit már többször felemlítettem, hogy a berliniek szeretnek ugyan sok roszat beszélni a párisiakról, azonban mihelyt módjukban van, túl lesznek rajtuk. Tegnapelőtt hosszú szünet után mégis egy nevezetes báli estély tartatott Bleichröder bankár úrnál, mely némelyek szerint vetekedik, vagy felül is múlja az udvari bálokat. Az est pompásan sikerült, egy cameliák és tavaszi virágokkal teli kertet ábrázoló teremben a Liebig zenekar helyeztetett el, s a táncot egy hangverseny előzte meg, melyben a svéd női quartett is részt vett. A pompás buffetben, az inyenczek minden vágya ki lehetett elégítve, ott láthatták a legritkább és legkedvesebb csemegét, hűsítő és más étkezési tárgyakat a legizletesebb csoportban. Ami azonban ez egész bálban a legnevezetesebb, ez az, hogy Bleichröder, Abrahám utódja a tőzsde szerencsefia ma már csak oly magas légkörben jár, hogy termeiben csak a legfelsőbb aristokratia és legközelebbi rokonai valának képviselve. A tőzsdei művészet képviselőit hiába kerestük volna ott, a táncteremben pedig, ami egyébiránt Berlinben mindennapi, a katonaság uralkodott, s a jelenlevő franczia nagykövet három leánya sem vonakodott a győztes hadsereg képviselőivel karon fogva tova lejteni. A cottillon igen ügyesen és elmésen volt öszszeállítva, s a többi között Bismarck leányai is (ő maga nem volt jelen) óriás camélia bokrétákkal lepettek meg a keringő közben. g. r- Osztrák dolgok. — A lengyelek kilépése a reichsrathból ma már bevégzett tény. Szavahihető kutforrásból következő távirat tudatja ezt lapunkkal: „Goluchowsky a lengyel klubban másfél órai beszédben adta elő a kormány engedményeit. Egyhangúlag elvetették és a követeknek a reichsrathból való kilépése elhatároztatott „A lengyelek a választási törvényjavaslat második olvasása után lépnek ki.“ Bennünket e hír nem lep meg. El voltunk rá készülve minden hivatalos és félhivatalos irkafirka daczára. Akik rovatunkat figyelemmel kisérték, tudni fogják, hogy ebbeli nézetünket még akkor sem láttuk túlszárnyalva az események által, midőn a pesti lapok a legvérmesebb táviratoktól duzzadtak. A kiegyezkedésre a kormánynak csupán egy rés volt fedetlenül hagyva, határozott concessiókat tenni, s a lengyelek csak egyetlen egy esetben adhatták beleegyezésüket , ha biztosíték nyújtatik nekik, hogy az engedmények üres szóczafrangok helyett, tettekből fognak állani. Az osztrák kormány azonban sokkal erősebben beletörődött abba a hagyományos politikába, mely igér, de szavának sohasem embere, hogysem reményünk lehetett volna, miszerint ez alkalommal rész szokásain túl teszi magát. Az ígéretek most sem maradtak el, ámde a lengyelek már végig járták azt az iskolát, melyben saját kárán tanul az ember, nem engedték tehát magukat gyöngéd hizelkedések által a színpadi sülyesztőkre vonszoltatni, hogy ha majd a mórok megtették kötelességöket, egy biciczenéssel deszkástól mindenestől alámerüljenek. Innen a tény hogy egyhangúlag utasították vissza a kormány kínálatait, és a szavazatok csak a fölött oszlottak meg, váljon a választási reform beterjesztése után közvetlenül hagyják-e el a reichratbot, vagy csak a második olvasás alkalmával. A többség az utóbbi indítványt emelte győzelemre. A lengyel képviselők beadván a kulcsot, a kiegyezkedési sorrend a dalmát képviselőkön van. Ezek igen talpraesetten azért vonakodnak a választási reform mondvacsinált eldorádójába befészkelni magukat, mert százados történeti és jogi kapocs őket a magyar-horvát államtesthez fűzi, s ha hasonlatokat tesznek az osztrák és magyar szabadelvűség között, ha mostani helyzetükkel lelkiismeretesen egybevetik a magyar állam fenhatósága alatt átélt viszonyokkal, mi csodálni való sincs azon, hogy erélyesen tiltakoznak minden osztrák boldogítás ellen. Ez új makacskodók czirógatására idézték R o d ich kormányzót, ki a capacitatiót, a választási meny ország javára már meg is kezdette.