Ellenőr, 1873. augusztus (5. évfolyam, 176-200. szám)
1873-08-02 / 177. szám
ÍNH TÁVIRATOK. Páris, aug. 1. A német megszálló csapatok kivonultak Nancyból. A rend nem lett megzavarva. Madrid, aug. 1. Almeria erélyes ellenállását tapasztalván, a felkelők fregattjai visszavonultak. — Sevillában a kormány csapatai 70 ágyút foglaltak el. Fulda, aug. 1. A püspök ellenszegülése következtében az itteni fiu-seminarium egy kerületi elnöki határozat által bezáratott. Előfizetési árak :gész évre . . 20 frfc. — kr. Évnegyedre . . 5 írt. — kr. Félévre . . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 , 80 . Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utozatvez. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldéséra nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn a ünnepre következő nappon A lapot Ült HD reclamátiók Légrády testvérek irodájába (LVhfrr-uteza 6. sz.) Intizendők. Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza «3. (ZAivád« testvérek irodájában). * 3 Az előfizető pénzek helyben és vidékről Pest, hábiny-ütes* 9. **, »a intézendők. 177. szám. Budapest szombat, augusztus 2. 1873. V. évfolyam. üst Berlin, julius. 31 (Zárlat) Galicziai 98.25 Lombard 111.50. Ezüst jöved. 65.50 1860-iki —.—. Bécs 89.75 Romániai 40.50. Államvaspálya 200.25. Papír jövedék 61 — Hitelsorsjegyek 112.—. 1864-diki 86.—. Hitelrészvények 132.25. Romániai 39 50. Magyar sorsjegy 51.50. KRISZTINAVÁROSI SZÍNKÖR Szombat, aug. 2-án. Takarodó után. Operette 2 felv. Tíz leány egy férj sem. Operette 2 felv Kezdete 7 órakor. Ansánná A csángó magyarok. ( —) „Maroknyi nép vagyunk.“ Ez már ezredéves jelszó, s ha nem is válik be az egyiptomi gúlák hyeroglifjai közé, melyeket találomra sütöttek ki böngészésekben megőszült tudósok, oly rejtvény marad mégis, mely sok gondot ad a hazafias költők ábrándos pegasusának, a sirvavigadó magyar töprenkedésének, meg a Czinka Pannák busongó nyirettyűjerek és zokogó czimbalmának. Valami kis daemon pajzán játszisága folytonosan suttog állami és társadalmi munkálkodásunkba e jelszóval, hogy a nemzeti memento móri valahogy ki ne aludjék keblünkből. S csakugyan mi köszönettel tartozunk e daemonnak, hogy a puhaság vánkosain, egy fényes múlt mákonyillata között, nem enged elszenderedni, hanem felráz, hogy lássuk azt az éktelen zsibongást, zajos kihívást, melylyel nemzetiségi kenyeres pajtásaink üdvözölnek a karunk és kitartásunk által kivívott és megosztott alkotmányosság első napjaiban. Ruganyosságnak beválik ez az ébrenlét sóhajok és hegedűszó mellett, de aligha elég az üdvösségre. Mert ha tisztában vagyunk, hogy államfentartási képességgel a négy folyam hazájában egyedül a magyar faj bír, ha szikla rendíthetlenségével él bennünk a meggyőződés, hogy más mint magyar állam itt e föld hátán csak hulláink pyramisán keletkezhetik: gondoskodnunk kell, hogy a „maroknyi nép“ rejtvénye egy erős nemzeti politikának alapját képezze. Csak így érhetjük meg az új ezredév diadalünnepét. A nemzetiségi viczkándozás ízetlenségei soha, de soha sem háborgatták volna Magyarország alkotmányos és culturális fejlődését, ha nemzeti politikánk mindjárt a honfoglalás és államalapítás első korszakában el nincs hibázva. Szent István kényszerkeresztelő vize, melyet a bezúdított idegen szerzeteshad, a nemzeti vallás és alkotmánytendentiához hű Kupa-követők fejére loccsantott; a hagyományos ékirás ereklyéinek, s mindennek mi a pogány nemzeti múltra vonatkozott kiirtása; a jövevény lovagok és zsoldosok hányaveti terjeszkedése, mindez Gizela német udvari cselszövényeivel és Péter gyalázatos uralmával, hinte el első magvait a nemzeti őserő megbénulásának. Árpádházi királyaink ezutáni sora is többet törődött a papok és szajhák kegyével s a nyugatról csábítgató önkényuralom felépítésével, mint a nemzeti erő fokozatos fejlesztésével. IV. Béla nemzetünk e regenerátora, ki valóságos undorral nézte, miként teszik Gertrud sehonnai kegyenczei tönkre a nemzeti erkölcsöket, volt a magyar állameszme leglángolóbb védője és terjesztője. Már a telepítésben és a kunok behozatala által államalkotó magyar fajt volt czélja erősíteni, bármennyire fondorkodott és árulkodott a papság a pogány vérfertőzés ellen. E fejedelem politikai lángelméje annyira tisztában volt a magyar faj erősítésének szükségével szemben azon következményekkel, melyeket nem vérrokon néptörzsek beültetése okozhat, hogy a borzasztó tatárpusztítás után az ő biztatgatása után eredtek a hőslelkű barátok ázsiai véreink felkutatására. Azóta folytonos küldarczok, belvillongások és egy háromszázados politika gyűlöletes és vérlázító következményeit kellett megsinteni a nemzetnek. Nemcsak megfogytunk, de még békés nemzetiségeinkből is egy darázsrajt csináltak, mely ingerkedők által felzúditva mérgesen rohan azokra, kik javukra szolgáltak. Végét e nemzetiségi izgágának lehetetlen belátni, s legfeljebb okulnunk lehetett annyit, hogy hímezés-hámozás nélkül lássunk utána, hogy bomladozó, anarchikus államrobbantó elemekkel szemközt erősítsük az államfentartó nemzeti elemeket. Árván, rokonok nélkül állunk a világon s egy még ki nem aknázott anyaföldön, mely mérhetetlen nagy pusztaságokat kínál a munkálkodó kezeknek. Óriás államjószágaink jókora része műveletlen. Fajunk, mely a német mellett egyedül képezi a culturális és anyagi haladás tényezőjét,nem elég szapora, hogy benépestve paradicsomot alkosson az államjószágokon. És mégis a kormány telepítvényeket akar létrehozni a „czélszerű mezőgazdászat s a birtokok megfelelő jövedelmeztetése czéljából.“ Honnan akarja venni a kormány a települőket ? az szép titok, miután nálunk már szokásos meglepetésekkel kell kedveskedni. Ama gyöngéd viszony fitogtatása akar-e ez lenni, hogy minden kormány atyja népgyermekeinek, nem tudjuk, de azt mégis szeretnék, hogy az atyai meglepetések kedves és ne kellemetlen ajándékokkal köszöntsenek be. Bármi czélja legyen azonban a titkolodó hálósapka alatt a kormánynak, azt alig hiszszük, hogy a telepítvények kérdését nemzeti szempontból meghányta-vetette volna. Persze hisz nálunk ez a legeslegutolsó szempont, mert ép e téren, hol legcsattanósabb eredményeket tálalhattak volna a közvélemény elé, csak úgy ásítoznak fölötte, mintha chinai állapotokról és politikáról volna szó. Biztosak lehetünk benne, hogy települő néptörzs gyanánt szóba jött talán a hottentotta is, csak a magyarral vérrokon csángó népfaj nem. Pedig a szabad lélekzés lelkes napjaiban ugyancsak hullámzott a közbeszéd és sajtó a csángó magyar testvérek sorsa körül. Akkor enyhítettük nyomorukat is a közadakozás útján, és igyekeztünk a kötelékeket szilárdakká tenni a rokonszenv nyilatkozataival, hogy a hazájukba visszakivánkozókban éleszszük a kitartást, míg sorsunknak mi is urai leszünk. Egyesek szenvedélyes hazaszeretete időközönként, leginkább vidéki lapokban, felhívta e romániai véreinkre a figyelmet, de a kiáltó szó elhangzott ama rettenetes vadonban, mit nemzeti lomhaságnak szokás czimezni. Nyelvbúvárok is hoztak elvétve híreket, de kósza madárként elröppentek ezek is. Hát a kormány? No ez már ráért mindenre. Tanulmányozta a bergengócziai zugvasutacskák családi ágazatait, csinált egy tömeg adósságot, meg tudja ma néhány kis és nagy kérdésben töri fejét ma is, csak a csángó magyarok keserves ügye nem okoz gondot szegényeknek. Volnának csak a csángók körmönfont szász-brúderek, kiket a tejben-vajban fürdés is hamis jeremiádokra sarkal, majd hallaná a világ sírást, jajgatást és a fogak csikorgatását. Vagy volnának magyarországi románok, hogy agitálnának, lázonganának szakadatlanul. De hát a csángók nem az alamusziak törzséből sarjadzott, sem oly babonás tudatlanok, hogy ama állam ellen törjenek botor arczátlansággal, melynek ölén sátorukat felütötték. Pedig vajmi óriás különbség a csángók elnyomott, szerencsétlen helyzete a mi dusalkodó szászaink, vagy czikázó románaink állapota mellett. Nekik nem hozott ám nemzetiségi törvényt a román szabadelvűség és jól tette, mert az eredmény megmutatta, hogy mi meg roszul tettük. De nehogy keserű szemrehányásainknak jogos utat ereszszünk, visszatérünk az elejtett fonalra, és figyelmeztetjük a kormányt ama néptörzsre, mely leginkább hivatott arra, hogy a telepítés nemzetgazdászati fontossága az állameszély kívánalmaival összevágjon. Szinte a gondviselés jelölte ki a csángókat, hogy most, midőn az államjószágok nemzetgazdászati értékesítése elodázhatlanná vált, szorgalmas magyar véreinket visszaadjuk annak a hazának, mely kerek e földből egyedül mondható magyarnak. Nem oly kisszerű kérdés ez, urak ott fenn a kormányon, hogy elsurranhassanak fölötte. Csak némi hazafias magukbaszállás, és el kell ismerniük, hogy a nemzeti politika, tehát a jövő kérdése. Lenne azonban nemzeti szempontból reánk magyarokra nézve teljesen közönyös a csángók kérdése, nem válhatik azzá emberiségi szempontból. A csángó idegen államkeret elütő érzelmű és gondolkozásu népei közé ékelve szivében a hon- és rokonvágy sajgó sebeivel, rövid idő alatt kivész, mint a délövi növény, melyet a zord éghajlat zúzmarája és csapkodó hada öl meg, ha a telepítés által vissza nem adjuk Magyarországnak s a magyar nemzetnek. örülünk, hogy a telepítvényi kérdés napirendjével, a csángók méltatlanul és eszélytelenül elszunyadt ügyét fölelveníthettük. Jóakaratunk azonban gyönge sóhaj marad, ha az összes sajtó erélyesen föl nem karolja, fejtegetéseivel meg nem érleli ez ügyet, hogy a közvélemény pressiója folytán többé a kormány se bújhasson ki a kötelesség alól, s maga a kérdés még az őszi ülésszak alatt megoldást is nyerjen. Akiben csak egy halavány szikrája lappang a nemzeti érzelemnek, érteni fogja, mily ügyet pengetünk a csángó magyarok ügyével, lehetetlen tehát, hogy elaludni engedjük. Soha kedvezőbb alkalom, mint most, melynek elszalasztása ki tudja helyre válna-e hozható valaha. Hisz a román uralom alatt lehetetlen, hogy soká fentartsák nemzeti jellegüket, máris pusztulnak, vesznek. Ideje tehát, hogy komolyan és behatólag hozzászóljunk ez ügyhöz, szóljanak kivált azok, kik a csángó magyarok viszonyait bővebb tanulmány és közvetlen tapasztalat után is ismerik. Apróságok. Tegnap — a hírek rovatában — már figyelmeztettük a főváros egészségügyi hatóságát azon rettentő torkolatra, melyből a pesti kanálisok tartalmának mephiticus gázokat szállító folyama ömlik undok restséggel, a Dunába, a partozat épen azon részén hol — szemben az akadémia palotájával — a gőzhajóállomás van, s ahova az óbudai, császárfürdői és margitszigeti utasok ezerei mennek és jönnek mindennap. Miért kell várni az ilyen közveszélyt képező ocsmányságok megszüntetésével is mindaddig, amíg a sajtó felháborodása nem vonja azokra a hatóság figyelmét, az valóban talány. Így állván azonban a dolog, értesítjük az illetőket, hogy hanyagságukat felemlíteni csak akkor szűnünk meg, ha látjuk, hogy azon fertelmes üreget, melyből a cholera táplálására szolgáló miasmák folytonos tömegekkel szaporodnak, láthatatlanná, érezhetlenné, ártalmatlanná tette valamely intézkedés. Miként történhét ez, arról gondoskodni — és pedig nem ámolyogva hanem gyorsan — a hatóság kötelessége. A feladat nem valami óriási. Mi mondtunk módot megoldására, minden fejtörés nélkül. Egy görbe kürtő, mely az üreget teljesen elfedné s a kanális rondaságait a viz alá és mentől mélyebbre vezetné: olyan egyszerű óvszer, melynek alkalmazására bizony rájöhettek venni, a c o a c a-rendszerek hosszas „tanulmányozásának” emberei is. Ha pedig jobbat tudnak, tessék alkalmazni azt, csak tegyenek valamit rögtön, mert periculum in mora. * Különben örömmel tapasztalhatni, hogy a főváros népessége nincs ijedelmes hangulatban. A cholera köztünk is jár ugyan, de az emberek nem félnek tőle. E részben sokat javult a lakosság kedélye. A járvány múltkori látogatása alkalmával Budapest alig mert szólani, nehogy felnyitott száján besuhanjon a cholera. Most nincs semmi komorság. A népség jár, kel, nevet, mulat mint a legegészségesebb időkben. Nagyon okosan is teszi. Legjobb mindig a rendes életmód. Egyébiránt a járvány nem is garázdálkodik nagyon, ámbár kellemetlen vendég. * Herczegi enyelgések. Sokszor volt elszörnyedés azon imparlamentáris kifejezések felett, melyek képviselőházunkban a vita hevessége által sugallattak. Az elszörnyedők nem készek mindannyiszor jajgatni, hogy Európa elveszti minden hitét a magyar törvényhozó testület józansága iránt satsat. Mi e jeremiádokra megjegyeztük nem egyszer, hogy zajos scénák vannak időnkint minden parlamentben, ámbár nem kellemesek sehol. Példákkal is bizonyítottuk állításunkat az angol, franczia, olasz és amerikai kamarák életéből, s bizonyítjuk azt most is a következő mulatságos esettel. Múlt héten, csütörtökön, Nagy Brittania felsőházában Richmond herczeg megtámadta Szt. Albans herczeget, ki egy politikai lakoma alkalmával, mely Nottinghamban tartatott, a pártok küzdelmébe elegyítette a királynő nevét is. A támadó herczeg megrótta ezen alkotmányellenes illetlenséget s kijelenté, hogy nem értheti miként történhetett meg, különösen olyan egyéniség részéről, ki a lordok házának tagja. A megtámadott herczeg erre elbeszélő, hogy volt egyszer egy amerikai ács, ki kérdőre vonatván a bíróság előtt, — bizonyos verekedés ügyében — hogy miért mérte meg a távolságot a boxírozó felek közt, midőn a támadó épen ellenfelére rohant, egyszerűen csak annyit felelt, hogy csak azért, mert bizonyos volt számításában, miszerint „kérdést fog tenni iránta valamelyik bolond.“ — Képzelhetni mily sensatiót keltett ez a válasz. A scéna azonban nem tartott soká, „így ön engem bolondnak nevez ? tudakozódék Richmond herczeg ingerülten. „Oh nem!“ válaszolt St. Albans herczeg készségesen. S ezzel a napirendre tértek. De hát — kérdi a londoni „Spectator“— hol akkor az élet,ha St. Albans herczeg nem tartja bolondnak Richmond herczeget ? — Ezen rövid csetepaté alatt Cowper gróf felemlíté St. Albans herczeg szavainak mentségére, hogy máskor is történt hasonló nyilatkozat. A többi közt Salisbury lord nemrégiben tette a megjegyzést, miszerint a parlament két házának tagjai közt valószínűleg két és fél száztélit tesz a bolondok száma. Igen, de — jegyzi meg erre ugyancsak a „Spectator“ — lord Salisbury meghagyta mindenkinek az öntetszelgést, hogy azon 97 és fél százalékhoz tartozik, amely nem bolond, így mulatnak az angol lordok is néha Hátha még itt volna házuk e szörnyű hőségben ! A pesti központi távírda áthelyezése. A kereskedelmi minisztériumtól veszszük a következő sorokat: A pesti központi távirdaállomás legközelebbi hétfőn, augusztus 4-én a Lloyd-épületből az uj posta- és távirdaházba helyeztetik át. Nevezett nap reggeli 9 órájától kezdve a feladandó sürgönyök az emlitett uj épület uriutezai oldalán, földszint a szerviták épülete mellett levő bejárásnál fogadtatnak el. — Budapest 1873. évi július hó 31-én. A törvényhatóságok kikerítését tárgyazó kormánymunkálat, írja a „Pesti Napló, “ már majdnem teljesen kész és szintén az őszi ülésszakban terjesztetik a törvényhozás elé. A munkálat, a jelenlegi hiányos megyei területi felosztásnak radicalis kijavítását czélozza, a magyar felvidéken több megyét (Árva, Turócz, Liptó) összeolvaszt, Erdélyben pedig igen nevezetes változtatásokat javasol. A kormány e javaslattól a közigazgatás olcsóbbá és jobbá tételét várja. A „P. L.“ ma reggeli lapja a következő bécsi sürgönyt közli. Miután a pesti kisegítő egylet ügykezelésében oly óvatosságot tanúsított, hogy amellett a netaláni veszteségek fejében szolgálandó külön biztosítási díj komoly követelése fölöslegessé válik, a nemzeti bank igazgatósága ma önként elhatározta, hogy a pesti kisegítő egylet számára a a kamattáblábat a bankkamatlábra csökkenti. A m. k. pénzügyminiszter közbenjárására határozatba ment továbbá, hogy leszámítolásra két bejegyzett cég által aláírásával ellátott s pesti fiók váltóbírálatát kiállott váltók is elfogadtatnak. Ellenben az aradi pénzintézeteknek külön hitelért benyújtott kérvénye elő s a pesti kisegítő egylethez utasittatott. A honvédelmi miniszter következő körrendeletet intézett az ország törvényhatóságaihoz : A magyar sorhadi csapatok tartalékos legénysége az 1868-ik évi XL. t. sz. 36-ik szakasza értelme szerint, tartalékkötelezettsége alatt három ízben négy-négy hétig tartó fegyvergyakorlatra köteleztetvén, ennek megtartása iránt hivatalbeli elődöm a közös hadügyminiszterrel egyetértőleg úgy intézkedett, hogy az, az aratás utáni időszakban eszközöltessék. Minthogy az ország egyes részeinek különböző földrajzi fekvése s ez irányban tekintetbe jövő egyéb tényezők befolyása következtében az aratási idény vége mindenütt nem egy és ugyanazon időpontra esik, fordultak elő esetek, hogy a magyar ezredek hadkiegészítő parancsnokságai a tartalékos és szabadságos katonáknak fegyvergyakorlatra berendelése iránt oly időben intézkedtek, midőn még azaratási, munka folyamatban volt, így az érdekeltek katonai kötelességüknek csakis kereseti igényeik hátrányára, egyszersmind a mezőgazdászati munkaerő érezhető csorbulásával felelhettek volna meg. Szükségessé vált tehát a tartalékosok fegyvergyakorlata végett oly időpontnak törvény által leendő meghatározása, mely lehetővé tegye, hogy a védtörvény fennidézett rendelete jövőre a katonai szolgálati viszonyok méltó figyelembevételével akként foganatosíttassék, hogy egyszersmind a fennebb érintett közgazdászati érdekek háttérbe ne szoríttassanak. Annak megjegyzése mellett, hogy az őszi idény október 1-től számítva, a besorozott újonczok oktatása által van katonai részről igen elfoglalva, és hogy a nagyobb katonai hadgyakorlatok is rendszerint ez időtájra esnek, következőleg a tartalékosok négy heti gyakorlata októberig el nem halasztható : felhívom a . . . közönséget mikép augusztus 15-dikéig tegyen aziránt indokolt jelentést, váljon az aratási munka bevégeztét véve irányadóul, mely időpont volna az, mely a törvényhatóság gazdászati viszonyaihoz képest legalkalmasbbnak mutatkoznék arra, hogy azalatt a tartalékos és szabadságos katonák fegyvergyakorlati kötelezettségeiknek eleget tehessenek. Állambevételek és kiadások 1873. ápril-juniusban. A hivatalos lap mai száma közli az állambevételekről és kiadásokról szóló kimutatást a folyó év második negyedére, összehasonlítva azokat az 1872. évi hason időszakban és az 1873. év I. negyedében előfordult állambevételekkel és az 1873. évi előirányzat negyedrészével. Közöljük mi is e kimutatásból az egész évi előirányzat egy negyedét, továbbá a második negyedév eredményeit. Bevételek: II. Kiadások. A folyó 1873. év első negyedének (jan. —márczius) pénztári eredményeiről a táblázatos kimutatást lapunk május 29-diki számában közöltük, s az olvasó megteheti az összehasonlítást. Előirányzat V.-de. 1873. második negyed, 11 Egyenes adók 17.235 567 12.392,408 73 2 Fogyasztási adók 3.578,916 25 3.566,541 56 3 Vámkezelési átalányból 22.147 50 41,291 94 4 Bélyeg, jogilletékek és díjak 4.626,692 25 4.908,442 51 5 Fémjelzés 3.750 75 4,495 37 6 út-, híd- és révvám 12,173 25 9,704 56 7 Dohányjövedék 3.638,060 75 3.821,117 16 8 Lottó-jövedék 275,375 438,072 94 9 Sójövedék, a bányászatnak megtérítendő s a költségvetésben 1.152,421 , írttal felvett sóelőállítási költség nélkül 3.017 208 50 2.122,297 20 10 Államjószágok és államerdők, hiány 1.890,231 230,304 211 Bányászat és pénzverés (a sójövedéknek átengedett sómennyiségért járó és a költségvetésben 1.152,421 írttal felvett megtérítés nélkül, amennyiben az csak az év végével beszámolás útján kiegyenlíttetik) hiány 218,102 791,825 26 12 Államnyomda hiány 14,700 98,812 26 13 Államépületek 842 256,550 45 14 Ingó államvagyon 126,047 259,858 55 15 Államvasutak és gyárak 832,275 75 563,392 95 16 A pénzügyminisztérium különféle rendes bevételei 88,273 103,510 54 17 A pénzügyminisztérium rendkívüli bevételei 1.866,889 Sillig 33 Együtt . . . 37.011,047 25 “28.122,854 ~84 1“ Kiegyenlítésül az 1871. évi 30 millió ezüst frtnyi kölcsön, az 54 millió ezüst frtnyi kölcsön pénzéből és lombardüzletekből 19 4,5 611 2.960,818 77 Együtt ... ~ 50.529,284 61 Előirányzat */4-de 187 S^ná 80 dil^iegy B-i 'T'”'-"^i^drány^udvartartá^^cítséger"-”TMTM 1.162,500 1.162,500 2 ő felsége kabineti irodája és e kabineti iroda nyugdijai 18,054 42,125 72 3 A főrendi- és képviselőház szükségletei 175,000 301,253 84 4 Közösügyi rendes és rendkívüli kiadások 7,329,160 75 6,780,514 96 5 Az 1849. évtől az 1867. évig tettleg fennállott központi kormány közegeinek nyugdijai 64,825 112,429 59 6 Nyugdijak (az illető miniszt. tárczáknál ) Az 1867. évi XV. t. czikkben elvállalt államadósági járulék 7.881,132 25 6.524,814 97 8. Földtehermentesités és örökváltság 4.320,722 75 6.516,858 12 9 Vasúti kölcsön, 30 és 54 millió ezüst frtnyi kölcsön kamatai törlesz- 3.235 270 41 tése és kezel, költségei 2.053,436 37,570 57 10 Függő adósság közös függő államadós. kéz. költség 32,400 11 Függő adósság és pedig előlegezés! műveletek, bírói letétek és kincstári utalv. kamatai 25,000 57,508 97 12 Horvát Szlavonországok beligazgatási szükséglete 1.120,000 1 741,343 94 13 Fiume és a magy. horvát tengerparti kormányszemély 7. 7,617 50 8,62 84 14 Állami számvevőszék 37,500 36,745 01 15 Miniszterelnökség 91,509 50 109,109 93 16 Ő felsége személye kör. minisztérium 19,265 50 22,782 30 17 Horvát Szlavon-dalmát miniszter és személyzete 12,281 25 13,62 50 18 Belügyminisztérium 2.010,815 25 2.111,347 78 19 Pénzügyminisztérium és pedig : a) pénzügyigazgatás 2.191,448 25 2.210,112 27 b) rendkívüli kiadások 4.057,695 3.204,141 33 20 Közmunka- és közlekedési minisztérium 9.540,974 9.408,579 63 21 Földmivelés-, ipar- és keresk. . 693,488 960,173 78 221 Vallás- és közoktatásügyi „ 1.078,068 1.182,915 02 23. * Igazságügyi „ 3.148,849 2.814,741 98 24. Honvédelmi „ 2.327,218 75_____1.934,239__04 Proflt 49.398,960 75 50.529.284 61 A nemzetközi békebiróság eszméjének fontossága nemzetgazdasági szempontból. Nagy örömömre szolgált nekem is a lapok által hozott azon lélekemelő hír, hogy ez üdvös eszmét egy törvényhozótestület , az angol parlament, Richardnak a nemzetközi törvények javítását és egy nemzetközi állandó békebíróság felállítását célzó indítványa elfogadásával téve immár magáévá. De megörvendezette ez a hit nem csupán az egyeseket, nemcsak a mi népünket, hanem a világnak minden czivilizált népét is. Mert mai napság már nem a nyers izomerő fejlesztésében, s nem a dárdák és ijak hegyeinek köszörülésében keresik a népek önfentartásuk létfeltételeit, hanem a munka szerszámaiban. Hajdanában a fegyver volt a népek kedvencz jelszava; ma már a népek milliói békéért esdenek s békét hangoztatnak mindenfelé. De azért a verseny élesebb, mint bármikor, csakhogy a verseny a munka versenye, azon koszomért, melyet a humanitás és haladás százada nyújthat, a béke olajágai körül font babérlombokért. És ez nem is lehet máskép. Mert az újkor haladás-századában úgy a népeknek, mint az egyeseknek igen is terhes gondot ad az önfentartásért való küzdelem. S épen azért borzadnak most már hírétől is a háborúnak, s irtóznak a támadó eszközöktől és vérontástól. De korántsem azoktól való félelmekben, hanem mert munkára van szükségük azért, hogy önmagukat fentarthassák s annak verítéküktől gyöngyöző gyümölcseit élvezhessék, nem pedig, hogy a háború eszközeire elprédálják, és a véres csatákban elhullott fiaik holttesteivel megtelt óriás halmok elpusztulásuknak legyenek hirdetői s emlékhantjai. Mindennek daczára a pénz- és véradó egyre növekedik. Növekedésével azonban a népek türelmének hévmérőjét mindinkább az elkeseredés azon fokára szállítja le, mely ezen áldozatok túlfeszítése miatt fellobogó ádáz gyűlöletben s azok megtagadásában tűnik fel majd. És higgjük el, hogy a tűzhelyektől elhurczolt s besorozott családapák kezeibe adott fegyverek élét is mindinkább eltompítja azon lehangoltság, melyet az ilyenek a katonai pályára magukkal visznek. Pedig a fegyvert csillogóvá, élessé és győzelmessé csakis a lelkesedés teheti azon szakképzettséggel egyetemben, melynek megszerzésére legalább Ausztria-Magyarország katonái a hiányos katonai rendszer s tanulási idő rövidsége és hosszas szabadságolás következtében képtelenek ez idén. Csak pár évtizeddel is ezelőtt Európa katonaságának békelétszáma mintegy 1.500.000 közlegényből és 75.000 tisztből állott. S ezen létszám, vagyis: a közlegénységet fejenként csakis latii.