Ellenőr, 1873. október (5. évfolyam, 225-255. szám)

1873-10-10 / 234. szám

Már akkor hallottuk azonban hírét más ujonczozási járásokból, hogy a törvényt másképen értelmezik, és most már biztos tudomásunk szerint eme másik, kétségtele­nül hibás értelmezés alkalmaztatik átalá­­nosan.­­Ezen értelmezés pedig abban áll, hogy miután az I. és II. korosztályból állított ideig­lenes póttartalékosok a következő évi ujoncz­­állitással kilépnek a póttartalék kötelékéből: ezen következő ujonczállitás alkalmával a 10 új póttartalékoson felül „pótlék“ czimén ezek helyett is újak állíttatnak. — Hogy példá­val érthetőbbé tegyük: azon járás, mely­nek rendes ujonczilletéke 100 fő, állitott 1869- ben ezen felül még 10 főnyi póttarta­lékot — tegyük fel a II-ik korosztályból. Ezek az 1870-ki ujonczozás alkalmával ki­lépvén az ideiglenes póttartalék köteléké­ből s a honvédséghez soroztatván — az 1870- iki ujonczozáskor a 10 főnyi póttar­talékon felül ezen múlt évi 10 póttartalé­kos helyett is új 10, összesen tehát most már 20 ember állíttatott, 1871-ben már 30 és így tovább annyira, hogy a legtöbb ujonczozási járásban már alig állíthatnak honvédeket, mert a póttartalékkal ekként felszaporodott jutalék is alig telik ki. Példa erre Komárom városa, amelynek 1873-iki újonczjutaléka, mint ezt annak igen tisztelt képviselője egy interpellátióban elő­adta, 67 fő volt, az ideiglenes póttartalék­ba tehát kellett volna állítania 7-et és kö­­veteltetett 19 póttartalékos, aminek követ­kezése az lett, hogy nem csak egyetlenegy honvédet sem állított, de még a póttarta­lékra is néhánynyal hátralékban maradt. Képzelhető, hogy lesz még a jövő évben. A törvény ilyet­én magyarázata és alkalmaztatása ellenkezik a törvény betűjé­vel, ellenkezik a törvény szellemével, meg nem egyeztethető az átalános védkötele­­zettség elvével, s ennélfogva az igazság­gal,­­ végre ellenkezik a magyar k. hon­védség érdekével. Kezdjük ez utóbbin. Hogy az a honvédség érdekét mélyen sérti, mutatja az imént felhozott komáromi példa. Mert világosan látható ebből, hogy ha a törvénynek továbbra is ezen téves magyarázata vétetik foganatba — a kö­vetkező években már csak itt-ott lesz egy­­egy járás oly szerencsés, hogy a rendes újoncz-illeték és felszaporított póttartalék összes három korosztálybeli fel nem men­tett és alkalmas hadköteleseit el ne nyelje, — de még maradjon fel egynéhány a hon­védség sorai részére is. — Tiszteink nem lesznek az egy éves önkénytesi intézmény­nél fogva, közhonvédeink nem lesznek a póttartalék intézményeinél fogva ; — és igy annyi örömmel üdvözölt, annyi előszeretet­tel ápolt honvédségünk sorvadásban enyé­szik el. Hogy ezen magyarázat az igazságra alapított átalános hadkötelezettség elveivel sem egyez meg,­­ azonnal átlátjuk, ha meggondoljuk, hogy a rendes illetékbe állított újoncz 3 évig kénytelen ténylege­sen szolgálni, és azután is még 7 évig mint tartalékos — sa mi megkülön­­böztetendő a póttartalékostól) — minden 2-ik évben egyszer fegyvergyakor­latra megjelenni; — a honvéd 1-ső évben 8 heti betanításra, azontúl, mint a sor­hadi tartalékos, minden 2-dik évben egy­szer gyakorlatra megjelenni, míg a pót­­tartalékos — háború esetén kívül — még csak betanításra sem hivatik b­e. Ekként tehát, míg a sorhadi katona és honvéd — (habár sajátságos viszonyainknál fogva ezek sem egyenlőn) — viselik a had­kötelezettség terhét, a póttartalékosok tény­leg a szó teljes értelmében minden ter­heléstől mentek maradnak. És miután a véderőről szóló törvénye­ink az átalános hadkötelezettség elvére fek­­tették, már az imént felhozott érvelés is oda vág, hogy ezen magyarázat a tör­vény szellemével ellenkezik. De a törvény szellemével ellenkezik azért is, mert épen az átalános hadkötelezettségre alapított törvény szelleme azt hozza magával, hogy a hadkötelezettség teljesítése alól — a lelkileg vagy testileg alkalmatla­nokat kivéve — senki sem bújhassák ki; hogy a vész­­idejére lehetőleg minden hadkötelezett korú alkalmas egyén arra elő is készítve, azaz lehetőleg betanítva és be­gyakorolva legyen. — Az ily törvény szel­lemével, a törvényhozó szándékával tehát meg nem egyeztethető, hogy a hadkötelezet­tek egy tetemes része — és­pedig akik a honvédeknél kisebb sorsszámot húztak — a hadkötelezettség minden terhe alól kibúj­janak béke idején, a vész ideje pedig beta­­nu­latlanul, tehát használhatlanul találja őket. Ellenkezik végre a törvény ezen értel­mezése a törvény betűjével is,­­ mert ha meggondoljuk, hogy az állandó póttartalékba osztatnak be : a) a lll-ik korosztályból állított ideiglenes póttartalékosok midőn a IV-ik korosztályba lépnek ; b) akiknek a III-ik korosztályban az ideiglenes mentesség megadatott; (40. §.) c) az utó-egyének,­­ mihelyt azok­nak előállítása által, akik helyett besoroz­talak, elbocsáttatnak; (40. §.), ha még mindezek mellett d) a törvény hibás magyarázatánál fogva mindazok helyett is újak állíttatnak, akik a II-dik vagy III-dik korosztályba lépés által szűnnek meg ideiglenes póttartalé­kosok lenni,­­ még akkor is, ha azok pél­dául nem a honvédséghez, de a sorhadhoz vagy ismét magához a póttartalékhoz jutnak: világos, hogy a tízévi összes póttartal­­ék sokkal nagyobb lesz az egy évi ujoncz­­jutaléknál,­­ aminek pedig a törvény be­tűje szerint nem szabad lennie. Kérjük tehát a 1. honvédelmi minisz­tert, intézkedjék akként, hogy a legköze­lebbi 1874-i ujonczozáskor a véderőről szóló törvény ne többé a honvédség sérelmére — és pedig a törvénynek úgy szelleme, mint betűjével ellenkezőleg alkalmaztassák; — vagy ha netalán a törvényt nem tanálná e részben oly kétségtelennek, mint mi véljük, eszközölje annak magyarázatát a tör­vényhozó hatalom által, mert a valóban kétes értelmű törvényt magyarázni csakis ennek áll jogában. Mi azonban ezen esetre, ha már tör­vényjavaslat előterjesztéséről van szó, azt tanácsolnák a t. miniszter úrnak, terjesz­­szen elő oly törvényjavaslatot, mely szerint az egész póttartalékos intézmény egyszerűen megs­züntettessék. Igaz ugyan, hogy ha nem lesznek ide­­iglenes póttartalékosok, nem lesz kit behini az ezredhez azon újoncz helyett, aki a so­rozás befejeztétől számított 4 hó alatt el­­bocsáttatik vagy azért, hogy törvényelle­­nesen soroztatott be, vagy mert teljesen al­kalmatlan volt. De igaz az is, hogy az ily esetek most már szabatos törvényeink és utasításaink mellett alig fordulnak elő, s azokra nem 10 — de 1%-ot is szá­mítani felesleges. Sőt — ha fordulná­nak is elő ily esetek — miután a helyett aki már 4 hónapon túl bocsáttatik el, töb­bé nem póttartalékos hivatik be, de a tá­madt hiány csak a legközelebbi rendszeres ujonczozásnál pótoltatik — (1. 4. §.) — nem látszik az, hogy ha nem szenved csor­bát a monarchia védképessége az által, hogy a nyárutó (aug. hó) 16-án elbocsátott ujoncz helye már csak a jövő évi ujonczo­záskor pótoltatik: mi csorbát szenvedne a hadsereg védképessége az által, ha a nyár­utó 15-én elbocsátott ujoncz helye is csak a legközelebbi sorozáskor pótoltatik­­! És igaz, hogy nem hever és vár otthon készen tíz póttartalékos, hogy közülök egyet be lehessen hini, de a helyett már ekkor be­tanítás alatt lesz a honvédségnél. Igaz — más részről az is, hogy igy nem lesz háború idején egy nagy sereg ál­landó póttartalékos, a kiket ő ige — a 32. §. értelmében — a hadsereg vagy honvéd­ség kiegészítésére berendelhessen ; — (a honvédségnek létszáma meghatározva úgy sem lévén — kiegészítésének sincs értelme) — de azért nem lesz, mert ezek a helyett, hogy betaní­latlanul hevernének otthon, már ott lesznek betanítva a honvédse­regben. Igazság és czélszerűség tehát egyaránt követelik a p­óttartalék eltörültetését. **) Matolai Etele. TÁRCZA. PERZSA LEVELEK. Irta MONTESQUIEU. XXV. Üzbek levele Ibbenhez. Szmyrnában Levelet kaptam Rhédi öcsédtől; értesít, hogy elhagyja Szmyrnát s Italiát látogatja meg, hogy utazásának egyedüli czélja okulni s az által hozzád méltóbbá tenni magát. Rika hoszti levelet írt hozzád ; azt mondta, sokat beszélt neked ez országról itt. Élénk szelle­me hirtelen s biztosan fog fel mindent; én lassab­ban gondolkozom, s nem értem még oda, hogy va­lamit mondhassak neked. Te vagy leggyöngédebb beszélgetéseink tár­gya: nem bírunk eleget beszélni azon szives fo­gadtatásról, melyben bennünket Szmyrnában része­sítettél s barátságod mindennapos szolgálatkéli­ségéről. Bár mindig ilyen hű és hálás barátokat találnál, nemes szivü­­bben, mint mi vagyunk ! Bár minél előbb viszontláthatnálak, s újra élvezhetném a barátság édes, boldog napjait. Paris, Reblab második hava 7-én 1872. XXVI. Üzbek levele Roxánához. Az iszpahani szerál­, ban. Mi boldog vagy t­­, Roxána, hogy ott vagy Perzsia édes földén, s nem itt e megmérgezett ég­hajlat alatt, hol nem ismernek sem erényt, sem szemérmet! Mi boldog vagy te! Ott élsz szerályam­­ban, mint az ártatlanság tartózkodási helyén, hova nem férhet a világ orvtámadása; örömmel élvezed a nem hibáztatás boldog tehetetlenségét; soha még nem fertőztetek meg férfiak élvsavár tekintete ; ma­ga apósod, s még az ünnepi szabadság idején sem láthatta szépséges ajkadat: soha nem mulasztottad el felkötni ajkaid eltakarására a szentelt lepleket. Boldog Roxána, ha mezőre mentél, volt mindig emnek nép veled, mely előtted járjon, halált adjon a vakmerőnek, aki nem fnt el szemed ügyéből. S én magam, kinek boldogítására téged adott az ég, mennyit nem szenvedtem, miglen ura lehet­tem az annyi kitartással védelmezted kincs­nek ! Mennyi bubánatot okozott­;házasságunk első napjaiban téged nem láthatnám. És mekkor­­ra lett izgatottságom mikor megláthattalak! De te nem csilapitottad le, de sőt ingerled ijjedt szemérmed makacs ellenszegülésével, összetévesz­­tél engem a többi férfiakkal, kik elől folyton rej­tőznöd kell. Emlékszel-e, midőn egyszer nyomodat vesztem a rabszolgák között, akik kijátszottak ku­tatásomat s elrejtének téged ? Emlékszel-e, mikor tehetetlennek látván könyeidet, anyád tekintélyét vetetted közbe szerelmem zaklatásait megfékezendő ? Emlékszel-e, midőn minden segélyből kifogyva, bá­torságodban találtál menedéket. Tőrt ragadtál, s szerető férjedbe akartad döfni, hanem hagy fel kö­vetelésével annak, mit te jobban szerettél nálánál is. Két hó telt le, az erény és szerelem eme harczá­ban. Végletekig vitted szűzies akaratosságodat, még legyőzetésed után sem adtad meg magadat ; a hal­dokló szüzességet a legvégsőbb szélsőségig védel­­mezed, bántalmazó ellenségül tekintettél engem, s nem úgy mint szerető férjedet; három hónap telt bele, hogy pirulás nélkül nem nézhettél reám; za­vart arczed, mintha szemrehányás lett volna vív­mányaimért. De még nyugodt birtoklásom se volt, elvon­tál tőlem bájaidból, kecseidből, amenyit csak elvon­­hatál, s a legnagyobb kegyektől ittasultam a­nél­kül, hogy megnyertem volna a csekélyebbeket. Ha itt ebben az országban növekedtél volna, nem csigáztad volna magadat oly nagyon. Itt az asszonyok már minden tartózkodást elveszítettek, fedetlen arc­c­al mutatkoznak a férfiak előtt, mintha csak legyőzetést kérnének, szemeik folyton rajtuk járnak ; összejönnek velök templomban, séta­­téreken, sőt otthon szobájukban is; az eunukok által való kiszolgálat szokása ismeretlen előttük. Ama nemes egyszerűség, szeretetreméltó szemérmetesség helyett, mely köztünk uralkodik, itt állatias szem­telenség látható, melyhez lehetetlen hozzászokni. Igenis, Roxána, ha itt volnál, sértve éreznéd magad azon undok gyalázatosság által, melybe né­metek sülyedt. Futnál ez utálatos helyről és sóhaj­toznál ama csendes menhely után, hol ártatlansá­got találsz, hol biztos vagy önmagad felől, hol nem remegtet semmi veszély és hol szerethetsz engem annak félelme nélkül, hogy valaha irántam köteles szerelmedet elveszítsd. Midőn areted ékességét a legszebb színekkel kendőzöd; midőn testedet drága illatokban meg­­fürösztöd; midőn legszebb ruháiddal felczifrálko­­dol; midőn társaid közül ki akarsz tűnni bájoló tánczczal, lágy szavad dalával; midőn kecses tu­sára kelsz velek bájakban, szelídségben s meg­nyerő gyönyörködtetésben, nem képzelhetem en­nek más okát, mint azt, hogy nekem akarsz tet­szeni , s ha látom illedelmes pirulásodat, látom, mint keresi tekinteted az enyémet,mint hizelgedj be ma­gad lágyk­álható szóval szívembe: Roxána! nem tud­nék kétkedni szerelmedben. De mit képzeljek az európai nőkről ? Az arcz­­szin alkotás művészete, a czifrálkodó ékesség, a személyükre fordított gond és a tetszvágy mely folyton emészti őket: mind megannyi folt eré­nyükön, mind megannyi bántalmazása férjeiknek. Nem mintha azt gondolnám, Roxána, hogy oly messzire mennek, mint ily viselet mellett hinni lehetne, és hogy ami iszonyú, rettenetes kihágásra vetemednének, mely­ végkép megtöri a házastársi hitet. Kevés annyira magára hagyatott nő van, aki idáig vihesse a bűnt: mindnyájok szivében vésve az erénynek bizonyos jellemvonása, mely velők születik, s a nevelés meggyögiti ugyan, de ki nem törüli. Feloldhatják magukat a szemérem követelte külső kötelmek alól; de ha az utolsó lépésre kerül a sor, fellázad a természet. És ha mi szoros zár alatt tartunk titeket, ha annyi rab­szolgával őriztetünk, ha úgy korlátozzuk messze törekvő vágyaitokat ; nem azért van ez, mintha a végső hűtlenségtől tartanánk, de van azért, mert tudjuk, hogy a tisztaság nem lehet soha eléggé nagy, és hogy a legcsekélyebb folt is megront­hatja. Sajnállak Roxána. Hosszú próbára tett tiszta­ságod olyan férjet érdemelne, aki soha nem ha­gyott volna el, s maga olthatná el a vágyakat, melyeket csak is a te erényed fojthat el. Paris. Redzseb hava 7 én 1712. XXVII Üzbek levele Nesszrhez Iszpahanban. Párisban, a nap városának d­­e büszke ve­­télytársában vagyunk most. Szmyrnából elutazván, ebben barátomat bíz­tam meg, hogy kezeidhez juttasson egy dobozt, melyben némely neked szánt ajándék van : ugyan ez után veszed e levelemet is. Jóllehet öt-hat száz mértföldnyire vagyok hozzá, hirt adok neki ma­gamról, s hirt veszek tőle ép oly könnyű szerivel, mintha csak Iszpahanban volna és Komban én. Leveleimet Marsaille-be küldöm, honnan folytono­san indulnak Szmyrnába hajók; onnan aztán Per­zsiába szóló leveleket ő küldi tovább a naponta Iszpahanba induló örmény karavánokkal. Rika a legjobb egészségnek örvend; erős testalkata, ifjúsága s természetes vidámsága, min­den megpróbáltatással daczolnak. De én, én bizony nem igen jól vagyok: tes­tem, lelkem, levert; napról napra szomorúbb gon­dolatokba mélyedek, hanyatló egészségem elha­gyott hazámra int, s e földet még idegenebbé teszi. De kérlek, kényszerítelek, kedves Nesszi, légy rajta, hogy feleségeim ne tudják meg állapo­tomat. Ha szeretnek, m­eg akarom kímélni a sírás­tól , és ha nem szeretnek, nem akarom vakmerő­ségüket növelni. Ha veszélyben tudnának rabszolgáim, gyáva szivességük büntet­enségében bizakodnának, meg­szűnnének csakhamar süketek lenni hízelgő hangja iránt ama nemnek, mely a sziklákon hallatván sza­vát , a lelketlen tárgyakat is meginditja. Isten veled, Nesszi. Örömemre szolgál jelet adnom irántad való bizodalmamnak. Páris, Sahban hava 5-én 1712. ’) Ispahan. Fővárosi közös közgyűlés. Október 9-én. Az utolsó. Tulajdonkép csak azért hívták össze, hogy bezárják vele a többit. Egyéb teendő nem volt, mint tudomásul venni, hogy a miniszter a fő­város új czímerét jóváhagyta (amit különben már mindenki tudott) s meghallgatni a belügyminiszter fölhívását az iránt, hogy a már teljesen kész szer­vezési munkájat terjesztessék föl. Két külön miniszteri leirat alá ezt a közgyűlés értésére, melyek felolvastattak s tudomásul vétettek. Ami a főváros pecsétjét illeti, Havas Ignácz tudatta, hogy már intézkedett is az iránt, hogy az új pecsét a polgármester választására készen legyen. A szer­vezési munkálatra vonatkozólag pedig elhatározta­tott, hogy ezer példányban kinyomatják s közük a törvényhatóságokkal s egyéb testületekkel. Ezután Széher Mihály szólalt fel, kinek in­dítványára közelebb tájékozó bizottságot küldött ki a közgyűlés. Széher most e bizottság nevében azt a javaslatot terjeszti elő, hogy az óbudai kir. ha­szonvételek ügyében, melyeket a törvény értelmé­ben a kincstár a tettleges egyesítés napján kárpótlás nélkül a főváros birtokába tartozik átbocsátani, a belügyminisztériumhoz küldöttség menesztessék, mely ez ügynek a törvény szoros értelmében való lebo­nyolítását sürgesse. Tavaszi: Egy napig sem szabad késlekedni oly ügyben, mely a főváros jövedelmét illeti ; ez okból, mihelyt meg lesz választva a polgármester, e haszonvételek a főváros javára jövedelmezzenek. Széher : Leghelyesebb lesz a jövedelmek át­vételét „a főváros egyesítésének napjától számítani. Azután kilátásba helyezi, hogy az új törvényhatóság már a jövő hó 15-én életbe lép. A közgyűlés elfogadta Széher indítványát. Ismét Széher emelt szót. A bizottságok tagjai nem igen buzgólkodnak, ülései gyéren látogatjak. Indítványozza tehát, hogy ez urak jegyző­könyvileg hivassanak fel nagyobb ügybuzgalomra. — Az indítvány nem tetszik, meg is magyarázzák Széhernek, hogy a nógatás nem közös közgyűlés dolga. Széher megnyugszik. Ezután Királyi Pál emelkedik fel székéről s miután ez az utolsó közgyűlés, alkalmat vesz ma­gának visszatekinteni azon néhány hónapra, mely alatt a három város képviselői az egységes főváros szervezetét megalkották. Szóló meg van vele elé­gedve s úgy találja, hogy a fölmutatott eredmény főkép Havas Ignácznak, a közös közgyűléseket ve­zető kormánybiztosnak, köszönhető, ki példátlan buzgalommal és kitartással működött a nagy munka véghezvitelén s ki legfőképen nagy elismerést vívott ki magának fáradozásáért, melylyel a képviselőket szorgalomra ösztönző. Elismerést szavaz Barna Zsig­­mond főjegyzőnek is. A közgyűlés mindkét férfit élénken megél­jenzi. Havas Ignácz szerénysége megilletődve hárítja el magától az érdem koszorúját. Tóth Vilmost illeti az. (A jelenlevők egymásra néznek.) Nem az övé az érdem, folytató, hanem a 34-es küldöttségé mely a szervezési munkálatot előkészítő, Széher Mihályé, ki a küldöttség tapintatos elnöke volt. Szóló ezeket élteti s élteti a jelenlevőket, a három város képviselőit s a három város lakosságát, s magát a közgyűlés szives emlékezetébe ajánlva a közgyűléseket befejezettnek nyilvánitá. A jelenlevők hosszas éljenzések közt oszol­tak szét. Az újvidéki kir. magyar főgymnasium meg­nyitása okt. 4 én. Az újvidéki magyar kir. főgymnasium f. hó 4-én nyilt meg! így egyszerűen hallva a dolgot, inkább helyi érdekű eseménynek tűnik fel e tudó­sítás, mely a nagy közönséget kevésbbé látszik érdekelni; ámde ha tudjuk, mily végtelenül fontos feladat vár e zsenge intézetre, úgy az, ki műve­lődésünk és nemzetiségünk szent érdekei iránt nem közönyös, örömteljes megelégedéssel fogja e hirt tudomásul venni. E főgymnasium felállításával nemzetünk klipja műveltségtörténelmünkbe egy a déli vidékekre nézve epochális fontosságú tényt jegyez be. Ez intézet ugyanis hivatva lesz nemcsak a va­lódi műveltség és polgárosodás fejlesztésében és terjesztésében tevékeny részt venni, hanem — és ki­vált — a magyar nemzetiséget a más nemzetisé­gűek jogainak és érdekeinek csorbitása nélkül e déli határokon védeni s fentartani; a felséges uralkodóház iránti lojalitást ,­ törhetlen ragaszkodást élénken ápol­ni ; a magyar államiság eszméjét oltalmazni s állandó­an meggyökereztetni ; végre az országos törvények iránti őszinte tiszteletet terjeszteni, így tekintve a dolgot, az összes hazára és főleg a déli határon­**) Igaz , hogy ugyane tárgyban interpellate is intéztem a t. honvédminiszter úrhoz, de annál hűvösebbnek látom e tárgyat ezután is a nyilvánosság elé hozni, mert interpellatiómra feleletet nem kaptam. Matolai Etele, dékre nézve szellemi, anyagi, társadalmi és poli­tikai tekintetben felette momentuosos eseménynek jelezhetni a főgymnasium megnyitását. Hogy ez intézet fontos feladatának kellő mél­tatása a délvidéki hazafias nagy­közönségnél áta­lános volt, az leginkább azon élénk tevékenység­ből tűnik ki, melynél fogva az intézet felállításá­nak kérvényezésében, a különböző nehézségek da­czára is, igen számos és vegyes nemzetiségű­ köz­ség lelkesedve vett részt. Hogy továbbá egy ma­gyar főgymnasium mennyire szükséges volt, kitű­nik a beiratások alkalmával jelenkezett ifjaknak a legvérmesebb reményeket túlhaladó számából. Hogy a főgymnasium megnyitásával a rég idők óta hőn táplált óhajok a legteljesebb mértékben ki van­nak elégítve, ez azon legbensőbb ragaszkodásból derül ki, melyet ő felsége apostoli királyunk iránt a lelkesült közönség az intézet szentesítése miatt vetélkedve tanú­sít; kiderül azon szintetlen házai nyilatkozatokból, me­lyekkel a haza hálájára magát máris oly­annyira érdemessé tett Trefort Ágoston közoktatásügyi mi­niszter úr ő nagyméltóságát jóakaró részvétéért elhalmozza; tanúsítja ezt azon őszinte tisztelet, melynek átalános tárgyai Fiakt Endre főispán és Bende Imre apát urak, kiket a kezdeményezés, a kitartás érdemkoszorujával a hazafias közönség fel­­diszitett; tanúsítja azon közelismerés és népszerű­ség, melylyel Mészáros Nándor h. főigazgató és igazgató fáradhatlan munkásságát, kitűnő szerve­zési képességét méltányolja, tanúsítja végre azon előzékeny, szívélyes jóakarat, mely a tanári kart folytonosan környezi. Ezek után nem lesz tán érdektelen az inté­zet eddigi rövid múltjának fontosabb mozzanatait is köztudomásra hozni, úgy amiként az adatokat hiteles kútfőkből mentettük. Az intézet felállítását ő felsége apostoli királyunk f. é. január hóban szentesítette ; ugyane hóban neveztetett ki Mészá­ros Nándor, budai kir. főgymnasiumi tanár, igaz­gatójává, kiben a hazai tudományosság és ne­velésügy egy régi edzett bajnokát tisztelik a tanügyi körök. Az új igazgató azonnal vá­rosunkba sietett, hol őt az intézet helyisé­geinek megszerzése, a berendezés előmunkálatai azóta szakadatlanul elfoglalták, s az ő tetterejé­nek v­eszélyességének, tapintatosságának s kitartá­sának köszönhető, hogy daczára az akadályoknak, daczára, hogy nyolcz héten át mint kormánybiztos Erdélyben is sikerdúsan működött, — oly helyi­ségekben, habár egyelőre bérházban, nyilt meg az intézet, melyek— tekintve az épület egészséges he­lyen fekvését, világosságát, a helyes beosztást, a belső berendezés ízlését, a bútorok kiváló czélsze­rű­ségét, sőt csinosságát, a legszigorúbb igényeknek is minden tekintetben olyannyira megfelelnek, hogy a tanintézetnek úgy érdekelt, valamint csak ki­váncsi látogatói is meglepetéssel vegyes megelége­déssel távoztunk. Az intézet szép jövőjének biztos zálogául te­kinthetjük a jeles képzettségű fiatal, munkabíró erőkből álló tanári testületet, melynek szerencsés összeállítása a derék igazgató kiváló tapintatossá­gának és t­ervező ügyességének elvitázhatlan bi­zonyítékául szolgál. Az új tanév kezdetének közeledtével aztán szept. 27-én az igazgató a legelső értekezletre gyűjtötte maga köré a tanári testületet, melyet, hal­lomásunk szerint, meleg szavakkal üdvözölvén, örömtől meghatott hangon emeli ki az intézetnek kiválólag fontos feladatát. Emelkedett szellemű megnyitó beszédének fonalán nyíltan mutatott azon nehézségekre, me­lyekkel a tanári állás Újvidéken jár, hol az aka­dályok elhárítása, a nagy­közönség bizalmának ki­vivása önmegtagadást, kitartást és forró hazaszeretet aczélszta tetterőt igényelnek. Majd magasabb állás­pontról biztos kézből kijelölő az irányt, melyen haladva hivatását az uj főgymnasium teljesítheti: a tudomány, vallás és erkölcsiség hirdetése s a valódi hazaszeretet ápolása által az uj nemzedéket vallás és nemzetiség különbsége nélkül, a királyt és hazát szerető, a törvényt tisztelő és csak a jó­zan haladás utján előretörő hazafias polgárokká nevelni. — Az értekezleten a szervező munkála­tokat bevégezvén — okt. első napjaiban a taná­rok testületileg mentek tisztelgő bemutatásokra a főispánhoz és az apáthoz, mint kikben a főgymnasium leglelkesebb pártolóit, legrészvevőbb jóakaróit tisztelik. E tisztelgések alkalmával, miként halljuk, Mészáros Nándor kitűnő ékesszólással a főispánnál körülbelül a következőket mondá : „Az újvidéki kir. magyar főgymnasium tanári tes­tülete várva várta azon pillanatot, melyben méltóságod kegyes színe előtt megjelenve a felséges uralkodóház s a magas kormány iránti tántorithatlan ragaszkodásának és méltóságod sze­mélye iránti benső tiszteletének kifejezést adhas­son ; fogadja azért méltóságod a testület hódoló üdvözletét. Tanintézetünk jelenleg a hatalmassá leendő nagy folyó szerény forrását képezi ugyan, de hi­vatva van a tudomány s valódi műveltség világá­val hazánk alsó vidékein a különféle vallásfeleke­zetek s nemzetiségek között a békés egyetértést és kölcsönös szeretetet ápolni s megszilárdítani, mi hogy megtörténhessék a tanári testület maga részé­ről teljes erejével fog törekedni az eléje kitűzött magasztos czél elérésére. Minthogy azonban a benső, szellemi törekvés a nyilvánosság előtt csak külső támogatás mellett juthat érvényre: méltóságodnak hathatós közreműködéséért esedezünk és kívánjuk, hogy a Mindenható méltóságodat szeretett hazánk díszére, Újvidék városa jólétének előmozdítására s tanintézetünk felvirágoztatására sokára éltesse!“ — Mire a classicus műveltségű főispán ur megha­tott hangon köszöné meg a tanári kar üdvözletét s biztositá állandó jóakaratáról s barátságos támo­gatásáról. Tartalomdús beszéde a rövidség daczára is a tántorithatlan hazafit, az eszélyes­­politikust és az öntudatos államférfiút árulá el. Ezután a tanári kar a szelidlelkű­, derék apát urnál tisztelgett Az igazgató üdvözlő beszédére, melyben az intézetet jóakaró pártfogásába ajánló, szívélyes és sziveket hódító ékesszólással biztositá úgy az intézetet rész­vevő támogatásáról, mint a tanári kart folytonos barátságáról. A testület ezek után hivatalosan megkezdte működését szept. 29., 30. és okt. 1., 2., 3-án a beírásokkal. Ha valami, úgy a beiratások rendkí­vüli eredménye a legékesszólóbban tanúskodik a magyar főgymnasium szükségessége és fontossága mellett. Ott, hol alig mertünk a megnyitandó négy alsó osztályban 40-50 tanulót jósolni, az ünnepé­lyes megnyitás napján 95-re ment a bejegyzett tanulók száma ; oly szám, mely mintegy 20 ezer lelket számláló városunkban egy szerb főgymna­sium s egy városi főreáltanoda mellett valóban minden várakozáson felül áll. Az ifjúság, az újvi­déki hazafias közönség szemfénye, okt. 4-én ő felségének, mint koronás királyunk és mint a magyar főgymnasium kegyelmes szentesitőjének legmagasb névünnepén isteni tiszteletre vonult a nemzeti-lobogós tornyu kath. templomba. A külön­féle felekezetű díszes közönség lélekemelő látványt nyújtott, midőn részvétet intézetünk iránt ily kegyeleten alkalomkor kimutatni igyekezett. Az ifjúság isteni tisztelete után a tanári testület az apát úr által teljes díszben tartott ünnepélyes mi­sére is visszamaradt a többi hatóságokhoz csat­la­kozván. A szertartás végeztével a szives magyar vendégszeretetéről híres apát a főispánt, a sorhadi, honvédelmi, törvénykezési és városi hatóságok fe­livel együtt a magyar főgymnasium tanári testü­letét is barátságos ebédre hizta meg, melyen a felköszöntések sorát maga a szép lelkű háziúr kezdé meg ő felségére, mit a jelenlevők állva s háromszoros lelkesült éljennel fogadtak; utána ugyancsak a hazafias apát köszönté fel Trefort minisztert, majd a főispán Mészáros Nándort s a tanári testületet, mit előbbi ékes nyelven megköszönvén, Újvidék közön­ségének jólétére viszonzott. Az átalános lelkesedés közben jelen sorok szerény írójának indítványára közhelyesléssel fogadott következő táviratok me­nesztettek ő felségéhez és Trefort miniszterhez: „Báró Wenckheim Béla miniszter urnak Bécsben. 6 cs. és kir. ap. felségének legmagasb névü­nnepe alkalmából az újvidéki hazafias közönség legmé­lyebb jobbágyi hódolatát és legbensőbb ragaszko­dását siet kifejezni. Egyszersmind legalázatosb köszönetét és legforróbb háláját nyilvánítja az ő felsége által legkegyelmesebben alapított, s épen ezért a mai kegyeletes napon ünnepélyesen meg­nyitott kir. magyar főgymnasiumért. Kérjük nagy­méltóságodat, méltóztassék ezeket legmagasb tudo­másra hozni.“ „Trefort miniszter urnak Budapesten. Az újvi­déki hazafias közönség hálatolt szivvel mond nagy­méltóságodnak benső köszönetet, hogy ő cs. és kir. apóst, felségétől a legfelsőbb szentesitést kieszkö­zölni kegyeskedett az itthelyi kir. magyar főgym­nasium felállitására, mely mai napon ünnepélyesen megnyittatott.“ Soká maradt aztán még együtt a díszes ven­­dégkoszoru, magát egy szép és boldog jövő biztos reményeinek adva át, midőn hazánk nemzője a fel­­világosultság, polgárisodás és anyagi vagyonoso­­dás utján előrehaladt alsó vidékek lakóiban, vallás és nemzetiség különbsége nélkül — egymást be­csülő, egyetértő, királyért s hazáért mindent ál­dozni kész alkotmányos honpolgároknak fog örven­deni , és mely szép jövőnek létesítésében a magyar főgymnasiumra a legelső szerepek egyike vár. Ad­jon isten erőt és kitartást a tanári testületnek, hogy lankadatlan buzgósággal haladhasson kitűzött magasztos czélja felé! KÜLFÖLD. Október 9 — Franczia k­ztársaság. A monarchisták utóbbi gyűléséből a restauratio alaptervezetének kidolgo­zására kiküldött négyes bizottság, mint hírük, Daru­t választotta előadójául. Mint mondják lázas tevékenységet fejt ki e bizottság, hogy mun­kálatát október 21 éig — mikorra küldőinek jelen­tést kell tenniök — okvetlenül bevégezzék. Teen­dőik tekintetében egyéb­iránt igen fontos körvo­­nalazott sőt részletezett utasítást vehettek a múlt szombati gyűlésből, mert hiszen, mint „Páris Journal“ tudni akarja, áma gyűlésen egész a mi­niszteri lista összeállításáig tisztába hozták a dolgokat. Olyanforma tűnik ki ebből, mintha Chambord grófra csakugyan parlamentáris kormányt akarnának oktroguálni, mert hiszen a miniszter kinevezési jogot, e lényeges prarogativá­­ját a koronának — már előlegesen is magának vindikálja ezzel a parlamenti többség. Hir szerint azzal is tisztában volnának már, hogy a javaslatba hozandó alkotmány a módosított 1814-i­ki k­á­r­­­a les­z. A királyság első minisztériuma fuzionális jellegű lenne s állana a következőkből: az épen londoni követté kinevezett Decazes herczeg külü­gy, Bocher belügy, Chesnelong pénzügy.

Next