Ellenőr, 1873. november (5. évfolyam, 256-284. szám)

1873-11-08 / 262. szám

delmi ügyletekre támaszkodik. Hosszú s részben ingerült vita után az indítvány elvehetett s a 4. §. tárgyalása kezdetett meg ; itt különösen három pont iránt keletkezett vita: a) szorittassék az állam is a kereskedelmi törvény határozmányai alá, ha kereskedelmi vál­alatot űz;­­ b) tekintessenek a részvénytársulatok magukban már kereskedelmi társulatoknak, s végül c) hagyattassék-e meg a czikk azon határozata, mely az engedélyezett ban­kokról szól. E kérdések hosszabban megvitattak, de miután az idő már nagyon előrehaladt, az ülés határozat nélkül oszlott el. Következő ülés szom­baton délután 4 órakor.­­ Újon­ez­ozás. A honvédelmi miniszter az 1874-ik évi ujonczozási előmunkála­tok foganatosítása tárgyában a következő kör­rendeletét bocsátotta ki: Miután az 1854-ik évi születésű hadkötele­sekre vonatkozó anyakönyvi kivonatok elkészítése iránt folyó hó 3-áról 38,350 szám alatt kelt körrendeletemnél fogva már előlegesen megtettem az intézkedést, miután továbbá a hadkötelesek összeírásának módozatát, a teljesen ismeretlen egyéneknek külön lajstromokba elrendelt fölvéte­lével, szintén folyó hó 3-áról 37,131.szám alatt kiadott közintézvényem értelmében újonnan sza­bályoztam : nem késem felhívni a . . . közönséget hogy a jövő 1874-ik évi ujonczállitás tekinteté el a szükséges összes előmunkálatokat, az 1868-ik évi 40-ik törvényezik a 42-ik, és az 1870-ik évi 42-ik törvényc­ikk 17-ik szakaszához képest hajtsa végre. Ezen előmunkálatok, s az ezek foganatosí­tására nézve fennálló szabályos rendeletek múlt 1872-ik évi 35.500. számú közintézményemben közelebbről elő vannak sorolva. S azt hiszem, hogy most már elég lesz hivatkoznom ezekre, és a védtörvény végrehajtása tárgyában kiadott uta­sításra, azon czélból, hogy az ujonczozási elő­munkálatoknak szabályszerű teljesítését mindin­kább várhassam. Jelenleg tehát csakis a következő pontokra szorítkozom rendelkezéseimmel, úgymint: 1. Az 1874 ik évi hadjutalék födözésére, a védtörvény 32 ik szakaszához képest, az 1854-ik, 1853-ik és 1852 ik években született hadkötele­sekből alakuló korosztályok hivatnak fel. 2. Az •■/. alatt idejemellékelt, s a hadkötelesek kötelességeire és igényeire való figyelmeztetést tar­talmazó „felhívás“, amely mindegyik törvényható­ság számára a saját területén divó nyelveken szer­kesztett, s elegendő számú példányokban külde­tik meg, — egyfelől a járásbeli tistviselő által, a sorshúzási határnap előleges bejegyzésével kiegé­szítendő, másfelől pedig a községi elöljáróknak azonnal kiadandó, s ezek által a hézagok kellő betöltése után, aláírandó, és községenként nyilvá­nos helyen kifüggesztendő. 3. Az anyakönyvi lajstromkivonatok alapján, úgyszintén az önkéntes jelentkezések, és más mó­don eszközlött összeírások folytán, az összeírási sorshúzási és állítási lajstromok, részint a korábbi szabályokhoz képest, részint pedig, a­mennyiben azok folyó évi 37.131. számú közintézményem által módosítottak és bővítettek volna, ezen utóbbi köz­intézményem értelemben készítendők és állapítan­­dók meg. 4. A sorshúzásra vonatkozólag, a netán lehet­séges panaszok elháríthatása végett, különösen utasíttatni rendelem a járásokbeli tisztviselőket, hogy azt a legszigorúbb pontossággal és a legna­gyobb nyilvánossággal, s az egyes hadkötelesek részére húzott sorsszámoknak azonnali bejegyzése mellett eszközöljék, és a sorshúzási lajstromokat a községek elöljárói által a helyszínen rögtön írassák alá. 5. Múlt évi 35.500 számú körrendeletem 11-ik pontjának, s különösen ezen pont d) alatti bekez­désének, a had népességi kimutatások kérdésében beérkezett jelentések szerint, számosabb sorozó já­rásban nem lévén elég téve , a sorozástól távol­maradott, és még a felhívott második avagy har­madik korosztályba tartozó hadköteleseknek, a­kik az állítási lajstrom A. vagy B. alatti osztályába vétetnek föl, az illető D. vagy E. lajstromokba is leendő befoglalására és jegyzékbe-vételére, s áta­­lában az állítási lajstromoknak az említett ponthoz képest való szerkesztésére nézve a járásokbeli tiszt­viselőket kiválólag felelősekké teszem. 6. A felhívott három korosztályban összeírt hadkötelesek számáról, és a közelebbi három év­ben mutatkozott átlagos ujonszállítási képességről szóló kimutatások fölterjesztését, sorozó járáson­­ként elkülönítve, a .//’ alatt ide csatolt rovatos mintának betöltésével, folyó évi december 20-áig várom el. S e helyen főkép arra figyelmeztetem a járá­sokbeli tisztviselőket és a törvényhatóságok elnö­keit, hogy az összeírt hadköteleseknek az újoncz­­kivetés alapjául szolgáló számai a .//• alatti kimu­tatások illető rovataiba, a teljesen ismeretleneknek bebizonyult egyének kihagyásával, folyó évi 37,131. számú körrendeletem 5-ik és 14 ik pontjainak ér­telmében iktatandók be , hogy az ideiglen fölmentett hadköteleseknek, és az ujonczállitási képességnek az 1871-ik, és 1873-ik évi ujonczozási adatok folytán mutat­kozott korosztályonkinti, illetőleg átlagos százalé­kai, ugyanezen .//• alatti kimutatások rovataiba akként jegyzendők be, a­miként azok az illető hadkiegészítési kerületi parancsnoksággal egyetér­tőig megállapíttattak, és a folyó évi 33.550. számú közintézményemmel megküldött F. minta szerinti kimutatásokba bevezettettek , hogy a korosztályonkint felhívott hadkötele­sek számából, az átlagos fölmentési százalékok le­vonása után „maradt előállítandók“ összege, és az átlagos útonszállítási képességi százalékok alap­ján korostályonkint előálló „hadképesek összege“, ugyancsak a .//• alatti kimutatásban, a múlt évi 35.500. számú közintézményemhez .//’ alatt mellé­kelt útmutatás illető pontjaihoz képest dolgozandó ki és veendő fel.­­ Azon szabály, mely szerint a sorozó bizott­ságokhoz kiküldött és úti­ átalánynyal el nem lá­tott polgári tagok iránt hozzám indokolt jelentés teendő, és jóváhagyásom bevárandó, ezúttal is ér­vényben maradván, felhívom a törvényhatóságo­kat, hogy a sorozó bizottságok utazási és műkö­dési tervezetét, sorozó járások szerint, és az újonsz­állítás törvényszerű időszakára nézve, a hadki­egészítési kerületek és honvédzászlóaljak parancs­nokságaival egyetértőleg állapítsák meg és hoz­zám, a kiküldött polgári elnökök, orvosok és köz­igazgatási tisztviselők névjegyzékeinek kíséreté­ben, szintén folyó évi december 20-ik napjáig ter­­jeszszék föl. 8. Mind a hadkötelezettség alól való ideigle­nes fölmentésekre vonatkozó felszólamlási kérvé­nyeknek, mint a tényleges szolgálat alól való mentességet tárgyazó folyamodványoknak fölszere­lése és előkészítése tekintetében, 1871-ik évi 32,300. sz. körrendeletem 11-ik és 1872. évi 35,500. számú közintézményem 15 ik és 16 ik pontjaihoz leendő alkalmazkodásra a felek, úgyszintén"a köz­ségek elöljárói és a járásokbeli tisztviselők is újab­ban utasítandók. 9. Addig is, míg alkalmam lenne ezen ügyben részletesebben intézkedni, elkerü­lhetlenül szüksé­gesnek tartom, hogy azon községi bizottságok, a­melyeknek alakítása múlt 1870 ik évi 80.000. szá­mú közintézményem 23-ik pontjában rendeltetett el, és azóta minden évben megúyittatott, a törvényelle­nesen távollévő és 16 év óta előjegyzésben tartott hadkötelesek kipuhatolását erélyesen folytassák , s e végett a törvényhatóságok ezen bizottságoknak községenként leendő újabb szervezését eszközölni, és arról, vájjon befejezték-e ezek a maguk munká­lataikat, a vizsgálati jegyzőkönyveknek a járások­beli tisztviselők őrizete alatt hagyása mellet, folyó évi deczember 31-ik napjáig jelentést tenni ne kés­senek. Különösen szervezendők és a megszabott mó­don való eljárásra utasítandók pedig eme közsé­­genkénti bizottságok azon sorozó járásokban, a­melyek, a bánsági határőrvidéknek és a titeli zászlóalj területének polgárosítása folytán, részint önálló törvényhatóságokká alakultak, részint a szomszédos megyékbe kebel­eztettek be. S ezen előmunkálatok szabályszerű foganato­sítását és a jelentések tételére kitűzött határidők pontos megtartását a törvényhatóságok részéről annál inkább elvárom, mivel egyfelől a védtörvény végrehajtásában épen a törvényhatóságoknak és tisztviselőiknek jutott a legközvetlenebb feladat, másfelől pedig a legátalánosabb érdekű és legigaz­ságosabb törvény is csak akként és csak annyiban nyer életet, a­miként és amennyiben végreh­aj­tazik. Kelt Budapesten, 1873-ik évi október hó 20-ik napján. A honvédelmi miniszter Szende Béla, s. k. magyar nemzeti érdekeket is méltóan képviselő fővárost óhajtott teremteni; lelkesült buzgalommal fogok azért minden alkalmat megragadni, hogy drága kincsünk, az édesen hangzó magyar nyelv, az őt megillető poleton virágzásra emelkedjék, hogy a törvénynek e részbeni rendelete ne csak egyszerűen hajtassák végre, hanem tapintatos erélylyel mielőbb eléressék az, hogy Budapest Magyarországnak szívben-lélekben, de egyúttal nyelvben is valódi magyar fővárosa legyen.“ Azután a főváros pénzügyi viszonyaira térve át kijelenté, hogy azon lesz, hogy a főváros ház­tartása a józan gazdálkodás elvei szerint rendez­­tessék el. Nincs elcsüggedve, de vérmes reményei sincsenek, ha a főváros anyagi helyzetét tekinti, s a gazdálkodásban ehhez képest a közép­utat fogja tartani s rajta lesz, hogy a kiadások és bevételek közt egyensúly legyen. A közegészségügy érdeké­ben éber és buzgó elöljáró lesz, és költséget, fá­radságot kímélni nem fog, hogy az utóbbi időben annyiszor veszélyeztetett egészségügy megőrizve le­gyen. A tanügy előmozdítását legfontosabb köte­lességei közé számítja, az ipar, kereskedelem ügyét szivén viseli, így remélvén, hogy Budapest csak­ugyan főváros lesz. Végül ajánlja, magát választói szives jóindu­latába, támogatásába s a főváros polgárságát éltet­ve végzi beszédét. Zajos viharos éljenzés viszhan­­gozó szavait, s ezzel a mai czeremónia is vé­get ért. Napirenden a Turn-féle lovaskaszárnya bérle­tének meghosszabbítása volt. Nem akart a közgyű­lés sokat vesződni a kérdéssel , egyszerűen meg­­szavazá a félévi meghosszabbítást. Tavaszinak ezzel kapcsolatban a katonai elszállásolás ügyének ren­dezése iránt volt indítványa, melyhez azonban a közgyűlés nem akart hozzászólni . Tavaszit utasítá, hogy adja be írásban. Ezután a holnap megválasztandók névsorát mutatta be a kijelölő bizottság. Első helyen ajánl­­tatnak : Békey Imre, Petrovics Szilárd, Kasenczky József, Hamza Máté, Funk Kálmán, Alker Gusztáv, Andreánszky Zsigmond, Havas Pál. Második he­lyen : Lechner Gyula, Rupp Imre, Sántha Gábor, Röszler Adolf, Enyedi Miklós, Kozáry Kálmán, Szabó János, Peregriny Elek. Harmadik helyen: Székely József, Bilkey Papp Mihály, Polgár Károly, Mega Sándor, Török Sándor, Greifencg Vilmos, Heinrich Ödön, Pétery Antal. Soknak feltűnt, hogy Barna Zsigmond neve nincs az ajánlottak között, pedig tudvalevőleg ő is folyamodott. A bizottság részéről azonban felvilá­gosításul tudomásra hozatott, hogy Barna saját kérelmére nem ajánltatott megválasztás végett, sőt folyamodását is visszavette, azon állást óhajtván inkább jövőre is megtartani, melyet eddig Pest városa tisztikarában közmegelégedésre elfoglalt. A közgyűlés meghatottsággal fogadta Barna Zsigmond ez önzéstelenségét s zajos éljenzéssel üdvözölte. Tavaszi pedig most már azon közodaj­­nak adott kifejezést, hogy a főjegyzői állásra ne is jelöltessék ki más csak Barna Zsigmond, jól­lehet ezt a törvény ellenzi. Nem is lehetett tehát eltérni a törvénytől, kétségtelen azonban, hogy min­den szavazat Barna Zsigmondot fogja főjegyzővé tenni. Egyéb tárgya nem volt a közgyűlésnek: hol­nap csak a tanácsnokokat választják meg, a fő­jegyző, főmérnök, főügyész, főlevéltárnok, statis­­tika főigazgatója, főszámvevő, főorvos, továbbá az igazoló és bíráló választmány tagjainak megválasz­tása keddre marad. Szerdán s azután a többi tisztviselők választatnak meg. TÁRCZA. -4L vidéki lapokról. Ha a magyar irodalom mai napjaiban a meg­jelent könyvek és megjelenő lapok mennyiségé­re vagy — boldog isten — azok számára tekin­tünk, kik a legutóbbi népszámlálás alkalmával írónak jegyezték be magukat, akkor pangásról, hanyatlásról vád és panasz nem lehet. Hiszen oly tekintélyes az a mennyiség, s oly jelentékeny az a szám, hogy a legelevenebb termelésről besz élő tanúvallomást. Ha mégis felhangzik olykor-olykor a zaj szava, hogy az irodalom süélyed, nincs min­den alap nélkül, legalább szinleg, mert belterjiség­­ben, tartalomban, kincsben alig gyarapodik. Ám azért jajveszékelés helyett többet ér, ha vizsgá­lódunk, mert a természet örök következetessége az ok és okozat szükségszerű törvénye mutatkozik itt is. Mi a jelen állapottal nem vagyunk megelé­gedve, de nem is csapunk kétségbeesett jeremiádo­­kat a felett. Mert azt tapasztaljuk, hogy nemcsak nálunk, de más nemzetek irodalmában is a közép­szerűségek uralma áll mostan. A németek foly­vást panaszkodnak, hogy a kor méhe meddő, hogy nem születik egy új Goethe és Schiller, Herder és Lessing, hogy a vezérszerepet másodrendű tehetsé­gek viszik. Az angolok is hiába várnak, hogy Burns, Moore, Byron, Walter Scott, Bulwer és Dickens helyére méltó utódok kerüljenek. Ama mozgalmas és nagy napok, melyek a múlt szá­zad végén és a jelennek elején folytak, nem is­métlődnek, míg akkor a XIX-ik század uralkodó eszméi, mikép Eötvös egy név alatt összefoglalta, európaszerte forró elragadtatással üdvözöltettek, ma nagyobbára mindenütt csak figyelő érdeklődést keltenek. Akkor egymásra következtek az újabb és újabb függetlenségi harcrok, s a népek az új eszmék üdvözlésében és kivihetőségében új biza­lommal hittek: máig sok keserű leveretés, fájó bukás megmutatta, hogy még nincs itt az idő. A lelkesü­lés bizony megfogyott, már pedig a szép­­irodalomban az érzelem melege csak oly éltető nap, mint az ész világa, vele gyújt, emel és ra­gad el Nagy idő ad rendesen nagy embereket. S nem a lángész emeli kinyúló magasságba a kort, hanem a kor teremti azt: az gyújtja lángra. Az első lökés a kortól ered, úgy támad a hatás, mely azután sokneműt visszahatást ébreszt és lát­hatatlan szövevénybe bonyolódik. Ki kételkedik, forgassa a nemzetek művelődése és irodalma tör­ténetének lapjait, m­egbizonyítva, tényekkel írva találja. A német nemzetre nézve a csak pár éve lefolyt nemzeti harcra, egyesülési sikere nagy idő volt, de tehetségeket a szépirodalomban nem adott. Pedig ha valami, úgy bizonyos a hazafias lyra vehetett volna náluk lendületet, s hazafiságuk mind a történetírásban, mind a költészetben elég bőven nyilatkozott, mert Gottschall „Blätter für literarische Unterhaltung“-ja szerint a százat meg­haladja az idevágó történeti munka, mely 1872- ben, egy év alatt, megjelent, s a költeményes kö­tet is felmegy legalább felényire; azonban hazafi­ságuk, szinte kivétel nélkül, kérkedő dicsekvés, rikoltó hang; valódi meleget, benső lelkességet egy költő is alig áraszt, mert nem kapott, s a küzdelem­­inkább hideg számítással, mint hazafias lelkesedés­sel vitatott.A mámor darabig tartott,aztán szétfoszlott, a kijózanulás nagyon hirtelen bekövetkezett s azóta csak olyan kalmár napokat élnek, mint mi. Nálunk is elmúltak azok az idők, me­lyek az előbbi század utolsó negyedétől különféle hullámzatokon által, különféle irányokkal egészen az ötvenes évekig tartottak. A nemzeti újraszüle­­tés megfogant és teljesült, egymás munkájához sorakozott a három iskola, majd az ifjabb nemze­dék elvetve a merev előítéletet, elszigetelő válasz­falakat, egyesült. S az ifjabb nemzedékből egy­szerre kimagasodott Kazinczy Ferencz s megindí­totta a nyelvújítást, mely a nemzetet újra pártokra szakasztottá s a legelkeseredettebb tusákra hívta, mig a megtisztított nyelv segélyével a legmagasabb, legkristályosabb classicismus fejlődött ki. A clas­­sicismus nyomában uj irány fakadt,mely azzal mintegy összefonódva haladott: a romanticismus , de egyes epi­­gonokban, kik csak a külsőséghez ragaszkodtak, a szellemet felfogni, azt örök­öideségében megtar­tani nem bírták, tökéletesen elhalványodott, beteges, színtelen költészetet nyújtott, melyből a lélek hiányzott. Megint új áramlat következett, egészsé­gesebb vér forrott a költői erekben, — a népies­ség. Erdélyi e nemű buzdításai, Vörösmarty, Czu­­ezor, kivált Petőfi, Arany, Tompa e nemű munkái megfrisü­lt életet keltettek az irodalomban. Ez egyes feltűnő irányzatok, s lezajló időszakok mind lelkes igyekezettől buzogtak; mindegyikéről az irodalom életkérdése függött, kiki úgy lángolt és úgy mű­ködött miatta. Az irodalmi mozgalmakkal egy időben, egy­más mellett kölcsönös támogatást nyerve és adva, forrtak a politikai harczok, melyek a 48 iki for­radalomban érték el a csúcspontot. Az irodalom teljes virágzásban állott, midőn egyszerre a sza­badság is felvirágzott. A szikra gyújtott, s a lel­kesedés csodákat mivelt. Az idő nagysága nagy embereket termett minden téren, s a magyar nem­zet Pantheon­ja egyszerre meggazdagodott. A szomorú elnyomás idejében az elbusult hazafiság, mivel minden közélet megszűnt, csak a szellemi munkában kereshetett és keresett is szóra­kozást és vigasztalást,­­ Így még ez az idő is jobban kedvezett az irodalomnak, mint a mai. Ma a felocsúdott politikai és társadalmi közélet, a hivatal, vállalkozás, gazdasági üzlet sokféle irány­ban veszi igénybe az erőket, s nem egy régi s újabb tehetséget nyelt el. Mindez pedig nem is lehet máskép. A ma­gyar irodalom — mint tudjuk, hisz oly sokszor elmondatott, — sem elegendő biztosítékot, sem elegendő tisztességet nem ad, s kiki örömest fordul a kedvezőbb álláshoz. És fájdalommal látjuk, hogy oly emberek teszik le a tollat kezükből, mint Csengery, Északi, Salamon Ferencz, ki mint leg­­szellemdúsabb műitész s legépebb érzékű aestheti­­kus elhagyva a szépirodalmat a „Budapesti Köz­löny“ szellemtelen, de jövedelmező szerkesztősé­gébe ült. S nem hárman vannak, kik igy hirtelenek lettek, de vajmi számosan. S az a hiba, hogy még csak követ dobni sem lehet rájuk, hogy lépésük igazolt, az irodalom vesztesége megérdemelt és elkerülhetlen; s az a hiba, hogy nincs ki helyükbe lépjen és helyök kétszeresen üresnek tetszik. Nevezetesen a hírlapok fölötte megszaporod­tak. A kiélesztlt pártálét, a mindenütt felburjánzott üzleti nyerészkedés, a tehetetlen tekintély­keresés egyiránt alapításra vezettek. S hiába van korunk az irodalomtörténetben átalános virágzás korának nevezve, még oly előítéletesek vagyunk, hogy ná­lunk magában a szerkesztői állás irodalmi tekin­télyre emel. Ha a példák annyira gyűlöletesek nem volnának, a fővárosi lapok szerkesztőségeiből ne­vezhetnénk meg embereket, kiknek művei, sikerei és érdemei után minden fáradság mellett is ha­szontalanul bivárlanánk. Magában véve is csapás, hát még különösen azon körülmény miatt, hogy minden hírlap bizonyos támogatást igényel, holott az írói erő az amúgy is megtizedelt írói világban igen kevés; s ez az oka, hogy minden munkabíró két és jóravalóbb tehetség a hírlapirodalommal foglalkozik, hogy ezek hiányában egyik-másik lap al­kalmatlan munkásokra is szorul. Egy része a közélettől elvonva, más része a lapirással elfoglalva, harmadik része tehetségtele­nekből állva, ilyen a mai írói világ; mi természe­tesebb, mint hogy magasabb ambitióval, tisztább ihlettel s nagyobb műgonddal kivitt alkotás minél ritkább tünemény. Ki egész napon szokványban dolgozik, bizony rideg az a múzsák csókjai iránt, s inkább keres szórakozást és megfrissülést egye­ a­bütt, mint újabb szellemi munkában. Ha vágya föl is ébred, mielőtt valóra érhetne, ismét lehiggad, elsimul az idő hiánya miatt; s ha belefog vala­mibe, műve szakadozott, egységtelen, mert csak mellékesen, mintegy lelki hajlama kielégítése végett termelte; a pillanatok átka és szerencséje fekszik rajta. Itt az oka, hogy irodalmunk belterjiségben, kincsben alig gyarapodik. Mindez jobbra fordul-e hamarjában? Alig hiszszük. Mostanában a kilátás kevés. Mivel a ha­ladás fő emeltyűje az író idődíjazása, ennek követ­keztében a gondosabb alkotás nem létezik, s jó ideig nem is létezhetik. Mert sajnos, a lap, a szó szoros értelmében jobban nem igen honorálhatnak. Pedig csak nagyobb díj, kevesebb munka adhatna lendületet. Igaz, az olvasóközönség évről-évre gyarapo­dik, de sokkal erősebb dimensióban növekszik a lapok száma, s az nem hogy tömörülne, de meg­oszlik, így ezek pénzalapja alig emelkedik, enél­­kül pedig semmi sem várható, mert hiába, elmúlt az a boldog idő, mikor a szerkesztő vagy kiadó merő­­hazafiságból áldozott és fizetett. A közön­ség rohamos növekedésében nem remélhettünk, mert hiszen művelődésünk, népnevelésünk nagyon ólom­lábon megy előre, mert egy-egy népkör, ol­vasókör folyvást commassáló hatást gyakorol, s a társasulás eszméje épen az alkotmányos aera, a megélénkült pártmozgalmak hullámzása óta virág­zik és érvényesül mindjobban; Így ami a polgári értelmesség terjedésének tekintetében teljesen ör­vendetes, az irodalom tartalmasodása szempontjá­ból csak bizonyos határokig kívánatos. Tagad­at­­lanul fejlődik az értelmiség, az irodalom élvező közönség, de lelki szükséglet csak az ily körök­ben keres és talál kielégülést, minek bizonyítéka az, hogy kötetes munka kevesebb előfizetőre vagy vevőre számíthat, mint az ötvenes években, hogy az író — s itt megint akaratlanul belefutunk a circulus vitiosusba — a hirlapírásra szorul. Legelőször is itt kellene tehát az orvoslás, itt volna szükség a magvasodás, és mindenesetre, minthogy a szellemi élet, irodalmi világ gócza a főváros, — a fővárosi lapokban. Az orvosság, a jobb fizetés, egyetlen biztos elérhető módja — a vidéki lapok megfelezése. Mi elismeréssel vagyunk a vidéki lapok hiva­tása iránt, hasznosnak tartjuk azokat s úgy te­kintjük, mint az ereket, melyek a szívből elviszik és visszavezetik az éltető nedvet az ország fővá­rosába, a politikai és kereskedelmi, társadalmi és irodalmi élet gyypontjába. De nem bírjuk eleget kárhoztatni fölöttébb való elszaporodásukat. Legy­­átalában nincsenek tisztában hazánk művelődési viszonyaival, szellemi szükségleteivel, fejlődésünk menetével, akik minden áron vidéki lapokat te­remtenek. Egészen különböző Németország és An­golország helyzete, főleg az előbbié, hol minden Budapest főváros közgyűlése. — November 7 én. — Első dolog, ami a mai ülésen történt, a két alpolgármester megválasztásának kihirdetése volt. A közgyűlés megéljenzé mind a kettőt s amint az eddigi választottakkal tették, azonnal küldöttsé­get bíztak meg, hogy a két férfiút az ülésbe meg­hívják eskütételre. Az egyik, Gerlóczy, el is jött, Kada Mihály második alpolgármestert lábbaja gá­tolta a megjelenésben. Gerlóczyt megérkezésekor a főpolgármes­ter szokott módon üdvözlé, mire az válaszolt. Min­denekelőtt köszönetét fejezé ki a kitüntetésért, mely érte, igéri, hogy mindenkor hálásan­­fog rá­emlékezni s iparkodni fog, hogy a bizalmat kiér­demelje. Miután a törvény az alpolgármester ha­táskörébe nevezetes intézkedéseket rendelt, szüksé­gesnek tartja előadni az irányelveket, melyeket minden körülmények közt követni fog. Mindenekelőtt gyors és lelkiismeretes köz­­igazgatást tart legszükségesebbnek s ennek bizto­sítására minden erejéből fáradozni fog. „Teljesen átérzem — így folytatja tovább — a törvényho­zásnak azon magasztos szándékát, mely a főváro­soknak egyesítése által szeretett hazánknak nem­csak egy hatalmas központot, hanem egyúttal a KÜLFÖLD. November 7-én, Franczia Köztársaság. Mac-Mahun elnökségé­nek tíz évre meghosszabbítása most már bizo­nyosnak látszik, s ez által sikerült a royalisták­nak a hatalmat kezeik közt tartani és ez, miután monarchiájuknak kártyaháza halomra dőlt, min­denesetre elég fontos vivmány. A köztársaságiak, daczára annak, hogy a bonapartisták mellettük szavaztak, kisebbségben maradtak és Changarnier indítványa, Mac-Mahon meghatalmazásának meg­­hoszabbitása iránt, tizennégy szavazattal elfogad­tatott s most már a külön bizottság dolgozik rajta, hogy pár nap múl­va végleges megszavazás alá bocsáttassák. Mac-Mahon mint tíz évig a köztársa­ság feje, a jobboldal kezében, épen alkalmas elnök lesz további üzelmeik biztosítására s a republiká­nusok csaknem oly boldog időknek nézhetnek elébe, mint Chambord kormány palotája alatt várt volna rájuk. Az ellenzék el lehet kedvetlenitve s talán ez okból vonult vissza az elnök­választástól, a jobboldalnak engedve át a tért és Say Leó, a balkö­zép jelöltje szóba sem jött s Buffet a volt elnök 398 szavazat közül 384-et kapott. Természetesen, hogy alelnökök is a jobboldal sorából teltek ki, s Benoist d’Azy 377, Goulard 365, Martel 404 Chabaud-Latour 360 szavazatot kaptak. Egy pá­risi távirat szerint már az osztályok is megala­kultak, még­pedig oly módon, hogy kilenczben a jobboldaliak, hatban a köztársaságiak vannak rajt ? S­­­o­f­f­o 1 tagadólag int. Elnök. Gondolja meg jól, ezredes úr, hogy a közvádlót gyalázta meg. Ha szavait nem vonja vissza jegyzőkönyvet vétetek föl és pert indítok ön ellen. E jegyzőkönyv a haditeszékhez tétetik át, mely annak alapján fog eljárni. Ezután fölvétetik a jegyzőkönyv. Elnök: még egyszer kérdezem öntől, visz­­sza akarja-e venni szavait, vagy megakarja-e azo­kat magyarázni. Stoffel: Visszavonni nem, de megmagya­rázni igen. Elnök: Legyen, de csak azon fölté­tel alatt, hogy a magyarázattal a sértést nem élesbíti Stoffel ismét azon akarja kezdeni, hogy a háború alatt követett eljárást igazolja. Elnök (félbeszakítja őt): Még egyszer mon­dom, ezredes úr, önnek csak annak bizonyítására kell szorítkoznia, hogy szavai Riviére ellen nem tartalmaznak sértést. Stoffel erre magyarázatot ad, melyet az elnök nem talál kielégítőnek. A Stoffel elleni vád forma szerint fogalmaztatik és a haditörvényszék­nek fog kézbesittetni. L­a­c­h a­u­d védő engedelmet kér, hogy köz­bejárhasson. Elnök udvariasan, de határozottan arra ké­ri, hogy tartózkodjék minden beavatkozástól. L­a­c­h­a­u­d Stoffelhez fordul és arra kéri, hogy szavait vonja vissza. Elnök Stoffelhez : Ha szavait visszavonja, még most is megsemmisítem a jegyzőkönyvet, de föltétlen visszavonást követelek. Stoffel habozik, és azután tagadólag vá­laszol. Elnök ezzel ez incidenst befejezettnek nyilvánítja.­ Ezen epizód igen mély hatást gyakorolt . Stoffel hideg, mozdulatlan marad, bár szavaiért, két—öt évi fogságot várhat. Az ülés többi része a tegnap megidézett ügynökök kihallgatásával telik el. Rabbasse és Mies ügynökök, kik azt állítják, hogy Stoffelnek sürgönyöket adtak át, újra kihallgattattak. Stoffel ezredes ismételten ki­jelenti, hogy megkapta a sürgönyöket, de félre tette azokat, a­nélkül, hogy figyelembe vette volna. Erre a kormánybiztos kijelenti, hogy fenntartja magának Stoffel ezredes ellen sürgönyök elsik­kasztása miatt a törvényes lépéseket megtenni.­­ A bosznyák ügyhöz. A zágrábi „O­b­z­o­r“ (X XI. 254 sz.) Gróf „Andrássy győzel­me“ föliratu csikkében Assim boszniai váli vissza­hívását az osztrák-magyar diplomatia jelentőségteljes erkölcsi győzedelmének tartja, mely azonban mind addig nem teljes, mig a gradiskai és bangalukai keresztények, kik kifizettek és bezárattak, családi tűzhelyeiket vissza nem bocsáttatnak; ha tehát Andrássy valódi győzőként kiván a bosnyák viszály­ból kivonulni, eszközölje ki a portánál, hogy Aki­ pasa- az uj váli- a száműzötteket visszahivja, az elzárt keresztényeket pedig szabad lábra állítsa. Czikkiró a szerbiai kormányváltozást is meg­érinti, és hinni véli, hogy az a bosnyák viszály­­lyal s azon barátsággal, melyet Risztics Andrássy­­val kötött, összefüggésben van. Czikkiró szerint már akkor, midőn Risztics a nyáron a Bécsbe va­ló menetelt elhatározta, felállították Belgrádban az alternatívát,­ vagy Marinovics, kit orosz politi­kusnak tartanak, vagy Risztics ki Bésbe készült. Bécset megjárta Risztics is, Milán fejedelem is. En­nek következménye a bosnyák viszály lett. * A J­ur­a-Can­­­on számára választandó 28 plébános közül a berni kormány eddig kilen­­c­et nevezett ki. Egy a Canton községi elöljárósá­gaihoz intézett kormányrendelet arra emlékeztet, hogy nyugtalankodások kitörése esetére a községek fizetik a katonai megszállás költségeit és azt ren­deli, hogy nyittassanak meg ívek, melyeken a bé­keszerető polgárok aláírják magukat, hogy ezáltal fölszabaduljanak az e költségekhez való hozzájá­rulástól. * Egy belgrádi távirat november 6-dikáról ezeket jelent: Ma több társulat a vasút építése iránt ajánlatokat nyújtott be, melyek külön bizottsághoz fognak utasíttatni. A külügyminiszter ma az itteni külföldi képviselőknek köriratban tud­tára adta az új kormány megalakultak . A „G o­­­o s“ feltétlenül helyesli Assim bos­­niai pasának elbocsátását. Nézte szerint az euró­pai diplomatia nem lehet süket a bosznyák ke­resztény fájdalom zajánál, s ha a porta nem siet véget vetni keresztény alattvalói kínzásának, biz­tosan várható, hogy az összes nagyhatalmak kép­viselői együttes jegyzéket fognak hozzá intézni. * Ugyanezen lap 2­3/11 - 292-ik számában az „Uralskija Vojskovyja Viedomosti“ (Uralvidéki katonai lapok) után azt írja, hogy a turkomán főnökök, kikeket az oroszok mint a tur­­kománokra kivetett hadisarc­ teljes megfizetésé­nek kezesett Kaufmann tábornok rendelete foly­tán vittek magukkal az őket kisérő katonai fede­zet elöl mind megszöktek, háromnak kivételével, kik futás közben agyonlövettek. Ennek következ­tében a khivai bánságban rendzavarások történtek a turkománok Kungrad városát s szomszédságá­ban kóborló karakalpakok és kirgizek vagyonát kezdték­­rabolni, s a felszabadított perzsa rabokat öldösni. * Az orosz hajómű­veket folyvást érik szeren­csétlenségek. Nem régen a „R*u s s k y Mir“ köz­leménye szerint Ladoga taván a „Czárj“ és „Cza­­ricza“ gőzösök összecsaptak. A Czárj elmerült, s ezen szerencsétlenségnek, melyet a kapitányok tu­datlanságának s könnyelműségének tulajdonítanak 85 emberélet esett áldozatul. * Ledoczbowski poseni érsek diszfo­­gatát és lovait Posenben nov. 6-án az általunk is közlött foglalás folytán nyilvánosan elárverezték 652 tallérért. A vevő egy lengyel pinczér volt. A hivatalos lapból, Horváth Géza 4. zászlóaljbeli honvédet, a letett vizsga eredménye alapján, folyó évi no­vember hó 1-től számítandó ranggal a m. kir. honvédgya­logság szabadságolt állományában hadapróddá kinevezem. Kelt . Budapesten, 1873-ik évi november 2-án. A honvé­delmi miniszter Szende Béla, s. k. A közoktatásügyi miniszter dr. Sloch Frigyes nagy­szebeni kir. jogakadémiai helyettes tanárt a kereskedelmi jogból egyetemi magántanárrá lett képesítése folytán, ezen minőségben megerősítette, túlnyomó számban. Azon vereségek azonban, me­lyeket a köztársaságiak a nemzetgyűlésben szen­vedtek, s melyre egyébiránt mindnyájan el lehet­tek készülve, sokkal csekélyebb fontosságúak ama hatalmas oldalba döfésnél, mely a monarchistákat Chambord levele által épen akkor érte, midőn di­­adalérzetökben mellöket legjobban kidüleszték, s a köztársaságiak nem is hagynak fel a küzdelemmel s Thierssel élükön nagyban készülnek a kemény tusára, mely Changarnier indítványának végleges tárgyalásakor kifejlődni fog, másrészről pedig Say Lee, a balközép elnöke erős interpellálóra készül az iránt, hogy azon megyékben, hol a képviselő ülések megürültek, mért nem rendeltetett el a vá­lasztás? Ez interpelláló csütörtökön fog tárgyal­tatni s érdekes vitát ígér. Másrészről a kormány sem késik javaslataival, melyeket a nemzetgyűlés elé terjeszteni szándékozik, s melyek legkevesebb bizonytalanságot nem hagynak fenn az iránt, mi jövő vár a franczia köztársaságra Mac-Mahon tíz évre meghosszabbítandó elnöksége alatt. E javas­latok az 1852-iki­ sajtótörvény behozatalát, a mai­­reknek a kormány által leendő kineveztetését, a hatósági rendőrségnek a prefet-k fennhatósága alá rendelését, a meg sem történt választások elhalasz­tását új választási törvény hozataláig végre a gyü­lekezési jog megszorítását czélozzák. Ha a kormány mindezeket keresztü­lviszi , a republikánusoknak nem lesz okuk örülni a fölött, hogy Chambord nem fogadta el a koronát. Végül megemlítjük még, hogy egy távirat szerint Staffel ezredes, a Ba­­zaine-per tárgyalásánál közelebb előfordultak miatt befogatott. Anglia. Az Angolország és Atsin közti viszo­nyokra vonatkozó levelezés közzé van téve. Enfild­­nek jul. 15-től kelt levele tagadja, hogy Angol­ország kötelezettséget vállalt volna Atsinnak segít­ségére menni, ha szomszédainak elégü­letlenségét vonná magára. Atsin különben számíthat arra, hogy Angolország a béke helyreállítására fogja irá­­nyítni törekvését. Németország: Berlinből jelenti egy távirat, hogy a szövetségi tanácsban a birodalmi kanczellár­ azt indítványozta, fogadtassák el az unió kormányának meghívása az 1876-ban Philadelphiában tartandó nemzetközi kiállításra és nevezetessék ki egy kiállí­tási bizottság, továbbá küldessék ki Philadelphiába egy bizottsági meghatalmazott. — Bazaine per. Az eddigi tárgyalások közt kétségkívül a legérdekesebb volt a november 4-iki. E napon hallgatták ki Stoffel ezredest; kije­lentései oly jelenetet idéztek elő, a­milyen e per folyamában még elő nem fordult. A­mi a tanú tárgyilagos kijelentéseit illeti, azok rosz benyomást tesznek és nélkülöznek minden szabatosságot. Áll­maié hg. ismételten figyelmeztet azon ellenmondá­sokra, melyekbe az ezredes bonyolódik. Miután fejtegetéseit befejezte, még személyes igazolásra kér szót. Az elnök megvonja tőle azt. Az ezredes azonban mindazonáltal is elkezdi személyes kije­­lentését előadni. Az elnök élénken félbeszakítja. Stoffel ezzel nem törődik, hanem csak tovább be­szél és így szól: „A hadi tanács előadói a Riviére tlenok, az egész hadseregben megvetést és kicsinylést kelt.“ Miután Stoffel ezredes halkan beszél, az el­nök pedig nagy buzgósággal iparkodik őt elhall­gattatni, figyelmét Stoffel e szavai elkerülik. Az ülés hosszabb időre felfüggesztetik , azu­tán az elnök újra előidézteti Stoffel ezredest, mire a következő párbeszéd fejlődött ki: Elnök: Kollégáim a haditanácsból most értesítenek a Riviere tábornokra vonatkozólag tett nyilatkozatáról. Valóban mondta el ezen sza­vakat ? Stoffel ezredes igenlőleg int. Elnök: Vissza akarja ön vonni e szó­

Next