Ellenőr, 1873. december (5. évfolyam, 285-313. szám)

1873-12-02 / 286. szám

a válság, mely kitöréssel fenyeget, ha nem is ily alakban, mint mutatkozik, előbb-utóbb be fog követ­kezni. Az alap kivívásának nagy feladata hozta össze; ez alap megőrzésének szüksége tartotta egybe mindeddig pártunk különböző elemeit. E különböző elemek közt a reformkérdésekben csak folytonos transactiók közt volt lehetséges előhaladni. S ha alkotásainkban lassabban haladtunk, mint talán az annyira hátramaradt ország érdeke kívánta volna; s ha ez alkotásokban hiányzott olykor az egység a kellő összhangzat, épen ez érintett eljá­rásnak volt tulajdonítható, a­melyet a reformkér­­désekre nézve különböző elemekből alakult pártban szü­kségkép követnünk kell. Előrelátható, hogy ily pártban az egység örökké nem tarthat. Minél nagyobb reformkérdések megoldásának szüksége forog fenn, minél inkább előtérbe lépnek oly kérdések, a­melyekre nézve nem csak nálunk, hanem világszerte különböző nézetek uralkodnak az államférfiak közt, annál inkább várható volt az elvi differenciákt feltűnése oly párt kebelében, mely nem elvi programm alap­ján jött egybe. S hogy ez idő közel van, ha már el nem érkezett, mutatják azon zászlóbontogatási kísér­letek, melyeknek a napokban tanúi voltunk. A párt különböző töredékeinek ezen szárny­­próbálgatási kísérleteiben, s azon körülményben, hogy egyes elemek, és nem vonom kétségbe jogos ambitiók, a pártban eérkezettnek vélték az időt önálló szereplésre, keresem én a válság egyik okát. A másik ok bizonyos személyes tekintetekre vihető vissza, a­melyeknek én se jogosult, se jo­­gosulatlan voltát nem keresem, csak létezését con­­statálom. Annyi kétségtelen, hogy e személyes tekin­tetek, bárhonnan származzanak, azok a Deák part­ban levő elvi töredékek egyikével vagy másikával szövetkezve, magában a pártban oly ellenzést ké­pesek kifejteni, a­mely mellett a kormány fennál­lása, a párt többségének támogatása mellett is, nehézzé válik. Nem is említem azt a körülményt, hogy az elvi és személyes ellenzés eme töredékei, együtt szavazva a baloldal két töredékével, a házban is képesek lehetnek válságot idézni elő, a­nélkül, hogy akár maguk közt, akár a közjogi ellenzék elemeivel egyesülve, kormányt volnának képesek alakítani. Hogy ily körülmények között erős kormány nem képzelhető, hogy ily körülmények közt nem­csak a jelen kormánynak, hanem általában egy kormánynak sem lehet kedve működni, nem szük­ség mondanom. Pedig, ha általában erős kormányra van szükségük a nemzeteknek, hogy boldoguljanak, kétszeresen áll az róunk, nemzetünkről. Erős kormányra van szükségünk, mely kellő tekintélylyel lépjen föl a korona tanácsában s nem­zetközi egyezkedéseiben s az államunkat fenyegető ármányok fékezésére. Ilyen kormány csak nagy párt compact tá­mogatása mellett lehetséges. De ha föltártam a baj, a válságos helyzet okait, önkényt felmerül minden honfi előtt a kér­dés : mi segíthet ki bennünket e nehéz hely­zetből ? Őszintén bevallom, hogy gyökeres orvoslást csak viszonyainknak,­­ nem csupán a Deák-párt viszonyainak, hanem átalában a pártviszonyaink­nak javulásától várok, a­mely lehetővé teszi, hogy a parl­ament pártjai nem közjogi, hanem elvi pro­gram­imucik alapján alakuljanak. S én részemről nem tartom szükségesnek, hogy e végett egyik vagy másik párt teljesen le­mondjon elveiről. Elég politikájukat változtat­ják , ha félretevén azon kérdéseket, a­melyekre nézve nem értenek egyet, egyesülnek azon nagy feladatok megoldására, a­melyek közelebbről a közelebbi ülésszak, vagy parlamenti időszak alatt, előttük állanak, a­melyeknek sikeres megoldása csak egyesített erővel várható. Az angol kormány egy tiszteletreméltó tagja, 1872. évi augusztus 2-kán, a parlamemben a kor­mány nézetei iránt általában interpelláltatván, azt felelte „Senkinek sincs jogában, hogy a Kormány véleményét általában vagy bármely kérdésre nézve tudakolja. A minisztériumok bizonyos fontos poli­tikai kérdésekben alakulnak. Azokra nézve a kor­mány minden tagja egyet­ért. Azokon kívül nincs kötelezve hivatalosan véleménynyel bírni; minden tagja más véleményben lehet.“ Íme a gyakorlati, angol államférfiak eljárása, annál gyakorlatibb, mert az eszmék azon nagy forrongása mellett, a­melynek napjainkban tanúi vagyunk, csak ezúton biztosíthatni koronként ön­álló véleményű jeles férfiak közreműködését az ál­lam érdekei előmozdítására. A múlt nyáron s ez ülésszak kezdetén is tör­téntek némi dolgok, a­melyek azon kilátásra jogo­síthattak minden elfogulatlan hazafit, hogy a párt­viszonyok kedvezőbb alakulása nálunk is lehet­séges már a közel­jövőben. Fájdalom, hogy erre még a jelen pillanatot nem mondhatni alkalmatosnak. Mert egyfelől elismerni, hogy lehetnek fontos felada­tok, a­melyekre nézve a pártok, eltérő né­zetü­knek félretételével, az állam érdekében szö­vetkeznek, s ilyen fontos feladatnak az állam fize­tési képességének habár nagy áron is, vagy bár­mily áron fentartását nem ismerni el, olyatén el­járás, a­mely szintoly kevéssé alkalmas az együtt­működést bármily alakban előmozdítani, mint azon folytonos reem­minsz­tiók, a­­melyeknek kíséretében az együttműködés lehetősége a másik oldalról hangsúlyoztatok Nem úgy tünik-e fel e pillanatban a kéznyuj­­tás részünkről a mely mentő kar után nyújtatik és nem frigyet keres? Nem úgy tünnék-e föl, mint abdicatio a Deák­­párt részéről? Bármennyire óhajtja valaki közöttünk a pár­tok egyesülését, azon nagy feladatok megoldása végett, a m­lyek előttünk állanak s a melyek a nemzet összes erejét igenjtik, el kell ismernie, hogy erre az alkalom nem kedvező e peretben, se az eljárás nem alkalmas, a melyet közelebbről tapasztaltunk. Mit kell tehát tennünk jelenleg? Mindenekelőtt óhajtanunk kell, hogy azon kü­lön elvi töredékek, a­melyek pártunkba­n vannak, a közelebbi napok tanulságaiból győződjenek meg ar­ról, hogy önálló föllépésük legföljebb zavart, vál­ságot okozhat, de az ország érdekeit nem moz­dítja elő. Óhajtanunk kell továbbá, hogy ha vannak közöttünk, a­kiket személyes indokok, ellenszenvek vezérelnek, fontolják meg, hogy olyan a helyzet, a­melyben kétszeresen áll hogy a szenvedély a leg­­roszabb tanácsadó. Kövessük mesterünk, vezérünk szavait, ki annyiszor intett bennünket, hogy jobban szeressük hazánkat, hogy sem gyűlöljük azokat, a­kiket ellenü­nknek tartunk. A Deák-párt — tekintettel a párt különböző elemeire — soha sem követelte tagjaitól azt a szigorú fegyelmet, amely a közjogi ellenzék sorai­ban uralkodott. Mindemellett hányszor megtörtént, hogy nézeteinket alárendelek a párt megállapodá­sátrak. Elmondotta mindenki eltérő nézeté­t, s aztán s­zámot vetett magával: miből származhatnék a hazára nézve nagyobb baj, abból-e, ha egy időre a párt egyik és másik tagjának nézete nem jut érvényre, vagy abból, ha válságot idézünk elő, és aszerint határozta el magát, hogy mit tegyen. Soha sem volt inkább szükség, hogy ez eljá­rást kövessük, mint a jelen perezben, amidőn nem arról van szó, hogy válság idéztessék elő a párt kebelében, hanem hogy oly válság idéztessék elő, amely folytonossággal fenyeget, amely az országot sokkal inkább fenyegeti azzal, hogy a keleti államok sorába jutunk, mint bármilyen drága kölcsön így állván a dolog, 1. értekezlet, miután én azt látom, hogy azon bajok elhárítására, a­melyek parlamenti pártjaink pártviszonyaiból folynak, az idő még nem érkezett el; miután ennélfogva a baj gyökeres orvoslását meg sem kísérelhetjük, miután úgy állunk, hogy ha a jelen kormány lemond, a pártnak ugyanazon indoknál fogva, a­melyek a jelen kormányt lemondásra bírják, egyetlen más töredéke sem alkothat tartós és erős kor­mányt. Nincs egyéb mód a hazát a permanens mi­niszteri válságtól megmenteni, mint felkérni a je­len kormányt, tartsa meg helyét, bármily áldoza­tába kerüljön is a jelen súlyos körülmények közt. Előttünk áll a költségvetés tárgyalása. Hozzá kell fognunk mielőbb pénzügyeink rendezéséhez. — Több reform kérdés is van előttünk. Feltéve, hogy új korm­­ány alakítása pártunk kebeléből a jelen viszonyok közt lehető volna is, helyes volna-e új kormány alakításával foglalkoznunk, hogy az új kormány hetekig, sőt hónapokig tanulmányoz­zon, a­midőn cselekednie kell. Ismétlem tehát, hogy én egész bizalommal felhívandónak vélem Szlávy miniszterelnököt, tartsa meg helyét to­vábbra is. De hogy ezt tehesse : viszont szükséges, hogy a párt minden tagja kövessen el mindent, a­mi lehetővé teszi elhárítani hazánkról a válságot, mely minket fenyeget, nem azzal, hogy erős, hogy tartós, de azzal, hogy semmi kormányunk nem lesz, s példát mutassunk a világnak, hogy juthat tönkre egy nagy többséggel rendelkező párt élhetetlensége és meghasonlása miatt a Parlamen­tarismus. Horváth Boldizsár kijelenti, hogy csat­lakozik Csengery nézetéhez, bár némileg meggyő­ződése árán alárendeli az elveket a legfőbb elv­nek : a Parlamentarismus megmentéséért. Nem tar­tózkodik azonban kimondani, hogy nézete szerint a baj ez által gyökeresen orvosolva nincs, hanem csak elnapolva. A Deák-pártnak két feladata van : egyik, hogy megvédje a közjogi alapot, másik, hogy az országot reorganizálja. Azon kormány, mely ezen elveket megvédi, alakuljon bárhonnan, az a Deák párt compact egy­ségét meg fogja teremteni. — Most nincs más mód a Parlamentarismus koc­káztatásának elkerülése czéljából, mint felkérni a kabinetet, hogy tartsa meg a kormányt. Steiger Gyula nem hiszi, hogy a párt­ból ne lenne mód más minisztériumot alakítni, kívánja tudni azon programtant, melyen a kormány haladni fog. Gondolkodási tehetségéről nem mond­hat le semmiféle kormány javára; eddig az volt a legnagyobb baj, hogy a miniszterek soha sem mondták meg, hogy mit akarnak? Szónok e tekin­tetben különösen a közktatási, közlekedési s a pénzügyminisztert említi fel. A cab­net minden tagja iránt így nem mondhatja ki általában a bi­zalmat. Csengery Antal Steigernek felelvén, meg­jegyzi, hogy adta önállóságának annyi jeleit, hogy nem tehetni fel róla, hogy vakon követ valakit, nem is hívn,Ha nem,emelte volna ki a párt kebelében levő különféle nézet­ek jogo­sultságát. A párt kebelében a megállapodások a transactiók útján létesülnek; mondja ki mindenki szabadon nézeteit s meggyőződését, de ha a párt megállapodásra jutott, s ha az elfogadtatott, ez el­fogadott megállapodás ellen azok, kik azt elfo­gadták, ne szavazzanak. (Zajos, általános helyes­lés.) Ezen fegyelmet óhajtja szónak fenntartani. (Élénk helyeslés.) Egyébiránt programmot adott több miniszter,­­ adott népnevelési törvényben a cirkuszminiszter, a közlekedési, a pénzügyminiszter stb., programmot csak miniszteri aspiránstól lehet kérni. Szilágyi Dezső: Ha a párt a kormányt kiadja kezéből, ezzel azt bizonyítja be, hogy nem képes az uralomra. Angliában és általában min­denütt azt értik a bizalmi szavazat alatt, hogy a kabinet fejének, de nem az egyes személyeknek szavaznak bizalmat. A pártnak nem szabad kezé­ből kibocsátania a tározókat, nem szabad erkölcsi bukását előidézni, pedig azt jelenteni: azon nyi­latkozat, hogy nem képes kormányát a­ pénzügyi zavarokból kivezetni. Szónok végül azokhoz fordul, kik a fusiót akarják. Kérdi, hogy e czélra is nem első lépés-e a párt szilárd tömörülése ? Bukó párttal, düledező kormánynyal ki óhajtana szövetkezni ? Tóth Vilmos szintén nem kiván program­mol a kormánytól, mert hiszen mikor egy kor­mányt bizalmával tisztel meg valamely párt, ebben benne van azon feltevés, hogy nézeteivel megfe­lelő irányban halad, hogy oly törvényjavaslatokat terjeszt elő, melyek a párt irányával egyeznek; egyébiránt módjában van a pártnak minden egyes törvényjavaslat előterjesztése alkalmával bírálatot tartani a programm felett, mert hisz mindenki a programm kifolyása. Gróf For­gách Antal kijelenti, hogy a párt kebelében heterogén elemek vannak, de az­ időt nem tarja elérkezettnek a szétválásra. Pártolja Szlávy min. elnökségét. Zsivkovics a horvátok nevében, minden indokolás nélkül, Szlávy min. elnöksége mellett nyilatkozik. Ezután még J­u­s­z­t­h szólt a kérdéshez, T­a­r­­nóczy Gusztáv a zajban alig hallhatólag ugyan ehhez, s az elnök kimondá a határozatot, mely szerint a párt bizalmát nyilvánítván, felkéri Szlávy miniszterelnököt, hogy állásán maradjon. A kör fölkéri az elnököt, hogy erről tudósítsa a miniszter­elnököt. A párt esti értekezletén Perczel el­nök arról tudósítá a megjelenteket, hogy megbí­zatásában eljárt és Szlávy mint elnök meghatva fogadá a párt bizalomnyilatkozatát. A miniszter­­elnök közelebb fog nyilatkozni e tárgyban a párt­értekezleten. Az a beszéd, mely a „P. N szerint alig volt hallható a zajban, hozzánk beküldetett, s így hangzik: Tarnóczy Gusztáv. Az elnök úr által őszinte nyilatkozatra hivatván fel a párt tagjai, a­mint mindig úgy most is egész őszinteséggel kívá­nok nyilatkozni­­zal.) Csengery J. képviselőtársam a válság orvoslásának czéljából azt indítványozza, hogy a Szlávy-kabinet a kör által megmaradásra szólíttassék fel. Az előttem szólott képviselő urak a válság létezését mind beismerték, ezen válság Csengery úr szerint oly mérvet öltött, hogy a lekö­szönt kabinet helyett mást alkotni ezen pártból képe­sek nem vagyunk. Én nem hiszem, hogy az általa tett indítvány segítene a bajon, mert valamint az ilyen válságot d­e­cretálni, úgy azt beszédekkel beszüntetni sem lehet, a válság oly mélyen, a múltban gyöke­rezik, hogy azt már kiirtani nem lehet, mert a meg­történt­ hibákat, melyek azt előidézték, meg nem tör­téntekké tenni lehetetlen. (Zaj.) Ez parlamen­téri s életünk visszásságainak és fejlődésének természetes processusa, melynek gyü­mölcseit, legyenek azok jók vagy roszak, el kell fogadnunk. (Nagy zaj, halljuk.) Ha a t. párt többsége azt hiszi, hogy a vál­ság áthidalására (zaj) a Szlávy-kormány szükséges, én ígérem, hogy ellene személyes oppositiót csinálni nem fogok, mert én az egyének támogatására se azok buktatására nem jöttem ide, — de én csak azon kormányt fogom támogatni, melynek pro­­grammja az enyimmel meg lesz egyeztethető, (zaj) mert reám nézve az én programomra szent és köte­lező. (Nagy zaj, halljuk! Zaj.) Előmutatom pro­grammomat (zaj). Ivánka Zs. közbekiált: Fo­gadjuk el Tarnóczy programmját. (Tarnóczy felel — talán jobb lesz Ivánkáét, mivel annak nincs. — (Ivánka felel: az én programmom a Szlávy programmja (valaki közbe kiáltja: igen a kártyaasztalnál). — Tarnóczy folytatólag, ha programmom módosítását, szükségesnek látnám, úgy letenném mandátumomat, és választóimat új pro­grammom elfogadására hinám fel*; (zaj) de minthogy én a körbe csak a közjogi alapon jöttem, pártunk halhatatlan vezérének magasan lengő liberális zász­lója alá, — ugy én minden kormányt, támogatni fogok, mely ez irányt követi, (zaj) de olyant soha, mely a programmomtól eltér. (Folytonos zaj.) E szerint itt nyilatkozni nem lehet. (Zaj.) Önök azt mondják, hogy mi zavarjuk az egyetér­tést, — az nem áll, — azok zavarják azt, kik az igazságot, az őszinte szót meghallgatni nem akar­ják. (Zaj.) Csengery képviselő is beismeri, hogy mi kényszerűségből — mivel más kormányt pártunkból alakítani nem tudunk — szólítsuk fel csak azt, mely leköszönt, — de mivel lesz az jobb holnap, mint volt tegnap. — (Zaj). —­ Ugyanakkor beismeri Csengeri, hogy vannak esetek még Angliában is, midőn eltérő nézetű pártok is alkotnak kormányt egy közös ezés­­ elérésére, — s ő ezt remélte a fusio vagy coalitio utján; de most ezt lehetet­lennek tartja, mióta a baloldal a kölcsönt, mint az állam föntartásának postulátumát megtagadta. (Zaj.) Más részről beismere Csengery, hogy egy kormány az egyes tárgyak elintézésére szolgáló expedienseket előre kimondani nem tartozik, ha ez állítás áll a kormányra nézve, úgy még inkább kell állania a kölcsönt megtagadó baloldalra is, (zaj) melynek szavazatait egygyel én is szaporítottam ; (zaj) mert abból, hogy nem mondták ki, nem kö­vetkezik, hogy nem tudtak expedienst, (zaj) és még kevésbbé az, hogy e miatt lenne lehetetlen a fusio vagy coalitio. (Zaj.) Kik nem akarnak hall­gatni, menjenek ki, — vagy én megyek! végtelen (Zaj. Halljuk ! Zaj. Halljuk! Ne halljuk ! Zaj. Végül Forgách kezd szólni, Tarnóczy kimegy.) Nagy­ Károly, november 29. Tisztelt szerkesztő úr! A „Magyar Újságá­nak november hó 21-ik napjáról keltezett 268. számában „A Köpeny forgatók első már­tirja“ czím alatt Domahidy István országgyűlési képviselőnk ellen egy valódi részakaratból szár­mazott goromba czikk jelent meg, mely csupa va­lótlanságokat, tartalmazván, úgy a magunk, mint képviselőnk nevében azt puszta rágalomnak nyilvánítjuk, s hogy erről a tisztelt olvasó­­közönség is meggyőződhessék, elmondjuk a tényt, úgy, a­mint megtörtént. Régóta nem látott képviselőnk összes vá­lasztóit folyó hó 16 ik napjára Nagy­ Károlyba összehíván a választó­közönség, mint mindig, úgy most is, felette nagy számmal öreglettek össze A zsúfolásig telt tanácsteremben harsogó él­jenzések közt stta 610 az uiH/.aggynies­erungi működését, s midőn a múlt politikai helyzetét a jelennel összehasonlítva, álláspontját körvonalaz­ta, a közönség óriás többsége ez álláspontot kitörő lelkesedéssel fogadta és tette magáévá, azonban itt sem hiányzott a konkoly, mert a józan közön­ség nagy meglepetésére, botránkozására Novák Gusztáv a n.­Károlyi 48-as kör elnöke, az önse­gélyző népbank vezérigazgatója, s mellesleg mondva Domahidy Istvánnak a képviselőválasztás alkal­mával bukott vet­é­l­y­társa felállott, de be­szédjéből a méltó boszankodás szülte „le vele!“ „ki vele!“ kifakadások miatt alig lehetett egyebet érteni, minthogy ő lelkesedéssel fogadott képvise­lőnknek bizalmatlanságot szavaz; természetesen indítványával maga maradt, sőt a tettlegességektől is alig menekült meg. Nem igaz tehát, hogy a választó­közönség képviselőnk iránt bizalmatlanságot szavazott volna, s valóban elbámul az ember lelke e merész szem­telenségen, mely a megtörtént ténynek épen hom­lokegyenest ellenkezőjével a nyilvánosság terére is kilépni elég vakmerő. Mi választó­kerületünk nagy többségével politikai elvünknek hű képviselőjét választottuk meg Domahidy István személyében országgyűlési követté s teljesen meg vagyunk nyugodva jelenben is; mert ha maradt is egy kis törpe töredék, mely képviselőnk ellen minden absurdum va­lótlanságot felhasználni nem átail, azért teljesen meg vagyunk győződve, hogy ez által leg­­kevésbbé sem fogja képviselőnk iránt a bizal­mat megingatni, sőt a ragaszkodást annál többé, annál erősebbé teszi, míg ellenben e néhány za­vargó — a közvélemény által elítélve — mint most is már megvetés tárgya lesz. Végül azt is megsúgjuk az em­lített czikk író­jának, hogy ha czikk­ének rész akarata sugalma­­zója lármájával a mennydörgést túl harsogná is, vá­lasztókerületünkben országgyűlési képviselő nem leend soha, mert mi egy szívvel és szájjal minden­kor Domahidy Istvánt éltetjük. Mely­ebbeli nyilatkozatunknak becses lap­jába leendő felvételére a midőn felkérnek, vagyunk N.­Károlyban november 29 én 1873. A tiszteit szerkesztő urnák honfiui üdvözlettel t­sztelői Papp József, s. k. polgármester, Péterffy Farkas rendőri főkapitány, Csipkés András, Kovács Ferencz, f5- pénztárnok, Haliczky János, városi számvevő, Bider­­mann József, Papp János v. aljegyző, Cservenyák Antal, Janiczky György, Schek Jakab, Kajdi Jó­zsef, Juh­ász József, Hack György és Pauser György választó­polgárok. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése deczember 1-én. És­ő lapunk tudósításának folytatása. Napirenden van: az önálló magyar jegybank felállítása iránt benyújtott kér­vények tárgyalása. A kérvényi bizottság „használat végett“ a pénzügyminiszternek véli kiadatni. Horn Ede: *) Tisztelt ház! Jól tudom, hogy csak néhány nappal ezelőtt hasontartalmú kérvé­nyek alkalmával felszólalás történt a bankügyben, és eredm­énytelenül hangzott el, ámbár a t. ház egyik legkitűnőbb tagjáról eredt a felszólalás. An­nak daczára, tekintve az ügy elv­árhatlan fontos­ságát és sürgősségét, tekintve a napr­ól napra na­gyobb számban beérkező kérvényeket, bátor vagyok a t. ház becses figyelmét kikérni néhány igényte­len és szigorúan tárgyilagos megjegyzésre. *) Beszédét esti lapunkban csak rövid kivonatban közölhetvén, jónak láttuk szó szerint ismételni: T. hát! Minden reeriminációt és a vitának szenvedélyességét ki akarván kerülni, nem fogok a tárgy meritumához szólani, vagy arról, vájjon független magyar bank alkottassék-e, vagy pedig az ország a bécsi nemzeti bankkal kössön-e szer­ződést? még kevésbbé fogok bocsátkozni annak megvizsgálásába: az egyik vagy másik esetben, melyik volna a modus procedendi? de egyet nem szabad szem elől téveszteni, s ez az, hogy az ügy halasztást nem szenvedhet. Tudvalévő dolog, hogy az 1862-ki bankad­ó értelmében a bécsi nemzeti bank köteles még ezen év lefolyta előtt kinyilat­koztatni: várjon kívánja-e szabadalmának meg­hosszabbítását vagy megújítását, és mily feltételek alatt? E kérdés megfelelésére a bécsi nemzeti bank igazgatósága e hó­lö­kére rendkívüli közgyűlést hívott össze, melynek ez lesz egyedüli feladata. Meglehet te­hát, hogy a rendkívüli közgyű­lés már fog határozott és részletes feleletet tudni; meglehet az is, hogy az igazgató­tanácsnak, vagy valamely bizottságnak teljhatalmat ad ezen ügy elintézésére ; de bármi történjék, annyi áll, hogy egy nagyszerű és oly óriási üzlettel bíró intézet mint a nemzeti bank, nem lquidálhat, mától hol­napra , annál kevésbbé, minthogy ezen esetleges 1­quidatióval sz­oros összefüggésben áll az állam­jegyek beváltása és a 80 milliónyi államadósság. Ennek következtében bármi legyen a határozata e rendkívüli közgyűlésnek, a bécsi nemzeti bank kényszerítve lesz azonnal a közgyűlés után előál­­lani az ő tervei és ajánlataival, a cislajb­án kor­mány vagy esetleg a két kormány­yal közölni az ő kívánalmait és ezeknek minél gyorsabb elinté­zését sürgetni. Mi lesz te­hát, ezen tényálladék­kal szemben a mi helyzetünk ? Az előzmények után, fájdalom e kérdésre könnyű a felelet. Ezen hó végnapjaiban vagy ta­lán január folytán elő fogja adni a t. kormány a bécsi nemzeti bankkal kötött szerződést, azon hoz­záadással: „ez az, amit kieszközöltem Bécsben, ezt 8 nap alatt változatlanul el kell fogadni, mert a bécsi nemzeti bank csak 8 napig áll szóba, mert a bécsi nemzeti bank semmi változást nem enged,és el kell fogadni mindazt, azért, mert semmi más aján­lat, semmi más terv nem fekszik a­­ ház előtt, szó­val, egy két hónap múlva a bankkérdéssel szem­ben ott fogunk állani, a­hol állunk 8 napp­l ezelőtt a kölcsön ügyében. T.­hát, e kölcsön tárgyalása alkalmával még a jobboldal szónokai között nem akadt egyetlenegy, ki sajnálatát, rosszalását nem kifejezte volna ki azon kényszer felett, melybe hozatott a ház, ki be nem ismerte volna, hogy a ház méltósága és a haza érdeke parancsolóan követelik azt, hogy kikerü­l­essék jövőre ezen kényszerhelyzetnek is­métlése. T.­hát, ha már a múlt héten oly általános ok­, a sajnálat s a rosszalás, az azóta bekövetkezett tények ezen sajnálatát még em­elék, ezen rosszulást még jogosultabbá teszik. A tárgyalás alkalmával elismerte mindenki, hogy a kölcsön méregdrága, de azt azzal indokolta, hogy az európai pénzügyi helyzetben máskép nem is lehet. Azt mondták, midőn Európa első pénzpiac­án, Londonban, 9°/0 a bank­kamatláb, Magyarország nem tarthat igényt 10— 10'/a°/6­ nél olcsóbb pénzre. Mi történt t. hát? A gőzerővel keresztül hajtott törvényjavaslat még nem is volt megzavarva, midőn Londonban 6°/#-re leszállott a bankkamatláb, Páriában 5%-re. Én nem hiszem, hogy legyen valaki e házban, ki tagadja a következőt: azon bank-consortium, mely azon perezben midőn a bankkamatláb 9°/0 volt Londonban, nekünk 101/2°/0-ért adott pénzt ezen consortium, midőn 30/0-al alább szólt a kamatláb "• ,”“7' adott volna legalább 1 vagy 2%-e­­ olcsóbban pénzt; más szóval t. hát, ha a t. többség kegyeskedett volna elfogadni azot­ különvéleményt, melyet a második és negyedik osztály nevében volt szerencsém a ház elé terjeszteni (Felkiáltások jobb felől :a tárgyhoz!) a tárgyhoz tartozik nagyon — ismétlem, ha azon különvéleményt elfogadta volna a ház, s kimondta volna, hogy elfogadjuk a kölcsönt, el az összeget, a tartamat, a mellék­­feltételeket, de olcsóbban kívánjuk a pént, a házt­ank ezen felelete ugyanazon napon érkezett volna a bankconsortium­hoz, midőn már 3000-el leszállt a pénznek az ára s mindenesetre 1,2- el olcsób­ban kaptuk volna a kölcsönt, és megkíméltük volna az országnak egy néhány millióját. Lehetetlen tisztelt ház, egy más, még meg­döbben­tőbb tényre fel nem hívnom a t. ház figyel­mét. Átalános volt itt azon mondat, hogy a 10 kölcsönt csak egy nagy európai bankháznál szí­vességből kaptuk, mert máshol még ezen az áron sem adtak volna kölcsönt. És mit látunk ? Ugyan­azon napon, midőn itt kihirdettetett a 101/2°/0 köl­csön, Londonban közrebocsáthatott ugyanazon első angol bankház Rothschild által egy 150 milliónyi orosz kölcsön 5% és 93 ért. Tisztelt ház! Ha eltekintek a mellék­feltéte­lektől, melyek a mi kölcsönünket oly nagyon meg­drágítják, ha csak a saját képem­ kamatlábét ve­szem tekintetbe, azt látom, hogy 111 írt 60 kraj­­czár úgy áll a 6°/0-hoz, mint 93 az 5 hoz, azaz ha 2 forint évi járulékért adnak 93 h­oz, nekünk a 6 ftért, hacsak Oroszországgal egy színvonalon állunk is, pedig Oroszország nem a legelső helyet foglalja el hitel tekintetében a világ pénzpiaczán,­­ akkor jogunk lett volna 111 ft 60 krhoz , pe­dig ezer­ ár közt és a közt, amit mi valóban ka­punk 27 frínyi a különbség minden 100 ftos köt­­vény után, vagyis 20.665.000 frtot a 761/2 millió után, melyet most­ felveszünk. (Mozgás jobbfelől. Felkiáltások : Napirendre !) Vagy ha még azt meg­engedem is, t. ház. . . . Elnök: Kérem a t. képviselő urat, méltóztas­­sék magát a szőnyegen levő tárgyhoz tartani. (Nagy zaj balfelől.) A szőnyegen levő kérdés az : mi történjék ezen kérvényekkel, melyek egy önálló magyar jegybank felállítása iránt intéztettek a t. házhoz? Méltóztassék tehát szorosan e kérdéshez tartani magát. (Helyeslés jobbfelől. Zajos ellenmon­dások balfelől.) Horn Ede: Ámbár utasítás teljes helyességét el nem ismerhetem, mégis elfogadom és ezennel át­megyek tárgyamra (Zaj jobbfelől). T. hát! A tények, melyeket felsoroltam, azt gondolom, elég érthetően szólnak és nem szorulnak commentárra. Ha már néhány nap múlva a kény­szerhelyzetnek elfogadása, az elhamarkodás oly szörnyűen megboszulja magát, ha azt látjuk, hogy az ország néhány nap alatt oly drágán fizeti a kényszerhelyzetet, kérdem lesz-e valaki elég haza­­fiatlan­, elég lelkiismeretlen, de nem vallani, hogy mindent el kell követni, hogy egy másik esetben kényszerhelyzetbe ne jöjjünk. (Nagy zaj jobbfelől.) Én, t. ház, olyasmit sem a t. kormányról, sem a t. házról fel nem tehetek. Pedig kimutattam már, hogy az előzmények után s a tényálladék következtében a mostani el­járást követve, azaz, ha a bank tárgyában elő­forduló kérvényeket mindig az egyszerű kormány­hoz való utasítással temetjük el, néhány hét múlva a bankkérdést illetőleg okvetlenül azon kényszer­helyzetben leszünk, melyet a múlt héten mindnyá­jan oly mélyen sajnáltunk a kölcsön ügyében; pe­dig azon drága leczkék után, melyeket a tények adnak, ezen kényszerhelyzetnek ismétlése nem len­ne egyszerű vigyázatlanság, vétek lenne a haza iránt, majdnem hazaárulás. (Élénk helyeslés balfe­­lé!) ha az ország érdekét ismét igy feláldoznék, ha az ország millióit talán egy elhamarkodás által ismét elvesztenék. S mit kivánok én ennek elkerülése végett? A legegyszerűbb dolgot, t. ház, csak azt, ho­gy alkalom adassék a t. háznak ezen nagy herdereji kérdéshez nem a 12-dik órának utolsó 2 perc­éhez hozzászólni, hanem a megelőző negyedóráben : ez bizony nem sok Tegyük fel, hogy a t. kormány — minthogy a t. kormány 2 év óta legalább foglalkozik az­ illető alkudozások és tanulmányozásokkal — egy­két hét múlva a ház elébe lép és nézeteit, terve­it, kilátásait előterjeszti. Meglehet, hogy ekkor a ház határozottan a független magyar bank mellett nyi­latkozik , és akkor ideje és alkalma lesz a kor­mánynak azonnal az illető előkészületekhez fogni és megkí­méljük őt szintén azon kellemetlenségtől, hogy heteken át, hiába bíbelődjék ,­ tanácsko­­itá­­nyokkal és alkudozásokkal Bécsben ; vagy talán sikerülni fog a t. kormánynak a t. házat, meggyőz­ni arról, hogy a független magyar bank keresz­­tüülvihetően, hogy a bécsi bankkal kell egyezked­nünk, és akkor a tisztelt ház nagyban és egészben megállapítja ezen egyezkedés alapvonalait, mely a kormánynak utasításul szolgáland, és ha talán egy­két hónap aylra a ház elébe hozza a már megkö­tött egyezkedést, akkor a ház igenis egy-két nap alatt elintézheti a dolgot, minthogy akkor legfeljebb néhány részlet, vagy alárendelt módosítás felett kellene intézkednünk. Az elmondottak kifolyásaként, a következő indítványt vagyok bátor a t. ház elé terjeszteni: (Halljuk!) A kérvények 29. sorjegyzékének 3449 számú az önálló magyar jegybank felállítására vonatkozó kérvények a kor­mánynak kiadatnak azon meghagyással, hogy még a folyó év vége előtt terj­ezszen a ház elébe indokolt jelentést neve­zett ké­vények szintúgy a többi h­asonlattaton kérvények felett melyek ez országgyűlés folyama alatt hozzáutasít­­tattak. Te­hát­ csak egy szám van még. Ismeri min­denki a szörnyű csapásokat, melyek szegény ha­zánkat a közel lefolyt hónapok alatt érték: a járvány, a rész aratás, a rendkívüli szárazság, a pénz- és hitelválság vetekedve pusztítottak az or­szágban. Várva várta az ország a mi összejövete­­lünket, azon biztos reményben, hogy az országgyűlé első feladatának tekintendi azt, hogy ezen bajokkal foglalkozzék és tehetség szerint ezen bajok orvos­lásáról gondoskodjék. Eddigelé semmit sem tettünk ezen irányban, még csak szó sem volt erről, mintha a mi választóink csak a kormány és nem az ország érdekében küldtek volna minket ide. Nagyon kérem a t. házat, ne tetézzük ezen súlyos mulasztást még egy oly mulasztás és halasz­tás által, melynek következtében kényszerítve legyünk néhány hét vagy néhány hónap múlva a legnagyobb horderejű bankkérdést ezen nyomasztó és megszégyenítő kényszerhelyzet nyomása alatt elintézni, melynek nyomása alatt elintéztük néhány nap előtt a kölcsön ügyét. Ajánlom indítványomat elfogadás végett. (Élénk helyeslés balfelől) Móricz Pál: T.képviselőház ! Én is azon ker­dem beszédemet, a­mit a t. barátom Horn mondott, hogy t. i. nem kívánok a bankügy-kérdéshez ér­demileg hozzászólani, hanem szigorúan szorítkozom a kérdésre. Midőn Horn indítványát pártolom, te­szem ezt azért, mert a nemzet, az egész ország türelmetlenül várja a kormánynak e tárgyban te­endő nyilatkozatát. Érezte a miniszterelnök úr maga is, hogy elérkezett az idő, hogy e tekintetben mond­jon valamit, s azért kétszer tett már e tárgyban nyilatkozatot, egyszer a képviselőházban, másszor pedig — ha a hírlapi közleményeknek hitelt lehet adni — a Deákpárt kebelében. A képviselőházban azt nyilatkoztatta ki, hogy ha higgadtan tárgyaljuk a kérdést, czélf­éren (Ilink. Engedőlmet kérek, hig­­-' nl a m- számot tart­hat), de z nem nyilatkozat, ez tehát nem is egyéb, mint az olyan ibis redibis-féle semmit jelentő mondás ezzel az országot most már kielégíteni csakugyan lehetetlen. Egy másik nyilatkozata, amit a Deákpárt ke­zelében tett, már valamivel többet mondó. Ott ugyan­is azt mondá, hogy a kormánynak határozoti programmja van, a kormány is akarja az önálló­sítást. Nem tudom, helyesen intézhettek e szavai de így voltak közölve. Az önállósítás sokat is jele­z, de semmit is jelenthet. Az önállósítás oly valamit is jelenthet csupán a gyöngébbek megnyug­tatására, de ha komolyan meggondoljuk, ez saját­­képen semmit sem jelent. Méltóztassanak megen­gedni, azt kell hinnem, hogy a jelen kritikus perez­ben, ha a kormánynak komoly szándéka lett volna a.-, önálló bankot felállítani, kirukkol volna vele, mert ezzel ingadozó állását nagyon megcé­­mtette volna, mert mindnyájan mint egy ember állottunk volna fel mellette, ha a magy. bankügy­ben helyes állást foglal el. De épen hallgataggá,h­a e kérdésben az ellenkezőt gyaníttatja. Ez n­em maradhat tovább így. Itt az idő, hogy határozzunk, mert alig képzelhető nagyobb türelem, mint milyen­nel mi voltunk e kérdésben. Én hivatkozom a pénzügyminiszter úrra, mi­dőn nek­i ezelőtt egy pár évvel mondá, hogy hallgassunk e kérdésről, hagyjuk arra az időre, mmikor ő akarja, nem mikor az osztr. nemzeti bank. Én megértettem a dolgot, megszűntem sürgetni és maga Simor­yi Ernő discreticusabban nem járhatott volna el e kérdésben, mint midőn azt mondá, hogy a pénzügyminiszternek időt kell engedni, s nem kívánta tárgyaltatni indítványát. De most már az idő lejárt, követeljük, hogy nyilatkozzanak. (Élénk helyeslés balfelől) Én Horn Ede indítványát pótt­o­lom. (Helyeslés balfelől.) Szlávy miniszterelnök nem akar cáfola­tokba és rectificsttióba bocsátkozni, mert a tárgy, a­mit, Horn szőnyegre hozott, nincs napirenden; megjegyzi mégis, hogy kényszer­helyzet, a­m­­től Horn tart, nem fog fenforogni, mert a nemzeti bank szabadalma még két esztendeig tart s a de­­czemberi közgyűlés azt fogja eldönteni, meghosszab­­bítandó-e a privilégium a mondott határidőn túl. A kormány annak idejében megteszi előterjesztését,­ egyébiránt a bankkérdésben már határozott a ház Simonéi indítványának tárgyalásakor, ezt újra tár­gyalni nem lehet. Tisza Kálmán: Igen röviden kívánok ezen tárgyhoz szólani, szökni pedig azért, mert azt, le­hetetlenség tagadni, és nagyon természetes, hogy ezen bankkérdés felett mind e házban, mind az országban bizonyos nyugtalanság uralkodik, miután már oly rég idő óta fel volt vetve; minduntalan nyertünk ígéreteket, hogy a kormány előterjesztendő álláspontját és teendő lépéseit, és mindeddig sem­mit sem tett, mert minden eddig tett kormánynyi­latkozat lényegileg nem tartalmazott semmit sem. A bankkérdést, hogy ma itt megoldani nem lehet, kétséget sem sz­öved, sőt még azt is tárgyalni igen nehéz volna, hogy mi történjék a bankkal. Ezt azonban Horn képvis­lő úr nem is kívánta, ő nem kíván egyebet, mint hogy már egyszer azon helyzetben tegyünk, hogy tudja a képviselőház és az ország, minő állást foglal fel a kormány e fon­tos kérdésben. Ezen kívánságának jogosultságát, legalább meggyőződésem szerint, megtagadni nem lehet. Én tehát a­nélkül, hogy vitatásába bocsát­koznék annak, hogy meddig kell és mikor kell ok­­vetleül a mi részünkről is ezen kérdésnek eldön­tetni, ha csak a bank is az, melynek ezen évben nyilatkoznia kell saját kívánságai­­és vá­gyai iránt, de mégis szükségesnek tartom, akár egy évig tartson még­­a hazükpnvilégium, mint én hiszem, akár két évig, mint a miniszter úr

Next