Ellenőr, 1873. december (5. évfolyam, 285-313. szám)

1873-12-03 / 287. szám

kapuit. Ez az ember czikkében Simonyi Ernőt személyesen is megtámadja, mint a ki „kész abból is engedni, a mit eddig vallott."­ A szélső bal em­bereire s a „Magyar Újságra“ kell hagynunk, hogy ezen pártválságról a közönséget fölvilágosítsák s megtámadott reputácziójukat védelmezzék. — A „Wiener Zeitung" mai száma közli ő felségének a hadsereghez intézett paran­csát, melyben emlékérmet alapít mindazok szá­mára, rang és állás különbsége nélkül, kik az 1848, 1849, 1859, 1864, 1866 és 1869-ki hadjá­ratokban részt vettek. Az érem — a szintén közlött alapszabályok szerint — bronzból készül, előlapján 5 felsége képével, hátlapján babér és tölgykoszorúban „1873 deczember 3.“ felirattal ellátva. Viselendő a mell baloldalán fekete sárga szalagon. Az érem nem nyújt igényt semmi elő­jogra, s az illetőnek halála után örököseinél hagyható. Páris, nov. 29. (Saját levelezőnktől.) A győztes pártban uralgó zavarokról tudósí­tottam önöket tegnap, a baj pedig nem csekélység; ma minden oldalról hallott hírek oda mutatnak, miként az újonnan kinevezett minisztérium el van szánva — még­pedig úgy Mac-Mahon, mint a jobbkö­zép kívonatára — fenntartani a békét, nyugalmat, azaz a status quo-t vagy még másként a 7 éves provisoriumot, azért kellett a tegnap említett 4 tagnak kilépni s innen a szélső­jobb desperatiója. Nagyon kétséges, a 30-as alkotmány-revideáló bizottság megválasztása befejeztetik-e ma, hát még hol van a munka kezdete s vége? A franczia bizottságok úgy látszik működé­sükben nagyon hasonlítanak a magyarokhoz s azért nem egy lap jegyzi meg gúnyosan: bizottságot választani annyit tesz, mint a munka haladását gátolni. Az opera leégése alkalmából is bizottság kül­detett ki tanakodás végett, miként lehetne lehető gyorsan és czélszerűen az uj operát létesíteni. S íme, e bizottság hetek óta működik, majd minden­nap új terv merül fel s ismét elmerül. Az uj opera befejezéséhez 6 millió kellene s akkor is csak egy év múlva lenne kész; az országot kímélni akarván 3 társulat tett ajánlatot azt saját költségén felépí­teni, részint a régi opera telkeinek részint az új opera felett néhány évre szóló rendelkezés fe­jében. Az opera-bizottság tanakodik s az idő múlik. Hogy a személyzet sokáig ne szüneteljen, már csak­nem bizonyosnak tartottuk, hogy jövő hó 1-től az Odeonban fognak előadást tartani, de a bizottság újabb megfontolás után elveti a tervet s tovább tanakodik. Működésükben nem akarjuk háborgatni s vegyük szemlére a többi színházat, megkönnyítő az utat e tekintetben Pázmándy úr, ki már több új darabot mutatott be önöknek, azonban nem min­denben egyezem meg vele s különösen nem hagy­hatom említés nélkül a „Chef de Division“-t, mely­ről P. ur elégségesnek tartja a sorban a követke­zőkép megemlíteni: „A darab minden kritikán alól áll s egészen érthetetlen, hogy ily élet és szerző ily minden ész, vicc s cselekvény nélküli művet írha­tott.“ Nem akarom állítani, hogy e darab Ed. Gou­­dinet legsikerültebb művei közé volna számítható, de megítélésénél azt hiszem nem szabad felednünk, hogy szerző azt a Palais Royal, nem pedig a Theátre français számára írta. A Palais Royalnak fő czélja a közönséget megnevettetni, s hogy azt e darab által eléri, mutatja hogy már 12 szer telt házat csinált s a közönség mindig jól mulat. S ha azon lapok véleményét sem osztom, melyek e mű­vet kitű­nőnek tartják, röviden összefoglalva a „Chef de Division“-t mégis élezes, mulattató darabnak tartom, melyben egypár igen comicus alakkal is­merkedünk meg, természetesen nem is keresünk benne valami nagyszerű jellemvonásokat. A darab története röviden: Picaud de Picaudié­­res osztályfőnök nemcsak rendkívül büszke hiva­talára, hanem őseire; nem emlékezem már melyik, herczegi vagy fejedelmi vérből származtatván le rendkívül nagyravágyó s azért fennhéjázó lefelé, alázatos felfelé; azon türekszik, hogy egy szép nőt vehessen el s így salonjában minél több minisztert és nagy urat fogadhasson s azért el is határozza magát, hogy de Pouterson ur egyik leá­nyát elvegye, ki viszont kész hozzá menni, nem ugyan szerelemből, hanem lágy adósságait, melye­ket öltözéke és ékszerei okoztak, kifizethesse s természetesen, hogy azontúl még többet költhessen. Picaud ur meg ss tartja a polgári házasságot két tanú előtt s másnap kell a nagy szertartások­nak megtartatni, melyre jónak véli Paul Bourgeuilt is meghívni, (hajdani iskolabarátja, azóta azonban nem látta) miután azt hiszi, hogy ez az újonnan kinevezett Bourgeuil miniszter testvére. A vőlegény és Paul Bourgeuil ur viszont látván egymást roppant nagy az öröm, ez utóbbi a szó teljes értelmében bon­vivant s beszél­getés folyamában elmondja, hogy mily kellemes órákat töltött ő a fürdőben Pontorson ur leányával s igyekszik is lebeszélni barátját a házassági tervről. Azonban már minden késő; Picaud ur már férj, ez nyilvános; oda tehát a szép remények, hivatal, s nem marad egyéb hátra, P. ur szerelmes is lévén, készebb lemondani mindenről s megy Amerikába; a vendégség gyűl s nem érti a zavart, a cselédség előtt megfoghatatlanok az ur elutazási rendeletei; ekkor lép be Déndonelle k. a, illetőleg már most herczegnő. P. Bourgeuil rá ismer s minden kiderül. Déndonelle k. a. Pontorson urat fürdőbe kisérte s itt mint ez utóbbi leánya mutattatott be Bourgeuil urnak, az igazi leány tehát e tekintetben ártatlan s Picaud­ur boldog házas. P­­urat Geoffroy „a Palais Royal lelke, kitű­nően személyesítő. Jól játsztak Gil Péres mint bon­vivant; L’Héritier, mint családapa, ki jó férj akar lenni, de a nőket is szereti; Baronné mint Dendonelle s a többi színész sem rontott. Csaknem minden egyes játszó más más nevetséges alakot személyesített s a szövegbe az egész darab folyama alatt más apró vig mellékesemények van­nak szőve, pl. csak kettőt említek föl: Dondonelle k. a. színésznő volt Párisban, itt elunván magát, elmegy a kairói színházba, hol férjhez megy egy perzsa vagy chinai herczeghez, kivel Párisba visz­­szatér s hogy a salonok előttük megnyíljanak, a herczeget reáveszi, hogy magával hozzon egy láda kék nap rendjelet. Dondonelle k­ a. már most herczegnő, feljegyzi azok névsorát, kiknek rendjel küldendő s ismét azon régi barátokét, kikkel per tu volt; ez utóbbiakhoz e szándékozván személyesen menni s felkérni, hogy a társaságban ne compromittál­­ják. Azonban véletlenül felcseréli a névlajstromokat s épen e régi barátjai köztük, Prccand és Bourgeuil urak kapják e rendjeleket. Jól jegyzi meg egy lap e mellékeseményre, hogy ez maga elég egy darab tartalmára. Továbbá a Chef de Division hivatalos szo­bája, melyben látják, az elsőtől az utolsóig mint nem dolgoznak semmit, mint fogadja Pontorson ur hivatalnokait, a hivatalos látogatókat s viszont a nem hivatalosokat, (Pontorson ur leányai,­ kikkel mulat, pezsgőzik s midőn a miniszter jő, nem tudja hamarjában hová tenni a babát, melyet az egyik k. a. a szobában felejtett. Egy szóval számos érdekes jelenet, egészben véve mulatságos és alkalmam volt szintén jelen lenni a premieren s úgy találtam, a közönség is e véleményhez csatlakozott. Tegnapelőtt volt Dumas Mr. Alphonse-jának első előadása­­­ a közönség rendkívül jól fogadta, nem hiányzott taps és nevetés, s a jegyek most már napokra el vannak foglalva. Láttam már a művet s ha politikai hírek ismét nem gátolnak, írok róla holnap bővebben. * Legújabb hírek: a mai szavazásnál ismét csak 6-an nyertek általános többséget, mind jobb­oldali, holnap folytattatik. Broglie új törvényjavas­latot olvas fel, mely szerint a maireket és segédeiket a köztársaság elnöke nevezi ki a területi tanácso­sokból. Lemondás vagy elmozdítás esetén, minisz­teri határozat folytán a megyei tanácson kívül is választhatók ; a baloldal több ízben félbeszakita az olvasást. Mint hallatszik, Mac-Mahonnak 2 millió évi költséget szándékoznak megszavazni. g­­r. TÁRCZA. PERZSA LEVELEK. Irta MONTESQUIEU. XCI. Üzbek levele ugyanahhoz­ Szmyrnában. Azon általános érzületből, mely a franczia nem­zetet a dicsőségért hevíti, az egreseknél valami izé keletkezett, a mit point d’honneur­nek neveznek; általán véve minden pályán feltalálható, hanem a harczosoknál leginkább kifejlett, az ő point d'hon­­neurjtie, point d’honneur par excell­nce. Nehéz volna megértetnem veled, hogy hát mi legyen az, mert nekünk épenséggel nincs rá illő fogalmunk. Hajdan a francziák, főleg a nemesek, nem is követtek egyéb törvényt, mint a point, d’honneur törvényét: ez szabályozta egész életüket, és oly szigorú volt, hogy nem lehetett halálnál kegyet­lenebb bűnhődés nélkül, legcsekélyebb rendeleteit is megsérteni. Ha vitás ügy kiegyenlítése vetődött fel, a megoldásnak csak egy módja volt : a párbaj, ez mindent kiegyenltett; a baj csak az volt, hogy gyakran nem az érdekelt felek közt ment véghez az isteni ítélet. A bíráskodás ezen módja elég hiányos volt bizony, mert abból, hogy valamely ember erősebb vagy ügyesebb a másiknál, míg nem következik, hogy igazsága van. Azért is a királyok szigorú büntetés terhe alatt megtiltották a bajvívá­st, de hasztalanul: a becsület uralkodni akar mindig s nem ismer más törvényt. És igy a francziák meglehetősen ferde hely­zetbe jutottak: mert egyrészről a becsület törvénye boszút követel, ha megsértetett, másrészről pedig az igazság keze sújtja kegyetlenül, ki a becsület­sértést megboszulja. Ha, ki a becsület törvény­széknek enged , ví­zpadon bal­lg; ha ki a polgári törvény előtt meghajlik, száműzetik örökre a tár­saságból ; meghalni, vagy méltatlannak lenni az életre: ez a kegyetlen alternatíva. Páris, Dzsemmadi második hava 18. 1715 XCII. Üzbek levele Ruszlánhoz. Iszpahanban Perzsa követ képében jelent meg egy egyéni­ség s játékot űz a világ két legnagyobb királyával. Ajándékokat hoz a franczia királynak, minőket a mienk még a georgiai királynak is átallana adni, s rut zsugoriságával két birodalom méltóságát alázza meg. Nevetségessé lett a nemzet előtt, mely a legműveltebbnek tartja magát, s azt a feltevést keltette fel a nyugaton, hogy a királyok királya csak barbárok felett uralkodik. Oly méltóságot nyert, melyet — úgy látszik — maga is sajnál magától; úgy hogy maga a fran­czia udvar vette oltalmába a persa nagyságot. Ne szólj erről Iszpahanban, kiméld a sze­rencsétlen fejét. Nem akarom, hogy minisztereink benne büntessék meg a saját oktalanságukat s méltatlan választásukat. Pánis Dzsemmadi második hava utolsó napján 3715. XCIII. Üzbek levele Rhedihez Velenczében. A fejedelem, ki oly sokáig uralkodott, nincs többé. Sokat beszélt róla a világ életében, holta után hallgat a világ. Végperczéig szilárd és bátor maradt, mintha csak a végzet előtt hajlanék meg, így halt meg a nagy Abas sah is, miután betöl­tötte hírnevével az egész földet. Ne gondo­d, hogy e nagy esemény itt csu­­pán erkölcsi reflexiókat keltett. aki a maga ügyére gondolt s hasznát kereste a változásban. A király, déd-unokája az elhunytnak, csak 5 éves lévén, az ország kormányzójává egyik herczegi nagybátyja neveztetett ki. *) A király végrendelete megszorította a kor­mányzó hatalmát. De az ügyes herczeg a parla­,­ Orleans Fülöp, XII. Lajos unokája, ment elé lépett, kifejtette születésével járó jogait, s eltörültette a király végrendelkezését, melylyel még holta után is uralkodni akart. A parlamentek hasonlók a romokhoz, melye­ket lábbal taposunk, de melyek mindenkor vala­mely régi népek előtt nagy tiszteletben állott tem­plomra emlékeztetnek. Most már csak az igazság­szolgáltatással foglalkoznak; hatalmuk fogyó fél­ben van, hacsak valami váratlan fordulat nem ad nekik uj erőt, uj életet. E nagy testületek az em­beri dolgok sorsának osztályosai: meghajlottak az idő előtt, mely mindent leront az erkölcsi romlottság előtt, mely mindent meggyöngit a na­gyobb hatalom előtt, mely mindent letipor. De a kormányzó, népszerűségre akarván szert tenni, eleinte, tisztelni látszott a szabadság szenté­lyét, hogy a birodalom támaszául tekintsék. Paris, Rhedzseb hava 4 én. 1715. XCIV. Üzbek levele testvéréhez, A Kaszbáni monostorban. Meghajlom előtted, szent férfin, és arezra boru­lok ; őrzöm tiszteletemet saraid iránt, mint a sze­mem világát. Nagy a te szentséged, szinte ugy lát­­szik, mintha te benned honolna a nagy próféta szi­ve, égre szóló a te hírneved, és az angyalok a dicsőség ormáról tekintvén le reád, felkiáltanak: Hogyan lehet e földön, mikor lelke már mivelünk van s röpkéd felbe­tartott a trón körül ? Hogyne tisztelnélek én ki megtanultam tudósainktól, hogy a dervis, még a hitetlenje is, mindig bir a szentség jellegével, mely tiszteletre­méltóvá teszi az igazhivők előtt; és hogy isten a föld minden zugában kiválasztott magának a többinél tisztább lelkeket, elszigetelte őket a hil­len világtól, hogy testük sanyargatásával és buzgó imájokkal feltartóztassák a rosz világra lesújtani kész haragját? Mesés dolgokat beszélnek a keresztyének is első hittérítőikről, akik ezerszámra vonultak vissza sivatag pusztaságokra, s főnökük, Pál és Antonius vola. Ha igaz, amit róluk mondanak, életük ép oly csodateljes, mint a mi szent imámjainké. Noha teljes tiz évig sem láttak emberi lényt, éjt napot dae­­monok társaságában töltöttek , mely rész szellemek folyton zaklatták ők“*- ’ 0,r““ ’ tájuknál, nem volt előlük menekvés. Ha mindez igaz, be kell­ vallani, hogy soha senki nem él még ennél roszabb társaságban. Az értelmes keresztyének, mindezt nagyon természetes allegóriának tekintik, melyből megért­hetjük az emberi lét balvégzetét. Hasztalan keres­nek nyugalmat a pusztában ; a kisértés mindig nyomukban van, szenvedélyeinek daemonok ké­pében példázva, ott sem hagynak el; a szív rémei, a lélek káprázatai, a tévely és hazugság fantomjai, mindig előállnak kisértésükre s még a bojt és ve­­zeklés idejében is ránk rontanak. A mi engem illet, én tudom, hogy istenkül­dötte lelánczolta a sátánt s a mélységbe vetette, megtisztította uralmától a földet, s méltóvá tette azt, hogy tartózkodási helye legyen a prófétáknak és angyaloknak. Páris, Seriban hava 9-én 1715. xcv. Üzbek levele Rhedihez• Velenczében. Soha se hallottam a közjogról beszélni anél­kül, hogy gondosan ne kutatták volna a társada­lom eredetét. Ezt nevetségesnek találom. Ha az emberek nem alakítanának társadalmat, ha külön volnának s kerülnék egymást, akkor igenis helyén volna okát keresni, miért élnek elszigetelve , de már születésük egymáshoz köti az embereket, a fiú apja mellett születik, s hozzá van fűzve; ime a tár­sadalom és indoka. A közjog ismeretesebb Európában, mint mi­­nálunk , de elmondható, hogy a fejedelmek szen­vedélyei, a népek türelmessége s az írók hízelgé­­sei megrontották minden elvét. E jog, úgy a mint ma létezik, oly tudomány, mi­lyből megtanulják a fejedelmek, mely határig sérthetik meg az igazságot érdekeik hátránya nélkül. A lelkiismeret elhallgattatására rendszerbe ütik a gyarlóságot, ebből vonják le a szabályokat, az el­veket és következtetéseket. Micsoda jogérzék ez, Rhédi ?! Szultánjaink korlátlan hatalma, mely önmaga a törvény, nem idéz elő több szörnyeteget, mint e méltatlan művészet, mely csűrni-csavarni akarja Azt lehet mondani: két egymástól különböző igazság van : az egyik a magánügyeket rendezi s uralkodik a polgári törvényben ; a másik a nép és nép közti dolgokat rendezi, s a közjogban zsar­nokoskodik : mintha maga a közjog is nem ma­gánjog volna, nem egyes országé, az igaz, hanem az egész világé. Valamely más levelemben bővebben kifejtem gondolataimat. Páris, Zilhadzsé hava 1. 1730. XCVI. Üzbek levele ugyanahhoz. A hatóság polgár és polgár között tesz igaz­ságot; minden nép maga tesz igazságot maga és más nép között. Az igazságosztás e második ese­tében sem alkalmazhatók más elvek, mint az elsőben. Nép és nép között ritkán van szükség har­­madik személyre az igazság kiderítésére, mert a vitás ügy , majdnem mindig világos és könnyen meghatározható. Két nemzet érdeke rendszerint annyira el van egymástól választva, hogy csak szeretni kell az igazságot és megtaláljuk azt. Nem így a magárosok vitás ügyeiben. Mint­hogy társaságban élnek, érdekeik úgy összeve­gyülnek, összebonyolódnak, s annyifélék s oly különbözők, hogy egy harmadikra van szükség, aki megvilágítsa, amit a felek kapzsisága homályos­ságba burkol. A háborúnak csak két igazságos neme van : az egyik a támadó ellenség visszaverésére, a má­sik a megtámadott szövetséges segítségére. Nem volna igazságos hadat viselni a fejede­lem magánviszályáért, ha csak nem oly súlyos eset forog fenn, hogy halált érdemel a fejedelem vagy a nép, mely elkövette. A fejedelem tehát nem viseln­t hadat a miatt, ha valamely megil­lető tisztességet megtagadnak tőle, vagy ha köve­tei irányában illetlen eljárást tanúsítottak s más hasonló esetben. Nem pedig azért, mert a hadsze­­net igazságos cselekmény kell, hogy legyen, a­melyben a büntetésnek arányban kell lenni a vét­séggel, megvizsgálandó tehát érdemes-e halálra, akinek hadat izén ütik, mert hadat izenni annyi, mint halálra ítélni. A közjogban a legszigorúbb bíráskodási tény — Errata. Lapunk tegnapi számában té­vedésből áll: ,,központi ellenzéki kör“­ e helyett : országos ellenzéki kör “. Az utóbbira, az úgy­nevezett „országos"-ra vonatkozott megjegyzésünk. A tanügyi bizottság tegnap tartott ülésében mindenek előtt a görög nyelv felett, — melynek discussiója már a múlt ülésben befejez­tetett — végleg határozott és pedig az által, hogy azt mint kötelező tantárgyat vette fel a törvényjavaslatba. Ezután a hit- és erkölcstan kér­dése igen élénk vitát keltett, melyben a bizottság­nak majdnem minden tagja vett részt; végül az által dőlt el e fontos kérdés, hogy a bizottság Tisza Kálmán és Molnár Aladár azon közve­títő indítványát fogadta­, mely szerint a miniszter e tekintetben az illető vallásfelekezetek meghallga­tásával intézkedik. Az érdekes ülés utolsó tárgyát képezték az előkészítő osztályra vonatkozó 11, 12. és 13. §§; erre nézve Schwarcz Gyula indítványa fogadtatott el, mely szerint a bizottság az előkészítő osztályt elvetette. ____ — Egy sváj­cz­i lap „Der Landbote und Tagblatt der Stadt Winterthur", melynek illető számát ma este kaptuk meg, közölvén az „Ellenőr" után a cholera áldozatairól Magyarországon közzé­tett kimutatást, vezdezikkében appellál honfitársai­nak áldozatkészségére, hogy segítsenek a magyar­országi özvegyeken és árvákon, kiknek javára­­ már Francziaországban is adakozások indíttat­tak meg. Az úgynevezett birodalmi hivatalnokegylet ma­gyar hitelintézete. Alig tudunk társadalmi osztályt, mely a csa­ládi és egyéni követelmények érdekében annyira rászorulna a társulási szellem támogatására, mint a hivatalnokok osztálya, melynek munka és hatás­köre kívül esik a kor azon vívmányain, melyek a tőke és a munkaerő közti harcrot ha nem is meg­szünteti, de legalább némileg szabályozni hivatják. Már maga azon körülmény, hogy a hivatal­nok, midőn az állammal bizonyos szerződési vi­szonyba lépett, és minden szolgálati évnek letelte után saját munkájával való szabad rendelkezési lehetőségét csökkentve látja, arra kényszeríti a hi­vatalnokot, hogy tekintet nélkül az időviszonyokra,­­ csupán saját helyzetét, bárminő mostoha legyen is­­ az, használja fel jövőjének biztosítására és miután­­ a rendelkezésére álló tényezők nagyon is szerények,­­ önkényt értetődik, hogy az egyéni fogyatkozást a­­ társulásnak kell pótolnia. És mégis sajnosan kell tapasztalnunk, hogy­­ daczára az e tekintetben több ízben felmerült dicsér­­­retes törekvéseknek, Magyarországon a hivatalnoki­­ testületnél nem tapasztaltuk azon nemét a társulás-­­­nak, a­mely a testületet egy hatalmas tömbbé tö­­­mörítvén, ellent bírjon állani az idő azon hul­lámzásának, a­mely a hivatalnokok érdekeit a végenyészet örvényébe sodorni fenyegeti. Szomorú tünemény, melynek kulcsát részint társadalmi, nagyrészt pedig politikai és államéleti viszonyainkban könnyen megtalálhatjuk. Mindamellett nagy megnyugtatásunkra szol­gálhat azon körülmény, hogy a magyar hivatal­nokok testülete, mint társadalmunk egyik jelenté­keny része, teljes tudatában van feladatának fon­tosságáról és habár eddigi törekvései még nem dicsekedhetnek az óhajtott sikerrel, lankadni nem tudó buzgalma zálogul szolgálhat arra nézve, hogy a mostoha viszonyokkal való harc­ot tovább foly­tatni is kész. Merítjük pedig ezen meggyőződésünket a kö­vetkezőkből. A­mint tudjuk, az osztrák-magyar birodalmi tiszti egylet, melynek székhelye Bécs — nemcsak Budapesten, de a szt. István korona területének különböző városaiban is alakított úgynevezett elő­­legezési társulatokat és ezek között a budapesti, Vanicek Vincze tapintatos és buzgó vezetése mel­lett, oly jelentékeny intézetté fejlődött, hogy 1871- ben mint magyar hitelintézet alakult ugy­an, de mint ilyen nem érhette el az önállóság azon fokát, melyet a magyar hivatalnokok érdekei igényeltek , mert a kicsi anyaintézet mindent elkövetett, hogy a kicsi és szerény előlegezési társulatból keletke­zett hitelintézet külön ne vál­jék vagy ne válhassék, miután a bécsi urak azt igen jól tudták, hogy a­mint a jól szervezett hite intézet különv­álik, akkor egy önálló és minden magyarországi hivatalnokot átölelő, magyar szellemű és magyar irányú általá­nos tiszti egylet rég táplált eszméje okvetlenül valósul. Hogy miért nem akarták, azt taglalni messze vezetne, de azért alább mégis némileg érinteni fogjuk, hacsak általános vonásokban is. A­mit a bécsiek oly gondosan kerültek, még­is bekövetkezett, mert egy önálló életb­ztosítási üzlet életbehozása ötletéből, mit a bécsiek élet­ha­lálra elleneztek, a magyar hitelintézet igazgató­­tanácsa elfogadta az „általános élet és járadék­­biztosító-intézet" fasiorális ajánlatát és ezen me­rénylet elég volt arra, hogy a bécsi „beamtenverein"­­ be nem várja az e kchulleitjen­ muttid­iouui­s­szükséges közgyűlési határozatot, megvonta a pesti­­ hitelintézettől az eddigelé használt c­éget, és az­­ életbiztosítási ügynökséget Ezúttal is bebizonyult, hogy a düh és a szen­vedély a legroszabb tanácsadó. Az alapszabályok egyik §-a v­ilágosan ren­deli, hogy a hitelintézet csak az anya­intézet bele­egyezésével válhatik el ettől és a beamtenverein első felhevülésében egészen megfeledkezvén ezen előjogáról, önkényt dobta el magától azon fiókját, a­mely eddigelé csak életbiztosítási díjakban éven­­ként 100.000 lrtot szállított Bécsbe, az előlegezési üzletből pedig 8% tiszta hasznot fizetett a beam­­tenvereinnak, holott a körülbelül 2 milliónyi alap­tőkéből 1­ 4 millió a magyarországi betevőkre esik. Ezen baklövést most a beamtenverein azzal kívánja indokolni az érdeklettek előtt, hogy a ma­gyar hitelintézet vezetőit saját lapjában gyanúsítja és a vezértitkárt, mivel ez mint az intézet lelke a magyar hivatalnokok érdekeit védelmezi és meg­óvni törekszik, invectivákkal és kicsinyes rágal­makkal, szitkokkal halmozza el. Sőt, hogy kofás­­kodásainak Magyarországon is hitelt szerezzen, h­at magának mondva csinált philippikákat azon vonzó czim alat: „Eine Stimme aus Ungarn“ aláírva Red­lich Adolf a m. k. főszámvevőszék egyik taná­csosa által, aki többek között azt igyekszik bebi­zonyítani, hogy noha a magyarországi hivatalnokok a bécsi beamtenverein alaptőkéjéből 11/* milliót leírnak, míg a birodalom többi consortiumai csak 700,000 írttal participiálnak és noha azon 5 szá­zalékból, mely a tiszta jövedelem után humanisti­­kus czélokra fordíttatik, a magyar hivatalnokok soha egy fillérben sem részesülnek ; noha továbbá a magyar hivatalnokok a beamteverein közgyűlé­sein csak küldöttségileg képviseltetik magukat, hol aztán con amore majorizáltatnak, mégis nagyon czélszerű sőt üdvös lesz, ha a magyar hivatalno­kok továbbra is megmaradnak a beamtenverein vásátjai és csendesen contribuálnak a bécsi urak törekvéseihez stb. stb. S ezen badarságokat egy magyar államhiva­talnok írja a beamtenverein saját orgánumába, azon orgánumba, mely nem átallotta hasábjain gúnyosan megjegyezni, hogy a­ki a magyar haza­­fiságot annyira pengeti, nem is magyar, hanem bevándorolt magyar (!! !) Rég elmúltak ám azon patriarchális idők, mi­dőn a név hangzása nálunk mérvadó volt! Ma már a tények után ítélünk és nem tartunk min­dent redlichnek, a­mi annak kürtöli magát. Ne féltsenek bennünket annyira a­ bécsi urak, pardon Redlich úr, hogy az ön „magyar" hangját, a kiejtés után ítélve, bécsinek tartjuk! majd tud­juk mi, hogy mi tevők legyünk az önök tanácsa nélkül is. Mindenekelőtt egyesülnünk kell, hogy erős testté váljunk és ha ez megtörtént, akkor fogják önök csak megkülönböztetni az igazi magyar han­got a hamistól! Viszontlátásra! ______­7—*) — Barsmegye felirata a megye földarabolása ellen, melyet a megbízott küldöttség nov. 17-dikén nyújtott át a belügyminiszternek, következőleg hangzik : „Nagyméltóságu belügyminiszter ur! Midőn nagyméltóságodnak hírlapok utján köztudomásra jött ama tervezetet, mely szerint a törvényhatósá­gok területeinek új beosztásánál Bars vármegye feldaraboltatni s ekkép más megyékbe bekebeleztetni terveztetik, mai közgyűlésünkben fájdalmas tudo­másul vettük s annak folytán megyénk integritása érdekében nagyméltóságodhoz a jelen felirattal já­rulni elhatároztuk, csak is a megyében uralgó közhangulatnak adtunk hű kifejezést. Nem ismerjük az említett felsőbb tervezetet részleteiben és nem az indokokat, melyek annak alapjául szolgáltak s így nem vagyunk azon hely­zetben, hogy ismert érvek ellenében megfelelő el­lenérveket állíthatnánk fel;­­ de nem is tartjuk ezt szükségesnek, mert csak egy beható tekinte­tet kell, hogy vessünk megyénk számbaveendő vi­szonyaira, hogy ezekben keressük és találjuk fel amaz érveket, melyek megyénk integritásának or­szágos és helyi érdekekből egyaránt kívánatos fen­­tartása mellett bizonyítanak. Ugyanis, hogy az oly kisebb törvényhatósá­gok, melyek az önkormányzat költségeinek viselé­­sére, a lakosság túlterheltetése nélkül nem képesek tehát kiterj­edési, népességi és adóképességi, vagy esetleg helyrajzi s egyéb viszonyaiknál fogva, az állami közigazgatás és az önkormányzat érdekeinek veszélyeztetése nélkül fenn nem tarthatók, más törvényhatósággal egyesíttessenek vagy a fenn­forgó viszonyok és körülményekhez képest, több szomszéd törvényhatóságba bekebeleztessenek,­­ azt az újból szervezendő állami közigazgatás és a helyhatósági önkormányzat érdekében részünkről is szükségesnek és czélszerűnek tartjuk. I> Vv tctvlui r v * iuií’1 p•­ hogy Bars vármegye, Körmöcz és Uj-Bánya sz. kir. városokon kívül, 47 □ mértföldnyi területen, 214 községben és ezek közt többb különösen gaz­­dászati ipar- és kereskedelmi tekintetekből jelen­tékeny mezővárosban, a legutóbbi népösszeirás sze­rint 124.480 lakost számlál; tekintve, hogy Bars vármegyének egyenes államadója az 500.000 forintot jóval meghaladja, s e szerint ez oly adómennyiséget képez, melynek a megye szükségleteihez képest megállapítandó százalékából az önkormányzati költségeit fedez­hetni fogja; tekintve, hogy a megye terü­letét szélességé­ben átszelő az úgynevezett nagy-szombat-krakói állomáson, továbbá az egész megye hosszában s ennek két legnagyobb járása a lévai és garami járá­sok közepén végig vonuló s a bányavárosokat az esztergom-nánai vasúti állomással összekötő úgy­nevezett beszterczabánya-esztergomi országos útvo­nalon, valamint az ebből kiágazó komáromi or­*) Megkeresés folytán helyet adtunk e czikknek. Mondanánk sem kell, hogy részünkről az úgynevezett osz­trák-magyar vagy birodalmi h­ivatalnokegylet kettészakadá­sának, s illetőleg a magyar rész függetlenitésének csak örvendünk. S­z­e­r­k.­száguton, melyek mind jókarban vannak s a me­­gyebeli legjelentékenyebb piaczokat érintik, nem­különben a Garam folyón, Bars vármegye a lehető legélénkebb közforgalmat mutathatja fel; tekintve, hogy Bars vármegye elősorolt ki­terjedési, népességi, adóképességi és közforgalmi kedvező viszonyai mellett , egy jól berendezett s a megye minden oldaláról kényelmesen megkö­zelíthető székhellyel bir Aranyos-Maróthon, mely székhelye egyszersmind a minden megkivántató helyiséggel ellátott, királyi törvényszéknek, az egyik járásbíróságnak, közigazgatási járásnak és adóhi­­vatalnak, tekintve, hogy a megyének öt közigazgatási járása közül három t. i. az ar.-maro­hi, verebélyi és lévai az illető járásbirósági és adóhivatali kerüle­tekkel csekély, könnyen kiegyenlíthető különbséggel megegyez— s hogy ha annak idején több ízben tett s kellőleg indokolt felterjesztéseink daczára, a­mi mai napság is Bars vármegye egyik felejthetlen sérelmét képezi, az oszlányi járás egészben, a garami pedig részben más törvényszéki kerületekhez nem csatol­­tatnak, a pénzügyi kerületek némi módosításával Bars vármegye már is a legczélszerűbben beosztott megyék egyike lehetett volna, mely katonai tekin­tetből is csak egy hadkiegészítő kerülethez tartozik s honvédeket legnagyobb részben kebelében Léván székelő barsi 61-ik honvédzászlóaljhoz szolgáltat; tekintve, mondjuk mindezeket, hihető-e nagy­­méltóságú belügyminiszter úr, hogy Bars vármegye, mely elősorolt viszonyainál fogva, úgy az állami közigazgatás, valamint a helyhatósági önkormány­zat érdekeinek megfelelő s czélszerűleg be­ossztható törvényhatósági területetet képez, hogy Bars vármegye, mely mindamellett, hogy lakossá­gának 2/3 része tót ajkú, mai napig híven megőrzött nemzeti hazafias közszelleménél fogva a nemzetiségi törvényt egyszerűen tudomásul vehette s e tekintetekből jelen integritásában a magyar álla­miság egyik kiváló védbástyája,­­ hogy Bars vár­megye, mely a magyar történelmet annyi fényes lappal gazdagította, mely e történelem szerint a magyar nemzet ujabbkori alkotmányos küzdelmei­ben a legkitűnőbb szerepet játszotta, — hihető e, hogy ez a megye, a históriai kegyelet, a családi érdekek és az együvé tartozóság érzetének mély megsértésével feldaraboltatni és más megyékbe bekebeleztetni terveztetik ?............ Mi így vagyunk értesülve nagyméltóságú miniszter úr, de hajlandók vagyunk értesülésünk alapos voltát kétségbe vonni, mert az általunk elősorolt megyénk integritása mellett szóló vi­zo­­nyokkal szemben, nem találunk oly országos érde­ket, melynek azt alárendelni s melyben hazafias resignatióval megnyugodni tudnánk. Mindazonáltal, ha a Bars va megye közönségét oly fájdalmasan érintett hit mégis való lenne, ha nagyméltóságod országos gondjai közepette, rólunk nélkülünk nyert tévé­ véleményezések alapján, a megyénk integritása ellen irányuló tervezetet ma­gáévá tette volna, teljes tisztelettel felkérjük nagyméltóságodat, hogy fennebb előadott viszonyain­kat s ezekre alapított indokainkat beható figyel­mére méltatni s azokhoz képest a részünkről any­­agi jogosultsággal neheztelt felsőbb tervezetet, — melyben mi soha, és semmikép megnyugodni nem tudnánk — elejteni s a törvényhatóságok terüle­teinek uj beosztásánál Bars vármegyét jelen épségében fenntartva javaslatba hozni kegyeskedjék Fogadja egyébiránt nagyméltóságod kiváló tiszteletünk és hazafius üdvözletünk nyilvánítását. Kelt Aranyos Maróthon, 1873-ik évi október hó 21-én tartott közgyűlésünkből. Bars vármegye közönsége nevében: Simonyi Simon s. k. alispán. # Részünkről nem tartjuk tapintatos politikának a finisis mivét se.Jon -Szervezetéi, hol VillaiJiL Mined eddig semmi okulni panaszra a felső megyék nem­zeti maguktartása ellen, a ép a bolygatás idéz­hetne elő nem óhajtott viszonyokat. Kivált Bars vármegye hazafiság szempontjából mindig megtette kötelességét, s nem érdemli, hogy eltöröltessék. Több virágzó várost mutat fel, s ha a székhely Aranyos-Maróthról Lévára tétetik át, mely utóbbi leginkább képes a fejlődésre, Bars vármegye megma­radhat továbbra is önálló törvényhatóságnak. KÜLFÖLD. Dec­ember 2 án. Franczia köztársaság. Az erkölcsi sülyedésnek tán legkiáltóbb jele az a törvényjavaslat, melyet az új franczia kabinet a decen­talizatió egykori bajnokaiból alakult többségre támaszkodva, a leg­merevebb centralisatio érdekében terjesztett az assemblée elé.­­ A municzipalis törvényjavaslat­ról beszélünk, melyet alább egész terjedelmében adunk át a nyilván­osságnak. Érdemes elolvasni: a franczia nemzetgyűlés önmagában s uralma egye­dül üdvözítő voltába bolondult többségnek aberra­­tióját ennél jobban nem documentálhatja semmi Az a párt, mely a császárság idejében minden kö­

Next