Ellenőr, 1873. december (5. évfolyam, 285-313. szám)

1873-12-03 / 287. szám

Előfizetési árak Egész évre . . 20 frt. — kr. I Évnegyedre . . 5 frt. — kr. Félévre . . . 10 . — „ I Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utcza 6. sas. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes lev­e­leket fogadunk el. POLITIKAI NAPILAP. Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. ax. (Léffrády testvérek Irodájában). Kiadó hivatal: Előfizethetni helyben és posta utján: két sas-utcza 14 az. a. A lap szétküldésére vonatkozó reclamátiók Légrády testvérek irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intézendők. 287. szám. Budapest, szerda, deczember 3. 1873. V. évfolyam. TÁVIRATOK. Bécs, decz. 2. A császár-jubileum alkalmából a Szent István-templomban ma ünnepélyes nagy­mise tartatott, melyen Rauscher bibornok celebrált, jelen voltak : Schwarzenberg bibornok, az olmützi és salzburgi érsekek, gróf Andrásy birodalmi mi­niszter és Holzgethan, az összes ciszlaszbán minisz­térium, a birodalmi tanács mindkét házának és a legfőbb törvényszék elnökei, az országnagy, a vá­rosi helytartó, a rendőrség elnöke, a polgármester stb. a bécsi garnison valamennyi laktanyáján szin­tén tartottak ünnepélyes istentiszteletek ; az alser laktanyán tartatott istentiszteletnél jelen voltak: valamennyi főherczeg, a birodalmi miniszter, a hadsereg tábornagyjai és törzstisztjei, valamint a hajóhad és honvédség törzstisztjei. Bécs decz. 2. A hadsereg Albrecht főherczeg által vezetett küldöttségének a császár következőleg válaszolt: Köszönöm a 25 évi időszak alkalmá­ból nyilvánított szerencse-kivonataikat; köszönöm mindenekelőtt a ma élükön álló győzelmes hadve­zér a Nekem és a hazának ezen időszak alatt tett odaadó és kitűnő szolgálatokat, köszönöm mindnyá­juknak, köszönöm egész hadseregemnek és a ten­gerészeti hadaknak az irányomban jó és rosz napo­kon egyaránt tanúsított hűséget és ragaszkodást. Kemény sorscsapások daczára, sok meg nem érde­melt ellenségeskedés daczára, a szükséges átvál­tój­álások daczára a régi, szilárd, jó szellem meg­ingatl­anul fenntartá magát. Élénk bátorsággal és föláldozó kitartással dolgoztak valamennyien s be­fejezem azon, legbensőbb szivemből jövő óhajjal : isten áldja és oltalmazza derék hadseregeimet, isten a győzelmet csatolja zászlóikhoz. — A császár ezután fogadá az összes minisztériumot és a legfő­birodalmi törvényszék, a felső törvényszék és a felső számvevőszék elnökeit a miniszterelnök veze­tése alatt, kinek beszédére következőleg válaszolt: Fogadják köszönetemet jó kívánságaikért, valamint a sok hű és jó szolgálatért, melyeket nekem tettek ; remény­em s óhajtom, hogy még sokáig fogom önö­ket közelemben tartani, és ez bizonnyal megtörtén­hetik, ha a minisztérium, mint eddig, helyes érte­lemmel és finom tapintattal fog eljárni és illő helyen a szükséges erély kifejtését nem fogja elmulasz­tani.­­ Fogadáson voltak még a császárnál , a birodalmi miniszterek, a bécsi jótékonysági egyle­tek valamint a cseh, galicziai, morva, alsó- és felső-ausztriai tartományi gyűlések küldöttségei. Bécs, decz. 2. A császár a tartományi gyűlé­sek küldöttségei után a „Concordia“ journalista-egy­­let küldöttségét fogadá, melynek üdvözletére adott válaszában azon reményét fejezé ki, miszerint a sajtó, hivatását mindig szem előtt tartva, méltóságát luínden i­léb­en meg fogja oriz­ni és az állam álla­potaival, tartózkodva a magán- és családi élet meg­sértésétől, méltó tárgyilagossággal és hazafiui szel­lemmel foglalkozand. Bécs, decz. 2. A urak háza elfogadta a köl­­csöntörvényt úgy, amint az az alsóházból kikerült, csupán e két módosítást ajánlja: különösen tekintetbe veendő esetekben, más, nemcsak papiláris értékpa­pr­ok is zálogul elfogadhatók legyenek; továbbá, hogy a kölcsön kamatosítása ne a nemzeti bank 2% es Lombard kamatlába, hanem a nemzeti bank időszerinti kamatlába szerint volna eszközlendő, miáltal a kölcsön-előlegeknél a banküzleteknél fenálló kamatláb különbzetek jönnének szokásba A jelen­tés elismeri ugyan ama sajnos akadályt, mely eme törvény létrejöttét odább halasztaná, reméli azon­ban, hogy ezen hátrányt a törvényjavaslat fokozott czélszerűsége kiegyenlítendő. Pozsony, decz. 2. Az uralkodási jubileum itt rendkívüli ünnepélyességgel tartatott meg: tegnap este önkénytes kivilágítás volt. Ma a város dísze­sen fel van lobogózva, reggel 7 órakor 101 ágyu­­lövés létetett, mire a katonai zenekarok zenével vonultak a városon keresztül. Valamennyi egyház­ban szónoklattal összekötött ünnepélyes isteni tisz­telet tartatott. A város szegényei adományokban részesültek. Belgrád, decz. 2. Az osztrák consul ünnepé­lyes isteni tisztelet után számosak üdvkivonatait fogadta a császári jubileum alkalmából. Berlin, decz. 2. A császár ma fogadta az osztrák követet, kit az osztrák császár 25 éves jubileuma alkalmára szóbelileg kifejezendő üdvki­­vánataival bizott meg. Az osztrák követet ma látogatták meg a korona­ és a többi herczegek, és a diplomatiai testületek ugyanaz ügyben.­­ A „Norddeutsche Zeitung“ szerint a német császár üdvözlő levelet küldött az osztrák császárnak; ne­vezett lap hozzá­teszi, hogy ha az üdvözletben kü­lönösen kiemeltetett a két uralkodó közti barátsá­gos érzület, azon esetben az mintegy a nép szivé­ből van merítve. Washington, decz. 2. A congressus megnyitá az államtitkár és a spanyol képviselő által aláírt jegyzéket, melyben ki van mondva, hogy a „Vir­­ginius“ és a foglyok Amerikának kiszolgáltatan­­dók, az amerikai lobogó Üdvözöltetik,­­mihelyt ki lesz mutatva, hogy a „Virginius“ amerikai hajó , ellenkező esetben az utasok a semlegességi törvé­nyek megszegése miatt amerikai törvényszék elé állíttatnak. Utolsó posta. — A­B a­z a i n­e-p­e­r vége felé jár. A tanú­kihallgatások tegnap voltak befejezendők s azu­tán még a vádlott utolsó vallatásának kellett kö­vetkezni. Ma (kedden) a tárgyalás szünetelt, hogy ideje legyen a köztársasági biztosnak a vád for­­mulázására. Egyébiránt még Aumale herczeg is készült a tárgyalás adatait még egyszer összegezni. A köztársasági biztos vádemelése után még a vád­lott védbeszéde, a biztos válasza s a zárszók kö­vetkeznek. A per folyamát nem fogják többé meg­szakítani s ha szükséges lesz, még vasárnapon is ülést tartanak. Ily módon a pert a jövő hét vé­géig lejáratni reményük.­­ Manteuffel tábornagy és Gr­ö­ben báró közt múlt szombaton pisztoly­párbaj ment végbe, mely Gröben sebesülésével végződött. A con­­troversia már régibb keletű, s elintézését csak a franczia occupatio halasztotta mostanig. Manteuffel állítólag az egész Gröben-családot megsértette, s ez családi tanácsot tartott s elhatározta, hogy minden tagja kihívja a sértőt mindaddig, míg elégtétele nem lesz a sérelemért. NEMZETI SZÍNHÁZ. Szerdán, decz. 3-án. A jó barátok. Szinmű 4 felvonásban. Sardou után francziából fordította Szerdahelyi Kálmán. Budapest, deczember 2. (—) Kezdhetjük újra és hordhatjuk a vizet abba a feneketlen hordóba, mit ma­­gyar-horvát kiegyezésnek hínak. Nem sike­rül már e kormánynak semmi a világon, még a becsületes kimúlás sem. Csak támo­lyog jobbra-balra és vonszolja hideglelős életét. Paffá teszik nemcsak financziális tervezeteit, hanem egyéb magas röptű tö­rekvéseit is. Az újabb magyar-horvát kiegyezés még csak ige, s hogy testté váljon, sok más életföltételen kívül, a szentesítés és kihirde­tés kenetjére is van szüksége, és ime már megtapintották ama gyöngéd pontot, hol egy mérges nyíl halálra sebezheti. Hétfői lapunkban körülírtuk e pontot. A horvát miniszterre, a zágrábi felfogás sze­rint, nem háromolna egyéb teendő, mint, ha vallásos érzületű, pergetni a szent olva­sót, a kiegyezés üdvéért; ha pedig nem igen szereti naphosszat morzsolni a miatyánkat, kémkedni, leskelődni nem forralnak-e valami ármányt itt Budán valamely horvát auto­nóm érdek ellenében. Akár az egyik, akár a másik furcsa hi­vatás egy miniszter számára, ki az 1868. évi XXX. t. sz. értelmében felelős a kö­zös országgyűlésnek. Még pedig az á­t­a­l­á­­n­o­s politikai irányra nézve megosztja e fe­lelősséget a magyar miniszterelnökkel, a horvát részleges politikájáért pedig egy­maga viseli a felelősséggel járó terheket. Ép ezen felelősség tette a horvát mi­niszteri állást közjogilag szükségessé, mert a magyar parlamentarismusnak mind rend­szere, mind természete megkívánta, hogy legyen közeg, mely a kiegyezésben nyújtott törvényes intézkedések végrehajtásáért a felelősséget képviselje; hogy legyen közeg, mely a horvát autonóm közélet törvényes menetéért a magyar állam és törvényhozás­nak felelősséggel tartozzék. A bán, ki az autonóm kormányzat élén áll, felelős a horvát országgyűlésnek, az al­kotmányos élet minden phasisában; a hor­vát miniszter, ki a két ország között az államjogi kapocs sérthetetlensége fölött őr­ködik, felelős ismét a magyar képviselő­háznak. Ily felelősség nélkül képtelenség nem­csak a Parlamentarismus, mint rendszer, ha­nem képtelenség maga a kiegyezés magyar szempontból, mely csak az előnyöket iktatja a kiegyezési törvénybe, de nincs, kit a ve­lük járó kötelezettségek meg nem tartásá­ért egyenesen felelősségre vonhasson. Azok tehát, kik szőrszálhasogatva vitatják, hogy a horvát miniszter az újabb kiegyezés által nem nyer jogot a horvát autonóm törvé­nyek szentesítését alájegyezni, sem többet, sem kevesebbet nem akarnak, mint illusó­­riussá tenni a magyar állam jogait a fele­lősségre vonhatás sarkalatos jogának gya­korlata tekintetében. Ha csakugyan érvényre juthatna a zágrábi felfogás és a horvát miniszter nem jegyezhetné alá a szentesítéseket, úgy ki lenne hát a magyar országgyűlésnek felelős a horvát dolgok menetéért. A bán? Hisz ennek a magyar képviselőházban nincs széke, és semmiféle törvény sem kötelezi, hogy az autonóm horvát országgyűlésen kívül, bár­mely testületnek a világon számot adjon tetteiért és politikájáért. Talán a horvát miniszter ? Hisz ez nem jegyzett alá semmit, azért meg csak nem lehet felelős, sem a parlamentáris szokás, sem a magyar fele­lősségi törvények szempontjából, a­miért nem is volt joga névaláírással a felelősség­­vállalást elismerni. Az, hogy a törvény szen­tesítés előtt az ő kezén ment át, nem von­hatja őt is bele a felelősségbe, nem akkor sem, ha élt azon jogával, mely megengedi, hogy külön véleményt csatoljon a fölterjesz­tés mellé. Már tisztelet-becsület a horvát felfo­gásnak, de az ő barátságuk kedvéért áldoz­tunk eleget és semmi kedvet sem érezünk tovább, hogy a felelős miniszteri rendszerbe egy olyan se hús se hal féle intézményt igtassunk, mely eléktelenítse az egész par­­lamentaristmust. Igaz, hogy költségkímélés szempontjá­ból pengetik, innen is, onnan is, a horvát miniszteri állás megszüntetését. Magunk is a mondók vagyunk. Csakhogy nem pure et simple óhajtjuk ez eltörlést, hanem fentar­­tásával azon biztosítékoknak, melyeket a fe­lelősség tekintetéből a horvát miniszteri állás nyújt. Két ágra szakad azon csekély, bár részben nagyon is fontos teendő, melyet a horvát miniszternek az újabb kiegyezés sze­rint be kell töltenie. Először részt vesz a miniszteri tanácsban és itt képviseli a hor­vát érdekeket, őrködik a közös ügyeknek a horvátokat illető érdekei fölött. Ezen ágát a munkakörnek bízvást teljesítheti a hor­vát bán is, még­pedig annál tökéletesebben, mert direct összeköttetésénél fogva jobban érzi és tudja a horvát nép szükségleteit és mindennapi érdekeit. Nem úgy a hatalmi kör azon ágában, mely a felelősségbe játszik bele, s melynél fogva a horvát miniszter ellenjegyzi a tör­vényeket és rendel­teket; ezen ellenjegyzés által a magyar országgyűlésnek felelős. A bán itt nem veheti át a horvát miniszter szerepét, miután egyszerre két urnák nem szolgálhat, és külön a horvát országgyűlés­nek, külön a magyar képviselőháznak fele­lősséggel tartozni annyi, mint esetleg ne­vetségessé és a legszenvedélyesebb összeüt­közések kútfejévé tenni a rendszert. De kü­lönben is képtelenség két házban ülni, s a mellett a napi teendőket, mérföldnyi tá­volságban a színhelytől fennakadás nélkül végezni, eltekintve azon jogoktól és kötele­zettségektől, melyekkel a báni állást sza­bályozta a törvény. Száz szónak is egy a vége, s így a hor­vát miniszter ez ágbeli teendői, a parla­mentáris követelményeknek megfelelőleg, egyedül valamely magyar miniszterre háro­­molhatnak, s ezek között is legczélszerűbben a magyar miniszterelnökre, ki a kabinet politikáját minden irányban képviseli és azért egyetemleg és részleg is felelős. Ám­de itt sem lehet álmodni a horvát uraknak azon felfogás érvényesüléséről, mely a ki­egyezés szövegéből nagytudákosan azt bön­gészi ki, hogy a horvát miniszter csak fel­terjeszti a bán által hozzá áttett ügyirato­kat, sőt kötelessége is megtenni e felter­jesztést, ellenjegyezni azonban nincs joga. A? filknt­má­nyna l ír.mérhiált, pffféle fajt­ájáhozz sem érzékünk, sem kedvünk. Gazdálkodásból óhajtjuk megtakarítani a horvát miniszter budget-jét, de jogait megnyirbálni sem addig, míg fenáll, sem azontúl, midőn a miniszterelnökre átháram­­lik, nem engedjük. A baloldali kör mai értekezletén tárgya­lás alatt voltak a mentelmi bizottság jelentései. A megállapodás az, hogy a vizsgálat engedélyezése megtagadandó mind a Becze mind gr. Haller kép­viselő urakra vonatkozólag, amannál a zaklatás, emennél f­ormahiány szempontjából. — Olvastatott egy levél, Nagy Károlyból, több száz választó­polgár aláírásával, kit tudatják bizalmukat képviselőjük Domahidy István iránt a „Magyar Újság“ által közölt koholmány és rágalom ellenében. E levelet, valamint két más hasonló értelműt is, az értekezlet szíves tudomásul vette.­­ A pénzügyi bizottság mai ülésé­ben először is a fedezetről általában tanácskozott. A fedezet előirányzatából 19 milliót vont le, a de­ficit ezáltal 47­­2 millióra emelkedett. A kiadási tételek revisiója általában megkezdetvén, a horvát miniszter 9 ezer­ért levonást ajánlott. A honvédelmi másfél millió levonást helyezett kilátásba. A min. elnök levonatni ajánlá a cod ficationalis költségeket (35.000 fi­tot) s személyes tiszti pótlékát (12 ezer frt.) Ez utóbbit azonban, mint az ország repraesen­­tationális költségét, a bizottság több tagja nem tarta elfogadhatónak. Végül abban állapodtak meg, hogy a kormány egyöntetű előterjesztést tegyen az általa javasolható levonásokról s a bizottság majd ezen munkálat alapján fog hozzá a részletek revisiójához.­­ A földadó szabályozásáról szóló törvényjavaslat ügyében kiküldött bizottság ma délelőtt 10 órakor összeült a képviselőház könyv­tártermében. Minthogy azonban a pénzügyminiszté­rium részéről senki sem jelent meg, a bizottság időnyerés tekintetéből abban állapodott meg, hoggy albizottságot küld ki, mely a pénzügyminisztérium­mal érintkezésbe lépjen annak felderítése czéljából, miben rej­ik és hol vannak okai azon különbözet­nek, mely a szabályozási költségekben újabban felmerült és arról a bizottságnak jelentést tegyen. Az egész szabályozási munkálat költségei ugyanis jelentékenyen eltérnek a minisztérium újabb tervezete szerint az előbb megállapított tervezetétől, úgy hogy a különbség ezúttal 6 millióra megy. Az albizottság tagjaivá a következők választottak: Bittó Béni, Paczolay és Péchy Tamás. A bizottság erre eloszlott. Kevéssel ezután megjelent Andre osztálytanácsos és Debner titkár, mint a pénzügy­minisztérium képviselői, s az albizottság rögtön megkezdé a tanácskozást. Apróságok. Hall­juk, hogy Széll Kálmán megadta magát s pénzügyér lesz. Sajnáljuk, mert jobb sorsra volt érdemes. Hanem hát torkára tették a kést s a „Pester Lloyd“ rákiáltott: la bourse ou la vie — tárcza vagy halál.*) Egy szóval a kényszerhelyzetek tár­sulata rábeszélte Széll Kálmánt, hogy álljon be a nélkülö­zhetetlen embernek. Vasárnap elhatározta a Deákkör, hogy nem képes új kabinetet alkotni, ha erre Szlávyt meg nem tartja. Tegnap aztán Szlávy határozta el, hogy a *) Az a bourse jelent tőzsdét is. Egy dolgozótárs, kormányelnökségre csak azon esetben vállalkozik, ha Széll Kálmán elfogadja a pénzügyőrséget. Hogy S­éll Kálmá­n holnap mit határoz a nélkülöz­h­etlenség további lánczszeme gyanánt, azt nem tudjuk. Tán csak nem Harkányi Frigyest? ámbár — követem alásan 4- már 5 is combina­­tióban van. * Hanem imádkozzunk mindnyájan, hogy valami baj ne élje ezen urakat, kik nélkül Magyarország­nak vége lenne.* A­m­i bizonyos, hogy egy nemzet nyomorával és veszedelmeivel ily könnyelmű játékot alig űzött valaha a kormányzási tehetetlenség kapkodása. Hanem hit csak csinálják meg azt a kabi­netet. Majd meglátjuk, mi lesz belőle. Ha nem tudtak okulni a romlásból, melyet mostanáig elői­déztek, majd fognak okulni a pusztulásból, a­melyet előidézhetnek. Mert a ki tudja, hogy mit tartoznék tenni a közügy szempontjából és n­m teszi, annak működése a hazára nézve nem lehet üdvös. Már­pedig a jobboldal f­a­­­s e u­r­­jei tudják, hogy a minisztérium, melyet összetákolni erőlködnek, nem lehet életképes, s mégis ezt mondják az egyedül lehetségesnek. Mit vár tőle maga a jobboldal nagy része is, arról elég tanúságot tesznek a lapjaikból — odább — idézett ítéletek. Hogy mit tartunk róla mi, azt megmondjuk annak idejében, csak lássuk előbb, mi lesz a vajúdások vége. Hogy semmi esetben sem, de egér lehet — halvaszüdlötten. * A Deák-kör nem élhetvén Szlávy nélkül, Szlávy nem élhetvén Széll nélkül, most már az a kérdés, hogy ki nem élhet Korizmics nélkül, a­ki — mint mondják —most már a közlekedési vagy kereskedelmi tárc­át kapná. * Nota bene, ha az ember a Deákkör tagjai­val egyenként beszél, még kisül, hogy a vasárnapi értekezleten senki se volt, annyira irtedzik min­­denik annak gondolatától, hogy a jelen voltak közé számittassék. Hátha kisértetek táncza volt az egész a jobboldali temetőben. A képviselőház II. osztálya decz. 3-kán orsz. ülés után és a VII ik osztály ugyanaz­nap d. u. 5 órakor ülést tart. Tárgyai: A belvizek levezetése körüli eljá­rásról szóló 354. sz. a. A tanuló ifjúság katonai és fegyvergyakorla­táról szóló 306. sz. a. A horvát zászlóaljak szaporításáról szóló 366. sz. a. A magyar naui utalóknak a határőrvidék pol­gárosítása folytáni megállapításáról szóló 367. sz. a. A magy. sorhadi csapatok és haditengerészet­hez 1874 ben kiállítandó ujonczok megajánlásáról szóló 368. sz. a. Az erdélyi katonai kórházak 1873—74 évi bértöbblet pótlásáról szóló 369. sz. a. törvényja­vaslat. A „Reform“ mai vezérczikkéből közöljük a következőket : A Szlávyhoz való görcsös ragaszkodás azt mu­tatja, hogy azok, a­kik személyesen hivatva érzik magukat a szereplésre, még idejöket elérkezettnek nem vélik, tartják tehát az ideiglenesség kabinet­jét, a­míg az idő elérkezik, s az uralom azok ke­zében marad, a­kik nem személyesen, haanem mások által szeretik gyakorolni a hatalmat. Ebből áll a bizalmi szavazat. Szlávy József és kormánya kisebb emberek, mint minőket a súlyos helyzet követel. Megmarasz­­tásuk alig több egy sikerült eprigammnál, mely a múlt napok vitáit gúnyolja ki, a midőn minden úgy a jobb-, mint a baloldalon tiltakozott az ellen, hogy szavazata a kormány iránt bizalomnak vé­tessék. Szlávy visszavonulása positiv kár nélkül jár, megmaradása positív haszon nélkül marad. Mindenik, a­menni­­iben radikálisabb intézkedések­től félünk, egyszerűen közönyös. (Itt a „Reform" arról szól, hogy ha már Csepszery nem vállal tárczát a Szlávy-kabinetben, támogatná azt egész tekintélyével, észbeli és er­kölcsi hatalmával.) Ha ő (Csengery) magát föltehetni véli az oly kártyára, a­milyen a Szlávy-kabinet, de nyílt föl­lépéssel, világos beszéddel, lehetetlen, hogy az 5 jelentősége előtt sok, a­mi most fönbéjázva jár, meg ne hajoljon, sok, a­mi illeték­telenül beszél, el ne némuljon. És ez esetben remélhetnők, hogy a Szlávy-kabinet túltehet a várakozásokon, melyekre eddigi existenciája jogosít, s talán megközelí­tené a helyzet nagy igényeit. ) Ha azonban Csen­gery ily elhatározó szerepre nem vállalkozik, akkor — attól kell tartanunk — tegnapi föllépését, mely­­lyel egy katasztrófát természetes kifejlődése útjá­­ból egy zs­enterába terelt, nem fogja szerencsés emlékű cselekedetei közé számíthatni. Attól tartunk, hogy ez ese­ten csak a cselszövőknek tett jó szol­gálatot, a­kik a békés külszín alatt tovább foly­tatják erjesztő munkásságukat a pártban. A manőver nem állítja helyre a fegyel­met, hanem a nyílt, becsületes csata. Fájdalom, azt kell hinnünk, hogy ettől nem a legénység fél, hanem a tisztek rettegnek, erre mutatnak a „Napló“ következő szavai is, melye­ket mai esti lapjából czikkünk befejezésein ve­szünk ki: „Báró Sennyey szintúgy, mint mindazok, kik­nek skrupulusaik vannak, nézetünk szerint akkor járnának el a leghelyesebben és leglegálisabban, ha bevárnák a Deák-kör további eljárását, s e szerint maguk ítélhetnék meg, vájjon teljesíthetik-e ama kötelezettségeket, melyekkel a párttagság jár, vagy nem?“ Nincs-e az embernek ezzel szemben oka kér­dezni, hogy ki hát az a Deák-kör, a­kinek „to­vábbi eljárását“ tartozzanak „bevárni.“ Ezek száma tudtunkkal nem csekély, s ők egyelőre a párt tag­jai. Hol és ki által fog az ő pártjuk „további el­járása“ szabályoztatni, ha nem az ő hozzájárulásuk­kal a Deák körben? Vagy titkos toborzást? Tit­kos szervezkedést? Összeesküvést jelent ez ?Szlávy­­pártról vagy Urváry-pártról lehet, de Deák-pártról igy nem lehet beszélni, s ez kevés bizalmat árul el a vasárnapi bizalmi szavazat iránt. — Az „ü n g. L1 o y d“ mai vezérczikkéből át­vesszük a következőket: A körülmény, melybe a képviselőház az által jutott, hogy vagy bizalmat kellett szavazni Szlávy­­nak vagy a kormánynak rögtöni lemondása által az országot a legnagyobb zavarba juttatni, m oly pressiót gyakorolt a jobboldalra s oly kényszer­­helyzetet idézett elő, mely méltó párja a kölcsön megszavazt­atásakor a ház előtt álló kényszer­hely­zetnek. A kölcsönt meg kellett szavazni, nehogy az ország pénzügyi bukásnak legyen kitéve. Szlávy­­nak bizalmat kellett szavazni, mert Szlávy lemon­dása a­z­­ fenyegetett, hogy administrationális bankeretre fog beállani. Azok, kik e tervet kifőzték, nem roszul számítottak. Jól ismerték a jelenlegi többséget s jól tud­ák, hogy legtanácsosabb lesz annak gyen­géjére tapintani s szémitásuk kitünően beütött. A színjáték sikerült, a c­agne megtette kötelességét. Szlávy miniszter nagy ember,­­ megvan írva a Deák-párt évkönyvében, Szlávy miniszternőt sze­rencséje volt ezen erkölcsileg kierőszakolt lelkese­dés k­örülvételekor magát meghatottnak érezhetni. Különös azonban, hogy a Szlávy iránti lelkesedés nem mer a parlamenti nyilvánosság napfényére lépni, és csak a párttanácskozás zárt körében mer nyilvánulni; különös, hogy a parla­­mentárismus ezen írástudói nem vetették még fel a kérdést, váljon Magyarországon a Deák-kör, vagy pedig a képviselőház képviseli e a nemzetet ? Hogy üdvös és tanácsos-e a kormányokat a parlamenti kamarilla egy nemével buktatni meg, vagy tartani fenn. Hogy eszélyes-e előzetes esetet alkotni arra, hogy egy kormány, melynek épen nincsenek érde­mei, melytől a közviszonyok regenerátióját s rekon­­struktióját senki sem várja, nem is várhatja, bizalmi szavazatot csak az­által kierőszakolhasson, hogy megengedhetőnek véli, legelső két kötelezettségeinek rögtöni megszegése által az ország szerencsétlen­ségeit s zavarát még jobban szaporítani. A parlamenti rendszer a Deákkör tegnapi eseményei által érzékenyen megsértetett. A Parla­mentarismus egyszerűen ad absurdum vitetett. Ki adhat még valamit szón politikusok bizalmatlan­­sági szavazatára, a­kik bizalmi szavazatukat arra vesztegetik, hogy Szlávy notóriusan gyönge minisz­tériumát bukásában kiengeszteljék?! A parlamenti s a kormány­válságoknak a parlamentben kell végbemenniök. A­míg a minisztérium a többségre támaszkodhatik, bízvást megmaradhat helyén, s ha komoly hire terjed, hogy a kormány le akar kö­szönni, a miniszterelnök interpellálandó, s ha aztán a ház többsége azon véleményben van, hogy a minisztériumnak a kormányon maradása a közér­deknek javára van, a minisztériumot marasztalni fogja. Ez a helyes eljárás s nem egy párt­értekez­let szűk körének azon kicsinált, kic­salt bizalmi nyilatkozata, melyet már másnap mindenki meg­bánt, melynek igaz voltában senki sem hisz s melyből senki semmit sem remél. — A keleti vasút tárgyában a kor­mány pótjelentést adott azon bizottságnak, mely a kérdés előzetes megvizsgálására a pénzügyi s vas­úti bizottság által kiküldetett. Ezen irományok kiterjednek azon utóbbi pénz­beszerzésre, melyre a társulat önfenntartása a munkálatainak bevégzése czéljából szorult; vonatkoznak továbbá azon aján­latra, melyet a társulat igazgatósága újabb 78 mildnyi csatlakozási vonalak engedélyezése iránt fölterjesztett, a­mely ajánlatot a kormány azonban nem fogadta el. _________ — A ,,Reforméból veszszük át a következőt minden megjegyzés nélkül részünkről:­­ „Pártválság a szélső balon. Quot capita tot sensus: az átalános pártvalúdás a mi szélső balunkat sem hagyta érintetlen. Ezen frac­­tióban is három árnyalat van : az, mely a Csá­­volszky-fractióhoz szól, Simonyi Ernk övei élén, régi Madarász-Irányi árnyalat és egy uj árnyalat, mely még kü­­d a létért s a tiszta Kossuth-politikát akarja hirdetni. A dunapataji választás a három árnyalatot zászlóbontásra kényszerité. A „mérsékelt“ szélső bal Mocsáry Lajost, az orthodox szélső bal Sze­derkényi Nándort, a kossuthpárti a váczi márti­­romságból kiszabadult Tóvölgyi Titust pártolja Sze­derkényi Nándor megválasztásától valami nagyot remél a Madarász-árnyalat s a „Magyar Újság“ ezen főmunkatársa képviselőségétől uj virulását várja. Ellenben Tóvölgyi Titus a „Népzászlója“ legújabb számában egy heves czikkben nekiront a szélső balnak s „elvtagadással“ vádolja a 48 asokat; kiírja, hogy Kossuth maga „legjobban kárhoztatja“ őket. Mutatványkép a „Népzászlója“ czikkéből álljon itt a következő: „Ezek akarták tehát — úgymond — meg­menteni a hazát? Ezek a trónt nyalogatók és kor­­mányozhatnámság után libegő hideglelősök ? vagy azok a Péterek, kik a kakas szávára mesterüket tagadják ? Igen, igen! a 48-as pártot is értem itt, vagyis e pártnak azon tagjait, kik a Kossuth Lajos elvét és tanát megtagadták, kik kormányképességi visz­­ketegből azonnal tiltakoznak, a­mint Ausztria iránti hűségüket kétségbe meri vonni valaki; mert hát ők legálisak, ők azon kolompoknak rázói, melyek a nemzet elaltatására, s gyávaságában való fetrengésére szólnak. Ők, a­kik nyíltan bevallják, miként lehet velünk bánni úgy, mint egy önérze­tet és bátorságot vesztett nemzettel csak bánni lehet, hogy a­kik azt hirdetik, miként mi, ha csak le nem veszik rólunk, hát bizony nem fogjuk a lánczot letépni soha. Na hiszen, a­ki így beszél, hát csak azt várja, hogy leveszik róla valamikor! Bizony mondjuk ki nyíltan, hogy ily eljárás­sal megelégedve nem lehetünk, de a­ki azt legjobb­­an kárhoztatja, az maga: Kossuth. Ámde kárhoztatja ezen eljárást magának a 48 as pártnak sok tagja, s midőn azt mondjuk, hogy : a „Magyar Újság“ sem az összes 48-as párt­nak, sem Kossuthnak nézetét nem tolmácsolja, csak az igazságot derítjük föl. A „Magyar Újság“ a 48-as pártnak nem orgánuma, csak egy töredé­kének, annak a töredéknek, mely szintén az „ön­­bizalmatlanság“ politikáját vallja.“ Egy Tóvölgyi Titus, ki Kossuthtól levelet.

Next