Ellenőr, 1874. május (6. évfolyam, 119-148. szám)

1874-05-23 / 141. szám

Az ünnepély fénypontjául a rotundabeli mon­­tetre-hangverseny ígérkezett. Most tehát mindenki a körcsarnok felé tartott. Az ülőhelyek, a­melyek a körcsarnok mérgezetes öblében voltak alkalmazva, lassanként megteltek, az állóhelyeken, a körcsar­nok körfolyosóján meg tíz-, egész húszsoros réteget képeztek a hallgatók. A hangverseny kezdete előtt fél órával már ülőhely nem volt kapható. A zenekari állvány, hangot visszaverő öblös hátsófallal ellátva, a főbejárattal szemben volt felállítva. Ez emelvénytől balra volt az udvari pá­holy, jobbra a meghívott vendégek számára föntar­tott s az előbbihez hasonlóan, vörös szövettel be­vont emelvény. A virágokkal díszített zenekari emelvény gyönyörű látványt nyújtott, a csarnok közepén levő nagy fontaine pedig, a magasba lö­­velt vízsugarai által okozott morajjal igyekezett túltenni ama zajon, a­melyet az elhelyezkedők idéz­tek elő. Három és fél órakor a vízsugarak meg­szüntették a magasban tett meddő tánczukat és a karmester megadta a jelt a Tannhäuser-nyitány megkezdéséhez. A zenekar a legáltalánosabb érdek­lődés mellett kezdett játszani, mindenki kiváncsi volt a hatásra, a­melyet a termek­ez óriásában 500 zenész, mert ennyi játszott, előidézni képes. A nézetek az első piéce elhangzása után a közönség közt megoszlottak. Voltak olyanok, a­kik 500 zenész együttes játékának még a körcsarnok­ban is nagyobb erőt tulajdonítottak; voltak meg másrészt olyanok, kik a hatást meglepőnek mond­ták. Mind a kettő alanyi vélemény. A tárgyias igazság az, hogy a hatás nagyon hiányos; a zenedarab ama helyei, a­melyekben nem a fúvó hangszerek a túlnyomók, egészen elmosódnak és a zenei élvezet a csarnok egy helyén sem tökéletes. A Tannhauser-nyitány fortéi pianok gyanánt hang­zottak, az Oberon-piéce pianoi meg teljesen elmo­sódtak. Különösen az első hegedű soroi hangzot­tak szunyogdongásoknak. Még legjobb az iparpa­lota keleti és nyugati csarnokához vezető bejárás előtti hely, a­hol az udvari páholy és a meghívott vendégek páholya volt alkalmazva. A hangversenyben 11 zenekar vett részt, a­melyek közül 10 katonai és egy polgári zenekar volt. Ez utóbbi a Zimmermann-féle elite-zenekar ; a katonai zenekarok a következők: Hess, Deutsch­meister, Huyn, Thun-Hohenstein, Mecklenburg- Schwerin, Kellner, Benedek, továbbá a bajor ki­rályról és Alexis herczegről nevezett ezredek. A már említett Tannhauser-nyitányon kívül még a kö­vetkező pieceket játszották : Mendelssohn menyegzős indulója, Oberon-nyi­­tány Webertől, „Bécsi vér“ keringő Strausstól és Lohengrin első felvonásának fináléja, Westerman­­ger császárnyitánya, Meyerbeer fáklyatáncza, sex­tett „Don Sebastian“-ból és Eugen herczeg indu­lója Leonhardtól. A monstre-hangverseny vége után a közönség még vagy egy óráig maradt a parkban, megtekint­ve, mennyire haladtak a lebontási munkálatokkal? Úgy tapasztalta azonban mindenki, hogy néhány pavilion kivételével (a­melyekről egy régebbi le­velemben megemlékeztem volt) még minden in fad­e loci áll s még úgyszólva az egész kiállítás lát­ható. Esti 7 óra tájban a közönség, a melyet hoz­závetőleg 35 ezerre becsülök, elhagyta a kiállítási tért s a Práter főfasorán át a városba hullámzott. A fényesen sikerült ünnepélyen, mely pün­kösd napján tán ismételtetni fog, az udvar részé­ről Károly Lajos főherczeg is jelen volt, szép ne­jével Reflexiók a Protestantismus köréből. E patina alatt indult meg még a múlt év utol­só felében e lapokban egy czns.Kod­oz­at, most lehetett egymásután következhető czikkek lánczo­­lata, — de nem maradhat tollba rekedt erőlködés gyanánt sem végképen el — A szándék tisztasá­ga, — melyből eredt e czikksorozat; — s a fi­gyelemnek élénksége, melylyel találkozni szeren­csés volt — sarkalnak egyaránt a megkezdett, de egy kis időre megszakadt­­- czikkek folyta­tására. A középtanodai törvényjavaslat előkészítő tárgyalásai a bizottságban végbementek ; — a meg­keresett kath. klérus szavát hallatta. A Protestan­tismus, — mely pedig szinte érdekelt fél, s egy­néhány gymnasium fenntartásával szinte szolgál az államnak is — nem tesz semmit, vagy csak igen keveset. — A tiszántúli ref. e. kerület január hó­ban már gyű­lésileg tárgyalta a törvényjavaslatot .... a többi kerület idő előttinek tartja még az eszmecserét,­­ mert hiszen azt mondják, még nem tudjuk , mi lesz a törvény, csak majd a megalko­tott törvénynyel szemben intézkedhetünk a teen­dők felől . . . Szomorú dolog az, hogy mi rendesen elké­sünk eszméink rendezésével, vágyaink nyilvánítá­sával, nézetünk megismertetésével. — Nem is nyi­­latkozhatik a Protestantismus egyhamar, mert 8- 9 rész nyilatkozata hirtelen nem összehangoz­tatható — mondják sokan . . . Volna csak egy központi orgánum! majd az elvégezné gyorsan a teendőket, mik most sokszor végkép elmaradnak, néha későn végeztetnek el . . . Lehet, hogy egy központi kormányzat gyorsabban működnek, mint a mostani szétszórt erők, de szabatosabban alig. Nem egyedül az a mi bajunk, hogy nincs egy központ, mely a kör sugárait magába fogadja, hogy 4—5 féle rendszert követve nem bírunk egy­ségre jutni, van ezenkívül más hibánk is elég. . . Lesz alkalmunk részletesebben szólani e tárgy fe­lől e czikkek folyamában, most ezt nem is fesze­getem, é­s megyek a középtanodai törvényjavas­lat letárgyalása s a főpapi memorandum által csi­nált utón reflexióimmal. A klérus készített egy memorandumot, meg­­ajánlt egy csomó pénzt a tanulmányi alap fedezé­séül, azután „re bene gesta“, s úgy hiszem, vidám kedélylyel szétment. Az előjelekből ítélve, bizonyosak lehetünk a­felől, hogy a megalkotandó törvény nem fogja há­borgatni egyik felekezetet sem iskoláinak békés birtokában . . . csak maga a felekezet ne rogy­­gyanjon össze a vállain levő tehernek egy ügyes csúsztatás általi megszaporodása miatt. Az állam — mostani helyzetében kivált — örülni fog, ha nem kell iskolák felállításával is nö­velni a defic­itet. A kormány igyekezni fog állá­sának biztosítása végett továbbra is megtartani a vagyonos kath. főpapság támogató kegyét, é­s el lehetünk készülve a megalkotandó törvény sza­­badelvűségének papiroson maradó ragyogására, mint azt már némely megalkotott törvénynél ta­pasztalhattuk. A klérus már tudja, hogy 40 é­s illetőleg 50 ezer forint lesz a váltságdíja az állami felügye­let alvó szenderének lapított pislogatása előtt ti­losba törő boczikáinak. — Ők igen ügyesen ki­­vattáztatták a reverenda hátulját, hogy a törvény pálczája ne sújthasson fájón érzékeny hátukra. — A klérus ezen előrelátó ügyessége nem ítélhető el ... de a törvény pálczáját kezeikben tartó állam­őröket lehet sajnálni, a törvényt megalkotott nem­zetet pedig — a végrehajtás élhetetlenségének el­nézéséért mélyen szánni. Mi protestánsokul semmit nem aggódva, gondtalanul állunk a jövő várótermében. . . pedig a közeledő vonat számunkra is hoz valamit. — A klérus számára már a visált teherhez aránylag kép­zelve a megérkezendő új czikk súlyát, én nem tartanám azt elviselhetetlennek, ha rendes körül­mények közt találna bennünket az új teher meg­érkezése. Mikor a haragos bécsi égből leütött hozzánk a Thun-féle „Entwurf“ czikkázó villáma, — nem sok kárt tett iskoláinkban. — Egyszerre készen volt a buzgalom felállítani a villámhárítókat isko­láinkra. — Egy értelem, és egy érzelem volt ak­kor a magyar protestantis­msban. — Most kitörő vihar nem fenyeget bennünket, a légkör nem oly nyomott, az ég nem oly sötét: hazai párákból összesűrüsödött szelíd bárányfelhők mutatkoznak csak a láthatáron, s mégis több kárt vallhatunk tanü­gyü­nkben, mint akkor, azon időben. — Hisz most széjjel vagyunk szórva, eszünk nem ért egyet; szívünk nem érez együtt . . . félünk egymással ta­lálkozni is, tábort járunk egymás ellen orthodox, és modern feliratú zászlókkal; a régit elavultnak tartva, új eszméket kergetünk; a theoriák röpke szárnyát öltve fel, az életre nem is gondolunk; a földet — mely legbiztosabb alapja lábainknak — elhagyjuk, s a levegőben sétálgatunk üveg lábak­kal ; — a talajt, melyet művelnünk kellene — nem ismerve, idegen égalj kényes növényeinek megho­­nositásán törjük magunkat . . . s ha munkánk, után nem látunk gyümölcsöt, sőt itt ott szelid fi­gyelmeztetést kell hallanunk : haragba jövünk, gya­­lázzuk egymást . . . ultramontánnak hívjuk azt, kinek agya nem kering a mienkkel együtt . . . Fokokra osztjuk a protestantismust, s e fokok mutatására saját hiúságunk gyárában jelességmé­t gyártunk­­­— Idétlop­ja'-omi id­dik­ről, idom­la kapkodó czikkek özönével árasztva el prof. iro­dalmunkat ... Az egész nagyságától várunk min­dent, a részek erejében nem bízunk. Egyetemes conventet óhajtunk, s a részletekben sem conve­­niálunk. — De minek fessem tovább is e képet, elismeri ezt így is már minden figyelmes néző a mai protestantismus hű képének. Czélom ezúttal csak az, hogy felhívjam az illetők figyelmét arra, hogy a részenkénti tevé­kenység is többet ér az egész pangásánál, s ha lesz is némi különbség nézeteink közt, de egyek lehetünk akaratban. — Ne odázzunk azért min­dent a conventre, s ne sopánkozzunk azért oly igen, hogy nem lehet öszpontosítani erőinket . . . Soha meguntabb és élvezhetetlenebb valamit nem olvasott még olvasni szerető ember, mint a prot. lapok convent után sápitozó czikkei — melyekben egy valaki már sirtásat a magyar protestantismus­­nak, mint a mely convent nélküliségelgyengülés­ben fog kimúlni, az istentelen, conventet nem akaró nagy többség lelkére! Általánosan óhajtandó lenne ha a sopánkodó vénasszonyi hangulatot — mely a prot. lapok íróinál oly modern kezd lenni — fér­fiasabb hang, és irály váltaná fel. Itt van egy nagy és korszerű kérdés! A kö­zéptanodai tör­vény­javaslat. — Talán akad azok közt a számtalan jelesek közt — kiket a Prot. lapok szerkesztősége az év elején maga körül lá­tott — csak egy is, ki ezen javaslatra vonatkozó nézeteit előadni szives lett volna ? Arra nem akadt senki, — hanem ugyancsak akad ember haszon­­talanságok firkálására, mások lerántására . . . Legelső teendőnek vélem azért a prot. iro­dalom irányváltoztatását. Alapítsunk egy — hetenként kétszer megjelenő lapban — oly közlönyt, mely gyakori megjelenésével az egyház­társadalmi és e­ igazgatási kérdéseket tárgyalja csupán, s csak is tárczájában hozhatna valami hittani tételt. — És a lapot aztán támogassuk egyesülten, és tegyük erőssé, tegyük tiszteletre­méltóvá. Azután lehet egy — a mostani „Figyelme­­zőnek“ nyomán — havonként kétszer megjelenő füzetünk, mely hozná a tudományos kérdéseket, a hittan, erkölcstan, exegezis, stb. újabb eszméit ismertetné, — s történeti okmánytárában közölné a múlt emlékeit. S végre — azok számára, és kedvéért — kik szeretik a „különlegességeket", tartanánk fenn egy az újabb irányban indult havi közlönyt is .... hol az új reformeszmék jönének el hozzánk. Meglehet, csalódom, midőn azt hiszem, hogy egy erős és tiszteletreméltó sajtóközeg nélkül — a magyar protestantismus nehezebben felelhet meg nagy feladatának . — én úgy érzem, hogy határo­zatlan irányú, s az életre nem eléggé figyelmes theológiai intézeteinkben nem is nőhetnek határo­zott, férfias jellemű lelkészek . . . s tetszik, nem tetszik — de kimondom, hogy a mostani szállít­mány a lelkészképző intézetek gyárából — oly haszontalan semmiséggé kezd lenni — melyet ugyan nem érdemes kiváltani, sőt sansgene retou­­roztatni kellene . . Nem egyedül a theologiai in­tézetek hibásak itt, de hibásak már az alsóbb is­kolák is , s általában az egész nevelési rendszer. . Csak egyoldalúlag az ész kiké­pez­ésé­r­e fordítunk gondot a jellemalko­tásra nem is fi­gy­e­l­ü­n­k. . . sőt tanáraink közül legtöbben a növendék jellemét maguk ront­ják meg öntudatlanul ugyan, de kárhoztatás ér­demlő eljárásuk által. Részletekre terjedő reflexiónk messze vezetne bennünket, azért visszatérve azon eszmére, mely előttünk állt e c­ikk kezdetén, csak azon óhaj­tást nyilvánítjuk, hogy a középtanodai törvényja­vaslat felől halljunk valami hangot a protestan­tizmus köréből! A­mint a debreczeni kerület már tárgyalta, s közzétette tárgyalása eredményét, azon módon megtehetnék a pesti, pataki, pápai ke­rületek is nézeteik ismertetését. Addig tegyünk valamit, mig idő van rá . . . s ha semmit nem teszünk, ne cántálgassunk majd post festa. Dömény József. TÁRCZA. HOLT FELIX A RADICALIS. IIU GEORGES ELIOT. Angolból fordította DOMINKOVICS MÁRIA. II-ik kötet ÖTÖDIK FEJEZET. (Folytatás.) Így történt, hogy Keresztély oly falragaszt tartott kezében, melyben Jermyn tréfás czélzatos­­sággal Germán Cozen sógorának mondatott, a ki ügyes kártya keveréssel s nemtelen fogásokkal nyert meg játszmákat, s megvédelmezé Durrey bölcsőjét Ryc­­liffe ellen, — melyben továbbá ügyesen tudtul volt adva, hogy az úgynevezett, „Transomok feje tulajdonképen csak a Durfeyk farka“, s hogy né­hány ember azt állítá, hogy „a Durfeyk kihaltak volna, s üresen hagyták volna fészküket, ha Ger­man sógor nem gondoskodott volna egy firól.“ Johnson csak oly c­élzásokat mert alkal­mazni, melyek valószínűleg már mások eszében is megfordultak. Igazság szerint csak neki volt kulcsa e régen elfeledett botrányos történetekhez, hanem meglehetős biztossággal lehetett várni, hogy a Riasztási harcz hősége a feledés iszapjából oly „ őröket fog felszívni, hogy Johnson minden keresztélv­ez­­zetlen ■­ gúnyból s e durva tré­fákból csak igen keveset értett meg ; egy azon­ban világos lett előtte : igaza volt, midőn gyanúsító, fiogy Jermyn érdekeltségét Rycliffe iránt, ez utób­binak a Transome jószágokra való joga okozta. S aztán ismét az öreg czédulahordó története, mely ha fenekére nézett az ember, azt jelenté, hogy a mostani Transomok joga mások életének tartóssá­gától függ, vagy legalább függött. Keresztély tu­dott annyit előbbeni időkből a jogból, hogy vala­kinek birtoka gyakran egy másik életétől függ, hogy valaki saját és utódainak birtok igényét el­adhatja, míg viszont más valaki, mint vevő meg­tartja jogát a birtokhoz, mint például, ha az utó­dok kihalnának s az igény, melyet eladtak, ez­által elenyészik. De hogy az ismét felerelenedő jog mily föltételek mellett lehet érvényes, vagy sem­mis, tökéletesen homályos volt előtte. Elfogadva, hogy Rycliffenek ily joga lett volna a Transome jószágokra, hogyan tudhatta Keresztély, hogy az e peretben többet ér-e mint egy darab pergament, melyről az Írás régen elenyészett. — Az öreg Transome azt mondta neki, hogy Johnson az egész dologról fontos értesítést tud adni. De ha még Johnson életben volna is,­­ mert minden John­son halandó, úgy talán mégis Jermyn szolgálatá­ban volt, mely esetben nála Scaddon Henry czél­­jaira nézve nem az igazi emberhez jutna. Legkö­zelebbi gondjainak kellett lenni, lehető pontos tu­domást szerezni Johnsont illetőleg. Szemrehányá­sokat tett magának a­miatt, hogy Jermynt nem kérdezte ki jobban, míg rendelkezése alatt volt, de ezen pontban bajosan adhatott­" volna a czédula­­ragasztó több felvilágosítást, mint a trebyi tisztes polgárok. Történt azonban, hogy épen e hetekben,"mi­alatt Keresztély Jermyn érdeklődésének rejtélyét megfejteni igyekezett Johnsont is gyanakodó sejtelmek szállták meg a régi Rycliffe igényekre vonatkozó informatiók miatt, melyeket előre Jer­myn nyilván elrejteni törekedett. A levél, melyet Jermyn Keresztélyek­ találkozása után, tökéletesen bízva hűséges szövetségese megbízhatóságában John­­sonnak írt. egy oly Johnsonhoz volt intézve, a mint tudjuk, a­ki önszeretét össze nem egyeztető­­nek találá, épen ezen hűséggel, melynek Jermyn véleménye szerint amaz önszeretetre kellett volna alapítva lenni. Mindent, mit a mester alkalmasnak tartott lekötelezett barátja s szolgájára bízni, ez előtt épen ezért különös kíváncsiság tárgyává lett. A lekötelezett barát és szolga titokban számítgatott már mestere kellemetlenségeire,feltéve,hogy csak neki ne legyen abban része , s természetesen élénk con­­jecturák foglalkoztatták. Johnson jogi fogalmak dolgában egészen másképen lévén ellátva mint Keresztély, igen köny­­nyen el tudta magának képzelni a körülményeket, melyek között egy új igény­kör keletkezhetik a Transome birtokokat illetőleg. Előtte volt a birto­kot illető intézkedések egész története, a­mint azok száz évvel ezelőtt Transome John által elhatároztat­tak, ki a birtokokat (azon kikötéssel, hogy Transome John Justus férfi utódainak kihaltával azok Ryclif­­felére szálljanak) Tamás fiára s annak utódaira hagyta. Tudta, hogy Tamás, Justus John fia, a­ki tékozló volt, atyja az akkori tulajdonos tudta nél­kül, saját s utódjai jogát egy ügyvéd unokaöcs­­nek, valami Durrey nevezetűnek adta el, hogy emiatt daczára a fogásoknak, melyekkel az öreg Durfey az ellenkezőt igyekezett bebizonyítani, a a Durfey-Transomok jogi czime egyedül ezen, Tran­some Tamás által igy eszközölt eladáson s az ezen eladás által megalapított korlátolt tulajdon­jogon nyugszik, s hogy a Rycliffek ennél fogva, folyton várhatták ez eshetőséget, s a Durfey Tran­­somokat kikergethetnék a birtokból, mihelyt egy­szer Tamás tékozló utódai egészen kihaltak s meg­szűntek, egy oly jogot képviselni, melyet amaz cse­­rebelés által utódaira nézve eljátszott. Mint Jermyn segédje pontos ismeretével birt Johnson a Rycliffe utódok által — kik közül Mauric Keresztély volt az utolsó — ezen alapra fektetett régen húzódó perek részleteiről tudta, hogy a Transome-Tamás ág tényleg kihalt, s tudta azt is, hogy e perek két család vagyonát emésztették fel s csak az ügyvédeket hizlalta meg. Az utolsó per Rycliffe Keresztély Mauricenak a tömlöczben történt halála miatt ért véget, de még halála előtt Jermyn fáradozásai, hogy Durrey jogczim biztosítá­sára a kimutatást megszerezze, azon felfedezésre vezettek, hogy Transome Tamásnak még egy utódja létezik Stonyshireban Littleshawban, egy Transome Tamás , szintén, a­ki képviselője volt amaz előbbeni eladás által örökségéből megfosztott Transomoknak. Maurice halála h­asznavehetlenné tette ezen felfedezést, sőt inkább tanácsosnak tette egészen hallgatni arról, h igy a tény csak Jermyn és Johnson által ismert titoknak maradt. Nem tudhat­tak semmi más Biclifferől s nem hitték, hogy még egy utód létezik s a Durfey Transomok biztosnak tarthattak birtokukban, hacsak­­ igen volt egy „hacsak", melynek bekövetkezését Johnson lehe­tőnek gondolhatta. A Rycliffek örököse, vagy örökösnője, — ha kitudódnék, hogy egy ily egyé­niség létezik — egy napon új és érvényes igényt emelhetne, mihelyt az megtudná, hogy az elseny­­vedt öreg Trou­sem Tommy a czédularagasztó, a­ki részegségében a sír felé botorkált, az utolsó élő utódja ama tékozló Tamásnak, a­ki egy szá­zaddal ezelőtt első­szülött jogát egy tál lencséért el­adta. Addig, míg az öreg czédularagasztó életben volt, a Durrey-Transomok vagyonukat jogosan biztosítottnak tekinthették, ha egy Bycliffe létezése valóban bebizonyulna is. De nem többé azon perez­­től fogva, mikor az öreg Tommyt örök nyugalom­ra teszik. De persze két dolog : következménydús kö­rülményeket lehetőnek képzelni és létezésük bebi­zonyítására kilátással bírni. E perezben még csak árnyékával sem bírt Johnson egy ily kilátásnak, s ha egy napon mutatkoznék is olyan még­sem volt biztos abban, hogy valahára hasznára lehetne. Tu­dakozódása Medwinnél Jermyn levele szerint, Rycliffe megnősülése és utódra való kilátása iránt csak negatív eredményt hozott. De azért Johnson nem kevesebbé ér­­zi magát a kíváncsiságtól ösztönöztetve, kisütni, hogy mily új nyomot talált fel Jermyn. Hogy egy ilyet egy létezhető Byclifitről feltalált meglehetősen biztos volt Johnson előtt s megelégedéssel gondolható magá­ban, hogy Jermyn már nem enyésztetheti el a Tran­some Tamás utódja felől szerzett tudását. Sokféle történhetett, ami politikájának más irányt adhatott s a tényeknek ij árt, becset kölcsönözhetett. Bizo­nyos volt-e vájjon, hogy mindig Jermyn legyen addig szerencsés ? Ha kapzsiság s lelkiismeretlenség nagy tör­téneti színtéren lép föl s ha háború vagy béke, vagy barátságos kiegyezkedésről van szó, gyakran megtörténik, hogy nagy diplomatikus tehetséggel bíró férfiak különböző szempontokból, ugyanazon czélra törekszenek. Mindenik közülök talán egy biztos herczegség, vagy tartományra gondol azon szándékkal, azoknak birtokviszonyait oly módon rendezni, mely a férfiú czéljainak, ki iránt minde­­nikük legjobban érdeklődik leginkább megfelel. De magas állású férfiak különböző szándékai sohasem téveszthetik el czéljaikat kölcsönös létük s tartóz­kodási helyük nem ismerése miatt. Magas czim­­jeik szükség esetében mindenki által minden zsebalmanachból kikereshetők. De csekélyebb diplomatáknak, kik kölcsönö­sen használhatnának egymásnak, gyakran az az akadály, hogy kölcsönösen nem ismerik egymást. Johnson John úr és Keresztély úr, recitus Scad­don Henry, czéljai s ravasz terveire nézve oly módon egyesültek volna, mely képessé tette vala őket, Európa felosztásánál szerepet játszani s még is lehetséges lett volna, hogy sohasem találkoztak volna egymással, egyszerűen azon oknál fogva, mert Johnson semmit sem tudott Keresztélyről s mert Keresztély nem tudta, hogy Johnsont hol le­het megtalálni. (Folyt. köv.) Végszó a Teleki könyvtár ügyéhez. Száva Farkas urnak alábbi hozzánk is beküldött nyilatkozatából adjuk a következő ré­szeket : Szabadjon e sorok írójának, ki a Teleki könyvtár ügyét az újabb időkben ismételten szó­t hoztam egy végszót, illetőleg ez ügyhez tartozó némi dolgokban véleményt mondanom, s javaslatokat tennem. Az erdélyi ev. ref. egyházkerület igazgató­­tanácsának kezén lévő gróf Teleki Sámuel kor­látnok végrendelete, melyet a végrendelkező saját­kezűig irt le végig, saját kezével irt alá s hasz­nálni szokott pecsétével látott el, s melyben nap­fénynél tisztábban, világosabban kimondja, hogy az általa alapított Teleki könyvtár a hozzá ren­delt minden m.-vásárhelyi szerzeményekkel együtt a nemzet kincse, vagyona s a hitbizományosok azt ott lévő jövedelmeiből gyarapítani tartoznak, s évenkint mindenről számadást tenni szorosan kö­­tni fonó , mi­n­ősé­n a szerzemény javainak kitagadá­sa terhével sújtva a vég­rendelet bár­melyik pontj­ának meg­szegőit . . . Ez a végrendelet s illetőleg fiók-végrendelet 1811. nov. 14-én kelt, a praesentáta pedig 1811. decz. 8-ról van reá felírva. És e végrendelet híven, szóról szóra meg­egyez azzal, a melyet már ez ideig négy nagy napilapban egész terjedelmében közöltem, s kivo­­natilag már eddig tizenegy lap átvett. . . Ki van bizony itt mondva, hogy a könyvtár és annak hozzárendelt javai a nemzeté, s s hogy a hitbizo­mányosok évenként számadással tartoznak . . . így fogta fel az erdélyi ev. ref. egyházkerület közgyű­lése által kiküldött nagy tekintélyű törvénytudó­­sokból álló bizottsága; . . . igy fogta fel s tette magáévá később maga az erdélyi ev. ref. egyház­­kerület két rendbeli közgyűlése, melynek későbbi intézkedéseiből is ez mintegy elismerőleg kitűn, s ezt az erdélyi ev. ref. egyházkerület igazgatóta­nácsa is ekként tette magáévá . . . . Így fogta fel ezt a végrendeletet az országos közgyűjtemények megvizgálására kiküldött országgyűlési bizottság; ... így fogta fel az egész hazai nagy olvasó kö­zönség. E felfogás, e nézet és ezen irányban kell a végén is ezen ügynek kibonyolódni, megoldódni akár­mennyit csűrjük, csavarjuk is ezt, a­mi a dolog természetéből kifolyólag is önként jó, mert másképen nincs értelme az egész Teleki könyvtár alapításának. . . így, amint most van és amint eddig kezeltetett: egy mortum capitale, nesze semmi, fogd meg jól. . . Egy csomó könyv átadva a molyoknak, bezárt ajtókkal, hozzáférhetetlen­séggel megnyársalva, hogy a közönség irtódzik még rá is gondolni, nem hogy odamenni vágyna a ke­zelés és elfogadások miatt! . . Nem, nem igy tervezete, nem igy intézkedett a nagy s­örökre oly dicső alapító bizonynyal nem igy ! Itt, e nagy s országos fontosságú kérdésnél hát mintegy önkéntesen az a kérdés merül fel, hogy az erdélyi ev. ref. egyházkerület igazgatótanácsa kezén lévő végrendezen kivül nincs-e egy újabb, egy frissebb keletű végrendelet ? . . Ha van , an­nak állunk elébe, s hogy a részakarat is később szót ne emelhessen, s hogy másfelül a részakarat is, ha menni akarna, meghiúsuljon s mielőbb tisz­tába legyünk azon ü­gygyel: mi megkívánjuk, ille­tőleg az ország érdeke megkívánja, hogy ez az újabb keletű végrendelet az ev. ref. egyházkerület igaz­gatótanácsa kezén lévő végrendelettel, ha valóság­gal van, vagy ha mondjuk lenne ilyen, s ha az netalán merőben, homlok­egyenest ellenkeznék ezzel, mely, amint fennebb is ismételten mondom az erdé­lyi ev. ref. egyházkerület igazgatótanácsa kezén van, megkívánjuk, megköveteljük az ország érde­kében, hogy az egyik fél, a felperes ügyvédétől azt, hogy az ellenkező végrendeletet az illetékes közoktatási miniszter útján egyfelől, és az illető tör­vényszék útján másfelől: kérje, követelje meg, hogy a miniszter­ rendelje, a törvényszék, terjesz­­sze fel a pesti s később a bécsi ily vég­rendeleteket át-és megvizsgáló, hi­telesítő szakbizottság elé, mely szak­­bizottságok mondják ki az ily vég­rendelet felett szabad, független döntő véleményüket. Mi teljes lehetet­lennek képzelünk s nagyon hihetet­lennek egy ellenkező végrendeletet, melyről országszerte annyit beszél­nek, suttognak az emberek! . .. És másfelől: az erdélyi ev. ref. egyházkerület igazgatótanácsa kezén levő gr. Teleki Sámuel kor­látnoknak a Teleki könyvtárról szóló végrendelete felett, amint fennebb is mondom, s amint közönsé­gesen tudva is van a múlt év november 2-ik és következő napjain Marosvásárhelytt tartott erdélyi ev. ref. egyházkerület közgyűlése által kinevezett nagy tekintélyű bizottság, melyben nagy hirű, te­kintélyes kir. táblai elnökök, jogtudósok voltak fel­kérve , kimondotta a végrendelet felett szabad, ön­álló véleményét, mely szerint a Teleki könyvtár a nemzet kincse, s a hozzá rendelt vagyonok: a nem­zet vagyona. . . Mi azt hiszszük : nincs nem lehet biró és törvényszék, a ki, s a mely másképen ítél­hessen ; — de az érdekek, a befolyások, a nepotis­­mus s más tekintetek, összeköttetések mind­két peres félnek, tudniillik az erdélyi ev. ref. egyházkerület igazgatótanácsának s a hitbizományosnak azt ta­nácsolják, hogy e nagy fontosságú or­szágos peres ügy egész folya­ma­t me­­nete alatt­ d­eleg­ált áss­ék egy távol, t­ú­l a K­i­r­á­ly­s­á­g­o­n l­é­vő r­é­s­zb­e­n első és egy szintén oda való másod bíró­ság elé, hogy mind a nemzet, mind a hit­bizományos és utódai teljes meg­nyugvására legyen annak idejében az ítélet, az ügy végeredménye el­dőlve! . . . Itt hát csak az a kérdés merülhet fel s le­hetséges, hogy a Teleki könyvtár és annak javai vagy a nemzeté, vagy a családé ? Ha a nemzeté­ legyen szentül teljesítve, legyen sérthetetlenül a végrendelet minden pontja végrehajtva ! . . És azért az erdélyi ev. ref. egyházkerület s annak igazga­tótanácsának e tárgyban tett jóakaró békés ki­egyenlítési törekvéseit bár méltányolni tudjuk, de kimondjuk, hogy azok csak olyan termé­szetű kísérletek lehetnek, melyek a UIUHItt V UUatKvuó J U V vd vl -- 1 L J. _ r i L lásból, s igy a számadás megtétele után, egy krajczárt sem engedhetnek el, mert ez csak is a nemzet megkáro­sítására, rovására történhetnek! már pedig a dicső s oly nagy alapitó által az erdélyi ev. ref. egykori consistorium csak is a szoros el­­lenőrködés, felvigyázás és számadás tételekre volt az alapitó néhai gróf Teleki Sámuel korlátnok ál­tal felhatalmazva, nem pedig alku, kérés, egyezkedések, engedélyek megtételére . . És igy igen természetesen csak is e jog, e ha­talom ment és mehetett át a mostani igazgatóta­nácsra . . . Engedni e szerint a múlt mulasztásaiból csak a képviselőház, az országgyűlés illetékes és senki más, annál kevésbé az erdélyi ev. ref. egyházke­rület­­ igazgatótanácsa, vagy a közoktatási minis­ter, kinek a közhír szerint egy az erdélyi ev. ref. egyházkerület igazgatótanácsa kezén lévő végren­delettel egészen ellenkező, eddig ismeretlen végren­delet lett bemutatva.­­ A­mi pedig a könyvtár jövő kezelését illeti: a legszigorúbban kell a vég­rendeletnek minden pontját annak idejében telje­sedésben venni, máskülönben a közoktatási minis­­zernek, mint a közmivelődési alapok őrének kell ezt múlhatatlanul átvenni, kezelni , tovább fejleszteni s mindenekben a végrendelet értelmében eljárni. Mióta csak ez az ügy köztudomásra jött, vall­juk be az igazat, hogy itt nem történt egyéb mint az annyit zaklatott reclamatió megtétele egyfelől, másfelől az alázatos instantiák, könyörgések, kül­­­döttségek alázatos kiküldetése, szóval a nagy igaz­sággal szemben kunezurálás, instálom, Erdély féle megszokott hunyászkodások. Ezért itt ismé­telten hangsúlyozzuk, hogy ezen ügy­nek a delegálása egyedül eszközöl­het r­é­s­zr­eh­a­j­t­ha­ta­t­lan, igazságos ki­szolgáltatást és teljes megnyugvást. Ami ama Orbán Balázs képviselő úr ellen kiadott, hírhedt röpiv latin idézetét illeti: Haere­­des mei legitimi et tastamento scripti ad quos proprietatem pertinere volo, etc , így és csak ennyit idézve“belőle nagyon jól, kedvesen s csiklandólag hangzik, hanem tudnunk kell róla azt, hogy e mon­dat a Teleki könyvtár catalogusának második kö­tetéből van idézve, mely 1798-ban s igy a vég­rendeletnél 13 évvel kelt előbb, s melynek csak idáig idézett s itt etczeterával egy ketté szakított sza­vai, amint mondom nagyon kedvezően hangzanak; azonban ha azt a latin idézetnek szavait kiegé­szítjük , annak utóbbi szavai egészen mást is mon­danak, az állítmány a végén van, ott csattan az ostor is . . . Erről az igazságról bár­ki is meg­győződhetik, ha az egész mondatot végig olvassa, a­mely az eredeti latin írás megtartásával közölve igy hangzik: Haeredes mei legitimi et testamento scripti ad quos propietatem pertinere volo, filius nempe, extinctis quinque natu majoribus, supertes Franciscus, et post hunc Successionis ordine ex Nepotibus posterisque meis, primum quidem Sexus Virilis, deinde etiam, foeminei, Senior, vei­si hic idoneus non fuat, aetate proximus, aut tutor ag­­natorum consensu supremique Senatus Ecclesiastici Helveticae Confessioni Addletorum auctoritate, constituendes, bibliothecae, hujus, lege fidei com­­missi, in perpetuum Curatores sunto. A­o. MDCCXCIIX. A magyar delegáczió ülései máj. 22-én. Elnök: Szögyényi László. Jegyzők: Széll Kálmán, Bujanovics Sándor. A kor­mány részéről jelen vannak: Holzgethan mi­niszter, Ben­edek, Orczy osztályfőnökök, Mé­­rey osztálytanácsos. Ülés kezdete délelőtt 10 órakor. Elnök bemutatja a birodalmi tanács dele­­gatiójának átiratát a két delegatió határozatai közt fennforgó eltérések tárgyában hozott határozataira vonatkozólag. Zichy Ferraris Viktor háznagy a delega­tió ülésezésének időtartama alatt felmerült költsé­gekről szóló jelentést terjeszti elő. Ezután a közös hadügyminiszter költségve­tése végleg megszavaztatik s az arra vonatkozólag hozott határozatok közöltétnek a birodalmi tanács delegatiójával. Majthényi László előterjeszti a hadügyi albizottság jelentését Löw Mór ajánlatáról egy tér átengedése iránt katonai czélokra. A kérvény e jelentés szerint a hadügyminiszterhez teendő át. Elfogadtatott. Beterjeszti továbbá az összeegyez­tető bizottság jelentését a két delegáció megálla­podásai közt levő különbségek iránt, az előterjesztés azonnal tárgyalás alá vé­tetik. Mindenekelőtt Bujanovics hadügyi albi­­zottsági előadó adja elő a hadügyi budget rendes kiadásában foglalt különbözeteket. Az osztrák dele­gáczió 72,566 frttal többet indítványoz töröltetni, mint a magyar. A hetes albizottság e törlések el­fogadását ajánlja. Elfogadtatnak. Következnek a rendkívüli költségek. Ezek közt a 2-ik czim alatt a magyar delegáczió 1.025.000 frtot törölt, az osztrák csak 50 ezret; a magyar delegáczió hetes bizottsága ajánlja a magyar .i-i­x : * ín a °«int.Unak. fen tartását, az olmützi erőd 85 ezer frtnyi torleset az u»zu. ucligaczió javaslatba hozza; a 7-es bizottság elfogadását ajánlja. (Elfogadtatik.) A 3-ik czimben a sátorok költségeinél az osz­trák del. 25 ezer forintot törölt; a hetes bizottság a m. del. határozatának fentartását ajánlja. Az V. czimnél az osztr. del 40.000 forintnyi törlése elfo­gadtatott, szintúgy a VI. czimnél 134 forintnyi többlet törlése. A rendkívüli szükséglet egyéb (építési) tételeiben a különbözetek szintén kiegyenlíttettek, és pedig a terézvárosi erődre az osztrák, a stras­­sira nézve szintén az osztrák, a prágaira nézve a magyar, a gráczira nézve a magyar, az ér­sekúj­­várira nézve szintén a magyar, az olmüczire azon­ban az osztrák delegáczió határozatai fogadtat­tak el. Jelenti továbbá előadó, hogy a virementra vonatkozó red­ucziót, az osztrák delegáczió is el­fogadta, így a két delegáczió határozatai közt a hadügyi budgetben mi különbség sincs. A tengerészeti budgetben elfogadtatott az eltérésekben a magyar álláspont; csak az extra­­ordinárium egy tételében (hajóépítések) czímén fo­gadtatott el az osztr. delegáczió 39.000 frtnyi több törlése. S­zögyényi László jelenti, hogy a kül­ügyminiszteri budget iránt nem volt eltérés. A ma­gyar delegáczió ide vonatkozó határo­atait is el­fogadta az osztr. delegáczió. Prileszky Tádé jelentést tesz ezután a közös pénzügyminisztériumi eltérések iránt. Leg-

Next