Ellenőr, 1874. augusztus (6. évfolyam, 239-268. szám)
1874-08-02 / 240. szám
kori miniszter ezen hazug ajánlata folytán csakugyan ezen embert 1872. jul. 20 án 29,990. P. m. szám. a. kinevezte lottóhivatali főnöknek ! 1873. évben pedig s lottóigazgatóság kebelében megüresedett lső számvivői állomásra (melyet előbb szintén magyar ember kitünően látott el) Hacker Mórt, ismét egy németet ugyanily hazug alapon ajánlott, és a miniszter ismét azon jó hiszemben, hogy az illető beszél és fogalmaz magyarul, 1873. november 7.51,971. P m. sz. a. kinevezte első számvivőnek. Ugyanezen évben ugyanott egy tősgyökeres német embert, Gruber Szilárdot, kit egy előbbeni pályázat alkalmával maga a pénzügyminisztérium mint a „magyar nyelvet nem értőt“, „máskülönben is gyenge tehetségűt“ 1870. 42.156. P. m. sz. a. kérelmével elutasított, Herr von Motusz Sectionsrath ujabbi ajánlatára 1873. deczember 21.58.773. P. m. sz. a. előléptetett, s már mint qualifikáltató még f. é. junius havában ugyanőt a nagyszebeni magyar kir. lottóhivatalhoz mint osztályfőnököt és pedig a végleges kinevezés reményében le is utaztatta, mely kinevezés a f. é. julius 31-ki 37.816. P. m. sz. a. intézménynyel csakugyan valósult.Lásd „Budapesti Közlöny“ 1874. augusztus 6. 178. számát.) És mindez történik a magyar kormány székhelyén, az ország szivében, a becsületes és szorgalmas magyar tisztviselők lelki gyötrelmére. Ajánljuk ezen botrányos eseteket, sőt magát a budapesti magyar (?) kir. lottóigazgatóságot, hol mint tudva van, csak úgy hemzseg a magyarellenes német „Oberbeamter“, a jelenlegi pénzügyminiszter úr figyelmébe, de különös figyelme tárgyául Motusz urat, kit, ha a föntebbi rendeleteket csakugyan ily gáládul és lelkiismeretlenül játszotta volna ki, nem hogy a mostani főnöki állomásán — melyet már germanizácziója folytán sem érdemel, de úgy látszik még vezetni sem képes, — továbbra is meghagyni, hanem egyszerűen elmozdítani kellene. Különben ez az Alois von Motusz az „Ellenőr“ olvasói előtt sem ismeretlen egyéniség és anynyi ellene a vád minduntalan, hogy osztálytanácsosi állásában szemet szúr és botránkoztat. Reméljük, ez alkalommal utóljára. A kisbéri árverésről. A napi sajtó látszólag hallgat egy kiváló fontosságú gazdasági ügyről, mely i. é. aug. 22—24- kén folyt le a kisbéri állam-ménesbirtokon. Ott ugyanis, mint annak idejében hirlapilag is közöltetett, a megnevezett napokon mén és szarvasmarhaárverést tartottak. Nem lesz talán késő megemlíteni, hogy adatott 10 db angol telivér kancza (noha 11 volt eredetileg kitűzve), korra nézve 1—22 évig, a legolcsóbb 160, legdrágább pedig 470 írtért; továbbá két telivér mén le, egyik a hires Buccaneer 1 éves csikója, 565 írtért. A félvérek közül pedig 41 db angol anyakancza 55—1200 írton, korra nézve 3—4 évestől 24-ig. A szarvasmarhák közül csupán az allgaui tenyészfajokból vettek teheneket és üszőket 140—250 írtért; a bikák nagy része azonban nem adatott el a minisztérium által kiküldött végrehajtó úr tapintatlan eljárása miatt. A Csáky és Almásy féle szép magyar fajta tenyészbikák és előhasi tehenekből ellenben vevők hiányában kevés adatott el, ami eléggé sajnos és azon körülményre mutat, hogy birtokosaink nem használják fel a kedvező alkalmat ily kiünő tenyészfajokat szerezni. Persze édes kevesen hiszik el — főleg pedig oly tapintatlan és jellemző eljárás után, mint az alábbi is — hogy a tenyésztelepek czélja nem valami zsíros üzletet képez az államnak ; hogy czélja a jobb fajokat meghonosítani, terjeszteni, s illetőleg a számfelettiek elárverezése útján állattenyésztésünket nemesíteni. De amennyire méltányolni tudjuk részünkről a kormány ebbeli törekvését, nem mulaszthatjuk el komolyan figyelmébe ajánlani, hogy a jövő árverezésekre nézve jobban válaszsza meg „teljhatalmú megbízottjait“, ha az ügynek minden tekintetben és lelkiismeretesen használni akar. Mert a most leküldött disponens a szó szoros értelmében helytelenül járt el, midőn plenipotentiáruskodásával fölénykedve — páros és határozottan szeleburdi eljárása által a vevő közönséget visszariasztotta. Tessék a tényt olvasni. Először is két legnehezebb (21/2 éves) allgaui 100 írtra kiáltatott ki, az egyiket bizonyos úr (kivel a teljhatalmazott mindnyájunk szeme láttára legtöbbért érintkezett! . . .) megkapta 105 írtért, a másikat báró Roderick Villaluecca ur 120 írtért vette meg; — csak ezután következvén a gyöngébb és kevesebbet érő bikák árverezése; a disponens ur ezekre 120 írt kikiáltási árt szabott — előrebocsájtván, hogy az ötödiket még 150 írtra emeli. Habár kézzelfoghatólag tapasztalta, hogy e visszás eljárására vevő nem jelentkezik, midőn önkénykedéséről felvilágosítást kértünk , hetvenkedőleg felelé , hogy azon reményben tette előbb a kikiáltási árt 100 írtra, hogy azt úgy is (?) felverik, de mivel az nem történt (azaz nem történhetett!) meg, magasabbra tette, mert hát a mészárosnak is többet ér levágni. Kérdjük? szabad-e egy tapintatos disponensnek erre spekulálni ? nem kerülhette volna ki ezen kalamitást ? Különben csak köpönyeg volt az, hogy a , „mé TÁRCZ A. FALLEN EDITH. Irta LEGOUVÉ JÍRNŐ. Fordította A M I C A. (Folytatás.) VI. Ismerjük Werner Február 24-két ? Ez egy rettenetes dráma, egy család történetének lefestése, hol a február 24-két hárorészben elkövetett blin jelölte meg. Egy testvér ölte meg a hugát, a fiú gyilkolta meg az édesapját, s e bűnt mindig február 24-kén követték el. Ez elátkozott családból már csak két öreg házaspár van, az Alpesek ormaira egy kunyhóba menekültek, a költő csak a végzetteljes évfordulás nap estvéjén vezet be hozzájuk. Lépjünk be, nézze ezt a zsámolyon ülő anyát, és ezt az őszhaju apát, mind a ketten némák, és várják az órát, a végzetes órát, az éjfélt, annak a napnak az első perezét, mely talán az ő nevöket is rokon vérgyilkossággal szennyezi be. Azonban már minden rokonuk meghalt, s azt hiszik, hogy a családból csak ők maradtak fenn, de február 24-dike van, az ég borult, a hegyekről a bózuhatagok omlanak, és a két öreg reszket. Ah ! mert hiába küzd az ember, vannak pillanatok midőn a rémület Nessus köpenyeggé változik, a testünkhöz tapad, és nem tudjuk leszakítani. Ha egy elmúlt esemény jogot ad azt mondani: ,Ez a dolog ekkor fog megtörténni,és egész létünket e naphoz kötöttük, mint a játékos, ki minden vagyonát egy kártyára teszi, nem csoda, hogy ha a végzetes időszak első, félünk. Augusztus 1-seje közeledett, Aloys reszketett’, a szenvedés babonás, e szerencsétlennek úgy tetszett, hogy augusztus 1-seje életének határozó percre, e napon tébolyodott meg, e napon kellene újjá születnie, ez a nap a végzet által az őrültség és esz közt való párbajra megjegyzett korszak volt, egy oly rettenetes párbajra, melynek agyveleje lesz a‘Színpada, és ő lesz az áldozata. Természetesen, nagy gyarlóság azt hinni, hogy e szerencsétlenség visszatérésére az isten egy bizonyos hónapot, napot és órát tűzött ki; igen, de elvégre is Aloys azt hitte. A beteg lelkek képzeletének sajnálatra méltó hatalmával, mindent sötét előérzetté változtatott; apja augusztus hónapban jutott tönkre; élet augusztus l-ső napján küldték Párisba; gyermekkorának minden szerencsétlen eseményei szerdán történtek, s augusztus l-ső napja szerdára esett. — Kellett-e ennél több? Amint egy hosszas ideig nézett tárgyról el lehet mondani, hogy szinte nő a nézésünk alatt, épen úgy ez elfogultsággal táplált eszme az ifjú lángoló agyában forrásnak indult, nőtt, alakot öltött, az álomból valóság lett, az agyrémből élő lény, és augusztus 1-seje egy ismeretlen és rettenetes szörny lett, mely közeledett, s várta, hogy megfojtsa. Irtózatos gyötrelmek , mert most már nem csak értelmét, emberi méltóságát és ifjúságát veszíthette el, hanem a gondviselés legmagasztosabb adományát, a szerelmet. Ez a legszebb, a legtisztább világossággal tündöklő élet volt: az ébredő szerelem. Minden szenvedéseken keresztül menni, és mindent elveszíteni! lealázva hinni magát, s aztán egy túlvilági boldogságra találni, s abban a pillanatban, midőn már elérhetné, meghalni! meghalni, mint Romeo, akkor, midőn Julia koporsójához lép, a karjait nyaka köré fűzi s csak közben azt mondja: Szeretlek Jol e gondolatra Aloys könnyei megeredtek, fájdalma a káromlásig ment, az istent átkozta, mint egy kegyetlen hóhért, hogy a menyországot csak azért mutatta meg előtte, hogy a pokolt annál irtózatosabbá tegye, de mit mondok ? még a fájdalmainak sem engedhette át magát: miután értelmére minden rázkódás halálos lehetett, még a kétségbeesést is megtiltotta magának. Ha gondolataiban Edith képe megjelent előtte, azt kiáltotta: Távozz innét! és eltakarta szemét, hogy ne lássa, kezét szívére tette, hogy hangos dobogását szüntesse, minden érzést és gyöngédséget visszatartóztatott, elfojtott, mozdulatlan, merev és hallgatag rémülete mögé vonult, életműködését feltartóztatta — és várt! Julius 31-dike megérkezett; a nap véresen kelt föl, sugarai nélkül, s a légben az a nyomasztó hőség volt, mi az eszéktől megfosztott szerencsétlenekre oly végzetes befolyást gyakorol. Midőn Aloys felébredett, és azt mondta: Majd holnap ! midőn látta, hogy az ég oly tiszta és forró, s midőn a rekkenő levegőt érezte, egy perczig sem kételkedett sorsa felett: előbb Edithez akart szaladni, de nem volt bátorsága; a halálra ítéltek gyakran megtagadják maguktól azt az örömet, hogy szeretteiket még egyszer utóljára lássák és ama helytelen és kimagyarázhatatlan szükség által vezettetve, mely az embert gyakran épen arra készteti, ami veszedelmére van, a legfélreesőbb szobába zárta magát s a csapás érkezését várta. Az éj is eljött, mily sötétség és csend veszi körül! Semmi gyertya világ nála; a fellegek közül ki-ki buvó hold, egy sötét szegletben, egy még sokkal sötétebb mozdulatlan tömeget világit meg: ez ő, ez Aloys. Egy széken ül, égő homlokát két keze közé rejti, könyökei térdein nyugosznak: úgy ült ott, mint egy tudós, ki a hulla fölé hajlik és tanulmányozza. Aloys is vizsgálta lelkét, a nagyító üveget kezében tartva, értelmi tehetségének minden mozzanatát rémülettel lesi, hogy lássa, nem jő-e rendetlenségbe, minden érzetéről tudomást vesz, minden gondolatot kérdés és bonczolás alá vett. Vájjon eszméi megzavarodnak-e ? Félelemteljes erélylyel, hogy e rendetlenség ellen küzdjön, kóbor képzeletét arra kényszeríté, hogy ezerig számítson. Hasztalan erőfeszítés! E munka által gondolata még nagyobb ingerültségbe jő, s a vihart jósló nyomasztó légtől izgatva, őrült álmokban tévelyeg; agyát ezer meg ezer szeszélyes agyrémek járják át: úgy tetszett előtte, mintha feje egy roppant nagy terem volna, s egyik szegletéből egy ajtó nyílna fel, s ez ajtón egy halvány és rettenetes kisértet — az őrültség lépne be. . . . A szerencsétlen, őrültségtől való félelmében közel volt az őrüléshez. Míg Aloyse magányos szegletben ily küzdelmek közt volt, addig két mértföldnyire tőle egy másik szív hasonló fájdalmakon ment keresztül: a végzetes napot Edith sem felejtette el; e keserű hangon ejtett szó : az őrültség visszatér, szive mélyéig hatott; egy hónap óta Aloys homlokára szegzett tekintettel élt, egy hónap óta remegett, midőn látta, hogy azok a bánatos mosolyok, melyeket ő a szerencsétlen ifjú ajkaira visszavarázsolt, egyenként eltűnnek. A július 31-ike őtet is olyan aggodalmak és félelem közt kapta, mint Aloyst, s bár az ifjú délelőtt sohasem látogatta meg, ma már kora reggeltől kezdve várta, azt gondolta, hogy sietni fog hozzá, és szükségét érzi, hogy szomorúságát megoszsza. A reggel, a dél és a délután is elmúlt és nem jött. Édith nyugtalansága rggálylyá vált, mert e távollét rész előjel volt; este lett és Aloys még sem jött el: izgatottan az erkélyre lép, honnét az egész vidéket beláthatja, sóvár tekintettel, hol a Bochmel úr felé vezető útra tekint, hol a toronyórára , már hét óra. Az élet fontosabb válságaiban, midőn boldogságunkat egy esemény valósulásától függesztjük fel, bizonyos számú napokat engedünk át a sorsnak, s ha a határidő lejárt, vele együtt reménységünk is elenyészik. Azt mondjuk magunkban: ha az a dolog nem történik meg ekkor, sohasem fog többé megtörténni; hat óráig várom — gondolta Edith magában; s midőn a toronyóra a hét óra ütésének utolsó kongása elhangzott, az utána következő csend a halál némaságának tetszett; szintén nem jött el, Aloys el volt veszve ! . .. . Képzeletében minden fájdalmában részt vett; egyedül látta, amint kétségbeesetten a csapás ellen küzd, s egy vigasztaló szót sem küldhetett hozzá! bosszankodott, hogy nagy szánalma oly tehetetlen: az enyhítésre és vigasztalásra, ezerféle utat és módot keresett: az istent, az isten anyát és az angyalokat segítségül hívta; az egész menyországot kérte, hogy küldjön egy olyan gondolatot, mi által ez ifjat megmenthesse, midőn a véletlen egy nagyon egyszerű, de az ártatlan és ifjú lélekre hathatós orvosságot nyújtott kezébe. Az erkély alatt lépéseket hallott, s Etcbahont látta közeledni, két élő fogolymadarat tartott kezében . — Kisasszony, tudom hogy szereti a mail arakat, hoztam egy párt. — Lépjen a terembe, én oda lemegyek. — Edith rögtön lement s megköszönte a madarakat. — Kisasszony, — mondá Etcbahon, a maga módja szerint nevetve és másfelé nézve, sohas köszöngesse annyit, mert nekem is van egy kis kérésem. — Ugyan mi ? halljuk! — A feleségem ma reggel megszaporodott, s azért jöttem, hogy kérjem meg a kisasszonyt, válasszon egy nevet fiamnak. Edith szomorúsága daczára is mosolygott s azt válaszolta : — És ezt a szép foglyokat csak azért hoztad, hogy nevet válaszszak? — Én bizony nem kissasszony — mondá ravasz mosolylyal — sokkal nagyobb dologra kérném, szorosnak is többet ért, mikor a jelen volt . Ilyen 105 írtért sem akart venni. A felszólalókat pedig azzal absertigálta a végrehajtó úr, hogy „teljhatalmánál fogva jogában áll a kikiáltási árt tetszése szerint felemelni, vagy leszállítani.“ Helybenhagyjuk ez argumentumot akkor, ha az államnak hasznot hajt, vagyis ha elég árverező (ártemelő) van jelen, de mikor kevés a vevő, és az egyiket jobbat olcsón, a másikat roszabbat 590-kal többre tartják : ez igazságtalan és kárhoztatandó eljárás, amely, mint most is, mindenkor oda vezet, hogy egy-kettőnek olcsón juttat (!) az állam tenyészállatokat, a többiek pedig kénytelenek indignatióval tartózkodni a vételtől. Felhívjuk azért a kormányt, hogy jövőre szakavatott, tapintatos és igazságos disponenst küldjön. Furcsa különben az is, hogy az árverésre a kisbéri commandans részéről a megyei alispánok német nyelven lettek meghiva. Megtörtént erre, hogy a komárommegyei alispánság a „német meghívót“ visszaküldötte — kérvén, hogy az hazai nyelvünkön intéztessék , a mi nem történt meg ugyan, de az alispánság eljárása igen dicséretre méltó. Kisbér a magyar államé, magyar minisztérium felügyelete alá van helyezve, joggal megkövetelhetjük ily botrányos eljárás megszüntetését ! Végül meg kell említenünk, hogy a kisbéri igazgató úr s kivált az igazgatósági hivatalnokok a legnagyobb előzékenységgel viseltettek a vevő közönség iránt; többi közt fogataikon kivitték őket a majorokba, s a tenyésztés minden részleteit szakértő alapossággal magyarázták. Ezáltal tetemesen emelték ugyan a verési hangulatot, de fájdalom, nem voltak képesek a miniszteriális teljhatalmazottnak tapintatlanságát ellensúlyozni. Jó gazda. KÜLFÖLD. — Szept. 1. — Spanyolország. Madridi hírek szerint a rendkívüli tartalék számára elrendelt újonczozás 100.000 embert hozand a hadseregnek, kikből 20.000 hadköteles ki fogja magát váltani. Aug. 27-én Serrano elnöklete alatt minisztertanács volt, melyen semmi nézetkülönbség nem merült föl. A válságról terjesztett hírek tehát egészen alaptalanok. A két német ágyunaszád, mely aug. 24-én érkezett a spanyol vizekre, egy aug. 28-ki sürgöny szerint az utóbbi napon a ciscayai partokon s a Bilbao folyamban czirkált. Egy távirat jelentése szerint Barcelona vidékén sok helységben lehetetlen az újonczozást megtartani. Olaszország. Az olasz lapok azon hírrel foglalkoznak, hogy Sella, az ismert financzpolitikus s az előbbi kormány pénzügyminisztere, e minőségben a Minghetti-kabinetbe fogna lépni. A lapok legtöbbje e hírt valószínűnek tartja, s igen óhajtandónak mondja Sella úr belépését a kormányba. Ha ez megtörténik, Minghetti gróf, a miniszterelnök, ki eddig pénzügyminiszter is volt, az üresedésben levő közoktatási tárczát veszi át s továbbra is elnöke marad a kabinetnek. Beszélik azonban, hogy Cantelli belügyminiszter le akar köszönni, ha Sella tárczát vállalna. Sellát Olaszországban kitűnő pénzügyi szakembernek mondják , ő volt a Lanza-kormánynak is legbefolyásosabb tagja. Csakhogy az mégis különös lenne, ha a Minghetti-kormányba lépne, mert épen a mostani miniszterelnök és társai voltak azok, kik őt pénzügyi politikája miatt megbuktatták. — A kormány Siczilia sziget katonai kormányzójává az erélyességéről ismeretes Pallavicini tábornokot akarja kinevezni. — Az „Italie“ jelenti: Ausztria-Magyarország és Olaszország egyezményt írtak alá, mely a két fél tengerészeit a kölcsönös útlevélkötelezettség alól felmenti. Franczia köztársaság. (Egy katholikus congressus, Arenenbergben és Maine- et Loireban.) Mint a ,,Temps“ jelenti, Lyon városa legközelebb egy katholikus congressus színhelye volt. A congressusnak nagyszerű czéljai vannak. Nem törekszik kevesebbre, mint Francziaország összes munkásait egy szövetség hálózatába vonni, s a papság és bourgeoisie vezérlete alá helyezni. E czél elérésére háromféle intézményt alapít a congressus. Első a „műhely,a mely a korcsmákkal, munkáslakásokkal, keresztényi nyugintézetekkel a családok számára, a boltokkal, élelmezéssel, ruházattal, fűtéssel, s több efélével fog foglalkozni. Második intézményül a katholikus legény-egyletek szerepelnek. Ezekben a „Munkálkodó Jézus“ czímű társaság fog felolvasásokat tartani, értekezéseket s népies könyveket osztogatni. A harmadik intézményt az egyházmegyei propaganda-bizottságok képezik, melyek minden egyházmegyében az agitatio központjai lesznek. Ez intézmények czélját sokféleképen kifejezték s indokolták a congressus szónokai. Az egyik igen érzékenyen hangsúlyozta, hogy minden munkást be kell vonni ebbe a keretbe, különben a társadalom a pogányságba hanyatlik vissza. A pogányság és a suillabus között nem lát középutat a congressus. Egy előadó azt mondá jelentésében, hogy a katholikus legényegyletek zsinórmértékül a társadalomnak szent Péter által adott definitióját ismerik és követik. Hanem hát ide is talál a közmondás: sokat akar a szarka stb. Egy jelentés szerint a már szervezett 80 legény-egyletnek valami kétezer „igazgató tagja“ van, s tízezer keresztyén munkást óv meg a romlástól. Ami nem igen vigasztaló arány a legény-egyletek hódításainak szempontjából, amennyiben csak öt megmentett munkás lélek esik egy-egy mentő igazgató tagra. Ha ez az arány így marad, nehéz lesz a congressusnak elegendő lelki „igazgatót“ találni a töméntelen sokasága veszendő munkás lelkek megmentésére. — Arenenbergben nagy értekezletet terveznek. Egy párisi lap azt jelenti, hogy Arenenbergben, Eugenia excsászárné jelenlegi lakhelyén, szept. 4-én nagy bonapartista értekezlet tartotik, melyen a többek közt Roucher és Chevreau Henrik, a császárság utolsó belügyminisztere, is részt vesz. A vendégek több napig fognak Arenenbergben időzni. — Maine et Loire megyében a bonapartista jelölt is megszólalt immár. Berger úr ez, aki Maillé köztársasági, és Bruns septennalista jelöltek ellenében, hitvallás gyanánt múltjára hivatkozik s a szolgálatokat emlegeti, melyeket a császárságnak tett. Egy kicsit hizeleg a magentai herczegnek is, s törekvéseit támogatni ígérkezik, s nem fogja megengedni, hogy Mac-Mahon kormánya pártok feletti színezetéből kivetkőztessék. Hangsúlyozza egyébiránt a népre hivatkozást, s epedő pillantásokat vet a császári család felé. N Németország. (Sedán-emlékünnepe. A parlamentről.) Mire e sorok az olvasó elé kerülnek, széles Németország majd minden jelentékenyebb pontján, ahol t. i. katonai helyőrség van, a sedani diadal emlékünnepét ülik. Mint már alkalmunk volt megjegyezni, ez ünnepély tulajdonképen tisztán katonai színezetűnek volt tervezve. Egy ízben felmerült ugyan illetékes körökben a gondolat, hogy Sedán napját nemzeti ünneppé kellene decretálni. Azaz meghagyni rendeletileg, hogy e nap megölessék illő hazafias lelkesedéssel. De aztán jobban meggondolták e rendelet esetleges compromittáló következményeit s felhagytak a dekretálás eszméjével. Egy félhivatalos német lap akkor oly magyarázat kíséretében tudatta ez eszme elejtését, hogy a császár sokkal jobban fog örülni, ha a német nép önszántából avatja ünneppé e napot, s csak az emlékoszlop leleplezésének óhajt hivatalos színezetet adni. A „német nép“ azonban igen lassan buzdult a félhivatalos serkentésre és ezelőtt két héttel még alig registrálhatott öt-hat olyan helyet a sajtó, hol a népünnep előkészületeinek csak látszatja is mutatkozik. Jött azonban Ketteler püspök úr az ő két. kath. megtiltó rendeletével és ime, az arczulütés bámulatos eredményeket szült. Még olyan helyeken is, ahol annak előtte semmi kedvet nem mutatott a „német nép“ odaállni a militarizmus ünnepélyéhez orgonaszijhúzónak és obligát decoratiónak, melyet semmibe se vesznek, — egyszerre csak felébredt az a valami, amit a mainzi püspök elfojtani akart, és most el lehet mondani, hogy Ketteler úr csakugyan átalakította a katonai ünnepet népünneppé. Majd megtudjuk, milyen sikere lesz az előkészületeknek, melyekről most hasábszámra közli a tudósítást a félhivatalos sajtó. A német parlament jövő ülésszakáról az hallatszik, hogy csaknem kizárólag igazságügyi törvényjavaslatok fogják betölteni. E javaslatok legtöbbje már kész; a szövetségtanács a csődtörvény tervezetén most dolgozik s legközelebb ezt is befejezi. A kormány terve oda irányul, hogy a parlament ülésszaka lehető rövid legyen s azon kellemetlen körülmény semmiesetre se következzék be, hogy a német parlament a porosz országgyűléssel egy időben munkálkodjék. Ennek kikerülésére a parlament karácson előtt három hónapra el fog napoltatni, s 1875. tavaszán hivatik rövid ülésezésre ismét össze. Az elnapolás idején 30 tagú bizottság fogja az igazságügyi javaslatokat tárgyalni. E bizottság két osztályból álland, melynek mindegyikében 12 tag fog működni, a többi hat tag mindkét osztályban részt vesz s az előadói tisztet teljesítendi. _________ A közbiztonság Szicziliában. Több ízben jeleztük a közbiztonság siralmas állapotát, mely Sziczilia közlekedési és gazdasági viszonyaira egy idő óta igazán megdöbbentő hatást gyakorol. Általános lett a zúgolódás a kormány ellen, hogy ez állapotot ennyire engedi fejlődni, s La Porta szicziliai képviselő még június hóban egy nyílt levelet intézett a belügyminiszterhez, súlyos vádakat emelve a kormány ellen mulasztásai s erélytelensége miatt. Akkor Cantelli belügyminiszter válaszában megnyugtatni igyekezett a panaszkodót, felsorolván az intézkedéseket, miiket a kormány a baj orvoslására foganatosított, vagy szándékozik. La Porta képviselő két hónapig várta ez intézkedések hatását. De az alatt nem, hogy jobbra fordult a dolog, sőt mint a palermói esküdt,széki botrány (mely lapunkban is ismertetve volt) bizonyítja még inkább elmérgesedett. Most La Porta ismét levelet intézett a belügyminiszterhez, melyből a sziciliai állapotokat ismertető részt a követke-zőkben átvesszük: „Majdnem két hónapig vártam — úgymond levelében — a válaszszák Meg akartam ítélni az intézdések hatását, melyeket a kormány foganatosítani igért. Ma azonban megismerheti ön is miniszter úr, hogy a kisérlet igen roszeredményeket szült. A bűntettek szaporodtak azóta, s a legvakmerőbb rablások lettek a válasz, a kormány azon intézkedésére, hogy a banditákra díjat tűzött ki. A banditák nagyobb összegeket raboltak, mint fejeikre kitűzve volt, sőt egyik főnökük a közadókra is rátette kezét. A rablók a díjkitűzésre repressáliókkal feleltek, s ezt annyira vitték, hogy a birtokosok nemcsak hogy minden mezőgazdasági terményeiket folyton fenyegetve látják, s a mezei munkákat sem végezhetik, de még városaikból és falvaikból sem mernek kilépni a fenyegetések és rabló portyázások miatt. Fölösleges előszámlálni a rablások, bűntettek és megfélemlítések hosszú sorát. Másrészt a rablóknak katonai karhatalommal való üldözése, bármily fényes próbája legyen a csapatok hazafiságának, bátorságának és önmegtagadásának, nem eredményezett egyebet, mint hasztalan fáradságot és a katonaság prestige-jének comprommittálását, mert a rablóbandák, könnyen menekülhetnek az ilyen üldözés elől, egyik vidékről a másikra csapnak át, gyilkosságok s lopások nyomait hagyván maguk után, megfélemlítvén a lakosságot, s megingatván bizalmát a kormány iránt. „Szicziliában, ön tudja jól, nem létezik és nem is létezhetik olyanféle banditaság, mint ezelőtt a calabriai hegységben tanyázott, hol a nép hagyományai s a terrénum egyaránt kedvezett neki. Szicziliában nem nagy a gonosztevők száma, de annál nagyobb a szövetségeseké. Ezek mindig támogatják a rablókat az elhatározott vállalatokban, s menhelyet adnak nekik, így igen gyakran megesik, hogy a katonaság közeledtével a rabló, vagy az orgazda békés földmívelővé alakult át; karabélyát néhány lépésnyire elrejti, s nincs mitől félnie. Ha tehát a katonaság adiójának nincs segítségére egy jól szervezett rendőrség, mely ismeri a helyeket, személyeket, erkölcsöket s a tájbeszédet, hasztalan minden fáradság. A katonaság tehetetlen marad a gonosztevőkkel szemben. A közbiztonság veszélyeztetése oly súlyos és oly terjedt az egész szigeten, hogy közvetlen orvoslást követel; teljes összhangot és egységes irányt az actióban minden hatóság részéről; s együttes eljárást. — La Porta itt a múlt szellőztetésére tér át s szemrehányással illeti a 14 év óta egymásra következő kormányokat, hogy Sziczilia állapotát enynyire elhanyagolták. Kijut ebből bőven a mostani belügyminiszternek is, hogy a rendelkezésére álló törvényes eszközöket sem használta kei, s amit tett is, terv nélkül s a viszonyok teljes ismerete nélkül tette. Félszeg intézkedés, vagy félrendszabály volt minden, ami történt. Kárhoztatja a hiányos rendőri szervezetet, azután reflektál a miniszter azon megjegyzésére, hogy Szicíliában a banditákat pártoló igen kiterjedt hálózat teszi oly nehézzé a baj orvoslását. „Nem tagadom — mondja erre La Porta, — hogy sajnos pártfogás esetei gyakran fordulnak elő s hoszant, hogy a kormány nem tudta ideje korán megbüntetni a vétkeseket, de azt, hogy a pártfogási rendszernek egész nagy kiterjedt hálózata lenne, tagadom. Meg van igen is, nagy mértékben, mit én a félelem complicitásának neveznék, s ami a kormány gyöngeségének következménye, a menynyiben a gonosztevők hatalmának s büntetlen garázdálkodásaiknak észleléséből ered. A vakmerő csíny, mely a palermói esküdtszéket terrorizálta, a pártfogásnak olyan ténye, melyet a kormánynak sohase lett volna szabad lehetővé tenni. „A birtokosok, a gonosztevők ez áldozatai vájjon habozhatnának-e könnyűvé tenni a kormány repressív működését, ha elhatározottságot, erélyt és folytonosságot tapasztalnának e működésben? „Ha azonban, mint Castrogiovanniban történt, a felszólalás segélyért, mely a bűntetteknek elejét vegye, a kormányzati rend megsértésének vétetik, s a községi tanács, mely e felszólalást tolmácsolja, feloszlattatik; ha békés falusi háztulajdonosokat tesznek felelőssé a rablókért, sőt ezek bűnrészeséül marad a gyilkosság, mely fényes nappal veszi életét egy nemzetőrnek, megtorlásul, a miért egy rablót merészen elfogott: van-e joga a kormánynak elszigeteltségről panaszkodni ? „Fájdalmasan esik megvallani, de tovább titkolni vétek volna a hazafiság ellen, a hogy a tekintély elve majdnem teljesen meg van semmisítve e lakosság között. Sőt azt is kimondom, hogy a bizalmatlanság a kormány iránt oly sokra hágott, miszerint vannak, kik összehasonlítván a kormány erélytelenségét a rablókkal szemben, s azon erélyt, mely a Romagnában kifejtetik, igen különös feltevésekre jutnak a minisztérium politikáját illetőleg Világosan kijelentem, hogy ez merő képtelenség. De annyi bizonyos, hogy a kormány Szicíliában elégtelen feladatának megfelelni, s hogy az adófizető birtokosoknak joguk van az adószedő kormánytól megkövetelni, hogy kötelességét teljesítse.“ Orosz lapok a spanyol ügyekről. Miután a spanyol kormány elismerési ügye napirenden áll, nem lesz fölösleges a félhivatalos „Odesskij Viestnik“ e tárgyban írt polemicus vezérczikkében kifejtett nézeteket idézni. A bekövetkezett elismerések előrebocsátása után figyelmezteti olvasóit arra, hogy a szóban álló kérdés igen szövevényes és kényes, s megjegyzendőnek találja, hogy valóban szabadelvű államoknak nem épen azok tekintendők, melyek a spanyol eseményekre a pseudo-liberális párt szempontjából néznek, mely a priori Serrano kormányának részére áll. Véle- iménye szerint a spanyol kérdésben a szereplő főszemély nem holmi Don Carlos, ki a spanyol koronára a salis örökösödési jog nyomán igényeket emel, s nem is holmi Serrano, ki a tettleges megtagadás alapján tartja a hatalmat kezében, hanem maga a spanyol nemzet, melynek kizárólagos s kétségtelen joga van többség által meghatározni maga felett a hatalmat. Most azonban, köszönet a madridi tábornokok és magasabb méltóságok carmarillája által színpadra hozott felforgatásnak, Spanyolországban nincs népképviselő testület, s határozottan lehetetlen megmondani, melyik részre hajul a nemzet többsége. Hogyan lehet tehát elhatározni magát minden meggondolás nélkül Serrano kormányának elismerésére épen csak azon okból, mert ezen elismerés megfelelő a német politika „magasabb combinációinak“ vagy a bécsi tőzsdecentralista emberek törekvéseinek. Az egyenes józan értelem kalauzolása szerint a Spanyolországra úgy mint egész Európára nézve nehéz égető kérdés gyökeres megoldására kétféle út vezet: vagy az európai hatalmak elfogulatlan beavatkozása, mely mind a két harczoló részt a fegyvernyugvás megkötésére s annak meghatározása végett, mily kormányt akar a spanyol nép — a nemzeti gyűlésnek egy semleges helyen leendő összehívására kényszerítené; avagy pedig részrehajlatlan beavatkozás, teljes szabadságot engedve a hadakozó feleknek arra, hogy házi viszályukat fegyverrel ugyan, de tisztességes harczban s a rendes háború nemzetközi jog szabja feltételeinek épségben tartása mellett döntsék el. Mindenki akár erkölcsi, akár pedig tettleges — egyoldalú beavatkozás nem lenne egyéb — legyen az Serrano vagy Don Carlos javára — mint megsértése a tiszta democratikus és szabadelvű elvnek melynél fogva az interregnum és bárminő törvényes államhatalom megüresedése esetében minden nemzet fel van jogosítva óhajtásának s vonzalmainak megfelelő kormányt megalapítani. Ha pedig Spanyolországnak a polgárháború retteptőségeitől megszabadítása végett elkerülhetlennek mutatkoznék, a fent érintett elvet mellőzni s a hatalomnak erőszakos birtokbavételét törvényesnek elismerni, világos, hogy ilyen esetben a körülmények gondosan megfontolandók, s hogy a spanyol nemzet legelső jogának megsértése, fontos, elvi és teljesen önzés nélküli indokok által igazolandó lenne. Csikkének végén polemizál a bécsi sajtó ellen. Tekintettel a felhozott érvekre, úgymond, különösen veszik ki magukat a bécsi lapok Jeremiás-siralmas l epés kifakadásai a miatt, hogy Oroszország vonakodik a spanyol kérdést a német és bécsi lapirodalom által ajánlott programm szerint haladék nélkül elintézni, mindenféle sophismát és fogásokat használnak, hogy Oroszországot megszényenitsék s az ibériai félsziget üdvözitésére általuk bemutatott receptterv emberségességéről s szabadelvűségéről meggyőzzék. Ezen jeremiadákban ázsiai politika, hátramaradás, emberszeretet hirdetése található, csak azon öntudat nincs bennök, hogy ezen liberális közegek az orosz kormány részéről a spanyol ügyben tanúsított tartózkodásnak elitélése által, maguk tapossák azon magasztos elvet, mely minden valóságos szabadelvű tannak alapkövét képezi. A moszkvai „Russkija Viedomosti“ Don Carlosnak az európai hatalmakhoz intézett emlékirata ellen száll síkra, ez okmányban kérkedést, hazugságot, tényferdítést s elbizakodást találva. Ha a köztársaság ügye valóban bukott, ha a trónkövetelő előőrsei igazán már Madrid kapui előtt állanak, akkor — így okoskodik az orosz lap — nem volt szükséges nyilatkozványok által az európai hatalmak kegyét keresni, akkor legjobb lett volna a fővárosba bevonulni s onnét kérkedni azon győzelmeivel, amelyekben most egyelőre senki sem hisz. Ha a köztársasági hadsereg végleges megsemmisülésének előestéjén áll, mint Don Carlos állítja, akkor nem volt oka a külbeavatkozástól félni s csak kacsagnia kellene azon könnyelműség fölött, hogy az európai kormányok elismerték a spanyol köztársaságot oly pillanatban, mikor lételének végórája már ütött. A hivatalos lapból. Vallás- és közoktatási magyar miniszterem előterjesztésére Réthy Mórt a kolozsvári tudományegyetemhez a mennyiségtani természettan tanszékére a rendszeresített illetményekkel nyilvános rendkívüli tanárrá nevezem ki, azon jogosítványnyal, miszerint mennyiségtanból is előadásokat tarthasson. Kelt Bécsben, 1874-ik évi augusztus hó 15-én. Ferenc. József, s. k. Trefort Ágoston, s. k. A vallás- és közoktatásügyi magyar miniszter Mezey József és Meri Ferencz tanárokat a zombori államgymnasiumhoz rendes tanárokká nevezte ki. Az igazságügyi m. kir. miniszter, az 1874. évi XV. t. sz. 2. §-ban nyert fedhatamazásánál fogva Gyorgyovánszky György ó-becsei járásbirósági albirót a zombori, Szabó Sándor szigetvári járásbirósági albirót a nagy-kanizsai, Thóth Lajos szoboszlói járásbirósági albirót a nagy-károlyi, Kolos Gyula tokaji járábirósági albirót az ilosvai, Pásztory József kőszegi járásbirósági albirót a kis-czeli, Taug Emil körmöczbányai járásbírósági albirót a malaczkai, Szabó Józef félegyházi járásbírósági albirót a makói Bethlenfalvay Antal szepes-szombati járásbirósági albirót a nagymihályi, Réffy Imre kunhalasi járásbirósági albirót a zalaegerszegi kir.