Ellenőr, 1874. október (6. évfolyam, 269-299. szám)

1874-10-01 / 269. szám

Előfizetési árak: Egész évre . . 20 frt. — kr. Évnegyedre . . 5 frt. — kr Félévre . . . IO „ — „ Egy hónapra . 1 , 80 , Egye» szánt ára 10 fcrajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-ntcza 6. sz. Semmit sem közlünk, ha nem tudjnk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. POLITIKAI NAPILAP. Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-ntcza 6. sz. (Eégrády testvérek irodájában). Kiadó-hivatal: Előfizethetni helyben és posta utján* nádor-atcza 6. sz. a. A lap szétküldésére vonatkozó reclamátiók Légrády ‘testvérek irodájába (nádor-ntcza 6. sz.) intézendők, 269. szám. Budapest, csütörtök, október 1. 1874. TI. évfolyam. Az „Ellenőr“ ára Hifiit eddig: Egy évre ............................. . 20 forint, — kr. Félévre ............................ 10 „ — kr Negyedévre ....................................'> >» — ^r* Egy hóra ...... 1 » 80 kr. Az előfizetést, — postai utón vagy sze­mélyesen — nyugtázza az „Ellenőr“ kiadó-hivatala (Pesten, nádor-ntcza, 6. sz.) Százalék a könyvárusi nton történő megrendelések után az „Ellenőr* részéről nem adatik. TÁVIRATOK. Bécs, szept. 30. A „Neue Freie Presse“ egy perui távirata jelenti: A „Soir“ szerint, donna Margarita, don Carlos praetendens neje, kitilta+ott Panból. Berlin, szjpt. 30. A „Provinzial Correspon- deuz“ kivonatokat közöl a „Petersburg“ egy cik­kéből, mely a spanyol kérdésből származó nézet­különbségek daczára a Német- és Oroszország kö­zötti jó egyetértést constatálja. A „Provinzialcorr.“ még hozzá teszi: Ezen nyilatkozat megfelel a német és orosz kormány részéről az illető véle­ménycsere alkalmából nyilváuitott felfogásnak. Berlin, szept. 30. A „National Zeitung“ megerősíti a „Times“ fairét a Don Alpbonsnak fizetett orosz nyugdíjról, és azt írja, hogy ezen tisztán nem hivatalos, azeiőtt Miklós czár magán pénztárából folyt segély-pénz fizetése Sándor czár által trónraléptekor átvétetett, de azon pillanattól fogva beszüntetett, melyben Don Alphons a spa- uyel határt fegyveres erővel átlépte. Páris, szept. 30. Az osztrák császárné hol­nap Boulogneba érkezik. — Mac-Mahon tábornagy utazásából már visszatért. London, szept, 30. A „Moringpost“ con­statálja, hogy Angliából a carlistáknak nagy meny- nyiségtt fegyverek és munitio szolgáltattatok Róma, szept. 30. A pápa a franczia kép­viselőket, Ernőül CbesneloDg és Beauregard ura­kat tegnap magán kihallgatáson fogadta. Belgrád, szept. 30. Milan fejedelem már megérkezett. — Hírlik, hogy a belügyi miniszter visszalép. Prága, szept. 30. A „Bohemia“ jelenti, hogy a tartományfőnökök megbizattak valamennyi fel­függesztett világpapi jövedelmeket, a felekezeti tör­vények értelmében,a vallási alapba származtatni. Szt.-Pétervár, szept. 30. Az orosz császár meglátogatta Sebastepolban a múzeumokat, a Wla- dimir-kalhedrálét és a csapatokat. Kedden vissza­utazik a császár Livádiába. Utolsó posta. * Királynőnk jelen volt — szept. 26-káu — Portsmonthban egy torpedo kísérletnél. Ez a pokoli gép 500 fontnyi Jőgyapotból készült s 63 lábnyira merittetett el a tengerben, 60 lábnyi távolságban az „Oberon“ nevű hajóhoz. Midőn a torpedo szétrobbant, a hajó félredüit, de hogy tör- tént-e valódi baja, még nem tudni. * Thiers urnák a romániai fiatalság — 1000 aláírás — egy érmet küldött volt a franczia terület felszabadulásának emlékére. A „Temps“ közli most Thiers köszönő levelét, melyből át­vesszük a tanácsadó részt: „Szeressék önök a szabadságot, de nem azt, mely csak egy napig tart s az erőszakos rohamok eredménye, hanem azt, a melyet rend, kitartás, folytonos haladás által szerezhetni meg, s a mely egyedül tartós, mert az egyedül kiérdemelt. Sze­ressék önök a függetlenséget, de tartsák eszükben mindig, hogy a nemzetekre ép úgy, mint az egyé­nekre nézve csak az általános jólétben van jólé­tük biztosítéka; s ennélfogva tartsák tiszteletben önök a világ békéjét, melyet leginkább kell meg­becsülni épen azon népeknek, a kiknek független­sége uj keletű, mert a háború egy koczkára tenné egész függetlenségüket. Legyenek önök összetartók, higgadtak, munkásak s nyerjék meg Európa be­csülését, melyhez már jó útban vannak és igy fog­nak önök legbizonyosabban eljutni oda, hol bizto­sítva érezhetik függetlenségüket és szabadságukat. Bocsássanak meg, hogy rokonszenvükre tanácsadással felelek, de ez rendesen a szerepe mindazoknak, a kik áthaladtak a földön s ezt ismerik és nem so­kára elhagyják ..............“ A levél kelete Páris, szept. 22. Budapest, szept. 30. Egész litániát bocsátanak közre „jól értesült“ lapok a kormány serénykedéséről. Minden szak és minden ág képviselve van a nagy munkaprogrammban, mely a jövő ülésszakra vár. Győzelmes önhittséggel kür­tölik kormányvédő lapok, hogy teendő hiá­nyában most az egyszer nem akad föl a parlamenti gépezet, csak aztán birják szí­vósságban és gyorsaságban. Bizony szép tőlök, bogy vívmánynak ismerik be azt is, ha a képviselőház előre­láthatólag nem lesz kénytelen vesztegelni és napot nap mellett üres szalmacsépléssel tölteni. De hát addig kötve hiszünk a ko­mának, mig a nagy munkaprogramra csu­pán a jobboldali lapok hasábjain bujdokol merész tervezgetési töltelék gyanánt, és úgy a javaslatok, mint a sorrend közül nagy szerep jut a találgatások s hozzávetéseknek. Annyit minden „jól értesültség“ nélkül is tudhatott mindenki, hogy a pénzügymi­niszteri előterjesztéseknek jut ki a szeren­cséből, a többi tárgyakat megelőzőleg ven­ni igénybe az országgyűlés „becses“ idejét. Talán ahoz sem kellett különös bübáj, hogy a pénzügyi kérdések valamikor a karácsonfa családos örömei között fogják megélni az elintézés boldogságát. Megrögzött szokás már az nálunk, hogy mindig a pénzügyek foglalják el a napirendet és lopják az éve­ket. De azért az államháztartás egyensú­lyáig s a normál költségvetések állapotáig legalább is oly köves-tövises az ut, mint er- kölcspredikatorok szerint az erény templo­máig, mely magas hegyre épült. Most vagy soha, mondogatják a hiva­talosak, s ez oly jól hangzik, hogy kíván­csiságunk ujjal számítja a napot, midőn a „most“ igéből beválik testnek. Mert restel- jük ugyan, ámde megtanítottak rá, hogy ne higyjünk azon kívül, mit készen talál saját érzékünk. Hogy a ,,most“-ra nagyon végefelé jár a türelem, azt tapasztalhatják a közvéle­mény hangulatából, mely többé nem pana- szolkodik és nem szitkozódik, hanem a kitörést megelőző hallgatagsággal vár a megoldásra, melyet kilátásba helyeztek, s ha „most“ nem teljesitik, nem áll helyre vesztett párt- hitelök „soha.“ Láthatják, hogy az életbevágó kérdé­sek másodrendű sorozata iránt mily cse­kély az érdekeltség, tekintve ama első­rendű czélt, melyet a jobboldallal szemközt követ előleg emel az ország, minthogy a vád romlásunkért egész súlyával ellene fordul, sőt nyert élességben az által, hogy nem volt annyira hazafias önérzete, az ab- dicálása iránt támasztott figyelmeztetéseket komolyan szivére venni. Tudniok kell, hogy Ghyczy Kálmán talentuma, melyet a figyelmeztetések és kényszerűség ellenében pajzsul használtak, csak kölcsön zött s a solidaris válaszfa­lak fel hó ny forgatásával a fennálló rendszer­nek egyedül a meg nem másitható parla­mentáris többség szempontjából, de nem az életrevalóság követelmény ekép enged jogosult­ságot. Ha a pénzügyér ur fáradhatlan te­vékenysége képtelen lesz a várakozást ki­elégíteni, úgy e jogosultsággal ismét az abdikálás morális kényszere cserél helyet, melyre nézve ez alkalommal bizonyára el­lenállhatatlanul fog nyilvánulni a közvéle­mény követelése. Hazánk felvirágzásának érdekéből igen kívánatos, Logy a pénzügyminiszter urnák egy rósz rendszer kellő közepébe átplántált tehetsége legyőzze a pénzügyi bajokban fel­tornyosult veszélyeket. Gyökeresen ez úgy­sem történhet a jobboldali gazdálkodás után és az uralgó rendszer mellett. Mindössze pillanatnyi enyhítésről lehet szó, mely arra alkalmas, hogy a jobboldal többségi ural­mának végnapjait a bukásig kárhozatossá ne tegye Magyarországra. Ez más szóval annyit jelent, hogy Ghyczy Kálmán pénz­ügyi műveletei a legjobb esetben csak ala­pul szolgálhatnak egy regeneráló munkára, melyet természeténél és a tények logikájá­nál fogva más egészségesebb pártnak kell majd végeznie. Annál inkább, mert a jobb­oldal egyéb irányú reformtörvényhozásra sem képes, mihelyt az akár conservativ, akár liberális szellemben hajtandó keresztül. így állván a dolgok, a legnagyobb vá­rakozással tekintünk a jövő ülésszak pénz­ügyi tárgyalásai elé, s ép azért nagyon sze­retnék, ha azoknak könnyítése végett siet­nének teljes szövegében nyilvánosságra hozni mindazon javaslatokat és előterjesztéseket, melyek e kérdéssel szoros kapcsolatban ál­lanak. Megvitatásuk úgyis rendkívül sürge­tővé vált a háromheti időköz csekélysége miatt, mely az uj ülésszak fontos eseményei­től elválasztja az országot. —** A z n j k ö les ö n, mint a „P. N.“ hallja, okt. 6., 7. és 8. napjain fog aláírásra bocsáttatni Londonban, Berlinben, Amsterdamban, Brttsselben, Kölnben, Fraknfnrtban, Bécsben és Budapesten. A felhívások szombaton vagy vasárnapon fognak köz­zétételi. Az „Ung. Lloyd“ tegnap esti számában jelent meg a következő: Nyilatkozat. Több napi utazásból visszatérve azt hallom, hogy Csernátony Lajos ur egy czikksorozatban előbb a főváros zsidó lakosait, s aztán annak német sajtóját támadta meg. Nemzetiség- s felekezetileg különválva, a la­kosság különböző elemei nálnnk részben még oly összefüggéstelenül állnak egymás mellett, mintha a népvándorlás korszakában élnénk. Hogy épen ezen ország zsidó és keresztyén lakosai közé a zsidó egyház törvényei s szokásai vagy az előbbi századok türelmetlen törvényhozásai emelték-e a a válaszfalat, azt Csernátony ur a zsidó vallásta­nok hivatott képviselőivel intézze el. Hogy e vá­laszfal részben még mindig fennáll, és hogy azt a közös miveltségi fejlődés és jóban-roszban együt­tes politikai társulás, mint azt Magyarországban már évtizedek óta láthatni, csak részben döntötte le, az tény. Commercium és connnbinm, ezeket, ismerték el az idegen népek a római nép valódi polgársága jeléül és tartalmán!. Csernátony urnák igaza van, midőn azon nézetét fejezi ki, hogy a zsidó és keresztyén lakosság közötti valóságos con- nubium nélkül, annak minden következményeivel együtt, sóba társadalmi commercium lábra nem kaphat. A ki komolyan akarja a zsidó lakosságot a keiesztyénnel egyesíteni, annak becsületesen közre kellene abban működnie, hogy azon feltéte­tek kiirtassanak, melyeken e válaszfal alapszik, nem pedig a fáradsággal elhordott köveket arra használnia, hogy egyiket vagy másikat vele meg­dobálja, elriaszsza. A durva tömegnek, minden, mi idegen, ellenséges is. Hiszi-e Csernátony nr magá­ról azon szemrehányást elhárítani, hogy a tömeg agyrémeinek njabb gynanyagot szolgáltatott ? Ennyit a dologról. A mi engem szólásra kész­tetett, az személyes ügy. Csernátony ur sze­mére hányja a főváros zsidó* lakosságának, hogy a német nyelvű lapokhoz fordul s nem a magyar nyelvüekhez. Azt is állítja, hogy a fővárosi német sajtó corrumpált, s hogy az igazságot silány pénz­ért árába kész bocsátani. Csernátony ur néhány év előtt nyilvános sze­mélyes harezot kezdett, mely fővárosi sajtónk hang­jának teljes elvadulására fenyegetett vezetni. Nem szándékom Csernátony urat a nyilvános vádolások és gyanúsítások terére követni, mert utálom egyrész­ről a nyilvános piszokban kaparászni, másrészt Coriolánként sebeimet nyilvánosan mutogatni; de kész vagyok magán utón megerősíteni s min (Len módon szavatolni, hogy Cserná­tony Lajos ur vádja, a mennyiben személyemre s az általam szerkesztett „Ung Lloyd“-ra vonatkozik, rágalom; hogy én, a mi hírlapírói kötelességeim felfogása és teljesítéséhez szükséges erkölcsi ko­molyságot és önzetlenséget illeti, egyátelában nem állok Cssrnátony ur mögött. Hogy különben az „Ung. Lloyd“ épen azon lapok közé tartozik-e, melyek iránt a főváros zsidó népessége különös előszeretettel viseltetik, azt itt nem akarom fejtegetni; ha egynek vagy másnak a lap tartalma nem tetszik, nagyon különösnek tarta­nám, ha ezért mégis járatná. Dr. Waldstein Pál. * Dr. Waldsteiu Pálról azt jegyezte meg egy barátja — on n’est jamais trahi que par essiens — hogy olyan mint madame Benoilon: soha sincs itthon, mikor valami tör­ténik, mert mindég azon értesítéssel kezdi nyilat­kozatait, miszerint „több napi utazásból visszatérve azt halottá, hogy stb. stb.“ Egyébiránt az mindegy akár hol volt; hogy pedig positarákba teszi magát midőn visszatér, az sem baj, csak reá nézve. Czik- keimet hallomásból ismervén, dr. Waldstein Pál nem sokat beszél „a dologról“ s igy nem is várhatja, hogy e felett vele vitába eresz­kedjem, kivel azon kevésre nézve mit elmondott — kivéve kérdését körülbelül egy nézeten is vagyok. Nyilatkozatának második része azonban — s csak ezért vettem át az egészet — egy sze­mélyes ügyre vonatkozik. Dr. Waldstein Pál — ki nem akar Coriolauns lenni, — ámbár sokat jár a bécsi Volscusokhoz — kijelenti, hogy a fővárosi német sajtó megromlottságára vonatkozó vád, a mennyiben az ő személyét s az általa vezetett „Ung. Lloyd“-ot illetné, rágalom, s hogy a mi a hirlapirói kötelességek felfogásához és telje­sítéséhez „szükséges erkölcsi komolyságot és önzet­lenséget illeti,“ az megvan nála is. Mint ebből látszik. Waldstein urban mégis van egy kis Corio- lannsi hajlam az önsjánlgatásra, hanem hát legyen szives felelni a következő kérdésekre: l-ször. Megengedhetőnek, „a hirlapirói kö­telességek felfogásához és teljesítéséhez szükséges erkölcsi komolyságot és önzetlenséget“ megőriz­hető eljárásnak tarja-e azt, hogy egy lapszer­kesztő elfogadjon, syn dicatus vagy bármi alakban, akármennyi részt is az alapítási nyereményből olyan vállalatok és társulatok aján­déka gyanánt, a melyeknek keletkezési természete és kibocsátandó részvényei iránt az olvasóközön­ségnek véleményt mondani feladatául tekintheti s esetleg kötelessége is ? 2 szór. Ha megengedhetőnek tartja, volt e részes, h i r 1 ap s ze r k e*z t ő létére is, az ilyen alapítási nyereményekben, s mivel in dokolja ezen eljárás jogosultságát. 3-szor. Ha nem tartja megengedhetőnek, hallott-e egypár év előtt, a Raten und Rentenbank által betheiligolt bécsi és pesti lapok névsoráról, melyet annak idejében reprodukáltak a pesti magyar lapok is, s a melyre nézve a megnevezett német lapok vagy ki- tórőleg feleltek mint a „Pester Lloyd“ vagy hallgattak, mint az „Ung. Lloyd“ s egy másik? Dr. Waldstein Pálhoz — kinek sem szemé­lyével sem lapjával nem foglalkoztam a „Zsidóink­ról“ irt czikksorozatomban — ezen kérdéseket in­tézni nem lett volna sent1 jogom sem ok, ha az „Ung. Lloyd“ kiadója és vezére elő nem áll proprio motu,hogy rágalomnak nyilvánítsa a budapesti német sajtó ellen emelt vádat, a meny­nyiben ez lapjára és rá mint szerkesztőre, vonat­kozik. A kérdéseimre adott válaszától függ, hogy vádam illik-e rá és lapjára vagy nem. Itt nem rágalomról van szó, hanem köztndomásn tényekről. Én megmondtam mire alapítom vádamat. Ha az „Ung. Lloyd és vezére nyilvá­nítja, hogy nem tartja elfogadhatónak a keletkező társulatok és vállalatok alapítási nyeremé­nyében való részeltetést: a vád nem illik rá. Ha pedig elfogadhatónak tartja az aféle B eth’ei 1 ig un got: a vád nem rágalom, hanem igazság. Tudom én, hogy Waldstein ur nem volt az „Ung. Lloyd“ kiadója és vezére azon időben, midőn a Raten-és Rentenbank hírlapi jntalma- zottainak névsora nyilvánosságra jutott; nem is vádo­lom én őt e részben semmivei; szerkesztői pályá­ját illetőleg pedig többször volt alkalmam elismerni a magyar nemzet éo állam jogainakvédelmében tanúsí­tott érzékét és erélyét; de mintán jónak látta nyilat­kozni azon vádra vonatkozólag, melyet a budapesti német sajtó ellen emeltem, természetesnek fogja találni felhívásomat, hogy hozznk hát tisztába a szerkesztők „Betheiligung“-ja iránti kérdést, mely a sajtó romlottsága iránti vádam alapját képezi s a melynek szokássá vált létezését — mi­dőn nincs Krach, mint most a grttndolási romok közt — bizonyára nem fogja kétségbe vonni dr. Waldstein Pál őszintesége sem. Csernátony. — Az első hazai takarékpénztár választmánya ma délben tartott ülésében, helyben- íagyta a Hajós József igazgató s a vidéki pénz­intézetek képviselői között létrejött szerződési pon- tozatokat. A választmány a maga köréből Brüll Miksa és Steiger Gyula urakat bízta meg azzal, logy e tárgyban az osztrák nemzeti bankkal érte­kezzenek A nevezett urak ma este Bécsbe utaznak. — Ajövő ülésszak teendőit a „Ma­gyar Politika“ a következőkben sorolja elő: Valamennyi minisztériumban igen erélyesen folynak az előkészületek aparliamentaris ülésszakra és mindegyikben több törvényjavaslat készült el, melyek mielőbbi elintézését a közigazgatás érdeke kívánatossá teszi. Magától értetődik azonban, hogy a pénzügyminiszter javaslatait és előterjesztéseit az elsőbbség illeti. E tekintetben valamennyi mi­niszter egyetért, hogy azon idő, melyet a jövő évi budget tárgyalása meg a pénzügyi javaslatok igénybe fognak venni, más előterjesztésre nem fordítható. E szerint legalább karácsonig a pénz- ügyi kérdésekkel a parliament bőven el lesz fog­lalva, Azonban a többi javaslatok is mindjárt kez­detben be fognak nynjtaíni, hogy a képviselet azon tagjainak, kik tüzetesen a pénzügygyei nem foglalkoznak, módjukban lesz tájékozást nysrni a minisztérium többi reformjai iránt. A belügymi­niszter javaslatai közt emlittetnek első helyen a törvényhatóságok kikerekitése, b városi főispánok megszüntetése, a törvényhatósági tisztviselők fele­lőssége, a közigazgatási adópótlékok; a fővárosi rendőrség és rendőri bíráskodás tárgyában készült törvényjavaslatok a kereskedelmi minisz­ter az állami, gazdászati intézetekre, a bánya és kereskedelmi törvénykönyvre, valamint az ipar­törvény némely czlkkelnek módosítására helyez súlyt, Azonkívül több consnlaris, kereskedelmi, posta- és távirdai szerződéseket fog beczikkelyezés végett be­mutatni. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a középtanodai, az egyetemi, a feleke­zeti iskolák állami felügyelete és az iskolai lapok kezelése iránt készített javaslatok tárgyalásátfogja sürgetni, A közlekedésügyi miniszter a vas­utak állami felügyelete és a törvényhatósági utak tárgyában készült javaslatain kívül még több vas­úti engedélyokmány módosítását fogja a parlia- mentnek ajánlani. Az igazságügyminisz­ter a függőben levő ügyvédi és közjegyzői törvény- javaslatokon kivül, még a perrendtartás módosí­tása, a végrendeletek külkellékei, a magyar váltó- törvény, a bírósági székhelyek beczikkelyezése, a fegyelmi eliárás tárgyában készült javaslatok tár­gyalását fogja sürgetni. A büntető törvényjavaslat jelentőségénél fogva több időt fog igénybe venni, de ennek tárgyalása is lehetőleg elő fog mozdit- tatni. A honvédelmi miniszter a védtör- vény, az egyéves önkénytesek, a katonai bírósá­gok büntető illetősége, a szállásolási ügy és a ka­tonai taxák tárgyában alkotott törvényjavaslatok mielőbbi elintézésére helyez súlyt. A pénzügyminisz­ter nagyhorderejű javaslatai már ismeretesek. Mint­hogy egyik-másik kérdés iránt már a budget tár­gyalása alkalmával a képviselőház érdemleg nyi­latkozni fog, a nem első rangú javaslatok tárgya­lása nagyobb elvi vita mellőzése mellett lehetőleg gyorsan fog a tanácskozáson keresztülmenni. — A katonasági dijakról szóló tör­vényjavaslatot illetőleg a „P. N.“ a következők­ről értesül: E törvényjavaslat a véderőről szóló törvény illető rendelkezésén alapszik, melyekben meg van szabva, hogy azon katonakötelesek, kik bármi ok miatt a hadseregbe, vagy a honvédségbe be nem sorozhatók, s hadkötelezettségüknek eleget nem tehetnek, bizonyos dijakat tartoznak fizetni, melyek a rokkant katonák ellátására és nyugdíja­zására lesznek fordítandók. Itt azonban ez csak elvileg mondatik ki: a részletes szabályozás egy külön törvénynek tartatván fenn; de ez daczára, hogy egy javaslat már ezelőtt három évvel készen volt, mindeddig nem létesülhetett. A honvédelmi miniszter, az osztrák miniszterinmmal előrebocsá- tott értekezések után, e törvényjavaslattal kívánja e kérdést végleg megoldani. A javaslat szerint a fizetendő dijak összege arányban állana azon egyenes adók évi összegével melyeket a katona-köteles ifjú, vagy azon család, melyhez tartozik, fizet. A fizetési kötelezettség ter­mészetesen első sorban a katonakötelesre, másod sorban szüleire és gyámjára s esetleg munkaadóira hárnl. A fizetési határidők elég enyhén vannak megszabva. Ezen alapon évenkint igen tetemes összeg fog befolyni, mintán azoknak száma, kik katonakötelezettségüknek megfelelni nem képesek, rendszerint háromszor-négyszer annyi, sőt több, mint a besorozottaké. E törvényjavaslatot a minisz­tertanács elfogadta. Az osztrák minisztérium ha­sonló törvényjavaslatot fog a birodalmi tanács elé terjeszteni. — 0 felsége kézirata, melylyel a hor- vát országgyűlésnek a közigazgatási szervezet és egészségügyre vonatkozó törvényjavaslatait szente- sité, tegnapelőtt érkezett le Zágrábba. E hir a „P. L.“ sürgönye szerint általános örömet szült. Az országgyűlés a legközelebbi ülésben előterjesz­tendő törvényjavaslatokat a codificationalis bizott­sághoz utasítja azonnali véleményezés végett. A lapok „zsidóinkról.“ A „Reform“ mai vezérczikkét átveszszük egész terjedelmében: „Csernátony Lajos a haldokló holt idényt, mely az idén elég eleven volt, kissé fölzavarta, merész kézzel nyalván egy darázsfészekbe, mely­ből mindig ki lehet röpíteni a darazsakat. Az „El­lenőr“ szerkesztője a zsidókról irt egy czikksort, melyben, kivévén a kiveendőket, németes voltukért keményen megleczkéztette őket. Erre igen nagy j dongás támadt a darazsak körül, s ma már min- : den fővárosi hírlap a zsidó-kérdéssel foglalkozik. Az elkedvetlenedés egy nemével kell a szomorú benyomást constatálnunk, melyet e sok czikktől kaptnnk. Kivéve Csernátonyéit, melyekkel egyet nem értünk, egyetlenegy sem teszi a jóhiszemű igazmondás benyomását. Csernátony téved, de igaz­nak hiszi, a mit mond. A többi — első sorban Jókai a „Hon“-ban, mellette a „P. Napló“, azntán a „Lloyd“-ok — jezsnitikus „rabbiMisztikával — vagy thalmndi rabbulisztikával, ha jobban tetszik, iparkodnak elmondani, a mit nem hisznek, hogy ! tessenek. Majd mindenik czikkben s«embesittetnek I a zsidókkal, kik méltatlanul megtámadtatnak, s ! náloknál még olyanabb nemzetiségi tnlzók. Mintha bizony ezek egyátalán meg nem támadtattak volna még soha. Mi lenne belőlünk, ha Csernátony s a többi lapok imának annyit a zsidókról, a mennyi csak a pánszláv gymnazinraokról Íratott. Kayser- ling főprédikátor ur, r kit Csernátony czikkei, egy különben szép emelkedett és hazafias — bár német — zsinagógái prédikációra ragadt, aligha győzné a dolgot prédikáczióval. Hajlandóbb vagyok zsidó urainknak németes voltukat megbocsátani, mint szerfölött való érzékenységüket. Mindent sza­bad szidni és ütni ebben az áldott Magyarország­ban, közösügyet, kormányt, egyenként és in cor­pore, nltramontánokat, pánszlávokat, lutheránus konventet, Gednlyt és a „kálvinista Rómát“ — csak a zsidókát nem Ők nem szoktak hozzá a kritikához. Azt mondják, hogy a kritika helytelen és igazságtalan? Annál jobb rájok nézve, annál- könnyebb czáfolni. Sajnálom, hogy zsidó nem vagyok, hadd je­lenthetném ki, mily büszkévé tettek volna Cser­nátony czikkei, s hadd mutatnám ki, mily tart- hatlanok a panaszai. Nem mintha a zsidóság átalános karaktere most is német nem volna, ha­nem mert egyrészt társadalmunkban való fontos­ságok olvasható ki ama czikkek minden sorából s ezzel van miért büszkélkedni Izrael bolyongó népé­nek, s másrészt mert módomban volna Csernáto- nyval szemben mint megdönthetetlen igazságot . konstatálni, hogy semmiféle más magyarajka nem­zetiségben vagy felekezetben az önkéntes hajlam, készség, sőt cselekvés a megmagyarasodásra nem tapasztalható oly mértékben, mint a németajkú zsidóságnál. — Ha a megindult proczesszus nem halad oly gyorsan, mint mindnyájunknak kívánnia kell, annak oka legkisebb részben a zsidóság, an­nak oka magnak vagyunk, vagy ha úgy tetszik, aka az állam. Százszor irtuk meg, hogy a ma­gyarságnak a kormány vezéreszméjének kellene lennie. Ha hazánk ország is, magyar is akar lenni, úgy kell közhivatalaiban szervezve lennie, hogy intelligens ember (kivált kereskedő!) meg ne élhessen e földön, ha magyarul nem tud. Hogy ettől mily távol vagyunk, mindnyájunk idézhet rá szomorú példákat. Ha panaszkodnunk kell egy olyan faj nem-magyar volta miatt, melyben félre nem ismerhető a magyarosodás hajlama és kedve, s ilyen elvitázhatlannl a zsidó: mit várhatónk azoktól, a kik ellentett indulattal viseltetnek a magyarosodás iránt. Zsidó kétféle van a világon. Gondolom, az egyik fajtát tőröknek nevezik. Ennek az a tulaj­donsága van, hogy valamely nemzet körében meg­telepedik, annak a nyelvével kezd élni s hova ha­marább bele is olvad az illető nemzetbe. Ezek azok, a kik Spanyol-, Franczia- és Olaszország­ban vannak. A másik fajta az, a mely Európa közepén és északkeleti részén lakik. Ez a német nyelvet tette nyelvévé, de a maga használatára még ebből is egy külön j argont csinált. Ehhez a csoporthoz tartoznak a magyarországi zsidók is. Természetök ellen való a könnyű beolvadás, és mégis, épen hazánkban látjuk e faj magasabb ér­telmiségét a nagy munkában, hogy iskoláik a egyház- községeik szervezésében a fölvilágosodással együtt or­szágutat nyissanak körükben a magyarosodásnak. Meg vagynuk győződve, ha az országban a magyarság érdekében mindaz megtétetetl volna, a mit a kormánynak, a hatóságoknak s az ország­gyűlésnek tenni kötelessége, a zsidóság körében egy csodás példájával bírnánk már a magyaroso­dásnak. Hátha még a magyar társadalom is meg­emberelné magát! így a hogy van, magára bizva, sőt az orthodox velleitások pártolása által gátol­va, nem haladhat a kívánt gyorsasággal. Szokása, műveltsége, vallása, foglalkozása, nyelve, mindene az eddigi nemzedékeknek német volt. Csoda-e, hogy lassan bontakozik ki belőle az élő sor, holott a magyar nyelv használatát sem az élet komoly foglalkozásai, sem az élvezhető szórakozások nem parancsolják rá; holott nincs más ösztöne, mely elsajátítania hajtaná, mint lcg- fölebb a hiúság s egy uj patriotizmus, melynek még maltja alig van, legfölebb csak egyeseknél. A nemzeti színházban alig van számára hely, csak oly előadásoknál, melyeket a rendes köaSneég már megunt; más magyar színházat alig tudunk mi nagy patrióták a fővárosban létrehozni; a törvény­széken beszél velők a bíró, ha tetszik khinai nyelven is, a közigazgatási tisztviselők szintén, a kormány hivatalnokai nemkülönben. Fáik Miksa nr szerkeszt nekik újságot, a kormány ez újságot protegálja közleményeivel, Jókai lefordittatja be­le regényeit, nehogy valaki kénytelen legyen ma­gyarul élvezni tollát. Fölcseperedett és föl nem cseperedett nagyságának ambitiója, hogy czikkeik, beszédeik s egyéb enunciatióik legalább németül „is“ megjelenjenek egyszerre a magyar szöveggel. Es igy tovább. Kinek van bátorsága maguktól a zsidó németektől kívánni, hogy mind e szeretetre- méltóságot ignorálják s forceirozzanak valamit, a minek szükségét hirdetjük mi in thesí, fölösle­ges voltát bizonyítjuk in praxi? Sajnálni való, hogy zsidóinknak több eddig is az érdemök, mint az önérzetök, a miért aztán oly nagy jajveszéklés támad Csernátony nehány czikke miatt. A mit én elmondtam, mindazt zsidó hazánkfiai java is tudja, a tudja ezzel együtt, hogy egy ember tévesztett véleménye csakis egy ember véleménye, melylyel szembe lehet állítani egy má­sikat, s a jelen esetben kiváltképen azt, hogy épen abban, a miben a hazai zsidók vádolva van­nak, súlyosabb vád illeti azokat, a kik többet tehetnének és annyit sem tesznek, mint a vád alá vont zsidók.“ * • * — A „Magyar Politika“ vezérczik- kéből: „Csernátony kiindulási pontja téves volt s fővádjai nem állanak. A zsidók műveltebb körei, kivált a fővárosban előszeretettel, sőt szenvedéllyel cultiválják a magyar nyelvet. Magyar vidéken ők

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék