Ellenőr, 1875. február (7. évfolyam, 32-59. szám)

1875-02-23 / 54. szám

mány hivatalba lépjen ; de ő ezt nem tartotta múlt­jával összeegyeztethetőnek. Irodalmi munkálko­­dásba fogott, törökországi tartózkodásáról irt egy kötetet, miért elfogták és Gyulafehér­várott elzár­ták. Innen kiszabadulva Borszékre ment, egész­sége helyreállítása végett; itt ismerkedett meg Si­mán Amáliával, kit egy év múlva feleségül vett. Otthonában több nevezetes író, mint Jókai Mór, Szász Károly, Xántus János meglátogatta. Halála után 2000 madárból és 8000 tojásból álló gyűjte­ménye maradt, s az idevágó müvek gazdag válasz­téka. „A jég urai“ czi­űt műve nagy feltűnést oko­zott; az akadémia is levelező tagjának választotta. Első irodalmi kísérletei a „Pesti Divatlapéban jelen­tek meg, később a „Hölgyfutárában működött, azon­kívül valamennyi időszaki folyóiratnak dolgozótársa volt. Időközben az „Új korszak“-ot, majd a „Va­dász és Versenlap“-ot szerkesztette. Majd a Hát­szegen képviselő lett, s a következő választáskor való megbukása igen leverte. Visszavonult Felső- Fejérmegyébe, hol árvaszéki elnökké választék Erzsébetvárosban élt aztán halála napjáig s kéz­iratban hagyta hátra „Magyarország gerinczes ál­lat czímű munkájának első kötetét. Egyéb művei „Fenn a légben, lenn a földön“, „Természeti tanul­mányok“ s több apró közlemény. Családjával, is­merőseivel benső meleg viszonyban élt, s általában nagy becsü­lésben részesült.­­ Jellemző, nejének, Simén Amália grófnénak levele, melyet Xántus Jánoshoz intézett, mely egész terjedelmében itt következik. Gyöngédsége és egyszerűsége szép bizonyítása az özvegy igaz lel­kének. „A mi egybekelésünket csakis kölcsönös sze­retet és becsülés kötötte. Anya lettem 7 fiú és 3 leánygyermeknek, s 22 évig éltem vele a legna­gyobb, s soha meg nem szakított egyetértésben. Sok bánatos napjait vigaszszal enyhítettem, s hom­loka fedőtt csókjaimmal simítottam. Hive voltam minden körülmények közt, s az irodalmi pályán lelkesítője, ezt dicsekvés nélkül leírhatom. De ő is az utolsó perczig forrón szeretett, ezt hiszem, ezt tudom. Azonban, fájdalom, az élet anyagi oldalával nem sokat törődött. Sokat áldozott mindenre, s mindig erején felül és számítás nélkül. Áldott jó férj, atya, barát és ember volt, ezt mondhatom. Áldott legyen az ő emléke, kit annyira sze­retek. S ha van egy más élet, úgy egyedüli vi­gaszom, hogy őt viszontlátni fogom, és szeretni is— őt, ki annyira ragaszkodott hozzám utolsó órái­ban is, a­kit életemmel mentettem volna ki a ha­lál torkából, ha tehetem.“ A beszédet élénken megéljenezte a összes ülés. Ezután a folyó ügyekre került a sor. Arany János főtitkár bejelentette C­z­i­n­á­r Mór belső s C­as­sin János, külső tag halálát. A következő ügynek, a Fáy-alapítványból kitűzött pályakérdésnek elintézése hosszabb szóvi­tába került. Négy pályamunka érkezett be, a har­madik jeligéje „Cogito, ergo sum“; ez sok tekin­tetben a magyar irodalomnak nyeresége lesz. A bíráló bizottság, gr. Lónyay Menyhért, Csengery Antal, és Weninger Vincze, szorgalommal irt műnek mondja, de absolut becsünek nem ité­l, bár kiadásra s díjazásra méltónak hiszi. A jutalmat nem érdemli meg. Pulszky Ferencz azt ajánlja, hogy a díjat adja ki az akadémia, ha az alapít­ványi szabályok megengedik. Ezen indítvány több felszólalásra szolgáltatott alkalmat, s élénk eszme­csere támadt, melyben Pulszky, Keleti, Fogarasi, Gyulai vettek részt, végre Pauler Tivadar azon indokolására, hogy ő nem emlékszik, miszerint az összes ülés valamikor a szakosztály bírálata ellen határozott volna, a bírálók véleményét az összes ülés helyben hagyta. A könyvtári bizottság több pontra jelentést adott be, egyes intézetek és társulatok kérelme iránt. Csengery Antal a könyvadakozást, addig a­míg az akadémia könyvkiadó-ügye rendezve lesz, elha­lasztani kívánja. Az akadémia csatlakozik a Csen­gery nézetéhez. Onody Bertalan tudományos gyűjtések esz­közlése végett ajánló leveleket kap az orosz tudó­sokhoz. Károlyi Árpád pedig állami ösztöndíj­ban részesül. Gr. S­z­é­c­h­e­n Antal jelenti, hogy családi ügyek miatt a párisi földrajzi congressusra meg nem jelenhetik. Helyette Pulszky Ferencz kép­viseli az akadémiát. Végre több közlekedő­ társulat tudatja, hogy Ró­mer Flóris, Xántus János és dr. Scherzi Guidó nevére a jegyet kiállította, de a kormány a tisztelet jegyesek sorából őket kitörölte, igy jegy­gyel csak esetről esetre s nem állandólag szolgál­hat A kormány ez intézkedése méltó indignatió­­val találkozott. KÜLFÖLD. — Február 22-én. — A pápai encyclica, melyet IX. Pius a porosz püspöki karhoz intézett, szószerinti szöve­gében igy hangzik: IX. Pius pápa. Tisztelendő testvérek! Üdv és ap. áldás! A mit mi, emlékezve ama megáll a­ TÁRCZA. KI JA. L -A. 2>T 3D J JA. !• II. KÖTET. IRTA yERNE jaYULA. TIZENHATODIK FEJEZET. Éjszak Árkádiája. (Folytatás.) Június közepe felé már jól előre haladt a dereglye építése, s míg Bell és Johnson ebben foglalkoztak, azalatt a többiek rendeztek egypár nagy és szerencsés vadászatot. Még iramszarvast is lőttek, pedig e vadhoz igen nehéz hozzáférni, de Altamont az indusok cselével élt, a földön kú­szott, puskáját és karjait olyformán tartva, mintha szarvak lennének, s így egész közelébe juthatott e félénk állatnak, s biztos lövésre foghatta őket. De a vadak vadja, a pézsmaökör, miből Parry egész csordákat talált Melville szigetén, úgy látszott nem látogatja a Victoria-öböl mellékét. Nagyobb kirándulásra határozódtak el tehát, részint e becses vad után, részint a keleti vidék átsz­r­­készése végett. Hatterasnak nem volt ugyan szán­déka a szárazföld ezen részén keresztül venni útját a pólus felé, de az orvos éppen nem bánta, hogy ezt a vidéket is megismerheti nagyjából. El­tökélték hát, hogy a keleti részeket bejárják. Al­tamont vadászni készült. Duk természetesen velük tartott. Június 17-én tehát, reggel hat órakor, szép tiszta, csendes időben 411fok hőállás mellett (~1- 5° centig) elindult a három vadász Doktorházából, fölfegyverkezve egy-egy dupla puskával, baltával és hóváló késsel. Duk velük. Két-három napra tervezték a kirándulást s elemózsiát is vittek ma­gukkal. Nyolcz óra tájban már jó hét mértföld feküdt Hatteras és két társa mögött. De élő állat csak nem vetődött puskájuk elé, s a vadászat csendes kirándulássá kezdett válni. Az uj földön nagy síkságok terültek, messze egész a láthatár peremjéig; tegnap fakadt erek szeldesték keresztül-kasul a sik mezőséget,és nagy csendes mocsárok vizében fürdött a harántos nap­sugár. A hol a jégkéreg fel volt szakadva, viz­­alkotta iszapos talaj mutatkozott, mely a föld fel­színén oly gyakran előfordul. Itt­ amott erraticus szirtek is találkoztak, a­minek az ilyen talaj képződésen nem szoktak elő­fordulni, s igen nehéz volt megmagyarázni, hogy kerülhettek oda; palakő- és mészkő-alakzatok bő­ven voltak mindenfelé, s különösen nagy mennyi­ségekben hevertek szanaszét bizonyos színtelen átlátszó kristályok, melyek oly sajátságos sugár­törő képességgel bírtak, mint az izlandi spath. De jóllehet nem vadászott, mégse sok ide­je volt az orvosnak geologizálni; csak úgy futtá­ban lehetett tudós, mert társai nagyon siettek. Mindamellett is tanulmányozta a vidéket, s tartotta szóval hallgatag társait, a­mennyire lehetett, kü­lönben elaludtak volna. Altamontnak nem volt kedve a kapitányt megszólítani, s ez se igen kí­vánkozott neki felelni. Reggel tiz óra tájban, már valami tizenkét mértföldnyire járhattak a Gondviselés­ várától; a tenger a láthatár alá merült; az orvos egy kis pihenőt indítványozott. Gyorsan megreggeliztek s egy kis félóra múlva tovább ballagtak megint. A föld lejtőssé kezdett válni, s az itt-ott, mélyedésekben s szikláknál megragadt hófoltok hullámos kinézést kölcsönöztek a vidéknek, mintha a sík tengert borzolná fel az erős szél. Még mindig síkságon jártak , de tenyészete nem volt a rónaságnak, s úgy látszott, hogy élő állat nem látogatja soha. — Már látom, mondá Altamont az orvosnak, hogy a vadászatban megint nem lesz szerencsénk , hiszen igaz, hogy itt bizony nem sok enni valója akad az állatoknak, de hát a sarkövi vadaknak nincs joguk sokat követelni, s valamivel előzéke­­nyebbek lehetnének. — Ne zúgolódjunk, viszont­ az orvos; a nyár ideje még alig kezdődött, s ha Barry annyi vadat talált Melville-szigetén, ide­ is csak meg­jönnek később. — Csakhogy mi fentebb vagyunk éjszakán, mondá Halleras. — Az igaz, de az éjszak puszta szó ebben a kérdésben: a hidegség pólusát kell tekintetbe venni, vagyis ezt a jeges végtelenséget, melyben a Forward-dal megfeleltünk, s most minél feljebb haladunk, annál inkább távozunk a föld leghide­gebb pontjától, s innen felül fel kell találnunk azt, a­mit Parry és Ross tub­an találtak. — Szép, szép ! sóhajtotta fel Altamont, de a sok vigasztalás mellett mégis csak inkább utazók, mint vadászok vagyunk idáig. — Türelem, viszontá az orvos, a vidék las­sanként változni kezd, s igen csodálkoznám, ha a szakadások közt sem találnánk vadat, a­hol a te­nyészet könnyebben megragadhat. — Meg kell adni, mondá az amerikai, hogy ez a vidék ugyancsak lakatlan, s lakhatatlan egy vidék. — Lakhatatlan! viszontá az orvos, nagy szó az, uram , az ember, ha úgy isten igazában neki adná magát nemzedékről nemzedékre e föld mi­­velésének, áldozatokkal s a tudomány minden ere­jével, elvégre termékenynyé tenné még ezt a föl­det is. — Azt gondolja ? mondá Altamont. — Bzonynyal! Ha ön most látná az óvilág boldog tájait, hol egykor Theba, Ninive és Baby­lon álltának, ha látná most apáink ez istenáldotta völgyeit, nem hinné, hogy itt valaha ember élhetett, még a levegő is megfertőződött, mióta az emberi lény eltűnt onnan! A természet általános törvénye az, hogy egészségtelenné, meddővé teszi a földet, a­hol még nem lakunk, mint azt, a­hol már nem lakunk. Tudja meg, az ember teszi lakhatóvá ma­gának a földet, jelenlétével, szokásaival, iparával, sőt többet mondok, lélegzésével, lassanként meg­változtatja a talaj kigőzölgéseit s a légköri viszo­nyokat, s egészségessé teszi már az­által, hogy lélegzik! Hogy vannak lakatlan földek, igaz, de lakhatatlanok nincsenek. E beszélgetés közben, természetbúvárokká változott vadászaink folyton haladtak, s elértek egy öblös völgybe, melyen egy majdnem jégmentes fo­lyó kígyózott végig; a völgy délnek feküdt, s a déli lejtők aljában némi növényzet persent ki a földből. A talaj szinte áhította a megtermékenyí­tést, szülni, teremni akart minden hü­velyknyi ter­mékeny darabkája. Az orvos figyelmeztette útitár­­sait e világos törekvésre. — Nézzék csak, mondá, valami vállalkozó gyarmatos szükség esetében nem üthetne-e ebben a völgyben tanyát? Iparral, igyekezettel, kitartás­sal, mi egészen mássá lehetne e földet tenni; nem mondom, hogy mező válhatnék belőle, mint a mér­sékelt égalj alatt, de mégis termőföld. S amin­­ha nem csalódom, lakása is van a négylábúak fa­jából. Lám, hogy ki tudják keresni a jó helyet. — A bizony, poláris nyulak, mondá Altamont, lövésre fogván fegyverét. — Megálljon, kiáltott föl az orvos, megálljon, szilaj vadász. Ezek a szegény állatok nem is gon­dolnak futásra. Hagyjuk csak őket, lám még fe­lénk jönnek. S valóban egynéhány fiatal nyulacska ug­rándozva közelgett a három vadászhoz, minden fé­lelem vagy tartózkodás nélkül; vidor, gyermeteg bizalommal szököttek feléjük a gyér avarfa és mo­horkák között. Ez még Altamontot is lefegyve­rezte. Kevés vártatva már az orvos lábai közt bo­­torkáztak, ki gyöngéden megsimogatta őket, mond­ván: — Minek ezekre puska, mikor simogatásért esdenek; ez ártatlan állatok halála mire való volna nekünk ? — Igaza van, orvos úr, mondá Hatterss, ne bántsuk. — Hát ama ptarmiganokat és havasfajdo­­kat, kik amott közelednek felénk, azokat se bántsuk ? A tollasok egész csapatja vonult a vadászok elébe, nem is sejtve a fenyegető veszélyt, mit csak az orvos háríthatott el róluk. Még Duk is megtar­­tózkodott, s ámulva nézte a csodát. Sajátságos megható látvány volt ez. A fürge csinos állatkák minden gyanú nélkül vndoran, bi­zalmasan röpködtek, szököttek az emberek körül, rászálltak a jó Clawbonny vállára, meglapultak lábaihoz, s olyan jól esett nekik a szokatlan dé­­delgetés, mintha csak azon lettek volna, hogy minél szívesebben lássák ismeretlen vendégeiket; a madarak hangos örömkiáltásokkal hívták elő egymást, a völgy minden részéből sereglettek, mintha megigézte volna őket az orvos. A vadá­szok a patak süppedékes partjain haladtak tovább, s utánuk a bizalmas állatsereg. Egy kanyarulatból kiérve nyolcz-tíz iramszarvast vettek észre, mely állatok a félig hó alá takart mohokat kapargatták ki. Gyönyörűség volt e szép, szelíd állatokat látni, büszkén emelgették m ágabogas szarvacskáikat, a nőstények és gímek egyaránt, gyapjas szőrük már vedleni kezdett, téli fehérje, nyári barnába ment át, semmivel se voltak félénkebbek, mint­­a ma­darak és nyulak. Ilyen lehetett az első ember viszonya az első állatokhoz, a világ ifjúkorában. (29. folyt. köv.) 0 SiVA Ta­­­V HATTERAS KAPITÍNI­­y podásokra, melyekre ezen ap­­szék Poroszország legfőbb kormányhatalmával a kath. érdekek üdvére és tiszteletére a jelen század huszonegyedik évé­ben lépett, soha lehetségesnek nem tartottunk, az jelenleg, tisztelendő testvérek, a ti vidékeiteken a legsajnosabb módon megtörtént: a nyugalomra és békére, melynek nálatok az egyház örvendett, sú­lyos váratlan zivatar következett. A törvényszék­hez, melyeket nemrég az egyház jogai ellen kibo­csátottak, és melyek az egyház sok hű és lelki­­ismeretes szolgáját mind a papságban, mind a hivő népben sújtották, újak járultak, melyek az egyház itteni alkotmányát teljesen megdöntik és a püspökök sérthetetlen jogait tökéletesen megsem­misítik. Ezen törvényekben a laicás rendből való bí­rákra ruházzák a hatalmat, a püspököket és az egy­házi főnököket méltóságukból és tisztekből kivetkőz­te­t­ni. Ezen törvények sokféle és nagy akadályokat készítettek azoknak, a­kik a főpásztorok távollé­tében jogszerű jurisdictiójukat gyakorolni hivat­­ják. Ezen törvények a székesegyházak káptalanjá­ról felteszik, hogy a kanonok ellenére káp­talan helynököket fognak választani, midőn a püspöki szék még nincs üresedésben. Ezen tör­vények, hogy egyebeket ne említsünk, a főelnö­kökre ruházzák a jogosítványt, hogy nem-katho­­likus férfiakat is állítsanak a püspökök helyére s őket mint a püspöki megyében a püspökökkel egyenjoguakat, az egyházi javak kezelésével és pedig mind egyházi személyek, mind a templomok fenntartására rendelt vagyon kezelésével megbíz­zák. Ti nagyon is jól tudjátok, mennyi kár és minő sokféle terheltetés és bántalmazás követke­zett e törvényekből s annyira szigorú végrehaj­tásukból. Szándékosan hallgatunk ezekről, nehogy e sok szomorúság fölemlítésével fokozzuk az ál­talános fájdalmat. De nem hallgathatunk azon balsors felett, mely Gnesen-Posen és Paverborn egyházmegyéket sújtotta. Mert miután tisztelendő testvéreinket, Mirislav posen­ gneseni érseket és Konrad paderborni püspököt börtönbe vetették s kimondották rájuk az ítéletet, mely püspöki széküktől és hivatalbeli hatalmuktól a legna­gyobb jogtalansággal megfosztja őket, ezen megyék kitűnő pásztoraik áldásos vezetésétől megrabolvák s az üldözés és kin örvényébe nyo­morultan sujtvák. Mindenesetre azt hiszszük ugyan, hogy tisztelendő testvéreinket nem sajnálnunk, ha­nem szerencséseknek kell mondanunk, minthogy — emlékezve az ur szavaira: „Üdvözölni fogtok, ha az emberek gyűlölnek és ha kizárnak és átkoznak titeket és ha neveteket megbélyegzik az ember fia kedvéért“ (Lukács 6. 23.) •— a fenyegető veszély­től nemcsak meg nem ijedtek, s a reájuk mért bün­tetésekkel szemben fontos hivataluknak megfelelően az egyházi jogokat és igazságokat védeni meg nem szűntek, hanem inkább megtiszteltetésnek és dicső­ségüknek számították amaz ország többi kitűnő főpásztoraihoz hasonlóan, a bűnösök meg nem ér­demlett elitéltetését és büntetéseit az igazság ked­véért magukra venni, ragyogó erénypéldaképen s az egész egyház épülésére. De ha őket inkább megilletik a ragyogó dicséretek, mint a részvét könyei, a püspöki méltóság lealázása, az egyház szabadságának és jogainak megsértése, az üldö­zések, melyek nemcsak a nevezett, hanem az összes porosz egyházmegyéket sújtják, azt köve­telik tőlünk, hogy mi a reánk, noha érdemünk nélkül, isten által ruházott hivatalnak megfelelően panaszolva emeljük szavunkat ama törvények ellen, melyek forrásai azon, már eddig okozott és sok más még kilátásban levő gonosztetteknek, és hogy az istentelen erőszak által lábbal tapodott egyházi szabadság mellett minden határozottsággal s az isteni jog tekintélyével föllépjünk. Hivatalunk ezen kötelességét teljesítendők, egész nyíltan ki­jelentjük ezen iratunkkal mindenkinek, a kit illet és az egész kath. földgömbnek, hogy ama törvények érvénytelenek, minthogy az e­gyház isteni szerve­zetével tökéletesen ellenkeznek. Mert nem a föld hatalmasait helyezte az ur egyháza püspöki fölé olyan ügyekben, melyek a szent szolgálatot illetik, hanem szent Pétert, kit nemcsak bárányainak, hanem juhainak legeltetésével is megbízott (János 21. 16. 17.), és ezért bármely magasan álló világi hatalom sem mozdíthatja el püspöki hivataluktól azokat, kiket a szent lélek püspökökké tett, hogy az egyházat kormányozzák. (Ap. 20. 28.) Ehhez járul továbbá következő, egy nemes néphez méltat­lan körülmény, melyet a mint hiszszük, pártatlan a katholikusok is el fognak vetni. E törvények ugyanis, melyek szigorú határozataikban súlyos fenyítéssel fenyegetik a nem engedelmeskedőket s a büntetések végrehajtására a fegyveres erővel rendel­keznek, békés és fegyertelen polgárokat, a­kik lelki­ismeretükből, mint a törvényhozóknak jól kellett volna t­­dni és figyelembe kell vala venni, joggal ellenszenvvel viseltetnek ezen törvények iránt, gyakran olyan emberek csaknem szerencsétlen és szorongatott helyzetébe jutnak, a­kiket a túlhata­­lom lesújt s a­kik annak ellent nem állhatnak. Ezért úgy látszik, mintha ama törvények nem szabad polgárok számára hozattak, hogy észszerű engedelmességet követeljenek, hanem rabszolgák­nak adattak, hogy az engedelmesség a rémület erőszakával csikartassék ki. Ez azonban nem úgy értendő, mintha azt hinnék, hogy azok teljesen ki lennének mentve, a­kik félelemből az emberek­nek inkább akarnak engedelmeskedni, mint az is­tennek , még kevésbé úgy, mintha az istentelen embereket, ha vannak ilyenek, az isteni bíró bün­tetlenül hagyná, a­kik egyedül a polgári hatalom védelmére támaszkodva, vakszerűen templomokat vesznek birtokba s bennök a szent szolgálatot gya­korolni merészelték. Ellenkezőleg mi kijelentjük azt, hogy azon istentelenek és mindazok, a kik jövőre hasonló bűnténynyel az egyház kormányzatába tolz­kodni merészelnek, a szent kanonoknak megfele­lően jogilag és tényleg a nagyobb excommuni­­catióba estek és esnek, és mi intjük a jámbor hivőket, hogy amazok isteni tiszteletéről távol ma­radjanak, tőlük a szentségeket el ne fogadják s igy elővigyázattal tartózkodjanak a velök való érintkezéssel és közlekedéssel, nehogy a gonosz élesztő a jó anyagot megrontsa. E sanyargatá­sokban a ti rettenthetlenségetek és állhatatos­ságotok, tisztelendő testvérek, a mely a többi clerust és hivőket közösen föltüzelte a nehéz kü­z­­delem­ fölvételére, valóban enyhülésül szolgált fájdal­munknak. Mert oly nagy volt szilárdságtok a kath. jogok és kötelességek megóvásában, oly dicséretre méltó magatartása mindenkinek a saját körében, hogy még a legtávolabb levő szemét is magára vonta s csodálatát keltette föl. Nem is lehet másképp. Oh! ha e sanyargatásokban némi könnyebbülést adhat­nánk nektek. De midőn ezen tiltakozásunkat minden ellen, a­mi az isteni egyház intézményével és törvé­nyeivel ellenkezik, valamint az erőszak ellen, melyet igazságtalanul gyakorolnak irányatokban, megújítjuk és megerősítjük, nem fogjátok tanácsunkat és a viszonyoknak megfelelő tanításunkat nélkülözni. Azok pedig, a kik ellenetek ellenséges érzelmet táplálnak, tudják meg, hogy ti, midőn a császár­nak azt adni vonakodtok, a mi az istené, a királyi tekintélyen jogtalanságot elkövetni s tőle valamit elvonni nem fogtok. Mert irva van: „Az istennek inkább kell engedelmeskedni, mint az emberek­nek.“ Tudják meg "egyszersmind azt, hogy min­denki közületek kész a császárnak adót fizetni s engedelmességet tanúsítani nem kényszerből, ha­nem a lelkiismeretből mindabban, a mi a polgári hatalomnak alá van rendelve. Midőn igy mindkét kötelességet helyesen teljesítitek s isten rendele­teinek engedelmeskedtek, legyetek jókedvűtek és folytassátok azt, a mit megkezdettetek. Mert nem csekély a ti érdemetek, mert türelmetek van s Jé­zus nevében tűrtök s el nem fáradtok. Nézzetek arra, a ki súlyosabb szenvedésekben megelőzött benneteket és a ki a szégyenletes halál büntetésé­nek vetette magát alá, hogy az ő hívei megtanul­ják a világ kegyét kerülni, a rémületektől nem félni, az igazság kedvéért az undorítót szeretni, a kellemest félni és kerülni.“ Végül a pápa apostoli áldásában részesíti a porosz püspököket. Oroszország. (Megint a brüsseli conferentiáról.) A pétervári „Ruszkij Mir“ különösnek, okszerűleg nehezen megvilágosítható ténynek veszi, hogy az osztrák és a franczia la­pok Derby lordnak, a brüsseli értekezlet ügyében adott elutasító válaszát közfontosságú, európai kér­déssé akarják felcsigázni. Okoskodásának lényeges része ennyiből áll. Annak van még értelme, hogy a bécsi sajtó a „hármas szövetség szilárdságát“ még egyszer, fölöslegesen, felmagasztalni kívánta; de miért találták az „osztrákok“ szükségesnek An­golországot a külügyi politika terén minden áron elszigeteltnek előtü­ntetni. Még nehezebben ért­hető meg azon epés ingerültség, a­melyet most némely jelesebb franczia lapok Angolország irá­nyában nyilvánítanak. A francziák eddig keveset érdeklődtek a nemzetközi hadviselési szokások sza­­bályosítása iránt s az orosz javaslatokhoz inkább Oroszország iránti ildomosságból, mintsem a vál­lalat gyakorlati hasznának és elkerülhetlenségének felismerése folytán simultak; miért találnak most e tárgyban oly nagy érdeket, mikor Angolország az ügy további tárgyalásától visszavonult. Mily hasz­not láthatnak a francziák önmagukra nézve az an­golokkal való előbbi barátságos viszonyaik felbom­lásában s azon „hármas szövetség“ megszilárdu­lásában, mely Francziaország állapotát éppen oly, ha nem még nagyobb mérvben elszi­geteltté teszi, mint Angolország helyzetét? Meg­lehet, a franczia publicisták, úgy mint az ausztria­iak, jelen esetet igen alkalmasnak találják az orosz kormány iránt „őszinte barátságuk“ kijelentésére, mely barátság most oly nagy divatban van mind „Ausztriában, mind pedig Francziaországban, de ezen újságírók tévednek. Oroszország egyenes és nyílt politikájának semmi közös vonása nem volt azon önszerető (aprólékoskodó), szőrszálhasogató s kötekedő diplomatával, mely a husz évi bona­­partisticus uralom alatt a francziák erkölcseibe és szokásaiba oly mélyen fúródott. Angolország éles és határozott visszautasítása, lényegében véve, a közeurópai és különösen az orosz politikára vonat­kozó jelentősége szerint, semmiben sem különbözik Oroszországnak hasonló határozott eljárásától a Serrano-féle kormány elismerése tárgyában. Vala­mint akkor Oroszország, úgy most Anglia bizonyos, teljesen törvényes indokok alapján vonakodik a többi hatalmakkal egy nemzetközi kérdésben való együttes eljárástól, s a­mint akkor a pétervári ka­binet és a többi kormányok közötti barátságos kö­telék meg nem lazult, úgy most sem kell meginog­­niok azon szűk családi-politikai kötelékeknek, me­lyek az orosz császári udvart a nagybritanniai udvarral fűzik össze. Ezután ezikkiró azt bizonyítja: HÍREK. Febr. 22. — Hála nyilvánítás. Mindazon tisztelt barátaim, barátnőim, jóakaróim, rokonaim, kik életem ötvenedik évének bezártáról rokonszenvek­­nek nyilvánításával, vagy elhallgatott érzetével, megemlékeztek, fogadják tőlem őszinte, mélyen ér­­zett hálámat. De különösen legyenek tőlem üdvö­zölve azon barátaim, kik velem ugyanazon pályá­kon, — néha eltérő utakon, — de mind egy közös czél felé haladnak, képviselőtársaim, szó­­társaim. Ez a nap rám nézve oly nevezetes volt, mintha temetésemet néztem volna végig, a­mikor nem hangzik más szó, csak a szeretet szava. Ben­nem el lett temetve minden, a­mi keserű, a mi gyűlölet. Soha sem fogom elfelejteni, hogy e napon csak egymás kezét szorítva álltunk szemközt, s bármikor állítson is bennünket ismét egymással küzdve szemközt a közügy érdeke, hivatásunk, meggyőződésünk: nálam a hideg ész parancsán keresztül fog hangzani mindig az e napra vissza­emlékeztető szív meleg intő szava, hogy még a mikor küzdünk is egymással, akkor is összetarto­zunk és szeretjük egymást és ez örök censora lesz szavaim hangjának. Isten áldja meg önöket és hazánkat. Budapest, 1875. febr. 20. Jókai Mór. — A Jókai-ünnepélyhez. A jeles regényíróhoz még most is érkeznek üdvözlő távira­tok és levelek, jeléül a nagy tiszteletnek. Bécsből a Grillparzer-egylet következő magyar táviratban köszöntötte föl: „Jókai Mór ünnepelt magyar re­gényírónak dicső ünnepélyéhez háromszoros üdvki­­vonatát küldi a bécsi Grillparzer-egylet“. Ugyan­onnan Bignio Lajos énekestől, Komáromból többek megbízásából Mihályi Ferencz, Zilahról a királyi telekhivatal, Szászvárosból a magyar polgári olvasó egylet küldtek üdvözletet. Ez utóbbié­­gy hangzik: „Egyletünk Jókai Mórt a nagy költőt és nemes hazafit születésének 50-ik napján tisztelettel s mély szeretettel üdvözli. Isten éltesse még sokáig ha­zánk és nemzetünk dicsőségére. ” A „Bihar“ szer­kesztősége Nagy-Váradról a következő sürgönyt küldé : „Folyó regényedet igy értelmeztük: „Enyém, azt a haza mondja rólad; „Tied“ a lángszellem és a világhírű aranytoll; „Övé“, a nemzet ünne­pelt művésznőjéé, szerető szíved. Érvénynyesüljön ez még sokáig!“ Megemlítjük még a következőket: Abonyi Lajos, a jászberényiek, nagyabonyiak, nagykani­zsaiak, stb. Egyesek és a tótfalusi olvasókör hosszabb írásbeli üdvözlő nyilatkozatokat küldtek. Az egye­sek közt több egyszerű polgár irata is van, ki lát­szólag küzd a helyesírással és kifejezésekkel, s még egypár gyermek — egy 14 éves tanuló, egy könyvkötőinas is felkeresték őt, hogy egyszerű s kétségkívül őszinte szavakban fejezzék ki a hálát , elismerést Jókai iránt, ki őket hazaszeretetre , nemes érzelmekre tanította. Végül ide igtatjuk leg­­első színműírónknak, Szigligeti Edének, leg­első regényírónkra az ünnepi lakomán mondott kö­vetkező pohárköszöntőjét: „Tisztelt urak és höl­gyek ! Azt hiszem, hogy midőn egy másik nagy költő ünnepét üljük, méltán idézhetjük egy másik nagy költő szavait: „A legelső magyar ember a ki­rály, s hozzátehetjük: a legelső magyar,asszony a ki­rálynő, a legelső magyar család a magyar királyi csa­lád. Poharat emelek tehát a legelső magyar emberért, őfelségéért, a királyért, a legelső magyar asszonyért, felséges királynőnkért, s a felséges királyi család­ért, kivánva, hogy sokáig éljenek. És most hozzád fordulok, hazánk irodalmának büszkesége! Azért jöttünk össze, hogy megünnepeljük azt, hogy fél­századot éltél. Ne várj tőlem dicső beszédet! A te dicsőségednek kevés volt ez a mi Macedóniánk. Messze túlterjedt az a mi kis hazánk határain. Nemcsak közel, de távol szomszédaink is örömmel és gyönyörrel élvezik szellemed gyümölcseit. (Él­jenzés.) Ha annyi nyelvem volna, a­hányán olvas­sák műveidet, nem bírnám dicsőíteni érdemeidet. (Tetszés.) Azért kérlek, szakaszd meg gyarló be­szédemet azzal, a­mit Coriolan­­ mondott, midőn a Capituliumon a consul dicsbeszédet készült monda­ni érdemei felett : „Inkább megtenném, úgymond, még egyszer a­mit tettem, semhogy ezt a beszé­det végig hallgassam“. Kérlek, tedd meg még egy­szer, a­mit már eddig tettél (Élénk tetszésnyilvání­tások) , élj mégegyszer annyi évet, a­mennyit éltél (Zajos éljenzés). És én nemcsak a jelenlevők, hanem az egész nemzet legforróbb óhaját fejezem ki, mi­dőn azt mondom : Jókai nemcsak a kornak, hanem minden kornak legkitűnőbb költője, Írója, sokáig éljen! (Hosszan tartó zajos éljenzés.) — Wagner nagy hangversenyét márczius hóban okvetlen megtartja Budapesten, Liszt közreműködésével. Bécsi hangversenye vasár­napra van kitűzve. — A z nyóváraljai gymnasium va­gyona, mint a „Reform“ írja, Turóczmegye által e napokban sequestráltatott. A sequestráló kül­döttség, mint gymnasiumi alapot talált készpénz­ben 150 frtot, állampapírokban 700 frtot, össze­sen nyolczszászötven forintot A ki tudja, hogy minő roppant igényei vannak napjainkban a kö­zépiskoláknak, úgy hogy csak egy algymnásium is 200.000 frt alapot szükséges, az be fogja látni, hogy a znióváraljai gymnásiumnak nem lehetett kulturális missiója. Azonban lássuk csak a múlt évről szóló iskolai értesítőt. Ez az értesítő m. é. július 30-án a gymnasium alapjául kimutat 42,330 frt 61 krt aláírásokban és 11,882 frt 90 krt kész­pénzben. Az aláírt összegekről nem szólunk, akik aláírták, mégis tarthatják. De hová lett a fentebb érintett 850 frt levonásával a 11,882 frt 80 kr készpénz-összeg? Az átadási kimutatás szerint a gymnasiumi alapból az intézet-épület befejezésére előlegez­tetett 2664 frt 13 kr. Ha ez összeget s a sequestrált 850 frtot levonjuk a múlt évben ki­mutatott 11,882 frt 80 kr készpénz-összegből, hi­ányzik még mindig 8367 frt 67 kr. — Nem aka­runk gyanusítgatni, de maguknak az intézet sá­fárainak érdekében kérdjük, (mondja az idézett lap) hova fordíttatott ez utóbbi összeg? Mert ha az egész jelen tanévre előre kifizették is a tanáro­kat, mi a múlt évi számadás szerint egész évre 3408 frt 30 krt tesz ki,s még ekkor is hiányozni fog 4959 frt 37 kr. Épp igy áll a dolog az intézethez tarto­zott tápintézet pénzeivel is. A múlt tanévi zárszámadás szerint a tápintézetnek maradt a jövő tanévre kész­pénzben 4863 frt 5 kr vagyona. Ha ehez hozzá­adjuk a szünidőkben eszközölt gyűjtéseket (föl­becsülve az előbbi év szerint) körülbelül 800 frtot, a jelenlegi vagyonnak kellene lenni 5663 frt 5 krajczárnak. A sequestráló jegyzőkönyv kimutatja, hogy a tápintézet pénzeiből az intézeti épület be­végzésére előlegeztetett 1837 frt 93 kr, a se­questráló gondnokság pedig talált 1789 frt 71 krt készpénzben és 150 frtot kötvényekben. Ha tehát ez utóbbi összegeket az előbbi 5663 forint 5 krból levonjuk, ismét kérdjük, hová fordittatott 1885 frt 41 kr, midőn a tápintézetnek a múlt tanév óta egy krajczár kiadása sem lehetett, mert azóta nem kapott benne egy tanuló sem élelmet.­­ A fiumei kikötő forgalmáról. A magyar tengerpartról a hajók egyre sűrűbben lá­togatják az éjszak-amerikai kikötőket. Míg az 1872- diki­­év folyamában csak két és 1872-ben tizenöt magyar hajó érkezett New-Yorkba, addig 1873- ban ott már 48 és­­az egyesült államok egyéb kikötőiben 6 hajónk kötött ki, a múlt év folya­mában az éjszak-amerikai kikötőkben érkezett ma­gyar hajók száma pedig meghaladja a százat. Az 1874-iki év folyamában a fiumei kikötőből kivitt áruk értéke 8.388,414 frtra rúg, míg az 1873-iki kivitel csak 6.454,656 frt volt. A közel két millió­nyi emelkedés főtényezője a fa- és donga kivitel nagyobbodása. 1873-ban is alig haladta meg az 1­0 milliót a kivitt dongák száma, míg az elmúlt évben közel kilencz millióra emelkedett.­­ A közúti vaspálya hálózat ki­­terjesztése tárgyában tegnap délelőtt Gerlóczy alpolgármester elnöklete alatt tanácskormány tar­tatott, melyen b. Podmaniczky Frigyes és a köz­munkatanács több tagja volt jelen; a város képviselői közül majdnem senki sem jelent meg. Három új vonal jött szóba; az első a váczi­ útról a sugárúton végig a városligetbe, ott pedig jobb­­felől az arenaúton vezettetnék. A jelen voltak úgy nyilatkoztak, hogy a terv jelen alakjában nem fogadható el, mert a városligetben az általános közlekedés sok fennakadást szenvedne; a bizott­ság helyesli, hogy a pálya a sugárúton végig menjen, de a tervet a dalmaszínház előtti közle­kedés tekintetéből lényegesen módosítani kell. A második vonal, mely szóba jött, a Kerepesi­ útról a sertéskereskedő-utc­án át a magyar államvasút pályaudvarához vezetne , de e pályát csak akkor lehet keresztülvinni, ha a népszínház előtti tér szabályozva lesz ; ezt egyébiránt kell is szabályozni, mert különben a népszínház előtt a közlekedés számos calamitással fog járni. A harmadik vonal a sótértől az alsó Dunasor mentén a Heinrich házig fog vinni; ezen vonal ellen nem volt semmi kifo­gás és a három vonal közül alkalmasint ez lesz legelőször készen. — A szín­észeti tanoda növendé­­k­e­i lépnek fel holnap kedden este a várszínház­ban. Előadásra kerül „La v­at­er“ Dumanoir 2 felvonásos színműve,továbbá „A fehér szegfű“ czímű 1 felv. — A nemzeti színházban mára hir­detett „Selyemárus“ elmaradt Nagy Imre beteg­sége miatt, s helyette a „Három kalap“ bohózatot hogy Oroszország humánus kezdeményezése a háború sanyaruságainak enyhítése tárgyában nem az ő személyes ügye, melyet minden áron s minden fel­tételek alatt védenie kellene, itt nem saját, hanem a gyengébb államok érdekei forognak fenn; hogy ő ezeknek javát, nem pedig az önvédelmi jog meg­szorítását tartotta szem előtt. De ezt éppen Angol­ország is hangsúlyozza, ő is a gyengébb fél érde­keit akarja biztosítva látni; közötte és Oroszország között tehát nem magára a czélra nézve, hanem az eszközöket illetőleg van nézetkülönbség, követke­zőleg az angol kormány terjeszszen elő czélszerűbb javaslatokat. Az orosz lap egyúttal rászalja a brüsseli „Nord“ túlságos buzgalmát, a­melylyel az angol kormányt megtámadta és Oroszországnak elsietett kifakadásai által csak rosz­szolgálatokat tett, s tekintettel ezekre felhívja a pétervári hivata­los „Journal de St.-Pétersbourg“-ot, hogy az állító­lag félhivatalos „Le Nord“-ot hazudtolja meg.

Next