Ellenőr, 1875. szeptember (7. évfolyam, 242-271. szám)

1875-09-17 / 258. szám

Előfizetési árak: Egész évre . . 20 frt — kr. Évnegyedre . . 5 frt — kr Félévre . . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. 258. szám. Budapest, péntek, szeptember 17. 1875 VII. évfolyam. POLITIKAI NAPILAP. Hirdetések felvétele Budapesten, nádor-utcza 6. szám (Bégrády testvérek Irodájában.) Kiadó-hivatala: Előfizethetni helyben és posta utján, nádor-utcza 6. sz. a. A lap szétküldésre vonatkozó reclamatiók Légrády testvérek irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intézendők. TÁVIRATOK. Zágráb, szept. 16. A tartománygyülés elnöke Kresztics az alelnökkel Bécsbe utazott királyi felségének a tartománygyülés feliratát előterjesztendő. A tartománygyűlés tárgyalásai október közepe felé fognának felytuttatni. Bécs, szept. 16. Az „Abendpost“ 15-iki estéről egy táviratot közöl Sassetotból, mely jelenti, hogy királyné 8 felsége jó sikerrel 11/2 órát a kertben töltött, fejfájást már alig érez, de az Ütér menete még nem egészen szabályos, kedélyhangulata derült. A részvételéok. Bécs, szept. 16. Rechbauer kijelenté, hogy delegátus mandátumát nem szándékozik letenni. Bécs, szept. 16. A „Pol. Corresp.“ értesül Konstantinápolyból, hogy valószínű, miszerint a külügyminiszter Safvet pasa legközelebb visszalép és Rasid pasa, bécsi török nagykövet által helyettesittetnék. Bukarest, szept. 16. Boeresco külügyminiszter szabadságra ment és a pénzügyminiszter által helyettesittetik. Stragujeváez, szept. 16. Jóllehet az ellenzék 42 tagszámra nőtt, mégis kilátás van rá, hogy a bizottság többségi felirati javaslata fogadtatok el a szküpszina plénumában. Róma, szept. 16. Az újonnan kinevezett olasz mexikói követ Castaneda Jézus ma érkezett meg. Marburg, szept. 16. A ma megnyitott stájer szövetséges tanítógyülésre 400 tanító jelent meg. Budapest, szeptember 16. Az országházból. Szeptember 16. Egy nem szerencsés beszéd után, melylyel Móricz Pál jó szándéka szolgáltatott nyersanyagot bizonyos hely kövezetére, s egy ,,se füle se farka“ fecsegés előtt, melylyel Helfy Ignácz adta legújabb jelét a fontoskodó üresség szószaporítási képességének : báró Sennyey Pál tett egy rövid, érdekes, ügyes és szokott csinteljessége mellett is csintalan nyilatkozatot. Ezt a csintalanságot mindjárt a nyilatkozat kezdetén — c o m m e q u i d i r a i t ablaktörő figyelemgerjesztés gyanánt követte el, midőn így szólott: „Többször nyilvánítottam hitemet és meggyőződésemet, hogy a közjogi alap, a mint törvényeink által megállapíttatott és azon alkotmányos szövetség, mely a monarchia két állama közt fennáll, alkotmányos állami létünknek és nemzeti függetlenségünknek egyik lényeges garantiája és hogy én ahhoz nemcsak azért ragaszkodom, mert megvan és egyelőre oly könnyen meg nem változtatható, de egész őszinteséggel megvallom, ragaszkodom azért, mert nemzetünknek sajátságos viszonyainál, Európa politikai conjunkturáinál fogva jónak és szükségesnek tartom.................Annyival inkább kívánom, hogy e tekintetben kétely ne létezzék, és hogy legalább a mi álláspontunk e tekintetben kiemeltessék ..............mert más téren, az anyagi érdekek kiegyezési terén kényes és nehéz megoldású kérdések tárgyalása forog szőnyegen . . . .melyekre nézve káros behatása volna, ha gyanú ébresztetnék a tekintetben, hogy a nemzet többsége a közjogi alapot, melyet törvényeink szentesítenek, csak mint szükséges roszét tekinti.“ Ha mi is csintalanok akarnánk lenni, azt mondhatnók, hogy báró Sennyey Pál nagy és sürgető szükségét érezte a fennebb idézett ünnepélyes nyilatkozat által óvást tenni minden kellemetlen következtetések ellen, melyeket az emberi gonoszság származtatna le a tényből, miszerint a jobboldali ellenzék már gyakran csinált s még gyakrabban fog csinálni szavazási közös ügyet azon baloldali ellenzékkel, melynek „függetlenségi“ és „48-as“ tábora nem szokott nagyon szerelmes nyilatkozatokban áradozni a „közjogi alap“ irányában. Mi azonban nem akarunk csintalankodni , s elismerjük, gyermeteg kedélylyel, hogy báró Sennyey Pál nem a „függetlenségi“ pártra vonatkozólag igyekezett magát s ,,kis, de bátor hadát“ elóvásolni minden solidaritási gyanúsítás ellenében, hanem egyenesen a volt balközép tagjaira czélzott, kikről tudja mind a fejedelem, mind az ország, hogy megmondták mindég becsületesen, hogy mit tartanak a kiegyezés módozatairól. S meglehet, hogy e c z é s z á s igen jó ötlet gyanánt jutott eszébe a nemes bárónak; sőt tán van olyan híve is, a ki azt egyenesen a szabadelvű pártba dobott meghasonlási alma gyanánt üdvözli. De ha a conservatív párt és főnöke ilyen reménykedéssel vannak a kérdésbeni csintalanság hordereje iránt, akkor ismét bebizonyították, hogy nem tudják magukat tájékozni az események hullámzásai közt , ismét a közérzelem mögött maradtak, a nemzet által túlhaladott állásponton. Bizonyos ugyanis, hogy a szabadelvű pártban szakadást előidézni a régi jelszavakkal nem lesz többé képes senki. A volt Deák-párt s a volt balközép már annyira elmúlt tényezők, hogy a konkolyhintők sem folyamodnak már gyakran fölemlegetéséhez. A szabadelvű pártból válhatnak ki előbb-utóbb némelyek, kisebb-nagyobb számmal, egy s más ürügy alatt, minden baj nélkül; s a conservativ pártból is lehet még valami idővel, ha nem türelmetlenkedik gyarapodásának lassúsága miatt s hogy legyen is, azt mindig óhajtottuk és most is óhajtjuk a parlamentáris rendszer és kormányfelelősség valódiságának érdekében, mint volt alkalmunk kifejteni nézeteinket eléggé részletesen, nem egyszer, de sem az egyéni sorakozás ez vagy ama párthoz, sem a conservatív ellenzék szaporodása nem történhetik a közjogi alapra vonatkozó vélemények és fogalmak szerint. Ezen a meddő vitán, hála a fusiónak, már túl van az ország. S bocsánatot kérünk báró Sennyey Páltól, de ki kell mondanunk, hogy az imádás szavai, melyeket ma a kiegyezkedéshez intézett, nagyon posthumus érzelmekről tanúskodnának, ha nem rejtenének magukban — csintalankodást azon élő lény irányában, — melynek szabadelvű párta neve s a melyet nem csak azon indokokból alkotott meg magának és hatalmassá az ország, melyeket a nemes báró felemlített, hanem azért is, mert a nemzetnek nem kellett— különböző okokból — sem a jobboldali, sem a balodali ellenzék politikája. Meglehet egyébiránt, hogy báró Senynyey Pál, tekintve a tényt, miszerint a conservativ párt még mindig a saját létokának fölfedezésén — á la recherche de sa raison d’être — töri fejét, a kiegyezés módozatainak változhatatlan örökkévalóságára azért tette ama ünnepélyes fogadalmat, hogy véget vessen híveinél a töprengésnek s ki legyen tűzve az igazi conservativ zászló, a nemzet szivének megnyerésére. Ez esetben szerencsés utat kívánunk s még azon kérdésünkre sem kérünk választ, hogy ugyan miként történhetett meg az eset, miszerint báró Sennyey Pál, ki ma csintalan ezélzásokat tesz a kiegyezésre vonatkozó, volt balközépi nézetek nem nagyon lelkesült természetére, igen komoly tényező volt azon coalitionális mozgalomban s magának azon fusiónak előidézésében is, mely őt Tisza Kálmánnal egy kabinetbe is hozhatta volna. Higgye el a nemes báró, hogy elkésett az imádással. Aztán nem is hisznek már az emberek az örökkévaló emberi törvényekben. Minden törvény módosulhat a maga idejében s egy sem, amig nem lehet. Csak a javítás, fejlődés, előrehaladás legyen a czél, a többit meghozzák a viszonyok és évek, ha a nemzetben van életerő. Ha nem csalódunk, nálunk történt több év előtt, hogy egy miniszter határozottan állítá bizonyos törvénynek változhatatlanságát örök időkre. „Dehogy változhatatlan, — figyelmeztető egyik legbensőbb és legtekintélyesebb híve — változhatatlan addig, amíg szükség van rá, mint szüksége van a púpos embernek arra, hogy legyen púpos a kabátja is; ha Magyaroszág nem lesz egyszer púpos, akkor bizony nem lesz bolond, hogy púpos kabátot hordjon továbbra is. Báró Sennyey Pál megtudhatja, kik közt folyt ez a párbeszéd, veterán deákpárti vezérférfiak voltak, kik ma a szabadelvű párt tagjai s akik alkalmasint és nem jogtalanul mosolyognak, midőn látják, hogy conservativ lobogó gyanánt egy púpos kabát van kitűzve örök időkre. Sub hoc signo nem sokra mennek a nemzetnél, sőt merjük állítani, hogy a trónusnál sem, mert ennek sem kellenek, alkotmányos, parlamentáris országban, a nemzet által magukra hagyott politikusok, bármily szépen szóljanak is egyébiránt. Báró Sennyey beszédének többi része igen eszélyes és tökéletesen correct volt, az által pedig, hogy elfogadta a felirati javaslatot, bebizonyította ismét kiváló érzékét a Parlamentarismus és ennek angol mintája iránt. A képviselőház bíráló bizottságai közül ma d. u. a III., IV. és IX. tartottak ülést. A III. bíráló bizottság K.Szolnok Tasnád I kerület választása elleni kérvényt vette tárgyalás alá és az ott megválasztott Szongott Jakab képviselőt igazoltnak jelentette ki, miután nem talált, elegendő tényálladékot arra, hogy akár vizsgálatot rendeljen el, még kevésbbé arra, hogy a választást megüremitse. A IV. biráló bizottság Hajdu- Böszörmény város választási ügyében beadott kérvényt tárgyalta és Szabó Mihályt mint a kerület képviselőjét igazoltnak ítélte. A IX. biráló bizottság a liptesztmiklósi kerület választási ügyét vette tárgyalás alá és a kerületben megválasztott Kiszely Árpád képviselőt igazolta. Képviselőjelöltek. A szélső jobb és szélső baloldal bolygó jelöltjei: gr. Apponyi Albert és Verhovay Gyula megint elindultak kerületet keresni , ahol megbukhatnak. Trefort Ágoston miniszter ur hat helyütt választatva meg, Sopronéban és Lőcséi), a lőcsei mandátumról lemondott ; az igy megnyílt téren legott megjelent gr. Apponyi Albert; a szabadelvű párt még végleges megállapodást nem hozott ; három jelölt forog szóban : Görgey K., Andaházy L. és Schwarcz Gyula. A habozás sokáig nem tarthat a fölött, hogy a három jelölt közül melyikhez álljanak együtt, vállvetett egyetértéssel. Schwarcz Gyula mind tehetséges, mind tanulmányai által országos nevet vivott ki, s 1869 óta a törvényhozásnak általán becsült és szeretett tagja volt, kinek szakképzettségére a parlamentnek szüksége van. Megválasztásával mind a lőcsei kerület, mind a képviselőház nyerni fog. A huszti kerület Theodorovics Jánost bízta meg képviseletével, de a megbízást, bár kijelöltetésébe és megválasztatásába beleegyezett, nem fogadta el ; kerülete tehát ajra választ. A függetlenségi párt kapva kapott az alkalmon s előállott Verhovay Gyulával. A szabadelvű párt Degenfeld Lajos gróf körül csoportosult. Emlegetik még némelyek Ágoston Antalt és Firczák gör. kath. kanonokot is. Ezek a conservativ párthoz tartoznak. A magyar delegatio tagjait Boér Antal mint legidősb tag még Bécsbe utazásuk előtt értekezletre hívja össze, melyben az alakulással járó személy kérdések fognak megbeszéltetni. Pulszky Ferencz és útitársai, ezek közt a tudós Overbeck, holnap indulnak — Trieszt felé — Görögországba. Miletics hóbortos merényletével összes lapjaink a megillető módon bánnak el. Csak az „Ungarischer Lloyd“ tesz e tekintetben gyönyörűséges kivételt, a nemzeti hagyományokban gyökerező conservatív politika nagyobb dicsőségére. Reggeli számának egyik czikkében a következő hazafias okoskodást írt: „A nemzetiségi párt részéről beterjesztett külön felirati javaslat mindenesetre sértette a nemzeti érzületet és az ellenragadást provokálta. Akinek elég önuralma nincs, aki e fontos országgyűlés magasabb feladatainak nem bírja feláldozni azon viszketegét, hogy magát csillogó frázisok és éles polémiák által észrevehetővé és fontossá tegye, az a nemzetiségek heves nyilatkozatából minden bizonynyal alkalmat vesz magának, hogy az egyik oldalon frenetikus tetszést, a másikon zajos ellenmondást idézzen elő. Tisza Kálmán miniszter úr csatát kezdett már akkor, amikor még csak a nemzetiségi párt felirati javaslatának kinyomatásáról volt szó, a tárgyalásnak oly phasisában, melyben senki sem felelhet neki.“ Aztán Ghyczy K. erélyes és tapintatos elnöki nyilatkozatát érinti meg, azt állítva róla, hogy amikor még senki sem beszélt, Ghyczy akkor fenyeget, miszerint elnöki tisztének egész szigorát alkalmazni fogja, ha a nemzetiségi képviselők oly hangon tartanák beszédüket, mint a minő hangon a felirati javaslat beszél. —Bizony nem érdemelte meg a conservativ párt, hogy ilyen módon gyűjtse számára az „U. Lloyd“ a babérokat, s ily módon törekedjék részére a nemzet rokonszenvét megnyerni. Már így lehetetlen, hogy ki ne virágozzék nálunk a conservativ politika, ha csak száz évben is egyszer, mint az aloe-virág. A „Ke le t Nép e“,becsületére legyen mondva, az ő derék kollegájától ez egyben különbözik. Meglátszik rajta, hogy magyar. A Miletics és Pofit javaslatáról szólva így nyilatkozik: „Mi helyeseljük, hogy fölirati javaslatua a kinyomatásra sem méltatott, mert az immunitás védpajzsa alatt az ország alkotmánya s fejedelme ellen intézett vakmerőgúnyt még országgyűlési okiratnak is, annál kevésbbé tárgyalásra elfogadni, nem méltányosság volna, miként Csanády hiszi, hanem pulyaság.“ Szívesen jegyezzük fel ezt. S részvéttel elnézzük neki, hogy kollegája — az „Ung. Lloyd.“ A trónbeszédről a nemzetiségi lapok mindennemű handabandákat beszéltek össze, követelve éppen annyi szabadságot, ahány kifogást és kívánságot elősoroltak. Egyik-másik azt hangoztatta, hogy a trónbeszéd nem akar tudni nemzetiségi sérelmekről. Hát persze, hogy nem akar, és ezt minden okos ember helyesli, legyen bár anyanyelve a magyar vagy oláh. A kolozsvári „Magyar Polgár“ mai ide érkezett számában egy oláh születésű író, M 01 d Dván Gergely idevágólag a következő hazafias észrevételeket teszi: „A trónbeszéd igaz, hogy román, tót, szerb stb. sérelmekről és nemzetiségekről említést nem tesz, de nem tesz magyar nemzetről, magyar sérelmekről sem, hanem felöleli az országos bajokat s a közös haza sérelmeinek orvoslását hangsúlyozza. Ily állásában a dolgoknak kitetszik a zugolodók éretlen támadása, mely még akkor sem lenne jogosult, ha a trónbeszéd valóban csak magyar érdekről szólana. Törvény van rá, egy ezredév által szentesített s elvitázhatlan törvény van rá, s úgy vagyék meggyőződve, hogy ez az ország magyar, a mely névben mi mindnyájan befoglaltatunk, s a mely névre mi nem-magyaraknak szintén büszkék lehetünk, mert gyalázatot a hazára nem hozott, sem bennünket a földszinéről kiirtani nem akart; ha tehát csak magyar érdekekről lett volna is említés téve, még akkor sem szólhatnánk, mert a mi magyar baj, az baj a többi nemzetiségekre is, s ha e magyar baj orvosolva van, orvosolva van a románé is. Szóval tehát, ez a szó: magyar, reánk nézve egy össznév, amelytől irtóznunk nem szabad, amelyet el kell fogadnunk minden utógondolat nélkül, mert az a törvényes név, az az általunk lakott ország neve. Azt hiszem, hogy e kérdésről felesleges minden tovább: diseursus.“ A Jászkun-kerületi alkapitány választására vonatkozólag a következő két felhívást vettük : A Jászkun-kerületi törvényhatóság azon bizottsági tagjait, kik az alkapitányválasztásnál szavazatukat Sipos Orbánra adják, tisztelettel felkérjük, hogy a folyó hó 23-án reggeli 8 órakor a jászberényi városház nagytermében tartandó értekezletre teljes számban megjelenni szíveskedjenek. Kelt Budapesten, 1875. szept. 15. Dr. Oláh Gyula, Lenk Sándor, Kiss László, biz. tagok. * A f. hó 23 ikára egybehitt jászkun-kerületi közgyűlés mindazon tagjait, kik alkapitánynyá Kerek József kerületi főjegyzőt óhajtják megválasztani, tisztelettel felkérem, hogy az ez ügyben a közgyűlést megelőző napon, vagyis f. hó 22-én d. u. 4 órakor Jászberényben a két székház közgyűlési nagytermében tartandó értekezletre megjelenni szíveskedjenek. Budapest, 1875. szept. 14. Balogh Imre. Budapest, szeptember 16. Minthogy ma van a felirati vita második napja, tehát beszéljünk a keleti kérdésről. Úgy van leiz az. Hiába, elmúltak az idők, mikor a feliratok olympusi viadalából hétszámra gazdag anyag került tartalmas vezérczikkekre. Mikor a korona és a törvényhozás pörben állottak s minden szónoklat, mely az országgyűlésen elmondatott, egy-egy pontja volt a hatalmas párbeszédnek, melyben a nemzet képviselete, körömszakadtig védve az ország igazait, a jog és történelem egész archívumát kimerítő erélyes felszólalásának nyomatékául. Akkor minden napnak megvolt új mozzanata. Termett a termékeny gondolat; a toll átvette a röpke szótól és sokszorosítván, változatos alakzatokban vezette szét a közvélemény minden rétegzetén. Tempi passati. Mainapság nincsen pörünk. Őszinte bizalom forrasztja össze a nemzetet és a koronát. A felirat e bizalom kifejezésére, szilárdítására szorítkozik. Nem érveket viszünk harczba, de szólunk az érzés nyelvén, mely gondolatokat csak érinthet, de nem fejtegethet. És a felirati viták napjai jönnek és múlnak, és hasonlítanak egymáshoz. Soha nem lesz abból vezérczikk, ami így terem. Beszéljünk tehát a keleti kérdésről. Nagyon jó, hogy Polti képviselő úr megvan, különben erről sem igen beszélhetnénk. Azonban ő kegyes s gondoskodott számunkra themáról. Mert ő tudja, mit gondol Bismarck emésztés közben csendes délutánonként, és bizalmas lábon áll Gorcsakoff álmaival, melyek ez államférfiút olyankor sanyargatják, mikor éjszakára megterhelé a gyomrát. E ritka tudalmakon kívül a keleti kérdéssel is igen közelről ismerős. Szinte oly közelről, mint Sembery úr az „Egyetértésiben, s majdnem közelebbről, mint a „Hunyady Mátyás“ „röpirója“. De Sámsonnak még nem ez minden baja. Magas politikai frizurájának boglyas mivolta egész meredező teljességében csak ott kezd igazán toldijánoskodni, hol a szemenszedett ismeretek gyakorlati alkalmazására kerül a sor. Mert ő abból, amit Bismarck emészt és amitől Gorcsakoff aludtában röpül, világosan ki tudja magyarázni, hogy az tulajdonképen az osztrákmagyar monarchia gyomrát fekszi meg, s ez fog tőle indigeszióban meghalni; a mi is Polit politikájában keleti kérdésnek mondatik. Ez eddig megjárja. A jó istennek sok furcsa szentje van, és sok éjjeli bogara neki ment az át a falnak. Hanem e kellemes végkifejlődés inductiv bizonyítása, úgy a mint azt a jeles férfiú ma játszotta el nekünk az országház szószékéről, az annyira ráczul van logica és igazmondás dolgában, hogy Politikának is sok egy kicsit. Nem bánatos az nekünk, hogy Politur cantonalis állambölcsészete Magyarország egyedüli missióját az önfelbomlasztáson kívül a Délszláv birodalom megteremtésében tűzi ki. E tantételt alkalmasint ő fogja leghamarább megkeserülni. De azt mégse ismerhetjük el kiváltságául, hogy e tétel bizonyítására szemünk láttára forgasson ki minden közül ismert tényt, csak azért, hogy rágalmainak alapot kerítsen, s azon elkerülhetetlen romlásunk theóriáját felépíthesse. A monarchia külügyi politikáját in genere, s keleti politikáját in specie meg kellett e végből hamisítania. Fel kellett állítania kiindulási pontul, hogy monarchiánk keleti politikája ma is Metternich szűkkeblű s balgatag hagyományain alapszik. Ebből folyólag ki kellett mutatnia, hogy Európában az egyetlen török-barát hatalom mi vagyunk, s vagyunk egyszersmind az egyetlen délszláv falók, akik minden eleven ráczot, bosnyákot, bérez egovezet olajba főznénk, ha lehetne. Szerencse, hogy az orosz meg a német nem ereszt rájuk. Ki kellett koholnia, hogy az egész kontinens a holdjával , Angliával együtt nem ismer kedvesebb feladatot a török menesztésnél, és nem táplál szentebb érzést a testvérivonzalomnál, mely Dusán neveletlen árváit szívéhez forrasztja. És mikor ezt szép rendjében, az igazmondás absolut mellőzésével, kifundálta, akkor előáll, s ránk olvassa az ítéletet : isolálva vagytok, gonoszok vagytok, értelmetlenek vagytok. Vesznetek kell. Lám, milyen könnyű annak, akit természeti hajlama nem kényszerít az igazmondásra s politikai jelleme nem kötelezi a valóság becsületes számbavételére. Mert ha Polit arra e kötelező körülmények fennforognának, először is kénytelen lett volna bevallani, hogy Andrássy Gyula gróf külügyi politikája semmiféle rokonságban még csak sógorságban sem áll a Metternich bogaraival. Azután kénytelen lett volna elismerni, hogy Törökország keresztyén hűbéreseiért az újabb időben egyetlen hatalom se tett annyit, mint éppen monarchiánk, s idézni kellett volna. Oláhország közgazdasági emancipatióját, idézni a lépéseket, melyek ez irányban éppen most tétettek Szerbia javára , és idéznie végre, hogy éppen Ausztria- Magyarország kezdeményezéséből eredt az éjszaki hatalmak azonos fellépése a Portánál a herczegovinai bajok és sérelmek méltányos orvoslása érdekében. Sőt azt is idézhette volna, hogy Montenegró politikai fellendülésére nem kis mértékben hatott az a kegy, melyben e hegység fejedelmét a mi uralkodónk részesíti. De Politurnak mindezt nem szabad még érintenie sem. Hiszen akkor nem argumentálhatta volna monarchiánkra a természetellenes politikát, melyben vesztét fogja találni. Azonban nem csak ezt nem volt szabad érintenie. Nebánts virág volt neki az a köztudomású hiteles tény is, hogy Anglia, Francziaország, Olaszország fele azon hatalmaknak, melyek Politer szerint oly rajongó érzelmekkel telvek a rájah-világ iránt, utolsó pillanatig a leghidegebb magatartást követték a délszláv fölkeléssel szemben s rajongtak, igenis, Törökországért. Sőt még ahhoz a tényhez se nyúlhatott Polit úr, hogy maga Németország mind a pillanatig kitart az eredeti hidegségben, melylyel a herczegovinai zendülést, de kivált az ebből kelt szerb bakafántoskodást fogadta, s hogy Németország e hidegségében meglehetősen osztozott maga a hivatalos Oroszország is. Ez a való, ha még jobban fáj is e miatt Polit úr nem hivatalos szive. Ausztria-Magyarország volt az, igenis, mely a keleti keresztyének sérelmeire első nyitotta fel szemét. S ez természetes. Egy hatalomnak sem áll annyira érdekében, mint nekünk, eltávolítani a sérelmeket, a melyek a lázadás örökös kovászát képezik s folytonosan fenyegető függésben tartják a keleti vész kitörését. Sőt egyik-másik hatalomnak éppen az lehet az érdeke, hogy ez imminens veszély szolgálatteljesítésre alkalmas épségben tartassák. De egynek sem volt érdekében, kivéve Polit urat, hogy már most törjön ki a tűzakna. S Polit ur fájdalmára valóban úgy történt, hogy míg egyrészt a keleti keresztyének sérelmes helyzete megillető méltányos tekintetben részesült a hatalmaknál, s a Porta rábeszélés és jótanács alakjában megkapta az ösztönzést e sérelmeknek belügyi hatáskörében való orvoslására , másrészről tömören áll az európai hatalmak phalanxa azon Török birodalom integritásának védelmére, mely idővel fölöslegessé s meglehet, károssá is válhatik, de mai napság és jó időre még az egyetlen hatalom, mely a Balkán félszigeten az európai egyensúly s a szomszédos birodalmak belső biztonsági tekinteteinek megfelelő államot képes fenntartani. Ez a felfogás, ez az eljárás tény, hogy monarchiánk politikájának felel meg. S Pofitok fajának teljes kiveszése szükséges ahhoz, hogy idővel tán meg ne feleljen. De addig nyugton alfintik a hazafias aggódások felül Politor: ez a politika semmiesetre nem fogja monarchiánkat abba az örvendetes elszigeteltségbe sodorni, melyben a keleti kérdés oly kellemes vesztünkre lehetne, mint azt e jeles hazafi, államférfiu és állambölcsész rágalmaiból és koholmányaiból már ma ránk okoskodja. A függetlenségi párt válaszfelirati javaslata. A magyar pénz- és hitelügy szilárd alapokra fektetett önállósításán kívül mint a termelés és kereskedelem fejlesztésének nélkülözhetlen feltételét, az önálló magyar vámterület felállítását tartják szükségesnek. Felséged a trónbeszédben azt mondja, hogy magyar kormánya a Felséged uralkodása alatt levő másik állam kormányával tárgyalásokat folytat az 1867. évi XVI. tvczikk némely szabványainak módosítása iránt.