Ellenőr, 1875. szeptember (7. évfolyam, 242-271. szám)

1875-09-18 / 259. szám

Előfizetési árak: Egész évre . . 20 frt — kr. Évnegyedre . . 5 frt — kr Félévre . . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. POLITIKAI NAPILAP. Hirdetések felvétele Budapesten, nádor-utcza 6. szám (Légrády testvérek irodájában.) Kiadó­hivatala: Előfizethetni helyben és posta útján, nádor-utcza 6. sz. a. A lap szétküldésre vonatkozó reclamatiók Légrády testvérek irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intézendők. 259. szám. Budapest, szombat, szeptember 18. 1875. VII. évfolyam. TÁVIRATOK. Szécs, szept. 17. A birodalmi tanács által kiküldött közös ügyes bizottsági tagok megnyitó ülésüket e hó 21-én, délelőtt 10 órakor tartják. Prága, szept. 17. Az itteni kereskedelmi kamara ülésében a kamara elnöke kifejti, hogy a magyar kormány követelései a vámtarifa tárgyá­ban, kivtetetlenek és az osztrák ipar pusztulá­sára vezetők. Kragujevácz, szept. 17. A belügyminisz­ter a szkupsíiiának törvényjavaslatot terjesztett elő a községi autonómia módosítása és a sajtó­­szabadság kiterjesztése tárgyában. Róma, szept. 17. A pápa consistoriumot tartott, melyben bemutatá az újonan kinevezett Mac Croscay bibornokot, közzétette a május 15-iki consistorium­ban kinevezett és in petto kijelölt bi­­bornokok neveit és Dulanszkyt sz.-fehérvári, Poga­­cart laibachi püspökké nevezte ki. Laibach, szept. 17. Pogacar herczeg-püs­­pök a gymnasiumi, tanítóképezdei és népiskolai tanárkar tisztelgése alkalmából kiválóan iskolaba­rát értelemben nyilatkozott. Berlin, szept. 17. A mai tőzsdén mérsé­kelt üzlet volt, internationális értékek szilárdak, vasutak többnyire gyengébbek, iparértékek elha­nyagoltak, befektetési papírok szilárdak, pénz 45/8°/0.­­Bée«, szept. 17. (Hív. Zárlat.). Magy. földteheruient. Kötvény 81.50. Salgó-Tarján —. Magyar hitel 207.60 Magyar zálog­evél 87.25. Erdély . Magyar kelet vasút 48 50 Magyar sorsjegy 79 50. Magyar földhitel 63.—. Magyar vasuti kölcsön 100 50 Anglo-magyar 30.— Franco-magyar 50 50. Alföld 124 25. Magyar északkelet vasút 118 25. Keleti vasúti elsőbbségi kötvény 65.40. Tisza vasút 185.—. Municipal-­­ank 22.50. Pesti bank —.— PAHs, szept 17. Liszt 61.—, 62.—, 62.75 Répaola 83.50, 84.50, 85.—. Lenolaj 71.75. 71.25, 71,75. Szesz 46.75 46.75, 47.50. (Izűkor finomított 146.— Berlin, szept. 17. Búza 214.— 121.—. Rozs 144. — 140.­4.50 145.50 72.80.bl— Zab —.— Olaj 54.50. — 50.450 5570. 56.20. — Szesz 54.20 54.50. Árpa.—.— Antwerpen, szept. 17. petróleum 24 50 NEMZETI SZÍNHÁZ. Bérlet 122. szám. Budapest, szombaton, szept. 18-án. A­ bolygó hollandi. Regényes opera 3 felv. Irta Wagner Rikhárd. Személyek: Daland norvég hajós — — Kőszeghy Senta, leánya­­ — — — Tannerné Erik, vadász — — — — — Pauli Mary, Senta dajkája — — Kvassainé Daland kormányosa — — — — Szabó I. A hollandi — — — — — Odry L. Kezdete 7 órakor. Budapest, szeptember 17. Krák-mozdulás. Ősidőkről öregmesék szólnak. Ezek re­gélnek az őstermészet egy rengeteg óriásá­ról, ki idők kezdetével a vizekben lakott. 1 f Krák volt a neve. És arról volt nevezetes, hogy a meddig jó türelme tartá, lehetett a hátán répát termeszteni, falvakat épiteni, aknákat, kutakat fúrni belé, mintha való­ságos föld lenne. Hátán, mely szigetül lát­szott ki a tengerből, megtelepedett ember és állat, tenyészet növekvék. És a­kik rajta laktak, mind azt hitték, hogy urai. A krák ezt tűrte csendesen. Hanem egyszer azután, mikor elunta, hogy hátát a nap süsse és a bőrét piszkálják, lassan megmozdult, egy kicsit megbukott a víz alá, s az egész pa­­raszt tenyészetet szépen lemosta magáról az operencziába. Ilyen fatális dolog volt a krák-moz­dulás. A mese mese volt. De példázata ma is talál még. S a­ki ezt nem hinné, csak vegye elő Tisza Kálmán mai beszé­dét, és csontig meggyőződik róla, hogy en­nél különb krák-mozdulást még a legante­­diluviánusabb fantázia se kivánhat magá­nak , s merjük hinni, hogy a leöblített te­nyészet is tökéletesen megelégelte az ered­ményt. Három nap óta folyt a fúrás-faragás, szántás-kőtörés s a piszkáló mezei ipar min­den neme a krák hátán. Építettek rajta sánczokat és légvárakat; kaszás börtönöket ástak oldalába; szivattyúra­ járó kutakkal köpölyözték meg ereit. És elszaporodott rajta ember és állat és mindenféle csoda­bogár. S mikor ezzel idáig volnának, me­részen megmászták a leg­ gerinczét s a leg­­ormára tűzték ki a foglalás zászlaját: ez a föld a mienk. A krák csak tűrte csende­sen. És folyt az építés; ömlött a szó. Vad vadra tornyosult; szemrehányásból, panasz­ból egész bucsujárás leve; érvek és puffan­csok halomra gyüjtenek s regényes követ­keztetések rengetege vadötletekkel népesült meg, s árnyékában szépen megtermettek a gyanúsítás mérges gombácskái. Ilyen jó idő volt a lirák hátán teljes három napig. Köszönet érte. Csak igy tudhattuk meg legújabb s leghitelesebb forrásból, hogy a kormánynak pro primo nincs létezési alapja, azután nincsen programmja s végre még maga síncs meg, csak úgy álmodja magát. De a fennforgó országos kérdésekről is csak így szerezhettünk teljes tájékozódást. Csak e mozdulatlan órákról lehetett kihirdetni, hogy a kormány el fogja játszani a bank­ügyét ; el fogja buktatni a vámkérdést; összebonyolítja a kormányzati rendezés kér­dését , és mikor mindezzel elkészült, akkor­­ felmondja a közjogi kiegyezést. A mi ugyan szerfelett természetes és logikus egy­másután, de a mitől mégis meg kellett mozdulni a lráknak. És Tisza Kálmán be­szélt. És az operenczia a megmondhatója, hol züllik a három napi viták furcsa te­nyészete és sajátságos építkezése. Nem mon­datott e három nap alatt a kormány ellen számbavehető szó, érvnek látszó vád s ma­gát valóságnak tettető ráfogás, mely alól e beszéd alatt meg ne indult s alaposan el ne ment volna a föld. Csak a nagyjáról kivánunk szólani. A kormánynak nincs kormányzati po­litikája. Nem tudja, mit tevő legyen a reorganizálás munkájában. Különben kifejtette volna a trónbeszédben. Ez az egyik sarka­latos vád. Tisza Kálmán csak úgy felelt erre, hogy utal a „kapcsolatos“ javaslatokra, me­lyeket „elszigetelve“ előterjeszteni, vagy annyi vonással jellemezni, a­mennyi egy trónbeszéd keretében elfér, nem volna egyéb, mint készakarva áttekinthetlenné, alaposan megbírálhatlanná tenni egy nagy szerves alkotást, mely egészében tanúskodni van hivatva arról, hogy a kormánynak igenis van kormányzati politikája. És e szerves alkotás szelleméről szolgált a miniszter úr egy nagyon érthető tájékoztatóval is, midőn a nemzetiségi izgatókhoz fordulva, keményen hangsúlyozta ellenük, hogy : igenis létezik hazafiság a nemzetiségeknél, „csak tegye meg a magyar kormány, a magyar tör­vényhozás azon kötelességét, hogy a kon­kolyvetőket ne engedje felettük uralkodni.“ S érthető tájékozás tán az is, midőn Polit urnak tudtára adja, miszerint gondoskodva lesz arról, hogy soha ne tehesse lábát abba a megyébe, melyet Magyarország felforga­tására archimedesi pontul szeretne venni. Ez talán mégis csak kormányzati politika , mégis csak rendszer. A bank­ügy a másik vád. Már az is vád benne, hogy a kormány „kérdésinek nevezte a trónbeszédben. Világos, hogy a kormány, mely e kérdés jog- és czélszerű megoldását kívánja, megelégszik holmi bank­­fiókkal is. Mocsáry Lajos úr legalább így vélekedik. Tisza Kálmán a lehető leghatározot­tabban visszautasítja e keringető felfogást. Hivatkozik arra, hogy midőn „most maga a korona ünnepélyes pillanatban elismeri a jogszerű megoldást“ ; midőn e kormány az első, mely hangsúlyozza a „jog“ szót, mit ekkoráig egy kormány se tett, akkor ta­lán mégsem egészen „bankfiók” kikereséséről van szó, hanem egy valóságos független magyar bankról, melynek csupán felállítási módozataira vonatkozhatik a „czélszerű“ jelző, „mert — úgymond — lehet a jogot úgy is használni, hogy magunk ellen for­duljon, de lehet czélszerűen is használni, és ez lesz a kormány feladata.“ A vámszövetség kérdéséből azonban még ennél is magasabb tornyot építettek. Valóságos Babel tornya, még a nyelvi csa­pás sem maradt el mellőle. Míg egyrészről a kormányra rá lett bizonyítva, hogy egysze­rűen eladja, dehogy adja el, csak elaján­dékozza az ország érdekeit Ausztriának, addig másrészről kapóssá lett a doctrina, hogy az önálló vámterület egyszerre levenne rólunk minden bajt, mert az csudaszer. S e közben el nem mulasztják úgy tüntetni fel a dolgot, mintha az önálló vámterület akár holnap is életbe léphetne, s akár már a folyó évi defic­itet is elenyésztethetné. Ter­mészetesen, így sokkal több sava­s nagyobb vonzó ereje van a panacaeának. De Tisza Kálmán — nem kis bajára e kedvencz themán való nyargalásnak — véletlenül a törvénynyel is jó ismeretségben van s megmagyarázta belőle azt az eléggé kellemetlen tényt, hogy ha akár ma fel­mondanék is a vámszerződést, azért az önálló vámterület áldásait teljes két évnél előbb mégse élvezhetnék. Csak a szerződési tiz év lejártával juthatunk bele s akkor is csak úgy, hogy előbb kétszer végig kell szenvednünk az egyezkedést. Az 1867. XVI-ik törvényczikk ugyanis azt határozza, hogy a 6 hónapi alkudozások után a fel­mondás következik és a felmondási év alatt meg kell kisérteni új egyezség kötését. Ha kilenc­ év múlva a felmondás meg nem tör­ténik, a szerződés folytatólag életbe lép; ha pedig felmondatik, a 10-ik év arra fordí­tandó, hogy az egyezkedés a közös vámte­rületre nézve újabb alapon megkezdessék. Erről bizony keserves dolog tudomást venni akárkinek. Hát még azoknak, a­kik­nek összes honmentő bölcsesége a vámte­rületbe szorult, s erre utalja már a jövő évi defic­itet is. Hanem ebből még nem kö­vetkezik az, hogy csupa keserűségnek miatta, a jogeljátszás vádját emelje valaki a kor­mány ellen csak azért, mert ez abban a meggyőződésben van, hogy az egyezkedés útján elérhető haszon aequivalens lehet a külön vámterület hasznával, s emellett még azon előnynyel is bír, hogy már a jövő év elejétől kezdve folyóvá lenne, nem pedig esztendők múlva. Igaza van Tisza Kálmán­nak, hogy „a jogot nem mindig szükséges abstracte alkalmazni, ha ugyanazon jog alapján egyezkedés folytán az országra nézve jobbat is el lehet érni“­. És e mondásában igen érthetően benne van az is, hogyha a jog alapján egyezkedés útján a kívánt ered­ményt elérni nem lehetne , akkor igen, akkor igenis gyakorolni kell a jogot ma­gát. Azt hiszszük, hogy ez nem elaján­dékozása az ország érdekeinek, hanem fel­fogása abból a szempontból, mely az állam­férfiúra mindenka mérvadó kell, hogy le­gyen : ama kapcsolatosság szempontjából, mely „az ország valamennyi érdekei, poli­tikai, közgazdasági összes viszonyai közt létezik“. Egy határozott programm ez, egy vi­lágosan kitűzött irány. De mi marad hát akkor a három napi szorgalmatoskodás verí­­tékes munkájából? Semmi. A krák megmoz­dult s a munka minden gyümölcse a fur­csa tenyészet és építkezés mindegy lábig ott fekszik, kagylók és korallok között, száz őlnyi viz alatt, hol Köl Barthelemy aluszsza álmát, a ki kalóz lett, s maga sem tudta hogyan. A mai ülésben megérdemelt figyelmet keltett s élénk helyesléssel fogadtatott egy másik beszéd is, a P­u­­­s­z­k­y Ágostoné, melyet közlünk egész terjedelmében s a­melynek sikeréhez mi is gratulálunk a kép­viselő úrnak. A magyar delegatív tagjai jövő va­sárnapon délután a k­épviselőházban fog­nak elüleges értekezletet tartani; az első rendes ülés kedden, azaz folyó hó 21 é­s JBéesSien lesz; ffirenap, azaz folyó hó 22-én fogja Ő felsége a delegatio tag­jait fogadni. A k­i­r­á­l­y elutazásáról Münchenbe s­s Sassetot­­ba hírek és táviratok is vannak a lapokban; értesü­lésünk szerint azonban ő felsége nem hagyta el Bécset s a delegatiók megnyitása előtt nem is fog onnan távozni. Széll Kálmán pénzügyőr úr vasárnap fogja benyújtani a budgetet s ismertetni az ország pénzügyi helyzetét.­­ A közös külügyminisztériumnak a delegációk elé terjesztendő szükséglete a „P. L.“ értesülése szerint a múlt években megszavazott összegekhez képest 20,000 írttal igényel többet. Indokolják e többletet azzal, hogy azon hivatal­nokok, kik alsóbb fizetési fokozatban öt évet töltöttek, a delegátiók által 1873-ban elfogadott fizetési szabályzat értelmében most a magasabb fizetési fokozatba lépnek, s erre mintegy 7000 frt szükséges. Továbbá szándéka a minisztériumnak a pétervári követ szolgálati pótlékát annyira emelni, a­mennyit párisi és londoni collegéi kap­nak, s szálláspénzül a követségi lakásért tényleg fizetett lakbért számítja fel, a­miből ismét 13.000 frtnyi kiadási többlet származik. A fedezetnél az osztrák-magyar Lloyd elsőbbségi adóssá­gának kamataiból való bevétel az előleg fokozatos visszafizetésének megfelelőleg alacsonyabban irá­­nyoztatik elő. A keleti akadémiánál a múlt dele­gatív óhajtásához képest a saját bevételek és a szükséglet külön számíttatnak fel. A 46,000 frtnyi összes szükséglettel szemben áll a tanítványok ál­tal fizetett díjakból eredő 24.000 frt bevétel. A consulatusokban számos változás mutatta­­tik ki, melyek azonban a szükséglet felemelése nélkül voltak keresztülvihetők. Nevezetesen a mo­­nastiri consulatus jutalékait kellett emelni, mert a török kormány egy nagyobb vilajetett alkotott e város körül, s azt kormányzati székhelylyé tette. Egy bécsi lap azt írja, hogy a török csapatoktól a klek­metkovicsi uton való átvonulási jogot a cs. és kir. kormány jövőre nézve megta­gadta. A „P. Lloyd“ e közlést már azért is helyte­lennek tartja, mert a Klekben kikötött csapatoknak sohasem engedtetett meg, hogy osztrák területen átvonuljanak, a­mint ez a semlegesség alapelvei­vel szemben magától értetődik. Talán téved a „P. Lloyd“. A semlegesség megtartásáról lehet szó hadviselő felekkel szem­ben. A török kormány és a herczegovinaiak közötti küzdelem azonban egyrészről a törvényes hatalom, másrészt felkelők között folyik, így hát a tö­rök csapatok átvonulása a semlegesség szempont­jából is megengedhető, mert m­ost csak T­rökor­­szág tekinthető elismert hadviselő félnek. A horvát tartom­ánygy­űlés elnöke és alelnöke Kresztics Miklós és Eorvát Mirkó teg­nap Bécsbe utazott, hogy ő felségének a horvát tartománygyűlés feliratát átnyújtsa. A gyűlés ok­tóber első felében kezdi meg ismét tárgyalásait. Egypár lap ma azzal a kellemes hír­rel lepi meg olvasóit, hogy van már entrepetünk, csak a kezünket kell utána kinyújtanunk. Ezek a jó urak ugyanis, úgy látszik, csak mostanába jö­­hettek Budapestre, mert nagy garral hirdetik, hogy mily nagyszerű fölfedezést csináltak a Sigl-féle gabnaraktárakkal. Ha itt csak arról volna szó, hogy az utóbbi financzkalamitásai által eléggé is­meretes bécsújhelyi gyáros jól értékesíthesse roszul el­helyezett pénzét , úgy teljesen közönyösen ven­­nék a dolgot. Ha magánembernek gusztusa van Sigl­er gabnatáraira, ám elégítse ki passióját. Eh­hez semmi közünk­ ?De vannak, kik e raktárakat alkalmasaknak tartják köztárházakat. Ezt már nem le­het szó nélkül hagynunk. Sigl­er már régen kínálgatja raktárait fűnek-fának, de mindig hiába. Tett aján­latot az osztrák államvaspályának is, mely azon­ban szintén visszautasította. Oly kedvezőtlen hely­zet mellett ez nem is lehet máskép. Vizen a köz­lekedés csak akkor lesz jól hozzáférhető, ha a rak­partot teljesen kiépítik, mi mindenesetre még egy kis időt vesz igénybe. Hogy szárazon jól használ­hassák, akadálytalan vasúti közlekedéssel kellene bírnia. Amire az illető városrész élénksége mellett egyáltalán nincs remény. A hatóság csak éjjeli 12 — 3 óráig hajlandó a sínek használatát megen­gedni és e rendszabály helyességét senki sem tá­madhatja meg. Az entrepotnak természetes helye oly egyetemes forgalmi központ, mely amellett a közönséges utezer forgalmon kívül áll. Hol össze­­foly minden nagy közlekedési ér, a Dana s a kü­lönböző vasutak, s amely a mellett mégsem za­varja a kis forgalmat. A Sigl-féle raktárak nagy mérvben bírnak azon tulajdonokkal, melyek min­den néven nevezendő entrepotnak csati hátrányára lehetnek, de egygyel sem azok közül, melyek ily intézménynek javára szolgálhatnak. Az entrópóiknak kétségtelenül az összekötő vasúti híd közvetlen kö­zelében kell felépü­lniök és pedig minél előbb. Egye­lőre segíthetnek némileg a bajon a fővárosi vasutak iadóházai, de ezeket csak kisegítőül fogadhatjuk el. Gribnakereskedelm­ünk sürgetően követeli, hogy ez ügyben minél előbb végleg intézkedjünk és egyáltalában nem tesznek jó szolgálatot az ügy­nek, kik kétes becsű indiványokkal csak elodázni segítik ez életkérdésünk megoldását . ORSZÁGGYŰLÉS: A képviselőház ülése szept. 17-én. Elnök: Ghyczy Kálmán. Jegyzők: Huszár Imre, Molnár Aladár, B­e­ő­t­h­y Algernon. A kormány részéről jelen vannak:­ We­n­ck­ké­i­m Béla báró, Széll Kálmán, Tisza Kál­mán, Simonyi Lajos báró, Péchy Tamás, Trefort Ágoston, Szende Béla. Elnök: Az ülést megnyitom. A múlt ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök: Bemutatom a t. háznak Dékáni Gusztáv Beszterczeváros választókerületében meg­választott képviselőnek megbízó levelét, mely meg­vizsgálás végett az állandó igazoló bizottsághoz lesz utasítandó. Egyéb előterjesztése az elnökség­nek nincs. Szontágh Pál (gömöri) a hatodik g bíráló bizottság részéről jelenti, hogy Kulcsár Lajos kép­viselőt igazolta. Lovász Mihály a második bíráló bizottság részéről jelenti, hogy Bibics Döme és Künte József képviselőket igazolta. Tudomásul vétetik. Kemény István dr. a 8-ik bíráló bizottság részéről jelenti, hogy Pongrácz Ágoston és Papp Sándor képviselőket igazolta. Tudomásul vétetik. Következik a felirati vita. Hegedűs László abban a véleményben van, hogy az ország közgazdasági és pénzügyi nyomorúságát, ha­nem egyedül is, mindenek felett az idézte elő, hogy 1867 ben közösökké tettük az állam legfőbb ügyeit, s ezzel feladtuk államiságunk egyik legfőbb létalapját, s oly terheket vállaltunk magunkra, melyekhez nem volt erőnk, s ezzel egy­­szersmind feladtuk az ország közgazdasági érde­keit azon szövetségnek, melyet kötöttünk, és azon egyezménynek, melyet elfogadtunk, s ezzel rálép­tünk azon lejtőre, melyen a romlás örvényéhez ju­tottunk. Ha az­ ország bajain segíteni akarunk, s az államháztartás súlyegyenét helyreállítani kívánjuk, mindenekelőtt szükséges, új jövedelmi forrásokat nyitni, s e tekintetben az ország­, jól felfogott ér­deke az önálló vámterületre és önálló kereskedel­mi politikára utal bennünket. Olyan igaz ez, hogy még a vámközösség védői is kénytelenek voltak általánosságban ennek igazságát bevallani, midőn azt mondták, hogy a külön vámterület mellett gazdag jövedelmi forrása nyílnék az államnak, egyszersmind hatalmas lendületet nyerne fáz ipar, kereskedelem és földművelés, de hozzáteszik, hogy a politikáig tekintetek és érdekek méltányos és kölcsönös kiegyenlítése mégis a vámközösségre utal, mintha a haza érdeke kizárná a más álla­mokkal kötendő vám- és kereskedelmi szerződé­seknél az érdekek méltányos, kölcsönös kiegyen­lítését. Ezután szóló polemisál Móricz Pálnak az ön­álló vámterület ellen felhozott argumentumaival szemben, s áttérvén a polgári házasság kérdésére, kifejti, hogy a vallásfelekezetek a vallás sérel­mét­ nem látják a kötelező polgári házasság be­hozatalában, mert a vallás etnikai részében a vallásos érzet csak akkor lesz megsértve, hogy ha oly két különböző természetű házasság állíttat­nék egybe, a­milyent Móricz Pál képviselő java­solt. Végül néhány megjegyzést tevén Polit be­szédére, kijelenti, hogy pártolja Simonyi Ernő fel­irati javaslatát. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Pulszky Ágoston: T. házi (Halljuk! A szószékre!) A tegnapi napon egy kitűnő államfér­fin, kinek kijelentéseit e párt is mindig figyelem­mel és tisztelettel kísér­ intett, hogy minél előbb véget vessünk e vitának, melynek — szerinte — valami gyakorlati gyümölcse aligha lehet. Szabad legyen ezzel szemben mégis egy, habár csekély, eredményét konstatálnom, s ez az, hogy a vita eddigi folyama igazolja azon irányt, melyet a trón­beszéd követett, és azon modort, melyet a válasz­feliratban elfogadtunk. Igazolta ezt a discussio egész folyama; igazolta a szélsőbaloldalnak (fel­kiáltások a szélsőbaloldalról: Baloldal!) ezúttali higgadtsága, mely majdnem egy színvonalra emel­kedett azon államférfim­­érséklettel, melyet e párt tagjai, Posti képviselő úr és vele együtt a mö­göttük levő padokon ülő fractio irányában oly szorgosan tanúsítani iparkodnak, és a­melyre nézve reményünk és óhajtásunk, hogy irányunkban is ezentúl inkább fogják érvényesíteni, mint ez előtt szokásukban volt. De igazolta eljárásunkat magá­nak Polti képviselő úrnak is felszólalása, melyről nem tagadhatjuk, ha azt összehasonlítjuk azon fel­irati javaslattal, nem, helyesebben szólva guny­­irattal, melyre nézve a ház teljesen megadta érzel­meinek kifejezését, midőn attól a kinyomatást megtagadta, mondom, ha felszólalásának modorát ezzel összehasonlítjuk, nem tagadhatjuk, hogy te­kint­etbe venni iparkodott azon érzelmeket, me­lyek a háznak természetes hangulatát képezik. Mindamellett tagadhatlan, hogyha a hang új és sima volt is ezen felszólalásban, a fanok­b­a tartalom maradtak a régiek. Ott talál­koztunk a beszédben több kijelentéssel, me­lyet azon padról már régebben hallottunk; ta­lálkoztunk a nemzetiségek államalkotó szerepének azon theóriájával, melyet évekkel ezelőtt egy má­sik, ezen ház minden tagja által igen tisztelt kép­viselő úr, kinek kimaradását azon részről, a par­lamentáris színvonal tekintetéből, ezúttal csak saj­nálhatjuk, igen nagy ékesszólással kifejtett, azon nemzetiségi politikával, a­mely csupán és egyedül a nyelvbeli nemzetiségnek kölcsönöz államalkotó erőt, és ezen fogalommal helyettesíti a nemzetiség azon szélesebb fogalmát, melyet vallunk mi, és a­melyet vallottunk mindig, és a­melynek értelmé­ben csakugyan a nemzetség képezi az állami erőt, de azon nemzetiség, mely a történet, a múlt szen­vedései, a jövő reményei közösségén, az érzelmek és óhajtásának egységén alapszik. (Helyeslés.) Ezen értelemben igenis elfogadjuk a tant, mely egy magyar nemzetiséget, az egy magyar nemze­tet ismeri, mely minden különböző nyelvű más nemzetiséget magába ölel, mihelyt ezen érzület közösség alapjára állnak, a melyre hogy álljanak ez ország a jogot, ez ország az alkalmat tőlök soha meg nem tagadta. (Helyeslés.) Ott talál­kozunk most is azon felfogással, mely a sváj­­czi kantonokat emlegeti , ha nem­ is közvetlen például, hanem mindenesetre mint egy eszményt, mely a törekvések czélját képezze. Találkozunk azon nyelvezettel, mely a magyarországi ál­lamról szól, de a magyar nemzet említését, a magyar nemzetre való hivatkozást mindig szor­gosan kerüli. Ott találjuk beszédében azon ho­mályos intést, melyet mindig tanácsképen ad elő nekünk; azon hasonlatot, melyet a franczia csá­szársággal állít föl, a­mely szerinte egy contactus­­tól dőlt össze. Valóban csodálkoznunk kell a kép­viselő úr diplomatiai nyelvének hajlékonyságán, mi­dőn az 1870—71-ik évi nagy háborút egy contac­­tusnak nevezi, oly eseménynek, mely mintegy első érintésre puszta könnyű fuvallatra elfújt egész intézményeket. Ha ily contactustól óv bennünket a t. képv. ur, ha azt kívánja, hogy ily contactussal szemben bírjunk teljesen megállani, akkor köszö­nettel tartoznánk neki, köszönettel kivált akkor, ha nem sejtetné velünk, hogy ezen coptactust mint egy közelebbi jövőben bekövetkezendő­ tekinti. (De­rültség.) Találkozunk még többet is azon beszédben, találkozunk a történet azon félreismerésével, az egész theórián keresztül vonul, és találkozunk azon kivételes állás folytonos kiemelésével, melylyel a magyarországi állapotokat feltüntetni kívánja a kép­viselő úr, mintha soha más hasonló helyzet nem létezett, analóg erők működése a történetben be nem következett volna. Azt állította ugyanis a képviselő úr, hogy Nyugateurópában azt, mit jelent az, az államhatal­mat kézben leírni, a parlamenti életből nagyon jól tudják, tudják azt, hogy ha csak egy pártnak van kezében az államhatalom, az nagyszerű erő, de fo­galmuk sincs arról, hogy ha ezen állami hatalom egy nemzetiség kezében van, ez mily óriási erő. Ezen állítás történeti szempontból valóban különösen elüt azon jelenségekkel szemközt, me­lyek a múlt és a jelen században Európában min­denütt ismétlődtek s azon óriási erőnek jelenségei­vel szemben, melyeket ezen, az egységes nemzeti­ségi érzületre való hivatkozás által Francziaország a múlt század forradalmi eveiben előidézett. Egyéb­iránt ez csak egyike azon igazságoknak, melyeket ignorálni alig lehet, és melynek ellenkezőjét alig állítani a képviselő úr oly következetességből szokta. De megtaláljuk beszédében tanai azon követ­kezményeit, melyek logikájának nélkülözhetlen fo­lyományai. Megtaláljuk a parlamentáris élet, a parlamentáris alkotmány azon negalióját, a­melyre annak idején Mocsonyi Sándor képviselő urat ve­zette ezen theoria, s melyet Pofti ismételve el­mondott. Szerinte a kormány iparkodik a parlamentá­ris életet kellő medrébe terelni és ezt nem is lehet tőle rész néven venni, de ez szerinte téves poli­tika, mert itt a nemzeti törekvések következtében és ezen aspiratiók kielégítésének szüksége követ­keztében, úgy a­mint a t. képviselő úr felfogja, a parlamentáris élet teljes lehetetlenné vált. Mi ennek ellenkezőjét állítottuk mindig és ennek ellenkezőjét állítjuk joggal ma is. Ha azt kívánja tudni a t. képviselő úr, hogy van az, hogy önök ma állítólagos számarányuk daczára mégis oly kisebbségben állanak itt, a fejezetet mi éppen a parlamentáris érzékre, a parla­mentáris életre való hivatkozással adjuk meg. Ma, midőn az ellenzéki padokról csakis az vettetett a kormány szemére a választásokra vonatkozólag, hogy nem folyt be kellőleg, hogy hatalmát nem érvényesítette nagyobb mértékben, — a­mint ezt Helfy képviselő úr mondta, — ma önök bizonyára nem tagadhatják, hogy a parlamentáris érzék alap­ján igazolva van eljárásunk, és hogy a magyar nemzet megmutatta, hogy a parlamentáris életre érett (Élénk helyeslés). Ezzel szemben mindazok, a­mit az administratiónak nemzetiségi alapon való kifejtésére mondott, csak illusorius álmoknak, illu­­sorius elméleteknek mondhatók, a­melyeknek nincs több alapjuk, mint azon állításának, hogy az admi­­nistratio tudománya talán összesen harmincz— negyven éves. Higgye el a t. képviselő úr, hogy ott, a­hol ma Európában a legkétségbeejtőbb álla­potok vannak, ott, ahol javulásukat remélni is alig merik, ott ezelőtt ezernyolczszász évvel sokkal jobb administratív volt, mint a minét összes tudományos készletével a képviselő úr valaha kigondolt. (Élénk tetszés és helyeslés).

Next