Ellenőr, 1875. november (7. évfolyam, 303-331. szám)

1875-11-03 / 304. szám

Előfizetési árak: Egész évre . . 20 frt — kr. Évnegyedre . . 5 frt — kr Félévre . . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor utcza 6. az. Semmit sem közlünk, ha nem födjek, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. Hirdetések felvétele Budapesten, nádor-utcza 6. szám (Légrády testvérek irodájában.) Kiadó­hivatala: Előfizethetni helyben és posta útján, nádor-utcza 6. sz. a. A lap szétküldésre vonatkozó reclamatiók Légrády testvérek irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intézendők. POLITIKAI NAPILAP, 3114. szám. Budapest, szerda, november 3. 1873. 111. évfolyam. TÁVIRATOK. Brüssel, nov. 1. (Az „Ellenőr“ eredeti táv­irata.) Az uj ülésszak 9-én fog megnyittatni trón­­beszéd nélkül. Becs. nov. 2. (Az „Ellenőr“ eredeti távira­ta.) A képviselőház három alkotmányoti klubjának bizalmi férfiai szombaton újólag megbeszélték a vám- és kereskedelemügyi kér­dést. Pretil és Chlumetzky miniszterek meg­hívás folytán jelen voltak a tanácskozáson, s a hozzájuk intézett kérdésekre mint hírlik kielé­­gítőleg feleltek. Különben a tanácskozások és ha­tározatok titokban tartatván, határozottat róla tudni nem lehetett. Csütörtökön ismét tanácskozás lesz London, nov. 2. A Reuter-féle agentiához érkezett sürgönyök jelentik, hogy az Egyesült Álla­mok kormánya a spanyol kormányhoz a Cuba­­ü­gyben intézett emlékiratra adandó válasz késése miatt aggodalmakat táplál, miért az amerikai hadi­tengerészet nagyobbit,tázik ; — a spanyol kormány is 15 hadihajót szerel föl Cuba számára. Szt.-Pétervár, nov. 2. A „Petersb. Zig“ a német császár és az orosz diplomata közti eszme­cserére vonatkozó hír valódiságát tagadja. Köln, nov. 2. A „Köln. Ztg.“ jelenti, hogy több kölni lelkésznek, nyilatkozatuk alapján, mely szerint az államtörvényeket követni akarják, az állami segély megengedtetett Ugyanezen lap consta­­tálja a kölni érsek és a székeskáptalan közt létező súrlódást, ez utóbbi vonakodván az érsek óvásá­hoz, melyet palotájából való kiutasítása ellen tett, hozzájárulni. Bécsi, nov. 2. Az „Abendpost“ reproducálja az orosz hivatalos lap egy czikkét és hozzáteszi, hogy az nemcsak mit sem tartalmaz, a­mi a csá­szári hatalmak eddigi politikájával és az európai aetióval ellenkeznék, hanem még megerősítése ezen iránynak, mely ezen actió czéljait és békés törek­véseit úgy a porta, mint keresztyén alattvalói va­lódi érdekeit legélesebben és kétségtelenül kiemeli. A czikk mindenesetre magyarázza a jelenlegi diplo­­m­atiai fejtegetéseket, de semmi esetre sem jelez új piramist­a politikai helyzetben vagy Oroszor­szágnak a tényállással szemben való magatartásá­nak megváltozását. Kopenhága, nov. 2. A koronaherczeg Charlottenburgban lováról lebukott és lábát kifi­­c­amítona Bécs, nov. 2. A baloldali klub elhatározta, hogy a Wildauer-féle határozati javaslatra vonat­kozó bizottsági indítványokhoz a III. §. kivételé­vel hozzájárul, e szakasz az idevonatkozó császári rendelettel szemben mellőzendő lévén. Utolsó posta,. Az orosz félhivatalos jegyzék, me­­lyet vasárnap kivonatosan közlöttünk, szó szerint így hangzik: A fontos politikai események, melyek jelenleg a balkáni félszigeten végbemennek, Orosz­országot nem elkülönítve találták, hanem két hatalommal szövetkezve, melyek mint ő azon vágygyal tetvék el, hogy az európai békét fenn­tartsák és megerősítsék. Ezen szövetség, mely minden politikai különérdektől idegen, a kormá­­nyok kölcsönös bizalmán alapult s a három csá­szár találkozásai által megerősittetett, Európa előtt nem mint sorsának ítélő bírája, hanem mint bé­kéjének védelmezője és nyugalmának megóvója lép föl. Ezen szövetség nyitva áll mindazok szá­mára, a­kik a békét keresik. Oroszország azonban, ha részt vesz is ezen szövetségben, nem áldozta föl annak azon ro­kons tenvet és érdeklődést, melyet Törökország keresztyén lakossága iránt min­denkor táplált, s melyben Európa többi része mindenkor osztozott és most is osztozik. Az áldo­zatok, melyeket az orosz nép a török keresztyé­nek javára hozott, oly nagyok, hogy az orosz államot feljogosítják, ezen érdeklődést egész Európa előtt hirdetni. Áthatva a balkáni félsziget keresztyén né­pessége iránti régi rokonszenvétől s azon vesze­delemtől, mely Európa nyugalmát fenye­geti, a császári cabinet most épp oly kevéssé maradhatott közönyös és télien szemlélője azon eseményeknek, melyeknek színtere Herczegovina, melyek azzal fenyegetnek , hogy Szerbiát és Montenegrót egy egyenetlen harczba bonyolítják és egy háborút gyújtanak lángra, melynek kiterjedése beláthatatlan — mint ezelőtt. Sőt inkább először emelte föl szavát a herczegovinai szerencsétlen né­pesség védelmére, mely mértéktelen adók által nyomasztatik, — és a béke fenntartására, melyre Európának általában és Törökországnak különösen oly égető szüksége van. Meghívására Németország és Ausztria­ Magyarország barátságos kormányai, ha­sonló óhaj­­ói lelkesülve, minden további rendet­lenségnek elejét venni Törökországban, siettek tá­mogatásukat Oroszországnak fölajánlani, hogy a porta kibékülését föllázadt alattvalóival elő­mozdítsák. Fr­anczia-, Olasz- és Angolország kormányai, egyetértvén az éjszaki hatalmasságok nézeteivel a jelenlegi törökországi viszonyoknak az európai bé­kére veszélyes voltáról, szintén törekedtek az óhaj­tott czél elérésére. A békés tanácsok, melyeket a hatalmak követei Konstantinápolyban a portának adtak, először egy consuli bizottság Herczegovi­­nába kiküldését eredményezte, mely a fölkelőknek a korm­ánynyal való kibékülését volt elősegítendő, másodszor a szultán részéről egy h­ade önkénytes kibocsátását, mely a keresztyén alattvalóknak te­temes idókönnyítést nyújtott, s nektek a mohame­dánokkal a bíróságok előtt ugyanazon jogokat s a közigazgatás jobb szervezetét ígérte. Természetesen senki sem kételkedik a szultán ő­felsége óhajtásának őszinteségében, keresztyén alattvalóinak jelen nyomorúságos helyzetét javítani. Valamennyi hatalmasság kormányai jóakarattal fogadják az új h­adet, mint kétségtelen tanújelét a szultán folytonos gondoskodásának ezen alattvalói jólétéről. De a nem távoli múlt példái, melyek azt tanúsítják, hogy a szultán hasonló, a keresztyé­neknek jótakaró akaratnyilvánitásai eredményte­lenek maradtak s hogy az aránylag jelentéktelen jogokat, melyeket Törökország néhány helységei­nek keresztyénei élveznek, kényszerítve, az európai diplomatia követelésére adták meg ne­ktek. Európa közvéleményét arra indítják, hogy a­zultán új tradéjét ne fogadják azon bizalommal, mely azt, mint ő felsége, keresztyén alattvalói nyomasztó helyzete iránti rokonérzelmének kifeje­zését megilletné. Az utóbbiak bizalma azonban a kormány ilynemű ad­usai iránt annyira megin­gott, hogy a porta nehezen fogja a nyugalmat az európai kabinetek barátságos közreműködése nélkül helyreállíthatni. S ezen közreműködést a cabinetek a portától kétségkívül nem fogják megtagadni; a maga részéről pedig a porta is tö­rekedni fog ezen cabineteknek szilárd és rendület­len eltökélésének kézzelfogható bizonyítékait nyúj­tani, hogy a keresztyénekre vonatkozó jelenleg ünnepélyesen elvállalt kötelezettségeket teljesíten­i , ezzel határt vet azon a normális helyzetnek, mely Európának annyi aggodalmat okoz. Mindenesetre bi­zonyosnak lehet venni, hogy a dolgok siral­mas állapotának, mely eddig Törökországban a portánok alattvalóinak és Európának kárára ál­lott fenn, véget kell vetni. A „Schlesische Presse“ bécsi távirata szerint ezen szöveg Bécsben állapíttatott meg a külügyi hi­vatalban Novikoff és Schweinitz követek jelenlété­ben folytatott megbeszélések alatt. A nemzetgyűlésnek már első ülésében (csütörtökön) fogja Raffel a „Mon. Un.“ szerint a választási törvényt benyújtani s annak tárgyalását 8-ára kitüzetni. A kormány hír szerint már de­cember közepére be szeretné záratni a nemzetgyű­lést, hogy az új választások újév elején megtör­ténhessenek. Egy statisztikai összeállítás szerint 331 képviselő fog a megyei szavazás ellen és 326 mellette a szavazni. Mintegy 40 képviselőt eddig nem lehet hova számítani. Ezek közül 11 a balközéphez, vagy Wallon-csoporthoz, 16 a szélsőbalhoz és 15 a bonapartistákhoz tartozik. Budapest, november 2. A tükör­írás János, pipát ide és fidibuszt. De ne a „Pesti Napló“-ból, mert ma abban van a thema. Hanem hozzon mindjárt egy tük­röt is. Igen, igen, tükröt is. S merjük aján­lani, hogy ez egyszerű optikai műszer nél­kül senki le ne üljön ezentúl a „Napló“ olva-­­­sásához. Visszájára szolgál abban minden­­ thema, mint a czigány miatyánk: tükör­­ kell hozzá, hogy helyre forduljon s úgy­­ mutassa ki az értelmet, a mint igazán van I gyón. Ha például azt a három hasábot (tessék: még a hasábja se annyi, a mennyit­­ mutat, ötre játszik, pedig csak három) — ; tehát három hasábot, a mivel Mindszent-­­ napjára istent és minden szentéit vám- és kereskedelmi-politikailag megkísértette, egye­nesen a lapról olvassa le az ember, ugyan­csak csettegethet a nyelvével hozzá: no ez azután az igaz vérű lap; jaj, de is szájizre beszél az eszemadta. Hanem legyen csak akkora tükröcske kéznél, a­mekkorában Naplóék Lajoskája és Károlykája magát életnagyságban végig láthatja, de sajátsá­gos fejcsóválási hajlandóság veszi körül az embert mindjárt, bár ez esetben is kényte­len elámulni az ügyesség felett: mennyire viheti némely ember a visszájára való írást. Úgy, jobbkéz felül balra. Mert tagadhatatlan az, miként a „Napló“ is bizonyítja, hogy: „minden más országban tudják, hogy a vámkérdés közgazdasági alap­kérdés.“ De aligha minden más országban tudják, hogy tisztelt „Napló“-nk annyira fiatal még e köztudomás megismerésében, a­milyen fiatal egyáltalán csak az lehet, a­ki semmiféle elvben, nézetben s egyéb efféle hiábavalóságban nem bir uj kenyértől uj borig soha kitartani ; minélfogva az ő politikája és bölcsesége „megtámadhatatlan mint az árnyék, megfoghatatlan, mint a szag és vi­lágos, mint a meg nem gyújtott fáklya“. És mindez — ily fiatal létére — csak annál szebb ügyesség tőle. Csak azok a tükrök ne volnának a vi­lágon. Volna-e akkor nagy Magyarországon ember, a­ki megdöbbenve ne álmélkodnék el a „Napló“ honmentő gondolatainak ren­geteg mivolta fölött, mikor hallván hallja tőle a nagyszerű sententiát: „Magyarország nyomora vámkérdés. Deficitje vámkérdés. Fejlődése, ipari, kereskedelmi, culturális jö­vője“, —­ mind-mind vámkérdés. Hm. Mikor­­ a révre úgy se jut semmi. Ezelőtt egy-két­­ esztendővel, — hétig elszámolhatni, — bez­­s­zeg jutott a révre. Alig győztük beszedni,­­ úgy szakadt ránk a pesti­ naplóilag előtün­­­­tetett nagyszerű révpolitika özöne. A vám­­közösség nekünk áldás volt, a kormánynak j ere a­mig bizonyos kapcsolatokban a révkö­­­­zösség sértetlenül fennállott bizonyos érde­kek és igények között, a mottó szerint: : vesztek: iszom; nyerek, iszom. Jaj, de mú­landó minden, a­mi földi, és többé nem té­rül meg a réven, a­mi a vámon elveszett. Ennélfogva a „Napló“ nyomora, deficitje, ipari stb. jövője mai napság mind-mind vámkérdés, így mutatja a tükör: „Ma az anyagi jobblét, a kincstári egyensúly, az adóreform, a gazdasági ön­állóság a társadalmi rétegek fejlődésének, a kormány fennmaradásának és a nemzet jö­vőjének kérdése“ — a vámkérdés. De: „Midőn 1867-ben a Deák-párt a kiegyezést kötötte s az ideiglenes vámközösséget elfo­gadta, tette azt nemcsak a politikai hely­zet nyomása alatt, mely mindenek felett az alkotmánykérdések megoldására töreke­dett, hanem tette egy a mostanitól el­térő gazdasági situatióban, mely előnyt ke­resett és talált a vámközösségben.“ Azonkí­vül is: „Vétkes könnyelműség lett volna tehát a Deák-párttól megbolygatni ez oly kényes vámszerződést s Ausztriával is ki­kötni, a balközéppel is harczolni.“ Azonban a mai „Napló“ szerint megint csak nem áll fenn e vétkes könnyelműség esete, „mert ha valamikor világtörténelmi válság esik, az nem a vámkérdésből ered és annál meg nem áll, hanem „vér és vassal“ intéztetik el, addig pedig a kiegyezési törvény gon­doskodik a közös ügyekről.“ Mindazonáltal: „Igen könnyen megeshetik, hogy egy ily operatiónak valamelyik minisztérium, vagy sőt mindkettő áldozatául esik. Ily válság a jelen perezben nem a miniszterekre nézve volna baj, de Magyarországra nézve.“ Ugyan­azért „lehetett nem az önálló vámterület mellett nyilatkoznia“ a „Napló“-nak, és „savanyú arczc­al“ nem gyanúsítania a kor­mányt, hogy „a jelen szerződés legflagrán­­sabb hiányait és igazságtalanságait“ (melye­ket különben néha­napján „vétkes könnyel­műség“ lett volna bolygatni) orvosolni nem akarja. Az a tükör, az a tükör! Ami tavaly „vétkes könnyelműség“ a „Napló“ szemében, ez idén államférfim­erény. Az első hasábon „a kormány vámpolitikája nem tudatik“. A harmadik hasábon már a debreczeni beszéd óta tudatik, hogy „a kormány nem akarja az önálló vámterületet“. De tíz sorral alább már ismét ,,nem akar várni, hogy a kor­mány ismeretlen vámpolitikáját és annak mélységes okait neki megmagyarázzák.“ De alig telik bele egy félhasáb, és már ismét nagy argumentumot lát a vámközösség ellen abban, ,,hogy a status quo annyi köteléket fűzött osztrák gyáros és magyar kereskedő közt, függésünk oly nagy, hogy, mint a miami ikrek, életveszélyes operativ nélkül nem vá­lasztható szét a két külön test; kétségtelen, hogy az ily elválás válsággal járna, lázzal, mint minden sebzés, sok eddig élvezett hitel megvonatnék Magyarországtól, sok jó össze­köttetés megszakadna, sok tőke kivonatnék, ugyanakkor sokan, kik nálunk fióküzlettel bírnak, elhagynák az országot, a­midőn idehaza a külön gazdaság berendezésére sok értelmi és pénzerő szükségeltetnék.“ De hát mit ér mindez, és mit ér az is, hogy rövid idő előtt „az absolut free­­trade elveit volt hajlandó acceptálni“ tisz­telt laptársunk, mikor azóta rosz termés lett, meg fusio,­­ meg egyéb és — a hi­vatalos lap szerződése az Athenaeummal szin­tén lejáróban, a posta­nyomtatványoknak meg éppen adieu. Hogyne változott volna ily körülmények között a helyzet és — te­kintettel bizonyos választókerületek hangu­latváltozására is — hogyne „éreznék, tud­nák, vallanák és nem tagadnák“ a Nap­­lóéknál, hogy „lassúbb, de egészségesebb irány“ másfelé ,,fejleszteni a gazdaságot belterjesen“. Nem mi mondjuk, a tükör mutatja így. És higgye meg nekünk a „Nap­ló“, hogy az ellentmondásokból, duzzo­­gásból, kötekedésből, gyanúsításból és ás­­kálódásból álló politikai tükörírásából a mily otrombán legújabban megindult, — hiába akarnak leplezni — minden ember csak ezt olvassa ki. Mert olyan végképen durae capacitatis homo a népnevelés mai állapota mellett már bajosan akad, a­ki észre ne venné a különbséget czélban, aka­ratban és erőben azon kormányi törekvések között, melyeket a „Napló“ egykor fényesített, és azok közt, melyeket ma feketít. A­ki nem arra tartja az ítélő­ tehetségét, hogy a „Napló“ bogarai ölesjék , érzi és tudja, hogy ez a kormány és ez a többség, melynek a Napló saját vallomása szerint „nem akar opponálni“ csak áskálódik ellene, mind a vám­mind a bankügyben, elmegy az ország jo­gainak revindi­álásában legalább is odáig az erély­es szívósság útján, ahová tavaly ilyen­kor alkalmasint elálmodni se merte volna magát az a híres„Napló“, mely ma aligha fér a bőrébe a nagy vitézségtől. Meg egyébtől, így. Már most elteheti a tükröt, János. Az országgyűlési szabadelvű párt köre szerdán, november hó 3-án, dél­után 6 órakor értekezletet tart. Tisza Kálmán miniszterelnök kormány­zásának megkezdését a törvényhatóságokhoz inté­zett hosszabb köriratban tudatja. A körrendelet befejezése ez: „a­midőn megjegyezném, hogy a miniszterelnök személyére nézve történt változás csupán személyi jellegű lévén, a hivatalbeli elő­döm alatt követett kormányzati elvek továbbra is irányadók maradnak, egyúttal azon várakozásom­nak adok kifejezést, hogy az alkotmányos kor­mányt, melynek vezetésére ő felsége legmagasb bizalmából meghivattam, a közjó és rendes kor­mányzat előmozdítását ezélzó intézkedéseiben, a törvények és a törvényen alapuló rendeletek pon­tos végrehajtásában törvényes hatásköréhez képest készséggel és erélylyel támogatni fogja“. Az osztrák államvaspálya-társa­­ság a temesvár-orsovai vonal földmunkálatainak elkészítésére vonatkozólag szű­kebb pályázatot hir­detett, nevezetesen fölhívott 3 hazai és 3 külföldi házat ajánlataik benyújtása végett. Elismeréssel je­gyezzük föl a méltánylatot, melyet a társaság ha­zai vállalkozóink irányában tanúsított, a­mikor a külföldiekkel egyenlő számban szólította föl őket; e tapintatos méltánylat elég világosan jelzi, hogy a társaságnak van érzéke azon erkölcsi kötelesség iránt, melylyel Magyarországnak tartozik. Hazánk leggazdagabb rónáin kígyóznak keresztül a társaság vonalai, s valamennyi magyarországi vaspálya közt a legdusabban jövedelmeznek : azért méltán meg­követelheti ez ország, hogy iparát az osztrák ál­lam-vaspályatársaság figyelembe vegye, s e hon­nak adjon is valamit, ne csak kiszivattyúzásra hasz­nálja föl. S reményeljük, hogy e társaság további eljá­rása is­ méltányos marad. S ha meg van győződve a magyar vállalkozók soliditásáról, meg kell győződve lennie, különben nem részesítette volna őket bi­zalmában, s ha magyar vállalkozók oly feltétele­ket állapítottak meg, a­melyek olcsóság tekinte­tében vetekednek a külföldi házak ajánlataival, vagy talán még több előnyt nyújtanak, akkor a magyar vállalkozókat részesítse a munkában. Ezt reményeljük, ezt elvárjuk, mert ez meggyőző bizony­sága lesz annak, hogy a magyar vállalkozók föl­hívása nem akart porhintés lenni a magyarság sze­mébe, hanem átérzett erkölcsi kötelesség kifolyása. Csak ily módon válhatik a magyarság hangu­lata irányában jóvá és barátságossá, mi erkölcsi, de egyszersmind anyagi hasznára is van, csak ily módon számíthat szíves támogatásra. Az ő érdeké­nek össze kell forrnia Magyarország érdekeivel. Ez oly igazság, melyet be kell látni. S hiszszük, hogy belátja. Miniszteri tanács volt ma, mely a kö­zelebbi országgyűlési tárgyalások munkaprogramm­­jának megállapításával foglalkozott. Folyó hó 4-én a magyar és osztrák vas­úti igazgatók Bécsben conferentiát fognak tartani, melynek tárgyát a tarifa- és egyéb forgalmi kérdések fogják képezni. A havi igazgatói ülés f. hó 11-én, Budapesten fog megtartatni. Mindenki feszült figyelem­m­el várja, mikor hallat már valamit magáról a főváros az entropeik ügyében, e helyett azonban csak azt halljuk, hogy a főváros most is a régi makacsság­gal ragaszkodik magas kövezeti vámjához, amely­­lyel a budapesti forgalmat alapjában megtámadja. A díjszabályzat szerint a fővárosi bizottság minden gabna vámmázsáért 1x/a krajezárt követel; a bur­gonya és só után 2 krajezárt, hagyma, hüvelyes vetemények, káposzta, köles, liszt után 3 krajezárt, mészkő után 8/10 krajezárt, tégla után 1 krajezárt; egy öt tűzifáért 321/a krajezárt követel. A belügy­miniszter visszautasítása daczára a fővárosi bizott­ság ragaszkodik előterjesztéséhez. A belügyminisz­térium le akarja szállítani mind e tételeket, de a fővárosi bizottság hallani sem akar róla, mert az által 60—70.000 forinttal keresbedhetnek jövedelme. Ezek az urak elfelejtik, hogy e krajcráros gazdálkodással mily károkat okoztak már a fővá­rosnak. A fakereskedelem úgy­szólván egészen el­pusztult már épp emiatt Budapestről és az olcsóbb Komáromba vonult. Most már törik rajta a feje­ket, hogyan lehetne megint visszacsábítani, hanem amíg itt volt, nem tudták megbecsülni. A fővárosi gabnakereskedelem szintén már felényire olvadt le nagyrészt épp e zsarló rendszabály folytán és a főváro­si bizottság még most sem képes belátni eljárásának kárhozatos félszegségét. A belügyminiszteri leirat ellenére a közgyűlésre appellál. Reméljük, hogy e testület jobban meg fogja érteni a főváros felada­tát, mint ama férfiak, kik a főváros ügyeinek ve­zetésére vállalkoztak. Schönberger tőzsdelapja különös fényt vet az osztrák minisztérium által ajánlott p­e­t­r­ó­l­e­u­m-v­á­m­r­a. E rendszabálynak szerinte nem lenne más eredménye, minthogy a megdrágí­tott amerikai petróleum helyett a roszabb galicziait fogyasztanék. E körülményt mindenesetre szüksé­ges komolyan megfontolni, mielőtt ez ügyben vég­legesen határoznánk. Mert ez csakugyan nagy hiba volna, ha csupán azért drágítanánk meg egy nél­külözhetetlen és épp a szegényebb osztályra nézve nagy fontosságú fogyasztási czikket, hogy azzal egy különben életképtelen osztrák iparágat segít­sünk lábra. A vámelő­erjesztések kincstári okokkal igyekeztek e rendszabályt támogatni. Ez esetben azonban a pénzügyi haszon egészen elmaradna s a végeredmény csak érzékeny nemzetgazdasági veszteség lenne. Az „Albiná“-ban olvassuk a következő dühöngést, és örülünk neki, mert a delirium tre­mens hál’ istennek halálos betegség. „A németek 1867 ben megosztották a Habsburgok birodalmát — az addig elégedetlen, konspiráló s a trón és uralkodóház ellen forrongó magyarokkal — Ausz­tria megmentése czéljából. Hogy magukat erősök­nek mutassák — Lajtán innen és túl — mindent rontottak, bontottak, a népeket elszegényítették, s az állam morálját és tekintélyét, sőt magát a bi­rodalmi intézmény fennsőségét— a világ s az ural­kodó szemei előtt kompromittálták ! aljas és meg­vesztegetett sajtójuk által előhaladást és boldogsá­got hirdettek, mely a valóságban nem egyéb, mint fictiv és nagymérvű rászedés, hazugság, melyet mindannyian keserűen érzünk ! A Lajtán inneni és túli gazdáink pedig örvendeznek s jól érzik magu­kat, mert ők — kiknek kezei által facsartatnak ki a népek — isten- és becsületnélküli hírlapjaikkal együtt meggazdagodnak, épp mint a mészárosok, kik marhákat nyúznak, meghíznak s versenyt üzérked­nek ! Ezen urak közt csak akkor támad összeüt­közés, mikor az egyik többet nyúz, mint a másik, s rá nézve veszélyessé válhatik, hogy t. i. majd őt is mészárszékre viheti! Épp ily összeütközés van most napirenden, stb. stb. (Ez a stb. már nem ér­dekes, mert abban csupán egynéhányszor vagyunk „zsiványok“ és „rablók“. A vasutainkon űzött dohánycsem­pészet megakadályozása végett a pénzügyminisz­ter a közlekedési miniszterrel egyetértőleg erélyes rendszabályokat léptetett életbe. E szabályok értel­mében a pénzügyőrségi közegek a vasutakat szabadon használhatják, jogukban áll a vasúti tár­házakban levő s gyanút ébresztett gyors vagy te­herszállítmányokat, málhákat , ámtartályokat az illető tulajdonos jelenlétében, a­nnak távolléte ese­tén pedig egy törvényhatósági vagy községi közeg közreműködése mellett felbontani, megvizsgálni, s illetőleg — ha a szállítmány tilos árukat vagy do­hányanyagot tartalmaz — a tényleírás felvétele mellett elkobozni, a gyanú alaptalanságának kide­rülte esetén természetesen a felbontott málhák , tartályok hivatalos zárral ellátva a tulajdonosnak visszaszolgáltatandók lévén , jogukban áll ezen el­járást a vasúti állomásokon megérkezett vonatok­kal is követni, de csak akkor, ha ez nem aka­dályozza a vonatok rendes menetét, vagy nem ve­szélyezteti a forgalom biztonságát. Az adóbehajtások tárgyában To­­rontál megye közönsége feliratot intézett a pénzügy­miniszterhez, melyben megemlíti, hogy a megye te­rületén igen sok községben az adóvégrehajtások oly annyira kíméletlenü­l foganatosíttatnak, hogy a­midőn az adóhátralékosoknak adójuk lerovása fe­jében már minden gabnakészletü­k, ide értve még a vetőmagot is lefoglalták, s igy ez évre az illetők a szó teljes értelmében további fizetésekre már kép­telenekké váltak, a végrehajtás az 1868. évi XXI. törvényczikk 40-ik §. világos rendelete ellenére, még a nélkülözhetlen igavonó marhára, sőt az ille­tőknek életfenntartására szükséglő gabnára és élelmi czikkekre is kiterjesztetik. Aztán azon meg­győződésének ad kifejezést, hogy a kormánynak intenziója nem lehet az, hogy az ország adófizető polgárait ily eljárás mellett már a legközelebbi jö­vőre is fizetőképtelenné tegye, majd kéri a pénz­ügyminisztert, hogy utasítsa közegeit oda, hogy ott, hol már a nélkülözhető volt gabnaneműek, marhák s egyéb czikkek lezálogoltattak s elárvereztettek, legalább a vetőmag, különösen pedig az élelemre szükséglő gabnanemek és igavonó marha megha­­gyassék, s hogy ott, hol már előre láthatólag csakis a költség szaporítását előidéző adóvégrehajtás ered­ményre úgysem vezetne, az állami czél elérve nem lenne, a kényszerúton való behajtást megszüntessék. A bud­ap­e­sti t­örvé­ny­s­zék fenyítő osztályának Budavárába való áthelyezése el­len a budapesti ügyvédi kamara utolsó bizottsági ülésében feliratot határozott intézni az igazságügyi miniszterhez. Kiemeli e felirat, hogy a budavári Fortuna-ház csak ideiglenes helyiség lenne, s az áthelyezés egyedül hiábavaló költségeket okozna, s e helyiségnek távolsága érzékeny csorbát ejt a törvényszéki tárgyalásoknak nyilvánosságán, mert a tárgyalásokat a messze fekvő budai várba helyezi. S nemcsak a legtöbb kerületi felekre terhes, sőt sokszor lehetetlen lesz a tárgyalások és kihallgatá­sokhoz pontosan megjelenni, hanem hogy az állam­­kincstár is évenként legalább 100,000 frtnyi tanu­­dij-költséggel terheltetik, miután a budai várban félnapig marasztalt tanukat díjazni kellend.­ ­Horn Edel 1825-1875. Horn Ede ma délután egy negyed hatkor há­rom heti szenvedés után meghalt. Súlyos a veszteség, mely halála által a ha­zát és közügyet éri. Az állást, melyre az új kor­mány bizalma a folyó év márcziusában meghívta, éppen ő volt hivatva betölteni, és ő e bizalomnak teljes mértékben, testi erejét felülhaladólan igyekezett megfelelni, s a szó szoros értelmében áldozata lett éjjelt is nappallá tevő munkásságának. Neki jutott az a nagy kérdés, a­mit várókér­­désnek hívunk, s kiváló tehetségeinek, pénzügyi és kereskedelmi ismereteinek érvényesítésével fogott a munkához, de már hivataloskodása első néhány hónapja után láthatólag hanyatlott egészsége. Ő azonban fáradságot ekkor sem ismert, pihenést sem kért, részt vett a bizottsági tárgyalásokon, s a kö­zelebbi hetekben gyakran utazott fel Bécsbe, hogy az osztrák kormány képviselőivel értekezzék a vám­tarifa-ügyben, míg három hét előtt a betegség ágyba nem döntötte,­ s elvesztettük őt éppen akkor, mi­dőn a legtöbbet várhattuk tőle. Horn Ede, kinek a haza iránt szerzett érde­mei már 1848 előtt kezdődtek, 1825 szeptember 25-dikén született Vágm­ helyen Nyitramegyében, s így csak pár nap előtt töltötte be életének ötvene­dik évét. Jó módú zsidó­ vallása szülei a legjobb nevelésben részesítették, s Nyitrára, Pozsonyba, Prágába és Pestre küldötték iskolázni. Apja a rab­­binátust is elvégeztette vele, de már 15 éves korá­ban kezdett az irodalommal foglalkozni. Előbb zsidó lapokba írogatott, utóbb a magyarokba is, mint a„Jelenkor“-ba és a „Hiradó“-ba, sőt a „Pesti Hírlap“ is közölt tőle czikkeket, főleg a zsidókérdésben, melylyel a közvélemény akkor élén­ken foglalkozott. Buzgó tagja és könyvtárnoka volt a „Magyar zsidó-egylet“-nek, mely oly sokat tett a zsidók magyarosítására, s ez időben szerkesztette a most Londonban élő Dióssy Mártonnal a „Ma­gyar zsidó évkönyv“-et is. Mint hitszónok kitűnvén, a pesti hitközség 1847 végén rabbijává választotta, s ő hazafias be­szédeket tartott, úgy hogy Windischgrätz bevonu­lása után menekülni volt kénytelen, előbb Szegedre, utóbb Komáromba, hol Klapka tábori pappá ne­vezte ki. A vár feladása után Prágába bujdosott, de itt sem lévén biztos maradása. 1850-ben Lip­csébe érkezett, a mikor összes vagyona­­ egy fo­rint volt. Hogy élhessen , itt, a röpiratáért, mely Grürgeyről szólt, 70 tallért kapott Herbig könyv­árustól. A mint egyik életírója mondja, ez elég volt neki, hogy míg benne tartott, gond nélkül hallgat­hassa Roscher nemzetgazdasági előadásait, s a mellett bölcsészeti és történelmi tanulmányokra adhassa magát. A­mit eddig írt, az csak múlé­­kony napi becsű volt, de neki többre volt ambiczi­

Next