Ellenőr, 1875. november (7. évfolyam, 303-331. szám)
1875-11-03 / 304. szám
Előfizetési árak: Egész évre . . 20 frt — kr. Évnegyedre . . 5 frt — kr Félévre . . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor utcza 6. az. Semmit sem közlünk, ha nem födjek, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. Hirdetések felvétele Budapesten, nádor-utcza 6. szám (Légrády testvérek irodájában.) Kiadóhivatala: Előfizethetni helyben és posta útján, nádor-utcza 6. sz. a. A lap szétküldésre vonatkozó reclamatiók Légrády testvérek irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intézendők. POLITIKAI NAPILAP, 3114. szám. Budapest, szerda, november 3. 1873. 111. évfolyam. TÁVIRATOK. Brüssel, nov. 1. (Az „Ellenőr“ eredeti távirata.) Az uj ülésszak 9-én fog megnyittatni trónbeszéd nélkül. Becs. nov. 2. (Az „Ellenőr“ eredeti távirata.) A képviselőház három alkotmányoti klubjának bizalmi férfiai szombaton újólag megbeszélték a vám- és kereskedelemügyi kérdést. Pretil és Chlumetzky miniszterek meghívás folytán jelen voltak a tanácskozáson, s a hozzájuk intézett kérdésekre mint hírlik kielégítőleg feleltek. Különben a tanácskozások és határozatok titokban tartatván, határozottat róla tudni nem lehetett. Csütörtökön ismét tanácskozás lesz London, nov. 2. A Reuter-féle agentiához érkezett sürgönyök jelentik, hogy az Egyesült Államok kormánya a spanyol kormányhoz a Cubaügyben intézett emlékiratra adandó válasz késése miatt aggodalmakat táplál, miért az amerikai haditengerészet nagyobbit,tázik ; — a spanyol kormány is 15 hadihajót szerel föl Cuba számára. Szt.-Pétervár, nov. 2. A „Petersb. Zig“ a német császár és az orosz diplomata közti eszmecserére vonatkozó hír valódiságát tagadja. Köln, nov. 2. A „Köln. Ztg.“ jelenti, hogy több kölni lelkésznek, nyilatkozatuk alapján, mely szerint az államtörvényeket követni akarják, az állami segély megengedtetett Ugyanezen lap constatálja a kölni érsek és a székeskáptalan közt létező súrlódást, ez utóbbi vonakodván az érsek óvásához, melyet palotájából való kiutasítása ellen tett, hozzájárulni. Bécsi, nov. 2. Az „Abendpost“ reproducálja az orosz hivatalos lap egy czikkét és hozzáteszi, hogy az nemcsak mit sem tartalmaz, ami a császári hatalmak eddigi politikájával és az európai aetióval ellenkeznék, hanem még megerősítése ezen iránynak, mely ezen actió czéljait és békés törekvéseit úgy a porta, mint keresztyén alattvalói valódi érdekeit legélesebben és kétségtelenül kiemeli. A czikk mindenesetre magyarázza a jelenlegi diplomatiai fejtegetéseket, de semmi esetre sem jelez új piramista politikai helyzetben vagy Oroszországnak a tényállással szemben való magatartásának megváltozását. Kopenhága, nov. 2. A koronaherczeg Charlottenburgban lováról lebukott és lábát kificamítona Bécs, nov. 2. A baloldali klub elhatározta, hogy a Wildauer-féle határozati javaslatra vonatkozó bizottsági indítványokhoz a III. §. kivételével hozzájárul, e szakasz az idevonatkozó császári rendelettel szemben mellőzendő lévén. Utolsó posta,. Az orosz félhivatalos jegyzék, melyet vasárnap kivonatosan közlöttünk, szó szerint így hangzik: A fontos politikai események, melyek jelenleg a balkáni félszigeten végbemennek, Oroszországot nem elkülönítve találták, hanem két hatalommal szövetkezve, melyek mint ő azon vágygyal tetvék el, hogy az európai békét fenntartsák és megerősítsék. Ezen szövetség, mely minden politikai különérdektől idegen, a kormányok kölcsönös bizalmán alapult s a három császár találkozásai által megerősittetett, Európa előtt nem mint sorsának ítélő bírája, hanem mint békéjének védelmezője és nyugalmának megóvója lép föl. Ezen szövetség nyitva áll mindazok számára, akik a békét keresik. Oroszország azonban, ha részt vesz is ezen szövetségben, nem áldozta föl annak azon rokons tenvet és érdeklődést, melyet Törökország keresztyén lakossága iránt mindenkor táplált, s melyben Európa többi része mindenkor osztozott és most is osztozik. Az áldozatok, melyeket az orosz nép a török keresztyének javára hozott, oly nagyok, hogy az orosz államot feljogosítják, ezen érdeklődést egész Európa előtt hirdetni. Áthatva a balkáni félsziget keresztyén népessége iránti régi rokonszenvétől s azon veszedelemtől, mely Európa nyugalmát fenyegeti, a császári cabinet most épp oly kevéssé maradhatott közönyös és télien szemlélője azon eseményeknek, melyeknek színtere Herczegovina, melyek azzal fenyegetnek , hogy Szerbiát és Montenegrót egy egyenetlen harczba bonyolítják és egy háborút gyújtanak lángra, melynek kiterjedése beláthatatlan — mint ezelőtt. Sőt inkább először emelte föl szavát a herczegovinai szerencsétlen népesség védelmére, mely mértéktelen adók által nyomasztatik, — és a béke fenntartására, melyre Európának általában és Törökországnak különösen oly égető szüksége van. Meghívására Németország és Ausztria Magyarország barátságos kormányai, hasonló óhajói lelkesülve, minden további rendetlenségnek elejét venni Törökországban, siettek támogatásukat Oroszországnak fölajánlani, hogy a porta kibékülését föllázadt alattvalóival előmozdítsák. Franczia-, Olasz- és Angolország kormányai, egyetértvén az éjszaki hatalmasságok nézeteivel a jelenlegi törökországi viszonyoknak az európai békére veszélyes voltáról, szintén törekedtek az óhajtott czél elérésére. A békés tanácsok, melyeket a hatalmak követei Konstantinápolyban a portának adtak, először egy consuli bizottság Herczegovinába kiküldését eredményezte, mely a fölkelőknek a kormánynyal való kibékülését volt elősegítendő, másodszor a szultán részéről egy hade önkénytes kibocsátását, mely a keresztyén alattvalóknak tetemes idókönnyítést nyújtott, s nektek a mohamedánokkal a bíróságok előtt ugyanazon jogokat s a közigazgatás jobb szervezetét ígérte. Természetesen senki sem kételkedik a szultán őfelsége óhajtásának őszinteségében, keresztyén alattvalóinak jelen nyomorúságos helyzetét javítani. Valamennyi hatalmasság kormányai jóakarattal fogadják az új hadet, mint kétségtelen tanújelét a szultán folytonos gondoskodásának ezen alattvalói jólétéről. De a nem távoli múlt példái, melyek azt tanúsítják, hogy a szultán hasonló, a keresztyéneknek jótakaró akaratnyilvánitásai eredménytelenek maradtak s hogy az aránylag jelentéktelen jogokat, melyeket Törökország néhány helységeinek keresztyénei élveznek, kényszerítve, az európai diplomatia követelésére adták meg nektek. Európa közvéleményét arra indítják, hogy azultán új tradéjét ne fogadják azon bizalommal, mely azt, mint ő felsége, keresztyén alattvalói nyomasztó helyzete iránti rokonérzelmének kifejezését megilletné. Az utóbbiak bizalma azonban a kormány ilynemű adusai iránt annyira megingott, hogy a porta nehezen fogja a nyugalmat az európai kabinetek barátságos közreműködése nélkül helyreállíthatni. S ezen közreműködést a cabinetek a portától kétségkívül nem fogják megtagadni; a maga részéről pedig a porta is törekedni fog ezen cabineteknek szilárd és rendületlen eltökélésének kézzelfogható bizonyítékait nyújtani, hogy a keresztyénekre vonatkozó jelenleg ünnepélyesen elvállalt kötelezettségeket teljesíteni , ezzel határt vet azon a normális helyzetnek, mely Európának annyi aggodalmat okoz. Mindenesetre bizonyosnak lehet venni, hogy a dolgok siralmas állapotának, mely eddig Törökországban a portánok alattvalóinak és Európának kárára állott fenn, véget kell vetni. A „Schlesische Presse“ bécsi távirata szerint ezen szöveg Bécsben állapíttatott meg a külügyi hivatalban Novikoff és Schweinitz követek jelenlétében folytatott megbeszélések alatt. A nemzetgyűlésnek már első ülésében (csütörtökön) fogja Raffel a „Mon. Un.“ szerint a választási törvényt benyújtani s annak tárgyalását 8-ára kitüzetni. A kormány hír szerint már december közepére be szeretné záratni a nemzetgyűlést, hogy az új választások újév elején megtörténhessenek. Egy statisztikai összeállítás szerint 331 képviselő fog a megyei szavazás ellen és 326 mellette a szavazni. Mintegy 40 képviselőt eddig nem lehet hova számítani. Ezek közül 11 a balközéphez, vagy Wallon-csoporthoz, 16 a szélsőbalhoz és 15 a bonapartistákhoz tartozik. Budapest, november 2. A tükörírás János, pipát ide és fidibuszt. De ne a „Pesti Napló“-ból, mert ma abban van a thema. Hanem hozzon mindjárt egy tükröt is. Igen, igen, tükröt is. S merjük ajánlani, hogy ez egyszerű optikai műszer nélkül senki le ne üljön ezentúl a „Napló“ olva-sásához. Visszájára szolgál abban minden thema, mint a czigány miatyánk: tükör kell hozzá, hogy helyre forduljon s úgy mutassa ki az értelmet, a mint igazán van I gyón. Ha például azt a három hasábot (tessék: még a hasábja se annyi, a mennyit mutat, ötre játszik, pedig csak három) — ; tehát három hasábot, a mivel Mindszent- napjára istent és minden szentéit vám- és kereskedelmi-politikailag megkísértette, egyenesen a lapról olvassa le az ember, ugyancsak csettegethet a nyelvével hozzá: no ez azután az igaz vérű lap; jaj, de is szájizre beszél az eszemadta. Hanem legyen csak akkora tükröcske kéznél, amekkorában Naplóék Lajoskája és Károlykája magát életnagyságban végig láthatja, de sajátságos fejcsóválási hajlandóság veszi körül az embert mindjárt, bár ez esetben is kénytelen elámulni az ügyesség felett: mennyire viheti némely ember a visszájára való írást. Úgy, jobbkéz felül balra. Mert tagadhatatlan az, miként a „Napló“ is bizonyítja, hogy: „minden más országban tudják, hogy a vámkérdés közgazdasági alapkérdés.“ De aligha minden más országban tudják, hogy tisztelt „Napló“-nk annyira fiatal még e köztudomás megismerésében, amilyen fiatal egyáltalán csak az lehet, aki semmiféle elvben, nézetben s egyéb efféle hiábavalóságban nem bir uj kenyértől uj borig soha kitartani ; minélfogva az ő politikája és bölcsesége „megtámadhatatlan mint az árnyék, megfoghatatlan, mint a szag és világos, mint a meg nem gyújtott fáklya“. És mindez — ily fiatal létére — csak annál szebb ügyesség tőle. Csak azok a tükrök ne volnának a világon. Volna-e akkor nagy Magyarországon ember, aki megdöbbenve ne álmélkodnék el a „Napló“ honmentő gondolatainak rengeteg mivolta fölött, mikor hallván hallja tőle a nagyszerű sententiát: „Magyarország nyomora vámkérdés. Deficitje vámkérdés. Fejlődése, ipari, kereskedelmi, culturális jövője“, — mind-mind vámkérdés. Hm. Mikor a révre úgy se jut semmi. Ezelőtt egy-két esztendővel, — hétig elszámolhatni, — bezszeg jutott a révre. Alig győztük beszedni, úgy szakadt ránk a pesti naplóilag előtüntetett nagyszerű révpolitika özöne. A vámközösség nekünk áldás volt, a kormánynak j ere amig bizonyos kapcsolatokban a révközösség sértetlenül fennállott bizonyos érdekek és igények között, a mottó szerint: : vesztek: iszom; nyerek, iszom. Jaj, de múlandó minden, ami földi, és többé nem térül meg a réven, ami a vámon elveszett. Ennélfogva a „Napló“ nyomora, deficitje, ipari stb. jövője mai napság mind-mind vámkérdés, így mutatja a tükör: „Ma az anyagi jobblét, a kincstári egyensúly, az adóreform, a gazdasági önállóság a társadalmi rétegek fejlődésének, a kormány fennmaradásának és a nemzet jövőjének kérdése“ — a vámkérdés. De: „Midőn 1867-ben a Deák-párt a kiegyezést kötötte s az ideiglenes vámközösséget elfogadta, tette azt nemcsak a politikai helyzet nyomása alatt, mely mindenek felett az alkotmánykérdések megoldására törekedett, hanem tette egy a mostanitól eltérő gazdasági situatióban, mely előnyt keresett és talált a vámközösségben.“ Azonkívül is: „Vétkes könnyelműség lett volna tehát a Deák-párttól megbolygatni ez oly kényes vámszerződést s Ausztriával is kikötni, a balközéppel is harczolni.“ Azonban a mai „Napló“ szerint megint csak nem áll fenn e vétkes könnyelműség esete, „mert ha valamikor világtörténelmi válság esik, az nem a vámkérdésből ered és annál meg nem áll, hanem „vér és vassal“ intéztetik el, addig pedig a kiegyezési törvény gondoskodik a közös ügyekről.“ Mindazonáltal: „Igen könnyen megeshetik, hogy egy ily operatiónak valamelyik minisztérium, vagy sőt mindkettő áldozatául esik. Ily válság a jelen perezben nem a miniszterekre nézve volna baj, de Magyarországra nézve.“ Ugyanazért „lehetett nem az önálló vámterület mellett nyilatkoznia“ a „Napló“-nak, és „savanyú arczcal“ nem gyanúsítania a kormányt, hogy „a jelen szerződés legflagránsabb hiányait és igazságtalanságait“ (melyeket különben néhanapján „vétkes könnyelműség“ lett volna bolygatni) orvosolni nem akarja. Az a tükör, az a tükör! Ami tavaly „vétkes könnyelműség“ a „Napló“ szemében, ez idén államférfimerény. Az első hasábon „a kormány vámpolitikája nem tudatik“. A harmadik hasábon már a debreczeni beszéd óta tudatik, hogy „a kormány nem akarja az önálló vámterületet“. De tíz sorral alább már ismét ,,nem akar várni, hogy a kormány ismeretlen vámpolitikáját és annak mélységes okait neki megmagyarázzák.“ De alig telik bele egy félhasáb, és már ismét nagy argumentumot lát a vámközösség ellen abban, ,,hogy a status quo annyi köteléket fűzött osztrák gyáros és magyar kereskedő közt, függésünk oly nagy, hogy, mint a miami ikrek, életveszélyes operativ nélkül nem választható szét a két külön test; kétségtelen, hogy az ily elválás válsággal járna, lázzal, mint minden sebzés, sok eddig élvezett hitel megvonatnék Magyarországtól, sok jó összeköttetés megszakadna, sok tőke kivonatnék, ugyanakkor sokan, kik nálunk fióküzlettel bírnak, elhagynák az országot, amidőn idehaza a külön gazdaság berendezésére sok értelmi és pénzerő szükségeltetnék.“ De hát mit ér mindez, és mit ér az is, hogy rövid idő előtt „az absolut freetrade elveit volt hajlandó acceptálni“ tisztelt laptársunk, mikor azóta rosz termés lett, meg fusio, meg egyéb és — a hivatalos lap szerződése az Athenaeummal szintén lejáróban, a postanyomtatványoknak meg éppen adieu. Hogyne változott volna ily körülmények között a helyzet és — tekintettel bizonyos választókerületek hangulatváltozására is — hogyne „éreznék, tudnák, vallanák és nem tagadnák“ a Naplóéknál, hogy „lassúbb, de egészségesebb irány“ másfelé ,,fejleszteni a gazdaságot belterjesen“. Nem mi mondjuk, a tükör mutatja így. És higgye meg nekünk a „Napló“, hogy az ellentmondásokból, duzzogásból, kötekedésből, gyanúsításból és áskálódásból álló politikai tükörírásából a mily otrombán legújabban megindult, — hiába akarnak leplezni — minden ember csak ezt olvassa ki. Mert olyan végképen durae capacitatis homo a népnevelés mai állapota mellett már bajosan akad, aki észre ne venné a különbséget czélban, akaratban és erőben azon kormányi törekvések között, melyeket a „Napló“ egykor fényesített, és azok közt, melyeket ma feketít. Aki nem arra tartja az ítélő tehetségét, hogy a „Napló“ bogarai ölesjék , érzi és tudja, hogy ez a kormány és ez a többség, melynek a Napló saját vallomása szerint „nem akar opponálni“ csak áskálódik ellene, mind a vámmind a bankügyben, elmegy az ország jogainak revindiálásában legalább is odáig az erélyes szívósság útján, ahová tavaly ilyenkor alkalmasint elálmodni se merte volna magát az a híres„Napló“, mely ma aligha fér a bőrébe a nagy vitézségtől. Meg egyébtől, így. Már most elteheti a tükröt, János. Az országgyűlési szabadelvű párt köre szerdán, november hó 3-án, délután 6 órakor értekezletet tart. Tisza Kálmán miniszterelnök kormányzásának megkezdését a törvényhatóságokhoz intézett hosszabb köriratban tudatja. A körrendelet befejezése ez: „amidőn megjegyezném, hogy a miniszterelnök személyére nézve történt változás csupán személyi jellegű lévén, a hivatalbeli elődöm alatt követett kormányzati elvek továbbra is irányadók maradnak, egyúttal azon várakozásomnak adok kifejezést, hogy az alkotmányos kormányt, melynek vezetésére ő felsége legmagasb bizalmából meghivattam, a közjó és rendes kormányzat előmozdítását ezélzó intézkedéseiben, a törvények és a törvényen alapuló rendeletek pontos végrehajtásában törvényes hatásköréhez képest készséggel és erélylyel támogatni fogja“. Az osztrák államvaspálya-társaság a temesvár-orsovai vonal földmunkálatainak elkészítésére vonatkozólag szűkebb pályázatot hirdetett, nevezetesen fölhívott 3 hazai és 3 külföldi házat ajánlataik benyújtása végett. Elismeréssel jegyezzük föl a méltánylatot, melyet a társaság hazai vállalkozóink irányában tanúsított, amikor a külföldiekkel egyenlő számban szólította föl őket; e tapintatos méltánylat elég világosan jelzi, hogy a társaságnak van érzéke azon erkölcsi kötelesség iránt, melylyel Magyarországnak tartozik. Hazánk leggazdagabb rónáin kígyóznak keresztül a társaság vonalai, s valamennyi magyarországi vaspálya közt a legdusabban jövedelmeznek : azért méltán megkövetelheti ez ország, hogy iparát az osztrák állam-vaspályatársaság figyelembe vegye, s e honnak adjon is valamit, ne csak kiszivattyúzásra használja föl. S reményeljük, hogy e társaság további eljárása is méltányos marad. S ha meg van győződve a magyar vállalkozók soliditásáról, meg kell győződve lennie, különben nem részesítette volna őket bizalmában, s ha magyar vállalkozók oly feltételeket állapítottak meg, amelyek olcsóság tekintetében vetekednek a külföldi házak ajánlataival, vagy talán még több előnyt nyújtanak, akkor a magyar vállalkozókat részesítse a munkában. Ezt reményeljük, ezt elvárjuk, mert ez meggyőző bizonysága lesz annak, hogy a magyar vállalkozók fölhívása nem akart porhintés lenni a magyarság szemébe, hanem átérzett erkölcsi kötelesség kifolyása. Csak ily módon válhatik a magyarság hangulata irányában jóvá és barátságossá, mi erkölcsi, de egyszersmind anyagi hasznára is van, csak ily módon számíthat szíves támogatásra. Az ő érdekének össze kell forrnia Magyarország érdekeivel. Ez oly igazság, melyet be kell látni. S hiszszük, hogy belátja. Miniszteri tanács volt ma, mely a közelebbi országgyűlési tárgyalások munkaprogrammjának megállapításával foglalkozott. Folyó hó 4-én a magyar és osztrák vasúti igazgatók Bécsben conferentiát fognak tartani, melynek tárgyát a tarifa- és egyéb forgalmi kérdések fogják képezni. A havi igazgatói ülés f. hó 11-én, Budapesten fog megtartatni. Mindenki feszült figyelemmel várja, mikor hallat már valamit magáról a főváros az entropeik ügyében, e helyett azonban csak azt halljuk, hogy a főváros most is a régi makacssággal ragaszkodik magas kövezeti vámjához, amelylyel a budapesti forgalmat alapjában megtámadja. A díjszabályzat szerint a fővárosi bizottság minden gabna vámmázsáért 1x/a krajezárt követel; a burgonya és só után 2 krajezárt, hagyma, hüvelyes vetemények, káposzta, köles, liszt után 3 krajezárt, mészkő után 8/10 krajezárt, tégla után 1 krajezárt; egy öt tűzifáért 321/a krajezárt követel. A belügyminiszter visszautasítása daczára a fővárosi bizottság ragaszkodik előterjesztéséhez. A belügyminisztérium le akarja szállítani mind e tételeket, de a fővárosi bizottság hallani sem akar róla, mert az által 60—70.000 forinttal keresbedhetnek jövedelme. Ezek az urak elfelejtik, hogy e krajcráros gazdálkodással mily károkat okoztak már a fővárosnak. A fakereskedelem úgyszólván egészen elpusztult már épp emiatt Budapestről és az olcsóbb Komáromba vonult. Most már törik rajta a fejeket, hogyan lehetne megint visszacsábítani, hanem amíg itt volt, nem tudták megbecsülni. A fővárosi gabnakereskedelem szintén már felényire olvadt le nagyrészt épp e zsarló rendszabály folytán és a fővárosi bizottság még most sem képes belátni eljárásának kárhozatos félszegségét. A belügyminiszteri leirat ellenére a közgyűlésre appellál. Reméljük, hogy e testület jobban meg fogja érteni a főváros feladatát, mint ama férfiak, kik a főváros ügyeinek vezetésére vállalkoztak. Schönberger tőzsdelapja különös fényt vet az osztrák minisztérium által ajánlott petróleum-vámra. E rendszabálynak szerinte nem lenne más eredménye, minthogy a megdrágított amerikai petróleum helyett a roszabb galicziait fogyasztanék. E körülményt mindenesetre szükséges komolyan megfontolni, mielőtt ez ügyben véglegesen határoznánk. Mert ez csakugyan nagy hiba volna, ha csupán azért drágítanánk meg egy nélkülözhetetlen és épp a szegényebb osztályra nézve nagy fontosságú fogyasztási czikket, hogy azzal egy különben életképtelen osztrák iparágat segítsünk lábra. A vámelőerjesztések kincstári okokkal igyekeztek e rendszabályt támogatni. Ez esetben azonban a pénzügyi haszon egészen elmaradna s a végeredmény csak érzékeny nemzetgazdasági veszteség lenne. Az „Albiná“-ban olvassuk a következő dühöngést, és örülünk neki, mert a delirium tremens hál’ istennek halálos betegség. „A németek 1867 ben megosztották a Habsburgok birodalmát — az addig elégedetlen, konspiráló s a trón és uralkodóház ellen forrongó magyarokkal — Ausztria megmentése czéljából. Hogy magukat erősöknek mutassák — Lajtán innen és túl — mindent rontottak, bontottak, a népeket elszegényítették, s az állam morálját és tekintélyét, sőt magát a birodalmi intézmény fennsőségét— a világ s az uralkodó szemei előtt kompromittálták ! aljas és megvesztegetett sajtójuk által előhaladást és boldogságot hirdettek, mely a valóságban nem egyéb, mint fictiv és nagymérvű rászedés, hazugság, melyet mindannyian keserűen érzünk ! A Lajtán inneni és túli gazdáink pedig örvendeznek s jól érzik magukat, mert ők — kiknek kezei által facsartatnak ki a népek — isten- és becsületnélküli hírlapjaikkal együtt meggazdagodnak, épp mint a mészárosok, kik marhákat nyúznak, meghíznak s versenyt üzérkednek ! Ezen urak közt csak akkor támad összeütközés, mikor az egyik többet nyúz, mint a másik, s rá nézve veszélyessé válhatik, hogy t. i. majd őt is mészárszékre viheti! Épp ily összeütközés van most napirenden, stb. stb. (Ez a stb. már nem érdekes, mert abban csupán egynéhányszor vagyunk „zsiványok“ és „rablók“. A vasutainkon űzött dohánycsempészet megakadályozása végett a pénzügyminiszter a közlekedési miniszterrel egyetértőleg erélyes rendszabályokat léptetett életbe. E szabályok értelmében a pénzügyőrségi közegek a vasutakat szabadon használhatják, jogukban áll a vasúti tárházakban levő s gyanút ébresztett gyors vagy teherszállítmányokat, málhákat , ámtartályokat az illető tulajdonos jelenlétében, annak távolléte esetén pedig egy törvényhatósági vagy községi közeg közreműködése mellett felbontani, megvizsgálni, s illetőleg — ha a szállítmány tilos árukat vagy dohányanyagot tartalmaz — a tényleírás felvétele mellett elkobozni, a gyanú alaptalanságának kiderülte esetén természetesen a felbontott málhák , tartályok hivatalos zárral ellátva a tulajdonosnak visszaszolgáltatandók lévén , jogukban áll ezen eljárást a vasúti állomásokon megérkezett vonatokkal is követni, de csak akkor, ha ez nem akadályozza a vonatok rendes menetét, vagy nem veszélyezteti a forgalom biztonságát. Az adóbehajtások tárgyában Torontál megye közönsége feliratot intézett a pénzügyminiszterhez, melyben megemlíti, hogy a megye területén igen sok községben az adóvégrehajtások oly annyira kíméletlenül foganatosíttatnak, hogy amidőn az adóhátralékosoknak adójuk lerovása fejében már minden gabnakészletük, ide értve még a vetőmagot is lefoglalták, s igy ez évre az illetők a szó teljes értelmében további fizetésekre már képtelenekké váltak, a végrehajtás az 1868. évi XXI. törvényczikk 40-ik §. világos rendelete ellenére, még a nélkülözhetlen igavonó marhára, sőt az illetőknek életfenntartására szükséglő gabnára és élelmi czikkekre is kiterjesztetik. Aztán azon meggyőződésének ad kifejezést, hogy a kormánynak intenziója nem lehet az, hogy az ország adófizető polgárait ily eljárás mellett már a legközelebbi jövőre is fizetőképtelenné tegye, majd kéri a pénzügyminisztert, hogy utasítsa közegeit oda, hogy ott, hol már a nélkülözhető volt gabnaneműek, marhák s egyéb czikkek lezálogoltattak s elárvereztettek, legalább a vetőmag, különösen pedig az élelemre szükséglő gabnanemek és igavonó marha meghagyassék, s hogy ott, hol már előre láthatólag csakis a költség szaporítását előidéző adóvégrehajtás eredményre úgysem vezetne, az állami czél elérve nem lenne, a kényszerúton való behajtást megszüntessék. A budapesti törvényszék fenyítő osztályának Budavárába való áthelyezése ellen a budapesti ügyvédi kamara utolsó bizottsági ülésében feliratot határozott intézni az igazságügyi miniszterhez. Kiemeli e felirat, hogy a budavári Fortuna-ház csak ideiglenes helyiség lenne, s az áthelyezés egyedül hiábavaló költségeket okozna, s e helyiségnek távolsága érzékeny csorbát ejt a törvényszéki tárgyalásoknak nyilvánosságán, mert a tárgyalásokat a messze fekvő budai várba helyezi. S nemcsak a legtöbb kerületi felekre terhes, sőt sokszor lehetetlen lesz a tárgyalások és kihallgatásokhoz pontosan megjelenni, hanem hogy az államkincstár is évenként legalább 100,000 frtnyi tanudij-költséggel terheltetik, miután a budai várban félnapig marasztalt tanukat díjazni kellend. Horn Edel 1825-1875. Horn Ede ma délután egy negyed hatkor három heti szenvedés után meghalt. Súlyos a veszteség, mely halála által a hazát és közügyet éri. Az állást, melyre az új kormány bizalma a folyó év márcziusában meghívta, éppen ő volt hivatva betölteni, és ő e bizalomnak teljes mértékben, testi erejét felülhaladólan igyekezett megfelelni, s a szó szoros értelmében áldozata lett éjjelt is nappallá tevő munkásságának. Neki jutott az a nagy kérdés, amit várókérdésnek hívunk, s kiváló tehetségeinek, pénzügyi és kereskedelmi ismereteinek érvényesítésével fogott a munkához, de már hivataloskodása első néhány hónapja után láthatólag hanyatlott egészsége. Ő azonban fáradságot ekkor sem ismert, pihenést sem kért, részt vett a bizottsági tárgyalásokon, s a közelebbi hetekben gyakran utazott fel Bécsbe, hogy az osztrák kormány képviselőivel értekezzék a vámtarifa-ügyben, míg három hét előtt a betegség ágyba nem döntötte, s elvesztettük őt éppen akkor, midőn a legtöbbet várhattuk tőle. Horn Ede, kinek a haza iránt szerzett érdemei már 1848 előtt kezdődtek, 1825 szeptember 25-dikén született Vágm helyen Nyitramegyében, s így csak pár nap előtt töltötte be életének ötvenedik évét. Jó módú zsidó vallása szülei a legjobb nevelésben részesítették, s Nyitrára, Pozsonyba, Prágába és Pestre küldötték iskolázni. Apja a rabbinátust is elvégeztette vele, de már 15 éves korában kezdett az irodalommal foglalkozni. Előbb zsidó lapokba írogatott, utóbb a magyarokba is, mint a„Jelenkor“-ba és a „Hiradó“-ba, sőt a „Pesti Hírlap“ is közölt tőle czikkeket, főleg a zsidókérdésben, melylyel a közvélemény akkor élénken foglalkozott. Buzgó tagja és könyvtárnoka volt a „Magyar zsidó-egylet“-nek, mely oly sokat tett a zsidók magyarosítására, s ez időben szerkesztette a most Londonban élő Dióssy Mártonnal a „Magyar zsidó évkönyv“-et is. Mint hitszónok kitűnvén, a pesti hitközség 1847 végén rabbijává választotta, s ő hazafias beszédeket tartott, úgy hogy Windischgrätz bevonulása után menekülni volt kénytelen, előbb Szegedre, utóbb Komáromba, hol Klapka tábori pappá nevezte ki. A vár feladása után Prágába bujdosott, de itt sem lévén biztos maradása. 1850-ben Lipcsébe érkezett, a mikor összes vagyona egy forint volt. Hogy élhessen , itt, a röpiratáért, mely Grürgeyről szólt, 70 tallért kapott Herbig könyvárustól. A mint egyik életírója mondja, ez elég volt neki, hogy míg benne tartott, gond nélkül hallgathassa Roscher nemzetgazdasági előadásait, s a mellett bölcsészeti és történelmi tanulmányokra adhassa magát. Amit eddig írt, az csak múlékony napi becsű volt, de neki többre volt ambiczi