Ellenőr, 1875. november (7. évfolyam, 303-331. szám)

1875-11-03 / 304. szám

ója, s ettől kezdve írói munkássága magasabb légkörökben kezdett mozogni. Nagy szolgálatot tett hazájának „Ungarn im Vormärz“ czímű­ két köte­tes statistikai munkájával, melyet Fényes Elek könyve után dolgozott ki. A Brockhaus lexiconának 10-dik ki­adásába is ő írta a Magyarországra vonatkozó czikkeket. De távoznia kellett Lipcséből is, mert „Kossuth Lajos“ czime­ és a magyar forradalom­ról szóló munkája miatt ki volt téve annak a ve­szélynek, hogy a reactionárius szász kormány ki­adja az osztráknak. Brü­sselbe menekült tehát, honnét sokat levelezett német lapokba. Itt tanulta meg tökéletesen a franczia nyelvet is, s munka­társa lett az „Indépendance belge“-nek, de csak rövid időre, mert vágyai Párisba vonzották, hová az 1855-iki világkiállítás előtt költözött. Párisban maradt azután évek hosszú során át, s publicistikai téren nagy tevékenységet fejtett ki, sohasem feledkezve hazájáról, melynek elnyo­mott érdekeiről sokszor emlékezett meg a franczia lapokban. Részt vett az „Avenir National“ czímű nagy lap alapításában és szerkesztésében, s egész sorozatát kezdette meg nemzetgazdasági és politikai nagyobb munkáinak. Nagy feltűnést keltett nemzet­közi évkönyve a közhitelről, mely ma is nagy becsben áll, továbbá a bankszabadságról írott mun­kája, mely nem régen magyarul is megjelent. E mellett állandóan szerződött munkatársa volt a „Journal­ des Débats“-nak, később a „La Presse11-nek, a „Journal des Économistes“-nak, a „Courrier du Dimanche“-nak és a „Revue Contemporaine“-nek, melyekbe részint nemzetgazdasági tanulmányokat, részint politikai szemléket irt. Barátságot kötött Michel Chevalier-vel, a vi­lághírű nemzetgazdával, kit egy ideig tanszékében helyettesített is. Szónokolt népgyű­lésekben, tartott nyilvános felolvasásokat, többnyire a nép és mun­kás osztályok érdekében, a mi miatt a­ császári kor­mány nem jó szemmel nézett reá; népszerűsége azonban annyira növekedett, hogy képviselőjelölt­ségéről is volt szó, minthogy a franczia polgárjo­got tíz évi ottlakás után már ekkor megnyerte. A hatvanas évek elején Jósikával és Ludvigh Já­nossal egyetértve ellátta a külföldi sajtót a ma­gyar állapotokról szóló ismertetésekkel, czikkek­­kel, s itt sok hazánkat érdeklő röpiratot (L’Autriche et la Hongrie, Liberté et Nationality, La Hongrie devant l’Europe, Les finances de l’Autriche stb). 1869 nyarán tért vissza a hazába, s szerkesz­tette a „Neuer Freier Lloyd“ czimű­ ellenzéki la­pot. 1870 június havában Pozsony városa, 1872 októberében szülőhelye Vágújhely választották or­szággyűlési képviselővé, s a pénzügyi dolgokról mondott beszédei mindig nagy elismeréssel ta­lálkoztak. A­mint a két nagy párt egyesülése létrejött, K. Simonyi kereskedelmi miniszter őt kérte fel ál­lamtitkárjául, s ő ez állást el is fogadta, nagy elégtételt találván meghív­atásában. A folyó évi általános választások alkalmával pedig július el­sején Budapest legnagyobb kerülete, a Terézváros őt választotta képviselőül, fényes többséggel. Ez a választás lehetett utolsó öröme. Az orvosi tudomány elkövetett mindent élete megmentéséért, de hiába, s az enyhülésre, mely tegnap állapotában beállott, ma a halál követke­zett. Eszméletnél volt mindvégig, de a veszélyről, mely életét fenyegette, nem bírt tudomással, s foly­vást remélt. Küzdelemmel teljes munkás életet élt, hiven szolgálta hazáját mindig, a közelismerés kiséri sírjába. Fájdalommal nézzük az űrt, melyet maga után hagy a képviselőházban, de kivált hivatalá­ban, melyben még sokat, igen sokat használhatott volna! A gyámok felelőssége a gyámságuk alatti kiskorúak adósságaiért. Az állam közművelődési s társadalmi fejlettségének, de az egyes állampolgárok jogbiztosságának is egyik lényeges mérle­géül tekinthető azon rend, mely a gyám­sági ügyekben fennáll, azon gondosság és egyöntetűség, melylyel a gyámság alatti sze­mélyek ügyei intézhetnek és kezeltetnek. Ez az oka, hogy minden műveltebb államban a törvényhozás legelső s legsür­­gősb teendői közé van sorolva az árva- és gyámügyekben való eljárás szerves megálla­pítása. Hazánk, mely még sok kul­túrás in­tézményben hátra van, az árva- és gyám­ügyek országos rendezésével is elmaradt. Az ide vonatkozó anyagi törvények nagyon is hézagosak, az eljárási és kezelési szabályok pedig rendszer hiányában szen­vednek, az egyöntetűséget nélkülözik, sőt úgy­szólván minden törvényhatóságnál kü­lönbözők. Innen származik azután a sok súrló­dás a bíróságok és gyámhatóságok közt, innen a határozatokban való ingadozás s azon sokféle panasz, mely az öröklési eljá­rásnál s különösen az árva- és gyámi ügyek körüli intézkedésnél felmerül. Ezen abnormis állapot idézte elő, hogy maga az igazságügyminisztérium pár hó előtt szükségesnek találta véleményt kérni a m. kir. curiától és semmitőszéktől az iránt, hogy az árvák és gondnokoltak peres ügyeiben a gyámok és gondnokok ellenőrzése hatályo­sabban miként lenne eszközlendő. Mindenfelé csak tapogatózás, bizonyta­lanság és ingadozás kimerítő szerves jog­szabályok hiányában. Ennek gyakorlati illustratiójául szolgál­jon azon kérdés: meddig terjednek a gyámság alatt álló kiskorúak életszükséges fedezésé­nek határai? s ezzel kapcsolatban: hol van a gyámok ebbeli felelősségének s kötelezett­ségének jogi határa ? Az nem szenved ugyan elvileg kétséget, hogy a gyámoltak életszükségei a gyámok által fedezendők, e tekintetben azonban csak azon jogszabály szolgál irányadóul, hogy a kiskorúak szükséglete azoknak vagyoni, pol­gári és családi viszonyainak megfelőleg fe­dezendő a gyámilag kezelt jövedelemből. De a mellett, hogy ezen temérdek ár­nyalatot megengedő viszonyok a szükségbeli költekezés határát bizonytalanul kiterjeszt­hetik, az életszükséglet ürügye alatt a kis­korúak törzsvagyonát veszélyeztető vissza­élésekre is utat nyithatnak s alkalmat szol­gáltathatnak. Az utóbbi szempontból hozunk fel most egy esetet, mely azonban, főleg az ország fővárosában, naponként s ezerféle alakban fordul elő a gyámi és bírói hatóságok előtt. N. N. gyámság alatti 22 éves fiatal­ember, saját ingatlan vagyona jövedelméből a gyámhatóság intézkedése folytán évenként 1500 forintot kap gyámjától, ki neki a meg­szabott összeget, nagyobb biztosság okáért havi részletekben szolgáltatja ki. Azonban a gyámolt kiskorú a részére gyámhatóságilag megállapított pénzösszegből állítása szerint ki nem jöhetvén, tulajdonké­pen pedig könnyelmű életmódja miatt ki nem jővén, a fővárosi szabóknál számos hi­telbeli tartozásokat csinál a részére állítólag kiszolgáltatott öltözék ürügye alatt. Ezen számlabeli tartozások félévenkint 600 forintra is felrúgnak. A szabók fizetés végett megjelennek a gyámnál, előmutatván a kiskorúnak abbeli elismerésével ellátott számlákat, hogy ő a kitett összegig felszámított ruhaneműeket valósággal megrendelte és megkapta. A gyámnak gyanús színben tűnik fel a dolog, utána néz és kutatja a tényállást és nyomára jön, hogy gyámfia aránytalanul felcsigázott életszükséglete, illetőleg vétkes könnyelműséggel párosult tékozlással hatá­ros élvezetei miatt, a részére különben elég bőkezűen megszabott évjáradékból ki nem jővén, szabójával összebeszélt, attól 100 irtot fel­kölcsönzött s ennek fejében irta alá a 600 frtos ruhaszámlát, az abban foglalt öltözék tényleges átvételének beismerésével. Ennek folytán a gyám a számlabeli összeg kifizetését megtagadja, a szabó által viszont bepereltetik. És ezen eljárás több ízben és különböző bíróságok előtt ismé­telteik. Egyik bíróság a szabószámlán alapuló keresetnek helyt ad s a gyámot elmarasz­talja, mert a gyámolt kiskorúnak életfenn­tartási szükségletei fedezendők s a gyám által kielégitendők. A másik bíróság ellen­ben a keresetet elutasítja, mert a kiskorú­ak önjogú személyek nem lévén, törvényes képviselőik hozzájárulása nélkül tett köte­lezéseik jogérvénytelenek. Ily ellentétes ítéletek keletkeznek azu­tán felsőbb bíróságoknál is. És itt áll már elő azon kérdés, hogy mikép lehet ezen a bajon segíteni, mert hogy bármikép segíteni kell, kétséget nem szenvedhet, minthogy a baj, mely itt sző­nyegen forog, többé nemcsak magánjogi vi­ta, melynél az 1802. 21-ik törvényczikknek különben elég világos és határozott 2-ik §-a ugy látszik már kellőkép nem respectálta­­tik,­­ hanem valóban társadalmi baj, mely igen sűrűn fordul elő. Ha a kiskorú gyámoltaknak megen­gedtetik, hogy az életszükséglet ürügye alatt leggyalázatosabb uzsora-kölcsönöket jogér­vényesen köthessenek, akkor rutul kijátsza­­tik azon üdvös czél, melyért a gyámi in­tézmény felállittatott, s akkor mire való a gyám és gyámhatóság? Bírói ítéletek által érvényesíttetvén a felhozotthoz hasonló számlák kifizetése, ez után zárt kapu nyittatik a kiskorúaknak a legkorlátlanabb tékozlásra, törvény oltalma alatt álló vagyonuk elfecsérlésére s anyagi létük tönkretételére. Ily helyzetben a gyámság és gyámhatósági intézmény való­ságos jogi satyra. Egyes conkret esetek miatt nem szó­lalnánk fel, de itt általános jogelvek s fon­tos társadalmi érdekek forognak kérdésben, mert nem respectáltatik azon jogelv, hogy a gyámság alatt álló kiskorú személy nem önjogú s mint ilyennek terhes kötelezései jogérvénynyel nem bírnak és hogy a gyám­ság, illetőleg gyámhatóság alatt álló kiskorú tulajdon keresményén kívül másféle vagyo­nával szabadon nem rendelkezhetik. De az általunk idézett bírói ítéletek ezen jogelvet ignorálják, a kiskorúnak meg­engedvén, hogy gyámjának tudta és bele­egyezése nélkül jogerejűleg kötelezhesse ma­gát. Továbbá, a gyámság rendeltetése a ne­velésben s a vagyon biztosításában állván, ez utóbbit a fennebb jelzett eljárás tökéle­tesen meghiúsíthatja, lehetővé tévén, hogy gyámság alatti kiskorúak örökölt vagyonu­kat rövid idő alatt elfecsérelhessék. Egy­szersmind a közerkölcsiség sülyesztésére is vezetnek az illustrált esetek, mert azok a törvény czíme alatt az immoralitást terjesz­tik és támogatják, holott az álkölcsönzők eljárása a legszemtelenebb csalást involválja. Ezen métely főleg a fővárosban már nagy mértékben elterjedt, azért helyén lát­juk az igazságügyi minisztériumnak vala­mint a gyámhatósági intézmény érdekében az ebbeli legfelsőbb fórumot képező belügy­minisztériumnak figyelmét is felhívni rája. Kármán Lajo­s, TÁR­CZ Á. A PARISIAK. IFATA Lori LITTON BULWEB EDWARD. IV. Kötet. TIZENEGYEDIK KÖNYV. VIII. FEJEZET. Ezen szavakkal Lebeau föltevé kalapját s tá­­vozni készü­lt. De a lengyel, ki mellette ült, föl­ugrott és így kiáltott: — Áruló, nem fogsz megmenekülni! Bajtár­sak, el akar bennünket adni! — Téged legalább van jogom eladni, mert megvásároltalak, és pedig rosz vásárt csináltam veled, — szólt Lebeau szétzúzó sarcasmus hangján. — Hazug ! kiálta a lengyel s bal kezével megragadó Lebeaut, jobb kezével pedig revolvert vett elő ruhája aló­. Ferrier és Grimm így kiabál­ván : „A bal le rénégat­­“ segítségére akartak ro­hanni a lengyelnek, de Monnier közéjük veté ma­gát és ordításukat túlharsogó hangon kiáltá : „Hátra! — nem vagyunk gyilkosok!“ Ezt még el sem mondá s a lengyel már térdre bukott. Lebeau, oly erővel, melyet a 60 évesnek látszó emberben senki sem sejtett volna, megra­gadá megtámadója karját s azt oly könyörületlenül csavará meg, hogy majdnem kificzamitotta könyö­két és vállkapcsát. A revolver egyik csöve elsült s ártalmatlanul a falnak lőtt, a fegyver pedig kihullt a gyilkos elerőtlenült kezéből, s az izmos lengyel a fájdalomtól és hirtelen megrendüléstől könyörgő helyzetben hullott nem sejtett legyőzője lábaihoz. Lebeau elbocsátá a lengyel karját, fölvevé a fegyvert s csöveit Ferrier Edgárra irányozva, ki tátott szájjal és fölemelt karral mereven állott előtte, nyugodtan szólt. „Monsieur, legyen olyan szives, nyissa ki azt az ablakot.“ Ferrier gépileg engedelmeskedett. — S most, bérencz, folytatá Lebeau, a le­győzött lengyelhez fordulván, —válaszsz az ajtó és az ablak között. — Menjen, barátom, suttogó az olasz A lengyel nem szólt egy szót sem, hanem sebesen fölkelt, megdörzsölé karját s az ajtó felé ment. Itt pillanatra megállt és m­ondá: — Enge­dek az erőszaknak — és eltűnt. •— Messieurs, folytatá Lebeau nyugodtan, — ismétlem: a Tanács föloszlott. Czélja beteljesült, még pedig gyorsabban, semmint akármelyikünk sejthető, és olyan eszközök által, melyeket én leg­alább, Páriából sokáig lévén távol, nem gondoltam volna lehetségeseknek. Most látom, hogy a párisiakra nézve minden észbeli eltévelyedés lehetséges. A czél, mely bennünket egyesített,­­ a császárság bukása volt. Mint mindig őszin­­t­­én megmondom önöknek , ezen czél betelj­e­­i sültével, elválásunk kezdődik. Mindegyikünknek­­ megvan a maga bogara, mely különbözik a má­­­­sikétól. Járjanak a maguké után, a hogy tetszik,­­ — én majd járok a magamé után. — Lebern­­ Jánost nem fogják önök többé Párisban látni : il­­ s’efface. Au plaisir, mais pas au revoir. S ezzel a titkos ajtóhoz men­vén, eltűnt. Le Roux Márk, a düledező tanácsház ka­pusa, vagy őre, nagyon megijedt a fegyverdurra­náson, a terembe sietett s most észrevétlenül tátott szájjal ott állt az ajtóban, midőn Lebeau a gyű­lést ily rövidszerrel feloszlató. De midőn az elnök a titkos ajtón eltűnt, Le Roux is visszavonult. A­milg gyorsan csak bírták lábai, lefutott a lépcsőn , a ház mögé nyíló folyosóhoz sietett, melyen Le­­beaunak kijönnie kellett. Lihegve, lelkendezve ért oda s még éppen ideje volt az ex-elnök karját megragadni. — Bocsánat, citogen, — dadogá, — jól ér­­tettem-e, hogy ön pokolra küldötte a Tizek Ta­nácsát ? — Én ? Dehogy, jó Pálom, csak elbocsátot­tam őket, hogy menjenek a merre tetszik. Ha oda akarnak menni, a­hová ön mondja, hát az az ő dolguk. Én el nem kísérem őket s ezt önnek sem tanácslom. — De, citogen, meggondolta-e, hogy mi lesz Madame-ból ? Hát majd kiteszik őt a kapusiakból? Fizetésemet nem kapom többé s neki nem lesz mit aprítania a tejbe? — Olyan roszul éppen nem állunk; éppen most fizettem ki előre ezért a viskóért a negyedévi bért, s íme az ön negyedévi előleges bére is. Szi­ves üdvözletemet Madame-nak, s mondja meg neki, hogy vigyázzon az ön bőrére ezen őrültek tervei ellen. — S ezzel néhány aranyat kezébe csúsztat­ván a kapusnak, Lebeau fejével bólintott és el­sietett. Gondolataiba merülve, hátra sem tekintett, de ha hátratekintett volna is, nem láthatta volna a kapus sötét alakját, a­mint ez az utczák mély ár­nyában távolról, de vigyázva suhant utána. IX. FEJEZET. A conspirátorok, egyedül maradván, mély, de nem zajos haraggal oszlottak szét. De sokkal inkább is el voltak kábulva, semhogy hangosan nyilatkoz­hattak volna; s különböző osztályokhoz tartozván s különböző nézeteket is vailván, egymáshoz való bizalmuk azonnal elveszni látszott, mihelyt a főnök, ki összegyűjtő és összetartó őket, visszavonult egye­sületüktől. Az olasz és az atheista egymással suttogva ballagtak el. Grimm szemére lobbantottáa Ferrier­­nek, hogy elpártolt a lengyeltől és Lebeaunak en­gedelmeskedett. Ferrier meg német származását hányta föl Grimmnek, értésére adván, hogy följe­lenti, mint porosz kémet. Le Noy Gáspár Monnier karjába fűzé karját, s midőn kiértek a sötét utczára, mely kietlen siká­torok útvesztőjébe vezetett, a Szegények orvosa igy szólt a kézműveshez: — Ön derék ficzkó, Monnier. Lebeau nagy köszönettel tartozik önnek. Ha ön azt nem kiáltja, hogy „nem vagyunk gyilkosok“, a lengyel falán nem maradt volna segítség nélkül. Nincs olyan ra­gályos légkör, mint az, melyben ugyanazon bosszu­­érzettől lihegünk, midőn egy ember erőszakosko­dása tettre serkenti a többiek haragját, vagy gya­núját: olyanok, mint egy ebfalka, mely utána ug­rik az első ebnek akár a vadkanra akár tulajdon gazdájukra. Még magam is, ki pedig éppen nem vagyok heves vérű, késemhez kaptam, midőn a „gyilkos“ szó megriasztott és lefegyverzett. — Hanem azért, szólt Monnier komoran, — már félig-meddig bánom is felindulásomat, mely azon ember megmentésére közbelépni ösztönzött. Jobb, hogy meghaljon, semmint hogy éljen és elrárulja ügyünket, melynek vezetését neki átengedtük. — Nem, mon ami, őszintén szólva, meg kell vallanunk, hogy ő elejétől fogva sohasem mondá, hogy védeni fogja azon ügyet, melyért ön conspi­­rál. Ellenkezőleg, mindig azt mondá, hogy a csá­szárság bukásával egyesülésünk megszűnik s min­denkinek szabadságában lesz saját útján haladni saját utó­ czéljai felé. — Igen, viszonta Monnier, kedvtelenül; el­mondta ő ezt nekem még nagyobb nyíltsággal, mint a tanács előtt. De én is hasonló nyíltsággal fe­leltem. — Mit? — Azt mondtam neki, hogy annak az ember­nek, a­ki megteszi az első lépést a forradalomra és rábír másokat, hogy kövessék, nem lehet meg­állnia vagy visszavonulnia, mikor a második lé­pést kell tenni. Vagy „en avant11, vagy á la lan­terned ! Úgy fog járni ő is. Szabad legyen-e egy embertársamnak élni azon szellemem fölötti hatal­mával, melyet fensőbb neveltetésből vagy tapasz­talásból merített, — darabokra zúzni életemet, mely addig nyugalmas, rendes, boldog volt, — föl­használni bármely nézeteket, melyek akkor csu­pán jámbor óhajtások voltak, hogy szolgáljon velők saját czéljának, mely homlokegyenest el­lenkezik a tettre serkentett nézetekkel, —­igy szólni hozzám: „Kölcsönözd ide magadat meg­döntésére az első akadálynak, mely egy haj­lamaid szerint való társadalom megalakitásának útját állja“, s azután, midőn ezen akadály meg van döntve, így kiáltani: „Megállj! Nem megyek veled tovább; nem segítek neked összerakosgatni életedet, melyet az én ösztönzésemre tördeltél szét; nem segítek neked azon társadalom helyébe, melyben szenvedsz, olyan társadalmat alakítani, mely neked tetszenék; magadra hagylak, kü­z­­ködve, dúlt kebellel, őrjöngve, közepette a h­aos­nak, mely benned és közötted van ?“ Szabad le­­gyen-e egy embernek ezt tenni s azután tovatűnni, gúnyosan kiáltván: „Eszköz! eléggé használtalak; félredoblak, mint értéktelen lexot?“ Áh, vigyáz­zon magára! Mert az az eszköz vasból van ám, és élesre és hegyesre lehet köszörülni! A nyers ékesszólás szenvedélyessége, mely­lyel Monnier ezeket mondá s a vad, vésztjósló ki­fejezés, mely komolyságában is rendesen nyílt és férfias arczán mutatkozék, megijesztő és rémületbe ejté Le Noyt. — Ugyan, barátom! szólt dadogva. — ön most sokkal ingerültebb, semhogy igazságosan ítél­hetne. Menjen haza és csókolja meg gyermekeit. Soha se tegyen olyat, a­mi elrettentse őket aty­­joktól. S a­mi Libeaut illeti, törekedjek őt elfe­­ledni. Azt mondja, hogy el fog tűnni Portéból. Hi­szem. Világos előttem, hogy ez az ember nem az, a­minek mi néztük. Egy 60 éves ember oly köny­­nyed kézszorítással nem nyomhatta volna térdre azt az óriás lengyelt. Ha Lebern újra megjelenik, más nevet fog viselni. Nem vette észre, hogy a pil­lanatnyi viaskodásban szösz parókája félrecsúszott s fekete fürtök látszottak ki alóla? Azt gyanítom, hogy nem csak ifjabb, mint a minőnek látszott, hanem magasabb rangú is,­­ conspirál egy trón ellen, talán azért, hogy miniszter lehessen egy má­sik trón oldalán. Vannak olyan emberek. Mielőtt Monnier, ki ezen sejdítések által meg­lepettnek látszott, rendbeszedhette volna gondola­tait, hogy feleljen, egy magas, alhadnagyi egyen­ruhát viselő ember állott meg egy homályos gáz­­lámpa alatt s megpillantván a kézműves arczát, megragadá kezét s fölkiálta: — Armand, mon frire! de jó hogy találko­zunk , furcsa egy idő, ugy­e ? Jer, beszélgessük meg a Café de Lyon­ban egy csésze puncs mellett. Fizet em. — Helyes, kedves Károlyom. — És ha ez az ur barátaid egyike, talán szintén velünk tart. ? — Nagyon lekötelez uram, felelő­ Le Noy, örül­ve, hogy megszabadulhat ingerült társától, — de ma nagyon sok dolgom volt, s le kell feküdnöm. Ne igyék sok puncsot, Amised. Máris nagyon lázas ön. Jó éjszakát, Messieurs ! (110. folyt. köv.) A szerb színház ügyéről. A kormány tudvalevőleg megtiltotta azt a visszaélést, hogy a „Zásztava“ és szerb papság pressiója alatt segélypénzeket zsaroljanak ki az egyházaktól az újvidéki szerb színház ré­szére. E színház ügyéről újvidéki levelezőnk a kö­vetkező ismertetést közli: „A szerb nemzeti színház 1861 óta áll fönn Újvidéken. De mivel vándorolni kénytelen, mert Újvidéken egyedül még nem élhetett, Miletics ideje­korán gondoskodott róla, hogy saját befolyása alá kaphassa s a színházi személyzetben maga és tervei számára igen hathatós propagandát is talált. Ez a propaganda olyan szemtelen volt, hogy a színpa­don mindennemű rögtönzésekkel insultáltatta Mile­tics elleneit; természetesen, hogy a magyarok ki­kapták a magukét. Hanem aztán Mileticset annál fényesebbre mázolták. „Hymnuszát“ (mert Miletics­­nek, „demokrata“ elve daczára van „hymnusza“, akár egy potentának) — hymnuszát minden elő­rántott alkalommal elénekelték, ezen hymnusz őt Dusán czárhoz hasonlónak (car Dusán ravni) di­csőíti. Ennek az volt következménye, hogy a szerb hazafiak nem segélyezték többé a színházat, mely így nagy deficzitre jutott; a deficzitet úgy akar­ták fedezni, hogy a tőkéhez nyúltak, s csakugyan annyira is vitték, hogy az egykor 80,000 frtnyi tőke most kevesebb 20,000 frtnál, mely összeghez a 15,000 frt értékű ideigl. színház is hozzájárul. Hogy Mileticséknél lelkiismeretes számvitelre nem szabad tekinteni, az magától érthető. Mindezen kö­rülmények közreműködtek abban, hogy a színházi társaság ez idei kö­zgyűlésén Pont elnök azt indít­ványozta, hogy szólíttassanak föl a szerb egyház­községek, hogy községi pénztáraikból az évenkinti 8—10,000 frt deficzitet födezzék, mert különben VIDÉK. Sopron, okt. 28-án. Tisztelt szerkesztőség! A „Kelet Népe“ i. e. 125-ik száma Sopronból, a legközelebb megtartott megyebizottmányi ülés lefolyásáról, egy hosszadal­mas, nagyrészben valótlan, és csakis pártszellem­ből felfogott és így egyoldalú közleményt hozott. Ezen, ráadásul még életnek gondolt sületlensé­gekkel is garnitozott, és több napi távollétem alatt megjelent közlemény részletezésére kiterjeszkedni nem áll szándékomban ; annak egyedül azon passu­­sára vagyok kénytelen némileg reflektálni, a­meny­nyire a jövői képviselői választást illetőleg abba csekély személyemet is, és volt elnöki eljárásomat belevonni jónak látta. S miután egy izben már volt alkalmam tapasztalni azt, hogy a „Kelet Népe“ a pártja érdekében tett köz­leményeknek igen, de az ez elleni nyilatkozatok­nak, még a szerkesztőség lovagiasságára tett hi­vatkozás után is, lapja hasábjain helyt adni nem szokott, teljes bizalommal fordulok az „Ellenőr“ tisztelt szerkesztőségéhez és felkérem, szívesked­jék becses lapjában jelen soraimnak­­helyt adni. Az említettem közlemény úgy adja elő a jö­vői képviselői választásra vonatkozókat, mintha azokat olyképpen és oly alakban, mint azokat a közlemény tartalmazza, a megyebizottmányi ülé­sében Ürményi Miksa országgyűlési képviselő úr mondotta volna el. Én ez idő szerint Sopron sz. kir. város tör­vényhatósági testületének tagja lévén, a megyei bizottmány kérdéses ülésében részt nem vehettem, és így közvetlen tudomásom nincs arról, hogy ki és hogyan nyilatkozott a kérdéses tárgy felett, annyit azonban képviselő úrról, kinek politikai képzettségét és tapintatosságát ismerni szerencsém vagyon, okvetlenül fel kell tennem, miként tudja azt, mi a különbség a tisztviselői felfüggesztés és a képviselő-választási eltávolítás között; az első ideiglenes intézkedés, a második bevégzett tény, az első semminemű választási elnöknek sincs jogá­ban és hatalmában, a másodikat a választási el­nök a választás folyama alatt az 1874. 33 ik tör­­vényezikk 67. és 77. §§-ai értelmében bárkire is alkalmazhatja, aki a közrendet zavarja, avagy épp veszélyezteti, sőt a törvény és a közrend fentar­­tása feletti felelősségénél fogvást köteles is alkal­mazni, tudnia kell továbbá azt, hogy a polgári biztos mint ilyen, bárki legyen is az, valamint a közrendnek minden más közege, a választás tarta­mára a választási elnöknek alája van rendelve. Eme feltevésből kiindulva nem hiszem, hogy képviselő úr a megyebizottmányi ülésben mind­azokat, és úgy elmondotta volna, a­miket és a­miképp a közlemény szájába adni szeretné, és úgy hiszem, nem tévedek, ha azt tartom, hogy azok a közlemény írójának pártmámora okozta visióiból szülemlettek meg. Ezeket előre bocsátva, a jövői ország­gyűlési képviselői választás folyama alatt Cson­tos M. szolgabiró úr általam nem szolgabi­­rói állásától függesztetett fel, hanem polgári biztosi állásától eltávolíttatott, és ez a megyei köz­ponti bizottmánynak rögtön táviratilag bejelente­tett, mert elnöki előleges intézkedésemet nem tel­jesítette, mert a választás folyama alatt ellene is­mételve felmerült panaszok folytán meghivatásomra a választási helyiségben, ahol a küldöttség műkö­dött, meg nem jelent, mert a katonaságot az ál­talam kijelölt vonalon túl hírem és tudtom nélkül az egyik párt kiszorítására kirendelte, és mert egyáltalán üzelmei folytán személyesen magam oly ingerültséget tapasztaltam, hogy abból a tettleges­ség kitörése minden pillanatban várható volt. Nem igaz tehát, hogy a két nappal megelőzött koholt hírekre és instructiókra tettem emez intéz­kedést ; tanulja meg a névtelen közlő, hogy instruc­­tio ott, a­hol a tettet a meggyőződés vezérli, nem szükséges, meggyőződés ellen instructiót csak a szolgalelkű­ség fogad el, a szolgalelkűséget pedig még az irigység sem sütheti reám. Hogy az előleges vizsgálat a tényállást híven ki nem derítette, az a közmorál érdekében sajnálandó­; én azonban mindennek ellenében annyira meg va­gyok győződve eljárásom korrectségéről, hogy jövőre is hasonló esetben és hasonló körülmények között csak így tudnék eljárni. Hogy harminc­ évet meghaladott közpályá­mon az alkotmányos szabadságunk felderülése óta folyton a szabadelvűség mellett küzdöttem, és hogy most is a szabadelvű párt tagja vagyok, ez nem titok; de hogy akkor, a­midőn a választási elnök­séget elfogadtam, saját politikai nézetemet háttér­be tettem, és igyekeztem a választásnál egészen pártatlanul eljárni, tanúsíthatják azon éles szemre­hányások, a­melyeket egyes, nekik nem kedvezett intézkedéseim miatt, a szabadelvű pártiak részéről nyertem. Mind­ezek ellenében azonban megnyugvást találtam, és a jobboldali ellenzék utóbbi megtáma­dásai ellen is megnyugvást találok abban, hogy a vezetésem alatti képviselői választás becsülettel le­folyt és bevégezve jön. Hogy az eredmény a vesztett pártnak nem tetszett, hogy vesztesége bűnbakjául tán az én el­járásomat állította oda, azt a veszteség első s köz­vetlen idejéből felfogni tudom, de hogy most már hónapok múltával a pártszenvedély még annyira túlcsapong, az alkotmányos viszonyaink nem egész­séges jelenségéül tekintendő. Záradékul még néhány szót a sopron megyei jobboldali ellenzéknek okt. 11. és 12-iki győzel­mére. A párt-fel­ülkerekedés alkotmányos életben nem valami új, ma ez van többségben, holnap le­het a másik, ezt nem mindég a közérzület, hanem igen gyakran a viszonyok idézik elő. Sopron me­gyében ezelőtt a „Deákpárt“ volt absolut többség­ben, utána a fusionált „szabadelvű párt“, hogy mégis ennek ellenére az okt. 11. és 12-ei gyű­lésen a „jobboldali ellenzék“ győzelmet vívott le, azt saját erélyének, meg a háta mögött lévő clerusnak, és a „szabadelvűpárt“ erélytelenségének köszönheti. Sopron megyében még máig is a „szabadelvű“ elem túlnyomó többségben van, de ha folyton parti­culári vagy személyi politika űzetik, ha egyik a másikra utal, ha nincs tevékenység, erény és ösz­­szetartás, akkor a közlő jóslata, hogy So­p­ron­­megyét a „j­o­bboldali ellenzé­k“ domi­nálja, könnyen bekövetkezhetik. Ideje tehát, hogy Sopron megye „szabadelvű” közönsége ezen eshetőséggel komolyan foglalkoz­zék, és tanuljon összetartást és erélyt az ellenpárttól. Nagy Sándor: a szerb nemzeti színházat a legközelebbi évben meg kell szüntetni. Az indítvány el is fogadtatott. Mint láthatják, az egész ügy már nagyon desperátus volt. S most jó a miniszteri rendelet, mely megadja neki a kegyelem­döfést. Ez különben szükséges sem volt, mert az újvidéki szerb szín­ház semmiesetre­ sem maradhatott fönn tovább, és a miniszteri rendelet nélkül is alig adakozott vol­na egyik-másik egyházközség a színház fönntartá­sára. Ha ezen tilalmat ezelőtt néhány évvel adták volna ki, a szerb színház egész dicsősége már rég eltűnt volna ebből az árnyékvilágból. Persze itt volt akkor Mándics úr! Miletics úr és társai megint rátámadnak majd a magyarokra és a kor­mányra, a­kik megfojtották „virágzó“ színházu­kat. A magyarok lesznek a villámhárító, s töre­kedni fognak, hogy a „magyar üldözés áldozata“ minél meghatóbb mozdulatokkal bukjék el. Csak tegyék! Nincs igaz hazafi, a­ki Miletics egy agi­­tationalis eszközét megsiratná ! Requies cat in pace!“ KÜLFÖLD. November 2. Oroszország. (G­y­ű­j­té­sek a h­ercz­e­­govinaiak szá­m­ár­a.) Az orosz Dp­okban a her­­czegovinaiak számára eszközölt gyűjtésekre vonatko­zólag következő kimutatást olvashatni a múlt. hó végzisz: 1) A „Golos“ szerkesztősége összesen 14 604 rubelt 23 kopajkát. 2) Az „Odeskij Viestnik“ 581 rubelt. 3) A moszkvai szláv egylet 8999 rubelt 82 kopajt. A „Mokoszvskija Viedomosti“ szerkesztősége 3130 rubelt 33 kopajt 4) A moszkvai szerb archiman­­drita Száva öss­esen 5299 rubelt 93 kopajt (ezek között a kievi szláv egylettől 722 rubelt). 5) A pétervári szláv egylet újólag egy hét alatt 2000 vht. A „Pcsela“ nevű képes újság szerkesztősége ígérte az egyletnek egyhavi előfizetését rendelkezésére bo­csátani (1876 évben), ha arról gondoskodik, hogy négy első száma szlávokra vonatkozó csikkekkel és rajzokkal jelenhessen meg. A „Golos“ moszkvai le­velezője szerint az adakozások gyűjtésében már a rendőrség is kezd részt venni s egy rendőri cva­­talnok 4000 rubelt gyűjtött volna. Miután több kor­­mánykerü­leti, városi és megyei képviseletek (zemsz­­vá) a rendelkezések alatt álló országos pénzekből eze­­rekre merő összegeket szavaztak meg a törökor­szági menekültek felsegélyezésére, az orosz belügy­miniszter egy körrendeletet bocsátott ki, melyben figyelmezteti az illetőket, hogy az országos pénzek csak helyi jótékony czélokra fordíthatók, a törvény­szerűség czéljából tehát a herczegovinaiaknsak szánt pénzutalványozások érvényesítése tekintetéből elő­leges legfelsőbb engedély kérendő ki. Szerbia. (A háború.) Szerbiából csak a minap (szombaton) jelentettük, hogy a fejedelem ismét fölvetette a szkupstinában a bizalmi kérdést, mielőtt a szkupstina elnapoltatott volna. A 28 iki zimonyi „Granicsár“ nyilván ezt megelőzőleg azon hírt hozza, hogy a szkupstina egyik legutóbbi ülé­sében, mely zárt ajtók mellett tartatott meg, a török elleni háború 61 szavazattal 49 ellenében elhatároztatott. A miniszterek közül a háború mel­lett nyilatkozott Boskovics Sztoján cultusminiszter és Nikolics Tésa­ hadügyminiszter, kik az ülés végeztével távozóikat a fejedelem rendelkezésére adták. Káljevics elnök szintén az rcgió mellett lé­vén, ebbeli elhatározása miniszterválságot idézett elő, mely könnyen személyváltozást eredményez­het. Egy másik belgrádi közlemény szerint Milán

Next