Ellenőr, 1875. december (7. évfolyam, 332-361. szám)

1875-12-01 / 332. szám

vámközösségnek legnagyobb hátránya azonban ab-­­­ban áll, hogy gazdasági érdekeinket kénytelenek vagyunk feláldozni Ausztria competentionális igé­nyeinek. Itt­ fekszik előttünk a példa a román gabnsvámok megszüntetésében; itt a másik példa, hogy Olaszország a liszt­vám fölemelését követeli. Az ipar nyomorúságáról nem is akar szólni, mert nem kell elmondani, hogy nagy iparunk ön­álló vámterület nélkül nem keletkezhetik, s fenn nem állhat, hisz a kezdet nehézségeivel megküzdeni nem bír. Legtöbb barátja van a vámközösségnek a kereskedők közt. És ez természetes. A szabad for­galom eleme a kereskedőnek, s ő minden vámnak esküdt ellensége. S hol, mint nálunk, minden keres­kedő összeköttetési érdekénél fogva üzleti függésben van Ausztriától, nem csoda, ha az osztály ellen­szenves indulattal viseltetik egy önálló vámterület eszméjének terjesztése iránt. De igazuk van-e a kereskedőknek, vagy ezek csak olyképen barátai a vámközösségnek, mint az, kinek hurok van nyaka körül, barátja annak, ki a zsineg végét kezében tartja ? Az igazság az, hogy a magyar kereskedelem is senyved, mint az ipar. A pesti nagykereskedő kénytelen Bécsben fióküzletet tartani, s azon veszi magát észre, hogy fióküzlete fenn több, könnyebb és olcsóbb hitelnek örvend, mint maga a főc­ég itt Budapesten. És Budapest kereskedelmi hanyat­lása Bécs előnyére évről-évre érezhetőbb. Ezután okadatolja, hogy Budapest vámközösség mellett miért nem válhatik világpiaczcvá. A közös vámterületnek köszönhetjük keres­kedelmünk nagymérvű passivitását, hogy évről­­évre számos millió értékkel többet hozunk be, mint viszünk ki. A hivatalos statisztika számítása sze­rint 1873-ban 156.783.000 frt készpénzt kellett a nemzetnek a differentia kiegyenlítésére Ausztriá­nak és a külföldnek kiküldeni Ha nem küldte ki készpénzben, kiküldötte obligatiókban. Nem áll te­hát, mit az osztrák védvámosok híresztelnek, hogy Ausztria külkereskedése passiv, s nekik azért kell a vámok felemelése; az ő külforgalmuk nem passiv, mert mi nekik a külkereskedés bilanzát kipótol­juk, a vesztesek mi vagyunk, mi egyedül. Ezen bilanz aztán megmagyaráz mindent, feltárja előt­tünk gazdasági politikánk egész roszaságát, nyo­morult hitelviszonyaink egyik okát, elszegényedé­sünket, államunk financziális zavarát és létküzdel­­mét az adófizetőkkel, a deffczite­ket, az adófel­emelést. S valóban kétségbeejtő színben tűnik fel hely­zetünk, ha megfontoljuk, hogy a 156 millió keres­kedelmi passivumhoz járul még a magyar állam­­kincstár fizetéseiből mintegy 85—90 millió olyan pénz, mely évenként az országból kifoly, a­nél­kül, hogy más utakon oda visszatérne, hacsak nem az államnak vagy magánosoknak nyújtott újabb hitelezés formájában. Ha még hozzáveszszük a jelzálog- és társulati évi pénzkü­ldeményeket a külföldre, inkább keveset mond, mint sokat, ha a 15 millió földműves lakossággal bíró Magyarország fizetési bilanzának passivumát évi 250—260 millió frt körül teszi. Igen nagy szerencsétlenség az, mely e szám­ban rejlik, nagyobb szerencsétlenség, mint a deficit budgetünkben, mert annak nagy része Magyaror­szág nemzetgazdasági deficitje. E deficitet pedig csak úgy lehet megszün­tetni, ha egyfelől fokozzuk a nemzeti termelést,­­ emeljük a kiviteli czikkek mennyiségét vagy érté­két, másrészt vagy nélkülözzük, vagy pedig olcsób­ban szerezzük be a külföldről behozott árakat. E esétből szükségünk van az önálló vámterületre, melynek tarifás segélyével mindkét irányban egy­szerre vagyunk képesek hatni. Ezután előszámlálja, hogy hazánk kincstárá­nak mennyi kára van a közös vámterületből, s c­áfolja a külön vámterület ellen felhozott ellenve­téseket. Legkevésbbé lehet pedig okunk félni a re­­presszlióktól. (Halljuk ! Halljuk !) Nyers terményein­ket Ausztria sem vissza nem utasíthatja, mert szük­sége van reájuk, sem azoknak útját a transitóban vagy a tenger felé el nem zárhatja, sem azoknak árát nem ő szabályozza s végre idáig sem tartott kölcsönösséget, hanem veszi fogyasztási czikkeit és iparanyagát a hol olcsóbb. Nem állhatta meg szóló, hogy ezeket el ne mondja, szavaival nem gyöngíteni, de bátorítani törekedett a kormányt , biztosítani államférfiainkat, hogy Magyarország érdekeinek erélyes megóvásában Ausztria túlzó követeléseivel szemben mindnyájunk támogatására számíthatnak. (Élénk helyeslés.) Ezután Szentál, Sztnpa és Karuch képviselők mint a bíráló bizottság tagjai leteszik az esküt, majd még a kormány válaszol Horánszky interpel­­lác­iójára. Tisza Kálmán, T. ház! (Hallják !) A tegnapi napon, mint méltóztatnak tudni, egy fontos tárgy­ban interpelláló intéztetett hozzám Horánszky Nán­dor képviselő úr által, melyre ígéretemhez képest a jelen alkalommal kívánok válaszolni. A kérdések, melyeket a nevezett képviselő úr hozzám intézett, a következők: 1. Adta-e a t. kor­mány beleegyezését ezen felmondáshoz, a ha igen, mily indokok vezérelték ezen lépésben ? 2. Minő lépések történtek eddigelé az 1867. XVI. t. cz.-ben szabályozott vám- és kereskedelmi szövetség revi­­siója tárgyában? 3. Általában minő állást foglalt el a t. kormány a vám- és kereskedelmi szövetség egyfontosságú kérdésében? Ami az első kérdést illeti, igenis a magyar kormány hozzájárult ahoz, hogy a tudvalevő szer­ződések fölmondassanak. Tette ezt illetékes hely­ről jött felszólíttatása és megkerestetése folytán a kö­­vetkező okokból. (Halljuk !) Tette először azért, mert részéről nem tartotta volna helyesnek, hogy mere­ven azon álláspontot foglalja el, s annnak akarjon érvényt szerezni, hogy ha a Magyarország és Ausz­tria által közösen megkötött valamely külföldi szerződésre nézve a felmondási határidő elérkezett s akár Ausztria, akár Magyarország úgy látja ér­dekében levőnek, hogy azon szerződés felmondas­­sék, a másik részt abban egyoldalúig megakadá­lyozhassa , mert hiszen különben is a kölcsönös egyetértés szüksége fenforog igenis döntőleg, el­­odázha­­tatlanul az újabb egyezség megkötésénél s ezen alkalommal mindegyik résznek módjában van sa­ját érdekeinek érvényesítésére hatni. (Úgy van! : középen.) De hozzájárult azért is, mert szem előtt kellett tartania azon lehetőséget, hogy a Ma­gyarország és Ausztria közt fönálló vám- és keres­kedelmi szövetségre nézve is alkudozások fognak folytathatni s a kormány azon nézetben van, hogy ezen alkudozások folyamában éppen a külfölddel a szerződések iránt folytatott egyezkedéseknél, le­hetséges a közös, az együttes befolyás által meg­lelni egyik vagy másik pontra nézve a compen­­satiot azon engedményekért, melyeket Ausztria és Magyarország egymásnak kölcsönösen tenni hivat­­vált a vám­szövetség megköthetése végett. De tette végül azt, hogy hozzájárult, még azért is, mert bármint igen jól méltóztatnak tudni, a kormány a vámszövetség fenntartását, illetőleg a közös vámterület megtartását tartja az ország érdekében levőnek. (Mozgás a szélsőbalon. Hall­juk! Halljuk­ a középen) és arra is igyekszik, de nem volt szabad szem elől téveszteni azt sem, hogy megvan a lehetősége annak, hogy Magyarország és Ausztria kü­lön­ vámter­ü­letet képezzenek, s ha ezen lehetőség bekövetkeznék, úgy látta, hogy igen nagy igazságtalanságot követett volna el szemben Ausz­­riával, mert feltéve, de­ m­eg nem engedve a kü­rlön vámterület , am­i helyzet adott volna elő, hogy a már külön vámterületet képező Ausz­triára mi még egy esztendeig ráerőszakolunk oly külföldi szerződéseket, melyeket ő a maga érdeké­ben levőknek nem tart. Az első pontra nézve ezekben foglaltatik válaszom. A másik két pontra nézve együttesen leszek bátor válaszolni. A­mi a lépéseket, melyek tör­téntek, illeti, már folyó évi május hó 30-án a ma­gyar kormány értesítette az osztrák császári kor­mányt, hogy az 1867. XVI. t.-cz. értelmében a revisio iránti értekezleteket meg akarja indítani, mire természetesen, mikép ez a törvényből is folyik, az osztrák császári kormány is készségét jelen­tette ki. Ennek alapján az egyezkedés megindult a két kormány közt, először szóval, utóbb pedig a magyar kormány írásban is előadta e tárgyra vo­natkozó nézeteit, még­pedig két főirányban fejezte ki óhajtását a vám- és kereskedelmi­szövetség mó­dosítása iránt. Az egyik az volt, hogy kívánatát fejezte ki az iránt, hogy az újabb egyezkedések bázisául egyezzék meg a két kormány oly vámtételek meg­állapításában, a­melyek Magyarországnak, ezen iparczikkekben főleg consumens országnak érdekeit is kielégíthessék. A másik irány, melyben az egyezkedés folyt, vonatkozik a fogyasztási adókra. Ugyanis a ma­gyar kormány kifejezte azon kívánságát, hogy oly intézkedések történjenek, melyek alapján megszűn­jék az, a­mi ma a fogyasztási adók restitutiójakor a vámvonalaknál történik, a­midőn ugyanis az ily kivitelre szánt fogyasztási czikkek adója befizette­tik azon állam kincstárába, melyben azok termel­tetnek, míg az adóvisszatérítés történik a vám­pénztárból, tehát a közös pénztárból. Ez volt egyik, minek módosítását a kormány kívánta. A másik, mit kívánt, volt az, hogy intéz­kedés történjék az iránt, hogy a magyar kincstárt jövőben ne érje azon veszteség, mely éri ma az­által, hogy az osztrák kincstárba befolyó fogyasz­tási adóknak egy bizonyos részét a magyarországi fogyasztó fizeti meg. Az osztrák kormány, hasonlag írott nyilat­kozatban, a magyar kormány álláspontját részéről elfogadhatónak nem találta. Ezek után folytak ugyan még értekezések a vámtételekre nézve, s tagadhatatlan, hogy ezekben sok közeledés is tör­tént, de egyetértés itt sem jött létre, s ennek folytán november 17-én a magyar kormány egy újabb átiratban kijelentette, hogy fenntartja néze­teit, melyeket az imént jelezni bátor voltam, és melyeket első átiratában kifejtett, és egyúttal figye­lemmel arra, hogy a törvényben megszabott hat havi határidő már vége felé jár, óhajtotta az osz­trák kormány elhatározását mennél előbb megtudni. November 24-ről keltezve meg is érkezett az osz­trák császári kormány abbeli nyilatkozata, hogy míg látják, hogy a magyar kormány fenntartja eredeti álláspontját, addig ők viszont kénytelenek nyilvánítani, hogy ők még nem fogadhatják el azon álláspontot, és így tekintettel a 6 havi idő közelségére, a magyar kormányra bízzák a további teendők iránti megállapodást, részükről egyébiránt kijelentvén hogy ha az netalán a törvényben szabályozott felmondásban találná is kifejezését, az előírt egy évi egyezkedési idő alatt a magok részéről oda fognak törekedni, hogy a két fél kö­zött a kiegyezés méltányos feltételek alatt meg­történjék. Ezen értesítés vétele után elhatározta a magyar kormány a törvény adta jogával élni, s úgy mint azt az 1867. XVI. t. sz. előírja, a vám- és kereskedelmi szövetséget felmondani, s ez a tegnapi napon meg is történt. (Általános élénk helyeslés.)­ Azonban, t. hát! a vám- és kereskedelmi szövetség felmondása nem jelenti a külön vámte­rületek felállítását. (Mozgás a szélsőbalon.) Az 1867. XVI. t. sz. 22. §-a, mely e felmondási jogot megadja, határozottan azt mondja (olvas): „Ha ez után az egyesség 6 hónap alatt el nem érhető, mindkét fél szabadságában áll egy évi felmondás­sal élni.“ Ez megtörtént. Azt mondja továbbá a törvény (olvas): „Ez esetben a szerződés megújí­tása iránti egyezkedés haladék nélkül megkez­­dendő.“ Tehát mint ismétlem, a törvény tiszta értel­mében is a szerződés felmondása nem a külön vámsorompók felállítását, hanem a szerződés meg­újítása iránti egyezkedés haladéktalanul megindí­tását jelenti. A kormány tehát azt tartja feladatá­nak mind azért, hogy a törvény kellékeinek meg­feleljen, mind azért, mert — a­mint jelezni már bátor voltam — az oszág érdekeinek megfelelő, a kölcsönös méltányosságra fektetett egyességet és ez alapon a közös vámterület fenntartását Ma­gyarország szempontjából előnyösebbnek tartja, mint a külön vámterület fölállítását: a kormány — mondom — kötelességének fogja ismerni, ki­tűzve elérés végett ugyanazon irányt, melyet ed­dig folytatott, és a­melyet az imént jelezni voltam bátor, oda igyekezni, hogy az egyesség létrejöjjön és így a közös vámterület az ország érdekeinek megóvása mellett fenntartható legyen. (Helyeslés a középen.) Midőn ezt határozottan nyilvánítani bátorko­dom, nem késem kimondani azt, hogy igenis, mint már mondom, azon szempontot követve alkudozá­saiban, melyet feleletemben már jeleztem, a kor­mány az egyetértés létrejöttére fog törekedni, és csak azon esetben, ha a másik alkudozó résznek saját szempontja melletti merev megragadása által erre kényszeríttetnék, és az érdekeiknek megfelelő egyesség lehetetlenségéről győződnék meg, csak ezen esetben tudná, de akkor is sajnálkozva bele­nyugodni a külön vámterület fölállításába. (Élénk helyeslés a középen!) Kérem a t. házat, méltóztas­­sák ebbeli nyilatkozatomat tudomásul venni. (He­lyeslés a középen.) Felszólítom az interpelláló urat válaszának előadására. Horánszky Nándor, T. ház! A házszabá­lyok értelmében kötelességem lévén nyilatkozni azon válaszra vonatkozólag, melyet a t. kormány­elnök úr az összes minisztérium nevében a hozzá indított 3 rendbeli kérdésre adni szíves volt, mél­­tóztassanak megengedni, hogy kitelhető rövid­séggel ugyanazon sorrendben nyilatkozhassam. (Halljuk!) Az első kérdést illetőleg a kormányelnök úr kijelentette, hogy a magyar kormány hozzájárult azon vám- és kereskedelmi szerződések felmondá­sához, melyek interpellációmnak bevezető részében tüzetesen is meg vannak­­említve ; fölfejtettems azon indokokat, mely indokok a magyar kormányt e lépésében vezérelték, azon lépésében hogy e szerződésnek felmondásához hozzájáruljon. Én azon állásponthoz, melyet a kormány elfoglalt, midőn ezen lépést megtette, és ahhoz, hogy a kormány, hogy úgy fej­ezzem ki magam, azon magasabb te­kintet által is vezéreltette magát, hogy a mon­archia mindkét államának ezen ügyekben ennyire szükséges önelhatározási jogát, egyáltalában ne sértse, természetesen részemről egész készséggel hozzájárulok,­­ azon indokok alapján, a­mely in­dokokat válaszában a t. kormányelnök úr előter­jeszteni szíves volt, megny­ugtatva, az intézeti kér­déseim elsejére adott választ tudomásul veszem. Kérdéseim két utóbbijára az igen t. kormány­elnök úr együttesen nyilatkozott. Elmondta neve­zetesen azt, hogy mi történt az 1867. ХУХ 1. cz.­­ben foglalt vám- és keresked­elmi szövetség revi­­siója érdekében, elmondta, hogy csakhamar, а ц bőn a kormány helyét elfoglalta, kötelességének tartotta ezen vámszövetségre vonatkozólag, annak revisiója érdekében a tárgyalásokat a monarchia másik államaival megkezdeni, hogy ezen tárgyalá­sokat meg is kezdte, nem hallottam a dátumot, de a hónapot igen — májusban, és azokat részint szóval, részint írásban folytatta. Mielőtt az illető törvény egyik czikkelyében ezen egyezkedésre vonatkozó­­an kitűzött hat hónapi idő lejárt, ezen tárgyalá­sok óhajtott eredményre nem vezettek, és ennek következtében ezen vámszövetségnek felmondása a tegnapi napon be is következett. Ezen eljárásával a kormány­ kétségtelenül kettőt bizonyított. Bebizo­nyította először azt, hogy ezen kötelessége teljesí­­tésében nem késett, bebizonyította másodszor azt, hogy ezen kötelességének teljesítésében azon utón járt el, a­mely utat számára az általam többször említett vám- és kereskedelmi szövetségről szóló törvény kijelölt. Igen természetes, hogy én a két utóbbi kérdést egymástól elválasztva, ezen, tulaj­­donképen interpellációm második pontjára adott válaszát a t. kormánynak hasonlókép tudomásul veszem. A­mi végre a válasznak kérdéseim harmadi­­kára vonatkozó részét illeti, én egy perc­ig sem habozom kijelenteni, hogy a vám- és kereskedel­mi szerződés revisiójának a közös vámterület fenn­tartása melletti megoldását óhajtom, de csak azon feltétel alatt, ha az ország anyagi érdekeinek megoltalmazása és kielégítése ez után elérhető. Óhajtom ezt közgazdasági helyzetünk oltalmának érdekében, melyet ápolnunk kell és mely, hogy elég erős e még ma vagy nem, arról nem szólok, de melyet erős rázkódásoknak és ebből kifolyólag beláthatlan zavaroknak kitéve látni nem szeretnék. De ezzel korántsem azt akarom mondani, hogy nekem csakis a közös vámterület a czélom, melyért mindent áldozni kívánok, mert a fogyasz­tási adók kérdésének mindkét iránybani kedvező megoldása, és a szerződéses vámtarifáknak, ha­bár kölcsönös, de nem existentiális érdekű áldoza­tok mellett is oly mérvbeni megállapítása, mely a mi mint földművelő ország érdekeinek megfelel­ő oly határ, mely a helyzetet megjelöli, és melyen túl nem mehetünk. És mert a kormányelnök úr­nak adott válasza ezen alapokon nyugszik, én ré­szemről válaszának 3. részét is tudomásul veszem. (Helyeslés a középen. Derültség a szélsőbalol­­dalon.) Elnök: A szabályok értelmében általam azon kérdés tűzendő ki szavazásra, váljon a mi­niszteri választ a t. ház tudomásul veszi-e, vagy tárgyalás végett napirendre kívánja-e tűzetni ? Azo­kat, a­kik a miniszteri választ tudomásul veszik kérem, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A ház a miniszteri választ tudomásul veszi. Holnap az ülés 9 órakor fog kezdődni. Folytattatni fog a földmivelés-, ipar- és kereskedelmi miniszté­rium, azután a vallás- és közoktatási minisztérium költségvetésének tárgyalása. Ülés vége 2 órakor. , KÜLFÖLD. November 30. Franczia köztársaság. (A s­néz­i-c­sa­tor­na-ügy.) A „Standard”nak azt írják Páris­­ból, hogy ott a csatorna-részvények megvásárlásá­nak hite menykőcsapásként hatott. A „Journa de Paris“ azonnal kiváncsi volt megtudni, hogy mit fog szólni a három hatalmasság Anglia ezen gyors manoeveréhez. A politikai köröket ezen gyors tett annyival inkább meglepte, mivel Anglia az utóbbi években mindig szenvedőleges szerepet játszott a continentális ügyekkel szemben, s sokan azt hiszik, hogy ez ez első lépés a keleti kérdés barátságos megoldásához. A párisi képzelődés különben azon­nal mindenféle dolgokat gondolt ki, hogy Angol­ország hajórajt küld a Középtengerre, hogy mozgósítja szárazföldi hadait stb. Egy másik forrása párisi levél ezeket írja: Azt mondják, hogy miután Anglia jónak látta elővigyázati intézkedéseit ekkér megtenni, s magának a Suez-csatornán a túlsúlyt, s összeköttetését In­diával biztosítani, a keleti kérdés kétségkívül fontos phasióba lépett. Úgy okoskodnak, hogy Angliának meg kell győződve lenni, hogy a viszo­nyok Törökországban minden eshetőségnek ajtót nyitnak. Szóval a váratlan ügy a keleti kérdést itt egészen új színben tüntette föl, s csak az éjszaki hatalmak világos és határozott nyilatkozata lenne képes az angol sakkhúzás által felzavart közvéle­ményt ismét megnyug­tatni. Angolorszeg. (A­s­n­e­z­i-c­s­a­t­o­r­n­a-ü­g­y.) Különféle jelentéseket közlöttek a lapok a csatorna­részvénye megvásárlása­­után arról, hogy­­a parlia­ment legközelebb, a szokottnál korábban össze fog hivatni, hogy a kormány lépését helybehagyja. A „Daily News“ a dementik ellenében fenntartja hí­­rét, hogy a parliament dec­ember 25-re összeül. A „Daily Telegraph“ ellenben azt mondja, hogy erről semmi bizonyosat nem tudhatni. A „Globe“ pe­dig megc­áfolja mindazon híreket, melyek szerint a parliament a rendes idő előtt fogna összehivatni. Disraeli 28-án Windsorban volt s ezt összekötte­tésbe hozzák a parliament összehívásának kérdé­sével. A „Daily News“­hire ellen a „Times“ meg­jegyzi, hogy a nagyhatalmakat Anglia előlegesen nem értesítette a Suez-csatorna-részvények meg­vételének szándékáról s e végett a nagyhatalmak érdekeit semmiféleképen nem érinti. Anglia szán­dékai a legbékességesebbek. Törökország. (Zichy gróf a szul­tánnál. Pénzügyi intézkedés.) Zichy gróf osztrák-magyar nagykövet, mint már jelentős, ki­hallgatáson volt a szultánnál. A szultán a nagy­követet, kit Kosjek követségi tanácsos kisért, a legnagyobb kitüntetéssel fogadá, s a kihallgatás tovább tartott egy óránál, mely után Zichy gróf a nagyvezért látogatá meg, ki azelőtt való napon már annyira meggyógyult, hogy szintén kihallga­táson volt a szultánnal. — Általában azt beszélik, hogy Zichynek szintén az volt czélja a kihallgatá­son, mint nagykövet-társainak, hogy Mahmud pasa reform-javaslatait végrehajtásra ajánlja. Ugyanezért a német nagykövet is kihallgatást fog kérni, ha Zichynek nem sikerült volna teljesen czélját elérni.­­ A porta meghagyta a tartományi helytartók­nak, hogy a befolyó állami pénzeket haladéktala­nul Konstantinápolyba küldjék, mire azok a ja­nuári szelvény biztosítására az ottomán bankban fognak elhelyeztetni. A hivatalos lapbél­ i kinevezések. A birodalmi közös külügymi­niszter a cs. k. udvari és állami levéltárban F­e­­­g­e­l An­tal 2. oszt. fogalmazót 1. oszt.fogalmazóvá, és Schrauf Károly fogalmazói czimmel és ranggal felruházott segéd­fogalmazót 2. oszt. fogalmazóvá nevezte ki. — Kórházorvos kinevezése. A m. kir. belügyminiszter dr. Dobrovits Mátyást a pozsonyi or­szágos közkórház másodorvosává nevezte ki. — A segesvári ügyvédi kamara köré­ből. Grosz Károly segesvári ügyvéd kir. közjegyzővé kineveztetvén, a nagy-szebeni ügyvédi kamarának 1875. ok­tóber 16-én 359. sz. alatt hozott végzése folytán, annak ügyvédi lajstromából kiterültetett. — A soproni ügyvédi kamara köré­bő 1. A soproni ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint Chay Antal, Sopronban székelő ügyvéd az ügyvédi gyakorlatról önkényt lemondván, s ezen lemon­dás folytán az ügyvédi kamara által vezetett ügyvédi lajstrom­ból kitörültetett.­­ A budapesti ügyvédi kamara köré­ből. A budapesti ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré vetítetik, miszerint Stern Mihály budapesti ügyvéd és ka­marai tag az ügyvédkedésről önkénytes lemondása folytán saját kérelmére a kamara lajstromából kiterültetett. — Pályázat. A fehértemplomi államgymnasium­­nál rendszeresített tornatanítói állomásra, melylyel évi 400 frtnyi fizetés van egybekapcsolva, ezennel pályázat nyitta­­tik. Pályázók a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszté­riumhoz czimzett folyamodványukat, melyben életkoruk, tor­natanítói képesítésük, eddigi netaláni szolgálatuk, végre a magyar és német nyelvben való jártasságuk okmányilag igazolandó, ha szolgálatban vannak, elöljáróságuk útján mi­­nősítvényi táblázattal, különben pedig közvetlenül a magyar határőrvidéki tankerület kir. főigazgatóságához Szegedre f. é. deczember hó 31-ig küldjék be. HÍREK November 30. — A király a hátszegi Erzsébet czimű­ r. k. leányiskola javára segélykép iskolaház építé­sére 500 irtot adományozott. — Liszt Ferencz, a zeneakadémia elnöke, a jövő hó közepén érkezik vissza fővárosunkba. Liszt még mindig Rómában időz, s oratóriumának befejezésén dolgozik. E nagy zenemüvet készen hozza haza s fővárosunkban mutatja be legelőször. — Dulanczky Nándor székesfehérvári püspök felszentelése decz. 8-dikán lesz Esztergom­ban. Püspöki székét Dulanszky decz. 14-dikén fog­lalja el. — A népszínműi pályázaton né­mely tulajdonai által figyelmet gerjesztett „Csárda romja“ czimű népszínmű szerzője, mint a „Hon­nak írják, Ecsédy Kálmán, a mi új név az iro­dalmi téren. Laptársunk mint „kitüntetett írót“ említi, de ha e czimet a „Csárda romja“ miatt használja, alkalmasint korán használja még, mert a pályázat felől kiszivárgott hírek sze­rint a kérdéses rett a többi versenytársak közt gerjesztett ugyan figyelmet nyelvezete és tár­gya által, de jelen alakjában éppen nem való színpadra, s gyökeres átdolgozásra van szüksége. A bírálók eredetiség és tehetség nyomait látván a műben, a népszínház igazgatójának a végből aján­lották figyelmébe, hogy a szerzőt új átdolgozásra buzdítsa. — A színház engedélyez­és kérdé­sében a főváros és belügyminisztérium között hosszas tárgyalások folytak. A főváros tanácsi több­sége azon nézetben volt, hogy az 1848. XXXI. t. sz., mely a színházakról általánosságban rendel­kezik, s az engedélyezési jogot a hatóságra ruházza, az 1872-iki ipartörvény által nem helyeztetik hatá­lyon kívül. A minisztérium hasonló nézetben volt, s kijelenté, hogy a színházak nem tartoznak azon iparágakhoz, melyeknek engedélyezése az első fo­lyamodású iparhatóságok hatáskörébe esik. A ta­nács e miniszteri vélemény alapján a színházak engedélyezését kizárólag a fővárosi törvényhatóság­nak kívánta feltartani és feliratot intézett a mi­nisztériumhoz azon utas ellen, hogy a főkapitány­ság szintén oszt ki engedélyeket holmi „Singspie­­lek“ és „Possenhalle “-kra. A tanács a felirat­ban élénken festi azon visszaéléseket, melyek az eféle előadásokkal űzetnek, s melyek úgy a közerkölcsiséget, mint a nemzeti érzelmet a leg­mélyebben sértik. A belügyminisztérium folyó hó 22-én válaszolt e leiratra, hivatkozva arra, hogy minden európai államban, hol a rendőrség önállóan működik, a színházak felügyeleti joga ennek hatás­körébe tartozik. A rendőrség hatáskörének rendezé­séig a színházak felügyeleti joga az államrendőrség elé utasíttatik, az engedélyezés az­onban a törvény­hatóság által eszközöltetik. A­mi a szegeresek botrá­nyos, erkölcsroszó és hazafiatlan előadásait illeti, megjegyzi a miniszter, hogy a rendőrfőnököt utasí­totta, hogy ezekre a jövőben a legszigorúbb felügye­lettel legyen. Különben felszólítja a tanácsot, hogy ha ez utóbbi rendelete nem hajtatnék végre a kellő pontossággal és szigorral, a hely megnevezése mel­lett azzal azonnal tegyen jelentést a belügymi­niszternek.­­ A pesti szr. hitközség elöljáró­­sága azért folyamodott a városi hatósághoz, hogy évi segélydíját emeljék fel. A hitközség eddig 2000 frt évi segélyt húzott. — Az állat- és növényhonosító­­társulat által Deák Ferencznek ajándékozott medvebőrt Szabó János kigyó-utczai szücsmester alakította át szőnyeggé. — „Zách Klára“ cziműt eredeti operát nyújtott be a nemzeti színházhoz Pichler Bódog a kolozsvári zenede volt igazgatója. A mű­ zenei része felett a múlt nyáron — mint a „Zen lap“ irja­ — igen előnyösen nyilatkozott Schelle bécsi ismert kritikus s csak a szöveg drámai részei s mozza­nataira nézve voltak kifogásai, melyeket azonban szerző újra át akar dolgozni az esetben, ha műve elfogadtatnék. — Dalmady Győző „összes költemé­nyei“ néhány nap múlva kikerülnek a sajtó alól, Tettey Nándor kiadásában, két kötetben. Azon ked­vező helyzetben vagyunk, hogy a közönség­ ked­­velte lantosnak , hazafias versét bemutathatják olvasóinknak. Midőn ezt teszszü­k, egyszersmind al­kalmat veszünk a költő válogatott gazdag gyűjte­ményét a szépirodalmi barátainak meleg figyel­mébe ajánlani. Előfizetni lehet a megjelenésig Tet­tey N. könyvkereskedésében fűzött példányra 3 írttal, diszkótésű­re 4 frt 50 krral. Később a pél­dányok drágábbak lesznek.­­ A„Trebizonde” Lloyd-gőzös Varna és Konstantinápoly közt, a napokban szerencsét­lenül járt. A hajó ugyanis a szél ellen védelmet keresendő a part közelében járt, s ez alkalommal egy kiálló hegyfokba ütközött. Az utasok és a le­génység megmenekült, de a hajó tönkre jutott. — Rendőri hírek. Múlt vasárnap este 10 órakor egy bérkocsisnak feltűnt az, hogy egy úri fogat a váczi vámon kívül kocsis nélkül van, s hogy a lovak a kocsival ide s­tova kóborolnak. A bérkocsis a fogatot az osztrá­vaspályás rendőr­séghez hajtotta, s ott egyszersmind jelentette, hogy jövetkor egy embert is látott a váczi temetőárká­ban feküdni. A rögtön eszközlölt nyomozásból ki­derült, hogy a fogat Haggenmacher Henriké, me­lyet annak főkönyvvezetője a promontori serfőzdébe való utazásra használt, a kocsis onnét visszatérve több korcsmában annyira lerészegedett, hogy ma­ga зет tudta, miként került fogatával a váczi­ útra, a bakról pedig a temető árkába. A fogat éjjelre rendőri gondviselés alá vétetett, másnap pedig tu­lajdonosának visszaadták, a kocsist, kinek részeg­sége komolyabb következményeket is vonhatott volna maga után, rendőrileg megfenyítették. — M­a­i er h­o f f e r Nándor, budai szül., 21 éves asztalos­legényt, ki utóbb Breitner asztalosmester­nél dolgozott, tegnap délután 2 órakor a műhely­ben egy szegen függve találták. Ámbár rögtön al­kalmaztatott orvosi segély, életre hozni már nem lehetett. May­erhoff­er az öngyilkosságot állítólag azért követé el, mivel egy nővel szorosabb viszony­ban volt, melynek következményei elől a halálban keresett menedéket.— T­egnap dél­után 4—5 között Budán a viziváros 1­ső szám alatti ház mellett az ott felhalmozott kövek között egy 6—7 hónapos fiúgyermeket találtak, kit ideiglenes ápo­lás végett a kórházba szállították.­­ A Csokon­ai-ünnepélyt Debreczen­­ben ez idén is kegyelettel ülte meg az ottani ön­képzőkör. Orosz István, az önképzőkör elnöke, tartotta a megnyitó beszédet, mire a főiskolai ének­kar énekelte Csokonai „Földiekkel játszó égi tüne­ménynél, majd Kü­rthy Károly olvasta fel Győri Fe­­rencznek ez alkalomra írt „Csokonai emlékezete“ czímű versét. Ezután ismét a főiskolai énnekkar,kö­vetkezett s énekelte a „Tihanyi ekhót“. Utánna Torma Károly, Csokonainak „Lillámhoz“ czimü versét szavalta el. A főiskolai zenekar által „Tá­volból“ sikerrel eljátszott darab után Győri Ferencz olvasta fel „Csokonai tanulmánya“ czimü munkáját, melyben szerző a költő életéből a nevezetesebb s életére nézve befolyással volt eseményeket sorrend­ben tüntette fel. — A felolvasás után Csokonai „Csikóbőrös kulacsocskám“ czímű dala zendült fel, melyet a közönség félreismerhetlen kedvteléssel hall­gatott meg, mire még néhány szavalat következett, s az ünnepély véget ért.­­ Az aradi vértanuk és Bem szob­rára vonatkozólag lapunkban is közzétett ada­tokat, melyeket a „Magy. Hiradó“-ból vettünk át, ugyancsak a nevezett kőnyomatú lap következő­leg igazítja helyre .Az aradi vértanuk szó­tá­rára Nagy József főhadnagynak, az aradi hon­védegylet küldöttének jelentése szerint, az aradi szoborbizottságnál begy­űlt a kamatokkal együtt 48.000 frt. Ezen kívül Krivácsy jelentése szerint a föv.­közp. bizottság a szobor czéljára már a gyűlés napjáig beérkezett jelentések szerint 3 ezer érmet árusított el,­­a­miből, a­mint értesülünk, a tiszta jövedelem 2.500 frt). E szoborra nézve Nagy József azon indítványát fogadta el a közgyű­lés, hogy a minta-vázlatoknak hazai mű­vész általi készítésére pályázat hirdettessék s en­nek eszközlésére az aradi honvédegylet és az orsz. közp. bizottság bízatott meg, úgy halljuk, hogy a pályadíjak díjazását az érmek árából akarják fedezni, mivel a folytonosan érkező megrendelések folytán biztos kilátás van, hogy pár hét alatt leg­alább is még 1­2 ezer frt begyűl. A marosvásár­helyi Веш-szoborra Borosnyay őrnagy jelen­tése szerint 12.000 frt gyűlt be. A Bem-szobrot 18.000 frtra tervezik, mivel remélni lehet, hogy a még hiányzó néhány ezer frt a szobor elkészül­téig összegyűl.­­ A francziák császárnéja Bécs­­b­e­n. Tegnapelőtt reggel egy kétfogatú bérkocsi hajtott föl a bécsi császári vár úgynevezett Schwei­­zerhof-jának bejárata előtt. Egy java-korbeli 35 —36 éves, rendkívül elegánsul öltözött úriasszony szállt ki a kocsiból , azt kivánta, hogy vezessék ő felsége elé. Az udvaron állongó palotaőrök ér­tésére kívánták adni, hogy előbb folyamodjék audientiáért. Mit audientiáért, szólt lenéző büszke­séggel az urhölgy, csak jelentsék meg ő felségé­nek, hogy Eugénia, franczia császárné kiván vele szólani. Ez természetesen egyszerre érthetővé tette a helyzetet s csillapító illedelmességgel fel­kérték­ a magas vendéget, hogy ő felségét keresse csak föl Schönbrunnban, ott időzik éppen. A fran­cziák császárnéja kegyes mosolylyal távozott s kocsijába ülvén, elhajtatott. Hanem a palotaőr sú­gott valamit a kocsis fülébe , úgy történt, hogy a boldogtalan császárné Schönbrunn helyett az Al­­sergrundra került, hol a közkórház megvigyázós szobájában töprengenek elmebetegsége fölött az or­vosok. A szerencsétlen nő kilétét még nem lehetett megtudni. A „Woolwich gyermekei“ szaporod­nak. Ismét egy óriási ágyúval tesznek ez idő sze­rint kísérletet a woolwichi fegyvergyárban termé­szettudósok és tisztek előtt. A „gyermek“ 99—104 kilogramm lőport eszik egy falásra, és 566 kilo­gramm súlyú golyókkal lapdázik tele. Ha 37 mil­liméter vastagságú a lőpor szeme, beéri 99 kilo­grammal , de ettől oly iszonyú feszítést szenved az agy ércte, hogy négyzet centiméterenként 4120 ki­logramm a nyomás, s az érer 4100 kilogrammra számított ellenállási képességének végső határát meghaladja. Ha vastagabb lőport használnak, már 42 milliméteresnél a nyomás tetemesen csökken, s 43 milliméternél már csak 3210 kilogramm esik egy négyzet­centiméterre. Ez esetben 104 kilogramm lőpor szükséges, mely az 566 kilogramm súlyú go­lyót másodperczenkint 442 méternyi gyorsasággal röpíti. Vékonyabb szemű lőporral másodperczenkint 463 méternyi gyorsasággal röpíthető, de ez esetben az ágyú a megrepedés veszélyének van kitéve. Érdekes tudni, hogy a monstre-löveget selymes szövetbe burkolva töltik az ágyú torkába, s a go­lyó 15 méternyire képes a földbe fúródni, miközben az ágyú visszalöködése 6­2 méter. Az elsütés vil­lanyos gép­pel történik.­­ Egy borzasztó esetet tárgyalt és döntött el e napokban a lot-i esküdtszék (Fran­­cziaország). Gaullé Zsófia, férjezett Bouyon asz­­szony, azzól vádolva állt a törvény előtt, hogy hét gyermekét gyilkolta meg tűszúrások­­k­a­l. A tárgyalás irtózatos részleteket derített ki. Az egész hallgatóságot borzadály fogta el, midőn a törvényszéki orvos e hallatlan gyilkosság módját előadta. Az orvosilag megvizsgált gyermek tetemén constatáltatott, hogy­ az felső ifit körülbelül egy hóval a gyermek halála előtt szúrta áldozatába ez asszonyi fenevad. A negyedik ifíszúrás halálos volt, szíven találta a gyermeket. A vádlott maga is be­ismerte e körülményt. Már május hóban meg akarta gyilkolni gyermekét, hogy, úgy­mond, súlyosan beteg atyját túl ne élje. A beszurkált tűknek nem volt rögtön a kivánt hatása s egész júnis 22-éig kínlódott a szegény kis lyánka. E napon meghalt az atyja, s a haldokló ágyánál kapta a kis martyr az utolsó kegyelemdöfést. Előbb már hat gyermeket végzett ki e női szörnyeteg hasonló módon, s fogsága alatt, magán is megkísértette gyilkolási módszerét, de volt rá gondja, hogy az öntestébe szarkált tűk­ben ezérna is legyen, melynél fogva visszaránthatta az apró gyilkos. — A törvényszék halálra ítélte. — Megint egy Mária az odúban. A belügyminiszter közelebb rendeletileg eltiltotta az erkölcstelenséget terjesztő ponyva-irodalmi terméke­ket, a rabló-históriákat az árulástól, mert ezek a népbe fekélyeket oltanak. Hanem az olyan szamár­ságokat, minőket néha szent lapok adnak olvasó­iknak műmellékletül, még nem tiltotta meg, pedig ezek egy cseppet sem kevesebb fekélyt oltanak a népbe. Például valami Tolcsik József lelkész úr egy olyan mulatságos történetet mellékel a „M. Á.“ mai számához, a máriavölgyi híres bucsuhely genesisé­­ről, mely szerint töviről hegyire be van bizonyítva, hogy ott az isten anyja egy odúba mászott, minek következtében szent forrás fakada ottan, s bir az­zal a csodatevő erővel, hogy csodaszülötteket em­beri képre transformál. Ez bizonyára különb még a lourde-i csodakútnál is, s megvan az az előnye, hogy a kegyes adományokat Tolcsik plébános úr honi zsebébe hajtja, és honi embereket butít. Ami bizo­nyára igen istennek tetsző dolog. — Nagymérvű lopás. Halbauer és Köl­­ber terménykereskedők egyetem-utc­a 3. sz. alatti boltját múlt éjjel ismeretlen tettesek álkulcscsal felnyitván a boltba hatoltak, ott a Wertheim-pénz­­tárt az állványról lefordítván, annak hátulsó falát vésőkkel kifeszitették s 2—3 ezer frtnyi készpénzt elraboltak, a pénztárban levő 12,000 frt értékű pénztárjegyet s 25,000 frt értékű papírokat azon­ban érintetlenül hagyták. A tolvajok, nehogy a pénztár levétele észrevehető zörejt okozzon, előbb a padlót papírral, s a raktárból hozott zsákokkal befedték , csak azután döntötték le az állványról. A bevégzett lopás után pedig a boltban talált szil­­voniumból jó adagot elfogyasztottak. A tetteseket nyomozzák.­­ Az Uchatius-ágyuk gyártása gyor­san halad előre. F. hó 27-én a bécsi fegyvergyár­ban a nyolczvanadik aczél-broncz-ágyut öntötték, Uchatius személyes felügyelete alatt. Jövő hóban pedig az ágyú­öntödét olyképen rendezik be, hogy az ágyu­gyártást nagy mérvben űzhetik. Remélik.

Next