Ellenőr, 1876. szeptember (8. évfolyam, 241-270. szám)

1876-09-01 / 241. szám

kiállítását, továbbá a panamai földszoros tervezett átmetszésének térképeit.­­Ezeket és a kiállítás többi részét még fogjuk ismertetni. * * A főváros által a congressus tagjainak tiszte­letére ma este rendezett estély fényesen sikerült. A redonte minden terme megtelt válogatott közön­séggel. Csak úgy ragyogott a sok rendjel. Ott vol­tak b. Wen­ck­heim, Trefort, Per­cz­el, Szende miniszterek, b. Vay Miklós, Haynald érsek, gr. Lónyay Menyhért, Kerkápoly Ká­roly, Tü­rr tábornok, b. Edelsheim Gyulay hadparancsnok, Hollán tábornok, gr. Zichy F­erraris Victor, számos országgyűlési képviselő, a főváros főbb tisztviselői, a közös hadsereg és honvédség tisztjei nagy számmal, s a­­kiket elől kellett volna említenünk, a külföldi vendégek, sokan családjaikkal. A hőség azonban oly nagy­­volt, hogy a kö­zönség 11 órai felé már oszlani kezdett. Tánczra ez óráig nem került a sor.­­ Közegészségügyi közigazgatásunkról. II. A 2-ik szabályrendelet, mely az egészségre ártalmas tápszerek és italok, valamint az egész­ségre veszélyes tárgyak lefoglalásáról, elkobzásáról és megsemmisítéséről 15 szakaszban intézkedik, oly csaknem minden aprólékos részletre is kiható gond­dal s alapossággal van szerkesztve, hogy annak a megbízott rendőri közegek s orvosi szakértők ré­széről leendő figyelemben tartása mellett az úgy­nevezett piaczi és vásári áruczikkek az egészségre egészen veszély­mentesekké tétethetnek, a­nél­kül, hogy az eladóknak is valamely káruk tör­ténhetnék. Ha a szakértők véleménye­s utasítása lelkiis­meretes, a tudomány s az egészségtan követelmé­nyeivel egybehangzó teend ; ha az eljáró rendőri felügyelők, a szemléket hivatalból teljesítők kötelessé­geiknek pontosan és szigorúan m­gfelelendnek, és ön­tudatosan is oda működendnek, hogy a népegészség­nek egyik fő feltétele, mely gondjaik alá van bízva, he­lyesen kezeltessék ; ha az első fokú egészségügyi ható­ság, mely az ellenőrzésre hivatva van, azt buzgóan és kíméletlenül gyakorolandjó , akkor sok oly káro­sodástól és egészségügyi ártalmaktól meg leszünk óva, melyektől eddig oltalmazni magunkat megfe­lelő törvények hiányában képesek nem voltunk, és melyek szabad ipar, kereskedelem, egyéni szabad­ság és más hangzatos czímek köpenye alatt, vagy az ahhoz nem értők gondatlansága és néha ön­kénye miatt is kiszámíthatlan bajoknak voltak forrásai. A 3-ik rendelet a halottkémlésnek részletes szabályozásával foglalkozik, és a maga nemében valódi mester­műnek mondható, mely Európa bármely kulturállamában divó s legújabban beho­zott hasonnemű intézményein felülemelkedik. Örven­detes tanújele egyúttal e 24 szakaszból álló ren­delet azon intenziónak, hogy a halottkémlés nem­csak a halálozás hivatalos megállapítására szolgáló biablonszerű­ működésnek tekintetik, hanem az egy­szersmind a tudomány és közegészségügyi statisz­tika segédeszközei közé emeltetik, és részben a közegészségügyi törvény végrehajtásának egyik el­lenőriző tényezőjéül szolgáland. Eltekintve az erőszakos halálokok csak ily módon kipuhatolható jeleiből, melylyel a halott­­kémi és az igazságszolgáltatásnak is kezére játszik, ha valaki annak fontosságában kétkedett volna, e rendelet minden kételyeit eloszlathatja, mert belá­­tandja, hogy az abban közlött mintázatok alapján egybeállítandó orvosi értesítésekből, halottkémi je­lentésekből valamely halálesetről és ugyanoly je­lentésekből orvosi segélyben nem részesített 7 éven aluli gyermekek elhalálozásáról, végre a törvény­­hatóságok által hivatalból készítendő rovatos ki­mutatásokból vallásfelekezetek, életkor és nem szerint fog csak kiderülhetni és kijegeszedhetni az egész haza minden vidékeinek égalji, talaji, lég­köri, földtani viszonyainak a közegészségügygyel kapcsolatos összefüggése rendes és rendkívüli idő­szakokban, honos és járványos kórok alkalmával: ezek tü­ntetendik fel híven a népesség egészségének hullámzását, a nálunk oly szapora gyermekhalan­dóság által okozott nagymérvű népfogyatkozást; ezek szolgálandnak jelzőjéül azon szomorú körül­ménynek, miért nem részesittetnek s nem része­sülhetnek — bizonyára még jó hosszú ideig ezen­túl sem, daczára a törvény ez iránybani jámbor óhajtásának — a gyermekek orvosi segélyben, mi időelőtti, korai elveszésüknek, vagy az egész életen áthúzódó senyvedésüknek és sínylődésüknek min­denesetre egyik lényeges okát képezi. Az országszerte kötelezett halottkémlés egyön­tetű tudományos alapokon nyugvó tény- s­­zám­adatai mindennél biztosabb kalauzul szolgálnak a közegészségügy terén felmerülő hibák javítására, hiányok pótlására és számtalan, különben ki nem tudható és így tovább lappangó bajok orvoslására, melyeken a törvény csakis a bivárló egészségtani tudomány közbenjöttével segíthet. Hogy ily körülmények között halottkémekül ! TÁRCZA. Pendennis Története, JÓ ÉS BALSZERENCSÉJE, BARÁTJA! is LEGNAGYOBB ELLENSÉGE. Irta W. M. Thackeray. M­ÁSODIK i­ Ö­T JE T. Való-e, gondolkodók Pendennis, a mint ágyá­ban feküdt­, 8 nézte ott klvnn a fényes holdat, mely megvilágitá éjjeli szekrénye egyik sarkát s Fairoaks tígy tuf)­jxv-JjgjuLiv UJt5»you Lalii­a, i­»j4oxb vv/i^ g mely szekrénye fölött függött — való-e, hogy végre megkereshetem kenyered­et, még pedig tollam­mal ? s hogy nem hozok többé szegénységet drága jó anyámra, s hogy talán hirt s nevet szerezhetek a világban ? Üdvözlöm, ha meglesz, gondola az ifjú álmodozó, nevetve s elpirulva magában, bár egye­dül volt s éjjel, a­mit elképzelő, hogy mily gyö­nyörrel ölelne magához hirt és kitüntetést, ha az az övé lehetne. Ha a szerencse kedvez, dicsőítem; ha duzzog, lemondok róla. Kérem istent, hadd mond­hassam meg mindig az igazat, a­mennyire tudom, hogy el ne tántorodjam tőle hízelgés által, vagy önérdekből, vagy személyes ellenségeskedésből, vagy pártelfogultságból. Drága jó anyám, mily büszke leszesz, ha tehetek valamit, a mi méltó nevünkhöz ! és te, Laura, te nem fogsz akkor gúnyolni, hogy haszontalan henyélő és idővesztegető vagyok, ha majd látod, hogy — hogy elértem a — pih ! milyen szájhős vagyok mindjárt, mert verseimmel öt fontot kerestem, s szerződtetve vagyok néhány czikkre egy hírlap számára. Azután tovább eszmélkedett boldogabbul, több reménynyel, s alázatosabb szív­­vel, mint réges-régóta. Elgondolkozott szeszélyes if­júsága hibáiról és tétlenségéről, szenvedélyeiről, ki­csapongásairól, csalódásairól; leszállt ágyáról; ki­nyitotta az ablakot, s kinézett az éjbe; s azután, valamely sugallattal, mely — reméljük — jó volt, in­díttatva, odament és megcsókolta Fairoaks rajzát, s térdre borulván ágya előtt, darab ideig úgy ma­radt a remény és megalázódás ezen helyzetében. Mikor fölkelt, szemeiből patakzott a könny. Gé­­s­picsen ismételgetett néhány rövid szót, melyet gyer­mekkorában szokott volt elmondani anyja mellett,­­ mikor aztán az anya gyöngéden ágyba vitte, össze­húzta körötte a függönyöket s áldó szóval álomba édesgette. Másnap, Mr. Pidgeon, az inas­gyerek, egy nagy itatóspapír-csomagot hozott be, mely G. Warrington Esqu.-nak volt czímezve, Mr. Trotter tiszteletével és levelével együtt, melyet Warrington elolvasott. — Pen, te mihaszna f­ordított át Warrington­­ Penhez, ki saját szobájában volt. — Mi a baj? kiáltott vissza Pen. — Gyere ki, várnak, kiáltá a másik, s Pen kijött. — Mi újság? kérdé. — Kapd meg! kiál­t Warrington, s fejéhez vágta Pennek a csomagot, mely leütötte volna lá­báról, ha meg nem kapja. — Bírálandó könyvek a Pall-Mall Gazette számára, feküdj neki, mondá Warrington. Pen so­hasem örült így életében; keze reszketett, mikor fölvágta a csomag madzagát, s benne egy szép cso­mó csinos calico-kötésű könyvet talált: útirajzokat, regényeket és költeményeket. — Zárd be a boltot, Pidgeon, mondá. — Ma­­ nem vagyok itthon senki számára. S belevetette ma­­­­gát karosszékébe, s alig engedett magának annyi­­ időt, hogy megigya teáját, úgy sietett hozzáfogni az olvasáshoz és kritizáláshoz. XXXIV. FEJEZET. : Melyben a történet még mindig a Fleet Street körül forog. Shandon kapitány, neje sürgetésére, ki rit­kán avatkozott üzleti dolgokba, kieszközölte, hogy John Finucane Esy, a Felső Templeből, a megin­duló Pall-Mall Gazette segéd­szerkesztőjéül alkal­maztatott, a lap szellemes kiadó-tulajdonosa által. Mr. Finucane valóban meg is érdemelt mindenféle szívességet Shandontól, mert mint mondók, igen híven ragaszkodott a kapitány családjához, s mindig szolgálatra kész volt Shandon iránt. Shan­don a Finucane lakásán szokott volt elrejtőzni, mikor a veszély közel volt, s a törvényszolgák keresték, míg végre a menedékhelyet kitudták, s a rendőrtisztek oly rendesen eljöttek a kapitányért Finucane lépcsőjéhez, mint saját ajtajához. Szegény Shandonné is a Finucane lakására jött el számta­lan sokszor, elmondani baját, panaszát, s mentő eszközöket tervezni imádott férje számára. Szá­mos ízben adott itt Finucane ennivalót az asz­­szonynak és gyermekének. Megtiszteltetés volt kis szobájának, hogy egy ilyen hölgy látogatja azt meg; s mikor Shandonné lement a lépcsőn, fá­tyollal arczán, Fin kihajlott a könyöklőn s utána nézett, hogy nem támadja-e meg valami Temple­­beli Lovelace, talán azt remélve, hogy valami durva ember útját találja állni, s akkor ő, Fin, azon szerencsében részesülhet, hogy megmentésére siet, s összetöri annak a gazficzkónak a csontját. Shandonné őszintén örült, mikor terve sikerült, s derék lovagja férje hadsegédéül alkalmaztatott a lapnál. Elült volna Shandonnénál addig, a­míg a bör­tönzárás ideje megengedte, s gyakorta volt is tanúja, mint fektették le kis Mariskát a szoba egyik zugában, s Finucane, bár maga katholikus volt, nagy áhítattal mondta rá az áment a kis gyermek esteli imájára — de hát találkozója volt Bungay úrral a lap ügyében, mit egy csöndes ebédnél voltak megbeszélendők, így aztán hat óra­kor elment Shandonnétól, de másnap reggel már megtette szokásos látogatását a börtönben, kicsip­­vén magát legszebb ruháiban és ékességeiben, melyek bár olcsók valának árukra, de igen pom­pásak színekre és külsejükre nézve, s négy fontot s két shillinget hozván zsebében (mely összeg heti fizetését képezte a Napló­nál), két shilling híján, melyet útközben egy pár keztyü vásárlására költött. Azelőtt való nap együtt pecsenyézett Bungay úrral, mint a kiadó magát kifejező, és Trotterrel, Bungay factorával és bírálójával, a Dick kávéhá­zában, é­s terjedelmesen kifejtette nézeteit a „Pall-Mall Gazette“ vezetése iránt. Mesterileg elő­sorolta, milyenek legyenek a lap szerkesztőségi­­ teendői; milyen betűkkel kell nyomni a különféle czikkeket; ki legyen a vásári tudósító; ki írjon a turf-ról és a ring-ről; kié legyen­ az egyházi ro­vat ; s kié a fashionable pletyka. Ő ismeretségben volt sok úri­emberrel, kik a tudomány ezen kü­lönféle ágait művelték s azután a közönséggel közlötték — szóval, Jack Finicane, mint Shandon mondá, s mint ő maga is büszkén bevallá, egyike volt a legjobb segédszerkesztőknek Londonban. Tudta heti keresményét minden embernek, ki a sajtóval összeköttetésben állott, s tudott ezerféle fogást és jeles takarékossági fortélyt, melyek se­gélyével pénzt gazdálkodhatnak meg a derék tő­­zsérek, kik lapot voltak inditandók. Elkápráztatta és egyúttal mystificálta Mr. Bungayt, ki lassú ész­járású ember volt, a nagy gyorsan papirosra vetett kalkulácziók által, a­mint ott ültek az extraszo­bában. S Bungay azután megvallt Mr. Trotternek, hogy az az ír ember, úgy tetszik, derék legény a talpán. S miután sikerült Mr. Bungayra ilyen benyo­mást gyakorolnia, a derék ficzkó hozzálátott azon terv kiviteléhez, melyet szívén viselt, t. i. csodált barátjának és patrónusának, Shandon kapitánynak a börtönből való kiszabadításához. Utolsó shillingig ismerte a letartóztatási levelek összegét, melyek a Fleet kapus­ szobájában voltak letéve, sőt azt mondta, hogy tudja a kapitány összes adósságait, bár ez lehetetlen volt, mert senki Angliában, s maga a kapitány bizonnyal nem bírt azok felől pontos tudomással. Jack kimutatta, hogy a kapi­tánynak már­is mennyi engagement-ja van, s hogy mennyivel serényebben fog dolgozni, ha fogságából kiszabadul, (mit ugyan Mr. Bungay tagadott, mert, „ha a kapitány el van csukva“­ mondá, „akkor bizonyosan otthon találjuk; ha pedig szabad, sohase kaphatja meg az ember“ .) — végre Jack annyira hatott Mr. Bungay érzelmeire, leírván, hogy Shan­donné mint hervad el a börtönben, a gyermek mint betegeskedik ott, a­hogy a kiadót rábírta azon ígéretre, miszerint ha Shandonné holnap dél­előtt eljön hozzá, hát majd meglátja, mit lehet tenni. S itt a beszélgetés a második sor­­rog­gal véget érvén, bár Finucane, kinek négy guinea volt zsebében, örömmel fizette volna ki a lakoma költségét, Bungay így szólt: „Sohse bántsa, s Sir , — ez az én dolgom Sir, ha nem bánja. Ja­mes, fogja ki ebből a számlát és magának tizen­­nyolcz pennyt, s átadta a pinczérnek a megkiván­­tatott összeget. így történt, hogy Finucane, ki a Tempieben egy Dicknél elköltött ebéd után lefe­küdt, szombaton reggel teljes birtokában találta magát heti fizetésének. Olyan furán és vidámul kacsintott Shandon­­néra, hogy ez a szelíd teremtés azonnal tudta, hogy valami jó újságot hozott neki, s sietett fel­tenni kalapját és shawlját, mikor Fin azt kérdezte tőle, hogy nem szerencséltetné-e őt egy kis sétá­val, s nem szina-e egy kis friss levegőt? S kis Mariska ugrándozott örömében erre az ünnepi hírre, mert Finucane mindig adott neki valami játékot, vagy elvitte oda, a­hol látni való volt, s újsághir­detéseket hozott zsebében mindenféle londoni mu­latságokról, hogy gyönyörködtesse a gyermeket. Szerette is őket teljes szívéből, s vígan neki ment volna a falnak azzal a bolondos fejével, ha szol­gálatot tehetett volna vele nekik, vagy imádott ka­pitányának. — Elmehetek, Charley ? vagy nálad marad­jak, mert ma roszul vagy, lelkem ? Főfájást kapott, Finucane úr. Nagyon szenved a főfájásban, s én rábírtam, hogy maradjon az ágyban, mondá Mrs. Shandon. — Csak menjetek Pollyval, Jack, viselj rá­­juk gondot. Add ide Burton anthologiáját, s hagyj magamra unalmas terveléseimmel, mond Shandon, jókedvűen­ írogatott, s nem ritkán vette görög és latin citátumait (melyeknek használatát mint hír­lapíró jól ismerte) a tudományosság ezen bámula­tos repertóriumából. Fin tehát karját nyújtó Mrs. Shandonnak, s Mariska szökdécselve ment végig a börtön folyosóin, s a kapun ki a szabad levegőre. A Fleet Street nem messze van a Paternoster Rowtól. Mikor Bun­gay boltjához értek, Mrs. Bungay is bemenőben volt a kis ajtón, kezében tartva egy papírcsomagot s egy piros kötésű manuscriptumot, mely a szom­széd vásártéren levő mészárossal való ügyleteinek kimutatását tartalmazd. Mrs. Bungay ragyogó se­lyemruhába volt öltözve, mely vörös és biborszint­ben lángolt; sárga shawlt viselt, s ek alapján piro­­virágok voltak, s kezében gyönyörű világoskék az orvosokon kívül, hol ilyenek nincsenek, csak orvosok­ által betanított, írni s olvasni tudó, erköl­csileg kifogástalan egyének megelőző vizsga után képesíttetnek, kik működésük megkezdésekor esküt vagy fogadást, tesznek, igen helyes és tapintatos eljárás, mert egyfelől az ily alkalmazás fontosságá­ról tesz a községekben bizonyságot, másfelől a több­­rendű teendőkre betanított s némi elemi ismeretek­kel biró egyént alkalmas közvetítőül használhatja fel a községi, köz- vagy járásorvos és a nép kü­lönböző elemei közt. E szabályrendelet 1877. január 1-én lép életbe, s akkorra minden törvényhatóság tartozik halottké­meket minden községben alkalmazni, kik minősí­tési fokozataik szerinti kimutatásokban a belügy­miniszterhez felterjesztendők. Az előadottakból, melyek egyszersmind a hi­vatali rendeletek rövid foglalatát is tartalmazzák, minden elfogulatlan bíráló meggyőződhetik, hogy közegészségügyünk az új törvény alkotása óta len­dületteljesen halad előre, s hogy hasontermészetű, a törvény felhatalmazása alapján kibocsátandó egyéb rendeletek az eddigieket sorban fogják követni s az előzményekből ítélve oly egészet fognak terem­teni, mely a hézagot és hiányos törvényt a tökély azon fokára emelendi, minővel most az egészség­ügy terén legelőhaladottabb államok is alig ren­delkeznek. Nagyon természetes azonban, hogy ily törvény meggyökereztetéséhez a hatóságok részéről nem ele­gendő a puszta jó­akarat és a helyes érzék; nem elég a hivatalos buzgóság s tisztviselői szigor sem, mi mindent föltételezni pedig in puncto sanitatis nálunk alig lehet; nem elég az alaki el­járás egyedül. Szerintem mellőzhetlen kellék volna minden tisztviselőnél, hogy az egészségtan és közegészség­­ügyi közigazgatás alapeszméivel elméletileg is megismerkedjék, hogy aztán gyakorlatilag azokat előképzettség alapján legyen képes érvényesí­teni. Hogy pedig ez miként volna legkönnyebben s igen czélszerűen eszközölhető, arról nézetemet legközelebb szándékozom kifejteni. D­r. Pollák László, Bihar megye tiszteletbeli főorvosa. A budapesti kamarához tartozó közjegyzők 1-ső évi közgyűlése. (Augusztus 31.) A budapesti közjegyzői kamarához tartozó közjegyzők ma tartották első rendes évi közgyűlé­süket a kir. e. f. törvényszék­ szívességből átenge­dett tanács­termében. Ger­­ve Antal úr a ka­mara elnöke, rövid, de a kamara s közgyűlésének hivatását jól felfogott szavak kíséretében a gyűlést megnyitván, a kamara főtitkára R­u­p­p Zsigmond úr felolvasta az évi jelentést. A jelentés kiemeli a közjegyzők első évi mű­ködése alatt tapasztalt jelenségeküt, hogy az ered­mény általán kedvezőnek mondható, a­mennyiben a közönség habár lassan, de mindig növekvő ér­dekkel viseltetik az intézmény iránt s a közjegy­zők közbenjárását mind sűrűbben kezdi igénybe venni. Különösen az ügyvédi kart emelte ki, mely a közjegyzői intézmény leghatékonyabb támogató­jául bizonyította magát. Az intézmény kivánt sikerének akadálya gyanánt első­sorban a zugirászatot tünteti fel s e pontnál nem hagyja említés nélkül a vidéki bíró­ságok s a budapesti kir. kereskedelmi és váltótör­vényszéknél követett azon eljárást, hogy hagyatéki illetve csődleltározási megbízásainál a közjegyző­ket az idevonatkozó törvény és miniszteri rendelet ellenére mellőzi, de elismeréssel emeli ki a buda­pesti e. f. kir. törvényszéket, mely e megbízások körül teljesen correct módon jár el. Majd meggyőző érveléssel szólal fel a köz­jegyzői kényszernek a telekkönyvi rendszerrel kap­csolatos jogügyletekre leendő kiterjesztése mellett. A jelesül szerkesztett s közhelyesléssel talál­kozott jelentés felolvasása és Ö­k­r­ö­s­s Bálint pénztárnok helyesléssel tudomásul vett számtétele valamint a tagsági díjnak 20 írtban történt meg­állapítása után a napirend további tárgya, a vá­lasztások megejtése került szőnyegre. Elnökül újból, egyhangúlag Grove Antal, választmányi tagokul pedig a legtöbb szavazatot nyert: Steinbach István, Ru­p­p Zsig­mond, W­e­i­n­m­a­n­n F­ü­l­ö­p és Ökröss Bá­lint; póttagokul végre Jeszenszky Danó és Grubiczi László választottak. Miután az újonnan megválasztott elnök a — különben minden tekintetben megérdemlett — bi­zalmat megköszönte, e csendben, feltűnés nélkül le­folyt, de jogéletünkben új és igen érdekes adatok­ban gazdag közgyűlés véget ért. Mi pedig azon óhajtást nyilvánítjuk, hogy az újonnan megválasztott kamara erélyesen haladjon előre a megkezdett jó után, mert a mai közgyűlé­sen tapasztalt eredmények okvetlenül meghódítand­­ják a közjegyzői intézmény­ iránt az egész közön­ség rokonszenvét. A KELETI HÁBORÚ. A harcztérről. Ismét, egy szerb hivatalos győ­zelmi bulletin, mely múlt éjjeltől keltezve így hang­zik : „A törökök a Morava jobb partjának minden pontján, a prugováczi, stazicsi, sz.-istváni és veze­­rosi magaslatokon megverettek, s azon veszélynek voltak kitéve, hogy a szerbek jobb szárnyukat meg­kerülik. A törökök teljes futásban vannak, miután a szerbek legutóbbi rohama előtt meg nem állhattak. A Moraván csinált hidjaik épen most pusztittatnak el. A szerb csapatok üldö­zik az ellenséget, a jobb parton levő török sánczo­­kat s az ottani magaslatokat már megszállották s onnét az ellenséget teljesen elűzték.“ A „N. fr. Pr." levelezője ellenben az Al­ek­­szinácz előtti főhadiszállásról tegnap reggelről azt jelenti: A szerbek mindenfelől visszavonultak elsánczolt állásaikba. Csapatok állásváltoztatása és a halottak temetése miatt, mely czélra Nisből 150 bolgárt rendeltek a csatamezőre, tegnap minden activ elma­radt. Újabb török támadás egész erélylyel készít­tetik elő, még­pedig a Morava balparjáról (a szerb bulletin pedig azt mondja, hogy a törö­köket a jobb parton verték meg), hova tegnap a török főhaderőt irányoztak. A „Standard“ levelezője ugyanazon vasárnap délutántól ezt jelenti: Az utóbbi két napban igen heves harczunk volt. Fazyl pasa úgy találta, hogy az erőd, melynek megtámadására ő kiküldetett, nem hogy nem kulcsa Alekszinácznak, hanem egyéb erő­dök uralkodnak fölötte. Ha elfoglalja is, nem lehetett volna megtartani. Tegnap az ellenséghez Alekszinácz­­ból több uj zászlóalj csatlakozott s tüzérségük váloga­tott positiókat foglalt el, heves harcz következett. Mikor a szerb gyalogság délután egy órakor előre nyomult, a mi gyalogságunk megkezdte az offen­­sivát s visszaüzte azt. Tüzérségünk is elnémította az övéket. Az utócsapatban, melyet Aziz pasa ve­zérelt, egy erdőben igen heves harcz folyt; az ellenség folyton nagy zászlóaljakkal lépett síkra. A harcz öt óra hosszat dühöngött, de a törökök végre győztek. Ha a szerbek győztek volna, Fazyl pasa hadosztálya teljesen el lett volna vágva. A szerb gyalogság a csatavonal egyéb pontjain is támadott, de mindenütt visszaüzettek. Valódi t­ö­­rök győzelem volt ez, s a szerb veszteségek­nek igen nagyoknak kell lenni. Az eznapi ütközetekről Ali S­z­a­­­b táborá­ból Mr­zol­ból ezt jelentik a „Standard“-nak szombat estéről. Ma reggel Csernojeff hadse­regének nagyobb részével megtámadta Akhmet E­j­u­b balszárnyát. A harcz beestel­­désig tartott, s mindkét hadsereg ugyanazon positiókat foglalja el, mint ma reggel. Husszein Vaszvn pasa tábornok a Moraván keresztül 5 zászlóaljat küldött Akhmet Ejubhoz.­­ Délben egy szerb hadtest megtámadta Ali Szaib előcsapatát, s hét órai harcz után a szerbek nagy veszteséggel visszave­tettek. A szerb tüzérség kitűnően czélzott, de pro­­jectiljeik roszak voltak. Egy egész szerb üteget, szerkocsival együtt, egy török ágyú egyetlen lö­véssel tönkre tett. Megemlítjük még a következő belgrádi sürgönyt: Alekszináczból egy aug. 28-án kelt ma­gánlevél ezeket mondja: Tegnap megerősítették a szerbek félkörben a török harczvonalba nyúló po­sitiókat. Prugováczban, hol a Szerbek főhadiszál­lása van, és Sztanjában új rebontokat emeltek. A törökök nagy csapatmozdulatokat tesznek Nisnél s a Morava balpartján Tesiczáig vonulnak vissza. Protics tábornok nem fogadta el a neki felajánlott főparancsnokságot a jobb szárny fölött.­­ Dubro­­vácznál Alekszinácztól délkeletre egy török csapat­test van körülvéve a szerbek által, kik azt várják, hogy a törökök majd leteendik a fegyvert. Zárából jelenti a táviró tegnapról: Der­vis pasa négy tábor arabbal, három tábor egyip­tomival, 4000 basibozukkal és 3050 zerbekkel Podgoriczába megérkezett. Jelenleg 56 tábor és 54 ágyú van Podgoriczában. Az ágyuk közül néhányat a Spizig levő őrházakba osztot­tak be. A montenegróiak egy hadosztálya 28-án Podgoricza közelébe nyomult s 80 házat fel­gyújtott. Csütörtökön Podgoriczában egy ágyú szét­repedt. A robbanás sok lőszert a levegőbe röpített, 20 törököt megölt s 40-et megsebesített. A podgo­­riczai törökök ez eset által felizgattatva, egy pa­pot és egy polgárt legyilkoltak. Skutariból jelentik, hogy Dz­semir pasa férje ott megérkezett. Antivariból erős török csa­patok mentek a Dervis pasa alatt álló fősereg erő­sítésére, mely újabb támadásra tesz előkészületeket és Podgoricza ellen indul. Ellenben a miriditák közt oly erős törökellenes áramlat támadt, hogy rendes török katonákat kellett küldeni az általuk fenyegetett török falvakat megvédeni. Preak-Bib pasa miridita fejedelmet betegség ürügye alatt visz­­szatartják Skutariban, a mi miatt a miriditák, kik fejedelmüket fogolynak hiszik­­­en el vannak ke­seredve. Ragusából jelentik tegnapról: Vukovit és Pettár egy csapatának sikerült a török postát állí­tólag igen nevezetes sürgönyökkel elfogni. Mukhtar pasa D­z­s­e­­­a­d­i­n csapataival megerősítve egész seregével elindult a montenegróiak által szoronga­tott B­i­j­e­k felszabadítására, s ha ez sikerül, élel­mi­szereket fog szállítani N­i­k­s­i­c­s­b­e, mely már csak néhány napra van élelmi­szerekkel ellátva. Belgrádból, Belgrádból aug. 28-ikáról írják a „Pol. C.“­­nek: A fejedelem által kért mediátió a hívek egész seregét kelte föl, melyek közül azonban egy sem hamisabb és alaptalanabb, mint az, mely a harczias hangulat újból feltámadásáról beszél. Nem csak a fejedelmet és kormányt vezérli az a gon­dolat, hogy a háború minél előbb fejeztessék be, hanem a nemzet is egész őszintén vágyik a béke után. A kormány a nép köréből jelentéseket s egyenes nyilatkozatokat von a hangulatról, s ezek semmi kétséget nem hagytak fen az iránt, hogy a harczi párt Szerbországban végleg lejárta magát. Az „Isztok“ hetvenkedései — e lapot hibásan tartják félhivatalosnak — teljesen jelen­téktelenek, mert kizárólag a szerkesztői Chauvinis­mus termékei, melyekkel nem törődik senki. A hadsereg alexináczi sikerei a dolgok e helyzetén mit sem változtatnak. Maga Csernajeff tábornok, ki a hadi helyzetet kedvezőnek tartja, mégis a békét ajánló, mert milicziából álló hadsereg nem tarthat ki hosz­­szú háborút. Az a fölmerült hír, hogy Risz­tics mediá­tió iránti kérésének csak cselszövés a czélja, szintén nem érdemli meg a komoly számba vételt. Risztics itt jobban meg van győződve, mint bárki, hogy parancsoló szükség véget vetni a háborúnak. Az idegen diplomatiai ügynökök csak tegnap kap­tak ismét a külügyminisztertől erre nézve szabatos nyilatkozatokat. Keller gróf, orosz gárdatiszt egy cserkesz és két kozák kíséretében a harcrtérre utazott Belgrád­ból, hová nagy számú orosz altisztet várnak. Az Oroszországból érkező pénzküldemények rendkívüli mérveket öltenek. Tegnap Mihály szerb metropoli­­tának fél millió rubelt kézbesítettek. Mivel a fe­jedelemnek Bécsben és Budapesten sok adóssága van, a küldemények rend­szerint Mihály metropo­­litának czimeztetnek. A Kar­agyorgyevicsh­ez czimzett levél miatt elfogott angolt szabadon bocsátották. Azt mondják, hogy kitűnt, miszerint ama levelet egy lady adta a fiatal­embernek ajánló levélképen a fejedelemhez; a levélíró nem tudta, hogy nem Ka­­ragyorgyevics, hanem Obrenovics a fejedelem. 28-ikán 1400 sebesültet vittek Alekszinácz­ból Par­a­csínba, honnan mindennap újabb be­­teg csapatokat visznek Belgrádba. Töök dolgok. Konstantinápolyból jelentik aug. 29 től: Murad egészségi állapota oly rész, hogy Szovjet pasa valamennyi követet előkészített a trónváltozás bekövetkezésére. A trónváltozás va­lószínűleg jövő csütörtökön fog bekövetkezni; a szultán betegsége ismét súlyosodott; a palotának egy rostályán akart átbújni, hogy a Bosporusba ugorjék. A nagyvezír, Midhat pasa és a seik ul izlám tegnap tanácskoztak a fetva felett, mely a szultánt trónvesztettnek nyilvánítja. Nuri pasát szom­baton Handi pasa fogja fölváltani. Ignatieff szep­tember közepén állítólag visszatér ide. A rodostói zavargásról már tettünk említést. Most erre nézve a következőket írják: Heraklea és Rodosto közt van egy A k­i i­r­­k­e­n­i nevű falu; e helységből múlt héten egy török csapat elment egy szomszéd faluba, melyben csupa keresztyének laknak. Teljesen fölfegyverzetten el­mentek a „csorbadzsi“ hoz (polgármester), ki a pin­­czehelyiségekben ételt és italt ad, amint az e fal­vakban szokás. Miután eleget ittak, ettek, feltörték a lakásba vezető ajtót, behatoltak a belső lakosz­tályba ; itt voltak a polgármester neje, húszéves fia és alig tizenhét éves leánya. Megfosztották a nőket ékszereiktől és megbecstelenítették őket. A fiatal­ember engedett a túlhatalomnak és segítségért sietett. Csakhamar visszajött egy másik fiatal ember­rel, mindketten revolvert hoztak. Lőttek és a négy betörőt megölték. A fiatal leány, kit a gonosztevők egyike szorosan átkarolva tartott, szintén lövést ka­pott és meghalt. A megrémült fivér elmenekült, Ro­dostón át Konstantinápolyba ment és egy tekintélyes angol kereskedőnél, Barker úrnál, kinél az előtt boltossegéd volt, menhelyet talált. Barker értesítette az esetről Sir Elliot nagy­követet, ki a nagykövetség egyik titkárát elküldte a véres dráma színhelyére vizsgálatot eszközölni. A fiatal­ember az angol nagykövetségnél szállásolta­­tott el, ma a török kormány követelte, hogy adja ki. Az akhirkeni mohamedánok pedig értesülvén négy földijök haláláról, másnap tömegesen elmentek a görög faluba és ott azon ürügy alatt, hogy csak repressáliákat gyakorolnak lemészároltak vagy har­­mincz lakost, férfiakat, nőket és gyermekeket. A kan­diai viszonyokról írják, hogy azok mind komolyabb jelleget öltenek. Kandia fő kormányzója, Reuf pasa, gyakran beutazta a szz­­getet, hogy a kedélyeket megnyugtassa, megszeli­­dítse. Azt is tudatta a néppel, hogy Konstantiná­polyból engedélyt kért a nemzetgyűlés rendkívüli ülésszaka összehívására. A nép ebben azonban csak a kormányzó arra irányzott cselét látja, hogy a Konstantinápolyból kért erősbítés megérkezéséig időt nyerjen. Hobart pasa tengernagy parancsot vett, hogy a kandiai vizekről ne távozzék, s ott akadályozza meg a fegyver és fölszerelés be­hozását. Hogy Sphakiában, minden forradalom e böl­csőjében, ismét nyugtalanság tört ki, itt csak a tegnap ideért athéni lapokból tudták meg. A porta egy memorandumfélén dolgozik, a­melyben ki fogja fejteni az okokat, melyek folytán a krétai követelmények nagyobb részét megta­gadja. E memorandum, mely nemsokára nyilvá­nossá lesz, Kadri bey által lesz aláírva, ki leg­utóbb mint császári biztos küldetett Kandiába, a memorandumot azonban Khalil Serif pasa igazság­ügyminiszter több más miniszter hozzájárulásával dolgozta ki. A békeactió. A mediátióra vonatkozólag jól értesült oldalról jelentik a „Tag. Pres.“-nek: „Az itteni és külföldi lapok hírei, melyek a belgrádi újabb harezvágyra, továbbá a közvetítés elébe Konstan­tinápolyban és Montenegró részéről gör­dített akadályokra vonatkoznak, mindezek többé-kevésbbé merész combinatióból ered­nek és semmi figyelmet sem érdemel­nek. A nehézségek majd legnagyobb részt csak formális természetűek. A közvetítésnek első akadálya volt Szerbia és Montenegró véd- és dacz­­szövetsége. Szerbia fejedelmének kérelmét nem lehetett előbb tekintetbe venni, míg nem hozatott tisztába, vájjon Montenegró is igénybe akarja-e venni a nagyhatalmak jó szolgálatait. A monte­negrói fejedelem határozott válasza, hogy ő is kér közvetítést, csak tegnap érkezett ide. Csak most, miután előbb meggyőződtek, hogy a porta elfogadja a hatalmak közvetítését, lehetett az actiót megkezdeni,­­ helyesebben mondva: most azon nehezebb kérdéshez jutottak: miként és mily alakban indítsák meg a hatalmak jó szolgálataikat ? Legelőször is azon indítvány létetett, hogy a konstantinápolyi követek conferentiát tartsanak a békeelőzetek megvitatására. De igen kényes természetű tekintetekből az indítvány elej­­tetett, ugyanis méltán hivatkoztak arra, hogy egy bizonyos, a fönforgó viszályban közelről érdekelt, nagyhatalomnak képviselője, subjectív és objectív okok miatt, a képviselők kérdéses conferentiá­jában részt nem vehet. Alapos okok miatt kétségbe lehe­tett venni, hogy az illető diplomata maga részéről a kellő elfogulatlansággal foglaljon helyet a zöld asztalnál, hol a porta és szláv vasallusai közt a békét akarják helyreállítani, más részről kérdéses volt az is, valljon a szultán kormánya fogja-e tár­gyilagos méltatásban részesíteni javaslatait azon conferentiának, melybe ama diplomata is belekerült? E „visszatetsző“ diplomata helyettesítése épen most jár nehézséggel, különben a többi hatalmak e fon­tos személyváltozás kérdésében nem is érvényesít­hetik befolyásukat. Épen oly kevéssé lehet annak helye, miszerint az illető követ szabadságának meg­hosszabbítására hivassék, hogy őt ezután a chargé d’affaires helyettesíthesse a képviselők conferenti­­ájában. Más módot kelle tehát kitalálni. Oroszország nem határozott javaslat alakjában, hanem csak mint „ideát”, congress­ust indítványozott. De azonnal kitűnt, hogy a már régebbi időkben a congressus ellen felhozott aggodalmak még mindig nem enyésztek el. Attól tartanak, hogy ha egyszer a diplomaták asztalhoz ülnek a diplomatiai menü kelletlenül hosszú lehet, és mindenféle váratlan „bois d’oeuvres“ kérdések fognak föltálaltatni. A „Pest. Ltd.“-nak írják Bécsből: „Félő, hogy a béke helyreállítása nem fog oly simán megtör­ténni, mint a vérmes kedéllyel birók jósolni szere­tik. Azt nem is kell tekintetbe venni, miszerint a czetinyei és belgrádi hivatalos lapok a békealkudo­zások kezdetén teli torokkal hirdetik a harezot az utolsó emberig, míg csak a testvérek föl nem sza­­badíttatnak ; e hangok más viszonyok közt sem bír­nának jelentőséggel, annál kevésbbé a jelen körül­mények közt. De oly békealkudozás nem számíthat eredményre, melynek megkezdésénél a béke köz­vetítői a feltételeknek legalább maximuma és mi­nimuma iránt nem jutottak egyességre, pedig min-

Next