Ellenőr, 1876. szeptember (8. évfolyam, 241-270. szám)
1876-09-12 / 252. szám
költségek állagának nagyságára már kezdetben az is, hogy a társaság faiseur-jei még 1864-ben s mielőtt a létesülés iránt biztos kilátás lett volna, már megkezdték a később aztán teljesen kárbaveszett szervezési utazgatást, s ezzel járó egyéb költekezést, úgy hogy midőn a társaság 1865. májusában véglegmegalakult: nemcsak az addig befolyt 30,000 frt alaptőke teljesen fel volt már emésztve, hanem ezenfelül a társaságnak néhány ezer forintra menő adóssága is, ellenben alig egy pár ügynöke volt s a szervezést azonnal alapjában újra kellett kezdeni. Nevezetes mozzanat a társaság üzletéletében a „Nemzeti biztosító társaság“ folyamatban levő tűz- és életágazati biztosításainak 1872-ben történt átvétele. Ez átvételről tovább tüzetesebben szándékozván szólani, itt csupán azt emelem ki, hogy az ávételi költségek, aztán a Nemzeti kintlevőségek behajtásának czéljából szükségessé vált utaztatások, végre az átlött közel 700 nevnök ellátására kellett szerelvények költségei a szervezési és szerelési számlák összegét apasztás helyett ez évben is természetesen csak szaporították. A personáliák tekintetében annak felemlítésére szorítkozom, hogy a társaság vezérigazgatója Galgóczy Károly, előbb az „adriai biztositó társaság“ magyarországi képviselőségének első titkára, 1865. májusában elfoglalt állásától 1872. végén s ezen év üzletszámadásának közgyűlés elé vitele után visszalépvén, helyébe Szász Gyula úr a társaság kolozsvári vezérügynökségének vezértitkára lett előléptetve, s 1873-ik évvel kezdődőleg ugyanő vezeti a társaság üzletét ma is. Előbocsátottak után még csak azt említvén fel, hogy bárha a ttszágban a működés még 1865. első felében megkezdetett, az üzleti számadás csak 1866. végén záratott le először , most már a társaság 1875. végéig terjedő ellemi biztosítási összes üzlete iránt a következő egy beállítást közlöm (l-ső tábla mellékelve.) közt megint bevételezvén: ez úgy is csupán fictív számlatételt egybeállításomban mindkét helyt kihagytam. Ugyancsak a kamatbevételek közt fordul elő a vissztörlések s a visszbiztosítási jutalékok egy része, amelyet — mennyisége iránt nem lévén semmi adat — részemről is meghagytam uganott. Galgóczy János: Bevételi tételek. Ezen táblázathoz képest tehát a társaság az 1865—1872-iki 72 évről részvényesei közt 261,398 minden 100 frt tőkebefizetés után 45 frtot, azaz átlag 6°/0-it osztott ki, ellenben az 1873—1875-iki három évben nemcsak az addig gyűlt és 107,163 frtra menő nyereménytartalékot felemésztette, hanem ezen felül a részvénytőkéből is már a biztosítási üzleten 159,556 frtot vesztett el. Hogy díjtartalékolás tekintetében a Victoria arányai mind az első magyarénál, mind a pestinél jelentékenyen magasabbak, ez abban leli magyarázatát, mert az első igazgatás annyira gondot fordított a több éves tűzbiztosítások gyűjtésére, miszerint az általa 1872 végén utódjának hagyott dijkötelezvényátlag 1.417,584 írtra ment, mely azonban később nemcsak szaporítva nem lett többé, sőt 1875 végén már 847,257 írtra, az 1872-iki átlagnak 60%-jára apadt le. A társaság által kifizetett teljes károk menynyisége egy alkalommal sem s csupán a visszbiztosítók által megtérített részek levonása után a társaság terhén maradt kárösszegek lévén kimutatva: hiányzik minden alap annak megítélhetéséhez, hogy a károsodással arányos volt-e a visszbiztositás. A táblázat arányszámai azt tüntetik ki egyébiránt, hogy a társaság nem igen iparkodott sokat visszbiztositani s e részben csupán az 1873—1874-iki két év képez kivételt. Szembeszökő a közlött egybeállításból azon körülmény is, hogy a megsemmisítéseknek az év díjbevételéhez és dijátdozatához való aránya 1873- ig meg sem közelíti a 10°/0-it, azon évvel kezdődőiig azonban folyvást túlhaladja azt; ezen arány 1867-ben 6.81-, 1868-ban 5.,,-, 1869-ben 6.38-, 1870-ben 60*-, 1871-ben 6.,,-, 1872 ben 7.gi-, ellenben 1873-ban 10.a8-, 1874-ben 10.60- és 1875-ben 14.n°0-it tevén. Miután — mint tovább közlendem — a társaság nettó kárainak aránya éppen a három utolsó évben legkedvezőtlenebb, a megsemmisítések magasodó arányának okát bizonyára nem lehet abban keresni, hogy a társaság maga iparkodott biztosításait stomírozás által kimustrálni, hanem természetesebb azon feltevés, hogy az a biztosított felek önkénytes visszalépésének következménye. A kamatokra nézve fel kell említenem, hogy a társaság 1872. óta „az üzletben használt tőkék kamata“ czim alatt számadásaiban kiadási tételt terepeltetvén, s ugyane tétel összegét kamatai .Folyó évi IFTmegsem- TgT Tif* Fg FT~ M$:ht á § ’I | díjbevétel Előző év- misitések legB]i g ^ lF° 8 az összesről átjött p Megsem- vonásával IFS Jfa! Sg " l«2Sa elemi kár- dijtarta- misitések maradó Tp S biztosítási fok bruttó 1-n *r 8» * "S5f \rjfa , ágakban____________________________| díjbevétel gSS gaS» .! g- ^__________ .£«.g '-isi? 1866 429305 — 429305 — 429305 — 22670 — — 451981 52.89 13.48 1867; 554422 227065 781487 51905 729582 16592 25178. — — 771352 52.12 7.01 1868; 625464 380280 1005744 59902 945842 25017 26803 — — 997662 54.97 679 1869 858901 520748 1379649 87966 1291683 41130 31738 — — 1364551 51.70 12.51 1870 1191366 667779 1859145 112202 1746943 51850 627851 — — 1861578 44.75 15.86 18711 1435200 781705 2216905 148287 2068618 112455 70166 — — 2251239 41.62 17.68 1872 2839980 860905 3700885 290477 3410408 174287 76395 12059 — 3673149 46.37 11.60 1873, 2094525 1581376 3675901 377149 3298752 ^213984 62924 — 160944 3636604 44.95 23.84 1874 1421739 1482714 2904453 307938 2596515 173892 37770 6955 129573 2944705 43.72 28.19 1875, 1068845 1135114 2203959 310829 1893130 121353, 9870, 4599 159556 2188508 49.90 15.12Himgtki 12519747 1746655 426305 23613 46.62 16.62 Kiadási tételek. Következő évre átmenő 3 3 g ® -s 12 Az igazga- ’I■“ ® §•›?§■§ n V tósáa- nve- F S sc f a . Sím , I FFF | I 2 - a S .* 2 Kezelési remény «-3 S*S & . So 5 Év díj- kár- F e -»’S anjs g « .2, remeny és « g; -® g -g összesen «o« ________|________§.■§•§ S’® U költségek alapSza-F fc.jo| |HS o 1 o § g Jobályszerű |«o g K § ^ J tartalékok g-g.S |m Jp jutalékai |§ g .j o _g.g |J |W | m -«tg 1866 227065 8000 8592 68887 57888 — 157261 3288 — 21000 451981 7.— 1867 380280 9050 15967; 193950 38584 41609, 69981 12931 — 19000 771352 6.33 1868 520748 15680 25450; 238825 42469 53529 73219 3722 — 24020 997662 6.67 1869 667779 14955 368951 337467 107440 91533; 74987 6741 — 26754 1364551 7.1870 781705 45354 67101 405684 188943 153533, 130841 17793 — 70624 1861578 8.— 1871 860905 84329 89958 587941 1253743 192946 118560 112857 — 50000 2251239 5.— 1872 1581376 106821 107163 981964 329561 346869 156097 13298 — 50000 3673159 5.— 1873 1482713 173892 — 1004562 499338 291181 184917 — — 3636604 — 1874 1135114 121353 — 846510 400796 208507 171481 — 60944 — 2944705 — 1875 944607 89819 — 590698 161556 115818 156437 — 129573.1 - ,2188508 -hwgtff | 5256488 [2080318 1495525|| 1193781 60530 [261398 45.— 8----------------------------------------------- TÁRCZA. Pendennis Története, JÓ ÉS BALSZERENCSÉJE, BARÁTJAI 4. LEGNAGYOBB ELLENSÉGE. Irtst W. M. Thackeray. HARMADIK KÖTET. XXXVII. FEJEZET. Melyben Pen megjelenik a városban és falun. Legyen szabad átugornunk néhány hónapot Mr. Arthur Pendennis élete történetében, mely idő alatt számos esemény történhetett, amelyek sokkal érdekesebbek voltak neki magának, mint alkalmasint jelen emlékiratai olvasójának lennének. Az utolsó fejezetben, mint rendesen foglalkozó irót vagy irodalmi bérelt paripát hagytuk őt el, amint Mr. Warringtonnak őt és önmagát nevezni méltóztatik ; s tudjuk, hogy bármely béres élete, legyen az törvénytudó vagy iró, szolgáljon parochiában vagy mozgó hadseregben, vagy a kereskedő számoló asztala előtt, unalmas a maga folyamában s terhelő a leirásban. Egyik nap munkája hasonlít a másikéhoz, nagyon is. Az irodalmi embernek gyakran kell kenyérért dolgozni az idő ellenére vagy akarata ellenére is, vagy daczára egészségi állapotának, vagy közönyösségének vagy a tárgy iránti ellenszenvének, melyet hivatása eléje tűz, — éppen úgy, mint minden más napszámosnak. Ha a Pegasussal pénzt akar az ember keresni (mint az, kinek egyéb eladó vagyona nincs, talán kénytelen vele), akkor isten veled költészet és aetheri szárnyalás . Pegasus már aztán csak úgy száll fölfelé, mint a Mr. Green léggömbje, előre meghirdetett időpontokban, mikor a néző lefizette a garast. Pegasus hámban koczog a köves után, s szekeret vagy hintót húz maga után. Pegasus gyakorta lihegő mellel s remegő térddel végzi munkáját, s nem ritkán ostorcsapást kap a hajcsárjától. De azért ne legyünk igen túlságosan pazarok Pegasus iránt való szánalmunkban. Nincs rá ok, hogy miért legyen ez az állat jobban megkímélve munkától, vagy betegségtől, vagy sorvadástól, mint más isten teremtése. Ha ostort kap, Pegasus igen gyakran meg is érdemli, s én, például, nagyon kész vagyok, Warrington György barátommal együtt, tiltakozni azon doctrina ellen, melyet némely, poétákkal rokonszenvező ember fölállítani hajlandó, hogy t. i. a literatus emberek s az úgynevezett zsenik kiveendők ezen mindennapi, kenyér-kivánó, adófizető élet prózai kötelességei alól, s nem arra valók, hogy dolgozzanak és fizessenek, mint szomszédjaik. Nos hát, a Pall Mall Gazette kellően megindulván, s Pendennis Arthurnak, mint szellemes, élezes és gyönyörködtető kritikusnak érdemei elismertetvén, ő szorgalmasan dolgozott egyre minden héten, bírálva mindazon könyveket, melyek rovata alá érkeztek, s írva bírálatait könnyelműen ugyan, de becsületesen s legjobb tehetsége szerint.. Lehet, hogy egy nálánál háromszor idősebb historicus, ki egy negyedszázadot fordított azon mű megírására, melylyel fiatal emberünk, a British Museum néhány napi olvasása után, röviden elbánt, nem igen sok méltánylatot nyert egy ilyen fölszínes kritikus által, vagy hogy egy költő, ki fenséges sonetteken és ódákon dolgozott s csiszolgatott, mig végre alkalmasaknak vélte a közlésre és hírnév szerzésre, tönkre tétetett két-három nyegle sor által a Mr. Pen szemléjében, melyben a kritikus úgy intézte el a költő igénykeresetét, mintha ő maga valami országbíró s a szerző valami reszkető kérelmező volna. A színészek is keservesen panaszkodtak rá, s valószínű, hogy túlságos szigorúan bánt velük. De végre is, nem sok kár esett a dologban. Ma, tudjuk, máskép van ez , de a Pen idejében oly kevés nagy történetíró, vagy nagy költő, vagy nagy színész volt, hogy alig állhatott meg egy is birói széke előtt. Azok, akik egy kis ostorozást kaptak, rendesen csak azt kapták, ami nekik való volt; nem, mintha a biró akár jobb, akár bölcsebb volt volna azon személyeknél, akik fölött ítélt, vagy mintha ő maga is ilyennek képzelte volna magát valaha. Pennek erős érzéke volt a humor és igazság iránt, s nem tisztelte valami túlságosan saját munkáit, s ezenkívül ott volt könyöke mellett barátja Warrington — rettenetes kritikus, ha a fiatal ember el akart bizakodni, s sokkal könyörtelenebb Penhez, semmint ő valaha volt azokhoz, kik fölött irodalmi ítéletet hozott. Ezen kritikai munkálkodás s esetleg vezérczikkek írása által, mikor e jeles publicista, lapja hátránya nélkül, lelkiismerete szerint kimondhatta véleményét. Mr. Arthur Pendennis négy fontot négy shillinget keresett hetenkint, nem csekély fáradsággal és munkával. Hasonlóképen czikkeket írt Divatlapokba és Szemlékbe, s azt beszélik (bár ő erről sohasem nyilatkozik), hogy londoni levelezője volt a Chatteriesi Bajnoknak, mely ez időtájt néhány igen szép és ékesszóló fővárosi levelet közölt. Ezen működése által a szerencsés ifjú képes volt évenként közel négyszáz fontot keresni, s Londonba érkezése után második karácsonyra hazahozott anyjának száz fontot, részletfizetéséül azon összegnek, melylyel Laurának tartozott. Hogy Mrs. Pendennis elolvasta fia műveinek minden egyes szavát, s őt a jelenkor legmélyebb gondolkozójának s legelegánsabb írójának tartotta ; hogy a száz font lefizetését az angyali erény cselekedetének ítélte , hogy félt, hogy fia megrontja egészségét a sok munkával, s gyönyörrel hallgatta elbeszéléseit a társaságokról, melyekben megfordult, a nagy irodalmi és divatos emberekről, akikkel találkozott, azt elképzelheti minden olvasóm, ki látott fia imádást az anyák között, s megfigyelte azt a kedves együgyüséget, melylyel a falusi asszonyok a fővárosban levő szeretteik pályáját vigyázzák. Ha Ákos ilyen s ilyen beszédet tartott, ha Elemért ilyen s ilyen bálra meghitták; vagy Béla ezzel vagy azzal a hires nagy emberrel találkozott egy ebéden: mily gyönyör lakozik az anyák és nőtestvérek szíveiben, otthon Nyárfalván ! Mint olvasgatják s emlegetik a fiatal Nagyreményű leveleit! Mennyi tárgy van ezekben a falusi beszélgetésekre, s mennyi alkalom a baráti gratulácziókra! A második télen Pen, igen rövid időre, hazajött, s fölvidította az özvegy szívét, és derűt hozott a magányos fairpaksi lakba. Helen egészen egyedül élvezte fiát; Laura oda volt az öreg Lady Rockminsternél; Clavering Park népei távol voltak; a ház kevés régi barátja, drs. Portman úrral élükön, meglátogatták Pent, s kitűnő tiszteletet tanúsítottak iránta. Anya és fia között csupa szeretet, bizalom, ömlengés volt minden. Legboldogabb két hete volt ez az özvegy egész életének, talán mindkettőjökének. A boldog idő csak nagyon is hamar tovatűnt, s Pen visszatért a munkás világba, s a szelíd özvegy egyedül volt ismét. Elküldötte Arthur pénzét Laurának — én nem tudom, hogy ez ifjú hölgy miért ment el hazulról éppen akkor, mikor Pen eljött, s nem tudom, Pent jobban boszantotta, vagy megkönnyebbítette-e távolléte. Pen ezidőben saját érdemei folytán s nagybátyja bemutatásai által, meglehetősen járatos volt a londoni társadalomba, s ismerték úgy az irodalmi, mint az előkelő körökben. Az előbbiek között nem kevéssé váltak előnyére fensőbb összeköttetései ; úgy tekintették mint egy ifjú urat, kinek jelenleg jó módja s jövőben még jobb reményei vannak, ki a maga gyönyörűségére irogat, s ennél nagyobb ajánlás nem lehet egy ifjú irodalmi aspiránsra nézve. Bacon, Bungay és társaik büszkék voltak czikkeit elfogadni. Mr. Wenham ebédre hitta! Mr. Wagg jó szemmel nézett rá, s mindketten elbeszélték, hogy találkoztak vele előkelő házakban, ahol őt szivesen fogadják; mert nem törődtek mostani vagy jövőbeli vagyoni állapotával ; mert megjelenése és modora jó volt; s mert okos ember hírében állott. Végül meghitták az egyik házba, mert látták a másik házban; s igy a fiatal ember nem csekély változatosságát láthatta a londoni életnek: megismerkedett mindenféle néppel a Paternoster Rowtól kezdve a Pimlicoig, s épp oly otthonos volt a mayfairi ebédlőtermekben, mint azokban a korcsma-szobákban, hol néhány írótársa össze szokott gyűlni. A londoni évad most teljes díszében virágzott, s a divatos lapok bő tudósításokat hoztak a diszlakomákról, estélyekről és bálokról, melyek a finom köröket megélénkítették. Felséges uralkodónk lelket tartott termeiben a St. Jamesben; a clubok ives ablakai tömve voltak tisztes vörös arczú, ujságot olvasó úriemberek fejeivel; a Serpentineen végig ezernyi kocsi robogott; századokra menő lovas dandyk poroszkáltak a Rotten Town , szóval, a városban volt mindenki; s Pendennis Arthur őrnagy, aki valaki volt, természetesen nem volt távol. Feje csinos bandanna-kendőbe kötve, sovány teteme pompás török pongyola-köntösbe burkolva — elképült a derék ur, egy bizonyos reggel, kandallója előtt, lábait langyos fürdőben melengetve, mialatt reggeli teáját szürcsölte, s Morning Post-ját olvasgatta. Nem tudott volna szembeszállni a nap változandóságaival két óra húszat tartó toiletteje, reggeli teáscsészéje s Morning Post-ja nélkül. Azt hiszem, senki sem tudta a világon, Morganon kívül, még a Morgan gazdája maga sem, hogy milyen gyönge és öreg kezdett lenni az őrnagy úr, s mennyi számtalan aprólékos kényelemre volt szüksége. Ha a férfiak, mint szokásunk, gúnyosan mosolyognak egy vén szépség mesterkéltségén, pirosítóján, illatszerein, fürtöcskéin, azokon a számtalan, s mi előttünk ismeretlen, stratagémákon, melyekkel állítólag orvosolja az idő pusztításait és tatarozza azokat a kecseket, amelyektől az évek megrabolták : a hölgyek, föl lehet tenni, szintén tudják, hogy a férfiak épp oly hivalkodók, mint ők, s hogy Az őstörténelmi és emberlani congressus teljes ülése. (Szeptember 11.) Az ősrégészeti congressus ma tartotta utolsó ülését, melyen Franks angol tudós elnökölt. Az első előadó Dr. Schreiber volt, ki „az emberek középtermetéről Magyarországon“ czímmel olvasott fel egy dolgozatot. Ő azt hiszi, hogy anthropológiailag sokkal jobban lehet az itteni nemzetiségek eredetét kutatni, mint nyelvészetileg. Adatait az ujonczozások alkalmával gyűjtötte. Főbb adatai következők : a magyarok középmagassága 1.619 m., a Magyarországon lakó németekés szlávoké 1.646, a zsidóké 1.631, a belgáké 1.645, a francziáké 1.737, az olaszoké 1.620 m. E szerint a magyarok alacsonyabb termetűek, legközelebb állanak hozzájuk az olaszok. Utána Dr. Koperniczky értekezett a Lengyelországban talált régi koponyákról. Ezen koponyák túlnyomó részben dolichocephalok. Felkéri a tagokat, nyilatkozzanak, vájjon más országokban is ez volt-e az uralkodó fejalkat. Dr. Kollmann ezen észleletet igen fontosnak tartja, miután ebből teljesen bebizonyodik, hogy az őskorban Német-s Lengyelországban ugyanazon vagy legalább rokon nép lakott. Broca állítja, hogy Francziaországban szintén túlnyomó a dolichocephalok száma, éjszakán azonban vegyesen brachocephalok is fordulnak elő. Schaffhausen éjszakról mikrocephalokat mutat fel. Schmidt Waldemar a Közép-Európában a történelem előtti időkben divatozott temetkezési eljárásról beszél. B. Nyáry az aggteleki barlangban talált embercsontokról értekezik, s azoknak helyzetéből azon következtetésre jött, hogy azon csontok a vaskorszakból valók. Bertrand franczia múzeumi igazgató a különféle történet előtti korszakokról értekezik és Európa archaeologiai térképén kimutatja az egyes korokat bizonyító tárgyak fő lelhelyeit. Az előadások ezennel befejeztetvén, elnök az ülést egy negyedórára, melyből közel fél óra lett, megszüntetvén, Pulszky elnöklete alatt 11 1-kor a zár ülés nyittatott meg. Mindenekelőtt indítványozza, hogy Quatrefrag és az állandó bizottmány tagjává választassák. Egyhangúlag elfogadtatott. Kimondatott ezután, hogy a jövő gyűlés ideje kivételkép a párisi kiállítás miatt ne 1878-ban, hanem 1879ben legyen, s hogy helyének megállapítása az elnökségre s a központi választmányra bízassák, miután Moszkvából, hol azt tartani szándékoltatok, azon válasz érkezett, hogy ott a gyűlést megtartani lehetetlen. Broca és társai a központi választmány oly átalakítását óhajtják, hogy abba az elnökök s a volt gyűlési választmány is bevezessenek. Ezen indítvány a jövő congressus első tárgya leend. Ezután Pulszky a congressus nevében köszönetet, mond azon társulatoknak és egyeseknek, kik a congressust megajándékozták. »W o r s a a e meleg köszönetet mond a magyarországi társulatoknak és egyeseknek, kik gyűjteményeiket a congressus alkalmával fölküldötték s igy tág mezőt nyújtottak ezen tudomány művelőinek új tapasztalatok szerzésére. A congressus tagjai mindkét indítványt tapssal fogadják. ,■ Most Capellini emel szót. Köszönetet mond mindenekelőtt a kitűnő (illustre) elnöknek, Römer főtitkárnak (a tagok felállva élénken tapsolnak), a szervező bizottság tagjainak (újabb élénk taps) s mindazon törvényhatóságoknak, melyek a congressust, kirándulásai alkalmává, oly szívélyesen fogadták (taps), végül a nemes magyar nemzetnek; „az itt eltöltött napok, úgymond, feledhetlenek lesznek a congressus tagjainak, s azért nem , adien“-t, hanem „au revoir“-t kiáltok búcsúul“ (Általános élénk taps). Pulszky megindult hangon szól néhány végső szót. — Önöket, uraim — úgymond — magyar szívélyességgel fogadták itt, s önök ezt a világfi (homme de monde) nyíltságával viszonozták. Ittlétek új korszakot jelez hazánkban az őstörténelmi és embertani tudományok terén. Midőn körünkből eltávoznak önök, nem tudósok, barátok válnak el tőlünk, s arra kérjük önöket, hogy őrizzék meg Magyarországot szíves emlékezetükben (Megújuló általános taps). Az ülés be van zárva. 1 órakor szétoszlottak a tagok, kik holnap a magyarabbényi útra indulva, végleg eltávoznak körünkből. Kisérje útjokban a jó szerencse, mely hazánkba hozta volt őket, s legyenek szószólóink a rágalom, és barátaink az agyarkodás ellen, úgy, amint tapasztalhatták, hogy mily kevéssé érdemeink meg egyiket is, másikat is. VIDÉK. A jászkun-szolnokinegyei gyűlésen történtekhez. Jászberény, szept. 9. (T. E.) Folyó hó 4-én tartotta Jász-Nagykun- Szolnok megye alakuló közgyűlését Szolnokon a Scheftsik-féle arénában. Nem volt szándékom e gyűlés mikéntilefolyását ismertetni, már csak azon egyszerű okból is, mert az ember nem igen szeret az oly dolgokról beszélni, melyek benne kellemetlen érzést keltettek. Minthogy azonban az „Egyetértés“ f. hó 6-iki, nemkülönben a „Pesti Napló“ f. hó 8-iki számában megjelent szolnoki levelek azt hirdetik, miként a közgyűlés azon határozatával, melyben a f. hó 25-iki közgyűlésnek Jászberényben leendő megtartása mondatott ki, Jász-N.-Kun- Szolnok megyének egybeolvasztott népei között az egyenetlenség magvai hintettek el; szerkesztő úr szives engedelmével bátor leszek e közgyűlés mikénti lefolyásának rövid rajzát adni, hogy láthassa az olvasó, foglalja-e magában az egyenetlenség magvait a kérdéses határozat ? Térjünk hát a dologra. A főispáni megnyitó beszéd, továbbá a Horthy István és Pap Mór bizottmányi tagok részéről mondott szívélyes üdvözletek után, felolvastattak a m. kir. belügyminiszternek a megye mikénti átalakulására vonatkozó rendeletei. E rendeletek egyikében utasítva lett a törvényhatóság megalakítása végett f. szeptember hó 20—25-ik napjaiban közgyűlés tartására. Ezen miniszteri rendeletből kifolyólag, Pap Mór karczagi biz. tag azon indítványt terjesztő elő , miszerint tekintve, hogy az új megye székhelyének a gyűlés megtartására alkalmas helyisége ez idő szerint még nincs, tekintve továbbá hogy egy rendszeres közgyűlési levéltár kéznél tétele nélkül képzelni is alig lehet, s miután a megyei levéltár még mindig Jászberényben létezik, „mondja ki a közgyűlés, miszerint az itt elősorolt indokok alapján a szeptember 25-ei közgyűlést Jászberényben kívánja megtartani.“ Horánszky Nándor szolnoki biz.tas a tett indítványban törvénysértést lát, s erősen hangsúlyozta, miként az indítvány törvénytelen voltánál fogva még tanácskozás alá sem bocsátható; hivatkozik továbbá az 1876. évi 33-ik t. ez. 8-ik §-ára, mely azt rendeli, hogy a feloszlatott törvényhatóság, ha közigazgatási czélokra használt épületei vannak, mily arányban járuljon az új építkezés költségeihez, s ebból azon következtetést vonja, hogy ha a törvényhozásnak czélja lett volna a törvényhatósági közgyűlés tartását máshol is megengedni, mint a székhelyen, arról e szakaszban tüzetesen intézkednék. Horánszkynak szavaira Király Alajos r.apáthi bizottsági tag felelt megjegyezve, miszerint a jásznagykun népet legkevésbbé sem lehet törvénysértés szándékával vádolni akkor, midőn a törvény iránti határtalan tiszteletből oly nagy számmal jelent meg a közgyűlés helyiségéül szolgáló s a törvényhatósági bizottság méltóságán oly alul álló fabódéban ! Jogosultak voltak Király Alajos e szavai, mert igaz ugyan, hogy a jász nép százados székhelye megtartása érdekében minden rendelkezése alatt álló nemes eszközt felhasznált, de amily erősen küzdött ezért, épen oly önmegadással hajtotta meg fejét a törvény parancsszava előtt. A vita, melyet a különben is jelentéktelen indítvány Horánszkynak szavai folytán előidézett, már-már elkeseredetté vált, midőn főispánunk tapintata annak véget vetvén, az ülést felfüggesztő, s az indítvány feletti szavazást másnap 9 órára tűzte ki. Eddig a gyűlés. Amik ezután a szolnokiak értekezletéből kikerültek, már csak mumus volt. Ugyanis szolnoki testvéreink azt híresztelték, hogy a többször említett határozatot a belügyminiszter megsemmisítendi; mi azonban bízunk a belügyminiszter úr igazságszeretetében, és erősen hiszszük, hogy ő, — ki ismeri az új székhely ez idő szerinti viszonyait — nem lát törvénysértést a fentebbi határozatban — s méltányolni fogja egy törvényhatósági bizottmány tekintélyes többségének határozatát. Az előadottakból, nem tudom bírja-e valaki kiokoskodni az egyenetlenkedés elhintett magvait. Én részemről nem. De még jó akarattal nem is lehet, sőt biztosítom szolnokmegyei testvéreinket, miként a visszavonásra és egyenetlenkedésre a jász-nagykun nép sohasem fog alkalmat szolgáltatni. A KELETI HÁBORÚ. A harcztérről. A reggeli táviratok után alig van e czim alatt följegyezni valónk, s Alekszinácz alól éppen semmi. Zajcsár alul van a „N. fr. Pr.“-nek egy távirata, mely szerint 6-án 9 szerb zászlóalj két hadoszlopban megtámadta a Zajcsár előtti török előőrsöket. Ozmán pasa 7 zászlóaljat küldött ellenök Hasszán és Juszuf dandárnokok vezetése alatt. Igen élénk harcz után a szerbek teljesen megverettek, s futásnak eredtek, számos halottat és sebesültet hagyva hátra. A törökök vesztesége csupán 30 sebesültet tesz. A J impics megveretéséről szóló szombat esti magántáviratunkat ma megerősítik a többi lapok értesülései is. A honvédelmi minisztériumba szintén Mitroviczból érkezett távirat, mely azt jelenti, hogy a bjelinai törökök e hó 9 ikén több helyen átlépték a Drinát s a szerb sereget megverték. Zágrábból is írják, hogy a határi főparancsnoksághoz tegnap jelentés jött, hogy a szerbek 8. és 9-ike közt megverettek és Sabáczba visszaszorittattak; 10-ikén azonban erősítést kapván, a törököket újból megtámadták. A montenegrói harcztérről a „P. Ll.“- nak Cattaróból tegnapról a következőket jelentik : A török csapatok tegnapelőtt korán reggel a podgoriczai megerősített táborba vonultak, azután hadi rendben , akiéig nyomultak előre, de ez csak tüntetés volt, mert némi ágyúzás után már 10 órakor visszatértek. Scutariból pedig jelentik, hogy oda nagyszámú sebesült török katona érkezett, mindnyájan e hó 7-én Szpucznál harczoltak. Az ütközet kimeneteléről a törökök nem nyilatkoznak. Trebinyéből török csapatok vonultak Banyani felé, útjukban mindent elpusztítottak. A koszterovói és a dobricsevói kolostorok földulattak. 8 án ismét 10 arab zászlóalj nagy lőszerkészlettel és két tábornokkal érkezett Trebinyébe. Mukhtár pasa elsánczolt állásban még mindig a határ hosszában táboroz. A békeactió. A hatalmas fenyegetőzés, mely a porta válaszára praedestinálva látszott, szépecskén megenyhül, elesi lapul. A „P. Ll.“-nak sietve jelentik, hogy a hatalmak képviselői Konstantinápolyban kijelentették, hogy a portának egyelőre bizalmasan közlött békekövetelései megvitathatók. Az idézett lap aztán csupa üres combinatiónak jelenti ki az orosz fenyegetésekről szóló híreket. „Oroszország a fegyverszünet kérdésében nem is volt elsősorban enyagírozva, mert a fegyverszünet iránti javaslat Angliából indult ki, a többi kabinetek csak csatlakoztak hozzá. Az angol és osztrák-magyar befolyás tehát, mint látszik, kétfelé érvényesítette magát: a por- tára és a hatalmakra. A félhivatalos „Montagsrevue“ is jobb szemmel kénytelen nézni Törökországra s kijelenti, hogy a porta követelései minden újabb békezavarás elleni garantiák iránt teljesen jogosult, s e tekintetben mindennemű engedmények fognak létezni. A „Tagespresse“ egy 9-iki londoni távirat alapján következő értesülést közöl: „Sir Elliot és Zichyer fáradozásainak — megvitatható békefeltételek iránt—kilátásuk van az eredményre. A porta is hajlandó, rövid időtartamra fegyverszünetet adni, mely egyrészről az európai diplomatia kívánságát kielégíti, másrészről nem jár azon veszélylyel, hogy a szerbek fegyverkezését lehetővé tegye.“ E közlemény — írja a „T.“ -t megfelel az utóbbi napokban mindig határozottabban nyilvánuló ténynek, hogy az osztrák-magyar diplomatia a postánál nagyobb tért és befolyást foglalt el. Mindenesetre jogos azon várakozás, hogy a török államférfiak, az utolsó pillanatban, a jó szándékkal fölajánlott tanácsokra hajlani fognak.“ Így állván a dolgok a törökök ádáz ellensége, a szintén félhivatalos „Presse“ sem zárhatja el szívét a szelidebb érzelmektől, s magyén beszél: „Amint eddig tudva van, a porta oly föltételektől teszi függővé az ellenségeskedések beszüntetését, melyek a békekötés mellett valóban kezeskednek; ezen garantiák határa tekintetében a hatalmak teljesen megegyeztek, és amit Milánnak a tróntól való megfosztásáról, továbbá új fejedelem választásáról beszélnek, annak semmi alapja sincs; a porta nem is nyilvánított eddig ily követelést, de azt a hatalmak sem fogadnák el. De úgy látszik, a porta mégis súlyt fektet a békealkudozások némi formalitására, amennyiben Milán fejedelem új beigtatását követeli, és a béke föltételeit azon fermánba is be akarja foglalni, mely által a fejedelem megerősíttetik; e fermán lesz a tulajdonképeni békeokmány. Mert a békekötésnek más módja, a porta szerint, Szerbiának hadviselő fél gyanánt való elismerését vonná maga után. De, hogy ezen eljárási módozat Szerbiának közjogi helyzetén semmit sem változtathat, eziránt egyértelműek a hatalmak. Itt hangsúlyozandó, hogy Anglia a párisi szerződést aláírt többi hatalmakkal egyetértve működik, sőt befolyása a török államférfiakra határozottan a legnagyobb. Montenegrót illetőleg a viszonyok már nem oly egyszerűek mint Szerbiánál. Miklós fejedelem követeli, hogy őt mint hadviselő felet és nem mint vasallust tekintsék. A porta és Montenegro közt kötendő béke föltételeiről még ma sem lehet hallani semmit.“ Íme a törökök kegyetlenkedéseit nagy gaudiummal kürtölő orgánum megszelídült szava, s az angol ellenzékben is, melyet éppen most tüzel Gladstone és táborkara a kormány és a törökök ellen, aligha csakhamar be nem áll a fordulat. Forster, volt miniszter, mint említettük Törökországba ment, hogy személyes tapasztalataival táplálja az angol humanisticus érzelmek indignatióját, egy levelében (írja a „P. N.“), melyet egy Budapesten időző előkelő angolhoz intézett, azt írja, hogy azok után, miket Bolgárországban látott, korábban vallott nézetei a törökországi kérdésről sokban megváltoztak. Azt ugyan bajos e szavakból kitalálni, hogy melyik nézetét változtatta meg Forster úr, azt-e, melyet társaival együtt a „Daily News“ agitatiója folytán hirdetett, vagy azt, melyet, szintén társaival együtt, akkor vallott, mikor a kormányon volt. Az angol ellenzéki körökben uralkodó hangulat azonban valószínűbbnek tünteti föl az előbbi suppositiot. A porta követeléseit illetőleg a „N. fr. Pr.“-nek következő értesülései vannak. A török követeléseknek azon alapeszméje van, hogy Szerbia elől el kell zárni a lehetőséget, miszerint a porta ellen újólag fellázadhasson, és a török tartományok részére a felkelés fészkévé legyen; ez oly czél, melyre a többi hatalmak is a pacificatio neve alatt hasonlóképen törekednek. Nemcsak Oroszország, de a porta is megváltoztatni akarja a párizsi szerződést és a Balkán félsziget népeinek politikai helyzetét, és felfogható, hogy Konstantinápolyban azon véleményben vannak, hogy ezért nem szükséges, hogy a török uralmat a közvetett vagy közvetlen orosz despotismus váltsa föl. Hogy a porta Milán fejedelmet letenni akarná, ámbár eleinte tápláltak ily szándékot, és Konstantinápolyban Milán fejedelmet mint lázadót meg akarták fosztani trónjától, ezt a török fővárosból érkezett legújabb tudósítások szerint kétségbe vonják. Csak azt kívánják, hogy vesse alá magát a feltételeknek melyek alatt fejedemi trónját újra elfoglalhatja. A fejedelemnek uj beiktatását azért helyezik a békeföltételek élére, mert az ozmán kormánykörök csak ily módon látják biztosítva a kikötendő föltételek teljesítését. Ami egyébiránt a porta föltételeit illeti, hivatalos közlés ezekről még nem volt. A lapok,mint eddig is láthattuk, derure-borura közölnek mindenfélét; a valóhoz legközelebb járónak jelzik a „Köln. Ztg.“ 7. pontból álló értesülését, melyet ma reggeli lapunkban közöltünk. A „N. W. Tbl.“ honnan veszi értesülését, azt könnyű megítélni, midőn Belgrádból kapja a porta következő föltételeit: 1. Milán fejedelem detronisatiója és új szerb fejedelem választása. 2. Belgrád, Szendrő, Szabács