Ellenőr, 1876. szeptember (8. évfolyam, 241-270. szám)

1876-09-12 / 252. szám

költségek állagának nagyságára már kezdetben az is, hogy a társaság faiseur-jei még 1864-ben s mi­előtt a létesülés iránt biztos kilátás lett volna, már megkezdték a később aztán teljesen kárbaveszett szervezési utazgatást, s ezzel járó egyéb költekezést, úgy hogy midőn a társaság 1865. májusában végleg­­megalakult: nemcsak az addig befolyt 30,000 frt alaptőke teljesen fel volt már emésztve, hanem ezenfelül a társaságnak néhány ezer forintra menő adóssága is, ellenben alig egy pár ügynöke volt s a szervezést azonnal alapjában újra kellett kez­deni. Nevezetes mozzanat a társaság üzletéletében a „Nemzeti biztosító társaság“ folyamatban levő tűz- és életágazati biztosításainak 1872-ben tör­tént átvétele. Ez átvételről tovább tüzetesebben szándékozván szólani, itt csupán azt emelem ki, hogy az ávételi költségek, aztán a Nemzeti­ kintle­vőségek behajtásának czéljából szükségessé vált utaztatások, végre az átlött közel 700 nevnök el­látására kellett szerelvények költségei a szervezési­­ és szerelési számlák összegét apasztás helyett ez évben is természetesen csak szaporították. A personáliák tekintetében annak felemlíté­­sére szorítkozom, hogy a társaság vezérigazgatója Galgóczy Károly, előbb az „adriai biztositó társa­ság“ magyarországi képviselőségének első titkára, 1865. májusában elfoglalt állásától 1872. végén s ezen év üzletszámadásának közgyűlés elé vitele után visszalépvén, helyébe Szász Gyula úr a tár­saság kolozsvári vezérügynökségének vezértitkára lett előléptetve, s 1873-ik évvel kezdődőleg ugyanő vezeti a társaság üzletét ma is. Előbocsátottak után még csak azt említvén fel, hogy bárha a ttszágban a működés még 1865. első felében megkezdetett, az üzleti számadás csak 1866. végén záratott le először , most már a tár­saság 1875. végéig terjedő ellemi biz­tosítási összes üzlete iránt a következő egy beállítást közlöm (l-ső tábla mellékelve.) közt megint bevételezvén: ez úgy is csupán fictív számlatételt egybeállításomban mindkét helyt ki­hagytam. Ugyancsak a kamatbevételek közt fordul elő a vissztörlések s a visszbiztosítási jutalékok egy része, a­melyet — mennyisége iránt nem lévén semmi adat — részemről is meghagytam ug­­anott. Galgóczy János: Bevételi tételek. Ezen táblázathoz képest tehát a társaság az 1865—1872-iki 7­­2 évről részvényesei közt 261,398 minden 100 frt tőkebefizetés után 45 frtot, azaz át­lag 6°/0-it osztott ki, ellenben az 1873—1875-iki három évben nemcsak az addig gyűlt és 107,163 frtra menő nyeremény­tartalékot felemésztette, ha­nem ezen felül a részvénytőkéből is már a bizto­sítási üzleten 159,556 frtot vesztett el. Hogy díjtartalékolás tekintetében a Victoria arányai mind az első magyarénál, mind a pestinél jelentékenyen magasabbak, ez abban leli magyará­zatát, mert az első igazgatás annyira gondot for­dított a több éves tűzbiztosítások gyűjtésére, mi­szerint az általa 1872 végén utódjának hagyott dijkötelezvényátlag 1.417,584 írtra ment, mely azonban később nemcsak szaporítva nem lett többé, sőt 1875 végén már 847,257 írtra, az 1872-iki átlagnak 60%-jára apadt le. A társaság által kifizetett teljes károk meny­­nyisége egy alkalommal sem s csupán a visszbiz­­tosítók által megtérített részek levonása után a társaság terhén maradt kárösszegek lévén kimu­tatva: hiányzik minden alap annak megítélhetésé­­hez, hogy a károsodással arányos volt-e a vissz­­biztositás. A táblázat arányszámai azt tüntetik ki egyébiránt, hogy a társaság nem igen iparkodott sokat visszbiztositani s e részben csupán az 1873—1874-iki két év képez kivételt. Szembeszökő a közlött egybeállításból azon körülmény is, hogy a megsemmisítéseknek az év díjbevételéhez és dijátdozatához való aránya 1873- ig meg sem közelíti a 10°/0-it, azon évvel kezdő­dőiig azonban folyvást túlhaladja azt; ezen arány 1867-ben 6.81-, 1868-ban 5.,,-, 1869-ben 6.38-, 1870-ben 6­0*-, 1871-ben 6.,,-, 1872 ben 7.gi-, ellenben 1873-ban 10.a8-, 1874-ben 10.60- és 1875-ben 14.n°­0-it tevén. Miután — mint tovább közlendem — a társaság nettó­ kárainak aránya éppen a három utolsó évben legkedvezőtlenebb, a megsemmisítések magasodó arányának okát bizo­nyára nem lehet abban keresni, hogy a társaság maga iparkodott biztosításait stom­írozás által ki­mustrálni, hanem természetesebb azon feltevés, hogy az a biztosított felek önkénytes visszalépésé­nek következménye. A kamatokra nézve fel kell említenem, hogy a társaság 1872. óta „az üzletben használt tőkék kamata“ czim alatt számadásaiban kiadási tételt terepeltetvén, s ugyane tétel összegét kamatai .Folyó évi IF­­Tmegsem- TgT Tif* Fg FT~ M$:ht á § ’I | díjbevétel Előző év- misitések le­­gB]i g ^ lF° 8 az összes­ről átjött p Megsem- vonásával IFS Jfa! Sg " l«2Sa elemi kár- dijtarta- misitések maradó Tp S biztosítási fok bruttó 1-n­ *r 8» * "S5f \rjfa , ágakban____________________________| díjbevétel gSS gaS» .! g- ^__________ .£«.g '-isi? 1866 429305 — 429305 — 429305 — 22670 — — 451981 52.89 13.48 1867; 554422 227065 781487 51905 729582 16592 25178. — — 771352 52.12 7.01 1868; 625464 380280 1005744 59902 945842 25017 26803­ — — 997662 54.97 6­79 1869­ 858901 520748 1379649 87966 1291683 41130 31738­ — — 1364551 51.70 12.51 1870 1191366 667779 1859145 112202 1746943 51850 627851 — — 1861578 44.75 15.86 18711 1435200 781705 2216905 148287 2068618 112455 70166 — — 2251239 41.62 17.68 1872 2839980 860905 3700885 290477 3410408 174287 76395 12059 — 3673149 46.37 11.60 1873, 2094525 1581376 3675901 377149 3298752 ^213984 62924 — 1­60944 3636604 44.95 23.84 1874 1421739 1482714 2904453 307938 2596515 173892 37770 6955 129573 2944705 43.72 28.19 1875, 1068845 1135114 2203959 310829 1893130 121353, 9870, 4599 159556 2188508 49.90 15.12­­Himgtki 12519747 1746655 426305 23613­ 46.62 16.62 Kiadási tételek. Következő évre átmenő 3 3 g ® -s 12 Az igazga- ’I■“ ® §•›?§■§ n­ V tósáa- nve- F S sc f a . Sím , I FFF | I 2 - a S .* 2 Kezelési remény «-3 S*S & . So 5 Év díj- kár- F e -»’S anjs g « .2, remeny és « g; -® g -g összesen «o« ________|________§.■§•§ S’® U költségek alapSza-F­ fc.jo| |HS o 1 o § g J­o­bályszerű |«o g K § ^ J tartalékok g-g.S |m Jp jutalékai |§ g .j o _g.g |J |W | m -«tg 1866 227065 8000 8592 68887 57888 — 1­57261 3288 — 21000 451981 7.— 1867 380280 9050 15967; 193950 38584 41609, 69981 1­2931 — 19000 771352 6.33 1868 520748 15680 25450; 238825 42469 53529 73219 3722 — 24020 997662 6.67 1869 667779 14955 368951 337467 107440 91533; 74987 6741 — 26754 1364551 7.­1870 781705 45354 67101­ 405684 188943 153533, 130841 17793 — 70624 1861578 8.— 1871 860905 84329 89958­ 587941 1­253743 192946 118560 1­12857 — 50000 2251239 5.— 1872 1581376 106821 107163 981964 329561 346869 156097 13298 — 50000 3673159 5.— 1873 1482713 173892 — 1004562 499338 291181 184917 — —­­ 3636604 — 1874 1135114 121353 — 846510 400796 208507 171481 — 60944­ — 2944705 — 1875 944607 89819 — 590698 161556 115818 156437 — 129573.1 - ,2188508 -hwgtff | 5256488 [2080318 1495525|| 1193781 60530 [261398 45.— 8-----------------------­------------------------­ TÁRCZA. Pendennis Története, JÓ ÉS BALSZERENCSÉJE, BARÁTJAI 4. LEGNAGYOBB ELLENSÉGE. Irtst W. M. Thackeray. HARMADIK KÖTET. XXXVII. FEJEZET. Melyben Pen megjelenik a városban és falun. Legyen szabad átugornunk néhány hónapot Mr. Arthur Pendennis élete történetében, mely idő alatt számos esemény történhetett, a­melyek sokkal érdekesebbek voltak neki magának, mint alkalma­sint jelen emlékiratai olvasójának lennének. Az utolsó fejezetben, mint rendesen foglalkozó irót vagy irodalmi bérelt paripát hagytuk őt el, amint Mr. War­­ringtonnak őt és önmagát nevezni méltóztatik ; s tudjuk, hogy bármely béres élete, legyen az tör­vénytudó vagy iró, szolgáljon parochiában vagy mozgó hadseregben, vagy a kereskedő számoló asz­tala előtt, unalmas a maga folyamában s terhelő a leirásban. Egyik nap munkája hasonlít a másikéhoz, nagyon is. Az irodalmi embernek gyakran kell kenyér­ért dolgozni az idő ellenére vagy akarata ellenére is, vagy daczára egészségi állapotának, vagy közö­nyösségének vagy a tárgy iránti ellenszenvének, melyet hivatása eléje tűz, — éppen úgy, mint min­den más napszámosnak. Ha a Pegasussal pénzt akar az ember keresni (mint az, kinek egyéb eladó vagyona nincs, talán kénytelen vele), akkor isten veled költészet és aetheri szárnyalás . Pegasus már aztán csak úgy száll fölfelé, mint a Mr. Green lég­gömbje, előre meghirdetett időpontokban, mikor a néző lefizette a garast. Pegasus hámban koczog a köves után, s szekeret vagy hintót húz maga után. Pegasus gyakorta lihegő mellel s remegő térddel végzi munkáját, s nem ritkán ostorcsapást kap a hajcsárjától. De azért ne legyünk igen túlságosan pazarok Pegasus iránt való szánalmunkban. Nincs rá ok, hogy miért legyen ez az állat jobban megkímélve munkától, vagy betegségtől, vagy sorvadástól, mint más isten teremtése. Ha ostort kap, Pegasus igen gyakran meg is érdemli, s én, például, nagyon kész vagyok, Warrington György barátommal együtt, tiltakozni azon doctrina ellen, melyet némely, poé­tákkal rokonszenvező ember fölállítani hajlandó, hogy t. i. a literatus emberek s az úgynevezett zsenik kiveendők ezen mindennapi, kenyér-kivánó, adó­fizető élet prózai kötelességei alól, s nem arra valók, hogy dolgozzanak és fizessenek, mint szom­szédjaik. Nos hát, a Pall Mall Gazette kellően meg­indulván, s Pendennis Arthurnak, mint szellemes, élezes és gyönyörködtető kritikusnak érdemei el­ismertetvén, ő szorgalmasan dolgozott egyre min­den héten, bírálva mindazon könyveket, melyek rovata alá érkeztek, s írva bírálatait könnyelműen ugyan, de becsületesen s legjobb tehetsége szerint.. Lehet, hogy egy nálánál háromszor idősebb histo­­ricus, ki egy negyedszázadot fordított azon mű megírására, melylyel fiatal emberünk, a British Museum néhány napi olvasása után, röviden el­bánt,­­ nem igen sok méltánylatot nyert egy ilyen fölszínes kritikus által, vagy hogy egy költő, ki fenséges sonetteken és ódákon dolgozott s csi­­szolgatott, mig végre alkalmasaknak vélte a köz­lésre és hírnév szerzésre, tönkre tétetett két-három nyegle sor által a Mr. Pen szemléjében, melyben a kritikus úgy intézte el a költő igénykeresetét, mintha ő maga valami országbíró s a szerző va­lami reszkető kérelmező volna. A színészek is ke­servesen panaszkodtak rá, s valószínű, hogy túl­ságos szigorúan bánt velük. De végre is, nem sok kár esett a dologban. Ma, tudjuk, máskép van ez , de a Pen idejében oly kevés nagy történetíró, vagy nagy költő, vagy nagy színész volt, hogy alig áll­hatott meg egy is birói széke előtt. Azok, a­kik egy kis ostorozást kaptak, rendesen csak azt kap­ták, a­mi nekik való volt; nem, mintha a biró akár jobb, akár bölcsebb volt volna azon szemé­lyeknél, a­kik fölött ítélt, vagy mintha ő maga is ilyennek képzelte volna magát valaha. Pennek erős érzéke volt a humor és igazság iránt, s nem tisztelte valami túlságosan saját munkáit, s ezen­kívül ott volt könyöke mellett barátja Warrington — rettenetes kritikus, ha a fiatal ember el akart bizakodni, s sokkal könyörtelenebb Penhez, sem­mint ő valaha volt azokhoz, kik fölött irodalmi ítéletet hozott. Ezen kritikai munkálkodás s esetleg vezér­­czikkek írása által, mikor e jeles publicista, lapja hát­ránya nélkül, lelkiismerete szerint kimondhatta vé­leményét. Mr. Arthur Pendennis négy fontot négy shillinget keresett hetenkint, nem csekély fárad­sággal és munkával. Hasonlóképen czikkeket írt Divatlapokba és Szemlékbe, s azt beszélik (bár ő erről sohasem nyilatkozik), hogy londoni levelezője volt a Chatteriesi Bajnoknak, mely ez időtájt né­hány igen szép és ékesszóló fővárosi levelet kö­zölt. Ezen működése által a szerencsés ifjú képes volt évenként közel négyszáz fontot keresni, s Londonba érkezése után második karácsonyra ha­zahozott anyjának száz fontot, részletfizetéséül azon összegnek, melylyel Laurának tartozott. Hogy Mrs. Pendennis elolvasta fia műveinek minden egyes sza­vát, s őt a jelenkor legmélyebb gondolkozójának s legelegánsabb írójának tartotta ; hogy a száz font lefizetését az angyali erény cselekedetének ítélte , hogy félt, hogy fia megrontja egészségét a sok munkával, s gyönyörrel hallgatta elbeszéléseit a társaságokról, melyekben megfordult, a nagy iro­dalmi és divatos emberekről, a­kikkel találkozott, azt elképzelheti minden olvasóm, ki látott fia­ imá­­dást az anyák között, s megfigyelte azt a kedves együgyüséget, melylyel a falusi asszonyok a fővá­rosban levő szeretteik pályáját vigyázzák. Ha Ákos ilyen s ilyen beszédet tartott, ha Elemért ilyen s ilyen bálra meghitták; vagy Béla ezzel vagy az­zal a hires nagy emberrel találkozott egy ebéden: mily gyönyör lakozik az anyák és nőtestvérek szí­veiben, otthon Nyárfalván ! Mint olvasgatják s em­legetik a fiatal Nagyreményű leveleit! Mennyi tárgy van ezekben a falusi beszélgetésekre, s mennyi alkalom a baráti gratulácziókra! A máso­dik télen Pen, igen rövid időre, hazajött, s föl­­vidította az özvegy szívét, és derűt hozott a magányos fairpaksi lakba. Helen egészen egyedül élvezte fiát; Laura oda volt az öreg Lady Rock­­minsternél; Clavering Park népei távol voltak; a ház kevés régi barátja, d­rs. Portman úrral élü­kön, meglátogatták Pent, s kitűnő tiszteletet tanú­sítottak iránta. Anya és fia között csupa szeretet, bizalom, ömlengés volt minden. Legboldogabb két hete volt ez az özvegy egész életének, talán mind­­kettőjökének. A boldog idő csak nagyon is hamar tovatűnt, s Pen visszatért a munkás világba, s a szelíd özvegy egyedül volt ismét. Elküldötte Arthur pénzét Laurának — én nem tudom, hogy ez ifjú hölgy miért ment el hazulról éppen akkor, mikor Pen eljött, s nem tudom, Pent jobban boszantotta, vagy megkönnyebbítette-e távolléte. Pen ezidőben saját érdemei folytán s nagy­bátyja bemutatásai által, meglehetősen járatos volt a londoni társadalomba, s ismerték úgy az iro­dalmi, mint az előkelő körökben. Az előbbiek kö­zött nem kevéssé váltak előnyére fensőbb össze­köttetései ; úgy tekintették mint egy ifjú urat, ki­nek jelenleg jó módja s jövőben még jobb remé­nyei vannak, ki a maga gyönyörűségére irogat, s ennél nagyobb ajánlás nem lehet egy ifjú irodalmi aspiránsra nézve. Bacon, Bungay és társaik büsz­kék voltak czikkeit elfogadni. Mr. Wenham ebédre hitta! Mr. Wagg jó szemmel nézett rá, s mind­ketten elbeszélték, hogy találkoztak vele előkelő házakban, a­hol őt szivesen fogadják; mert nem törődtek mostani vagy jövőbeli vagyoni állapotá­val ; mert megjelenése és modora jó volt; s mert okos ember hírében állott. Végül meghitták az egyik házba, mert látták a másik házban; s igy a fiatal ember nem csekély változatosságát lát­hatta a londoni életnek: megismerkedett minden­féle néppel a Paternoster Rowtól kezdve a Pimli­­coig, s épp oly otthonos volt a mayfairi ebédlő­termekben, mint azokban a korcsma-szobákban, hol néhány írótársa össze szokott gyűlni. A londoni évad most teljes díszében virágzott, s a divatos lapok bő tudósításokat hoztak a disz­­lakomákról, estélyekről és bálokról, melyek a finom köröket megélénkítették. Felséges uralkodónk lel­ket tartott termeiben a St. Jamesben; a clubok ives ablakai tömve voltak tisztes vörös­ arczú, uj­­ságot­ olvasó úri­emberek fejeivel; a Serpentineen végig ezernyi kocsi robogott; századokra menő lovas dandyk poroszkáltak a Rotten Town , szó­val, a városban volt mindenki; s Pendennis Arthur őrnagy, a­ki valaki volt, természetesen nem volt távol. Feje csinos bandanna-kendőbe kötve, sovány teteme pompás török pongyola-köntösbe burkolva — elkép­ült a derék ur, egy bizonyos reggel, kandallója előtt, lábait langyos fürdőben melen­getve, mialatt reggeli teáját szürcsölte, s Morning Post-ját olvasgatta. Nem tudott volna szembeszállni a nap változandóságaival két óra húszat tartó toi­­letteje, reggeli teás­csészéje s Morning Post-ja nél­kül. Azt hiszem, senki sem tudta a világon, Mor­­ganon kívül, még a Morgan gazdája maga sem, hogy milyen gyönge és öreg kezdett lenni az őr­nagy úr, s mennyi számtalan aprólékos kényelemre volt szüksége. Ha a férfiak, mint szokásunk, gúnyosan mo­solyognak egy vén szépség mesterkéltségén, pirosí­­tóján, illatszerein, fürtöcskéin, azokon a számtalan, s mi előttünk ismeretlen, stratagémákon, melyekkel állítólag orvosolja az idő pusztításait és tatarozza azokat a kecseket, a­melyektől az évek megrabol­ták : a hölgyek, föl lehet tenni, szintén tudják, hogy a férfiak épp oly hivalkodók, mint ők, s hogy Az őstörténelmi és em­­berlani congressus teljes ülése. (Szeptember 11.) Az ősrégészeti congressus ma tartotta utolsó ülését, melyen Franks angol tudós elnökölt. Az első előadó Dr. Schreiber volt, ki „az emberek kö­zéptermetéről Magyarországon“ czímmel olvasott fel egy dolgozatot. Ő azt hiszi, hogy anthropológi­­ailag sokkal jobban lehet az itteni nemzetiségek eredetét kutatni, mint nyelvészetileg. Adatait az ujon­­czozások alkalmával gyűjtötte. Főbb adatai követ­kezők : a magyarok középmagassága 1.619 m., a Magyarországon lakó németeké­s szlávoké 1.646, a zsidóké 1.631, a belgáké 1.645, a francziáké 1.737, az olaszoké 1.620 m. E szerint a magyarok alacsonyabb termetűek, legközelebb állanak hozzá­juk az olaszok. Utána Dr. Kop­erniczky értekezett a Lengyelországban talált régi koponyákról. Ezen ko­ponyák túlnyomó részben dolichocephalok. Felkéri a tagokat, nyilatkozzanak, vájjon más országokban is ez volt-e az uralkodó fejalkat. Dr. Kollmann ezen észleletet igen fontosnak tartja, miután ebből teljesen bebizonyodik, hogy az őskorban Német-­s Lengyelországban ugyanazon vagy legalább rokon nép lakott. Broca állítja, hogy Francziaországban szintén túlnyomó a dolichocephalok száma, éjszakán azonban vegyesen brachocephalok is fordulnak elő. Schaffhausen éjszakról mikrocephalokat mu­tat fel. Schmidt Waldemar a Közép-Európában a történelem előtti időkben divatozott temetkezési eljárásról beszél. B. Nyáry az aggteleki barlang­ban talált embercsontokról értekezik, s azoknak helyzetéből azon következtetésre jött, hogy azon csontok a vaskorszakból valók. Bertrand franczia múzeumi igazgató a kü­lönféle történet előtti korszakokról értekezik és Euró­pa archaeologiai térképén kimutatja az egyes koro­kat bizonyító tárgyak fő lelhelyeit. Az előadások ezennel befejeztetvén, elnök az ülést egy negyedórára, melyből közel fél óra lett, megszüntetvén, Pulszky elnöklete alatt 11­ 1-kor a zár ülés nyittatott meg. Mindenekelőtt indítványozza, hogy Quatre­­f­rag és az állandó bizottmány tagjává választassák. Egyhangúlag elfogadtatott. Kimondatott ezután, hogy a jövő gyűlés ideje kivételkép a párisi kiállí­tás miatt ne 1878-ban, hanem 1879ben legyen, s hogy helyének megállapítása az elnökségre s a köz­ponti választmányra bízassák, miután Moszkvából, hol azt tartani szándékoltatok, azon válasz érkezett, hogy ott a gyűlést megtartani lehetetlen. Broca és tár­sai a központi választmány oly átalakítását óhajtják, hogy abba az elnökök s a volt gyűlési választmány is bevezessenek. Ezen indítvány a jövő congressus első tárgya leend. Ezután Pulszky a congressus nevében kö­szönetet, mond azon társulatoknak és egyeseknek, kik a congressust megajándékozták. »W o r s a a e meleg köszönetet mond a magyar­­országi társulatoknak és egyeseknek, kik gyűjtemé­nyeiket a congressus alkalmával fölküldötték s igy tág mezőt nyújtottak ezen tudomány művelőinek új tapasztalatok szerzésére. A congressus tagjai mindkét indítványt taps­sal fogadják. ,■ Most Capellini emel szót. Köszönetet mond mindenekelőtt a kitűnő (illustre) elnöknek, Römer főtitkárnak (a tagok felállva élénken tapsolnak), a szervező bizottság tagjainak (újabb élénk taps) s mindazon törvényhatóságoknak, melyek a congres­sust, kirándulásai alkalmává­, oly szívélyesen fogad­ták (taps), végül a nemes magyar nemzetnek; „az itt eltöltött napok, úgymond, feledhetlenek lesznek a congressus tagjainak, s azért nem , adien“-t, ha­nem „au revoir“-t kiáltok búcsúul“ (Általános élénk taps). Pulszky megindult hangon szól néhány végső szót. — Önöket, uraim — úgymond — ma­gyar szívélyességgel fogadták itt, s önök ezt a vi­lágfi (homme de monde) nyíltságával viszonozták. Ittlétek új korszakot jelez hazánkban az őstörté­nelmi és embertani tudományok terén. Midőn kö­rünkből eltávoznak önök, nem tudósok, barátok vál­nak el tőlünk, s arra kérjük önöket, hogy őrizzék meg Magyarországot szíves emlékezetükben (Meg­újuló általános taps). Az ülés be van zárva. 1 órakor szétoszlottak a tagok, kik holnap a magyarabbényi útra indulva, végleg eltávoznak körünkből. Kisérje útjokban a jó szerencse, mely ha­zánkba hozta volt őket, s legyenek szószólóink a rágalom, és barátaink az agyarkodás ellen, úgy, amint tapasztalhatták, hogy mily kevéssé érdemei­nk meg egyiket is, másikat is. VIDÉK. A jászkun­-szolnokin­egyei gyűlésen tör­­tén­tekhez. Jászberény, szept. 9. (T. E.) Folyó hó 4-én tartotta Jász-Nagykun- Szolnok megye alakuló közgyűlését Szolnokon a S­cheftsik-féle arénában. Nem volt szándékom e gyűlés mikénti­­lefolyását ismertetni, már csak azon egyszerű okból is, mert az ember nem igen szeret az oly dolgokról beszélni, melyek benne kellemet­len érzést keltettek. Minthogy azonban az „Egyet­értés“ f. hó 6-iki, nemkülönben a „Pesti Napló“ f. hó 8-iki számában megjelent szolnoki levelek azt hirdetik, miként a közgyűlés azon határozatával, melyben a f. hó 25-iki közgyűlésnek Jászberény­ben leendő megtartása mondatott ki, Jász-N.-Kun- Szolnok megyének egybeolvasztott népei között az egyenetlenség magvai hintettek el; szer­kesztő úr szives engedelmével bátor leszek e köz­gyűlés mikénti lefolyásának rövid rajzát adni, hogy láthassa az olvasó, foglalja-e magában az egyenet­lenség magvait a kérdéses határozat ? Térjünk hát a dologra. A főispáni megnyitó beszéd,­­ továbbá a Horthy István és Pap Mór bizottmányi tagok ré­széről mondott szívélyes üdvözletek után, felolvas­tattak a m. kir. belügyminiszternek a megye mikénti átalakulására vonatkozó rendeletei. E rendeletek egyikében utasítva lett a törvényhatóság megala­kítása végett f. szeptember hó 20—25-ik napjaiban közgyűlés tartására. Ezen miniszteri rendeletből kifolyólag, Pap Mór karczagi biz. tag azon indítványt terjesztő elő , miszerint tekintve, hogy az új megye székhelyé­nek a gyűlés megtartására alkalmas helyisége ez idő szerint még nincs,­­ tekintve továbbá hogy egy rendszeres közgyűlési levéltár kéznél tétele nélkül képzelni is alig lehet, s miután a megyei levéltár még mindig Jászberényben létezik, „mondja ki a közgyűlés, miszerint az itt elősorolt indokok alapján a szeptember 25-ei közgyűlést Jászberényben kívánja megtartani.“ Horánszky Nándor szolnoki biz.­tas a tett indítványban törvénysértést lát, s erősen hangsú­lyozta, miként az indítvány törvénytelen voltánál fogva még tanácskozás alá sem bocsátható; hivat­kozik továbbá az 1876. évi 33-ik t. ez. 8-ik §-ára, mely azt rendeli, hogy a feloszlatott törvényható­ság, ha közigazgatási czélokra használt épületei vannak, mily arányban járuljon az új építkezés költségeihez, s e­b­ból azon következtetést vonja, hogy ha a törvényhozásnak czélja lett volna a tör­vényhatósági közgyűlés tartását máshol is megen­gedni, mint a székhelyen, arról e szakaszban tüze­tesen intézkednék. Horánszkynak szavaira Király Alajos r.­apáthi bizottsági tag felelt megjegyezve, miszerint a jász­nagykun népet legkevésbbé sem lehet törvénysér­tés szándékával vádolni akkor, midőn a törvény iránti határtalan tiszteletből oly nagy számmal jelent meg a közgyűlés helyiségéül szolgáló s a törvény­hatósági bizottság méltóságán oly alul álló fa­bódéban ! Jogosultak voltak Király Alajos e szavai, mert igaz ugyan, hogy a jász nép százados szék­helye megtartása érdekében minden rendelkezése alatt álló nemes eszközt felhasznált, de a­mily erő­sen küzdött ezért, épen oly önmegadással hajtotta meg fejét a törvény parancsszava előtt. A vita, melyet a különben is jelentéktelen indítvány Horánszkynak szavai folytán­­ előidé­zett, már-már elkeseredetté vált, midőn főispánunk tapintata annak véget vetvén, az ülést felfüggesztő, s az indítvány feletti szavazást másnap 9 órára tűzte ki. Eddig a gyűlés. A­mik ezután a szolnokiak értekezletéből kikerültek,­­ már csak mumus volt. Ugyanis szolnoki testvéreink azt híresztelték, hogy a többször említett határozatot a belügyminiszter megsemmisítendi; mi azonban bízunk a belügymi­niszter úr igazságszeretetében, és erősen hiszszük, hogy ő, — ki ismeri az új székhely ez idő sze­rinti viszonyait — nem lát törvénysértést a fen­tebbi határozatban — s méltányolni fogja egy tör­vényhatósági bizottmány tekintélyes többségének határozatát. Az előadottakból, nem tudom bírja-e valaki kiokoskodni az egyenetlenkedés elhintett magvait. Én részemről nem. De még jó akarattal nem is le­het, sőt biztosítom szolnokmegyei testvéreinket, miként a visszavonásra és egyenetlenkedésre a jász-nagykun nép sohasem fog alkalmat szolgál­tatni. A KELETI HÁBORÚ. A harcztérről. A reggeli táviratok után alig van e czim alatt föl­jegyezni valónk, s Alekszinácz alól éppen semmi. Zajcsár alul van a „N. fr. Pr.“-nek egy távirata, mely szerint 6-án 9 szerb zászlóalj két hadoszlopban megtámadta a Zajcsár előtti tö­rök előőrsöket. Ozmán pasa 7 zászlóaljat küldött ellenök Hasszán és Juszuf dandárnokok vezetése alatt. Igen élénk harcz után a szerbek teljesen megverettek, s futásnak eredtek, számos halottat és sebesültet hagyva hátra. A törökök vesztesége csupán 30 sebesültet tesz. A J i­mp­ic­s megveretéséről szóló szombat esti magántáviratunkat ma megerősítik a többi la­pok értesülései is. A honvédelmi minisztériumba szintén Mitroviczból érkezett távirat, mely azt je­lenti, hogy a bjelinai törökök e hó 9­ ikén több helyen átlépték a Drinát s a szerb sereget meg­verték. Zágrábból is írják, hogy a határi főparancs­noksághoz tegnap jelentés jött, hogy a szerbek 8. és 9-ike közt megverettek és Sabáczba visszaszo­­rittattak; 10-ikén azonban erősítést kapván, a tö­rököket újból megtámadták. A montenegrói harcztérről a „P. Ll.“- nak Cattaróból tegnapról a következőket je­lentik : A török csapatok tegnapelőtt korán reggel a podgoriczai megerősített táborba vonultak, azután hadi rendben , akiéig nyomultak előre, de ez csak tüntetés volt, mert némi ágyúzás után már 10 órakor visszatértek. Scutariból pedig jelentik, hogy oda nagyszá­mú sebesült török katona érkezett, mindnyájan e hó 7-én Szpucznál harczoltak. Az ütközet ki­meneteléről a törökök nem nyilatkoznak. Trebinyé­­ből török csapatok vonultak Banyani felé, útjuk­ban mindent elpusztítottak. A koszterovói és a dobricsevói kolostorok földulattak. 8 án ismét 10 arab zászlóalj nagy lőszerkészlettel és két tábor­nokkal érkezett Trebinyébe. Mukhtár pasa elsán­­czolt állásban még mindig a határ hosszában tá­boroz. A békeactió. A hatalmas fenyegetőzés, mely a porta vála­szára praedestinálva látszott, szépecskén megeny­hül, elesi lapul. A „P. Ll.“-nak sietve jelentik, hogy a hatalmak képviselői Konstantinápoly­ban kijelentették, hogy a portának egy­előre bizalmasan közlött béke­követe­­lései megvitathatók. Az idézett lap aztán csupa üres combinatiónak jelenti ki az orosz fe­nyegetésekről szóló híreket. „Oroszország a fegy­verszünet kérdésében nem is volt első­sorban en­­yagírozva, mert a fegyverszünet iránti javaslat Angliából indult ki, a többi kabinetek csak csatla­koztak hozzá. Az angol és osztrák-magyar befolyás tehát, mint látszik, kétfelé érvényesítette magát: a por-­ tára és a hatalmakra. A félhivatalos „Montagsrevue“ is jobb szemmel kénytelen nézni Törökországra s kijelenti, hogy a porta követelései minden újabb békezavarás elleni garantiák iránt teljesen jo­gosult, s e tekintetben mindennemű engedmények fognak létezni. A „Tagespresse“ egy 9-iki londoni távirat alapján következő értesülést közöl: „Sir Elliot és Zichy­er fáradozásainak — megvitatható békefeltételek iránt—kilátásuk van az eredményre. A porta is hajlandó, rövid időtartamra fegyverszünetet adni, mely egyrészről az európai diplomatia kívánságát kielégíti, másrészről nem jár azon veszélylyel, hogy a szerbek fegyverkezését lehetővé tegye.“ E közlemény — írja a „T.“ -t megfelel az utóbbi napokban mindig határozottabban nyilvánuló ténynek, hogy az osztrák-magyar diplomatia a pos­tánál nagyobb tért és befolyást foglalt el. Minden­esetre jogos azon várakozás, hogy a török állam­férfiak, az utolsó pillanatban, a jó szándékkal föl­ajánlott tanácsokra hajlani fognak.“ Így állván a dolgok a törökök ádáz ellen­sége, a szintén félhivatalos „Presse“ sem zárhatja el szívét a szelidebb érzelmektől, s ma­­gyén beszél: „Amint eddig tudva van, a porta oly föltételektől teszi függővé az ellenségeskedések beszüntetését, melyek a békekötés mellett va­lóban kezeskednek; ezen garantiák határa te­kintetében a hatalmak teljesen megegyeztek, és a­mit Milánnak a tróntól való megfosztásáról, továbbá új fejedelem választásáról beszélnek, annak semmi alapja sincs; a porta nem is nyilvánított eddig ily követelést, de azt a hatalmak sem fo­gadnák el. De úgy látszik, a porta még­is súlyt fektet a békealkudozások némi formalitására, a­mennyiben Milán fejedelem új beigtatását követeli, és a béke föltételeit azon fermánba is be akarja fog­lalni, mely által a fejedelem megerősíttetik; e fermán lesz a tulajdonképeni békeokmány. Mert a béke­kötésnek más módja, a porta szerint, Szerbiának hadviselő fél gyanánt való elismerését vonná maga után. De, hogy ezen eljárási módozat Szerbiának közjogi helyzetén semmit sem változtathat, eziránt egyértelműek a hatalmak. Itt hangsúlyozandó, hogy Anglia a párisi szerződést aláírt többi hatalmak­kal egyetértve működik, sőt befolyása a török ál­lamférfiakra határozottan a legnagyobb. Monte­negrót illetőleg a viszonyok már nem oly egy­szerűek mint Szerbiánál. Miklós fejedelem követeli, hogy őt mint hadviselő felet és nem mint vasal­­lust tekintsék. A porta és Montenegro közt kö­tendő béke föltételeiről még ma sem lehet hallani semmit.“ Íme a törökök kegyetlenkedéseit nagy gau­­diummal kürtölő orgánum megszelídült szava, s az angol ellenzékben is, melyet éppen most tüzel Gladstone és táborkara a kormány és a törö­kök ellen, aligha csakhamar be nem áll a fordulat. Forster, volt miniszter, mint említettük Törökor­szágba ment, hogy személyes tapasztalataival táp­lálja az angol humanisticus érzelmek indignatióját, egy levelében (írja a „P. N.“), melyet egy Buda­pesten időző előkelő angolhoz intézett, azt írja, hogy azok után, miket Bolgárországban látott, koráb­ban vallott nézetei a törökországi kérdésről sokban megváltoztak. Azt ugyan bajos e szavakból kitalálni, hogy melyik né­zetét változtatta meg Forster úr, azt-e, melyet tár­saival együtt a „Daily News“ agitatiója folytán hirdetett, vagy azt, melyet, szintén társaival együtt, akkor vallott, mikor a kormányon volt. Az angol ellenzéki körökben uralkodó hangulat azonban va­lószínűbbnek tünteti föl az előbbi suppositiot. A porta követeléseit illetőleg a „N. fr. Pr.“-nek következő értesülései vannak. A tö­rök követeléseknek azon alapeszméje van, hogy Szerbia elől el kell zárni a lehetőséget, miszerint a porta ellen újólag fellázadhasson, és a török tartományok részére a felkelés fészkévé legyen; ez oly czél, melyre a többi hatalmak is a pacificatio neve alatt hasonlóképen törekednek. Nemcsak Orosz­ország, de a porta is megváltoztatni akarja a pá­rizsi szerződést és a Balkán félsziget népei­nek politikai helyzetét, és felfogható, hogy Kon­stantinápolyban azon véleményben vannak, hogy ezért nem szükséges, hogy a török uralmat a köz­vetett vagy közvetlen orosz despotismus váltsa föl. Hogy a porta Milán fejedelmet letenni akarná, ámbár eleinte tápláltak ily szándékot, és Konstanti­nápolyban Milán fejedelmet mint lázadót meg akarták fosztani trónjától, ezt a török fővárosból érkezett legújabb tudósítások szerint kétségbe von­ják. Csak azt kívánják, hogy vesse alá magát a feltételeknek melyek alatt fejedemi trónját újra el­foglalhatja. A fejedelemnek uj beiktatását azért he­lyezik a békeföltételek élére, mert az ozmán kor­mánykörök csak ily módon látják biztosítva a ki­kötendő föltételek teljesítését. A­mi egyébiránt a porta föltételeit illeti, hi­vatalos közlés ezekről még nem volt. A lapok,mint eddig is láthattuk, derure-borura közölnek minden­félét; a valóhoz legközelebb járónak jelzik a „Köln. Ztg.“ 7. pontból álló értesülését, melyet ma reggeli lapunkban közöltünk. A „N. W. Tbl.“ honnan ve­szi értesülését, azt könnyű megítélni, midőn Belg­­rádból kapja a porta következő föltételeit: 1. Milán fejedelem detronisatiója és új szerb fejedelem választása. 2. Belgrád, Szendrő, Szabács

Next