Ellenőr, 1876. december (8. évfolyam, 332-360. szám)

1876-12-01 / 332. szám

adjegyek és az érték egységét fentarthatja, és ezen kívül a privilégium megnyerésében kér, ön­­j­ó­ló és különböző törvényhozási alapokon nyugtó­­­­­ormánytól függ, hogy igy a maga részéről­­ tárgyalási alapot nyújtson. Hogy ezen kötelesség­­­gépek­ öntudatával bír, kiviláglik a bank belátó- ]­oásának 2. pontjából, melyben a bank vezetői „ lényegesen m­­ás alapokról“ beszélnek, miáltal­­ egyszersmind azon kötelezettséget is elvállalják,­­ hogy ezen lényegesen más alapokat ki is jelöljék.­­ Feltehető, hogy a tárgyalások, melyeket a cabine-­­­tek nagy önmegtagadással, de az osztrák bank­­ eddigi szolgálatainak jogos tekintetbe vételével­ most megkezdeni fognak, legközelebb ezen irány-­­­ban fog megindulni, mert különben a kormányok csak a sötétben tapogatódznának az iránt, hogy mit kíván tőlük a bank maga részéről. A régi bankstátus föntartásának lehetőségére még a leg­tovább menő bankkörök sem gondolnak, mert azon körök sem ignorálhatják egyszerűen az utolsó tíz év eseményeit, de nem is tetethetik, hogy nem tud­ják, hogy Magyarország 1867 óta teljesen egyen­jogú factora a monarchiának“. Ez igen szép biztatás, de köszönjük. A bank által felállítandó statútumot, mint már tegnap is megjegyeztük, mi sohasem fogjuk tárgyalni. A phylloxera-irtás kérdésében. .. szerkesztőség! Látván, hogy van az or­szágban, a­ki nem fél a szájas kontárhősök lár­májától, hanem a a közdolgokban meg meri mon­dani az igazat, érdekes adalékul a phylloxera-kér­­désben elbeszélem saját tapasztalataimat. Egyszer a pancsovai szőlőkbe vetődtem, ahol éppen az emberek nagy lármára csoportosultak össze. Engem is oda vitt a kíváncsiság s azt lát­tam, hogy több katona vagy csendőr­ féle s még vagy 20—30, kapával s egyéb szerszámmal ellá­tott egyén minden szakértő nélkül az egybeesődült nép lármás kíséretében szedegette a szőlőtőkékről a levelet; a pandúrok meg a munkásokkal kutat­ták s keresték a phylloxerákat, azután kijelölget­­ték a pusztításnak szánt helyeket. Ismeretlen lé­vén, s különben is a nagy tolongás miatt nem jut­hatván a kutatók közelibe, azzal voltam kénytelen megelégedni, hogy a nyomuk után jártam, s vizs­gáltam az irtásra kijelölt tőkék leveleit, de rajtuk semmi phylloxerát nem találhattam. E közben egy szőlő­gazda, a­ki fakereskedő különben, körülbelől a következőleg szólított meg: Uram, hiába keresi a pusztító rovarokat, mert szőlőinket nem azok, hanem a kormányunk által kiküldött emberek pusztítják ; az én szorgalmammal művelt szőlőmet is, mely egész gazdaságomat képezte, s nem ad­tam volna oda, nem tudom, mennyi pénzért, ezek pusztították el. Azután a szegény öreg elbeszélte, miként keletkezett a phylloxera és ottléte miként fedeztetett fel, tudniillik az odavaló sörfőző által. Neve emlékezetemben maradt, mert az Összecső­dült csoport folytonosan azt kiáltozta: „Weifert hozta be Olaszországból szőlővesszőkkel, s ő volt a legelső, a­ki a pusztító bogarak létét feljelen­tette nem azért, hogy az ő szőlője pusztíttassék *), hanem azért, hogy a szegények elpusztuljanak.“ Weifert szőlőjében mégis csak a termés leszedése után történt irtás s annak is csak egy részében. Egyébiránt — jegyik meg az öreg, — ez nem is oly pusztító rovar, mely azelőtt itt ismeret­len lett volna, hanem mi amint észre vettük létét, is szőlőnk ide-oda kihaltát, a tőkék közé azonnal zöldséget ültettünk, és ezekre a rovar áthúzódott, mert a rovar jobban szereti a zöldséget; még azon év alatt elveszett, mi pedig a hiányzott tőkéket kipótolván folytattuk gazdaságunkat, m­íg jelenleg a nélkül, hogy a tőkéken vastagabb levél, az ilyen­ben szokott phylloxera fejleni — és kikelni, felfe­deztetett volna, 8 évre eltiltottunk a szőlő ülte­tésétől. Tettem azután hozzá több kérdést, hogy mért nem panaszkodtak a kormánynál stb. . . .? Azt kaptam feleletül, hogy az is megtörtént, de pana­szukra válasz nem érkezett, az ügyvédjük indít­ványba hozta a személyes megjelenést, ez azonban a kivánt költség hiánya miatt elmaradt. „De mit is végezhetnénk mi szegény emberek a gazdagok és az érdekeiket féltő szakértők ellenében!?“ lett az öregnek feleóhajtott kérdése. Én az elmondottakat semmibe sem vettem, mert természetes kifakadásnak tartottam, mi egy megkárosított ember érzékenységéből eredhetett. Most is azt hiszem, hogy ez érzés belejátszhatott. Azonban olvasván egy helyütt, miként Spa­nyol- és Németországban? a szakértők kukoricza közbeültetésével irtják a phylloxerát a­nélkül, hogy a szőlőtőkék kiirtására gondolnának, s olvasván az irtás ellen az „Ellenőri-ben Herman Ottó fel­szólalásait, nem mulaszthatom el az elmondottakat közölni, melyeket az öreg fakereskedő elő­adott, meg azt, hogy a zöldség közbeültetése által, a pusz­tító rovar elfojtható. Első teendője az lenne tehát a kormánynak, hogy a pancsovai phylloxera-irtó küldöttség mun­káját hagyassa abba, s eddigi d­igáit a legszigo­rúbb vizsgálat alá vétesse, és azokat az embereket, a kik csalók netalán s mások kárára nyerészked­nek. Ítéltesselek Utas, hogy egy félmértföldet gyalogoljon, és becses egész­ségére való tekintettel, nem lehetett volna magára hagyni, hogy dajka nélkül kocsikázzék . Helén nem őrködhetett Warrington úr fölött is, s nem volt joga megakályozni ezen urat abban, hogy Londonba menjen, ha dolgai odahívták. Sőt, ha elmegy és ottmarad vala, az özvegy talán, ő tudta, miért, örült volna rajta; de elnyomta ezen önös kíván­ságát, mihelyt fölismerte vagy megvallotta ezt ma­gában, s megemlékezve Warrington nagy figyel­mességéről és szolgálatairól és fia iránti állhatatos barátságáról, úgy fogadta őt, mint majdnem csa­ládja tagját, szokott mélabús nyájasságával és alá­zatos megnyugvásával. De mégis, egy reggel, mi­kor dolgai a városba hívták, az özvegy kitalálta, hogy mi járatban van Warrington, s hogy azért ment Londonba, hogy hírt hozzon Pennek Fanny felől. Arthur el is beszélte volt barátjának, bőveb­ben, hogy minő kalandjai voltak Fannyval, s hogy mily érzelmeket táplált iránta. Hálát adott isten­nek, hogy megmenekült a veszélytől, mire Warring­­ton szívből mondta rá az Ament, hogy nincs va­lamely nagy hibája, melyet önmagának szemére vethet, a­mi a leány iránti magaviseletét illeti; de hogy, ha már elválnak, a­mint kell is, szeretné, ha Isten­ áldjont mondhatna neki s remélhetné, hogy Fanny jószivvel fog róla megemlékezni. E társal­gásban Pen annyi komolysággal s annyi megindu­lással beszélt, hogy György, ki szintén, s a leg­erélyesebben, a válás mellett nyilatkozott, attól kezdett tartani, hogy barátja nincs olyan jól meg­gyógyulva, mint a­hogy’ dicsekszik vele; és hogy, ha ezek ketten még egyszer összekerülnének, az egész veszélylyel és kisértéssel újra meg kellene küzdeni. És minő eredménynyel ? — „Nehéz a küz­dés, Arthur, és könnyű az elesés“, mondá War­rington , „s nekünk szegény nyomorékoknak leg­jobb bátorságunk az, hogy fussunk a veszély elől. Nem az volnék, a mi most vagyok, ha úgy csele­kedtem volna, a­mint prédikálok.“ (1*1. folyt. kev.) ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése november 3- án. Elnök : G­gczy Kálmán. Jegyzők : Horváth Gyula, Molnár, Orbán. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kál­mán, Perczel Béla, Széll Kálmán, Trefort, Péchy. Az ülés d. e. 10 órakor kezdődik. Elnök, miután a tegnapi ülés jegyzőkönyve hitelesíttetett, jelenti, hogy Lukács Béla és Molnár Antal képviselők azon indítványukat, melyben Szolnok-Doboka megye székhelyéül Szamosújvár vá­rosát kívánják kijelöltetni, visszavonták ; ennélfogva ezen indítványnak indokolás végetti felvétele elesik. Bodkross Elek bemutatja az igazságügyi bizottság jelentését a nagyszebeni kir. Teréz-árva­­ház, a károlyfehérvári káptalan, valamint a nagy­szebeni és brassói sz­­fereuetrendű zárdákat illető királyi alapítványi járulékok fejében kért póthi­telről szóló törvényjavaslat tárgyában. A­­javaslat az osztály­tárgyalások mellőzésé­vel fog napirendre tűzetni. Az állandó igazoló bizottság véleményes je­lentése alapján Stoll Károly Szatmár megye, Nagy- Bánya választó kerületében megválasztott országos képviselő a szokásos 30 nap fenntartásával igazol­­tatik és az 1-ső osztályba soroztatik. Következik a napirend: A földművelés-, ipar­és kereskedelmi minisztérium költségvetése tárgya­lásának folytatása. Szalay Imre a gazdasági tanintézetek c­í­­ménél hangsúlyozza a szőlőművelés és bortermelés szükségességét. Utasítattni akarja a kormányt, hogy intézkedjék a szőlőiskola és borkísérleti állomás felállítása iránt. Remete Géza nem helyesli Szalay javasla­tát, mert nincs pénzünk főleg oly intézetek felállí­tására, melyeket a magán­szorgalom pótolhat. Fel­szólal a m.­óvári gazdasági akadémia német tan­nyelve ellen, melyre nézve a kormány a ház régi intenzióit nem teljesíti. Polemizál a Horánszky ál­tal tavaly a német tannyelv ellen fölhozott argu­mentumok ellen s beszédét azzal fejezi be, hogy határozati javaslatot ad be a német tannyelv mel­lőzésére. (Helyeslések.) Trefort Ágoston vallás- és közoktatási mi­niszter, mint a kereskedelmi minisztérium vezetője: T. ház ! Többféle tárgy hozatott itt szóba. Külö­nösen Szalay J. képviselő úr a borászat ügyéről nagy tárgyismerettel szólt, és én tökéletesen egyet­értek vele arra nézve, hogy a borászat Magyaror­szágban igen fontos közgazdasági érdek, de taga­dom, hogy a kormány azt figyelmére nem méltatja, hisz épen a költségvetés tárgyalásánál méltóztatott a képviselő úrnak hallani, hogy a diószeghi és budapesti vinczellérképezdékre 8000 és 10.000 frt van előirányozva; továbbá tudjuk, hogy létezik, ha nem is forma szerinti országos, de tényleg orszá­gos szőlőiskola Budán, melyet az állam subventio­­nál, s hogy általában a kormány nagy figyelmére méltatja ezen ügyet. Hogy a mi borászatunk s kü­lönösen a kivitel nem képes azon dimensiókat nyerni, melyekkel az Francziaországban bír, annak valóban nem a kormány az oka, de az ok a tár­sadalomban rejlik, azaz abban, hogy maguk a gaz­dák, kiknek érdekében volna kitűnő borokat pro­­dukálni és a kereskedők, kiknek borokat nagyobb mennyiségben kellene tartaniok és kivitelképes bo­rokat a külföld rendelkezésére bocsájtani, az igé­nyeknek nem felelnek meg. Ezen tevékenységet, mely a társadalmat illeti meg, a kormány nem fogja pótolhatni. Nem a magas vámok képezik az aka­dályt, hanem az, hogy nem produkálunk oly boro­kat, melyek hivatva vannak a kivitelre; de ha ilyen borokat produkálunk, akkor a kormány segé­lyezése nélkül is lesz azoknak kivitele. Elvben talán nem volna a t. képviselő úr ha­tározati javaslata ellen kifogásom, de a mai viszo­nyok közt feleslegesnek tartom, sőt veszedelmesnek is tartanám országos költségen szőlő­iskolát felállí­tani éppen akkor, midőn a philloxera mutatkozik és a mint értesítőnek éppen Klosterneuburgból ter­jed. Nem fogja tehát a t. képviselő úr rész néven venni, ha — intenzióját ugyan méltányolva — a t. házat arra kérem, hogy határozati javaslatát ne méltóztassék elfogadni. A mi Remete képviselő úr felszólalását illeti,­­ nagyon kikel a kormány ellen, hogy nem hajtja végre a t. ház határozatait. A kormány végrehajtja azon határozatokat, melyeket végrehajtani lehet, és azon időben, a­mikor végrehajtani lehet. A t. ház nem hozza a határozatokat azon intenzióval, hogy bizonyos ügyekben a határozatok, ha mindjárt ká­rára van az államnak, rögtön végrehajtassanak, ha­nem azért hozza, hogy azok a kellő időben végre­hajtassanak. Épp úgy vagyunk a gazdasági tanin­tézetekkel. Nem akarom most fejtegetni azon kér­dést, vannak-e felesleges gazdasági intézeteink, melyeket meg kellene szüntetni, hanem azt tudom, hogy éppen ezen intézetekre nézve a kormánynak az illető városokkal és helységekkel szerződései vannak, melyeket egyik napról a másikra felbon­tani nem lehet. Másodszor igen könnyű egy intézetet felállí­tani, de megszüntetni rendkívül nehéz. Nekem ta­pasztalásaim vannak ezen ügyben azon intézeteknél, melyek ressortomhoz tartoznak és méltóztassanak csak nem általában indítványozni, hogy apasztani kell az intézetek számát, hanem megnevezni azokat, melyeket meg kell szüntetni és látni méltóztatnak, hogy mily lelkes felszólalások lesznek az illető lo­­calitás érdekében, épp úgy mint azon utakra nézve történnek, melyek már egyszer állami utak. A lo­cális érdekek oly erősek, hogyha tanintézeteket meg akarunk szüntetni, egész forradalom keletkezik és az aztán visszhangzik itt a képviselőházban is. Ami az óvári akadémiát illeti, a t. képviselő úr tisztán csak a nyelvészet szempontjából szóllalt fel. Nem csak azért kell az óvári akadémiánál parallel cursust megtartani, hogy külföldiek jöjje­nek ide, hanem ilyenek a viszonyok ma, hogy ha mi megszüntetjük ezt a parallel tanítást, össze fog bomolni az egész intézet. Nem a németekért szük­séges, hanem a magyarokért, hogy parallel cursu­­gok legyenek. (Felkiáltások a szélső balon : Miért ?) Egy példát mondok: Egy igen kitűnő tanár, a vegytan tanára, ki a legmelegebb sympathiákkal viseltetik Magyarország iránt, külföldi ember. Én tehát ezen intézet fenntartására nézve a magyar gazdasági tanügy érdekében kérem a t. házat, ne méltóztassék Remete képviselő úr határozati javas­latát elfogadni. Wahrmann Mór előadó Szalay indítványát a pénzügyi bizottság nevében ellenzi, mert ezen indítvány elfogadása új kiadásokat tenne szük­ségessé. Helfy Ignácz nem pártolja e javaslatot, ám­bár elismeri ezélszerűségét, ellenben pártolja Remete javaslatát, mert minden állami tanintézetnél az első, hogy az ország nyelve respektáltassék. Oly tanárt, a­ki a magyar nyelvet nem érti, bármily kitűnő is, nem kellene kinevezni sem. Horánszky Nándor mind pénzügyi, mind kulturális szempontból ellenzi Remete határozati ja­vaslatát. Ha óvárott a parallel előadásokat megszün­tetik, a tanulók száma felénél kevesebbre csökken, a fedezet jó nagy része elesik, s a nemzet kulturá­lis életének egyik gyöngye is megsemmisülne. Ajánlja az eredeti szerkezet változatlan elfogadását. (He­lyeslés.) Kortanai és László elismeri Szalay intenzió­­jának helyességét, tervét ez idő szerint nem tartja keresztülvihetőnek. Igaz, hogy borászatunk nem áll ott, hol állhatna, de mégis nagyot haladt, úgy hogy kivitelünk már milliókra megy ; hogy még nagyobb nem, ők­­ maguk a gazdák, kik nem hall­gatnak a figyelmeztetésre, úgy hogy az okszerű szőlőtermelők számát az ujján megszámlálhatná az ember. A társadalomnak e részben kezdeményező­nek kellene lenni, azután a kormány inkább s czélszerűbben támogatólag léphetne föl.­­ Ami gazdasági tanintézetek leszállítását illeti, szóló ör­vend annak, hogy e tanintézetek száma megszapo­rodott, s inkább gondol a további szaporításra, mint a megszüntetésre. Ott van az egész alföld, melynek — Debreczen kivételével, a­hol ismét spec­iális viszo­nyok vannak — nincs egyetlen gazdasági intézete sem. A magyar­óvári német tanfolyamot fentartan­­dónak véli. A„HQ, Miklós Gyula Remete javaslatát elfogadja, de Szalayét nem, s kéri a minisztert, hogy a bortőzsde költségeit előlegezze. Mocsáry Lajos Remete javaslata mellett szavaz, mert a magyar­óvári uradalom kedvéért nem gondolja, hogy az ország költekezhessék. Szontagh­ Pál (somogyi) elérkezettnek tartja az időt a kétnyelviség fokonként való megszünte­tésére. Egyes kiválóan tudományos férfiaknak meg­engedné még az idegen nyelvű előadást, de foko­zatosan megszüntetné a többi összes tárgyaknál. A magyaróvári akadémia iránti tudományos hitét kü­lönben nagyon megdöntötte Herman Ottó tudós föllé­pése, a­melylyel kimutatta, hogy az óvári akadé­mia tanárai a sáskát sem ismerik meg. Elfogadja Remete indítványát. (Elemi helyeslés.) Tisza László nem fogadja el Remete javas­latát, de sürgeti, hogy a gazdasági tanintézetek gyakorlatibb alapon szereztessenek. Wahrmann Mór előadó előnynek tartja, hogy oly akadémiánk van, melyet külföldiek is látogatnak. Németország mindent elkövet, hogy a saját intézeteihez csábítsa a­kik Francziaországba szándékoztak menni. (Zaj. Helyeslés.) A­mi Szon­­tagh Pál érvét illeti, az inkább logika hián van, mert az a tanár, kit Herman Ottó tudatlansággal vádol, nem német tanár, hanem magyar. (Derült­ség.) A virementet már csak takarékossági szem­pontból is megadandónak véli. Trefort Ágost: T. ház! Bármennyire tisz­telem én is egyes tudósnak a véleményét, mégsem osztozom azon felfogásban, hogy egyes tudós vé­leménye speciális kérdésekben oly befolyást gya­koroljon reánk, hogy mi egy határozatot hozzunk, melynek elfogadásáról egy igen fontos intézet sorsa van feltételezve. Nem láttam Magyarország összes tanintézeteit, de a magyar­óvárit láttam és meggyő­ződtem, hogy ott jeles tanárok szép sikerrel taní­tanak. Megengedem, hogy ha most állítanának fel gazdasági akadémiát, nem hoznának be parallel cursust, de itt ez már megvan, mi azt azon felté­tel mellett elfogadtuk, és ha azt megszüntetjük, egy igen odiosus rendszabályt viszünk keresztül, a­mi a jelen perc­ben nem időszerű. (Mozgás balfelől.) De eltekintve ettől, ha mi a parallel tanítást meg­szüntetjük, tekintve a tan- és pénzerőt, mely ren­delkezésünkre áll, tekintve végre a helyiséget, — mert az igen czél­szerű, hogy a­ Magyar-Óvártt van, kitűinő gazdaságok centrumában — ezen akadémia fel fog bomlani, s azon helyzetben leszünk, hogy nem lesz gazdasági akadémiánk, vagy pedig kény­telenek leszünk igen nagy költséggel új akadémiát felállítani, melynek sikere korántsem lesz oly nagy, mint a magyar­óvárié. (Igaz! Igaz!) Egyébiránt gyakran ismételtetett e házban is, hogy nincs most ideje az experimentatiónak, éppen azért ne experimentáljunk az akadémiával sem (Helyeslés) és igy kérem, ne méltóztassanak Remete Géza képviselő úr határozati javaslatát elfogadni. (Helyeslés.) K­orroczsky, Szontagh véleményét osztja, s azon kérelmét terjeszti elő, hogy a liptó­újvári egészen tót földmivelési iskolában a magyar nyelv legal­ább parallel használtassák. (Derültség.) Erre Trefort kijelenti, hogy informatiót szerez ezen ügy felől, s intézkedni fog. Bernáth szerint, ezen intézetnél az volt a czél, hogy a nép anyanyelvén oktattassék. Szalay és Remete indítványának elvetése mellett az illető tételek elfogadtatnak. Berzeviczy Egyed a lótenyésztési intéze­teknél arra kéri a kormányt, hogy tegye az elő­irányzatot reálisabbá, s iparkodjék, hogy az admi­­nistratióban az előirányzat tiszteletben tartassák. Határozati javaslatot azonban nem ad be. Trefort Ágoston : Az előirányzat és a valódi kiadások közti különbségen nem csodálkozhat az, ki ismeri az alföldi viszonyokat. A bérletek nem fizettetnek meg, minduntalan elengedésért folyamod­nak a bérlők. A pénzügyi bizottság egyébiránt a költségvetés realitása érdekében ezt rectificálta, s e rectificatiót a kormány is elfogadta. Mocsáry Lajos sokalja a lótenyésztési inté­zetek deficitjét, azt hiszi, hogy a kezelésben rejlik a baj. A katonai kezelést tartja egyik okának, hogy a lótenyésztés ily nagy hátránynyal űzetik. Míg azon intézetek katonai kézben lesznek, refor­mokat nem lesz lehetséges keresztülvinni. Az első rovatot, a lótenyésztési központi igazgatásra elő­irányzott 16 869 frtot akkor, mikor a minisztérium­ban erre külön osztály létezik, tökéletesen felesle­gesnek tartja és meg nem szavazza. Tisza László teljesen pártolja a pénzügyi bizottság előterjesztését. Kozma Ferencz, minisztertanácsos a földmi­velés- és kereskedelmi minisztériumban, köszönetét fejezi ki a minisztérium nevében, hogy a lótenyész­tés fontosságát senki kétségbe nem vonta. Felel a tett ellenvetésekre. A katonák szolgálati alkalma­zására vonatkozólag ezeket mondja: Koc­káztatva látná a lótenyész-intézetek jö­vőjét azon pillanatban, midőn tisztán lótenyésztési ügyeket a katonaság kezéből kivenni kénytelenít­­tetnénk. A gazdaságra nézve igenis áll az, a­mi mondatott, de nem azon okból, melyet felhoztak, nem t. i. azért, mintha az a katonaság egy külön státus volna, mely nem függ a minisztériumtól. Azon katonaság, mely igénybe vétetett a ló­­tenyésztési ügyekre nézve, nem csak bizonyos összeköttetésben van a minisztériummal, hanem tőle határozott függésben van. Épp úgy függ a föld­­mivelési minisztérium rendeletétől, mint függ kato­nai életben bármely felebbvalója rendeletétől, és mondhatja, hogy még megkísértve is csak igen ke­véssé volt ezen kötelesség lazítása, s a­mint meg­volt meg is toroltatott (Tetszés), s azt állíthatja, hogy hosszú kilencz éven keresztül 1—3 eset nem mutatkozott, a­melyben közbe kellett szólnia a mi­niszternek, de ha közbe szólt, mindenesetre tekin­télyét helyre is tudta állítani (Tetszés). Ami a pénzügyi tekintetet illeti, megjegyzi, mégis azt kell mondanom, hogy a polgári cselédség sokkal többe került, mert nagyon természetes, hogy a­hol azelőtt 16 katona lakott egy laktanyában, most csak két család lakhatik; a katonai cselédség­nek nem volt földje, mig a polgári cselédségnek kell, hogy legyen; a katonának megvolt minden­napi kenyere, járuléka és eledele, s igy nem volt annyi természetben adandó élelmére. A polgári cse­lédség pénzben, egészben véve azonban mégis többe kerül; mindamellett mégis gratulálhat a kormány­nak, hogy végre sikerült a gazdaságot polgárivá tenni, mert tekintve a munkát, nagyon természetes, hogy a polgári cselédség sokkal előnyösebb. A költség megszavazását még azért is kéri, mert ha még most megnyeri ezen gazdasági ág a kellő támogatást, Magyarország közgazdasági ágainak­­ legtermékenyebb fejlődését éppen a lótenyésztés fogja­­ képezni s nem fogja semmi gyümölcsét oly biztosan­­ meghozni, mint ez.­­ A pénzügyi bizottság javaslata elfogadtatik.­­ Az 5-dik czimen összesen 1.736.253 főt szavaztatik­­ meg. A következő tételek csaknem észrevétel nél­­­­kül megszavaztatnak a bányakapitányságok cziméig.­­ Itt szót emel Szenszaghi Pál (gömöri) és sürgeti a bánya­törvényjavaslatnak minél előbb való beterjesztését és törvényerőre emelését. Trefort Ágoston: T. ház ! A javaslat be­terjesztetett a házba, a bizottság tárgyalta, és is­mét a kormánynak adatott ki, hogy azon észrevé­teleket, melyeket a bizottság tett, fölhasználva, új szövegezésben a ház elé terjeszsze. Ez meg is tör­tént. A bizottság még egyszer tárgyalta és ma ezen törvényjavaslat oly stádiumban van, hogy a legrö­videbb idő alatt a ház elé lehet terjeszteni és ha a háznak idő-oeconómiája megengedi, még ezen idő­szakban tárgyaltathatik. (Helyeslés.) Paczolay János a fémbányaipar szomorú helyzetét említi fel, s sajnálja, hogy ezen állapot orvoslására nem történtek meg a kellő intézkedé­sek. Azt kívánja, hogy a bányatörvénynyel egy­szersmind a bányaerdők és kohók kérdése is elin­­téztessék, mert enélkül a bányatörvény nem lesz kielégítő. A tétel megszavaztatik. A postakiadásoknál (4.672,260 frt) Rotta Károly kérdi a minisztert, vájjon a posta és távírda egyesítésére nézve történt-e elvi megállapodás, és ha igen, vájjon az egyesítés fe­lülről lefelé, vagy pedig alulról fölfelé történik-e, mindenesetre pedig hogy mennyiben nyert a már a múlt évben létrehozott tényleges eredmény kifeje­zést az idei budgetben, s végüll várjon a miniszter szándékozik-e ezen nagy fontosságú ügyben rész­letes előterjesztést tenni a háznak. Trefort Ágoston: Az egyesítés elvével nem hagyott fel a minisztérium, de midőn keresztülvi­telét szándékozott életbe léptetni, nagy nehézségekre akadt, úgy­hogy az intézkedést némileg elodázni kellett, mert csakugyan az alsó fórumoknál sok helyen az egyesítés megtörtént és azt hiszem, hogy a szolgálat érdekében és mindenesetre financziális tekintetben igen üdvös az államra nézve. Egyéb­iránt azt hiszem, ki utánam fog következni és átveszi a tárczát, az az ügyben részletes jelentést fog tenni a háznak. Orbán Balázs azon felesleges kiadásokat rója meg, melyek a vasutakkal párhuzamosan futó kocsi-postaközlekedésre (a héjasfalvi-segesvári) for­­díttatnak. Kéri, hogy ezen 5000 főt „ostorpénz“­­től kíméltessék meg az ország. Trefort kijelenti, hogy a vizsgálatot meg­téteti. Simonyi Ernő a posta és távirda egyesí­tésére nézve tesz észrevételt, mire Trefort kije­lenti, hogy a szervezésre nézve a kormány előter­jesztést fog tenni. Wall­ntann előadó Ráth Ká­roly beszédére tesz megjegyzéseket, mire az elő­irányzat a pénzügyi bizottság javaslata értelmé­ben­­megszavaztatik, valamint az 548.000 frt bevé­tel is. Kollár János panaszkodik, hogy az alföld egy része nagyon hiányosan van behálózva táviró­­sodronynyal. Szarvas városában nincs távirda. A Köröst is agyonszabályozzák. Elnök figyelmezteti szólót, hogy nem a Kö­rösről, hanem a távirdáról van szó. (Derültség.) Kollár János visszatérvén a tárgyra kije­lenti, hogy határozati javaslatot nem terjeszt be, csak a ház figyelmét hí­v­j­a fel a bajra. Trefort Szarvast illetőleg némikép kilátásba helyezi, hogy meg fogja kapni az­ összeköttetést Túrral. A távirdára vonatkozó előirányzatokat erre a ház megszavazza, mire az ülés d. u. 2 órakor véget ér. A KELETI HÁBORÚ. Míg a ma reggeli hivatalos jellegű pétervári távirat azt mondja, hogy Oroszországnak nem kell a conferentián az occupatiót, mint főkivánságot követelnie, egy — igaz, a hitelességet alig megér­demlő — bécsi lap azt jelenti, hogy az orosz kor­mány külföldi képviselőihez legközelebb egy kö­­rözvényt fog intézni, melyben tudatja, hogy Ignatieff azt az utasítást kapta, miszerint azon esetre, ha a porta ellen­zené az occupa­­tiót, azonnal ott hagyja a conferentia ter­mét és minden összeköttetést megsza­kítson a portával. A Törökországban levő minden orosz konzul azonkívül parancsot kapott, hogy szedje össze levéltárát, és várja a parancsot az elutazásra. A fentebb említett távirat azonban még azt is mondja, hogy ha a többi hatalmak a megszállásban részt akarnak venni, Oroszország még most sem­­kíván jobbat, de ha nem, úgy Oroszországnak a berlini memo­­rand­umban jóváhagyott czélok elérésére v­é­g­r­e­h­aj­t­ó­la­g kell eljárnia. S míg ez így van, s Oroszországban már i­do­ni kozákok is mozgósíttattak, s a déli orosz hadsereg már teljesen szervezve van (mint Odessá­­ból írják), a török államférfiak, M­i­r­h­a­d pasa és a nagyvezir közt, egyenetlenségek támadtak máris azon alkotmány miatt, melyet­­ Oroszország teljesen ignorálni akar, s melyet a porta még a conferentia összegyűlése előtt szándé­kozik kihirdettetni. A nagyvezir nem akar bele­egyezni az alkotmányterv kihirdetése és életbelép­tetésébe, mert azt tartja, hogy a tervbe vett nem­zeti tanács lerontja a khalifátus nymbusát. Mindkét államférfi a szultánhoz felebbezte az ügyet, de a török uralkodó eddig még nem határozott. Való­színű azonban, hogy Hamid az alkotmánytervet pártolja. Erre nézve a „Pol. C.“ következő táviratot közöl Konstantinápolyból 28-ikáról: A török birodalom összeségére terjedő alkot­mány elkészült. Kihirdetése legközelebb várható. A portának e ténye meghatározza a tért, melyen a küszöbön álló conferentia tárgyalásai mozoghat­nak. A diplomatiai körök nagy jelentőségűnek tart­ják a porta ez eljárását, mely a conferentiát kom­­promittálhatja, sőt dugába­­ öntheti. Itt, mint bizo­nyost beszélik, hogy Ignatieff tábornok Pétervárról instructiókat kapott teljesen ignorálni a portát, ha az a mondott alkotmányra hivatkoznék, s határo­zottan a mellett maradni, hogy a három szláv s keresztyénekből álló tartomány kiváltságos állásban részesüljön. Ha a porta vonakodnék az orosz kö­vetelést disenssio tárgyává tenni, az orosz nagy­követ valószínűleg föl van hatalmazva arra, hogy a conferentiát tárgy- és ezéltalannak tekintse. A porta, mint jelentik, a conferentia kez­detén azon kijelentést fogja kívánni, hogy a ta­nácskozások alapjául a párisi szerződés szolgáljon. Ha e nyilatkozat meg nem adatnék, a porta ki­jelentené, hogy lehetetlen a conferentiában részt­ől vennie. Francziaország meghatalmazottjai, B­o­u­r­­going és Chaudordy tegnap Konstantiné­­polyba érkeztek.­Odessából írják a „Pol.“ C.*-nek nov. 26-ikáról. Cricsakoff ellenadmirál vezetése alatt legközelebb próbát tettek az Otcsakoffban fölállí­tott defensiv lövegekkel. A lövegeket az úgyneve­zett popovkák (orosz monitorok) pánczél­lapjára vetették. Totlebeu tábornok, ki e próbatéren jelen volt, megelégedését nyilvánította ki az eredmény fölött s átalános a vélemény, hogy az otcsakoffl redouseok teljesen elegendők bevágni az ellenséges flották útját. A czélpontul kiszemelt poponkák pánczél lapjai negyedórás lövetés után át- meg át voltak lyukgatva. A Bug és Dnieper-álkozatok melletti városok lakosságát e próbalövések annyira megnyugtatták, hogy még azok is maradásra hatá­rozták magukat, kik a háború esetére az ország belsejébe akartak vonulni. §g|| §§|| E tula-charkoff-kievi vasútvonalon tegnap óta újból megnyílt az áruszállítás. Kiseneffbe sok lá­dát szállítanak, megrakva az európai török biroda­­lom kisebb-nagyobb térképeivel. Intézkedés történt, hogy valamennyi tiszt egy-egy térképet kapjon. A hadügyminisztérium rendeletére most mozgósítják a doni kozákok második hadosztályát is, mely 12 zászlóaljból s 7 ütegből áll. A mozgósítás oly gyorsan hajtatik végre, hogy­ e contingent már de­­c­ember elején várják Odessába. A kievi­ városi tanács elhatározta, hogy a körébe tartozó szabadságosokat és tartalékosokat a város tartja el. E végre minden család hetenkint 3 rubelt kap. Kiev példáját a legtöbb orosz város követi s ez által még növeli a lelkesedést, mely­lyel a behivottak csapatjaikhoz sietnek. Jellemző a hadsereg hangulatára nézve, hogy a nem moz­gósított hadtestek tisztjei tömegesen kérik a déli hadsereghez való bocsáttatásukat. A czár azonban ép a kérvények tömegességénél fogva tagadta meg az engedélyt s szem előtt tartva azt is, hogy a többi katonai kerület mozgósításának lehetősége sincs kizárva. Belgrádból írják, hogy a szerb hadügy­miniszter újólag több szerződést kötött hadiszer-szállításra különösen ólomra. A műhelyekben nagyban készítik a töltényeket. K­r­a­­gujeváczban a tüzérség számára készítik a lő­szert. A mostanában érkező orosz önkénytesek a régebbiektől az által különböznek, hogy az újonnan jött légió teljesen egyenruházva, s hátultöltőkkel fegyverezve van. A napokban ismét 800 ilyen ön­kénytest várnak Odessából. Az orosz déli hadsereg vezérkarából néhány tiszt érkezett Klidovába, ezek meg vannak bízva, hogy a bányai, paracsini, deli­­grádi és kruseváczi hadállásokat szemügyre vegyék. E küldetés bevégezte után közös conferentiát tarta­nak a belgrádi hadügyminisztériumban. Deligradba élelmi­szert és sátort szállí­tanak 15.000 ember számára. Az erődítmények ki­bővítését Horvátovics személyesen vezeti s legkö­zelebb tábornokká fog kineveztetni. Belgrádban a külhatalmak konzulai közül csak a német és a franczia vannak jelen. Karczoff orosz konsul Gorcsakoffról Pétervárra hivatott, s azt hi­szik nem is fog többé viszatérni Belgrádba. Kar­­ezoffnak ugyanis Péterváron azt vetik szemére, hogy jelentései nem adták mindig bü képét a szerb vi­szonyoknak. W­r­e­d­e herczeg Bécsbe utazott. White angol konzult Salisbury kívánatéra Belgrádba hívták, Joanini olasz ügynök pedig Rómába ment. Romániában mi­n­i­sz­ter­v­á­l­ságr­ó­l beszélnek a senatusnak a kormánynyal szemben elfoglalt magatartása miatt. E hír azonban még nem valósult meg. Bukarestből írják nov. 27-dikéről. A B­ra­ti­an­u minisztérium a legközelebbi napokban ösz­­szeülő konstantinápolyi conferentia figyelmét azon k­ö­v­e­t­­e­l­é­s­ekr­e is kívánja fordítani, melyeket Románia már régibb idő óta — de mindeddig siker nélkül — a magas porta elé terjesztett. Ezen követelések tökéletesen megegyeznek azokkal, me­lyeket az ismert Cogolniceanu-féle memorandum tartalmazott. A Bratianu úrhoz igen közel álló „Courrier de Rum* miután Rom­aniának minden nehézség daczára is correct magatartására utal, a dologról következőképen nyilatkozik : Ily helyzet­ben joggal követelhetni vélte Románia a biztosító hatalmaktól, melyek­et mint semleges államot meg­állapították, hogy területének absolut sem­­legessége ünnepélyes nyilatkozat által bizto­síttassák. Nem bizonyos, hogy a Bratianu Ionescu cabinet intézett-e „jegyzéket“ a konstantinápolyi conferentia-hatalmak képviselőihez. Mi úgy véljük, hogy csakis Ionescu úr külügyminiszternek egy körsürgönyéről van szó, melyben Románia dip­lomatiai ügynökeit felhívja, hogy a garantia-hatalmak képviselőit Románia szándékai felől tá­jékozzák. Ezen szándékok a lehető le­gsz­eré­ny­eb­bek. Nem követelnek változást Romániának Törökországhoz való jelenlegi viszonyaiban, nem említenek függetlenséget vagy terület nagyobbítást, a török birodalom integritását nem helyezik kér­désbe, egyedül a memorandum határain belül ma­radnak, melyet Cogolniceanu úr tervezett. Meg va­gyunk győződve, hogy a tisztelt diplomata urak, kik a konstantinápolyi conferentiára összeülnek, ezen épp oly jogos mint szerény követeléseket nem sokára megvitatják és bizalommal várják el a con­­ferentia méltányosságától, hogy reklámadóinkat, melyek immár a külföldön rokonszenves fogadásra találtak — érvényre emelni segítendik. Ha nem, úgy a románok némi csodálkozással fogják beis­merni, hogy a semlegességük fentartására c­élzó és nagy anyagi s erkölcsi áldozatokkal járó tö­rekvéseik épen azoktól nem méltányoltatnak, kik­nek közvetlenül hasznuk volt belőle.* A „Standard“-nak, mely a czár becsület­szaváról és többi állításairól a lapunkban is idézett czikkeket írta, A berlini levelezője a kö­vetkezőket írja: „Itt a legtöbben osztoznak a „Standard“ nézetében a czár szavainak kétséges értékét illetőleg, hogy ő nem akar hódításokat tenni, ha Oroszország háborúra kényszeríttetnék, mely az ottani lakosság izgatottsága folytán most már kikerülhetetlennek tekinthető. Az orosz hadse­reg azonban mégis hódítani fog, ha győzelmes lesz, de amely eredményben a német katonatisztek eddig nagyon kételkednek. Itt tehát a történelem tanú­sága után indulva, meg vannak győződve arról, hogy a békeszerető czárt könnyen fölválthatja a harczias és hódításokra vágyó trónörökös. Váljon természetes vagy nem természetes úton-e, ez egészen indifferens. A palota­forradalom és a helyzet fölött többé uralkodni képtelen czárnak opportunus elhalálozása ismeretesebb, semhogy újság lehetne az orosz történelemben. Egy az orosz ügyekben jártas úr fölszóllíttatván, véleménye nyil­vánítására, azt felelte: „A béke vagy háború kér­dése attól függ, váljon a czár ur­ e még országá­ban, de attól tartok, hogy többé már nem az, és háborúnk lesz.“ Ez itt az általános hiedelem. A czár nem képes többé ellentállni a panslavismus nyomásainak, melyet kormánya táplál. Ha nem indit hadat a török ellen, úgy a polgári háború kitörését várhatja.“ A „N. fr. Pr.“ P r o k e se h- i s ten gr. hátrahagyott írásaiból egy sor levelezést közöl az évfébből: Gentz és Ottenfels­és

Next