Ellenőr, 1876. december (8. évfolyam, 332-360. szám)
1876-12-01 / 332. szám
Metternich között, melyek világot vetnek Oroszországnak a görög függetlenségi kérdéssel szemben elfoglalt magatartására. Ekkor is hangoztatták az orosz czár békés érzelmeit, minden hódítástól való vonakodását, de hivatkoztak az enyaghrozott becsületre. Anglia és néhány dunai tartomány occupatiója, Oroszország önálló operatiója akkor is éppen úgy szóban volt, mint most, sőt az ultimátum sem hiányzott — a porta azonban sarokba szoríttatva, gyorsan engedett — Metternich jegyzéke következtében — kétszer is. Volt conferentia is —, hanem azért mégis bekövetkezett a török-orosz háború. HÍREK: November 30. Hivatalos. Kinevezések. A m. kir. igazságügyminiszter Zsoldos Gyula szombathelyi kir. törvényszéki átalakítási dijnokot az ungvári kir. járásbírósághoz II. oszt. segédtelekkönyvvezetővé, Zányi Antal kulai kir. járásbirósági segédtelekkönyvvezetőt az óbecsei kir. járásbírósághoz, Némethy Bertalan budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszéki végrehajtót pedig a vasvári királyi járásbírósághoz saját kérelmükre helyezte át. — Előléptetés. A m. kir. pénzügyminiszter Schindler János katasteri pótbiztost a pozsonyi katasteri kerület szakolczai járásába becslőbiztossá nevezte ki. A kormányelnök — mint már írtuk — tegnap délután 2 órakor Gödöllőre ment, hol csakhamar hosszas kihallgatáson volt a királynál. Ezt követőleg a kormányelnök, kit a felsége kegyeskedett megtartani ebédre, látogatást tett az udvarhoz tartozó úrnőknél és uraknál. Az ebéd 7 órakor volt s ezalatt a koronaherczeg is élénk társalgást folytatott — jól magyarul — a miniszterrel. Ebéd után az egész társaság a király szobájába ment kávézni és szivarozni. Később aztán Rónay Jáczint lakosztályában alakult egy szűkebb körű whist és thea társaság. A kormányelnök ma reggel hét órakor tért vissza Budapestre. — Ezerforintnyi pályadíj. A „Székely mivelődési és közgazdasági egyesület“ féri augusztus 30-án Sepsi-Szent-Györgyön tartott közgyűlésének határozata alapján az egyesület központi választmánya pályázatot hirdet „a Székelyföld mivelődési és közgazdasági állapotának , viszonyainak leírására”. E munkának ki kell terjeszkednie a Székelyföld és székely nép miveltségi állapotára, tan- és pénzügyére, humanisticus intézeteire, háztartási, mezőgazdasági, állattenyésztési, erdőkezelési, bányászati, ipar- és kereskedelmi, továbbá közlekedési, építkezési, népességi és birtokviszonyaira; mindent a legújabb statisztikai adatok alapján körülményesen adván elő, az előnyök és hiányok világos feltüntetésével, kímélvén az előnyök kiaknázására s a hiányok áptlására szolgáló módokat és eszközöket általában.’rfjeszkedjék ki e munka különösen a termékek és gyártmányok jelen állapotának, termelési helyeinek és az egyes czikkekbeli termelő és kiviteli képességnek feltüntetésére, s tegyen részletes javaslatokat az iránt is, hogy mely czikkeknél és mily intézkedések által lehetséges a termelő és kiviteli képességet a Székelyföld és közös hazánk javára sikeresen fokozni. E munka legalább 20—25 nyomtatott 8-adrétű ívre terjedjen. A világos, könnyen érthető irály a mil előnyére fog szolgálni. Pályadijul ezer o. é. forint tűzetik ki, mely összeg a jutalomra méltónak talált mit szerzőjének a pályázati eredmény közhírré tétele után azonnal egyszerre adatik ki. A jutalmazott mű az egyesület tulajdona lesz, s ez gondoskodik kinyomatásáról. Szerző azonban a kinyomatott mű 50 példányára ingyen tarthat számot. A pályadij csak általános becsesei biró, minden tekintetben irodalmi színvonalon álló műnek adatik ki. Pályázati határidő 1878. évi május hólső napja bezárólag. A biráló bizottság később fog kijelöltetni. A pályázat módjára s feltételeire nézve a magy. tud. akadémia pályázati szabályai érvényesek. A pályaművek az egyesület elnökéhez küldendők be. Kelt Budapesten, november hó 18-án, 1876. Hajós János, s. k., az egyesület elnöke. Buzogány Áron, s. k., az egylet titkára. — Az Andrássyak hitbizománya. A „Budapesti Közlöny“ hivatalos hirdetményei között most közli, hogy a király 1874. évi junius 13 án kelt elhatározásával megerősítette azon elsőszülöttségi hitbizományokat, melyeket a közelebb elhunyt gróf Andrássy Károlyné a fiai: Manó és Gyula grófok számára 1874. évi május 28-án alapított. A hitbizományokat lágy terjedelmű, számos telekjegyzőkönyvben fölvett ingatlan birtokok képezik. A Deák-emlékre adakozók közt ma jegyzette be nevét Wodianer Móricz uz 500 írttal. — „Athalia“, Racine 5 felvonásos tragédiája megjelent Csiky Gergely (a „Jóslat“ szerzője) gondos fordításában, és diszes kiállításban, mely dicséretére válik a csanád-egyházmegyei nyomdának. Ára 1 frt. — Az athletikai klub bálbizottsága következőleg alakult meg: Elnök gr. Batthyányi Elemér, alelnök dr. Orczy Elek, jegyző Molnár Lajos ; bizottsági tagok: Balázsovich Árpád, Bánó Zoltán, Barcza Károly, Császár Ferencz (háznagy), herczeg Czetvertinszky Borics, gr. Cziráky Béla, gr. Eszterházy Miklós, Fábián József (pénztárnok), Gály Lajos, Harkányi József, Hauser Adorján, Kállay Zoltán, Katinszky József, Kilényi Béla, Kiss Aladár, Pázmándy Béla, gr. Pejachevich Tivadar, Rohonczy Gidó, Trefort Ervin, Unger Leo, Vancsó Gyula, dr. Révay Gyula, Sárkány Ferencz, Szarvas Sándor. A bál január 13-án lesz a redouteban, s így a jogász-bál (jan. 10.) és technikus-bál (jan. 17-én) közé esik. Erdosi jogok. A budapesti czizmadia-iparegylet folyamodott a belügyminiszterhez, hogy az 1759. évben nyert azon kedvezménye, melynélfogva az ország városai és mezővárosaiban tartandó vásárokon, vásárhelyek tekintetében kedvezmény és elsőbbségben részesíttetett — továbbra is fentartassék és újból kihirdettessék. A belügyminiszter azonban egyetértőleg a kereskedelmi miniszterrel nevezett egyletnek a szabad ipar szellemével, a fennálló törvényeink szabványaival merőben ellenkező kérelmét megtagadta. — A népszínházban holnap, pénteken d. e. 10 órakor lesz „A két menyegző“ főpróbája. Az első előadásra, mely szombaton, 2-án, fog megtartatni, a jegyek már holnap, pénteken d. e. 10 — 1 óráig adatnak ki. — Születések és halálozások. A budapesti statisztikai hivatal feljegyzései szerint a lefolyt héten (nov. 19—25) élve született 253 gyermek, elhalt 222 személy; a születések tehát 31 esettel múlják felül a halálozásokat. Az élve szülöttek közt volt 174 törvényes, 79 törvénytelen; nemre nézve 118 fiú, 135 leány. Halva született 14 gyermek, köztük 10 törvényes, 4 törvénytelen. A halottak közt volt 114 férfi, 108 nő, egy éven aluli gyermek 63. Ez év 47 hetében élve született összesen 12,453 gyermek, elhalt 11,121 egyén, a születések többlete tehát 1332. Nevezetesb halálokok voltak e héten: tüdőgümő 32, tüdő- és mellhártyagyuladás 11, typhus 18, roncsoló torokláb 5, bélhurut 8, himlő 4, kanyaró 4, vörheny 2 esetben stb. — Laczházáról veszszük a következő sorok kíséretében azon bymenhirt, hogy Szécsény Lajos daloi tanító Tóth Mihály közbirtokos leányával Teréziával november 26-án megesküdt, s a menyegző ünnepélyességét emelendő s felebaráti szeretetet gyakorlandó a lakodalmi vendégek a szerencsétlen török sebesültek részére 9 frt 50 krt gyűjtöttek. — Zágráb város községtanácsának ma tartott ülésében 36 szavazat közül 24 szóval dr. Andrejevics Stankót választották meg polgármesternek, ki mindezideig nem foglalt el politikai pártállást. A kis lutri utolsó brünni húzásáról a kihúzott számok közül egyet tévesen táviratoztak Budapestre. Valamelyik távirdai állomáson tévesztették el, s a hiba nagy zavarokat okozott. Akik csak ambót nyertek valóban, a gyűjtődékben ternót vettek föl, s akik valóban ternót nyertek, csak ambót fizettek nekik, a szegény ambósok közül sokan pedig kedvetlenül tépték össze czéduláikat. Most kutatják, hogy melyik állomáson történt a hiba, s ki viseli a kárt, mit az állam szenvedett? — A fővárosi iskolatanács elemi szakbizottságának javaslata alapján a fővárosi tanács határozatilag kimondotta, hogy az egyes elemi népiskoláknál a lefolyt évben is nyomtatványban megjelent évi átalános értesítők kiadását jövőre megszünteti, mert a szülők gyermekeik szorgalmáról és előmeneteléről a havi értesítők útján az év minden havában értesülnek, sőt érdeklődésük esetén erről többször is meggyőződhetnek. — Torna-ünnepély. A nemzeti tornaegylet saját csarnokában (ősz-utca 17. sz.) deczember 8-án nyilvános disztornázást tart, melynek tiszta jövedelme a budapesti (budai) tornaegylet csarnoképítési pénzalapja növelésére fordíttatik. A disztornázás sorrendje következő: I. Bevonulás és fejlődés keresztalakba. II. Alkalmi beszéd. III. Szabadgyakorlatok. IV. Szuronyvivás, 12 növendék-előtornász által. V. Csapattornázás szereken. VI. Versenytávugrás kődobással. VII. Szabadtornázás nyújtón, és az egylet által szerzett uj lovon. VIII. Csoportozatok. Kezdete d. u. 51/4 órakor. Belépti jegy 1 frt osztr. ért. A nemzeti tornaegylet alapitó és pártoló tagjai belépti jegyeiket igazolványuk előmutatása mellett a csarnokban deczember 7-ig vehetik át. — Öngyilkosságok. Szentkúti Lajos fővárosi fényképész, megmérgezte magát ópiummal, s noha az orvosi segély elég korán jött, többé nem lehetett megmenteni, s meghalt. Szentkutit, kinek műterme sokáig a kerepesi után volt, anyagi zavarok és szerencsétlen családi viszonyok sodorták a kétségbeesésbe. — Aradon Szathmáry Károly megyei írnok, e hó 27-én a megyei irodában agyonlőtte magát. A 20 éves fiatalembert a hivatalszolga már halva találta a széken. Atyjához czimezve, ki szintén megyei tisztviselő, egy levelet hagyott hátra, melyben öngyilkossága okául reménytelen szerelmét és gyógyíthatatlan betegségét hozza föl. — Véres krónika. E hó 29-én a temesvári járásbíróság azt a jelentést kapta, hogy Zsombolya és Kócsa közt meggyilkolva találták Risztics temesvári ügyvédnek fiatal segédjét, Weiszt. A szerencsétlen fiatalember végrehajtás foganatosítása végett utazott el pár nap előtt Temesvárról, s átalános a gyanú, hogy a boszu áldozata lett. Weisz, ki Makóról való, szorgalmas és szép képességű fiatal ember volt, s borzasztó sorsa minden ismerősét mélyen meghatotta. — S agó-Tarjánban Engedi Ferencz, füleki járásbeli pandúrkáplár revolverrel agyonlőtte szeretőjét, Koreny Máriát. Engedi már 68 éves, s néhány hónap előtt elűzte magától hitvesét, aztán az említett nővel élt együtt. De ez e napokban ott hagyta s mással kezdett viszonyt. Engedi fölszólította, hogy térjen vissza, s mikor a nő tagadólag felelt, az öreg szerelmes lelőtte. A gyilkos fogva van. — Az almás-tatai kincstári kőbányákban az úgynevezett Leshegyen e hó 25—26-ika közti éjjel Sofka korcsmárost, feleségét, s egy náluk lakó napszámost meggyilkolták. Egy vasrúddal összevissza verték őket, a kevés pénzüket és ami értékes volt, elvitték. Súlyos gyanúk következtében eddig négy embert fogtak be. — Borzasztó esemény történt Bécsben tegnap újólag. Mint táviratilag már jelentve volt, báró Laroche meggyilkolta harmadfél éves leányát és önmagát. A szörnyű tettnek nincs semmi indoka, s úgy látszik, egy tébolyroham iszonyú jelensége. Báró Laroche- Starkensfels Alfred a világkiállítási épületek szétbontásánál volt alkalmazva a felügyelőségben, s nyugodt családi életet élt, melyet anyagi zavarok sem háborgattak. Közel a kiállítási helyhez, a Zsófia-híd mellett lakott nejével, s két gyermekével, kik közül az idősb Elvira, 11 éves, a másik, Valeria két éves múlt. Tegnap délután, mikor nagyobb leánya iskolába ment, felesége pedig bevásárolni volt, Laroche elküldte a szolgálót egy levéllel a kiállítási felügyelőséghez. A szolgáló visszatérve, zárva talált mindent. A báróné szintén hazaérkezvén, hiába volt minden zörgetés. Végre is betörték a konyhaajtót, majd a szobaajtót. Laroche átlőtt mellel a szoba padozatán feküdt, a másik szobában, a kis ágyon pedig az ártatlan gyermek, kit két revolverlövés ölt meg. Semmi nyomot sem találtak, ami megmagyarázhatná az apa gyilkosságának és öngyilkosságának okát. A levél, melyet a szolgálótól a felügyelőséghez küldött, nem tartalmazott semmit, s a borítékban csak üres papír volt. A Bengáliában dühöngő 11 forgószél pusztításairól Sir Richard Temple kormányzó jelentése a következőket sorolja elő. A tengerből háromszor csapott ki az ár a szárazföldre, s viszszanyomta a folyókat is, úgy hogy azok kidagadtak medrükből. A forgószél 3000 négyszög mértföldnyi területen pusztított s 1.062,000 lakos közül 215,000 veszett el. A hullámok teljesen elfedték a szigeteket s négy mértföldnyire hatoltak be a szárazföldre. A lakosoknak csak néhány pereznyi idejök volt, hogy a menekülésre gondolhassanak. Éjfél körül (okt. utolsó napja és nov. elsője közt) 10—20 lábnyi magasságban nyargaltak a hullámok a mezők és rétek fölött, a városok és telepek utczái közt. A fákra menekült emberek kevés kivétellel, életben maradtak. Az ár hajnali 2 órakor kezdett apadni, de akik túlélték, menedéküket, a fákat, csak dél felé hagyhatták el. Némely falu lakosainak 70 százalékát veszítk el. Donlutkár város teljesen tönkre ment. A marhában szenvedett kárt lehetetlen fölszámolni. Még madarak is nagy számmal fúltak a vízbe. A vetések, úgymond a jelentés, sokat szenvedtek, de remélni lehet, hogy ami megmaradt, a szükséget fedezni fogja. Leginkább lehet pestistől tartani az emberi tetemek és a dögmarha rothadása következtén. A rettentő katasztrófa után néhány napig sok rablás fordult elő, de a rendet csakhamar helyreállították. A központi „Fröbel nőegylet” december 9-én, a Hungária szálloda dísztermében, öt gyermekkertje javára zártkörű tánczvigalmat rendez. Kik a tánczvigalomban részt venni óhajtanak, de elnézésből meghívót eddig nem kaptak, szíveskedjenek ez iránt Rosenzweig-Saphir Sarolta (Tüköry utcza 2. sz.) és Schley Berta (József-tér 2. sz.) egyleti alelnöknőkhöz fordulni, kiknél — mint szintén az összes választmányi úrnőknél és a rendező bizottság tagjainál, belépti jegyek is válthatók. — Családi estélyt rendez a józsefvárosi „szabadelvű kör“ saját helyiségében szombaton. Lesz szavalat, ének, zeneelőadás, végül pedig táncz. Közreműködik az egyetemi dalegyesület is. Kezdete fél 8 órakor. A budapesti áru- és értéktőzsde hivatalos árjegyzései november 26-án. • ■ r------. . "" 1 ■ m . * Is 5 450 * """ Dunagőzhajó-tmulat 500 frt pp. 383.— 134.-H trahona arak. 2 ÉrtékDapirok. _ © _ • Is3 _. . . _ . . ........ I .. _ . Krssébetpálya app frt p. . . . 1 366o 133.75' - " ’ 100 foo o 3 Adva Tartva «3 2 * Adva Tartva ›£ 2 « Adva Tartva Pénzek ©S Tál tök* jááva Tartva Ferdinand északi pálya 1000 frt pp. . 1780.- 11785.—! nTTW. K ? sz. kilósra Arad 2 So Állampapírok.__________« 0 5 __________« p o __________ __________Ferenc«-Jósseff pálya 300 trt o. é. ez. . 119 30(12050; 3DZA f I --------1.----------' - T5 ~ M«gy. TMutl kObBn no frt. . . »7 — , 1J 63 600 —.— Ia gol-m»gy»r bank . .1 —600----G«m-fél. .««öntöd. . . . 118.— ISO - Arsny . ..........................« OS 6.0« *“**-'“ncíd «mért*TM ** ' 8S'~ 8#'Zl £ * frt kr—frt kr frt kr- frt kr £ _ Gemari 4iUmv«.u.kOtT. . . . —500 1T. Mmjj.r »lulinoi hitilbiaV 101.76 102.— soo SO G.ohwlndt-fil« ii.itffyii • • 20».— 810— 30 franeook..........................10.17 10.18 . ‘ ' —~ ~ -— t ' toi "6---74 S_____•- 73.7--------•- keleti TMUt II. el.........................6«.6e 6T.60 ,00 ----Megy. dt. oldhiteltir.ul.t Sz.M 38. 800 -.- Kereskedelmi «pOl.t . . ..- -.— Kettet ■ ■ • • • • !»S— 114- 1 „*”1..' „17" «I? ' 4n,ágl ? 74 6 ------75.6 —------------ 1 Megyer eurejegy-kölcsön . . . ST.SO 68,40 60 ----Megy. jel.41 ogbenk . . — — 66 — Mitr.i kox . . . ..- Német bírod b«,kj.gyek 100 »falráírt 68 40 «■« fels.‘ il Te 1 ' 76.4 —.-----.— 87.8 —.------— 3871. állemkölcsön font et. 5*/# «aet. . —.— —.— 80 —.— Nyugetmegy. jelesl.igbenk . —— —100 —— KSeponti gydgytelep . . —— ----Angeborg deln.100 .... —.— —.— befl 200 frt db 78'75 79. ” ” 1».*-.___.- 79.3 —-------- 1872. „ „ „ S% „ . — - 200 ----Poeonyi Iperbenk . • — --------Rim.-murinyi binye . . . — —- M. Frankfurt déln. .... 61.81 61.80 ---------ti ” ” 73 8 —.___.- 76.7 —.------1878. kínost, utal v. ,t ,, 8% „ . —5.— Takarék- éa hitelesfület . —*— —• ~ 200 15.— Gyapjumosóda • * * 105.— 100.— Hamburg M. B. 100 . . . . ei 60 61.80 MwT-r nvuiot vaant * * * H *■'* ” 74 6 11.60 11 75 76.6 11.86—13.— 1874. „ „ „ II. kib. 6*/. 36.60 St.— 60 S.60 Bude-óbudel népbenk . . — —. 100 6. Selgaterjini köe.énbenye . . . 71— 7S — London 10 font et. .... 137. 127.60 SidKfiltaEtart eeflet W ' ' ,+6 ” ’’■« 76-4 11 06-13 16 7?:* 12.20-11.S6 Töldteherm. kW megyer . . . 78.60 74.- 100 ----Iperbenk . . Bt.- 40— 150 — Selgdt.rjinl ruflaomitd . . 28.— 83— Mil.no 10CIlire . . . .* . — — 0«tr*k foi^iteHnteeet «ttrtW/. . 106. 106.80 ” ' * 8 8 13 40-13 50 7 3 12.65-13.66 „ „ 1867. ezredik . . 78— 74 - 300 ----Badéi kereek. ce iperbeak 86— 60— 200 — Schlick-féle re.üntSd« . . . 7S - 80— Pil.100 fr.uk • 60.80 60.600„VL*k nem. b?„k^!«/ n ! ‘ ’W - 8 ----- 7. ------ teme. . . fl.tS 72.35 600 86— Peti ker. b.uk . . 665— 660— 100----Seode «. jegygyár . . . — — Mfard-finmTtmd 3M frtp tv. « 10 OA—11 OK 75 1115-11 85 * 1867, eiradék . . 71.76 71.36 200 Pesti iparbank . . 126.— ISO.— 200 —Sóakuti kőbánya . . . 80.— 88.— . . . . . , nr.TMxTTM ° 0 ' 08 76 ” 76 4 11 60—11 65 77 3 11.76—11.86 ., horrit erelvény . —— —.— 100 7— Budapesti kézmflTeebenk . 48— 40— 300 30— Spodiumgyir......................... 170— 175— Nem-hivatalos jegyzések. Ferd£end*é«zek" Teeut^”/ p r’ ’ ,no — ’,! ” . 7818 11.35-11 06 79.3 12 14-11.30 DéeemeTiltiájikdt T. loOfrt. . . 70.80 11— 6«----mretemn hitelegyl. I. kib. — ---- 800 — Sinbin« 4? teab^fa ' ‘I 7i~ U'Z S.curlU. (800 frt) .... 800— ----Péc-beres ta.ut 200 frt o(°« . \ J— __ tiherm 728 —__—.— 73 7 — — — Egye«, államadóasági papír . * • 09.TI 01. 100 —«— Elad erdélyi bank . . —. • —. jgq —Kontinbánya és téglagyár • * 85. - 87. Hotel 1200 frtl 800 — rerminálva ezflsthfln 6°/ ap qk na m T' tM HAS-U.SO 11 00-12.08 „ „JJ « 6- XUM. földUteUn». . . SS- SO.-IOO 8.36 Migut .... 67.60 58- Hotel (300 frt).......................... 300- ----JataÄÄk ?A ! ! ! «££ ,2SIS ” ” 78.S 12.46-13.fl 1».sn.e0-13.70 Kl.or.oli..»l 1860. * epo to. . . J«»» 40 — GBdSUSl tekerékpenstir . ---- ----*00-------KSbinylsl tegUgyto-MmU»* • • 87— 88— Deli rwut jan.ljul. */„ '. '. uojotítbecskfti „ 73.8.-----— 78.7.-------- ” 1 *«4' * 100 frt * ’ 184 60 nBö'öt 100 r_Orer. k8.pon*l tak.rékpénit. 68— r».- ' . . . » l ' 1 13 J L! 11 * ■ . 6% Jdnyok 1876-1878 6% 600 frt 1.— --» ■■ T4.s-----7s.s.—- n £7. . ! Isi- 1000 soo.- Fe,« b.s.i . . síi».- 2336- záloglevelek. A bécsi tőzsde hivatalos árjegyzései rt • —i 76 80 ■— “a- Részvény.k. .!! »Z.CA . ! líK «—•*»*• • . 5« S'í í- . ---------mai. Dám josendes 0.96—8.46 sgo —.— Hasa • «.••«• 27.— 80.— 60 —Ujpesti takp. . • • .— —. Müíttált foldhít tásht tán fi®/ _ __ 05 . . m . Zab . . .4.04 . I „ 7.67-7.86 100 48 — Pannónia............................... 870.— J?S.- 10 —Egyeatth erdályi takp. . —— •— * é ’ gi/V 8i._ 8a._ Adva Tartva (Darabonként.) Kukor. bini. 74.7 „ . l»nyh» 6 60-S.8S 300 ——pe.ti biat.....................................* +** Srebeul’f Oldhiteltr«ul»t . " . .* — — -— JOT.d. mej.-nOT. taelr. b.nkj. 6°/o • «»-»5 8110 „ mun. 71.8 „ „ 6.605 6000 4— Unic.......................................•«.— »»•— ~goneordl» . . . «*8— 1*5— Pe.ti kereskedelmi bank 6«/. . . 84.60 84.78 „ Jan.-jul. mtt.t . . 06.60 66.60 Hitelintéeet ..... 169.60 160.66 . 100 ——Ti.«».......................................—— —— »00 —Kr..ébet .... iu».— Kl.bhrt. földhitelint. 7V. . . . 88 76 89.60 1889-ki .or«J. ege.a (860 100 frt pp.) . 351— 283.- Clary . . . pp. 40 frt, . 80.60 80.60 Repe.6, kipoita . . .«llird.-----.- 160 -— LuUa • • • • J”— „ „ ötöd .... 361— 264— DnnagS.h.józsei tér*. 100 frt. . . 93.60 93— „ bánáti ... „ ——---300 —— Péo.-b»re.i e«ut .... — ■— —— 200 —— Molnárok .. .tttök . . Sió— S 16— Elsőbbségek. 1864-kl .or.J. (360 frt pp.) 4»/0 . . 108.75 108.60 KegleTich . . 10 „ . 14.26 14.78 KOI««................esende» 4.76— 4.00 2008— Pesti kö.utra«ut .... HI— 184.— 600 130— Hengermalom . . . 770— 775— 161SOB S g 1860-kl sorsj. egésa (600 frt. o. é.) 6«/, 197. D 108— Budai ... 40 „ 38.76 39.26! Minta-Unt Pén. Ára 800 — — Bud»i kOmtt.........................— — 800 —— Victoria . . . . 376— 171— MQ _ lMwar keleti rasut I. klb. . . —— —— 1864 ki (100 frt o. é.) .... 186— 185 25 Pálffy ... 40 „ . 88.60 29 -US Mi n ------ ------------ 100 — U)P»rt-P»lo‘“.........................—— ----'0® • • • paO «» - Kjnakkeleti rasut 6»/. . • • —— — Como-jövedéki. (42 lira) daraboni. . 28. 24. Rudolf sorsjegy . 10 „ . . 18.60 14— a 0 ««am — — — — SCO ——Alfold-fmmei.........................—— ---- 1000 —— Pannoni» .... | »80— »70— 20() _ Magyar gal. vasuti"/. . . . — — — Magy. vasuti kölcsön (120 frt. ezüst) . 99.26 »9.76 Salm . . . 40 „ . . 1 46^5 40.76. fl M J »» 200 fy«rak-keleti..........................—.— j ( _ El«ö erdélyi vasut 4% . . —.— Alsó-ausztr. földteherm. kötvény . . 100 76 101.26 St.-GeDols . . 60 .. . j 84.60 85 —12 2 ^ 1 »» — _ 200 —Jf»gyar keleti................................. —— 80 100 M pesti építő-társaság . . —— — ttyer-Sopron-Eb. 6®/, . . . —.— —.— Angol-osztr. bank befle. (120 frt en.) . 71.67 71,75 Triest városa o. é. 100 „ . . 118.- 119.—' o 5 o . ” _lőtt —.— Első erdélyi......................... • * 600 60.— Első magyar seri.«de . I 256 — 200.— — —Vágvölgyi vasút . » • —•— —*— Osztr. földhitel, befiz. 40 frt. ezöstb. . — - *.— Insbrucki sorsjegy „ 20 „ . 18.— 18 53 2 . ami ” _ _ ao2 Deli vasút ................................ . 200 jg. — Sertéshislaló . . . 130.— 125.— 100 — Láncshid.......................... 84.76 86.— Hitelintezet ... . . 28.6 29.— Salzburgi „ „ 20 „ . . 10— 10.50 _ * ! *' _ 100 —•H T“ul.........................A* * 200 60.— Athenaeum . . . 230.— i 233.— 100 — IBorsod-misk. malom . . . —.— —Alsó ausatr. lessámil. társ. 60 frt. . 660.— 066 — Krakói „ ,, 20 . . 14.61 16. L og 5 »* 6.— (Budai hegypálya • • * 60‘~ B1“"" B00 70.— I Pesti könyvnyomda . . 606.— 610.— 160 — Budapesti malom 0% . . .. —.— —Franco-osztr. bank befiz. 40 frt sa. . —.— —Waldstein 20 frt. pp. .... 22.76 23.26 g || ___ _ _ _ go —Minicipalis hitelintézet . . • 11 11.25 176 16.— —iFranklin-nyomda . . — —120 —Pannónia gőzmalom . . . —.— Wemeti bank . . . . . 838 — 838 —Windischgráta 20 frt. pp. . . « 27»TM! Laptulajdonosok: Légridi testvérek« Csernátoni Mj*** Törvényszéki csarnok. — (Per egy színdarab miatt.) A lipótvárosi járásbíróság előtt ma tárgyalták Rákosi Jenőnek, a népszínház igazgatójának perét Swoboda német igazgató ellen. A per tárgyát a „Kis doktor“ czimű Operette képezte. Ennek előadási jogát Rákosi szerezte meg, de Swoboda is előadatta a darabot „Doctor Piccolo“ czim alatt. A tárgyalás reggel 9 órakor kezdődött, s Wawrik kir. járásbiró előtt folyt le. Felperes keresetlevélben előadja, hogy a párisi „Société des auteurs dramatiques“ czimű társulattól a „Pompon“ czimű operettének — mely magyarul „Kis Doktor“, németül „Doctor Piccolo“ czimen adatik elő — Budapestre szóló kizárólagos előadhatási jogát megszerezte. Ezután értesülvén, hogy a budapesti német színház igazgatója Swoboda Albinez operettet szintén elő akarja adatni, ez igazgatót hitelesen megintette, előterjesztvén szerződését, melynek értelmében a kizárólagos előadási jog felperest illeti. Swoboda ennek daczára a darabot előadatta agy felperesnek teljes kártalanításhoz van joga. Felperes előadja, hogy a darab nem annyira hosszas életű klassicai, mint inkább divatos darab s a ki azt egyszer bármi előadásban látta, másutt nem igen nézi meg s igy nem valami nagy színházi közönségnél, a budapestinél ezrekre menő összegig károsodik az, akinek előadhatási jogát jogosulatlan szinrehozatallal sérti valaki. Felperes ez alkalommal csak a német színházban történt első előadás okozta kárát kéri megítéltetni s hogy a rövid sommás utat választhassa, csak 300 frtnyi kártérítést követel. Kéri, hogy a bíróság az összegnek 6/6-os kamatainak s a perköltségeknek, számára leendő megfizetésében alperest elmarasztalja. Ezen keresetlevél felolvasásaután Kövesdi Mór, az alperes ügyvéde előadja, hogy a kereset franczia mellékletét ő nem érti s igy kéri a tárgyalást elhalasztatni s felperest utasíttatni, hogy egy újabban kitűzendő tárgyalásra hiteles fordításban mutassa be az okmányt. Erre felperesi ügyvéd Póos Gyula kijelenti, hogy kész negyedóra alatt a pár sornyi iratot hiteles fordításban bemutatni, ha a bíróság részéről e czélból való távozásra engedélyt nyer, amit meg is kapott, és nemsokára visszatért a rövidke okmány hiteles fordításával. Ezután alperes előadta, hogy tagadja, miszerint Rákosi Jenő a népszínház igazgató-bérlője volna; tagadja, hogy védence, Swoboda a gyapju-utezai színháznak igazgató-bérlője s ennélfogva felperesnek keresete csak a bérlő ellen lehet, tagadja azt is, hogy Rákosi a „Kis doktort“ előadatta, mert maga mondja a keresetlevél, hogy Rákosi „Pompont“ vette meg. A „Doctor Piccolo“ opera alperes szerint, nem pedig operettes operát előadni Rákosinak nincs joga. Tagadja felperes kárát, tagadja kizárólagos jogát, tagadja a kár nagyságát. Bemutatja aztán egy Offenbachban lakó műkereskedőnek két levelét, mely szerint a német előadáshoz való jog Swobodát illeti. Kéri, hogy e műkereskedő szavatoskéntmegidéztessék s az ügy sommás útról tétessék át a rendesre. A biró által megkérdeztetvén, hogyha nem Swoboda a bérlő, tehát ki az valósággal s kit illetnek meg a jövedelmek, a mire azt válaszolja, hogy többet nem mond, mint azt, hogy nem Swoboda, hanem más a bérlő, s a jövedelmek is mást illetnek. E zavaros válasz után még egy levelet mutatott elő az offenbachi műkereskedőtől, melyben ez biztatja őt, hogy ne sokat hederitsen „Rákóczy“-ra s ha „Rákóczy“ perelne, ő a terheket magára vállalja. Szinlapokat is mutat be, melyeken a darab víg operának s nem operettének neveztetik. Felperesi képviselő ezek ellenében a kizárólagos jogra vonatkozólag a hiteles fordítású okmány szavaira hivatkozik. Előadja, hogy Swoboda részhiszeműleg is járt el, mert tudta, hogy eljárásával felperes jogait sérti; tudta, hogy ő az előadásra senkitől jogot nem szerzett. Alperesnek először bemutatott két levele, melyek által előadási jogát akarja igazolni, egyenesen alperes elleni fegyver. Az október 4-iki levélből akarja alperes szerzett jogát bizonyítani és az október 22- diki levélben pedig csak ígéri az említett Offenbachi, hogy a jogot meg fogja szerezni; az október 4-iki okmány blankett, amelyen a „verkauft" nyomtatott szó ki van törülve, és felé „vermietet“ írva. Az egész okmány figyelmes átolvasása és az előbbi levéllel való összevetése mutatja, hogy Swoboda csak a darab zene részeinek másolatát szerezte meg kölcsönben. A felek előadásából még feljegyezzük, hogy alesperes azt is vitatta, miszerint a kár és annak nagysága csak úgy lehetne konstatálható, ha hitelesen bebizonyíttatnék, hány ember ment volna a népszínházba, ha Swobodánál nem nézte volna meg a darabot. Az ítélet déli 1 órakor hirdettetek ki, se szerint alperes köteles felperesnek, ha ez a becslő esküt leteszi arra, hogy alperes eljárása folytán 100 frtnyi kára volt — 300 frtot 6*/#-os kamatokkal, 30 frt költséget 8 nap alatt, különben a végrehajtás terhe mellett megfizetni. A terjedelmes indokolásból a következőket emeljük ki: a szavatolásra való hivatkozás s ezzel kapcsolatos rendes perúsra való utasítás iránti kérelem már azért is mellőzendő volt, mert a szavatossági kérdés a per érdemétől külön bírálandó s így az illetőségi kifogáshoz hasonlólag a tárgyalás kezdetén terjesztendő elő. Azon kifogás, hogy alperes nem bérlő, a jövedelmek nem őt illetik s igy be nem perelhető, szintén mellőzendő volt, mert ő maga nevében szerezte meg — állítása szerint — az előadási jogot, ő maga a saját vezetése alatti személyzettel adatta elő azt, hogy ki lenne a bérlő, nem mondta meg, valamint olyan egyént sem nevezett meg, akit a jövedelmek illetnének. Felperes képes megítélni kárát, mert színházában a gyapjú-utczai előadás előtt és után többször adta a darabot, tehát a becslő eskü nekiodaítélhető volt. Megjegyezzük még, miszerint az ítéletben kimondatott, hogy a 300 frtnyi kárkövetelést, az eskü letétele előtt, felperes maga leszállíthatja. KÖZGAZDASÁG, FÖLDMIVELÉS. Az országos magyar gazdasági egyesület igazgató választmánya ma délután tartotta havi rendes ülését gr. Szapáry Gyula elnöklete alatt, melynek tárgyai következők voltak : A titkár uj tagokat jelentett be. — Ugyanő bejelenté Molnár Lajosnak az Istvántelki iskola igazgatójának hivataláról lemondását, mert Komárommegye gazdasági vándor-tanárrá választotta. Lemondása áprilió elsejére elfogadtatott. Felolvastatott továbbá a kereskedelmi minisztérium leirata : Németországgal a marhák kivitele iránt kötendő vámszerződés megújítására vonatkozólag, mely rövid vita után egy vegyes bizottságnak adatott ki. Terménypiacz Budapest, november 30. Orbonaüzlet. Búza csekély forgalom mellett változatlan szilárd. Rozs és árpa szilárdak. Tengeri csendes, 1877-ki május-juniusra elkelt 2500 métermázsa bánáti tengeri 6 frt 82 krral. Zab szilárdabb, 1877-ki márczius-áprilisre Győrött átvéve 8 frt 50 kr—8 frt 60 krral jegyzendő. Az árak 100 kilogramm szerint értendők. Közlemények ma ipar, kerekedés 60 forgalom köriből. Az országos magyar iparegyesület szeszes itali szakosztálya tegnap Havas József elnöklete alatt ülést tartott. Az első tárgy az évi éremkiosztás ügye volt. Kérdés támadt, hogy a szakosztály a jutalmazandó iparosok javaslatba hozásánál figyelemmel legyen-e a bortermelésre és finomításra is és a jutalmazásra ajánlásnál oly termelőkre, kiknek kivitelképessége van. A szakosztály több tagja odanyilatkozott, hogy a bor, úgy mint a liszt, nyers terménynek nem tekinthető, mert annak kereskedelmi czikké átalakítása sok vegytani és technikai munkát és tudományt igényel, tehát valóságos iparczikk. Többen ellenben azt hangsúlyozták, hogy a bortermelés és finomítás kívül esik az iparegyesület körén s az alapszabályok értelmében bortermelő és finomító a jutalmazásra ajánlottak közé fel nem vehető. Egy órai vita után név szerinti szavazással és egy szótöbbséggel határozatba ment, hogy bortermelők és finomítók nem ajánltatnak; de határozatba ment az is, hogy az alapszabályok 2. §-a, mely a bortermelőket a jutalmazhatók sorából kizárja, oly módon legyen megváltoztatva, hogy az oly termelők, kik boraikat palackkéretté tudják tenni, szintén nyerhessenek érmet. A szakosztály elhatározta, hogy a folyó évre csak két gyárat ajánl jutalomra, illetőleg csak kettőt vizsgál meg: Krausz-Mayer szeszgyárát és a kőbányai serfőződét. E gyárak megvizsgálására 3—3 tag küldetett ki. Ezután Fromm Antal tett két jelentést. Előadó mint szakosztályt kiküldött, hogy a fővámház előtti part s egy szomszéd telek találtatott a borvásár számára legczélszerűbb helyül. Hozzájárult ehhez a szakosztály is, s az igazgatót megbízta a kellő lépések megtételével. Az osztrák nemzeti bank heti kimutatása nov. 29-től: Bankjegyforgalom 298.022,970 frt (+ 6.385,640 frt.) Giró-betétek 3.350,489 frt67.Bor (+ 2.484,114 frt 69 kr.) Beváltandó bankutalványok és más esedékes passivák 1.465,730 frt 80 kr (-4* 26 873 forint 96.5 kr.) Fedezet : Érczalap 136.594,248 frt 50 kr (+ 2.730 frt — kr). Érczben fizetendő váltók 11.639,496 frt 54 kr (— 104,723 frt 71 kr). Államjegyek, melyek a bank tulajdonában vannak. 3.996,759 frt — kr (+ 889,020 frt — kr.) Leszámitolás 136.501,333 frt 18 kr. (— 3.519,949 frt 52.6 kr.) Kölcsönök 27.965,000 frt — kr (— 76,800 frt — kr.) Földtehermentesítési kötvények beváltott szelvényei 200,427 frt 25 kr (— 934,010 frt 39.5 kr). Beváltott és börzeszerüleg vásárolt záloglevelek 5.378.200 frt 66*/.*/13.585,466 frt 66 kr .— 98.800 frt 66 kr.) Összesen 320.482,731 frt 13 krajczár. A banknak a hó végén készpénzben kiegyenlítendő követelése a jelzálog-utalványozási bizományi üzletből 899.737 frt —• kr. (+286.956 frt —kr.) Fén*- én értékpiaca. Budapest, nov. 30. A tőzsde a kedvezőtlen politikai hírekre lanyha volt, különösen magyar hitelbankot erősen kínálták. Az előtőzsdén osztrák hitel 135.40, magyar 103.25 —101.50-nel kínálva. Délben osztrák hitel 135.90, magyar 101.50, földhiteltárs. 27.50, manicipális 11, magyar sorsj. 67.50. Befektetések lanyhábbak, dézsmaváltság 70.25, magyar kölcsön 97.50. Iparértékek állandón keresettek, Erzsébet 200, Victoria 270, Pannónia 960 urcaváltók és valuták szilárdak, London 127.25, Piris 50.50, Berlin 62.60, Napoleon 10.12. Az esti tőzsdén további kínálat uralkodott magyar hitelben 99 50-ig, osztrák hitel 135.60. Kivonat a hivatalos Iapb61. Arverések, csődügyek. N.Kanizsa dec. 18. Varga Antal háza 6500 frt. —Iváncsa (Székesfehérvár) jan. 15. özv. Kállay Jánosné ingatlana 4872 frt. — Nagyszeben jan. 5. Stampf Lujza ingatlanai 2028 frt. — T.-Vásárhely decz. 19. Szabó János ingatlanai 4673 frt. — Gyula decz. 9.Közv. Schmidt Antalné háza és telke 2171 frt. — Pancsova decz. 4. Popovits Lukács hrestováczi ingatlanai 3155 frt. — Kis Csepelén (T.-Szt. Márton) decz. 20 Batisz Karolin ingatlanai 13,260 frt. — T. Szarvad (Tasnád) decz. 20. Szabó Pável ingatlanai 540 frt, 65 frt, 90 frt, 40 frt, 768 frt és 768 frt. — Temesvár decz. 15. Palikucsevnyi Elisabetha bekeblezett kötvényei 6000 frt. — Gyöngyös decz 14. Darányi József ingatlanai 2400 frt, 1700 frt, 523 frt, 126 frt, 140 frt 140 ft és 424 frt. M.-Sziget decz. 13. Klein Sámuel ingatlana 25,000 frt. — Alnémed (Pest) jan. 12. Izsák Erzsébet és János ingatlanai 4000 frt, 100 frt, 30 frt, 100 frt és 100 frt. — Völts (Szamosujvár) decz. 22. Oláh Károly ingatlanai 4083 frt és ingóságai 140 frt. — M.-Sziget decz. 18. Bárány Simon bolti ingóságai 27,667 frt. — Turkeve (Kisújszállás) decz 20. Vincze Pál ingatlana 4189 frt. — Ispánlaka (Gyulafehérvár) febr. 19. özv. Várady Józsefné fekvőségei 4370 frt. — Szeged decz 9. Szűcs István ingatlanai 1000 frt, 2700 frt, 2141 frt, 350 frt, 1060 frt, 80 frt , 130 frt. Csődök: Gruber Jakab budapesti kereskedő és néhai Tachler József volt pécsi lakos hagyatéka ellen. Vízállás és időjárás. Budapesten nov. 30. 1.91 m. 0 fölött felhős. Pozsonyban nov. 30. 1.50 m. fölött köd. M.-Szigeten nov. 30. 0.99 m. 0 fölött eső. Szatmáron nov. 30. 1.12 m. 0 fölött eső. Tokajon nov. 30. 1.89 m. 0 fölött köd. Szolnokon nov. 30. 0.23 m. 0 fölött felhős. Szegeden nov. 30. 0.97 m. 0 fölött esős. Aradon nov. 29. 0.62 m. 0 alatt eső. Nagy-Becskereken nov. 29. 0.10 m. 0 fölött eső. Bezdánnál nov. 27. 203 m. 0 fölött köd. Ve haszon nov. 27. 1.73 m. 0 fölött köd. Eszéken nov. 29. 1.55 m. 0 fölött felhős. Sziszeken nov. 28. 205 m. 0 fölött esős. Mitroviczon nov. 28. 2.63 m. 0. fölött felhős. Zimonyban nov. 28. 2.86 m. 0 száraz. Ő-Orsován nov. 28. 279 m. 0. felhős. Bare.: on nov. 28. 0.99 m. 0 fölött felhős. Felelős szerkesztő: Csernátony Iajos. frglttér. *) A pesti közúti vaspálya újpesti állomásán találtató dohány kis-tőzs 1877. évi január 1-vel ismét bérbe kiadatik. Erre vonatkozó ajánlatok folyó évi deczember 15-ig a társaság igazgatóságánál benyújthatók. 1276 *) E rovatban foglaltakért a szerkesztőség nem felelős. lysüsott Lágráési twüénkség