Ellenőr, 1877. július (9. évfolyam, 235-291. szám)
1877-07-24 / 277. szám
Budapest, július 23. Budapest, július 23. Osztrák részről most szemünkre vetik, hogy mi, akik annyira sürgettük a kiegyezésnek még e nyáron elintézését, most nem akarunk a czukoradó reformjáról tárgyalásokba bocsátkozni, s e miatt a regnicoláris bizottságok az egész kérdést eddigi állapotában fogják találni szeptemberben. Szinte fölöslegesnek látszik erre a szemrehányásra válaszolni, de megteszszük mégis, s megteszszük nem azért, mert a válasz igen könnyű, hanem azért, mert alkalmat nyújt arra, hogy újra és újra constatáljuk, amit osztrák részen nem akarnak megérteni, hogy a kormány, amint a restitutio kérdésének rendezését nem, úgy a kiegyezésnek egyetlen feltételét sem ejtheti el. A kormány a czukoradó reformjának kérdését azért nem tartja sürgősnek, mert nem úgy kívánja azt tárgyalni, hogy a restitutió megkerülésének lehetőségére szolgáljon. A közelebbi czukor-campagne-ról gondoskodik a provisorius törvény, s a végleges reform sokkal érettebb megfontolást igényel, hogysem az már szeptemberre előterjeszthető lenne. De ismételjük, hogy ha előterjeszthető lenne is, a restitutió kérdésének elvi rendezésén az mit sem változtatna. Nincs tehát semmi ok arra, hogy a kormány a pihenésre bocsátott egész apparátust mozgásba hozza, mikor az osztrák kormánynyal jó előre megállapodott abban, hogy a czukoradó végleges reformját majd csak 1878-ban terjesztik a parlamentek elé. Az igaz, hogy mi nagyon is óhajtottuk a kiegyezési kérdések mielőbbi elintézését. Óhajtottuk a magunk és az egész monarchia érdekében, mert mi soha sem feledkezünk meg ez utóbbiról sem. Nem akartuk, hogy mikor az európai helyzet ilyen válságos, a monarchia két felének egymás közti harcza gyöngébbé tegye szavunkat a külföld előtt, mely a viszonyokat nem ismervén alaposan, úgy sem bírja felfogni, hogy mint vagyunk mi képesek állítólagos egy-két millió miatt kormány- és parlamenti válságokat fölidézni. Az a hoszszú harcz tagadhatlanul ártott mindkét államfél hitelének, s itthon is bénítólag hatott mindenre, holott éppen azon kellett volna dolgoznunk, hogy a zilált viszonyokon segítsünk. De az áldatlan harcz miatt egyik kormánynak sem maradt ideje valami üdvös munkára, s a pénzügyi és gazdasági válság permanenssé vált. Ezért sürgettük a kiegyezés elintézését, de Ausztriában a szétváló politikai és anyagi érdekek és czélok rugói működtek, s a tárgyalás elmaradt. Most a józanabb rész veszi észre, hogy ez nagy hiba volt, s hogy a magyar kormány türelme sem tehető tovább próbára, de a kigondolt módok egyike sem vezethet czélhoz. A regnicoláris küldöttségek tehát csakugyan régi állapotában fogják találni a kiegyezésnek rájuk tartozó részét. Legalább a magyar bizottság mindenesetre, ragaszkodván azon kijelentéséhez, hogy semmi körülmény között sem állhat el az adóvisszatérítés kérdésének igazságos rendezésétől. Szemünkre veti ma egy bécsi lap azt is, hogy a magyar bizottságok nem mentek még annyira a kiegyezés részleteinek tárgyalásában, mint az osztrák bizottságok, s ebből is látszik, hogy a kiegyezést nem találjuk sürgősnek. Ez a szemrehányás sem alapos. A kiegyezés bizottsági tárgyalásának módja nálunk más, mint a reichsrathban. Két bizottságot küldöttünk ki, a bank- és vámügyit, s ezek az elnapolásig tárgyalták is az eléjük terjesztett anyagot. Az általa TÁRCZA, Konstantinápoly védmüvei. ii. Ameddig a szomszéd tengerek és tengerszorosok a törökök vagy más barátságos hatalom hajóhadának kezei közt vannak, e részről az ostromlottak nem félhetnek élelmi forrásaik kiapadásától. Hanem az kár, hogy a törökök a római császárok nagyszerű vízvezetéki építményeit, melyek a várost mindig üde tiszta vízzel látták el, túlságosan elhanyagolták. A Konstantinápolytól északra fekvő halmokon főleg tavaszszal erős havazások és esőzések vannak. Minthogy pedig a városban lévő kutak vize, amellett, hogy kevés, még rész is, a császárok egész csatornarendszert építettek, a források vizét a dombok tetején vájt víztartókba emelték, s innen aztán téglából épített íves vezetékeken 20 angol mértföldnyi távolságból a városba bocsátották. Némely vízvezetékek száz lábnyi magasak voltak, s romjaik ma is láthatók. Az ily módon bevezetett víz elég volt az egész város számára, ámde minthogy az ellenség a falakon kívül több ponton megszakíthatta volna e vizet vivő íves hidakat, a császárok a városban emelkedő magasabb dombokon is több víztartót készítettek, amelyeket a bekövetkezhető esetre mindig megtöltve tartottak. Fájdalom ! a szultánok pusztulni hagyták e pompás építményeket; a víztartókat beépítették vagy kertekké alakították át, míg a többit romokkal és törmelékekkel temették be. Azonban szerencsére van egy másik forrás is, melyből Konstantinápoly határtalan időtartamig elláthatja magát, még pedig a lekitűnőbb minőségű vizzel. Ama számtalan forrást értjük ez alatt, melyek a Bosporus és Márványtenger ázsiai partjain fakadnak. Az „Édes vizek völgye“ Szkutari mellett, hová a Szeráj és a háremek fátyolos hölgyei szoktak délutánonként kisétálni, csaknem légmentesen elzárt kocsikban, —ltalánosan ismeretesek , s az „édes viz“ elnevezés teljes joggal illeti meg ama tájak összes gazdag forrásait. A Szultanid-források, Therapiával átellenben, gazdagságukról s vizük kellemes izéről különösen híresek. A törökök nem félhetnek a kiéheztetéstől, amíg a Márvány-tenger az ellenség kezébe nem jutott. „E gyönyörű beltenger partjai“ — mondja Moltke — „tömérdek nyájat táplálnak s búzát, olajat, bort, gyümölcsöt és zöldségeket roppant mennyiségben termelnek. Brussza termékeny síkjai folytonos összeköttetésben állnak Konstantinápolylyal a mudaniai kikötőnél fogva és a tenger a legpompásabb ízű halaknak kifogyhatatlan sokaságát rejti habjai közt.“ Azonkívül szállíthatnak élelmiszereket a Dardanellákon át a földközi-tenger felől mindaddig, amig Oroszországnak nincs tengeri hadereje vagy oly hatalommal nem szövetkezik, melynek hajóhada erősebb az angolénál és törökénél. E két utóbbi esetre pedig ezidő szerint nem lehet számítani. A Bosporus, csillogó habjaival s tündéries partjaival, oly hatalmas védelmi állapotba van helyezve, hogy majdnem hihetetlennek látszik. Ez a kis keskeny csatorna, melynek hossza tengertőltengerig, alig megy 19 angol műdre, s itt-ott nem is egészen egy negyed mérföldnyi széles, ide s tova kígyózva s két világrészt választva külön egymástól, annyira meg van tömve egymás fölé helyezett ütegekkel s zöld homokkőből épített varacsokkal és bástyatornyokkal, hogy jaj annak az orosz hajónak, bárminő kaliberű ágyukkal volna is fölfegyverkezve, amelyet vakmerősége vagy balvégzete oda vezetne ama nehéz ágyuk lőtávolába, melyek a keskeny s épen ezért gyors áramlatu csatorna mindkét partját egészen Peruig szegélyezik! „Egy hajó“ — írja Moltke — a mig az egyik üteg ágyúi ellen volna kénytelen védekezni, a többi által egy perez alatt szilánkká lövetnék.“ Négy hatalmas erőd ez a négy Cerberus, melyek a félhold büszke fővárosát csupán az Oroszország felé eső oldaláról védelmezik, t. i. arról az oldalról, ahonnan Oroszország vizen közeledhetnek feléje, ha módjában állana. Ezeken kívül a csatorna végén a Feketetenger felé, ama dombok, melyek közt a Bosporus kanyarog, többnyire 800 láb magasak, mig a túlsó végén, a Márvány-tenger felé, a dombok alacsonyabbak, de a legtöbb helyen igen meredekek s közvetlenül a vízből emelkednek ki, úgy hogy ha netalán az ellenség az ázsiai parton kisérlené meg a kiszállást, romboló tűznek tenné ki magát oly helyről, ahol a legkisebb veszély nélkül ágyazhatják őt a város védői. így tehát a Bosporus kitűnő természeti előnyöket nyújt a város védelmére s pompás erődeit közelebbről egészen új ágyukkal szerelték föl, úgy, hogy bármely pillanatban készen áll a legkétségbeesettebb védelemre is. „A mosolygó halmok között“, — írja egy angol utazó, ki csak nem rég látogatta meg Konstantinápolyt, — „félig elrejtve a buja czikrusberkek árnyában s illatos virágoktól környezve, a legnehezebb lövegek kandikálnak elő, várva, hogy mikor állhatják el a gonosz betolakodó útját ama hullámokon, melyek a szent Sztambul minaretjeinek és palotáinak körrajzait tükrözik vissza“. Fanárakitól (Rumeli-Fener), mely 160 ágyúval dicsekedhetik, és szemben lévő szomszédjától, a 60 ágyúval fölszerelt Anadoli-Fenertől, melyeknek ágyúi bármely pillanatban készek halált vivő kereszttüzet bocsátani ama kék sziklák közé, melyek a Bosporus éjszaki bejáratánál oly baljóslatulag emelkednek s a merész vagy meggondolatlan ellenséget pozdorjává lőhetik, le egészen Szkutariig és az Aranyszarvig, hol a füvel benőtt nyílásokon át a hosszú aczérágyuk tátongnak elő, az ellenség hajója oly hatalmas ágyupark kereszttüzébe jutna, melynek uj rendszerű nehéz lövegeit százával kell számítanunk. Még a víz maga is halált okádna gyomrából, mert meg van az terhelve iszonyu torpedókkal, melyek a legszilárdabb pánczélos hajókat is pehelyként szórják szét a levegőben. „Szikla szikla után és domb domb után oly halálos vaszáport lövelne ki magából, melytől az oroszoknál még vakmerőbb tengerészek is azonnal visszariadnának.“ Azonban, bármily gyengén áll is e perezben a törökök dolga s még ha döntő csatát nyernének is felettük az oroszok, nem igen valószínű, hogy a czár könyörtelen sáskahadai a szultánok fővárosát egyhamar megközelítsék. Bár két leghatalmasabb védelmi vonalát, a Dunát és a Balkánt, az ellenség könnyű szerrel áttörhette (hogy miért oly könnyen, annak fejtegetését nem tartjuk feladatunknak), ott van még Drinápoly s a háború neheze a támadókra nézve Moltke szerint is még csak Drinápoly síkjain kezdődik meg igazán. Diebics Zabalkánszky tábornok is átment a Balkánon 1829-ben, épen mint Gurkó tábornok a napokban, de bizony kicsibe múlt, hogy ő „Balkánon tulisága“ ott nem hagyá a foga fehérét. Aztán meg Konstantinápoly nincsen is csupán saját erődítési műveire utalva; a természet közte és Drinápoly közt oly hatalmas védbástyákat emelt, hogy azoknak megvívása kemény próbára tenné a legkitűnőbb hadászati ügyességet és tudományt is, ha ugyan odáig fejlődhetnének a hadi események. Ha Drinápoly falairól az oroszok messzelátóikkal végig tekintenek az előttök elterülő síkföldön, oly hatalmas korlátokat látnának emelkedni maguk előtt, melyektől kétségbeesetten borzadnának vissza. Valami 20 ang. mérföldnyire Konstantinápolytól, nyugat felé, a Drinápoly felé jövő út irányában, két kis tengeréből nyúlik be jó messzire a szárazba. A távolabb esőnél az út színe fölé 600 lábnyira emelkedő dombsor kezdődik, teljesen uralkodván az egyetlen járható útvonal fölött ; kétfelől pedig a tenger hullámai leskelődnek. Ha e dombokat jól megrakják ütegekkel, a törökök uralkodni fognak az egész síkság fölött majdnem az egész területen; márpedig a támadó hadsereg csakis ezen a síkságon nyomulhat előre a főváros felé , az ütegeket pedig nagyon sokáig lehet tartani, mert ha csüggednének, vagy ritkulnának a védők sorai, a tenger felől bármikor kaphatnának segítséget. Tíz mérföldnyi hosszúságban ezek a dombok lehetetlenné tesznek minden közeledést Konstantinápoly felé. Ámde a félsziget tizenhat mértföld széles. Hat mértföld széles nyílás tátong e dombok és a Kis-Balkán hegyláncza közt, mely a túloldalon képez védelmi vonalat. E hat mértföldnyi kapu azonban sűrü cserjéssel van benőve, a melyet közbe-közbe mocsáros területek szakitnak félbe és ezeket ismét hirtelen kimagasló földházak választják el egymástól — egyszóval oly hely az, mely a törököknek roppant előnyére szolgál azáltal, hogy magas és jól védett pontokon állhatnak szembe oly ellenséggel, a ki alant a mocsárokban lubiczkol és tüskés bozótok közt vesződik. Konstantinápoly védelmezőit e helyen mindkét oldalról a tenger oltalmazná és hátuk mögött pompás völgy terül el gazdag forrásokkal, buja legelőkkel és termékeny lapályokkal, melyeken át egyenes és gyors vasúti összeköttetést tarthatnának fenn magával a fővárossal. Négyszáz angol négyszögmértföldnyi területen korlátlanul kalandozhatnának lovaik, és ha az ellenségnek csakugyan sikerülne Konstantinápoly ellen nyomulni, e nagy területen borzasztó akadályokat lehetne útjába gördíteni. Ez idő alatt, minthogy a török hadsereg zöme még mindig teljes épségben áll a várnégyszög hatalmas várai között, az oroszok összeköttetési vonalát, mely a Pruthtól a Dunán, Balkánon és Drinápoly síkjain keresztül Konstantinápoly határáig terjedne, már e roppant távolság következtében is könnyen és több helyen elvághatnák a törökök, mi egyszersmind a visszavonulási út megszakítását is jelentené. Egy látogatás a szultánok nagyszerű fegyvertáraiban és fegyverműhelyeiben, melyek Topkhane mellett Galata városrészben csaknem ama terem ablakai előtt emelkednek, a melyben a múlt év vége felé az európai hatalmak követei konferencziáztak s készítgették elő, ahelyett, hogy megakadályozták volna, e vérengző háborút — egy látogatás amaz óriási hadi szertárakban a török nemzet életképességét leghatározottabban kétségbevonó kétkedő Tamást is meg fogná győzni a felől, hogy mily óriási és rettentő előkészületeket tettek a törökök az ádó ellenség fogadására és fővárosuk megvédelmezésére. És e hatalmas előkészületeknek bizonyára meg is lesz való jó eredményök már a háború eddigi folyamában is a veszély nagyságát felfogni s ellensúlyozni tudó vezénylet mellett, és minden bizonynyal meglesz a főváros védelménél, ha ugyan odáig fejlődhetnének a hadi események, hogy erről is szó lehet, ami most még nagyon bizonytalan, főleg Angolország legújabb magatartása következtében. Itt, eme nagy tárházakban, melyeken mindjárt megakad a szem, amint nyűgat felől a Bosporus felé közeledünk, s a szomszéd kerti helyiségekben vannak összehalmozva mindenféle hadiszerek és szükségletek, a melyek a főváros védelmére vannak szánva. Krupp-, Armstrong- és Frater-féle ágyuk tátongnak hosszú sorokban iszonyú torkaikkal. A fegyvertárak szintén tele vannak ágyukkal és Martiny-Henry-puskákkal, karabinokkal s több száz tonnára menő golyókkal s egyéb lövedékekkel. A Topkhanénak teljesen ki kell ürülnie, mielőtt Konstantinápoly ismét a keleti egyház székvárosává lesz. Bizonyosnak látszik tehát, hogy ami természeti előnyöket és hadászati előkészületeket illeti, Konstantinápoly bevétele oly feladat, melynek megkísérlésétől még a vaskezű északi kolossznak is — — ha esze van — vissza kell riadnia. Ha pedig az angol is szövetkezik a törökkel, e feladat egyszerűen lehetetlenné válik. Kitűnő katonai tekintély állítja, hogy 40,000 angol vagy 80,000 török a mohamedánizmus e hatalmas védbástyáját meghatározhatatlanul hosszú ideig megvédheti. Még egy oly nos vitán mind akettő átesett, s a részletekbe is belement, és ha az osztrákok kilátást nyújtottak volna arra nézve, hogy hajlandók a kiegyezést még a nyáron tárgyalni, a magyar bizottságok mindenesetre több időt szenteltek volna a munkának, hogy azon mihamarább átessenek. De az osztrákok már májusban kijelentették, hogy ők a nyáron nem tárgyalnak, s így a munka nem volt többé sietős. Hiába igyekeznek most a kiegyezési tárgyalások elhúzódásának vádját ránk hárítani. Keressék az okokat, melyek miatt a tárgyalás már több mint másfél éve tartja izgalomban a két államfél népeit, egészen a maguk fejetlenségében, s a jövendőre nézve tartsák emlékezetükben azt a magyar közmondást, mely a késő bánatról szól. Az új perrendtartási javaslatot Perczel Béla igazságügyminiszter úr, ki négy heti szabadságidőre elutazott a fővárosból s csak augusztus vége felé tér vissza, a királyi tábla és semmitőszék több kitűnő bírája közt kiosztotta azon kérés mellett, hogy tanulmányozzák át és tegyenek neki jelentést. Amint a miniszter úr visszaérkezik, azonnal egy népes értekezletet fog tartani szakértőkből, mely alaposan megvitatandja az új javaslatot. Az igazságügy minisztérium a napokban közzétette a büntető törvényjavaslat indokolásának második kötetét is. Szintén terjedelmes, 550 nagy negyedrétű lapból áll e munka, mely több, mint a javaslat indokolása: tudományos, a büntetőjog egész vidékét felölelő munka az, mely mind színvonala, mind kimerítő tárgyalása tekintetében egyedül áll a magyar büntetőjogi irodalomban. Még az első kötetben a büntetőjogi elméletek falait világította meg tágas körökben, addig e második kötet csaknem valamennyi büntet monographiáját adja. Az egész kötetet beható ismeret, nagy anyaggyűjtés, s az anyag tömegén uralkodó magas jogászi látkör jellemzi, úgy hogy e munka díszére fog válni a magyar jogirodalomnak. Több érdekes részére annak idején vissza fogunk térni. Teleszky István országos képviselő úr az igazságügyminiszter úr megbízásából ismét két javaslaton dolgozik, az egyik az örökség átvételéről fog szólani, a másik a gyám- és árvaügyi törvényt a jövő január 1-jén életbe léptető szabályokat foglalja össze. A kiegyezési tárgyalások mai állásáról, úgy amint ezek az osztrák kiegyezési bizottságokban eddig keresztül mentek, a gráczi „Tagespost“-ban egy reichsrath-képviselő a következő összeállítást közli: A vám- és keresk. albizottság a Magyarországgal kötendő vám- és keresk.szövetséget alaposan áttárgyalta. A kormánynak idevonatkozó előterjesztésein a következő lényeges módosítások létettek: 1. Külföldi államokkal nem lehet a magyar-osztrák keresk.szerződés idejénél hosszabb tartamra szerződést kötni. 2. Osztrák-magyar hajózási conferentia hivatik össze különösen a közös belső vizek állapotának megjavítása tekintetében. 3. Közös birodalmi statisztika életbeléptetése. 4. Fenntartatik a mezőgazdasági czélokra használt marhasóra nézve mérsékelt árak életbeléptetése, természetesen a monarchia mindkét felében külön törvény által. 5. Az újonnan indítványozott kiváltság-bejegyzési illeték eltörlése. 6. A pénz- és szállítmányküldés tarifájának és a távirati díjak megállapítása mindkét államnak fenntartatik a belügyi forgalomra nézve. 7. Szakemberekből álló és időnként összeülő vámkonferentia életbeléptetése. 8. Elhatároztatott, hogy a függő államadósságokban, s 9.) a közös aktívákban való részvét megállapítását sürgetni fogják. E két utóbbi határozatot a kiegyezési bizottság csaknem egyhangúlag fogadta el, s csak azért nem terjesztetett a ház elé, mivel a kormány jegyzőkönyvileg kötelezte magát a képviselőház határozata nélkül is azonnal alkudozásokat kezdeni e tekintetben a kormánynyal. A közös részvénytársulatok és társaságokra vonatkozó javaslatban csak egy lényeges módosítás történt, hogy t. i. elhatároztatott, miszerint az a takarékpénztárakra nem fog kiterjesztetni. A bankjavaslatban a bizottság a következő fontosabb módosításokat tette. hogy a jövendőbeli nemzeti banknak nem osztrák-magyar banktársaság, hanem osztrák-magyar bank lesz a czime. 2. A közgyűlés határozatképességére nem ötven, hanem száz részvénynek képviseltetése szükséges. 3. Az osztrákmagyar bank igazgatói és főtanácsosai nem lehetnek más bank tagjai. 4. A bécsi és budapesti alkormányzókat nem a felség nevezi ki, hanem a főtanács választja. 5. Az alkormányzók nem húznak 10.000ért fizetést, hanem ingyért hivataloskodnak. 6. A főtanács végrehajtó bizottsága a jegyek bankszert fedezésének ellenőrzésére köteleztetik. 7. Kormányváltókat csak a főtanács rendeletére lehet beváltani. A jelzálog-osztályra vonatkozó statútumok nem szenvedtek lényeges változtatást. A legradikálisabban járt el a bizottság a czukor- és szeszadóra vonatkozó javaslattal szemben. A kormány javaslata szerint ugyanis az határoztatott, hogy két év elforgása alatt törvény fog életbe lépni a czukoradóra vonatkozólag. A javaslat indokolása a nagy népadó, vagy a kész áru után kívánta szedetni az adót. A kihallgatott szakértők mind a két módott elvetették. Mivel pedig a bizottság nem tartotta helyesnek oly kötelezettséget vállalni, melynek horderejét nem lehet kiszámítani, elhatározta, hogy a törvényt melynek két év múlva kell életbe lépnie, most terjesztessék elő, s a többi kiegyezési javaslattal egyetemben intéztessék el. HÍREK. (Julius 23.) — A meeting. Ma este hét órakor bizalmas értekezlet volt az „Arany sas“-ban, azon eszme megbeszélésére, hogy nem volna-e czélszerű Klapka tábornok úrnak Budapesten való jelenléte alkalmából egy pártszinezettől mentes népgyűlést hívni össze, melyen a tábornok úr előadhatná az orosztörök háború szinterén szerzett tapasztalásait s impressióit ? Az értekezletre egybegyűltek részéről maga a meeting eszméje nem ütközött kifogásba, de czéljaira nézve s a hozandó határozatok tekintetében eltérő nézetek nyilatkozván, megállapodás abban történt, hogy az előzetes elvi kérdések tisztázása végett egy hét tagból álló bizottság fog holnap reggel érintkezni Klapka tábornok úrral. Természetesen ez előzetes kérdések megoldásától függ, hogy a mozgalom megtartja-e azon általános jellemét, melyet az ügy érdekében meg kellene óvnia, hogy czéljatévesztett üres demonstrátióvá ne váljék. — Udvari hírek. A király tegnap elhagyta laxenburgi palotáját és Schönbrunnba költözött, hol e hó 26-ig fog tartózkodni. Ugyanide érkezik Rudolf trónörökös is Ischlből. Mint a „Vaterland“ jelenti a trónörökös, önállósítása augusztus hóban fog ünnepélyesen végbe menni. Ez alkalommal néhány díszebéd lesz a schönbrunni palotában. A trónörökös tegnapelőtt Mihajlovics zágrábi érseket fogadta, ki előbb Andrássy külügyminisztert látogatta meg., 10 felsége a lipótvárosi bazilika építésére a magyar vallási alapból 10 évre 40,000 frtot engedélyezett tudvalevőleg esztendőnként; a vallás és közoktatási miniszter az idei 40,000-ből az államfőpénztárnál a második 20,000 frtot is folyóvá tette. — Gerszter Etelkáról említettük már, hogy a windsori palotában énekelt a királyi család előtt. Magán körben Victoria királynő előtt énekelni, e kitüntetésben eddig még csak Jenny Lind, a feledhetetlen svéd csalogány részesült. Mint Londonból írják, a királynő rendkívül barátságosan beszélgetett a művésznővel. Többek közt fölkérte, hogy jegyezze be nevét, a dátumot s az énekrészeket, melyeket előadott, az Ő „particular“ (magán) albumába. Gerszter Etelka természetesen megfelelt a kérésnek s most neve ott ragyog, hová Viktória királynő csakis a vele barátságban élő uralkodók és Európa élő s holt királyairól szóló emlékeit szokta bejegyezni. „Mollle, Gerszter kitünően ragyog a kor csillagai közt“ — így ír róla, a Londonban utóbb bemutatott „Elvira“ alkalmából a „Standard“. Mollie Gerster — írja e lap — mint a Puritani hősnője, feltüntette azon kitűnő tulajdonokat, azon csekély fogyatkozásokat, s azt, amit mi a tapasztalatlanság jeleinek magyarázunk, melyek már egyéb szerepeiben is feltűntek. Egy oly kitűnő executív tehetséggel bíró énekesnő mint Mollte. Gerster, könnyen ragadtathatja magát kissé magasabb szárnyalásra,mintsem képessége még megengedi. Színezett futamaiban nincs meg a bevégzettség, a tökély, s tremolójában sok a bizonytalanság, de nagyon kevés megállapított hírű primadonna van, akiről ugyanezt nem lehetne mondani. A „San vergine vezzosa“-t nagy brilliantsággal énekelte, a magas staccatok kiválóan jók lévén, s a „Qui la voce“ nem kevésbbé volt szép. Valóban az egész operán át a bámulatos hang és a bámulatos stylus teljes igazságot szolgáltatott Bellini hangzatos, bár kissé izetlen zenéjének, s a művésznőt a nagyszámú közönség szívélyesen megtapsolta. Mint színésznőnek, Mollte Gersternek még sokat kell tanulnia, mint aár megjegyeztük , magas értelmiséget árul el s sok reményre jogosít, de hiszen csak a tanulmány és gyakorlat teszi a színésznőket.“ — Dalestély Tordán. E hó 15-én — írják lapunknak Tordáról — kedélyes ünnep folyt le városunkban. A kolozsvári dalkör ígéretét, hogy fölkeresi városunkat, e napon váltotta be. Az ünnepélyt rendező bizottság Kopándra ment a várvavárt vendégek elé, hol dalkörünk derék elnöke, Miksa Elek megyei alispán üdvözölte a 9 óra tájban megérkezett kolozsváriakat. Tolmácsolta szíves vendégszeretetünket. A beszéde után felharsanó zajos éljenzés csillapultával Szász Domonkos, a kolozsvári dalkör érdemes elnöke felelt meleg szavakban s testvéri szeretettel köszönte meg a testvéries fogadtatást. Ünnepies menetben vonult be a két dalkör a néptömegektől hemzsegő utczákon a városba. Mindenütt zúgott az éljen, lengtek a kendők s a házakról a nemzeti lobogók. A menetet a zenekar a „Rákóczy-indulóval“ fogadta, midőn a „Korona“ vendéglőnél megállapodott. Ismerkedési reggeli után a vendégek szállásukra tértek. Déli 12 órakor az ó-tordai ref. templomban a közös darabok próbáját tartották meg. Délután 5 órakor ünnepies menetben indult meg a két dalkör a városházától az egyesületek lobogóival s a zenekar indulói mellett. Este 7 órakor kezdődött a dalestély. Az idők jeléül Ruber Károly csatadalával kezdte meg a tordai dalkör. A csattogó dal elhangzása után a kolozsváriak léptek az emelvényre s elénekelték szépen, szabatosan Erkel Sándor „Dalünnepen“ czímű férfikarát. A közönség tapsviharral és zugó éljenzéssel adott kifejezést elragadtatásának. A közösen előadott darabok is szépen sikerültek. Them Károly „Bordala“ leginkább gyújtott és hatott és szinte alkalomszerűleg, mert ezután következett a kolozsváriak tiszteletére rendezett bankett. Az áldomásoknak, régi szokás szerint, nem volt se hossza, se vége. Az első toasztot Miksa Elek mondta a kolozsvári dalkör derék elnökére, mire Szász Domokos a tordai dalkörre emelt poharat. Kedélyesen, fesztelen és vidám hangulat mellett folyt le a vacsora s közben közben a dalkörök felváltva csapongóbbnál csapongóbb dalra gyújtottak. Az udvarias kolozsváriak dalkörünk szeretett elnökünk kedves nejét serenáddal tisztelték meg. A mulatság természetesen kivilágos kiviradtig tartott, a mikor érzékeny búcsú következett. A kolozsváriak közül többen még hátramaradtak, hogy kiránduljanak a sóaknához s csak délután távoztak körünkből, hol sokáig élni fog e kedves és élvezetes nap emléke s az ők szives barátsága. — Nagy demonstratió történt a múlt csütörtökön a párisi ThéatreFrangaisesm. Beaumarchais „Sevillai borbélyát“ adták elő és a közönség azon helyeket, melyek a korszerű viszonyokra vonatkoztak, tüntető tapssal fogadta, így például, midőn Bartolo azt mondta : „Még csak az hiányzott, hogy mindenkinek igaza legyen, akkor mire való volna a hatóság?“ Vagy ennél: „Hát micsoda jót szült a mi századunk, hogy egyre-másra dicsérik ? Csupa bolondságot, a gondolatszabadságot, a vonzó erő s a villanyosság törvényeit, a türelmesség szellemét, az oltárt, a chinint, az encyklopédiát és színdarabokat.“ Véletlenül azonban Broglie herczeg is a színházban volt, kinek az „erkölcsi rend“ ezen megszakításai nem voltak épen ínyére. Szünet közben tehát egész testével kihajolt páholyából, mely mindeddig elfödte a kiváncsiak elől s haragos komor tekintetét végig jártatta a nagy termen. Erre legottan minden oldalról zúgás keletkezett, minden fej az ellenszenv kifejezésével fordult a páholy felé, úgy hogy Broglie elsápadt és kisietett a páholyból, anélkül hogy oda az est folyamában visszatért volna. Pedig ez nem egy külvárosi színházban történt, hanem Párisnak legelőkelőbb színházában. — A hölgyek philologiája. A salzburgi zeneünnepély alkalmából egy zenereferens a következő tanulságos élményt beszéli el: „Az ünnepély harmadik napján történt, hogy mögöttem három hölgyet hallottam vitatkozni azon : várjon mit jelent a hangverseny termében látható jelige : „Viribus unitis“ (egyesült erővel)? A két idősebb hölgy hányravetette a kérdést anélkül, hogy megállapodásra jutott volna, míg végre a legfiatalabb, egy érdekes berlini szépség, az által vetett véget a vitának, hogy egyszerűen kijelentette, hogy vir annyit tesz, mint férfi, ennélfogva a viribus unitis nem lehet más, mint „valamennyi férfiúval.“ A másik kettő kissé megütközött e megoldáson, de azután csakhamar teljesen kielégítőnek találták a magyarázatot.“ — A férj megtagadja nejét. Az óra éjfélre járt, a hatvani utca sima aszfaltján három-négy alak siet hazafelé. Egyszerre zavaros hangok hallatszanak : „Önnek nem szabad engem érinteni, ön nem tudja, mi a tisztesség.“ E hangokra minden oldalról emberek sietnek elő. A zaj egyre növekszik. Egy magas férfiú megragad egy feketeruhás hölgyet, s az éj csöndjét elriasztó rémes hangon: „Mit, nekem nem szabad, hát maga mondja azt ?“ „Igen, én mondom, — felel egy fiatal nő, s fenyegetőleg emelé föl jobbját. A nő oldalán egy „lovag“ mindezt szép csöndesen hallgatta, s csak annyit mondott : „Csitt, csitt.“ Végre a nagy zajra, lármára innen is, onnan is emberek futnak össze, élükön rendőrrel, ki a kiabáló nőnek útját állja: „Csönd, csönd.“ A nő elpanaszolja, hogy egy férfi (ott állt) útját állta és elvinni akarta. Rendőr: „Van férje „Igen, nekem férjem van, s e férfiú mégis sérteget.“ E perezben futva érkezik három férfiú, egyik a nő férje. „Kérem, nekem férjem van.“ Rendőr: „Hol a férje ?“ „Íme, itt áll.“ „Igen, én férje voltam, de már nem vagyok az.“ A nő kiabál. Rendőr: „Ne kiabáljon, mert elfogatom.“ Férj: „Kérem, az én felelősségemre fogassa el, mert ez egy romlott nő, ki hűtlenül elhagyott engem.“ A nézők bámultak, rendőr bámult, s a hősnőt bekísérték. Mindez az éj csöndjében történt. — Podhorszky Gizella kisasszony, Pauli tehetséges tanítványa, kit a főváros művészi köreiben eléggé ismernek, jelenleg a szülői háznál Hontban tartózkodik, hol édesatyja megyei alispán. Mint nekünk írják, augusztus havában Pauli és Siposs közreműködésével az ipolysági állami polgári leányiskola javára rendezendő hangversenyben fog énekelni. A hangverseny iránt igen élénk érdeklődés mutatkozik megyeszerte. — Egy rehabilitált testvérgyilkos pere tartotta már régóta feszültségben a kölnieket. Blech Dánielt, egy általánosan tisztelt és becsületes embert ugyanis vád alá helyeztek, hogy bátyját Vilmost midőn ez a malomból hazatért —az erdőben orozva megtámadta és agyonlőtte. A szerencsétlen véletlen s néhány tanú vallomása gyanúba hozták Elech Dánielt, kit az egész per folyamában a nagyközönség részvéte kisért, a tárgyalás fejlődése, uj tanuk kihallgatása s végre védőjének kitűnő beszéde kiderítették ártatlanságát s a törvényszék tegnapelőtt fölmentette s azonnal szabad lábra helyezte a vádlottat. Ritkán fordult még elő, hogy a nagyközönség oly rendkívüli rokonszenvet mutasson egy vádlott iránt, mint ez alkalommal, sőt a kölniek anynyira mentek, hogy a védőbeszéd egyes pontjainál hangos helyeslésekben törtek ki, mely valóságos viharrá nőtte ki magát, midőn a fölmentő ítéletet kihirdették. Blech Dániel, kit a vád súlya csaknem egészen megtört, meghatva, sírva fogadta a nagy szót, mely őt ismét visszaadta az emberi társadalomnak. — Európa ura, Zarjeczky Győző trencsénmegyei származású ügyvédjelöltet tegnap a Rókuskórházba szállították. Csöndes őrültségben szenved ; magát egész Európa urának tartja, s azt mondja, hogy az orosz czárt rögtönitélő bíróság elé állíttatja s az angol királynőt is kivégezteti. E czélból már három sürgönyt is küldött királyunkhoz, de minthogy az ő tervét még Andrássy gróf sem birja megérteni, elhatározta, hogy személyesen megy a felségéhez. • Megjelent tehát a főkapitányságnál a végből, hogy ő neki az útra és tervei kivitelére százezer forintot utalványozzon, és számára külön vonatot rendeljen. Illő hódolattal hajtattak vele a külön vonathoz — a Rókusba. A ferencziek terén állomásozó kétfogatú bérkocsikat a tanács akként rendelte elhelyeztetni, hogy azok az újonnan épített bazár kapujától a könyvtár épület előtt a reáltanoda-utczába egymásutánban foglaljanak helyett, az eddig itt állomásozó egyfogatú bérkocsik pedig a kalap utcába helyeztetnek át. Ez intézkedés alkalmával a tanács megkereste a fővárosi rendőrséget, hogy egyáltalán az összes bérkocsi állomásokon uralgó bűz megszüntetése tekintetéből a bérkocsisok az állomási hely tisztántartására és gyakori öntözésére utasíttassanak. — Dóczy „Csókja“ holnap kerül először szinre Berlinben. A bécsi Burgszínház ott vendégszereplő tagjai mutatják be, mely czélra Hartmanné is, ki a Marittát játsza, Lipcséből Berlinbe rándul. A darabot 5—6-szor akarják szinre hozni, mire a bécsi művészek is elhagyják a porosz fővárost, hol Lewinsky vezetése alatt nagy sikerrel működtek. — Gyermekek a vadpadon. Se anyja, se apja, iskolába nem járt, rongy és csontszedéssel keresi kenyerét. Káli János 12 éves fiú, ki alig látszik ki a földből, és mégis már többször volt büntetve. Június 23-án igen éhes volt, és a vásártéren kullogva, egy szénás szekeret vett észre, rudján pedig egy mellényt és abból kikandikálva valami elemózsia felét. Gyors elhatározással lekapja a rúdról a mellényt és futásnak ered. A paraszt utánnafutva kiabálódon. Feiger Gyuri 13 éves rongyszedő, 13 havi dologházi időtöltés folytán szép erkölcsi érzülettel eltelve, szintén iparkodik a közbiztonság segélyezésére és üldözőbe veszi collegáját. De a kis tolvaj madárgyorsasággal eléri a vámot s a mellényből kiveszi a csomagot is, abban valami pénzfélét érezve ingébe rejti, a mellényt pedig az árokba dobja. Azonban két constabler most nyakon csípi. Feiger György üldözőt is bűnrészességgel gyanúsítja, ezt is letartóztatja. Az elrejtett csomag 52 frt 60 krt tartalmazott, és a paraszt legott visszakapta. A mai végtárgyaláson sírva vallja be vádlott tettét, kijelentve, hogy a másik fiú ártatlan. A törvényszék tekintetbe vévén a sok enyhítő körülményt ez egyszer a kis bűnös vizsgálati fogságát büntetésül tudja be. — Sülyedő propeller. Szombaton este 1/ 10- kor egy két árboczos csavargőzös (Mösner Jánosé) jött Ó-Buda felől, s már nem messze volt kikötő