Ellenőr, 1877. július (9. évfolyam, 235-291. szám)

1877-07-24 / 277. szám

Budapest, július 23. Budapest, július 23. Osztrák részről most szemünkre vetik, hogy mi, a­kik annyira sürgettük a ki­egyezésnek még e nyáron elintézését, most nem akarunk a czukoradó reformjáról tár­gyalásokba bocsátkozni, s e miatt a regni­­coláris bizottságok az egész kérdést eddigi állapotában fogják találni szeptemberben. Szinte fölöslegesnek látszik erre a szem­rehányásra válaszolni, de megteszszük mégis, s megteszszük nem azért, mert a válasz igen könnyű, hanem azért, mert alkalmat nyújt arra, hogy újra és újra constatáljuk, a­mit osztrák részen nem akarnak megérteni, hogy a kormány, a­mint a restitutio kér­désének rendezését nem, úgy a kiegyezés­nek egyetlen feltételét sem ejtheti el. A kormány a czukoradó reformjának kérdését azért nem tartja sürgősnek, mert nem úgy kívánja azt tárgyalni, hogy a restitutió megkerülésének lehetőségére szolgáljon. A közelebbi czukor-campagne-ról gondoskodik a provisorius törvény, s a végleges reform sokkal érettebb megfontolást igényel, hogy­­sem az már szeptemberre előterjeszthető lenne. De ismételjük, hogy ha előterjeszt­hető lenne is, a restitutió kérdésének elvi rendezésén az mit sem változtatna. Nincs tehát semmi ok arra, hogy a kormány a pihenésre bocsátott egész ap­parátust mozgásba hozza, mikor az osztrák kormánynyal jó előre megállapodott abban, hogy a czukoradó végleges reformját majd csak 1878-ban terjesztik a parl­amentek elé. Az igaz, hogy mi nagyon is óhajtot­tuk a kiegyezési kérdések mielőbbi elinté­zését. Óhajtottuk a magunk és az egész monarchia érdekében, mert mi soha sem feledkezünk meg ez utóbbiról sem. Nem akartuk, hogy mikor az európai helyzet ilyen válságos, a monarchia két felének egymás közti harcza gyöngébbé tegye sza­vunkat a külföld előtt, mely a viszonyokat nem ismervén alaposan, úgy sem bírja fel­fogni, hogy mint vagyunk mi képesek állí­tólagos egy-két millió miatt kormány- és parl­amenti válságokat fölidézni. Az a hosz­­szú harcz tagadhatlanul ártott mindkét ál­lamfél hitelének, s itthon is bénítólag ha­tott mindenre, holott éppen azon kellett volna dolgoznunk, hogy a zilált viszonyo­kon segítsünk. De az áldatlan harcz miatt egyik kormánynak sem maradt ideje valami üdvös munkára, s a pénzügyi és gazdasági válság permanenssé vált. Ezért sürgettük a kiegyezés elintézését, de Ausztriában a szétváló politikai és anyagi érdekek és czélok rugói működtek, s a tár­gyalás elmaradt. Most a józanabb rész veszi észre, hogy ez nagy hiba volt, s hogy a magyar kormány türelme sem tehető tovább próbára, de a kigondolt módok egyike sem vezethet czélhoz. A regnicoláris küldöttségek tehát csak­ugyan régi állapotában fogják találni a ki­egyezésnek rájuk tartozó részét. Legalább a magyar bizottság mindenesetre, ragaszkod­ván azon kijelentéséhez, hogy semmi körül­mény között sem állhat el az adóvisszatérítés kérdésének igazságos rendezésétől. Szemünkre veti ma egy bécsi lap azt is, hogy a magyar bizottságok nem mentek még annyira a kiegyezés részleteinek tár­gyalásában, mint az osztrák bizottságok, s ebből is látszik, hogy a kiegyezést nem ta­láljuk sürgősnek. Ez a szemrehányás sem alapos. A kiegyezés bizottsági tárgyalásának módja nálunk más, mint a reichsrathban. Két bizottságot küldöttünk ki, a bank- és vámügyit, s ezek az elnapolásig tárgyalták is az eléjük terjesztett anyagot. Az általa­ TÁRCZA, Konstantinápoly védmüvei. ii. Ameddig a szomszéd tengerek és tengerszoro­sok a törökök vagy más barátságos hatalom hajó­hadának kezei közt vannak, e részről az ostromlot­­tak nem félhetnek élelmi forrásaik kiapadásától. Hanem az kár, hogy a törökök a római császárok nagyszerű vízvezetéki építményeit, melyek a várost mindig üde tiszta vízzel látták el, túlságosan elha­nyagolták. A Konstantinápolytól északra fekvő hal­mokon főleg tavaszszal erős havazások és esőzések vannak. Minthogy pedig a városban lévő kutak vize, amellett, hogy kevés, még rész is, a császárok egész csatorna­rendszert építettek, a források vizét a dombok tetején vájt víztartókba emelték, s innen aztán téglából épített íves vezetékeken 20 angol mértföldnyi távolságból a városba bocsátották. Né­mely vízvezetékek száz lábnyi magasak voltak, s romjaik ma is láthatók. Az ily módon bevezetett víz elég volt az egész város számára, ámde mint­hogy az ellenség a falakon kívül több ponton meg­szakíthatta volna e vizet vivő íves hidakat, a csá­szárok a városban emelkedő magasabb dombokon is több víztartót készítettek, a­melyeket a bekövet­kezhető esetre mindig megtöltve tartottak. Fájdalom ! a szultánok pusztulni hagyták e pompás építmé­nyeket; a víztartókat beépítették vagy kertekké alakították át, míg a többit romokkal és törmelé­kekkel temették be. Azonban szerencsére van egy másik forrás is, melyből Konstantinápoly határtalan időtartamig el­láthatja magát, még pedig a lekitűnőbb minőségű vizzel. Ama számtalan forrást értjük ez alatt, melyek a Bosporus és Márványtenger ázsiai part­jain fakadnak. Az „Édes vizek völgye“ Szkutari mellett, hová a Szeráj és a háremek fátyolos höl­gyei szoktak délutánonként kisétálni, csaknem lég­mentesen elzárt kocsikban, —­ltalánosan ismerete­sek , s az „édes viz“ elnevezés teljes joggal illeti meg ama tájak összes gazdag forrásait. A Szulta­­nid­-források, Therapiával átellenben, gazdagságuk­ról s vizük kellemes izéről különösen híresek. A törökök nem félhetnek a kiéheztetéstől, a­míg a Márvány-tenger az ellenség kezébe nem ju­tott. „E gyönyörű beltenger partjai“ — mondja Moltke — „tömérdek nyájat táplálnak s búzát, olajat, bort, gyümölcsöt és zöldségeket roppant mennyiségben termelnek. Brussza termékeny síkjai folytonos összeköttetésben állnak Konstantinápoly­­lyal a mudaniai kikötőnél fogva és a tenger a leg­pompásabb ízű halaknak kifogyhatatlan sokaságát rejti habjai közt.“ Azonkívül szállíthatnak élelmi­szereket a Dardanellákon át a földközi-tenger fe­lől mindaddig, a­mig Oroszországnak nincs tengeri hadereje vagy oly hatalommal nem szövetkezik, melynek hajóhada erősebb az angolénál és töröké­nél. E két utóbbi esetre pedig ezidő szerint nem lehet számítani. A Bosporus, csillogó habjaival s tündéries partjaival, oly hatalmas védelmi állapotba van he­lyezve, hogy majdnem hihetetlennek látszik. Ez a kis keskeny csatorna, melynek hossza tengertől­­tengerig, alig megy 19 angol műdre, s itt-ott nem is egészen egy negyed mérföldnyi széles, ide s tova kígyózva s két világrészt választva külön egymástól, annyira meg van tömve egymás fölé helyezett üte­gekkel s zöld homokkőből épített varacsokkal és bástyatornyokkal, hogy jaj annak az orosz hajó­nak, bárminő kaliberű ágyukkal volna is fölfegy­verkezve, a­melyet vakmerősége vagy balvégzete oda vezetne ama nehéz ágyuk lőtávolába, melyek a keskeny s épen ezért gyors áramlatu csatorna mindkét partját egészen Peruig szegélyezik! „Egy hajó“ — írja Moltke — a mig az egyik üteg ágyúi ellen volna kénytelen védekezni, a többi által egy perez alatt szilánkká lövetnék.“ Négy hatalmas erőd ez a négy Cerberus, melyek a félhold büszke fővárosát csupán az Oroszország felé eső oldaláról védelmezik, t. i. arról az oldalról, a­honnan Orosz­ország vizen közeledhetnek feléje, ha módjában ál­lana. Ezeken kívül a csatorna végén a Fekete­tenger felé, ama dombok, melyek közt a Bosporus kanyarog, többnyire 800 láb magasak, mig a túlsó végén, a Márvány-tenger felé, a dombok alacso­nyabbak, de a legtöbb helyen igen meredekek s közvetlenül a vízből emelkednek ki, úgy hogy ha netalán az ellenség az ázsiai parton kisérlené meg a kiszállást, romboló tűznek tenné ki magát oly helyről, a­hol a legkisebb veszély nélkül ágyaz­hatják őt a város védői. így tehát a Bosporus kitűnő természeti elő­nyöket nyújt a város védelmére s pompás erődeit közelebbről egészen új ágyukkal szerelték föl, úgy, hogy bármely pillanatban készen áll a legkétségbe­­esettebb védelemre is. „A mosolygó halmok kö­zött“, — írja egy angol utazó, ki csak nem rég látogatta meg Konstantinápolyt, — „félig elrejtve a buja czikrusberkek árnyában s illatos virágoktól környezve, a legnehezebb lövegek kandikálnak elő, várva, hogy mikor állhatják el a gonosz betola­kodó útját ama hullámokon, melyek a szent Sztam­­bul minaretjeinek és palotáinak körrajzait tükrözik vissza“. Fanárakitól (Rumeli-Fener), mely 160 ágyúval dicsekedhetik, és szemben lévő szomszéd­jától, a 60 ágyúval fölszerelt Anadoli-Fenertől, me­lyeknek ágyúi bármely pillanatban készek halált vivő kereszttüzet bocsátani ama kék sziklák közé, me­lyek a Bosporus éjszaki bejáratánál oly baljóslatu­­lag emelkednek s a merész vagy meggondolatlan ellenséget pozdorjává lőhetik, le egészen Szkuta­­riig és az Aranyszarvig, hol a füvel benőtt nyílá­sokon át a hosszú aczérágyuk tátongnak elő, az ellenség hajója oly hatalmas ágyupark kereszttü­zébe jutna, melynek uj rendszerű nehéz lövegeit százával kell számítanunk. Még a víz maga is ha­lált okádna gyomrából, mert meg van az terhelve iszonyu torpedókkal, melyek a legszilárdabb pán­­czélos hajókat is pehelyként szórják szét a leve­gőben. „Szikla szikla után és domb domb után oly halálos vas­záport lövelne ki magából, melytől az oroszoknál még vakmerőbb tengerészek is azonnal visszariadnának.“ Azonban, bármily gyengén áll is e perezben a törökök dolga s még ha döntő csatát nyernének is felettük az oroszok, nem igen valószínű, hogy a czár könyörtelen sáskahadai a szultánok fővárosát egyhamar megközelítsék. Bár két leghatalmasabb védelmi vonalát, a Dunát és a Balkánt, az ellenség könnyű szerrel áttörhette (hogy miért oly könnyen, annak fejtegetését nem tartjuk feladatunknak), ott van még Drinápoly s a háború neheze a támadókra nézve Moltke szerint is még csak Drinápoly síkjain kezdődik meg igazán. Diebics Zabalkánszky tábor­nok is átment a Balkánon 1829-ben, épen mint Gurkó tábornok a napokban, de bizony kicsibe múlt, hogy ő „Balkánon tulisága“ ott nem hagyá a foga fehérét. Aztán meg Konstantinápoly nincsen is csupán saját erődítési műveire utalva; a természet közte és Drinápoly közt oly hatalmas védbástyákat emelt, hogy azoknak megvívása kemény próbára tenné a legkitűnőbb hadászati ügyességet és tudományt is, ha ugyan odáig fejlődhetnének a hadi események. Ha Drinápoly falairól az oroszok messzelátóikkal végig tekintenek az előttök elterülő síkföldön, oly hatalmas korlátokat látnának emelkedni maguk előtt, melyektől kétségbeesetten borzadnának vissza. Valami 20 ang. mérföldnyire Konstantinápolytól, nyugat felé, a Drinápoly felé jövő út irányában,­­ két kis tengeréből nyúlik be jó messzire a szárazba. A távolabb esőnél az út színe fölé 600 lábnyira emelkedő dombsor kezdődik, teljesen uralkodván az egyetlen járható útvonal fölött ; kétfelől pedig a tenger hullámai leskelődnek. Ha e dombokat jól megrakják ütegekkel, a törökök uralkodni fog­nak az egész síkság fölött majdnem az egész területen; már­pedig a támadó hadsereg csak­is ezen a síkságon nyomulhat előre a fővá­ros felé , az ütegeket pedig nagyon sokáig lehet tartani, mert ha csüggednének, vagy ritkul­nának a védők sorai, a tenger felől bármikor kap­hatnának segítséget. Tíz mérföl­dnyi hosszúságban ezek a dombok lehetetlenné tesznek minden köze­ledést Konstantinápoly felé. Ámde a félsziget ti­zenhat mértföld széles. Hat mértföld széles nyílás tátong e dombok és a Kis-Balkán hegyláncza közt, mely a túloldalon képez védelmi vonalat. E hat mértföldnyi kapu azonban sűrü cserjéssel van be­nőve, a melyet közbe-közbe mocsáros területek szakitnak félbe és ezeket ismét hirtelen kimagasló földházak választják el egymástól — egyszóval oly hely az, mely a törököknek roppant előnyére szol­gál azáltal, hogy magas és jól védett pontokon állhatnak szembe oly ellenséggel, a ki alant a mo­csárokban lubiczkol és tüskés bozótok közt ve­sződik. Konstantinápoly védelmezőit e helyen mind­két oldalról a tenger oltalmazná és hátuk mögött pompás völgy terül el gazdag forrásokkal, buja legelőkkel és termékeny lapályokkal, melyeken át egyenes és gyors vasúti összeköttetést tarthatnának fenn magával a fővárossal. Négyszáz angol négy­­szögmértföldnyi területen korlátlanul kalandozhat­nának lovaik, és ha az ellenségnek csakugyan si­kerülne Konstantinápoly ellen nyomulni, e nagy területen borzasztó akadályokat lehetne útjába gör­díteni. Ez idő alatt, minthogy a török hadsereg zöme még mindig teljes épségben áll a várnégy­szög hatalmas várai között, az oroszok összekötte­tési vonalát, mely a Pruthtól a Dunán, Balkánon és Drinápoly síkjain keresztül Konstantinápoly ha­táráig terjedne, már e roppant távolság következ­tében is könnyen és több helyen elvághatnák a törökök, mi egyszersmind a visszavonulási út meg­szakítását is jelentené. Egy látogatás a szultánok nagyszerű fegyver­táraiban és fegyverműhelyeibe­n, melyek Topkhane mellett Galata városrészben csaknem ama terem ablakai előtt emelkednek, a melyben a múlt év vége felé az európai hatalmak követei konferen­­cziáztak s készítgették elő, a­helyett, hogy megaka­dályozták volna, e vérengző háborút — egy láto­gatás amaz óriási hadi szertárakban a török nem­zet életképességét leghatározottabban kétségbevonó kétkedő Tamást is meg fogná győzni a felől, hogy mily óriási és rettentő előkészületeket tettek a tö­rökök az ádó ellenség fogadására és fővárosuk megvédelmezésére. És e hatalmas előkészületeknek bizonyára meg is lesz való jó eredményök már a háború eddigi folyamában is a veszély nagyságát felfogni s ellensúlyozni tudó vezénylet mellett, és minden bizonynyal meglesz a főváros védelménél, ha ugyan odáig fejlődhetnének a hadi események, hogy erről is szó lehet, a­mi most még nagyon bi­zonytalan, főleg Angolország legújabb magatartása következtében. Itt, eme nagy tárházakban, melye­ken mindjárt megakad a szem, a­mint nyűgat felől a Bosporus felé közeledünk, s a szomszéd kerti helyiségekben vannak összehalmozva mindenféle hadiszerek és szükségletek, a melyek a főváros védelmére vannak szánva. Krupp-, Armstrong- és Frater-féle ágyuk tátongnak hosszú sorokban iszo­nyú torkaikkal. A fegyvertárak szintén tele vannak ágyukkal és Martiny-Henry-puskákkal, karabinok­­kal s több száz tonnára menő golyókkal s egyéb lövedékekkel. A Topkhanénak teljesen ki kell ürülnie, mielőtt Konstantinápoly ismét a keleti egy­ház székvárosává lesz. Bizonyosnak látszik tehát, hogy a­mi termé­szeti előnyöket és hadászati előkészületeket illeti, Konstantinápoly bevétele oly feladat, melynek meg­kísérlésétől még a vaskezű északi kolossznak is — — ha esze van — vissza kell riadnia. Ha pedig az angol is szövetkezik a törökkel, e feladat egy­szerűen lehetetlenné válik. Kitűnő katonai tekintély állítja, hogy 40,000 angol vagy 80,000 török a mo­­hamedánizmus e hatalmas védbástyáját meghatá­­rozhatatlanul hosszú ideig megvédheti. Még egy oly nos vitán mind akettő átesett, s a részle­tekbe is belement, és ha az osztrákok kilá­tást nyújtottak volna arra nézve, hogy haj­landók a kiegyezést még a nyáron tár­gyalni, a magyar bizottságok mindenesetre több időt szenteltek volna a munkának, hogy azon mihamarább átessenek. De az osztrákok már májusban kijelentették, hogy ők a nyáron nem tárgyalnak, s így a munka nem volt többé sietős. Hiába igyekeznek most a kiegyezési tárgyalások elhúzódásának vádját ránk há­rítani. Keressék az okokat, melyek miatt a tárgyalás már több mint másfél éve tartja izgalomban a két államfél népeit, egészen a maguk fejetlenségében, s a jövendőre nézve tartsák emlékezetükben azt a ma­gyar közmondást, mely a késő bánat­ról szól. Az új perrendtartási javaslatot Perczel Béla igazságügyminiszter úr, ki négy heti szabadságidőre elutazott a fővárosból s csak augusztus vége felé tér vissza, a királyi tábla és semmitőszék több ki­tűnő bírája közt kiosztotta azon kérés mellett, hogy tanulmányozzák át és tegyenek neki jelen­tést. A­mint a miniszter úr visszaérkezik, azonnal egy népes értekezletet fog tartani szakértőkből, mely alaposan megvitatandja az új javaslatot. Az igazságügy minisztérium a napokban közzé­tette a büntető törvényjavaslat indokolásának má­sodik kötetét is. Szintén terjedelmes, 550 nagy ne­­gyedrétű lapból áll e munka, mely több, mint a javaslat indokolása: tudományos, a büntető­jog egész vidékét felölelő munka az, mely mind szín­vonala, mind kimerítő tárgyalása tekintetében egye­dül áll a magyar büntetőjogi irodalomban. Még az első kötetben a büntetőjogi elméletek falait világí­totta meg tágas körökben, addig e második kötet csaknem valamennyi büntet monographiáját adja. Az egész kötetet beható ismeret, nagy anyaggyűj­tés, s az anyag tömegén uralkodó magas jogászi látkör jellemzi, úgy hogy e munka díszére fog válni a magyar jogirodalomnak. Több érdekes részére annak idején vissza fogunk térni. Teleszky István országos képviselő úr az igaz­­ságügyminiszter úr megbízásából ismét két javasla­ton dolgozik, az egyik az örökség átvételéről fog szólani, a másik a gyám- és árvaügyi törvényt a jövő január 1-jén életbe léptető szabályokat fog­lalja össze. A kiegyezési tárgyalások mai állásáról, úgy a­mint ezek az osztrák kiegyezési bizottságokban ed­dig keresztül mentek, a gráczi „Tagespost“-ban egy reichsrath-képviselő a következő összeállítást közli: A vám- és keresk. albizottság a Magyarország­gal kötendő vám- és keresk.­szövetséget alaposan át­tárgyalta. A kormánynak idevonatkozó előterjesz­tésein a következő lényeges módosítások létettek: 1. Külföldi államokkal nem lehet a magyar-osztrák keresk.­szerződés idejénél hosszabb tartamra szer­ződést kötni. 2. Osztrák-magyar hajózási conferen­­tia hivatik össze különösen a közös belső vizek állapotának megjavítása tekintetében. 3. Közös bi­rodalmi statisztika életbeléptetése. 4. Fenntartatik a mezőgazdasági czélokra használt marhasóra nézve mérsékelt árak életbeléptetése, természetesen a mon­archia mindkét felében külön törvény által. 5. Az újonnan indítványozott kiváltság-bejegyzési ille­ték eltörlése. 6. A pénz- és szállítmányküldés ta­rifájának és a távirati díjak megállapítása mindkét államnak fenntartatik a belügyi forgalomra nézve. 7. Szakemberekből álló és időnként összeülő vám­­konferentia életbeléptetése. 8. Elhatároztatott, hogy a függő államadósságokban, s 9.) a közös ak­tívákban való részvét megállapítását sürgetni fogják. E két utóbbi határozatot a kiegyezési bizottság csaknem egyhangúlag fogadta el, s csak azért nem terjesztetett a ház elé, mivel a kormány jegyzőkönyvileg kötelezte magát a kép­viselőház határozata nélkül is azonnal alkudozá­sokat kezdeni e tekintetben a kormánynyal. A közös részvénytársulatok és társaságokra vonatkozó­­ javaslatban csak egy lényeges módosítás történt, hogy t. i. elhatároztatott, miszerint az a takarék­­pénztárakra nem fog kiterjesztetni. A bankjavas­latban a bizottság a következő fontosabb módosítá­sokat tette­­. hogy a jövendőbeli nemzeti bank­nak nem osztrák-magyar banktársaság, hanem osztrák-magyar bank lesz a czime. 2. A köz­gyűlés határozatképességére nem ötven, hanem száz részvénynek képviseltetése szükséges. 3. Az osztrák­magyar bank igazgatói és főtanácsosai nem lehetnek más bank tagjai. 4. A bécsi és budapesti alkormányzó­kat nem a felség nevezi ki, hanem a főtanács vá­lasztja. 5. Az alkormányzók nem húznak 10.000­ért fizetést, hanem ingyért hivataloskodnak. 6. A főtanács végrehajtó bizottsága a jegyek bankszert­ fedezésének ellenőrzésére köteleztetik. 7. Kormány­­váltókat csak a főtanács rendeletére lehet beváltani. A jelzálog-osztályra vonatkozó statútumok nem szenvedtek lényeges változtatást. A legradiká­lisabban járt el a bizottság a czukor- és szeszadóra vonatkozó javaslattal szemben. A kormány javas­lata szerint ugyanis az határoztatott, hogy két év elforgása alatt törvény fog életbe lépni a czukor­­adóra vonatkozólag. A javaslat indokolása a nagy népadó, vagy a kész áru után kívánta szedetni az adót. A kihallgatott szakértők mind a két módott elvetették. Mivel pedig a bizottság nem tartotta helyesnek oly kötelezettséget vállalni, melynek horderejét nem lehet kiszámítani, elhatározta, hogy a törvényt melynek két év múlva kell életbe lépnie, most terjesztessék elő, s a többi kiegyezési javas­lattal egyetemben intéztessék el. HÍREK. (Julius 23.) — A meeting. Ma este hét órakor bizalmas értekezlet volt az „Arany sas“-ban, azon eszme megbeszélésére, hogy nem volna-e czélszerű Klapka tábornok úrnak Budapesten való jelenléte alkalmá­ból egy pártszinezettől mentes népgyűlést hívni össze, melyen a tábornok úr előadhatná az orosz­török háború szinterén szerzett tapasztalásait s im­­pressióit ? Az értekezletre egybegyűltek részéről maga a meeting eszméje nem ütközött kifogásba, de czéljaira nézve s a hozandó határozatok tekin­tetében eltérő nézetek nyilatkozván, megállapodás abban történt, hogy az előzetes elvi kérdések tisztá­zása végett egy hét tagból álló bizottság fog holnap reggel érintkezni Klapka tábornok úrral. Természe­tesen ez előzetes kérdések megoldásától függ, hogy a mozgalom megtartja-e azon általános jellemét, melyet az ügy érdekében meg kellene óvnia, hogy czéljatévesztett üres demonstrátióvá ne váljék. — Udvari hírek. A király tegnap elhagyta laxenburgi palotáját és Schönbrunnba költözött, hol e hó 26-ig fog tartózkodni. Ugyanide érkezik Ru­dolf trónörökös is Ischlből. Mint a „Vaterland“ jelenti a trónörökös, önállósítása augusztus hóban fog ünnepélyesen végbe menni. Ez alkalommal né­hány díszebéd lesz a schönbrunni palotában. A trón­örökös tegnap­előtt Mihajlovics zágrábi érseket fo­gadta, ki előbb Andrássy külügyminisztert láto­gatta meg., 1­0 felsége a lipótvárosi bazilika építésére a magyar vallási alapból 10 évre 40,000 frtot enge­délyezett tudvalevőleg esztendőnként; a vallás és közoktatási miniszter az idei 40,000-ből az állam­főpénztárnál a második 20,000 frtot is folyóvá tette. — Gerszter Etelkáról említettük már, hogy a windsori palotában énekelt a királyi család előtt. Magán körben Victoria királynő előtt énekelni, e kitüntetésben eddig még csak Jenny Lind, a feled­hetetlen svéd csalogány részesült. Mint Londonból írják, a királynő rendkívül barátságosan beszél­getett a művésznővel. Többek közt fölkérte, hogy jegyezze be nevét, a dátumot s az énekrészeket, melyeket előadott, az Ő „particular“ (magán) albu­mába. Gerszter Etelka természetesen megfelelt a ké­résnek s most neve ott ragyog, hová Viktória királynő csakis a vele barátságban élő uralkodók és Európa élő s holt királyairól szóló emlékeit szokta bejegyezni. „Mollle, Gerszter kitünően ragyog a kor csillagai közt“ — így ír róla, a Londonban utóbb bemuta­tott „Elvira“ alkalmából a „Standard“. Mollie­ Gerster — írja e lap — mint a Puritani hősnője, feltüntette azon kitűnő tulajdonokat, azon csekély fogyatkozásokat, s azt, a­mit mi a tapasztalatlan­ság jeleinek magyarázunk, melyek már egyéb sze­repeiben is feltűntek. Egy oly kitűnő executív tehet­séggel bíró énekesnő mint Mollte. Gerster, könnyen ra­gadtathatja magát kissé magasabb szárnyalásra,mint­sem képessége még megengedi. Színezett futamaiban nincs meg a bevégzettség, a tökély, s tremolójában sok a bizonytalanság, de nagyon kevés megállapított hírű primadonna van, a­kiről ugyanezt nem lehetne mondani. A „San vergine vezzosa“-t nagy brilliant­­sággal énekelte, a magas staccatok kiválóan jók lévén, s a „Qui la voce“ nem kevésbbé volt szép. Valóban az egész operán át a bámulatos hang és a bámulatos stylus teljes igazságot szolgáltatott Bellini hangzatos, bár kissé izetlen zenéjének, s a művésznőt a nagyszámú közönség szívélyesen meg­tapsolta. Mint színésznőnek, Mollte­ Gersternek még sokat kell tanulnia, mint a­ár megjegyeztük , ma­gas értelmiséget árul el s sok reményre jogosít, de hiszen csak a tanulmány és gyakorlat teszi a színésznőket.“ — Dalestély Tordán. E hó 15-én — írják lapunknak Tordáról — kedélyes ünnep folyt le városunkban. A kolozsvári dalkör ígéretét, hogy fölkeresi városunkat, e napon váltotta be. Az ünne­pélyt rendező bizottság Kopándra ment a várva­­várt vendégek elé, hol dalkörünk derék elnöke, Miksa Elek megyei alispán üdvözölte a 9 óra táj­ban megérkezett kolozsváriakat. Tolmácsolta szíves vendégszeretetünket. A beszéde után felharsanó zajos éljenzés csillapultával Szász Domonkos, a ko­lozsvári dalkör érdemes elnöke felelt meleg sza­vakban s testvéri szeretettel köszönte meg a test­véries fogadtatást. Ünnepies menetben vonult be a két dalkör a néptömegektől hemzsegő utczákon a városba. Mindenütt zúgott az éljen, lengtek a ken­dők s a házakról a nemzeti lobogók. A menetet a zenekar a „Rákóczy-indulóval“ fogadta, midőn a „Korona“ vendéglőnél megállapodott. Ismerkedési reggeli után a vendégek szállásukra tértek. Déli 12 órakor az ó-tordai ref. templomban a közös darabok próbáját tartották meg. Délután 5 órakor ünnepies menetben indult meg a két dalkör a vá­rosházától az egyesületek lobogóival s a zenekar indu­lói mellett. Este 7 órakor kezdődött a dalestély. Az idők jeléül Ruber Károly csatadalával kezdte meg a tordai dalkör. A csattogó dal elhangzása után a kolozs­váriak léptek az emelvényre s elénekelték szépen, szabatosan Erkel Sándor „Dalünnepen“ czímű férfi­karát. A közönség tapsviharral és zugó éljenzéssel adott kifejezést elragadtatásának. A közösen elő­adott darabok is szépen sikerültek. Them Károly „Bordala“ leginkább gyújtott és hatott és szinte alkalomszerűleg, mert ezután következett a ko­lozsváriak tiszteletére rendezett bankett. Az áldo­másoknak, régi szokás szerint, nem volt se hossza, se vége. Az első toasztot Miksa Elek mondta a kolozsvári dalkör derék elnökére, mire Szász Do­mokos a tordai dalkörre emelt poharat. Kedélyesen, fesztelen és vidám hangulat mellett folyt le a va­csora s közben­ közben a dalkörök felváltva csa­­pongóbbnál csapongóbb dalra gyújtottak. Az udva­rias kolozsváriak dalkörünk szeretett elnökünk ked­ves nejét serenáddal tisztelték meg. A mulatság természetesen kivilágos kiviradtig tartott, a mikor érzékeny búcsú következett. A kolozsváriak közül többen még hátramaradtak, hogy kiránduljanak a só­aknához s csak délután távoztak körünkből, hol sokáig élni fog e kedves és élvezetes nap emléke s az ők szives barátsága. — Nagy demonstratió történt a múlt csütörtö­kön a párisi Théatre­­Frangaisesm. Beaumarchais „Sevillai borbélyát“ adták elő és a közönség azon helyeket, melyek a korszerű viszonyokra vonatkoz­tak, tüntető tapssal fogadta, így például, midőn Bartolo azt mondta : „Még csak az hiányzott, hogy mindenkinek igaza legyen, akkor mire való volna a hatóság?“ Vagy ennél: „Hát micsoda jót szült a mi századunk, hogy egyre-másra dicsérik ? Csupa bolondságot, a gondolat­szabadságot, a vonzó erő s a villanyosság törvényeit, a türelmesség szellemét, az oltárt, a chinint, az encyklopédiát és színdara­bokat.“ Véletlenül azonban Broglie herczeg is a színházban volt, kinek az „erkölcsi rend“ ezen megszakításai nem voltak épen ínyére. Szünet köz­ben tehát egész testével kihajolt páholyából, mely mindeddig elfödte a kiváncsiak elől s haragos ko­mor tekintetét végig jártatta a nagy termen. Erre legottan minden oldalról zúgás keletkezett, minden fej az ellenszenv kifejezésével fordult a páholy felé, úgy hogy Broglie elsápadt és kisietett a páholyból, a­nélkül hogy oda az est folyamában visszatért volna. Pedig ez nem egy külvárosi színházban tör­tént, hanem Párisnak legelőkelőbb színházában. — A hölgyek philologiája. A salzburgi zene­ünnepély alkalmából egy zenereferens a következő tanulságos élményt beszéli el: „Az ünnepély har­madik napján történt, hogy mögöttem három höl­gyet hallottam vitatkozni azon : várjon mit jelent a hangverseny termében látható jelige : „Viribus uni­­tis“ (egyesült erővel)? A két idősebb hölgy hányra­­vetette a kérdést anélkül, hogy megállapodásra jutott volna, míg végre a legfiatalabb, egy érdekes berlini szépség, az által vetett véget a vitának, hogy egyszerűen kijelentette, hogy vir annyit tesz, mint férfi, ennélfogva a viribus unitis nem lehet más, mint „valamennyi férfiúval.“ A másik kettő kissé megütközött e megoldáson, de azután csak­hamar teljesen kielégítőnek találták a magyará­zatot.“ — A férj megtagadja nejét. Az óra éjfélre járt, a hatvani­ utc­a sima aszfaltján három-négy alak siet hazafelé. Egyszerre zavaros hangok hal­latszanak : „Önnek nem szabad engem érinteni, ön nem tudja, mi a tisztesség.“ E hangokra minden oldalról emberek sietnek elő. A zaj egyre növekszik. Egy magas férfiú megragad egy feketeruhás hölgyet, s az éj csöndjét elriasztó rémes hangon: „Mit, ne­kem nem szabad, hát maga mondja azt ?“ „Igen, én mondom, — felel egy fiatal nő, s fenyegetőleg emelé föl jobbját. A nő oldalán egy „lovag“ mind­ezt szép csöndesen hallgatta, s csak annyit mon­dott : „Csitt, csitt.“ Végre a nagy zajra, lármára innen is, onnan is emberek futnak össze, élükön rendőrrel, ki a kiabáló nőnek útját állja: „Csönd, csönd.“ A nő elpanaszolja, hogy egy férfi (ott állt) útját állta és elvinni akarta. Rendőr: „Van férje „Igen, nekem férjem van, s e férfiú mégis sérteget.“ E perezben futva érkezik három férfiú, egyik a nő férje. „Kérem, nekem férjem van.“ Rendőr: „Hol a férje ?“ „Íme, itt áll.“ „Igen, én férje voltam, de már nem vagyok az.“ A nő kiabál. Rendőr: „Ne kiabáljon, mert elfogatom.“ Férj: „Kérem, az én felelősségemre fogassa el, mert ez egy romlott nő, ki hűtlenül elhagyott engem.“ A nézők bámultak, rendőr bámult, s a hős­nőt bekísérték. Mindez az éj csöndjében történt. — Podhorszky Gizella kisasszony, Pauli te­hetséges tanítványa, kit a főváros művészi köreiben eléggé ismernek, jelenleg a szülői háznál Hontban tartózkodik, hol édes­atyja megyei alispán. Mint nekünk írják, augusztus havában Pauli és Siposs közreműködésével az ipolysági állami polgári leány­iskola javára rendezendő hangverseny­ben fog éne­kelni. A hangverseny iránt igen élénk érdeklődés mutatkozik megyeszerte. — Egy rehabilitált testvérgyilkos pere tartotta már régóta feszültségben a kölnieket. Blech Dá­nielt, egy általánosan tisztelt és becsületes embert ugyanis vád alá helyeztek, hogy bátyját Vilmost midőn ez a malomból hazatért —az erdőben orozva megtámadta és agyonlőtte. A szerencsétlen véletlen s néhány tanú vallomása gyanúba hozták Elech Dánielt, kit az egész per folyamában a nagy­közönség részvéte kisért, a tárgyalás fejlődése, uj tanuk kihallgatása s végre védőjének kitűnő beszéde kiderítették ártatlanságát s a törvényszék tegnap­előtt fölmentette s azonnal szabad lábra helyezte a vádlottat. Ritkán fordult még elő, hogy a nagykö­zönség oly rendkívüli rokonszenvet mutasson egy vádlott iránt, mint ez alkalommal, sőt a kölniek anynyira mentek, hogy a védő­beszéd egyes pont­jainál hangos helyeslésekben törtek ki, mely való­ságos viharrá nőtte ki magát, midőn a fölmentő íté­letet kihirdették. Blech Dániel, kit a vád súlya csaknem egészen megtört, meghatva, sírva fogadta a nagy szót, mely őt ismét visszaadta az emberi társadalomnak. — Európa ura, Zarjeczky Győző trencsénme­­gyei származású ügyvédjelöltet tegnap a Rókus­­kórházba szállították. Csöndes őrültségben szenved ; magát egész Európa urának tartja, s azt mondja, hogy az orosz czárt rögtönitélő bíróság elé állít­tatja s az angol királynőt is kivégezteti. E czélból már három sürgönyt is küldött királyunkhoz, de minthogy az ő tervét még Andrássy gróf sem birja megérteni, elhatározta, hogy személyesen megy a felségéhez. • Megjelent tehát a főkapitányságnál a végből, hogy ő neki az útra és tervei kivitelére százezer forintot utalványozzon, és számára külön vonatot rendeljen. Illő hódolattal hajtattak vele a külön vo­nathoz — a Rókusba.­­ A ferencziek terén állomásozó kétfogatú bérkocsikat a tanács akként rendelte elhelyeztetni, hogy azok az újonnan épített bazár kapujától a könyvtár épület előtt a reáltanoda-utczába egymás­utánban foglaljanak helyett, az eddig itt állomásozó egy­fogatú bérkocsik pedig a kalap­ utc­ába helyez­tetnek át. Ez intézkedés alkalmával a tanács meg­kereste a fővárosi rendőrséget, hogy egyáltalán az összes bérkocsi állomásokon uralgó bűz megszünte­tése tekintetéből a bérkocsisok az állomási hely tisztántartására és gyakori öntözésére utasíttas­­sanak. — Dóczy „Csókja“ holnap kerül először szinre Berlinben. A bécsi Burgszínház ott vendégszereplő tagjai mutatják be, mely czélra Hartmanné is, ki a Marittát játsza, Lipcséből Berlinbe rándul. A da­rabot 5—6-szor akarják szinre hozni, mire a bécsi művészek is elhagyják a porosz fővárost, hol Le­winsky vezetése alatt nagy sikerrel működtek. — Gyermekek a vadpadon. Se anyja, se apja, iskolába nem járt, rongy és csontszedéssel keresi kenyerét. Káli János 12 éves fiú, ki alig látszik ki a földből, és mégis már többször volt büntetve. Jú­nius 23-án igen éhes volt, és a vásártéren kullogva, egy szénás szekeret vett észre, rudján pedig egy mellényt és abból kikandikálva valami elemózsia felét. Gyors elhatározással lekapja a rúdról a mel­lényt és futásnak ered. A paraszt utánnafutva kiabá­lódon. Feiger Gyuri 13 éves rongyszedő, 13 havi dologházi időtöltés folytán szép erkölcsi érzülettel eltelve, szintén iparkodik a közbiztonság segélye­zésére és üldözőbe veszi collegáját. De a kis tolvaj madárgyorsasággal eléri a vámot s a mellényből kiveszi a csomagot is, abban valami pénzfélét érezve ingébe rejti, a mellényt pedig az árokba dobja. Azonban két constabler most nyakon csípi. Feiger György üldözőt is bűnrészességgel gyanúsítja, ezt is letartóztatja. Az elrejtett csomag 52 frt 60 krt tartalmazott, és a paraszt legott visszakapta. A mai végtárgyaláson sírva vallja be vádlott tettét, kije­lentve, hogy a másik fiú ártatlan. A törvényszék tekintetbe vévén a sok enyhítő körülményt ez egyszer a kis bűnös vizsgálati fogságát büntetésül tudja be. — Sülyedő­ propeller. Szombaton este 1/­ 10- kor egy két árboczos csavargőzös (Mösner Jánosé) jött Ó-Buda felől, s már nem messze volt kikötő

Next