Ellenőr, 1877. augusztus (9. évfolyam, 292-347. szám)
1877-08-01 / 292. szám
Ezen kérdések kiválólag fontosak, mert nem csak alapelveket foglalnak magukban, hanem a legbensőbben érintik magát a bírósági szervezetet, s ezekhez képest a vádvagy vegyes eljárás, s más modern büntetőjogi reformkérdések csak mellékeseknek tűnnek fel. Ami az elsőt illeti, igen nyomós érvek harcolhatnak a mellett, hogy az eddigi bírói szervezet, s vele kapcsolatban a felebbezési rendszer fenntartassék. Felhozható, hogy nagyobbszabású reform bíróságaink jelenlegi keretében nem létesíthető, s hogy a keret kitágítása pedig okvetlenül költségtöbbletet idézne elő, mely az államkincstárra súlyos terheket róna. Valóban, a közvetlenség életbeléptetése okvetlenül maga után vonná a kh. táblák decentralisatióját, mi, miként már a múlt évben volt alkalmunk kimutatni, ha nem is valami roppant, de mégis jelentékeny költségtöbbletet tenne szükségessé, még azon esetben is, ha azon városok, melyekbe a kir. táblák költöznek, ingyen adnának megfelelő helyiséget. Felhozható azonban ennél még erősebb érv is. Az esküdtszékeket nem léptethetjük életbe, mert bármit beszéljenek is az esküdtszékek hívei, kik közé egyébiránt mi is tartozunk, a büntető esküdtszékek életbeléptetése szintén költségtöbbletet idézne elő, s ami legfőbb, értelmiségi és nemzetiségi szempontokértják egyelőre a büntető-esküdtszéki intézmény megvalósítását, mert előreláthatólag csak magyar és német városokba lehetne elhelyezni az esküdtszékeket, mivel csak itt találhatók fel a szükséges elemek, mely körülmény igazságtalanul megosztott terhet róna ezen városok és környékének polgáraira, s csak nemzetiségi súrlódásokat támasztana. Ily körülmények közt csak egyetlen útja maradna még a reformnak, a ténykérdés felebbezhetlensége, mely reform-terveink közt kiváló figyelmet kelt, s mindinkább meghódítja a jogász közönség közvéleményét. Ez ellen is lehetne ugyan érveket felhozni, a tudományos elméleti szempontokról nem is szólva, hanem gyakorlati viszonyaink ismeretéből vonva le a következtetést, miszerint bíróságaink nem mindenütt nyújtják a kellő biztosítékot a ténykérdésbeli felebbezés kizárhatósága tekintetében. Sőt hogy tán — az első bírósági tanácsok kibővítése lévén okvetlenül szükséges — szintén költségtöbbletet idézne elő a bírói személyzet szaporításának szükségessége tekintetében. A nélkül, hogy a ténykérdés felebbezhetlenségének feltétlen védelmezői lennénk, mely kétségkívül lehet veszélyes az alaki jogsértés számára fentartandó semmiségi panasz daczára is, mi e két ellenvetés egyikét sem tartjuk oly nyomósnak, hogy miattuk ezen kétségkívül haladást jelző reformról hosszabb időre lemondjunk. Ha a ténykérdés felebbezhetlenségével kapcsolatban álló reformokat csak a nagyobb bűntetteknél alkalmazzuk, másrészt pedig a kisebb vétségeket a kir. törvényszékek hatásköréből a járásbíróságokéba helyezzük át, a jelenlegi bírói személyzet is elég lesz a reform létesítésére. Ami pedig bíráink szellemi képzettségét illeti, sajnos volna, hogyha ez annyira alacsony fokon állana, miszerint a miatt még ily reformot sem mernénk megkockáztatni. Különben is: akit nem vetnek vízbe, sohasem tanul az meg úszni. Ha tehát bíróságainkkal nem merünk sohasem reformkísérleteket tenni, sohasem fogunk nevelni oly képzett bírói kart, mely a reformalkotások elviselésére képes lenne. A kérdések felemlítését azért tartjuk szükségesnek már most, mivel azokkal mindenesetre tisztába kell jönnünk, mielőtt törvényieg szabályozzuk a büntető eljárást. Nem kétkedünk, hogy az igazságügyi kor a tornatanító képzés ügyében. Turjay úr az „Ellenőr“ egyik közelebbi számában a testi nevelésről, különösen a tornatanítóképzésről, oly dolgokat irt, melyek a tényekkel nem mindenben vágnak össze, s azért helyreigazítást igényelnek. Minthogy az ügy oly fontos, hogy a közönséget nem lehet tévedésben hagyni, engedje meg. Szerkesztő úr, hogy a fölvetett kérdéshez helyreigazítólag hozzászólhassak. Minden részére a Turjay úr czikkének nem terjeszkedem ki. Mert oly mérvben nem érdeklődik a közönség a részletek iránt, hogy ezt szívesen venné, a szakemberek pedig a nélkül is jobban vannak informálva, miattem hogy ez rájuk nézve is kívánatos lenne. Hanem inkább egyes megjegyzéseket teszek s végre röviden előadom a tornatanító-képzés állapotát. A tornázás behozatalának ideje nem egy évtized, mert egyrészt, az egyletek már 1863-ban kezdtek működni, másrészt az iskolákban csak az 1868. XXXVIII. t. sz. folytán, lassan kint hozatott be a tornatanítás, az évtizedes dátum tehát sehogy sem jön ki. De mellőzök ily apróságokat, csakis a lényegesekre terjeszkedem ki. Turjay úr szerint nem lett gondoskodva tornatanító képzésről, s ő a budapesti tanfolyamnak is csak mint hevenyészettnek ismeri el létezését. Erre legjobb feleletet adnak majd az alábbi tények. De az már különös, hogy Turjay úr a kiszolgált katonákkal mint tornatanítókkal egy sorban ítéli el a középtanodai tanárokat, mint tornatanítókat. Holott elismert dolog, hogy az ifjúságot a tornázásban is leghelyesebben vezethetik, taníthatják azon férfiak, kik annak szellemi vezetésével foglalkoznak, s különös, hogy Turjay úr, ki szintén középtanodai tanár, ezt nem tudja. Szerinte a budapesti tanfolyamon egy tornatanítóra és egyszerre esik kilencz perez. Ez mindenesetre genialis calculus, de mégis figyelembe ajánljuk, hogy úgy a nyári, mint a téli tanfolyam alatt minden tanítójelölt hetenkint három órán át foglalkoztatik gyakorlati tornázással, többet pedig nehezen is bíznának meg a jelöltek. Megbocsáthatatlan azt mondania a czikkírónak, hogy nálunk a tornázás nem tudományos és nevelészeti alapra fektettetett, mint Németországban, holott ő maga meggyőződhetett, lévén a budapesti tornatanító-képző intézet növendéke, hogy a mi tornázásunk alapja ugyanaz a németekével. S azután azt kívánja, hogy a tornázás czélja, eszközei és a haladás mértéke szabályrendeletileg megvilágíttassanak. No már, a czélt és eszközöket minden tornatanítónak ismernie kell, ha nem ismeri, vagy hagyja ott állását, vagy vegye meg legalább a következő ezieti művet : „Népiskolai, középtanodai és tanitóképezdei tornahelyiségek tervezete és berendezése“ Bokelberg Ernőtől. Kiadta a vall. és közokt. minisztérium, s ujabban 1873-ban nyomatott.“ A mi meg a haladás mértékét illeti, azzal sokat bajlódtak és sokat híjában Némethonban is, nálunk pedig, ahol még minden tanintézetben más stádiumban van a tornázás ügye, a haladás mértékét helyesen meghatározni lehetetlen , máskép pedig káros volna. Turjay úr továbbá azt kívánja , hogy állami tornászat-tanítói képezbe állíttassák, a különben is ilyenforma czélból befektetett 80,000 írttal, ahol az anthropologia, aesthetica és erkölcsi neveléstan is előadassék, hogy ezen tanfolyamra csak egészséges, 8 osztályt végzett egyének vétessenek fel stb.“ Minderre czikkünk vége felelni fog. Előbb azonban megjegyezzük, hogy azon 80.000.frt, melyről itt említés van nincs és nem is volt, azzal tehát bajos lenne valamit berendezni. Ugyanis a nemzeti tornaegylet, mely a tornatanító-képezdét fenntartja, befektetett épületébe több mint annyi pénzt, de az állam egy krajczárt sem. Csupán kölcsönül kapott az egylet az állam útján 30,000 irtot, miből már egy rész vissza is van fizetve. Hát hol az a 80,000 forint ? De térjünk át a végére. A nemzeti tornaegylet Budapesten évenkint két tornatanító-képző tanfolyamot tart az állam megbízásából. A téli hat hónapig tart, s arra is csak alkalmas testű oly egyének vétetnek fel, kik vagy 8 osztályt végeztek, vagy tanítói oklevéllel bírnak. A nyári tanfolyam csak póttanfolyam, nyolcz hétre tervelve, s csak a résztvevők körülményei miatt hat hétre összeszoritva, melyre csak olyanok vétetnek fel, kik a mondott qualificación kívül azt is kimutathatják, hogy már tornatanítással foglalkoztak. Az előadásokból pedig, — hogy ismét rövid legyek — semmi sem hiányzik, ami a németországi tornatanítóknak adatik elő. Hogy az aestheticának és paedagogiának nincs a tornacsarnokban külön tanszéke, hanem csak ami ebből belevág, a tanítás kezelésének elveivel adatik elő, azt mindenki természetesnek fogja találni. Az anatómiát, physiologiát és diaetheticát pedig egy jeles készültségű orvostudor adja elő. A vizsgálatok pedig az állam közegének ellenőrzése mellett oly lelkiismeretesen tartatnak, hogy a képesítő oklevelek kiadásánál az állam közege még egyetlenegyszer sem élt vetőjogával. Az igazság kedvéért megjegyezzük, hogy az állam — szerződéses joga alapján — a nyári póttanfolyamra küld oly néptanítókat, kik tornászati előképzettséggel nem bírnak, — de azt csak ideiglenesen, s csak azért, hogy a tornatanítás a népiskolákban minél inkább terjedjen. Azonban nem messze van az idő, midőn a néptanitó-képezdékben már mindenütt oly tornatanitók lesznek alkalmazva, kik a legmagasabb képesítéssel (egyletekre) birnak, s az onnan kikerülő néptanítók aztán szintén csak póttanfolyamot fognak igényelni. Következtetést alig szükséges mindezekből vonni. Legfeljebb azt, hogy a ki valamely tárgyról ír, ismerje annak állapotát teljesen s legyen igazságos. Matolai Elek. TÁRCZ A. RICARDO. IRTA EMILIO CASTELAR. Spanyolból fordította BEKSICS GUSZTÁV. ELSŐ KÖTET. II. FEJEZET. A TÁRSADALMI VIHAROK KÖZT. (Folytatás.) Jaime nem akarta, hogy katonái rendetlen tömegekben vonuljanak vissza, hanem a visszavonulást rendben óhajtotta végrehajtani, s mielőtt a felkelők szétoszlanának, elkeseredett harczban akarta próbára tenni ezek bátorságát és erejét. Tudta, hogy a csata elveszett, de azt akarta, hogy legalább a becsület maradjon sértetlenül. A San Adefonso templom téreitől a Jaconserrezo-utczáig történt viszszavonulása, mialatt órákon át harczolt a győzelemittas hadcsapatokkal, az utczai harczok legdicsőbbike gyanánt marad az utókorra, s a férfias bátorság legerélyesebb és legfenségesebb erőfeszítései közé fog tartozni. Egy maroknyi elszánt ember négy órán át küzdött e rövid után a győztes veteránok túlnyomó ereje ellen. Egyik utczasarktól a másikig, egyik háztól a másik házig, egyik kőrakástól a másikig, lépésről-lépésre vonultak vissza a bátrak, azon hősiességgel védve magukat, melyet a nagy elvekben való hit sugall, s mely csak a fenséges őrültségben szokott felragyogni. E nép a kétségbeesés harczosai seregének látszott. Éppen mivel legyőzött ügyet védett, megkettőztette rohamát és erőfeszítését. Az utczai harczokban, melyeknél a remény és csüggedés ragálya egyenlő gyorsan szokott elterjedni, még sohasem fordult elő e makacs kitartáshoz hasonló kitartás. Hazánkban a bátorság átalános tulajdonság, s a bátorsággal az életnek azon megvetése, minden személyes és önző érdek azon megtagadása, s a becsületre való azon fenséges büszkeség, mely a polgárból katonát, a katonából hőst, a hősből vértanút csinál, s a legköznapibb események történetét a legendák költészetének színvonalára emeli. De a harczban való hősiesség mellett még inkább kitűnt a szeretet hősiessége, mely Ricardóban testesült meg. A harczosokat végre is fenntartja a közös roham, a közös düh. Az átalános erőfeszítés, mely az egyesek összes akaratából származik, a lőpor füst, mely megrészegít, a csataokozta szédülés, mely megvakít, megtartja a katonákat az idegek azon túlfeszültségében, mely a csodatettek létrehozására annyira alkalmas. A szeretet hősei azonban nem harczolnak fegyveres kézzel, nem állnak golyózáporban, nem ittasulnak meg a közös szenvedélytől, s mégis minden lépésnél szemébe néznek a halálnak, osztozva a harcz minden fájdalmában, minden veszélyében, de nem részesülve a küzdelem lelkesedésében, mely elűzi a fájdalmat, megkisebbíti a veszélyt, sem a dicsőség fényében. Ricardo azonban hány hőst vett fel a pusztítás eme széles utczáin ! Hány haldoklót vitatott el a haláltól ! Hány haldokló, ki nélküle a borzasztó kétségbeesés zsákmánya lett volna, lépett át az ő vigasztaló szavai, szeretetének kiáradása következtében, édes kimúlással a szomorú életből a boldog, jobb létbe! Kegyessége sok roszat szüntetett, s jelenléte a küzdelmekben sok keserűséget édesített meg. Június 22-ik napjának estéje a szabadság egy védőjét sem találta a nép torlaszain. Madrid temetőnek látszott. Mindazon vigságra, mindazon reményekre, melyeket megvilágított a hajnal, szomorúságok következtek, melyek méltók voltak rá, hogy a sötétség fátyolába burkolózzanak. E nap eredménye nem dőlhetett el a szabadság mellett ; a zavartan összehalmozott elemek, s az egyesült ellenség a leghelyrehozhatlanabb szerencsétlenségek, s leghelyrehozhatlanabb catastrophák napját idézték elő. A Jacometrezo-utczában egy hatalmas házban azonban eltorlaszolta magát néhány szabadelvű, ki elhatározta, hogy drágán adja el életét, mintsem megadja magát. Mondják, hogy Castilia legelső vadászai voltak köztük. Valóban úgy kellett lenni, mert oly pontossággal lőttek, hogy ahova pillantottak oda csapott golyójuk is. Aki megkísértette a kapukon való bejutást, az erkélyekre való felkapaszkodást, a falakon, vagy ablakokon való résütést, három-négy golyótól lesújtva rogyott össze. A küzdelem hidegvérűségét, nyugodtságát, a szemek biztosságát, a harcz antik alakját fel lehetett volna ismerni a felesleges hetvenkedés hasztalan elkerülésében, s abban, hogy a küzdők el voltak határozva minél kevesebb zajt ütni, de annál több kárt tenni az ellenségben, nehogy a harcz eszközei bármelyikét is elpazarolják. E ház a sötétségben, melyet csak a puskák villanása világított s a csendben, melyet csak a lövések dördülése szakított meg, zárt antik sírokhoz hasonlítva, bevehetetlen erősség gyanánt védve, különös, baljóslatú és csodaszerű volt. A harczosok, kik csak akkor voltak láthatók, ha az ablakokat félig kinyitva tüzelték, s aztán ismét eltűntek, szellemekhez, kísérteties árnyakhoz voltak hasonlók. S valóban csakis az elkárhozott, a túlvilági boldogtalan lelkek vállalkozhattak rá, hogy harczoljanak, midőn már minden elveszett, hogy fenntartsák magukat tetteik legyőzhetlen végzete ellenében. A csapatok hősies támadást intéztek, de sehol sem nyerhettek biztos nyílást. Végre elhatározták, hogy a szomszéd házon át egy szűk utczára mennek, hol a golyók nem érhették őket, s ott betörve a vékony falakat, biztosan bejutnak, hogy a hősöket irgalmatlanul leaprítsák. E haditerv ellen nem volt védelem. Az ostromlovak elvesztek. Az utczán nem menekülhettek el, mert azt a katonák tartották megszállva, a házban nem védhették magukat, tizenezer ellen, mert amazok már tömegükkel is összezúznák őket. Mondanunk sem kell , mert hisz olvasóink már kitalálták, hogy az utolsó küzdők közt volt a bátor Jaime is. Halála bizonyos volt. Ricardo nem mehetett vele, mert betegei gondozásával volt elfoglalva a calle de la Salud egyik asztalos műhelyében, melyet kórházzá változtatott, hol győzők és legyőzöttek, a hadsereg és a nép harcosai vegyesen feküdtek, egymást kölcsönösen segítve, kölcsönösen vigasztalva, miután elkeseredetten harczoltak egymás ellen. Mivel a calle de la Saluda Jacometrezoutczában nyílik, a végső harczot oly közel viták, hogy minden lövés viszhangzott Ricardo szívében, s új sebet ütött lelkén. Egyszerre akart a harczolókkal és a betegekkel lenni. Midőn legnagyobb zavarban volt, egyszerre berohan egyik szomszéd lakos a Jacometrezoutczából, rémülten, rendetlen ruhában, égnek meredő hajjal, tévedező szemekkel, mintha forróláz gyötörné. Megragadva Ricardo karját az asztalos közeli szobájába vezeti, hogy magánosan beszélhessen vele. — Meghalnak! kiáltott. — Kik ? — Jaime, s a szabadság utolsó várának hősi védelmezői. — Jaime ! Megyek, hogy vele haljak, szólt Ricardo az ajtó felé tartva. — Várjon! — Ne tartóztasson, mert úgyis hasztalan. — Várjon, mert utasításom nélkül hiábavaló minden áldozata. — Megmenthetjük őket? — Nagy koczkáztatással, meg. — Nincs veszély, melytől visszariadnék. Eléje teszem a bizonyos halált a lelkiismeret-furdalásokkal teljes életnek, s pedig kiolthatatlan lelkiismeretfurdalás volna rám nézve. Jaimet veszélyben tudni, s nem kisérteni meg minden eszközt megmentésére. — A tisztek látván, hogy elötrül nem foglalhatják el a házat, s mi természetes, katonáik vérét akarván kímélni, a szomszéd házon át nyomulnak be, s lerombolják a vékony falakat. Mivel pedig a forradalmiak elhatározták, hogy drágán adják el éltöket, mindnyájan menthetlenül elvesznek. — Tehát haljunk meg velük, kiáltott lelkesülten Ricardo. — Mentsük meg őket, ha lehetséges, szólt a másik nyugalommal. — Miként menthetjük meg őket? — A ház szeneskamarájában rejtekhely van, hol csak fel kell emelni egy nagy kőlapot, s földalatti út nyílik meg, mely egész a Tudescos-utczáig vezet. Minden nehézség és baj nélkül eljuthatnak ide. Sőt többet mondok. Ismerem a tisztet, ki azon szakaszt vezeti, melynek feladata betörni az ostromlott házba, elfogni vagy megölni az ostromloitokat Ha találkozik vele, mutassa e gyűrűt és mondja neki: „Ha megmenti ön e szerencsétleneket, ha ezen amuletért mindnyájunkat megmenti, Lujza az öné lesz“. — Minden biztosan sikerülne, ha a házig lehetne jutni. — Miként nem lehetne odáig jutni ? Az akarat nem ismer lehetetlent. Én oda jutok. — Ön? — Oda jutok, vagy meghalok. Bátorsággal béleltem ki kabátomat. — A hadsereg azonban azt fogja hinni, hogy segítségükre megy, s egy lövés véget vet az ön elejének. — Mindig akad haditerv egy hadsereg kijátszására. A háború mindig a csel és hazugság szörnyű vegyüléke volt és lesz. — De ha egyik csapattól megszabadul, bizonyosan másik kezeibe esik. — Majd találok módot, hogy szövetségest lássanak bennem. — Valóban, ezen egyenruha . . . — Oh ! Ezen egyenruha, melyhez ma más, egy életet megmentő haditerv következtében jutottam, mentőkulcs lesz, hogy veszélyes vállalatunk első kapuját megnyissuk. Ricardo valódi bátor elhatározással leutczára s oly katonás tartással ment el sok előtt, hogy ezek, a homályban’ tisztjüknek tartották. A férfi, ki a neki, tiszteletteljes távolságban maglan agodalommal gondolt azon s melyet Ricardonak le kellett grrel oldja meg nehéz vállalatát határozott magatartása, pazar tete, a katonák fölötti fölén kott a tiszt, ki gyakorlatot nyitottak egész a házig: 1 — Ennyi ideig s akadály ! Utána nézek, v ják-e magukat. Az elszál szántság kell. Azonnalmány szintén alaposan megfontolta e kérdéseket, s miután a rendelkezésére álló adatokkal kellőleg megvilágította azokat, határozta el magát egy vagy más irányban. A „deutsch-liberaler Verein“ Mödlingben tartotta ez idén vándorgyűlését, s természetesen szóba hozta a kiegyezést is. Valami Beer indítványozta, hogy a kiegyezés a keleti zavarok miatt Magyarországgal egyetértésben a status quo alapján napoltassék el. Dr. Capesius Victor nem tartja szükségesnek, hogy egy pár millió miatt annyi „Aufsehen“ legyen. A fődolgot a politikai jogok képezik, hogy aki 70 százalékot fizet, annak 70 százalék erejéig legyenek jogai is. Ezen bölcs mondás után még egy pár doktor beszélt a susztereknek és szabóknak, mire egyhangúlag kimondották, hogy csatlakoznak az alsó-ausztriai pártgyűlés Bécsújhelyen hozott határozatához, s egyúttal azon meggyőződésüket fejezik ki, hogy a jelenlegi politikai viszonyok miatt a kiegyezési tárgyalások elnapolása szükségesnek látszik. Tanügy. — A lőcsei scr. hath. főgymnasium értesítőjét szerkesztette Halán László igazgató. Értekezést Behyna Gyula tanár írt bele ily czímmel : „A magyar dráma története Dugonics Andrásig.“ Az irodalomtörténeti adatokat szorgalmasan gyűjtötte és feldolgozta, s e tekintetben elég érdekes is, de aesthetikai és kritikai szempontból szétfolyó munka. A magyar dráma bölcsőjét és első éveit ő is ott keresi, hol Toldy Ferencz s általában az ő nyomán indul. Különben szorgalommal és sok igyekezettel van elű írva. A tanári kar tagjainak száma volt 17, ezek között helyettes tanár csak 1. Az intézet tápszergyüjteményei iskoláink viszonyaihoz mérten eléggé el vannak látva. A tanári könyvtárban a múlt tanév végén volt 1704 kötet és 1639 füzet. Összes értéke 7074 frt 93 kr. Az ifjúsági könyvtár tartalmazott 1034 kötetet és 182 füzetet 1559 frt 13 kr értékben. A történelmi és földrajzi tanszer gyűjteményben volt 15 atlasz, 67 fali abrosz, 4 domború térkép, 34 kisebb térkép, 1 földpályagép, 1 Telki-féle 47 cent. átmérőjű földgömb. A természetrajzi gyűjtemény tartalmazott 3326 darabot. Összes értéke 1019 frt 65, a természettani szertár felmutat 3410 frt 56 kr értékű 291 darabot. Mennyiségtani tanszer a leltár szerint 127 darab van, melynek értéke 31 frt 30 kr. Rajztani szer 614 darab van 707 frt 48 kr értékkel, s végül a testgyakorláshoz szükséges tanszerek száma a téli tornateremben 139 darab 399 frt 67 kr, a nyári helyiségben pedig 191 darab 320 forint 19 krajczár értékkel. A két tanépület bútorzatának leltárában 547 darab fordul elő, melyek 2508 frt 62 krt képviselnek. Az érettségi vizsgálatra jelentkezett 14 tanuló. Kitűnő bizonyítványt nyert 2, félévre visszautasítottak 1-et, a többit egyszerűen képesítették. Ösztöndíjas tanuló volt az intézetben 15, s ezek élveztek összesen 1500 frtot. Jutalmazásban többen részesültek. Az iskola ifjúságának kebelében működő irodalmi képzőkör Behyna Gyula vezetése alatt tartott 17 rendes közgyűlést; volt 43 rendes, 52 rendkívüli tagja. Az ifjúság segélyző-egyletének vagyona 9422 frt 94 kr. A tápintézetben 36 tanuló elengedett tartási dija összesen 850 forintot tett ki. Csuszka György szepesi püspök 21 tanuló tartási dijául 840 forintot fizetett. A főgymnasium tanulóinak száma a táblázatos kimutatás szerint volt 285 , évközben elmaradt 14. Nyelvi viszonyaikra nézve így oszlottak föl: tiszta magyar volt 47, magyar-német 111, magyar-tót 23, magyarnémet-tót 90. — Zerkovitz Prinz Janka, szegedi felsőbb magán leánytan- és nevelőintézetének értesítőjét szintén beküldték hozzánk. Közli az intézet tulajdonosnője Zerkovitz-Prinz Janka, kitől egy rövidebb ismertetést olvasunk a kis füzet elején az intézetről. Az intézet hét év óta áll fenn. 1870-ben május 1-én 30 növendékkel nyilt meg, s 1871-ben a létszám már 80-ra emelkedett. Azóta folyvást gyarapodott s e tanévben a felső tanfolyammal együtt a növendékek száma 122. Nemzetiség szerint ezek így oszolnak el: 102 magyar, 18 német és kettő szerb. Bennlakó volt 14 az illetőségi viszonyok szerint helybeli volt a növendékek között 102, vidéki 20. Az intézet tantestülete 20 tagból állt, ezenkívül az igazgatónő. A tanerők közül 7 nő volt; a többi részint a szegedi főreáliskola, részint a polgári és elemi iskola tanárai közül kerültek ki. A tananyag részletes kimutatása nincs az értesítőben s bár úgy látszik, hogy e magánintézet is egyike a komoly törekvésű szolid intézeteknek, csak akkor ítélhetnék ezt meg biztosabban, ha a tananyagot látnók. — Fábry János Rimaszombatban, hol egy jeles nőtanodát szervezett és igazgat jelenleg is,a jövő tanévben tanítónőképezdei tanfolyamot nyit meg. Az előrajzából, melyet lapunknak beküldtek, kiemelhetjük, hogy a képző tanfolyam három évre terjed ugyanannyi osztálylyal, a jövő tanévre azonban csak az első osztályt állítja föl. A tanfolyamokban a növendékeket az elemi (nép)iskola számára tanítónőknek képzik, de tekintettel mindenkor arra is, hogy különben hivatásukat a családi élet körében fogják betölteni. Fölvesznek oly leányokat, kik 14 évüket betöltötték, s a felső nép- vagy polgári iskolai tanfolyamot sikerrel befejezték. A növendékek részére teljesen megbízható család körében, s az igazgató felügyelete alatt közös tartást s együttlakást rendeznek be, melynek évi költsége egy növendéknek körülbelül 100—120 írtnál többre nem terjed. Bővebb fölvilágosítást szívesen ad a derék igazgató mindenkinek, kik e tekintetben hozzá fordulnak. — Az „Eötvös-alap gyűjtő központi bizottság“ évenkint egy naptár kiadását határozta el „Eötvös Naptár” czimen, melyben a közönséges kalendáriumi részeken kívül elsősorban az Eötvös-alap ügyei, számadásai, az adakozók nevei stb. fognak közöltetni. Ezen hivatalos részen kívül lesz a naptárnak szépirodalmi és ismeretterjesztő része is képekkel illustráva, közölve lesznek továbbá a közoktatásügyi szabályrendeletek, s egyéb a tanügyi hatóságokat érdeklő tudósítások, az újabban megjelent népiskolai kézikönyvek jegyzéke rövid megbízható bírálatuk kíséretében, a külföldi népnevelésügyi mozgalmak stb. szóval oly anyagot nyújtani, melynek minden magyar tanító nagy hasznát veheti. A naptár, melynek szerkesztésével György Aladár és Komjáthy György ismert szakférfiak bízattak meg, a jövő 1878. évvel fogja megkezdeni pályafutását. A naptár tiszta jövedelme az Eötvös-alaphoz csatoltatik. A naptár előfizetési ára 50 kr. Az előfizetési pénzek a „Népnevelők Lapja“ szerkesztőségéhez (Budapest, belváros, kötő-utczai iskola) küldendők be szeptember 1-jéig. HÍREK. (Július 81.) Hivatalos. Uj egyesületek."A pozsonyi aggharczosok társulatának alapszabályai s a szigetvári dalárda alapszabályai a m. kir. belügyminisztérium által a bemutatási záradékkal elláttattak. — A soproni ügyvédi kamara köréből. A soproni ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik,[miszerint Kürschner Frigyes soproni lakos ügyvéd önkéntes lemondása folytán a kamara lajstromából kitöröltetett. — A nagyszebeni ügyvédi kamara köréből. A nagyszebeni ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint erzsébetvárosi ügyvéd Fogarasi János elhalálozás folytán, — segesvári ügyvéd Gapesius Ede pedig elköltözés"folytán a kamara lajstromából kitöröltettek , ellenben nagyszebeni lakos Cosma Pártén és szerdahelyi lakos dr. Albu Kálmán ügyvédek, ugyanazon lajstromba folytatólag felvétettek. Az irgalmas rend bebizonyította már régen, hogy képtelen a császárfürdő vezetésére, s sokkal helyesebb lenne, ha a jövedelmeknek a kitűzött czélokra biztosítása mellett, elvonatnék a rendtől a fürdőre való minden befolyás. Az elmúlt években mindig olyan bérlőknek engedte át a fürdőt, kik azt emelni nem voltak képesek, s az idén a szerződés ellenére a legelhanyagoltabb állapotban adta át a fürdőt az uj bérlőnek, ki minden jóakarata daczára nem pótolhatta és pótolhatja egyszerre évtizedek mulasztásait. A rend pedig, ahelyett, hogy telhetőleg támogatná a bérlőt nehéz feladatában, ellenségeskedik és pörösködik vele minden igaz ok nélkül, s az új bérlő ellen valóságos szervezett összeesküvés létezik, melylyel ember legyen a ki meg bír küzdeni. Most még az ellen is kifogása van a rendnek, hogy ott egy második orvos működik, mintha nem állana a bérlőnek szabadságában ott bármely orvos megtelepedését megengedni. Úgy tudjuk, hogy az új bérlő vizsgáló bizottságot kért a cultusminisztériumtól. Jó lenne, ha az a bizottság minél előbb utána nézne a dolgoknak, s véget vetne az áskálódásoknak, melyek a bérlő megbuktatására czéloznak, mert a bérletre másoknak fáj a foguk, kik, úgy látszik, inkább bírják az irgalmasok bizalmát. A rosz világ azt mondja, hogy az új bérlőre azért annyi a harag, mert nem ad sápot senkinek, akik pedig ahhoz hozzá voltak szokva, de ezt nem hiszszük, mert csúnya dolog lenne. Azért ismételve sürgetjük, hogy a vizsgálat vessen véget mielőbb a tarthatatlan állapotnak. A quitói érsek gyilkosait a párisi „ Univers1” értesülése szerint elfogták. Mint annak idején jelentettük, a szerencsétlen főpap akként végezte életét, hogy ismeretlen gonosztevők a mise-borba mérget hintettek, mely az érseket az oltár lépcsőzetén ölte meg. A gyilkosok öten vannak, s különös, hogy a főtettes ugyanaz, ki az ecuadori volt elnökének meggyilkoltatásában bűnrészes volt. Neve Vincenzo Solis. — Besze János volt pénzügyi főtörvényszéki elnök, a törvény által élte fogytáig biztosított nyugdijáról lemondott , egy évi fizetést végkielégítésül elfogadta, mert nem akart silány pénzügyi viszonyaink között hazájának terhére lenni. — Gönczy Pál miniszteri tanácsos, s a párisi nemzetközi kiállítást rendező országos központi bizottság tagja, felhívást intézett a fővárosi tanácshoz a nevelés és oktatásügyre tartozó kiállítási tárgyak egybegyűjtése , rendelkezésre bocsátása iránt. A tanács ezen felhívást helyesléssel fogadta, s miután a fővárosban a lefolyt évtizedben épült vagy épülő iskolai épületek tervei a főváros által külön és önállólag határoztalak egyéb műszaki tárgyakkal kiállítatni — elhatározta a tanács, hogy az újabban készült elemi nép- és polgári iskolák bútorzatai közül a legújabb szerkezetű padok és álló nagy írótáblák mintáit, esetleg a reál és iparrajztanodák növendékeinek írás, rajz és kézi munkái közül az arra alkalmasakat a közoktatási minisztérium gyűjteményei közé a főváros önálló kiállításának kellő megóvása mellett a kormány költségén kiállítani örömmel készséges, és azokat november hó végével rendelkezésre bocsátja. Az e tekintetben szükséges intézkedések megtételét az igazgatóknak és iskolaszékeknek a tanács meghagyta. — Bismarck a haza megmentője. A helybeli német főconsulatushoz a német cancellári hivatal útján érkezett egy magyar szövegű három évre terjedő irat, melyben „egy honfiszerető“ aláírással egy névtelen Bismarck herczeghez folyamodik e végett, hogy fogja a szorongatott törökök pártját, minthogy azon esetben, ha Oroszország Törökországot leigázza és megtöri, az osztrák-magyar monarchia a colossus áldozatává fog esni. A német cancellária a Budapesten keletezett levelet a helybeli főconsulatushoz azon utasítással küldte vissza, hogy azt német nyelvre fordítva rögtön expediálja vissza. Ha aggódó honfitársunk kérelmére Bismarck hallgatni fog, miben kétség sem lehet, akkor Európa megszabadul a mészárlásoktól, s hazánk is mentve. Mégis csak jó, ha valaki kellő helyen kopogtat. — Csernajeff a szerbiai kengyel-futó Moszkvában pihen babérjain. Hogy ezekhez még néhány levelet nem fűzött azóta, ennek okát megfejti egy muszka újság. Csernajeff tábornok ugyanis beteg. Miután családjával Szentpéterváron találkozott Moszkván keresztül a Kaukázusba akart utazni. Itt azonban elérte betegsége, miért is táviratozott Kaukázusba, „hogy jóllehet roszul érzi magát, mégis szükség esetében kész volna azonnal útra kelni.“ Erre azután azt felelték neki, hogy Moszkvában maradhat — míg föl nem gyógyul. Most a dolgot sokfélekép akarják kimagyarázni, de eredmény nélkül. Nem lehetetlen, hogy az ázsiai orosz hadsereg anynyiban vélte fölöslegesnek Csernojeff jelenlétét, mint hogy — teljes elismeréssel ugyan a tábornok kipróbált futási képessége iránt — elég erősnek érzi magát nélküle is hátrafelé koncentrálódni. — Rettentő hőségt jeleznek Kairó városából, hol a múlt heteken a hőmérő csak az árnyékban 38. fokot mutatott. Talán ez lehet oka, hogy a khedive hosszabb időre Alexandriába tette át lakását. — Orosz házassági képek. A Szentpétervári lapok néha igen sokat mondólag ecsetelik az erkölcsiség állapotát nagy Oroszországban. A többek között igy szól egy történet, melynek színhelye az orosz főváros volt. Néhány nap előtt egy menyegzőnek kellett volna végbe menni a fővárosi templomok egyikében. A vőlegény már megjelent, de a menyasszony hiányzott. Sokáig várakozott a boldog házassági kandidátus, kétszer is elmentek hírül adni a bájos menyasszonynak, hogy szivének választottja már régóta várja az oltárnál. Végre megjelent. Hanem alig készült a pap az áldáshoz, midőn a rendőrség interveniált s a két házasulandót a legközelebbi laktanyába volt kénytelen kisérni, minthogy ezek, a helyett, hogy békében maradtak volna, az isteni tisztelet alatt oly hangos társalgásba mélyedtek, méltán megbotránkoztatta az egybegyült híveket. A laktanyában azután kijelentette a szende ara, hogy ő csak azon föltétel alatt hajlandó boldogítani vőlegényét, ha ez azt a néhány rubelt, melyet mint hozományt az esküvő előtt fölvett, azonnal visszaszolgáltatja. Ezen kategorikus követelés alapja egy névtelen levélke volt, melyet a menyasszony csak néhány óra előtt kapott kezeihez. E levélbe ugyanis kifejtette, hogy a leendő férjnek kívüle még egy „szívválasztottja“ volna, aki jogosan követelheti, hogy a férfi régibb szerelmi boldogságának élő zálogait a kellő figyelemben s ellátásban részesítse. A figyelmes vőlegény legottan engedett arája kérésének, kifizette az összeget s igy a házasság — bár elkésve — de mégis létrejött. — Nem ily mulattató a másik kép, mely élénkbe tárul. Szintén menyegző van egy templomban. A kitűzött órában összegyülekeznek a meghívott vendégek, fényes fogatok robognak elő a gyertyákat mind meggyújtják a