Ellenőr, 1877. augusztus (9. évfolyam, 292-347. szám)
1877-08-10 / 309. szám
.Előfizetési árak: Egész évre . . 20 írt — kr. Évnegyedre . . 5 firt — kr. Félévre ... 10 . — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyed »iám ára 4 krajcsár. Szerkesztési iroda: Gdjizda.jpesten, nácSov-iztczd 6. szám. Smimit um közlünk, hm nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem sálláncoztunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk «, Reggeli Tziadás. hirdetések felvétele a Tziculóhiivatalban, Budapesten, Vidor-utcza 6. szám (Légrády testivérek irodájában). További Havas, Lallte & Cie. «Bégnél Parisban (Place de la Bourse Nr. 8). Hirdetésekért járó dij csakis a „Ellenőr“ kiadó-hivatalaltal nyugtázott ssánya ellenében fizetendő» kiadó-hivatal: dijizdapesten, nácLov-utcz a 6. szám. Ide Intézendők az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó mindeni felszólalás. 309. szám. Budapest, péntek, augusztus 10. 1877. IX. évfolyam. A HÁBORÚ. Budapest, augusztus 9. Egy konstantinápolyi távirat „hallomás“ után Plevna újabb megtámadásáról mond hírt. Egy távirat pedig, mely esti lapunk zártakor érkezett, összetűzést jelentett Lovcsa (Trovacz) alól, hol ismét az oroszok ellen döntött a hadi szerencse. Ezzel tehát tényleg igazolva van, mit esti lapunk szemléjében mondtunk, hogy t. i., ha az oroszok egyátalán képesek még a támadásra, ez legelőször is Plevna és Lovcsa ellen fog megtörténni, minthogy csatarendjüket ez oldalról fenyegeti a legközvetlenebb veszély. S hogy a lovcsai támadás nem sikerült, az ismét azt bizonyítja meg, hogy az oroszok csak gondolták magukat támadásra képesnek, de valójában nem azok. Meg vagyunk róla győződve, hogy az új plevnai nap is ezt fogja bizonyítani, ha valósul az újabb támadás híte. S ez nagyon természetes. A stratégiai helyzet mai viszonyai közt, csak a török vezérlet rengeteg hibái segíthetnek az orosz offensivát sikerre. Ily hibák nélkül minden körülmény: az erőmegoszlás, a taktikai situatio, az erkölcsi dispositio, egy szóval minden, ami a haderők mérlegén súlyt tesz ki, az oroszok hátrányára számít. Vegyük csak például a körülményeket, melyek a Plevna és Lovcsa ellen intézett újabb támadás esetén manap fenforognak. * A július 31-ei ütközet a következő stratégiai viszonyok közt harczoltatott meg: Plevnánál erős elsánczolt állás, a házban vízvonal által védve, arczban előre tolt magaslati positiók által fedezve . Lovcsánál hasonlókép jól megerősített állás. E két positióban Ozmán pasa 50—60 ezer emberrel, az oroszoké fölött nagy superioritással biró kézi lövőfegyverrel és tüzérséggel. E török haderő ellen az orosz támadás két oldalról: éjszak-keletről az orosz csatarend jobb szárnyával, mely a Krüdener-féle 9-ik hadtest és a 4-ik hadtest egy gyaloghadosztályából képződött; délkeletről pedig az orosz csatarend centrumának részeivel Sachovszky herczeg vezérlete alatt, aki, hogy egy lovas dandárral a 11-ik hadtest egy gyalog hadosztályával Krüdener támogatására lehessen, 6 napi járóföldről, Ozmán Bazár alól rendeltetett Plevna alá! S végre Skobeleff osztálya vett részt a plevnai ütközet támogatásában, az által, hogy a lovcsai török csapatokat foglalkoztatta. Az orosz haderő, mely július 31-ikén Plevnánál közvetlenül és közvetve működött, összes erejével nem múlta felül az 50,000-et. Vagyis egy minden tekintetben elégtelen haderő egy 50—60 ezernyi jól felfegyverezett sereg által védett elsánczolt positiók sikeres megtámadására. S önként felmerült a kérdés, hogyhát nem volt-e képes az orosz fővezérlet e rendkívül fontos állás ellen nagyobb haderőt indítani? Valóban nem volt képes. Annyira nem, hogy a Plevna elleni ostrom-csatarendnek még centruma sem tellett: a támadás a két szárny összefüggéstelen támadó művelete volt s Plevna arcában nem volt megtámadva. Az ember első tekintetre bámulni hajlandó az orosz haderők e feltűnően elégtelen alkalmazása fölött. De a csodálkozás azonnal megszűnik, ha az egész stratégiai helyzetet tüzetesebben szemügyre veszszük. Mindenekelőtt constatálni kell a tényt, hogy daczára a nagyzó híresztelésnek s ezek együgyü registrálásának, a Dunán Szisztovánál mind a mai napig nem kelt át csupán 6 orosz hadtest és egy hadtest töredékei u. m. a 13., 12., 11., 9., 8. és 4. (ez utóbbinak második divisiója még csak a plevnai ütközet után, végre a 6 ik hadtestnek egy ismeretlen töredéke Szvatopolk Mirszky herczeg alatt. E haderőt kiegészítik a Skobeleff corpsvolant-ja és még egy kisebb bolgár csapat elfelejtett nevű parancsnok alatt. E hadtestek és osztályok együttvéve érintetlen harczelőtti állapotban, a legmagasabb számítás szerint 150,000 tényleges harczoló létszámot képviselhettek (a nominális létszám körülbelül 170,000 papiroson). Már most e haderő következőleg oszlott fel a csatarendben. Balszárny (czarevics): Ruszcsuk felé arczczal a Lomvonalon Rasgradig 12. 13. hadtest 45.000 ember. Centrum (Miklós nagyherczeg), 11. és 8. hadtest, a 6-ik hadtest töredéke Mirszky és Gurkó vállatára. A 11. hadtest Tirnova és Ozman-Bazár közt, a 8-ik hadtest Szelin és Tirnova közt kiterjesztett jobbszárnynyal s Gabrovára fektetett centrummal, míg balszárnya a Balkán defiléibe nyúlt, kezet adva Mirszky és Gurko csapatainak. E haderő együttvéve legfeljebb 60,000. A jobbszárnyra maradt mint fentebb kimutattuk Krüdener (9.) hadteste s az éppen átkelő 4. hadtest egyik divisiója. A legjobb esetben 35,000 ember. Már most a plevnai csata napján az orosz csatarend tagozatai következőleg voltak foglalkoztatva . A centrum előre nyújtott csúcsát (Gurgo 25 ezer emberrel) Szulejmán hadserege (60,000 emjiel) szorongatta s verte vissza a Balkán szorosaiba. j£ze a nyomás felfogása vette igénybe Mirszky herczeg ,töredékhadtestét s részben a 8-ik hadtestet is. A 11-ik hadtestből egy gyalog divízió és 2 lovas ezred Sakovszkojjal Plevna alá dirigáltatott; a Skobeleff-féle portyázó csapat Lovcsánnál volt lekötve. A 11- és a 3 hadtest egy-egy divioja s egy lovasezred a 11 hadtestből Orman Bazár felé volt lekötve Mehemed Ali 60,000 embere által. A balszárny két hadteste (12, 13.) a Lom vonalon Ruszcsukkal szemben foglalkozott Ahmet Ejub 40,000 emberével. Világos ebből, hogy sem a centrumból Tirnova felül, sem a balszárnyról Ruszcsuk alól, nem lehetett több haderőt a jobb szárny hézagos hadállásának pótolására Plevna alá küldeni. S ez a plevnai ütközet előtt volt igy! Azóta a jobb szárny vesztett az ütközetben sebesültet s hallottat legalább 25 ezret. S ha a Sakovszkoj segédcsapataival együtt csata előtt megüthette az 50 ezret, csata után e létszám felére szállt. Gyarapodott azonban azóta a 4. hadtest időközben átkelt második hadosztályával (lehetőleg 10,000 ember) s így ma a legjobb esetben 35,000 emberből állhat. De a csatarend ezalatt a következő mozgalmakon ment át: a balszárny (12. 13 hdt.) hátrább húzódott a Lomtól, a centrum áttette súlypontját a főhadiszállással együtt Bielába (esetleg Obirtenikbe). Ez kétségkívül a júl. 31-iki álláshoz képest jelentékenyen tömörebb. Csakhogy e tömörüléssel egyidejűleg a balkáni hadak úgyszólván harcron kívüli helyzetbe jutottak (Mirszky, Gurkó); a 8-ik és 11. hadtest részeit pedig sűrű csatározások tartják még inkább lekötve ; míg a balszárny Rasgrad felé kénytelen súlypontját áthelyezni, hogy Ahmet Ejub és Mehemed Ali egyesülését lehetőleg gátolja. Mindebből pedig az következik, hogy ma nap sem fordíthatnak nagyobb erőt Plevna ellen, mint julius 31-én; s hogy tehát a siker kilátásai semmivel sem kedvezőbbek ma, mint voltak vagy lehettek július 31-ikén. S hogy ez valóban úgy van azt egy éppen e pillanatban (éjfél után 1 óra) érkező távirati hír bizonyítja, mely a Lovcsa ellen intézett újabb támadás fiaskóját a legteljesebb mértékben megerősíti. Az uralkodók találkozásihoz. (Éjjeli posta.) A „National Zeitung“ az uralkodók találkozásáról írt czikkében a következő megjegyzéseket teszi : „Nem tudjuk, hogy az orosz fegyverek utóbbi kudarczai és Oroszország erőfeszítései, mely terveket és vállalatokat fognak fölszínre hozni. Éppen azért sürgősen kell kívánnunk, hogy a politika, melyet Ausztria összes erejét fölhasználó szövetségesével szemben követni fog, az érdekek egyoldalú túlhajtásával ne vigye oda az ügyet, ahol sem Erópa, sem a három császár szövetsége, sem Oroszország, de bizonyára Ausztria számára sem kereshető üdvösség. Egyenesen az erős politikai támasz segítségével, melyet a nagy szomszédállamokhoz való viszonyában talált, tarthatta vissza az orosz kormány mérsékelt politikája az orosz nép kebelében forrongó erőket. Ausztria, mely belsejében a hasonló kovász fölvételére oly sok anyagot rejt, nem fogja előnyének tartani a zajongó elemek fölszabadítását, midőn megbénítja a kart, mely eddig megzabolázta azokat. (Éjjeli posta.) Wellesley ezredes angol katonai attaehé — jelenti a „Deutsche Ztg.“ egy londoni távirata — még mindig Londonban van. Fölvilágosításai, melyeket az orosz hadsereg állapotáról, az új stratégiai felvonulásra szükséges időről adott, úgy hangzanak, hogy a cabinetnek mediatrióra hajlandó tagjai ebben alkalmat látnak a közvetítésre. Wellesley, ha — ami nem bizonyos — visszatér a főhadiszállásra, valószínűleg érinteni fogja Bécset, s itt illetékes helyen közölni fogja észleleteit. (Éjjeli posta.) A porta békeajánlatáról szóló távirati jelentése a „Times“-nek így hangzik: „Zichy gróf, osztrák-magyar nagykövet tegnap (5-ikén) bizalmas beszélgetésre volt Kadrybejnél, az államtanács elnökénél, melyben ez utóbbi állítólag azt jegyezte meg, hogy az ottomán kormány, daczára fegyverei legutóbbi sikerének, erősen meg van győződve, hogy a háború valóban káros az egész világra nézve, hogy egyik részen sem fog valódi eredményre vezetni, s hogy a szultán szívesen látná, ha az mindkét félre nézve tisztességes békében érne véget. Ha Oroszország csak Bolgárország autonómiáját kívánja több keresztyén kormányzó alatt, a porta beleegyezik a béke megkötésébe. Meg kell jegyezni, hogy Kadri bej a hadi párthoz tartozik, és hogy oly nyilatkozatok mint ez is, melyet egy nagykövet előtt ejtett ki, kettős fontossággal bírnak. Ferencz József császár és Vilmos császár találkozása interventiót szülhet a béke javára. Az ütközet után. Ezen czím alatt közli a „Standard“ levelezőjének következő, aug. 3-iki bulgaresti táviratát. A 30-iki török győzelem, bár igen határozott volt, éppen nem volt teljes. A Plevnát megtámadott orosz haderő visszavezetett, de nem megsemmisíttetett. Ha Ozmán pasa az ütközet után azonnal átment volna az offensivába, általános vélemény szerint komoly részt okozott volna az ellenségnek, most azonban a hadseregek az ütközet előtt elfoglalt állásaikban vannak még. Az ütközet egyszer kedvezőnek látszott az oroszokra, mert Lakaszkoj tábornok a balszárnyon elfoglalt minden positiót majdnem közel a városig. Krlidener tábornok a jobbfelén szintén előrehaladt némileg, míg az ifjabb Szkobeleff a szélső balfelen a kozák lovassággal megkerülte Lovcsát s hátban fenyegette a török hadállást. Csak késő délután mentek át a törökök az offensivába, s gyorsan visszakergették az oroszokat, minden elnyert positiójukból. A katonai szakértők megegyeznek abban, hogy a támadási készületek igen hiányosak voltak. Nagy zavar uralkodott, a részleteket teljesen elhanyagolták, s semmi intézkedést nem tettek a visszavonulás esetére, Krüdener tábornok egy pillanatig sem gondolván arra, hogy őt még vissza is vethetik. Krüdener letételét azonban, melyről heves vita folyt, a főhadiszállás elvetette. A török pozítió most egy Plevnát magába záró közszeletet képez, Kriviczától a töltésig. Sakaszkoj tábornok Tucseniczában van, s az orosz hadsereg Pelisáttól Trsztenikig van fölállítva. Ozmán pasa egy mértföldnyire nyomult előre első positiójából, holott semmi sem akadályozhatta meg az Ozma folyón való átkelésben. Igen nagy elbátortalanodást veszek itt észre a legértelmesebb tisztek közt. Ezek egy pillanatig sem kétkednek abban, hogy a Plevna elleni legközelebbi támadást siker fogja koronázni, de el vannak kedvetlenedve azon, hogy a hadjárat minden terve föl van forgatva, s az egész veszteséget és kárt teljesen a rosz igazgatás okozta. Plevnát hetekkel ezelőtt kellett volna elfoglalni és megerősíteni, mely esetben Ozmán pasa előnyomulása lehetetlen lett volna. De mindenesetre az olyan meglepetés, melytől Schilder tábornok oly borzasztó veszteségeket szenvedett, lehetetlen lett volna, hacsak a legcsekélyebb katonai óvintézkedéseket megtették volna. A téli táborozás esélyeit itt komolyan vitatják, miután most már nagyon kétségessé lett, hogy bevonulhatnak Konstantinápolyba, és elérhetik a hadjárat czéljait még tél előtt. Az egész gárda azonnal eljön Szt.-Pétervárról, a második és harmadik hadosztály már útban van. Itt általában úgy vélekednek, hogy a plevnai törökök, miután eredményes ellenállásukkal meghiúsították az oroszok minden tervét, és előnyomulásukat legalább egy hónappal hátráltatták, most leghelyesebben tennének, ha elegendő erőt hagynának hátra elvonulásuk elfödésére, és Gurko tábornokot hátulról támadnák meg. Mert nem remélhetik, hogy Plevnát megvédelmezhetik az ellen a haderő ellen, melyet most ellenök összpontosítanak, de arra sem lehet reményük, hogy most sikerrel intéznének támadást. Azonban senki sem hiszi, hogy elhagyják Plevnát, hanem hogy azt állhatatosan védelmezni fogják. Az angol közvélemény megúáítoná»». A Gladstone úr szép napjai lejártak. „Folyton rendkívüli mennyiségű levelet kapunk — írja a „Daily Telegraph“ — a háború tárgyában, melyek majdnem egyhangú bizonyságot tesznek a közvéleménynek az orosz vérengzések folytán való megváltozásáról, s kifejezik azon kívánságot, hogy a brit kormány használja föl a török győzelmeket arra, hogy ezentúl határozott politikát kövessen birodalmunk érdekeinek védelmében s a béke helyreállítása által adja meg Törökországnak az alkalmakat a reformokra. „Egy angol“ ezt írja: Nem volna-e helyes, s nem világos kötelessége-e a nép nagy többségének, hogy egy újabb és igazabban repraesentatív népgyűlés hivatnék össze, hogy némi mértékben ellensúlyozza a mindenkor sajnálandó meeting veszedelmes következményeit, mely nem rég a St. James’s Hallban tartatott. A nép valódi érzelmei akkor megtalálhatnák azon kifejezést, mely nemcsak megerősítené mostani kormányunk kezét azon nyilvánvaló szándékában, hogy megóvja Anglia érdekeit és becsületét, hanem tudtára adná az orosz betörőnek és szerencsétlen áldozatainak azon világos tényt is, hogy Anglia most is el van határozva fenntartani régi prestigeét és dicsőségét. Egy másik levelező „G. B. D.“ jegygyel ezt írja: „Mint angol köszönetet mondok ennek a czikkeiben foglalt nyíltságért, s reményem, sikerülni fog megmutatni a kormánynak, hogy milyen kötelességei vannak a nemzet iránt. Eleget láttunk az utóbbi időben a „szent Oroszország“ jámbor érzelmeiből, s a kivonatok, melyeket ma az orosz vezérlapokból közöl ön, eléggé mutatják annak a ki nem vak, hogy mi szándékai vannak e keresztyén gyilkosoknak irányunkba és birtokainkra, mihelyt alkalmuk nyílik A mit tennünk kellene, az volna, hogy azonnal menjünk segítségére a törököknek, s küldjük haza ezt a „kegyes népet“ oly „tántongó sebbel“, hogy egy század alatt be ne tömhessék. És segítsük az „alávaló törököt“ minden tehetségünkből az ő reformjaiban, s mutassuk meg neki, hogy igaz barátjai vagyunk mint nemzet, bár Gladstone úr mindent megtett legvalódibb érdekünk és hű szövetségesünk megsemmisítésére. Bizonynyal itt az ideje, hogy nyíltan beszéljünk, mert a nemzet méltó dühtől hevül. „Tömeges meetingek“ által kellene megerősítenünk a kormány kezeit; intézzük el a kérdést most, ne játszunk többé flottánkkal, hanem azonnal szállítsunk ki csapatokat a harcz színterére. Minden igaz szabadelvű párti, akivel találkozom, elítéli Gladstone urat, s szeretné látni, hogy kormányunk megmozduljon, s meg ne álljon addig, míg ezek az „európai popánczok“ el nincsenek téve láb alól.“ Ugyanezen themát illetőleg sürgeti „K.“ . A várakozás és a figyelés ideje most már elmúlt, és az ország joggal követeli, hogy valami elhatározó történjék, és a kormány szándékai ismeretesekké legyenek. Az oroszok kudarcot szenvedtek, mert nem rendelik Gallipoli megszállását brit csapatok által, hogy így abba a helyzetbe jussunk, hogy Oroszországtól követelhessük a brit érdekek tiszteletét és megmutassuk, hogy el vagyunk rá készülve kierőszakolni azt, mielőtt késő lenne ? Az orosz hírlapok gyalázó hangja, és a megvetés, melyben Angliát részesíteni látszanak, reám és szükségképpen minden hazafira a legalázóbb, és önmagában is arra kellene indítania az országot, hogy megmutassuk Oroszországnak, hogy nem fajultunk el az inkermani, balaklavai és álmai napok óta. És elfeledte-e kormányunk, hogy indiai birodalmunk jólétét és békéjét veszélyezteti ez a tétlenség? Egyik levelezőnk „H.“ aláírással ezeket mondja: Néhány hónappal ezelőtt bizonyos jó emberek nagy indignációjukat fejezték ki a kegyetlenség miatt, melyet egy idegen hatalom részéről szított lázadás elnyomása alkalmával, a rendetlen katonaság elkövetett. Ugyanezeknek a jámbor embereknek egy szavuk sincs ennek az idegen hatalomnak rendes katonasága által véghezvitt kegyetlenségek ellen, midőn most már bent az országban, melyre oly régen áhítozott. De Anglia ne hagyja tovább csalatni magát a politikus kötéltánczonok, az úgynevezett államférfiak által. Ha Oroszország összetiporja Törökországot, az európai szabadságnak gyorsan véget vettetik a hármas szövetség által, mert úgy látszik, hogy Ausztria már most érzi, hogy meg kell hajolni Bismarck és Gorcsakoff előtt. Anglia kötelessége megmutatni még egyszer, hogy az elnyomott védője. Lehetséges, sőt valószínű is, hogy ez áldozatába fog kerülni, de az angol, nincs hozzászokva, hogy számítgassa a jog védelmezésének költségét a hatalom ellen. Mérget vehetni rá, hogy ha kardot rántunk, képesek is leszünk azt nemsokára visszatenni hüvelyébe. Félegyháza küldöttsége Szende Kéllyel. Kiskun-Félegyháza város 1. évi augusztus 5-én tartott népgyűlésének küldöttsége Szivák Imre országos képviselő vezetése alatt a mai napon nyújtotta át a népgyűlés feliratát Szende Béla honvédelmi miniszter úrnak mint a kormányelnök ez idő szerinti helyettesének. A felirat úgy mint a küldöttség vezetőjének beszéde előre bocsátva azt, hogy e lépésnek oka nem a kormány magatartása, és külpolitikánk iránti bizalmatlanság, hanem a népgyűlés kifejezést ad egyrészről a most folyó hadjárat vandalizmusa feletti megbotránkozásának és másrészről azon hazafias áldozatkészségének, melylyel hazánk életérdekeinek megvédése körül a kormány Kis-Kun- Félegyháza városára is elsősorban számíthat. A miniszter erre adott válaszában a feliratot átvéve kijelenti, miszerint a kormány nevében is örömmel vesz tudomást a város népének kétségbe, nem vont hazafiasságáról, s amint ma is a kormány a nyilatkozataiban többször megjelölt álláspontot változatlanul foglalja el a felirat tárgyává tett kérdésekben, úgy kötelességének tartja ez alapon és irányban odahatni, hogy a fennforgó nagy fontosságú események jövőre is azon mederben maradjanak meg, miszerint a kormánynak ezen áldozatkészség tettleges igénybevételére szüksége ne legyen , mely válasz után a küldöttség egyéb tárgyakról szólván—még a miniszterrel — megelégedetten távozott el. TÁVIRATOK A HÁBORÚRÓL London, aug. 9. (Eredeti távirat.) A „Times“ jelentése : Az angol nagykövetség hivatalos tudósítása megerősíti, hogy az oroszok tökéletes vereséget szenvedtek Lovcsánál. A harcz két napig tartott. Bukarest, aug. 9. (Eredeti távirat.) Az orosz csapatok néhány nap óta nem kapnak zsoldot, az élelmezés nyomorúságos, a kórházak túl vannak telve. Konstantinápoly, aug. 8. A Lovcsa melletti tegnapi csata 9 óráig tartott, Lovcsát 4 zászlóalj gyalogság, 4 század lovasság támadta meg; az oroszok tökéletesen megverettek és visszaüzettek. Mehemet Ali pasa jelenti Sumlából aug. 7-ről, hogy Rjazlevnél a törökökre nézve kedvező csata vivatott. Bosznia kormányzója jelenti: Bihács és Bangaluka vidékét legközelebb megtisztítják a felkelőktől. A montenegróiak, kik újólag támadást intéztek Kolasin ellen, visszaverettek. Konstantinápoly, aug. 9. Hir .szerint újólag megtámadták az oroszok Plevnát, de visszavezettek. Legközelebb ütközetet várnak Razgrádnál. Az oroszok állítólag csak a Sipka és Haji Bogaz szorosok őrzésére szükséges csapatokat hagyták hátra, hogy ezen átjárókat védjék. Bécs, aug. 9. Bukarestből jelentik a „Polit. Corr.“-nek Persiából érkezett tudósítás szerint Szehir Ali afgán emir engedvén a nép akaratának, kihirdette Angolország ellen a szent háborút. (És ezt az örvendetes hírt Bukarestből jelenteti magának a „Pol. Corr.*) * EGYÉB TÁVIRATOK. Az uralkodók találkozása. ISChI, augusztus 9. (Eredeti távirat.) Tegnap esti 7- 10 órakor érkeztek ő felségeik a hallstadti kirándulásról haza. A séta különös szép idő mellett történt. Után, lépten-nyomon nagy nézőcsoport, fürdő vendég és utazó üdvözölte a magas urakat. A társalgás a legszivélyesebb modorban folyt az uralkodókés a királyné között. A tó meletti vendéglőben egy gouterra letelepedtek. Ober-Traunig terjedt a kirándulás. Ischlben megérkeztükkor nagy lelkedéssel fogadtattak ő felségeik. A fürdő nagy terme, a Vira-sétány — az angol kert gyönyörű kivilágításban tündökölt. Ischlben nagy számú idegen időt, kik ez alkalomra ide rándultak. Az „Esplanade“ világító ballonokkal volt ellátva. Ischl, dug. 9. (Eredeti távirat.) Ő felsége a király, királyné és Rudolf trónörökös reggel 9 órakor az „Elisabeth“ szállodába rándultak, hol a katonai és polgári magasrangú egyéniség összegyűlt. A hintóból kiszállva azonnal a német császár lakosztályába mentek, hol huzamosabb ideig tartózkodtak. Ezután a magas társaság ismét előjöttek ő fensége a királyné karonvezetve Világos császár által. Hosszasan búcsúzott azután el az uralkodó pártól, a királynét a lépcsőig vezette és kezét megcsókolá. A királyt és trónörököst többször ölelve és csókolva, a magas vendég beszállott a számára kijelölt 6 szürkével befogott hintóba és kézzel integetve robogott tova a király kíséretében Ebenseeig. A királyné Rudolf trónörökössel foglalt el egy hintót és haza kocsizott. A király és trónörökös porosz egyenruhában, a király a poroszrend nagy keresztjével díszítve. A zápor eső daczára ünnepi öltözékű nagy közönség rokonszenves kifejezésekkel állotta körül a bucsuzókat. Ischl el van árasztva idegenekkel. Az idei entrevue az ötödök — csak ez alkalommal búcsúzott a királyné a szállóban vendégétől, úgyszintén még eddig nem fordult elő, hogy ő felsége elkísérte volna vendégét elutaztakor. Paris, aug. 9. A miniszterek elhatározták, hogy Mac Mahon tábornagy legközelebb Caenbe és Cherbourgba menjen. Lemberg, aug. 9. A képviselőházban ma volt előterjesztendő Grocholskinak számos aláírással ellátott javaslata a leiratra és a császárhoz intézendő válaszfelirat. Budapest, augusztus 9. A határok őrzése. A monarchia, s különösen Magyarország keleti és északkeleti határait szigorúan őrzik. Őrzik kiválólag Erdélynek Romániába vezető szorosait oly nagy felügyelettel, oly nagy gonddal, hogy a szerencsés territoriális viszonyok kedvezése mellett valóban sikerült légmentesen elzárni Magyarország keleti kapuit I. Carala birodalmától. Szemtanuk, akik legújabban voltak a tölgyesi, vöröstoronyi stb. szorosokban, mondják nekünk, hogy a felügyelet, a valóban katonás szigor semmi kívánni valót sem hagy fenn, s Erdély és Románia közt lehetetlenné téve van az engedély nélküli, törvénytelen közlekedés, lehetetlenné van téve bárminemű csempészkedés akár tiltott hadi árukkal, akár emberekkel. És ez helyesen van így. Igen sok és igen súlyos panasz érkezett a múlt évben, sőt a jelen év elején, s mi több a muszka háború kitörése óta is, hogy nemcsak a mi közmegbotránkozás tárgyát képezte — osztrák, hanem magyar vaspályák is tömegesen szállították Oroszország számára a hadisugárut. Nem vádoljuk a magyar vaspályákat. Ellenkezőleg teljesen meg vagyunk győződve, hogy a vaspályák személyzete és igazgatósága mit sem tudott a visszaélésekről, mert a szállítmányok magánczégek czimére voltak intézve, s nem is a vaspályák személyzetének kötelessége utána járni, vájjon hol és miben rejlik a dugáru. A mulasztás a határvámok és ezek felügyelőinek részéről történt. Számtalan esetet beszéltek el nekünk mennyi és minő alakban mentek át a határon a lőszerek, s mi ezeknél sokkal fontosabb, mert kevésbé könnyen szerezhetők meg, a legjobb fajtájú lovak a muszka kozákok, a legpompásabb fasudarak hídnak a muszka hadseregek alá. A lovakkal soká practizálták azt a naiv csalási módszert, hogy jóféle fajú lóval hajtott ki a csiszár a határon, s azt eladva drága pénzen a muszkának, valami rosz oláh gebét szerzett a legközelebbi román faluban s azzal került vissza a szoroson át, a vámfelügyelők szeme láttára, hogy alattomos mesterségét újra kezdje. így került aztán ki az országból száz és száz kitűnő ló a muszka állami kincstár birtokába s lett ugyanannyi resz gebével gazdagabb Magyarország és Erdély. Ennek az üzelemnek most alaposan véget vetettek. Igen helyesen. Bár ez idő szerint még nem állunk hadilábon Oroszországgal, ■ hála a török nép legyőzhetlen vitézségének, tán egyhamar nem is fogunk állni. De azért semmi okunk nincs rá, hogy híres lófajainkból bár álutakon is kipusztítson bennünket a muszka, s esetleg mi ültessük huszárainkat a Romániából behurczolt Rozinantekra. De egyéb okok miatt is szükséges a jó határőrzés. A román kormánynak sem érdekében, sem tehetségében nem áll a határra való jó felügyelet, csak imitt-amott állít fel egy-egy éhes, rongyos, mezítlábos oláh parasztot a határon, kit militiának csúfolnak ; a „rendes“ katonaság Manu vezénylete alatt segít futni a muszkának. A román kormány miatt tehát bátran kiszökhetnének — akik ugyan csak elvétve akadnak — az erdélyi rajongóbb oláhok a czár csizmáinak csókolására, s beszökhetnek nemcsak valamennyi háború- és muszkakerülő bojárja, hanem mindazon sok csavargó és rabló, kiknek számát a muszka hadjárat, a nép teljes kiélésével hallatlanul elszaporította. A tölgyesi szoroson át már történtek is ily rablóbetörési kísérletek, de az ottani szorosban jó stratégiával feállított zsandárság mindig visszavetette a betolakodókat. A határra való szigorú felügyeletért tehát mind politikai, mind közigazgatási és közbiztossági okokból csak elismerésünket fejezhetjük ki a kormány iránt. Egy körülményt azonban figyelmébe kell ajánlanunk a kormánynak. A szigorú határőrzés lehetetlenné tette a Romániával való fakereskedést. A román parasztokat, kik az elszállítást eszközölni szokták, nem eresztik be, s a székelyeket nem eresztik ki. Így történik aztán, hogy az a roppant faüzlet, mely Erdély éjszakkeleti határán virágzott, s mely kiválólag most, az orosztörök háború alatt lenne jövedelmező, ez időszerint teljesen szünetel, s ha a háború soká tart, szünetelni fog a tél végén is, a tutajozás idejében. E pangás azonban felettébb sújtja Erdély legderekabb népét a székelyeket, kiknek sok rész évük után csakugyan szükségük lett volna jövedelmi forrásra. Az nem lenne nagy baj, ha a ro