Ellenőr, 1877. augusztus (9. évfolyam, 292-347. szám)

1877-08-10 / 309. szám

.Előfizetési árak: Egész évre . . 20 írt — kr. Évnegyedre . . 5 firt — kr. Félévre ... 10 . — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyed »iám ára 4 krajcsár. Szerkesztési iroda: Gdjizd­a.jp­esten, nácSov-iztczd­ 6. szám. Smimit um közlünk, hm nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem sálláncoztunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk «­, Reggeli Tziadás. hirdetések felvétele a Tziculóhiivatalban, Budapesten, Vidor-utcza 6. szám (Légrády testivérek irodájában). További Havas, Lallte & Cie. «Bégnél Parisban (Place de la Bourse Nr. 8). Hirdetésekért járó dij csakis a „Ellenőr“ kiadó-hivatala­ltal nyugtázott ssánya ellenében fizetendő» kiadó-hivatal: dijizd­apes­ten, nácLov-utcz a 6. szám. Ide Intézendők az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó mindeni felszólalás. 309. szám. Budapest, péntek, augusztus 10. 1877. IX. évfolyam. A HÁBORÚ. Budapest, augusztus 9. Egy konstantinápolyi távirat „hallo­más“ után Plevna újabb megtámadásáról mond hírt. Egy távirat pedig, mely esti lapunk zártakor érkezett, összetűzést jelen­tett Lovcsa (Trovacz) alól, hol ismét az oro­szok ellen döntött a hadi szerencse. Ezzel tehát tényleg igazolva van, mit esti lapunk szemléjében mondtunk, hogy t. i., ha az oroszok egyátalán képesek még a támadásra, ez legelőször is Plevna és Lovcsa ellen fog megtörténni, minthogy csatarendjüket ez oldalról fenyegeti a legközvetlenebb veszély. S hogy a lovcsai támadás nem sikerült, az ismét azt bizonyítja meg, hogy az oroszok csak gondolták magukat támadásra képes­nek, de valójában nem azok. Meg vagyunk róla győződve, hogy az új plevnai nap is ezt fogja bizonyítani, ha valósul az újabb támadás híte. S ez nagyon természetes. A stratégiai helyzet mai viszonyai közt, csak a török vezérlet rengeteg hibái segíthetnek az orosz offensivát sikerre. Ily hibák nélkül minden körülmény: az erőmegoszlás, a taktikai situatio, az erkölcsi dispositio, egy szóval minden, ami a haderők mérlegén súlyt tesz ki,­­ az oroszok hátrányára számít. Vegyük csak például a körülményeket, melyek a Plevna és Lovcsa ellen intézett újabb támadás esetén manap fenforognak. * A július 31-ei ütközet a következő stratégiai viszonyok közt harczoltatott meg: Plevnánál erős elsánczolt állás, a házban vízvonal által védve, arcz­­ban előre tolt magaslati positiók által fedezve . Lov­­csánál hasonlókép jól megerősített állás. E két po­­sitióban Ozmán pasa 50—60 ezer emberrel, az oroszoké fölött nagy superioritással biró kézi lövő­fegyverrel és tüzérséggel. E török haderő ellen az orosz támadás két oldalról: éjszak-keletről az orosz csatarend jobb szárnyával, mely a Krüdener-féle 9-ik hadtest és a 4-ik hadtest egy gyaloghadosztá­lyából képződött; délkeletről pedig az orosz csa­tarend centrumának részeivel Sachovszky her­­czeg vezérlete alatt, a­ki, hogy egy lo­vas dandárral a 11-ik hadtest egy gyalog hadosztályával Krüdener támogatására lehessen, 6 napi járóföldről, Ozmán Bazár alól rendeltetett Plevna alá! S végre Skobeleff osztálya vett részt a plevnai ütközet támogatásában, az által, hogy a lovcsai török csapatokat foglalkoztatta. Az orosz haderő, mely július 31-ikén Plevnánál közvetlenül és közvetve működött, összes erejével nem múlta felül az 50,000-et. Vagyis egy minden tekintetben elég­telen haderő egy 50—60 ezernyi jól felfegyverezett sereg által védett elsánczolt positiók sikeres meg­támadására. S önként felmerült a kérdés, hogyhát nem volt-e képes az orosz fővezérlet e rendkívül fontos állás ellen nagyobb haderőt indítani? Valóban nem volt képes. Annyira nem, hogy a Plevna elleni ostrom-csatarendnek még centruma sem tellett: a támadás a két szárny összefüggés­telen támadó művelete volt s Plevna arcában nem volt megtámadva. Az ember első tekintetre bámulni hajlandó az orosz haderők e feltűnően elégtelen alkalmazása fölött. De a csodálkozás azonnal meg­szűnik, ha az egész stratégiai helyzetet tüzeteseb­ben szemügyre veszszük. Mindenekelőtt constatálni kell a tényt, hogy daczára a nagyzó híresztelésnek s ezek együgyü registrálásának, a Dunán Szisztovánál mind a mai napig nem kelt át csupán 6 orosz hadtest és egy hadtest töredékei u. m. a 13., 12., 11., 9., 8. és 4. (ez utóbbinak második divisiója még csak a plevnai ütközet után, végre a 6 ik hadtestnek egy ismeretlen töredéke Szvatopolk Mirszky herczeg alatt. E haderőt kiegészítik a Skobeleff corps­­volant-ja és még egy kisebb bolgár csapat elfelej­tett nevű parancsnok alatt. E hadtestek és osztá­lyok együttvéve érintetlen harczelőtti állapotban, a legmagasabb számítás szerint 150,000 tényleges harczoló létszámot képviselhettek (a nominális lét­szám körülbelül 170,000 papiroson). Már most e haderő következőleg oszlott fel a csatarendben. Balszárny (czarevics): Ruszcsuk felé arczczal a Lomvonalon Rasgradig 12. 13. hadtest 45.000 em­ber. Centrum (Miklós nagyherczeg)­, 11. és 8. had­test, a 6-ik hadtest töredéke Mirszky és Gurkó vál­­latára. A 11. hadtest Tirnova és Ozman-Bazár közt, a 8-ik hadtest Szelin és Tirnova közt kiterjesztett jobbszárnynyal s Gabrovára fektetett centrummal, míg balszárnya a Balkán defiléibe nyúlt, kezet adva Mirszky és Gurko csapatainak. E haderő együttvéve legfeljebb 60,000. A jobbszárnyra maradt mint fen­tebb kimutattuk Krüdener (9.) hadteste s az éppen átkelő 4. hadtest egyik divisiója. A legjobb eset­ben 35,000 ember. Már most a plevnai csata napján az orosz csatarend tagozatai következőleg voltak foglalkoz­tatva . A centrum előre nyújtott csúcsát (Gurgo 25 ezer emberrel) Szulejmán hadserege (60,000 em­­­ji­el) szorongatta s verte vissza a Balkán szorosaiba. j£ze a nyomás felfogása vette igénybe Mirszky her­czeg ,töredékhadtestét s részben a 8-ik hadtestet is. A 11-ik hadtestből egy gyalog divízió és 2 lovas ezred Sako­vszkojjal Plevna alá dirigáltatott; a Sko­­beleff-féle po­rtyázó­ csapat Lovcsánnál volt lekötve. A 11- és a 3 hadtest egy-egy divioja s egy lovasezred a 11 hadtestből Orman Bazár felé volt lekötve Mehemed Ali 60,000 embere által. A bal­szárny két hadteste (12, 13.) a Lom vonalon Rusz­­csukkal szemben foglalkozott Ahmet Ejub 40,000 emberével. Világos ebből, hogy sem a centrumból Tirnova felül, sem a balszárnyról Ruszcsuk alól, nem lehetett több haderőt a jobb szárny hézagos hadállásának pótolására Plevna alá küldeni. S ez a plevnai ütközet előtt volt igy! Azóta a jobb szárny vesztett az ütközetben sebesültet s hallottat legalább 25 ezret. S ha a Sakovszkoj segédcsapataival együtt csata előtt megüthette az 50 ezret, csata után e létszám felére szállt. Gya­rapodott azonban azóta a 4. hadtest időközben átkelt második hadosztályával (lehetőleg 10,000 ember) s így ma a legjobb esetben 35,000 ember­ből állhat. De a csatarend ezalatt a következő mozgal­makon ment át: a balszárny (12. 13 hdt.) hátrább húzódott a Lomtól, a centrum áttette súlypontját a főhadiszállással együtt Bielába (esetleg Obirtenikbe). Ez kétségkívül a júl. 31-iki álláshoz képest jelen­tékenyen tömörebb. Csakhogy e tömörüléssel egy­idejűleg a balkáni hadak úgyszólván harcron kívüli helyzetbe jutottak (Mirszky, Gurkó); a 8-ik és 11. hadtest részeit pedig sűrű csatározások tartják még inkább lekötve ; míg a balszárny Rasgrad felé kény­telen súlypontját áthelyezni, hogy Ahmet Ejub és Mehemed Ali egyesülését lehetőleg gátolja. Mindebből pedig az következik, hogy ma nap sem fordíthatnak nagyobb erőt Plevna ellen, mint julius 31-én; s hogy tehát a siker kilátásai sem­mivel sem kedvezőbbek ma, mint voltak vagy le­hettek július 31-ikén. S hogy ez valóban úgy van azt egy éppen e pillanatban (éjfél után 1 óra) ér­kező távirati hír bizonyítja, mely a Lovcsa ellen intézett újabb támadás fiaskóját a legteljesebb mértékben megerősíti. Az uralkodók találkozásihoz. (Éjjeli posta.) A „National Zeitung“ az uralkodók találko­zásáról írt czikkében a következő megjegyzése­ket teszi : „Nem tudjuk, hogy az orosz fegyverek utóbbi kudarczai és Oroszország erőfeszítései, mely terve­ket és vállalatokat fognak fölszínre hozni. Éppen azért sürgősen kell kívánnunk, hogy a politika, me­lyet Ausztria összes erejét fölhasználó szövetségesével szemben követni fog, az érdekek egyoldalú túlhajtásá­­val ne vigye oda az ügyet, a­hol sem Erópa, sem a három császár szövetsége, sem Oroszország, de bizonyára Ausztria számára sem kereshető üdvös­ség. Egyenesen az erős politikai támasz segítsé­gével, melyet a nagy szomszédállamokhoz való vi­szonyában talált, tarthatta vissza az orosz kormány mérsékelt politikája az orosz nép kebelében for­rongó erőket. Ausztria, mely belsejében a hasonló kovász fölvételére oly sok anyagot rejt, nem fogja előnyé­nek tartani a zajongó elemek fölszabadí­tását, midőn megbénítja a kart, mely eddig megza­bolázta azokat. (Éjjeli posta.) Wellesley ezredes angol kato­nai attaehé — jelenti a „Deutsche Ztg.“ egy lon­doni távirata — még mindig Londonban van. Föl­­világosításai, melyeket az orosz hadsereg állapotá­ról, az új stratégiai felvonulásra szükséges időről adott, úgy hangzanak, hogy a cabinetnek mediatrióra hajlandó tagjai ebben alkalmat látnak a közvetítésre. Wellesley, ha — a­mi nem bizonyos — visszatér a főhadiszállásra, valószínűleg érinteni fogja Bécset, s itt illetékes helyen közölni fogja észleleteit. (Éjjeli posta.) A porta békeajánlatáról szóló távirati jelentése a „Times“-nek így hangzik: „Zichy gróf, osztrák-magyar nagykövet tegnap (5-ikén) bizalmas beszélgetésre volt Kadry­bejnél, az államtanács elnökénél, melyben ez utóbbi állí­tólag azt jegyezte meg, hogy az ottomán kormány, daczára fegyverei legutóbbi sikerének, erősen meg van győződve, hogy a háború valóban káros az egész világra nézve, hogy egyik részen sem fog valódi eredményre vezetni, s hogy a szultán szívesen látná, ha az mindkét félre nézve tisztességes békében érne véget. Ha Oroszország csak Bolgárország autonó­miáját kívánja több keresztyén kormányzó alatt, a porta beleegyezik a béke megkötésébe. Meg kell jegyezni, hogy Kadri bej a hadi párthoz tartozik, és hogy oly nyilatkozatok mint ez is, melyet egy nagykö­vet előtt ejtett ki, kettős fontossággal bírnak. Fe­­rencz József császár és Vilmos császár találkozása interventiót szülhet a béke javára. Az ütközet után. Ezen czím alatt közli a „Standard“ levelező­jének következő, aug. 3-iki bulgaresti táviratát. A 30-iki török győzelem, bár igen határozott volt, éppen nem volt teljes. A Plevnát megtámadott orosz haderő visszavezetett, de nem megsemmisítte­­tett. Ha Ozmán pasa az ütközet után azonnal át­ment volna az offensivába, általános vélemény sze­rint komoly részt okozott volna az ellenségnek, most azonban a hadseregek az ütközet előtt elfog­lalt állásaikban vannak még. Az ütközet egyszer kedvezőnek látszott az oroszokra, mert Lakaszkoj tábornok a balszárnyon elfoglalt minden positiót majdnem közel a városig. Krlidener tábornok a jobb­felén szintén előrehaladt némileg, míg az ifjabb Szkobeleff a szélső balfelen a kozák lovassággal megkerülte Lovcsát s hátban fenyegette a török hadállást. Csak késő délután mentek át a törökök az offensivába, s gyorsan visszakergették az oro­szokat, minden elnyert positiójukból. A katonai szakértők megegyeznek abban, hogy a támadási készületek igen hiányosak voltak. Nagy zavar uralkodott, a részleteket teljesen elhanya­golták, s semmi intézkedést nem tettek a vissza­vonulás esetére, Krüdener tábornok egy pillanatig sem gondolván arra, hogy őt még vissza is vethe­tik. Krüdener letételét azonban, melyről heves vita folyt, a főhadiszállás elvetette. A török pozítió most egy Plevnát magába záró közszeletet képez, Kriviczától a töltésig. Sa­kaszkoj tábornok Tucseniczában van, s az orosz hadsereg Pelisáttól Trsztenikig van fölállítva. Ozmán pasa egy mértföldnyire nyomult előre első positiójából, holott semmi sem akadályozhatta meg az Ozma folyón való átkelésben. Igen nagy elbátortalanodást veszek itt észre a legértelmesebb tisztek közt. Ezek egy pillanatig sem kétkednek abban, hogy a Plevna elleni leg­közelebbi támadást siker fogja koronázni, de el vannak kedvetlenedve azon, hogy a hadjárat min­den terve föl van forgatva, s az egész veszteséget és kárt teljesen a rosz igazgatás okozta. Plevnát hetekkel ezelőtt kellett volna elfoglalni és megerő­síteni, mely esetben Ozmán pasa előnyomulása le­hetetlen lett volna. De mindenesetre az olyan meg­lepetés, melytől Schilder tábornok oly borzasztó veszteségeket szenvedett, lehetetlen lett volna, ha­csak a legcsekélyebb katonai óvintézkedéseket meg­tették volna. A téli táborozás esélyeit itt komolyan vitat­ják, miután most már nagyon kétségessé lett, hogy bevonulhatnak Konstantinápolyba, és elérhetik a hadjárat czéljait még tél előtt. Az egész gárda azonnal eljön Szt.-Pétervárról, a második és harmadik hadosztály már útban van. Itt általában úgy vélekednek, hogy a plevnai törökök, miután eredményes ellenállásukkal meg­hiúsították az oroszok minden tervét, és előnyomu­lásukat legalább egy hónappal hátráltatták, most leghelyesebben tennének, ha elegendő erőt hagy­nának hátra elvonulásuk elfödésére, és Gurko tá­bornokot hátulról támadnák meg. Mert nem remél­hetik, hogy Plevnát megvédelmezhetik az ellen a haderő ellen, melyet most ellenök összpontosítanak, de arra sem lehet reményük, hogy most sikerrel intéznének támadást. Azonban senki sem hiszi, hogy elhagyják Plevnát, hanem hogy azt állhatatosan védelmezni fogják. Az angol közvélemény megúáítoná»». A Gladstone úr szép napjai lejártak. „Folyton rendkívüli mennyiségű levelet ka­punk — írja a „Daily Telegraph“ — a háború tárgyában, melyek majdnem egyhangú bizonyságot tesznek a közvéleménynek az orosz vérengzések foly­tán való megváltozásáról, s kifejezik azon kíván­ságot, hogy a brit kormány használja föl a török győzelmeket arra, hogy ezentúl határozott politikát kövessen birodalmunk érdekeinek védelmében s a béke helyreállítása által adja meg Törökországnak az alkalmakat a reformokra. „Egy angol“ ezt írja: Nem volna-e helyes, s nem világos kötelessége-e a nép nagy többségének, hogy egy újabb és igazabban repraesentatív nép­gyűlés hivatnék össze, hogy némi mértékben ellen­súlyozza a mindenkor sajnálandó meeting veszedel­mes következményeit, mely nem rég a St. James’s Hallban tartatott. A nép valódi érzelmei akkor meg­találhatnák azon kifejezést, mely nemcsak megerő­sítené mostani kormányunk kezét azon nyilvánvaló szándékában, hogy megóvja Anglia érdekeit és be­csületét, hanem tudtára adná az orosz betörőnek és szerencsétlen áldozatainak azon világos tényt is, hogy Anglia most is el van határozva fenntartani régi prestigeét és dicsőségét. Egy másik levelező „G. B. D.“ jegygyel ezt írja: „Mint angol köszönetet mondok ennek a czik­­keiben foglalt nyíltságért, s remény­em, sikerülni fog megmutatni a kormánynak, hogy milyen köte­lességei vannak a nemzet iránt. Eleget láttunk az utóbbi időben a „szent Oroszország“ jámbor érzel­meiből, s a kivonatok, melyeket ma az orosz vezérlapokból közöl ön, eléggé mutatják annak a ki nem vak, hogy mi szándékai vannak e keresz­tyén gyilkosoknak irányunkba és birtokainkra, mihelyt alkalmuk nyílik A mit tennünk kellene, az volna, hogy azonnal menjünk segítségére a törököknek, s küldjük haza ezt a „kegyes népet“ oly „tántongó sebbel“, hogy egy század alatt be ne tömhessék. És segítsü­k az „alávaló törököt“ minden tehetségünkből az ő reformjaiban, s mutassuk meg neki, hogy igaz barátjai vagyunk mint nemzet, bár Gladstone úr mindent megtett legvalódibb ér­dekünk és hű szövetségesünk megsemmisítésére. Bizonynyal itt az ideje, hogy nyíltan beszéljünk, mert a nemzet méltó dühtől hevül. „Tömeges mee­­tingek“ által kellene megerősítenünk a kormány kezeit; intézzük el a kérdést most, ne játszunk többé flottánkkal, hanem azonnal szállítsunk ki csapatokat a harcz színterére. Minden igaz szabad­elvű párti, a­kivel találkozom, elítéli Gladstone urat, s szeretné látni, hogy kormányunk megmoz­duljon, s meg ne álljon addig, míg ezek az „európai popánczok“ el nincsenek téve láb alól.“ Ugyanezen themát illetőleg sürgeti „K.“ . A várakozás és a figyelés ideje most már elmúlt, és az ország joggal követeli, hogy valami elhatározó történjék, és a kormány szándékai ismeretesekké legyenek. Az oroszok kudarc­ot szenvedtek, mert nem rendelik Gallipoli megszállását brit csapatok által, hogy így abba a helyzetbe jussunk, hogy Oroszországtól követelhessük a brit érdekek tiszte­letét és megmutassuk, hogy el vagyunk rá készül­ve kierőszakolni azt, mielőtt késő lenne ? Az orosz hírlapok gyalázó hangja, és a megvetés, melyben Angliát részesíteni látszanak, reám és szükségkép­pen minden hazafira a legalázóbb, és önmagában is arra kellene indítania az országot, hogy meg­mutassuk Oroszországnak, hogy nem fajultunk el az inkermani, balaklavai és álmai napok óta. És elfeledte-e kormányunk, hogy indiai birodalmunk jólétét és békéjét veszélyezteti ez a tétlenség? Egyik levelezőnk „H.“ aláírással ezeket mondja: Néhány hónappal ezelőtt bizonyos jó emberek nagy indignációjukat fejezték ki a kegyetlenség miatt, melyet egy idegen hatalom részéről szított lázadás el­nyomása alkalmával, a rendetlen katonaság elkövetett. Ugyanezeknek a jámbor embereknek egy szavuk sincs ennek az idegen hatalomnak rendes katona­sága által véghezvitt kegyetlenségek ellen, midőn most már bent az országban, melyre oly régen áhítozott. De Anglia ne hagyja tovább csalatni magát a politikus kötéltánczonok, az úgynevezett államférfiak által. Ha Oroszország összetiporja Tö­rökországot, az európai szabadságnak gyorsan véget vettetik a hármas szövetség által, mert úgy látszik, hogy Ausztria már most érzi, hogy meg kell hajolni Bismarck és Gorcsakoff előtt. Anglia kötelessége megmutatni még egyszer, hogy az el­nyomott védője. Lehetséges, sőt valószínű is, hogy ez áldozatába fog kerülni, de az angol, nincs hoz­zászokva, hogy számítgassa a jog védelmezésének költségét a hatalom ellen. Mérget vehetni rá, hogy ha kardot rántunk, képesek is leszünk azt nem­sokára visszatenni hüvelyébe. Félegyháza küldöttsége Szende K­éllyel. Kiskun-Félegyháza város 1. évi augusztus 5-én tartott népgyűlésének küldöttsége Szivák Imre or­szágos képviselő vezetése alatt a mai napon nyúj­totta át a népgyűlés feliratát Szende Béla honvé­delmi miniszter úrnak mint a kormányelnök ez idő szerinti helyettesének. A felirat úgy mint a küldöttség vezetőjének beszéde előre bocsátva azt, hogy e lépésnek oka nem a kormány magatartása, és külpolitikánk iránti bizalmatlanság, hanem a népgyűlés kifejezést ad egyrészről a most folyó hadjárat vandalizmusa feletti megbotránkozásának é­s másrészről azon hazafias áldozatkészségének, melylyel hazánk élet­érdekeinek megvédése körül a kormány Kis-Kun- Félegyháza városára is első­sorban számíthat. A miniszter erre adott válaszában a feliratot átvéve kijelenti, miszerint a kormány nevében is örömmel vesz tudomást a város népének kétségbe, nem vont hazafiasságáról, s a­mint ma is a kor­mány a nyilatkozataiban többször megjelölt állás­pontot változatlanul foglalja el a felirat tárgyává tett kérdésekben, úgy kötelességének tartja ez alapon és irányban odahatni, hogy a fennforgó nagy fontosságú események jövőre is azon meder­ben maradjanak meg, miszerint a kormánynak ezen áldozatkészség tettleges igénybevételére szüksége ne legyen , mely válasz után a küldöttség egyéb tárgyakról szólván—még a miniszterrel — megelég­edetten távozott el. TÁVIRATOK A HÁBORÚRÓL London, aug. 9. (Eredeti távirat.) A „Times“ jelentése : Az angol nagykövetség hivatalos tudósítása megerősíti, hogy az oro­szok tökéletes vereséget szenvedtek Lovcsá­­nál. A harcz két napig tartott. Bukarest, aug. 9. (Eredeti távirat.) Az orosz csapatok néhány nap óta nem kapnak zsoldot, az élelmezés nyomorúságos, a kór­házak túl vannak telve. Konstantinápoly, aug. 8. A Lovcsa melletti tegnapi csata 9 óráig tartott, Lov­csát 4 zászlóalj gyalogság, 4 század lovas­ság támadta meg; az oroszok tökéletesen megverettek és visszaüzettek. Mehemet Ali pasa jelenti Sumlából aug. 7-ről, hogy Rjazlevnél a törökökre nézve kedvező csata vivatott. Bosznia kormányzója jelenti: Bi­­hács és Bangaluka vidékét legközelebb meg­tisztítják a felkelőktől. A montenegróiak, kik újólag támadást intéztek Kolasin ellen, visszaverettek. Konstantinápoly, aug. 9. Hir .szerint újólag megtámadták az oroszok Plevnát, de visszavezettek. Legközelebb ütközetet vár­nak Razgrádnál. Az oroszok állítólag csak a Sipka és Haji Bogaz szorosok őrzésére szük­séges csapatokat hagyták hátra, hogy ezen átjárókat védjék. Bécs, aug. 9. Bukarestből jelentik a „Polit. Corr.“-nek Persiából érkezett tudósítás szerint Sze­­hir Ali afgán emir engedvén a nép akaratának, kihirdette Angolország ellen a szent háborút. (És ezt az örvendetes hírt Bukarestből jelenteti magának a „Pol. Corr.*) * EGYÉB TÁVIRATOK. Az uralkodók találkozása. ISChI, augusztus 9. (Eredeti távirat.) Tegnap esti 7- 10 órakor érkeztek ő felsé­geik a hallstadti kirándulásról haza.­­ A séta különös szép idő mellett történt. Után, lépten-nyomon nagy néző­csoport, fürdő ven­dég és utazó üdvözölte a magas urakat. A társalgás a­ legszivélyesebb modorban folyt az uralkodók­­és a királyné között. A tó meletti vendéglőben egy gouterra leteleped­tek. Ober-Traunig terjedt a kirándulás. Ischlben megérkeztükkor nagy lelkedéssel fogadtattak ő felségeik. A fürdő nagy terme, a Vira-sétány — az angol kert gyönyörű kivilágításban tündökölt. Ischlben nagy számú idegen időt, kik ez alkalomra ide rándul­­tak. Az „Esplanade“ világító ballonokkal volt ellátva. Ischl, dug. 9. (Eredeti távirat.) Ő fel­sége a király, királyné és Rudolf trónörö­kös reggel 9 órakor az „Elisabeth“ szállo­dába rándultak, hol a katonai és polgári magasrangú egyéniség összegyűlt. A hintó­­ból kiszállva azonnal a német császár lak­osztályába mentek, hol huzamosabb ideig tartózkodtak. Ezután a magas társaság is­mét előjöttek ő fensége a királyné karon­­vezetve Világos császár által. Hosszasan bú­csúzott azután el az uralkodó­ pártól, a ki­rálynét a lépcsőig vezette és kezét meg­­csókolá. A királyt és trónörököst többször ölelve és csókolva, a magas vendég beszál­­lott a számára kijelölt 6 szürkével befogott hintóba és kézzel integetve robogott tova a király kíséretében Ebenseeig. A királyné Rudolf trónörökössel foglalt el egy hintót és haza kocsizott. A király és trónörökös porosz egyenruhában, a király a porosz­rend nagy­ keresztjével díszítve. A zápor eső daczára ünnepi öltözékű nagy közönség ro­konszenves kifejezésekkel állotta körül a bucsuzókat. Ischl el van árasztva idegenek­kel. Az idei entrevue az ötödök — csak ez alkalommal búcsúzott a királyné a szálló­ban vendégétől, úgyszintén még eddig nem fordult elő, hogy ő felsége elkísérte volna vendégét elutaztakor. Paris, aug. 9. A miniszterek elhatározták, hogy Mac Mahon tábornagy legközelebb Caenbe és Cherbourgba menjen. Lemberg, aug. 9. A képviselőházban ma volt előterjesztendő Grocholskinak számos aláírás­sal ellátott javaslata a leiratra és a császárhoz in­tézendő válaszfelirat. Budapest, augusztus 9. A határok őrzése. A monarchia, s különösen Magyaror­szág keleti és é­szakkeleti határait szigo­rúan őrzik. Őrzik kiválólag Erdélynek Ro­mániába vezető szorosait oly nagy felügye­lettel, oly nagy gonddal, hogy a szerencsés territoriális viszonyok kedvezése mellett va­lóban sikerült légmentesen elzárni Magyar­­ország keleti kapuit I. Carala birodalmától. Szemtanuk, a­kik legújabban voltak a töl­gyesi, vöröstoronyi stb. szorosokban, mond­ják nekünk, hogy a felügyelet, a valóban katonás szigor semmi kívánni valót sem hagy fenn, s Erdély és Románia közt le­hetetlenné téve van az engedély nélküli, tör­vénytelen közlekedés, lehetetlenné van téve bárminemű csempészkedés akár tiltott hadi árukkal, akár emberekkel. És ez helyesen van így. Igen sok és igen súlyos panasz érke­zett a múlt évben, sőt a jelen év elején, s mi több a muszka háború kitörése óta is, hogy nemcsak a mi közmegbotránkozás tárgyát képezte — osztrák, hanem magyar vaspályák is tömegesen szállították Orosz­ország számára a hadi­sugárut. Nem vá­doljuk a magyar vaspályákat. Ellenkezőleg teljesen meg vagyunk győződve, hogy a vaspályák személyzete és igazgatósága mit sem tudott a visszaélésekről, mert a szállít­mányok magán­czégek czimére voltak in­tézve, s nem is a vaspályák személyzetének kötelessége utána járni, vájjon hol és mi­ben rejlik a dugáru. A mulasztás a határ­vámok és ezek felügyelőinek részéről történt. Számtalan esetet beszéltek el nekünk mennyi és minő alakban mentek át a hatá­ron a lőszerek, s mi ezeknél sokkal fonto­sabb, mert kevésbé könnyen szerezhetők meg, a legjobb fajtájú lovak a muszka ko­zákok,­­ a legpompásabb fasudarak hídnak a muszka hadseregek alá. A lovakkal soká practizálták azt a naiv csalási módszert, hogy jóféle fajú lóval haj­tott ki a csiszár a határon, s azt eladva drága pénzen a muszkának, valami rosz oláh gebét szerzett a legközelebbi román faluban s azzal került vissza a szoroson át, a vámfelügyelők szeme láttára, hogy alatto­mos mesterségét újra kezdje. így került az­tán ki az országból száz és száz kitűnő ló a muszka állami kincstár birtokába s lett ugyanannyi resz gebével gazdagabb Magyar­­ország és Erdély. Ennek az üzelemnek most alaposan vé­get vetettek. Igen helyesen. Bár ez idő sze­­rint még nem állunk hadilábon Oroszor­szággal, ■ hála a török nép legyőzhetlen vitézségének, tán egyhamar nem is fogunk állni. De azért semmi okunk nincs rá, hogy híres lófajainkból bár álutakon is kipusztít­­son bennünket a muszka, s esetleg mi ül­tessük huszárainkat a Romániából behurczolt Rozinantekra. De egyéb okok miatt is szükséges a jó határőrzés. A román kormánynak sem ér­dekében, sem tehetségében nem áll a ha­tárra való jó felügyelet, csak imitt-amott állít fel egy-egy éhes, rongyos, mezítlábos oláh parasztot a határon, kit militiának csúfolnak ; a „rendes“ katonaság Manu ve­zénylete alatt segít futni a muszkának. A román kormány miatt tehát bátran kiszökhetnének — a­kik ugyan csak elvétve akadnak — az erdélyi rajongóbb oláhok a czár csizmáinak csókolására, s beszökhetnek nemcsak valamennyi háború- és muszkake­rülő bojárja, hanem mindazon sok csavargó és rabló, kiknek számát a muszka hadjárat, a nép teljes kiélésével hallatlanul elszaporí­­totta. A tölgyesi szoroson át már történtek is ily rablóbetörési kísérletek, de az ottani szorosban jó stratégiával feállított zsandár­­ság mindig visszavetette a betolakodókat. A határra való szigorú felügyeletért tehát mind politikai, mind közigazgatási és közbiztossági okokból csak elismerésünket fejezhetjük ki a kormány iránt. Egy körülményt azonban figyelmébe kell ajánlanunk a kormánynak. A szigorú határőrzés lehetetlenné tette a Romániával való fa­kereskedést. A román parasztokat, kik az elszállítást eszközölni szokták, nem eresztik be, s a székelyeket nem eresztik ki. Így történik aztán, hogy az a roppant faüzlet, mely Erdély éjszakkeleti határán virágzott, s mely kiválólag most, az orosz­török háború alatt lenne jövedelmező, ez időszerint teljesen szünetel, s ha a háború soká tart, szünetelni fog a tél végén is, a tutajozás idejében. E pangás azonban fe­lettébb sújtja Erdély legderekabb népét a székelyeket, kiknek sok rész évük után csakugyan szükségük lett volna jövedelmi forrásra. Az nem lenne nagy baj, ha a ro­

Next