Ellenőr, 1877. augusztus (9. évfolyam, 292-347. szám)

1877-08-02 / 294. szám

294. szám. pleszatisi árak: Egész évre . . 2© írt — kr. Évnegyedre . . 5 fit — kr. Félévre . . . 10 „ — , Egy hónapra . 1980 „ Egyed szám ára 4 krajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utcza 6. szám. Smmit itm Idelünk, ha mn tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nm vállalkozunk. — Posta által csak términtes leveleket fogadunk el. Qlaggéli T kiadásf v'. hirdetések felvétele a kiadóhivatalban: Budapesten, nádor-utcza 6. szám (Légrády testvérek irodájában). Továbbá Havas, Italle & Cie czégnél Páriában (Place de la Bourse Nr. H). Hirdetésekért járó dij csakis az „Ellenőr“ kiadó-hivatala által nyugtázott számla ellenében fizetendő. Kiadó-hivatal: Budapesten, Addor-utcza 6. szám. Ide intévendikm előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás. Budapest, csütörtök, augusztus 2. 1877. IX. évfolyam. A HÁBORÚ. Budapest, augusztus 1. Ki akarja itt mindenáron a háborút ? Kérdezzétek meg a szántó vetőt, ki most takarította be az isten áldását, s verejtéke gyümölcsét nem szánta hadizsákmányul. Kérdezzétek meg az üzlet emberét, ki szolid tényezőkkel számít s nem a hullámtörés roncsaira speculál. Kérdezzetek meg minden becsületes hazafit, van-e lelke felidézni a hazára a bizonytalannak rémeit. Kinek itt veszteni valója van , kinek e földön tűzhelyet s ennél betevő falatot rendelt ki a gondviselés: nem kívánja az egy sem a kalandokat, a zavarost, az özönvizet. És hála istennek, a nemzetnek kilenczvenkilencz századrésze, s több ennél, ilyen. Az általános hangulat mégis háborús. Van valatai, ami elfeledteti a családfővel verejtékes keresetének koczkáratételét s az édes anyával gyermeke vérét, mely harczban omolhatik. Mert van ami drágább a vérnél s nagyoknál: az ország becsülete, a haza érdeke. E kettőért keresi a kardvasát kezünk. De jól jegyezzük meg, semmi egyébért a világon. Hogy közbejátszik a kiolthatatlan gyülölség s a hála nemes érzésével megszentelt rokonszenv, az tagadhatatlan. Mig az embereknek szive lesz, nem szűnik meg befoolyást gyakorolni az érzések vonzó s taszitó ereje. De mig az embereknek esze lesz, nem a szív fog uralkodni a népeks államok sorsa fölött. Gyűlöljük a muszkát tiszta szivünkből, igazán gyűlöljük régi ellenségül s undok tetteinek új érdeme szerint. Rokonszenvünk az igaz ügygyel, vonzalmunk, a nemes lovagias török nemzetet illeti. Egy ideális világrendben tán elég ok, hogy fegyvert ragadva gyűlöltség és vonzalom szerint cselekednénk. Nem elég a tényleges világrendben arra sem, hogy egyetlen szuronyt villantsunk meg. S az az általános hangulat, a józan eszű jóhiszemű emberek hangulata, nem fog benünket megcáfolni, midőn azt mondjuk: a magyar nemzet közérzületét a háború és a béke kérdésében nem rokon és ellenszenv igazgatja most. Igazgatja a nemes értelemben vett önérdek. S mert ez a tény , a háborús hangulat, bármily általános, bármily lelkesült egyen is, mindig csak feltételes. Félrebeszél aki kiszámíthatatlannak tartja e hangulatot. Ellenkezőleg, nagyon is kiszámítható. A legpontosabban meghatározhatók a motívumok, amelyek rajta uralkodnak. A becsület és a lét motívumai ezek. Megtámadhatjuk-e Törökországot, míg élet-halálharczban ezernyi sebből vérzik ? A becsület azt kiáltja : soha ! S a magyar nemzet millió alakkal vonja le az alkalmazást : Boszna Szerájba nem megyünk. Ez a negatív az első jellemvonása a magyar közhangulatnak. Meg vagyunk róla győződve, hogy a kormány nézeteinek is. Megtűrhetjük-e, hogy a barbár koloszszus déli határainkon verje le a czöröpöket, melyek az emberiség, a civilisátió, a szabadság megszűntét jelezik ? Megtűrhetjük-e, hogy egy aggressiv hatalom sánczot hányjon magának ellenünk szemünk láttára ? A lét ösztöne azt kiáltja: soha. S a magyar nemzet millió alakkal vonja le az alkalmazást: Tirnovában, Belgrádon, Bukarestben, maszka uralmat nem tűrünk. A maszka hatalma terjeszkedésnek útját állam: ez a czime, mely Magyarországon a háborús hangulatot élteti. A török állam felbomlását elő nem mozdítani : ez a czim az, mely alatt Magyarország tiltakozása kél. De ha a muszka hatalom visszatartható a terjeszkedéstől háború nélkül , ki az aki mégis ki merné dobni az ország millióit, s ontani a magyar fiúk vérét, hogy legyen a futó bolondoknak és országos izgatóknak szájuk íze szerint ? A magyar közvélemény bizonyára nemtézkedések nagyon is eltávolodnak azon ideiglenes jellegtől, mely azokat természetszerűleg megilleti. Kiemeltetett, hogy minél tovább halad Oroszország ezen tekintetben, annál több lépést kell majd azután visszafelé tennie, mert Ausztria-Magyarország semmi esetre sem fogja megengedni, hogy az ő szavazata nélkül Bulgária sorsa eldöntessék, s semmikép sem fogja tűrni, hogy ott a Duna jobb partján, Oroszország befolyása vagy bármely más nagyhatalmi befolyás megerősbödjék. Oroszország erre eddig még nem felelt, nyilván főleg azért mert ezen pillanatban, midőn Bulgária megszállása csupán egy keskeny vonalra van szorítva, nem igen lehet az ország közigazgatása fölött vitázni, de tudomásul vette a nyilatkozatot, s egyelőre ez elég. Azon körülményből, hogy német lapok e tárgyról hidegen szólnak, azt akarják következtetni, hogy Németország ebben Oroszország részén áll, sőt azt hiszik, hogy Reuse herczeg ki is van jelölve az eshetőleges bolgár trónra. Komoly alapja ezen híreknek azonban aligha lehet. *) Az „Alig. Zrg" július 31-iki salzburgi távirata így hangzik: „Ausztriának egy nyilatkozata ment el Gorcsakoff herczeg orosz államkanczellárhoz, azon tartalommal, hogy Romániának az operatiókban való részvéte és az orosz közigazgatásnak Bulgáriában való behozatala által, mintha ez majd orosz tartomány maradna, a reichstadti megállapodások meg vannak sértve és Ausztria érdekei fenyegetve. A nyilatkozat kötelező kezességet követel ama megállapodások értelmében, vonakodás esetében Ausztria föloldva érzi magát kötelezettségei alól.“ (Lásd táviratok.) ______ Béea, augusztus 1. (Éjjeli posta.) (siaját tudósítónktól.) Az „Alig. Ztg. azon hire, hogy Ausztria-Magyarország részéről fenyegető jegyzék ment volna Goresakoff herczeghez, mely Oroszországot a reichstadti megállapodásokra emlékeztette*), ezen alakjában nem való. Semminemű reichstadti megegyezések nincsenek háború esetére; Ausztria-Magyarország tehát ezekre nem hivatkozhatott. De igaz az, hogy Ausztria-Magyarország Oroszországgá szemben nem tartózkodott kifejezni sajnálkozása azon, hogy a Bulgáriában tett közigazgatási in(Éjjeli posta.) A diplomatiai ügyekben jól értesült „Berliner Montagsblatt“ a következő Communiquét közli: Hogy a Duna torkolatainak szabadsága és semlegessége fönntartassék, mely úgy a német birodalomra, mint az osztrák-magyar monarchiára is legnagyobb fontosságú életkérdés; továbbá, hogy a feketenger visszanyerje eredeti rendeltetését, mely reánk nézve abban áll, hogy főközlekedési utat képezze az orosz síkföldnek óriási mértékben szaporodó nyers terményeire nézve, mire a Dardanellákon való szabad áthajózás elkerülhetlenül szükséges, tanácsosnak látszik, mint ezt a leghitelesebb forrásból vesszük, tanácsosnak látszik, godoskodni arról, ha szüséges még kényszereszközökkel is, ámbár a kevésbbé érdekelt hatalmakkal szemben remélhetőleg békés intézkedésekkel is, hogy ezen érdekek minden oldalról egyenlő méltatásban részesüljenek. Erre azonban végkép szükséges, hogy ne egyes hatalom, vagy egyes helység legyen annak tulajdonosa, melynek segélyével azon érdekek fölött uralkodhassék. Ezt a véleményt, mint okunk van hinni, a német birodalomnak képviselői is minden adandó alkalommal nyomatékkal fogják hangoztatni. A másik a atrocitások és a maszka-barátok. (Éjjeli posta.) A „Pall Mall Gazette” igen éles czikkben bírálja azokat, kik múlt évben a bolgár kegyetlenségek miatt nagy lármát csaptak, és az oroszokat haditervekre bátorították. Most megújultak a kegyetlenségek, de mások a tettesek. A czikk így szól : A török kormány nagyon csalatkozik, ha azt véli, hogy az orosz kegyetlenségek hívei ugyanazon hatást fogják kelteni, mint a múlt őszszel terjesztettek. Elég természetes, ha ilyesmit várna, de azért nem lesz kisebb csalódása, miről már most is meggyőződhetett. Azok a humanitáriusok, kik múlt évben a basibozukok barbársága miatt jajgattak, és azt megerősítették, teljesen mozdulatlanok maradnak a kozákok iszonyatosságainak hallatára, és ha nem is vonják kétségbe az orosz brutalitás hírének hitelességét, de bámulatos találékonyságot fejtenek ki azoknak kimentésében. „Lehet, hogy a büntettek nagy részét a bolgárok követték el az oroszok távollétében.“ „Talán a kozákok, ha a kozákok voltak a gonosztevők, csak szórványosan követtek ily tetteket, ami nem érintheti a hadseregnek általános jellemét.“ Az is lehet, hogy a mohamedánok „a keresztyén lakosságot elűzték, midőn ők maguk elhagyták falvaikat“, vagy „talán ellentállást fejtettek ki.‘* A fölnyársalt mohamedán gyerekek egyike vagy másik bizonyára ökleit mutogatta a betolakodóknak és „ily esetekben a katona ritkán szokta nézni, hogy mi igazságos.“ Vagy, amint a Daily News növekedő biztossággal jelzi, a 17 újságlevelező, kik legújabban az együttes jelentést aláírták, csalárdul tolták föl magukat szemtanúiként oly tetteknek, melyeket csak „hivatalos forrásból“ tudtak meg. A porta pedig elkészülve lehetett ilyen mentségekre, de ha nem volt, ezzel csak azt mutatta meg, hogy a nyugati rokonszenvekhez bizony keveset ért. Midőn megkísértette a civilizált Európa érzelmeit fölhívni védetlen alattvalóinak, az orosz kegyetlenség áldozatainak részére, akkor egy igen fontos tényt feledett ki számításából : Az áldozatok mohamedánok ! Az asszonyok, kiket a kozákok megcsonkítottak és a bolgárok megbecstelenitettek, mohamedánok nejei vagy leányai; a gyermekek, kiket lándba vagy kardsebbel Samlába és Raszgrádba vittek ahhoz a fajhoz tartoznak, melynek szaporodnia nem szabad, sőt ki kell pusztulnia. Másrészről a csonkítók, becstelenitők és mészárlók keresztyének ám, akármit mondjon is valaki. Persze, hogy a bolgárok, legjobb barátjaik állításai szerint is, nem a legszebb példányai az emberi nemnek; ezeket az érdekes embereket, kiknek önkormányzati boldogságáért vérben ázik Európa kelete, s a csata után el kell korbácsolni a harcrtérről, hova azért járnak, hogy a törököket és oroszokat egyiránt megrabolják“ , és ha ebben megakadályozták őket , akkor tevékenységüket arra használják, hogy lerombolják a mecseteket, megbecstelenítsék ellenségeik sírját oly módon, melyet a „Daily News“ gyönge vallomással lázítónak tart. És azután ? Ők keresztyének, és hogy a porta ezen körülmény fontosságát szem elől tévesztette, bizonyítéka annak, hogy a múlt ősz mozgalmait tévesen ítélte meg. Amit a török kormány humánus felháborodásnak vélt, az csak a vallási gyűlölség kitörése volt. Nem szolgált annak állandó oka gyanánt a természetes iszonyodás a kegyetlenségtől és részvét az emberi nyomor iránt; ez az utóbbi időben minden kétségen fölül bebizonyult; egyedül csak az örökölt theologiai ellenszenv nyilatkozása volt, mely szenvedélylyé növekedett azok lelkületében, akik vallásfeleiknek más felekezetbeliek által okozott sérelmeiből táplálkoznak. A török kormány tehát csalódott. De, hogy mi lesz a következménye ennek a csalódásnak, ha a bábom tovább tart, ez borzalmas gyanítások tárgya. Az nagyon is valószínű, hogy, ha a mohamedánok észreveszik, hogy mily színben látja a rajtuk elkövetett kegyetlenségeket a „keresztyén“, azon következtetésre fognak jutni, hogy a keresztyének csak szörnyeknek tekintik őket; ily következtetés után pedig nem lenne embertelen, ha azt gondolnák, sőt emberfölötti ha nem gondolnák, hogy mint száműzött faj jogosítva vannak az irtóháborúnak leggonoszabb kegyetlenségeit hasonlóval viszonozni. Midhát pasánál. A „Daily Telegraph“ bécsi levelezője jelenti: A beszélgetésből, melyet ma Midhát pasával folytattam, azon meggyőződést mentettem, hogy fontos tárgyalások vannak készülőben a porta és a bécsi és londoni cabinetek közt. Több alkalommal, midőn Londonban volt, Midhát figyelmeztette a cabinet tagjait, hogy előbb vagy utóbb Anglia kénytelen lesz fölhagyni tétlenségi politikájával. „Cselekedni fognak önök, barátaim“, mondá, „cselekedni fognak, de mikor már késő lesz“ Azt ajánlotta, hogy legalább Gallipoli elfoglalását kérjék ki a portától, úgy, hogy a „semlegesség fátyola“, mint ő nevezi, azonnal félrevonassék. Ami Ausztriát illeti, úgy látszik ez is akkorra halasztja az interventiót, mikor már késő lesz. „Ha egyedül veretünk meg*, jegyzé meg, „mi nem leszünk az egyedüli legyőzőttek.* Ha a törököket kiűzik a balkáni félszigetről, ők bármily esetben is elmenekülhetnek Ázsiába, ami nem lenne rájuk nézve a száműzetés földje, de mi lesz Ausztriából? A szlávok, kik a nemzet mérhetetlen többségét képezik, az uralkodó elem lennének, s maguk alá tipornák a magyarokat. A németek múlhatatlanul elvesznének Ausztriára nézve, s a birodalom, amint a dolgok ma állanak, semmivé lenne. Midhát pasa bízik benne, hogy Ausztriával valamely egyezségre lehet még lépni, s Andrássyval ma (júl. 29.) értekezett is. Ausztria cooperatióját szerinte Törökország részéről bizonyos áldozatok árán is biztosítani kellene, úgy hiszi Midhát, hogy Anglia nem kerülheti ki a gyors elhatározást, mely szükségkép meg fogja akadályozni Oroszország további előnyomulását. Midhát ellenzi az Oroszország és S párta közti direct megegyezést, s bár elismeri a helyzet komolyságát, reménye, hogy az ottomán hazafiasság biztosítani fogja a győzelmet a törököknek. ♦ Mukhtár pasának ázsiai főhadvezérré kineveztetése Midhát műve volt. A szultán Mukhtárt Kandiába akarta küldeni, s Szamik pasát erzerumi kormányzóvá és ázsiai főhadvezérré kinevezni, de Midhát őt harmadrendű katonának ismerte, s sürgette, hogy Mukhtárt nevezzék ki, míg Szamik pasa krétai kormányzó lett. Mehemed Ali pasa is Midhátnak köszönheti másik rangját, de Abdul Kerim főhadvezérségét Midhát semmiesetre sem ajánlotta volna. úgy látszik, hogy az ottomán csapatok sikere a török-szerb háborúban éppen nem tulajdonítandó Abdul Kerimnek. Midhát pasa akkor az államtanács elnöke volt s annyira föl volt háborodva Abdul Kerim tétlenségén, hogy, mint maga is mondja, sürgönyeiben a legmegalázóbb hangon szólott a hadvezérrel. Végre elvesztette türelmét s egyenesen Abdul Kerim alsóbb tisztjeinek küldött utasításokat, s nektek köszönhetők az alekszináczi és djuniszi sikerek. Beszédünk egyetlen tárgya, amelynél Midhát pasa nem szeretett időzni, Németország politikája volt. Szándékosan igyekeztem megtudni nézeteit Bismarck herczeg fenyegető beavatkozásáról, de ő erre nem mutatkozott hajlandónak, s ezért ettől elállottam. ___________ Az Itinai harcztérről. Mukhtár pasa Karszból, jul. 27-ikéről következő sürgönyt küldött Konstantinápolyba: „Musztafa pasa lovassága kémszemlére indult három órányira a határon túl. Tegnap 10 orosz lovasezred és 16 gyalog zászlóalj 7 üteggel kísérletet tett Ani elfoglalására. Edhem tábornok jobbról és Ali tábornok balról 5 óra hosszat tartották föl a támadást, midőn a harcznak borzasztó vihar vetett véget. Az ütközet eldöntetlen maradt. A két fél veszteségei ismeretlenek. Ma 5 lovasezrednek, áltámadással sikerült elfödni a Pirgotból jövő traint“. Ugyancsak Karszból jul. 29-ikéről a következő távirat érkezett Konstantinápolyba : „9000 orosz 8 ágyúval kiindulván Baldirvánból, elfoglalta a tábiai magaslatot, s megtámadta Husszein pasát, ki Vezire mellett, Karsztól 3 órányira táborozott. 6 zászlóalj erősítést küldtünk Husszein pasának, s ő visszafoglalta Jabiát, az oroszokat táborukba visszakergetvén s 60 halottat és 120 sebesültet ejtvén bennök. Erzerumból jelentik a „Daily Telegraph“-nak jul. 28 ikáról. Az orosz czentrum három osztályra van szakisza, kettő Karuk daránál és egy Okuzli mellett van. Az utóbbinak erős lovassága és 95 ágyúja van. — Döntő csata várható — Mukhtár pasa igen erős positióban van Szubatánban, Aui közelében, 23 mfdnyire Karsztói délkeletnek. Ugyanezen lap szubatáni távirata elbeszéli a jáhiai csatát, s a következőket jelenti : Hírlik, hogy Tergákuszoff tábornok 25.000 ezer embert kapott erősítésül. Izmail pasa a török jobbszárny (Van) parancsnokává neveztetett ki. A „Norddeutsche Alig. Ztg.“-nak a monarchia hadikészültségére vonatkozó és mai eredeti táviratunkban jelzet észrevételei így szólnak: Ha Ausztria-Magyarország az európai török birodalom legfőbb és hatalmasabb szomszédja, intézkedésekhez fog, hogy az események ne találják készületlenül, akkor csak parancsoló kötelességet teljesít saját érdekeinek védelmére, sem többet, sem kevesebbet. A „Montags-Revue“ minisztertanács összehívását jelzi, mely legalább is részleges mozgósítás ezélszerűsége fölött fog határozni. Ez a lépés azonban csak következménye, a már jó ideje ily irányban, szorgalmasan és legkevésbé titokban tett előkészületeknek, miáltal azonban legkevésbé sem szenved változást az osztrák-magyar monarchiának régóta megállapított politikája. Andrássy gróf programmjának pedig oly nézetek képezik alapját, melyek Német-és Oroszország politikájával is megegyeznek ; nézetek, melyek jóllehet nem voltak képesek alháborút megakadályozni, de locatizálásában kétségtelenül érdemeket szerzettek. Csak szándékos vakság meri állítani, hogy a tények logikája kényszeríteni fogja Ausztriát ez érdemeinek kockáztatására. TÁVIRATOK A HÁBORÚRÓL Bukarest, aug. 1. (Eredeti távirat.) A legnagyobb bizonyossággal Állítják, hogy újabban két napig tartó csata volt Plevnánál, melyben az oroszok tökéletesen megverettek; most ismét segédcsapatokat vonnak magukhoz. London aug. 1. A parliament elé további okmányok terjesztettek az oroszok által elkövetett kegyetlenségekről. A brit consulnak Sumlából jul. 14-ről kelt sürgönye jelenti: Az oroszok a legborzasztóbb embertelenségekre ingertik a bolgárokat. Az embereknek kiszúrják a szemeit és kenyérrel tömik meg. Layardnak jul. 24-től Derbyhez intézett sürgönye jelenti : A szultán kívánságát fejezi ki, hogy Victoria királynő érvényesítse befolyását a czárnál, hogy az oroszok borzasztó kegyetlenségei a mohamedán férfiak, asszonyok és gyermekek ellen szűnjenek meg. ő nem hiszi, hogy a czár irtó vagy briganti-háborút óhajt. Layardnak jul. 18-ki sürgönye jelenti: A consulok által megerősített mészárlások híre kétség nélkül tényen alapul, ámbár az még lehetséges, hogy némi túlzás is van benne. Kemball pedig megerősíti a bajazidi mészárlások hírét, ellenben az ardaháni kegyetlenségekről szóló tudósítást valótlannak állítja. Bécs, aug. 1. Midhát pasát ma Buchanan angol nagykövet látogatta meg, ki félóráig maradt nála. Délután Klapka tábornok és Aleko pasa látogatta meg. — Cogolniceanu román miniszter délután ideérkezett, s hosszasabban értekezett Balaceanu román ügynökkel. Bukarest, aug. 1. Itt azon hír jár, hogy tegnap egy Plevna elleni újabb orosz támadás meghiúsult. (Más szóval, a két muszka forrás szerint is a muszkákat derekasan elpáholták. Szerk.) Az orosz hadsereg folyton erősítéseket kap. A jászvásári vonalon a személyközlekedést a csapatok szállítása miatt felfüggesztették. Bécs, aug. 1. A „Pol. Corr.“-nek jelentik Belgrádból. Dokszosz itteni görög consul, ki kormánya missiójában Kragujeváczban járt, ide viszszaérkezett. Missiója, mely állítólag Görögország szövetségi ajánlataira vonatkozott, meghiúsult. Bécs, aug. 1. A „Pol. Corr." az „Alig. Ztg.“ azon salzburgijelentését, hogy Ausztria-Magyarország állítólag nyilatkozatot tett volna Goresakoff herczegnek Románia cooperatiójára vonatkozólag, alaptalannak nyilvánítja. Bécs, aug. 1. Bukarestből jelentik a „Pol. Corr.“-nek, hogy az egész román hadseregnek a Dunán való átkeléséhez Rahovánál sok hídkészletet gyűjtöttek össze. Két hadosztály már holnap átkel a Dunán. — Eddigelé semmikép sem hitelesített hírek szerint az oroszok Krüdener tábornok vezérlete alatt tegnap újból megtámadták Prevnát és elkeseredett harcz után a túlnyomó török haderő által visszavettettek. EGYÉB TÁVIRATOK. S.A.-Ujhely, aug. 1. (Az „Ellenőr” eredeti távirata.) A népgyülés ma tartatott meg nagy részvét mellett. Határozat a budapesti szellemben hozatott, megtoldva a Bosznia megszállása ellen való tiltakozással. Bécs, aug. 1. Harry Arnith gróf ma, Karlsbadba utazva, ide érkezett. Salzburg, aug. 1. A német császár e hó 7-én ide érkezik, és 8-án Ischlbe utazik, hol az osztrák császárral fog találkozni. Berlin, aug. 1. A „Norddeutsche Allgemeine Zeitung“ azon hír ellenében, hogy a meghatalmazottak, a német-osztrák kereskedelmi szerződés tárgyalásának folytatása végett, rövid idő alatt elutaznak, megjegyzi, hogy csak e hó végén fognak határozni, váljon és mikor fognak a meghatalmazottak elutazód. Mac Mahon Bourgesban. A republikánus lapok könyörtelen ítéletet mondanak a tábornagy-elnök bourgesi beszéde fölött, melyet utóbb közlöttünk, s melyben a köztársaság elnöke védi magát a republikánusok támadásai ellen. A „République frang.” így ír: „Ha ön odaadó szolgája a köztársaságnak, mint Cassagnac úr és társai, Belcastel és Chesnelong urak? Ha ön az összes pártok kibékítője, miért nevezi egyszerűen radikálisoknak a legtisztességesebb embereket, sőt azokat is, kik legtöbb rokonszenvet és bizalmat tanúsítottak ön iránt ? Ha szereti ön az egyenlőséget és a szabadságot, ha gyűlöli a régi régimet miért köti saját és hatalma sorsát azon miniszterek sorsához, akik nyíltan megvallják, hogy gyűlölik az általános szavazati jogot, a számot, s rejtik el azon szándékukat, hogy a demokrácziát minden szükséges jogától meg akarják fosztani? Miért tűri ön ez üldözéseket, ez akadékoskodásokat ? Ha nem függ ön Rómától és a püspököktől, miért engedi meg, hogy keresztes hadjáratra készüljenek Francziaország képviselőinek többsége ellen? Miért engedi meg, hogy a tour d’auvergnei érsek olyan beszédet tartson önnek, mely államcsínyre hiv föl, s hogy fölszólítsa önt isten nevében az ellentállásra, nem, csak az 1876-ban megválasztott, hanem az 1877-ben megválasztandó képviselők, a megkérdezendő általános szavazati jog, azaz maga Francziaország ellen is? Hogyan engedi meg, hogy önt igy a haza fölé helyezzék, hogy képesnek higyjék önt arra, hogy uj bonyodalmakat fog provokálni s kiteszi minden veszélynek „az állam érdekeit, nagyságának békés kifejlődését, mint ön maga nevező ?“ A „XIX Slide” így ír: „Valóban nem volt érdemes 232 kilométert bejárni, hogy e beszédet Bourgesba vigyék. Mindig ugyanazon általánosságok, melyek többé már csak kétértelműek sem tudnak lenni, mert a tények világos commentárt nyújtanak hozzá, s minden bármely homályos szónak világos értelmet adnak. Midőn a köztársaság elnöke ezelőtt három évvel (1874 szept. 12.) Lillében ,az összes pártok mérsékelt férfiait il magához szólította, még kétség lehetett az iránt, hogy mit akar mondani. De ki csalódnék ugyanezen szavakban ma? Mac Mahon úr bizonyosan ,az összes monarchius pártokat értette ez alatt. Mert sem ő, sem miniszterei nem viselték magukat május 16-ika óta úgy, hogy azt lehetne hinni, mikép a republikánus párt rendszerető embereinek támogatását keresi. Kivel fogja elhitetni, hogy Jules Simon és Waddington, Christophle és Léon Say, Martel és Taisserenc de Bort urak — hogy csak a mai „radikálisok“ utolsó minisztereiről szóljunk — a rendetlenség emberei? És Thiers úr, ki neki kezébe adta a kardot, hogy verje le a commünet, talán szintén a rendetlenség embere volt ? De minek mossunk tisztára minden polgárt, akik a republikánus párt díszét és büszkeségét képezik, a radicalizmus gyanújától. Hiszen ma mindenki, aki elismeri az általános szavazati jogot s nem a köztársaság megbuktatására törekszik, radikális! S a „rend embereihez“intézett fölhívás nem más, mint fölhívás az ellenünk szövetkezett monarchikus pártok embereihez. A tábornagy szólott tegnap a radicalismus mellőzéséről. A radicalismus mellőzése 1873-ban is ürügy volt a május 24 ikére. Két hónap sem telt bele, és a Chambord gróf javára nyíltan folyt tárgyalások kimutatták e cselszövények valódi czélját. Nem szabad-e már most föltenni, hogy a május 16-ikának és a május 24-ikének ugyanazon rugói vannak ? Legalább a külső körülmények azonosságát nem lehet tagadni. Még ezelőtt három nappal az Elysée kedvenc lapja nyíltan ezt mondta : „Éppen úgy van, mint május 24-ikén !“ Nem lehelll-e a kormány minden szava, minden tette a köztársaság elleni megrögzött gyűlöleted ? Hol az az államhivatalnok, hol az a kormány által kitűzött jelölt, kinek egész cselekvését és eljárását nem az a forró óhajtás ösztönözné, hogy a fennálló intézményeket megsemmisítsék? Mac Mahon úr panaszkodik, hogy szándékait vádolják, tetteit elferdítik. Nem akarja, hogy az alkotmány megszegésére gondoljanak. De ki ébresztette ezt a gyanút ? Nem szólították-e fel őt államcsínyre, s meg vannak ezek az emberek büntetve ? Váljon a mindennap ismétlődő lázítások a „radikális“ sajtótól erednek-e, vagy attól a másiktól, mely a kormány kegyével dicsekszik ? Ki merészelte állítani, hogy a tábornagy „ki fog dobni“ minden parlamentet ? Ki követelt az ország képviselete ellen „egy jó zászlóaljat”? Nem ugyanazon emberek, kik az „Éljen a tábornagy!“ kiáltásra elkerülhetetlenül ezt kiáltják: „Éljen a császárság!“ ? Az sem akar tetszeni Mac Mahon úrnak, hogy titkos befolyásokról és papi kormányról beszélnek. A mi hibánk-e ha május 16-ika óta az ultramontánok örvendeznek és politikáját ünnepük ? Mae Mahon tábornagy boszankodik a „gyanúsítások“ miatt. Egy olyan beszédben, melynek a „Bulletin de communes“ mellett lesz helye, ez a kifejezés nem jól van megválasztva. A köztársaság elnöke beszédének vége olyan, hogy okos ember alig tulajdoníthat neki fontosságot. A jövőre vonatkozik , de fogalmazói nem gondolták meg, hogy mily nagy vakmerőség, határozottan előremondani: „ez meg fog történni“ és „amazt nem fogja senki megakadályozni.“ Az elnök tegnap az avori táborban egyik régi fegyvertársával találkozott, aki szinte kimondotta, hogy „a végsőig*. És mégis úgy történt, hogy Ducrot tábornok sem holtan sem győztesen, hanem élve és legyőzőtve tért vissza. Mi nem hányjuk szemére híres mondását „holtan vagy győztesen* , lelkesíteni akarta csapatait, és a hadvezér nem mondhatja ilyenkor: Kedves gyermekeim meg kell ütköznünk, de nekem nincs bizalmam, ha tehát az ellenség visszaver bennünket, meg kell nyugodnunk sorsunkban. Ő is azt mondja : halva vagy győztesen előre! Kétségkívül a tábornagyot is ily érzelmek sugalmazták, midőn a conservativekhez kibocsátotta manifestumát. Ducrot tábornok őszinte volt, midőn úgy beszélt, és valószínűleg a tábornagy is az; de a jövőt nem lehet szólamokkal határolni, a „mindvégig“ pedig csakugyan nem tekinthető másnak.“ * A legitimisták memorandumot intéztek a pápához, a császári herczeg ellen. Felsorolják benne I. és III. Napóleon minden bűnét a szentszék ellen, s kifejtik, hogy a pápaság a bonapartisták újabb győzelme esetén sem várhatna semmit. IV. Napóleon sem szabadítaná ki a pápát fogságából, s nem állítaná vissza világi uralmát. A bonapartisták alatt megint csak a szabad eszmék emberei kerekednének felül. A befejezés természetesen az, hogy a szentszék a közeledő választások alkalmára a katholikus papság által kizárólag a legitimistajelölteket támogattassa. Az „Italie” azonban azt írja, hogy a szentszék a memorandum daczára sem hajlandó tartózkodó állásából kilépni, s nem fog sem a legitimisták, sem a bonapartisták melllett nyilatkozni. (Éjjeli posta.) A bonapartista bizottság manifestumára keményen visszafelel a „Pays” és valóságos hadüzenetet nyilatkoztat Ronder ellen. (Most már ugyanis nemcsak a legitimisták, orleanisták, bonapartisták és ultramontánok veszekednek egymással éktelen zavarban, hanem hajba kaptak a „népre hivatkozás“ kétfelé oszlott hívei is egymással. Szerk.) Napoleon herczeget, írja Paul de Cassagnac kivonatunkra a pártból mint árulót kicsapták. Most Ronderrel szemben is diadalmaskodni fogunk, ki tönkre juttatta a második császárságot.