Ellenőr, 1877. október (9. évfolyam, 402-459. szám)

1877-10-01 / 402. szám

lasztási jog érvényesítéséről van szó, nálunk már beállott. A tisztújítás mozgásba látszik hozni azokat, kik állásaikat megőrizni avagy állásokat elérni czéloznak. Ezen mozgalmat az eddig szervezetlen politikai pártárnyalatok is magukévá tették, ha nem is egyforma módon, mert míg az egyik megalakult párt­­. S a „nyitramegyei szabadelvű kormánypárt“, egész nyíltsággal politikai tendentiá­­kat is foglal programmjába, — a másik, t. i. a „megyei kör“ csak megyei ügyekkel való foglal­kozást igér. Azok száma, kik az utóbbi ígéretben komo­lyan hinnének, nem igen nagy. Gróf Berchthold Lászlónak, ezen mozgékony és ügyes pártembernek, a pesti Senyey-párti klubb elnökének egyénisége és kirívó pártállása, azon kürülmény, hogy csak­­ meghitt úgyszólva Jolvoltsdgolt oly egyéneket hivott meg a conferentiához, kik előreláthatólag csatla­­kozni fognak eszméihez, nagyon is azt a következ­tetést engedte meg, hogy a megyei körnek és ha nem is magának a körnek, legalább vezérének van a nyílt czélon kívül oly törekvése is, mely ma még kifejezést nem nyert. Nem akarjuk azt mondani, hogy gr. Berch­thold László úr őszintén nem nyilatkozott, de min­denesetre feltűnő, hogy míg egyrészről a megyei administráció ellenőrzését ígéri, mégis azok közül, kik eddig tagadhatlanul tettel is bizonyították, hogy oda, a­hová gr. Berchthold László csak evezni akar, már régen megindultak, egyet sem hitt meg a conferentiába, feltűnő, hogy épen ezek sorában van a szabadelvű kormánypártnak legtöbb és leg­nyíltabb híve; feltűnő, hogy a megyei ismert con­­servativek mindegyike megjelent az általa egybe­hitt értekezlethez. Ezen sok feltűnőség jogot ad ahoz, hogy az essber Tamás legyen abban, vájjon ezen „megyei ■ ’,r. Csakugyan olyan ártatlan megyei kör-e, mint a­milyennek magát ma még elhitetni szeretné ! ? Már eddig is sok jelenség szól ellene, és a legsajtóbb éppen az, hogy a jelenségek a tör­vényhatóság közgyűlésein, azon a téren mutatkoz­tak, a­hol a közigazgatás emelésére nézve tett ígéretek őszinteségének foka csakhamar kilátszik. A lefolyt közgyűlésen a megyei kör tagjai által tanúsított magatartás nem volt oly minőségű, hogy tőlünk a megye administratív javítását jog­gal elvárni lehetne. Az árvapénztár vizsgálatára kiküldött bizottság jelentése ellen irányzott tá­madások inkább oda látszanak mutatni , hogy a megyei kör tagjai a bírálatban egyéneken felül emelkedni nem tudnak ;­­ és mohón kerestek oly részeket, melyekkel a jelentés beter­jesztőit megtámadni lehetne; egész­ maguktartá­­sán meglátszott, hogy a priori a küldöttség ellen szeretnének fordulni a­nélkül, hogy csak módjuk­ban is állott volna, a terjedelmes jelentést előlege­­sen tanulmányozni; szóval az első fellépés nem volt alkalmas az ígéretek elfogadására nézve a szíveket fogékonyakká alakítni, sőt megérlelte a meggyőződést, hogy az, a­ki a megyei körtől a közigazgatás lendítését várja, nem igen tekint a dolgok mélyébe. Oly párt, melynek többsége tiszt­viselőkből áll, soha nem lesz jó ellenőrző közeg , mert ellenőrizni a tisztviselőket kell; már­pedig azt, hogy a tisztviselők önmagukat ellenőrizzék, ön­tetteiket esetleg elítéljék, senki józanul követelni nem fogja. Ily indokok vannak arra nézve, hogy az em­ber feljogosítva érezze magát legalább kételkedni a „megyeikör“ programmjának teljességét, és hinni, hogy ezen megyei körnek ma van egy más czélja is, mely mósban mint a megyei Sennyey-pártnak szervezésében nem állhat. Ezek oly jelek, melyek „összefüggőn és egymást kiegészítőleg“ támogatják állásainkat. . Arra nézve nincs kétség, hogy sem az ország, sem a megye nem tekint nagy bizalom­mal a Sennyey-párt felé; a­mit e párt programm­­jában elmond, az egy részben elfogadható, más rész­ben kiegyenlíthető,­­ de a­mit a párt programm­­jában elhallgat, az a valami, a­mi gyanús; szóval hiányzik a nemzetben a feltétlen bizalom, ez tény és elsőrangú kérdés, hogy azután ezen bizalomnak hiánya alapos-e, az eredményre nézve már másod­rendű kérdés. Különben Berchthold gróf óvatos volt, sőt óvatosságában megnyerte a főispánt, alispánt is; de még boldogult eléggé, mert voltak sokan, kik a való törekvést felismerték, és kik, hogy a sza­­badelvűség fensőbbségét e megyében megőrizzék, Tóth Vilmos felhívására lelkesen megalakították a „Nyitramegyei szabadelvű kormánypártot“ és az­zal nemcsak gr. Berchthold László urnak, hanem hívei egy részének törekvéseit is lehetetlenné tették. A megyei kör mint ilyen, hogy a szabadelvű kormánypárt fejlődését megbénítsa, egy u. n. 5 i. sz. a. kelt határozatot közöl, és ebben elhitetni akarja, hogy az 1870. 42. t. sz. nem engedi meg a megyéknek a politikával való foglalkozást. Sajátszerű fatum egy keletkezőben levő pártra nézve, hogy épen a törvényhatósági hatáskörről szóló törvény 1. §-át nem tudja , holott a törvény­­hatósági ügyekkel való foglalkozást igér; és sa­játszerű fátum, hogy első nyílt fellépése jegyző­­könyvi határozatba bujtatott, értelem nélkül való blamage ! A szabadelvű kormánypártról, melynek elnöke herczeg Odeschalchy Gyula épen most táviratilag bejelentette mai ideérkezését, legközelebb, úgyszin­tén az árvapénztár vizsgálatára kiküldött bízott­nak terjedelmes jelentéséről is, mely itt bizonyos körökben rettentő felindulást okozott. 1 1. TÁRCZA. Az ördög klastroma. Novella. Ezer és egyszáz esztendő telt el a Pontius kézmosása után, mikor Európa népeinek eszébe ju­tott, hogy hiszen Pilatus is mosta a kezeit, mikor Krisztust halálra ítélték, pedig az pogány volt. Ne­kik tehát mint áldott keresztyén lelkeknek nem szabad azt helybenhagyniok, s minthogy Krisztust magát rectificálni egy kicsit elkéstek, elhatározták tehát, hogy annectálni fogják legalább a helyet, hol az esemény végbement, s meglett a keresztes háború. A tenger­nép között, kik a szent földért vé­res harczot vívni mentek, akadt aztán csürhe rab­lónép is, amint ezt Magyarországon is tapasztalhat­ták annak idején, elvévén és fejükhöz vervén Zi­­mony városában egy egész hadtestnek összes fegy­verzetét. Hanem azért jutott belőlük a szent földre is. Több között egy német Ritternek a hadosztálya állott válogatott gazemberekből, akiket egy augs­­burgi börtönből bocsátottak ki isten nevében azon czélra és föltétel alatt, hogy nyomban beálljanak vitézeknek. E dicső basaillon vezére lett aztán Ritter Kaderschwanz von Firlefanz. Balduin vezér volt,­­olyan boldog, hogy fő­hatalma alá kapta ezeket a jeles férfiakat, kik is rendesen a hadsereg farkavégét képezték, annyira meg lévén rakva mindenféle rablott holmival, hogy libegve és nyelvüket öltögetve tudtak csak nagy nehezen a had után kapaszkodni. Nem is igen tetszett ez az egész coalitio Bal­­duinnak s rajta volt, hogy a legelső alkalommal valahol szép szerével elveszítse őket. Az pedig na­gyon könnyen ment, a­mint ugyanis Joppe körül partra szállott egy ellenséges hadosztály, elküldte őket kémszem­ére a Lidda patak mentében fölfelé, ő pedig riadót fuvatva felülteté egész népét s még azon éjjel Gophnán keresztül Bethoron városának vette útját, otthagyván Firlefanz lovagot bandástul együtt. Mikor aztán azok úgy éjféltájt elérték a tengert, s látták, hogy itt ellenségnek hite sincs, de ennivaló sincs ám más, mint tengeri rák, meg csiga, — elkezdték keresni nagy bölcsen az irányt, a melyben nekik okvetlenül rá kell találni a Balduin seregére. Minthogy pedig a Lidda pa­tak mentén egy árva foklyát sem láttak legelni, tehát Gath falun át Balathnak indultak, rabolva, pusztítva, s három heti czik-czak vándorlás után, mely alatt felényire soványodott le mindegyik, el is értek a Tem­es patakának torkolatához, amely bele­ömlik­­ a holt tengerbe. Nagy ijjedelemmel bámulták meg az idegen vizet, amelynek partján fa meg nem terem, amely­ben hal nem él, amely fölött madár élve nem ke­rül át, csak hulláját dobja partra a nehéz sós hul­lám, amelybe Sodom­a, Sebeim, Adama és Gomorha városok vannak lakóikkal együtt eltemetve. Szörnyű megakadással constatálták, hogy ebbe belemenni nem lesz jó, visszamenni félelmes, mert a csü­rhe nép felét agyonverték útközben a felindult muzulmánok, — itt maradni nem tanácsos, de meg­mozdulni innét nagyon kétes eredményű dolog, — ennélfogva kiszemeltek a tengerpart elhagyott szik­lái közül egyet, amelyen kész épület állott, va­lami elhagyott török karaván szernj, amelyben már legalább száz esztendeje nem járt más, csak a Maon-sivatagról feldühöngő Sirocco. Azt elfoglalták egy kardcsapás nélkül, minekutánna az a három örvös keselyű, amely benne lakott, rettentő féle­lemmel költözött ki belőle az első riadalra. Ritter Kaderschwanz aztán egy életrevaló in­­dítványnyal lépett föl. Ha már így vetette őket e kihalt világba a sors keze, miért ne képezhet­nének ők egy állandó bandát, vagyis társulatot, viselvén mindegyik a palaestinai zarándokok barna csuháját, csigahéjas kalapját, csakhogy ne keresz­tes­, végű botot­ hordjon a kezében, hanem fostélyt meg fringlát. Azt eldugják óvatosan a kámzsa alá, s annál háborútlanabbul támadhatnak meg e szent mez alatt után útfélen minden jámbor utazót. Tizenheten voltak a hősök, kik a karaván szerájt megnépesítették. Minden jól ment volna eleintén, a mennyiben a Cedron patak mentén, mely egy kissé éjszakra Teruel patakából ömlik a holt tengerbe, — Estharaba, Ardan, Aduran és Eugallin falvak jóbirtoku lakosinak birkái és mar­hái ellátták őket a szükségesekkel. Minden héten csináltak egy kis excusiót, élükön Firlefanz lo­vaggal s telerakták a csűrt lábas és lábatlan mar­hával, ugyannyira, hogy az emberséges muzulmá­­nok, kik Jeruzsálem környékén is megfordulván, tudtak már valamit a klastromokról, azt a nevet adták az új szynedriumnak, hogy „Ördög klastroma“, szentül meg lévén győződve affelől, hogy ez bizo­nyosan valami vallásos szerzet, amelynek alap­szabályai között van a lopás. Ebben aztán meg­­nyugodtak, csak a sövényeket javítgatták ki egy kicsit és ellátták magukat és háznépü­ket minden­nemű öldöklő fegyverekkel. Szükség is volt rá, mert a­mint az ördög­­klastrombeliek észrevették, hogy könnyű szerrel nem adnak már enni, valóságos ostrommal vették be az egyes tanyákat, fölgyújtván mindent, a­mi elvihető nem volt, s leölvén mindazokat, a­kik ve­lük menni nem akartak, ugyannyira, hogy az ör­dög klastroma nemsokára egy cseppet sem állott jobb hírben a patimusánál, a­kit még a mahome­­danus is respectál. Csak egy baj volt mindezek mel­lett. Bor nem volt, meg asszony. Firtefanz elhatá­rozta, hogy egyiket vagy a másikat beszerzi min­den áron. Minthogy pedig az allah imádó derék muzu­lmánok bort nem termelnek, tehát asszonyaikra vetette az ő szemét; csakhogy azok inkább meg­ölték magukat, minthogy az ördög klastromába menjenek, úgy annyira, hogy félesztendő múlva a Cedron mentén csupa virágfejű síremlék díszelgett, a­mely is török nők sirhalmát jelenti. Tűrhetetlen volt ez az állapot a vidék népé­nek, de még Firlefanznak is, amennyiben denique még­sem érte el a mit akart. A vidék lakói tehát deputatiót küldtek a jeruzsálemi pasához orvoslás­ért, Firtefanz pedig ostromot határozott egy vén török háreme ellen, melyben, minthogy az öreg ef­­fendi maga is a deputatióval ment, védtelenül ma­radt vagy húsz arabs leány. Szerencsétlenül végződött mind a két vállalat, már mint a törökökre nézve, amennyiben a depu­tatiót elfogta a Jeruzsálem környékét ceruk­ázó ke- HÍREK. — József fó­ herczeg udvartartásával már be­költözött télire budavári palotájába. — Hajnald Lajoshoz szülővárosából Szécheny­­ből egy tisztelgő küldöttség ment a múlt napokban, hogy püspökségének huszonötéves jubileuma alkal­mából szerencsekivánataiknak kifejezést adjanak. — Samassa József, egri érsek ma reggel uta­zott Esztergomba. — A székelyföldi múzeum érdekében Lázár Ádám volt képviselő melegen felszólal a „Magyar Polgár“ hasábjain. Ugyanis Cserey Jánosnénak, e nemes lelkű úrnőnek igen értékes gyűjteménye van Imecs­­falván, melyet a háromszéki múzeum alapjául fel­ajánlott. A székely központi választmány átvétele iránt már meg is tette a szükséges lépéseket. Mint a szemtanuk beszélik, ezen gyűjtemény könyvekben és kéziratokban összesen 2395 darabot, arany, ezüst, bronz, réz, ólom, vas, csont, porczellán, fa, bőrszö­­vetneműekben, továbbá érmekben, képekben, ter­mészetrajzi és különféle tárgyakban összen 1137 darabot számlálna, melyeket Vasady Gyula tanár némileg már rendezett is, és a mely becses tárgyak jelenleg még mindig az alapitó és gyűjtő Csereyné házánál vannak elhelyezve, ki azokat lelkes hon­­leányi buzgalommal igyekszik gazdagítani, mint ez nem­régiben is a Kossuth Lajostól nyert Bem Jó­zsef magyar honvédtábornok által viselt 1848. évi első érdemrend egyetlen példányával történt. Te­kintve ezen már és 3522 darabból álló gyűjtemény ritka becsét, mely szakértők által részletesen meg­vizsgálva tüntethetné föl az egyes darabok valódi ér­tékét és jelentőségét; tekintve továbbá, hogy egy ily szakszerűleg rendezendő és gyarapítandó gyűjte­mény sokoldalú haszna a tudományos fürkésző bú­várok előtt csak biztos kezelés által lenne elérhető; tekintve végre, hogy ezen már meglevő gyűjte­ménynek tűz- és rablómentes mielőbbi elhelyezése már csak azért is óhajtandó, mivel a tulajdonos helyiségében azon tárgyak jelenleg legkevésbé sem tekinthetők biztosítottaknak, minthogy egy magán­ház kellő biztosítékot sohasem nyújthat. Lázár Ádám úr melegen felszólítja Cserey Jánosné urhöl­­gyet és Háromszék megye főispánját, hogy e gyűjte­ményt egy Székelyföldi múzeum érdekében vegye mielőbb azon megye gondozása és őrködése alá, hol nemcsak elég alkalmas és biztos helyiségről rendelkezhetik s ott egy szakképzett múzeumi őrnek illő fizetéssel ellátását akár saját közjövedelmeiből, akár pedig a társ székely megyék aránylagos hoz­zájárulásával, melyek bizonyosan nem fognak vo­nakodni egy ilyen hazafias tudományos czélra ál­dozni, mielőbb intézze el. Azt hisszük, a jóravaló gondolat pártolásra talál a döntő helyen . Három­­székmegye testvériesen megosztozik az ajándékon, illetőleg beleegyezik annak közösségébe. — A sopronyi irodalmi és művészeti kör, a mint ülésről-ülésre bebizonyul, üdvös, és igazán je­lentékeny befolyást gyakorol a városra magyarság tekintetében. Soprony műveit közönsége méltányolja is az egyesület nemes törekvéseit. A kör utolsó ülése alkalmával is közelebb a kaszinó kisebb terme már egészen megtelt 7 órára s a karzatokat a ta­nuló ifjúság foglalta el. A sorrend élvezetes estét ígért s a kik azt várták, nem is csalatkoztak­­meg. Az előadások irodalmi részét Dr. Pottyondy Ágos­ton nyitotta meg. ?„Szózat az ifjúsághoz“ czímű munkájával. A munka meleg, emelkedett hangon van írva; mély érzés s az ifjúság iránti szeretet vonul rajta végig. Ezután Szigethy Sándor olvasott föl egy költeményt, „Divatosan“ czímmel; a Sop­­rony gyarló dolgozatnak mondja. Majd Bayer Fe­­rencz közölt részleteket „A magyar dráma tör­ténetéből. A tárgy maga is eléggé érdekes, s ki­dolgozásának csínja, s a nyelv egyszerű tisztasága élvezetessé tevéki a felolvasást. Az utolsó felolvasás Veres József úré volt, a sopronyi evangélikusok fiatal magyar papjává, ki „A katona a magyar népköltészetben“ czím alatt olvasott fel egy kisebb értekezést. Idézett példái nagyrészt gyöngyei a nép­­költészetnek, s mindegyik jellemzi, hogyan gondol­kodik népünk a katonáskodásról. Egyes példák voltak, melyekben nem a valódi nép termékére le­

Next