Ellenőr, 1877. november (9. évfolyam, 460-514. szám)

1877-11-01 / 460. szám

ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház Illése október 31-én. (Esti lapunk tudósításának kiegészítéséül.) Elnök : Ghyczy K. Jegyzők: Gullner, Molnár, Orbán. A kormány részéről jelen vannak: Tisza, Weill, Trefort, Szende, Bedekovich. Kállay Béni sajátságos állapotunkhoz ha­­onlót nem tud a világon sehol találni. Fejtegeti Magyarország jogát az önálló független bankhoz ; e egyszersmind kérdi : vájjon a jelen viszonyok ort lehetséges-e az önálló bank létesítése? Nincs­emmi ok, amely az ily vállalatnak absolut kivi­hetősége ellen szólna, sőt azt hiszi, hogy még s­zükséges éretfedezetet is megszerezhetjük, ha minden áron akarjuk. De a jognak és a kivitel lehetőségének ezen ei tétlen elismerése daczára sem járulhatna azok életéhez, kik az önálló magyar jegybanknak rög­­i felállítását sürgetik. Nem teheti pedig ezt már cak azon egy okból sem, mert meggyőződése sze­­int a gyakorlati czélok megvalósításánál a f­­­érdés nem az, hogy helyes-e a kitűzött czél,mert iszen ez már annak felvetése által eldöntetett n­em az, hogy lehetséges-e, mert hisz e nélkül kép­­lenség volna, hanem igenis egyedül az, hogy a cél elérésére fordított erőkifejtés és áldozatok el­­­súlyoztatnak-e az előnyök által. Beható vizsgálat után előtte úgy tűnik fel,­ogy az áldozatok túlhaladják az előnyöket. Ha a jgybank képes volna hitelt teremteni úgy a jegy­­ünk felállítása mellett volna. De ha csak a va­tta is helyre volna állítva, akkor is egyszerű olna a kérdés : előlépne a tulajdonképpeni bank­­érdés. Akkor vitatkozhatnék, melyik bankrend­­zert honosítsuk meg, miként intézkedjünk a fede­­tt tekintetében. A valuta azonban nincs helyre­­áltva, s annak helyreállítása ez időszerint leküzd­­etlen nehézségekbe ütközik. Pedig éppen, midőn ankról van szó, va banqueot nem játszhatunk, hitelviszonyok terén experimentálnunk nem akad. Az ügy jelen stádiumában nincs gyakorlati ■lentősége annak, ha valaki a kormány eljárását z alkudozások körül fejtegeti. A statútumot illőt Heg azonban neki is sok kifogása volna, s pedig­emcsak magyar, hanem banküzleti szempontból. De mivel itt egy egyezményről, s nem egy feláll­­­mdó bank alapszabályairól van szó, az egyez­­mény keretében kell mozognia a leírásainak. Ami dotatiót illeti, meglehet, hogy ez — 50 millió — evés , de az ellenkezőnek sem bir biztos tu­­dtával. Nem pedig azért, mert azon években, — t. 1867-től kezdve, — midőn Magyarországban va­­ban igen nagy mérvű lendület jött létre, a do­­llió mindig 50 millión alul maradt, és akkor emel­­edett magasabbra, mikor nálunk a hanyatlás nagy érvben már beállott. E körülményből tehát az­tvetkezteti, hogy nálunk igenis közgazdászati lend­ület lehet 50 milliónál kevesebb dotatióval és le­st, hogy a hanyatlást még magasabb dotatió sem sadályozhatja meg. De ha bár csekély e dotatio, azért mégis el­­­adja azt, mert legalább tudni fogják, mit ka­rik. A magán­gazdálkodásban is a jó gazda meg­­eg­zik csekélyebb, de biztos jövedelemmel. A­mi végre a paritást, s a főtanács túlsá­­gi hatáskörét illeti, megvallja, hogy azon paritá­st, hogy t. i. egyforma legyen a bankigazgatás 3m lelkesült, a jelenlegiért pedig nem lelkesedik, ért e paritás annyi, mintha nem léteznék. De ha ma paritás léteznék is, mi történnék ? Vagy az,­ogy a magyar és osztrák érdekek collidálnának , akkor vagy a legnagyobb zavar állna elő a bank etetésében, vagy az egyik fél meghajolna a má­­k előtt; vagy az, hogy ezen érdekek nem collr­­álnának, és akkor a paritás nem bírna értékkel. De eltekintve ettől, még azon szempont is mérv­re rám nézve, hogy nem elméletileg, hanem a­yakorlatban, a bankok igazgatóságában minde­nt a merev centralisatio elve érvényesül, és pe­­ig nemcsak az oly országokban mint Németor­­ság és Francziaország, hol az állam nagy beív­­ással bír a bankra, hanem még Angliában és­­ Egyesült Államokban is. Szóló némi garantiát it az egészség és fejlődésre nézve abban, hogy r. igazgatóság egyöntetű vezetésre képesíttetik. ■nnélfogva a törvényjavaslatot elfogadja. (Helyes­­,s jobbfelöl.) Orbán Balázs ellene szól a javaslatnak, Helfy különvéleményét pártolja. Prileszky Tádé annak kijelentésével kezdi, így a javaslatot elfogadja, bár tudja, hogy ezen­­jelentése a túloldalon nem nagy viszhangra talál. Madarász József: Odahaza sem ! (De­rítség.) Prileszk­y Tádé biztosítja Madarászt, hogy hol szóló otthon van, viszhangra talál az, sőt választóinak akarata. Elhiszi, hogy e javaslat nem felel meg a nemzet aspiratióinak, s ő sem érzi kielégítve aspiratióit. De azok, kik utasítják a kormányt, hogy állítsa fel az önálló bankot, mondják meg, miként gondolják lehetségesnek az önálló bank felállítását ? Ráth Károlynak válaszolva mondja, hogy abból, miszerint 1877-ben szóló és elvtársai más irányban működnek, mint 1872-ben cselekedtek, csak az következik, hogy Ráth ott áll ma, hol szóló és elvtársai. Ráth azonban elfelejti, hogy 1877 és 1872 közt óriási különbség van. Ráthoz fordulva kérdi: Azt méltóztatik mondani, hogy Magyarország 1877-ben nem áll ott, a hol állott 1872-ben ? (Közbeszólás balfelöl : Roszabbul !) Azt méltóztatik mondani, hogy politikai viszonyaink, külviszonyaink talán kecsegtetőbbek az 1872-ikiek­­nél ? (Balfelől : Nem bizony!) Vagy hogy a mi pénzviszonyaink rendezettebbek mint akkor voltak, a mi hitelünk nagyobb, mint akkor volt? (Derült­ség balfelől.) Ami 1872-ben lehetséges volt, abból nem kö­vetkezik, hogy a viszonyok változtával 1877-ben is lehetséges legyen. És azt méltóztatik gondolni, hogy az állam férfia, a politikus akkor cselekszik helye­sen, midőn eszmét karol fel és nem gondol avval, vájjon kivihető-e vagy sem ? Egy ponton fordul meg a kérdés: (Halljuk !) ez a pont az: lehetsé­ges-e magyar önálló bankot 1877 október 31 és következő napjain fölállítani, igen vagy nem ? Meg­győződésem szerint, egy ily bankot felállítani, nem lehet. Ráhelyezkedik a szélső bal állítására, hogy a pénz a bankhoz már meglevőnek tekinthető, pedig — úgymond — nagy concessiót tesz ezen felte­vés által. A második a­mi szükséges : az a hitel, az a bizalom. Erre nézve igen helyesen mondják Chorin Ferencz és Lichtenstein József, hogy a bank szer­vezése, a helyes igazgatás, a soliditás, a kellő alap meg fogják teremteni a hitelt. Tehát: meg fogják teremteni! Mit jelent ez ? Azt, hogy erre idő szük­séges, a­melyben a bizalom meg „fog“ teremtetni. Ez bizonyos, ez kétséget nem szenved. Ezt a hitelt ki kell érdemelni, azt nem lehet decretálni. Törvényeket lehet hozni, mindent lehet törvénybe iktatni. (Derültség.) De kérdem : hol van az a leszámítoló és váltó bank ? Decretálni lehet az önálló magyar bankot, azt a javaslat ellenzői is megtehetik, de biztosítja őket, hogy ez nem lesz meg, mert nem lehet meg. (Derültség a balon.) Nincs ok nélkül semmi a világon. (Nagy derültség a baloldalon.) Egy újból felállítandó banknak hi­tele az ország hitelével, ha­ nem is közvetlenül, de közvetve szoros kapcsolatban van. Egy bank csak úgy nézhet a jövő elé, csak úgy nyerheti meg a bizalmat, hogyha oly factorokkal van környezve, melyek azon hitelt, melyet ő a publikumnak ad, teljesen biztosítani képesek. Képzel önálló bankot felállíthatónak minden veszedelem nélkül rögtön ott, a­hol minden rendben van, hol helyre van ál­lítva az állam kiadásai és bevételei nélkül az egyensúly. (Egy hang a szélső baloldalon: Mért nincs helyreállítva ?) Nem képzelhet önálló bankot ott, a­hol annyi rendezendő viszony van, ahol az államnak hitele igen drága, ahol egy­általában az átalakulások korszakában élünk, ahol politikai létünk is igen kérdéses. (Mozgás a középen.) Meglehet a jelen veszélyekből, a­melyek ránk nézve már fenyegető alakot öltenek kibontakozunk, meglehet, hogy nem. (Derültség a baloldalon.) Szivéből kívánja, hogy kibontakozzunk, hanem hogy politikai állásunk nem olyan valami nagy reményekre (Hosszan tartó de­rültség a baloldalon.) jogosít, melytől várni lehes­sen, hogy ezen intézet az egész világra bizalmat ger­­jesz­tenz ezt egyáltalában nem tartja lehetségesnek. Annyi igenis bizonyos, hogy ha mi azon az úton, a­melyet megkezdtünk, haladni fogunk, ha a köz­­vagyonosodást képesek leszünk előmozdítani, nem kell sokat tanácskozni (derültség a baloldalon), ha­nem fel kell állítani az önálló bankot, mert akkor a priori meg lesznek szükséges kellékei. De ne higyje senki, hogy erre 10—20 év elégséges. (Nagy derültség a balon.) Maradjunk és haladjunk ezen az utón, s menjünk folyvást előre. Az igaz, hogy nehéz ezen az utón megmaradni. (Derültség balfelől.) De még nehezebb azon az úton haladni, a­melyen önök járnak, az is kétségtelen. Simonyi Ernő közbeszól. Megpróbálta már. (Derültség.) Prilestzky Tádé: Meg van győződve, hogy az ország igenis képes lesz 10 év lefolyása alatt mindazon nagy műveket befejezni, a­melyeket meg­indított, hanem arra több szükséges, mint csupán a parlament intézkedése, mint a törvények ; szük­séges az is, hogy egyátalában az egész országban, a népben legyen meg az akarat, legyen meg az akarat főleg a takarékosságra. Annyiból szóló is részt vett a tárgyalások­ban, a­melyek ezen törvényjavaslat felett folytat­­tattak, hogy figyelemmel kísérte a minisztérium eljárását. A miniszterek fáradhatlan buzgósággal, kitartással és önfeláldozással működtek és kivívták nemcsak szóló hanem ellenfeleiknek is tiszteletét.­­ (Derültség a baloldalon.) És önök ezen nevetnek? (Nagy derültség a baloldalon.) Hát azért tették ezt azon urak, hogy minél többet engedhessenek és minél többet áldozzanak föl az ország jogaiból ? (Derültség a szélső­baloldalon.) Hát azt hiszik a képviselő urak, hogy ha valaki a véres bársony­széken ül, nincs más teendője, mint az ország jo­gait feladni ? (Élénk derültség a szélső balolda­lon.) Azt hiszik, hogy az ország haladhat akkor, midőn a kormányt minden lépten-nyomon gyanú­sítják ? (Élénk derültség a szélső baloldalon.) Azt hiszik, hogy a kormány, amely bátorsággal bír ki­mondani, hogy neki is volt magasabb ambitiója, melyről azt hitte, hogy kiviheti, de mert nem birta kivinni, kénytelen arra hajlani, a­miről azt gondolja, hogy ha elfogadtatik, az ország még­is jobb állapotban lesz, nem érdemli meg a tiszteletet ? (Nevetés a szélső­baloldalon.) Ez nem nevetni való ! Ezen sírni lehet! (Nagy derültség.) Ha a miniszterek, az ország legfőbb tekintélyei, ily tiszteletben részesülnek a képviselőház színe előtt, (Derültség a baloldalon.) akkor lehetetlen, hogy a parl­amenten kívül is becsületben részesüljenek, fő­leg midőn a parl­amentben folytonosan az állít­­tatik, hogy nem tudnak egyebet, mint az ország jogait feladni azért, hogy a kormányszékeken meg­maradjanak. (Nagy derültség a baloldalon.) Minthogy meggyőződése szerint — meglehet, hogy meggyőződése rosz, de nem mindenki lehet oly bölcs, miszerint jó meggyőződése legyen (Nagy derültség a baloldalon) önálló bankot nem lehet felállítani, a javaslatot részletes tárgyalásra el­fogadja. Erre az ülés d. u. 2 órakor véget ért. A­ főrendiháznak ma délben rövid ülése volt, melyben tudomásul vette, hogy a képviselő­ház a bagatell-javaslatban tett módosításokat elfo­gadta. Radvánszky Antal Zólyom és Turócz megye főispánja arról panaszoskodva, hogy habár a köz­­igazgatási bizottság havi ülése rendesen egy napnál több időt nem vesz igénybe, az elintézés, hitelesí­tés és aláírások 4-5 napba kerülnek, a­mely fő­ispánnak pedig, mint szólónak két megyéje van, 10 napra van hónaponként lefoglalva ideje, nem volna-e lehetséges, hogy minden hónapban bizonyos meghatározott napokon tartana ülést a főrendiház. Az elnök azon kijelentésére, miszerint gondoskodni fog, hogy a ház tagjai az ülések idejéről jó elve értesitessenek, a felemlített ügy befejeztetett. TAR­C­ZA. Visszaemlékezéseim 1848—49-re. Irta: Vándor. fil •' _ (Harmadik sorozat.) XIV. miholt-falvi katona-executiii. Országgyűlési égzés és kormányszéki rendelet az oláh co­li­té feloszlatása iránt. Froelamatiók a várme­­géken. A balázsfalvi népgyülés Praelecturákra iztja az országot. A közigazgatás fennakadása. Italános megfélemlés. A kormány kísérletei az anarchia megszüntetésére. A balázsfalvi első népgyülés óta sűrűn for­­ultak elő megyei tiszteknek engedetlenkedési és­zolgálatmegtagadási esetek, a mik zaj nélkül el­­ítéltettek ; de a kozilárdi és mihált-falvi eset ka­­jnai executio alkalmazását tette szükségessé. K­ét község jobbágy lakosi földesuraik helyett azon ügy alatt, hogy fölük foglalták volt el, erőhara­­mmal elvették, vetéseiket leétették, legelőiket föl­­írták, a megyei tisztek rendeletének ellene szé­lltek, ezért a megye hatósága kénytelen volt el­mük katonaságot kérni. A vidéken székely határ­­r katonaság volt, a közcsend érdekében már rég­­ia kirendelve. Ezt rendelték ide a rend helyre­­lutására. A kozilárdiak nem állottak ellent, ha­­mar engedelmességre tértek; de mikor a katona­ág Miháltfalvára akart menni, a szomszéd Obrá­­sa, D. Csesztve, Karácsonyfalva községekből is egy számmal összegyűlt s ott kaszával, bottal, uskával s egyébbel, paraszt módon fölfegyverke­­etten várakozó nép a hidasnak az átszállítást nem ngedte meg. A katonaság egy más ponton szál­lít át­ a Maroson, s midőn másnap Mihált­falva elé közeledett, az egybecsoportosult nép elébe kül­­ött tiltakozva, hogy falujába be ne menjen, mert be nem bocsátja. A főispán elébe terjesztette lé­pésének helytelenségét s lehető rész következéseit és meggondolkodásra időt adott ; de a nép szán­dékában megmaradt; azután ismét hozzájuk kül­dött, figyelmeztette, hogy ha jobb gondolatra nem térnek, a katonaság fegyverét kénytelen lesz hasz­nálni , de erre sem hajlott, sőt fenyegetvén a ka­tonaságot, a lázadást szító egyik vezér (Vatav) fehér lovon nyargalt szét a nép között azt ellent­­állásra bátorítva, s a­mint a katonaság ezt látva, parancsnoka vezényletére a nép felé indult, a bú­zából jött egy lövés, az első sorból egy katonát leterített, erre a tiszt tüzet vezényelt, 12 ember rögtön halva maradt, 9 megsebesült, a zavargók elfogattak, a csoport szétszaladt, a falu kártérítésre és engedelmességre szoríttatott. Ez 1848. június 2-án volt. Ez esemény hire mindenfelé elterjedt, mint lenni szokott, a halottak számát 30-ra, a sebesül­tekét 50-re nagyítva, rémületet keltőleg festve a­ ka­tonaság eljárását, inhumanitással és székely bar­barizmussal vádolva a tiszteket. Az idők és viszo­nyok természetében volt, hogy túlbuzgóság és rész­­akarat az egészen magányjellegű tényből közsérel­met csinált , kivált a hirlapok egy székely század s néhány nagy­enyedi nemzetőr által megfenyitetett rendetlenkedő községben az ártatlan oláh nemzetet látták megtámadtatni, az ellene (szerintök, de nem az igazsággal egyezőleg) boszos székely nemzet s a teljesen ártatlan Enyed város által. Oláh és szász lapok védelmére kertek az előbbieknek , meglec­kéztették, sőt gyalázólag szóltak az utolsók­ról, úgy, hogy a közlemények ingerlő hatása az egész országra kiterjedett. Egy rész védte a szé­kely katonaságot, más elitélte, védve és sajnálva az oláhok túl szigoru lakoltatását. Ez volt az első vér­ontás Erdélyben 1848-ban, melynek rendkívüli kö­vetkezményeit láttuk és átéltük; hátrább még meg­emlékezem róla. A „Siebenbürgen Bote“ czímű, Benigni által szerkesztett nagy-szebeni szász hirlap a titokban árványt szövő reactio javára politikai tőkét csinált ebből. 1848. évi 55-ik számában a Miháltfalván volt székely katonaságot, vármegyei és katonatisz­teket oly kisebbítő tényekkel vádolta, hogy az együtt levő országgyűlés felsz­ólalt, s a junius 10. országos ülésében indítvány létetett arra, hogy a kir. főkormmányszék polgári és katonai vegyes bi­zottság által nyomoztassa ki a dolgot s az illető bűnösöket, ha tettök igazolva lesz, mint a nemzet becsületét megsértőket, ha pedig a vád találtatik igazságtalannak, az említett hírlapírót, mint a szé­kely nemzet rágalmazóját s a népnek békéje föl­­háboritóját szigorúan bűntettesse meg, egyszersmind pedig a nagy szebeni oláh comitét is, mint e do­logban titkos részest, oszlassa el. Az országgyűlésen kívül az említett oláh Co­­mité is fölhasználta az esetet, nem a békítés, de az egymás iránti gyűlölség támasztása czéljából. Balázs­­falváról a dolog kinyomozására kiküldötte Muresan Nikoláj írnokot és püspöki levéltárnok Gerendán Józsefet, kik munkálatukról jun. 4 én tett jelenté­süket, mely a Torda városba és vidékére kirendelt székely katonaságnak az oláhokon elkövetett mél­tatlanságaira is kiterjed, a Comitéhoz beadták, ez Barnutiu Simon alelnök és Piponiu János jegyző aláírás alatt a főhadivezérséghez terjesztette, kérve a dologban siető intézkedést, a székely katonaság­nak e vidékről, sőt mindenünnen, a hová kiküldve volt, visszahivatását s más katonasággal fölváltását, Balázsfalván pedig a püspöki lak és az ottani oláh nemzeti tanintézetek megvédésére elegendő katona­ság küldését . . . Úgy a b­alázsfalvi kiküldöttek könnyelműen tett jelentése, mint a Comité tapintatlan és alaposság nélküli kérvénye számos valótlanságot foglalt magában a tényre, sértő állításokat és föltevé­seket a székely nemzetre nézve, a­mik az ügyet még­­ inkább elv­érgesítették. A főhadvezérség átküldötte azt a kir. főkormányszékhez, a dologban nem érde­kelt két főispán és két császári katonatiszt szemé­lyében nyomozó bizottság küldetett ki, a Székely határőröket sorezredi katonaság váltotta föl s a nyomozás végrehajtatván , az emelt vádak alapta­lansága kiderült, ez a közhatóságokkal nyomtatvá­­nyilag közöltetett, a balázsfalvi nyomozó kiküldöt­tek és a Comité kérvényét aláírt egyének közke­reset alá vettettek, ellenük büntető per indíttatott meg, egyidejűleg a kir. főkam­pányszék biztosokat nevezett ki a végre, hogy a többszöri tilalom elle­nére törvénytelenül működő oláh combénak ez ügy­­ben a kir. főkormányszékhez beadott kérvényét, mint törvénytelent, az aláíró alelnöknek adja vissza, működésüket vizsgálja meg, a comitét oszlassa fel. A kiküldött biztosok munkálatukat a tényt fölvi­lágosító iratokkal együtt a főkormányszékhez be­adták, abból kiderült, hogy a szebeni oláh izga­tás főeszközei : Barnutiu Simon, Pap Sándor, But­­tyán János, Román Constantin, Pumne Áron, Mán Miklós nagy szebeni gör. egy. lelkész és Armé Eliseus ; ezeknek közkereset alá vettetése a köz­ügyigazgatóságnak kötelességévé tétetett. A mihált­­falvi és kozilárdi lázadási tény kinyomozásakor szin­tén kiderült, hogy ezen közönségeket s a hozzájuk csatlakozott faluk népét fogarasvidéki Pumne Áron bölcsészettanárnál lefoglalt írásokból kitetszőleg rész­ben ő bírta ellenállásra, sőt ugyan e nyomozási iratok azt is mutatják, hogy a szebeni comité egyik jegyzője Pap Sándor is részes volt abban , a nála tanács kérdeni Szebenben járt mihályfalviaknak , mondotta, hogy ne engedjenek a megyei tiszteknek, szolgálatot ne tegyenek, hanem fegyverkezzenek fel lándjával, kaszával, cséppel, álljanak ellene a ka­tonaságnak ! most — mondá — nincs törvény, míg ők Balázsfalván nem hoznak, nincs vármegye, nincs földesúr stb. Egyik tanú azt is vallotta, hogy a balázsfalvi 2-ik gyűlés előtt, szombaton Pap Sán­dor és Jánk Ábrahám 13 szekérrel, Ó­ Csesztvén megjelenvén, kék tollas kalapját fölemelte, s igy kiáltott: nem parancsol nektek senki, csak az isten tartózkodás nélkül jöjjetek a gyűlésbe. . . . A bántatlanul maradt — mert a törvény kezét ki­került — izgatók helyett a tévútra vezetett nép lakott, a meghaltakon és sebesülteken kívül 11 el­fogott egyén csak hónapok múlva bocsáttatott ki kezességre a vizsgálati fogságból. Ez elegendő ok volt arra, hogy az oláhság közt a szabadság utáni vágy túlságba menvén át, az ellenmozgalom egészen forradalmi jelleget ölt­sön. A Comité említett kérvényében kétszer van hangsúlyozva, hogy ha a főhadvezérség ez ügyben gyorsan és sikerrel nem intézkedik, tartani lehet a kitöréstől. De mutatták a tűznek­ parázs alatt rejté­­sét s már-már lángra lobbanni készülését a várme­gyék küldöttségeinek és tisztségeinek a kir. főkor­mányzókhoz tett hivatalos tudósításai is, melyek­ben azok az anarchia és fejetlenség gyors terjedé­sét és tovább föl nem tartóztathatását, a földesurak javai megtámadtatását, az adó nem fizetését, a megyei végzések iránti engedetlenséget csaknem mindenünnen egyidejűleg jelentvén, rögtön itélő bíróságot és katonai segélyt kértek, egyszersmind nagyszámú proclamatiókat küldöttek be, melyekkel a balázsfalvi növendékpapok atyjok és atyjok fiai, az esperesek és papok s az ő személyes barátaik által izgatták a népet. Belső Szolnok vármegyéből Orián Simon esperest fiától négy kü­lönbféle procla­­matió küldetett föl, melyeket Balázsfalváról vitt haza s a lápos-vidéki papsággal közöltetvén, azok a templomokban szószékről hirdették ki. Ezek kö­­zül egyik az volt, melylyel az oláhság a betiltott első balázsfalvi népgyülésre hivatott fel, s melyet alsó-szőcsi Popovics János balázsfalvi theológus odavaló bölcsészettanár Pumne Áron művének mon­dott. Orián esperes fia is annak egy példányát közvetlenül tőle kapta ; egy­mást Gerendi Moldo­­ván Samu clericustól, a harmadikat alsó-fejérme­­gyei Todorán Elizár clericustól, a negyediket kitől kapta, nincs megnevezve. A gödöllői lóversenyek sorozata 1877. évi november hó 4-én, vasárnap délután 1 órakor. (Félóránként a­ verseny.) Intézők: Ráday Gedeon gróf, ifj. Almásy Kálmán gróf. — Biró : Szapáry István gróf. — Indítók : Beniczky Ferencz és Blaskovich Ernő. — Mázsáló : Báró Orczy Elek. — Teher-határozó: Szapáry Iván gróf. — Titkár : Sárkány Ján. Fér. I. Reiter-club akadályversenye. — 400 frt az elsőnek, az összes tételek a másodiknak. Tisztelet­­dij az első és második lovasnak. Futhatnak bár­mely országbeli és korú lovak, melyek az egylet tagjainak bona fide tulajdonában vannak, és leg­alább három hónapig semmi gát- és akadályver­senyben 500 forintig nem jutottak. A lovasnak egyleti tagnak kell lenni, lovagolni színekben vagy egyenruhában. Távolság circa 4000 méter (2111 mfld), jó vadásztalaj. Az akadályok 1 méter ma­gas és 3 méter szélesek. Teher 75 kgr., 4 évesre 3 k­g kevesebb, telivérre 3 kg, több ; belföldi lóra 4 kg kevesebb. Lovak, melyek nyilvános pályán akadályversenyt nem nyertek, 3 kg kevesebb, me­ly­ek egy 390 frtos díjat nyertek 21/2 kg, egy ilyen egész 1500 frtig 6 kgrmmal többet. Egy 1500 fo­rintnál nagyobb dij nyertese ki van zárva. Tét 5 forint, fuss v. fizess. (Elzárva 5 nevezéssel.) Beniczky Gábor ur, id. p. h. Zrínyi. Ugyanaz, 4é. p. m. Castaway. Ugyanaz, 4é. p. k. Koziki, Spellinger főh., id. p. h. apj. Carnival. Rohonczy Ged. ur, id. fék. k. Virgine (félv.). II. 200 aranyt adományozva ő felségeik által. Urlovarok. Futhat minden ló. Táv. 4000 méter. Tétel 50 frt, fele bánat. Teher 75 kil., 4­. 5 ki­lóval kevesebbet, ló mely akadályversenyben nem indult 3 kil. kevesebbet visz; ló mely egy 1000 frtos akadályversenyt nyert 3 kilóval többet, több ilyen, vagy egy nagyobb verseny nyerője 5 kilóval többet; ló mely a versenyt megelőző 3 hónap alatt üzleti idomár kezében volt 3 k. többet visz. Má­sodik ló a tét és bánatösszeget kapja, levonván az első ló tételét. (Elz. 16 név.) Oehlschläger ur, id. p. m. Cardigan. Hg. Hatzfeld Fér., 6é. p. h. Johnstown. Ugyanaz, 6é. p. h. George. Ugyanaz, id. p. h. Lady Spencer. Ugyanaz, id. p. h. Gorsoon Br. Waecker-Gotter, id. sz. k. Orange. Schawel Jak. ur, id. p. h. Wardler. Ugyanaz, id. sz. k. Alice Grey. Ugyanaz név. Gr. Eszterházy Mihály 5é. p. k. Queen Bess. Herlth Arthur főh., 5é. p. k. Promemoria. Ugyanaz, 5é. sp. k. Hopeful. Hg. Eszterházy Lajos, id. s. h. Frank Lövel. Gr. Szápáry Iván, id. fekete k. Blackflag. Ifj. Gr. Eszterházy Miklós, 4é. ver. der. m. Gr. Apponyi Antal, id. p. k. Vándor. Baltazzi Arist, ur. 50. p. m. Santiago. III. Nagy akadályverseny, amennyi a 3000 frt aláírásból betolt. Handicap. Futhat minden ló. Táv: 5000 méter. Tét 100 frt, fele bánat, teher el nem fogadás 30 frt. Üzleti lovar 4 kil. külön. Nevezési zárnap október 9. Teher közzététel okt. 17. Teher el nem fogadás bejelentése okt. 25. A betétek és bánatok az első és második ló között felosztatnak. (Esz. 20 név.) Gr. Kinsky Oct., 5é. ver der. m. Liverpool. Schawel Jak. ur, id. p. k. Starlight. Hg. Hatzfeld Fer., 6é. p. k. George. Schawel Jak. név. Gr. Eszterházy Mihály, 6é. p. k. Country Girl. Ochlschlaeger ur, id. p. m. Flamingo. Gr. Kinsky Zdenko, id. p. k. Virago. Hg. Hatzfeld Fér., id. p. k. Lady Spencer. Ugyanaz, 5é. p. m. Dieppe. Br. Waecker-Gotter, id. sg. k. Orange. Gr. Kinsky Zdenko, id. p. k. Frolic. Baltazzi Ar. ur, név. Major Grey, 4é. p. m. Kar­­mazyn. Herich Arthur főh., 5é. sp. k. Hopeful. Beniczky Gábor ur, 5é. f. m. Bátor. Ifj. gr. Eszterházy Miks., 4é. vol. m. apj. Sharper. Gr. Kinsky Oct., 4é. p. m. Herodes. Tudományos mozgalmak. A Kisfalu­­lly-társaság ülése. (Október 31-én.) A Kisfaludy-társaság mai programmja mind­össze kettő, de igen érdekes felolvasást ölelt föl, melyeket élvezettel hallgatott végig a szokatlan nagy számban megjelent közönség. Az ülést Gyulai Pál nyitotta meg 5 óra után, fölkérve Szász Ká­rolyt, hogy Imre Sándor kolozsvári egyetemi tanár bejelentett értekezését olvasná föl. Imre Sándor kitűnő tudósunk hosszabb köz­leményt küldött a „Budapesti Szemlének,“ melyben „Az olasz költészetnek a magyarra való hatását“ fejtegeti. A tanulmány egy részletét képezi a Kis­faludy Sándorról szóló alapos tudományossággal és szépen írt jellemzés, mely éppen a mai ülésen fölolva­sásra került. Kisfaludy Sándor tudvalevőleg az egye­düli magyar költő, kire az olasz költészet emelőleg hatott, sőt Imre szerint annak egyedüli tanítványa, bár a hazai költők sem maradtak reá minden be­folyás nélkül. Kisfaludy Sándornak, ki hosszú ideig tartózkodott Olaszországban, elég alkalma volt an­nak költőivel megismerkedni, tanulmányozta is eze­ket buzgalommal, kezdve Tassón s végezve Petrar­cán. Imre tanulmánya folyamában érdekesen mu­tatja ki, hogy mennyit s mit vett át anabból. Megelőzőleg is elmond néhány figyelemre méltó megjegyzést, így, hogy a Henfy szerelmi költemé­nyei korántsem a gondolt okból származnak, hogy tehát nem Szegedi Róza a költemény hősnője, mint később Toldy is belátta. Imre Sándor mindenek­előtt a két költő által használt alakot hasonlítja össze. Petrarca költeményei különféle alakot tüntetnek bár, lényegben ugyanazok — legyen az bár canzone, sonett, bellada vagy madrigal — Kisfaludyra két­ségkívül hatott e forma s jóllehet újat nem kísér­lett meg, de szolgailag sem utánozta a költőt. Sőt ő inkább egyéni erővel alkotott formát, mi pedig nehezebb, mint a szokott formához való ragasz­kodás. Imre szerint Kisfaludy egészen magyaros és az ismeretes s rokon sorokból egy sonettenek megfelelő alakkal élt. Áttér azután a tartalom összehasonlítására. Mindkét költő kedvesét a természet reme­kének tartja s mindkettő boldogtalan szerelemben keserg. A főtárgyban, az epedő hangulatban meg­egyeznek, mindkettő alakja a középkori szerelme­sekre emlékeztet. Petrarca 20, Kisfaludy 3 évig szeret, az első közeli, de nem szoros, az utóbbi egészen közeli viszonyban állt imádottjához. Petrarca tárgyiasabb, de Kisfaludy őszintébb, az határozot­tan nagyobb költő, gazdag a képekben s bár sok­szor ismétel, de változatos ; ez gazdálkodott ere­jével, kevésbbé költői, sőt nem ritkán közönséges. Petrarca nemcsak költő, de tudós is, ki ismere­teit verseiben is szereti fitogtatni. Kisfaludy nem akart tudós lenni s ismerete nem emelkedett magas színvonalra. Hazája azonban igen kedvelte, a férfiak magyarossága és hazaszeretete, a hölgyek női kultusa , Kazinczy hívei emel­kedett hangulata s a tudósok érdekes reflexiói miatt. Kisfaludy határozottan az olasz s némileg a franczia iskola befolyása alatt áll, de utánzójának, jóllehet számtalan költeményben meglepőn találko­zik gondolatmenete Petrarcáéval, egyáltalában nem mondható. Kisfaludy csak hatást fogadott el az olasz költőtől, egy-két menetelét átvette, de pla­­giatorrá nem lett, hanem inkább költői átdolgo­­zója volt. Ő ugyan azt mondja, hogy Petrarca nélkül is lehetett volna költő, de Imre úgy véli, hogy soha sem olyan, mint a minő Petrarca által lett Mert hisz Kisfaludy költeményei mutatják, hogy­­ nem volt valódi lyricus s hogy az olasz költő nélkül bizonyára sokkal kevesebbet s gyen­gébbet adott volna. E tetszéssel fogadott fölolvasás után Baksay Sándor mutatta be az Iliász első énekének fordítását, melyet e szerény, de kitűnő klassicistánk igen szép zamatos rimes alakban ültetett át nyelvünkre. Az ülés e felolvasást is megéljenezte s ezzel áttért a folyó ügyek elintézésére. Beöthy Zsolt másodtitkár jelenti, hogy a tár­saság pártolói könyvtárának két első kötete: Szász Károly „Salamonja“ s báró Kemény Zsigmond Férj s nők czímü regénye megjelent. Pulszky Fe­re­­ez a Toldy-emlékkő-bizottság nevében be­mutatja azon tervet, melyet legjobbnak ítélt. E ter­vet Rauscher készítette; az emlékkő homokkőből, a relief pedig fehér márványkőből készü­lend. A társa­ság a bizottságot a végrehajtó hatalommal fölruházza sigy az remény van, hogy ízléses emlékkövet jelesünk sírjánál nem sokára fölállítják. Beöthy azután jelenti, hogy Butler angol író egy levél kíséretében beküldte néhány magyar költeménynek angol fordítását, mit a társaság köszönettel fogad, továbbá, hogy Györy Vilmos elkészült Shakspeare sonettjének lefordítá­sával, melynek megbírálására Zichy Antalt és Lé­­vay Józsefet kérik föl. Beérkezett egy Hornia czí­mű szomorú játék is, melyet Szigligeti Ede és Rákosi Jenő fognak bírálni. Végül bejelenté a tit­kár, hogy Csengery Antal akadémiai fizetésének a könyvtári vállalatra fölajánlott második felét is be­küldte a társaságnak, a­mit ez szintén köszönettel vett tudomásul. A jövő ülésen Dux Adolf mond emlékbeszédet Steinacker fölött és Zichy Antal olvas föl néhány fordítást. A mai ülés 7 óra felé ért véget. Fővárosi ügyek. Budapest főváros közgyűlése. (Október 31-én.) A mai folytatólagos közgyűlés a költségvetés részletes tárgyalásával foglalkozott. A csatornák föntartására megszavazta a 30,000 frtot, az utczák és terek tisztán tartására pedig 20000 frtot szánt, elvetvén a pénzügyi bizottság javaslatát, mely ezen tételt 24.000 írttal emelni szerette volna. A házi szemét kihordása cziménél vita eredt meg; a­hányszor a közgyűlésen ez a szemét kér­dés kisértett, pedig sokszor kisértett, még mindig vita volt. Weisz B. F. kiemelte az előbbi szokást, midőn a szeméthordást bérbeadták, akkor a város 14,000 frt bért kapott, s ő 28 frtot fizetett, most meg a városnak kerül a dolog 70,000 forintjába, s ő neki is 130 frtot kell fizetni. Scheich és Tavaszy a házikezelés és bérbeadás különbségeiről szólván az előbbi Weisz B. F. 28 frt díját onnan magya­rázta ki, hogy a bérlők a bizottsági tagoknak ked­vezték, mit azonban a főpolgármester visszautasí­tott. A különbség onnan eredt, hogy a bérlők a díjat a lakók után szedték, most meg a házak után szedik. A közvágóhíd­ kezelési költségek cziménél a közgyűlés Mátyus indítványára utasította a gaz­dasági hivatalt, hogy gondoskodjék a közvágóhídi fogatok olcsóbb előállításáról, mert e czélra 2 ló után naponta 4 frt sok. A tűzoltósági kiadásoknál Becker indítványozta, hogy e 92,000 frtos tételt felére szállítsák le. Né­zete szerint az összeg másik felét a biztosító tár­sulatoknak kellene viselni. A közgyűlés a tételt meghagyta, csak a tartalék lovakra előirányzott 20,400 frtot szállította le 18,650 frtra. A jótékony intézetek segélyezése czíménél Markusz azt óhajtotta kimondani, hogy a főváros szavazzon meg a magyar iparegyesü­letnek 500 frt segélyt, vagy csak általában hívja föl a segély­bi­zottság figyelmét az egyesület kérvényére. A köz­gyűlés, miután ez nem tartozott a napirendhez, az indítványt mellőzte. Egyébiránt a fölvett 26.000 frtot jótékony czélra megszavazta, mint a dologházi, betegápolási, s egyéb egészségügyi költségeket is. A vallásügyi kiadások rovatánál Becker elöl­járó nem találta renden levőnek, hogy a plébáno­sok mellett a káplánokat is fizeti a főváros, fizesse őket a főnökük, hisz a­mely lelkészeknek káplánra van szükségük, jövedelmök is nagyobb. Havas Ig­­nácz felelt meg neki. A reáliskolai kiadásoknál Vidlky azon esz­mét pendítette meg, hogy a budai reáltanodát ve­gye át az állam s fizessen lakbért az államnak. De Scheich kimutatta, hogy ezen eszme kivihetetlen, mert a reáltanoda ügyét a város és állam között szerződés szabályozza. Kellemetlen incidens volt, midőn Vidéky a tandíj­bevételekről szólva azt állította, hogy a leg­jobban tanuló szegény gyermekeket kénytelen a­ ­ temetkezés módja hajdan és most. (Mivelődés­történeti vázlat halottak napjára.) Emberi természetünk egyik legsajátságosabb vonása, hogy a halottak iránt rendesen több tisz­­­teletet érzünk és tanúsítunk, mint az élők iránt. Az élőket gyakran föl sem veszszük, vagy -a­mi még roszabb — üldözzük és bántjuk szó­val és tet­tel, míg ha meghaltak, készek vagyunk őket az egekig magasztalni. Úgy látszik, hogy a halál könnyebben és hamarább teremt hősöket, mint a jeles és nagy tettek, mert a sírkő árnyékát dics­fénynek tekintik az élők. Az ember érdemeit a szo­morú jelentésekben szokták igazán méltányolni. Midőn valakinek keletkező hírnevéről először kez­denek susogni, e susogás zaja nem egyéb, mint az illető koporsójára dobott első sirhang koppaná­­sának viszhangja. E sajátságos hajlam, mely szerint vonzal­munkat és becsülésünket többnyire a halál utánra

Next