Ellenőr, 1878. április (10. évfolyam, 162-215. szám)

1878-04-01 / 162. szám

pasát kísérőjével és a külügyminiszterrel együtt. 10 órakor megengedte a szultán, hogy Ozmán csa­ládját üdvözölhesse.­­ Gróf Károlyi Gyula az írói segélyegye­sület igazgató-bizottsági ülésén bejelentette, hogy ő is, mint boldogult atyja tette éveken át, a parádi fürdőben készséggel adhat dijnélküli lakhelyet, fürdőjegyeket s gyógykezeltetést egy oly beteg iró, vagy iró özvegye, árvája számára, ki az egye­sületi titkár ajánló levelével megy oda.— Szliácson dr. Hasenfeld Manó igazgató főorvos alapított e nyári saisonra két ily helyet, melyek egymásután lesznek használhatók. — Chartres herczeg ma reggel elhagyta fő­városunkat s Bécsbe ment. Tegnap már gyöngélke­­dése megszűnt és este felé az utczára csaló langyos időben sétát tett a fővárosban, megszemlélni neve­zetesebb pontjait. S hogy emlékül ne csak benyo­másokat vigyen magával, számos csecsebesét vásá­rolt össze Kertész Tódor boltjában, meg Fischer I. porczellán kereskedésében, hol a művészi porczel­­lán festések különösen megragadták figyelmét.­­ Ignatieff tábornok tegnap délelőtt meglá­togatta Vilmos és Rainer főherczegeket. Délután 1 órakor Andrássy grófhoz hajtatott, kivel fél négyig tanácskozott. A tábornok, kit időközben sokan lá­togattak meg, tegnap udvari ebéden volt, melyen részt vettek még Andrássy Gyula gróf, Bylandt Rheidt gróf hadügyminiszter, báró Orczy osztály­főnök, Novikoff orosz nagykövet, Feldmann és Kru­­pensky orosz katonai attad­ék és Mendel főhadse­géd. Az ebéd 6 órától fél nyolczig tartott.­­— Izabella exkirálynő ékszerei július havában árverezésre kerülnek. Ez ékszerek jelenleg a fran­­czia bankban vannak letéteményezve, s eltekintve történelmi becsüktől, több milliónyi értéket képvi­selnek. Az árverezést maga a tulajdonosnő kívánja, mivel nem akarja, hogy oly óriási tőke továbbra is terméketlen heverjen.­­ A párisi osztrák-magyar segélyző-egylet múlt szombaton tartotta évi közgyűlését Homberg alezredes hoteljében Kuefstein gróf követségi taná­csos elnöklete alatt. Gróf Wimpffen nagykövet, mint tiszteletbeli elnök, szintén jelen volt az ülésen, me­lyen Schnapper Miksa olvasta föl az évi jelentést. E szerint 1877-ben 1027 embert segélyezett az egy­let, kik közül 180 magyar volt. Az egylet jelenlegi vagyona 24,407 frank. Az új választmány ugyan­az, mint tavaly, a tagjai a következők: Bolzani János, Bürger, Crufiz ezredes, Goluchovsky gróf, Kohn Ede, dr. Krieshaber, Munkácsy Mihály, dr. Rosenfeld Gyula, báró Schlenger Ágost, dr. Ujfalvy tanár és dr Wertheimer.­­ Borzasztó tűzvész dühöngött e hó 28-dikán Sopron megye Német-Keresztúr községében. Süvöltő szélvész közepett keletkezett a tűz, melynek oka eddig ismeretlen. Mint a „Sopron“ írja három em­berélet esett martalékául a tűznek. Egy öreg 59 éves Heidenreich Terézia nevű asszony, ennek kö­rülbelül 23 éves leánya férjével Kovács Józseffel együtt. A szerencsétlenek megfulladtak, csak a férfi arczán és kezein vannak égési sebek. Össze­sen hét ház égett le, de a rohamosan terjedő tűz­vész következtében több szarvasmarha és sertés megégett. — Gervay Mihály főpostaigazgató Dewez osz­trák postaigazgatóval néhány nap előtt Berlinbe utazott. Ez utazás czélja megbeszélni a posta con­­gressus módozatait, mely május 6-án fog összeülni Párisban.­­— Halálozások. Frecskay János írótársunkat mély szomorúság érte. Részvéttel halljuk, hogy két éves kis gyermeke a múlt éjjel hosszabb szenve­dés után jobblétre szenderült. — Kazár Emil írótársunk pedig szeretett nagyanyját, özvegy Kel­ler Gábornét gyászolja, ki, mint a „Bihar“ írja Nagyváradról, pár hó előtt ment Berettyó-Ujlaluba egészségesebb légkörben üdülést keresni. — De hasztalan, megtört egészsége nem tudott daczolni a halállal. — Sopronban Hanny Károly nyugalmazott alezredes hunyt el e hó 26-dikán. A soproni tár­sadalom egy igen derék és tevékeny tagját, a du­nántúli lóverseny-egyesület pedig lelkes és buzgó titkárát vesztette el benne. Temetése nagy rész­véttel ment végbe. — A sajtóperben, melyet dr. Rátiu és társai indítottak Békési Károly, a „Kelet“ szerkesztője és Csávosi József ellen, s melyben a kolozsvári es­küdtszék fölmentő ítélete ellen vádlók semmiségi panaszt nyújtottak be, a sem­mitőszék a törvény­szék eljárást teljesen jóváhagyta, s így az ítélet érvényre emelkedett.­­ A levelező közönséget a közgazdasági mi­nisztérium értesíti, hogy az argentinéi köztársaság­nak az általános posta-egyesületbe való belépése 1. évi április 1-jére tűzetett ki. Ezen naptól kezdve az argentínai köztársasággal való levélposta-forga­­lomban következő díjak fognak alkalmaztatni: 1) bérmentett levelekért 20 kr, 15 gramonként; 2) bérmentetlen levelekért 30 kr, gramonként; 3) le­velezőlapokért 10 kr, darabonként ; 4) hírlapokért és egyéb keresztkötésű nyomtatványokért 6 kr, 50 grmonként; 5) ajánlási illeték 10 kr darabonként; 6) térti­vevény díja 10 kr. — TJj találmány a lövedékeknél. A woolwichi fegyvergyárban, mint a „Ludovica Akadémia Közlö­nye“ beszéli jelenleg a nagy űrméretű ágyuk löve­dékeinél fenék­dugaszolót alkalmaznak, melynek czélja csupán az, hogy a lövedék gázának kitódu­­lását a belű­r falai és a lövedék között elzárja, a forgási mozgásra befolyása nincsen. Ily réz fenék­­dugaszolót naponkint százat készítenek, leginkább a tengerészeti hadi­hajók, ágyuk és a partvédő lö­­vegek lövedékeihez, kiváltképen a 38 tonnások szá­mára. Az újabb vontcsövű vezágyúk lövedékei is mind ily dizaszolókkal fognak elláttatni. — Vértezett erődművek. A „Gazette de Metz“ márczius havi egyik számában olvassák, hogy ama vértezett erődökön kívül, a­melyek immár Metznél s a Weser torkolatánál — Geersemtinde közelében — léteznek, még több hasonló védművet emelnek Strassburg, Köln és Ingolstadt védelmére. E vérte­zett erődök egészen új rendszer szerint eptiváli sa­vaskészülékek Magdeburghoz közel fekvő Bruckau­­ban, Grusen gyárában készülnek. Németország pél­dájára ez újabb erődítési módot elvben több hatal­masság elfogadta, így Belgium, Ausztria-Magyaror­­szág, Olaszország,­sőt Svájcz is, mely e vértrendszert területén mielőbb érvényesíteni szándékozik. A kí­sérletek, melyeket pár év óta tettek, e találmányt kitűnőnek igazolják. A többi között az egeli sokszög egyik toronyerődére ötszáznál több lövedék esett, a­nélkül, hogy azon a legcsekélyebb sérülés nyoma látszott volna. Színházak és művészet. — A Szigligeti Ede síremléke javára, a nemzeti színház mindhárom művészi osztályának közremű­ködésével, húsvét első ünnepén tartandó nagy mű­­előadás mű­sorozatát a rendező bizottság mai ülé­sében állapította meg végleg. A tervezett programm több tekintetben változást szenvedett oly „közbejött akadályok“ folytán, melyeket a bizottság minden jóakarata mellett sem küzdhetett le; az előadás azonban a végleges műsorozattal is rendkívül érde­kes és nagyszabású lesz. Mint már említettük, há­rom szakaszra fog oszlani. Az első szakasz műso­­rozata a következő : Erkel Ferencz „Báthori Erzsé­bet“ czímü dalművének nyitánya; Arany János „Tengeri hántás“ czimü népies költeménye, melyet Nagy Imre szaval; Népdalok Szigligeti népszínmű­veiből, énekli Odry Lehel. A második szakaszban Szabó Ferencz „Ahasvér Romában“ czimü operá­jának nagy nyitányát előadja a nemzeti színház zenekara s Szigligeti „Perényiné“ czímű színművé­ből az első részt játsza a drámai személyzet. A harmadik szakasz az operáé és balletté. Szinr­e ke­rül a „Hunyady László“ második, fényesen kiállí­tott fölvonása s a harmadik fölvonásból a nász­ünnep, mely alatt a tánczkar a rendes magyar tánczot s a „Dózsa György“ dalműből a híres nagy fegyvertánczot mutatja be. — Ehnn Berta asszony közelebb négyszer lép föl a nemzeti színházban. April 6-dikán kezdi meg vendégszereplését, mint Margaretha „Faust“-ban. Föllép azután „Mignon“-ban „Carmen“-ben s „Romeo és Júliában.“ A négy előadásra igen jutányos ára­kon bérelhetni holnaptól, ápril elsejétől kezdve. — A nemzeti színház műsora e hétre a követ­kező : Holnap „Ármány és szerelem“ új fordítás­ban először, 2-án az „Álarczos-bál“, 3-án „Az ég­ben“ és a „Kis ördög“, 4-én „Fekete dominó“ és „Coppélia“, (kezdete egy negyeddel előbb hét órá­nál,) 5-én „A­ legújabb botrány“ és „Báli köpeny“, 6-án „Faust“, Margit szerepében Ehnn Berta asz­­szonynyal, 7-dikén „Szentivánéji állam“, 8-án „Azok a férfiak.“ — Soldosné Lujza asszony kaposvári vendég­játéka a műkedvelőkkel, mint Kaposvárról írják lapunknak, a művészetnek valódi ünnepe volt. Mi­dőn a megye palotájában fellépett, a zsúfolásig tele nagy teremben a tapsnak és éljenzéseknek alig volt vége-hossza, s két óriás koszorúval tisztelték meg; egyiken „Somogymegye“ felirat, a másikon „A ka­posvári műkedvelő-társaság“, melynek elnöke Roboz, értékes ajándékot nyújtott át egyik felvonás után a művésznő somogyi tisztelői nevében, egy bizottság élén. Játéka alatt szűnni alig akart a lelkesedés, s nincs száma, hányszor hívták, koszorúzták tapsokkal és éljenekkel. A megye előkelőiből, az ékes hölgy­­koszorúból sokan ott ültek a sorokban, kiknek va­lódi élvezetet nyújtottak azok a népdalok, melye­ket ő dalol legszebben az országban. Előadás után a nagy fogadóban nem lehetett az összes közönség­nek helyet kapni, s 400 nál többre lehet tenni azok számát, kik az asztalok körül, oda nem férve, áll­tak. Áldomást ittak: Roboz István lapszerkesztő, a társulat elnöke, Makfalvay Géza ügyvéd, Németh Ignácz polgármester, dr. Andorka Elek, melyeket a lelkesedés óráiban zajos tetszéssel fogadtak. Min­den szem a művésznőn csüggött, ki nyájassága, kedves modora s dalainak emléke által mindenkit lekötve tartott. Az ünnepelt művésznő 30-án búcsú­zott el a székvárostól, hol emléke feledhetetlen ma­rad úgy játéka, mint a jótékony czélnak hozott ál­dozatai által. KÖZGAZDASÁGI KÖZLEMÉNYEK. ÜZLETI HETISZEMLE. Időjárás. A hét elején hideg idő járt, közepén azonban megfordult, s végén egészen enyhe tavaszi napok voltak. Vetésekben mindazáltal kár nem tör­tént, bár innen-onnan panasz érkezik. Ugyanis tudósítást kaptunk egy helyről, mely szerint a repere a márcziusi fagy által szenvedett, hasonlólag a rozs is, míg a búza szerencsésen telelt. Mindenesetre a most következő szép időjárás alatt megtudhatjuk, mennyiben alapos a panasz, hogy következtetést vonhassunk a jövő iránt. Az ország­utak állapota ismét megromlott a gyakori esőzés által, ellenben a Dunán — miután az alvidék is szabaddá tétetett, — épen kedvező kilátás mellett nyílt meg a forgalom, mert a gőzhajózási társulat minden kitelhető törekvését oda irányozta, hogy az alsó partokon felhalmozott árukat f­elmeneszthesse. A lefolyt hétről élénk üzletforgalmat tanúsíthatunk, mely a politikai viszonyok tisztázásával fokozódott mozgalomra fog emelkedni. Gabona csekély mennyiségben szállíttatott fel, a kereslet kész áru iránt csekély volt, ellenben ha­táridőre az üzlet szilárd irányzatot vett általános ár­emelkedés állott be a határidőre alkudott árukra nézve. Búzát gyér kínálat mellett a malmok keres­tek annyira, hogy az ígéret fokozatosan emelke­dett, és az árjegyzés a múlt hetihez képest 30 kv többletet mutat. Mintegy 50,000 méter mázsa heti forgalom mellett, következő a­zárjegyzés: Bánsági 74—78 kg. hectoliterenként 10.90—11.95. Tiszavidéki 74—79 kg. „ 11.25—12.40. Pestvidéki 74—79 kg. „ 11.9.—12.15. Fehérmegyei 74—79 kg. „ 11.15—12.30. Magy. éjszakvidéki 74—77 „ 10.55—1130. Határidőre vett búza emelkedő ár mellett volt forgalomban, tavaszra szállítva 11.10—11.20., szeptember-októberre szállítva 10.67V2—10.70. Rozs jobb keresletnek örvendett, zárjegyzése 10 krral emelkedett 7.75—8. Árpa forgalom hiányában volt, árak változást nem mutatnak ; takarmány árpa 7.40—60 ; égetni való 8.10—8.60; sörfőzdéi 9.40 —10.20. Tengeri hiányzik a piaczon 5 krral na­gyobb ígéret mellett, sőt keresve 7.40—45, május­­júniusban átadandó 7.3­7 72—7.4272­ Zab csekély forgalom mellett szilárd árfolya­mot ért 10 krral magasabb jegyzéssel 6.75—90. Határidőára szintén emelkedett. Tavaszra szállítva 6.70—75, május-júniusra szállítva 6.90—7. Hüvelyes vetemények. A lefolyt héten a forga­lom ismét elégtelen volt, minthogy a csekély fo­gyasztás az üzletet korlátolta. De mindennek da­czára az irányzat szilárd, mert a szállítások gyé­ren történnek. Többnyire bab jött forgalomba, és külföldi czégek számára lett vásárolva. Dunavidéki 10.25— 10.50 frt, jobb minőségű 10.75—11 frt, tarka 9 frt, barna 9—10 frt, törpe 12.50—12.75 frt. Lencse. Nem igen kerestetik. Ára 9—14 frt, stokeraui 20—22 frt. Borsó 11—13 frt, belföldi há­mozott 16 frt, külföldi 23 frt. Köles. A szállítások csekély mérvben történnek, és a forgalom is jelen­téktelen : Ára 7.25—7.50 frt. Köleskása. A forga­lom csökkent, mert Gács- és Morvaország olcsóbb árukat szállít, és e miatt a forgalom csakis bel­földre szorítkozik. Az árak következők : Helybeni 11.75 — 12 frt. Vidéki malmok 11.30—11.50 frttal kinálóak. Mohar. Sűrűn szállittatik, de vételkedv nem mutatkozik . Ára 9.50—10 frt. Bükköny. Kevés jött forgalomba, ára 6— 6.25 frt. Kendermag. Az üzlet igen csökkent, ára 14.25— 15 frt. Lenmag. 14—14.25 frt. Köménymag 40—42 frt. Mák. Szürke 22—23 frt. kék 26—28 frt. Disznózsír. A szükséglet iránti kereslet épp oly jelentéktelen, mint a múlt héten, azonban a sertések árának emelkedése folytán, melyek a disznózsír alacsony árához képest semmi arányban nem állottak, a hentesek jelentékenyebb árakat követeltek, melyeket meg is kaptak. Kész áru : 60—61 frt hordóstól ; április-májusi szállításra : 58—59 frt hordó nélkül. Szalonna: Az igen nyugodt üzlet mellett az árak változatlanok. Vidéki ára jegyezve: 48—49 frt; városi ára: 53—55 frt; füstölt ára: 58—60 forint. Faggyú: A lefolyt héten az üzlet lefolyása valamivel élénkebb volt. Körülbelül 80 méter mázsa nyers áru került eladásra 46 frt 50 krjával 2°/0 levonásával. Magvas áru jegyezve: 50—51 frt. Szilva. A lefolyt héten az üzlet ismét nyu­godt magatartásban folyt le s az árak változatla­nul maradtak. Bosnyák ára kis tételekben­: 39 frt 25 kr, szerb áru 37 frt, 1876-iki bosnyák áru (60 hordó) a múlt hetinél jobb áron 19 frt 75 kron kelt el. Petroleum: Hosszabb idő óta a hozatal ol­csóbb volt Triesztből, mint Brémából, minthogy azonban 10—12 nap óta a rohamosan emelkedő valuta folytán Trieszt is kénytelen volt követelé­seit fölcsigázni, ez a helybeli piaczon sem maradt befolyás nélkül. Jegyzett ár 19 frt készpénzben, 1972 frt áruban 100 kilóként. A készletben való hiány igen érezhetővé vált. Viaszk. Rozsnyói 146—150 frt, bánáti 152— 160 frt. Gubacs. A csekély készletek daczára a vá­sárlás csakis a napi szükségletek fedezetére törté­nik. A gyárosok azzal indokolják tétlenségüket, h°gy gyártmányaikat nem bírják eladni. A vi­déki vásárokon sem mutatkozik élénkség és első­rendű áru 1877. évből 25 írttal adatott el méter­­mázsánkint. Ezen áron alól eladó nem találkozik.. Valenca az ár magassága daczára jobban kereste­tik. A forgalom azonban ezen czikkben is a múlt éviekhez képest igen csökkent. Másodrendű áru 26 72—27­72 forinttal kelt. Szigetáru 1970—20 forint. Gyapjuüzlet (Baumann Tódor czég jelentése.) Az üzlet a lefolyt héten kedvezőbb hangulatnak örvendett, és következő tételek adattak el változat­lan árak mellett. A vételben többnyire külföldi ezé-

Next