Ellenőr, 1879. február (11. évfolyam, 56-107. szám)

1879-02-14 / 80. szám

.­Előfizetési árak: Egész évre . BO frt — kr. Évnegyedre . . 5 frt — kr. Félévre ... I© . — , Egy hónapra . 1 , 80 „ Egyes szám ára 4 krajczár. «Szerkesztési iroda: Budapesten, addor-utcza. 6. szeLirt. Semmit nem letelünk, ha nem tudjuk, kitti jön. — Kéziratok visszaküldéeire nem voltaUrmunk. — Azt« által ttok bérmente» leveleket fogadunk el. (Reggeli­­kiadás. 80. szám. Budapest, péntek, február 14. 1879. fürdetések felvételt a fdadóhhivatalban, Budapesten, nádor-utcza 6. szám (Légh­áy testvérek irodájában). További Havas, Lau­te A Cse. czégnél Páriában (Place de la Bourse Nr. 8) Hirdetésekért járó díj csakis az „Ellenőr* kiadó-hivatala által nyugtázott számla ellenében fizetendő. V f kiadó-hivatal: Budapesten, Bddor-utcza 6. szám. tte vitte entik m­elybetétek ét a lap nélküldvére vonatkozó minden je­xilalát. XI. évfolyamm Az „Ellenőr“ ára: egész évre.....................................20 frt — félévre...........................................10 frt — negyedévre.......................................5 frt — egy hóra.......................................1 frt 80 kr. Az „Ellenőr“-re a­dó bármely nap­jától kezdve előfizethetni. Táviratok:­ Bécs, febr. 13. (Bud. Corr.) Ő felsége ma kinevezte az új osztrák cabinetet. Tagjai a következők: Stremayr elnök és közoktatási miniszter, Taaffe belügyminisz­ter, Preuis pénzügyminiszter, Glaser igaz­ságügyminiszter, Chlumecky kereskedelmi miniszter, Mannsfeld gróf földmivelési mi­niszter, Horst báró honvédelmi miniszter, Zemialkowsky galicziai miniszter. A kineve­zést csak szombaton fogják közzétenni. Taaffe gróf, Innsbruckba utazott. Bécs, febr. 13. (Bud. Cor.) Ő felsége a görög-keleti román egyház püspöki kará­nak és egyházi consistoriumának tizenkét­­tagú küldöttségét ma fogadta. A küldöttség vezetője Román Miron érsek kérvényt nyúj­tott át, és arra kérte ő felségét, hogy a m. k. vallás- és közoktatásügyi miniszter által tervezett azon törvényjavaslatot, mely a magyar nyelvnek a román népiskolákban kötelező tantárgyként való felvételéről szól, ■ egyelőre ne szentesítse. Ő felsége következőleg válaszolt Román beszédére: „Kérelmük tárgyát érett meg­fontolásra fogom méltatni, teljes megnyug­vással adván kifejezést már előre is azon reménynek, hogy kormányomtól szintúgy mint a törvényhozástól is bizonyosan távol áll azon szándék, oly határozatokat életbe léptetni, melyek alapos aggodalmakat okoz­hatnának s képesek volnának megzavarni az ország különféle nemzetiségei közt örvende­tesen fennálló s általam mindenkor óhajtott békét és egyetértést, melynek további ápo­lását önöknek is csak a legmelegebben ajánl­hatom.“ Bécs, febr. 13. ”(Pest, Corr.) Ő felsége ma délben hosszabb kihallgatáson fogadta Tisza kor­mányelnököt, a­ki azután a gyorsvonattal Buda­pestre utazott. Szende és Bedekovich miniszterek még egy ideig Bécsben szándékoznak maradni. Bukarest, febr. 13. Bizonyosnak mondják, hogy a Szilisztria mellett román csapatok által meg­szállott terület felé tetemes orosz haderő van útban. Minthogy a nehézkes közlekedés következtében nem érkezhettek biztos tudósítások, lehetségesnek tartják, hogy ezen csapatmozdulatok összefüggésben állanak azzal, hogy az oroszok kiürítik Ruméliát. Bukarest, febr. 13. Az orosz kormány til­takozó jegyzékére azt válaszolta a román kabinet, hogy a febr. 7-én kibocsátott rendelet pontjai meg­egyeznek a bécsi egészségügyi bizottság határo­zataival, és nemcsak Románia, hanem az egész Európa oltalmára szükségeseknek látszanak. Arra az ellenvetésre, hogy a nevezett rendelet ellenke­zik az áprilisi conventióval, a­melynek értelmében az orosz csapatok szabadon vonulhatnak át Romá­nián, azt válaszolta a bukaresti cabinet, hogy e conventiónak nincs nagyobb ereje, mint azon ke­reskedelmi szerződésnek, a­melyet Ausztria-Ma­­gyarországgal és Németországgal kötött az orosz kormány, és ezek a hatalmak mégis fölfüggesz­tették ezen szerződést, a­meddig veszélyeztetve lesz a közegészűség. Bécs, febr. 13. Bukarestből jelenti ki Poli­tische Correspondenz: Az Arab-tábla megszállásá­nak kérdése korántsem acutus természetű. Románia visszautasítja azt az állítást, hogy ezen erőd meg­szállása sértő az orosz seregre nézve, mert az oro­szok nem tartották megszállva, midőn a románok bevonultak oda. Oroszország legújabban lépést tett a kiegyezésre, a­mennyiben javasolja, hogy a csa­patok vonuljanak vissza két kilométernyire Szilisz­­triától, m­e a berlini szerződést aláíró hatalmak nem d­öntik el ezt a kérdést. Konstantinápoly, február 13. Reuf és Szelami pasák Ruméliába utaztak, hogy az oroszok kitakarodása után szervezzék a török hatóságokat. Midhat pasát hír szerint öt évre nevezte ki a szul­tán Szíria helytartójává. Páris, febr. 13. A senatus Calmont válasz­totta alelnökévé, Leroyer helyébe, a­ki miniszterré lett. A képviselőház a bizottságnak, mely az am­­nestia-törvényjavaslatot tárgyalja, 8 tagja pártolja a kormány javaslatát, három tagja azonban teljes amnestiát kíván. A bonapartisták a bureaukban nyíltan a rad­iálisokkal szavaztak a teljes amnes­­tia mellett. Pozsony, február 13. A West ungarische Grenzbote jelenti: Szapáry pénzügyminiszter egye­lőre visszautasította az Unio­bank, a Bankverein és a Société-Belge ajánlatát a vágvölgyi vasút pénz­ügyeinek lebonyolítását illetőleg. A szerződést köz­vetlenül az Oesterreichische Sparcasséval kötik meg. Berlin, febr. 13. A képviselőházban elfo­­gadhatlannak jelentette ki a kereskedelmi minisz­ter a főpályák megvételét kárhoztató határozati indítványt. Poroszországra nézve csakis az állami vasutak rendszere czélszerű ; a pénzügyi helyzet te­kintettel a magán­vasutak kedvezőtlen helyzetére, nem akadályozhatja a kormányt. Pétervár, febr. 13. A „Golosz“ jelenti Za­­riczinból: A betegek száma szaporodik, a­mióta meglangyult az idő. Pétervár, febr. 13. Lorisz­ Melikoff jelenti e hó 12-kéről. Az asztraháni kormányzó tudósítása szerint tegnap és ma nem betegedett meg senki. Trieszt, feb. 13. „Achillesnek,“ a Konstantiná­polyból ma megérkezett Lloyd-gőzösnek nem en­gedték meg, hogy kirakodjon ; két egészségügyi rendőr a fedélzeten maradt, a postát kiszolgál­­tatták. Budapest, február 13. Az országgyűlési szabaddelvűpárt mai értekez­letét Szontagh Pál elnök megnyitván, Irefort mi­niszter bejelenti, hogy a hivatalos ügyekben távol­levő miniszterelnök a legközelebbi értekezletek egyikén ígéretéhez képest előterjesztést teend a berlini szerződés tárgyában. Ezután felvétetett az 1879-ik évi költségvetés. Szapáry Gyula gróf pénzügyminiszter részletes in­dokolása után hosszabb tárgyalás fejlődött, melyben részt vettek: Baross Gábor, Oronwald Béla, He­gedűs Sándor, Korizmics László, Móricz Pál, Má­­riásy Sándor, Zsilinszky Mihály, Kemény Géza b., Tisza László és Forgách Antal gr. Az értekezlet a költségvetést általánosságban részletes tárgyalás alapjául egyhangúlag elfogadja; a részletes tárgya­lás azon sorrendben fog történni, a­mint az egyes tárc­ák a képviselőházban napirendre kerülnek. Végül Béd­y Tamás közlekedési miniszter György Endre kérdésére válaszolva kijelenti, hogy a tiszai vasút részvényeinek eladása iránt felmerült hírek teljesen alaptalanok. Ezzel az értekezlet vé­get ért. Gróf Szapáry Gyula pénzügyminiszter az osztrák-magyar banknak már kijelölte azon hat várost, a­melyek közül háromban az idén, három­ban pedig a jövő évben fognak bankfiókot föl­állítani. Az osztrák kabinetválságban még most is sze­repet játszik Taaffe gróf. Hírlik, hogy esetleg ő áll a kabinet élére, Singer állítólag kész megmaradni s így az ő állásának betöltése sem okoz nehézséget. A Neue freie Presse valószínűnek tartja, hogy Stremayr veszi át a kabinet vezetését, mint legidő­sebb miniszter és Chlumecky, a­ki nagy ellentállást fejtett ki a kabinet újjáalakítása ellen, hivatalban marad. De eddig semmi sem bizonyos. Abból, hogy Jaaffe elhalasztotta elutazását, azt következtetik, hogy az újjáalakított cabinetben neki is szántak tárczát. A magyar hitelügyek vonatkozásában a Frem­­d­enblattnak következőket írják Budapestről: „Pá­riából azon örvendetes hír érkezett, hogy a Roth­schild ház felhagyott a domaniális kölcsön ellen való opponálással, és ha szükségessé válnék a zálogleveleket a franczia piac­on kibocsátani, ez ellen nem szándékozik többé fellépni. Ez eshető­ségre azonban nem sok kilátás van egyelőre, mi­után a hitelintézeti csoport néhány nap óta na­gyobb tömegű aranyjáradékot képes elhelyezni, úgy­hogy lehetséges, miszerint még egy ideig, ta­lán a nyárig is vártak a záloglevelek kibocsátásá­val. A­mi a magyar állambavételeket illeti, azok befolyása januárban, hallomás prorint minden vá­rakozást túlhaladt, s a múlt évi január bevételét másfél millióval múlja felül. Ennek következté­ben azt remélik, hogy a deficit nem is lesz na­gyobb, mint mennyire előirányoztatott, a­mely fel­tevés a járadék kibocsátásnál is figyelmet ér­demel.“ Londonból jelentik, hogy az angol kormány jegyzéket intézett a pétervári kabinethez, a­mely­ben helyesli a román kormánynak az Arab-tábla kérdésében elfoglalt álláspontját, mert megegyezik a berlini szerződés és határrendező bizottság ha­tározatával. Belgrádból jelenti a Neue freie Presse. Köz­vetlenül Csernojeffnek Nisbe való megérkezése után, több főrangú orosz táborkari tiszt jött oda Szófiá­ból. Néhány nap múlva négy bosnyák agát is, a­kik mint menekültek Kragujeváczban tartózkodtak, Nisbe rendeltek. Fontos tanácskozásokat tartottak, a­melyekben a négy aga és a novibazári szand­­sábból érkezett több török is részt vett. A lugela folyó melletti vereségről jelenti a Neues Wiener Abendblatt Londonból. Az angolok vesztesége halottakban és hiányzókban egy ezre­des, két őrnagy, nyolcz százados és 38 alantas tiszt, egy törzskari orvos és 573 közlegény, a­kik közül csak 38 volt benszülött. A kafferek az em­lített tárgyakon kívül 250,000 Henry-Martini töl­tényt, 60,000 font conservet és más élelmi­szert és a hadi pénztárt ejtették zsákmányul, a­melyben 3500 font sterling volt. Cap-townból jelentik, hogy Pondolandban (Natal tartományban) a benszülött lakosság fellá­zadt a brit hatóságok ellen. Ixopot már megtámad­ták a kafferek és csak sok veszteséggel járó küz­delemben sikerült visszaverni a támadókat. Wal­ker, az önkénytes lovas vadászok parancsnoka elesett. Szetiveje főserege Maritzburg felé tart. A Durnfort-öbölben horgonyzó két corvettre lődöztek a szárazföldről, úgy hogy ezek kénytelenek voltak régi állomásokra a Simons-öbölbe vonulni. Az orosz-török békeszerződés. Az orosz-török külön béke­szerződés a követ­kező 12 pontból áll: 1. A két ország közt helyreáll a béke és a barátságos viszony. 2. A san­ stefanói szerződés azon pontjai, a­melyeket nem változtatott meg a berlini szerződés, érvényesek maradnak. 3. A san stefanói szerződés végrehajtására nézve a következőkben egyeztek meg a szerződő felek : 4. Az átengedett terület értékének levonása után 802 500.000 frankban állapítják meg a hadi­kárpótlást. A fizetés módját az orosz czár és a szultán közt később kötendő szerződés fogja rendezni. 5. Az orosz kormány és a porta rendelkezni fognak a törökországi orosz alattvalók kárpótlá­sára nézve, a­kik kárt szenvedtek a háború ide­jében. Ezen kárpótlás főösszege nem lehet több 26.750.000 franknál. Az orosz alattvalók a legkö­zelebbi 12 hónap alatt bejelenthetik követeléseiket, ezen idő leteltével nem fogadtatnak el. 6. A török foglyoknak élelmezéséért a berlini szerződés aláírásáig járó költségeket bizottság fogja megállapítani. E kárpótlás 21 részletben, minden negyedik hónap végén, fizetendő, azon összeg le­vonásával, a­melyet az orosz foglyok okoztak a portának. 7. Az Oroszország részére átengedett területek lakói választhatnak maguk számára nemzetiséget. Azok, a­kik Törökországba akarnak vándorolni, Budapest, február 13. A német császár szólt a német nem­zet képviselőihez. Hosszú idő múlt el azon idő óta, midőn az orgyilkos kéz a tiszte­letreméltó agg uralkodóban, a német állam­eszmét akarta sújtani, s midőn e véres je­lenet után egész elkeseredéssel kitört az állam és a socialismus közötti harcz, s mégis azon setét fellegek árnya borult a tegnapi ünnepélyes jelenetre, melyek a múlt évben tornyosodtak fel Németország lát­határára. A nemzet képviselői hangos üdvkiáltá­­sokkal fogadták a közéjük lépő uralkodót, s a királyi palota fehér termében mégis nyomasztó volt a légkör; a kedélyekre ön­­súlylyal nehezedett a németországi politi­kai helyzet atmosphaerája. Nem a külügyi, hanem a belpolitikai helyzeté. A császár trónbeszéde bü tükre volt e helyzetnek. A külügyeket csak futólag, s a szokott conventional szólamokban érin­tette, de annál részletesebben foglalkozott a belügyi kérdésekkel. Európa legelső ka­tonai állama, melynek uralkodója sokkal nagyobb joggal mondhatná el, mint III. Napóleon, hogy tudta és akarata nélkül egy ágyú sem sülhet el Európában, a külügyi politika verseny terén mindinkább veszteni kezd jelentőségéből. A világ nem lesi már lélekzetfojtva a szót a német csá­szár ajkairól, nem kutatja egy trónbeszéd semmit,­mondó frázisainak hátterében a né­pek sorsát intéző végzet ujjat. Ha Németország némileg lesülyedt azon magas polczról, hova bámulatos katonai si­kerei rohamosan felemelték, ezt egyedül bel­­ügyei züllöttségének tulajdoníthatja. A német hadsereg határait, nem tépte meg, dúló csa­tákban, ellenség. A berlini kormány egy in­tésére másfélmillió szurony hagyja el hüve­lyét. Németország, mint katonai hatalom, ma is rengeteg coloss, de ez óriás egyik karját bilincsekbe verték a belviszályok. A socialismus elleni küzdelem bénítja meg Né­metországot. E küzdelem csatazaja viszhangzik a né­met császár tegnapi trónbeszédében is. A socialismus elleni harcz tehát folyni fog ezután is, daczot dacz, fegyvert fegyver el­len szegezve ! Az eddigi repressiv rendsza­bályok vasabroncsa, mely a német nemzet testére feszülve korlátozza ennek szabad moz­gását, nem fog tágulni. Sőt szorosabbra akarja azt kovácsolni a birodalmi kormány, mert a császár további rendszabályokat is kilátásba helyez. A szájkosár-törvényt a bi­rodalmi gyűlés elé terjeszti s ezzel új har­­czot provokál a birodalmi kormány. Oly har­­czot, mely — bár a javaslat szövegét eny­hébbé tették a módosítások — mozgásba fogja hozni a német társadalom minden ré­tegét. Midőn azonban a császár ekként prokla­­málja az államellenes üzelmek elleni harcz folytatását, oly rendszabályokat is kilátásba helyez, melyek hivatva volnának arra, hogy a bajt gyökerében támadják meg. A socia­lizmus legfőbb tápját a német közgazdasági viszonyok züllöttségéből meríti. E viszonyo­kon akar segíteni a német kormány, s mi­dőn ezt teszi, rálép azon útra, melyen he­lyes eszközök alkalmazása által, valóban czéljára juthat. Az erőszakos rendszabályok rendesen csak elmérgesítik a bajt, míg a baj okainak elhárítására irányuló törekvést sok esetben siker koronázza. A német kor­mány mind a két eszközt akarja alkal­mazni : az erőszakot és eszélyt. Az elsőt a repressiv rendszabályok fentartása és kiegé­szítése, a másodikat a közgazdasági állapot javítása által. De miként akarja ez utóbbi czélt megvalósítani? Az 1865 előtti köz­­gazdasági politika, tehát a védvám elveihez való visszatérés által. Nem vagyok képes felfedezni — mondja a császár — hogy vámpolitikánk ez elveitől való eltérés va­lami sikert eredményzett volna. Németország tehát a szabad kereske­delmi szárnypróbálgatás után, duzzadt vi­torlákkal tér vissza a védvámos eszmék poshadt vizeire. Ami a politikában a libe­­ralizmus, az a közgazdaság terén a szabad kereskedelem. Ami a politikában reactió, az a közgazdaságban a védvám. Németország a politikai reactióval a gazdasági reactiót készül párosítani. E két reactió együtt, vagy egyenként képes-e megmenteni Né­metországot belső válságainak veszélyeitől? Részünkről nem hiszszük. A berlini szerződés felemlítése termé­szetesen nem maradhatott ki a német trón­beszédből. Vilmos császár foglalkozik e szerződéssel két helyen is; úgy említi azt fel, mint a török birodalom nyugalmának és az európai békének biztosítékát s hogy e szerződés a hatalmak egymás közt való békés viszonyát megszilárdította. Fényesebb elégtételt nem nyerhetett e sokat rágalma­zott szerződés, mint nyert Vilmos császár­tól. Ráfogták, hogy a török birodalmat meg­semmisítette s a német császár azt mondja: e birodalom nyugalmát biztosította. Rágal­mazták, hogy elvetette az európai háború magvait, feldúlta a hatalmak közti barát­ságos viszonyt, s a német császár azt mondja: biztosította Európa békéjét, a hatalmak ba­rátságos viszonyát megszilárdította. S a német császárnak igaza van. Az események igazságot szolgáltattak e béke­okmánynak. Oroszország talpa alatt fogy a Balkán-félsziget földje. Európa akarata, há­ború nélkül érvényesül. S tán és ez volt oka, hogy a német császár nem tartotta szükségesnek hangsúlyozni a berlini szerző­dés teljesítését, ami különösen jellemezte az osztrák-magyar és az angol trónbeszé­deket. De amily futólagosan bánik el Vilmos császár a külpolitikával, és oly behatólag cultiválja Németországnak monarchiánkkal való barátságos viszonyát. Ezt a viszonyt szorosabbra­ fűzte azon egyezmény, mely a prágai béke 5. pontjának Schleswig északi kerületeire vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezte. Vilmos császár e tényt kellő hangsúlyozzással adja tudtára a német nem­zetnek, s megígéri a szerződésnek a biro­dalmi gyűlés elé való terjesztését. Mi részünkről is szívesen üdvözöljük azon tényt, mely a monarchiánk és Német­ország közt fenálló barátságos viszonyt szo­rosabbra fűzte. Észak-nyugati határainkon szükségünk van egy barátságos Németor­szágra,­­mig komoly fenyegetést képezne "arj0To a ha­zámkor). ocrgi izámrunkban ellenséges Németország. A német egységnek feltétlen hívei vagyunk. Rokonszenvezünk azon német nemzettel, mely a civilisatió­­nak nagy szolgálatokat tett, s mely óriási erőfeszítések árán kivívta egységét, egysé­ges államiságát. De aggódva látjuk, hogy e nagy nép keblében belső egyenetlenség dúl, s hogy a reactió döntögeti áldatlan kezével azt, mit a nemzet épített. Rokonszenvünk ez áldatlan harczban, a liberalizmus tábo­rában van. A reactiót gyűlöljük, jelenkezzék bármily alakban, lépjen fel a világ bárme­lyik zugában. Annál inkább fájlaljuk tehát, hogy Európa egyik vezérállama tűzi ki a reactió lobogóját, s veri bilincsbe a sza­­badelvűséget. De ha a küzdelem oly fordulatot venne, hogy a német egység kerülne kocz­­kára, ha a német egységnek vassal és vér­rel összeragasztott szobra alatt inogna meg a talaj, Európa­i Monarchiánk legfőbb ér­dekeinek nevében foglalnánk állást a ve­szélyeztetett német egység mellett. Monarchiánknak szüksége van az egy­séges Németországra. Egy darabjaira hul­lott Németország felidézné a régi versen­gést, s a régi hagyományokat, melyek se­hogy sem illenének bele a modern Európa keretébe s nem felelnének meg monarchiánk érdekeinek. És azért óhajtjuk, hogy az a küzde­lem, melynek folytatását ígéri meg a német császár, ne vezessen ez eredményre, hanem Németország szerencsésen élje át belső vál­ságának e szomorú napjait, s belsőleg meg­szilárdulva foglalhassa el azon helyet, melyet számára a civilisátió és az emberiség ér­dekei kijelölnek. népgyű­lési határozatok, és a kormánynak nem a képviselőházi többség, hanem az ottani kissebbség által kellene magát maradásra vagy elmenetelre bi­­ratni. A­mi ezen eredeti fogalmak ellenzéki láng­eszeit megzavarta, illetőleg dühbe hozta, az Csak az angol példa volt, mely szerint Disraely első minisz­tériuma jó ideig kezelte a hatalmat, noha nem volt többsége az alsóházban, és kezelte pedig azért, mert a whigek nem tudtak, vagy nem akartak kabinetet alakítani, noha látszólagos többség­gel rendelkeztek. Ezen példából, ugyanis, azt a következtetést vonták ki a mi ellenzékeink egye­sültjei és nem egyesültjei, hogy „Tisza“ elha­tározta magát a hatalomhoz ragaszkodni még azon esetben is, ha a képviselőház többsége egy olyan fontos szavazásnál, melynek tárgya kabinetkérdést szokott képezni, ellene nyilatkoznék. Legyen meg­nyugtatva az ellenzék. Az angol példából csak annyi a tanulság, hogy egy minoritásra jutott kor­mány is állhat fenn, huzamos időn át, a par­­lamentarizmus mintaországában is, de csak olyan ellenzéki többséggel szemben, a­melynek vezérei, miután egy új kabinet alakítására felhívást nyer­tek , de ennek megfelelni nem bírtak, félre­tesznek minden factiosus modort a létező kor­mány irányában. Nálunk, a mi ellenzékeink állam­­férfiainak ismeretes természetével, az angol példa nem fordítható magyarra. Mert bár a kabinet al­kotásra nem vállalkozni nálunk is voltak vezér­egyéniségek , de arra, hogy annak irányában a kitől a hatalmat átvenni hiányzott bennük az ön­bizalom, ne viseljék magukat factiosus modorban: „olyan nincs“ a mi képviselőházunk „egyesült“ és „pártkivt­li“ ellenzékében. Az angol példából levont és fennebb érintett következtetés tehát nem áll s csak oppositionális koholmány a felette kiönthető méreg kedvéért. Én részemről meggyőződve va­gyok, hogy Tisza Kálmán kormányelnök úr tisz­tában van magával az állására vonatkozó par­lamentáris kötelességének mindkét részére vo­natkozólag. Nem szökik meg a kormányzástól a ba­jok, kellemetlenségek, szidalmak, rágalmak és csel­­szövények miatt, hanem megállja helyét férfiasan, mindaddig míg a képviselőházban többség van kabi­netjének fenntartására a döntő kérdéseknél. De más részről egy perczig sem késnék lemondásának ő­felsége elé terjesztésével, mihelyt egy döntő kérdés­ben az ellenzék jutna többségre, ha csak egy szavazattal is. A kisebbségi kormány miatti előleges dühöngése­ket tehát meggazdálkodhatja magának az ellenzék, mert abból utólagosan sem lesz semmi. Lehet egyéb, a­mi felett aztán nem csodálkoznám, ha sokaknál idézne elő fogcsikorgatást. Jöhet a kép­viselőház feloszlatása. Sőt ezt bizonyosnak is hi­szem, mihelyt a jelenlegi kormányt, egy kabi­netkérdésben nem támogatná többség. Szerintem csak az a kérdés, hogy ki fogja feloszlatni e há­zat ? mert ha ez a kabinet nem tud megélni benne, szeretném tudni, hogy melyik ámíthatná magát ked­da az ellenzékek vezérei egy újabb krízis esetéb­en sem „vállalkozván“ a hatalom átvételére, ismét a mostani kormány­elnökre biza­nék a minis­z­tereim megalakítása — maga Tisza Kálmán sem kerül­hetné ki a parlament feloszlatását és az új válasz­tások elrendelését. Mennyivel kevésbé kerülhetné ki azt más kormányelnök, annak kiszámítását azokra bízom, a­kik tudják, hogy a jelenlegi min­denféle ellenzék soraiból hányan lennének minis­­zeriálisokká vezéreik szép szemeiért; s hogy a mostani kormánypártból hányan nem követnék Tisza Kálmánt az oppositióba, édes örömest. A summa summarum egyértelmű lenne, minden esetben, a Ház feloszlatásának kikerülhettem Bégével, akár ki lenne az új kabinet feje. Mert az olyan házban, hol mindegyre új tö­redékek és vezérek állnak elő a­nélkül, hogy ezek közül akármelyik iránt is meg­volna a kellő biza­lom és támogatás biztonsága , egy új krízissel nem az egyesítés hanem a bomlasztás elemei fejlődnek. Egészséges különválást, két nagy pártban csak al átalános választásoktól remélhetne az új kormány, (akár kinek főnöksége alatt is) mert tán a nemzet­nek lenne gondja elvégre arra is, hogy a kiismert vakondokoktól, denevérektől, fondorkodóktól, spe­­culánsoktól, de sertoroktól megisztatsa a magyar Parlamentarismus pártéletét, mely most gyakran kelt undort mindazokban, a­kik nem tartanak szemeik előtt egyebet, mint hazájuk javát, három évi határidőt nyernek birtokaik eladására. Ha az alatt az idő alatt nem vándorolnak ki, orosz alattvalókká lesznek. 8. A szerződő felek kötelezik magukat, hogy azokat, akik a háború idejében az ellenfél szolgá­latában állottak, nem helyezik vád alá, sőt ellen­kezőleg kegyelmet adnak nekik. 9. A ruméliai legújabb események miatt elfo­­gultak Vagy elítéltek kegyel­met nyernek. 10. Mindazon szerződések és conventiók, a­melyek a bábom következtében föl voltak füg­gesztve, ismét érvénybe lépnek. 11. A porta kötelezi magát, hogy az orosz alattvalók javára kimondott ítéleteket végrehajtatja. 12. A jelen szerződés ratificatiója 14 nap le­forgása alatt fog megtörténni. Ez óvás. Az Ellenőr minapi egyik száma figyelmeztette az ellenzéket­, hogy az a tizennégy szavazatnyi kormánytöbbség nem mondható ugyan valami ör­vendetes fordulatnak a szabadelvű pártra nézve, de utoljára is nagyobb, mint ama két szavazatnyi, melylyel Belgium liberális kabinetje két évig intézte az állam ügyeit, sőt nagyobb azon egy szavazat­nyinál is, melynek általa a versaillesi képviselő­házban a monarchia és respublica közti választás nem épen lényegtelen kérdése lett megoldva. Ezen utóbbi példához feljegyezhette volna az Ellenőr még a jelentékeny tényt is, miszerint a kissebbség­­ben csak egy szavazattal maradt monarchista tör­vényhozóknak — noha övék volt úgy a senatus többsége, mint a tábornagy Mac-Mahon elnöksége — nem jutott eszükbe a kiszámíthatatlan horderejű és őket illetőleg valóban végzetes határozatra vonat­kozó bárminemű tiltakozással vagy követeléssel állam­ elé. Egyébiránt utalhatott volna az Ellenőr azon honi esetekre is, midőn a „volt deákpárt“ kormányain is megesett a tizenhárom szavazatnyi többség, nem egy­szer anélkül, hogy lemondásukat követelte volna a „volt balközép.“ Mindezen példák azonban nem za­varják meg a mi kedves ellenzékieskedőink legújabb elméleteit a parlamentarizmus követelményeiről. Sze­­rintük nem az általános választások nyilvánítják a nemzet akaratát, hanem a hatósági körlevelek és Krízis. Bácskából, febr. 10-én. Mintha csak elvesztette volna minden alkot­mányos érzékét a magyar oppositió : ez idő szerint az osztrák járszalag után indul. A­mint Ausztriá­ban mindinkább jobban zilálódnak az alkotmányos viszonyok, a mi oppositiónk is hő majmolója lesz a lajtbántali oppositiónak és azt hiszi, igyen adja érettségét magyar politikai fölényének. No már ennyire nem hittük a politikai érzék sülyedését Magyarországban, tekintve a parliamenti szcenákat is; de nem is képzeltük, hogy ily áron bármely oppositió Magyarországon kormányra kí­vánjon jutni. És mégis megtörtént. Ők Tisza kormányá­nak pereatot mondanak nem azért, hogy valami jobbal jöhetnének elő a budget kérdésében, hanem mivel az ő helyére kívánnak jutni, s ezt minden jelből látják, anticipálják is maguknak holmi minisz­teri tiszták célportálásával. Ugyanis­ azt mondja a „Pesti Napló“ : nem soká fogja már viselni az ország a Tisza kormány jármát“. Hát miért? Mivel csak 14 szavazattal támogatták őt a kölcsön kérdésében. De hát a mindenelvű oppositió­­ nem volt-e együtt mind? s a kormánypártiak együtt vanának-e mindannyian? Bizony nevetség ebből capitálist és lármát csinálni. Hanem persze a közvéleménynek szeretünk port hinteni a szemébe s azt mondják: ime lássá­tok, már a kormány vacillá! , mert saját lapjai saj­nálkoznak a gyönge eredményen. Miből ismét capi­tálist csináltak az ellenzéki lapok. Sajnálkoznak igen a gyönge és nem férfias kötelességérzet fölött, melyet az illető országos kép­viselők kétes elmaradásukkal tanúsítanak, hanem az ügy igazsága fölött önmagában pironkodik az oppo­sitió , mert ő sem cselekednék a jelen körülmények között máskép. Hát hol van a jobb programm s a jobb eljá­rás a jelen situátiók közt ? midőn az új teendő

Next