Ellenőr, 1879. február (11. évfolyam, 56-107. szám)

1879-02-23 / 97. szám

Jillefizetési árak: Egész évre . 10 írt — kr. Évnegyedre . . 5 frt — kr. Félévre • . . 1© . — „ Egy hónapra . 1 „ SO » Egyes szám ára­­dk krajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utcza 6. szám. Semmit sem kikelünk, ha nem tudjuk, kitű­­­tni. — Kéziratok visszaküldésére nem vollalkmmi. — Poéta által ttok bérmentes leveleket fogadunk el. (Reggeli­­kiadás, fürdetések felvétele a kiadóh­ivatalban: Budapesten, nádor­ utcza 6. szám (Légrády testvérek irodájában). További Havas, Lafite és Cse­ czegnél Parisban (Place de la Bourse Nr. 8) Hirdetésekért járó dij csakis az „Ellenőr“ kiadó-hivatala által nyugtázott számla ellenében fizetendő. ^Kiadó-hivatal,­­Budapesten, nádor-utcza 6. szám. Ide intékendek em előfizetések és a lap szétküldésére vo­natkozi minden felszólalá». 97. szám. Budapest, vasárnap, február 23. 1879. XI. évfolyam. Figyelmeztetjük azon tisztelt előfi­zetőinket, kiknek előfizetése február hó végével lejár, hogy azt mielőbb meg­újítani szíveskedjenek, nehogy a lap vételében késedelmet tapasztaljanak. Az „Ellenőr“ ára: egész évre....................................20 frt — félévre.........................................10 frt — negyedévre......................................5 frt — egy hóra......................................1 f­t 80 kr. Az „Ellenőrbre a bő bármely nap­jától kezdve előfizethetni. Budapest, február 22. Arab-táblát­ kiürítették a románok. Az officiosus Eastern budget már el is intézi az orosz-román viszályt, minthogy Oroszor­szág nem alkalmaz visszatolást Románia el­len, és kijelentette, hogy nem akar eléje vágni a hatalmak ítéletének. A hatalmak pedig mindnyájan megállapodtak, hogy a konstan­tinápolyi nagykövetek vizsgálják meg a ha­tárrendező bizottság határozatát. De az még nem bizonyos, hogy a nagy­követek értekekezlete összhangzó határoza­tot fog hozni, a­mely kedvező lesz Romá­niára nézve és a­melybe Lobanoff is bele­egyezik. Legalább nem erre vall Arab-tábla kiürítésének módja. A szilisztriai orosz parancs­nok ugyanis tudatta szerdán Angelescu ezre­dessel, hogy 24 óra alatt ki kell ürítenie az erő­döt, mert különben fegyveres erővel fog kive­zetni. Angelescu nem akart megmozdulni, mert nem kapott arra utasítást. Csütör­tökön tehát hadi állást foglalt a szilisztriai orosz hadosztály Arab-Tábla előtt. Állítólag ekkor érkezett meg Angelescu utasítása Bukarestből, hogy ürítse ki az erődöt. Ebből bizony könnyen azt lehetne kimagyarázni, hogy a román kormány az erőszaknak en­gedett, a­mit már az erőd megszállása óta hirdetett. A magyar rente eladása — mint a „Pest. Corr“ jó forrásból értesül — mindinkább kielégí­tővé válik, úgy, hogy bizonyossággal várják, hogy a régibb rente-czimek február végével el lesznek helyezve és hogy az új czimek eladása márczius elejével kezdetét fogja vehetni. A magyar pénzügyi adminisztráció el van határozva, az európai pénz­­piac­ ezen kedvező dispositióját felhasználni és az új kölcsöntörvény alapján fedezendő pénz­szükségle­tet további rente-eladás útján beszerezni. Sándor czár válaszolt Grévy levelére, melyben tudatta a köztársaság elnökévé való megválasztatá­sit. A czár a legőszintébb és­ legszívesebb szavak­ban kíván Francziaországnak jólétet és dicsőséget, és elmondja, hogy legmelegebb óhajtása föntartani e két ország jó viszonyát Távi­rátok. Bécs, febr. 22. Konstantinápolyból je­lenti a Politische Correspondenz. Sztolipin tábornok értesítette a keleti-ruméliai bizott­ságot, hogy értesülése szerint sok helyen készülnek a csirpánihoz hasonló tünteté­sekre. Egyszersmind tudatta a bizottsággal, hogy elnyomásukra megtette a kellő intéz­kedéseket. Pétervár, febr. 22. Totleben tábornok jelenti: Az orosz csapatok 18-án megkezdet­ték a Drinápoly környékén levő hadállások kiürítését. A török csapatok megszállották Viszát, Luleburgaszt és Airabolt, a­melye­ket legelőször ürítettek ki az orosz csapa­tok. A rész után és a folyók kiöntése miatt lassan mozog a train. Bécs, febr. 22. Bukarestből jelenti a Poe­tische C­orrespondenz . A románok kiürítették Arab­­iáb­át. Ámbár az orosz kormány eddig nem nyilat­kozott, hogy nem fogja megszállani ezen erődöt, de Bukarestben remé­lik, hogy a végleges eldöntésig semleges területnek fogja tekinteni az orosz kor­mány Arab-táblát. Dolgoruky herczeget nagy lelkesedéssel fogad­ták Tirnovában; a bolgár miliczia a nemzetgyűlés­ben katonai tisztelgésben részesítette. Tirnova, febr. 22. Dondukoff herczeg ma id érkeze­t a bolgár nemzetgyűlés megnyitására. Bécs, febr. 22. Konstantinápolyból jel­ezi a Politische Correspondenz . A porta ismét tanácsko­zik a Muktár pasához Prevezába küldendő utasítá­sok fölö­­. Néhány napja több szerbet fogtak el azon gyanú miat, hogy ö­­mesküvést sújtanak a török állam biztossága ellen, de Krsztics köz­benjárására Szabadon bocsátották őket. A tö­rök egészségügyi tanács körlevelet intézett a Földközi tenger partján fekvő államokhoz ne­vezetesen az egyiptomi kormányhoz, a­mely­ben a legkielégítőbbeknek mondja a törökországi egészségi viszonyokat, fölsorolja az Oroszország ellen tett rendszabályokat és fölszólal a Törökor­szág ellen életbe léptetett intézkedések ellen. Dublin, febr. 22. Erzsébet királyné szeren­csésen ide érkezett. Ámbár incognito utazik, a ki­kötőben nagy néptömeg várta és éljenzéssel fo­gadta. Ő felsége folytatta útját Kolcockba. Útköz­ben is lelkesedéssel és diadalkapukkal fogadta a vidéki lakosság. Bécs, febr. 22. Beast gróf a jövő héten ide érkezik Párisból. A tábornoki enquéte-bizottságot elnapolták, a delegációk ülésezésének bezárása után ismét össze fogják hívni. Bécs, febr. 22. A berlini szerződés ellensé­gei elfogadták a tizenhármas bizottság által előter­jesztett indítványt, a­melyet közölni fognak az al­kotm­­­nyha képviselőkkel aláírás végett. Bécs, febr. 22. A képviselőházbóll Kerbst, Giskra és Walterskirchen lemondottak delegálási mandátumukról. Gomperz referál néhány osztrák c­ég kérvényéről, a­melyek 10.000 frt subventiót kérnek, hogy a sidney-i kiállításban részt vehesse­nek ; a kérvényt megvizsgálás végett a kormány­hoz utasítják. Schönerer referál a telekkönyvi no­velláról és ajánlja elfogadását, egyszersmind hatá­rozati javaslatot terjeszt elő, melyben sürgeti a takarékoskodást. Javorsky és Fuchs (Slézia) meg­támadják a novellát és a napirendre való áttérést indítványozzák. Grocholski nem fogadja el a ja­vaslatot, mert zavart okoz, és a felszólamlási ha­táridők is rövidek. Tinti hangsúlyozza, hogy a sok hallgatás után sietni kell a rendezéssel. Schönerer végbeszéde után a ház elveti a napirendre való áttérést és belebocsátkozik a a részletes vitába, és ekkor bezárják az ülést. Preuis válaszol Rydzow­­ski interpellációjára a wieliczkai sóbánya elöntését illetőleg. A miniszter azt mondja, hogy senkire sem bizonyítható be a mulasztás és a bányában nem szakadt félbe a munka. Zschock interpellálja a kor­mányt, hogy kívánatos lenne vámszerződést kötni Szerbiával, és Boszniát és Herczegovinát is bele­vonni abba az egyezségbe. Bécs, febr. 22. A pápa ma 1000 katholikus hírlapírót fogadott. Monsignori Tripepi fölolvasta a pápához intézett föliratot. A pápa szükségesnek mondotta válaszában, hogy a katholikus sajtó küzd­jön azon sajtó ellenében, a­mely megmérgezi a társadalmat, de a beszédben való mérsékletet is ajánlotta; hangsúlyozta annak szükségességét, hogy bizonyítsák be, hogy a pápának vissza kell nyernie világi fejedelemségét, a­mely nem volt aka­dálya a népes jólétének, sőt Olaszország üdvére szolgált. Ezután átnyújtották a hírlapok a péter­­filléreket. Prága, febr. 22. Dr. Schmeykal a Savigny­­ünnepélyen beszédet mondott, melyben utalt az egyetemi tanulók olvasó egyletének gyűlésén tör­téntekre, hangsúlyozta, hogy a nemzeti érzület nincs ellentétben az osztrák állami tudattal. Dr. Lipen fölköszöntőt mondott a császárra. Roppant örömzaj mellett a zene eljátszotta, a tanú­­k pedig elénekelték a céphymnuszt. Róma, febr. 22. Depretis fogadta a török sorsjegyek olaszországi birtokosainak küldöttségét, és megígérte, hogy a porta olaszországi hitelezői­nek jogait nemcsak Konstantinápolyban fogja vé­delmezni, hanem a berlini szerződést aláírt hatal­mak előtt is. Versailles febr. 22. A képviselőhöz elfo­gadta azon törvényjavaslatot, a­melynek értelmé­ben az osztrák-magyar és franczia forgalomban az 1866. szerződés vámtételei fognak alkalmaztatni bizonyos árukra. Legközelebb hivatalosan közük Potbuay, Chanzy és Teisserence de Bort kinevez­­tetését londoni, pátervári, illetőleg bécsi nagykö­vetté. Páris, febr. 22. A mai baisse oka az 5°/0 járadék convertálásáról terjesztett volt. A költség­vetési bizottság ma történt megválasztása alkalmá­val a képviselőház valamennyi bureauja kedvező­ig nyilatkozott a convertálásról, és a kormányra bízták a kedvező időpont megválasztását. Az am­­nestia-javaslatot ma terjesztették a senatusban és a senatus sürgősnek jelen­ette ki. Páris, febr. 22. Azon aggodalom következ­tében, hogy Germain lesz a költségvetési bizottság elnöke, az 5°/o járadék árfolyama hanyatlott. Berlin, febr. 22. A birodalmi gyűlés elfo­gadta az osztrák-magyar kereskedelmi szerződés minden pontját. Delbrück kijelentette, h­ogy ő szí­vesen lemond nézeteiről, ha ellenkeznek az ország érdekeivel, sőt Bismarck herczegtől is elválik, ha szük­séges. A franczia kereskedelmi szerződés megkötésében nem szerepelt politikai tekintet; ez betöltötte fel­adatát, ha minél kisebb vámtételek mellett a le­hető legnagyobb jövedelmet hozott. A német vám­politika nem felelős a közgazdasági szükségért, mert ez most egyaránt uralkodik a szabadkeres­kedő és véd vámos országokban. Bicow miniszter kijelentette, hogy nem valószínű, Francziaország­­gal megegyezhetnek a szerződéses tarifában. Hof­­mann min­szter kinyilatkoztatta, hogy ezentúl nem szednek átmeneti vámokat. Bécs, febr. 22. A Politische Correspondenz írja: Bicsindeki professor jelenti Zariczinból. Az orvosok bzottsága három csoportra oszlott. Az egyik Vetlyankába megy, a másik, a melynek az ausztriai küldöttek is tagjai, a Volga jobb partján fekvő helységekbe, a harmadik végre, melynek a magyar­országi küldöttek is tagjai, a Volga belpartján fekvő helységekbe. A három csapat Zamjanoffszkájában fog találkozni, a­hal tíz napig tartó felügyelet alá vettetnek az oroszok. Bécs, febr. 22. A Wiener Zeitung miniszteri rendeletet közöl, a­melynek értelmében a Bulgáriá­ból jövő utasok kimutatni kötelesek, hogy 20 nap óta az epidémiától ment területen tartózkodtak. Pétervár, febr. 22. Lorisz­ Melikoff jelenti Zariczinból. Asztrahán kormányzóságban, a buke­­jevi kerületekben és a többi inficiált helységekben nem fordult elő újabb betegedési eset, régebben megbetegedett sincs, és pestisben sem halt meg senki. Az orvosi tanács határozata alpján tegnap megszüntették Prsibinszki falu vesztegzárát, továbbá Nisolszje és Sztariczkoje vesztegzárának megszün­tetését is elen­delék. A többi helyeken is megszűn­te­­k lassankint a vesz­egzárat, a­hol a meghatá­rozó­­ vesztegzári határidő letelik. Az általános vesztegzárt azonban fenntarják, ezenkívül Prisi­­binszky, N­kolszkoje és Sztariczkoje helységekben az inficiál házak ezután is vesztegzár alatt marad­nak azon bizottság megérkezéséig, a­mely meg fogja becsülni a tűz által elpusztítandó házakat. A kabuli orosz missióról. Annak idejében nagy zajt ütött az orosz kor­mány képmutatása, hogy megígérte a kabuli missió haza­hívását, de az mégis ott maradt. E tárgyra vonatkozólag a következő sürgönyöket tartalmazza az angol kékkönyv: Salisbury decz. 13-án a következő sürgönyt intézte Lord A. J­oftushoz: „Suvaloff gróf beszélgetés közben megemlí­tette e hó 17-én, hogy ámbár az orosz missio, mely Afghanisztánba küldetett, visszahivatott Oroszor­szágba, ennek daczára mostanáig Kabulban maradt. Én nagy csodálkozásomat fejeztem ki ezen beszédje fölött, a­mely egészen új volt előttem, és meg va­gyok győződve, collégém­ előtt nem kevésbé. Én hangsúlyoztam előtte az orosz kormány magatartá­sának helytelenségét, midőn megengedte, hogy a missió elküldése megzavarja a két állam közt lé­tező egyetértést, a­mit csakis a bábom valószínű kitörése igazolhatna, sőt még még most is ott tartja a missiót, midőn már teljesen helyreállott a barát­ságos viszony; és a legkomolyabban sürgettem őt a missió visszahívására, a­melynek további je­lenléte homlokegyenest ellenkezik azon kötelezett­­ségekkel, a­melyek még most is érvényesek Anglia és Oroszország közt, ő excellentiája megengedte, hogy az orosz kormány magatartása abnormális volt. ő kérdezte, hogy elismerem-e én, hogy mi kötelez­tük magunkat Afganisztán függetlenségének tiszte­letben tartására, állítását arra alapítva, hogy mi ezt a kötelességet vállaltuk Lord Derby memoran­dumában, a­melyet 1875. október 25-én Mr. Dórié­hoz intézett. Én azt válaszoltam, hogy mindazon kötelességeket, a­melyeket e tekintetben mi vállal­tunk el, vagy az orosz kormány vállalt magára, én most is érvényeseknek tartom ; de én nem enged­hetem meg, hogy Lord Derby szavai, a­melyekben biztosította Afganisztán függetlenségét, kötelezettség tárgyát képezhessék reánk nézve Oroszországgal szemben. A vitát tegnap folytattuk. Ő excellentiája nyíltan elmondotta, hogy az orosz kormány rögtön vissza akarta hívni missióját Kabulból. Egyszer­smind kérdezte, hogy a régi megállapodást, mely Közép-Ázsiát illetőleg létrejött, még mindig érvé­nyesnek tekintheti-e, és váljon úgy vélekedünk-e, hogy Afganisztánnak mint független és brit befo­lyás alatt álló országnak elismerése szintén részét képezi-e azon megállapodásnak. Ő leginkább az 1875-ki memorandum tartalmára hivatkozott. Én csak ismételhettem, hogy Anglia ragaszkodik minden adott szavához. A memorandumnak, a mi meggyőződésünk szerint nincs az az értelme, a­melyet ő tulajdonított neki, így tehát én nem egyezhettem bele, hogy mi Afga­nisztán függetlenségét illetőleg valami kötelezettsé­get vállaltunk magunkra , de a miniszterek nyilvá­nos beszédeiből ő is tapasztalhatta, hogy Afga­nisztánnak, mint független államnak brit befolyás alatt való fentartása az a politika, a­melyet mi je­lenleg követni kívánunk. Végül megjegyezte ő ex­cellentiája, hogy kívánatos lenne jegyzékbe foglalni beszélgetésünk velejét, a mi ellen nekem nem volt kifogásom.* Suvalov gróf, decz. 29-kén ezeket írja Marquis of Salisburynek: „Ön meglepetését fejezte ki, midőn megtudta, hogy az orosz missió még most is Kabulban van, pedig ön azt hitte, hogy eltávozott onnét. Ön em­lékeztetett engem Giers úr nyilatkozatára, a­melyet a brit ügyvivő elött tett ezen missió ideiglenes ter­mészetéről, a­mely kivételes körülmények közt kül­detett el, és oly időben midőn félni lehetett, hogy háború üt ki Anglia és Oroszország közt. Én táviratot kaptam Gorcsakoff herczeg­­től, amelyben megbíz, hogy kérdezzem meg önt, hogy azon megállapodásokhoz, amelyek a mis­sió elküldése előtt jöttek létre Oroszország és Ang­­lia közt, és amelyek a két kabinet közt váltott jegyzékekben fölelevení­tettek e tárgyról, ragaszko­dik-e ő felsége kormánya és az ő meggyőződése szerint megtartották-e kötelező erejüket, ő felsége a czár hajlandó maga is megtartani az Oroszország és Anglia közt Közép-Ázsiát illetőleg kötött szer­ződéseket, és rögtön visszahívni a missiót, a­mely Kabuban van.“* Salisbury erre így válaszolt: „Excellentiádnak mai nap kelt levelére ki , kell jelentenem, hogy az orosz miss­ónak Kabulban­­ való további tartózkodása az egyetlen akadály, a­­­mely útjában áll a két hatalom teljes egyetértése , helyreállításának , és a­mint visszahivatik az orosz­­ missió, a felsége kormánya kész érvényeseknek te­kinteni a két fél által elvállalt kötelezettségeket.“­­ Budapest, február 22. Az osztrák alkotmányos ellenzék eddig is nagy ügyességet fejtett ki a parliamen­tarism­us elkoptatásában. Sikerült megbéní­tania a parliamenti kormányzást, összemor­zsolni a kormányt támogató többséget, a­nélkül, hogy magának többségre jutni, s a parliamenti kormányzás folytonosságát fen­­tartania sikerült volna. Sikerült elérnie, hogy Ausztriában van ugyan parliament, de egyelőre nincs parliamentarisms ; van ugyan kormány, de nincs kellő szilárdság­gal tömörült többség, melyre e kormány támaszkodhatnék. Azt hihette volna minden józan és hig­gadt politikus, hogy az osztrák alkotmá­nyos ellenzék ekként bűnt bűnre halmozva, végre maga is szörnyüködve fog megállni műve előtt, visszariadva azon következmé­nyektől, melyeket minden politikai bölcses­ség és hazafiság ellenére felidézett, magába száll, hogy a parliamentarizmust meg­mentse, iparkodni fog parliamenti ellenzékké lenni. Ámde a lajtántúli ellenzék makacsul elzárkózik a legegyszerűbb józan ész taná­csai előtt, s tovább halad azon az úton, melyen az osztrák parliamentarisms, ha a legközelebbi választások véget nem vetnek az „alkotmányhű“ ellenzék alkotmányelle­nes üzelm­einek, okvetlenül a legkomolyabb veszélybe jutna. Az ellenzéknek az osztrák delegációba választott tagjai, Herbst és Giskra vezérlete alatt, bizalmatlanságot akartak szavazni a kormánynak, s az osztrák birodalmi tanács szentesítése nélkül nem ismerték el a ber­lini szerződés érvényét. Hogy egy ellenzék bizalmatlansági szavazat által meg akar buk­tatni egy kormányt — habár a delegátiók­­ban kettőn áll a vásár — ezt értjük, s ehhez minden ellenzéknek joga van; noha parlia­menti szempontból csak oly ellenzéknek van joga, mely a kormányt megbuktatva képes kormányra lépni, s igy a parliamentáris kormányzat folytonosságát fentartani, mire az osztrák birodalmi tanács „alkotmányos“ ellenzéke nem képes. E körülményt azonban itt, ez alkalom­mal nem akarjuk érdemlegesen tárgyalni, s csak megjegyezzük, hogy bár kárhoztattuk az osztrák alkotmányos ellenzék eljárását, ez eljárás, legalább ellenzéki szempontból in­dokolható volt. Amire azonban most készül a lajtántúli alkotmányos ellenzék, annak jellemzésére nincs kifejezés a parliamentarismus szótárá­rában. Arról van ugyanis szó, hogy az osz­trák delegáció ellenzéki tagjai leteszik man­dátumukat. S ha tömeges mandátumle­­tétel nem is következik be — mert végre is feltehető, hogy az alkotmányos ellenzék minden tagját nem hagyja cserben a poli­tikai eszély utolsó szikrája is — megbízá­sukról sokan le fognak mondani; sőt a ve­zérek, Herbst és Giskra lemondása már bevégzett tény gyanánt tekinthető. A le­mondást politikai indokkal nem lehetvén plausibilissé tenni, az orvosi bulletinek sze­repelnek indok gyanánt. Azt azonban min­denki tudja, hogy a lemondásnak valódi oka az, hogy az osztrák ellenzék vezéreitől azért akar desertálni, mert a sikerre most már semmi kilátása sincsen. A berlini szerződést az osztrák törvényhozás szentesítette. A kormány, az ellenzék mindezen erőfeszítése daczára sem kapott bizalmatlansági szava­zatot. A delegáció tehát okvetlenül meg­szavazza a közös kormány előterjesztvényeit. Sőt most már az ellenzék, ha csak az oszt­rák törvényhozást defavoyálni és önmagát alaposan kompromittálni nem akarja, a ber­lini szerződésre vonatkozó jogi kérdés nevé­ben, támadást sem intézhet a kormány ellen, hanem meg kell szavazni azon költ­­geket, melyek alapját a parliament törvé­nyesnek ismerte el. Ezért desertálnak az osztrák delegatió ellenzéki tagjai. Ezért desertál Herbst, mint a megbukott színigazgató, kit társulatával együtt kifütyöli a közönség s titokban fel­szedve sátorfáját, szökik minden pereputtyá­val, amerre nyitva van az út. Ámde a parliament nem színház, a politikai küzdelem nem szini-előadás. A parliamenti küzdtéren helyt kell állni. A felsülés és hagymakoszorú itt nem lehet ok a függöny leeresztésére. Micsoda alkotmányos és parliamenti theória az, hogy az ellenzék, mert nem re­mélheti, hogy politikája diadalmaskodik, nemcsak feladja a küzdelmet, hanem egy­szersmind desertál azon helyről, hova köte­lesség teljesítése vitte s hol megmaradását a kötelesség parancsolja ? Vagy azt kell te­hát feltennünk, hogy Herbst és társai nem vették komolyan ellenzéki szereplésüket s nem kötelességérzetük, hanem az ellenmon­­dási viszketeg és személyes gyűlölet vitte őket az ellenzéki padokra, vagy pedig ar­ról kell vádolnunk őket, hogy megszöknek kötelességük teljesítése elől. Eljárásuk mind a két esetben, qualifikáltatlan. Hiszen, ha ez alkotmányt­eóriának végkövetkezményeit levonják, úgy minden ellenzéknek, mely a kormány megbuktatá­sát nem remélheti, le kellene mondania s le kellene mondania első­sorban az osztrák alkotmányos ellenzéknek a birodalmi tanács­ban, mert nem lehet reménye, hogy nem­csak a jelenlegi, de minden viszony közt, érvényre emelheti azt a politikai galima­­thiást, mely bemételyezte az osztrák parlia­mentarismus levegőjét. A delegationális mandátumról való le­mondásnak — bármily tömegesen történjék az — gyakorlati következményei nem lesz­nek , mert a lemondó urak helyét majd el­foglalják mások, kik az alkotmányosságból nem űznek játékot s kik kellő kötelesség­érzettel bírnak. Így tehát mi csak örülhet­nénk, hogy az osztrák delegátió megtisztul azon elemektől, melyek mindent elkövettek, hogy a fennforgó kérdések normális elinté­zést ne nyerjenek. Az alkotmányosság és az egészséges parliamentarismus nevében azonban megrójuk ez eljárást, bármennyire alkalmas is az arra, hogy az osztrák alkot­mányos ellenzék eljátsza a közvélemény előtt nimbusának még azon rongyait is, melyekkel ma már még meztelenségét sem képes eltakarni, abban a pillanatban, midőn ő oly nyugodt és tárgyilagos akart lenni. Ha e jó szándék hamarabb szállj­a meg Apponyi grófot, s ha azt tényleg is gyakorlatba hozza; s külö­nösen ha ő és pártja nem gúnyolják vérig, nem állítják pelengérre mindennap a kor­mányt támogató többséget, akkor való­színű, hogy kevesebb szónok kelt volna az egyesült ellenzék ellen síkra. De bármeny­nyien is álltak ki a csatavonalba, tagad­juk, hogy hangjuk szenvedélyes, modoruk személyeskedő lett volna. S ha az ellenzék vezére ma mégis provokálónak találja e hangot, úgy ez talán abban a körülmény­ben rejlik, hogy az igen tisztelt szónok ön­kéntelenül is érezte szükségét annak, hogy a rendesnél is személyeskedőbb és indulato­sabb beszédjét talán önmaga előtt is igazolja. Az ellenzék vezérszónokától mindenki eszméket vár és nem szavakat. S ebbeli kötelessége alól nem oldja föl magát az által, hogy a kormánypárt egyik-másik vezérsze­repre semmi igényt nem formáló, tagjának eljárását félre­magyarázza és az ennek té­vesen tulajdonított szenvedélyességből mint­­egy jogot akar kovácsolni magának arra, hogy ő csakugyan az lehessen. Mi az ellenzék vezérétől eszméket vár­tunk, de ilyeneket, fájdalom, nem nyertünk. Apponyi gróf tetszelgett magának abban a sportban, hogy összeállította az előtte szóló képviselők beszédeit, felosztotta azokat front­ban támadókra és megkerülőkre, s az elsők közt ismét felállított egy hármas fokozatot: a pozitívumot, comparativumot és superla­­tivumot, — s mindezt azért, hogy a házat egy órán át — megengedjük igen szellem­­dúsan — azzal mulattassa, hogy utalt azon eltérésekre, melylyel a különböző szóno­kok nézeteiket kifejtették. Ha a szónoknak nem volt más czélja, mint a házat szóra­koztatni — akkor elérhette czélját. De ha Apponyi gróf azt hiszi, hogy ő a budget­­vitához érdemlegesen hozzászólt, akkor na­gyon csalódik. Hogy a kormánypárt külön­böző tagjai ugyanegy nézetet különböző mó­don fejeznek ki, egyéni természetük megfe­lelő sajátsága szerint, azt úgy hisszük, Ap­ponyi gróf felszólalása nélkül is tudta volna a ház. De mindaz, mit az ellenzéki szónok e részben felhozott, igen jól illet volna egy tárczai karczolatba, melyet ebéd után kar­székébe dőlve, szivarfüst mellett sokkal in­kább élvezett volna az olvasó. Míg így a házban előadva, egy nagy­szabású politikai beszéd igényeivel, csak félsikert arathatott, mint minden elkorcsosított műfaj, s egy­szersmind igen kicsinyes képet nyújtott azon eszközökről, melyekkel a szónok saját párt­jának kicsiny csoportjánál a politikai hiva­tás nimbusával tudja magát körülövezni. Tárgyilagos Apponyi gróf csak beszédje elején igyekezett lenni, hol a Simonyi Lajos báró által indítványozott parliamenti bizott­ság kiküldetéséről szólt. S ha beszédének előbb vázolt része legalább formai tökélyek­kel dicsekedhetett, úgy beszédének ezen ré­szében, hol kevesebb gondot fordított a kölcsönre, még inkább éreztük a béltarta­lom hiányát, annál inkább, mert azt kell hinnünk, hogy a tisztelt szónok, azt sem tudja tulajdonképen miről van szó. Apponyi gróf ugyanis gazdasági termelésünk külön­böző ágainak mibenlétét akarja tanulmány tárgyává tétetni, a mi talán mégis más, mint azon bizottság, melyről eddigelé szó volt, s mely egyenesen állam financziáink rendezését tűzte volna ki feladatául. Midőn ily eszmezavar uralkodik az ellenzék sorai­ban az általuk ad hoc követendő politika iránt, akkor nem csodálkozhatunk a fölött, hogy az ellenzék vezére annyi gondot for­dított beszédének külső csínjára, szemkáp­ráztató czifrázataira, hogy legalább némileg tudja leplezni azon tátongó űrt, melyet annak béltartalma oly szomorúan feltüntet. A többség részéről a mai napon Ke­mény János báró szólalt föl, röviden a külső hatás minden megvetésével s egyedül a tar­talom meggyőző ereje által hatva. Beszédét egész terjedelmében közöljük. Budapest, február 22. Az egyesült ellenzék vezérszónoka ma végre elérkezettnek látta az időt, fölvenni a keztyűre, melynek odadobására ő szólította föl a kormánypártot. S ugyanaz a szónok, ki minden korábbi ellenzéki vezérnél kímé­­letlenebbül és élesebben, személyeskedőbb és szenvedélyesebb modorban támadta meg nemcsak a kormányt, de magát a kormányt támogató pártot — ugyanaz a szónok ma panaszosan hozta föl, hogy a többség szó­nokai élénkebben támadták meg politikáját. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése február 22-én. (Esti lapunk tudósításainak kiegészítéséül.) Kemény János b.: T. ház! A ház eleibe terjesztett költségvetés szám­om képét zárja élőnkbe Magyarország pénzügyi helyzetének s minőn azt mégis elfogadom a tárgyalás alapjául, nem tehe­tem, hogy pár szóval ne indokolom szavazatomat, mert semmi pár szempont nem bízhatna annak el­fogadására, ha állapotunk fontolóra vétele nem nyugtatna meg az iránt, hogy a költségvetés elfo­gadása által biztosabb módja lesz a t. háznak hozzá fogni keyzetünk javításához, mint annak el­vetése által. Hiszen voltaképen a költségvetés azon része, mely a kiadásokat foglalja magában, nem egyéb, mint a törvényben gyökerező intézkedések fogana­tosításának számlája, ha már a költségvetésben olyan költekezések foglaltatnának, melyek nem gyökereznek törvényeinkben, vagy pedig foganatos

Next