Ellenőr, 1879. július (11. évfolyam, 317-369. szám)
1879-07-01 / 317. szám
Múl&illetéai árunk: Egész évre . 20 frt — kr. Évnegyedre . S frt — kr Félévre . . 100 — , Egy hónapra . 1 , 80 , Szerkesztési iroda : Budapesten, váczi körút 28. szám (fő út sarkán.) Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak hírmentes leveleket fogadunk el agámáram fer. ESTI KIADÁS. Jöttrttelések felvétele a kiadóhivatalban: Budapesten, váczi körút 26. szám (főút sarkán). Továbbá Dai’boj, fitm és társánál M.-Frankfurtban. Hitelesekért járó díj csakis az „Ellenőr“ kiadóhivatala által nyugtázott számla ellenében fizetendő. Kiadó hivatal: Budapesten, váczi körút 26. sz. (fő-út sarkán). ide intézendők az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás. 317. szám. Budapest, kedd, junius 1. 1879. XXI. évfolyam Budapest, julius 1. Kétség nélkül a lajtántúli választások képezik a nap kiváló eseményét. Tegnap 94 reichsrathi képviselő választatott meg. Az eredmény legnagyobb része ismeretes, de nincs köszönet benne, mert igen sok megválasztott neve nincs benne sem az egyik, sem a másik párt hivatalos jelöltjeinek lajstromában. Az eddigi választásokból tehát végképen lehetetlen következtetni valami pártalakulásra. Most tehát kénytelenek vagyunk a tények általános jelzésével megelégedni. Az alkotmányhű pártot nem szilárdította a tegnapi választás : Bécsben 12 mandátum közül négyet nem a párt hivatalos jelöltje ragadott el, ezenkívül a belvárosban Hoffer hivatalos jelölt és Glaser közt még ingadozik az eredmény. Az is a jelentékenyebb momentumok közé tartozik, hogy Gross, az új haladó párt volt elnöke, ellenében a conservativ Falkenhayn gróf választatott meg. A belgrádi török követ, Sémiét effendi, írják a »Pol. Corr.“-nek Belgráditól, Riszticscsel tárgyalásokat kezdett meg a porta és Szerbia között kötendő vasúti conventióra nézve. Törökország elvben elfogadta, hogy a szerb vasutakkal való csatlakozás Skoplje (fiskale)nél történjék. Minek következtében Augusztinit, a zágrábi vasútigazgatót s 15 külföldi mérnököt fogadott a szerb közmunkaminisztérium ideiglenesen szerb szolgálatba, hogy a nislescovac-vranja-skopljei vasútvonalakon a tracirozási munkálatokat őszig befejezzék. Mihelyt Bulgária fejedelme helyét elfoglalja, Szerbia megkezdi alkudozását a bulgár kormánynyal is a belgrád alexinácznis-piroti vasútvonalnak Caribrod melletti csatlakozása iránt, úgy hogy sikerülvén a zimonyi, skopljei és caribrodi vasúti csatlakozásokra nézve a skupstina engedélyét kinyerni, az építést a jövő tavaszszal meg lehessen kezdeni. A sok konkurrens között még mindig Fremy-nek van a legtöbb kilátása a szerb vasutak építésére, és a vasúti kölcsön finánczírozására. Konstantinápolyban gyakoriakká lettek az izgató plakátok. A napokban közöltünk egyet, a „Times“ legújabb száma pedig a következőt tartalmazza: Két év óta kérjük a mindenható istent és prófétát, hogy könyörüljön rajtunk és segítsen nyomorult helyzetünkön. Két év óta kértük teremtőnket, hogy vezesse uralkodónkat arra az útra, amely üdvös hit alattvalóinak, de imánk sikertelen volt, mert napról-napra rosszabbá lesz helyzetünk és most uralkodónkhoz kell fordulnunk, akit a nemzet emelt trónra, és várnunk tőle, hogy ő kormányozza az országot, mert most Szaid pasa uralkodik. Ha nem teljesíti ő felsége ezt a követelést, akkor szilárd határozatra fogja szánni magát a nép és olyan uralkodót emel a trónra, aki figyelembe veszi kívánságait. Táviratok: Reichsrathi képviselők választása. BéCS, július 1. A tegnapi reichsrathi választások eredménye: Bécs 10 liberálist és egy conservativet választott. Glaser miniszter és Hoffer közt ma szűkebb választás lesz. Alsó-Ausztria többi 5 városi kerülete liberálisokat választott. Felső-Ausztriában egy mandátumot vesztettek a liberálisok, a linczi választás eredménye még ismeretlen. A salzburgi városok liberálisokat választottak. A csehországi városok 16 liberálist és 16 csehet választottak. A krajnai városok ezelőtt liberálist, most nationalist választottak. A sziléziai vidéki községek 2 liberálist és egy nationalist, Isztria egy szlávot és egy olaszt, Görz 2 liberálist, a galicziai vidéki községek 25 lengyelt és 2 ruthént választottak; a ruthének 13 mandátumot vesztettek. Bécs, jun. 30. A belvárosban megválasztottak: Kuranda, Brestl és Jacques, a negyedik mandátumért Glaser és Hoffer küzd ingadozó sikerrel. A bécsvárosi kerületekben megválasztottak továbbá Suess, Lenz, Matscheks, Steudl, Kopp, Wiesenburg, Kronawetter és Löblich. Linz, jun. 30. A freistadti kerületben megválasztatott Spaun, a riediben Klinkosch, a steyriben Wickhoff, Welsben Falkenhayn gróf. Triszt, jun. 30. Az isztriai vidéki kerületekben, és pedig a volocsa-mitterburg-lussini kerületben megválasztatott dr. Vitezics (szlovén), a parenzopola-capodistriai kerületben Franceschi (olasz), Görz vidéki választó kerületében Winkler András, a régi képviselő. Prága, jun. 30. Kleinseite városrészben Alter győzött Neubeuer cseh jelölt ellenében, az Altstadtban Prachenskycseh Klaudy ellenében, a Neustadtban Rieger, Schlanban Gregr Gyula új cseh, Karlsbadban Russ, Salzburg, jun. 30. A st. johanni választókerületben 1017 szavazat közül Wegscheider 558, Chorinsky 443 szavazatot nyert. Troppau, jun. 30. A freudenthal-freiwaldaui kerület szűkebb választása alkalmával Siegl, Eduárd győzött Straube ellen. Teschenben Obratschai Ferencz tartománygyűlési képviselő választatott meg, Badenben (Bécs mellett) 1261 szavazat közül Lustkandl 674, Marchet 551 szavazatot nyert. Laibach, jun. 30. Laibachban Schmeid lovag 494, Yeschmann 387 szavazatot nyert. A rudolfswerthi kerületben Margheri 234, Kromer udvari tanácsos 194 szavazatot. Mind a két megválasztott conservativ. A krainburgi választás eredménye ismeretlen. Az adelsbergi kerületben Poklukar 280 szavazatot, Westeneck kerületi kapitány 220 szavazatot nyert. Versailles, jan. 30. A képviselőház megszavazta Ferry javaslatának sürgősségét és így egy olvasás is elegendő lesz végleges elfogadtatására. A képviselőház elvetette a bonapartisták ellenkező javaslatát, ezután pedig 350 szavazattal 176 ellenében Bardoux volt közoktatási miniszter azon javaslatát is, hogy az állam adja az egyetemi gradusokat, de a congregatiók az állam ellenőrzése alatt szabadon taníthassanak. Páris, június 30. A „Gaulois“ közli Louis Napoleon végrendeletét, mely a már ismeretes clausulákat tartalmazza. A végrendelet codicillusa Jerome Napoleon legidősebb fiát jelöli ki, hogy folytassa I. Napoleon és III. Napóleon művét. Páris, jun. 30. Louis Napoleon codicillusa a következőket tartalmazza: Nem szükséges ajánlanom anyámnak, hogy semmit se mulaszszon el nagybátyám és atyám emlékének védelmezése érdekében. Kérem őt, hogy erről emlékezzék meg mindaddig, mig honapartisták lesznek s mig fognak találkozni, akik a császári ügyet képviselik. Házunk kötelessége az ország iránt nem szűnik meg az én életemmel. Ha én meghalok, I. Napóleon és III. Napóleon művét Jerome Napoleon herczeg legidősebb fia fogja folytatni. Én remélem, hogy szeretett anyám teljes erejével támogatni fogja ezt, és így nekünk, akik már nem leszünk, ezen legutolsó és legnagyobb bizonyékát fogja adni vonzalmának. London, jan. 30. A felsőházban törvényjavaslatot terjeszt elő Cairus az izlandi egyetemről, amelyben a Queen University föloszlatását, és új egyetem fölállítását kívánja. Konstantinápoly, junius 30. Mahmud Nedin pasa a száműzött nagyvezír tegnap ide érkezett és sztambuli konakjába szállott, ahol sok látogatót fogad. Alexandria, junius 30. Izmail pasa volt alkirály, Husszein és Hasszán herczegekkel este 6 órakor egy yachton Nápolyba indult. Elindulása alkalmával lövésekkel üdvözölték a franczia és az angol hajók. Bukarest, jan. 30. Tekintettel arra, hogy a kisebbség nincs képviselve abban a bizottságban, amely a zsidókérdés megoldása végett törvényjavaslatot fog kidolgozni, Blaremberg javaslatot terjesztett a képviselőház elé a kisebbség több tagjainak aláírásával, amelyben indítványozza, hogy az alkotmány 7. czikkének revideálása nem szükséges. Az indokolás megemlíti, hogy tévesen informálták Európát Románia vallási türelmetlenségéről, és hogy a zsidók függetlensége, a polgári és politikai jogoknak megadásával, lealázza a román nemzetet. Az elnök az osztályokhoz utasította a javaslatot. Róma, jun. 30. A képviselőházban védelmezi Depretis a kormánynak a lisztadó ügyében követett magatartását. A helyzet bizonytalan. Róma, jún. 30. A képviselőház elnöke jelenti, hogy a lisztadó törvényjavaslathoz 33 napirend és 6 módosítás jelentetett be. A vitát holnapra halasztották. Depretis előterjesztette az olasz-szerb kereskedelmi szerződést. Róma, jul. 1. A „Fanfulla“ megemlíti azt a hírt, hogy a német császár és a czár tanácsára a bolgár fejedelem meglátogatta a pápát, hogy tudassa vele elhatározását a vallásszabadságnak Bolgárországban leendő tiszteletben tartását illetőleg. A fejedelem biztosította ez értelemben a pápát. Sándor fejedelem tegnap Brindisibe utazott. A fejedelem megállapodott a török kormánynyal, hogy csak néhány óra hosszat fog Konstantinápolyban időzni. A török kormány jobban szerette volna, ha a fejedelem olasz hajón érkezik Konstantinápolyba, nem pedig orosz hajón. E tény, mondja a „Fanfulla“, szolgáltatót talán ürügyet arra a hirre, hogy a szultán vonakodik fogadni Battenberg herczeget. Tudományos mozgalmak. A tudományos akadémia ülése. Junius 30. Az összes ülést Pulszky Ferencz korelnök megnyitván, mindenekelőtt Zichy Antal tett jelentést Széchenyi István gróf kéziratairól. Ezeknek legbecsesebb részét a naplók képezik, melyekkel a tudományos akadémia s általa a közönség megbecsülhetlen kincsleányának birtokába jutott. A boldogult már fiatal korában felvette a szokást, élményeit s mindent a mi vele történt, napról-napra kendőzetlen pongyolasággal feljegyezni. E szokást élete végéig megtartotta. Szivének gyászos megtöréséig, hosszú mozgalmas, egész életén nem hagyott ki tán egy napot sem. Mikor e naplót írni kezdte, alig lehetett még sejtelme a nevezetes szerepről, mely reá várt. Arra, hogy valami szépet is nyújtson, az olvasónak kíváncsiságát kielégítse, főleg, hogy magát minden gyöngeségtől ment, nagy ember gyanánt mutassa be és bámultassa meg, soha sem gondolt. Mint egy tükörben, de minden szépítés, minden optikai csalódás nélkül pillanthatjuk meg e bámulatos egyéniséget. A becses anyagot, melynek előleges átvizsgálásával megbízva volt, előadó 5 osztályba vélte sorolhatónak. Ezeket egyenként ismerteti, kiemelve belőlük egyes jellemző vonásokat. Az egész gyűjteménynek legbecsesebb s legtartalmasabb része az utolsó osztály, mint a mely a nagy államférfiúnak egész nyilvános életpályáját foglalja magában. Kezdődik amaz időszakot képző fellépésével, midőn az 1825-iki országgyűlésen nagylelkű kezdeményezésével a magyar tudományos akadémiának alapját vetette meg, és 12 kötetben végig megy az azóta tartott országgyűléseken, beleértve az 1847- es 48-ikiakat is. Élénk képét nyújtja hazánk egész újjászületésének. Jellemzi az abban szerepelt nevezetesebb egyéniségeket; ilyenek az öreg nádor és fia István Wesselényi, Nagy Pál, Deák Ferencz, Batthyány, Eötvös, Kemény, Reviczkey, Mailáth, Vay, Somssich, Kossuth stb. Mindent többékevésbé élénken, saját hatalmas egyéniségéhez mérve mindig érdekes, eredeti módon ítél meg. Határozott rokonszenvét, vagy ellenszenvét a legkevésbé sem titkolja. A részletek bővebb ismertetésétől annál inkább vonakodik értekező, mert ezúttal az egésznek általa a télen készült aránylag elég terjedelmes hit kivonatát mutatja be és bocsátja rendelkezésére a tudományos akadémiának. A több helyen előforduló érdekes reflexiókat, szellemdús ötleteket, adomákat egy külön füzetbe gyűjtögette értekező s két részre osztva, úgymint komolyakra és tréfásokra s szintén a tudományos akadémia rendelkezésére bocsátja. Aziránt, vájjon elérkezett-e az idő ilyféle kivonatnak országos közzétételére, értelmezőnek némi kételyei vannak. Ha e kérdés napirendre kerülne, értekező véleménye szerint egy külön bizottság volna kiküldendő, az egész anyagnak, leginkább a kihagyandó részletek átvizsgálására. Ez adatokból, bármily jellemzők és becsesek legyenek is, értekező véleménye szerint gróf Széchenyi István teljes életrajzát még össze nem állíthatni. — Sok dolgot, melyekben magának is főrésze volt, csak felületesen érint. Némely futólagos spongyolán odavetett megjegyzések majdnem érthetlenek. Tömérdek a kivágás és törlés, mely nyilván az ő rendeletére meghitt kéz által, de tán túlzott szigorral is a könyvek egyes lapjain végrehajtatott. Mindezek kiegészítése, más adatokkal gondos összehasonlítása, bizonynyal több évi fáradságot és munkát fog kívánni. A történetírói hivatás égi adományán felül, még csak egy megható vonást közöl értekező a dicsőültnek volt hitvestársa iránt való szerelméről, s Wesselényivel való ifjúkori barátságáról és meleg apostrophoz intézve a sokat szenvedett, nagy emberhez, kinek nemsokára emlékszobrát emeljük fel, jelentését bevégzi. Ez igen érdekes s a jelenlévők éljeneiben részesülő értekezés után. Gyulai Pál: Az értekező által érintett bizottságra vonatkozólag indítványozza, hogy tétessék ez ügyet a bizottsághoz, mely úgy a kivonatról, mint a „Naplódról tegyen jelentést. Greguss Ágost: Azt szeretné, ha e munka a leleplezési ünnepélylyel jelennék meg. — Elnök Szilágyi Sándor, Ballagi Mór s Szász Károly felszólalásai után az akadémia Gyulai indítványát fogadta el. Ezek után Szász Károly jelentést tett a Pázmándi Horvát Endre ünnepélyről, s fölolvasta Horvát Endrére írt emlékbeszédének az akadémiára vonatkozó részét, mely szintén igen élénk tetszésben részesült. Az ünnepélyről lapunk annak idejében bőven megemlékezett. Pulszky Ferencz szintén rövid jelentést tett az ercsűi ünnepélyről. Ezután folyóügyekre került a sor. Fraknói Vilmos főtitkár bemutatja Weninger Vincze családi gyászjelentését. Az akadémia fájdalmas részvétét jegyzőkönyvileg fogja kifejezni, míg a III. osztály fel fog kéretni, hogy emlékbeszédről gondoskodjék. Tudatja továbbá, hogy az első osztálytól két átírat érkezett, melyekben 1. indítványoztatik, hogy az ugor nyelvek rendszeres kutatásának folytatására Reguly név alatt külön pénzalap vetessék fel. Ez alapra Budenz 500, Szarvas Gábor 50 aranyat már adományoztak is. 1 2. Szarvas Gábor kérelmezi, hogy a magyar nyelv szótárának akadálytalan folytathatása czéljából részére a közoktatási minisztériumnál a gymnasiális foglalkozás alól való felmentés eszközöltessék ki. Mindkettő elfogadtatott. Az utóbbira vonatkozólag az akadémia 1 évi szabadságot fog igyekezni Szarvas részére kieszközölni a minisztériumban. Jelenti továbbá a titkár, hogy Virágh Jánosné ajánlatára vonatkozólag a III. osztály tudatja, hogy az irományok közt semmi sincs, mit az akadémiának szükséges volna megvenni; van ugyan egy műszótár, mely azonban inkább általános. Jó volna, ha az első osztály megtekintené. Áttétetett az első osztályhoz. E történelmi bizottságba elnökké Szász Károly, előadóvá Szilágyi Sándor választottak meg. A magyar orvosok és természetvizsgálók ez idei vándorgyűlésére meghívás érkezett, melyen az akadémia képviselve lesz Szabó József által. Fouqué Tézár s Schweitzer külföldi tagok megválasztásukért köszönő iratokat intéztek, úgy szintén Péch Antal. Több gymnasium folyamodik az akadémiai kiadványok megküldéséért. A kiadó bizottsághoz tétetik át. Végre bemutatja a titkár azon műveket, melyek részint ajándékok, részint akadémiai kiadványok. Ezzel az ülés, az elnök pár búcsú szava után véget ért. VIDÉK. Csernek, (Pozsega megye) június 26. Kedves barátom! Kis szabad időmet arra használom fel, hogy e vidék, Pozsega megye és a gradiskai kerület gazdasági viszonyairól röviden értesítem lapodat. A termés kevés és rossz leend, kevés, mert a vizek áradása és a sok eső miatt sok föld maradt parlagon, rossz, mivel ősszel és tavaszszal is sárba kellett vetni, és reá május vége óta oly szárazság következett, hogy a föld megcserepesedett. E miatt a szőlőt, mely szépen hajtott és virágzott, sem lehetett kellően megművelni. Nagyrészt még egyszer sem lett megkapálva, és minthogy a szénagyűjtés sok dolgot ad, hát már az el is marad. A tengeri még megjavulhat, ha kap esőt. Gyümölcs nem lesz semmi, ami e vidékre nagy csapás. Örömmel olvastuk azon hírt, hogy az amerikai döglött sertések húsának és zsírjának a monarchiából való kizáratása iránt mozgalom indult meg. Az egészségi állapot nem jó, sok különféle járvány pusztítja a lakosságot, ami azonban az itteni mértéktelen és tisztátalan életmód mellett nem is csoda. Sok mindenfélének van erre befolyása. A boszniai expedite még most is érezteti ezen utóhatását. Része van ebben még a dunai gőzhajózási társulatnak is, amennyiben szávai állomásain nincsenek várótermei és minthogy a hajók járása bizonytalan, hát néha éjjel óránkint kell várniok az utasoknak az Isten szabad ege alatt, pedig ez nemcsak faluhelyeken, de még Sziszeken, Gradiskán, Bródon stb. is így van. De hát mit gondol azzal a társaság, hogy utasai typicusba esnek néhány nap múlva, ha már zsebében van pénzük ? Csodálatos, hogy ezt mindenki látja, csak az illető hatóságok nem. Jó lenne ezt vastag betűkkel kiírni, hogy azok is észre vegyék.*) Tarnóczy Gusztáv. A székesfehérvári kiállításon kitüntetettek névsora. — Kihirdettetett június 29-én. — (Folytatás.) VI. Csoport. B) osztály. Kefekötő, kötélverő és kosárfonó munkák. Díszoklevél. Sipos Orbán, Szolnok. Aranyérem. Morovitz Antal, Szombathely. Ezüstérem. Bohn Alajos, Székesfehérvár. Fik*) Megtettük. Szert. Kér Ferencz, B.Gyula. Juhász Ignácz, Szolnok. Keresztény Imre, Kolozsvár. Kiss Antal, Kalocsa. Knoll Pál, Debreczen. Körtvélyessy Antal, Tétény. Kuncze Frigyes Ferencz, Lipp Rezső, Székesfehérvár. Nagy János Rév-Komárom. Popovits Ferencz, Apetin. Madarassy László, Kecskemét. *Streitmann József, Gyöngyös. Bronzérem. Ackerman Ignácz, Komárom. Altmann János, Német-Ürögh (Pécs.) Brunner Keresztély Budapest. Fikker József, Arad. Graef Sámuel, Besztercze. Jelinek József, B.Gyula. Kováts Béni, Kalocsa. Kósa Gábor, Budapest. Marek Nándor, Apatiu. Mysito Vilanoo, Temesvár. Payer Sámuel, Pápa. Pollák József, Budapest. Schubert Rudolf Székesfehérvár. Szüts Mózes, Uj-Bajom. Tuffner János, Lippa. Vass Károly, Nagy-Kanizsa. Vass Jenő, Berettyó-Ujfalu, C) osztály. Gyafja- és lenszövetek, pokrócz pamut, fonott és kötött munkák, posztók, festett karton. Díszoklevél. Goldberger S. és fiai, Budapest. Spitzer Gerzon és társa, Budapest. Felmayer István és fia, Székesfehérvár. Aranyérem. Bezerédy István özvegye, Hidján (Tolnám.) Gácsi gyapjúszövet- és finom posztógyár, Gács. Scherer Károly, Nagy-Szeben. Ezüstérem: Csillag Antal, Pápa. Felber György és fiai, Tolna. Kalenda Nándor, Budapest. Kovács Imre, Kecskemét. Kluge Károly, Pápa. Láng Márton, Brassó. Meiszner Imre, Pécs. Melczer János, Nagy-Szeben. Putsch Sándor, Pinkafő. Regenhardt Ferencz és társai, Késmárk. Schnell Sámuel József, Nagy-Szeben. Spiroch József, Szeben. Szvatos Ignácz, Kalocsa. Tóth István, Czegléd. Vessel Sámuel, Tata. Varga Elek, Pécs. Első magyar gyapjúmosó és bizományi részvénytársulat, Budapest. „Löwenstein Mór, Hídja (Tolna megye.) Bronzérem. Avakumovits György, Budapest. Benczúr Samu, Békés. Brossek Antal, Brassó. Ifj. Buchalla J., Leibitz. Csaicsner József, Vár-Palota. Csizmadia Mihály, Pécs. Dukovics Sámuel, Veszprém. Edenhofer Mih., Pinkafő. Eichler Károly, N.Szeben. Haselbacher György, Pinkafő. Id. Horázik György, Beszterczebánya. Horváth János, Sz.Fehérvár. Jermi L., Késmárk. Leonhardt Ferencz, Brassó. Magyary Antal, V.Palota. Nádori Vilmos, L.Tugár. Obetkó Zsigmond, Pécs. Posch Mihály, Pinkafő. Pál Sándor, N.Kanizsa. Rhein Vilmos, Brassó. Reis Samu fia, Budapest. Scherg Vilmos, Brassó. Schulcz Mihály, Nagy-Szeben. Stenczel János, Szeben. Szignárovics Károly, Podolin. Sturm József és fia, Ruma. Szabó István, Székesfehérvár. Vém Ferencz, Miske község. Rein Pál, Nagy-Szeben. *Gerber József, Pécs. *Rozs István, Pécs. VII. Csoport. Bútor és háziipar. A) osztály. Bútor, padolat és építő asztalos munkák, keretek és tükrök. Díszoklevél. Neuschloss J. és fiai, Budapest. Arany érem. Füster Imre, Székesfehérvár. Kohn Jakab és József, Budapest. A párisi k. s. magyar egylet gyűjteményes kiállítása. Thonet testvérek, Budapest. Hoffmann Károly, Pécs. Thék Endre, Budapest. Lingl Károly, Budapest. Tausig József, Budapest. Ruprich Károly, Várpalota. Hoffmann J. C. Budapest. Ezüstérem. Bak Lajos, Kolosvár. Bernstein J. K., Budapest. Deutsch Simon, Budapest. Fialovitts Lajos, Székesfehérvár. Szvoboda K. Budapest. Barát Elek, Budapest. Balkó Miklós, Arad. Braun Emanuel, Eger. Dunkel W. C., Kassa. Engel Adolf és fiai, Pécs. Eőry Kálmán, Győr. Herczog, Hirsch, Kocner, Müller és Schweiger-féle pesti faipartársulat, Budapest. Hörl Ede, Budapest. Jávor József Székesfehérvár. Köck István, Nyitra. Máté Pál, Székesfehérvár. Nagy József, Polgárdi. Pintér József, Pécs. Schaffer Á., Ercsi. Sipos Zs. Budapest. Tanos János, Székesfehérvár. Varga József, Arad. Walnitschek Béla, Budapest. Id. Werdenstetter Szilárd, Ottóvölgy. Bergh F., Budapest. Paeller Gy., Szombathely. Pichl és társa, Trsztyén. Visky Imre, Kolozsvár. Hívért Ignácz, Szegszárd. Feinel Lipót, Budapest. *Salviáni József, Budapest. *Hoffmann Teréz asszony, Budapest. *Bartafi Gyula, Páris. *Bencz Lajos, Páris. *Csery Pál, Páris. *Rosztovszky József, Páris. *Tóth Rezső, Páris. *Kiss Ferencz, Budapest. *Budai A., (Thék Endre üzletében) Budapest. *Weis Alajos, Budapest. Beschauer Vincze, Budapest. Bronzérem. Adler S. Lipót, Budapest. Bamberger F. és fiai, Budapest. Dohony János, Kolozsvár. Pinkus Sándor, Frankl B., Budapest. Harsányi István, Debreczen. Király, Várpalota. Molnár Benedek, Kolozsvár. Molnár és Liptói, Debreczen. Nagy Károly, Veszprém. Patkó Károly, Ráczalmás. Petsch Ede, Budapest. Simon Lajos, Székesfehérvár. Tóth Sándor, Szombathely. Wilde József, Zircz, Burghardt és Schmerzka, Budapest. Goschler Ferencz, Budapest. Pfliegler J. Ferencz, Miskolcz. Posch Lajos, Budapest. Záborszky J., Sopron. Szigethy és Lipták. Nagy Péter, Debreczen. Varga László, Kecskemét. Brassoványi Endre, Arad. *Grünfeld Sámuel, Budapest. *Sonnenthal Mór, Budapest. *Flügel József, Páris. *Hirschfeld Lajos, Páris. *Piltzer Ignácz, Páris. *Schwarcz Jakab, Páris. *Házas István, Páris. *Kerekes Frigyes, Pécs. B) osztály. Házi ipar és női kézimunkák. Díszoklevél. Jilavai kir. orsz. fegyintézet. Lipótvári kir. orsz. fegyintézet. Szamosujvári kir. orsz. fegyintézet. Váczi kir. orsz. fegyintézet. Bupesti kir. főügyészség. A házi ipari oktatást terjesztő egyesület, Pozsony. A kassa-abaúji háziipart terjesztő egyesület, Kassa. A háziipart terjesztő gömöri egyesület, Rimaszombat. A háziipart terjesztő zemplén megyei egyesület, S.-A.-Ujhely. A központi háziipart terjesztő felső-tiszavidéki egyesület, Beregszász. Az erdélyrészi háziipar és iparfejlesztő egylet, Kolozsvár. A háromszéki háziipart és iparos szakoktatást terjesztő egyesület, S.-Sz.György. Arany-érem. A pozsonyi nőipartanítónő képezde, Pozsony. A zay-ugróczi műmetsző tanműhely, Zay-Ugrócz. Boda-család, Kálóz. Verebi Végh Mária, Vereb. A kassai közszövészeti tanműhely Kassa. Ezüstérem. A nagyszombati kosárfonó tanműhely. A rimaszombati műfaragó műhely. A szövészeti tanműhely, S.-Szt.-György. A gyermekjáték A *-gal jelöltek nem kiállítók, és mint közreműködők lettek kitüntetve. készítő tanműhely, Bánfi-Hunyad. Bartóky Lászlóné, Békés Csaba. Batizfalvi Erzsi, Budapest. Baumgarten Nanette, Székesfehérvár. Bias Róza, Marosvásárhely. Bischitz Szerafin, Kis-Hantos. Buchwald Ida, Veszpr. Czéh Sándorné, Győr. Gebhard Antonia, Székesfehérvár. Gulácsi Kálmánná, Budapest. Hübner Mariska, Székesfehérvár. Lézert Józsefné, Tata. Molnár Béláné, Budapest. Pladek Mariska, Mácsa. Reitlinger Kornélia, Székesfehérvár. Spránitz Mari, Dunapentele. Stróbel Józsefné, Budapest. Teleki Miksáné gróf Kendi Léna. Wittenberger Irma, Debreczen. Özv. Zách Metzl.,K Krolina, Budapest. Bö**”“?: Júlia, balyi (Binarm. reuu maria, Veszprém. *Ipolyi Arnold püspök, Beszterczebánya. *Somogyi Mária, Pozsony. *Jagócsi Péterffy Zoltán, Kassa. *Binder Lajos, Sepsi-Szt. György. *Dvihally Emil, Beszterczebánya. Bronz érem. A női-ipar tanműhely, Nagy- Szombat. A női-ipar tanműhely, Baán. A női-ipar tanműhely, Bittse. A női-ipar tanműhely, Körmöcz. A női-ipar tanműhely, Zsolna. A női ipar tanműhely, Érsek-Újvár. A női-ipar tanműhely, Szakolcza. A márvány- és kigyókő (serpentin) esztergályozó tanműhely, Dobsina. A műfaragó tanműhely, Homonna. A kosárfonó tanműhely, S.-A.-Ujhely. A kosárfonó tanműhely, Vácz. A kosárfonó tanműhely, Beregszász. A női ipar tanműhely, Beregszász. Sándor István, S.-Szt.-György. A püspöki házi ipar iskola, Beszterczebánya. Császár Róza, S.Szent- György. Adamik Johanna, B.Csaba. Amtman Laura, Rév-Komárom. Artner Rezsőné, Székesfehérvár. Özv. Barkó Francziska, Arad. Benkő Mari, Veszprém. Binder Mari, Pozsony. Blum Ilka, Budapest. Breuer Katicza, Székesfehérvár. Csíki Józsefné, Pancsova. Devétzy Zsófia, Nagy-Becskerek. Éva Mariska, S.-Allja-Ujhely. Éva Ilona, S.-A.Ujhely. Fellmann Józsefné, Maros-Vásárhely. Fellmayer Vilma, Sz.-Fehérvár. Führer Piroska, Rácz Almás. Gáthy Lenke, Ajka. Gebur Csery Karolina, Csehfalva. Freud Ilona, Budapest. Günter Irma, Székesfehérvár. Guruczi Balázs, Nagy-Bajom. Hamary Melinda, Székesfehérvár. Helmstreit Lujza Székesfehérvár. Herman Mariska, Székesfehérvár. Herman Hermina, Székesfehérvár. Hirschhorn Róza, Székesfehérvár. Kari Milcsike, Székesfehérvár. Horváth Ilona, Kolozsvár. Özv. Juth Antalné, Székesfehérvár. Nagyváradi bizottság, Nagyváradon. Kenessey Lázárné, Kaposvár. Kecskeméti Ilona, Várpalota. , Kell Jeni, Székesfehérvár. Kiss Vilma, Pápa. Özv. Lakatos Jánosné, Székelyudvarhely. Langraf Gáborné, Székesfehérvár. Özv. Laufenauer Ferenczné, Székesfehérvár. Özv. Légmann Alajosné, Székesfehérvár. Lóskay Józsa, Pápa. Lóskay Kornélia, Pápa. Lux Erzsébet, Pozsony. Miske Irma bárónő, Bodajk. Mosch Gizella, Budapest. Montesnuovo Friderika, Zámoly. Nagy Ilka, Győr. Müller Mathild, Hatvan. Neumann Fanny, Uj-Szőny. Papp Ilka, Bodajk. Patay Berta, Várpalota. Patay Irma, Várpalota. Pelteson Thilda, Székesfehérvár. Perl Berta, Székesfehérvár. Özv. Panker Károlyné, Tata. Plathy Erzséb, Ungvár. Ehmann Lajos, Székesfehérvár. Politzer Teréz, Veszprém. Pokurariu Flóricza, Lippa. Politzer Szerafin, Székesfehérvár. Pólt Szidónia, Kassa. Ravizza Paulina, Kalocsa. Reinhard Ida, Miskolcz. Roth Jolán, Veszprém. Rudánszky Mika, N.Becskerek. Haan Ida, B.Csaba. Schwartz Zsófia, Székesfehérvár. Schlesinger Lipót, Székesfehérvár. Simig Istvánné és Igly Berta, Kalocsa. Sósty Viktória, Sárpentele. Steiner Szerafin, Pápa. Szabóki Mária, Kolozsvár. Szvilaron Nika, Nagybecskerek. Tirinszky Nóra, Nagybecskerek. Tirinszky Emma, Nagybecskerek. Tauber Dukesz Lujza, Budapest. Tiringer Csokonai Hermina, Szabolcsbánya. Torma Ilka, Székesfehérvár. Weinstahl Claudine, Pozsony. Weisz Berta, Pozsony. Vizkeleti Fanny, Pécs. Vizkeleti Irma, Pécs. Zaka Gyuláné, Nagybecskerek. Zeminszky Milla, Nagybecskerek. Koleda J., Lehota. Csekő Imre, Budapest. Pátzay Róza, Székesfehérvár. Pátzay Margit, Székesfehérvár. Özv. Hahn Miksáné, Székesfehérvár. Perényi Bintor Mária, Budapest. Gótsch Józsefné, Kecskemét. Miksits Gizella, Budapest. *Tarczali Endre, S.-Szt.György. Emlékokmány. Neidlinger L., Budapest. Ohm C. C., Budapest. Brenner testvérek, Budapest. Schott testvérek, Budapest. (Folytatása következik.) HÍREK. Julius 1. — Személyi hír. Péchy Tamás közlekedési miniszter a tegnap esti vonattal Szikszóról visszatért a fővárosba. — A királyi pár alapítványa. Az ő felségeik által ezüstmenyegzőjük alkalmából, szegény sorsú és érdemes, és a négy egyetemi kar egyikénél tanulmányaikat folytató hallgatók számára és pedig a bécsi egyetemnél 7, a budapestinél 7, a prágainál 5, a gráczinál 3, az innsbruckinál 3, a krakkóinál 3, a lemberginél 3, a czernovitzinél 3, a kolozsvárinál 3, a zágrábinál 3 állomással tett Ferencz József-Erzsébet-féle arany ösztöndíjak egyenként évi háromszáz arany forinttal kiszabva, a következő 1879/80. tanév kezdetétől fognak betöltetni. Ilynemű ösztöndijt elnyerni óhajtók tartoznak az ő császári ás apostoli kir. felségéhez czimezendő kérvényüket, a melyben határozottan kijelentendő lészen azon egyetem és azon kar, a hol és a melyben tanulmányaikat megkezdeni és elvégezni kívánják, következő okmányokkal felszerelni — és pedig: 1. a keresztevéllel vagy születési bizonyítványnyal; 2. oly hiteles okmányokkal, melyek szegény sorsukat és szüleik állapotját, vagyoni, jövedelmi és családi viszonyaikat igazolják; 3. a letett érettségi vizsgálatról szóló bizonyítványnyal, esetleg ha esedezők máris egyetemi hallgatók, az értekezleti (colloquium) és államvizsgálati — az 1878 9. tanév második felére vonatkozó — bizonyítványokkal. Ezeken kívül a folyamodványban kimutatandó az is, vájjon folyamodó élvez-e más ösztöndijt, vagy egyéb nyilvános pénztárból felvenni szokott ellátást. Az ekképen felszerelt kérvények a legfelsőbb magán és családi alapok cs. kir. igazgatóságánál Bécsben, cs. kir. udvarban (Wien Hofburg) minden esetre 1879. évi augusztus 10-ig benyújtandók. Ezen határidőn túl később benyújtott vagy kellően fel nem szerelt folyamodványok nem fognak tekintetbe vétethetni. Kelt Bécsben, 1879. évi junius hó 15-én. A cs. kir. legfelsőbb magán- és családi alapok igazgatósága. Báró Wenckheim Béla miniszter egészségi állapotáról dr. Korányi és dr. Lumniczer tanárok ma reggel 10 órakor a következő bulletint adták ki: Báró Wenckheim Béla nagyméltósága nyugodtabb évet töltött, láz nem jelentkezett, a kábálmos állapot csökkent, éber időszakaiban az eszmélet tisztább, a légzés és szívműködés közeledik a rendeshez. Az erőbeli állapot kissé javult. A beteg állapota a déli 2 órakor érkezett tudósi