Ellenőr, 1879. szeptember (11. évfolyam, 420-466. szám)

1879-09-02 / 421. szám

előfizetési árak ! Egész évre . 20 frt — kr. I Évnegyedre . 5 frt — kr Félévre • . 10 ,­­ , | Egy hónapra . 1 , 60 , Szerkesztési iroda : Budapesten, váczi kör­út 26. szám (fő­út sarkán.) Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bém­entes leveleket fogadunk el. REGGELI KIADÁS. 421. szám. Budapest, kedd, szeptember 2.1879. Egyes szám ára 4 Hirdetések felvétele a kiadóhivatalban. Budapesten, váczi kör­út 26. szám (fő­ út sarkán) Továbbá Danke C. L. is társánál M.-Frankfurtban. Hirdetésekért járó díj csakis az „Ellenír« kiadó­ hivatala által nyugtázott ■zárnia ellenében fizetendő. Kiadó hivatal: Budapesten, váczi kör­út 26. sz. (fő­út sarkán). Ide Intézendők « előfizetések is . lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás, XI. évfolyam. Figyelmeztetjük azon t. előfize­tőinket, kiknek előfizetésük augusztus hó végével lejár, hogy előfizetéseiket mi­előbb megújítani szíveskedjenek, ne­hogy a* lap küldésében fennakadást tapasztalj­anak. ki Ellenőr ára mint eddig: Egy évre. . . . 20 frt — kr. Félévre .... 10 .­­ , Negyedévre ... 5 „ — „ Egy hóra ... 1 „ 80 „ Az esti lap postán való külön küldésé­ért 1 frt jár évnegyedenként. Az „Ellenőrbre havonkint is előfizethetni. T­áviratok. Zala-Egerszeg, szept. 1. (Bud. Corr.) Dél­után egy órakor vette kezdetét nagyszámú vendé­gek jelenlétében az ünnepi bankett. A pohárköszön­tések sorát Ürményi József főispán nyitotta meg, ki a király ő felségét és családját éltette. Glavina Deák emlékére emel poharat, mire Horváth esperes hatásos, hazafias beszédben előbb hasonlóképen Deák Ferencz emlékét vette fel köszöntője tárgyául, azután pedig a város ne­vében köszönetet mondott a megyének az em­lékszobor létrehozatala körül kifejtett buzgal­máért. Pályi Ürményi főispánt éltette; S­v­a­s­­tits alispán felolvasta ezután Fálk Miksa egy üdvözlő táviratát, mire Csertán K­o­v­á­c­h Lász­lóra, emez pedig a megyére köszöntött fel. Bala­ton József az ifjúsághoz intézte szavait, arra kérve azt, hogy Deák áldásos nyomdokait kövessék. Ez­után S­v­a­s­t­i­t­s alispán Széll Ignáczra, Vas­­megye alispánjára mondott toasztot, emez pedig viszont Zala megye közönségét éltette. K­r­o­s­e­t­z János tiszti ügyész nagy éljen­zés közt az alispánra mondott köszöntőt, Cser­tán a hírlapírókra, Günther pedig a hölgyekre. — Este dalárdaünnepély lesz, mely előké­születeiből ítélve, fényes lesz. Zágráb, szept. 1. A tartománygyűlés­ ismét összeült s tanácskozásait Szarcsevics törvényjavas­lat tárgyalásával kezdette meg. Az említett javas­lat az itteni .8r­— *—Jí;í­rT*­ —‘T“rr Az „Agramer Zeitung jelenti: a határőrvidék elnöki osztályának főnöke Bayer lovag, lemondott hivataláról. _________ BéCS, szept. 1. A „Pol. Corr.“ jelen­tése Belgrádból : A fejedelem az osztrák­magyar-szerb vasúti egyezményt, a Bécsben kidolgozott javaslat alapján elfogadta. Mi­helyt Ausztria-Magyarország részéről a vég­leges tanácskozások megindítása czéljából a meghívás megérkezik, a szerb meghatalma­zottakat ki fogják nevezni. Szerbia és az államvasút között a szer­ződés a szerb vasúti vonalak építésére nézve meg fog köttetni, miszerint az állam­­vasúti bizottság — mely Szerbia új terüle­teit vizsgálja — ide visszatér. A bizottság ez iránt a fejedelem ígéretét bírja. A bolgár fejedelem szept. 7-én Nisbe érkezik, Milán fejedelem látogatására. Bécs, szeptember 1. A „Polit. Corr.“ jelen­tése: Taaffe miniszterelnök, Csehországból közel 80 sürgönyt kapott, melyek a nemzeti viszály al­kotmányos uton való megszüntetésének szükségét, és a testvéri egyességre való vágyódást hangsú­lyozzák. _________ Bécs, szept. 1. (E­re­deti távirat.) Az itteni illetékes körök teljesen alaptalan­nak nyilvánítják több lapnak azt a hírét, hogy a közös kormány nyolc­ hajót bérelt ki csapatok szállítására az osztrák-magyar Lloyd-társulattól Triesztben és e társulat már meg is tette a kellő intézkedéseket. BéCS, szept. 1. A „Politische Corr.“ jelentése Konstantinápolyból: A görög-török bizottság tegnapi ülésében felolvasta Szavjet pasa a választ, melyben a porta kijelenti, hogy ámbátor semmiféle kötelezettség nem kényszeríti, mégis a hatalmak óhajának meg­felelve, hajlandónak nyilatkzik, a berlini congressus 13. jegyzőnevének kijelöléseit — netaláni taglalás és változtatás fentartása mel­lett— a tanácskozások alapjául elfogadni. — A görög küldöttek ezen kikötés ellen fel­szólaltak s adandó válaszukat szeptember 4-re napolták el. Konstantinápoly, szept. 1. A „Pol. Corr.“ jelentése: A görög patriarcha Szerbiának szerb tem­plom építésére vonatkozó kérését kedvezően fogadta. Páris, szept. 1. Megkegyelmezetteket szál­lító hajó érkezett a vendresi kikötőbe. Semmiféle tüntetés sem fordult elő. Mária Krisztina főherczegnő visszautazott Bécsbe. Belgrád, szept. 1. Hírlik, hogy a fejedelem okt. 2-kára tűzte ki a szkupstina összehívását. Risztics ide érkezett Nisből. Budapest, szeptember 1. Az osztrák alkotmányos párt linczi érte­kezletének eredménye mai esti lapunkból ismere­tes olvasóink előtt. Sem több, sem kevesebb nincs abban, mint a­mit előre lehetett sejteni. A reso­­lutio az általános frázisok színvonalán nem emel­kedik túl. Programmot tehát nem képez, mely körül egy párt compact tömegben csoportosulhatna. Magából a resolutióból s létrejöttének körülmé­nyeiből is kitűnik, hogy az alkotmányos párt nem tekinti ily programm gyanánt ismeretes határoza­tát , mert a linczi értekezlet nem volt egyéb elő­­conferentiánál; a végleges és határozottabb pro­gramm csak ezután készül el, ha elkészül. Az alkotmányos párt főközlönyei mégis hozsannát ki­áltanak a linczi adtusra. A resolutiót az alkotmá­nyos szabadelvű párt programmjává declarálják. A negatió e pártja — kiált fel a „N. fr. Pr.“ — mely csak nemet és mindig csak nemet tudott mondani, egy rövidre szabott resolutióban, mely csak pár órai munka eredménye, több politikai eszmét hozott nap­világra, mint a félhivatalos bölcseség azon pilla­nat óta, mikor a coalitionális kabinet létrejött. — De hát mit mond a kevés szavú alkotmányos sza­badelvű bölcseség? Hogy fenn akarja tartani az alkotmányos és szabadelvű intézményeket, hogy az államháztartásban helyre akarja állítani az egyen­súlyt; a viszonyokhoz képest apasztani akarja a hadügyi terheket. De ki nem akarja eze­ket ? Az alkotmányos szabadelvű urakon kívül akarja minden józan és számbavehető politikus. E „politikai eszmék“ tehát nem képezik az alkotmá­nyos pártnak sem találmányát, sem privát tulaj­donát. Még érdekesebb azon ok, a­melynek alap­ján a „Neue freie Presse“ és társai kijelen­­tik, hogy a „szétforgácsolt, vezérei iránt való bi­zalmatlanság által szétbontott“ alkotmányos párt Linezben compact, egységes párttá forrott össze. Miből következtetik ezt? Mert a linczi értekezlet nem lazította meg a fractiókat összekötő gyenge kapcsokat! Az alkotmányos pártot nem igen be­csüli meg tulajdon sajtója, midőn feltette róla, hogy oly átalános politikai eszmék feletti tanács­kozás is képes még inkább szétrobbantani, mint mely „eszmék“ a resolutióba foglalvák. Mi egyéb­iránt sem kicsinyelni, sem gúnyolni nem akar­juk a linczi értekezletet és annak eredmé­nyét. Látunk benne oly dicsérendő dolgokat, melyeket nem lát, vagy nem akar látni az osztrák ellenzéki sajtó. Látunk mérsékletet és ko­moly higgadtságot az alkotmányosok eddigi falnak rohanó heve helyett. Látunk benne megdöbbenést azon eredmények felett, melyekre az alkotmányos­oK­ e e­digi évpolitikája állóán­got merített. Megtanulta, hogy a világ dolgait nél­külük is elkormányozzák, hogy nemcsak az ő ecclesiájában van az üdvösség, s hogy utána nem következik a vízözön. E tanulságokból mi viszont azon következtetést vonjuk le, hogy az alkotmá­nyos párt nem készül a tour, prix ellenzéki sze­repre a cabinet ellen, bármint lármázzanak is az előbbinek lapjai, sőt már­is határozott jelek mu­tatnak arra, hogy a kormány és az alkotmányos szabadelvű párt meg fogják találni egymás közt az érintkezési pontokat. A „Magyar Híradó“ kőnyomatú lap eddig csakis újdonságokat szokott közölni. Még enemy közleményei is inkább a phantasia túlburjánzása, mint az adatok megbízhatósága által jeleskedett. A nagyravágyás szelleme azonban — úgy látszik — a „Magyar Híradót“ is megszállta; a köznapi élet sivár prózájából a magas politika költőibb mezejére vágyik. Ez érzelmek befolyása alatt ma nagy kép­pel egy politikai újdonságot tesz közzé, melyet a következő utólagos igazolással kísér. Jóllehet szerkesztőségünk eddig a politikai hírek közlésétől tartózkodott, lehetetlen volt a fen­tebbi sorok közzétételét megtagadnunk, s azokat a t. szerkesztőségek tetszés szerinti használatára bo­­csájtjuk. Maga a famozus közlemény így hangzik: A conservativ párt. Egy magas állású aratott egyéniségtől kapjuk a kö­vetkező nagyérdekű sorokat: Szeptember folyamán Budapesten nagy horderejű ösz­­szejövetele lesz több conservativ főurnak s több oly politikai celebritásnak, kik a legutóbbi időben a politikai téren aktív nem szerepeltek. Eddigelé 28-an ígérték meg e régebben megbeszélt entrevuebeli részvételüket. Hogy a mostani po­litikai pártokkal szemben a résztvevők mily állást foglalnak el, ma még nem vagyok abban a helyzetben, hogy azt a detaillokig megjelezhessem. Annyi azonban bizonyos, hogy az összejövetelnek most, vagyis az országgyűlés összejövetele előtti megtartására A­n­d­r­á­s­sy visszalépése szolgált okul, s hogy az eddig tudomásomra jutott nevek nem arra engednek következ­tetni, hogy ezen illustris alakok az Andrássy vezérlete alatt újjá­születendő kormánypárt támogatására kívánnak actióba lépni, úgy látszik, hogy Andrássy ideiglenes visz­­szalépése, a külpolitikai actióban egy pauzát, a belpoliti­kában azonban nemcsak Lajthán túl, hanem époly erősen Magyarországban is, a pártok erőteljesebb sorakozását idézi elő legközvetlenebb következménye gyanánt, s e forrongások további irányától függ természetesen az, hogy mikor fogja a Ballplatz ideiglenes helytartóját Haymerle bárót, Andrássy a külügyminiszteri széken újra felváltani. Sajnáljuk a politikusokat, kik ily reclame-ra szorulnak._________ A magyar kincstár augusztus havi bevétele — mint a „Neue freie Presse“ „megbízható for­rásból“ értesül — 3­70 millióval volt több mint tavaly augusztus hóban. A tartománygyűlési és reichsváthi cseh képviselők értekezletet tartanak pénteken este, a­melyben eldöntik a reithsráthba való belépésük kérdését. Az adófelügyelői intézmény szerve­zetében rendszeresített tizenöt pénzügyi tanácsosi állomás közül jelenleg csak hét van betöltve, a pénzügyminiszternek pedig i. é. 2207. számú ren­delete szerint határozott kívánsága, hogy mind a tizenöt állomás betöltessék az ezen szolgálati ág­ban működő tisztviselők által. Ez azonban csak úgy lesz eszközölhető, ha a jelenleg a pénzügyigaz­gatóságoknál és illetékszabási hivataloknál a rend­szeresített létszámon felül alkalmazott pénzügyi tanácsosi állomások megüresedések esetén bizonyos módozatok mellett az adófelügyelői intézmény szer­vezetébe átvezettetnek. . Most a Pénzügyi közigazgatás összes ágaza­tainál 31 pénzügyi tanácsosi állomás van, ezek közül helyhez kötöttek: minden p. v. igazgatóság­nál az igazgatói helyettesé; a budapesti közp. díj- s illetékszabó hivatalnál a főnöké;­s a pest­megyei adófelügyelőé, meg a főv. adófelügyelő két első helyetteséé. Jövőre, a pénzügyigazgatóságok és illetéksza­­bási hivatalok létszámában megüresedő s helyhez kötött pénzügyi tanácsosi állomások a rendszeresí­tett látszámon felül alkalmazott p. ü. tanácsosok sorából rendszerint áthelyezés útján fognak betöl­tetni. A létszám feletti p. v. tanácsosi állomások ismért betöltése pedig felváltva akkér fog történni, hogy az első megüresedett ily p. ü. tan. állomás a P­ ü. igazgatóságok vagy illetékszabási hivatalok létszámában alkalmazott titkárok egyikének, a má­sodik megürült p. ü. állomás pedig az adófelügye­lők egyikének fog adományoztatni, s igy fölváltva mindaddig, mig az adófelügyelői intézménynél rend­szeresített 15 p. n. tanácsosi állomás betöltve nem lesz. S ho­­gy a pénzügyi igazgatóságoknál betöl­tött állomások száma az eredetileg rendszeresített (15—16) számra visszavezetve lesz, — az azon­túl megüresedendő p. n. tan. állomások azon szol­gálati ágazatban fognak — és pedig rendszerint pályázat útján — betöltetni, a­mely szolgálati ágazatban a pénzügyi tanácsosi állomás ürese­désbe jött. Mivel azonban a miniszter egyúttal alkalmat kíván nyújtani azon rangidős­ p. v. titkároknak is, kik most a p. ü. igazgatóságoknál vagy illetékszabó hivatalnál vannak alkalmazásban, s az adófelügye­lői tiszt viselésére képesítvék, hogy ez irányban is érvényesíthessék igényeiket, tehát a fentebbiekben körvonalazott rendeletét egy idevágó módozati füg­gelékkel is ellátta. A török pénzügyekre vonatkozólag ezeket írják Konstantinápolyból a „Politische Correspon­­denz“-nek, a pleto) «M’Tiiod­’ ~a “kül­földi kereskedőkre vetendő iparengedélyi díj kér­désében. A dragománok bizottsága már tárgyalta ezt az ügyet és a porta szándékára kevésbé ked­vező határozatot hozott. E kérdés története ez: A porta kötelezte magát a hatalmakkal kötött capi­­tulátiókban, hogy a külföldi alattvalókat nem veti iparadó alá. Csak 1874-ben, tekintettel a porta pénzügyi zavaraira, mondották a Konstanti­nápolyi missiók fejei azt az elvet, hogy kivételesen­­ülföldiek is megróhatók ez adóval. Az ügy ebben az állapotban maradt, és a porta csak az utóbbi napokban értesítette a hatalmak képviselőit azon szándékáról, hogy szept. 13-kától kezdve iparenge­délyi díjt akar vetni a külföldiekre. A nagyköve­teket meglepte ez a tudósítás, mert nem engedhe­tik meg, hogy a porta önhatalmúlag bolygassa e kérdést. Midőn hat éve lehetségesnek mondották ki ezt a megadóztatást, akkor rendes kormánya volt még Törökországnak és kevésbé volt összezavarva pénzügye, de az üzlet is elég jól ment. Ma már megváltozott mindez: az üzlet állapota kétségbe­ejtő, török pénzügy pedig nem létezik. A missiók fejei elhatározták tehát, hogy erélyesen visszautasítják a porta kívánságát. Az angol előkelő kereskedők összegyűltek és egyhan­gúlag tiltakoztak az új adó ellen. Ugyanez a nézet uralkodik az osztrák-magyar gyarmatban, és a colonia hasonló tiltakozást intézett consulához. A missiók főnökei valószínűleg ki fogják jelenteni a portának, hogy ez adó kivetését nem engedhetik meg, legfölebb akkor, ha végtére elhatározzák a törökök, hogy nemzetközi bizottság ügyelhet föl a török birodalom jövedelmei hovafordítására. Nem­zetközi bizottság nélkül sohasem lesz rendezve Törökország pénzügye, rend nélkül pedig lehetet­len a kölcsön. Négy-öt hónap múlva fölemészti a török kormány utolsó segédeszközeit, ezután pedig csak a hadsereg lázadása, utczai zavargás követ­­kezhetik. Jó lenne, ha a szultán és tanácsosai te­kintetbe vennék ezt.* A „Phare du Bosphore“ 28-ai száma némi eltéréssel tesz jelentést a nagykövetek ta­nácskozásáról. E lap szerint elvben elfogadták a nagykövetek ez adót, de elhatározták, hogy változ­tatásokat tétetnek benne a portával. Szerajevóból aug. 29-kéről jelentik a „Pressédnek, hogy a novibazári kerület megszállása legkésőbben nyolcz nap múlva meg fog történni, ha a csapatok öszpontosíttattak a határon. A megszálló seregnek König báró altábornagy lesz parancsnoka. Württemberg herczeg, tekintettel az eshetőségekre, a pasalik határán üti föl főhadiszállását. Huszni pasa a megszálló csapatokkal lépi át a határt, most pedig a fegyverek visszaadásának kérdését akarja rendezni. Aug. 30-án és 31-én a határra indul a 4. Kellner-ezred; a 76. Knebel-ezred ideérkezett; a 25. és 31. vadászzászlóaljak a megszálló sereghez fognak tartozni. Don Ca­rlos kijelenti, hogy ő nem mondott le a trónról. E pronunciamentójának tolmácsává két franczia legitimista lapot választott, a­melynek szerkesztői meglátogatták őt. Don Carlos ezeknek elmondotta meggyőződését, hogy Alfons nem lesz sokáig a spanyolok királya, mert ezeknek fele carlista, másik fele pedig republicanus, így tehát szándékában sem lehet neki compromissumra lépni Alfonz királylyal. Ki a bűnös? U­ra mellett voltunk mindig, hogy lastomag és Ausztria-Magyarország viszo­nyos érdekei nemcsak a jó,­ de sőt a szívé­lyes szomszédság fentartását követelik. Olaszország mit sem tett ennek megzavará­sára soha, az utolsó év alatt pedig tétlenül zaavarlt meg »LI.... unlaou­n nemű elv­nyomulás előtt érdekeinknek hátrányosan kellett meghajolni. Úgy látszik, hogy a csá­szárság megunta ezen jó viszonyokat. Iga­zunk volt tehát, midőn pár nap előtt azt mondtuk, hogy készülnünk kell. Ma ismétel­jük ez intést.“ Így szól a római „Riforma“, mely­ről az a hír, hogy a Crispi ur nézeteinek közlönye. Hogy a hit alapos-e vagy sem, azt nem tudom, s hogy alaposságának ese­tében mekkora fontosságot tulajdoníthatni sugallatainak, azzal ne bajlódjunk. Én ugyan tudom, hogy Crispi ur nem tartozott a nép­szerű emberek közé még akkor sem, midőn a vörösingesek marszalai ezredében kö­vette Garibaldit; és én ugyan nem hi­szem, hogy a minisztériumból történt kibukása által és bigámia-perben al­kalmazott önvédelmének lelketlenségei foly­tán akár hatalmasabbá akár kedveltebbé vált volna egyénisége az olasz közérzelem előtt; és így a Riforma jelentőségére nézve in­kább csendesítőnek mint ingerlőnek tartom a hírt, miszerint a háborgás idézett soraival csak a Crispi úr orgánuma állott elő, de mindezen tudomásom és hitem mellett is, a nevezett lapnak kifakadásai annyival kevésbé hagyhatók szó nélkül, mert valószínű, hogy „intésének“ hangoztatására nem marad tár­sak nélkül. És kell szólanunk azon rokon­­szenv folytán is, melyet Itália egysége és boldogulása iránt viseltettünk mindig, s a­melynek felforgatását közveszélynek is tekin­tenék az európai békés fejlődés lehetősé­geire nézve. S minthogy a hallgatás köteles­£­?$mes "esetleges utánzóit, hogy a fa­rk­as szerepében léptetni fel nemzetüket nagy meg­gondolatlanság részükről, midőn jól tudják, mennyire nem báránynyal volna dolguk, ha az osztrák-magyar monarchiával kötnének ki. Pedig a „Riforma“ épen úgy beszél, mint a mesebeli ordas, mely superior szabat. A szomszédsági jó érzelmek folyamának megzavarásáért monarchiánkat igyekszik fele­lőssé tenni. De hát mire alapítja ezen vádját a római közlöny, s ha nem pusztán veszeke­dés a czélja ? Én részemről nemcsak nem olvastam soha sehol a magyar-osztrák mon­archia bármely színezetű lapjában, de nem is hallottam, még társalgás közben sem, bárki­től is olyan véleményt vagy szándékot, mely a lombard-velenczei tartományok vissza­foglalására c­érzott volna legtávolabbról is. Pedig hát az irredentisták kiáltásai, tüntetései és követelései akkora és annyira folytonos provocatiot képeztek, hogy nem is lehetett volna valami különösen cso­dálkozni, ha monarchiánk politikusainak ide­gesebb osztályaiból az olasz várnégyszög újbóli elfoglalásának eszméjét pendítik meg némely méltatlankodók. Nem történt ilyesmi egy szóval sem. Még akkor sem, midőn consulunkat Velenczében s nagykövetünket Rómában macskazenével tisztelték meg a „Trentino“ és „Istria“ annectálá­­sára készülődő bajnokok. Vájjon mivel árulta hát el monarchiánk, hogy meg­unta azon szomszédsági jó viszonyt, melynek fentartásánál — mint láttuk — Itália nem is gondolt egyébre soha? úgy látszik, hogy monarchiánk unatkozása azon röpirat által jön elárulva, mely az Italia irre­denta társulatok működésének leplét szel­lőztette, a Haymerle ezredes értesülése sze­rint és neve alatt. A „Riforma“ és társai szerint az a röpirat, egy olyan egyéntől, ki tagja volt a magyar-osztrák követségnek Ró­mában, sérti a diplomatikai etli­quette-et és monarchiánk ellenséges indulatairól tanús­kodik. Furcsa, mikor a „Riforma“ honfi­társai és elvrokonai szervezik magukat titko­san, hogy a magyar-osztrák monarchiától némely nem jelentéktelen tartományt foglal­janak el, akkor nem ezen titkos szervezke­désben és ennek takargatásában rejlik, az államközi jó szomszédség megzavarásának bűne, hanem rejlik ama szervezkedés rejtel­meinek leleplezéseiben. E szerint nem azt kellene vád alá helyezni, a­ki a „Riforma“ szerkesztőségébe rablási szándékkal készülne betörni, hanem azt, a­ki ama rablási készü­lődésről értesítené a szerkesztőt. Hogy a Hay­merle ezredes irata nem kellemes Olaszország izgatóira nézve, azt értem; de hogy vétene a diplomatikai etiquette ellen, azt csak az olyan democraták állíthatják, kik restellik midőn valami csínyen kaparnak s hirtelené­­ben nem tudják mivel üssék el a dolgot. Még kevésbé lehet ama röpiratból azt kö­vetkeztetni, hogy monarchiánk megunta a szomszédsági jó viszony fentartását és ve­szekedni akar Itáliával. Ellenkezőleg. Ha monarchiánknak valami gonosz terve volna Olaszország ellen, akkor a Haymerle ezre­des iratának nyilvánosságra jutását eltiltotta volna minden bizonynyal a hadügyér. Nincs gonosz terve, de sőt az a vágya, hogy a szomszédsági jó viszony legyen szilárd és örökös; és épen ezért lett kinyomtatva a kerdésbeni mű, melyből kitűnik, hogy kik látszanak­, f»" -1--- -- ■ —— "—“ „leleplezések“ felett nem kell fecsegni az etiquette elleni vétségről, hanem meg kell szüntetni a leleplezés tárgyait. Nem lehet kétkedni, hogy a komoly, eszes és lel­­kiismeretes olasz hazafiak kárhoztatják azon mozgalmakat és izgatásokat, melyek Itáliának hol Francziaországban, hol a ma­gyar-osztrák monarchiában szereznek ellen­ségeket és nem használnak soha sehol Az a kárhoztatás azonban kissé platonikus maradt mindeddig. Ideje, hogy éreztesse ha­talmát azon játékosokkal, kik Itália egysé­gét és mindenét koc­kára akarnák tenni. Lehetetlen, hogy az európai helyzetet a gondolkozó olasz politikusok közt bár­ki is olyannak tekintse, a­melyből Itáliára nézve erősödést, nagyobbodást idézne elő a háború kitörése. És lehetetlen, hogy ne lás­sák, mennyit ártanak hazájuknak azon nyug­hatatlanok, kik ebben nem a béke új bizto­sítékát, hanem a zavargás tűzhelyét szem­léltetik Európával. Itáliának igaz barátja nincs sehol annyi, mint nálunk Magyaror­szágon. Ezen igaz barátság érzelmeit fejezi ki azon őszinteség is, melylyel a magyar sajtó nyilatkozik időnként az Itália és mon­archiánk közti jó viszonynak háborgatóiról. Rómából jelenti a Standard, hogy C­a­­­r­o­­­i miniszterelnök aug. 28-kán hazaérkezett. Még az­nap délután minisztertanácsot tartottak, és elhatá­rozták, hogy Curtipassit nevezik ki athéni olasz követté. A külföldi követségekben más vál­tozás is lesz, de a párisi és londoni nagykövetek állomásukon maradnak. E minisztertanács tanács után sürü jegyzék­tek'sümönyöket “.*“'"quoj5"is küldöt-AuS- 29-ben ismét összeült a mi-A németországi katholikus papság értekez­leteket tart a következő pontok megvitatása végett: 1. hogy támogassák-e Puttkamer minisztert; 2. hogy memorandumot dolgozzanak ki az iskolák állapotáról, a­melyet Puttkamer elé fognak terjesz­teni; 3. hogy megállapítsák a parliamenthez inté­zendő kérvényt, a­melyben a májusi törvények mó­dosítását kérik és 4. hogy minő álláspontot foglal­janak el a jövendő választásokban. Andrássy és Törökország A „Journal des Debats“-nak írják Kon­stantinápolyból, hogy ott Andrássy vissza­­léptének híte lesújtó benyomást tett, mert tudják, hogy a magyar államférfiú őszintén ragaszkodik a török birodalom fentartásának eszméjéhez. Helyesen tudják és csak azon kell sajnálkoznunk, hogy e tudat következ­ményeit nem igen bírták levonni a Bosporus mellett. A felelősség, az igaz — és ezt nagy megelégedéssel valljuk — nem a török államférfiakat terheli, kik másfél év óta a kormányt vitték. Karatheodory, midőn köz­vetlenül a berlini congressus után Bécsben időzött, a conventió dolgában nagy előzé­kenységet bizonyított. Tudva van az is, hogy Szavjet pasa vezénylete alatt a porta elfogadta volt a conventiót, melytől azonban a szultán, a szerály cselszövényeinek befo­lyása alatt, a szentesítést megtagadta. Ámde e szegény fejedelmet sem lehet szigorúan megítélni. A­kit forradalom ültetett trónra, az semmitől sem fél jobban, mint épen a forradalomtól. Volna Abdul-Hamidnak józan esze elég, de ezen túltesz a keleti képze­lődés, mely a szegény szultán előtt az ég­bolt csillagait ama bizonyos apró ollókkal helyettesíti. Ilyen fejedelemmel a legbölcsebb kormány csak nagynehezen boldogulhatna, a legrendesebb viszonyok közt is. Hát még a török birodalom zilált helyzetében! E ba­jokkal azonban számolnunk kell s mindenek­előtt türelmünket nem szabad elveszítenünk. Bármennyi kínunkba kerül is, a lehető leg­nagyobb elnézéssel be kell várnunk, míg Törökországban is teljesen és általánosan felismerik a teendőket. A monarchia állás­pontját e részben szokott szabatossággal írta körül Andrássy azon beszélgetésben, melylyel egy bécsi szerkesztőt megtisztelt. „Keleten — úgymond — nem szabad elha­markodott politikával élni. Törökországot oly fával hasonlítanám össze, melynek koronáját és ágait megnyesték, hogy gyökereinek, ha lehet, visszaad­ják az életet és hajtóképességet. Nézetem szerint Törökországnak az a feladat jutott, hogy egyik kezével Európából vegye a civilisa­­tiót és a másikkal átvigye azt a moha­medán elemre Ázsiában; csak ő adhat civilisatiót a 200 millió mohamedán­nak Ázsiában és Afrikában Mit csinál­nánk Törökország nélkül ? Mit csinálnánk Törökor­szág nélkül Konstantinápolylyal ? A mohamedán elem nélkül ott még egy község sem alapítható. Feladatunk abban áll, hogy azt, a­mit a berlini szerződés teremtett, megrősítsük.“ Mutatja e kevés sor is, hogy Andrássy mily magas és magasztos szempontokból, mennyi ember- és szabadságszeretettel ítélte

Next