Ellenőr, 1879. október (11. évfolyam, 470-523. szám)

1879-10-10 / 486. szám

Előfizetési Arak : Egész évre . 20 frt — kr. Félévre . . 10 .­­ , Évnegyedre Egy hónapra Szerkesztési iroda : 5 frt — kr. fi ** ^ » Egyes szám ára 4 fer. Budapesten, váczi kör­út 26. szám (fő­út sarkán.) ELLENŐR vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. REGGELI KIAD­ÁS. Budapest, péntek, október 10. 1879. Semmit sem ködünk, ha nem tudjuk, Jöltöl jön. — Kéziratok visszaküldésére nem 486. szám. Hirdetések felvétele a kiadóhivatalban, Budapesten, váczi kör­út 26. szám (fő-út sarkán). Továbbá Daube fcf. L. és társánál M.-Frankfurtban. Hirdetésekért járó díj csakis az „Ellenőr“ kiadó­hivatala által nyugtázott számla ellenében fizetendő. Szíradó hivatal : Budapesten, váczi kör­út 26. sz. (fő­út sarkán). Ide intézendők az előfizetőtek és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás. XI. évfolyam. T­áviratok: Bécs, okt. 9. (Eredeti távirat.) Gróf Andrássy Gyula a holnap délutáni gyorsvonattal utazik el Budapestre. BéCS, okt. 9. A külügyminiszteri palo­tában ma déli 12 órakor összegyűltek ezen minisztérium hivatalnokai, hogy búcsút ve­gyenek eddigi főnöküktől, Andrássy gróftól. Calice báró osztályfőnök következő mé­lyen megindító szavakkal adott kifejezést az egybegyűltek érzelmeinek : Elérkezvén azon perez, a midőn excikliád hosszabb idő óta táplált óhaja és őfelségének leg­kegyelmesebb engedélye folytán befejezi működését­, mint a császári ház és a külügyi hivatal mi­nisztere, engedje meg, hogy mi, mint ezen minisz­térium hivatalnokai, kifejezzük szíves búcsú üd­vözletünket, és egyszersmind legbensőbb köszöne­­tünket mindazon jóért, melyben minket nyolcz éven át részesített. Mi önt, — excellenb­ád tudja azt ! — hűséggel és odaadással szolgáltuk és ebben csak kötelességünket teljesítettük, s ezen köte­lességüknek meggyőződéssel és lelkesedéssel felel­tünk meg. Annál inkább meg vagyunk hatva a megválás ezen órájában. Mi, kik az ön leg­közelebbi környezetét képeztük, mindenkor láttuk ő­felsége és hatalma iránti lelkesült odaadásának tanujeleit, és éreztük a monarchia nagyságába és jövőjébe fektetett mélyen gyökeredző és elragadó bizalmát, a messzeható tekintetét, elhatározott bá­torságát és biztos kezét, melylyel fáradhatatlanul és el nem csüggedve igyekezett elérni magas czél­­ját. Hazájának szeretete és bizalma által vezérelve, ő felsége elismerése által támogatva, excellentiád mint az első magyar, kitűnő autoritással töl­tötte be az első miniszteri széket. Az összes monarchia legmagasabb érdekeitől, vezettetve, bölcs és honfiúi működésével nagyban előmoz­dította, hogy közös hazánk békéje fentartas­­sék és hatalmi állásának alapköve uj erős­­bt­lést nyerjen. Ep­oly biztos kézzel tudta excellentiád a monarchia külbékéjét — da­czára a külügyi helyzet nehézségeinek és veszé­lyeinek — biztosítani és megerősíteni. Soha nem habozva és aggódás nélkül, a helyzetet mindenkor felismerve és felhasználva, a monarchia tekintélyé­nek általános elismerést tudott kivívni. Ezek tör­ténelmi babérok, melyek megérdemlik a fejedelem legfelsőbb elismerését és háláját s azt az általá­nos tiszteletet, melylyel nevét a külföld környezi. Mi azonban, kik büszkeséggel követtük zászlaját, kik tanúi voltunk, hogy mily fennen lobogott a harczban és mily önzéstelenül nyújtja azt át utód­jának, mi politikai vezérünk emlékével megőriz­zük azon meleg érzelmet, hogy egy nemes férfiú közelében működtünk. Fogadja excellentiád ezen baráti megemlékezést, a midőn a magánéletbe vissza­vonulni szándékszik. Legjobb és legbensőbb óhajunk kisérik excellentiádat és kérjük a mindenhatót, hogy önt áldja és tartsa meg övéi és az állam számára, melynek — arról meg vagyunk győződve — soha nem fog megszűnni szivét és erejét szen­telni. Kiváló tiszteletünk és ragaszkodásunk jeléül kérjük excellentiádat, fogadja el a válás peretében ezen iratot, melyet mindnyájan aláírtunk, hogy a külügyi minisztérium hivatalnokairól megemlé­kezzék.“ Erre Andrássy gróf mélyen megindulva következőleg válaszolt : Uraim! Az elválás ezen perezében önök meg fogják érteni, hogy azt, mit most érzek, többen ugyan eltalálhatják, de nekem igen nehéz feladat volna azon érzelmeknek kifejezést adni, melyek annyira megindítanak. Én tehát csak egyszerű szavakkal mondok köszönetet azon érzelmekért, melyeket az önök nevében tisztelt szónokuk az imént nyilvánított. Mélyen meg vagyok hatva. Mi­dőn 8 év előtt ő felsége parancsára a külügyminisz­térium vezetését átvettem, úgy éreztem, mintha önök előtt idegen lettem volna. Nem szakdiplomata, hanem egészen inprovisált hivatalnok lévén, érez­­nem kellett, hogy úgy ,­mint önök idegenek vol­tak, én szintén idegenül tekintettem magam. Nagy és nehéz harcrok közelebb hoztak bennünket egy­máshoz már évek óta, benső meggyőződéssel ér­zem, hogy irányomban tanúsított támogatásuk jóval túllép azon mértéket, melyet a kötelesség és a fegyelem követel. Mindig éreztem és érzem most is, hogy a súlyos felelősség, mely reám nehezedett és melyet önök velem együtt viseltek, közreműkö­­désük és igyekezetük által lényegesen megköny­­nyebbült. Sokszor kénytelen voltam, többeket önök közül, kik hivatva voltak velem közvetlenül dol­gozni, nehéz munkával terhelni. Nem csupán hiva­talos idejüket, hanem egész szabad idejüket is igénybe vettem. Többnek egészségét tettem pró­bára, és az elválás ezen perezében szemrehányást tennék magamnak ezért, ha nem élnék azon meggyőződésben, hogy önök közül, kik velem dolgoztak, egyike sem kételkedik abban, hogy senkit többször igénybe nem vettem, mint magamat. Ma mindnyájan megelégedetten te­kinthetünk vissza ezen nehéz időkre, és én azt hiszem, hogy az általam annyiszor óhaj­tott nyugalmat becsületesen kiérdemeltem. Meg kell mondanom, hogy örömest nézek elé azon ki­látásnak, hogy annyi nehéz évek és oly súlyos felelősség viselése után, végre szabadon és ma­gamnak élhetek ; tehát szívesen megyek, — ebben a perezben, mondom, szívesen megyek. Én úgy megvallom, uraim, hogy az elválás önök­től, annyi férfitól, kiket őszintén becsültem, és kiket bar­átokul tekintek, — szivemnek nehezen esik. Vigasztalom magamat azonban azzal, hogy az önök hozzám való ragaszkodása és barátsága meg­marad számomra még akkor is, midőn visszavonu­lok a magánéletbe. Köszönetemet fejezem ki oda­adásukért, melylyel mindegyikük saját hatáskörében megkönnyebbítette a nehéz feladatot, és most csak még egy kérésem volna önökhöz. Ő felsége oly férfit nevezett ki utódomnak, ki itt a minisztériumban belül és annak külhivatalában ugyanazon zászló alatt úgy harczolt mint én és ugyanazon eszméket védel­mezte. Ezen férfi most az önök főnöke lesz. Meg vagyok győződve, hogy rendes viszonyok fognak beállani, és hogy a veszély, mely az államot fenye­gette, megszűnt ; ebből azonban még nem lehet azt következtetni, hogy feladatuk könnyebb lett. Ne­héz volt az és nehéz maradt. Új főnöküknek — mint nekem — szüksége lesz támogatásukra és ezt kérem önöktől részére. Ez alkalommal constatálom, hogy a hozzám való baráti ra­gaszkodásuk mellett legjobban esett látnom, mily élénk érzékük van önöknek a barátság, az egyet­értés iránt és mily buzgalommal teljesítik szol­gálatukat. Reménylem, hogy ezen érzelem, mely annyira megfelel a minisztérium hivatásának, jö­vőben is tartós és élénk lesz, s kérem önöket, tartsanak meg továbbra is barátságos emlékeze­tükben.“ Közvetlen ezután a külügyminisztérium hiva­talnokai az újonnan kinevezett külügyérnek mutat­tattak be. Ismét Calice báró volt az, ki saját mint a többi hivatalnokok nevében üdvözölte a mi­nisztert. Haymerle báró következőleg válaszolt : Uraim ! Mélyen meghatva, foglalom el most egy oly férfiú állását, ki számos éven át kegyelmes főnökünk volt és ki hazánk történelmének egyik legfényesebb lapját töltötte be. Vakmerőség volna, ha azon sza­vakhoz, melyeket Ő felsége legkegyelmesebb urunk a távozó miniszterhez intézett, még néhányat hozzá­függesztenék. Mi teljesen osztjuk egymás érzelmeit és meggyőződéseit. Mindenekelőtt azonban fogadják uraim bizal­muk kifejezéséért, melyet Calice báró ő exe. oly hízelgő szavakban tolmácsolt, köszönetemet. Én csak azt mondhatom, hogy önök közül a legtöbbe­ket ismerem, felőlük csak örvendetest hallot­tam. Mindenesetre nagy tisztelet egy oly minisz­térium élére lépni, mely a birodalom legfonto­sabb érdekeit képviseli. Ezen állás kötelességeit és terheit önök meg fogják velem osztani; ehhez ké­rem teljes támogatásukat, nem csupán saját ne­vemben, hanem ő felsége nevében is. Tisztelet és öröm oly fejedelmet szolgálni, ki gondoskodását mindenre kiterjeszti és éber s atyai szemmel kisér minden érdemet. Azon munkán, melyen Andrássy 8 éven át, odaadó tevékenységgel sikeresen fárado­zott, és melyet csak az ítélhet meg, kinek alkalma volt a monarchia politikai viszonyainak mélyébe tekinthetni, én tovább fogok dolgozni és remény­­em, hogy önök engem bizalmukkal támogatni fog­nak ! Azért uraim, csak egy kéréssel lépek önök elé: sursum corda!“ Karlócza, okt. 9. A községi szervezetre vo­natkozó alapszabályok csekély módosítással elfogad­tattak, valamint a parochiák szervezése iránti ja­vaslatnak egy része. Azon paragrafusok, melyek a parochiák gyülésezésére vonatkoznak, s melyek miatt a congressus majdnem két pártra oszlott, Mesimovic előadó fényes beszéde után, egyhangú­lag elfogadtattak. Dr. Polit indítványára utasít­­tatott a congressusi bizottság, hogy a legkö­zelebbi ülésszakra dolgozzon ki egy a parochiák reducálására és a püspökök választására vonatkozó javaslatot. A congressusi tagok között a legjobb hangulat uralkodik. Ő felsége kabinet­irodájának válaszát, melyben az üdvözlésért köszönet fejezte­tik ki a congressusnak, lelkesülten fogadta a gyűlés. K­ées, okt. 9. Az urak háza mai ülésében Schwarzenberg Károly herczeg, Lobkowitz herczeg, Chotek, Hangwitz és Thun Frigyes grófok benyúj­tották, a Csehország jogairól szóló s már ismert nyilatkozatot. Schmerling nem tulajdonít semmi jelentőséget ezen nyilatkozatnak és kijelenti, hogy az nem gyakorlati és jogi értékkel nem bir. Schwar­zenberg herczeg azt válaszolja, hogy a szokásos eskü óta mindenesetre jelentőséggel bír az ilyen óvási nyilatkozat. A 21 tagú felirati bizottságba beválasztottak : Arneth, Häroltl, Hammer, Lichten­stein Frigyes herczeg, Plener, Schmerling, Wrbna, Falkenhayn gróf, Winterstein, Czartoryski herczeg, Metternich herczeg, Kutschker érsek, Thun Leo gróf, Rechberg gróf, Hübner báró, Schwarzenberg Károly herczeg, Hein, Tinti gróf, Salm őrgróf és Wodziczki. K­ées, okt. 9. A „Fremdenblatt“ a szomszéd­ról szólva kiemeli, hogy a Taaffe minisztérium czélja az alkotmánynak az összes népek egyenlő örömteljes elismerését kivívni és biztosítani. A köz­jogi ellenzék megjelenése az alkotmány küzdterén képezi az első nagy és döntő lépést ezen czél el­éréséhez. A kormány gazdag tartalmú programmja egyetlen egy ponttal sem bír, mely felkelthetné a közjogi különbségeket és felélesíthetné a belviszályt. A pártokon van most a sor, hogy kötelességüket tel­jesítsék, mérsékletet tanúsítsanak és ne provokálja­nak ellentéteket, melyek a csehek belépése által már úgy is az orvoslás útján vannak, de újólag fel­­szakítva, csak kettőztetett szerencsétlenséget okoz­nának. — A „Presse“ írja: A reichsrathra a trón­beszéd azon komoly benyomást gyakorolta, hogy reá igen fontos törvényhozási munkálat vár, és hogy az állam általános érdeke előbbvaló minden egyéb óhajtás és követelésnél, mely az egyesek érdekére irányul. A trónbeszéd megállapította a munkarendet, mely a priori kielégíti a pártokat és nagyon is alkalmas arra, hogy a kibékülés és a megegyezés szellemét terjeszsze. E trónbeszédben nem fedezhető fel semmi, mi a reactionarius irányra vonatkoznék. A „Deutsche Zeitung“ meg­elégedését nyilvánítja azon reformokkal, melye­ket a programm ígér, és melyeket a trónbe­széd mint a reichsrath elé terjesztendő ja­vaslatokat, megemlít. A „Tagblatt“ megjegyzi : Senki se fogja megtagadni a minisztériumtól azon elismerést, hogy ezen javaslatok által sok óhajtás és szükségletnek felel meg. Az „Extra­blatt“ hangsúlyozza : Tényleg semmi sem aka­dályozza, hogy a császár kívánsága beteljesed­jék és a császári jelige életteljes illustrációját nyerje egy valódi ausztriai érdekeket megóvó tel­jes parliamentben. Miután a csehek az alkotmányt elismerik, lehet velük beszélni és vitatkozni. Egy alkotmány sincs úgy alkotva, hogy örökké megma­radjon egyszer öntött formájában. Prága, 9. A „Pokrok“ a trónbeszédről szólva nagy elégtétellel üdvözli annak rokonszenves hangját, kivált mert benne az egyetértést és a ki­békülést óhajtó népszava is megemlíttetett. A közgazdasági programm is sikeres tevékenységre nyújt kilátást.­­ A „Narodny Liszti“ a legnagyobb megelégedéssel nyilatkozik a trónbeszéd azon pont­járól, mely a cseh képviselők belépését mint az ál­talános kibékülés czélját tekinti; általában a trón­beszéd a nagy államfeladat tudatáról és szellemi emelkedettséggel párosult államférfim nyugalomról ad tanúságot. A „Politik“ megjegyzi, hogy a cseh nép jogainak ünnepélyes elismerése, mindenütt a legörömteljesebb viszhangot fogja kelteni. A „Bo­hemia“ kiemeli a trónbeszéd gazdag tartalmát, és megjegyzi, hogy annak politikailag legfontosabb pontjai világosan mutatják azon igyekezetei, hogy minden párt kitelhető kíméletben részesüljön. Prága, okt. 9. A „Politik“ jelenti: A cseh club elhatározta, hogy az elnöki választásnál Co­­ronini grófnak fogja adni szavazatát; az alelnökök kijelölését átengedi a lengyelek és a jogi párt clubjának. ______ Bécs, okt. A „Polit. Corr.“ jelenti Belgrád­­ból: A török követ azt követelte, hogy a bolgár diplomatiai ügynök mutassa be Milán fejedelemnek azon fermánt, melylyel a bolgár fejedelem beigtat­­tatott. Risztics visszautasította ezen követelést. — Milán fejedelem ma átvette a bolgár ügynök meg­bízó levelét, miáltal Bulgária jogai elismertettek. London, okt. 9. A londoni sajtó az osztrák trónbeszédről igen kedvezőleg nyilatkozik. A „Ti­mes“ ezt mondja: Anglia, Ausztria igyekezete iránt, mely egyezségének és consolidálásának tökéle­tesítését czélozza, csak rokonszenves indulattal vi­seltethetik. Ausztria az általános érdekek azonos­sága folytán régi frigyestársa Angliának Európá­ban ott, hol az egyensúly fentartásáról szó van, s ez bizonyítja Anglia érdekeit keleten. London: A dublini Mansion­ Houseban teg­nap tartott lakomán Sir Stafford Northcote azon reménynek ad kifejezést, hogy az afganisztáni vál­ság nem fog komoly nehézségeket okozni. A kor­mány általános politikájának főrugóját az képezte, hogy Afganisztánban más állam befolyással ne bírjon ; ezen elv változatlanul fennáll. Remény­­lendő, hogy Afganisztán ü­­gyei békésen lesznek elrendezhetők. Berlin, okt. 9. Az evangélikus zsinat ma megnyittatott. A kultuszminiszter is jelen volt. A főegyházi tanács elnöke, Hermes, tartotta a meg­nyitó beszédet, és kijelente, hogy az esketési rendre és az egyházi kötelességek megsértésére vonatkozólag törvényjavaslatokat fog előterjesz­teni, melyek — tekintettel a megváltoztatott igazságszolgáltatásra — elodázhatlan szükséggé váltak. Bojszenburg Ármin gróf egyhangúlag vá­lasztatott elnökké, Rühsamen superintendens alel­­nökké választatott. Berlin, okt. 9. A „Provinzial Corr. “ a válasz­tások eredményéről szólva, ezt mondja : A kormány minden körülmények közt a választás eredményét mint a porosz nép igen örvendetes nyilatkozatát tekintheti és azon reményt táplálhatja, hogy köz­­gazdasági és politikai feladata támogatásban fog részesülni az új képviselőházban. Páris, okt. 9. Hír szerint a chiliek zsákmá­nyul ejtették a „Huascar“ perui pánczéloshajót. New­ York, okt. 9. Az utahi indiánusok le­gyilkolták a fehér folyón lakó ügynököt és az ügynökség összes hivatalnokait. Az asszonyok és gyermekek megkímél­tettek. Nerrit tábornok, a tel­jes lefegyverzés feltétele alatt, békét ajánlott az indiánusoknak, kik ezen ajánlatot nem fogadták el. ♦ Budapest, október 9. A képviselőhöz e hé­lő­éti délelőtt 10 órakor ülést tart. Az országgyűlési szabadelvű párt mai értekezletén első­sorban kijelöltették a holnapi ülésben megválasztandó bizottságok tagjai, az el­lenzéki pártok által kijelölt tagokkal együtt kö­vetkezőleg , a honosítási bizottságba: Bausznern Guido, Bethlen András gr., Csernátony Lajos, Emmer Kornél, Funták Sándor, Ilyasevics Jenő, Jászay Antal, Madarász József, Ormay Ká­roly, Péchy Jenő, Péchy Manó gr., Scitovszky Já­nos, Szederkényi Nándor, Veszter Imre, Zsivkovics János; a közgazdasági bizottságba: An­­daházy Pál, Apponyi Albert gr., Baross Gábor, Éles Henrik, György Endre, Fálk Miksa, Istóczy Győző, Karácsonyi Guido gr., Kerntler Ferencz, Korizmics László, Kovách László, Mocsáry La­jos, Nagy Gábor, Probsztner Arthur, Révay Simon báró, Simonyi Lajos báró, Szalay Imre, Tisza László, Wieland Arthur, Zsigmondy Vil­mos, Kotur Bazil; a boszniai és her­­czegovinai közigazgatási bizott­ságba: Bánffy Béla gr., Beöthy Ákos, Éber Nán­dor, Földváry Gábor, Ivánka Imre, Kazy János, Jókai Mór, Latinovics János, Migazzi Vilmos gróf, Pulay Kornél, Rácz Athanáz, Szilágyi Dezső, Szö­­gyényi László, Taray Andor, Voncina János. Ezután a zárszámadási bizottság kétrendbeli jelentése vétetett fel, névszerint az 1877-ik évi állami zárszámadás megvizsgálása iránt és a Horvátországgal eszközölt 1875-diki leszámolás eredményéről, s az 1873/74. évekre vonatkozó le­számolásokban történt tévedésekről. Az értekezlet rövid tárgyalás után, melyben Szápáry Gyula gróf pénzügyminiszter, Prileszky Tádé, Hegedűs Sándor és Baross Gábor vettek részt, mindkét jelentéshez hozzájárulván, a tanácskozás véget ért. A függetlenségi párt ma délelőtt tar­tott értekezletén a magyar állampolgárság megszer­zéséről szóló törvényjavaslat tár­gyalására kiküldendő bizottságba Madarász Józsefet és Szederkényi Nándort, a közgazdasági bi­zottságba Mocsáry Lajost és Szalay Imrét je­lölte ki ; a boszniai és herczegovinai közigazgatási bizottságba pedig, ellene lévén Bosznia és Her­­czegovina occupatiójának, nem választ. Az egyesült ellenzék mai értekezletén az állampolgári jogról szóló törvényjavaslat tárgyalására kiküldendő bizottságba Scitovszky Jánost és Veszter Imrét , a boszniai közigaz­gatási bizottságba Beöthy Ákost és Szilágyi Dezsőt, a közgazdasági bizottságba Ap­ponyi Albert grófot és Simonyi Lajos bárót je­lölte ki. A büntető­ törvények életbeléptetése tárgyában tanácskozó bizottság ma az igazságügyminiszter elnöklete alatt hatodik ülését tartotta. A bizott­ság a múltkor függőben hagyott 37. szakaszt el­fogadván, a 38. és 39. szakaszokat is, melyek ép úgy mint a 37. a büntetés alatt álló egyének újabb megbüntetéséről szólnak — elfogadta. — Felvettetvén a kérdés, mi történjék azokkal, kik oly cselekmény miatt lettek elitélve, mely az uj törvény szerint nem büntetendő és ép akkor szen­vedik büntetésüket, midőn az uj törvény életbe lép — a bizottságban e részben a correctiót a kegyelem gyakorlójának fenhagyandónak mondta. Felvett a bizottság még két új szakaszt, melyek egyike szerint az igazságügyminiszter felhatalmaz­­tatik, hogy Erdélyre és a polgárosított határőrvi­dékre nézve az életbeléptetés iránt szükséges kü­lönös intézkedéseket rendeleti úton megtehesse. A másikban pedig kimondatik, hogy az életbelép­tetési törvény az új büntető­ törvényekkel egyide­jűleg lép hatályba. A Spanyolország és monarchiánk között kötendő kereskedelmi és hajózási szerződés létrehozására folytatott tárgyalások befejeztettek. Monarchiánk madridi képviselője és a spanyol kül­ügyminisztérium közel két évig tartó tárgyalások után néhány hét előtt végre megszerkesztették a kötendő szerződés tervezetét. Az új szerződés szá­munkra a legtöbb kedvezményben része­sülő államok minden előnyét fogja biztosítani. És ha nem is lehet mondanunk, hogy az újonnan kö­tendő szerződés számunkra nagyszámú új előnyö­ket szerzett az 1870-ik év márczius 24-én kötött régi szerződéshez képest, a nyert eredményekkel még sincs okunk elégedetleneknek lennünk, ha te­kintetbe veszszük, mennyivel csekélyebbek azon engedmények, melyeket Spanyolország utóbbi idő­ben Európa többi államaival szemben tett a ke­reskedelmi szerződések terén. Az sem csekély fon­tosságú vívmány, hogy az új szerződés hat évi időtartamra fog szólani, míg valamennyi más államnak eddig nem sikerült Spanyolországgal hosszabb időre, mint öt évre szóló szerződéseket létrehozni. Az új szerződés aláírása nem fog soká késni és valószínűleg monarchiánk madridi követe, Ludolf gróf fog ő felsége által annak aláírására felhatalmaztatni. (Pest, Corr.) A csáktornya-zapreticsi vasút ki­építése ügyében, mint már említettük, a varasdi kereskedelmi testület a horvát regnicoláris bizottság­hoz emlékiratot intézvén, ebben emlékezetbe hozza, hogy ezen összesen 99,05 kilométer (13., mértföld) hosszú vasút lovag Maciejovszky Lipót mér­nök által már 1876-ban teljesen nyom jelezve volt s ugyanannak számítása szerint az egész építke­zési költség 4.688.000 frtra lett előirányozva, amely összegből építési és forgalmi czélokra 2.824.000 frt, időközi kamatokra 64.000 forint s elsőbbségekre 1.800.000 forint számíttatott. Ugyanez alkalommal pontos statistikai adatok és becslések nyomán az átlagos évi teher­forgalom 4.287.000 mázsára, a pogyász- és gyorsáru forgalom pedig 66,000 mázsára s az összes 22.997.000 mázsa­ mért­­földre lett kiszámítva s az évi bevétel utánuk 826.000 frtra téve, a melyből forgalmi költ­ségekre 340.000 leüttetvén, a tiszta hozadék 486.000 forintra, vagyis a végleges tőke 10%­­j ára vétetett. Végül kéri a kereskedelmi testü­let a regnicoláris bizottságot, hogy az ügyet ma­gáévá tevén, iparkodjék e vasút kiépíttetését Ma­gyarországtól kieszközölni, „mert, hogy magyarok és horvátok között a nemzeti kapcsolat még inkább megerősödjék, az igazság és a testvéri szeretet is azt kívánja, hogy Magyarország a horvát nemzet e forró óhaját meghallgassa és e vasutat végre kiépíttesse.“ Hát hiszen régen tudjuk mi azt,hogy horvát „testvéreink“ szemében az az igazság, hogy Magyarország minél többet áldozzon érettük s mi­nél több óhajukat teljesítse, ha magának aztán fel is kopik az álla. B. Haymerlenek az „Italia irre­denta“-r­ól a „Pungolo“ szerkesztője előtt tett nyilatkozata, melyet már röviden említettünk, a „Pungolo“ közlése szerint így hangzik: „Az „Italia Irredenta“ iránti agitatio mes­terséges volt; az osztrák-magyar kormány jól tudja ezt, valamint azt is tudja, hogy a királyi és tör­vényes Olaszország nem gondol a hadviselésre. Ennek daczára ama mozgalom felizgatta a lakos­ságokat. Önöknek Olaszországban s nekünk Auszt­riában sok hevesvérű emberünk van; a lapok be­szélnek az agitatióról, túlhajtják horderejét, s a conflictus a két állam közt csakhamar előáll. Olaszországnak őriznie kell egy kincsét, egységét; nagyon rosszul cselekednék tehát, ha túl merész vállalatokba rohanna. A­mint a határok kérdését felvetné, nemcsak Ausztria-Magyarországgal, ha­nem annak barátaival is szemben állana. A két országnak pedig békére és nyugalomra van szük­sége, s kereskedelmük és iparuk fejlesztésére. Bárki elevenítené is fel Tirolon innen, vagy túl e vitakér­dést, az nem lenne jó hazafi. Az 1859. és 1866. években Ausztria fájdalommal látta két tarto­mányának a birodalom testétől való elszakítását ; ma azonban minden feledve van, s nem kíván egyebet, csak hogy jó barátságban élhessen Olasz­országgal, s a­mely kívánságot, meg vagyok róla győződve, az önök királya és kormánya is osztja. E kívánság létezéséről az önök részén miniszter­­elnökük itt Milánóban határozottan biztosított en­gem. Egész nyíltsággal beszéltünk egymással; e politika az, melyet én a legjobbnak tartok, külö­nösen midőn oly loyális férfiú forog szóban, mint Cairoli. Megegyeztünk egymással, s azt hiszem, ez mindig meg fog történni, mert bizonyos politikai szükségességek rákényszerítik erre mindazokat, a­kik jó hazafiak, s e szükségességekhez alkalmaz­kodni e férfiaknak sokkal könnyebb, mint előbb ők maguk hitték. A dolgok különbözőknek látszanak az álláspont szerint, melyet elfoglalunk. Nem érti a politikát s kormányzást az, aki politikusoktól azt kívánja, hogy valamely dolgot mindig ugyan­azon módon szemléljenek. Mindezen okoknál fogva valóban s komolyan hiszek a békében s nem ért­hetem, miként láthattak aggasztó jelenséget Bis­marck bg bécsi útjában. Egyébiránt egy tényről biztosíthatom önt. Természetesen jó és leyális oszt­rák lévén, egyúttal Olaszországnak is jó és őszinte barátja vagyok s erről biztosíthatja ön polgár­társait“. ______ A bécsi lapok gróf Andrássyról. A bécsi lapok csaknem kivétel nélkül meleg szavakban méltányolják a lelépett külügyminisz­terhez intézett királyi kéziratot. A „Press­e“ ezt írja : „Gróf Andrássynak hivatalától való fölmen­­tetése oly rendkívül kegyelmes módon történik, az uralkodó elismerése az államférfinak a trón és a birodalom körül tett nagy szolgálataiért oly prae­­gnansul jellemző, hogy eme kézirat époly unicum a jelenkori történelemben, mint maga gr. Andrássy visszalépése. Oly pillanatban lép vissza az ügyek­ vezetésétől, a­melyről azt lehet állítani, hogy épen most következett be az épület koronázása. Még az utolsó hetekben is, midőn gr. Andrássy már csak mint leköszönt miniszter vezette az ügyeket to­vább, hivatalos működésének egyik legfontosabb ténye ment végbe a Bismarck herczeggel foly­tatott értekezleteken, és véglegesen biztosítta­tott annak kezessége, hogy az ő általa követett politika utódja által is folytattatni fog. Metternich óta nem volt olyan változás külügyi hivatalunkban, mely külpolitikánk irányának változását is ne je­lezte volna. Ebben rejlett Ausztria nagy gyönge­­sége. Míg a hatalmas szomszédok traditionális pro­gramaihoz ragaszkodtak következetesen, Ausztria a kedvezőtlen viszonyok folytán esetről-esetre való opportunitási politikát volt kénytelen követni. Csak az a miniszter, ki maga mondta azt taktikájáról, hogy „esetről-esetre“ való, követhetett ismét kö­vetkezetesen tervszerű politikát s teremtette meg azon szilárd alapokat, melyeken a következetes to­vábbfejlődés lehetségessé vált.“ A „N. fr. Presse“ azt írja: „Az elbocsátó irat oly kifejezésekben van fogalmazva, melyek in­kább hosszabb szabadság engedését mint fölmen­tést látszanak tartalmazni. Feltűnően hasonlít Vil­mos császárnak Bismarckhoz intézett kéziratához, midőn ez szintén egészsége helyreállítása végett a porosz miniszterelnökségtől visszavonult. Andrássy csaknem 8 évig vezette a közös külügyminiszteri hivatalt. 1871-ben neveztetett ki, miután elődje Beust, mint ő „egészségi tekintetekből“ (mint lát­ható, a „N. fr. Presse“ igen elmés) egy héttel az­előtt visszalépett. Miniszterségének ideje valóban — mint a császári kézirat mondja — egyike a legeseménydúsabb és legemlékezetesebb korsza­koknak, s nem fog egykönnyen feledésbe menni.“ A „N. W. Abendblatt“ így ír: „A rend­kívül kegyes hang, a­melyen a császári kézirat tartva van, megfelel a rendkívüli körülményeknek, melyek gr. Andrássy visszalépését kisérik. Gróf Andrássy, mint e kézirat bizonyítja, magas hiva­talától uralkodójának teljes kegyelmében válik meg, s az uralkodónak így kifejezett leghálásabb elismerése bő kárpótlásul szolgálhat neki minden más hálás elismerésért. Midőn azonban az ural­kodó ezenkívül azon várakozását fejezi ki, hogy gr. Andrássy jövőben is és minden téren fog en­gedni hívásának, ez nemcsak azt látszik bizonyí­tani, hogy gr. Andrássy továbbra is rendkívüli bi­zalmi állást fog élvezni, hanem azt is, hogy utódja az eddigi szellemben és az eddigi kerékvágásban fogja vezetni a külügyeket. S ez utóbbi kivált Andrássy legkiválóbb politikai hagyatékára az osztrák-magyar-német szövetségre vonatkozhatik.“ A porosz választások eredménye sok­kal rosszabbul ütött ki a szabadelvű pártokra néz­ve,­semmint a legnagyobb pessimismus is fölv­­tette volna. A szabadelvűek 86 mandátumot vesz­tettek a conservativek javára, kik együttvéve (az újconservativek és német­ conservativek) 110 sza­vazattal rendelkeznek a nemzeti­ szabadelvűek 104 szavazatával szemben. Andrássy hazajön. Nyolcz évvel ezelőtt egy szép őszi na­pon hire terjedt az országban, hogy And­­rássyt Bécsbe hívják külügyminiszternek. A hir roppant sensatiót keltett, ámbár a köz­vélemény régen megszokta volt, Andrássyt Beust utódának tekinteni. De a­mihez a magyar közvélemény hozzászokni nem tu­dott, az azon gondolat volt, hogy az új Ma­gyarországot más mint Andrássy Gyula kor­mányozza. Az akkori Deákpárt nagyon ve­gyes érzelemmel fogadta tehát az eseményt Megtisztelve érezte magát vezérében, örült, hogy kedvencze a kormány legmagasb pol­czára emeltetett, de fájlalta az áldozatot, melybe Andrássynak eltávozása került. Eöt­vös a házba érkezvén, a folyosón értesült a nagy újdonságról, a­hol Andrássy épen né­hány bizalmasaival beszélt a dologról. A költő és philosoph nagy felindulással ro­hant miniszterelnökéhez. — Igaz-e, a­mit hallok, Gyula ? Bécsbe hívnak külügyminiszternek ? — Igaz, — mosolygott Andrássy. — De te nem mégy ! Te nem me­hetsz ! — felesé Eötvös hevesen. — Szeren­csétlenség lesz az országra, szerencsétlenség reád nézve. Itt sok munkát hagysz félben, mit csak te végezhetsz sikeresen. Te itt a hazában ősi tölgy vagy, hatalmas koronával még hatalmasabb gyökerekkel , odafent Bécsben karácsonyi fa leszesz, felczifrázva az igaz, de gyökerek nélkül s egy szeszélyes szélroham porba dönt. — Meglehet !— válaszola Andrássy el­­komorodva, — de mi itten sürgünk, for­­gunk, fáradozunk mint a hangyaboly, hogy felüditsük hazánkat, biztosítsuk szabadsá­gunkat, fejleszszük kulturánkat, az országot és népünket európai színvonalra emeljük. De megjön a nap, a midőn az északi medve kitör erdejéből és ki biztosít bennünket ar­ról, hogy ezt a magyar hangyabolyt itt el nem fogja tiporni? Ettől a sorstól isten se­gedelmével meg akarom óvni nemzetünket és azért megyek Bécsbe. Ment is ... A midőn a keleti kérdés felett viharként zúgott az indulatos vita a monarchia egyik szélétől a másikig ; a midőn az osztrák szabadelvűek zöme azért inditott szakadatlan támadást Andrássy ellen, mert „Magyaré“ ; a midőn uton-útfélen éreztették vele, mit végtére is a szabadelvűek főköz­lönye egész nyiltan szeme közzé mondott Andrássynak, hogy mindig „Fremdling“-nek tekintették őt, akkor meg-megemlékeztünk

Next