Ellenőr, 1879. november (11. évfolyam, 524-573. szám)

1879-11-08 / 535. szám

vannak kifelé gravitáló német és szláv tar­tományai, de nincsenek franczia provinciái. Nincs tehát oka Francziaország romlását kí­vánni, de van oka aggódni és bizalmatlan­­kodni, mihelyt szövetségét másra akarnák fordítani, mint az orosz közös ellenség fé­­kentartására. S Németország igen jól tudja, hogy hatalmas és erős szövetséges társat nyert bennünk mindaddig, míg a kelet felé csinálunk mindketten phalanxot; de rögtön feléleszti Sadowa emlékét, mihelyt csak gya­núra is ad okot, hogy nyugaton akarná meg­zavarni Európa békéjét. Sőt ellenkezőleg, e szövetségben látjuk épen — nemcsak a támaszt Kelet felé — hanem annak biztosítékát, hogy Európa bé­­kéje egyhamar nem fog megzavartatni, s meg vagyunk győződve, hogy Francziaor­­szágban a higgadt politikusok szintén így kénytelenek felfogni e szövetség horderejét, bár elismerjük, hogy nem könnyű feladat franczia embernek elfelejteni Sedant. De a­mint el tudták felejteni Waterloot s el a moszkvai hadjáratot, úgy el fog jöni azon idő is, midőn az események rohamos hala­dása mellett a sértett büszkeség fájós érzete helyet engedend a nemzet jól felfogott ér­dekeiből származó higgadt belátásnak. Igen, de — mondják azok, a­kik min­denben és minden áron a haza vesztét ke­resik és hirdetik — ott volt Angolország, miért nem azzal kötöttünk inkább szövetséget. Nem akarunk ezúttal arra reflectálni — bár ez is igen tanulságos volna — hogy tunica pallio propior­est, de kijelentjük ke­reken azon meggyőződésünket, hogy An­golországot csak úgy és csak akkor fogjuk tartósan egy orosz-ellenes irányzatnak meg­nyerhetni, ha abba belekényszerítjük , ha már is kész szervezetet talál, a­melynek Oroszország ellen hasznát veheti, a­mely ellen azonban nagyon nehéz küzdelme, nagy munkája volna. Hivatkozunk Angolországnak a lefolyt bonyodalmak alatt tanúsított egész magatar­tására; Salisbury eljárására, Derby lemon­dására, az óriási orosz-barát meetingekre; Gladstone szereplésére, a­ki egész életében azért küzdött és küzd, hogy Angolország ne avatkozzék más népek dolgába s külö­nösen ne vegyen részt az Oroszország ellen intézett bármely actióban. Csodálatos, hogy épen azon országban, a melynek Ázsiában annyi baja van az oroszszal s annyi félteni valója van az orosz­tól, s a krími háború óta oly nagyra nőt­tek az orosz sympathiák, mihelyt Európá­ról van szó. Hisz még most legújabban, az afghanistáni bonyodalmak alkalmából is, mint a „Gaulois“ írja, következőleg nyilatkozott Gladstone : „Az afghanistáni bonyodalmakat a je­lenlegi kormánynak köszönhetjük. A­míg én voltam kormányon, mindig odatöreked­tem, hogy Oroszországgal barátsá­­g rpja 4 A # xr 1 Q rt ri n V V» a n 1 p ty \r ii n tr a Tudjuk, mily küzdelembe került Bea­­consfieldnek csak annyit is tenni Oroszor­szág ellen, a­mennyit a berlini congressuson tett; tudjuk, hogy már Cobden Richard óta mily orosz-barát hangulat uralkodik Angol­országban, a­mely annyira megy, hogy Gladstone még azt is képes volt nem­rég elmondani Blind Károlynak, miszerint „nyu­godtan néz el­éj­e annak, hogy az oroszok Konstantinápolyba bevo­nuljanak. S maga az angol parlament nagyrészt orosz barátokból áll. Az angol ellenzék túl­nyomó része feltétlenül oroszbarát, egy ki­sebb része a non-interventio elvén kíván szabad kezet engedni Oroszországnak s csakis egyesek vannak az alsóházban, a­kik határozottan Oroszország ellen irányzott po­litikát óhajtanak, úgy, hogy a kormánynak a keleti kérdés tárgyalása alkalmával csakis egyes töredékek kielégítése és magához vo­nása által sikerült megnyernie a több­séget. Jelenleg tehát alig lehet szó arról, hogy Angolországot egy könnyen megnyerhettük volna külön szövetségestársul. De hihetetlen másrészről, hogy ez országnak és közvéle­ményének szövetségét, vagy legalább is jó­­akaratú támogatását meg ne nyerje az a politika, a­mely megmutatja, hogy ha lehet, vele, ha kell, nélküle is szembe száll azon veszedelmes ellenféllel, a­mely ellen együtt küzdöttünk a krimi hadjáratban. Ha pozitív elhatározást, kész szövetséget, határozott irányt lát , nem lehetetlen, hogy beálljon harmadiknak a szövetségbe, s ekkor igen valószínű, hogy felébred a nemzetben újra azon régi érzet, mely azt egykor a krimi expeditióra lelkesítette. S hogy míg egyrészről Angolország nem igen akart előljárni a szövetségkötés­ben, másrészről reményünk lehet, hogy a már létező szövetséghez egy vagy más alak­ban csatlakozik , azt legjobban bizonyítja az angol alsóház speecherének következő nyilatkozata, melyet nem régen, de még a bécsi látogatás előtt tett. „Mi megtettük régebben a magunkét, most a szárazföldi hatalmasságokon van a sor. Németország és Ausztria-Magyarország vannak első­sorban hivatva felvenni a har­­czot. Németországnak és Ausztria-Magyaror­­szágnak feladata Oroszország elé gátat vetni.“ Angolországot tehát e szövetség nem­csak el nem idegenítette tőlünk, hanem el­lenkezőleg, közelebb hozta hozzánk. E szö­vetséget, melyet a dolgok és események kényszerítő hatása mellett csakis természe­tesnek nevezhetünk, lord Salisbury is „ör­vendetes eseménynek“ nevezte, s míg egy részről nem rejthet veszélyt magában a nyu­gati államok ellenében, addig másrészről nemcsak az orosz vágyak ellen biztosít ben­nünket, hanem közelebb hoz Angolország­hoz is, s ha ugyan valamelyik hazafias ellenzéki kapacitásunk nem ijeszti el tőlünk azzal a tanácscsal, hogy kössön szövetséget Oroszországgal, mert akkor hamarább buk­­hatik meg Tisza Kálmán. RAKOVSZKY ISTVÁN: Fővárosi ügyek. — A VI. kerület választói Bobula János elnöklete alatt a VI. ker. club helyiségeiben ma este igen látogatott közgyűlést tartottak, mely­ben a kijelölő bizottság referált a közvetlenül megválasztandó városi képviselők iránt. Az elnök kiemeli, hogy a kijelölő bizottság minden igényt, óhajt és ajánlatot lehetőleg figyelembe vett s meg­fontolt, mielőtt jelöltjei névsorát véglegesen meg­állapította. Kiemeli továbbá, hogy néhány választó a jó ügy érdekében önként lépett vissza mások ja­vára, mások pedig — mint pl. Wallenfeld — nem kandidáltatták magukat, mivel a várossal szemben szerződési viszonyban állanak. Weisz D. kijelenti, hogy a kandidáló bi­zottság nevezetesen arra volt tekintettel, hogy csak valóban független, önálló meggyőződésükhöz T~Ji, « srXwo» d­alok­ornól unm­mî»*t loLoU u tv mi­nt fődolog s elkerülhetlenül szükséges — a magyar nyelvet szó és írásban biró férfiak kerüljenek a névsorba. (Élénk tetszés.) Hosszas, lelkiismeretes tanácskozás után a névsor egyhangúlag megálla­­píttatott a bizottságban. Ajánlja azt a közgyűlés­nek elfogadásra. A névsor a következő neveket tartalmazza: T­o­l­n­a­y Lajos, dr. Weisz Jakab, M­i­h­ó­k Sán­dor, Stern Adolf, S­z­á­s­z­y László, Grosz Mór, S­p­ó­n­e­r Imre, dr. F­ü­l­ö­p Károly és P­a­l­­­a­y Antal. A jelenlevők a névsor minden egyes felolva­sott nevét hangos éljenzéssel üdvözölvén, az aján­latba hozott lajstrom a közgyűlés által egyhan­gúlag elfogadtatott. F­u­rl­a­k­y Gyula ajánlja a közgyűlésnek, mi­szerint delegálja a kétszázas bizottságot mint ilyet a küszöbön álló kerületi esküdtválasztás előkészí­tésére. Ezen indítvány egyhangúlag elfogadtatván, a közgyűlés befejeztetett. — A ferenczvárosi választók (a Thaly-párt) következőket jelölte ki értékképviselő­­kül: rendes tagok: dr. Apáthy István, Pordán Imre, Küntl Pál, Hirsch Mihály, Nagel János, Reichl Gyula, Szinghoffer Ágoston. Póttagok : Heigl Ferencz és Wass Endre.­­ A fővárosi középítési bizottság ma G­e­r­­­ó­c­z­y K. alpolgármester elnöklete alatt ülést tartott, melyen a következő érdekesebb tár­gyak fordultak elő: A duna jobbparti (budai) izraelita temető megtelvén, új terület kitűzéséről kelle gondoskodni. A közegészségi bizottság a budai ví­zivárosi temető mögött javasol adni egy 2500 □ ölnyi telket. A bizottság elhatározta, hogy a tanácsnak a telekadományozást nem ajánlja, mert a kérdésben forgó terület azon táján a fővárosnak egyetlen na­gyobb földjéből volna kihasítandó, a­mi általános szabályozási és szépségi szempontból nem lenne in­dokolható. Ezután szőnyegre került dr. Takács Lajos határozati javaslata azon törvényes feltételek mó­dosítása tárgyában, a­melyek a külső nagykör­úti építkezésekhez kötött adókedvezmények tekintetében fennállanak. Indítványozó a nagykör­úti építkezések csigaléptű haladásának egyik fő­okát abban látja, hogy az adómentességet , illetve kedvezményt a törvény — a 7 öl homlokzat, 10 öl mélység, s 140 □ öl minimális kiterjedésről nem szólva — a házhomlokzat magasságát 48'-ra szabja, a­mi 2 emeletes­ háznak felel meg ; holott szóló tudomása szerint nagyobb kiterjedést venne az építkezési kedv, ha, egy emeletes ház (48'­­nál alacsonyabb homlokzat) is részesülhetne adó­­mentességben. A törvény az 1871-iki viszonyokat tartotta szemmel, midőn rohamos vállalkozás ural­gott, de ma kisebb tőkével rendelkező egyén kor­látozza építő kedvét, mintsem teherrel kezdjen palota-rakatáshoz. G­e­r­­­ó­c­z­y alpolgármester méltányolja az indítványt, mert az országgyűlés ezen kedvezmény­től nem vonná meg jóváhagyását. Többek fölszólalására ezután a bizottság ki­mondotta, miszerint a külső körúti házak tárgyá­ban az építési kedv emelése tekintetében párto­landónak tartja Takács javaslatát, de azt kibővítve oly értelmű feliratot indítványoz intézni az ország­gyűléshez, hogy a törvény 7. § és 8. §-ai olykér módosíttassanak, miszerint adómentességben a 36 minimális homlokzatú új épületek részesüljenek; továbbá gondoskodjék a törvényhozás arról, hogy a kisajátítási árnak a tulajdonosok általi ú4 rész­ben való megtérítése felől törvénybe iktatott ter­hes kötelezettségen könnyíttessék , s a külső körút egész vonala megnyíttatván, szabaddá tétessék. Ez hozza a fővárost azon helyzetbe, hogy az általá­nos csatornázási terv foganatosításához foghasson. Ezzel az ülés véget ért. — A fővárosi tiszti állomásokra való pályázati fölhívás. Budapest fővá­ros törvényhatósága az 1872. XXXVI. t.-cz. értel­mében még ez évben tisztujitás fogván tartatni, a hivatkozott törvény 106. §-a szerint, a bizottsági közgyűlés választása alá eső tisztviselői állomások 6 évre újból betöltendők. Az ez alkalommal közválasztás útján újból be­töltendő polgármesteri állomásra (5000 frt évi fize­tés és 1000 frt lakbér) valamint a két alpolgár­mesteri állomásra (egyenként 3000 fizetés és 1000 frt lakbér javadalmazással) a fővárosi szervező sza­bályzat V. r. 6. §-a értelmében csak jelentkezés szükségeltetik. A többi tisztviselői állomások betöltése czél­­jából a törvényhatósági közgyűlésnek f. évi októ­ber hó 29-én és november 5-én kelt határozatai alapján ezennel nyilvános pályázat hirdettetik. 1 árvaszéki elnöki állomásra 3000 frt fizetés és 1000 frt lakbérrel, 7 tanácsnoki állomásra 2500 frt fize­tés 800 frt lakbérrel, 1 főügyészi állomásra 2500 frt fizetés és 800 frt lakbérrel, 1 főmérnöki állo­másra 2500 frt fizetés és 800 frt lakbérrel, 1 fő­orvosi állomásra 2500 frt frt. és 800 frt lakbérrel, 1 főszámvevői állomásra 2500 frt és 800 frt lakbér­rel, 1 főjegyzői állomásra 2000 frt és 500 frt lak­bérrel, 5 árvaszi ülnöki állomásra 2000 frt és 400 frt lakbérrel, 3 tanácsjegyzői állomásra 1600 frt és 450 frt lakbérrel, 5 tanácsjegyzői állomásra 1400 frt és 400 frt lakbérrel, 3 tanácsjegyzői ál­lomásra 1350 frt és 350 frt, 1 árvaszéki jegyzői állomásra 1400 frt és 400 frt lakbérrel, 2 árva­széki jegyzői állomásra 1350 frt és 350 frt lak­bérrel, 5 kerületi jegyzői állomásra 1600 frt és 450 frt lakbérrel, 2 kerületi jegyzői állomásra 1400 frt és 400 frt lakbérrel, 3 kerületi jegyzői állomásra 1350 ft fiz. és 350 ft lakbérrel, 2 ügyészi állomásra 1600 ft fiz. és 450 ft lakbérrel, 2 ügyészi állomásra 1400 ft fiz. és 400 ft lakbérrel, 2 ügyészi állomásra 1350 ft fiz. és 350 ft lakbérrel. Felhivatnak tehát mindazok, kik az imént elősorolt tisztviselői állomásokra megválasztatni kívánnak, hogy az 1872. XXXVI. t. czikkben, va­lamint az idevonatkozó törvényhatósági szabály­rendeletekben az illető állomásokra megkivántató minősítvényt igazoló hiteles okmányokkal felszerelt ,és a főpolgármesterhez, mint a kijelölő választmány elnökéhez intézett folyamodványokat bezárólag f. évi deczember hó 6-ik napjáig, naponkint d. e. 9—12 óra közt a polgármesteri hivatalban (4. ker. lipót-utcza új városház I. emelet 13. ajtó) nyújt­ják be. Megjegyeztetik végül, hogy a jelenlegi tiszt­újítás alkalmából szinte újabb választás alá eső kerületi orvosi állomásokra a pályázat utóbb il­letve akkor fog külön közzététetni, midőn a kerü­leti orvosok fizetési illetményeit tárgyazó és még függőben levő kérdés felsőbb hatósági végelinté­zést nyerene.­­ Az utakról szóló törvényjavas­lat értelmében a fővárosra háramló rendkívüli megterheltetés által indíttatva, Kamermayer pol­gármester ma délután a fővárosi országgyűlési képviselőket egy értekezletre hívta össze. Kamer­mayer előterjesztvén azon aggályait, melyeket a törvényjavaslat benne támasztott, azon conclusiora jut, hogy a fővárost, mely a legkülönfélébb adó­nemekkel különben is rendkívül meg van terhelve, lehetetlen még a törvényjavaslatban megállapított új adóval is megterhelni. A közmunkaváltság, mely eddig 40.000 egyénre rovatott, 80.000 frtra rúgott, az új közmunkaváltsági kulcs szerint ez összeg 400.000 frtra emeltetnék. Fálk Miksa indítvá­nyozza, hogy a főváros a törvényjavaslat iránt táplált aggályait illetőleg concrét javaslatokat terjeszszen az értekezlet elé, a kormány pedig keressék meg, hogy mindaddig, míg a fővárosnak alkalma lesz ez ügyben nyilatkozni, a törvényjavaslat tárgyalását függeszsze föl. H­­­e­r a n­y m­i államtitkár osztja Fálk nézetét. A­mi magát a törvényjavaslatot illeti, azt hiszi, hogy a vidéki contribuensek jobban meg­­terheltetnek mint a főváros. A fővárosra nézve a közmunkaváltság értéke 80,000 frtot representál fizet pedig adó fejében 6 milliót. E szerint a fő­város a közmunkához 13/1o%-ot contribuálna. E módot pedig nem tartja igazságosnak s méltányos­nak. Azt, hogy ki által történjék a kivetés csak formai dolognak tartja, mely fontossággal nem bír. Kamermayer az államtitkárnak adott vála­szában elismeri, hogy a főváros a törvényjavaslat szerint a többi törvényhatóságokhoz képest keve­sebb közmunkaadóval terheltetnék meg, de a fő­városnak nemcsak állami, hanem egyéb igen nagy adókat is kell fizetnie. Maholnap már odajutunk, hogy az állam s a város osztozkodni fog a háztu­lajdonos jövedelmén. Semmi szín alatt sem tartja kivethetőnek a fővárosra a kérdéses adót. Részt vettek még a vitában Hofmann Pál, Ráth Károly, K­ern­tier, Krajcsik I Éles. Az értekezlet végre dr. Fálk Miksa indítványát fogadja el, mihez képest az értekezlet a polgár­­mester által előterjesztendő concret javaslatok feletti tanácskozás végett a legközelebbi napokban ismét össze fog ülni.­­ A főváros utczatisztítása iránt a tűzoltó-parancsnokság egy tervezetet nyújtott be a fővárosi tanácshoz. E tervezet szerint az összes tisztítandó terület 2.469,546 □ méter , naponként pedig tisztítandó 1.036,329 □ méter. A tisztán­tartás állandóan 333 munkást foglalkoztatna, s költsége évenként egészben 292.347 frt 80 krra, □ méterenként 01928 frtra rúgna. Szükséges volna továbbá beszerzésekre egyszer­ s mindenkorra 136,435 frt. Megjegyezzük, hogy az utczatisztítás □ méterenként Párisban 19, Berlinben 17, Brunel­lesben 18 krba, tehát körülbelül ugyanannyi ösz­­szegbe kerül, mint a­mennyit a tűzoltó-parancs­nokság számítása kimutat. HÍREK. — November 7. — ■— József főherczeg tegnap Alcsuthról a fővárosba érkezett, s a király által magánkihall­­gatáson fogadtatott. — Sarolta császárnéról a brüsseli „La Meuse“ azt írja, hogy egészségi állapota je­lentékenyen javult, sőt hogy remény van hozzá, mikép a szerencsétlen császárné elméje épségét újra visszanyeri. — Mária Krisztina főherczegnő külön udvari vonata. A főherczegnő legkö­zelebbi környezete Claudi utazási főmarsall előtt azon kívánságát fejezte ki, hogy azon külön udvari vonatot, mely a­ jövendőbeli spanyol királynét Madridba fogja szállítani, valamelyik osztrák vasút szolgáltassa. Ennek következtében oly udvari vo­natra volt szükség, mely elegantiásánál s könnyű­ségénél fogva ily utazás követelményeinek megfe­leljen, s ilyen találkozott is, a mennyiben e czélra az osztrák államvasut udvari vonatát szemelték ki, melyet egy jártas vasúti hivatalnok fog Bécsből Madridba kisérni. — A civillista kérdéséhez. Midőn az osztrák parlament 1862-ben első ízben foglalkozott a budgettel, a civillista is szőnyegre került, melyet a költségvetési bizottság a császári civillista számlái alapján kívánt megállapítani. Az akkori miniszté­rium engedett a kívánságnak, s titkos ülésben előterjesztette a számlákat. A bizottság e számlák alapján szavazta meg a civillistát. A részletekről semmit sem lehetett tudni, s csak később hallot­ták, hogy ő felségének személyes szükségeire 300,000 frt kell. Említésre méltó azonkívül, hogy ő felsége jótékonysági czélokra évenként 13­4 mil­lió frtot ad ki. — Zichy Domokos gróf, az elhunyt veszprémi volt püspök végrendeletében jótékony­­sági és egyházi czélokra — mint a „P. Lloyd“ hallja — 41,000 írtnál többet hagyott hátra. A végrendelet végrehajtója Zichy Ferdinand gróf. —­A jövő diplomatái a külügymi­niszternél. Haymerle báró külügyminiszter, ki tanulmányait tudvalevőleg szintén a keleti aka­démiában végezte, a napokban ez intézet összes belső növendékeit igazgatójukkal s tanáraikkal együtt kihallgatáson fogadta. Az igazgató rövid beszédet intézett a miniszterhez, a­melyben kife­jezte, mennyire büszke az akadémia arra, hogy egykori növendékét oly magas poleton üdvözölheti. A miniszter néhány szóban melegen megköszönte az iránta tanúsított figyelmet, s egyszersmind buz­dította a tanulókat a keleti nyelvek szorgalmas tanulására, a­melyek a monarchiára nézve nagy fontosságúak. Erre az igazgató a tanárokat s a növendékeket egyenként bemutatta a miniszternek, ki mindegyikkel néhány barátságos szót váltott. — Egy magyar — mint a sophiai tűzoltóság főparancsnok­a. A sophiai tűzol­tóság parancsnokává B­o­g­i­s­i­c­s urat, a budapesti önkénytes tűzoltó-egylet h. elnökét nevezte ki a bolgár fejedelem. Bogisics már megkapta a kine­vezési okmányt s közelebbről (2 hét múlva) el­foglalja új állását. — Kifütyölt tanár. Dr. Pierre, a physika tanára a bécsi műegyetemen, rendkívüli szigorúságánál fogva, melylyel főleg a szigorlatok­nál eljár, nem örvend valami közszeretetnek ta­nulói részéről, kik a napokban ebbeli ellenszenvük­nek kifejezést is adtak. Az előadásra belépő tanárt ugyanis általános zúgással fogadták, s midőn mathe­­matikai fejtegetéseinek közepette fönakadt, a tün­tetést megújították a tanulók, s kaczagással, kiabá­lással s füttyökkel növelték a tanár zavarát. Elő­adás végén a tanár azon nyilatkozatot tette, hogy ő eddig azt hitte, mikép felsőbb iskolai tanulókkal van dolga, de most látja, hogy csak „ipartanon­­czok“ hallgatják. Természetes, hogy ez csak olaj volt a tűzre, s midőn tegnap reggel ismét a te­rembe lépett, hogy előadásait folytassa, oly rop­pant lárma s fütty fogadta, hogy tanácsosabbnak látta a termet odahagyni s a szolgát a tanulók lecsillapítására beküldeni, kit azonban a feldühödt ifjúság borzasztó orditozás közt kilökött az ajtón. Erre a tanulók egy része az udvarra gyűlt, meg­várandó Pierre tanárt, hogy azután elkeseredésük­nek még élénkebb módon adjanak kifejezést. Sze­rencsére azonban a tanár még jó korán eltávozott az intézetből. — Queensburry lord levele. Roppant feltűnést keltett Londonban Queensburry lord egy levele, melyet a „Vanity Fair“ laphoz inté­zett. Queen­sburrynak ugyanis a neje, Lady Truro a napokban meghalt, s a férj nem a temetőbe, hanem saját kertjébe temettette, a „Vanity Fair“ erre nem állhatta meg, hogy ez új temetkezési módra néhány csípős megjegyzést ne tegyen. Erre Queensburry lord, Skótország pairje, kinek anyja buzgó katholikus, levelet intézett a „Vanity Fair“ szerkesztőjéhez, melyben ezzel tudatta, hogy vég­rendeletében, melyet már elkészített, ő is meg­hagyta, hogy halála után őt is kertjébe temessék, először mert ez sokkal egészségesebb, má­sodszor mert ő nem keresztény, és nem akar szentelt földben nyugodni. Kép­zelhetni a feltűnést, melyet a lordok háza egy tagjának levele keltett, ki általános tiszteletnek örvend. Annál nagyobb merészség volt tőle a köz­véleménynyel szembeszállni, mert a valláshoz szi­gorúan ragaszkodó Angliában a polgári temetke­zési mód nem egyhamar lesz divatban. — Borzasztó családi dráma folyt le a napokban Francziaország Vu­il­laf­ans községé­ben. Egy bizonyos M­a­d­o­z valami fölött fel­dühödvén, kést rántott elő, s fiának oldalába szúrta. Azután dühöngéséből magához jövőn, nehéz sebet kapott fiát czirógatni kezdte. Másnap az apa azt gondolván, hogy fia meg fog halni, két­ségbeesésében borotvával elmetszette saját nyakát. Rögtön meghalt, fia azonban jobban lett. Mikor Mador neje a borzasztó drámáról értesült, oly lázroham fogta elő, hogy életéhez kevés a remény. — Egy merész magyar hegymá­szó nő. Hogy a „gyönge“ nemet nem mindig joggal illeti meg eme jelző, bizonyítja Tauscher Hermina, dr. Tauscher Béla pozsonyi városi orvos neje, ki férje társaságában eddig már az Ortler, Cevedale, Monte Pelmo, Cristallo, Tofana, Pala di san Martin, Marmolata, Cimon­della Palla, Monte Rosa, Matterhorn, Weiszhorn csúcsokat s sok más magas ormot mászott meg a legnagyobb ügyességgel és kitartással. Tauscherné asszony múlt héten a bécsi tudományos akadémia zöld termében nagyszámú közönség előtt fölolvasást tartott azon hegymászásairól, melyeket a mult év folyamán a két svájczi óriáson, a Trifthornon és Zinnal-Rothornon tett, tehát oly két alpesi he­gyen, melyekre följutni a legügyesebb s a legerő­sebb hegymászóknak is ugyancsak dolgot ad. Tau­scherné asszony e heroicus tette általános csodál­kozást keltett. A közönség élénken megtapsolta a fölolvasónőt, ki kellemes fiatal jelenség, látszólag gyöngéd testalkattal. — Eljegyzés: Kiskun-Félegyháza városi orvosa, dr. Vossits Ferencz jegyet váltott Fazekas Ida kisasszonynyal, néhai Fazekas Alajos volt or­szággyűlési képviselő leányával. — Egy communard, mind tanár. Hec­tor France száműzött franczia communistát, kinek a franczia kormány még nem kegyelmezett TÁRCZA. V. Ferdinánd megkoronázásának előz­ményei.*) Akkoriban főkép Magyarországban a korona­­örökös főherczegről sokat beszéltek, amint ez Hor­váth Mihály történelméből is kitűnik. Beszélték, hogy az osztrák minisztériumból a többség a koro­­naherczeg lemondását és öcscsének, Ferencz Ká­roly főherczegnek trónra lépését pártolja, hogy a koronaherczeg nagy tehetséggel biró férfiú volna, kinek erélyességétől a miniszterek félnek. Beszél­ték, hogy a császár és fia között viszályok ural­kodnak és említettek még több ily ferdeséget is. Mindenekelőtt meg kell jegyeznem, hogy Fe­rencz császár alatt csak egy, tudniillik épen csak a császár akarata volt irányadó, tehát viszályok­ról ily kényes kérdésben a minisztériumban vagy a császári családban szó sem lehetett. Csak az igaz, hogy Ferencz császár Ferdinánd koronaherczeg folytonos betegessége miatt a jövő fölött aggódott, és többször említette, hogy ha Fer­dinánd főherczeg betegsége tartós maradna, ez öcscse javára mondjon le , de határozottan hozzá­tette, hogy ezen esetben Ferdinánd főherczeg sza­bad akarata fog határozni. A császárnak ezen nyi­latkozata lehetett oka azon téves hírnek, hogy a trónörököst lemondásra akarják kényszeríteni. 1829-ben, — azt hiszem, őszkor volt az. — Reviczky gróf egy délelőtt a burgból jővén, velem bizalmasan közölte, hogy Ferdinánd főherczeg is­mét oly súlyosan megbetegedett, hogy elhunytát még az­nap este bizton várják. További tudósításokat várva, épen ebédnél voltunk, midőn egy udvari zsandár által a kanczel­­lárt újra az udvarhoz hivaták, ahonnan ez egy fél­óra múlva visszajővén, azon hirt hozta, hogy a fő­herczeg újra tökéletesen fölépült. — Egy pár nap­pal később orvosi consilium­­volt, melyben az or­vosok egyhangúlag azon nézetben állapodtak meg, hogy a főherczeg a betegség egy uj rohamát, mely okvetlenül be fog következni, túlélni képes nem lesz. A leghíresebb orvosi notabilitások ezen véle­ményének daczára, vagy talán épen ennek követ­keztében, Reviczky gróf kanczellár határozottan kí­vánta, hogy a trónörököst a jövő évben tartandó országgyűlés alkalmával Magyarország királyává koronáztassák. — Reviczky, kinek ragaszkodása és gyermeki pietása a király irányában határtalan volt, nem tűrhette azon gondolatot, hogy azon hit, mintha a császár a koronaherczeget lemondásra akarná kényszeríteni, mindinkább még a biroda­lom határain túl is elterjedt, hangsúlyozta, hogy a császárt úgy tekintik, mint első képviselőjét és vé­dőjét a legitimitásnak Európában és azért igen czélszerűnek tartaná, ha ezen híreknek egy ünne­pélyes tett által véget vetnének és buzgón kérte a császárt, engedje meg, hogy a koronaherczeget a jövő országgyűlésen megkoronázzák. Az ebbeli fontos tárgyalásokat szigorú titok­ban tartották. Az 1830. nyáron volt, midőn a csá­szár Badenben Reviczky gróf ebbeli, helybenha­gyott előterjesztését Metternich herczeg személye­sen átadta, aki ő felsége engedelmével ezt a ná­dor főherczegnek tudomásvétel végett elküldötte. Ezen okiratot egy csütörtök esti 8 órakor kül­dötték el a postával Bécsből Budára. — Midőn Re­viczky gróf ezt megtudta és ez által terveit ve­szélyeztetve gondolta,­­ mert az egész ügyet az utolsó perczig titokban kívánta tartani, határozot­tan követelte, hogy valakit gyorsan Budára küld­jenek, aki ezen okiratot még a postán lefoglalja és fölbontatlanul visszahozza. Metternich erre a csá- Szár engedelme nélkül ráállani nem mert, mert az okiratot annak beleegyezésével küldötték el, tehát nem maradt egyéb hátra, mint rögtön kocsin Ba­­denbe sietni (mert vasút akkor még nem volt) és a király engedelmét ezen lépésre kikérni. Épen 12 óra volt, midőn Badenbe érkeztünk és egyenesen azon, minden bécsi ember előtt ismeretes, szer­ény házba hajtottunk, melyben akkor a császár lakott. Reviczky gr. engem az első szobában hagyva, egye­nesen ő felségéhez sietett, a honnan csakhamar visz­­szajövén, velem azon utasítást közölte, hogy a rögtön Budára való utazásra készen legyek, ő még csak a szükséges meghatalmazást állítja ki a budai főposta­igazgatósághoz. Pár percz múlva kilépett az agg császár és hozzám fordulva kérdezte: „Hiszi-e va­lóban, hogy a már tegnap este Bécsből elindult postát utóléri?“ Mire én azon észrevételt tettem, hogy ha átalában lehetséges, igenis utólérem. „Evett-e már valamit, mindjárt küldök ebédet, míg Reviczky a szükséges iratokat kiállítja, befogatok számára.“ Félóra múlva már hintóban ültem, és egy tüzes udvari, négyes fogattal Svándorfon ke­resztül egyenesen Pannfalvának tartottam, ahonnan paraszt gyorslovakkal szándékoztam tovább utazni. A gyorslovas parasztok azon czélra egyesültek, hogy az utazókat az osztrák határról Pest, Szeged, Kassa stb. felé vigyék — egy paraszt gyorsfogat legke­vesebb 6 mértföldet tett egy hajtásban és oly gyor­sasággal, mely akkor átalános föltűnést okozott. Az udvari kocsis utasítása szerint oly sebesen hajtott, hogy lovai­­ szerencsére épen Pannfalva előtt me­rültek ki, úgy hogy csak nehezen értünk a hely­ségbe ; ott az akkor leghíresebb gyorsfogatos pa­rasztot, Schmidt Antalt fogadtam föl, a­ki az ud­vari kocsit látván, már elég nagy fuvarbért köve­telt, de én útközben, hogy csak még inkább sies­sen, azt még megdupláztam, sőt meg is háromszo­roztam és biztosítottam arról, hogy a kárt megté­rítem, ha egy vagy mind a négy lova elveszne is. — Ezen módot minden következő gyorsfogatu pa­rasztnál alkalmazva, oly szerencsés voltam, hogy a csütörtökön Bécsből elindult postát még Buda előtt, Újfalu állomásnál utólértem s ámbár így czélom el volt érve, hasonló gyorsasággal Budáig siettem és ott szombaton reggel 6 órakor megérkezvén, a bá­muló, Biringer nevű postafőigazgató által megér­kezésem órája fölött bizonyítványt állíttattam ki magamnak. — Már vasárnap korán reggel Bécsben az udvari kanczellárnál, Reviczky grófnál jelentem meg, ki ezen hallatlan gyorsaságot egy ő felsé­géhez tett legalázatosabb előterjesztésben örökí­tette meg. Reviczky gróf gyorsaságom által ugyan czél­­ját elérte, de fájdalom az saját személyének és szeretett hazájának kárára szolgált. Az újságokban ezen eseményről ugyan nem volt szó, úgyis csak kettő volt: a „Wiener Zei­tung“ és „Oesterreichischer Beobachter“, de an­nál élénkebben beszéltek az országban azon gyor­saságról, a melylyel Budára és onnan vissza­utaztam. Természetes, hogy ezen hir a nádor főher­czegnek tudomására jött s általa figyelmessé téve, csakhamar megtudta az utazásnak czélját. A főherczeg Reviczky gróf eljárásában bizal­matlanságot látott személye iránt és nem jogtanul sértve érezvén magát, Reviczkynek ezen lépését soha sem felejtette el, soha sem bocsátotta meg, a miből az országra azon nagy baj támadt, hogy ezen két államférfi egyetemes működése többé elérhető nem volt, a­mit annál inkább lehetett sajnálni, mert a nádor-főherczeg az országnak egyik legkitűnőbb publicistája, ritka ügyismerete­ és számtalanszor tanúsított, valóban alkotmányos ér­zelmeinél fogva nagy népszerűséggel bírt az or­szágban; tehát Reviczky gróffal egyetértésben az ország üdvére sok jót és hasznosat eszközölhetett volna, mert Reviczky a császárnak teljes bizalmát bírván, az ausztriai államférfiak befolyását ellensú­lyozni képes volt.* * * W­i­r­k­n­e­r könyvéből még a következő ér­dekes részeket közöljük: Reviczky gróf magyar udvari kanczellárrá kineveztetése előtt több évig a császár „titkos referense“ volt a magyar ügyekre nézve. Wirk­­ner úr ez állást következőleg ismerteti: „Ferencz császár, kit azon ellenállhatván vagy lelkesített, hogy a legüdvösebb, legczélszerűbb határozatot hozza, azon elvet követte, hogy közegeit minden fontosabb ügyben, a legalsótól a legfelsőig, az egyesített udvari kanczelláriát, államtanácsot az államminiszter elnöksége alá helyezte, s ha ezek véleménye kezei közé érkezett, egy titkos refe­rensnek adta ki jelentéstétel végett, kinek nevét sohasem tudták. Ilyen referens volt Reviczky gróf a magyarországi ügyekre vonatkozólag, mig kan­czellárrá nem nevezték ki.“ E titkos referensek közt két „liberális“ is volt: Pillersdorf báró, s valószínűleg Knorr báró. „A császár ez állást jókedvében Reviczkynek ajándékozá, miközben meg­­jegyzé: mindkettőről tudom, hogy liberálisok, de azért tetőtől talpig derék, irántam hű emberek, kiket szívesen hallgatok meg bizonyos esetekben ; azonban mégis azt határozom, a­mit jónak láto­k.“ Hogy azon időben mint kormányoztak Auszt­riában, mutatja egy 1830-iki kis történet. Egy nap Wirknerhez a császár azon határozott parancsa érkezett, hogy Lánczy főispánnal, septemvirrel, tit­kos tanácsossal, kegyelt udvari emberrel tudassa, miszerint ő felségének tudomására jutott, hogy a Reviczky elleni cselszövényekben részt vett. Ha a császár nemtetszését nem akarja magára vonni, tartózkodjék minden intrigától. Wirkner gondolko­dott, s azután előbb Bécsbe ért. A jelentést maga Reviczky olvasta fel a császárnak: „Lássa, mondá ez, a fiatal embernek igaza van, írja meg neki, hogy Lánczyra vonatkozó megbízásomat vissza­veszem, de az országgyűléstől máshová tétetem át, ha ezután nem fog parancsaimnak azon percé­­ben engedelmeskedni, s ha Bécsbe jön, küldje hozzám.“ Mikor Wirkner Bécsben járt, a császár nagyon barátságos volt iránta. „Ön nagyon vállal­kozó fiatal ember, mondá a császár, egyszer azt tanácsolja Reviczkynek, hogy a koronát vigye át, míg a koronázási diploma fölött még javában ta­nácskoznak, máskor pedig nem teljesíti rögtön pa­rancsaimat“. Wirkner mentegetődzött. „No ne ! vágott szavába a császár, igaza volt, s eljárása derék emberhez volt méltó, csak tovább is szol­gáljon hi­ven nekem“. Ezzel a császár a fiatal hi­vatalnoknak­­ egy pár ujját nyujtó csókra, a hegynek oly jele, melyben csak Metternich és Reviczky részesült néha. A titkos rendőrségnek a magyar országgyűlés körüli működéséről Wirk­ner pár közelebbi részletet ismertet. „A titkos rendőrség, irja, bizonyos Ferstl, volt császári tiszt vezetése alatt állt, ki az utolsó török háborúban résztvett, s 1848-ig előbb mint császári, később mint udvari tanácsos, valamennyi országgyűlésnél a titkos rendőrségnél volt alkalmazva. Ennek oly egyének állottak parancsa alatt, kiknek nem volt más teendőjük, minthogy egyes jelesebb emberek lépteit figyelemmel kisérjék; más alantas közegei csak politikai kérdések fölött mondottak véle­ményt. Az elsők közül csak azokat ismertem, ki: saját magamról tettek jelentést. Ezen urak köz­ül az egyik magas állásra vergődött a hivatalnoki hierarchiában, s most is él. A többiek közt volt három városi képviselő, eszes, tudományos fér­fiak. Kettő városi bíró, s egy polgármester volt. Az említett városi képviselők, talán azért, mert tudták, hogy a császár kegyes és Re­viczky pártol, nagyon odaadók voltak irányom­ban, kik engem minden fontosabb eseményről s hozzájuk érkezett megbízásról azonnal érte­sítettek , s igy sokszor megtörtént, hogy a­mikor egy vagy más kérdésben véleményes jelen­tésre szólittattak fel, nem csak értesítettek róla, hanem szerkesztett jelentéseiket meg is mutatták nekem, miket embereim által gyorsan leírattam, s futár által Reviczkynek megküldöttem, ki nem ké­sett azt haladéktalanul a császár elé terjeszteni.“ *) Wirk­n­er Lajos udvari tanácsos, mint több ízben említettük, legközelebb közrebocsátja érdekes memoirájait, melyek épen közvetlenségüknél fogva különösen figyelemre­méltói­. A nagybecsű emlékiratokból már több mutatvány látott napvilágot; a fönt közlöttet a „Pozsonyvidéki Lapok“­­ból vettük át.

Next