Ellenőr, 1879. november (11. évfolyam, 524-573. szám)
1879-11-08 / 535. szám
vannak kifelé gravitáló német és szláv tartományai, de nincsenek franczia provinciái. Nincs tehát oka Francziaország romlását kívánni, de van oka aggódni és bizalmatlankodni, mihelyt szövetségét másra akarnák fordítani, mint az orosz közös ellenség fékentartására. S Németország igen jól tudja, hogy hatalmas és erős szövetséges társat nyert bennünk mindaddig, míg a kelet felé csinálunk mindketten phalanxot; de rögtön feléleszti Sadowa emlékét, mihelyt csak gyanúra is ad okot, hogy nyugaton akarná megzavarni Európa békéjét. Sőt ellenkezőleg, e szövetségben látjuk épen — nemcsak a támaszt Kelet felé — hanem annak biztosítékát, hogy Európa békéje egyhamar nem fog megzavartatni, s meg vagyunk győződve, hogy Francziaországban a higgadt politikusok szintén így kénytelenek felfogni e szövetség horderejét, bár elismerjük, hogy nem könnyű feladat franczia embernek elfelejteni Sedant. De amint el tudták felejteni Waterloot s el a moszkvai hadjáratot, úgy el fog jöni azon idő is, midőn az események rohamos haladása mellett a sértett büszkeség fájós érzete helyet engedend a nemzet jól felfogott érdekeiből származó higgadt belátásnak. Igen, de — mondják azok, akik mindenben és minden áron a haza vesztét keresik és hirdetik — ott volt Angolország, miért nem azzal kötöttünk inkább szövetséget. Nem akarunk ezúttal arra reflectálni — bár ez is igen tanulságos volna — hogy tunica pallio propiorest, de kijelentjük kereken azon meggyőződésünket, hogy Angolországot csak úgy és csak akkor fogjuk tartósan egy orosz-ellenes irányzatnak megnyerhetni, ha abba belekényszerítjük , ha már is kész szervezetet talál, amelynek Oroszország ellen hasznát veheti, amely ellen azonban nagyon nehéz küzdelme, nagy munkája volna. Hivatkozunk Angolországnak a lefolyt bonyodalmak alatt tanúsított egész magatartására; Salisbury eljárására, Derby lemondására, az óriási orosz-barát meetingekre; Gladstone szereplésére, aki egész életében azért küzdött és küzd, hogy Angolország ne avatkozzék más népek dolgába s különösen ne vegyen részt az Oroszország ellen intézett bármely actióban. Csodálatos, hogy épen azon országban, a melynek Ázsiában annyi baja van az oroszszal s annyi félteni valója van az orosztól, s a krími háború óta oly nagyra nőttek az orosz sympathiák, mihelyt Európáról van szó. Hisz még most legújabban, az afghanistáni bonyodalmak alkalmából is, mint a „Gaulois“ írja, következőleg nyilatkozott Gladstone : „Az afghanistáni bonyodalmakat a jelenlegi kormánynak köszönhetjük. Amíg én voltam kormányon, mindig odatörekedtem, hogy Oroszországgal barátság rpja 4 A # xr 1 Q rt ri n V V» a n 1 p ty \r ii n tr a Tudjuk, mily küzdelembe került Beaconsfieldnek csak annyit is tenni Oroszország ellen, amennyit a berlini congressuson tett; tudjuk, hogy már Cobden Richard óta mily orosz-barát hangulat uralkodik Angolországban, amely annyira megy, hogy Gladstone még azt is képes volt nemrég elmondani Blind Károlynak, miszerint „nyugodtan néz eléje annak, hogy az oroszok Konstantinápolyba bevonuljanak. S maga az angol parlament nagyrészt orosz barátokból áll. Az angol ellenzék túlnyomó része feltétlenül oroszbarát, egy kisebb része a non-interventio elvén kíván szabad kezet engedni Oroszországnak s csakis egyesek vannak az alsóházban, akik határozottan Oroszország ellen irányzott politikát óhajtanak, úgy, hogy a kormánynak a keleti kérdés tárgyalása alkalmával csakis egyes töredékek kielégítése és magához vonása által sikerült megnyernie a többséget. Jelenleg tehát alig lehet szó arról, hogy Angolországot egy könnyen megnyerhettük volna külön szövetségestársul. De hihetetlen másrészről, hogy ez országnak és közvéleményének szövetségét, vagy legalább is jóakaratú támogatását meg ne nyerje az a politika, amely megmutatja, hogy ha lehet, vele, ha kell, nélküle is szembe száll azon veszedelmes ellenféllel, amely ellen együtt küzdöttünk a krimi hadjáratban. Ha pozitív elhatározást, kész szövetséget, határozott irányt lát , nem lehetetlen, hogy beálljon harmadiknak a szövetségbe, s ekkor igen valószínű, hogy felébred a nemzetben újra azon régi érzet, mely azt egykor a krimi expeditióra lelkesítette. S hogy míg egyrészről Angolország nem igen akart előljárni a szövetségkötésben, másrészről reményünk lehet, hogy a már létező szövetséghez egy vagy más alakban csatlakozik , azt legjobban bizonyítja az angol alsóház speecherének következő nyilatkozata, melyet nem régen, de még a bécsi látogatás előtt tett. „Mi megtettük régebben a magunkét, most a szárazföldi hatalmasságokon van a sor. Németország és Ausztria-Magyarország vannak elsősorban hivatva felvenni a harczot. Németországnak és Ausztria-Magyarországnak feladata Oroszország elé gátat vetni.“ Angolországot tehát e szövetség nemcsak el nem idegenítette tőlünk, hanem ellenkezőleg, közelebb hozta hozzánk. E szövetséget, melyet a dolgok és események kényszerítő hatása mellett csakis természetesnek nevezhetünk, lord Salisbury is „örvendetes eseménynek“ nevezte, s míg egy részről nem rejthet veszélyt magában a nyugati államok ellenében, addig másrészről nemcsak az orosz vágyak ellen biztosít bennünket, hanem közelebb hoz Angolországhoz is, s ha ugyan valamelyik hazafias ellenzéki kapacitásunk nem ijeszti el tőlünk azzal a tanácscsal, hogy kössön szövetséget Oroszországgal, mert akkor hamarább bukhatik meg Tisza Kálmán. RAKOVSZKY ISTVÁN: Fővárosi ügyek. — A VI. kerület választói Bobula János elnöklete alatt a VI. ker. club helyiségeiben ma este igen látogatott közgyűlést tartottak, melyben a kijelölő bizottság referált a közvetlenül megválasztandó városi képviselők iránt. Az elnök kiemeli, hogy a kijelölő bizottság minden igényt, óhajt és ajánlatot lehetőleg figyelembe vett s megfontolt, mielőtt jelöltjei névsorát véglegesen megállapította. Kiemeli továbbá, hogy néhány választó a jó ügy érdekében önként lépett vissza mások javára, mások pedig — mint pl. Wallenfeld — nem kandidáltatták magukat, mivel a várossal szemben szerződési viszonyban állanak. Weisz D. kijelenti, hogy a kandidáló bizottság nevezetesen arra volt tekintettel, hogy csak valóban független, önálló meggyőződésükhöz T~Ji, « srXwo» dalokornól unmmî»*t loLoU u tv mint fődolog s elkerülhetlenül szükséges — a magyar nyelvet szó és írásban biró férfiak kerüljenek a névsorba. (Élénk tetszés.) Hosszas, lelkiismeretes tanácskozás után a névsor egyhangúlag megállapíttatott a bizottságban. Ajánlja azt a közgyűlésnek elfogadásra. A névsor a következő neveket tartalmazza: Tolnay Lajos, dr. Weisz Jakab, Mihók Sándor, Stern Adolf, Szászy László, Grosz Mór, Spóner Imre, dr. Fülöp Károly és Palay Antal. A jelenlevők a névsor minden egyes felolvasott nevét hangos éljenzéssel üdvözölvén, az ajánlatba hozott lajstrom a közgyűlés által egyhangúlag elfogadtatott. Furlaky Gyula ajánlja a közgyűlésnek, miszerint delegálja a kétszázas bizottságot mint ilyet a küszöbön álló kerületi esküdtválasztás előkészítésére. Ezen indítvány egyhangúlag elfogadtatván, a közgyűlés befejeztetett. — A ferenczvárosi választók (a Thaly-párt) következőket jelölte ki értékképviselőkül: rendes tagok: dr. Apáthy István, Pordán Imre, Küntl Pál, Hirsch Mihály, Nagel János, Reichl Gyula, Szinghoffer Ágoston. Póttagok : Heigl Ferencz és Wass Endre. A fővárosi középítési bizottság ma Geróczy K. alpolgármester elnöklete alatt ülést tartott, melyen a következő érdekesebb tárgyak fordultak elő: A duna jobbparti (budai) izraelita temető megtelvén, új terület kitűzéséről kelle gondoskodni. A közegészségi bizottság a budai vízivárosi temető mögött javasol adni egy 2500 □ ölnyi telket. A bizottság elhatározta, hogy a tanácsnak a telekadományozást nem ajánlja, mert a kérdésben forgó terület azon táján a fővárosnak egyetlen nagyobb földjéből volna kihasítandó, ami általános szabályozási és szépségi szempontból nem lenne indokolható. Ezután szőnyegre került dr. Takács Lajos határozati javaslata azon törvényes feltételek módosítása tárgyában, amelyek a külső nagykörúti építkezésekhez kötött adókedvezmények tekintetében fennállanak. Indítványozó a nagykörúti építkezések csigaléptű haladásának egyik főokát abban látja, hogy az adómentességet , illetve kedvezményt a törvény — a 7 öl homlokzat, 10 öl mélység, s 140 □ öl minimális kiterjedésről nem szólva — a házhomlokzat magasságát 48'-ra szabja, ami 2 emeletes háznak felel meg ; holott szóló tudomása szerint nagyobb kiterjedést venne az építkezési kedv, ha, egy emeletes ház (48'nál alacsonyabb homlokzat) is részesülhetne adómentességben. A törvény az 1871-iki viszonyokat tartotta szemmel, midőn rohamos vállalkozás uralgott, de ma kisebb tőkével rendelkező egyén korlátozza építő kedvét, mintsem teherrel kezdjen palota-rakatáshoz. Geróczy alpolgármester méltányolja az indítványt, mert az országgyűlés ezen kedvezménytől nem vonná meg jóváhagyását. Többek fölszólalására ezután a bizottság kimondotta, miszerint a külső körúti házak tárgyában az építési kedv emelése tekintetében pártolandónak tartja Takács javaslatát, de azt kibővítve oly értelmű feliratot indítványoz intézni az országgyűléshez, hogy a törvény 7. § és 8. §-ai olykér módosíttassanak, miszerint adómentességben a 36 minimális homlokzatú új épületek részesüljenek; továbbá gondoskodjék a törvényhozás arról, hogy a kisajátítási árnak a tulajdonosok általi ú4 részben való megtérítése felől törvénybe iktatott terhes kötelezettségen könnyíttessék , s a külső körút egész vonala megnyíttatván, szabaddá tétessék. Ez hozza a fővárost azon helyzetbe, hogy az általános csatornázási terv foganatosításához foghasson. Ezzel az ülés véget ért. — A fővárosi tiszti állomásokra való pályázati fölhívás. Budapest főváros törvényhatósága az 1872. XXXVI. t.-cz. értelmében még ez évben tisztujitás fogván tartatni, a hivatkozott törvény 106. §-a szerint, a bizottsági közgyűlés választása alá eső tisztviselői állomások 6 évre újból betöltendők. Az ez alkalommal közválasztás útján újból betöltendő polgármesteri állomásra (5000 frt évi fizetés és 1000 frt lakbér) valamint a két alpolgármesteri állomásra (egyenként 3000 fizetés és 1000 frt lakbér javadalmazással) a fővárosi szervező szabályzat V. r. 6. §-a értelmében csak jelentkezés szükségeltetik. A többi tisztviselői állomások betöltése czéljából a törvényhatósági közgyűlésnek f. évi október hó 29-én és november 5-én kelt határozatai alapján ezennel nyilvános pályázat hirdettetik. 1 árvaszéki elnöki állomásra 3000 frt fizetés és 1000 frt lakbérrel, 7 tanácsnoki állomásra 2500 frt fizetés 800 frt lakbérrel, 1 főügyészi állomásra 2500 frt fizetés és 800 frt lakbérrel, 1 főmérnöki állomásra 2500 frt fizetés és 800 frt lakbérrel, 1 főorvosi állomásra 2500 frt frt. és 800 frt lakbérrel, 1 főszámvevői állomásra 2500 frt és 800 frt lakbérrel, 1 főjegyzői állomásra 2000 frt és 500 frt lakbérrel, 5 árvaszi ülnöki állomásra 2000 frt és 400 frt lakbérrel, 3 tanácsjegyzői állomásra 1600 frt és 450 frt lakbérrel, 5 tanácsjegyzői állomásra 1400 frt és 400 frt lakbérrel, 3 tanácsjegyzői állomásra 1350 frt és 350 frt, 1 árvaszéki jegyzői állomásra 1400 frt és 400 frt lakbérrel, 2 árvaszéki jegyzői állomásra 1350 frt és 350 frt lakbérrel, 5 kerületi jegyzői állomásra 1600 frt és 450 frt lakbérrel, 2 kerületi jegyzői állomásra 1400 frt és 400 frt lakbérrel, 3 kerületi jegyzői állomásra 1350 ft fiz. és 350 ft lakbérrel, 2 ügyészi állomásra 1600 ft fiz. és 450 ft lakbérrel, 2 ügyészi állomásra 1400 ft fiz. és 400 ft lakbérrel, 2 ügyészi állomásra 1350 ft fiz. és 350 ft lakbérrel. Felhivatnak tehát mindazok, kik az imént elősorolt tisztviselői állomásokra megválasztatni kívánnak, hogy az 1872. XXXVI. t. czikkben, valamint az idevonatkozó törvényhatósági szabályrendeletekben az illető állomásokra megkivántató minősítvényt igazoló hiteles okmányokkal felszerelt ,és a főpolgármesterhez, mint a kijelölő választmány elnökéhez intézett folyamodványokat bezárólag f. évi deczember hó 6-ik napjáig, naponkint d. e. 9—12 óra közt a polgármesteri hivatalban (4. ker. lipót-utcza új városház I. emelet 13. ajtó) nyújtják be. Megjegyeztetik végül, hogy a jelenlegi tisztújítás alkalmából szinte újabb választás alá eső kerületi orvosi állomásokra a pályázat utóbb illetve akkor fog külön közzététetni, midőn a kerületi orvosok fizetési illetményeit tárgyazó és még függőben levő kérdés felsőbb hatósági végelintézést nyerene. Az utakról szóló törvényjavaslat értelmében a fővárosra háramló rendkívüli megterheltetés által indíttatva, Kamermayer polgármester ma délután a fővárosi országgyűlési képviselőket egy értekezletre hívta össze. Kamermayer előterjesztvén azon aggályait, melyeket a törvényjavaslat benne támasztott, azon conclusiora jut, hogy a fővárost, mely a legkülönfélébb adónemekkel különben is rendkívül meg van terhelve, lehetetlen még a törvényjavaslatban megállapított új adóval is megterhelni. A közmunkaváltság, mely eddig 40.000 egyénre rovatott, 80.000 frtra rúgott, az új közmunkaváltsági kulcs szerint ez összeg 400.000 frtra emeltetnék. Fálk Miksa indítványozza, hogy a főváros a törvényjavaslat iránt táplált aggályait illetőleg concrét javaslatokat terjeszszen az értekezlet elé, a kormány pedig keressék meg, hogy mindaddig, míg a fővárosnak alkalma lesz ez ügyben nyilatkozni, a törvényjavaslat tárgyalását függeszsze föl. Her a ny mi államtitkár osztja Fálk nézetét. Ami magát a törvényjavaslatot illeti, azt hiszi, hogy a vidéki contribuensek jobban megterheltetnek mint a főváros. A fővárosra nézve a közmunkaváltság értéke 80,000 frtot representál fizet pedig adó fejében 6 milliót. E szerint a főváros a közmunkához 13/1o%-ot contribuálna. E módot pedig nem tartja igazságosnak s méltányosnak. Azt, hogy ki által történjék a kivetés csak formai dolognak tartja, mely fontossággal nem bír. Kamermayer az államtitkárnak adott válaszában elismeri, hogy a főváros a törvényjavaslat szerint a többi törvényhatóságokhoz képest kevesebb közmunkaadóval terheltetnék meg, de a fővárosnak nemcsak állami, hanem egyéb igen nagy adókat is kell fizetnie. Maholnap már odajutunk, hogy az állam s a város osztozkodni fog a háztulajdonos jövedelmén. Semmi szín alatt sem tartja kivethetőnek a fővárosra a kérdéses adót. Részt vettek még a vitában Hofmann Pál, Ráth Károly, Kerntier, Krajcsik I Éles. Az értekezlet végre dr. Fálk Miksa indítványát fogadja el, mihez képest az értekezlet a polgármester által előterjesztendő concret javaslatok feletti tanácskozás végett a legközelebbi napokban ismét össze fog ülni. A főváros utczatisztítása iránt a tűzoltó-parancsnokság egy tervezetet nyújtott be a fővárosi tanácshoz. E tervezet szerint az összes tisztítandó terület 2.469,546 □ méter , naponként pedig tisztítandó 1.036,329 □ méter. A tisztántartás állandóan 333 munkást foglalkoztatna, s költsége évenként egészben 292.347 frt 80 krra, □ méterenként 01928 frtra rúgna. Szükséges volna továbbá beszerzésekre egyszer s mindenkorra 136,435 frt. Megjegyezzük, hogy az utczatisztítás □ méterenként Párisban 19, Berlinben 17, Brunellesben 18 krba, tehát körülbelül ugyanannyi öszszegbe kerül, mint amennyit a tűzoltó-parancsnokság számítása kimutat. HÍREK. — November 7. — ■— József főherczeg tegnap Alcsuthról a fővárosba érkezett, s a király által magánkihallgatáson fogadtatott. — Sarolta császárnéról a brüsseli „La Meuse“ azt írja, hogy egészségi állapota jelentékenyen javult, sőt hogy remény van hozzá, mikép a szerencsétlen császárné elméje épségét újra visszanyeri. — Mária Krisztina főherczegnő külön udvari vonata. A főherczegnő legközelebbi környezete Claudi utazási főmarsall előtt azon kívánságát fejezte ki, hogy azon külön udvari vonatot, mely a jövendőbeli spanyol királynét Madridba fogja szállítani, valamelyik osztrák vasút szolgáltassa. Ennek következtében oly udvari vonatra volt szükség, mely elegantiásánál s könnyűségénél fogva ily utazás követelményeinek megfeleljen, s ilyen találkozott is, a mennyiben e czélra az osztrák államvasut udvari vonatát szemelték ki, melyet egy jártas vasúti hivatalnok fog Bécsből Madridba kisérni. — A civillista kérdéséhez. Midőn az osztrák parlament 1862-ben első ízben foglalkozott a budgettel, a civillista is szőnyegre került, melyet a költségvetési bizottság a császári civillista számlái alapján kívánt megállapítani. Az akkori minisztérium engedett a kívánságnak, s titkos ülésben előterjesztette a számlákat. A bizottság e számlák alapján szavazta meg a civillistát. A részletekről semmit sem lehetett tudni, s csak később hallották, hogy ő felségének személyes szükségeire 300,000 frt kell. Említésre méltó azonkívül, hogy ő felsége jótékonysági czélokra évenként 134 millió frtot ad ki. — Zichy Domokos gróf, az elhunyt veszprémi volt püspök végrendeletében jótékonysági és egyházi czélokra — mint a „P. Lloyd“ hallja — 41,000 írtnál többet hagyott hátra. A végrendelet végrehajtója Zichy Ferdinand gróf. —A jövő diplomatái a külügyminiszternél. Haymerle báró külügyminiszter, ki tanulmányait tudvalevőleg szintén a keleti akadémiában végezte, a napokban ez intézet összes belső növendékeit igazgatójukkal s tanáraikkal együtt kihallgatáson fogadta. Az igazgató rövid beszédet intézett a miniszterhez, amelyben kifejezte, mennyire büszke az akadémia arra, hogy egykori növendékét oly magas poleton üdvözölheti. A miniszter néhány szóban melegen megköszönte az iránta tanúsított figyelmet, s egyszersmind buzdította a tanulókat a keleti nyelvek szorgalmas tanulására, amelyek a monarchiára nézve nagy fontosságúak. Erre az igazgató a tanárokat s a növendékeket egyenként bemutatta a miniszternek, ki mindegyikkel néhány barátságos szót váltott. — Egy magyar — mint a sophiai tűzoltóság főparancsnoka. A sophiai tűzoltóság parancsnokává Bogisics urat, a budapesti önkénytes tűzoltó-egylet h. elnökét nevezte ki a bolgár fejedelem. Bogisics már megkapta a kinevezési okmányt s közelebbről (2 hét múlva) elfoglalja új állását. — Kifütyölt tanár. Dr. Pierre, a physika tanára a bécsi műegyetemen, rendkívüli szigorúságánál fogva, melylyel főleg a szigorlatoknál eljár, nem örvend valami közszeretetnek tanulói részéről, kik a napokban ebbeli ellenszenvüknek kifejezést is adtak. Az előadásra belépő tanárt ugyanis általános zúgással fogadták, s midőn mathematikai fejtegetéseinek közepette fönakadt, a tüntetést megújították a tanulók, s kaczagással, kiabálással s füttyökkel növelték a tanár zavarát. Előadás végén a tanár azon nyilatkozatot tette, hogy ő eddig azt hitte, mikép felsőbb iskolai tanulókkal van dolga, de most látja, hogy csak „ipartanonczok“ hallgatják. Természetes, hogy ez csak olaj volt a tűzre, s midőn tegnap reggel ismét a terembe lépett, hogy előadásait folytassa, oly roppant lárma s fütty fogadta, hogy tanácsosabbnak látta a termet odahagyni s a szolgát a tanulók lecsillapítására beküldeni, kit azonban a feldühödt ifjúság borzasztó orditozás közt kilökött az ajtón. Erre a tanulók egy része az udvarra gyűlt, megvárandó Pierre tanárt, hogy azután elkeseredésüknek még élénkebb módon adjanak kifejezést. Szerencsére azonban a tanár még jó korán eltávozott az intézetből. — Queensburry lord levele. Roppant feltűnést keltett Londonban Queensburry lord egy levele, melyet a „Vanity Fair“ laphoz intézett. Queensburrynak ugyanis a neje, Lady Truro a napokban meghalt, s a férj nem a temetőbe, hanem saját kertjébe temettette, a „Vanity Fair“ erre nem állhatta meg, hogy ez új temetkezési módra néhány csípős megjegyzést ne tegyen. Erre Queensburry lord, Skótország pairje, kinek anyja buzgó katholikus, levelet intézett a „Vanity Fair“ szerkesztőjéhez, melyben ezzel tudatta, hogy végrendeletében, melyet már elkészített, ő is meghagyta, hogy halála után őt is kertjébe temessék, először mert ez sokkal egészségesebb, másodszor mert ő nem keresztény, és nem akar szentelt földben nyugodni. Képzelhetni a feltűnést, melyet a lordok háza egy tagjának levele keltett, ki általános tiszteletnek örvend. Annál nagyobb merészség volt tőle a közvéleménynyel szembeszállni, mert a valláshoz szigorúan ragaszkodó Angliában a polgári temetkezési mód nem egyhamar lesz divatban. — Borzasztó családi dráma folyt le a napokban Francziaország Vuillafans községében. Egy bizonyos Madoz valami fölött feldühödvén, kést rántott elő, s fiának oldalába szúrta. Azután dühöngéséből magához jövőn, nehéz sebet kapott fiát czirógatni kezdte. Másnap az apa azt gondolván, hogy fia meg fog halni, kétségbeesésében borotvával elmetszette saját nyakát. Rögtön meghalt, fia azonban jobban lett. Mikor Mador neje a borzasztó drámáról értesült, oly lázroham fogta elő, hogy életéhez kevés a remény. — Egy merész magyar hegymászó nő. Hogy a „gyönge“ nemet nem mindig joggal illeti meg eme jelző, bizonyítja Tauscher Hermina, dr. Tauscher Béla pozsonyi városi orvos neje, ki férje társaságában eddig már az Ortler, Cevedale, Monte Pelmo, Cristallo, Tofana, Pala di san Martin, Marmolata, Cimondella Palla, Monte Rosa, Matterhorn, Weiszhorn csúcsokat s sok más magas ormot mászott meg a legnagyobb ügyességgel és kitartással. Tauscherné asszony múlt héten a bécsi tudományos akadémia zöld termében nagyszámú közönség előtt fölolvasást tartott azon hegymászásairól, melyeket a mult év folyamán a két svájczi óriáson, a Trifthornon és Zinnal-Rothornon tett, tehát oly két alpesi hegyen, melyekre följutni a legügyesebb s a legerősebb hegymászóknak is ugyancsak dolgot ad. Tauscherné asszony e heroicus tette általános csodálkozást keltett. A közönség élénken megtapsolta a fölolvasónőt, ki kellemes fiatal jelenség, látszólag gyöngéd testalkattal. — Eljegyzés: Kiskun-Félegyháza városi orvosa, dr. Vossits Ferencz jegyet váltott Fazekas Ida kisasszonynyal, néhai Fazekas Alajos volt országgyűlési képviselő leányával. — Egy communard, mind tanár. Hector France száműzött franczia communistát, kinek a franczia kormány még nem kegyelmezett TÁRCZA. V. Ferdinánd megkoronázásának előzményei.*) Akkoriban főkép Magyarországban a koronaörökös főherczegről sokat beszéltek, amint ez Horváth Mihály történelméből is kitűnik. Beszélték, hogy az osztrák minisztériumból a többség a koronaherczeg lemondását és öcscsének, Ferencz Károly főherczegnek trónra lépését pártolja, hogy a koronaherczeg nagy tehetséggel biró férfiú volna, kinek erélyességétől a miniszterek félnek. Beszélték, hogy a császár és fia között viszályok uralkodnak és említettek még több ily ferdeséget is. Mindenekelőtt meg kell jegyeznem, hogy Ferencz császár alatt csak egy, tudniillik épen csak a császár akarata volt irányadó, tehát viszályokról ily kényes kérdésben a minisztériumban vagy a császári családban szó sem lehetett. Csak az igaz, hogy Ferencz császár Ferdinánd koronaherczeg folytonos betegessége miatt a jövő fölött aggódott, és többször említette, hogy ha Ferdinánd főherczeg betegsége tartós maradna, ez öcscse javára mondjon le , de határozottan hozzátette, hogy ezen esetben Ferdinánd főherczeg szabad akarata fog határozni. A császárnak ezen nyilatkozata lehetett oka azon téves hírnek, hogy a trónörököst lemondásra akarják kényszeríteni. 1829-ben, — azt hiszem, őszkor volt az. — Reviczky gróf egy délelőtt a burgból jővén, velem bizalmasan közölte, hogy Ferdinánd főherczeg ismét oly súlyosan megbetegedett, hogy elhunytát még aznap este bizton várják. További tudósításokat várva, épen ebédnél voltunk, midőn egy udvari zsandár által a kanczellárt újra az udvarhoz hivaták, ahonnan ez egy félóra múlva visszajővén, azon hirt hozta, hogy a főherczeg újra tökéletesen fölépült. — Egy pár nappal később orvosi consiliumvolt, melyben az orvosok egyhangúlag azon nézetben állapodtak meg, hogy a főherczeg a betegség egy uj rohamát, mely okvetlenül be fog következni, túlélni képes nem lesz. A leghíresebb orvosi notabilitások ezen véleményének daczára, vagy talán épen ennek következtében, Reviczky gróf kanczellár határozottan kívánta, hogy a trónörököst a jövő évben tartandó országgyűlés alkalmával Magyarország királyává koronáztassák. — Reviczky, kinek ragaszkodása és gyermeki pietása a király irányában határtalan volt, nem tűrhette azon gondolatot, hogy azon hit, mintha a császár a koronaherczeget lemondásra akarná kényszeríteni, mindinkább még a birodalom határain túl is elterjedt, hangsúlyozta, hogy a császárt úgy tekintik, mint első képviselőjét és védőjét a legitimitásnak Európában és azért igen czélszerűnek tartaná, ha ezen híreknek egy ünnepélyes tett által véget vetnének és buzgón kérte a császárt, engedje meg, hogy a koronaherczeget a jövő országgyűlésen megkoronázzák. Az ebbeli fontos tárgyalásokat szigorú titokban tartották. Az 1830. nyáron volt, midőn a császár Badenben Reviczky gróf ebbeli, helybenhagyott előterjesztését Metternich herczeg személyesen átadta, aki ő felsége engedelmével ezt a nádor főherczegnek tudomásvétel végett elküldötte. Ezen okiratot egy csütörtök esti 8 órakor küldötték el a postával Bécsből Budára. — Midőn Reviczky gróf ezt megtudta és ez által terveit veszélyeztetve gondolta, mert az egész ügyet az utolsó perczig titokban kívánta tartani, határozottan követelte, hogy valakit gyorsan Budára küldjenek, aki ezen okiratot még a postán lefoglalja és fölbontatlanul visszahozza. Metternich erre a csá- Szár engedelme nélkül ráállani nem mert, mert az okiratot annak beleegyezésével küldötték el, tehát nem maradt egyéb hátra, mint rögtön kocsin Badenbe sietni (mert vasút akkor még nem volt) és a király engedelmét ezen lépésre kikérni. Épen 12 óra volt, midőn Badenbe érkeztünk és egyenesen azon, minden bécsi ember előtt ismeretes, szerény házba hajtottunk, melyben akkor a császár lakott. Reviczky gr. engem az első szobában hagyva, egyenesen ő felségéhez sietett, a honnan csakhamar viszszajövén, velem azon utasítást közölte, hogy a rögtön Budára való utazásra készen legyek, ő még csak a szükséges meghatalmazást állítja ki a budai főpostaigazgatósághoz. Pár percz múlva kilépett az agg császár és hozzám fordulva kérdezte: „Hiszi-e valóban, hogy a már tegnap este Bécsből elindult postát utóléri?“ Mire én azon észrevételt tettem, hogy ha átalában lehetséges, igenis utólérem. „Evett-e már valamit, mindjárt küldök ebédet, míg Reviczky a szükséges iratokat kiállítja, befogatok számára.“ Félóra múlva már hintóban ültem, és egy tüzes udvari, négyes fogattal Svándorfon keresztül egyenesen Pannfalvának tartottam, ahonnan paraszt gyorslovakkal szándékoztam tovább utazni. A gyorslovas parasztok azon czélra egyesültek, hogy az utazókat az osztrák határról Pest, Szeged, Kassa stb. felé vigyék — egy paraszt gyorsfogat legkevesebb 6 mértföldet tett egy hajtásban és oly gyorsasággal, mely akkor átalános föltűnést okozott. Az udvari kocsis utasítása szerint oly sebesen hajtott, hogy lovai szerencsére épen Pannfalva előtt merültek ki, úgy hogy csak nehezen értünk a helységbe ; ott az akkor leghíresebb gyorsfogatos parasztot, Schmidt Antalt fogadtam föl, aki az udvari kocsit látván, már elég nagy fuvarbért követelt, de én útközben, hogy csak még inkább siessen, azt még megdupláztam, sőt meg is háromszoroztam és biztosítottam arról, hogy a kárt megtérítem, ha egy vagy mind a négy lova elveszne is. — Ezen módot minden következő gyorsfogatu parasztnál alkalmazva, oly szerencsés voltam, hogy a csütörtökön Bécsből elindult postát még Buda előtt, Újfalu állomásnál utólértem s ámbár így czélom el volt érve, hasonló gyorsasággal Budáig siettem és ott szombaton reggel 6 órakor megérkezvén, a bámuló, Biringer nevű postafőigazgató által megérkezésem órája fölött bizonyítványt állíttattam ki magamnak. — Már vasárnap korán reggel Bécsben az udvari kanczellárnál, Reviczky grófnál jelentem meg, ki ezen hallatlan gyorsaságot egy ő felségéhez tett legalázatosabb előterjesztésben örökítette meg. Reviczky gróf gyorsaságom által ugyan czélját elérte, de fájdalom az saját személyének és szeretett hazájának kárára szolgált. Az újságokban ezen eseményről ugyan nem volt szó, úgyis csak kettő volt: a „Wiener Zeitung“ és „Oesterreichischer Beobachter“, de annál élénkebben beszéltek az országban azon gyorsaságról, a melylyel Budára és onnan visszautaztam. Természetes, hogy ezen hir a nádor főherczegnek tudomására jött s általa figyelmessé téve, csakhamar megtudta az utazásnak czélját. A főherczeg Reviczky gróf eljárásában bizalmatlanságot látott személye iránt és nem jogtanul sértve érezvén magát, Reviczkynek ezen lépését soha sem felejtette el, soha sem bocsátotta meg, a miből az országra azon nagy baj támadt, hogy ezen két államférfi egyetemes működése többé elérhető nem volt, amit annál inkább lehetett sajnálni, mert a nádor-főherczeg az országnak egyik legkitűnőbb publicistája, ritka ügyismerete és számtalanszor tanúsított, valóban alkotmányos érzelmeinél fogva nagy népszerűséggel bírt az országban; tehát Reviczky gróffal egyetértésben az ország üdvére sok jót és hasznosat eszközölhetett volna, mert Reviczky a császárnak teljes bizalmát bírván, az ausztriai államférfiak befolyását ellensúlyozni képes volt.* * * Wirkner könyvéből még a következő érdekes részeket közöljük: Reviczky gróf magyar udvari kanczellárrá kineveztetése előtt több évig a császár „titkos referense“ volt a magyar ügyekre nézve. Wirkner úr ez állást következőleg ismerteti: „Ferencz császár, kit azon ellenállhatván vagy lelkesített, hogy a legüdvösebb, legczélszerűbb határozatot hozza, azon elvet követte, hogy közegeit minden fontosabb ügyben, a legalsótól a legfelsőig, az egyesített udvari kanczelláriát, államtanácsot az államminiszter elnöksége alá helyezte, s ha ezek véleménye kezei közé érkezett, egy titkos referensnek adta ki jelentéstétel végett, kinek nevét sohasem tudták. Ilyen referens volt Reviczky gróf a magyarországi ügyekre vonatkozólag, mig kanczellárrá nem nevezték ki.“ E titkos referensek közt két „liberális“ is volt: Pillersdorf báró, s valószínűleg Knorr báró. „A császár ez állást jókedvében Reviczkynek ajándékozá, miközben megjegyzé: mindkettőről tudom, hogy liberálisok, de azért tetőtől talpig derék, irántam hű emberek, kiket szívesen hallgatok meg bizonyos esetekben ; azonban mégis azt határozom, amit jónak látok.“ Hogy azon időben mint kormányoztak Ausztriában, mutatja egy 1830-iki kis történet. Egy nap Wirknerhez a császár azon határozott parancsa érkezett, hogy Lánczy főispánnal, septemvirrel, titkos tanácsossal, kegyelt udvari emberrel tudassa, miszerint ő felségének tudomására jutott, hogy a Reviczky elleni cselszövényekben részt vett. Ha a császár nemtetszését nem akarja magára vonni, tartózkodjék minden intrigától. Wirkner gondolkodott, s azután előbb Bécsbe ért. A jelentést maga Reviczky olvasta fel a császárnak: „Lássa, mondá ez, a fiatal embernek igaza van, írja meg neki, hogy Lánczyra vonatkozó megbízásomat visszaveszem, de az országgyűléstől máshová tétetem át, ha ezután nem fog parancsaimnak azon percében engedelmeskedni, s ha Bécsbe jön, küldje hozzám.“ Mikor Wirkner Bécsben járt, a császár nagyon barátságos volt iránta. „Ön nagyon vállalkozó fiatal ember, mondá a császár, egyszer azt tanácsolja Reviczkynek, hogy a koronát vigye át, míg a koronázási diploma fölött még javában tanácskoznak, máskor pedig nem teljesíti rögtön parancsaimat“. Wirkner mentegetődzött. „No ne ! vágott szavába a császár, igaza volt, s eljárása derék emberhez volt méltó, csak tovább is szolgáljon hiven nekem“. Ezzel a császár a fiatal hivatalnoknak egy pár ujját nyujtó csókra, a hegynek oly jele, melyben csak Metternich és Reviczky részesült néha. A titkos rendőrségnek a magyar országgyűlés körüli működéséről Wirkner pár közelebbi részletet ismertet. „A titkos rendőrség, irja, bizonyos Ferstl, volt császári tiszt vezetése alatt állt, ki az utolsó török háborúban résztvett, s 1848-ig előbb mint császári, később mint udvari tanácsos, valamennyi országgyűlésnél a titkos rendőrségnél volt alkalmazva. Ennek oly egyének állottak parancsa alatt, kiknek nem volt más teendőjük, minthogy egyes jelesebb emberek lépteit figyelemmel kisérjék; más alantas közegei csak politikai kérdések fölött mondottak véleményt. Az elsők közül csak azokat ismertem, ki: saját magamról tettek jelentést. Ezen urak közül az egyik magas állásra vergődött a hivatalnoki hierarchiában, s most is él. A többiek közt volt három városi képviselő, eszes, tudományos férfiak. Kettő városi bíró, s egy polgármester volt. Az említett városi képviselők, talán azért, mert tudták, hogy a császár kegyes és Reviczky pártol, nagyon odaadók voltak irányomban, kik engem minden fontosabb eseményről s hozzájuk érkezett megbízásról azonnal értesítettek , s igy sokszor megtörtént, hogy amikor egy vagy más kérdésben véleményes jelentésre szólittattak fel, nem csak értesítettek róla, hanem szerkesztett jelentéseiket meg is mutatták nekem, miket embereim által gyorsan leírattam, s futár által Reviczkynek megküldöttem, ki nem késett azt haladéktalanul a császár elé terjeszteni.“ *) Wirkner Lajos udvari tanácsos, mint több ízben említettük, legközelebb közrebocsátja érdekes memoirájait, melyek épen közvetlenségüknél fogva különösen figyelemreméltói. A nagybecsű emlékiratokból már több mutatvány látott napvilágot; a fönt közlöttet a „Pozsonyvidéki Lapok“ból vettük át.