Ellenőr, 1879. november (11. évfolyam, 524-573. szám)

1879-11-22 / 559. szám

Előfizetési évrak : Egész évre . 20 frt — kr. Évnegyedre 5 frt — kr. 1 „ 80 „ Félévre . . 10 „ — , Egy hónapra Szerkesztési iroda , Budapesten, váczi kör-ut 26. szám (fő­út sarkán.) Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. Egyes szám ára 4 kr. ELLENŐR REGGELI KIADÁS. Budapest, szombat, november 22. 1879. Hirdetések felvétele a kiadóhivatalban. Budapesten, váczi kör­út 26. szám (fő­ út sarkán). Továbbá Diiubo ui. L. és társánál M.-Frankfurtban. Hirdetésekért járó díj csakis az „Ellenőr“ kiadó­ hivatala által nyugtázott szám­la ellenében fizetendő. Kiadó hivatal : Budapesten, váczi kör­út 26. sz. (fő­út sarkán). Ide intézendők a b­efizetések és a lap szétküldésére vonatkozó mindet feleclal is. XI. évfolyam, 559. szám. Az Ellenőr ára mint eddig : Egy évre .... 20 frt—kr Félévre .... 10 „— n Negyedévre . . . 5 » — » Két hóra . . . 3 „60 if Egy hóra . . . 1 « 80. Az estilap postán való külön küldésé­ért 1 frt jár évnegyedenként. Az „Ellenőrbre havonkint is előfizethetni. Táviratok. K­ées, nov. 21. (Eredeti távirat.) Ma délután nagy pompával és számos közönség rész­vétele mellett történt meg Lasser báró temetése. A menet a Niebelung-utczai halottas házból az Augustinusok temploma felé tartott és a görög egyesültek temploma előtt állapodott meg, a­hol Helferstorfer apát szentelte be a holttestet. A beszentelés után a nyugati vaspályán Salzburgba szállították a holttestet. Bécs, nov. 21. Az elhunyt Lasser báró te­metése nagy fénynyel és tömeges részvétel mellett ment végbe. A beszentelési szertartást Helfers­­torffer apát végezte. Beck báró főszárnysegéd ő felségét képviselte, jelen voltak továbbá Vilmos fő­­herczeg, valamennyi miniszter és osztályfőnök, képviselők és más főrangú emberek. K­écs, nov. 21. A szolgálati pragmatica tár­gyalására kiküldött bizottság mai ülésében kijelen­tette a kormány, hogy hajlandó fontolóra venni, a nem bírósági hivatalnokok elleni fegyelmi eljárás azon pontjainak megváltoztatását, melyek erre rá­szorulnak és e czélból törvényjavaslatot előterjesz­teni. Ezen javaslat előterjesztéséig felfüggesztette üléseit a bizottság. Szerajevo, nov. 21. Kresovo közelében ma nyitották meg ünnepélyesen és egyházi szertartás­sal az első boszniai bányát, ő felségét megéljenez­ték. A lakosság igen rokonszenves magaviseletet tanúsít. Páris, nov. 21. Eugenia császárné tegnap este ideérkezett, nem fogadott senkit és ma reggel tovább utazott Spanyolországba. Erzsébet és Mária Krisztina főherczegnők ma reggel utaztak el Spanyolországba. Pétervár, nov. 21. (Eredeti táv­irat.) Jó forrásból jelentik, hogy Gorcsa­­kov visszalépése közvetlen küszöbön áll. Hir szerint Valujevet fogják utódjává kinevezni. 1880. márczius 2-án, a czár trónralépésének évnapján alkotmányt fog kapni Oroszország. Konstantinápoly, nov. 21. (Polit. Corr.) Az osztrák hajóraj közönséges gyakorlati útját téve, a piraeusi kikötőből Smyrnába érkezett nov. 16-án. London, nov. 21. Úgy látszik, hogy a Hyde­­parkban meetinget akarnak rendezni Izland köve­teléseinek érdekében. A gyűlésre több parlamenti tag is meg fog jelenni. Salisbury a külügyi hivatalban értekezett ma Németország és Törökország nagyköveteivel. London, nov. 21. Az Egyesült­ Államok leg­főbb törvényszékének azon ítélete folytán, hogy az árujegyek és az azokkal való visszaélés meg­büntetése iránt fennálló rendszer alapszabályai érvénytelenek és alkotmányellenesek, angol keres­kedőkből álló és védjegyek birtokában lévő kül­döttség lépéseket tett ez ügyben az itteni ameri­kai követségnél. Egyúttal felhívta a küldöttség a londoni trademarks-countreet és a continens keres­kedelmi társaságait és gyárosait, hogy hasonló eljárást kövessenek. Budapest, november 21. A képviselőház közlekedési bi­zottsága ma d. u. 6 órakor folytatta az utak­ról szóló törvényjavaslat tárgyalását. A kormány részéről jelen volt P­é­c­h­y közlekedési miniszter és Hieronymi államtitkár. Napirenden volt a törvényjavaslat 30-ik §-a, mely így szól: „A köz­munka- és közlekedési miniszter felhatalmaztatik, hogy az államköltségen fentartott hidakon és államvasutakon az általa meghatározandó pontokon az államkincstár javára vámokat szedhessen“. Lichtenstein a vámra nézve fentartja az általános vitánál felemlített nézetét, azt hiszi ma is, hogy az utvám mellett pro és contra sokat lehet felhozni, s mellőzve az utvám alkalmatlan­ságát és költségességét, csak azt jegyzi meg, hogy itt az utcám nem mint az utak javítására szolgáló compensum hozatik be, hogy általa az utak jobb karba tartassanak, hanem pénzügyi szempontból. Ezt az indokolás is elismeri és a pénzügyminisz­ter a jövő évre félmilliót vett fel a költségve­tésbe bevételül utvám czímén. Új indirect adó tehát az utvám. De különben sem fogadná el, mert az eddig elfogadott szakaszokban elég útadó van utak és hidak fentartására. Ráth Károly forma tekintetében sem tartja idetartozónak az utvámat, hogy határozhasson az országgyűlés, akar-e új adót elfogadni, az utvámot külön törvényjavaslatban kellene előterjeszteni. Bethlen András úr. azt hiszi, hogy e tör­vényjavaslatnál a pénzügyminiszter van érdekelve, mert annak van az utvámból praeliminált félmil­lióra szüksége, mely hogy befolyjon, még egyszer annyit kellene költségekre fizetni. Utvámot más­hol nem tart elfogadhatónak, csak ott, hol az egyes fontos objektumok költségének fedezésére szük­séges. P­e­r­c­z­e­l László hozzájárul a §-hoz. P­é­c­h­y miniszter hosszasabban védelmezi az utvám elvét s a külföldre utal, hol mindenütt be van hozva az utvám. Ugron Ákos ellene szól a szakasznak, L­é­­s­z­a­y Lajos bár nem óhajtja az utvámot, de egyes megyei hidaknál megengedhetőnek tartja a vám­szedést. Végre a bizottság többsége a 30-ik § kiha­­gyatása mellett szavaz. Ezután a 31-ik § elfogadtatván, az ülés vé­get ért. ______ A közgazdasági bizottság ma d. u. Fálk Miksa elnöklete alatt a képviselőház ál­tal hozzáutasított kérvények tárgyalási módozata iránt tanácskozott. Beható eszmecsere után megállapittatott, hogy előbb a magyar gazdák II. országos értekezlete által kiküldött végrehajtó bizottság emlékirata s azután a II. országos iparos gyűlés központi bi­zottságának kérvénye tárgyaltassék. Mindkettőre nézve megbizatott Baross Gábor jegyző, hogy azokból egy tanácskozási tárgysorozatot állítson össze, mely úgy az emlékirat mint kérvény főbb pontozatait, rendszeresen magába foglalja. Továbbá tekintve mindkettőnek kiváló fontosságát s azon méltán megérdemlő érdekeltséget, a melyek ezek iránt országszerte létezik, megállapittatott, hogy a tanácskozások gyorsírói feljegyzések mellett tar­tassanak, s mikor az ügy érdeke kívánja, szakkö­zegek és szakértők is hivassanak meg. Az ülé­sen a kormány részéről jelen volt Kem­é­n­y Gábor báró kereskedelmi miniszter. A Szörény­ megyei küldöttséget tegnap délben 1é1 órakor fogadta Tisza Kálmán belügyminiszter. Tudvalevőleg azért jött a 40 tag­ból álló küldöttség Budapestre, hogy a kormány­tól a Szörény megyével tervezett igazgatás enyhébb keresztülvitelét eszközölje ki, azaz, hogy kérel­mezze azt, miszerint, ha a megyét az önkormány­zati jogok teljes élvezetébe bevezetni még idő­szerűtlennek tartja, legalább a megyei bizottság­nak törvényszerű összeállítását engedélyezze, hogy a lakosság ez­által a tisztviselőket kellőleg ellen­őrizhesse. A küldöttség U­j­f­a­l­u­s­s­y Miklós k­irályi biztos úr által lett a miniszternek bemutatva, a­hol D­o­d­a Traján képviselő úr adta elő a kül­döttség kívánságait. A miniszter válaszában megta­gadta a provisorium megszüntetését, de annyit mégis concedált, hogy a provisorium keretén belől hajlandó „egy lépést tovább menni.“ így olvassuk ezeket a „Mag“-ban. Ujfalussy úr a szörénymegyei lakosság lojalitásáról s haza­fiasságáról a legmelegebb elismeréssel szólott a miniszter előtt s elismerte azt is, hogy a nép pa­naszai nagy részben indokoltak, valamint hogy az is jogosult kérés, hogy a megyei bizottság tör­vényszerűen alakíttassák meg. Ezzel az audientia véget ért. Este hat órakor a küldöttség az egyesült el­lenzék közhelyiségeiben jelent meg. Majdnem egy órai társalgás után a küldöttség távozott a körből, hogy a pártonkívüliek körében tisztelegjen. Itt is a legelőzékenyebben fogadtatott. Lipthay István a kereskedelmi minisz­térium osztálytanácsosa jelenleg Vas megyében jár, hogy megtegye a kellő intézkedéseket a Horvát­országban kitört marhavész hazánkba való be­­hurczolásának meggátlására. Az újvidéki „Zásztava“ szerint I­v­a­c­s­k­o­­vics a szerb patriarcha budapesti utazása „hatá­rozott felhívásra“ történt. A boszniai egyház ren­dezésével van az összefüggésben. Pécs városa tekintélyes küldöttséget szán­dékozik Budapestre küldeni, élén a város polgár­­mesterével, mely a jelenleg tervezett zimonyi vas­útnak a Duna jobbpartján való kiépítését kérel­mezik. Nyitrán Kr­aj­csik János nagy pré­postot a szabadelvű párt jelöltjét vá­lasztották tegnap képviselővé, Mérey Lajos a függetlenségi párt jelöltje el­len. E kerületet Tóth Vilmos képviselte eddig. Arab-Táblát — mint már jelentettük — Romániának ítélte oda a műszaki bizottság. Hír szerint Oroszország kivételével, valamennyi nagy­hatalom biztosa Arab-Táblát jelölte meg a román­bolgár határ kiindulási pontjául és a híd legalkal­masabb helyéül. Oroszország már azelőtt kinyilat­koztatta, hogy meghajlik a többség határozata előtt. Megemlítjük azt a hírt is, hogy Ausztria- Magyarország lényeges szolgálatot tett e kérdés­ben Romániában, továbbá, hogy a román kormány kérésére a franczia kabinetnél is közbenjárt kor­mányunk abból a czélból, hogy Románia nehéz helyzetét tekintve elégedjék meg Francziaország a zsidó­kérdés jelen megoldásával. Állítólag kormá­nyunk e lépése sem volt sikertelen. Az angol és franczia kormány viszonyáról a következőket írja a „National Zeitung“ : Igen bajos tiszta képet alkotni arról a sok­féle conflictusról, a­mely a keleti kérdés jelen ke­retében megfér. Az angol-orosz antagonismuson és az ezzel összefüggő reformkérdésen kívül, mely An­glia és a porta közt merült fel, kétség nélkül Lon­don és Páris közt is van differencia, és­pedig az an­gol kormány legújabb eljárása miatt, mert a leg­utóbbi időben, úgy látszik, arról győződött meg a franczia külügyi hivatal, hogy a brit politikának legfőbb czélja az, hogy zálogot nyerjen a re­formok végrehajtásának biztosítására; e tekin­tetben máshol már régen nem tápláltak két­séget. Azt állítják, hogy mielőtt Waddington nyi­latkozott a legutóbbi minisztertanácsban, igen élénk eszmecsere folyt London és Páris közt, a­mely alkalommal hangsúlyozta a franczia külügy­miniszter, hogy Francziaországban nagyon nyug­talanítja a közvéleményt Anglia magatartása. A nyugati hatalmak tehát, a­mi a júniusi con­­ventiót illeti, bizalmatlansággal viseltetnek egy­más iránt, a­mi azonban az egyiptomi kér­dést illeti, egyetértenek abban, hogy szer­telen merevséggel utasítják vissza a neutrálisok követeléseit. Joggal lehet tehát mondani, hogy a keleti kérdésben és függelékeiben két- sőt három­féle ellentétes állást is foglal el egy-egy hatalom. Németország és Ausztria-Magyarország barátsága van csak abban a szerencsés helyzetben, hogy min­den irányban független, a szerződések és érdekeik által parancsolt állást foglalhat el. A törökországi reformok. A porta communiquet tett közzé, a­melyben elmondja, hogy formális parancsot bocsátott ki azon intézkedések előkészítése és végrehajtása végett, a­melyek egyforma igazságszolgáltatást biztosítanak a lakosság minden osztálya részére, és fejleszteni fogják az ország jólétét. „ Az uralkodó parancsa értelmében — mondja a communique — e nagy kérdés beható tanulmá­nyozása után elhatározta a minisztertanács, hogy két kategóriába osztja a szükséges reformokat. Az első az európai tartományok közigazgatási szervezésé­ről szóló határozatokat foglalja magában. E szabály­zatot el fogják küldeni a vilajetekbe, hogy meg­vizsgálják a helyi hatóságok. E kategória magában foglalja továbbá Ázsia közigazgatási rendszerének haladéktalan újjászervezését. A második kategória magában foglalja a kabinetnek és a közszolgálat más ágainak újjászervezését, hogy biztosíttassék az ügyek gyors elintézése, a munka helyes felosztása és a reformok gyors végrehajtása az állam segéd­forrásainak fejlesztése czéljából. Miután a két kate­góriába osztott reformokat tanulmányozta a minisz­tertanács, ő felsége elé terjesztette az eredményt, a­ki azt szentesítette is. E reformok valódiságát és ter­jedelmét legközelebb fényes tények fogják iga­zolni. Most pedig tudatjuk mindenkivel, hogy Tö­rökország európai tartományainak organikus statú­tuma elküldetetett a vilajetekbe, és hogy a mi­niszteri felelősségről szóló törvény, miután meg­vizsgálta azt a minisztertanács és az államü­gyészek bizottsága tárgyalta és helyeselte, megnyerte a nagyúr szentesítését és azonnal végre fog hajtatni.­zéli szónoka, Pulszky Ágost. Tárgyilago­san, a kérdés ismeretével szólott, de unal­masan. Az unalmasság pedig mindenkor legnagyobb ellensége volt a parlamenti si­kernek, a­mi Pulszky mai föllépésén is megbizonyult. Pulszky a honvédelmi minisz­ter részéről szintén tárgyilagos, de sokkal hatásosabb választ kapott, mert a miniszter a tények logicáját fordította az abstract okoskodások ellen s megvilágította a refor­mok kérdését. Budapest, november 21. A ház megkezdte a védtörvény meg­hosszabbítására vonatkozó törvényjavaslat tárgyalását. És ebben a vitában azon szerencsés helyzetben vagyunk, azon szerencsés hely­zetben van a kormány és pártja, hogy az ellenzék álláspontjára nem borul sötét köd : tudjuk mit akar, határozott tervvel lép fel. És mert ismerjük az ellenzék állás­pontját, ismerjük érveit — hisz mind a két ellenzék indítványozó szónokai kifejtették azokat — nem kell sötétben tapogatóznunk. Érvekkel érveket állíthatunk szembe. A szélsőbali álláspontról nem szólunk. Ez a régi álláspont, melyet a szélső ellen­zék mindig el szokott foglalni a védtör­­vénynyel és újoncz­ megszavazással szem­ben. Az önálló magyar hadsereget követelő álláspont. Lehet ez a tiszteletre méltó meg­győződés álláspontja , de az ez idő szerint folyó vitában nincs annak semmi gyakorlati jelentősége, s nem is lesz soha a dualisti­­kus alkotmány keretében. Ettől az állásponttól tehát bátran elte­kinthetünk. Ellenben az egyesült ellenzék terve tel­jesen a vita alapján áll. A Pulszky Ágost által benyújtott határozati javaslat a hadi létszámra vonatkozó törvényes intézkedés­nek ötévi meghosszabbítását indítványozza. A kormány javaslata tízévi meghosszabbí­tást követel. íme tehát már első pillanatra consta­­tálható, hogy az ellenzék és a kormány ja­vaslata közt nincs elvi elletét. Mindkét ja­vaslat meghosszabbítja a védtörvény intézke­dését. Csakhogy egyik tízévi, a másik öt­évi meghosszabbítást tart szükségesnek. Kétségtelen az, hogy a mi egyesült ellenzé­künk mindenben minta gyanánt szokta követni az osztrák ellenzék eljárását. Bécsben szokott kiadatni a jelszó. A mi ellenzékünk soha sem kezdeményező, hanem mindig plagizá­­tor. Állandóan visszatérő tünet az, hogy ha a lajtántúli ellenzék nem képes határozott álláspontot elfoglalni valamely az egész monarchiát érdeklő kérdésben, a mi ellen­zékünk is fáhöz-fához kapkod. Várakozik, ismételten változtatja taktikáját, míg végre öszhang jö létre közte és az osztrák ellen­zék közt. A védtörvény kérdésében azonban csak félig plagizált. Nem követte az osztrák el­lenzéket a reductió követelésének — a je­lenlegi viszonyok közt — nevetséges terü­letére. És ez szerencséje. Nem blamirozza magát oly mérvben, mint az osztrák ellen­zék, nem segíti koczkára tenni oly mérték­ben*a monarchia védképességébe vetett köz­hitet, mint teszik a lajtántúli alkotmányosok, kik máris elérték azon szomorú dicsőséget, hogy Ausztria-Magyarország ellenségei Európaszerte tapsolnak nekik. A mi ellen­zékünk belátta, hogy míg az európai nagy­hatalmak körülöttünk nemcsak nem apaszt­ják, hanem aggasztó arányban növelik had­seregeiket, monarchiánk nem gyengítheti védképességét legalább a létszámot ille­tőleg. De ha ezt belátta az ellenzék, azon csak csodálkozhatunk, hogy miért nem egyezik bele a védtörvény tízévi meghosz­­szabbításába , miért tart elégségesnek ép a jelenlegi viszonyok közt öt évet? Vagy azt hiszi az ellenzék, hogy már az ötévi időszakon belül ismét oly döntő fordulat áll be Euró­pában, hogy öt év múlva már beszélhetünk a hadsereg létszámának leszállításáról? Hon­­nét, mily tényekből meríti politikai időjós­latát? Honnét veszi, nem a bizonyosságot, hanem csak a valószínűséget is arra, hogy a nagy függő kérdéseket, melyek önsúly­­lyal nehezednek világrészünkre, megoldja Európa, s hogy már öt év alatt elérkezik az európai népek szomorú versenyének be­fejezése és megkezdődik az átalános lefegy­verzés ? És ha mindez — bár egyátalán nem hihető — bekövetkeznék, ha öt év múlva, vagy még előbb, azon szerencsés helyzetbe jutna a monarchia, hogy hadi létszámát le­szállíthatná, szükség van-e, e váratlan eshető­ségre való tekintet miatt, az egyesült ellen­zék javaslatára? Hiszen a kormány javaslata nem prae­­judikál semminek, nem zár ki semmit, nem tesz lehetetlenné semmit. Csak a hadi lét­számot és hadjutalékot szabja meg. S ha a létszám, a viszonyok változása következté­ben nagynak bizonyul, a leszállítás megtör­ténhetik a tizévi határidőn innét is. Mert ha az ellenzék oly értelmezést ad a javas­latnak, a­melylyel az nem bír , ha t. i. azt mondaná, hogy a tizévi meghosszabbítást elfogadva tíz év előtt nem lehet leszállítani a hadsereg létszámát, úgy az ő ötévi ja­vaslata illogikus, s veszélyt rejt magában. Hiszen, ha az egyesült ellenzéki optimismus szemüvegén át nézzük az európai viszonyo­kat, azt mondhatnók, hogy a leszállításra kedvező időpont bekövetkezhetik már egy vagy két év alatt , s ez esetben a felesleges létszám mégis fentartandó volna három, vagy négy évig szükségen túl. Ámde a kormány által javasolt tízévi meghosszabbítás mellett lehetséges, hogy azon pillanatban, mikor a hadi létszám fenn­tartása feleslegesnek bizonyul, leszállítjuk azt. A­mi pedig a határozati javaslattal kap­csolatos reformokat illeti, a létszámnak öt, vagy tíz évre való fentartása legkevésbé sem befolyásolja azokat. Létesíthetők épúgy az ötévi, mint a tízévi meghosszabbítás mel­lett , sőt ismerve azon stádiumot, melyben e reformok ügye van, azon biztos reményünk­nek adhatunk kifejezést, hogy a védszerve­zet jelenlegi keretében az átalakítások meg­történnek az ellenzéki határidő lejárta előtt. Mi tehát egyátalán képtelenek vagyunk felfogni, miért akar az ellenzék csak ötévi meghosszabbítást? Oket e tekintetben lehe­tetlen felfedeznünk, s és azért azt kell hin­nünk, hogy az ellenzék bár belátja azon okok nagy horderejét, melyek a kormányt a tízévi meghosszabbítás indítványozására bírták, mégis, legalább formailag opponálni akar. Ha nem is merte utánozni egészen az osztrák ellenzék példáját, mégsem volt erkölcsi bátorsága bevallani, hogy a kor­mány javaslata felel meg a viszonyok köve­telményének. Csakhogy az osztrák ellenzék eljárásában van rendszer, habár a megfon­­tolatlanság rendszere is, míg a mi ellenzé­künk magatartása következetlen. Ha szüksé­ges a létszám fentartása öt évre, szükséges tízre is, s az időközben való leszállítás le­hetősége megvan az ötévi, úgy mint a tíz­évi határidőn belül. A kormány javaslata tehát helyes, s csak az nem teszi ki a véderő kérdését a pártviszonyok örökös hullámzása esélyeinek, míg az egyesült ellenzék öt év múlva ismét provokálni akar egy véderő-vitát, habár a viszonyok feltétlenül megkövetelnék is a lét­szám fentartását. Figyelemreméltó képét adja a kormány javaslata és a véderő bizottság jelentése az európai hatalmak hadszervezetének. Ránk nézve két hatalom bír kiváló fontossággal, Olaszország és Oroszország. A többi hatalom barátunk. Semmi valószínűséggel sem bír, hogy közülök valamelyikkel, a kö­zel­jövőben, fegyveres összetűzésünk lesz. Ellenben Olaszország, hol a radicalizmus tartja kezében a hatalmat, azon gyanú alatt áll, hogy ellenségünkké válhat, Oroszország pedig nyílt ellenségünk. Az indokolás fel is tünteti, mily rohamos és félelmes fejlődés­nek indult az olasz haderő , ellenben kevés adatot tartalmaz Oroszországra vonatkozólag. Pedig tudjuk, hogy Oroszország hatalmasan fejleszti haderejét, s felettébb rosszul ítélné meg az északi hatalom katonai fontosságát, a­ki a lefolyt török háború tapasztalataiból indulna ki. Oroszország nagy erőfeszítést tesz legfélelmesebb fegyvernemének, a lovasság­nak kifejlesztésére. Ma is körülbelül akkora lovassága van, mint Európának együttvéve. Mi történik akkor, ha Oroszországnak sike­rül lovasságát oda fejleszteni, hova az orosz katonai kormány akarja? És azért legna­gyobb fontossággal bírnak ránk nézve azon mozgalmak, melyeket Oroszország hadi szer­vezetének reformja tekintetében végrehajt. Ezekről kellene monarchiánknak értesülnie adatról adatra, nem a hazug és hiányos hi­vatalos jelentések alapján, hanem közvetlen és hiteles forrásból. Erre való a diplomácia, különösen a szentpétervári katonai attaché. Oroszországot kell szemmel tartanunk. Oroszországot kell ismernünk, nehogy úgy járjunk egy netáni összeütközés esetén, mint jártak a francziák Poroszországgal. A fran­­cziáknak az, hogy az ellenséget elmulasz­tották tanulmányozni, Sedánjukba került. Mibe kerül nekünk, ha nem ismerjük meg Oroszországot ? * A ma lefolyt vita nem öltött ugyan nagy mérvet, de vége felé annál hevesebb volt. A szélsőbaloldali táborból megfonto­latlan támadások intéztettek a hadsereg el­len. A kormány elnök részéről e kitörések kellő visszautasításban részesültek. Annál említésre méltóbb tartózkodást és higgadtságot tanúsított az egyesült ellen­ Reflexiók a Protestantismus köréből. is Hogy a magyar prot. középtanodák nem fe­lelnek meg feladatuknak, hogy azok nem állnak ma már a kor szinvolán, sőt hogy nagyon is elma­radtak a hazában a létező enemi más tanodák előrehaladottságától,­­ hogy az azokban működő erők gyarlók, és személyiségeikben itt ott gyanú­sak, mert az állítólagos közbeszéd szerint a tudat­lanság is megszerezheti tőlök a készültségről szóló bizonyítványt. . . . ilyen, és ehez hasonló vádak hangzottak fel azon vita közben, melyet az az is­meretes okt. 3. miniszteri tervjavaslat hozott fel­színre. Ha ezen vádakat a gyorskezű sajtó hírekre leső reporterei szedték volna fel valahol az utczák szegletén, vagy a kávéházak füstös légkörében, s eresztették volna világgá a napi sajtó különfélesé­­geiben gyönyörködő közönségük szórakoztatására: nem lenne semmi szavunk a dologhoz, s ezek a sorok ott maradtak volna a tentatartó fenekén, mint annyi más előtörni készült gondolatok; de mert — kivált kétfelől — oly egyéniségek hozták felszínre, kik egykor maguk is tagjai voltak annak a szerényen működő, és eddig eléggé tisztelt tes­tületnek, mely a magyar prot. középtanodákban rakja fel naponként áldozatát a haza oltárára a jövő nemzedékének nevelése körül lelkiismeretesen teljesített fáradozó munkájában .. . nem lehetett hallgatnom akkor, midőn kisebbszerű dolgok is megnyerik a napi sajtó terén megjelenhetések igé­nyének kielégítését, é­s el kell mondanom egyet­­mást, úgy a­mint tudom, lehet hogy igen gyarló módon, de nagy őszinteséggel, és elég jóakarattal. Hogy a magyar prot. középtanodák nem áll­nak azon a színvonalon, melyet magának a cultu­­rális eszmék ideális légkörébe felszállt lélek alkot­hat a fenlebegő magasban, hogy tán még a sze­rencsés körülmények közt előrehaladhatott külföld által e tekintetben felmutatható eredményekhez sem juthatott eddig közel a bennök jóakarattal véghezvitt munka, az meglehet, de hogy arra a színvonalra eddig is most is eljutottak, melyet a hazában fennálló akár állami, akár más feleke­zeti középtanodákban szemmel láthat az elfogu­latlan vizsgálódás , azt kétségbe nem hozható ténynek mutatja be a tapasztalás, akár az érte­sítőkben kutat egymás mellé állítás végett ismer­tető adatok után, akár az élet gyakorlati terén keresi fel a különböző iskolákban nyert képzettsé­geket összehasonlítás végett.­­ Egy azonban bi­zonyos: a magyar prot. középtanodákból kikerült képesség szerénysége nem tudja úgy értékesíteni magát, mint akár az állami, akár a más feleke­zeti iskolákban nyert képzettség bátorsága, s nem lép oly merészen, nem áll oly ügyesen a piaczra, s így nem talál sokszor még le is takart portéká­jának oly gyorsan és szerencsésen vevőt, mint az állami, vagy más iskolából kilépett végzettség üzérkedése. És ezt lehetne, tudnám is — alkal­masint helyesen — indokolni lélektanilag, de hi­szen lélektani szemlélődéseknek e téren, s kivált most, nincs helye. Van azonban a magyar prof. iskolának egy dicsérettel felemlíthető sajátsága, melyet bár ne vesztene el soha, sőt még erősebben fejtene ki, az nevezetesen, hogy nemcsak tanít, de nevel is, nem ugyan úgy mint a lapokban sokszor nagy reklámmal hirdetett mondvakészült modern nevelő intézetek paragrafusokba szedett merev iskolai sza­bályaikkal, melyek a napi teendők többféleségét egymásután kergetik le, mint valami jól szervezett gépezet minden tekintet nélkül az idomítandó anyag egyéniségére, hol még az álomnak is pa­ragrafus szerint bizonyos órában kell leereszkedni a szabályokba préselt növendék szemére; de nevel szabadon, és nem dressh­oz . . nevel a növendék egyéniségét megfigyelő, sokszor igen szerencsésen eltalált tapintat ügyes fogásaival. S mig ez a saját­sága meglesz a magyar prot. középtanodáknak, — s hogy meglegyen az igen kívánatos, a­míg a ma­gyar prot. középtanodákban az odakerült növen­dék értelmének fejlesztése mellett jellemének is megtalálja fejlődési kellékeit, addig a prot. közép­tanodákat nem kell félteni az elmaradás lehető be­következésétől, s addig az ellenök szórt vádak min­­den kártétel nélkül pattannak le rólok. DÖMÉNY JÓZSEF: Rómából- November 18. (Miniszteri válság. — A radikális kecskék és Cairoli káposz­tája. — A Cairoli-Despretis szövetség. — A parlament fel­oszlatása s uj miniszterek. — A Vezúv kitörése.) A sok tanakodásnak, a különféle radikális fractiók közti sikertelen alkudozásoknak végre is válság lett a következménye. Hogy is ne? Mikor a­hány radikális kolomposa van Olaszországnak, mind csak miniszteri tárcza, vagy legalább is ál­lamtitkárság árán ígéri Cairolinak támogatását ! Crispi a külügyet, Nicotera a belügyet, Depretis szintén a külügyet, Magliani a pénzügyet vindi­kálja magának , a többi tárczára pedig tízéves

Next