Ellenőr, 1880. október (12. évfolyam, 473-529. szám)

1880-10-10 / 490. szám

XII. évfolyam. — 490. sz. ELLENŐR Budapest, október 9. Viktória királynő és Miklós czár szemlét tartottak 1844-ben az angol csapatok felett. A királynő szerényen említette, hogy ő csak kevés haderő felett rendelkezik. Miklós czár, aki Ang­liát szerette volna megnyerni Francziaország el­len szövetségesnek, jelentőségteljesen kiáltott fel : „Felség, Angliának kevés hadereje van ugyan , de Oroszországban van felségednek 300.000 főnyi csatakész hadserege!“ Gladstone úgy látszik, megemlékezett Miklós czár e kijelentésére. Sőt az a javaslat, melylyel legújabban fellépett, s melyről távira­taink részletesen szóltak, arról tanúskodik, hogy az angol kormány elnöke még nagyobb háttért akar adni actiójának. Azt hiszi, hogy a brit fel­ségnek nemcsak Oroszországban, de a continens minden nagy államában vannak csapatai, melyek­kel meghunyászkodásra kényszerítheti a renitens portát. Nem kevesebbről van szó ebben a javaslat­ban, mint a hatalmak képviselőinek Konstantiná­polyból való visszahívásáról, Szambul ostromzá­rolásáról, Smyrna, Gallipoli, Szaloniki stb. ki­kötőjének zár alá helyezéséről. Szóval Gladstone úr nemcsak az albánok, hanem maga a szultán, a török birodalom ellen akarja vinni az egye­sült Európa haderejét, a brit felség katonáit. Ha a porta fokozni akarta a válságot, elérte czélját. Ha kenyértörésre akarta vinni a viszályt, az események oly fordulatot vettek, hogy telje­sedhetik óhajtása. Kétségtelen, hogy Konstantinápoly ostrom­zárolásába a hatalmak nem fognak beleegyezni. Ha az angol és az orosz diplomácta követelni fogja ezt, az európai egyetértés okvetlenül fel­bomlik. Francziaország ily tervhez nem járul­hatna hozzá, mert mint hadi actióhoz szükséges volna a kamarák beleegyezése. Ausztria-Magyar­­ország és Németország pedig az európai egyetér­tés kedvéért elmehettek Dulcigno elé , de Kon­stantinápoly elé nem fognak menni. Az angol javaslat többi részét azonban eset­leg elfogadják a hatalmak s már ez is komoly fordulatot adhat a Dulcigno czimén kezdődött keleti bonyodalomnak. A diplomatiai képviselők­nek Konstantinápolyból való elhívása s a keres­kedelmi kikötők pénzügyi zár alá vétele oly rend­szabályok, melyek méltán megdöbbenthetik a portát s azon tanácsadóit, kik biztatták az el­lenállásra s legújabb jegyzékét is tapsokkal üd­vözölték. Ha Konstantinápoly ostromzárolása okvet­lenül lángba borítaná a Keletet és vele tán Európát, e rendszabályok szintén komoly bonyo­dalmakat idézhetnek fel. Nem első eset volna, hogy a diplomatiai képviselők hazahivatnak Konstantinápolyból. Ezt a pressiót gyakorolták már a hatalmak más alkalommal is anélkül, hogy szakadásra került volna a dolog Törökor­szág és Európa közt. De a kikötők zár alá vé­tele, amellett, hogy nem fog a Gladstone által tervezett pénzügyi eredményre vezetni, komo­lyabb következményeket idézhet fel. Az angol kormányelnök ki akarja éheztetni Törökországot, be akarja dugni a szultán jövedelmi forrásait. De eltekintve attól, hogy e rendszabály aligha lesz végrehajtható a kereskedelem zavarása nél­kül, a portát valamely kétségbeesett lépésre vi­heti, vagy lángra lobbantja a muzulmán fanatis­­must, mely Európa által ily közvetlenül megtá­madva látja Törökország érdekeit. És azért azon hatalmak, melyek az egyet­értés kedvéért beleegyeztek a dulcignoi rendsza­bályba, meg fogják gondolni, várjon átvigyék-e az actiót az Adriáról a Földközi tengerre, s ad­janak-e annak egyenesen a porta ellen irányuló jelleget. Európa eddig azért engedte magára felkötni Gladstone által a járszalagot, nehogy Anglia és Oroszország csináljanak saját szakállukra ac­iót a porta ellen. Az európai c­ég biztosítékot ké­pezett arra nézve, hogy a rendszabályok nem lépnek át bizonyos határokat. De vájjon ezen szempont döntő lehet-e akkor is, midőn oly rendszabályok terveztetnek, melyek túlléphetik e bizonyos határokat. Nem volna-e inkább tanácso­sabb Európának megkísértenie, mennyire mehet az angol és orosz együttes eljárás, s várjon Gladstone akkor is oly határozottan lép-e fel a porta ellen, ha nem Európa, hanem Oroszország fog állni Anglia mellett. Az angol közvélemény­nek ekkor alkalma lenne, az európai szempont által meg nem zavartatva nyilatkozni Gladstone keleti politikája felől. Ezzel a közvéleménynyel pedig, ha egyszer határozott állást foglal, Glad­stone még annyira sem mer szembeszállni, mint szembeszállt lord Beaconsfield. S Európa ne feledkezzék meg különösen Oroszországról, mely a coulissák mögött örven­dezve dörzsöli kezét. Oroszország nem egyszer kergettette sarokba a portát Európa által, hogy aztán mint szabadító, mint protector léphessen fel. Amíg a hatalmak szorongatják a portát, az orosz diplomatia, melylyel a mesteri cselfogások tekintetében semmi más hatalom diplomatája sem versenyezhet, felajánlhatja a szultánnak a czár barátságát. Midőn Mehem­ed Ali győzelmes csatákban leverte a czár hadait s Európa ré­széről a porta támogatás helyett ellenséges indu­latot tapasztalt, létrejött a véd- és daczszövetség a czár és szultán közt, melynek értelmében a muszka csapatok már el is indultak Konstanti­nápoly „vélelmezésére“. Nem történhetik-e ez meg ismét ? Mielőtt tehát az angol propositio elfogadtatnék, emlékezzék Európa s különösen monarchiánk Hunkiar-Iskelessire! A magyar kir. honvédség fegyvereinek átalakítását tervezi a honvédelmi minisztérium, miután a közös had­sereg fegyvereinek nagyobb része már átalakíttatott. E­z átalakítást a sokkal drágább magánvállalkozói aján­­la­tokkal szemben a bécsi arzenál fogja végezni. Az állami erdőgazdaságoknál kinevezett tisztviselők ma tették le a hivatalos esküt a pénzügyminisztérium elnöki osztályában. A hivatalos eskütétel a pénzügymi­niszter személyes jelenlétében történt. Az eskümintát dr. Kogler osztálytanácsos olvasta fel. Az ügyvédi rendtartás tárgyában tanácskozó bizott­ság — az „Orsz. Értesítő“ szerint — mai ülésében elfo­gadta a javaslatnak azon intézkedését, hogy az ügyvédek rendszerint kötelesek elfogadni, ha mint gondnokok vala­melyik ügyvédi iroda részére kirendeltetnek. A mentségi okok közé felvétetett még az is, ha a kirendelt ügyvéd a másik ügyvéddel perben állott. A gondnok teendőire vo­natkozó intézkedések tekintetében a bizottság kimondta, hogy a gondnok a talált iratokat, fogalmazványok és ere­detiekhez képest osztályozza. A fogalmazványok az örökö­sök által féléven át őrizendők, az eredetiek a bíróságnál 3 éven át őrizendők. A gondnok jogosítva van kiadásait fölszámítani. Ezen kiadások az illető ügyvéd vagyonát, tö­megét, illetve hagyatékát terhelik. A kiadások felett a kamara határoz. A bizottság meghatározta ezek után a kamara el­nökének, titkárának, ügyészének és pénztárnokának ha­táskörét. Az elnök képviseli kifelé a kamarát, és teljesíti és jogosítva van az ezzel járó intézkedések megtételére. Ő gyakorolja a felügyeleti jogot a kamarán belül. Az ügyésznek egyik fő kötelessége felebbezni mindazon ha­tározatokat, melyek véleménye szerint az ügyvédi kar, az ügyvédek, ügyvédjelöltek, vagy felekre is jogsértők. Teljesiti azonkívül a fegyelmi ügyeknél a közvádlói teendőket is és képviseli a kamarát esetleges perekben. Budapest, vasárnap, október 10. 1886. Táviratok. Bécs, okt. 9. (Eredeti távirat.) A „Wiener Alig. Zeitung“ jelenti: A közös actio fölött fo­lyó tárgyalások nem haladnak előre. A hatalmak közt váltott sürgönyöknek eddig nincs eredmé­nyük. Úgy látszik, hogy egyenetlenség uralkodik a kabinetek közt. Az ellenkező hírekkel szemben határozottan állíthatom, hogy az osztrák-magyar hajóraj nem kapott eddig új utasítást. Bécs, okt. 9. (Eredeti távirat.) A „N. W. Abend­blatt“ az ellenkező hírekkel szemben ragaszkodik állí­tásához, hogy, a­mi a tárgyalások jelen állapotát illeti, csak Smyrna elzárásáról van szó és a hatalmak is csak ezt a javaslatot tárgyalják most. Páris, okt. 9. (Eredeti távirat.) A „Temps“ szerint a következő négy pontból áll Gladstone javaslata: 1. A konstantinápolyi nagykövetek vissza­hívása. 2. Az egyesült flottának bevonulása a Bos­­porusba. 3. Mindazon szállítmány lefoglalása, ame­lyeket a görög határon elhelyezett török csapa­tok részére küld a porta. 4. Az Aegei tenger valamennyi török kikö­tőjének elzárása. Pál*IS, okt. 9. (Eredeti távirat.) A „Köl­nische Zeitung“ jelenti : A tegnapi miniszterta­nácsban közölték az angol kormány javaslatait. E javaslatokat okt. 6-án tudatták a hatalmakkal, Párisban Lyons nagykövet a külügyminiszterrel. A hatalmak most tárgyalják ezt a „Prome­­moriát“. A párisi külügyminisztérium értesülései sze­rint Oroszország és Itália szilárdul elhatározták, hogy Angliával fognak haladni. Németország és Ausztria-Magyarország eddig nem nyilatkoztak. Hírlik, hogy Bismarck herczeg most nem akar még nyilatkozni és minden kezdeményezést visz­­szautasít. A franczia minisztertanács szintén nem ha­tározott még, de több miniszter kijelentette, hogy Anglia javaslata Törökországnak megüzent hábo­rúval fölér. Ebbe ők nem egyezhetnek a parla­ment megkérdezése nélkül. Néhány miniszter in­dítványozta a franczia hajóraj haladéktalan visz­­szahívását, hogy semmire se kötelezték le Fran­­cziaországot. A minisztertanács ma sem hozott végleges határozatot, mert Grévy elnököt Párisba várják, aki nem érkezik meg csak csütörtökön. Gladstone hír szerint követeli a konstanti­nápolyi diplomatiai kar visszahívását, az egye­sült flottának a Dardanellák felé indítását, a porta részére szánt hadiszerek lefoglalását, végre, ha meg nem hajol a porta, az Aegei tenger ostromzárolását. A párisi lapok Gladstone javaslatának elve­tését követelik és kívánják a parlament haladék­talan összehívását. Gambetta nézetéről semmi sem hallatszik, de az bizonyos, hogy a képviselőház elnöke folytán távirati összeköttetésben áll Dilke állam­titkárral. A sajtó magatartása állítólag lehangolta Gambettát. Grévy elnök meghívta Marlyba vadászatra az orosz trónörököst, a­ki most Cannesban tar­tózkodik. A trónörökös elfogadta a meghívást és lemondott olaszországi útjáról. Pétervárra menet Párisban is megállapodik az orosz trón­örökös. Páris, okt. 9. (Eredeti távirat.) Az angol kormány javaslatát, — mint hiteles forrásból je­lentik, — nem fogadta még el valamennyi hata­lom. A tárgyalások most is folynak, látta meg. Hogy búcsúja Rómeótól — a régi troubadourok modorában írt „hajnali dal“ — kissé bágyadtnak tűnt fel, annak nem ő volt az oka, hanem hűvös véralkatú Romeoja, kinek a talajt horzsoló lelkesülése őt sem en­gedte magasba szárnyalni. Kassayné pedig oly szé­pen maradhatott volna észrevétlen, ha komikus fejébe nem keltett volna mindenha derült figyelmet.­­ — A nemzeti színháznak e héten még egy másik köz­­érdeklődést keltett estéje is volt. Pénteken t. i. új be­tanulással adták először George Sand „Willemer M­a­r­­quis“-ját; ezen előadásra szintén jól megtelt a nézőtér. Hogyne? A darab a fiatalabb nemzedékre nézve egész újdonság. Tizenöt év óta nem adták ezen a színpadon, állítólag azért, mert Szerdahelyi halála óta nem akadt, ki „D’Alem­a herczeg“ szerepét jól betölthette volna. Most azonban — így látszanak vélekedni mérvadó kö­rökben, — akadt olyan jeles színész, ki „Willemer Mar­quis“ előadatását lehetővé teszi. Őszintén megvallom, hogy némi habozással fogok azok leírásához, miket e czikk folyamában kimondani kívánok. Álljon elő valaki azon merész állítással, hogy a nemzeti színházban finom vígjátékot, — vagyis mint nálunk mondani szokták, „Salon-darabot“ — rosszul is tudnak előadni; mondja ezt ki, anélkül hogy előre is borsódznék háza azon jajveszékeléstől, melybe a kerepesi úti Jeruzsálem ezen vakmerőség hallatára azonnal ki­­törend: tisztelni fogom bátorságát. Én nem birok ezen bátorsággal, és egy perezre magamba szállok, mielőtt szentségsértő hangomat fel­emelem annak kimondására, hogy Halmi, az isteni Halmi! „D’Alem­a herczeg“ szerepét nyomorult rosszul játszotta. Egy quacker-lebergényekbe burkolódzott vézna, pakompartos osztrák rendőrtanácsos, ki kezeivel úgy ha­­donáz, mint egy megvadult tőzsde­ügynök, és foghegy­ről beszél az emberekkel, mint egy elismert borbély kapacitás: ez legyen D’Aler­a herczeg? ez azon szelle­mes, csinos, kedves D’Aler­a herczeg, kinek, bár határ­talan könnyelműségében két nagy vagyont költött el, senki sem tesz szemrehányást? Kit minden közébe lépő férfi kedvel, minden asszony szeret? Valóban,­­ ne tréfáljunk olyan komoly dolgokban, mint a művészet! Olyan alakot, milyet Halmi hozott ez este szín­padra, modern, franczia magasrangú viveurnek elfogadni, több a megengedhetőnél. Halmi kétségkívül jó színész, a közönség szereti, és ő sok tekintetben meg is érdemli Páris, okt. 9. (Eredeti távirat.) A franczia kor­mány csak akkor fog felelni Anglia javaslatára, miután a többi hatalmak választ adtak. A franczia kormány utoljára akar szólni, mert az alkotmány tiltja, hogy bár­mely ellenséges actióban részt vegyen. A „Journal des Débats“ ellenzi a törökországi kikötők elzárását, mert ez intézkedés károsítja a franczia kereskedelmet. Páris, okt. 9. (Eredeti távirat.) A „Presse“ tudósí­tója két diplomata nyilatkozatát közli. Nubar pasa így nyilatkozott tegnap : Az egyesült hajóraj legfölebb két hét múlva bemegy a Dardanellákba. A hatalmak Törökország felosztását tartják szemük előtt, és ebből a czélból for­mális szövetséget kötöttek Anglia, Oroszország és Itália, vagy legalább készülnek kötni. Németország és Ausztria- Magyarország összetartanak, Francziaország pedig teljesen semleges marad. B­a­r­th­él­em­y-S­ai­n­t-Hil­ai­r­e arra a kérdésre, hogy miképen áll az ostromzár sorsa, így nyilatkozott: „Ön nagyon is siet. E kérdést most tárgyalják a hatal­mak. Anglia javaslatokkal lépett föl, de a javaslatok végre­hajtásáig még némi idő fog elmúlni. Páris, okt. 9. (Agence Havas.) Seymour admirális utasításokat kapott és egyenként magához hivatta a hajó­rajok parancsnokait. Azt hiszik, hogy külön parancsot adott nekik. A mára kitűzött haditanács megtartását el­halasztották. Páris, okt. 9. (Eredeti távirat.) A „Temps“ érte­sül: Az angol kormány egyhangúlag kárhoztatja ugyan a porta jegyzékét, de azért tartózkodni fog az elhamar­­kodástól. Gladstone, a többi hatalmak passiv helyeslését remélve, fontolóra vette ugyan az angol-orosz külön­actiót, Granville azonban mindent meg akar kísérteni, hogy biztosítsa valamennyi hatalom közreműködését. Az egyik előkelő angol miniszter kijelentette, hogy Európa egyetértése sohasem forgott komoly veszedelemben. Portsmouth, okt. 9. Az „Assistance“ szál­­lítógőzös elindulását holnapra halasztották, mivel a Földközi tengeren levő haj­óraj számára 50 tonna hadiszert és 54 röppentyű­ ágyut raknak még a hajóra. Hírlik, hogy a tengerészeti hiva­tal hajórajt szándékozik küldeni a Földközi ten­gerre, mely „detached squadron“ nevet fog vi­selni s már készen áll az indulásra. London, okt. 9. (Eredeti távirat.) A „Times“ ko­molyan inti az angol kormányt, hogy a jelen válságos időben semmiféle lépést ne tegyen valamennyi hatalom beleegyezése nélkül. A hatalmak együtt módjával fognak eljárni, ha azonban egyedül, vagy egy-két szövetségessel vállalkozik Anglia a keleti kérdés megoldására, roppant bonyodalom támadhat a török birodalom romjai fölött. A „Standard“ állítólag igen előkelő török diplomata szájából ezeket hallja azokról az okokról, a­melyek a legutóbbi jegyzék elküldésére bírták a szultánt. Török­ország tudja és látja, hogy Anglia ellensége neki, Orosz­ország pedig erővel háborút tervez és azért rövid idő alatt lángra gyújtja a forradalmat Bulgáriában és Ke­­let-Ruméliában is harczra hívja a görögöket. Ily körülmények közt miért idegenítené el a szul­tán legjobb alattvalóit az albánokat. Törökország szét­­rombolásának nyílt hirdetése meggyőzte a szultánt, hogy engedményekkel lehetetlen megakadályoznia a küzdel­met. De a törökök azt tartják szem előtt, hogy legelő­ször csak az oroszokkal, esküdt ellenségeikkel fognak háborúba keveredni, a többi hatalmak pedig többé-ke­­vésbé ellenséges nézők maradnak. A „Daily News“ értesül, hogy Bismarck herczeg beleegyezett a konstantinápolyi nagykövetek visszahívá­sába, Konstantinápoly ostromzárolását azonban, legalább egyelőre, nem helyesli. Berlin, okt. 9. (Eredeti távirat.) A „Neues Wiener Abendblatt“ jelenti. Értesült körökben beszélik, hogy a Friedrichsruhéban való találkozás alkalmával nem Hay­­merle bárót érte meglepetés, legkevésbé pedig a fölött, hogy Bismarck Németországnak Oroszországhoz való kö­zeledéséről értesítette őt, hanem ellenkezőleg Haymerle báró lepte meg a német kanc­ellárt a bécsi és péter­­vári kabineteknek egymáshoz való közeledésének hí­rével. A „Kölnische Zeitung“ „hiteles forrásból“ értesül, hogy Ausztria-Magyarország és Németország nem szán­dékoznak osztozni Gladstone kalandos politikájában. A hajóhaddal való tüntetés nem volt a német-osztrák­­magyar politika műve. Az angol kormány törekvései ■awniM—n mimwi iun» irt w iiHiiiiMiMiMiriwiMfririMWCTVWffM—wwfHawMWMOMiUiriMiTCToiaBBiTBwiwwBgafUBwm^BgiM AZ ELLENŐR TÁRCZÁJA. Budapest, október 9. Szinh­ás. — Romeo és Julia; — Villemer marquis. — Az ősz beálltával a tele házak a nemzeti színház­ban nem ritkák. Az esték már hosszak, s az otthon még nem bír azon meleg kedélyes hangulattal, melyben annyi a költészet és annyi a jóllét. Őszi estéken szívesen eljárunk tehát a színházba , és különösen akkor, midőn ott lelkünk számára egy kis tiszta eszményt vélünk ta­lálhatni. Alig van darab, mely bennünket e tekintetben jobban kielégíthetne mint „Romeo és Julia.“ A lángoló szenvedélyben egyesülő ifjú szerelmesek, kik teljes tisz­taságukban, saját legcsekélyebb hibájukon kívül, áldoza­tává lesznek mások haragjának, családjaik régi gyű­­lölségének, mindenkor nagyon vonzották a közönséget. A közönség szeret szánakozni , és örül, ha legalább a színpadon talál valakit, ki oly teljesen megérdemli a szánalmat, mint Montague és Capulet szerelmes gyer­mekei. És aztán, kinek nem volt ideális szerelme­ és ki­nek van rajongó szenvedélye? Magunkon busulunk, midőn Rómeót sajnáljuk. A nemzeti színház nézőtere tehát „Romeo és Julia“ szerdai előadására megtelt közönséggel. Az előadásnak különös érdeket kölcsönzött még M­i­h­á­l­y­f­i ur fellépése is, ki ez este először tett kísérletet „Ro­meo“ szerepében a nemzeti színház deszkáin. Mihályfi úr kísérlete csak azon esetre mondható csekély mérvben is sikerültnek, ha megítélésénél sem­minemű magasabb mértéket nem alkalmazunk. Azért tehát alakításáról nem is beszélünk tüzetesen ; csupán azt jegyezzük meg, hogy valahányszor Márkus Emí­liával együtt volt színpadon, mindig halványnak, erőt­lennek tűnt fel. Már­pedig, ki a nemzeti színház tragé­diái észjátéka magaslatára sem emelkedik, annak csak egy tanácsot lehet adni, azt t. i., hogy tanuljon, igen sokat tanuljon. Nem is vizsgáljuk tehát tovább Mihályfi „Romeó“-ját: bírálatunk tárgyát csak Mihályfi színész­­tehetsége képezendő, a­mennyiben az a szerdai szerepé­ből megítélhető. Nem tudom, hány éves Mihályfi úr, de ha oly kor­ban van, hogy testi fejlődést már nem remélhet, úgy aligha fog sok oly hősszerepet találni, mely külsejével megegyeznék. Megjelenésének fogyatékossága azonban, bármilyen feltűnő is az, legkisebb hiányaként tudandó be. Az igazi művész el tudja felejtetni háládatlan külsejét. Sokkal nagyobb baja Mihályfi urnak hangja minősége. Ne higgjen Mihályfi úr azoknak, kik hangját dicsérik. Hangja tompa, nélkülözi azon tiszta csengést, mely fő­tényezőként szerepel a hallgató megindításánál, a kelle­ténél kisebb terjedelmű és csak csekély mértékben bír azon hajlékonysággal, mely a sokszerű érzelmek kifeje­zéséhez okvetlenül megkívántató. Ezen a hiányon gon­dos művelés és hosszú gyakorlat talán segíthet, talán nem. Ez mindig a hangszervek minőségétől függ, ez utób­bit pedig csak szakavatott orvos ítélheti meg. Biztosabb sikerrel tanulmányozhatná Mihályfi úr a mozdulat törvényeit és szabályait. Részünkről gestus­­sában semmi méltóságot, semmi nemességet felfedezni képesek nem voltunk. A harmadik felvonás harmadik jelenetében „Lorenzo“-val folytatott párbeszéde közben, öt percz alatt négyszer vágta hátra fejét és kapta ke­zeit fel arczára, hogy elfedett szájjal tolmácsolja fájdal­mát. Ez egyhangú és ízléstelen , és ezenfelül a kezek aláhozatala mindig bántó szegletességgel jár, ha a színész annyira újoncz a mozdulat plasztikájának ismeretében, mint Mihályfi úr. Ha Mihályfi urnak érzőképességét abból ítélnék meg, hogy miként hatott, — és ez volna az egyetlen helyes eljárás, mert azt, hogy a színész érez-e, a néző csak abból tudja meg, hogy maga mennyire indíttatott meg általa — ha, ismétlem, Mihályfi úr érző képessé­gét hatásából ítélnék meg , úgy azt igen csekélynek kel­lene mondanunk. Mi azonban e tekintetben letérünk azon útról, melynek tételben való helyességét elismer­jük, és csak azon néhány mozzanatot tekintjük a szereplő játékában, melyekben valóban érzett és meg is indított; és ezek után el akarjuk hinni, hogy Mihályfi úr képes lesz magát a szerep által nyújtott lelki állapo­tokba beleérezni, ha sikerülendett azon egész modoros­ságból, melyet az iskolában felszedett, kivetkőznie, és ha — ezen surrogatum hiányában — kénytelen lesz a sze­rep megértésére törekedni. Ezek után nem átaljuk kimondani, hogy Mihályfi úr játéka kezdő játékának eléggé tisztességes volt , de Mihályfi úr művészi debütjét még csak várjuk. Márkus Emilia kisasszony némely igen sikerült mozzanatait a közönség zajos tetszésnyilvánításaival ház a becsültetést, melyben részesül, de azért, mert néhány szerepben eleget tett a követeléseknek, talán csak nem lehet törvényül elfogadni tévedéseit is, példáinak eset­lenségét ! Halmi alapjában eltéveszté az alakot, melynek áb­rázolása rábizatott; az ő jószivü, bécsi rové-ja ép oly távol áll D’Alem­a herczegtől, mint a Szigeti Imre által ábrázolt gazdag nyugalomba vonult rézöntő az­on „Doniéres gróftól“, kit George Sand látott lelki szemei előtt, midőn szerepét megírta. Nagy Imre (Villemer Urbain) sokkal busább és keserűbb volt, mint azt szerepe megkívánta. Legyen Nagy Imre meggyőződve, hogy az özvegy Villemerné egy perczig sem lakott volna olyan goromba, zsémbe­­lődő, kiállhatatlanul unalmas emberrel egy födél alatt, mint milyennek ő Urbain-jét feltüntető. Helvey Laura pedig, kiben úgysem túlságos a temperamentum, ez este, a tartózkodásnál fogva, melyet szerepe bizonyos fokig kötelességévé tesz, olyan volt, mint a jégcsap. Nem hi­szem, hogy volt a közönségben csak egy ember is, ki Helvey „Saint-Geneix“ kisasszonyának elhitte, hogy árva rokonaiért dolgozik, hogy éjeket virasztott mások érde­kében stb. Mi több, még szerelmében hinni is nehe­zemre esett ; oly ügyesen el tudta fojtani szenvedélyét, hogy a közönség előtt egész észrevehetetlen maradt. Már ezen körülmény magában véve is elég volt volna arra, hogy a darab értelmét veszítse a közönség előtt. Egész fölösleges volt tehát azon ügyetlenség, melylyel Csillag Teréz kisasszony (Sainteralle Diana) a naivát adta. Milyen fenyőfa-naivság! ízléstelenségben vele csak Lendvayné „Leonie“-jának erőltetett hó­bortossága vetekedett. Dicséret egyedül P­r­­­e­rr­e Cornéliát illeti, ki ez alkalommal újból igazolta, hogy valamint a társadalmi drámai játéknak egyátalán ő volt megteremtője a ma­gyar színpadon, úgy benne van legtöbb érzék és érte­lem az iránt, hogy mit követel ezen műfaj minden egyes neme az ábrázoló művésztől. Ő volt az egyedüli, ki George Sand ezen darabját megértette; a többiek kép­zelgése távol járt a valótól. Ezen darab csupa finom árnyalat, drámai alkata fölötte hiányos. Asszony műve , de olyan is mint az asz­­szony. Legfőb szépsége bőrében vagyon, izmai nem imponálnak. És azután a könyörtelenek neki állnak, és meg­­nyúzzák. Ki nézhetné ezt nyugodtan! KESZLER JÓZSEF.

Next