Ellenőr, 1880. október (12. évfolyam, 473-529. szám)
1880-10-10 / 490. szám
XII. évfolyam. — 490. sz. ELLENŐR Budapest, október 9. Viktória királynő és Miklós czár szemlét tartottak 1844-ben az angol csapatok felett. A királynő szerényen említette, hogy ő csak kevés haderő felett rendelkezik. Miklós czár, aki Angliát szerette volna megnyerni Francziaország ellen szövetségesnek, jelentőségteljesen kiáltott fel : „Felség, Angliának kevés hadereje van ugyan , de Oroszországban van felségednek 300.000 főnyi csatakész hadserege!“ Gladstone úgy látszik, megemlékezett Miklós czár e kijelentésére. Sőt az a javaslat, melylyel legújabban fellépett, s melyről távirataink részletesen szóltak, arról tanúskodik, hogy az angol kormány elnöke még nagyobb háttért akar adni actiójának. Azt hiszi, hogy a brit felségnek nemcsak Oroszországban, de a continens minden nagy államában vannak csapatai, melyekkel meghunyászkodásra kényszerítheti a renitens portát. Nem kevesebbről van szó ebben a javaslatban, mint a hatalmak képviselőinek Konstantinápolyból való visszahívásáról, Szambul ostromzárolásáról, Smyrna, Gallipoli, Szaloniki stb. kikötőjének zár alá helyezéséről. Szóval Gladstone úr nemcsak az albánok, hanem maga a szultán, a török birodalom ellen akarja vinni az egyesült Európa haderejét, a brit felség katonáit. Ha a porta fokozni akarta a válságot, elérte czélját. Ha kenyértörésre akarta vinni a viszályt, az események oly fordulatot vettek, hogy teljesedhetik óhajtása. Kétségtelen, hogy Konstantinápoly ostromzárolásába a hatalmak nem fognak beleegyezni. Ha az angol és az orosz diplomácta követelni fogja ezt, az európai egyetértés okvetlenül felbomlik. Francziaország ily tervhez nem járulhatna hozzá, mert mint hadi actióhoz szükséges volna a kamarák beleegyezése. Ausztria-Magyarország és Németország pedig az európai egyetértés kedvéért elmehettek Dulcigno elé , de Konstantinápoly elé nem fognak menni. Az angol javaslat többi részét azonban esetleg elfogadják a hatalmak s már ez is komoly fordulatot adhat a Dulcigno czimén kezdődött keleti bonyodalomnak. A diplomatiai képviselőknek Konstantinápolyból való elhívása s a kereskedelmi kikötők pénzügyi zár alá vétele oly rendszabályok, melyek méltán megdöbbenthetik a portát s azon tanácsadóit, kik biztatták az ellenállásra s legújabb jegyzékét is tapsokkal üdvözölték. Ha Konstantinápoly ostromzárolása okvetlenül lángba borítaná a Keletet és vele tán Európát, e rendszabályok szintén komoly bonyodalmakat idézhetnek fel. Nem első eset volna, hogy a diplomatiai képviselők hazahivatnak Konstantinápolyból. Ezt a pressiót gyakorolták már a hatalmak más alkalommal is anélkül, hogy szakadásra került volna a dolog Törökország és Európa közt. De a kikötők zár alá vétele, amellett, hogy nem fog a Gladstone által tervezett pénzügyi eredményre vezetni, komolyabb következményeket idézhet fel. Az angol kormányelnök ki akarja éheztetni Törökországot, be akarja dugni a szultán jövedelmi forrásait. De eltekintve attól, hogy e rendszabály aligha lesz végrehajtható a kereskedelem zavarása nélkül, a portát valamely kétségbeesett lépésre viheti, vagy lángra lobbantja a muzulmán fanatismust, mely Európa által ily közvetlenül megtámadva látja Törökország érdekeit. És azért azon hatalmak, melyek az egyetértés kedvéért beleegyeztek a dulcignoi rendszabályba, meg fogják gondolni, várjon átvigyék-e az actiót az Adriáról a Földközi tengerre, s adjanak-e annak egyenesen a porta ellen irányuló jelleget. Európa eddig azért engedte magára felkötni Gladstone által a járszalagot, nehogy Anglia és Oroszország csináljanak saját szakállukra aciót a porta ellen. Az európai cég biztosítékot képezett arra nézve, hogy a rendszabályok nem lépnek át bizonyos határokat. De vájjon ezen szempont döntő lehet-e akkor is, midőn oly rendszabályok terveztetnek, melyek túlléphetik e bizonyos határokat. Nem volna-e inkább tanácsosabb Európának megkísértenie, mennyire mehet az angol és orosz együttes eljárás, s várjon Gladstone akkor is oly határozottan lép-e fel a porta ellen, ha nem Európa, hanem Oroszország fog állni Anglia mellett. Az angol közvéleménynek ekkor alkalma lenne, az európai szempont által meg nem zavartatva nyilatkozni Gladstone keleti politikája felől. Ezzel a közvéleménynyel pedig, ha egyszer határozott állást foglal, Gladstone még annyira sem mer szembeszállni, mint szembeszállt lord Beaconsfield. S Európa ne feledkezzék meg különösen Oroszországról, mely a coulissák mögött örvendezve dörzsöli kezét. Oroszország nem egyszer kergettette sarokba a portát Európa által, hogy aztán mint szabadító, mint protector léphessen fel. Amíg a hatalmak szorongatják a portát, az orosz diplomatia, melylyel a mesteri cselfogások tekintetében semmi más hatalom diplomatája sem versenyezhet, felajánlhatja a szultánnak a czár barátságát. Midőn Mehemed Ali győzelmes csatákban leverte a czár hadait s Európa részéről a porta támogatás helyett ellenséges indulatot tapasztalt, létrejött a véd- és daczszövetség a czár és szultán közt, melynek értelmében a muszka csapatok már el is indultak Konstantinápoly „vélelmezésére“. Nem történhetik-e ez meg ismét ? Mielőtt tehát az angol propositio elfogadtatnék, emlékezzék Európa s különösen monarchiánk Hunkiar-Iskelessire! A magyar kir. honvédség fegyvereinek átalakítását tervezi a honvédelmi minisztérium, miután a közös hadsereg fegyvereinek nagyobb része már átalakíttatott. Ez átalakítást a sokkal drágább magánvállalkozói ajánlatokkal szemben a bécsi arzenál fogja végezni. Az állami erdőgazdaságoknál kinevezett tisztviselők ma tették le a hivatalos esküt a pénzügyminisztérium elnöki osztályában. A hivatalos eskütétel a pénzügyminiszter személyes jelenlétében történt. Az eskümintát dr. Kogler osztálytanácsos olvasta fel. Az ügyvédi rendtartás tárgyában tanácskozó bizottság — az „Orsz. Értesítő“ szerint — mai ülésében elfogadta a javaslatnak azon intézkedését, hogy az ügyvédek rendszerint kötelesek elfogadni, ha mint gondnokok valamelyik ügyvédi iroda részére kirendeltetnek. A mentségi okok közé felvétetett még az is, ha a kirendelt ügyvéd a másik ügyvéddel perben állott. A gondnok teendőire vonatkozó intézkedések tekintetében a bizottság kimondta, hogy a gondnok a talált iratokat, fogalmazványok és eredetiekhez képest osztályozza. A fogalmazványok az örökösök által féléven át őrizendők, az eredetiek a bíróságnál 3 éven át őrizendők. A gondnok jogosítva van kiadásait fölszámítani. Ezen kiadások az illető ügyvéd vagyonát, tömegét, illetve hagyatékát terhelik. A kiadások felett a kamara határoz. A bizottság meghatározta ezek után a kamara elnökének, titkárának, ügyészének és pénztárnokának hatáskörét. Az elnök képviseli kifelé a kamarát, és teljesíti és jogosítva van az ezzel járó intézkedések megtételére. Ő gyakorolja a felügyeleti jogot a kamarán belül. Az ügyésznek egyik fő kötelessége felebbezni mindazon határozatokat, melyek véleménye szerint az ügyvédi kar, az ügyvédek, ügyvédjelöltek, vagy felekre is jogsértők. Teljesiti azonkívül a fegyelmi ügyeknél a közvádlói teendőket is és képviseli a kamarát esetleges perekben. Budapest, vasárnap, október 10. 1886. Táviratok. Bécs, okt. 9. (Eredeti távirat.) A „Wiener Alig. Zeitung“ jelenti: A közös actio fölött folyó tárgyalások nem haladnak előre. A hatalmak közt váltott sürgönyöknek eddig nincs eredményük. Úgy látszik, hogy egyenetlenség uralkodik a kabinetek közt. Az ellenkező hírekkel szemben határozottan állíthatom, hogy az osztrák-magyar hajóraj nem kapott eddig új utasítást. Bécs, okt. 9. (Eredeti távirat.) A „N. W. Abendblatt“ az ellenkező hírekkel szemben ragaszkodik állításához, hogy, ami a tárgyalások jelen állapotát illeti, csak Smyrna elzárásáról van szó és a hatalmak is csak ezt a javaslatot tárgyalják most. Páris, okt. 9. (Eredeti távirat.) A „Temps“ szerint a következő négy pontból áll Gladstone javaslata: 1. A konstantinápolyi nagykövetek visszahívása. 2. Az egyesült flottának bevonulása a Bosporusba. 3. Mindazon szállítmány lefoglalása, amelyeket a görög határon elhelyezett török csapatok részére küld a porta. 4. Az Aegei tenger valamennyi török kikötőjének elzárása. Pál*IS, okt. 9. (Eredeti távirat.) A „Kölnische Zeitung“ jelenti : A tegnapi minisztertanácsban közölték az angol kormány javaslatait. E javaslatokat okt. 6-án tudatták a hatalmakkal, Párisban Lyons nagykövet a külügyminiszterrel. A hatalmak most tárgyalják ezt a „Promemoriát“. A párisi külügyminisztérium értesülései szerint Oroszország és Itália szilárdul elhatározták, hogy Angliával fognak haladni. Németország és Ausztria-Magyarország eddig nem nyilatkoztak. Hírlik, hogy Bismarck herczeg most nem akar még nyilatkozni és minden kezdeményezést viszszautasít. A franczia minisztertanács szintén nem határozott még, de több miniszter kijelentette, hogy Anglia javaslata Törökországnak megüzent háborúval fölér. Ebbe ők nem egyezhetnek a parlament megkérdezése nélkül. Néhány miniszter indítványozta a franczia hajóraj haladéktalan viszszahívását, hogy semmire se kötelezték le Francziaországot. A minisztertanács ma sem hozott végleges határozatot, mert Grévy elnököt Párisba várják, aki nem érkezik meg csak csütörtökön. Gladstone hír szerint követeli a konstantinápolyi diplomatiai kar visszahívását, az egyesült flottának a Dardanellák felé indítását, a porta részére szánt hadiszerek lefoglalását, végre, ha meg nem hajol a porta, az Aegei tenger ostromzárolását. A párisi lapok Gladstone javaslatának elvetését követelik és kívánják a parlament haladéktalan összehívását. Gambetta nézetéről semmi sem hallatszik, de az bizonyos, hogy a képviselőház elnöke folytán távirati összeköttetésben áll Dilke államtitkárral. A sajtó magatartása állítólag lehangolta Gambettát. Grévy elnök meghívta Marlyba vadászatra az orosz trónörököst, aki most Cannesban tartózkodik. A trónörökös elfogadta a meghívást és lemondott olaszországi útjáról. Pétervárra menet Párisban is megállapodik az orosz trónörökös. Páris, okt. 9. (Eredeti távirat.) Az angol kormány javaslatát, — mint hiteles forrásból jelentik, — nem fogadta még el valamennyi hatalom. A tárgyalások most is folynak, látta meg. Hogy búcsúja Rómeótól — a régi troubadourok modorában írt „hajnali dal“ — kissé bágyadtnak tűnt fel, annak nem ő volt az oka, hanem hűvös véralkatú Romeoja, kinek a talajt horzsoló lelkesülése őt sem engedte magasba szárnyalni. Kassayné pedig oly szépen maradhatott volna észrevétlen, ha komikus fejébe nem keltett volna mindenha derült figyelmet. — A nemzeti színháznak e héten még egy másik közérdeklődést keltett estéje is volt. Pénteken t. i. új betanulással adták először George Sand „Willemer Marquis“-ját; ezen előadásra szintén jól megtelt a nézőtér. Hogyne? A darab a fiatalabb nemzedékre nézve egész újdonság. Tizenöt év óta nem adták ezen a színpadon, állítólag azért, mert Szerdahelyi halála óta nem akadt, ki „D’Alema herczeg“ szerepét jól betölthette volna. Most azonban — így látszanak vélekedni mérvadó körökben, — akadt olyan jeles színész, ki „Willemer Marquis“ előadatását lehetővé teszi. Őszintén megvallom, hogy némi habozással fogok azok leírásához, miket e czikk folyamában kimondani kívánok. Álljon elő valaki azon merész állítással, hogy a nemzeti színházban finom vígjátékot, — vagyis mint nálunk mondani szokták, „Salon-darabot“ — rosszul is tudnak előadni; mondja ezt ki, anélkül hogy előre is borsódznék háza azon jajveszékeléstől, melybe a kerepesi úti Jeruzsálem ezen vakmerőség hallatára azonnal kitörend: tisztelni fogom bátorságát. Én nem birok ezen bátorsággal, és egy perezre magamba szállok, mielőtt szentségsértő hangomat felemelem annak kimondására, hogy Halmi, az isteni Halmi! „D’Alema herczeg“ szerepét nyomorult rosszul játszotta. Egy quacker-lebergényekbe burkolódzott vézna, pakompartos osztrák rendőrtanácsos, ki kezeivel úgy hadonáz, mint egy megvadult tőzsdeügynök, és foghegyről beszél az emberekkel, mint egy elismert borbély kapacitás: ez legyen D’Alera herczeg? ez azon szellemes, csinos, kedves D’Alera herczeg, kinek, bár határtalan könnyelműségében két nagy vagyont költött el, senki sem tesz szemrehányást? Kit minden közébe lépő férfi kedvel, minden asszony szeret? Valóban, ne tréfáljunk olyan komoly dolgokban, mint a művészet! Olyan alakot, milyet Halmi hozott ez este színpadra, modern, franczia magasrangú viveurnek elfogadni, több a megengedhetőnél. Halmi kétségkívül jó színész, a közönség szereti, és ő sok tekintetben meg is érdemli Páris, okt. 9. (Eredeti távirat.) A franczia kormány csak akkor fog felelni Anglia javaslatára, miután a többi hatalmak választ adtak. A franczia kormány utoljára akar szólni, mert az alkotmány tiltja, hogy bármely ellenséges actióban részt vegyen. A „Journal des Débats“ ellenzi a törökországi kikötők elzárását, mert ez intézkedés károsítja a franczia kereskedelmet. Páris, okt. 9. (Eredeti távirat.) A „Presse“ tudósítója két diplomata nyilatkozatát közli. Nubar pasa így nyilatkozott tegnap : Az egyesült hajóraj legfölebb két hét múlva bemegy a Dardanellákba. A hatalmak Törökország felosztását tartják szemük előtt, és ebből a czélból formális szövetséget kötöttek Anglia, Oroszország és Itália, vagy legalább készülnek kötni. Németország és Ausztria- Magyarország összetartanak, Francziaország pedig teljesen semleges marad. Barthélemy-Saint-Hilaire arra a kérdésre, hogy miképen áll az ostromzár sorsa, így nyilatkozott: „Ön nagyon is siet. E kérdést most tárgyalják a hatalmak. Anglia javaslatokkal lépett föl, de a javaslatok végrehajtásáig még némi idő fog elmúlni. Páris, okt. 9. (Agence Havas.) Seymour admirális utasításokat kapott és egyenként magához hivatta a hajórajok parancsnokait. Azt hiszik, hogy külön parancsot adott nekik. A mára kitűzött haditanács megtartását elhalasztották. Páris, okt. 9. (Eredeti távirat.) A „Temps“ értesül: Az angol kormány egyhangúlag kárhoztatja ugyan a porta jegyzékét, de azért tartózkodni fog az elhamarkodástól. Gladstone, a többi hatalmak passiv helyeslését remélve, fontolóra vette ugyan az angol-orosz különactiót, Granville azonban mindent meg akar kísérteni, hogy biztosítsa valamennyi hatalom közreműködését. Az egyik előkelő angol miniszter kijelentette, hogy Európa egyetértése sohasem forgott komoly veszedelemben. Portsmouth, okt. 9. Az „Assistance“ szállítógőzös elindulását holnapra halasztották, mivel a Földközi tengeren levő hajóraj számára 50 tonna hadiszert és 54 röppentyű ágyut raknak még a hajóra. Hírlik, hogy a tengerészeti hivatal hajórajt szándékozik küldeni a Földközi tengerre, mely „detached squadron“ nevet fog viselni s már készen áll az indulásra. London, okt. 9. (Eredeti távirat.) A „Times“ komolyan inti az angol kormányt, hogy a jelen válságos időben semmiféle lépést ne tegyen valamennyi hatalom beleegyezése nélkül. A hatalmak együtt módjával fognak eljárni, ha azonban egyedül, vagy egy-két szövetségessel vállalkozik Anglia a keleti kérdés megoldására, roppant bonyodalom támadhat a török birodalom romjai fölött. A „Standard“ állítólag igen előkelő török diplomata szájából ezeket hallja azokról az okokról, amelyek a legutóbbi jegyzék elküldésére bírták a szultánt. Törökország tudja és látja, hogy Anglia ellensége neki, Oroszország pedig erővel háborút tervez és azért rövid idő alatt lángra gyújtja a forradalmat Bulgáriában és Kelet-Ruméliában is harczra hívja a görögöket. Ily körülmények közt miért idegenítené el a szultán legjobb alattvalóit az albánokat. Törökország szétrombolásának nyílt hirdetése meggyőzte a szultánt, hogy engedményekkel lehetetlen megakadályoznia a küzdelmet. De a törökök azt tartják szem előtt, hogy legelőször csak az oroszokkal, esküdt ellenségeikkel fognak háborúba keveredni, a többi hatalmak pedig többé-kevésbé ellenséges nézők maradnak. A „Daily News“ értesül, hogy Bismarck herczeg beleegyezett a konstantinápolyi nagykövetek visszahívásába, Konstantinápoly ostromzárolását azonban, legalább egyelőre, nem helyesli. Berlin, okt. 9. (Eredeti távirat.) A „Neues Wiener Abendblatt“ jelenti. Értesült körökben beszélik, hogy a Friedrichsruhéban való találkozás alkalmával nem Haymerle bárót érte meglepetés, legkevésbé pedig a fölött, hogy Bismarck Németországnak Oroszországhoz való közeledéséről értesítette őt, hanem ellenkezőleg Haymerle báró lepte meg a német kancellárt a bécsi és pétervári kabineteknek egymáshoz való közeledésének hírével. A „Kölnische Zeitung“ „hiteles forrásból“ értesül, hogy Ausztria-Magyarország és Németország nem szándékoznak osztozni Gladstone kalandos politikájában. A hajóhaddal való tüntetés nem volt a német-osztrákmagyar politika műve. Az angol kormány törekvései ■awniM—n mimwi iun» irt w iiHiiiiMiMiMiriwiMfririMWCTVWffM—wwfHawMWMOMiUiriMiTCToiaBBiTBwiwwBgafUBwm^BgiM AZ ELLENŐR TÁRCZÁJA. Budapest, október 9. Szinhás. — Romeo és Julia; — Villemer marquis. — Az ősz beálltával a tele házak a nemzeti színházban nem ritkák. Az esték már hosszak, s az otthon még nem bír azon meleg kedélyes hangulattal, melyben annyi a költészet és annyi a jóllét. Őszi estéken szívesen eljárunk tehát a színházba , és különösen akkor, midőn ott lelkünk számára egy kis tiszta eszményt vélünk találhatni. Alig van darab, mely bennünket e tekintetben jobban kielégíthetne mint „Romeo és Julia.“ A lángoló szenvedélyben egyesülő ifjú szerelmesek, kik teljes tisztaságukban, saját legcsekélyebb hibájukon kívül, áldozatává lesznek mások haragjának, családjaik régi gyűlölségének, mindenkor nagyon vonzották a közönséget. A közönség szeret szánakozni , és örül, ha legalább a színpadon talál valakit, ki oly teljesen megérdemli a szánalmat, mint Montague és Capulet szerelmes gyermekei. És aztán, kinek nem volt ideális szerelme és kinek van rajongó szenvedélye? Magunkon busulunk, midőn Rómeót sajnáljuk. A nemzeti színház nézőtere tehát „Romeo és Julia“ szerdai előadására megtelt közönséggel. Az előadásnak különös érdeket kölcsönzött még Mihályfi ur fellépése is, ki ez este először tett kísérletet „Romeo“ szerepében a nemzeti színház deszkáin. Mihályfi úr kísérlete csak azon esetre mondható csekély mérvben is sikerültnek, ha megítélésénél semminemű magasabb mértéket nem alkalmazunk. Azért tehát alakításáról nem is beszélünk tüzetesen ; csupán azt jegyezzük meg, hogy valahányszor Márkus Emíliával együtt volt színpadon, mindig halványnak, erőtlennek tűnt fel. Márpedig, ki a nemzeti színház tragédiái észjátéka magaslatára sem emelkedik, annak csak egy tanácsot lehet adni, azt t. i., hogy tanuljon, igen sokat tanuljon. Nem is vizsgáljuk tehát tovább Mihályfi „Romeó“-ját: bírálatunk tárgyát csak Mihályfi színésztehetsége képezendő, amennyiben az a szerdai szerepéből megítélhető. Nem tudom, hány éves Mihályfi úr, de ha oly korban van, hogy testi fejlődést már nem remélhet, úgy aligha fog sok oly hősszerepet találni, mely külsejével megegyeznék. Megjelenésének fogyatékossága azonban, bármilyen feltűnő is az, legkisebb hiányaként tudandó be. Az igazi művész el tudja felejtetni háládatlan külsejét. Sokkal nagyobb baja Mihályfi urnak hangja minősége. Ne higgjen Mihályfi úr azoknak, kik hangját dicsérik. Hangja tompa, nélkülözi azon tiszta csengést, mely főtényezőként szerepel a hallgató megindításánál, a kelleténél kisebb terjedelmű és csak csekély mértékben bír azon hajlékonysággal, mely a sokszerű érzelmek kifejezéséhez okvetlenül megkívántató. Ezen a hiányon gondos művelés és hosszú gyakorlat talán segíthet, talán nem. Ez mindig a hangszervek minőségétől függ, ez utóbbit pedig csak szakavatott orvos ítélheti meg. Biztosabb sikerrel tanulmányozhatná Mihályfi úr a mozdulat törvényeit és szabályait. Részünkről gestussában semmi méltóságot, semmi nemességet felfedezni képesek nem voltunk. A harmadik felvonás harmadik jelenetében „Lorenzo“-val folytatott párbeszéde közben, öt percz alatt négyszer vágta hátra fejét és kapta kezeit fel arczára, hogy elfedett szájjal tolmácsolja fájdalmát. Ez egyhangú és ízléstelen , és ezenfelül a kezek aláhozatala mindig bántó szegletességgel jár, ha a színész annyira újoncz a mozdulat plasztikájának ismeretében, mint Mihályfi úr. Ha Mihályfi urnak érzőképességét abból ítélnék meg, hogy miként hatott, — és ez volna az egyetlen helyes eljárás, mert azt, hogy a színész érez-e, a néző csak abból tudja meg, hogy maga mennyire indíttatott meg általa — ha, ismétlem, Mihályfi úr érző képességét hatásából ítélnék meg , úgy azt igen csekélynek kellene mondanunk. Mi azonban e tekintetben letérünk azon útról, melynek tételben való helyességét elismerjük, és csak azon néhány mozzanatot tekintjük a szereplő játékában, melyekben valóban érzett és meg is indított; és ezek után el akarjuk hinni, hogy Mihályfi úr képes lesz magát a szerep által nyújtott lelki állapotokba beleérezni, ha sikerülendett azon egész modorosságból, melyet az iskolában felszedett, kivetkőznie, és ha — ezen surrogatum hiányában — kénytelen lesz a szerep megértésére törekedni. Ezek után nem átaljuk kimondani, hogy Mihályfi úr játéka kezdő játékának eléggé tisztességes volt , de Mihályfi úr művészi debütjét még csak várjuk. Márkus Emilia kisasszony némely igen sikerült mozzanatait a közönség zajos tetszésnyilvánításaival ház a becsültetést, melyben részesül, de azért, mert néhány szerepben eleget tett a követeléseknek, talán csak nem lehet törvényül elfogadni tévedéseit is, példáinak esetlenségét ! Halmi alapjában eltéveszté az alakot, melynek ábrázolása rábizatott; az ő jószivü, bécsi rové-ja ép oly távol áll D’Alema herczegtől, mint a Szigeti Imre által ábrázolt gazdag nyugalomba vonult rézöntő azon „Doniéres gróftól“, kit George Sand látott lelki szemei előtt, midőn szerepét megírta. Nagy Imre (Villemer Urbain) sokkal busább és keserűbb volt, mint azt szerepe megkívánta. Legyen Nagy Imre meggyőződve, hogy az özvegy Villemerné egy perczig sem lakott volna olyan goromba, zsémbelődő, kiállhatatlanul unalmas emberrel egy födél alatt, mint milyennek ő Urbain-jét feltüntető. Helvey Laura pedig, kiben úgysem túlságos a temperamentum, ez este, a tartózkodásnál fogva, melyet szerepe bizonyos fokig kötelességévé tesz, olyan volt, mint a jégcsap. Nem hiszem, hogy volt a közönségben csak egy ember is, ki Helvey „Saint-Geneix“ kisasszonyának elhitte, hogy árva rokonaiért dolgozik, hogy éjeket virasztott mások érdekében stb. Mi több, még szerelmében hinni is nehezemre esett ; oly ügyesen el tudta fojtani szenvedélyét, hogy a közönség előtt egész észrevehetetlen maradt. Már ezen körülmény magában véve is elég volt volna arra, hogy a darab értelmét veszítse a közönség előtt. Egész fölösleges volt tehát azon ügyetlenség, melylyel Csillag Teréz kisasszony (Sainteralle Diana) a naivát adta. Milyen fenyőfa-naivság! ízléstelenségben vele csak Lendvayné „Leonie“-jának erőltetett hóbortossága vetekedett. Dicséret egyedül Prerre Cornéliát illeti, ki ez alkalommal újból igazolta, hogy valamint a társadalmi drámai játéknak egyátalán ő volt megteremtője a magyar színpadon, úgy benne van legtöbb érzék és értelem az iránt, hogy mit követel ezen műfaj minden egyes neme az ábrázoló művésztől. Ő volt az egyedüli, ki George Sand ezen darabját megértette; a többiek képzelgése távol járt a valótól. Ezen darab csupa finom árnyalat, drámai alkata fölötte hiányos. Asszony műve , de olyan is mint az aszszony. Legfőb szépsége bőrében vagyon, izmai nem imponálnak. És azután a könyörtelenek neki állnak, és megnyúzzák. Ki nézhetné ezt nyugodtan! KESZLER JÓZSEF.