Ellenőr, 1881. május (13. évfolyam, 217-272. szám)

1881-05-01 / 217. szám

XIII. evfolyam. — 1? t •. az. Kedves hajdani Prec. uram! Kívánom hivatalának ízes gyümölcsét vegye, És ne a búnak, bánatnak Keserű tejét egye. Zafír kövek ragyogjanak Maga­s párja karjain, Piros rózsák fakadjanak Lábok minden nyomain. T. Dévai Bálint ur! Ha megérdemlette azt az arany álmát Vénus, melynek Paris elvette jutalmát. Midőn egy időben az Ida Hegyében Három Isten asszony együtt ülésében, Junó gazdagsággal Párist megbiztatta Egy arany almáért, de el nem kaphatta. Minerva tudományt ígért, bölcsességet, De ezzel sem ért szándékában véget. Vénusnak végtére az volt igéreti, Hogy a legszebb leányt ölébe ülteti, Kap rajta az ifjú úgy is heves vére Tűzessen gerjedvén egy szűz szerelmére. Azt az arany almát hozzá gördítette, így a szép Helénát feleségül vette. Mennyivel illőbb hát, hogy koszorút­ fonjunk, Melyet örömök közt homlokára vonjunk Az árpádi Ref. Ecclesia Rectoranak Tiszt. Tud. Dévai Bálint urnak. Engedelmet kérek Édes hajdani Preceptor uram! ha valamit alkalmatlankodtam ezen levél által, tsak nem felejthetem el azokat a jótéteményeket, a melyeket köz­­löttél velem, mikor még Hűséges Tanítom valál. Csak nem felejthetem azokat a Drága ajándékokat, a me­lyekkel dajkálkodtál velem, mint az Édes anya az ő gyermekével. Alázatos szolgája egyszersmind tanítványa Arany János, Nagy-Szalontán, 1825. — A nemzeti szinház jövőheti műsora. Május 1. „Liliomfi“, „Petronella“. 2. „Váljunk el“­, 3. „Próféta“. 4. „A váltó“. 5. „Teli Vilmos“ (Stoll Ágost az 1-ső fellépte.) 6. „Cymbeline“ 1-ször. 7. „Traviata“ (Gloser Adél k. a. 1-ső fellépte.) 8. „II. Rákóczy Ferencz“(fogsága. 9. „Váljunk el“. — A népszínházban holnap, vasárnap, a 13 hónap óta nem adott „Huszárcsiny“ kerül színre Blaha Lujza, Vadnai Vilma és Tamásyval az énekes szerepekben. A jövő hét további műsora a következőleg van megálla­­pítva: hétfőn „Az üdvöske“, kedden „Apajune“, szer­dán „Az üdvöske“, csütörtökön 1-ször „A szélkakas“, pénteken „Piros bugyelláris“, szombaton „A szél­kakas“. Törvényszéki csarnok. — A ki másnak vermet ás ... Ring Lipót, Vág-Ujhely egyik legvagyonosabb s legbecsületesebb polgára ült ma a vádlottak padján. A Fortuna termét majdnem a zsúfolásig megtöltötte Vágujhely izraelita hitközsége épen e fönebb érintett oknál fogva. A följelentő Eiser Simon Bing bérlője volt, kit vádlott, mivel fizetési­ kö­telezettségének eleget nem tett, a bérlettől­­elmozdított. E miatt Eiser Bing ellen bosszúból 3 fenyítő följelentést tett, de a törvényszék vádlottat mindannyiszor tényálla­­dék hiányában fölmentette. Eiser ezúttal negyedik tá­madással lépett föl. Először a nyitrai törvényszékhez akart terjedelmes jelentésével fordulni, melyben Bing Lipótot azzal vádolja,hogy a Verho­vay-M­aj­theny­i párbaj alkalmából a „Függetlenség“ olvasása közben A’ Afile o certo szavakkal illette. Bing azonban még a följelentés beadása előtt értesült Eiser szándékáról, kit fölkeresett s arra bírt, hogy áll­jon el szándékától. Eiser ezt meg is tette, sőt nyilatko­zatot is írt alá, melyben aljas hazugságnak mondja azt, mintha Bing felségsértő szavakat használt volna saját sörcsarnokában folytatott poharazás közben. Eiser maga közvetlenül nem is tett följelentést Bing ellen, ha­nem Friedler Salamon, Bing sógora s halálos ellen­sége útján, kinek a dolgot elbeszélte úgy, a­hogy leg­­czélszerűbbnek találta. Friedler nem is késett a följelentéssel sógora ellen, sőt miután az első ki­hallgatás alkalmával Eiser visszavonta vádját, Fried­ler az Eiser által készített és föntemlített je­lentést is bemutatta. Eiser ennek folytán kelep­­czére kerülvén, második kihallgatásakor már Bing ellen vallott, s ugyanezt a manővert használták_a_többi_ ELLENŐR Budapest, vasárnap, május 1. 1881. terhelő tanuk is. Bing vádlott az ellene számos tanú által fölhozott vádakat teljesen alaptalanoknak s a boszu kifolyásának nyilvánítja. A bizonyítási eljárás befejeztet­vén, Jenny alügyész kijelenti, hogy a tárgyalás folya­mán arról győződött meg, mikép a kihallgatott tanuk közül egyetlen egyet sem lehet meghitetni. D. Rexa Pál védő osztja az ügyész véleményét. A törvényszék a tanuk meghitetését mellőzi. Ezek után Jenny alügyész arra kéri a törvényszéket, hogy Binget a felségsértés és rágalmazás vádja alól mentse föl, mert a tanúk eltérő és qualitatív semmisnek tekinthető vádjaiból a tényálladékot nem lehet megállapítani. Védő dr. Rexa nem kételkedik Bing felmentésében, sőt indítványozza, hogy vádlottak ellen hamis vád és rágalmazás miatt vizsgálat rendeltessék el. A kir. ügyész hozzájárul az indítványhoz, s ehhez ké­pest Eiser Simont, ennek nejét, Brei­er Zsigmondot és Schrötter Salamont vizsgálat alá helyeztetni kéri.­­ A törvényszék a kir. ügyészség indítványát elfogadta, s a vádlott Ring Lipótot az ellene emelt vád alól fel­menti, a fentebb nevezett négy egyénnek pedig — ha­mis vád, illetve abban való részesség miatt — vizsgálat alá helyezését elrendeli. — Dr. Ladányi István fővárosi halottkém ügyét ma intézte el végleg a legfőbb ítélőszék. Körülbelül öt negyedévvel ezelőtt Ladányi ellen pikáns közlemény je­lent meg, minek folytán Ladányi az illető szerkesztő­ségbe rohant s tettlegességre ragadtatta magát. Az eset a megtámadott fél jelentésére a fenyítőbiróság elé került, mely Ladányit a szegény alap javára fizetendő 150 frt pénzbírságra ítélte. A királyi tábla helybenhagyta az íté­letet, a legfőbb ítélőszék azonban tekintettel arra, hogy a tettlegességnek nem voltak nyomai, már a régi tör­vényszéki gyakorlat szerint is, az esetet kisebb hatal­maskodásnak minősítette s 20 frt pénzbírságra változ­tatta az eredeti 150 frt bírságot. Idegenek névjegyzéke Április 30. István főherczeg Szálloda, Csillag S. birtokos, Tisza-Várkony. — Heincz J. ügyvéd, Brassó. — Niameszny M. b­. jegyző, Fehér­templom. — Blau J. mérnök, Mohács. — Buda B. tart. hadnagy, Bécs. — Gmeiner Gy. gyáros, Brassó. — Papp J. gyáros, Brassó. — Heller A. kereskedő, Bécs. Vadászkü­rt szálloda: Förster A. birtokos, Náva. — Joszipo­­vics G- birtokos, Varasd. — Müller H. kereskedő, Berlin. — Mayer H. keresk., Bécs. — Löwinger H. keresk., Bécs. — Andrásy F. keresk., Bécs. — Popovics S. keresk., Bécs. — Hauser H. ke­resk., Bécs. London szálloda : Jurenak M. földbirtokos, Tisza-Ors. — Ot­­tinger J. magánzó, Backszered. — Ottinger K. szappan­os, Back­­szered. — Keller J. könyvvezető, Kecskemét. — Hoffmann J. gyá­ros, Bécs. — Lámacsek R. hivatalnok, Temesvár. — Janicsek A. keresk., Temesvár. — Stein D. kereskedő, Nyitra. -- Rechner L. kereskedő, Temesvár. Fehér ló szálloda: Szingli E. állomási főnök, Sárospatak. — Kim B főerdész, Selmecz. — Krámii A. főhivatalnok, Lemberg. — Trombitás J. főhadnagy, Orsova. — Weitzner L. kereskedő, Czibak­­háza. — Eckstein D. kereskedő, Szecső. — Braun A. kereskedő, Fiume. — Junuli B. keresk, Belgrád. Angol királynő szálloda: Gr. Pejacsevics László bán, Zágráb. — Gr. Berthold Arthur birtokos, Fülek. — Br. Miske Imre fő­ispán, Mosony. — Hoffmann A. erdömester, Buziás. — Honig M. birtokos, Szemes. — Baintner H. birtokos, P.­Berki. — Melus G. kereskedő, Bécs. — Pittner A. kereskedő, Berlin. — Kohn F. ke­reskedő, Bécs. — Fusch F. kereskedő, Erdővég. Európa szálloda : Gr. Pallavicini Sándor birtokos, Bécs. — Rixner F. teng. biztos, Bécs. — Strakosch H. gyáros, Bécs. — Ge­­stättner J. kereskedő, Pozsony. — Pfeiffer M. kereskedő, Bécs. — Berger H. kereskedő, Debreczen. Nemzeti szálloda: Kohn H. birtokos, Csécse. — Fridrich J. birtokos, Tata. — Jankovics Gy.-né birtokos, Rácz­ Almás. — Bo­­ronkay E. birtokos, Pelejte. — Luszt F. birtokos, Báttaszék. — Zsivkó B. magánzó, N.­Kikinda. — Abbachary B. magánzó, Pan­­csor­a. — Balogh J. szolgabiró, Tata. — Dr. Berkovits F. ügyvéd, Nagyvárad. — Schöner J. ügyvéd, Szegzárd. — Lichtschein S. gazdász, T.-Dob. — Prékopa K. jegyző, Nagyvecse.­­— Halfon D. kereskedő, Zimony. — Koséban P. kereskedő, Baja. — Russó F. tanuló, Zimony. Gárni szálloda: Baranyi B. tanár, Jászberény. — Kolosy M tanár, Jászberény. Orient szálloda : Gerevich E. tanár, M.-Sziget. — Fischer K. magánzó, Zebergény. — Kranz I. énekesnő, Bécs. — Pulsky K. ke­reskedő, Zombor. - Faragó M. kaszinnó, Kálmáncsa. Páris Szálloda, Helle R.-né tanárnő, Ó-Becse. — Löwy M. gazdász, B.-Csaba. — Raik P. gazdász, Úri. — Fisch I. gazdász, Kákád. — Elfer I. keresk . B.-Gyarmat. — Wolf A. kereskedő, V.-Neustadl. — Rozenfeld Ch. keresk., Selmecz. — Jordán A. gé­pész, Bécs. — Bondy H. könyvv., Gabloncz. — Weisz I. ügyvéd, Martonos. — Tabery H. tanuló, Bécs. Erzsébet szálloda, Madarassy K. földbirtokos, Pilis. — Sá­muel I.-né magánzónő, Előszállás. — Patay S. ügyvéd, Kecskemét. — Tatay I. ügyvéd, Kecskemét. — Terenyei T. ügyvéd, Győr. — Konstantinovits I. keresk., Szemendria. —­ Juhász Gy. kereskedő, Kecskemét. — Rosenberg M. ügyvédj., Arad. — Lang A. ev. lel­kész, Tápió-Szt.-Márton. — dr. Steinhardt M. ügyvédj., Arad. — Weisz Z. közjegyzőjelölt, Mártonvásár. Pannónia szálloda , Br. Fiáth főispán, Veszprém. — Takács L. birtokos, Szombathely. — Dr. Plichta S. főorvos, Losoncz. — Miksa E. kéviselő, Hadrév. — Kuthy B. birtokos, Er-Keserü. — Burger M. birtokos, Nagy­ Ida — Szikszay P. ügyvéd, Nyíregyháza. — Hauer B. felügyelő M. Dolha — Andrássy J. hivatalnok, Kom­polt. — Töttösy S. gazda, Kompolt. — Dolánszky A. plébános, T.­­Tárkány. — Lieberhardt L czukrász, Zombor — Baksay S. gaz­dász, Kunfélegyház. — Lord M. birtokos, Ternova. — Neufeld L. kereskedő, Miskolcz. — Sternlicht S. kereskedő, Losoncz. Hungária szálloda: Br. Traux Ede birtokos, Pozsony. — Lip­­pich Gy. mérnök, Arad. — Menzel K. magánzó, Guttentag kastély — De Montserat F. magánzó, Páris. — Rozner S. magánzó, Var­­sány. Wintersteiner F. hivatalnok, Bécs. — Ragon P. hivatalnok, Páris. — Meltzl H. ügyész, Kolozsvár. — Dr. Fialla L. ügyvéd, Bécs. — Rosenberg S. kereskedő, Bécs. — Modern Gy. kereskedő Bécs. — Groák Zs. kereskedő, Miskolcz. — Benczer Gy. kereskedő, Páris. — Schlisser M. kereskedő, New-York. — Fischl Zs. keres­kedő, Kecskemét. — Berend Gy. kereskedő, Berlin. — Spitz A. ke­reskedő, Brünn. — Seramio B. kereskedő, Bordeaux. Frohner szálloda, Rothhal­er H. kereskedő, Bécs. — To­­matschek J. vállalkozó, Szered. — Kittler F. mérnök, Pozsony. — Merkevicz J. színésznő, Bécs. — Schwartz J. kereskedő, Bécs. — Pollák K. kereskedő, Bécs. — Waage H. kereskedő, Bécs. — Neu­­berger H. nejével, Igló. — Dr. Schuszter főorvos, Prága. — Oszer A. kereskedő, Belgrád. — Schönkolcz R. kereskedő, Eszék. — Feld­­mann K. kereskedő, Ipolyság. — Beck J. kereskedő, Prága. — Boar M kereskedő, Grácz. Magyar király szálloda, Mike K. ügyvéd, Komárom. — Kossa A. vezértitkár, Debreczen. — Stettina F. magánzó, Marczaly. — Wertheim S. gazdász, Székesfehérvár. — Petrescu Ch. ügynök, Calarasi. — Wasler H. gyáros, Kronenberg. — Grünwald H. ke­­reske, Esztergom. — Kronberger M. kereskedő, Homonna.­­— Mark­­breit S. kereskedő, Nagyvárad. — Perles S. kereskedő, Palánka. — Singer S. kereskedő, N.-Kanizsa — Schwarz J. kereskedő, Székes­­fehérvár. — Weipert H. kereskedő, Bécs. — Hirsch M. kereskedő, Bécs. — Winter J. kereskedő, Bécs. — Krzemynsky L. kereskedő, Bécs — Leitze O. kereskedő, Bécs. — Wagner B. kereskedő, Bécs. — Bajes Z. kereskedő, Bécs. Tigris szálloda, Müller G. adófelügyelő, Temesvár. — Stadler S. kereskedő, Szombathely. — Freud A. kereskedő, Bonyhád. — Michalick K. kereskedő, Kassa. Kivonat a hivatalos lapból. Április 30. Árverés a fővárosban. Kreisz József és neje 32168 frtra b. ingadl. IV. k. toronyutcza 1. sz. — Palovcsik Józsefné 825 frtra b. ingatlanai május 20. IV. k. torony-uteza 1. sz. — Petrovics Judith 2612 frtra becsült ingatl. május 27. IV. k. torony-uteza 1 sz. Árverések a vidéken : Harmos Albert 15039 frtra b. ingatl. jun. 27. Varsány (b.-gyarmati tv.) — Heribán Pál 361 forintra b. ingatlanai jun. 23. Borova (n.-szombati jb.) — Zajácz Mihályné 492 frtra b. ingatl május 24. Ungvár. — Fekete András 314 frtra b. ingatl. május 4. Ténye (győri tv.) — Varga Imre és István 13290 forintra becsült ingatl. jul. 6. Vajasvatta (somorjai jb.) — Milal­­kovics Péter 1750 frtra becsült ingatlanai jun. 1. Kismárton. — Kozlák József 1242 forintra becsült ingatlanai máj. 25. Kisszeben. — Pallagi László 671 frtra b. ingatl. máj 9. Makó. — Niksits Tima 2404 forintra becsült ingatl máj. 14 Franyova (nagybecske­­reki tv.) — Takács András 916 frtra b. ingatl. jun. 1. Negyed (nyitrai tv.) — Bréda Juon 915 frtra b. ingatl. máj. 5. Nagyszeben. — Gyergyák József 945 frtra b. ingatl. máj. 19. Letenye. — Jakobi Mihály 1275 frtra b. ingatl máj. 12. Mirkvásár (kőhalmi jb.) — Oravetz Mária 150 frtra b. ingtl. máj. 17. Tököl (pestv. trv.) — Hováth Rozália 2255 frtra b. ingtl. máj 31. N.-Szombat. — Nádasdy Anna 835 frtra b. ingtl. máj. 23. Vajnor (pozsonyi trv.) — Fleck Márton és neje 794 frtra b. ingtl. máj. 30. Promontor (pestv. trv.) — Tóth János 550 frtra b. ingtl. máj. 16. Garam-Kis-Salló (ipolysági trv.) — Jaksm­ István 870 frtra b. ingtl. máj. 28. Nedelicze (Csáktornyai jb.) — Budai András 662 frtra b. ingtl. máj. 4. Tótfalu (pestv. trv.) — Stágel József és neje 1520 frtra b. ingtl. máj. 13. Bogdány (pestv. trv.) — Bartholics Mátyás s Erzsébet 1150 frtra b. ingtl. máj. 24. Kismar­ton. — Glück Chady 6015 frtra b. ingtl máj. 23. Ungvár. — Györfy József 864 frtra b. ingtl. május 16. Tapolcsán (miskolczi terv ) — Ott Márton 350 forintra becsült ingatlanai május 28. Kismarton. — Gál Pál István 3121 frtra b. ingtl. máj. 20. Vámos Ladány (lévai jb.) — Dájó István 593 frtra b. ingtl. máj. 23. Kisújszállás. — Sándor Ferencz 325 frtra b. ingtl. máj. 30. Mártonvásár (vaáli jb.) Nagy József 482 frtra b. ingtl. máj. 25. Tamási (soproni tv.) — Cinesianu Jakab 5900 frtra b. ingtl. jun. 7. Besinári (nagyszebeni tv.) — Opoldusi Máté 1793 frtra b. ingtl. jun. 2. Ribány (trencséni tv.) — Halmekányi József és Magdolna 1050 frtra b. ingdl. máj. 30. Kismarton. — Halnekányi Péter és Amália 1520 frtra b. ingtl. máj. 30. Kismarton. — Sovány György 863 frtra b. ingtl. máj. 13. Sz.­András (szarvasi járásbíróság.) — Pingitzer István 3420 forintra becsült ingatlanai junius 3. Győr. — Lutz János és neje 6726 frtra becsült ingatlanai május 31. Markota (győri tvszék.) — Virágh József 650 frtra b. ingd­. máj. 23. Ács (komáromi tvsz.) — Angyal Imre 1540 frtra b. ingatl. máj. 19. Felsö-Nána (egri tvsz.) — Mattos András és neje 1200 frtra b. ingd­. máj. 9. Breznóbánya. — Györfy Gábor 1004 frtra b. ingd­. máj. 16. Tapolcsán (miskolczi tvsz.) — Tóth Karolina 2166 frtra b. ingd­. máj. 9. Gyöngyös. — Gallo János 618 frtra b. ingatl. máj. 16. Túra (turócz-sz.-már­­toni jb.) Színházak. Budapest, vasárnap, 1881. május 1-én. Nemzeti szinház. PETRONELLA. L I L I U M F I. 40 arany pályadijjal jutalmazott — , „ , ’ . . eredeti vígjáték 1 felvonásban. Irta Eredeti vígjáték 3 szakaszban, da­ 60 o . .. .. lókkal és tánczczal. Irta Szigligeti ° ° Ede. Zenéjét Szerdahelyi. Személyek : Szilvay Tódor Újházi Árkosi Szigeti Imre Camilla kisasszony Császárné Nina Csillag T. Mariska Kordin Mari Bokrosiné Györgyné Liliomfi Halmi Józsi Benedek Szellemű Vízvári Fanyari Feleki Kányái Sántha Petronella Sz. Prielle C. Erzsi Vizváriné Kotnyavecz Földényi Gyuri Kőrösmezei Kocsis Sántha Schwarcz Adolf Benedek Kezdete 7 órakor. Ezt megelőzi : Népszínház. Mogor Tihanyi , T . . .­­. Kardos Józsi Makróczy Blaha Lujza assz. mint vendég: vékony Ignácz Füred: HUSZÁRCSINY. Csaplár Újvári Eredeti népszinmű dalokkal 3 fel- Csaplárné Vadnai V. vonásban. Irta Vahot Imre. János gazda Kovács I. Virág Marczi Tamássy Gazdasszony Béni Irma Borcsa Blaha Luiza Kezdete 7 órakor. André Komáromi J. Holnap, Nemzeti szinház: „Váljunk el!“ Vígjáték 3 felv. Irta Sar­­dou V. és Najac E. Fordította Fáy J. Béla. — Népszínház: Blaha Luiza assz. mint vendég: „Az üdvöske.“ Operett 3 felv. Zenéjét szerzette Edmond Audran. Felelős szerkesztő: Hindy Árpád. Bilini savanyuviz, mint az égvényes savanyuvizeknek kiváló képviselője, eltekintve gyógyászati értékétől, a legkitűnőbb diutetikai italt nyújt Bilini édecsek (emésztést czukorkák, biztos szer a gyomorégetés, gyomorhurut s minden­nemű emésztési bántalmak ellen, meglepő eredmény­nyel hatnak a gyermekszervekben, a különféle emész-­ tési bajoknál. Főraktár: Éffachriltv T m* kir. udvari ás­­uUvdikUty 111 vány víz szállítónál Budapesten, Erzsébet tér 7. sz. úgyszintén kapható min­­­den gyógyszertár és fűszerkereskedésben, a bilini savanyú-­ víz pedig kapható a vendéglőkben is. Egrez-­dász-ök­örmiszk­özi­g uraló teljes garnitúra karddal, rubin, smaragd és igaz gyöngygyel kirakva jutá­nyos ár mellett kapható Benedek Gábornál. _________________ékszerész, hatvani­ utcza 17. szám. Rudolf korona örökös jótékony egylet. Rudolf korona örökös ő fenségének Stefánia főherczegnővel leendő egybekelése alkalmából a fennemlített egylet az 1881-ik évi már ez. hó 27-én tartott közgyűlésén elhatározta: j­­ör, hogy egy rendes egyleti tag jó erkölcsű leánya ki a 18-ik éves életkort még túl nem haladta, férjhez menetele alkalmá­val 300 írtból álló kiházasitási öszszegben részesittessék. Ezen 300 frtnyi öszseg ezentúl évenkint a fenséges korona herczeg menyegzőjének évfordulóján egy szegény egyleti tag jó erkölcsű s a 18-ik évet még túl nem haladott leányának kiházasi­tási illeték czimén az egyleti pénztárból készpénzben ki fog szolgáltatni. 2- et, az eddig szokásban volt 12 frt beiratási dij 5 frtra mérsékeltetek. Ezen kedvezmény csak oly egyénekre terjed ki, kik a 40 éves életkort még túl nem haladták és egészséges testalka­tai lk­. Felvételre az illetők naponta délután 3—5 óráig az egylet A budapesti áru- és értéktőzsde hivatalos árjegyzései április 30.________értékpapir.h­u. Értékpapír®n l^rfr^ Értékpapírok TeilC9r.1 " *33 100 kilogramm S3 100 kilogramm_ Termény­­ Irányzat Faj J hectolite- JOOJilogramm k. 12 _ Alt. m municip. hitelb.beflz »00 frt. — ill Pesti kozati^vainfiya' b0®z‘ 9°q **' 129- fllbina“Uk* ?!Wti’int!**'*. 2»/J MM­­ec'Z T y 3 a! li ütni Míg reckint ««« J:z A-SVie"«... : $ : — - - - TM • **»- i3S­= ==== . ....­­. 7„ ...n 107ft ------ Horvát leszámitelé-bank „ 300 „ -— -— Takarékpénztárak. Látraszék-Dombovir-B U * a. 10*8 871 ar 7i 7'__­4.— Iyarbank, budapesti n » 66.59 66.­ —Budapest III. kerületi befiz. 60 frt. 54.— 55.— zákányi vasút . . befiz. 200 frt 5®/. 90 51 91.— .. oxvi­ni szilárd 74 — — —76 17.95 13.10 ár*a „ „ takarraany 60-62 6.70 7.- Kiabirt. földh.-imtézete - 80 _ —____Czek­lédi 100 ____ Danatczb tírs Kai tiezavi • * 76 13.ao 13.30 77 13 40 JJ-JJ » » " a*eMva*f Közp. ipartára. hitelint. „ 100 „ 9._ Orságos központi * ! " 300 " 5«.- 587.- „ "100/200” 5% J _ * . . . . 18 15 00 18 70 79 18.75 13.80 „ „ „ Borsiádéi 64-M 8.S0 9. 5­­._ Lípdtv. bank r.-táre. „ 110 „ sa5._ Pesti ere« hazai . . . „ 1000 „ 070— 4501— észak-keleti gasp. »/, be«z. 30 fo frt 1 9125 «»' * . 1 80 81 — — Zab „ „­­ 37-40 8.S5 6.65 Magy. alt. fSidb. r.-táre. „ 100 „ 30— Pest-budai «Táróéi . ” 200 " 575— — „ . „ ar. DL 300 inová­lio * savi'­ni 74 __— —— 75 12.60 12 65 Tengeri „ lanyha bánsági 75 0.80 6.90 16 _ Magy. ált. hitalb. . „ 200 „ 310— 84»,50 1 _ Pent-külvárosi 150 131— —— ' ' ,21 » lOOoJ 110— lazavrdé • •­­ 76 ,2.75 1S 85 77 12 90 1295 „ „ „ másnemű 73 6 75 6.80 __ Hagy. jelzálog hitelb. „ 100 „ -— Pakraca-daruvár-kitiijai " 50 ”n —----— Magr.-gaficziai "gaspi V“, " 500 " 9320 9^75 * .­­ 78 12.95 13— 79 13 06 13.10 Köles „ „­­ nélkül 6.75 6.10 7 _ Magy. lesz. és pénzváltó. „ 100 „ 109. 150— Tan­ealamegyei elaj 7 . , 100­­ — — 10. vas!‘el. Mice, beruh. * ” * 80 ~— — 81 -— -— Repczo „ „ káposzta — — 18— Osztrák hitelintézet . „ 100 „ 33).50 33­.75 " czél. ar. . . koe/likX) maze ina .»trl’déki ' . h . 74 — 75 12.95 IS - „ „ „ bánsági ------ — Oeztr.-magyar bank „ 30« „ 8«- ?« - Különféle Vállalatok. I. erdélyi vaspálya 5«'/" 2­0 " ‘91 25 -9175 estvidek _ 7« 1305 13.15 77 13 30 1845 _____________________________________________________________­­— I. magyar iparbank . „ 15» „ 193.50 191— T._ Alagnt......................bedz. 105 frt. 11075 Illet cydr-sepr.-ebeni vas.«“/1­200 " _ _ * . . . , 78 13.45 13 59 79 13 60 13.65 I­I «• — •— L magy. iparb. U. kib. „ 150 „ Alt. waggen-kölcsönzé trs. 80 „ — •— “■*— Kassa-oder­bergi vas. 6% " 210 " 96 7* 97^50 * , , 80 ——— 31 “•— —búza szilárd tavaszra 11.90- £ 1l.----- 42.— Pesti keresk. bank „ 500 „ i®*.— 68.— —.— Franklin-Társulat . . „ 150 B ICO.— 16?.— K. oderb.v.(ep.-tarn.v-) o/# 300 92 50 —91 -n.szvidéki . . nj „ 74 —— — — 75 — — —— «» „ „ dezre i 10.15—1 _ 10.77'/» 7.— Budapesti bankegyesület 1H.50 119 - 30. — Ganz és társa vascatide „ 400 „ 5­8— 570— „ „ (osztr. v.) •/, 209 " - —' — .... 78 —— —.— 77 —— —— “jé „ „ október | —•------1 . ------ —.— Sziazeki hitelbank . „ 100 „ — —.— 24.— Gsohwindt-féle szeszgyár „ 200 „ 341— 312— „ „ (m.-v.) .5°/, 300 „ 112 25 lli'75 * ... 78 —.— —.— 79 —.— —.— ao2 tengeri lanyha 1881 máj.—jan.­­ 6.------1­2­­­6.03­­7.— „Umo bank . • „ 100 „ 140.50 141 £0 13.— Gyapjúm. és biz. e. ra. „ 200 „ 228— *28— Osztr. állami vasút 5% * * . _ 80 —— ——■ 81 —— —— Zab „ tavaszra .-----Lig .--------- . . . 26— Keresked. test. épülete „ 210 „ —— . Tiszavidéki vasút . 5'7„ _ 199 _ __ f.bérajegyei . . *0­2 74 — — —— 75 12 05 15.15 '“'S „ „ Iszre 6 4'Vs a ® 6 51'/z Biztosító társulatok. 4. Könyvny. „Athenaeum“ „ 200 „ 60»— SI»— Budapesti lánczhid . 6% _ 10) ” 102 75 —— ^ , I 76 12.25 12.35 77 12.40 12.45 -g-® repeze k. lanyha ang.—szeptemb.-----““ -----*9 • Első magy. bizt. társ. befiz. 1009 frt. 1025.— 405).— 50,— Pesti részv.-trs. „ 500 „ 80).— 825— Budapesti malom . fi'/* 100 _' _’_ * ' ' 78 12.50 12.25 79 12 6) 12 70 '/ bánsági „ julius—auguszt. —— • —“■ Magy.-firan. bizt. társ. „ 50 „ — — ------ —— Kőszén-és téglagy. (Dräsche) 200 „ 157— 158— Kőszén és téglagy. k.6­1/* 100 ” 00’ * ... 80 —— —81 —— —— - 30- Pannónia viszb. társ. . 300 1331— 134)— ------- pesti épiti-társaság . . „ 85 „ —— —— Lloyd- és tőzsde-ép. 5“/. . 100 ” 9550 m élarakk* . . Sj . 75 — 76 -— -— ------------------------------------------------------------------------------—------­------- — Unió viszkiz. társ. . „ 3^0 „ SI— 64— ____ Rima-murányi vasmd . , - 1 -— -— „ * ’ m‘ 1 ... 77­­— 78 — —— S­.ilva lanyha bős. .7 —a-.-zsakp.-.-a-------szerb.h.-.a-------— Salgó-Urjáni kőszénb. . „ 100 „ 104 5) 106.. MagáttSOrSJ­egyek. * ' . . „ 79 —— —— 80 —.— —.— Szesz csendes p. —— —— ara — —.— ÖÖZmalm­Ok. 15 Salgó­tarjáni vasuardde „ 10« 151.50 15» 0 Osztrák hitelintézet ... * ___________________________________ |_____________ Szesz csendes éleszt» p. -— a —----------------------------------------------- ------ Concordia malom . befiz. 600 frt. 270— 475- ------ Schlick-féle vasantide . „ 200 „ 249. _ .51. . 0s hitelintézet........................... lg5 ----------—---------------- 10­00­. *.00— Első budapesti . . „ 500 „ 139* _ 1310 — 40— Serezde elad magyar . „ 400 „ 415— 150._ PéUZnemek. . .. ,, „ „ I „ 1. Utolsó árkelet Ertébna»ir«h utolsd árkelet_ tt Erzsébet sz. n.átv.j.nélk. 200 „ 210— 211— 20— Sertéshizlal* ..... 200 „ 184- 181._ r lénpapiron. , üsz­enpajk­ola . _ Erzsébet malom 11. kib. „ 200 „ _— -— — Léskuti kőbánya .... 200 ( 4)— 44._ Cf. ktr. arany vart............................ 5.5. 5.­7 __________ ___ ___.-------Pjgj—LHl- _________ ____..................................................-s­­Sg* ■ 59._ Hengermalom. . . . ! 500 ! 605— 15— ------ Spodium és csontlisztgyár „ 200 . 295— 29"._ Cs. kir. arany (kor)........................... 5.51 5.6 ■ 7~. ... I­II . 40— Luiza szelv. nélk. ... 180 221 — 26­ —— Szálloda-részvénytársaság. 200 —— —... Osztrák-magyar 8-frtos arany . 9.81- 9.14-Államadósság. Hagy. földteherment. kötv. 1867. záradékkal . 1% 96.75 96.10 6# _ Molnárok és sütik . . . 200 324 - 3.5— ____ Tégla és mészégető újlaki. 200 . 123. _ 124._ 20-trinkos arany .... 93!_ 9.94 -Magyar vaanti kölcsön .... ■ a 120 frt 5% 133 - 133.25 . . . horvatorszagi . 5% joo— Pannónia szelv. nélk. . 1000 , 1065— 1075— — Téglagyár, kobányai . . . 160 , 8'— .8­._ parttáko­­maivá. L/flst' ' ' . . 120 frt egyes darabokban . 6% 133.— 1S3 26 • * » erdélyi . 1 , 97.2o 97.76 7g._ Viktória............................ 800 420 — 421 — . . . Osztrák és magyar ezftst .... Magyar keleti vasút áll.­kötv. (elsőbbs.) adom. 1869-ről 5% 92— 92.25 Magy. orsz. jel. urbéri vált. kitv. (100 frt) 5"/. . 92.5» 34.­ " * ' Záloglevelek. Német bírod. bank). 100 márkiért . 57.5) 57.6) ar. v. ezb. „ „ 1873-ról 5% 1°7-- 107.15 Szolodérama váltsági kötvény (100 frt) . . . 96.6r 97— Közlekedési Vállalatok. Magy. f5ldh. int. papir érték 5«/«•/. 10125 lOi. - TytifAIr .. . államkutv. ar. 1876-rol • . . 6"/6 95 50 93.75 Magyar kir. pénztárjegyek 6 héra 100 frt . . —— — ------ Alföld fiaméi . . befiz. 200 frt. 176 5» 177— . .... 5% 1007» lOl— V »KOK “”101/801 a. (1 hóra.) " nyeremény-kölcsön 100 frt..................................... 118.25 118 75 Osztrák államadósság papírban 5*/, . 78.80 79 - ------ Báttaszék-dombovári . „ 100 „ 167.50 168.50 .... 4‘/.'/s »5— 95.10 Német bankpiaczok 100 mark . 4»/. 57 5) S7 «0 ■ 59 rt..................................... 116.25 115 85 . , ezüst kam. jan—m­l. 5« „ . 7’o» 79.75 ------ Déli vasút.......................... 200 „ l­t— US-— „ „ „ arany v.­ezsist 5% 118 75 119 25 Amsterdam 100 hollandi írtért. 3»/„ 97­ 34 97'4 TUzai és szeredi sorsjegy-kölcsön . • . • 4% 1-U- lll.ír ■ .« * • apr.—#lt. 6% • 79 50 79 7» —Északkeleti vasút . . „ 800 „ 164 50 l65.— , jelzálogbank .... 51/**/# 1 * 101.85 Erüssel 100 frankért .... 3% — — _ 1871- ki magyar államk.-kölcsön v. strl. f. ez. 5% . . —Osztr. aranyjáradék 4 kamat..................91 - 96.50 ---------------- Erdélyi vasút . . . . „ file „ 16«.- 167.­ . ált. földh. részv. társ. . 6% 100.50 101.- Páris 100 frankért . . . . 21­.% «’55 1872- ki non v. strl. f. ez. 6% . . 108.- 108.50 Osztr. államad. kisorsolással 1860-kol a 50» frt . 112.- 132.50 —Győr-sopron-eborfurti vas... 200 w n n n n • • »V*% 100.— —Marseille 100 frankért . . . '3% _ M. kir. járadékkölcsén (papirjáradék) .... 93 '2 5 92.51 un n 1861-bdl á 100 frt . 122. 5 134.— —.— Kassa-ederbergi vasut „ 200 n 15*. 50 153. • Osztr .-magyar bank 0. (. . . 102 3) 102.70 Svájczi pénzpiaczok 100 frkárt. 2*/,% 46.41 46 55 Magyar aranyjáradék 6"/* adómentes ... • 117.45 1*7 70 * n » 1864-bél á 1*0 frt . 17115* 177.51 —Osztrák államvasút . . n 300 „ 318.— 319. Osztr.-magyar bank 0. .. . 4*/»% 100 35 190.03 Zirieh 100 frankért .... 21,7» 40 45 4655 § földtehermentesített kötvények • . . 6*/o 99 50 100 — » n n 1864-ből a 10 frt . 174.­­ 175.­ —.— Pécs-barcsi vasút . . „ 200 „ —Pesti nagy­­kereskedelmi bank 67, 102.75 103. London 10 font sterlingért . 2l/i7a 117*85 118 15­2 w 1867. záradékkal 57, 97.­ 97*5 Pest város kölcsöne 1370-ből 67. . . 105 5* 106. ..— Tiszavidéki .... w 200 w 248.50 240.­ Pesti magy. kereskedel. bank 5l/*7, 19175 101.­­ Szentpétervár 100 rubelért . . 67, __ __ 9 n _____„_____temesi_______. 5°/, || 97 25 97 7‘­­____„______„ 1871-ből 67» «... 10­4 106.—____—.— Osztr. dunagőzhaj­­tára. „ 500 „ —.— — — Kisbirtokosok földhitelintézete 77, ——.— Milano 100 lir » nuovo ital. 4’/, I __ _* Am­ilin OQ Pénz_|_Arn _ Peu. | A_*n finx | Vra . Pén^ i Áru Pénz | Am i -------- április -------- TemeeilSaT-Zi.ora.n.száradék 5% ,5.75 96 .5 E. Köziek. Vállalatok fedZV. „ | ----------------------­Pénz | Arn magyar^ ..... ... o.» 99. SJio Pezti ált. wzgg.n-kdb­e. t. 39 frt 5% - 7).­ Lemberg-ozern.-jaasyi p. I.kib. 309 frt. 9*2) 9150 TValdstein 20 frt p. p. . . . • 30 25 3) 75 A. Államadó­sság 100 frt.------------------------* »»«»tó» '»«dék 6/„ 1­97— 97.50 Albreellt pil­a M0­­rt...................... Béczi éplMth­anaig 100 frt ... .44 - 44 3) . . . „IX. „ 390 ez.­­S97. 159 ,5 Windiechgratz 29 frt p. ..........................39.6« 40— r1 írz. kHnk­­ ilf»n Ktiltk­ f Alföld-inm.pálya N.­Eszék 260 ft 5®/. 176 5) 177 — „ n „ n N­L „ 300 „ 16 49 W, 7, egységes járadék.jegy.má]— név. 5% 17.95 78.10 U. KkftB KOZ^KOICSOVO K. Báttaszék-dembe vár­zák. p. 2#» 5*/„ 156— 1461) _ , Osztr. észak-nyug. pálya 200 ft ez. 5% 1*3— 103 20 „ „ „ fék—ang. 5% 77.9) 18.05 Du.aszabalyozá.ie.rs,. 10* frtes 5«­0 112 SO 11S.1« Oszt. danagízh. társ. 5.10 ft.s pp. 5% 571­ Síi­­­tt. ZálogléValuk Bndelt pálya 300 frt ez. . . . 5% 99.5) 100— ,, , , . ■ . ezüst jan—n­l. 5°/# 78.81 59— Magy. aranyrente adémi. 100 ftes 6% 08.6S 116.8* Erzsébet palya 10* frt p n. . . 5% 201— 208.5) Erdélyi pálya 200 frt ez. . . . 5®/, 89.50 9).­ Váltók (3 hóra.) „ „ „ ápr.okt.5% '(880 ',8 96 Magy. vas. köles. 120 frt . . 6 /0 132— 132 2) Lincz-Endweis 200 frt S®/„ 138.­ 188.50 Oszt. áll. Mldhitel. sors. 5“/, ar. v. ez. 116 35 ____Osztr. állampálya 600 frank . . 6®/, 175— —. -Sorsolással,1864-ből 260 ft sorsj.pp.4% 121— 121­ 5« Gomon államv. zaleglev. 150 frt 5 /, —— —— Fercynánd ész. pálya 1000 ft pp. 5% 2415— g4— „ „ „ 33 éves visszaf. 5»/„ lói— D 2 .0 , » 1874. kib. 500 frk 3®/, 171—­­ — Amsterdamra 100 hol. frt . . »*/• 9..4» 97 50 „ 1860-ból 500 ft „o.é.6% 132— 132.­5 Keleti vas.els. 1869.adóm. 100 frt 0% 89 8» 91.10 Ferencz­ József pálya 200 frt . 5% 18­.00 190­ Osztrák-magyar bank e. *. 4% . . 102 75 103 »5 Déli pálya SoO frank 120- 1­8 52 Brüssell 100 frk...........................2*/. . 1660-ból 100 ft „ „ 5% 133.50 134. Magy. állank.1871. addm. IMfet 6% 106 51 107— Pécs-barcsi pálya 200 frt . . 5"/„ -— -- Osztr.jelzilogbanki tér vissza* 5*.»/. 104 - - _ » . 2­0 frt arany . . . 5»/. 114.75­­. - Német bankpiaczok 100 m. . . 1’­57.55 67 65 ,864-ből 100 ft „ „ . 176 50 171— Magy. állami kotv. 1876. 100 frt 94- 94. 5 Király-Lajos g.U. pálya 200 frt 5% 152 5) 236 - Els* «sztr. tzkarézp. 5V „ 30 év ? 104 6) 104 9) Ddl-északn. dsszek.­pálya 100 frt 5% 97—------London 10 font szerl...........................3­­17.80 118 —­­ 1864-ből 50 ft „ „ . 174.50 176.50 Magy. nyeremény 100 frt . . . . — -. Kassa-oderbergi pálya 200 frt . VI« 150 75 1.1 25 Magy. áll. oldalt. részv. társ. IC­. 101— 0. . . 1879. k. 100 frt 5»/» 96— ------ Milánó 100 Ura .....* -----­Como járadék 42 lira ..... 27.-- 28.- « állam­i köles. 1871. 3 mii. 5/e Lemberg-czernow.-jassii p. 200 ft 5% 17975 k­.2. Magyar földhitelintézet 51/*0 • . . . 1015) 162 - Tiszavidéki pálya 1000 frt . . 5% l0l.­­ 1*185 Marseille 100 frk...........................2 — Államjörszági jelzáloglevél 120 frt 5% 143.50 144.CO • n „ 1873.5.400,000 5% ------Osztrák-magyar Lloyd 500 ftp. p. 5% *81— 081­­ , _ aranyban 5nL 105) 119­ Magyar-gácsorsz. pálya 200 frt. 5% ?á.iO 91 50 Pans 100 frk......................................... 46.65 4 6 65 Osztr. kincstári jegyek 100 frt . 5% 100.­­ 100.50 • szőlődézsmarvalt. 100 frt V/9 96.25 —Osztrák-északnyugati 200 frt . 6% 2'5 fi 2*S tó 9 jelzá­gbank 5*/,°// . 101- —Magyar-nyugati pálya 200 frt . 5% 96.­ 07.- Zürich 100 frk. ...... 8*/s 46 55 4665 Oaztr. arany rente......................4% 0­­5 94-60 Pestvarosi kelesén 1871. 1*0 frt f/6 Rudolf pálya 200 frt .... 5% 146 -­1 * de 1/9 * P­éter­vár 100 m­b.......................g ____ Bécs vár. köles. visz. fiz. 169 frt 5»/„ 102 75 103— Első erdélyi pálya 260 frt . . 5% VS.­­ 138 .5) B.Földteher m. k. 100 frt pp. «je­ll] *1 *' *»**I»Im«*I Mtvények.­­ 1. Ban­asorsjegyek. Csehországi................................5% 104.75 105.75 tk n x. i_ ± x • Dél-északn. összekötő p. 200 pp. 5% 157.— 15Albrecht nálm snn frt m-m- Q--r- Hitelintézet 100 frt o. é........................184.50 1*5. - A. Toluták árfolyama* Bukovinai*.....................................66/0 1 8.50 - 99— ». Ban­kok részvényei. Tiszavidéki pálya 290 frt . . . 56/* «*— 21..5) f ' l'Al 2 A Clary 4« frt p. p...................................... 41.50 42— Galic­iai................................. 6% 100.60 161.50 Ang.-csztr. bank 200 ftos 120ft bef. 5®/„ 13s 21 135.50 Bécsi Tramway 200 frt . . . 6% 27a 8. 223­ Báttascék-dom.-'zik 209 ti'brl a*i íí 2 ‘ vanigizhajszán 100 frt p. p. . . . 407.60 C». arany................................................ ..55 5.17 Karinthiai......................................S% 99— M. ált. földh. r. 200 ftes TV­, bef. 5% Magy.-gácsországi pálya 300 frt 5% 1*7 50 1­ 8 15 D«,nrfzn»id«dil ien Innsbruck varest 20 frt 0. .. ... *5­­­25 7 5 . , reezés..................................... t.66 B.58 Krajna a? tengerparti .... 5% 1§3._ 104.— Osztr. földh. int.260ftes4©°/,bef. 6% S44 _ 445­­ » északkeleti pálya 200 frt. 6% 1)3 5) 164 — * *71', Keglevich­ 10 frt p. p.............................. 17.— 11.— Osztrák-magyar 9 frtos arany . . . 9.32 9.32 Morvaországi................................K4 25 104.75 Ker. és kozm. hitelint. 168 ftes »% 332^ 832 40 M. nyugati székesfi-graczi 200 frt 5% 16».«( 1^9 2) Erzsébet­"pálya 180 frt 5?/ azfat " 11frT ,.!•"* pakké sorajegy-k­ak­aon 20 frt 0. é. 28.75 212 » 20 frankos arany.......................... . f.31 9.32-ilsé-ausztriai................................5»/, 106.66 166.50 Man. ált. hitelbank 2«0 frtos . 5® J 334 _ 33440 Erzsébet » 3« frt o * nis’ « « Laibach) dyserajegy 30 frt o. é. . . S8.00 34— 2* mark. darabja................................ 11.48 uj5i Felső-ausztriai...........................6% US- — Alsó-auszte. lesz. társ. 600 frtos 5®?« 315- Ml.- fárdia«I'*i,£^nálvi^\pofrtnnl‘/- V ^res kölcsöne 40 frt 0. 1. . . 43 75 41- Croez imperiale .. ...................... ..60 2.02­­Salzburgi.....................................#•/. 100.50 ------— Beceigiré-és pénzt.-egyl.JOOftos 6»/, __ F. Ipar OS kér Vállal TÓSZV. «and északi pályaWO frt p.p. %U 10..3S 106.7. Pálffy 40 frt p. p...................................... 31.75 4) 15 Sovereigns................................................. .1.7« u­gl Szilézia......................................6% 108—­­— Osztr. jelzál.bank 200 ft bef.26% 6»/1 _ _ _ _ *• TM nor. vattai. r«SIV. . . „ M frt 0. e. 5/„ 101.3. 101.7» Rudolf alapítvány 10 frt 0. 1. . . . 19— 2«— Török arany lila................................ 10.61 10.63 SSSf .................................k ^LG 10-- AA or 5019 e,7- osztrák á.t. épitő«rsaság 30, frt . 37.75 31 25 Ferencz-We, pálya f^frT.zSs't ^ 1«5? A "AorW M M *p. d. ‘ ’ »- »co ........................... “*­ — torU­r:.:3 lg w lista 5^5;:si­g­Sfgi,...;;i­a­r

Next