Ellenőr, 1881. szeptember (13. évfolyam, 437-491. szám)

1881-09-01 / 437. szám

XIII. évfolyam, — 487. sz. Budapest, augusztus 31. (Sz. M.) Németországban véget ért a kulturharcz, vagy legalább vége felé közeledik. A két ellenséges tábor számos tagjának nyilatkozataiból ezt kell következtetnünk. A napokban azt írta egy berlini officiosus, hogy úgy a berlini mint a vatiáni irányadó körök megunták a küzdelmet. A német kanczellár nézeteit még határozottabban kifejezi Hahn titkos tanácsos a „Kulturharcz története“ czímű röpiratban, azt mondva, hogy mind a két fél tovább ment, mint ameddig szándékozott menni. A szerző kijelenti ugyan, hogy ő csak a saját nevében ír, de senki sem akarja elhinni, hogy a szerző, mint a sajtóhivatal főnöke és a „Provincial Correspondent“ munkatársa, nem Bismarck herczeg nézeteit tolmácsolta tulajdonképen. Azonban a vatián hívei sem maradnak hátra békére való hajlandóságuk kifejezésében. Stumpf coadjutor fölszentelése alkalmával toastot mondott Mermillod püspök az elzászi négy püspökre, akik közül Korumot a béke galambjának nevezte. Tulajdonképen Korum trieri püspök kineveztetése idézte elő ezt a nagy mozgalmat és azt a sok hírt, amelyek szerint nemsokára Canossába érkezik Bismarck herczeg, a májusi törvények revideálása pedig küszöbön áll. Korum trieri püspök ugyanis megfordult két hét alatt a pápánál és a német kanczellárnál, márpedig jelentéktelen kérdések kedvéért senki sem megy Rómából Varsónba, így okoskodnak a németországi szabadelvű lapok és azt jósolják, hogy Németország kétszeresen lesz megverve az által, amit az állam enged az egyháznak, és az által, amit kölcsönös szolgálat fejében az egyház fog nyújtani az államnak. E lapok kétségtelennek tartják tudniillik, hogy Bismarck herczeg csakis azért iparkodik megnyerni a centrumot, hogy a centrum segítségével valósíthassa sociális-politikai terveit. A dohány-monopóliumért, a rokkant munkások biztosításáért, két éves költségvetési időszakért, minél nagyobb vámokért mondott volna le tehát Bismarck herczeg arról a tervéről, hogy megalázza a klerikálisokat! Nem vitatkozunk a fölött, hogy Bismarck herczeg fordulására mekkora hatást gyakorolt az ő sociális politikája és mekkora befolyást az a meggyőződés, hogy „mind a két fél tovább ment, mint ameddig szándékozott.“ Valószínű, hogy mind a kettőnek része van a fordulat előkészítésében. Elég nagy baj volt az is, hogy a májusi törvények nem termették meg a remélt gyümölcsöt, a clericalisok ugyanis nem hajoltak meg. E bajt még nagyobbá tette, hogy Bismarck herczegnek igen sok kellemetlen órát szereztek az igazi socialisták, a keresztyén-socialisták, a national-liberálisok és a haladópártiak is. Így történt meg, hogy a német kanczellár két év alatt Falktól, Putzkammer közvetítésével dossier cultusminiszterig jutott, aki Korumot ajánlotta a trieri püspöki székre és aki, mint mondják, számos oly főpapot szándékozik még candidálni, akik nem fognak tetszeni a szabadelvűeknek. Hírlik, hogy Melchers kölni érsek franciscanus akar lenni; jelentik, hogy Ledochowski poseni érsek halálos beteg, hogy a fuldai püspökségre szintén elzászi pap van kijelölve. E székek betöltése alkalmával elég alkalma lesz úgy a német kormánynak mint a vatikánnak arra, hogy bebizonyítsák békés szándékaikat. Ezen az útón elég rövid idő múlva eljuthat odáig a két fél, hogy nem kell vitatkozniok a májusi törvények eltörlése fölött, mert a májusi törvények alkalmazására nem lesz szükség. A klerikális lapoknak természetesen e törvények eltörlése képezi ideáljukat. Ők maguk jelentik, hogy a német kormány diplomatiai képviselőt készül tartani a vatkánban, de rögtön megjegyzik, hogy ezt nem tekintik úgy mint az egyháznak adott concessiót, mert a kiegyezés végczélja csak a májusi törvények megváltoztatása lehet. Az eltörlés és változtatás közt természetesen nagy különbség van. Bismarck herczeg, midőn 1874. decz. 5-én kívánta a vaticáni német követség eltörlését, azt mondotta, hogy jöhet idő, mikor ismét diplomatiai képviselőt fog tartani Németország a pápa mellett. A májusi törvények sem tarthatnak örökké. Eltörlésükről most alig lehet még szó, megváltoztatásuk azonban a legközelebbi jövőben sem lehetetlen. Az 1880. júliusban hozott egyház-politikai törvény szintén a májusi törvények módosításának tekinthető. E törvény néhány hónap múlva, decz. 31-én, jár le. Akkor kedvező alkalma lesz a centrumnak még nagyobb koncessiók kieszközlésére, ha azt nem fogja követelni Bismarck herczegtől, hogy a concessiókat mint valóságos bűnbánó nyújtsa át. Mert eddig a sok mindenféle hír daczára sem látszik nyoma, hogy a német kormány föltétlenül capitulálni készül, amint a vatikán, a centrum és a papság sem hajolt meg formaliter a májusi törvények előtt. Zimonyi tudósítónk megcáfolja azt a hírt, hogy titkos társulat működik a déli szlávok közt, amely társulat a belgrádi „nemzeti club“ vezetése alatt áll. „Ez a hír, írja tudósítónk, olyan laptudósítótól származik, aki nem olvas szerb lapokat, sőt szerbül sem ért. Belgrádban két hónapja nem titkos „nemzeti club“, hanem „Szrpszko Kolo“ nevű nyilvános társaság alakult, amelynek a belgrádi metropolita a protectora. E társaság hat héttel ezelőtt terjesztette alapszabályait a szerb kormány elé; czélja a szerb irodalom terjesztése, ideiglenes elnöke Milosevics MS. tanár. Ez adatokat Belgrádban még májusban tudta mindenki, a 23 éves. A hadgyakorlatok. Mezőkövesd, smj. sí. ,Saját külön tudósítónktól.) Minden felülről özönlenek ebbe a mi félig felföldi, de nagyon sok jó, s még több speciális tulajdonságában alföldi városkánkba. Az egyik országúton huszárok robognak elő, s míg „utánuk nyögve emelkedik a föld,“ maguk eléggé meg nem becsülhető phlegmával vetik meg a portengert, amelyben úsznak; másfelől szakadatlan sora a kocsiknak nekizörög, hozva a környék és a megye urait; a vasút folyton szállítja a népet, s ma már teli van minden fogadó, vendége van a legkisebbik parasztháznak, s az „Ellenőr“ tudósítója olyan bogárhátú kis gunyhóban igazkodik, amelynek a födje földes, a teteje alacsony gerenda, a gazdája meg két pici ember, akiket úgy nevezett el a tréfás szólás-mondás, hogy „háromnegyed nem egyről.“ Az utczák is szokatlan tarka képet nyújtanak. Egyszer kitartásra gyakorló huszárok vágtatnak rajta végig; vannak vagy ötszázan; úgy rohannak mint a szélvész, s kardjuk csörömpöl, fegyverzetük villog, s jövetelük hatalmas erején érezzük, hogy alig akad hadoszlop, mely ilyen támadásnak ellentállani képes volna, lejönnek a nagy utczán végig, s egyszerre útban találják a készülő oidalkaput — ott tehát hirtelen félre kell kanyarodni. A vezénylő tisztnek nem lehet elég módja arra, hogy az egész hosszú sorral tudassa az akadályt, vezényszavát csak a közvetlenül mögötte menők hallják, s a trombita harsogását is elfojtja a lovak menydörgéshez hasonló zaja, s úgy esik, hogy a hátul jövők nem tudnak a kanyarulatról, midőn az akadályt meglátják akkor rántják félre lovaikat, s amint rohannak nyolczasával, tolongás támad köztük, annak következtében egyiküket a ló kidobja nyergéből, s úgy lódítja a közel álló kerekes kúthoz, hogy ha hirtelen meg nem kapaszkodik, megőrizvén bámulatos hidegvérét, belezuhan a vízbe hanyathomlok. Egy kis zúzódáson kívül egyéb baja nem esett. Alig száz lépéssel odább meg ismét vissza kellett fordulniok a kocsiútra, s keresztülhaladniok egy kicsike kőpadkán, mely a szegélyző árkot hidalja : erről sem tudtak, s itt is lefordult egy ember, de ez meg úgy menekült meg a lovak agyon taposó rohamától, hogy hirtelen alábújt a kis kőhídnak, s fölötte száguldott el pár száz ember lovastul. De azért természetesen baleset mégis történt már az eddigi gyakorlatoknál is: négy embert taposott össze a ló, s ezek közül kettőt úgy, hogy állapotuk alighanem életveszélyes. Valószínűleg mind a négyen ugyancsak tolongásban buktak le szerencsétlenül. Nem mindennapi látványt nyújt az is, hogy a bandérium gyanánt lovagló parasztokat mint gyakorolják be. E fiúk kétszázan vannak, mindannyi dali magyar legény a saját nevelte magyar vérű szép lován, egyelőre csak utczai magyar negligée-dressben. Holnap azonban valamennyien tiszta fehér ingben, gyolcs gatyában lesznek, piros mellénynyel fehér sujtással, árvalányhajas pörge kalappal, s lovaikat egyforma piros takaró födi majd. Alig egy pár napja, hogy együtt van e legénység — talán csak tegnap óta — különben mindannyian a szomszéd magyar helységekből valók, s már úgy bomladoznak szakaszokra, nyolczasával, négyesével, tisztelegnek a jobbranézéssel, balranézéssel, egészen ütemszerűleg értenek a nyelvén a saját külön trombitásuknak, hogy az öregebb huszárja érti azt csak, s nagy dürmögve vagy talán káromkodva fejezi ki mindefölött igaz megelégedését, s midőn ifjú lovastisztek efölött igen nagyon csodálkoztak, egyik káplárságig vitt vén sas igy magyarázta meg a dolgot: — Vájl iz ungár! — den kirije elejtson! A bandérium különben vagy öt csapatra oszlik, mindenik élén egy földbirtokos lovagol, ki, talán valami aranysujtás kivételével, holnap szintén parasztdressbe lesz öltözve, ép úgy, mint a többi. Vezéreik nagyon meg vannak elégedve velük, s az eddig végzett négy-öt gyakorlatot teljesen elegendőnek is találhatják. A mezőkövesdi paraszt, — a kit, mert Mátyás király alatt jelentékeny előjogokat élveztek, Matyóknak neveznek masát is, — legjobban bámulta eleinte az udvari cselédséget, e nyugodt, bajusztalan, pofaszakállas népet, mely angolos kinézésével s lassú, nehéz magatartásával úgy elüt mindenkitől. Egy ideig ólálkodtak körülöttük, aztán kezdték őket megszólni szapulni, egész biztosnak hívén magát valamennyi a maga magyar nyelvi bástyája mögött. Mikor aztán a cselédség elkezdett velük magyarul beszélni — és pedig legtöbbje azzal a tősgyökeres magyarsággal, amit csak magyarnak született képes produkálni, akkor ugyan már nagyon röstelték az előbbi megjegyzéseket, de annál jobban örültek a fölfedezésnek. S azóta az inasokat, szolgákat, szakácsokat egyik kézből a másikba kapkodják, vendégelik, mulattatják s szörnyen örülnek egymásnak. A király idejövetele, ezer apró bizonyság van rá, rendkívül népszerű a város népségében. Mikor a banderista parasztok tizenötéves húszával végig mennek a városon, s dalolnak, — még pedig meglepő szépen, mert az egyik fele kontráz a másiknak, — mindig azt éneklik : „Majd parancsol Ferencz Jóska a — király !“ ... A menyecskék közül meg vagy száz, már hetek óta igyekszik azon, hogy a matyókok sajátos népviseletét holnap, midőn sort fognak állani az asszonyok a templom előtt, mentül díszesebben mutathassák be; a sajátos társtoppos nagy kontyu főkötőt egyre hímezik, a mándukra czifra varásban kunkorodik a sok kacskaringós ábra, — s ezek a férfi viseletén ép úgy, mint a nőin, kellemes keverékben adják az oláh himzést a magyarral, mely alapját képezi, és a horváttal, — s olyik házban egész telep asszony dolgozik a glanczos ruha minél inkább kiglanczositásán. Ilyen helyütt aztán dalolásznak, megbeszélik a világ eseményeit, s a világ ez időszerinti központjának, Mezőkövesdnek boldogságát, s aztán közbe is nótáznak, s hanájuk összevegyül a szó tereferéjével, aminek már eddig is van következménye: egy dal, melyet a nép készített a király érkeztéről, s ma imár dalolnak szerteszét, kissé együgyü szövegben, de gen jó harmóniával : Isten hozta ti felségít mihozzánk, Hogy eljött, és hogy láthassuk, A világért nem adnánk. Tudjuk, hogy már mi bennünket Meg fog próbálni — fáradott! — Óh vajha, csak becsülettel Végezhetnék e napot. Arra kérjük ö felségét, Hogyha hü lesz mihozzánk Megvédjük mi a hazát, Arra kérjük ö felségét, Hogyha hü lesz mihozzánk Boldogítsa e hazát. A város pedig készülődik. A két diadalkapu már föl van állítva; az egyik, a város elején két sugár obeliszk a tetején a magyar koronával, közbe szőnyeg csüng le e szavakat viselvén: ISTEN HOZOTT. Tetején zászlócskákból ügyes csokor, czimerek, a király neve első betűinek monogramja, stb. A második diadalkapu beljebb van, s fölirása: „SZIVÜNKBE ZÁRTUNK.“ Ez is tele van aggatva lobogókkal, az uralkodó czimere középen van, jobbról Borsodmegyéé, balra Mezőkövesd városáé. Ma már majdnem minden ház föl van lobogózva, s a szép templom tornyáról is díszes lobogó csüng alá. Az indóház virág, lombfüzérekkel, zászlókkal van földiszitve, a most berendezett váróterem is rendkívül diszes, az utak újonnan ki vannak tatarozva. S készülődik a magas tisztikar is; után útfélen megállomásoznak s beszélgetnek a hadgyakorlatokról; tábornokok, törzstisztek vegyülnek össze, s megbeszélik, hogy az idei hadgyakorlatoknak a hadseregre nézve rendkívül fontosságuk van, s azért szánt a király egyedül a lovasságra tíz napot. Új rendszerváltozásnak volt alája vetve a lovasság csak nem rég, most fog bebizonyosodni, mennyiben előnyös e rendszer. A király tüzetesen át akarja tanulmányozni lovasságát, s ahol szükséges, gyökeres, mélyreható reformokat fog létesíteni. S ebben támogatják őt olyan férfiak, mint Albrecht főherczeg, József főherczeg, Festetich és Szvetenay altábornagyok, Edelsheim-Gyulai báró főhadparancsnok. S e reformok aligha lesznek elkerülhetők! teszik hozzá. Beszélgetésüket nagy ritkán zavarja meg egy külföldi katonai attaché, ki elütő aranyos egyenruhájában tisztelegve vágtat el mellettük .... (Távirati tudósítások.) BOCS, aug. 31. (B. C.) A király ő felsége ma este egy 9 kocsiból álló külön udvari vonaton elindult innen Mezőkövesdre. Ő felsége kíséretében utaznak báró Monde altábornagy-főhadsegéd, Rohonczy György, dr. Mertens és lovag Proennics őrnagy-szárnysegédek. Továbbá Pápai udvari tanácsos és König udvari titkár, hg Thurn-Taxis főlovászmester, gr. Kinsky főkonyhamester, dr. Lányi János udvari orvos; végre ő felsége katonai irodájának főnöke Popp altábornagy, Benkiser de Porta-Comasina őrnagy és Appel császári tanácsos. A nevezetteken kívül a vonaton vannak továbbá dr. Orczy Béla miniszter, Albrecht főherczeg Groller ezredessel és gr. Paar, valamint br. Kopal őrnagy szárnysegédekkel, br. Beck altábornagy vezérkari főnök két hadsegéddel, valamint szentpétervári nagykövetségünk katonai attachéja gr. Üxküll Oyllenbrand Sándor alezredes. József főherczeg esetleg Hatvanban fog a vonatra szállani Mezőkövesd, aug. 31. Gr. Szapáry Gyula pénzügyminiszter ma éjjel ideérkezik és mint a belügyminiszter képviselője fog itt időzni. Br. Orczy Béla ő felsége személye körüli miniszter Bécsből a külön udvari vonattal fog ide megérkezni» • Mezőkövesd, aug. 31. (D. E.) ő felséges diszőrsége, mely a budai 63-ik honvédzászlóaljból küldetett ide s 100 emberből és 3 tisztből áll, ma délben érkezett utig Mezőkövesdre. A diszszázad 3/41 órakor vonult be a városba, a zászló elülvitele mellett. A század az iskolaépületben szállásoltatik el s holnap fél 8 órakor reggel foglalja el az őrség rendeltetési helyét a plébániaiakban. A díszszázad, melynek legénysége ez alkalommal viseli először jobb karján a fekete-sárga karkötőt, mely az udvari szolgálatot jelzi, parancsnoka Vidovits százados. A század két-két diszőrt öliit ki ő felsége a király, József, Albrecht és Vilmos főherczegek lakásai elé. Borsod megye küldöttsége ma esti 6 órakor érkezett meg és a község határán fogadtatott az itteni rendező-bizottság által. Edelsheim-Gyulai táborszernagy és Jekefalussy miniszteri tanácsos a déli vonattal érkeztek meg. Ő felsége konyhája már teljesen be van rendezve. 27 személy van bejelentve naponkint az udvari asztalhoz és 26 a marsall asztalhoz, ez utóbbi a mezőkövesdi, most kiürített szálloda földszintjén, az előbbi első emeleten van elhelyezve. A lovassági gyakorlatok ma folytattattak. Ezek tulajdonképen csak mozdulati gyakorlatok a jelzett ellenséggel szemben. A gyakorlatok északkeleti irányban vannak a várostól s közepén teknőalakú széles mélyedés vonul rajta keresztül, mi a lovas csapatok észrevétlen közeledését lehetővé teszi. Mezőkövesd, aug. 31. Ma délután 5 órakor Mezőkövesd községének egy küldöttsége egész a község határáig kivonult a Miskolcz felől kocsikon jövő megyei küldöttség elé, ahol Mezőkövesd nevében Kudlevich Imre járásbíró a megyei küldöttséget a legszivélyesebben üdvözölte, mire dr. Vay Béla főispán a legmelegebb szavakban mondott köszönetet a szives fogadtatásért. A számos igen szép fogat bevonulása nagyon érdekes látványt nyújtott. Mezőkövesd lakosai mindnyájan kisiettek az utczára az érkezők elé s a király holnapi bevonulására előkészített emelvények egy részét is elfoglalta. A sort megyei pandúrok nyitották meg, utánuk következett kocsin a szolgabiró, azután pedig egy pompás négyes fogaton br. Vay főispán Bay Bertalan alispánnal. A megyeszerte közszeretetnek örvendő főispánt a legrokonszenvesebben üdvözölték ; később a pályaudvarra való holnapi kivonulás megállapítására vonatkozólag értekezlet volt. A király ő felsége a főispán által a pályaudvaron fog üdvözöltetni. Az első diadalívnél a községi küldöttség vezetője Kőszegi Mihály esperes tart üdvözlő beszédet, mig a templom előtt Samassa egri érsek üdvözli a királyt a papság élén, mire ő felsége az ünnepélyes Tedeum után visszavonul az ő csendes, igéző lakába. Itt megemlítjük, hogy ugyanazon házban, melyben ő felsége lakni fog, 1806 márczius 19-én a magyar szent korona őriztetett. Mezőkövesden 1770 óta, amidőn II. József császár május 20-án egy napot töltött itt, nem volt még koronás fő. A megyei bandérium rendkívül diszes leendő tagjai lobogó ujjú gyolcsinget és gyolcsgatyát, piros mellényt, piros nyakkendőt és árvalányhajas pörge kalapot fognak viselni. A lószerszám igen csinosan dolgozott piros bőrből lesz, s minden banderialista karikás ostort fog kezében hordozni. A bandérium vezetője ezüsttel gazdagon kisujtásozott búzavirágszinű dolmányt fog viselni. A Schmerling lovag nevét viselő 67. gyalog sorezred ide vezényelt zenekara, Huka karmesterével együtt ide megérkezett. Mezőkövesd, augusztus 31. Mezőkövesd a király méltó fogadtatására rendkívüli előkészületeket tett. A helység legkisebb házikóját is diszíti legalább egy nemzeti szinű lobogó. Három különböző stílben emelt, nagy csínnal és ízléssel összeállított diadalkapu készült őfelsége tiszteletére, az első diadalíven „H a néped vár“, a másodikon „Szívünkbe zártunk“, a harmadikon „Néped szeretete környez“ felirat díszült. Kövesd minden egyes épülete kicsinosittatott és ünnepi szint öltött magára, az utak szépen ki vannak javítva s rendkívül tiszták. A derék, jól megtermett lakosság szembeszökő türelmetlenséggel s emelkedettennepi hangulatban tekint az uralkodó jövetele elé s Mezőkövesd lakosságának apraja-nagyja már ma magára öltötte ünneplő ruháját. Alig hinné az ember, hogy ő felsége és összes kisérete mily kényelmesen s jól el lesznek szállásolva az aránylag nem nagy helységben. A király dr. Mondel altábornagy-főhadsegéddel s szárnysegédeivel a meglepően kedves külsejű plébánia épületben fog lakni, melyet egy gondosan ápolt csinos kert környez, teljesen elzárva a külvilág zajától. A nagy vendéglő helyiségei szép étkező termekké alakultak át, melyekben 40—45 terítékü udvari ebédek fognak tartatni. A vendéglős a nagyszámú katonatisztek s idegen vendégek részére nagy fasátort épített, s azt a legczélszerűbben be is rendezte. Egerből egy jóravaló czigányzenekar érkezett ide, mely gondoskodni fog az étkezések alkalmával zenéről. Albrecht főherczeg Harangi Gyulánál, József főherczeg Szörényi jegyzőnél a Vilmos főherczeg, ki szeptember 4-én érkezik ide, dr. Glicknél lesznek szállva. Pápai udvari tanácsos, valamint az irodák Schmitt borkereskedőnek úri módra berendezett lakosztályaiban lesznek elhelyezve, melyek a trónörökös szállásául voltak elkészítve, most azonban — miután a trónörökös nem jön Mezőkövesdre — az említett czélra vétettek igénybe. Nemkülönben igen jól lesznek a többi urak is, mint pl. br. Beck altábornagy vezérkari főnök, br. Edelsheim Gyulai lovassági tábornok, gr. Pejacsevics lovassági főfelügyelő, valamint a miniszterek ellátva és elszállásolva, s különös megemlítést érdemel e mellett hogy a legtöbb lakás minden dij nélkül bocsáttatott a magas vendégek rendelkezésére. A mai déli vonattal Jekelfalussy miniszteri tanácsos, dr. Edelsheim Gyulai lovassági tábornok vezérkari főnökével Wajtek József ezredessel s Frank vezérőrnagy, valamint a 63. (budapesti) honvédzászlóaljból összeállított dietszázad is megérkeztek ide. Dr. Edelsheim-Gyulai itt megérkezése után azonnal átvette a térparancsnokságot. Ő felsége itt tartózkodása alatt mindennap udvari ebéd lesz. Tiz udvari fogat s számos házas paripakészen várják már itt a király ő felségét. Mezőkövesd, aug. 31. (B. C.) Az első lovassági hadosztály dandár-gyakorlatai Mezőkövesd körül dr. Vlassits és Szvetenay vezérőrnagyok vezénylete alatt taktikai gyakorlatok alkalmazásával befejeztettek. Holnap pihenő nap van. A lovassági hadosztály 23 százada a következőképen van a környéken elhelyezve: a Frigyes Vilmos porosz király nevét viselő tizedik huszárezredből és a Ferencz József császár-király után elnevezett 6. dsidás ezredből gr. Paar Ede vezérőrnagy vezénylete alatt álló 4. lovasdandárból a 10. huszárezred 3 törzskara és 3 százada Mezőkeresztesen fekszik ; a 10. huszárezred 3 további százada Nagy-Mihályon és Püspökiben áll; a 6. dsidásezred törzskara Mezőkeresztes északi részében, 2 százada Tardon, ketteje Ábrányon, s végre másik ketteje Mező-Nyárádon és Puszta-Klementinen állanak. Az állandóan a 4. dandárba beosztott 4. huszárezred lovai a gyakorlatokra megjelenő külállamokbeli katonatisztek rendelkezésére bocsáttatnak. A II. Miklós orosz czár nevét viselő 5. dragonyos és A gr. Wallmoden 5. dsidás ezredből Szívódé Bunya vezérőrnagy vezénylete alatt álló 18. lovasdandár törzs-* ELLENŐR Budapest, csütörtök, szeptember 1. 1881.A szerb lapok pedig junius hóban közölték az alapszabályokat.“ ________ Az angol lapokból olvastam egy ázsiai eseményről, mely felett a magyarországi „mérsékelt ellenzék“ legutóbbi nagy mozgalmára gondoltam rögtön. A siámi királyságban t. i. rendkívüli az öröm és lelkesülés. Fogtak egy hófehér elefántot új istennek. Az üdvözítő hirre felkerekedett minden elefántimádó, hogy félúton fogadja mindenható jelöltjét. És midőn eljutottak végre hatalmas lábai elé, leborult az egész tömeg és boldog volt a kinek feje és vállai körül a szent orzmány ellebegett. Aztán megtörtént a bevonulás Bangkokba, a fővárosba, mindenféle hangzatos hódolatok közt, melyek csak akkor értek véget, midőn a mennyei lény megérkezett fejedelmi szentélyéhez és eltűnt kipihenni hivatásának előleges fáradalmait. Hanem arról nem találtam sehol semmi értesítést, hogy hát hova lettek az eddigi elefántok? Elhunytak azok az ex-istenségek vagy csak nyugalmazva lettek mint nem eléggé hófehérek többé? Szegények tán épenségesen kénytelenek is voltak részt venni az ünnepélyességekben beosztva a sötét elefántok közé, testőrség gyanánt, imádók nélkül. Hát azért trombitáltak ők oly ékesen, hosszú időn át, hogy másé legyen a dicsőség és a porczellán kör. A „Daily Telegraph“ augusztus 25 iki számának első vezérczikkéből fordítom le ide a következő sorokat: „Az aratási kilátások, országszerte, nemcsak csüggesztők, de rendkívül sötétek is és egészen kétségbeejtők lesznek, ha az esős idő még néhány napig tart ... Egy tucat angol szép megyéből — Middlesex, Berks, Bucks, Surrey, Worcester, Gloucerster, Wilt stb. grófságokból, melyeknek földmivelés az élete, már is hallatszik a vészkiáltás, hogy a termés elpusztul teljesen, ha nem lesz egy kis szép idő. A Carterbury érsek általános imát rendelt meg minden templomban, jó időt fohászkodni az egektől, és ez az intézkedés nem korai egy nappal sem. Mert hogy fog-e esni vagy nem a legközelebbi néhány napon, az olyan kiszámíthatatlan fontosságú kérdés, melytől a földmívesek ezreinek léte vagy végromlása függ. Ezek a derék emberek küzdöttek ernyedetlenül, férfiasan a Minnesota, Arkansas, Manitoba farmerei ellen, akik pompás földjüktől nem fizetnek semmi bért ... De ha még egy rossz termés lesz, a küzdelem valószínűleg lehetetlenné fog válni. Az lesz azon utolsó szalmaszál, mely alatt a brit földmivelés széles válla leroskadni fog végképen, többfelé . . . Ha 1881 is rosszul üt ki mint ahogy kiütött 1879 s illetőleg bár kevésbé 1880 is, akkor nagyon sok bérlő fogja összecsomagolni holmiját, eladni marháját és földjét minden áron és kivándorolni más világrészbe . . .“ A londoni nagy lap vezérczikkének többi része is hasonló tartalmú és hangulatú. És a végén kijelenti nézetét, miszerint „a kérdés, hogy Anglia termőföldjét miként lehessen megmenteni a pauperizmus örvényébe sülyedéstől egyike korunk legégetőbb kérdéseinek. Mindezt nem a „piacz“ szempontjából idéztem, (noha biz fontossággal „kivitelünkre“ az is), hanem idéztem azért, hogy tudja meg a nép az izgatók által elhallgatott tényt, miszerint vannak bajok és nagy bajok más hatalmas országokban is a nélkül, hogy a rész időért rész termésért, a kormányt tennék felelőssé a pártlapok, s az agricultúra hanyatlását az ő tehetetlenségének vagy épen gonoszságának tulajdonítanák. Az ilyen vádak „politikája“ nem virágzik sehol a világon csak édes hazánkban. Igaz, hogy nálunk sem lesz belőle gyümölcs soha.