Ellenzék, 1880 (1. évfolyam, 1-76. szám)

1880-12-03 / 54. szám

Kolozsvár 18­6O az ali­szti kar gyakorlati kiképeztetését teszi le­hetővé. És ezen egyesítés által egyszerűsíttetik egy­szersmind az egész admminisztráczió, mi által sok közeg megszabadulván az irodateendőktől, a gya­korlati csapatszolgálatnak áll rendelkezésére, mi különösen a tiszti karnak úgy is gyenge létszáma mellett fölötte fontos. Az ezred organizáczió behozatalával egyide­jűleg szükségesnek tartaná a kiegészítési kerüle­tek rendezését, mert, hogy a meglevő álla­potok minő hátrányokkal járnak, magyarázni nem kell. Ezek azonban csak­is a hadikiegészítő kerü­letek gyökeres rendezése által szüntethetők meg, minek különben sem áll semmi józan akadály út­jában. Ezek azon reformok, melyek létesítése nél­kül szóló honvédelmi intézményünk egészséges fej­lődését lehetetlenségnek tartja. Egyébként elfogadja a költségvetést a rész­letes tárgyalás alapjául. (Élénk helyeslés és tet­­szésnyilatkozatok a baloldalon.) Ivánka Imre nagyon természetesnek tartja, hogy a honvédségnél nagy a nyugdíjas tisztek száma, mert a honvédtiszti kar nagy részben a régi honvédekből egészíttetett ki, ezek pe­dig bizony öreg legények. — A maga részéről helyesnek tartja, hogy az ezredrendszer a hon­védségnél nem követtezik, minthogy a taktikai egységnek a gyalogságnál a zászlóaljnak kell len­nie, a­mennyiben az ezred­egység sokkal több költségbe és az összpontosításoknál nehézségekbe kerül. Szende Béla honvédelmi miniszer részlete­sen felel Tischlernek. Elismeri, hogy a 69-ik év­ben besorozott újonczok kilépése folytán a hon­­­­védség létszámában csökkenés fog beállani, de a létszám azért nem lesz kisebb, mint az eredeti­leg contemplálva volt. A repetii fegyverek be­hozatalát illetőleg kijelenti, hogy erről nincs tu­domása, mert az idegen államok nem igen szok­ták ily intézkedéseiket közölni. A­mi az ezred­­rendszert illeti, annak nem barátja. A honvédség haladását mutatja a legutóbbi fegyvergyakorlat is , mely bebizonyította, hogy a honvédség a had-­­ szervezetben faktort képez. Ajánlja a budget el­fogadását. Degré Alajos a honvédfőparancsnokságnál az adlátusi intézmény megszüntetését óhajtja. Saj­nálattal emeli ki, hogy a honvédségből a magyar szellem kivetke ett. Ernuszt Kelemen figyelmezteti a honvé­ ,­delmi maisztert a tisztek hiányára, mely a lefolyt honvédségi gyakorlatok alkalmával elég sajnosan feltűnt. E bajon, azt hiszi, egyedül a hadap­ródiskola felállítása által lehet segíteni. A közös hadügyi budget szerint a 18 had­apródiskola fentartása kerül körülbelül 175.000 frtba. Azt tartja, hogy számbavéve a Ludovika Akadémia tanári karát, ily hadapródiskola felál­lítása nem kerülne nagy költségbe. Határozottan ellenzi a virement megadását s a következő kérdéseket intézi a honvédelmi mi­niszterhez. Elégséges számú tiszttel van-e a hon­védség a legkomolyabb viszonyok esetére is ellát-­­­va ? Ha igen, elvárja arra a feleletet , hanem azon­­ kérdést intézi a miniszterhez, hogy szándékozik-e ezen tekintetben valamit tenni, akart-e eddig va­lamit tenni, és miért nem tett egyátalában ? Hol van a baj, hogy ebben nem lehet semmit felmu­tatni? Második kérdése az, hogy kinek kívánsá­gára történt, hogy a honvédség a törvénynek szel­leme ellenében a rendes hadsereg ordre­ de ba­­taille-ába osztatik be? Utolsó kérdése pedig az, hogy miképp és mily összegeket takarított meg a hon­védelmi miniszter a barakkokra, lövészintézetekre, ezen egyáltalában talán czélszerű intézményekre, s e néhány 100.000 frtnyi összegek nem a csa­patok kiképezésének rovására adattak-e ki? (He­lyeslés a baloldalon.) Ugron Gábor az adlátusi intézmény ellen , nyilatkozik. Ezen adlátusság kifolyása az, — így­­ szól, — hogy a honvédségi intézmény felhasz­­náltatik a nemzet elleni tüntetésekre. Épen az adlátus urnák Marosvásárhelytt történt időzése alatt követtetett el azon botrány, hogy a magyar honvédség tisztjeinek, legénységének, úgy is, mint magánosoknak hivatalosan nem akarták megen­gedni, helyesebben, meg volt tiltva, a Bera-ünne­pélyen bármily minőségben részt venni. (Felkiál­tások a szélső balon : Gyalázat !) A legénység a laktanyákban volt elzárva, nem volt hadgyakor­latokra küldve, a tisztek meg arra voltak kény­szerítve, hogy hazafias érzületüket elnyomva, egy két félreeső ház ablakából nézzék, hogy a dicső honvédség, a honvédek egyik legelső tábornoka iránt a nemzeti kegyelet miként nyilatkozik. Kér­dem a honvédelmi miniszter urat, elégségesnek hiszi-e a közös hadseregben levő kaszárnyaszelle­met arra is, hogy a honvédséget, mely a rövid szolgálati időre van fektetve, harczképessé, győ­­t­rele­iképessé tehesse ? A h­nvédségnek ép az az előnye van a kö­zös hadsereggel szemben, hogy a nemzeti dicső­ség lebeg előtte és az van nevéhez fűzve. Ne tö­rekedjenek önök a honvédség harczképességének ezen magasztos és erkölcsi rugóját megsemmisí­teni! Neveljék őket a nemzeti dicsőség és haza­­szeretet szellemében , ne rejtsék el őket az ily­­ nemzeti ünnepélyek alkalmával és ne engedjék lesülyedni a honvédeket azokhoz, a­kiknek elrej­tőzködni méltó okuk volt, mert emlékezetüknek háta fájt! (Tetszés és derültség a baloldalon.) Neveljék önök csak Bem és a többi honvédtábor­nok szellemében a honvédeket s ne igyekezzenek őket oda aljasitani, hogy Puchnerek és Urbánok szelleme szálljon hadsoraikra.­­Lajos tetszés a szél­­sőbaloldalon.) Pulszky Ágost helyteleníti azt, hogy a honvédelmi miniszter nem úgy terjesztette elő a a buddestet, a­mint azt a törvény megköveteli. A törvény ugyanis azt mondja, hogy honvéds eg­y és a közös hadsereg illetékei minden tekintetben egyezők és ez nemcsak a pénzbeli, hanem az el­látási illetékekre is vonatkozik. A honvédelmi mi­niszternek tudomása volt róla és kellett, hogy tu­domása legyen arról, hogy a közös hadügyminis­­térium a legénység élelmezésének javítá­sra vo­natkozó előterjesztését a delegáczióknak megtette és azon pillanatban, a­mint ez megtörtént, köte­lessége lett volna a honvédelmi miniszternek a honvédség élelmezésére is ugyanily javaslattal lépni a törvényhozás elé. Felfogása szerint az egyedüli alkotmányos eljárás az lett volna, hogy mielőtt a pénzügyi bizottság a budgetet tárgyalta volna, a honvédelmi miniszter úgy a háznak, mint a pénzügyi bizottságnak a budgettárgyalás alkalmával bejelentette volna, hogy ezen a c­í­­men mennyi több szükséglet van. Ennek mind­eddig nyoma sincs. Határozottan ellenzi továbbá a virement meg­adását, mely a hadbiztosi személyzetnek ad túl­nyomó befolyást az egész administráczióra. Mednyánszky Árpád b. a következő hatá­rozati javaslatot terjeszti elő : „Utasíttassék a honvédelmi miniszter úr oly intézkedések megtételére, melyek az állandó ma­gyar királyi vezérkari tisztiiskola egy év alatti felállítását eredményezzék. Megjegyzi, hogy egy év alatt nem ért nap­tári évet, hanem budgetévet, és úgy érzi, hogy az 1882. évi költségvetésbe ezen intézmény szá­mára bizonyos összeg vétessék föl. Ajánlja az indítvány elfogadását. Novák Gusztáv a honvédmenház ügyét hoz­za szóba s az annak segélyezésére kért 10.000 frt megszavazását kívánja, de a nélkül, hogy az állami kezelésbe menjen át. Elnök: figyelmeztet arra, hogy Ivánka Im­re határozati javaslatot nyújtott be, mely igy szól : „Utasitlatik a kormány, hogy érintkezésbe tévén magát a honvédegyletek országos központi válaszmányával, igyekezzék azzal oly megállapo­dásra jutni, mely szerint a honvédmenház és an­nak alapjai országos gond és kezelés alá adas­sanak. Ez megtörténvén, mindaddig, alig jogos igénynyel bíró 1848—49. évbeli rikkant honvédek találkoznak, azokból a honvédmenházban annyit láttasson el, a mennyit ez befogadni képes; mi­dőn pedig többé nem lesznek 1848—-49. évbeli­­ ellátásra szorult honvédek, a menházat és annak alapjait országos alapként a jelenben létező hon­védség rokkantainak ellátására fordíttassa. Egy­úttal felhatalmaztatik a kormány, hogy azonnal kezdjen meg a fentebb jelzett czélból tárgyalá­­­­sokat és azok folyama­tatt ez év folytán a kel­lő ellenőrzés mellett az okvetlen szükség fedezé­sére mérsékelt előlegeket adhasson, azok felezé­sét annak idején póthitel útján kérhesse és az így kiadott összegeket zárszámadásilag igazol­hassa. Almássy Sándor azt hiszi, hogy sokkal jobb kezekbe jutna a honvédmenház, ha a kor­mány venné azt kezelés alá. Csodálkozik, hogy az átvétel mindeddig nem történt meg. Tisza Kálmán kijelenti, hogy annak, hogy a ház határozata még nem emelkedett érvényre egyes-egyedül oka a h­onvédmenedékház bizottsá­gának ellenszegülésében van. (Ugy­­an! jobb fe­lől.) Ha tehát nem lehetett elérni a czélt, mely — párt­különbség nélkül — csak néhány egye­sek kivét­lével — ápril 24-én a ház által helye­seltetek ; ha nem lehetett a 48—49 ki szenvedő honvédeken segíteni; ha nem lehetett rásütni a 48—49 ki honvédek segélyezésére az államiság bélyegét; ennek egyedül oka a honvédmenház igazgatósága. (Úgy van­ a jobboldalon.) Érje őket érte a felelősség ! Szende Béla honvédelmi miniszter Degré­­vel szavaba­n kijelenti, hogy az adlátusra a főpa­rancsnokságnál szükség van mert a honvédfőpa­rancsnokságnak teendői valóban nagyszabásúak, ott pontosul össze minden, nem úgy, mint a fő­­hadparancsnokságoknál, hol a teendők csak egy része van; továbbá a honvédfőparancsnokság ha­tásköre kiterjed Magyar­­szágra, beleértve Erdélyt és Horvátországra is. A­ki komolyan m­egfontol­ja a honvédfőparancsnokság kendőit, azon követ­keztetésre fog jutni, hogy az adlatási állás betöl­tése igen­is szükséges volt. A­mi a tisztek hiányát illeti, ezeket mondja. Kétségtelen dolog, hogy minden utón és módig iparkodni kell a tiszti anyagot előkészíteni és szaporítani. Ez már több ízben szóba is ho­zatott, s remélem, siker is fogja törekvéseinket koronázni, ha alsóbb katonai tanintézeket, azaz inkább katonai nevelő intézeteket fogunk a hazában felállíthatni, a­melyekből a fiatalság kijőve, a tiszti anyagot szaporítani fogja. Ez intézkedést mindenesetre alul kell kezdeni a kisebb iskoláknál, mert lehetetlen­ség volna azt tenni, a­mit Mednyánszky Árpád b. képviselő úr akar, hogy mindjárt vezérkari iskolákat állítsunk fel és félre is értett engem Mednyánszky Árpád J. képviselő úr, midőn velem azt mondatta, hogy nem kell magasabb taninté­zet azért, mert ott van a Kriegschule. Ezt soha is mondhattam, mert nem volt­ ez a néze­­m, hanem azt mondtam, hogy lehetetlen ez idő sze­rint magasabb tanintézeteket felállítanunk, mert tanerőink nincsenek, a nekünk szükséges tan­erőket pedig ott a Kriegschuléban kell képez­tetnünk és h­a egyszer lesznek tanerőink, akkor lehet gondoskodnunk felsőbb tanintézetek felál­lításáról is. Ernuszt képviselő úrnak második kérdése az volt, hogy tettem­-e az irányban lépést, hogy a tisztek létszáma szaporittassék. Már elmondtam, hogy mit t­etem és mitől várom a tisztek b­t.-zá­m­ának szaporodását. Az ordre de bataille iránt tett kérdést azon oldalról (a szélső balra mutat) is hallottam és határozottan mondhatom rá, hogy nem vagyunk beosztva úgy a hadseregbe, a­mint azt némely képviselő úr képzeli. A honvédség hadosztályo­kon aluli részletekre nincsen beosztva, a honvéd­ség hadosztályai mindig együttesek, együtt ma­radnak és a honvédség hadosztályaiba vannak a szükséges tüzérség stb. csapatok beosztva. Tehát a hadosztály egészen és határozottan függetlenül áll, de be kell osztani valahná, mert ha pl. az idén a jövő évi működés és tervezet m­egállapít­­tatik, szükséges ezt a faktort valahová beosztani, bár nem okvetlenül szükséges, hogy ott marad­jon, mert a mozgósítás esetében többször meg­történt már és történik, hogy egyik hadosztály, mely papíron ide volt beosztva, tényleg másh­ová osztatik be. Ez tehát nem zárja ki azt, hogy a honvédség önállólag is működjék. A t. képviselő úrnak harmadik kérdése a sátortábornak költségeire vonatkozik. Az eddigi budgetekben mindig volt rovat a tábori építés és elhelyezés költségeire és az elhelyezési rovat ad­ja a legnagyobb contingenst a tábori építkezés költségeire, a­mi természetes dolog, mert ha az elhelyezés egyes szállásokra történik, 20—60 ezer embernél oly tömeggé növekedik ez, hogy 2—3 esztendő alatt lehetővé lesz ebből a pénzből ily állandó elhelyezést létesíteni. Ez volt eddig el­számolva és azt hiszem, a t. képviselő úr ebben nehézséget nem fog találni. Ezek voltak azok, a­miket az ellene inté­­zett vádakra elmondani akartam (Tetszés a jobb­oldalon.) Rakovszky István előadó újólag ajánlja a budgetet elfogadásra. A Láz elfogadja Ivánka és mellőzi Med­­­­nyánszky határozati javaslatát. Az 1., 5. és 6-ik czimek közti átruházási jog megadása fölött fejenkénti megszámlálás ál­tal történt szavazással döntött a ház. Az átru­házási jogot megszavazta 92, ellene szavazott 62 képviselő. Elnök: azt hiszem, hogy a t. ház a ta­nácskozást holnapra kívánja halasztani. (Helyes­lés.) Ennek következtében a honvédelmi tárc­a költségvetésének tárgyalása a holnapi ülés el­ő tárgya lesz; második lesz az állandó pénzügyi bizottság jelentése a hadmentességi díjról szóló 1880. évi 27. t. sz. 6. §-ának ideiglenes módo­sításáról benyújtott törvényjavaslatot illetőleg ; to­vábbá az állandó pénzügyi bizottság jelentése az állandó országház építésére vonatkozólag benyúj­tott törvényjavaslatról; azután az állandó pénz­ügyi bizottság jelentése az 1881. évi költségvetés tárgyában a IV. fejezetnél előforduló közösügyi kiadások tárgyában. Ha e sorrendet méltóztatnak elfogadni (El­fogadjuk­ , határozatilag kimondom, hogy ez lesz a holnapi napirend. Ezzel az ülést bezárom. Az ülés végződik 1 óra 50 perc­kor, a szép szemekből sűrűen omlottak a könnyek a haldokló kis­gyermek vézna arczára. — Nem kérdezem magától, hogy ki, azt sem kérdezem, hogy mi járatban van, mi hozta ide, — legalébb is táplálékra nyugalomra és álom­ra van szüksége , majd ha jobban lesz meglátjuk hogy mit tehetünk. — Ne sírjon. Szegény terem­tés ! szegény teremtés ! Az asszony keservesen sírt, és Lady Lilias mellette állott, türelemmel várva, míg a fájdalom kitörésének első rohama kissé lecsilapul. Vilmos azt gondolta, hogy soha sem látott szebb képet, mint e magas rangú leányt, a­mint drága ruhájában őrangyalként a haldokló anya és gyermeke fölé hajolt. — Vihart űr — mondá kérő hangon — a kocsit a domb túlsó oldalán hagytuk. Legyen szi­ves, mondja meg Jánosnak, hogy rögtön hajtson ide, még­pedig oly közel, a­hogy teheti. Vilmos készséggel engedelmeskedett, még min­dig csudálkodva. Lady Lilias a gyermeket még mindig kar­jai közt tartva, az elgyengült anyától kisérve, csen­desen az országút felé haladt, a­hol a kocsi vára­kozott reájuk.— Hallotta a mint a kocsisnak pa­rancsolta : János, hajtson Ulverscroftba, még pedig oly gyorsan a hogy lehet. Ezt a szegény asszonyt és gyermekét vigye az Andrey-vendégfogadóba , ni adja meg a vendéglősnének Manners asszony­nak, hogy Lady Lilias kereti, hogy e szegény teremtéseket fogadja be, adjon nekik mindent mi­re szükségük van, lássa el minden kényelemmel, ne kímélje a költséget, a gyermekhez rögtön or­vost hivasson.— Fáradságát meg fogom készülni, kiadásait fedezem. Mondja meg, hogy holnap reg­gel személyesen fogok oda menni, megnézni, hogy javult-e állapotok. Úgy látszott, hogy a kocsis meg volt szokva az ilyenféle rendeletekhez, mert csak a kalapját érinté, e szavakat mondva: — Értem asszonyom. Vilmos segítette az asszonyt kocsiba ültetni, Lady Lilias pedig a karjai közé tette a nyöször­gő kis gyermeket. — Keménylje a legjobbat — biztató nyá­jasan. A gyors segítség és gondos ápolás meg­mentheti a kis beteg életét. Ne sírjon, törölje le könnyeit, nézze milyen szépen süt a nap, legyen megnyugodva és adjon hálát az égnek, hogy en­gem útjába vezérelt s bennem barátot talált Az asszony könnyei sűrűen omlottak, midőn a kocsi gyorsan elhajtott előlünk. — Mennyi fájdalom és bánat van e vilá­gon ! — sohajtá. Soha sem felejtem el e sötét képet, mily éles ellentétet képezett a szép nap fény­nyel, vandárdallal, — a folyó vidám cseve­gésével, a virágos parton ülő kétségbeesett alak, a viaszhalványságú arcza beteg gyerekkel. Halgatva sétáltak vissza a folyam partjához, ahol a napsugár a víz felszínén ragyogott.­­ A történtek felett Vilmos annyira el volt bámulva, hogy nem tudott szóhoz jutni. Néhány pillanatig haladtak a puhazöld pázsiton, midőn Lady Lilias rózsaprrral borított arezezal ezt kérdezte: — Vihart űr, lesz szíves megmondani, hogy miért néz rám olyan csudálkozó arezezal ? — Bocsásson meg Lady Lilias — válaszolá Vilmos —, nem tudtam, hogy arezom elárulja ér­zelmemet. — De miért csudálkozik ? kérdé ismét — úgy néz ön rám, mintha egy más világból való, különös alak volnék. Miért néz úgy reám ? Vilmos akarata ellen jobb meggyőződése el­len válaszolt ; a komoly arc­, és még komolyabb hang s modor kényszerítette az igazság m­egmon­­dására. — Mióta Ulverscroftban vagyok — mondá — többször halottam e mondatot, hogy „Lady Li­lias a legbüszkébb leány az országban,“ ez a ma­gyarázatja csudálkozásomnak ; kérem bocsásson meg, hogy ennyit mondtam. Kedves mosoly vonult el a leány arczán. — Tudom, — mondá — hogy az emberek nagyon büszkének tartanak ; azt hiszem, hogy né­mileg igazuk van, — megérdemlem e czimet. — És annak a rongyos koldu­nak a hal­dokló gyermaakét mégis a karjaiba vette, és ahhoz a szegény asszonyhoz oly nyájasan, oly gyöngé­den beszélt, a­hogy még nem hallottam beszélni senkivel — Kérem, hogy lehet az büszke, a ki ilyeneket tesz ? (Folyt. köv.) ELLENZÉK Orbán Balázs d­ecz. 1. tarlóti beszéde. T. ház. A midőn a kormány egy despera­­tus perezében a hadm­entességi adót úgy rögtö­nözve, a hazasietés lázas perczeiben a ház eb­be­n hozta, mi teljes erőnkből küzdöttünk az ellen, mert elő­l átláttuk, előre m­egéreztük, hogy a bé­csi hadügyér urnál ezen hazánkat megsarczoltató újabb találmánya, a huzavonás, és megterhelte­­tésnek egy oly újabb nemét fogja honosítani, mely épen hazánk legszegényebb néposztályát fogja legérzékenyebben sújtani. T. ház. A mi experimentáló pénzügyminisz­terünk e törvény beterjesztése és életbeléptetésé­nél, egy oly kísérletet tett, a­mely tudtommal páratlan a Parlamentarismus történetében, mert én nem tudok arra esetet, hogy valaha visszafe­lé ható erővel törvény, főleg adótörvény alkotta­tott volna. A fusió taktikája magának követelheti ezen új találmány eredetiségét, a­melyet azon­ban alig hiszem, hogy méltósága önérzetével bíró parlament valaha utánozzon ; azt még az osztrák parlament se merte tenni. És épen e törvénynek, az alkotmányosság elvével és szellemével ellentétes visszaható ereje az, a­mi azt elviselhetlenné tette, mert ez adó­nem már önmagában is a sok gyermekű szegény családapákra és szegény szolga népre nézve ter­­helőbb minden állami adóknál összevéve, vissza­ható erejénél fogva igen sok ezreit a honpolgá­roknak fogja tönkre juttatni, mivel úgy is meg­fogyatkozott igavonó marháiknak vagy csekély fekvőségeiknek eladását vonandja maga után. Még nyomasztóbbá tette azt, az a lázas ro­hamosság, a­melylyel a bármi módon pénzt h­aj­­­hászó pénzügyér úr azt rögtönözve át­erőszakol­ta, s még az adókivető közegeket sem látta el, úgy, hogy sem ezek, sem az adóval sújtottak nem­ tudták magukat tájékozni, s volt országszerte egy oly kapkodás, egy oly eszeveszett zűrzavar, a­mi nevetséges lett volna, ha oly szomorúan megalázó nem lenne. Semmi e törvény és pénzügyminiszterünk experimentáci­óikban határoz idő tanoncz voltát úgy el nem ítéli, mint a jelenleg tárgyalás alatt lévő pótjavaslat, a­mely az alig pár hóval ez­előtt megalkotott törvény revisióját czélozza. Toldozhatják önök és foltozhatj­ák ezen alap­jában ré­z és veszedelmes törvényt, abból jó so­ha sem lesz, az bármely alakban csak Magyar­­országnak a hadügyi kormányzat általi újabb ki­zsákmányolását jelenti. Az egy újabb sarcz, a­melyet az elkapatott bécsi urak, e gyarmatnak nézett szegény hazára, önök készséges segítségé­vel rá­erőszakolnak. De ezen csepp az, a­mely nyomorunknak csordultig tolt poharát kiömleszté. Óhajtottam volna, hogy a pénzügy­miniszer és az e törvény­­javaslatot megszavazott képviselő urak hallották volna az elkeserített népnek országszerte kitört panaszát és átkát, az talán gondolkozóba ejtette volna a még kilátásba helyezett újabb adóemelé­sekkel szemben követendő maguk tartására nézve. Ám tetézzék önök ez országnak adóterhek alatt roskadozó s az eddigieket is elviselni kép­telen népét újabb és újabb adókkal ; gyakorolja a pénzügy­miniszer úr leleményességét, újabb és újabb adók kigondolásában és a kényszer­eszkö­zök raffinirozásában ; de mi az emberkínzás ez újabb tökélyesített tanulmányaihoz nem járulunk, s valamint küzdöttem a hadmentességi adó beho­zatala ellen, aként annak semminemű revisiója és csű­rés-csavarásához hozzá nem járulok, mert az, hogy pár holnapig a mi kormányunknak s az­után a hadügyérnek szolgál rendelkezési alapul, nem teszi azt előnyösebbé. Én a szegény, egész a végletekig kizsarolt népünket ily kétségbeejtő karácsonyi ajándékkal nem kívánom insultálni s azért a beterjesztett javaslatot általánosságban sem fogadom el a részletes tárgyalás alapjául. (Helyeslés a szélső balon.) UGRON GÁBOR beszéde a képviselőház dec­ember 1-jei ülésén. T. hát! Igen óhajtottam volna, hogyha az előttem szólók (Halljuk ! Halljuk !) szakszerű fel­szólalásaikra nézve a miniszter úr véleményét hallhattam volna, mert akkor talán megjegyzé­seimnek némely részéről le lehetett­ volna mon­danom. Én a honvédség szervezetének kérdésébe most nem akarok belebocsátkozni, mert a véderő­törvény tárgyalásának idején arra bőséges alkal­munk lesz. De megütközéssel kellett hallanom azt, hogy a magyar honvédelmi miniszter úr­­ mondja, midőn az ismétlő fegyverek itt a v? ban szóba hozatnak, hogy megtörténhetik h ?" Németországban azt elfogadták, de akorm' ^ azt egymásnak nem szokták fölfedezni. lyesen jegyeztetett meg ezen oldalról az, \l, ^ katonai attachék azért vannak a külföldön ,­e figyelemmel kisérjék a nagyhatalmak, törekvő melyek akár a fegyverzetre, akár a szolgáig akár a kiképeztetésre vonatkoznak. (Helyeslé a szélsőbalon.) És sajnálattal látom a t. honv­ m­i­niszter úrtól, hogy ezen attachék jelentéseiről au­domással nem bir, mert azok vele nem is t-­ül tetnek. Pedig ezen katonai attadhék jelentése' ' katonai kiképeztetésre és az élelmezés rendsze­r­re nézve igen fontosak és háború esetén n??" e-erre figyelembe veendők s ha azokat nem­­ merjük, roppant nagy hátrányban lehetünk n? lyeslés a szélsőbalon.) Midőn Stoffel báró köz­é­tette a jelentést, melyet ő a franczia kormáty nak küldött Berlinből, a francziák könnyelmű?" hogy mertek indítani háborút, leplezetlenül áll? tatott a világ elé. A miniszter ur azon könnyel­mű­ség példáját akarja követni, mely oly késő­sen bosszulta meg magát egy nagy államban!S itt a honvédelmi minisztérium megelégszik azzal a szereppel, hogy csak a honvédség élelmezésé? gondosko­jék, a felszerelés a felszerelés hadbizott­­ság hatáskörére legyen szorítva? Úgy látszik, hogy a magyar honvédelmi minisztériumnak alárendelt,­sége minden téren jelentkezik és mutatkozik. (He­lyeslés a szélsőbalon.) Nemcsak dandáronként va­gyunk a közös hadseregbe beosztva, de úgy ut­­szik maga a honvédelmi minisztérium is egy el­­feledett Abbheilungját képezi a bécsi hadügymi­nisztériumnak. (Helyeslés a szélsőbalon.) Miért nin­csen a honvédelmi miniszter úrnak tudomása az ismétlő fegyverekről ? Észak-Amerikában az utolsó évek csatái is­­métlő fegyverekkel vivattak. Nem újság a Win­­chester-fegyver, mely úgy kitűnt, hogy°a swijezi kormány 1990-ben a Winchester-fegyvert fogadta el. Akkor, midőn a császári szellemben nevelt császári seregek százezrenként adták meg magu­kat és átadták a Chassepeaut fegyverek több száz­­ezer­­ből álló raktárakat, az ismétlő Winchester fegyverekhez nyúltak és nagyon természetes, hogy egy fegyvernek, m­ely a jelenlegi taktikai ki­­képeztetés mellett rövid idő alatt legtöbb golyót repít az ellenségre, minden egyéb fegyver fö­lött előnye van. Ha tekintem azt, hogy az újon­czok, mily csekély számban jöttek és lőnek be a honvédséghez, és ez képezi egyik okát annak, hogy a honvédség kellő dime­nsióban nem fejlőd­hetik, feltűnik újból az, hogy a magyar honvéd­ség képviselői a közös hadsereg képvise­li­vel szemben mintegy alárendelt állá­t f­glalván el, az ujonczozásnál nem bírják a honvédség érdekeit érvényesíteni. A közös hadseregbeli képviselők válogatnak az ujonczokban, visszautasítják őket a következő évre és így a honvédség számára nem maradnak ujonczok, vagy ha maradnak is, kevésbé képesek a katonai szolgálatra, mintha ezen ellenséges szel­lem az ujonczozásnál nem uralkodnék. Felhozta a­z­ előttem szólót, hogy a hon­védségnél hiányoznak a tisztek és felsorol három forrást, melyből a­­h­onvédség tisztikarát merí ki, de elfelejti a negyediket. Ez. az egy évi önkény­­tesek, kik az intézmény életbeléptetésekor 1869- ben a közös hadseregbe beléptek, a múlt évben a honvédség keretébe kellett volna átjönniük. Kér­dem a t. miniszter urat, várjon a végerőtörvény melyik §-a engedi meg neki azt az elnézést, azt a könnyelműséget a vezetése alatt álló intézmény­­i­éyel, a honvédséggel szemben, hogy a közös had­­ügyminiszter által tiszti rangra emelt egy évi ön­­kénytesek, a tartalékos tisztek a közös hadsereg keretében a törvény szellemével ellenkezőleg visz­­szatartatnak és tiszti szolgálatukat a kitöltött tíz évi időn túl ott teljesítik? Apró felszólításokat intéz a közös hadügyminiszter a tartalékos tisz­­­­tekhez és a­ki megkíván maradni a közös hadse­reg keretében, azt nem helyezi át, sőt még az altisztekkel is megtörténik, hogy a 11-ik esiten- i­dobén is visszatartatnak és csak azután helye** t­tetnek át a honvédséghez. V­an még egy, a­mit nem tudok megérte­ni, és ez az, hogy a méntelep parancsnokságok a magyar állam vagyonát kezelik és a m­entelepek­­nél mégis úgy a szolgáló katonaság, mint a liá­­tek a közös hadsereg kötelékébe tartoznak. Mikép egyeztethető az össze, hogy a mi vagyonunk ügyeletére oly közegek legyenek hivatva, me­rt nem a magyar felelős kormánynak, hanem a kö­zös hadügyminiszternek vannak alárendelve ? Vaj­­on nem a honvédség érdekében állna­k, hogy ezen állomások betöltése fentartatnék a honyi tisztek részre, hogy azok, a­kik aktív szolgák­ra kevésbé képesek, de ott a fegyelem­­tar­tására alkalmasak, ezen gazdasági intézetnél­­ használtassanak? Nyugdijunk tétele ekkor ne növekednék oly nagy mértékben, mert a tett-0s szolgálatra nem képes tiszteket itt is el­­­helyezni, de az alkotmányos princípium sem írtt vedne csorbát. Az adlátusság intézményét, mint t­­eh­a­rátom Degré, én sem tartom a honvédségg­é az alkotmányosság szellemével megegyezhet. Mert van arra most, ha éveken át nem volt szükség? Ez utánzása a közös hadsereg talán ! Dec­ember 3

Next