Ellenzék, 1880 (1. évfolyam, 1-76. szám)
1880-10-10 / 9. szám
Első évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA : Bel-Király utca 16. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK" ELŐFIZETÉSI DIJA : Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva. Egész évre...................12 frt ||| Negyedévre....................3 frt. Félévre.......................3 frt- I Egy hóra helyben . . 1 frt. Egyes szám ára helyben 4 kr. vidéken 5 kr. Megjelenik az „Ellenzék" mindennap, az ünnepeket követő napok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. 6. szám Kolozsvár, vasárnap, October 10, 1880. KIADÓ-HIVATAL, Stein János könyvkereskedése, hová az előfizetések, hirdetések és nyiltterek küldendők. HIRDETÉSI DIJAK: Hatszor hasábozott gázmond sor, vagy annak tere 6 kr. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadóhivatal. Nyílttéri czikkek garmond sora után 20 kr. fizetendő. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kudarcz. Szemlesütve jár a kormánypárt után útfélen. Ugyan mire is legyen büszke e csoport, mely számban elzüllött, hírnévben megcsorbult s erkölcsben megfogyatkozott. A fiaskó teljes. Szapáry felhívása nyomtalanul vész el, mint hullámzó vizen a csolnak barázda. Feltűnt egy pillanatra, aztán lidérczként elenyészett, s még annyi hatása sem volt, mint a gyors megvillanásnak, hogy káprázatot hagyjon hátra a szemrecze hártyáján. Volt, nincs. A politikai világ napirendre tért fölötte, mint egy roszálom fölött, s a kormánypárt ismét magára maradt, vonszolni tovább aszott csontjaival a közlelkiismeret által vállaira rakott súlyos terheket. A kormánypárt e vonatásai kezdenek szánalmat ébreszteni már. Harsonák riadása közt csinálták öt évvel ezelőtt a fusiót, s küldöttek négyszer száz képviselőt a Sándorutczába. Három év alatt lefogyott számuk kétszázharminczra, s e megfogyatkozást Tisza bukása tetőzte be Debreczen városában. Azóta sok nagy vereséget kellett még elviselniök. Legjobb katonáik, legtekintélyesebb vezéreik menekültek a korhadó hajóról. Aki ott maradt, nem csinál semmit, vagy mert lejárta magát mint régi rossz minister, vagy mert teljesen munkaképtelen, s csak szavazónak használható olykor, s ezt is csak szégyenkezve teszi meg. Bizony nem nagy dicsőség kormányhoz tartozni. Volt idő, igen, midőn még Deák nagysága adott fényt s uj alkotmányos élet burkolta káprázatába a kormánypártot. E mesterkélt fényözönben kétkedve ült sok derék, független ember is. De most ugyan ki tartozzék a kormány pártjához? Hol a gondolkozó és független ember, ki kormányt követ? Ki mondja el szívesen önmagáról, hogy pártolom a kormányt, mintha csak mondaná, hogy pártolom a megalázódást, az örökös kudarcot, az elvtelenség küzhödt levegőjét, erőszakos czélnélküli kormányzást, az erkölcsöknek szörnyű lazulását s az alázatos meghunyászkodását. Nem, ily pártot nem követhet az önérzet. Ehez csak szerencsétlen családapák tartozhatnak kényszerből, kiknek létest ad a közhivatal , és tartozhatnak, kik rá vannak szorulva, hogy rögtön hivatalba jussanak : a társadalom e betegei. Hol van egy eszme, mely Tiszát vezérli ? Hol bárcsak egyetlen gondolat vagy szó, melyről mondhatnék, ám ezt akarja a kormány, s ebben követjük tántorodás nélkül? Parlamenti kormány évenként ad ki programmot, midőn költségvetését előterjeszti. Csak most hangzott el ez újabb programm, exposé név alatt ismeretes. Adóemelés és adósságcsinálás : is ez van mondva ama programaiban. Ki fog e párthoz még most is tartozni? Ki fogja lelkiismeretére venni azt, hogy inségbehajtott népünkre, újabb terheket segítsen felrakni? Kinek van bátorsága elmondani, hogy jó volt a külügy vezérlete, elfoglalása kopár Boszniának, alföldi népünk drága vérével, hogy legyen hol kormányozzon a generalkommandó, s legyen hová elkutyázni nehezen szerzett pénzünket? Ki elég bátor, védni a jelen rendszert, s ki a vakmerő megdicsérni azt? Hol van egy tény, mely lelkesítsen ifjút, hol van egy szó, mely férfit megnyugtasson ? Pártban és parlamentben elhangzott a szózat , amott pártelnök itt meg miniszter mondta ki, hogy szervezkedjék már a kormánypárt. Tíz napja már, hogy elhangzott a szó a szabadelvű klubból. Kicsoda felelt rá nagy Magyarországon ? Megjelent az indítvány a sajtóban , kormánylapokban és ellenzékiekben. Elküldték rég a főispánokhoz is. Megkapta kétségkívül az a sok pártelnök, mely tisztességnek hitte hivatalát, midőn tartott még a fusió mámora. Ki az, ki felelt e szétszállt felhívásra? A függetlenségi párt is szervezkedik. Nem vették észre a nagy különbséget? Nekünk nincsenek állandó közegeink, jól megfizetve az ország zsebéből, nem is intéztünk senkihez felhívást. Csendben határozta el országos pártklubunk, hogy néhány emberből álló bizottság, adjon a szervezésről véleményt. Azóta telve vannak lapjaink a csatlakozók nemes névsorával. Országunk minden részéből felhangzik az öröm, s készülnek fegyverkezni a jövő nyári választásokra. S Erdély az elhagyott, a semmibe vett Erdély is, kezd ébredezni tespedő álmából. A Székelyföld minden kis pontján foly a szervezési munka, és nem fognak elmaradni vármegyéink sem. ígér, mert van czél, melyért lelkesülünk; van szívünk arra, hogy ne részvénytársulatnak tekintsük e hazát. Nem az örökös meghunyászkodást hirdetjük, hanem a férfias szót szabad férfiaknak. Nekünk van czélunk, vannak elveink. Nem elnyomás a fegyver, melyet hordozunk, hanem a jog, igazság és őszinteség. Provincziából országot teremteni, egy koldus nemzetet meggazdagítni, az elnémult Magyarországnak újból kivivni azt a történelmi nevet, melyhez vér árán formálunk jogot, vagyonunkat jóllétünk emelésére fordítani, nem pedig idegennek dobni prédául : oly czélok, miket büszkén hirdetünk, s büszkén fogadja jobbunkat kiki, ha nem lesütött fővel jár az utczákon. De hol van hát az önök nemes czélja? Mit akarhatnak renyhe tengődésükkel ? Ne konczczal, érvvel világosítsák fel az országot, hogy mi joga van kormányuknak a tovább létezéshez! Tagző: TARGIA, IRODALOM és MŰVÉSZET. Buy Bias. A franczia romantikusok fejedelmének, Hugó Viktornak fenczímzett drámája fog ma színpadunkon előadatni és pedig, a mint az illetékes körök beszélik — először. Párizsban először adatott 1838. november 8-án a „Renaissance“ színház megnyitása alkalmával. Negyvenkét esztendő múlva jelenik hát meg színpadunkon egy költői műve annak a szellemnek, mely ma is túlgazdagon szórja ama szikrákat, melyek nem csupán Francziaországéi, Európáé, hanem az egész művelt világé. Tudjuk, hogy az a kor, melyben a franczia romantika diadalait ülte, harczait vívta, ma már egy félszázad után, túlhaladott álláspont, különösen amaz idő óta, hogy a realisticus irány helyet követel magának a világirodalomban. A mai kor photographiákat szeret látni a mindennapi életből, földön csúszó carricaturákban is inkább akar gyönyörködni, hogy sem ideálok után repüljön. Ma inkább szeretik a földet, mint az eget; a börzét inkább, mint a fülemile-dalt. Lehet, hogy a romantika is tévedett sokban , de a mai világnak éppen nincs igaza. Mi sem szeretjük, ha a „holdvilág hegedül“, ha csillagsugáron mászkál sok kamasz , de attól éppen undorodunk, ha földi életünkből ki akarják irtani azt, ami szárnyat ad, ami emel; gyűlöljük azt a kufárkodást, melyet űznek erénnyel, tisztasággal, becsülettel azon ez ég alatt, hogy ez a valóság, az élet. Mi lesz ez úton az életből, ha kitépik talajából azt, ami szép? Virág, illat nélkül; madár, dal nélkül; esztendő,melynek tavasza nincs. Azért szeretjük Hugó Victort, mert bár a hidból meríti táplálékát, de mint a sas, fölcsapong a levegőben, a tiszta aetberben. Nemes szive megnemesiti tárgyát, magasztos gondolkozása más világba ringat és lelkünk a gyönyör után érzi gazdagodását. Azért szeretjük Hugó Victort, mert a költő isten kegyelméből. Benne egyesül az erő és a gyöngédség, az igazság és a kegyelem, a föld és az ég; s míg az nem ránt le a hétköznapiság sorába, ez nem zár ki magából. Ettől a költőtől látunk ma színpadunkon egy drámát, melyet férfi korának teljessségében irt majdnem egy félszázaddal ezelőtt. Úgy véljük, kedves kötelességet teljesítünk, ha olvasóinkat megismertetjük nagyjában, csak főbb vonásaiban amaz előszót, melyet a nagy költő irt negyvenkét évvel ezelőtt, akkor nyomtatásban megjelent e munkája elébe, amely magára, a drámára nézve is teljes világításba helyezi a költő szempontját. Három faja van a nézőknek, kik alkotják a közönséget. A nők, a gondolkozók, és a tömeg. A tömeg kizárólag a cselekvényre figyel a drámai műben ; a nők a szenvedélyekre, a gondolkozók a jellemekre. Ha e három fajt tanulmányozzuk, az eredmény az, hogy a tömeg számba sem veszi a jellemeket és szenvedélyeket a cselekvény mellett ; a nők annyira elmerülnek a szenvedély fejlődésében hogy a jellemrajz elvész rájuk nézve, és a gondolkozók annyira a jellemeket vizsgálják,annyira élő embereket akarnak látni a színen, hogy minden egyebet kicsinyesnek, vagy természetesnek találják. A tömeg izgatottságot óhajt, a nők érzelmeket, a gondolkozók anyagát elmélkedésre és mindnyájan gyönyört: a tömeg a szem, a nők a szív, a gondolkozók a szellem számára. Innen három különböző műfaj keletkezik: egy alantjáró, és két magasan szárnyaló, de mindenik szükséget elégít ki: a melodráma, a tömeg számára; a nőknek a tragoedia, mely szenvedélyeket rajzol; és a gondolkozók számára a comedia, mely festi az emberiséget. Nem szigorú szabályok ezek, honnan ne lehetnének kivételek. Ellenkezőleg, tudjuk, hogy a tömegnek is vannak ösztönei, felfogni szépet vagy a középszerűt ; van szeretete az ideál, és a közönséges iránt; mi tudjuk, hogy egy helyesen gondolkozó, hasonlíthat a nőhöz szivének gyöngédsége által; és hála azon kapocsnak, mely van a két nem között testben és lélekben, tudjuk, hogy a nő is lehet gondolkozó. Mindezeket feltéve, kérjük az olvasót, hogy ne vegye absolut értelemben szavainkat, melyeket mondani fogunk. Mindenki beláthatja, hogy a nézők közül mind a három fajnak igaza van. A nőknek igazuk van, ha érezni akarnak ; a gondolkozók , tisztában lenni és fölvilágosítva ; a tömeg méltán követelheti, hogy gyönyört, élvezetet találjon. Ez igazságokból lehet levonni a dráma törvényeit. Abban az ideális világban, melyet a lámpák elválasztanak a való élettel, élő embereket teremteni, a természet és művészet egyesítése által, jellemeket ; a jellemekbe szenvedélyeket lehelni, melyek átalakítják egyiket, vagy másikat; végre, a szenvedélyekből előállítani az egész emberi életet, azaz, ama nagy, kicsiny, fájó, nevetséges, vagy elrémítő eseményeket, melyek a szívbenelköltik amaz érzést, mit érdekeltségnek neveznek, a léleknek pedig megadják a tanúságot, melynek neve moral : ez a dráma czélja. Ebből látható, hogy a tragoedia szenvedélyeket fest, a comoedia jellemeket ; a harmadik forma, a dráma felöleli magába mind a kettőt. Corneille és Molier függetlenül állanak egymás mellett, ha nem volna közöttük Shakespere, jobbját nyújtva Corneillenek, balját Mohernek. így, a comoedia és tragoedia egymással ellentétes electricitása találkozik, és a szikra, mely kiszökken, az a dráma. —Sokszor el voltak ezek mondva, s ha szerző mégis fölemlíté a dráma törvényeit és czélját, azért téve, hogy senki se legyen zavarba nem a felett, a mit irt, hanem a felett amit irni akart. Kiindulási pontját jelezte csupán, és nem többet . . . ... A költő itt drámájának hátterét, illetőleg eszméjét magyarázza, hogy minő tüneményeket lehet észrevenni, midőn egy monarchia tönkre megy. A nemesség szétszakad, felbomlik és a következő kép tárul szemeink elé. A királyság meging, a dynastia elsatnyul, a törvények pozba hullanak, a politikai egység sorvad a cselszövények alatt, a társadalom java elsatnyul, a szellemek elvesztik a bizalmukat, mindenki fél a holnaptól, az emberek bizalmatlanok, sat. Ekkor a nemesség rosza, bitangja marad az udvarnál. Minden sülyed, az idő sodor, menekülni kell, gazdagodni kell, fel kell használni a körülményeket. Mindenki csak magára gondol. Az országra való tekintet nélkül, a köznyomorból mindenki a maga javát törekszik felépítni. Mindenki udvaroncz, mindenki miniszter, mindenki tekintélyes, hatalmas. Az ország méltóságait, hivatalait, pénzeit, mindent elvesznek, mindent akarnak, mindent ellopnak ; mindenki ragadozási vágyának él és gyöngeségeit, bűneit, haramiaságát külső méltóságával takarja el , s mikor az összeomlás következik, az ember átváltozik démonná. Ily kétségbeesett helyzetben túlfelől Isák a nemesség jobb, nemesebb része elvonulva házaiba, kastélyába, nem tehetve semmit, midőn, ime, a világ vége következik. Ilyenkor legjobb, elzárkózni, szemet hunyni, élni, inni, szeretni, játszani. Ki tudja? Van-e egy év hátra még? Maholnap oda az ország, s vele mind. Egy szép reggelen minden be lesz végezve ; a nagy tűzből nem marad egyéb hátra, mint a füstigés hamu. Semmi egyéb. S ekkor a szegény nemesből lesz, a mi lehet: kalandor, párbajt kereső, egy kissé czigány is ; — elvegyül a tömegbe ; nincs többé vagyona, pénze, aranya, de megmaradt a ragyogó nap, e gazdag kincse azoknak, kiknek semmije sincs. A társadalom magaslatáról leesett a porba, de beletalálja magát, gúnyolódik a gazdagokkal; philosoph lett és a haramiákat hasonlítgatja öszsze az udvaronczokkal. Jó, nemes, lovagias vegyülete költőnek és fejedelemnek, holott a nemesből nincs egyebe, mint becsülete, melyet megőrzött; neve, melyet elrejt, és kardja, melyet mutat. Ha e két kép minden pusztuló monarchiában előttünk áll, menynyivel inkább Spanyolországban a tizenhetedik században. Szerző nem hízeleg magának, hogy czélját elérte volna, de ezt dolgozza fel drámájában. Az első kép meg van testesítve Don Sallustban, a második Don Césarban. A nemességnek e két képe után, az árnyékban találunk egy ismeretlen nagyságot, a nép — Az országyűlési függetlenségi párt tegnap pénteken d. e. 11 órakor Mocsáry Lajos elnöklete alatt értekezletet tartott, melyben elhatározó, hogy Marosvásárhelyt a Bemszobor leleplezésének ünnepélyén a párt, mint olyan képviselteti magát, a szoborra koszorút helyez s a párt megbizottjaiul Ugron Gábor s Orbán Balázs képviselőket kéri fel, egyúttal egyhangúlag kifejeztetvén azon óhajtás is, hogy Haller Rezső, mint a kolozsvári intéző bizottság elnöke, a párt képviseletében megjelenni szíveskedjék. Ezután az elnök indítványozta, hogy miután az októberi szünidő alatt távol kell lennie, a kör elnökségével, úgy miként a nyári szünidő alatt, Helfy Ignácz s Eötvös Károly képviselők bízassanak meg. Az indítvány egyhangúlag elfogadtatott. Ezzel az értekezlet véget ért. — A képviselőház pénzügyi bizottsága f. hó 11-én hétfőn kezdi meg tárgyalni az 1881-ik évi állami költségvetést. — Fehi Vás. A 48 as és függetlenségi egy elvi alapon álló hazai lapok, gyakori értesítéseket közölnek a függetlenségi pártiak az ország különböző vidékein oly kerületekbeni szervezkedéséről, hol az eddig nem is létezett. E szervezkedés komoly és nagy mérvűsédét, sem a kormánypárti, sem az egyesült ellenzéki lapok titkolni és megcáfolni nem törekszenek, sőt az utóbbiak mint rémletes valót tüntetik fel. Világos jele ez annak, miszerint a nemzet belátta már azt, hogy a közös ügyes közjogi alap és ennek következményei az osztrák tartományokkal kötött terhes szerződések az országot biztos megsemmisülés elé vezetik. Szatmármegyében a közös ügyes alapot megdönteni törekvő párt, különböző nevezetek, mint balközép 48-as és függetlenségi czim alatt mindég létezett s a nemzeti függetlenség és önállóság eszméjét folytonosan éltette. Most midtg a tények érveltek és a helyzet megváltoztatására az egyetlen törvényes út a képviselő választás ideje közeledik, elodázhatlan köteleség a legszélesebb alapon nyugvó szervezkedés. Ugyanazért felhívjuk új megyének mindazon polgárait, kik az 1867-iki kiegyezési alapot és az ezen nyugvó rendszert megdönteni és Magyarország önállóságát és függetlenségét visszaszerezni óhajtják, folyó év november 8-án esti 7 órakor Nagy Károlyba Rózen vendéglőjében tartandó szervezkedési pártértekezletre jelenjenek meg. Endréd okt. 4-én. Gr. Vay Mihály, függetlenségi párti elnök. — Hochwürdiger Herr Franz von Berlicza. Berlicza Ferencz beszterczebányai nagyprépost, ily czimü munkát irt : „Das alte christliche und heutige Aegypten“. — Hogy a beszterczebányai nagyprépost, a magyar klérus tagja, azt el tudjuk képzelni, daczára e munkájának, de hogy ezt a munkát miért kellett németül megírni, azt már nem tudjuk felfogni. A magyar klérus, úgy is, mint egyházi testület, úgy is mint egyénenként a tudomány és irodalom művelői, hazánk közművelődési terén, mint magyar emberek sok dicsőséget szereztek önmaguknak és a magyar irodalomnak. Berlicza prépost úr nézzen fel Haynald bibornok-érsek úrra, tekintse meg Samassa érseket, pillantson rá Römer Floris apát úrra, ne feledje Ipolyi Arnold püspököt, nem is említve Czuczort és a többieket, kik hallhatatlan neveket szereztek a magyar közmivelődés terén, s látni fogja, hogy mi a kötelessége egy magyar papnak, ha nem akarja beszenynyezni azt a fényes múltat, melyet Pázmán óta a klérus magyar irodalmi tevékenysége megteremtett. Nem hallgatjuk el a „Magy. Állam“ azon magatartását felemlíteni ez irodalmi botránynyal szemben, hogy nem talál Berlicza úr e cselekedetében semmi megróni valót. Az ilyen lap ne tolja fel magát a magyar klérus közlönyének s cziméből hagyja ki e szót : „Magyar!“ — A meggyalázott nemzeti zászló. Tegnapi lapunkban fölemlítettük Gyulay Edelaheim főparancsnoknak a Pester Lloydhoz intézett azon felvilágosítását, hogy a vizsgálat Seemant ártatlannak találta, s ez iránt a magyar kormányelnök a közös hadügyminisztérium részéről értesítetett. Most a „Független Hírlap“ azt újságolja, hogy „Tisza miniszterelnök keményen dorgáló hangú táviratot küldött a főhadparancsnokhoz, melyben szemére lobbantja, hogy a hadbírói ítéletet hivatlanul és idő előtt a nyilvánosság elé vitte. Edelsheim Gyulai báró e táviratra azonnal válaszolt, s eljárása okául azt hozta föl, hogy a lapokban fölmerült hírekkel szemben, mik Seemann és a kassai parancsnok állítólagos elbocsáttatásáról szólanak és a hadsereg körében nagy visszatetszést szülnek, kötelességének tartotta a valót közzétenni. E táviratok hangja azonban túlment a szokásos hivatalos stylus simaságán s kizárja, hogy az öszszekoccanás ezzel befejezve legyen. “ Ki legyen polgármester? ..— Általános érdekű napi kérdés Kolozsvárt, hogy ki lesz a polgármester? Köszöntés után ezt kérdik egymástól ma az utczán találkozók, az üzletetkötők, perelő ügyvédek, a békés bíróságok, kaszinó a tagok, és mindenki csak kérdez, de feleletet nem kap és nem ad. Azt nehéz is lenne a választás megtörténte előtt megmondani, hogy ki lesz a polgármester, de meg lehetne állapítani azt, hogy milyen legyen az, tehetségeit, képességeit s jellemét tekintve, ki a polgármesteri székbe alkalmas és megválasztható leend. Megnyugodva tehát, hogy a szavazati urnák majd megfelelnek arra, hogy ki lett a polgármester, foglalkozzunk mi gyakorlatilag és hasznosan a napi kérdéssel, hogy milyen legyen a polgármester. Kolozsvár városának fel kell fogja s betöltse hivatását, hogy mint az erdélyi részek fővárosa, ez országrész életének szellemi s anyagi gyúpontja legyen; s a ki Kolozsvár polgármestere leend, első helyen képességgel kell bírjon a hivatásnak teljes öntudatossággal felfogására s a közügyeknek ez iránybani vezetése s fejlesztésére. Éreznie kell, hogy ezen polgármesteri állás nem csak hivatal, hanem tekintély is, hogy működőnek nemcsak e város belügyei jó rendben tartására s helyes irányú vezetésire kell kiterjedni, hanem oly közélet megteremtésire, mely példányszerű s irányt adó legyen, s igy kiható az országrész általános közéletére. Mindenekelőtt képességgel s tekintélylyel kell bírjon arra, hogy reprezentálni tudja a hivatal tekintélyét úgy a kormánynyal, mint a közönséggel szemben is. Képességgel s teljes törvényes és jogi felfogással kell bírjon ahoz, hogy az önkormányzati alapjogelvet, összhangzatban a parlamentáris felelős kormányzattal, fenntartani, fejleszteni, s ha szükség lenne reá védelmezni is tudja, Magyarország jogi állam s a jogfejlettség azon sokáig jutott már, hol általános közérzület, mikép a közigazgatási főbb hivatalnokoktól nélkülözhetetlen feltételképen megkívánjuk a szakképzettséget a törvényekben. Habár törvényeinkben ez még határozottan nem mondatott ki, de ha helyesen akarunk eljárni a polgármesteri állás betöltésénél, figyelembe veszszük ezen alapelvet s első helyen a törvénytudományra leszünk tekintettel a polgármesteri képesítés elbírálásánál. Kolozsvár városa már régebben érvényesítette ez alapelvet; meg vagyunk győződve, hogy azt ez alkalommal is fenn fogja tartani választásánál. A polgármesteri állásnak egyik fő hivatáso s kötelessége az elnöki teendők részehajlatlan erélyes teljesítése. Nem azt kívánjuk a polgármestertől, hogy behúzódva asztala mellé példás szorgalommal megmunkálja mindazt amit az alantas hivatalnok talán elmulasztottak, hogy a végén egy szorgalmas előadótanácsos legyen, hanem hogy mindent felkaroló, átható tekintettel éberen őrködjék a felügyelete alá helyezett hivatalnokok működésére, figyelembe tartsa a teendők sorrendjét, s a közigazgatási rendszeres gépezetnél felügyeljen, hogy minden tag pontosan teljesítse a maga kiszabott teendőjét. Ha valamelyik hivatalnok nem képes, vagy nem elég lelkiismeretes kötelessége teljesítésre, ne leplezgesse annak mulasztásait; bánom részrehajlatlanul, s tekintet nélkül kicsinyleges személyes viszonyokra, szorítsa reá azt a munkára, vagy a törvényes módok igazságos alkalmazásával izgalom nélkül mozdíttassa el helyéről a munkaképtelent. Legyen a polgármester a törvények őre ; az általánosan felügyelő őrködő szellem ; legyen munkája a munkáltatás; sme várja, hogy a közönség lássa a hibákat, s keressen és kívánjon orvoslást, hanem lássa meg ő a hibákat, s orvosolja, vagy hívja fel orvoslásra a közönség hatalmát. Az igazságos szigor, ez legyen irányadó jelszava, ne engedje magát lenyűgöztetni, a felsőbbek tekintélye által; s ne elkábbittatni az alsóbbak hízelgései által; s ne visszariasztatni a népszerűtlenítéssel fenyegetőző jogosulatlan zúgolódásoktól. Semmisüljenek meg a személyes érdekek előtte ott, hol azt a közérdek kívánja, s tapintatos figyelemmel elégítse ki a jogos és méltányos személyes érdekeket.