Ellenzék, 1882. január-június (3. évfolyam, 2-146. szám)

1882-05-19 / 113. szám

V Kolozsvárt 1882. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése május 17-én. A képviselőházban ma is nagyon izgató han­gulat uralkodott. Legelőször is a tegnapi incidens folytatását nyerte Kiss Albert felszólalásában, a­ki a Nagy György-féle ügyben kért szót, miután Németh Albert tegnap ő reá is hivatkozott,­­ továbbá Szapáry pénzügyminiszter nyilatkozatában, melyet a Schossberger-Molnár-féle ügyre vonat­kozólag tett. Németh Albert a miniszter felvilá­gosításai után is fentartotta vádját. Ezután Szalay Imre és az elnök között folyt egy kis ingerült szóváltás, a­mennyiben Szalay a napirend előtt kívánt szólni, az elnök pedig kö­vetelte tőle, hogy mondja meg előzetesen, mi tárgyban kíván nyilatkozni, mire Szalay azt felelte, hogy majd megtudja az elnök,­­csak hagyja őt beszélni. Ezután következett a napirend az 1882. évi 21.700.000 frtnyi rendkívüli hadiköltségekből a magyar korona országaira eső rész fedezéséről szóló törvényjavaslat általános tárgyalása. Náray Imre pénzügyeinkre való tekintet­tel és azért, mert saját legszükségesebb kiadása­inkat sem bírjuk fedezni, nem fogadja el a tör­vényjavaslatot. (Helyeslés a szélsőbalon.) Utána D­ár­day Sándor kormánypárti szó­nok beszólt. Köszönettel nem tartozik Deki pártja, mert habár meg is szavazza, mégis foly­vást kritizálta s ellenezte magát az előterjesztést, úgy, hogy a párthívek csak úgy hüledeztek az egész beszéd alatt. A mellett elkövette azt a nagy virtust, hogy megtámadja Szlávyt és annál inkább törhetlen bizalmat szavazott Tiszának.­­ Szeren­csétlenségére Dirdaynak nyomba utána Szilágyi Dezső szólalt fel, ki beszéde elején megsemmisí­tő gúnyos kritika alá vonta Dirday bizalmi ára­­dozását. Ezután áttért a szőnyegen levő törvény­­javaslatra. Minden más körülmények között, ha a delegációk által megszavazott összegek fedezé­séről volt szó, a közjogi alapon álló ellenzék azt az álláspontot foglalta el, hogy a követett politi­ka tarálata a képviselőház elé tartozik, de a­mely kiadást a delegáció a maga hatáskörében elhatá­rozott, annak fedezése iránt való intézkedés a tör­­nyhozásnak törvényes kötelessége. És hogy még­­­gis ezen javaslattal szemben szónok a háznak a fedezet határozott megtagadását hozza javaslatba, ennek foka abban rejlik, mert a delegációk ezen hitelösszeg megszavazásánál oly világosan túllép­ték hatáskörüket, hogy határozatuk nem tartozik többé az alkotmány védelme alá és az országgyű­lésnek elutasíthatatlan kötelessége, e vakmerő túl­terjeszkedésnek a fedezet egyenes megtagadása által gátat vetni. (Élénk helyeslés a bal- és a szélső baloldalon.) Oly összeg födözéséről van szó, melyet a delegácziók, mint átalányt szavaztak meg. Ezen átalányösszegbe foglaltatnak a meg­szállott területen erődítések, erődített kaszárnyák, katonai utaknak építési költségei, még­pedig je­lentékeny összeg erejéig. De a t.­ kormány nem látta szükségesnek e munkák jegyzékét előterjesz­teni, midőn a pénzügyi bizottságban követeltetett. Elismerte, hogy semmiféle államérdek nem kí­vánja e munkák titokban tartását, és mégis meg­tagadta az előterjesztést, pedig törvényes köteles­sége volna mindazon adatokat előterjeszteni, me­lyek e kiadások természetének megítélésére szük­ségesek. A kormánynak nem szabad bajosdit j játszania a hízzal, hanem a bizottság, sőt a bi­zottság minden egyes tagjának kívánatéra elő kel terjesztenie az adatokat és nem szabad leplezget­­nie az illetékesség áthágását. Minthogy a kormány megtagadta ez ada­tok előterjesztését, szóló fölemlít néhányat belőle. (Halljuk! Bálljuk!) Kaszárnyákat és erődített­­helyeket akarnak építeni, melyeknek előirányzott költségei egy mil­liót meghaladnak, Szarajevóban, Délni Tuzlában, Focsában és más helyeken. Építenek őrházat 2— 3 század, fél­ negyed század elhelyezésére. Építe­ni szándékoznak egy úthálózatot, mely a tarto­mányok két főpontját, Szerajevót és Moszt­árt összekösse egymással, és a határon levő várakkal valamint azon útvonallal, mely a határ egész hosszában és be az országba megy. Tehát kétség nem lehet a­felől, hogy itt nagyszerű befekteté­sek, katonai építkezések terveztetnek. Ha már most az a kérdés támad, hogy e rendkívüli kiadások megszavazására a monarchia két államának melyik testülete illetékes, úgy erre egyedül az 1880. YI­­. sz. lehet döntő. Minden a monarchia képviselője a berlini kongresszuson ama tartományok okkupáczióját és adminisztráczióját a monarchia nevében elvállalta, e feladat a monarchia két államának feladatává van, és törvényben kellett gondoskodnia, e közös egyetértéssel megoldandó feladat megoldásának módjáról. Ennek a mornarchia két állama az 1880: VI. törvényczikkban tett eleget. Az addig törvé­nyek értelmében semminemű kiadást sem lehetett volna az okkupárt tartományokra tenni, mert ad­digi törvényeink egyébről nem intézkedtek, mint­hogy a katonák fizetése és fölszerelése minő testület által megszavazandó összegből történjék. Szóló azt kérdi, mi azon ezén, mi azon ér­dek, melyért Boszniában vagyunk? A kormány nem meri bevallani, de tény, hogy czélja az an­­nexió. Pedig nekünk nem annexionális, hanem ki­­bonyolítási politika kell. (Élénk helyeslés­e bal és szélső baldalon.) Ennélfogva szóló két határozati javaslatot terjeszt elő : I. Határozza el a ház, hogy a 183. sz. törvény­­javaslatot az 1882. évi rendkívüli hadiköltségek fedezi réséről, miután az abban foglalt összegek tetemes része a megszállott tartományok területén létesítendő középít­­kezésekre szavaztatott meg az országos bizottságok által, ezen czélokra rendelt összegek feletti határozathoza­tal pedig az 1880. VI. t. sz. értelmében a monarchia két államának országgyűlését illeti, általánosságban sem fo­gadja el. II. Miután azon politika, mely Bosznia és H­ercze­­govina megszállására nézve követtetik, irányában és ered­ményeiben a monarchia duali­tikus szerkezetének megza­varására vezet, miután ezen politika Magyarország anyagi erejét s legbecsesebb nemzeti czéljaink és érdekeink megvalósítá-­­ sától elvonja és pénzügyeink rendezését óriási áldozatok­­ mellett is meghiusítással fenyegeti; utasíttatik a kormány, hogy a törvények szerint őt megillető befolyást, az okkupationális politikából való ki­bonyolódás mielőbbi eszközlésére használja fel. (Alosszan- t tartó élénk helyeslés a taps balról.) Szilágyi után K­á­t­­­a­y János beszélt s­­ Eötvös határozati javaslatát pártolta. Krisztinkovich Ede indítványozta, hogy a vita mindaddig halasztassék el, m­íg a kormány a bosnyák politikára vonatkozó iratait a ház elé nem terjeszti. KÜLFÖLD: A Duna-kérdésben csend állott be, mert a Barrére-féle javaslatra vonatkozólag néhány előkérdést kell még elintézni, különösen az Orosz­ország és Francziaország közt fölmerült differen­­cziákat. E kérdések a nagy Duna-bizottság man­­dátumának meghosszabbításával vannak kapcsolat­ban. Azok a bukaresti hírek, melyek szerint a mostani kormányt egy Cogalniceanu kabinet fogja fölváltani, nem sok hitelt érdemelnek A „Pol. Corr.“ jelenti, hogy az orosz kor­mány meghatalmazta küldöttét, hogy a Barrére­­féle javaslat tárgyalásában részt vegyen. Hogy mily álláspontot foglal el majd az orosz küldött, azt most még nem tudják, de azt hiszik a kül­döttek, hogy erről az oldalról nem kell nagyobb nehézségektől tartaniuk. Az orosz kabinet, mely már a Barrére-féle javaslat notifikácziója alkalmával is utalt az alakí­tandó vegyes bizottság és a duna-bizottság keti fennálló összeköttetésre, s azt az általánosan he­lyeselt álláspontot foglalta el, hogy az utóbbinak fnnmaradását külön-külön kell tárgyalni a kabi­netekkel, legújabb elhatározását ahoz a föltétel­­hez kötötte, hogy az európai bizottság ügyében való tanácskozások csak akkor kezdődjenek, ha a vegyes bizottság dolgában már határoztak. Az egyptomi válság. Az alkirály 15-én kihallgatáson fogadta a minisztereket. Ezek hó­dolatukat fejezték ki, megcsókolták az alkirály ke­zeit és köntösét, bocsánatért esedeztek és lojalitá­­sukat hangsúlyozták. A khedive igen hidegen fo­gadta őket és azt monda, hogy a viszályt pilla­natnyilag el akarja felejteni és velük akar dolgoz­ni, hogy az országot megmentse. A miniszterek nagyon megalázva vonultak vissza. A kormányelnök e h5 17-én meglátogatta Angolország és Francziaország főkonzuljait és azon reményét fejezi ki, miután a khedive és a minisz­terek közt kitört viszály ki van egyenlítve, a hajórajt tüstént megérkezése után viszsza fogják hívni, a konzulok kijelentették, hogy ezt nem ígérhetik meg. A hajóraj megérkezése után An­golország és Francziaország konzuljai követelni fogják a hadsereg feloszlatását és azon ezredesek száműzetését, kik a legutóbbi katonai zendülésben részt vettek. Anglia: Hartcourt belügyminiszter a par­lament legközelebbi ülésén beterjeszte a nagy fe­szültséggel várt törvényjavaslatot az írországi bűn­tények hatékony elfojtására. Londonban e hó 16 án este a rendőrség lefoglalta a „Freiheit» szocialista hírlap nyomda­helyiségét. Mertens nyomdász 17-én reggel azon vád alapján foga­tott el, hogy a dublini gyilkosság alkal­mából botrányos cziket tett közzé. Az állam­­figyész pert indított John Never társ­­szerkesztő ellen, a­ki ellen az elfogatási parancsot szintén kibocsátották. A szentpétervári tüzér laktanyában is­mételve éjjeli rendőri vizsgálatokat tartottak a napokban. Odessában is rendeztek ilyeneket, hol három tüzértisztet fogtak el, mire más két tiszt, hogy az elfogatási él meneküljön felakasz­totta magát. Spanyolország. Madridi távirat szerint egy 80 fegyveresből álló banda tűnt fel Barcelona környékén, a­hol „éljen a függet­len Catalonia“ kiáltások közt barangolt ide­s tova. Üldözésére csapatok küldettek ki. A banda csak igen kevés követőre talál s e­miatt fellépése semmiféle jelentőséggel nem bír. Senki sem kételkedik abban, hogy szövet­séges államaink roppant hadserege le fogja­­­ni, még osztrák tábornokok vezénylete a a i®, krivosjai s a herczegovinai forrongást, de a rausz­ka akkor fogja e tartományok elkesere­d gyűlölettel eltelt népét föllázítani, a­mikor P® akarja. El lehetünk arra készülve, hogy nem egy nagy hadsereget kellend ottan tartanuna nem minden második harmadik évben mozgosí­tanunk, és a milliók kiszáralthatlan mennyisége kell elfecserélnünk, s mindezt tennünk e a nélkül, hogy ama tartományokat jövőben meg az­hatnók, hogy csak arra lehetne kilátásunk,­­hogy az arra elköltött roppant összegeknek bárcsak ka­matját visszakaphatná. Sőt a muszka kedvétől függ előidézése egy oly kényszerhelyzetnek, a­midőn mi kénytelené leszünk ama roppant pénz- és véráldozatok árán elfoglalt tartományokat, minden befektetéseink, minden erődítéseink feláldozásával önkényt oda hagyni. Ha az osztrák vezényletnek 80,000 ember­re van szüksége, hogy pár ezer s*01'­-9 barango­ló, a had­visel­ő legkezdetlegesebb fogalmai sze­rint harczoló herczegóczel 3 hónapi hercze­hur­­cza után legalább némileg megfékezzen, akkor összes 800,000 katonánk sem lenne elégséges ezen uraknak arra, hogy egy oly mozgalmat megfékezzenek, a­melybe Montenegró és Szerbia is bevonatnék. Már­pedig a muszkának ez esetben csak mutatni kellene magát Galiczia és Románia felől, hogy mi kénytelenek legyünk Boszniában és Her­­czegovinában levő haderőnket — még mielőtt an­nak visszavonulási útját elvágnák — nyakrafőre kivonni. És a szégyenletes kitakarodás sem men­tene meg a veszélyessé váló erőmagosztástól, mert futó boszniai hadseregünk hátán hozná a bosnyá­­kokat és vérszemre kapott fajrokonait. (Igaz! Úgy van­­ a szélső­baloldalon.) Ám­ilyen háttere van azon bosnyák politiká­nak, mely a következmények meggondolása nél­kül megfogatni engedte magát az ellenei által ki­vetett étletben. A­mint az erőszak és az erkölcs­telenség minden ténye, úgy a boszniai osztrák czivilizácziónak szokásos barbár eljárása is keser­vesen bosszulja meg magát. Fájdalmas a dologban csak az, hogy a kormányok vétkeiért az ártatlan népek bűnhődnek. S a­mit Andrássy Berlinben és Tisza Becsben kifőztek , azt hazánk eddig vagy ötszáz fiának életével és kölcsön vett 80 millióval volt kénytelen megfizetni. De ők most sem okultak a gyászos esemé­nyek intő példáin, ők a bosnyák baklövést ad ab­surdum akarják vinni. Úgy de a képviselőháztól függ, hogy ezen őrületek önmegrontásnak és czáltalan önsanyarga­tásnak határt vessen és a vakon vészberohanókat feltartóztassa. Tagadjon meg minden Boszniára kért pénzt és ujonczot (Zajos helyeslés a szélső­balon) s akkor el van vágva útja e veszélyes üzelmeknek s elő fog állani a Bosznia kiürítésé­nek kényszer helyzete. Erre azon ellenvetést szok­ták tenni, hogy a katonai becsület nem engedi meg ama fellázadt tartományok kiürítését. (Tetszés a szélsőbalon ) A katonai becsületre Solferinonál, König­­grätznál és a Beechesek első lázadásánál kell vala féltékenyeknek lenniük, avagy talán azért őrizteti egy nagy sereggel a hadügyár úr, hogy legyen alkalma azon sok befásításra néhány milliókat be­­ruházni, és akkor a midőn a muszka a Dunán és a Balkánon átlépett, népirtó mongol hadjáratot folytatni , a midőn két hadtest felállításával támogatott komoly közbeszólás elégséges lesz vala a muszka mindenhatóság megfékezé­sére ? De hiszen a katonai becsületnek eleget tettek osztrák fogalmak szerint, hisz ama tartományok né­pe elhullott vagy elvándorolt, ott seregeink a puszta, népfosztott sziklákat őrzik. Ezeket köny­­nyen el lehet hagyni. Aztán ha Angliának nem derogált, egy rosz politikát Transvaal és Afganistán kiürítésével helyrehozni, nekünk se fog kisebbségünkre az ol­­gilsi, ha haderőnket kivonjuk azon tartományok­ból, melyek népe iszonyodik tőlünk, s azokat vagy visszaadjuk tulajdonosának, a töröknek, vagy ha czélszerűbbnek vélik , önállósítjuk egy a dinasz­tiához tartozó fejedelem alatt, a­mi sokkal inkább elősegítené veszélytelen csoportosulását, mint az a czivilizáczió, a­melyet tűzzel-vassal, bitófa és golyó segélyével akarnak ott honosítani nálunk ki­tanult osztrák beamter urak. (Derültség a szélső­baloldalon.) A t. ház kegyes engedelméből és képvise­lői tisztemből kifolyólag bátor leszek röviden a hadvezényletre is pár észrevételt tenni, mert én nem osztozhatom azon magasztalásban, a­melylyel a kormánylapok elhalmozták a boszniai vezényle­­tét, sőt ellenkezőleg azon véleményben vagyok, hogy a háborúk történelme még soha oly gyá­moltalanságot fel nem mutatott, mint a­minőt Herczegovinában és a Krivosjában észlelhetünk. Mi történt ottan? azon különben is jelen­téktelen és gyér népségű ország lakóinak egy cse­kély része fellázadt, illetőleg az erőszakos ujon­­czozás elöl a hegyek közé menekült azon valószí­nű feltevésben, hogy majd ők is jutalmat kapnak, mint az ujonczozás miatt majd fellázadt bocc­e­­rek. Az osztrák hadvezénylet a­helyett, hogy a rendelkezésére álló, 40,000 emberből kiválasztva pár ezer hegymászásban gyakorit katonát, mind­járt kezdetben elfojtotta volna a mozgalmat s a szervezetlen, vezérnélküli bandákat szétszórta vol­na, hónapokon át tétlenül nézte, hogy miként szervezkednek, miként fegyverezik és élelmezik magukat s miként foglalják el és erősítik a szo­rosokat, am­a tartományok hadászati kulcsait, miként növekszik a kis hógomoly veszélyes la­vinává. Várt a hadvezénylet, míg 40,000 ember 80,000-ra szaporodott, s ekkor sem folytatott a viszonyok által követelt hadműveleteket, ekkor sem zárta el közlekedési vonalaikat, hanem csak mutogatta, ide-oda hurczolta a seregeket s a nagy számmal akarta ijesztgetni a hegyekről őket lene­vető lázadókat.­­ Még a flottát is sorakoztatta, hogy a száraz­föld sziklái ellen pazarolja drága lövegeit. Ily hadműveletek mellett természetesen hamar el kellett fogyni úgy a 6, mint a 8 millió ftnak a­nélkül, hogy eredmény éretett volna el. Hisz ott nem a tartalékosok behívása, nem a haderő megkétszerezése szükségeltetett, hisz ott guerilla harcz folyt, a­melynél nagy tömegek csak akadályul szolgálnak, hol a vémnek beszer­zése és a sereg után szállítása több pénz- és vér­­áldozatba került, mint jó dispoziczió. Dyomin az egész bosnyák hadjárat került volna. Oda nem oly hadvezérlet kellett, a mely távol a csataté­réből mappán csinálja meg a haditerveket s a helyhez nem kötött örökösen mozgó, helyet vál­toztató ellent mindig nagy tömegekkel megkerül­ni és elfogni igyekezik; oda bátor és elszánt ve­zér kellett volna, ki a guerilla harczc­al szemben guerilla harczot folytat; oly ember, a ki őt leg­­fölebb tíz­ezer emberrel rájuk üt sasként, a­mi­kor nem is álmodják, a­honnan nem várják, és pár ily merész hadművelettel leveri őket. (Így van­­ a szélső baloldalon ) De hát ez nem egyezik össze egy osztrák vezér méltóságérzetével, arra nézve hiányoznak az utasítások a Felddienst­reglementban , a nél­kül pedig egy lépést sem tudnak tenni az oszt­rák ezuptosok, a miért mindig el szoktak késni egy csatával. így volt ez Napoleon korában, igy van ez most s igy lesz ez mindaddig, mig a kö­zös hadsereg özönvíz előtti intézménye fentarta­­tik. Mert azok a jó öreg urak se tanulni, se okul­ni nem tudnak. Hiába van nekünk kitűnő had­­anyagunk, hiába költünk mi a hadseregre tönkre­menetelünkig menő roppant összegeket, mert e rendszer és ily vezénylet mellett még a bosnyák is megcsúfol minket s pár ezer birkatolvaj is a hadviselő fél színvonalára emelkedik a mi had­­vezényletünk gyámoltalansága miatt. (Derültség a szélső baloldalon.) (Folytatási kör ) Orbán Balázs beszéde. (A képviselőház május 16-iki üléséből.) A napokban láttam egy biztos alapon nyug­­vó számítást, mely szerint a bosnyák okkupáczió­­nak hazánkra eső része kamaljaival együtt 70—­­ 80 millió frtot teend, a mostan kért összeg oda­­­­számításával. Ha e roppant összeget hazánkra fordítottuk és gyümölcsözőleg fektettük volna be, mily jólét és népboldogságot idézett vala az elő, míg most­­ az nemcsak czéltalanul pazaroltatott el, hanem foglalóul szolgál még sokkal nagyobb összegek elfecsérlésére, meg sokkal nagyobb véráldozatok előidézésére. A keleti kérdés a muszka előnyére való megoldásának legveszélyesebb, s a jövőben gyá­szos következményeket maga után vonandó fázi­sát Bosznia elfoglalása képezi; egy ármányosan felállított csapda volt az, a­melyben a rövidlátó osztrák politikusok megfogatni engedték magukat. (Helyeslés a szélső balon.) az osztrák katonai párt könnyű dicsőséget szerezni Dalmáczia számára Hinterlandot, és ha­zánk szabadságvágyának fékezésére szolgáló új határőrvidéket remélt magának ottan alkotni, el­lenben teremtett Hinterlandot a forradalom szá­mára és a muszka számára egy oly archimede­si pontot, a­honnan bármikor kivetheti az osztrák birodalmat sarkaiból, s hazánk lételét is veszé­lyeztetheti. Átlátta ezt hazánk józan népe, átlátta tör­vényhozása is pártkülönbség nélkül, de a kor­mányelnök úr haza­taktikázta a nemzeti képvise­letet, s távollétében létrejönni segítette azon me­rényletet, azon bosnyák államcsínyt, a­mely a hódítóra nézve sokkal nagyobb veszélyeket rejt méhében, mint a meghódítottakra. (Helyeslés a szélső­baloldalon.) É­s Csik-Szereda. — 1882. május 12. (Köz- és községi jegyzők nyugdija.) Más s főleg magyarországi megyék példá­jára Csikmegyében is megindult a mozgalom a köz- és községi jegyzők számára egy nyugdij-alap létesítése körül — illetőleg a mi e tekintetben első — egy oly al­apszabály megállapítása körül, mely mellett azután a nyugdíj­alap megteremté­se lehetséges legyen. Nincs kétség az iránt, hogy a gondolat maga életre való, s elvileg az ellen aligha lehet­ne megállható érveket felhozni — gyakorlati ki­vitel tekintetében azonban figyelemre méltó ne­hézségek állanak útjában. Fő dolog mindenesetre itt az alap­tőke elő­teremtése , ez pedig a megyénkben tervezett alap­szabályok szerint 3 alapból lenne előállítandó, u. m.: 1) a jegyzők évi fizetésének felét kitevő összeg négy évi részletekben beszolgáltatva tenné a fő contingenst. 2) az évi fizetés egynegyed ré­sze a községek által egyszersmindenkorra befi­zetve tenné a másodikat, és 3) a megyei hava­si javak jövedelméből e czélra szintén egyszer­smindenkorra adandó ezer forint tenné a harma­dikat. Ezenkívül­­ már közjegyzői vizsgálatot ki­állott vagy ezután vizsgát tevő egyének által vizsga-dif­­zimen beszolgáltatandó összegek len­nének időnként az alap szaporítására fordí­tandók. A­mi az elsőt illeti, az ellen az épen köz­vetlen érdekelteket kivéve senkinek se lehet kifo­gása, sőt ezeknek is aligha lehetne az ellen ala­posan érvelni, miután kinek-kinek a maga saját­ját tőkésíteni s igy a munka­képtelenség esetére magát, esetleg hátra maradt családját , ennek existentiáját, biztosítani szabadságában nem csak hanem erkölcsileg kötelességében is áll. Itt is azonban egy gyakorlati nehézséggel találja szem­közt magát az ember. A jegyzők ugyanis a megye egész területén nem egyenlő javadalmazásban részesíttetnek, né­mely községekben 800­, más helyt 600, 500, leg­több községben pedig 400 fét évi fizetéssel van­nak ellátva; következőleg a fennebbi kulcs szerint különböző összegekkel járulnának az alap létesí­téséhez, az igazság követelményei szerint pedig nyugdíjazás esetén is a hozzájárulási aránynak megfelelő nyugdíjban kell, hogy részesíttessenek, a­mi mégis történik az esetben a tervezet szerint ha esetleg a nyugdíjazást megelőző 2 évben kapott fizetés megüti azon összeget, melyet élvezett az illető jegyző a hozzájárulási arány beszolgáltatá­sának idején. Igen de a 400 fit évi fizetésnél magasabb összeg megajánlása, esetleg a 400 írton felül megajánlt többlet elvonása a községektől függvén, igen könnyen megtörténhetik, hogy valaki a hoz­zájárulási arány beszolgáltatásakor 800 fit évi fizetést élvezvén, az alap létesítéséhez 400 fit ösz­­szeggel járul, a nyugdíjazást megelőző 3 évben pedig esetleg csökkenvén a község jövedelme csak 400 fit évi fizetést élvez, s v­szont is lehet eset; ily esetekben a hozzájárulási aránynak nem fog megfelelő összeget kapni nyugdíjul vagy más esetben aránytalanul többet fog kapni. Ez­­ ahez hasonló conjekturákat ha felvet az ember, köny­­nyen bukkan oly anomáliákra, melyek a tervezet­ben megoldásukat nem találják. Minthogy e tervezet részletes megbírálása nem c­élom, ez­úttal a tervezetben netán előfor­duló több hasonló problémákra kívántam felhívni a törvényhatósági bizottság figyelmét, melynek a legközelebbi gyűlés alkalmával ez elő fog ter­jesztetni.­­ A­mi a községek hozzájárulási arányát ille­­ti, az ellen igen is van szava mindenkinek, s van felleg akkor, ha meggonto­k, miszerint k­b. több község közjóvedelmek hiányában rovataiból fedez, költségeit s ez oldalon van szava minden adózónak is. Nem azért szólt azonban senki az ellen, mintha hozzájárulni ez alap létesítéséhez nem akarna, hanem a hozzájárulási arány nagy­­sága miatt. Most is az elviselhetetlenségig le­­gyünk adókkal az állam által megrakva ht­v­ vül pótadó útján járulunk a nőrorvosok­­fentartá­­sához néptanítók nyugdíjalapjához, a tervezet szerint, a kor- és községi tecni/Ab-­zet isten tudja még hányféléhez.”^ hnaUgdlJah°Z 8 adózók existentiája van fenyegetve nwJ &Z egyes t«h.k mérhetlen sokA'mSl í m,,* l15'' valósul gyakorlatilag aroo rendszer, “*P. Május 19 IRODALOM és mIvÜÜi' Színházban. Egy suttomban, Amor módjára, nyalánk - gazdag magánzó, a kinek házasságon kívül j! neveltetett leánya van és egy sentimental« *5 árusnő, a ki ugyanazt a házasságon kívüli levn« Tunkát, mondja magáénak ; továbbá agy pjDU­­mes növeldei igazgatónő s ennek Cerberusa J felvigyázónő, egy franczia nyelvmester, vm­s^ deák; egy zálogkölcsön intézeti igazgató és a­e­lesége, a kik gondolhatólag: uzsorások is, zia is; egy leányszöktető jogász; s végre egy üzlet, pangás miatt nyugalomba helyezkedett rézöntő­imé az esteli intézetbeli növendékektől ég Urrib leányoktól körül gárnyirozott színpadi társaság I Íme egy mulatságos habarcs, ime egy énekük tánczos bohóság, a mely az este került slíner nálunk színre, a melyet három fogásban „A szér­­háziak“ czim alatt Rákosi Jenő hányt papírt­ra és a melyhez Erkes Elek csördített nótát és ze­­nekiséretet. Mulatságos bolondság, tarka-barka társaság, szellemes szó és nóta figurázás és theatromi bök-­ fenézhányás, ez az énekes és tánczos bohóság, melyet látva és hallgatva, nem gondolkodik és nem okoskodik, nem sír és nem könnyezik sem a játszó, sem a hallgató, hanem mind a kettő mulat és kaczag. Harmadfél óráig a színpad nem egyéb, mint egy nevettető­ műhely. Abban a mi­­helyben a nézők szeme­ láttára szökteti meg­­ nevelő intézetből egy hol leánynak, hol fiának öl­tözött jogász — Tin­kát — és lesznek egymáséi azok, a­kik különben apailag egymásnak voltak szánva. És beáll a fiatal párok között a­­boldogság, és beáll a szöktetés miatt összeháborodott társa­­ság tagjai között a béke és a bocsánat. Ennyi út ez különben a bohózat meséje. Szóljunk röviden a mesemondókról. Alig je­gyezhetni meg róluk átalánosan, hogy szó, king, arczkinyomat, ének és játék dolgában szinetet­­tebbé és jobbá tették volna azt a komikai kelmét, a­mit a fő-fő mesemondó, a szerző, elég komi­kusan szött-font, szabott és sujtásozott ki. Cseresznyés Alfrédban, a galambszemil gáíz (Halmainé) alakjában sok kedves komiku­ vonás és vidor dal-féle volt, de jobb izű és fn­­tósabb volt benne a nőiesség és szendebáj, a szöktetni kész komikai csiny és diákos dévajság, vagyis Alfréd inkább volt megszöktetni való,mint megszöktető. Azonban igy is, a kelleténél gpi­­gédebb ás költőibb alakban is, a­minek zaja különben nem a felfogásban és játékban, ha­nem az egyéniségben rejlik, — igen kedves át­mulattató volt. Hasonló volt hozzája Tinka (örsei F. k.11 a kit megszöktetett. Azzal a különbséggel, hog Tinkában több volt a diákos vénából, a mi A‘‘ íródnék jól fogott volt, és kevesebb volt a szen­de báj, a mi Tinkán még elfért volna. Ennek is az egyéniségben van a magyarázata. Rákóczi zsidóné (Sziklai E. k­­a) ko­­mikusabban maszkírozott alak volt, azaz, hogy olyannak kellett volna lenni. De a­mi hiánytott az alakban és az egyénben, azért szerencsés kif* pótlást nyújtott az alakító aranyos jókedve. Mily szentimentális, lélekzetes örök®01?1 volt a divatárusnő (Dobozi L.)! Csupa gazftói'­kus rángás, csupa tipegés és kézrizgetés! . jük a tanulmányt és a gondot s ezt sietünk w ' jelenteni, de megárt a sok, még a komik»®1»' is pláne ha az csinálva van. Untig­yenádfalvi Z.Izabellára gondoltunk a divatos*1*111 láttán, pedig aligha a szerző e sohajtmányos he*1 leányra gondolt a szerep írásakor. A férfiszereplők általában véve sok jjj* bohózatba való szerencsével és ügyességg®! m1®, ták meg helyöket mindnyájan. A közönség hí­rem felvonáson keresztül folyvást mutatott, t*P' sóit és nevetett rajzok, velők és a darabon­­hogy többször is mulathasson, a mondottak figl® lembe vételével még csak kettőt kell m»gj«8ít ít nünk, és pedig azt, hogy a rendezésben n8®8° jártassági tapintat volt, a tánczos csapatok semmi élénkség, semmi arány és bohózati p*»* öl nem volt, hanem volt zagyvaság, esetlenség ' banalitás mint egy megriasztott madársereghav­­az egyik. A másik az, hogy miután az élet D* hez, a világ rósz és az ember általában véve«1®] Qioruoak vagy legalább is komolynak születik * nakokáért az ember, hogy született szomorú®*' gát és rósz kedvét elverje, jól teszi, ha a­­ házi a­k“-at megnézi és — nevet. -7* y I­ rint »az egyes semmi, a köz minden, ha igy megy, még nincs messze aJ' *Gj pót, hogy az egyes ne is tegyen »gyeb., egyéni fáradsága minden gyümölcsét a neketlen hordójába megsiáralálatlanul r*?. b. Hozzájárulunk tehát ez alap létesítéséhez*r V az évi fizetés ‘/„ ad részével, mert többre k* nem vagyunk, többet kívánni méltánytal. P8Ssk len körülmények között. a aj,. Végül általánosságban még egy m ■ sünk van a tervezetre s annak ° nevezetee'10^®­­részére, mely az oly egyéneket is ez 'e? a*oni hozzájárulásra kívánja szorítani, kik­re, ugyan körjegyzői vizsgát, de alkalmazásban e­csenek s jövőre sincs erre kilátásuk Cha­­n Su­mert a vizsgát letették. ’ 5 '-ért. Ha a törvénynek nincs visszaható ere’ i szabályrendeletnek sincs, következ­i ’ vizsgadij, nem semmi más czimenetek in mazásba nem lépnek, a hozzájárulásra nem szerithetők, s még akkor sem egyébre a fennebbi kulcs szerinti hozzájárulásra.’h 011111 igy keresztül menne, akkor .ISz he igy keresztül menne, akkor azoknak ia\^^ fizetni, kik voltak ugyan alkalmazásban d*1* fegyelmi úton el lettek mozdítva, vaev­á­lásukról lemondottak — hisz vizsgát ezek­ tek! Igen de újra nem foglalhatván 18 ^ esetleg ettől a büntetés következményekén eltiltva, vagy tán foglalni nem akarván kéne­ség lenne oly alap létesítéséhez hozzám r­á­kényszeríteni, melyből soha semmit sem nek vagy élvezni nem akarnak. ________ b. 1.

Next