Ellenzék, 1882. július-december (3. évfolyam, 147-296. szám)

1882-11-08 / 255. szám

I illan ík rrmyw nzklekijsztAi IKOVA : Bel-királyutcza 16. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK" ELŐFIZETÉSI DIJA­­ Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva Egész évre......................SO írt, I] Negyedévre ... 4 írt. Félévre...........................8 fit.­­ Egy hóra helyben: 1 fit 50 kr. Egyes szám ára helyben 5 kr. vidéken 6 kr. Megjelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. E­sti kiadás Kolozsvár, szereda, november 8 188?. KIADÓ­HIVATAL : Stein János könyvkereskedése, hová az előfizetések, hirdetés és nyilt terek küldendők. HIRDETÉSI DIJAK: Hatszor hasábozott gázmond sor, vagy annak tere 6 kr. Bélyegdijj minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó­hivatal. Nyílttéri czikkek gamnond sora után 20 kr. fizetendő.­ ­ Problémák Miután elköltöttünk hódítási czélokra 200 miliót, fölmerül a kérdés, hogy mitévők legyünk e nagy dicsőséggel ? Ma már nem mondják, hogy szükségünk van Bosznia és Herczegovinára; nem mondják, hogy a dal­mát tengerpart nem existálhat hátvéd (Hin­terland) nélkül; nem mondják, hogy az stra­tégiai positió a muszkával szemben , mert ma már mindenki tudja, hogy e kijelentések egy megszorult diplomatia furfangos lépvesszői voltak, hogy rájuk ragadjon a parlamenti többség czinegéje. A madár megragadt s most immár­­ fölösleges a hitegetés. Most már csak annyit mondanak: ha már ott vagyunk, nem jöhetünk ki onnan, mert a kivonulással gyengeségünket árulnék el. Már pedig szükséges, hogy úgy a Bal­kánon, mint az Aldunánál a mi erőnk re­spektáltassék. Kétségen kívül szükséges, de ez a szükség nem most állott be; meg volt az ezelőtt is, s ha megvolt, miért engedték Szerbiát paczkázni,s miért vitték az occupatió tényét úgy keresztül, hogy e hadjárat nem erőn­ket bizonyította, hanem gyengeségünket ? Tehát: benn kell maradnunk, hogy erő­seknek látszassunk ; véd­műveket kell építe­nünk, hogy ki ne zaklassanak onnan; költ­ségvetést terjesztünk elő a bosnyák igazgatás iránt. Értsük meg e tényeket. Vegyük ezek­hez a hadügyminiszter következő nyilatkoza­tát: „A bosniai viszonyok legközelebbről re­mélhető konszolidácziója...“ Ama tények és ezen kijelentés nem jelentnek, nem jelent­hetnek egyebet, mint az an­n­ex­i­ót. Hi­szen ha nem jöhetünk ki onnan, akkor benn maradunk, tehát nem ideiglenes a megszál­lás, hanem állandó a meghódítás. Ha véd­­műveket építünk, azokat nem építhetjük más­nak, mint magunknak, mert ha nem akar­nánk benn maradni, nem költekeznénk ott védművekre. A költségvetés előterjesztésénél még most azzal a reservával éltek, hogy ez a „delegátió tagjainak informálása vé­gett“ terjesztetik elő, de hogy e kifejezés már jövendőre megváltozik, s helyét az „al­kotmányos tárgyalás végett“ foglalja el, abban senki sem kételkedik. Megerősít e föltevésben a cs. ki­r. hadügy-­­ miniszter reménysége Bosznia konszolidáczió­­ja iránt. Az a ki elfogadta a berlini man­dátumot, a ki megszállotta e tartományo­kat, a­ki védműveket épített oda, az nem érthet a konszolidáczió alatt a végleges meg­hódításnál egyebet. Hogy miként képzeli e katona a konszolidácziót, arra beszédjének egy másik passusa ad fölvilágosítást. A had­sereg reformjánál összesen 15 hadtestet kon­­templáltak. Ebből esik 8 Ausztriára, 6 Magyarországra és egy Boszniára. E területi megosztást az állandóság jellegével ruház- s zák föl. Tehát a boszniai hadtest is á­ll­an­d­ó. Állandó hadtestet pedig csak abban a tartományban tarthatunk, a­mely á­lan­­dóan a mienk. Ha nem így volna, akkor megszálló hadtestet tartanánk ott. A hadügyár konszolidácziója tehát azt teszi, hogy lesz ott puska, lőpor és ágyú; lesz szurony és kaszárnya; lesz katona és redou­­te — majd megregulázzuk és lecsendesítjük e zavargó elemeket. Csakhogy a­kiket á­l-­l­a­n­d­ó­a­n regulázunk — azok fölött ál­landóan uralkodunk. Az állandó uralkodás : an­nexió ! Ezek után az annexiót, mely ellen úgy Magyarország, mint Ausztria összes polgári elemei elejétől kezdve tiltakoztak, ma már befejezett ténynek vehetjük. Nem hiányzik abból egyéb, mint egy pár diplomatiai kijelentés Európa előtt. A Bismarck politikája új sikert aratott. Az osztrák gimpli lépre ment; szerencsésen elköltött 200 milliót, kiontott egy csomó vért; ellenségünkké tette az összes délszlávokat s ez ellenségek közül a leglázongóbbat beékel­te a monarchiába, hogy ne csak külső zava­rokkal gyűljön meg a bajunk, hanem bel­sőkkel is, így aztán a monarchia ereje igazán ártalmatlan arányokra lett leszállítva. A súlyegyent elveszítettük a szláv faj arány­talan megszaporítása által, s egyensúlyt ve­szítve, minden test könnyen feldől. E feldő­­lés egy hosszú történelmet temet maga alá, s következményeiben új államalak­ulásokra vezet. A német tartományok haza kívánkoz­nak, s Magyarországnak nem lesz társa a kivel personális uniót kössön. E világfelfordulás még mindig megaka­dályozható. Hagyjuk oda Boszniát. Csupán abból, hogy erőink iránt ne legyenek kétség­ben, ne menjünk neki oly viharnak, mely hajónkat árboczástól és vitorlástól együtt összetörheti. Hiszen ha meg akartuk mutatni erőnket, azt már megmutattuk a hódítás ál­tal. Hagyjuk immár el e vészes helyzetet. Adjuk át önmagának — legalább hálás lesz, vagy adjuk oda Szerbiának — legalább ke­reskedelmi előnyöket csikarhatunk ki ennek fejében, vagy adjuk vissza Törökországnak, hogy legyen a keleten valaki a­ki jó szem­mel néz reánk. Hiszen úgy sem tudja senki, hogy mit csi­náljunk vele. Ha megtartjuk külön teritóri­­umnak külön önkormánzattal, akkor meg­bontottuk a dualizmust — a­mi ugyan nem kár, ha personális unióra vezet, de nagy kár, ha triálizmusra vezet. Ha odaadjuk Ausztriá­nak, akkor tönkre megy Ausztria a tartomá­nyok költségeinek terhe alatt. Ha Magyaror­szághoz csatoljuk, akkor ugyanazon okból Magyarország megyen tönkre. Ha megosztják, s Boszniát ide adják nekünk, Herczegovinát oda adják az osztrákoknak, akkor a monar­chia mind­két fele tönkre megy. Ha Hor­vátországnak adják, akkor megnagyították AZ „ELLENZÉK“ TÁRCÁJA. 1882. november 8. A magyar parlament­ -A „Nouvelle Revue“ november 1-ei füzetéből. — (Folytatás.­ E szives személyes viszonyoknak tulajdonítható, s hogy a magyar képviselőház mindig mentve maradt komolyabb jellegű zavaroktól, de kára a politikai­­ ellenségeskedések hevességének és a viták szen­­vedélyességének. Midőn magasabb tekintetek fo­rognak koc­kán, mindenki jól tudja, hogy a tör­­vényhozó testület minden tagja egyesül a ház méltóságának megóvására. Mivel ez érzelmek ál­­t­talánosan ismertek, fölöslegesnek tartották a ház­szabályokba szigorúbb határozatokat beiktatni; egészen szabadelvű rendelkezései kizárólag a vita­­ külső menetére vonatkoznak ; a­mi pedig azon ki­fejezéseknek, melyeket az egyes szónokok rasz­­í­tólnak, a megítélésre vonatkozik: a ház és az­­ elnök fegyelmi joga majd épen semmi. Néhány s­zályos jelenet azonban, melyek a legutóbbi idő­­­ótg fordultak elő, azt a szükségességet demon­­s­rálták, hogy az elnök nagyobb hatalommal ru­­gtóztassék föl e tekintetben ; mindamellett ez ideig nem tudta még elhatározni magát a ház, hogy tán ösvényre lépjen, mely merőben eltér Ma­­­•'Írország parlamentáris hagyományaitól. I A képviselőház egészben véve nem példány- s jó ugyan a rendnek, a­mi a vitákat illeti, de I Tláz°nt a pártok körében a legnagyobb és legszi- I 2°rubb fegyelem uralkodik. A „vadak“ (t. i. azok, kik a pártokon kívül állanak) száma alig három vagy négy az egész magyar parlamentben. Ez a pártfegye­lem egyike Magyarország legrégibb parlamentáris hagyományainak. A képviselő, a­ki valami indít­ványt vagy interpellációt akar tenni, avagy na­gyobb szabású beszédet tartani, köteles erről párt­ját előre értesítni és csak azután, hogy megnyer­te pártfeleinek helyeslését, teheti meg a czélzott lépést a Házban. A­mi a minisztereket illeti, ezek előbb a pártkörrel, melyhez tartoznak, közük azt a választ, melyet a hozzájuk intézett interpellation akarnak adni s nem ritkán párthiveik bírálata élesebb, mint nyílt ülésben az ellenfelek megjegyzései. A kor­mány részéről ajánlott rendszabályok néha a tel­jesen átalakult pártok tanácskozásaiból kerülnek ki, s ilyenkor a korrmány saját hívei között találja szemben magát a legszigorúbb bíráival. Ám ha egyszer a párt elhatározta támogat­ni a kormányt, a tisztelt mamelukok mindenike tudja, hogy kötelessége engedelmeskedni s a nyílt ülésben a kiadott jelszó szerint szavaz, ha mind­járt azelőtt való nap homlokegyenest ellenkező véleményt nyilvánított is. A pártok s még inkább a bizottságok körében folyó ezen előleges megál­lapodásoknak tulajdonítható, hogy a viták a Ház teljes ülésében sokat veszítnek élénkségükből. An­nak a nagy parlamentáris ékesszólásnak, melynek olyan kitűnő képviselői voltak egykoron ez or­szágban, csak nem egészen vége van, sőt ma már szinte rossz tónusnak tartatnék az ilyen ékes­­szólás. A divat ez idő szerint az, hogy a szónok egész szárazon tárgyalja a kérdést, beszédét mi­nél pongyolábban adva elő. Valaha a magyar or­szággyűlési ékesszólás kiváló jellege meglehetősen dagályos patkos volt; ma ellenkezőleg minden szó­nok arra törekedik, hogy szónoklata minél szára­zabb legyen. Ez általános szónoki laposság közepett csak kevés kiváló tehetségeket találunk mint kivétele­ket, kik a divat erőszakossága alól fel tudják ma­gukat szabadutni és a kik képesek voltak ellen­állani annak, hogy a restségben másokat utánozzanak. A mi azokat illeti, kik el tudták találni a helyes középutat pathos és a köznapias laposság között és a nap eseményei fölött emelkedett s mindazonáltal egy­szerű kifejezésekben tudják visszaadni nézeteiket, ezeknek a szónokoknak a száma nagyon leapadt. Ezek között azonban, viszont találunk olyan szó­nokokat, kik méltó helyet foglalnak el bármely európai parlamentben. Hanem a magyar parla­ment hősi időszakának tagadhatatlanul vége van. Kossuth, a­kinek ajkairól a magyar próza a legbevégzettebb formai szépségében hangzott valaha, száműzetésben él. Eötvös, a nagy gon­dolkodó, ki daczára mélységének, mindvégig sze­retetreméltó és népszerű tudott maradni, sírba szállott. Egy Deák Ferencz oly csodásan világos szavai elnémultak és Andrássy Gyula, a legszel­lemesebb államférfi és a leghelyesebb szervezetű politikai fej, kit új Magyarország szült, úgy lát­szik élete legfőbb czéljának a medvevadászatot tartja Erdélyben. Ki tudja, vajon e nagy szónokok népszerű­sége nem zárja-e be végleg a magyar ékesszólás classzikus időszakát ? Mindazonáltal olyan nemzetnél, mely oly nagyrabecsülte mindenha az ékesszólást, nem hi­ányozhatnak a szónokok, ha az újak nem is mér­kőzhetnek a régiekkel. Lépjünk be a tárgyalási terembe. A kép, mely elénk tárul, nagyon festői. Még akkor is, midőn a szőnyegen levő tárgy kisebb jele­ntőségű, a képviselői padok tele vannak még pedig elkezd­ve a miniszteri bársonyszékektől. Az igaz, a hall­gatók figyelme nem egyenlő minden szónokkal szemben. íme épen most beszél egy obscurus kép­viselő , ő is azt a tárgyat választotta, mely való­­színűleg még unokáinkat is foglalkoztatni fogja : a szónok a bosnyák occupatio veszélyeiről, káros és kárhozatos voltáról beszél. Az egész ház egy valóságos társalgó teremmé alakul át és csak a szónoknak legbensőbb pártfelei méltatják őt arra, hogy hallgassák. A többiek élénk csoportokba gyülekeznek és nagyon jól mulatnak. Egy kis kör, írókból álló, az egyik miniszteri szék körül csoportosul. Az a húsz évesnek látszó hatvanéves férfi, hófehér fürtökkel, de lőporéhoz hasonló lobbanékonysággal, Trefort ur. a közoktatási miniszter, eredetére és szelle­mére nézve franczia. Szomszédja egy imponáló s egyúttal rokonszenves alak ki körül egy egész cso­port alakult, melynek tagjai büszkék reá, hogy hallgathatják ; ez a férfi, Jókai, a nagy regény­­író, ki ide jön kinyugodni irodalmi munkálkodá­sának fáradalmait. Jókai nagyon felvilágosult párt­ember, ámbár pártja és politikája nem sokat hasz­nált népszerűségének. Mellette látjuk Fálk Mik­sát, a „Pesther Lloyd“ főszerkesztőjét, egyikét azon ritka hírlapíróknak, kiknek sikerült tényle­ges szerepet játszani a politikában. Az a másik ott mellettek, kit annak idejében nagyon méltá­nyoltak volt a magasabb párisi társaskörök, Har­kányi úr, ki Magyarország képviselője volt a pá­risi világkiállításon. Mellette látható Széll Kálmán, a volt pén­­­­ügyminiszter, ki akkora korábban jutott be a miniszteri székbe, mint az ifjabb Pitt, és a ki a legnagyobb tehetséggel és erélylyel töltötte be a miniszteri állást. Nagy élénkséggel beszélget utód­jával, Szapáry Gyula gróffal, ki az általa fölvett és franczia piaczokon elhelyezett államkölcsönök­­nél fogva az összes magyar államférfiak között a legjobban érdekli a franczia közönség egy nagy részét. Szapáry gróf a képviselőház ifjabb tagjai közé tartozók, kire rendkívüli reménynyel tekinte­nek. Kedvelt egyéniség parlamentben és az ud­varnál egyaránt, kiváló, ha nem épen ékesszóló szónok, az ügyekben kiválóan ügyes, kit minden vállalkozásában szerencse kisér és a kit egyedül tartanak alkalmasnak, hogy annak idején Tisza Kálmán helyére lépjen. Itt látjuk továbbá, Apponyi grófot, a con­­servativ ellenzék ifjú vezérszónokát és talán az egész képviselőház legelső szónokát. Mint egy con­­servativ nagy­birtokos család tagja, odaadó hű­séggel az udvar iránt és a jezsuiták neveltje lé­vén, midőn a képviselőház tagja len, sokat kelle küzdenie a „jezsuiták növendéke“ ezim ellen, me­lyet erőnek erejével rá akartak ragasztani. Meg­választatása nagy küzdelembe és nagyon sok pén­zébe került. Tíz évvel ezelőtt annyira gyökeret vertek volt a szabadelvű eszmék a nemzet közér­­zületében, hogy a képviselői állás megnyerése egy elismert conservativ részére valóságos hódításnak tartatott. (Folyt, köv.­­ í­t ) egyik ellenségünket s nem lehet a czivi­­lizatiónak még árnyékát sem­ remélleni, mert Horvátország a maga költségeit sem bírja. Egy szóval senki sem­ tudja e kér­dést helyesen megoldani. Ezért mondjuk az annexiót a legveszélyesebb ostobaságnak. — Választási mozgalom. A ma­ros­vásárhelyi képviselőválasztás folyó hó 15 én lesz. Mint már említettük, a függetlenségi párt jelöltje a derék Győrfi Pető. A kormánypárt még mindig nem jutott megállapodásra. A m.­vásár­helyi polgárok nagy többsége a függetlenségi el­veket vallja, s pártunk győzelmét csupán a pol­gárság meghasonlása tehetné kétségessé. Remél­jük, hogy a nagy czél érdekében minden párt - hívünk le tud mondani a személyes rokon- vagy ellenszenvről, s a párt jelöltjét egyhangú támoga­tásban fogja részesíteni.­­ A képviselőház ma ülést tart, melyben a közlekedésügyi miniszter által az osz­trák álhmvasuttal, vonalainak megosztása és a vágvölgyi vasút átadása tárgyában kötött szerző­dés beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslat, vala­mint a jövő évi költségvetésről szóló pénzügyi bizottsági jelentés terjesztetik elő. — A német fél. A „Pesti Napló“ Bécs­­ből november 7-ki kerettel a következő táviratot vette : „A mai lapok vezérczikkei csaknem kivétel nélkül a hadügyminiszternek a hadsereg újjászer­vezése tárgyában adott nyilatkozataival foglalkoz­nak. Elismeréssel vagyunk ugyan a hadsereg ve­zénylői iránt, de mindannyian megegyeznek ab­ban, hogy a territoriális beosztás a hadsereg du­­alizálására fog vezetni. Kifejezést adnak abbeli aggodalmaiknak, hogy a hadsereg ma­gyar részében lassan kint el fog tűnni a német nyelv és helyet fog adni a magyar nyelvnek. Azt mondják: a politikai dualizmusra következni fog a katonai dualizmus ám ezzel meglesz tere az első erőszakos lépésnek a tiszta personális unió felé. Osztrák részről a territoriális beosztást úgy kell felfogni, mint a­z állam-­­ nemzetiségi csoportok szerint elkülönített felosztásának kezdetét. Csak a félhivatalos lapok védekeznek ama felfogás ellen, hogy a hadsereg újjászervezése veszélyezteti a hadsereg egységét.“ Az osztrák c­entralisták eme félelme alap­talan, mert az, a­mitől félnek, míg Tisza Kálmán ül a kormányon, nem fog bekövetkezni. ” A magyar delegáczió négyes albizottsága tegnap d. e. 10 órakor H­a­y­­nald bibirnok elnöklete alatt ülést tartott, me­lyen a kormány tagjai és képviselői, a magyar kormány részéről Tisza Kálmán és Szapáry Gyula gr. miniszterek s a bizottság tagjai teljes számmal voltak jelen. Az ülés elején Baross előadó kérdéseket intézett a közös pénzügyminisz­terhez Bosznia és Herczegovina igazgatására vo­natkozólag, melyekre Kállay közös pénzügymi­niszter válaszolt. — A magyar katonai akadémia ügye. „A legutóbbi kihallgatáson — írják Budapestről egyik bécsi lapnak — melyen Tisza miniszterelnököt és B­r­­­a­n­d­­ gróf hadügymi­nisztert fogadta a király, a magyar katonai akadémia ügye is szóba került. Való­színű, hogy Bylandt gróf az osztrák delegáczió már legközelebbi ülésén nyilatkozatokat teend ez ügyben.“ — Az esküdtszék, a budapesti ügy­védi kör tegnapelőtt tartott választmányi ülésé­ben tárgyaltatott dr. Dell’Adams Rezsőnek a működő és szakbizottság által elfogadásra aján­­lott indítványa az esküdtszék behoza­tala tárgyában. Dr. Dell’Adami Rezső kifejti, hogy Cseme­­gi bűnvádi eljárási tervezete maga bizonyítja, hogy esküdtszék nélkül a szóbeli és közvetlen el­járás kivihetetlen, a­mely mellett pedig a komoly reform minden barátja, maga a tervezet indoko­lása is mint conditio sine qua non mellett foglal állást. A­ki ismeri a gyakorlatot, tudja, mily különbség van azon benyomás között, melyet egy tanú vagy szakértő meghallgatása, magaviseleté­nek, akadozásának, határozottságának megfigye­lése és a között, melyet azon egyoldalú, kompro­­miszuális, jellegtelen feljegyzés tesz, a­mely a vizsgálati és végtárgyalási jegyzőkönyvekbe ira­­tik. Amott az élet jelenségei, emitt halvány, el­mosódott biablonok állanak elő. Mint a termé­szettudós nem ítélhet csak érzéki észlelet alap­ján, úgy a jogtudós bíróra nézve is lehetetlen biz­tosan ítélni a nyilatkozatok hitelessége és súlya, az anyagi igazság szabadon mérlegelendő bizonyí­tékai felett, ha azok közvetlenül nem hatottak reá. Pedig az eljárás fő czélja ezen reális igazság kinyomozása. Csak ez biztosít ártatlan sújtásának, a büntetés helytelen kimérésének, a bűnös kisik­lásának veszélyei ellenében. Ezen eljárás és garan­­czia nem létezik most, nem létezik Csemegi ter­vezete szerint, nem létezik és nem létezhet sehol esküdtszék nélkül. Csemegi utánozza a középfokú súlyú bűncse­lekményekre nézve Francziaország mintájára Bel­giumban, Olaszországban, Németországban elfo­gadott eljárást, mely szerint a felebbviteli bíróság az aktákból ítéli meg, akar-e részben új szóbeli közvetlen tárgyalást, s ha ezt,— mi rendes eset — nem akarja, akkor az akták megbizhatlan forrásából ítél végleg a polgárok szabadsága, be­csülete és sorsa felett. A hol egy írott jegyző­könyv bizonyiték azott nincs szóbeliség. Miért utá­noznék m­i azt — mondá Dell Adams — mi min­denütt rosznak bizonyult, a helyett mi mindenütt bevált. A mi bíróságaink annyival jobbak talán, hogy több és elegendő garancziát nyújtanak a sú­lyos bűntettek elintézésén a vizsgálati akták alap­ján? A nyelvi és nemzetiségi nehézség sehol sem volt komoly akadály. Ajánlja indítványa elfogadását, mert —■ a bírói kar feszélyezve lévén politikai mórt civiléje által — csak az ügyvédi kar lehet ebben tolmá­csa a liberális jogreformnak, és meg van győződve, hogy ennek hatása lesz a törvényhozásra, mint illetékes szakértő testület enuncziácziója, mely is­meri az élet, a gyakorlat s az ország viszonyait. Az indítvány általános helyesléssel fogadta­tott. Nyiry Lajos, Bernáth Béla, Ungern Alajos és Burián János hasonló nyilatkozatai­t indítvá­­ványozó végszava után valamennyi szavazattal egy ellen elfogadtatott dr. Dell’Adarai Rezső indítvá­nya, ki egyszersmind annak a közgyűlés előtt le­endő indokolására és a képviselőházhoz s kor­mányhoz felterjesztendő felirat tervezetének szö­vegezésére s közgyűlésen leendő bemutatására fel­hivatott. E szerint a f. hó 12-én tartandó köz­gyűlésnek a választmány ajánlja annak kimondá­sát, hogy a budapesti ügyvédi kar kivihetetlennek tartja a bűn­vádi eljárás korszerű szerve­zetét esküdtszék nélkül, s en­nek behozatalát szükségesnek és kivihetőnek nyilvánítja. Hát ez mi? Több vármegyéje Magyarországnak, köztük leginkább Hajdú megye és Szathmár megye élénk szükségét érzik annak, hogy hazánkban egy ma­gyar görög-katholikus püspökség állíttassék. Né­hány százezer főre megy azon magyarok szá­ma, kik nem használhatják anyanyelvüket tem­plomaikban és vallásos szertartásaikban. E magyarok úgy vélekedtek, hogy talán csaknem idegenek saját hazájukban; azt hitték, hogy nekik Magyarországon joguk van a magyar nyelv haszná­lásához. Miután pedig e jogosultságukat a román nyelvű g. k. püspökség alatt nem érhették el, mert nálunk az „elnyomott“ románok nemzetisé­gi politikát űznek a vallásból s a dogmára és rítusra román nemzeti bélyeget sütnek, lépéseket tettek a kormánynál, a törvényhozásnál és a saj­tóban, hogy anyanyelvük használhatása érdekében állíttassék számukra egy magyar g. k. püspökség. Ennyi a dolog előzménye. A kérelmezők sajnosan tapasztalták, hogy a Trefort miniszter úr magyaros lelkesedése nagyon megszokott csappant, ha arról van szó, hogy egyik másik püspöknek kellemetlenséget okozhat vele. Azt is tapasztalták, hogy a képviselőház kérvényi bizottsága nagyon gyakorlott abban, hogy szenteltvízszerű véleményes jelentéseiben semmit se mondjon. Húzódott tehát az ügy, daczára a sajtó erélyes felszólalásainak, ad graekász ka­­lendász. E huzavonát végre megunta Szathmárme­gye. Köriratot intézett a társtörvényhatóságokhoz, melyben azoknak pártol­ását kéri egy magyar g. k. püspökség felállítása iránt. Az ember azt hin­né, hogy méltányosabb felszólalás nem történhe­tik egy vármegye részéről. Józan észszel azt feltételezhetjük, hogy Ma­gyarországon kérdés alá sem jöhet, hogy magyarul besz­éljen, írjon vagy imádkozzék az, a­ki úgy akar. Hiszen meg van a nyelv ilyetén használata mindenkinek engedve. A románnak hogy románul, a zsidónak hogy zsidóul, a szásznak hogy szászul, a czigánynak hogy czigányul be­széljen és imádkozzék. Ezen ügyben tehát nemzetiségi sérelmet csupán a magyar szenvedett, hogy a g. k. egy­ház magyar hívei nem használhatták anyanyelvü­ket. E dolgon segíteni akarnak egy külön püspök­ség által. Ez igen természetes, mert a román nyelvű püspökség nem akart tágítani a román nyelvtől. A segély e módja egyszerű és világos. Nem történik általa senki fián sérelem. Egyházi administrationális kérdés az egész. Ily körülmények között útnak indult Szat­­már megye körirata. Szerencsésen elérkezett F­o­­garasm­egyébe is. Tudni való pedig, hogy egyházkormányzati szempontból a fogarasmegyei g. katholikusok ez ügyben egyáltalában nincsenek

Next