Ellenzék, 1883. január-június (4. évfolyam, 1-148. szám)

1883-02-14 / 36. szám

vo A pártválság vége. A függetlenségi párt kebelében le­­válság megoldást nyert azon hatá­rozattal, melyet a budapesti országos hírtkör tegnap este hozott, s melyet laptunk „Legújabb“ rovata ma szósze­rint m minden válságnak természetében fekszik, hogy sokszoros félremagyarás­­ra különböző értelmezésre ad okot; ennél fogva szükségét érezzük e perc­­­ben annak, hogy megjegyzéseinkkel hozzá­járuljunk a helyzet tisztázására. A válság kitörésére közvetlen okot az adott, hogy a zsidó kérdésben néhány tagja a pártnak olyan állást foglalt, mely halomra dönti a jogegyen­­lőségi eszméknek minden atomját. Lehet a magán­embernek a zsi­­dót nem szeretni, jussa van — ha tet­őik— kerülni, hibáztathatja ezért vagy azért, gyakorolhat iránta szigorú vagy épen elfogult ítéletet: ha teszi, hibásan teszi, mert vallási türelmetlenséget árul el, de megteheti. Hanem egy ország­­gyűlési képviselő, kinek állásához er­kölcsi felelősség van kötve, már nem lehet rabja vallási előítéleteknek. Még kevésbé lehet egy politikailag szer­vezett országos pártkör tagja, kinek be­széde és cselekedete bizonyos mértékben a pártkörrel azonosíttatik. A pártkör tehát, hogy véget ves­sen azon hiedelemnek, mintha az anti­­semita mozgalom reakczionárius banda-­ bandáival bármi tekintetben is szolida­­ritásban lenne, párthatározattá emelte a jogegyenlőségnek semmi alkut nem tűrő szigorú fentartását. Ezen ha-­­­tározatnak természetes következménye az lett volna, hogy a­ki az ellen cse­lekszik vagy beszél, vagy szavaz, az nem lehet többé tagja a pártkörnek. A párt egy néhány tagja tréfára vette ezen határozatot. Három közülük arra szavazott, hogy az emanczipáczio­­­­nális törvény vézessék revistó alá, hogy így az abban kimondott jogegyenlőség szoríttassék bizonyos határok közé. Egy negyedik nem szavazott ugyan velük, hanem mellettük érvelt beszédjében s részt vett a kecskeméti antisemita kör szervezésében. Ezek után föltehető volt, hogy ki­lépnek a pártkörből, mert megsértették annak egyik kardinális határozatát. Nem tették meg. Indítványoztatok tehát, hogy zárassanak ki. Az indítvány el­bukott a körben. E szerint a kör hozott határozatot,­­ a tagokat nem kötelezte annak meg­tartására. Ezt a helyzetet igen sokan törhetetlennek vélték. Mi szükség van olyan pártkörre, mely nem tart fegyel­met; mely nem tud intézkedni az iránt, hogy a párt működése egységes legyen; mely megtűri kebelében a legellentéte­sebb nézeteket ? Ily hangulat mellett gyűltek össze néhányan az „Egyetértés“ szerkesztő­ségében, hogy jövőre nézve orvossze­rekről gondoskodjanak. E tanácskozás kitüntette, hogy a fegyelmezetlenség csak egyik baja a pártkörnek. A na­gyobb baj, hogy közjogi program­já­nak országszerte igen tág értelmezést tulajdonítanak s belügyi tekintetekben nincsen a pártnak semmi direktívája. Ily körülmények között határoz­tatok el, hogy a pártkörtől követelni kell a fegyelmezést, a jogegyenlőség iránt hozott határozat érvényesítését és a personális unió határozott kimon­dását. Úgy vélekedett mindenki, hogy e követelést a párt nagy többsége he­lyeselni fogja. Ezen követelés formu­­lázásaképen jött létre az ismeretes „Nyilatkozat.“ De a párt egy néhány tagja sem­mi áron sem akarta kimondani a per­sonális uniót. Madarász József „felhí­vást“ írt, Verhovay pedig felhasználta ellene a tintaizgatás minden fegyverét. És folyt a korteskedés, mint a zavaros áradat. Tegnap kellett volna a pártkör­nek a „Nyilatkozat“ fölött tanácskozni és határozni. Azok, kik semmiféle programm-magyarázatba bele­menni nem akartak, maguk között azt hatá­rozták, hogy egyszerűen napirendre térnek a Nyilatkozat fölött. És meg­indítottak egy aláírási ívet a napi­rendre térés érdekében és aláíratták azt harminczöt egyénnel. Miután a Nyilatkozatot 20 egyén írta volt alá s a többi tagok véleményt nem nyil­vánítottak, nem lehetett tudni, hogy miként dől el az ügy. Időközben alkudozási kísérletek történtek. Végre is megállapodás tör­tént abban a határozatban, mely la­punk más helyén közöltetik. E megállapodásnak igen fontos elvi jelentősége van. Levonják-e a za­vargó elemek magukra nézve ezen megállapodás konszekvenc­iáit, s ki­lépnek-e a pártkörből, az már csak másodrangú kérdés. Előttük csak két út van: vagy a kilépés, vagy a javu­lás útja. Mindkét esetben a pártkör­nek meg­van a maga nyeresége. Az elvi fontosság abban van, hogy a párt óriás többsége most először mondotta ki nyíltan, félremagyarázhat­­lanul, hogy „program­ját a personá­lis unió alapján tartja megvalósitan­­dónak“. Ez által eleje van véve mindazon kételyeknek, aggodalmaknak és gya­núsításoknak, melyek pártunk törekvé­sei ellen ez ideig oly sok oldalról fel­hozattak s többé nem lehet súlya azon vádnak, mintha a függetlenségi párt nem alkotmányos utón és törvényes eszközökkel kívánná elveit megvalósí­tani. E kijelentés után a függetlenségi párt többé már még ellenfelei szemé­ben sem egyszerű letéteményese a­­ nemzeti hagyományoknak, hanem jól organizált és egységes párt ama ha­gyományok megvalósítására és komoly politikai faktor, melylyel akarva nem akarva, számolni tartoznak minden ol­dalról. Negyedik évfolyam, SZERKESZTŐI IRODA: Foter 7. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények csimzendők. AZ „ELLENZÉK“ ELŐFIZETÉSI DÍJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva ......................16 frt. II Negyedévre . . . 4 frt. ......................8 frt. || Egy hóra helyben . 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. |Megjelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. 36* Min. ELLENZÉK, POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kolozsvár, szerda, február 14. 1883. K­I­ADÓ-HIVAT­AL: Kolozsvárt, főtér 7 szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó-hivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. Egész évr« Félév« ■ A képviselőház közigazgatási bizott­sága tegnapelőtt d. u. 5 órakor P­é­c­h­y Manó gr. elnöklete alatt tartott ülésében tárgyalta a belügyminiszternek „az élet­hossziglan kinevezett salkal­ma­zást nem nyert megyei közbizton­­sági volt közegek végkielégíté­se iránt tett intézkedésről“ szóló előterjesztését — és „a magyar korona or­szágai egyesített czimerének és az ország külön czimerének magánosok és magánjel­legű testületek, vállalatok és intézetek ál­tal való használhatásáról“ szóló törvényja­vaslatot. Az ülésen a kormány részéről T­i­s­za Kálmán miniszterelnök volt jelen. Tárgyalás alá vétetvén a belügymi­niszternek fentnevezett előterjesztése, azt a bizottság, tekintettel az 1881. évi III. t. sz. 7. §-ában foglalt felhatalmazásra, Tisza miniszterelnök felszólalása után magáévá tette s a háznak elfogadásra ajánlani hatá­rozta. Ezután a magyar korona országai egyesített czimerének és az ország külön czimerének használhatásáról szóló törvény­­javaslat vétetett tárgyalás alá. A javaslat 1. §-a Tibád, Pogány és Nikolics felszólalásai és Tisza mi­niszterelnök felvilágosító nyilatkozata után styláris­ módosítással elfogadtatott. A többi szakasz változatlanul elfogad­tatott. —• Ezzel az ülés véget ért. — A képviselőház zárszámadási bi­zottsága tegnap d. e. 11 órakor Prileszky Tádé elnöklete alatt ülést tartott. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitele­sítése után Krisztinkovics Ede a pénzügy­­miniszteri tárv­a számadásáról tesz kime­rítő jelentést. A pót- és rendkívüli hitelek utólagos engedélyezése iránt élénk eszmecse­re támadt. Krisztinkovics felmentvényt hoz javas­latba, de hangsúlyozza, hogy oly túlkiadá­­soknál, melyekre pót- és rendkívüli hitel megszerezhető lett volna, elvárná, hogy a miniszter a háztól kérje a felmentést. A­z ezen nyilatkozatra vonatkozó élénk eszmecsere által, mely szerint az, hogy a miniszter a zárszámadásban, tehát közvetve kéri a háztól a felmentést, mely c­élszerűbb mintha közvetlenül kérné, mert a zárszá­madásban még a számvevőszék is megbírál­ja azt. Krisztinkovics aggályait eloszlatva látván, az állami számvevőszék jelentésének tudomásul vétele a háznak egyhangúlag fog ajánltatni-Ezzel az ülés véget ért.­­ A képviselőház közgazdasági bizott­sága tegnap d. e. 11 órakor Fálk Miksa elnöklete alatt tartott ülésében 1. A társas­­kocsi üzlet Budapesten való gyakorlásáról és 2. A filloxera vastatrix terjedése ellen teendő óvintézkedésekről szóló törvényjavas­latokat tárgyalta s mindkét törvényjavasla­tot úgy általánosságban, mint részleteikben csekély módosításokkal elfogadta. A kormány részéről az ülésen Széchenyi Pál gr. kereske­delmi miniszter és Matlekovi­cs S. államtitkár volt jelen. Fálk Miksa hosszas betegség után tegnap elnökölt először a bizottság ülésén.­­ A Duna-konferenczia. Marinovics, ki a Duna-konferenczián Szerbiát képviseli, megbízást kapott, hogy nyilatkoztassa ki, miszerint Szerbia elfogadja a nagy­hatal­mak azon határozatát, hogy a konferenczi­­án tanácskozási joggal részt vehessen; re­méli azonban Szerbia, hogy jogai a nagy­hatalmak által, különös tekintettel a berli­ni szerződés 55-ik szakaszára, meg fognak óvatni. — A postamesteri állás tekinthető-e közhivatalnak ? Egy előfordult eset alkal­mából, a­midőn egy postamester pályázott egy megyénél üresedésbe jött gyámpénztár­­noki állomásra, s folyamodó a minősíttetés tekintetében az 1881. I. tezikk 34-ik §-ára hivatkozott, a belügyminiszter i. é. 6108. sz. a. kelt rendeletével kimondotta, hogy a postamesterekre nézve, a mennyiben azok csak ezen alkalmaztatásukból kifolyó minő­sítés alapján pályáznak megyei közigazga­tási hivatalra, 1881. I. tcz. 34-ik §-a nem alkalmazható, mert a postamesteri állás az állammal kötött tiszti szerződésen alapulván, az közhivatalnak s a postamester köztiszt­viselőnek nem tekinthető. A tényleges szol­gálatban állók, illetve 1867.július 1-je után szolgálatban volt egyének is csak annyiban mentethetnek fel a minősítésről szóló tör­vény hatálya alól, a­mennyiben ugyanazon szakban kívánnak alkalmaztatni. A posta­­mesteri állás tehát sem gyámpénztárnoki, sem egyéb közigazgatási hivatalra — a tör­vényben előírt képesítettség különbeni hiánya esetén, képessé nem tehet. KÜLFÖLD. A dunai konferenczia. Buka­­restből tegnapi kelettel a következőket sü­r­­gönyzik: A Londonban székelő román követ uta­sításokat kapott, melyek értelmében a kon­­ferenczián való résztvételt visszautasítja, mert csak tanácskozó szavazat engedélyez­tetett Románánia számára. Az ellenzék egyesült bizottságai a kü­szöbön álló nemzetgyűlési választások alkal­mából kiáltványt tettek közzé, melyet a „független szabadelvű“ és konzervatív párt 73 kiváló tagja írt alá. A kiáltvány föl­szólítást tartalmaz a választási mozgalom megindítására, hogy a választási bizottsá­gok oly képviselőket és szenátorokat vá­lasszanak, kik az alkotmány átvizsgálását ellenzik. Az egyesült ellenzék azt h­iszi, hogy legalább a szenátusban beválasztat­ik jelölt­jeinek harmadrésze. A czár koron­a­.Asa. Az orosz ud­var már szétküldötte a koronázásra való meghívókat. Hivatalosok: R­u­d­o­l­f király­fi, a német trónörökös, a walesi herczeg s a dán trónörökös. A Voronzov-Daskov herczeg igazgatása alatt álló koronázó bi­zottság tagjai: Richter titkos tanácsos, elnök, Drucakov-Liubetsky herczeg, jegyző, Koch­ne báró és Dittrich. A czári koronázás alatt a chodini me­zőn (Moszkvában) nyolczszázezer perkail zsebkendőt osztanak szét a nép között ; a zsebkendőkön Fortuna istenasszony képe lesz. Továbbá készítenek tizenhat medenczét melyekben 40,000 akó sört töltenek, a nép közt ingyen leendő kiosztás végett. E czél­­ra még 800,000 poharat is sz­étosztanak. Minden ember két bárczát kap; az egyik­nek előmutatása mellett egy csomó kalácsot a másiknak előmutatása mellett pedig az étteremben ingyen ételt meg italt kapni. A moszkvai városi tanács 20.000 rubelt utalványozott ki, a népnek ingyen való megvendégelésére. Prancziaország. A szenátus febr. 12-ki ülésében folytatta a trónkövetelőkre vonatkozó törvényjavaslat tárgyalását. J­a­u­­réguiberry kijelentette, hogy a tenge­részeti miniszteri tárczáról kötelességérzet­­ből mondott le. A szőnyegen forgó törvény­­javaslat haszontalan és igazságtalan, mert a herczegek soha sem követtek el ellensé­ges merényletet a köztársaság ellen. A tör­vényjavaslat különben hatálytalan is, mert a kiutasítás veszélyessé tenné a­­herczege­­ket, és bizonyos magaslatra emelné őket. Bardoux indítványt terjeszt elő, mely szerint a közjog értelmében nem nevek, ha­nem cselekmények büntetetendők. Szónok e szavakkal végezte beszédét: „Ha a köztár­saság erős akar lenni, igazságosnak kell lennie.“ Ezzel az általános vita befejeztetett. Alleu előadó kijelentette, hogy a bizott­ság nem ellenzi a részletes vita megkezdé­sét, de a tvjavaslatot valamennyi ellenja­vaslattal együtt elveti. Erre 170 szavazat­tal 115 ellenében elhatároztatott, hogy a szenátus a törvényjavaslat részletes tárgya­lását megkezdi. Szavazás után D­e­v­é­s igazságügymi­niszter emelt szót és kijelentette, hogy a kormány a kamara által megszavazott tör­vényjavaslatot elejti és Barbey ellenindít­­ványát fogadja el, mely szerint a köztársa­ság elnöke a minisztertanács belegyezésé­vel kiutasíthatja azon herczegeket, kiknek nyilatkozatai és tettei az állam biztonlétét veszélyeztetik. A kormány e nyilatkozata daczára Barbey indítványa 148 szavazattal 132 elle­­nében, valamint a kormányjavaslat­­ czikke 172. szóval 89 ellenében el­vettetett. Say be­­széde­ után Waddington ellen javas­lata 165 szavazattal 127 ellen elfogadtatott, mely szerint azon her­czegek, kik trónkövetelési tényt követnek el, vagy az állam biztonléte ellen irányzott nyilatkozatot tesznek, száműzetéssel bűn­tetteinek és perük az esküdtszék vagy a szenátus elé vitetik. Vezeklés. A szerelem hídja szerzőjétől. Angolból szabadon fordította: A m i c a. XVII. (34. Folytatás .­ •— De most már elhajítod őket ? ugy­e Etel? A leány gyönyörködve nézett rajok. — Nem, hiszen — mondá — az be­vallása volna kishitű babonásságomnak. Én olyan nemzedékből származom, mely nem ismer félelmet, soha sem néz vissza, szavát nem hozza vissza s megmarad a mellett a mit tesz. Családunk jeligéje ez: „Gordon áll a mellett a mit Gordon tesz.“ J. A „ELLENZÉK“ TÁRCZÁJA. 1883. február 14. Adorján Sári.­ ­ Rajz. — ^ Azt beszélik, hogy abban az időben 0z-zá lógható szép leány egyetlen egy láb ^ v°^ a szőke Nyikó mentén. Hosszú gesz­­teszin haja olyan vastag fonatban csün­­d alá, mint egy kötél, két piros arcza, affín dereka, piczi lábai ritkították pár­lat az egész nemes székben s a ki nagy, lett‘ ^Id szeme^e belepillantott, holdassá tőle. A érültrekt’ uram fia János, mikor haza vá­rott az az Ador­a kollegyumból le is pingálta ^Sárfiára’ °lyan SZéP ^ eyedül való leány volt, két telek, öt j2, s négy czifra ökör nézett reá, tett *8 V°^’ ^ as vedL dolg°zni *3 szere" ^ ’ nanem azért mégse járt utána senki. ./Valvi legények, ha kérdezte valaki 2^1 miért engedik Adorján Sárit petre­­k árulni a tánczban, egyedül járni a kát*18ra (f°n6), csak megvonogatták vállu- 3 azt. . ^mán ez igy van.“ azt felelték : „_____ _ Édes­anyja azt mondta, azért nem jár­­^ utáa, mert neki nem kell egy legény ’. „ Sári egyenesen kirukkolt vele, hogy 1 Dzony kéne Ambrus Péter is, Bere LT^r iS, hanem ha nem jönek, ő nem ^ utánuk. A végén is nem ő az oka, ■ük hogy úgy félnek a szemeitől, ő még nem futott egy után se, ezután se fog s ha nem akad a faluból, akad egyébünnen. Minden nádszálba befészkel a nádi darázs, majd csak eljön az övé is valamikor. Abban az egyben igaza is volt Sári­nak, hogy félnek a legények az ő szemétől. Bere Gáspár vasárnaponként mindig azzal jött haza a tánczból, hogy ma is szinte megtánczoltatta Adorján Sárit. Már felé is indult volt, csak annyiban múlt el, hogy mielőtt oda ért volna, benézett a szemébe s attól aztán úgy elment a kurázsija, de úgy, hogy csak megállott a szoba közepén és nem tudott többé se elé, se hátra lépni egyet se. Hej pedig, ha egyszer kibírná a nézését, nemcsak megtánczoltatná, de meg is kérné más­nap. Híjába, abban a két zöld szemben egy olyan rengeteg tenger van, a­mibe, ha bele­esett valaki, ki nem úszik belőle ép elmével. Aztán mérgében vissza se ment többé a korcsmába mulatni. Tőle akár felgyújthatják a falut, ő ki nem moz­dul a házból. Szégyenli magától azt a fé­lénkséget, ő, Bere Gáspár, a­ki meg nem ijedt öt zetelaki bicskástól Segesváron, pe­dig mindeniknél csép volt, most féljen egy asszony-ember szemétől. . . . Nem, ez már meg se járja. Az asszony-ember ugyan nem jön neki cséppel, h­adaróval, de mi haszna, ha két szemeivel úgy megveri, hogy elfelejti a kapitánnyá nevét is. Nem, többet rá se fog gondolni arra a leányra, ha belebolondul is. Hanem azért mégis csak előkeresett egy penészes ezüst húszast a punga fenekéről s elindult vele Jankuczinéhoz, a­ki bába, orákulum és dok­tora volt egy személyben az egész vidéknek, hogy mondja meg hát azért neki, ok nél­kül fut-e Adorján Sári után. Még idáig ugyan nem futott tulajdonképen, mert jó­formán nem is merészelt köszönni neki, de ha Jankucziné biztatja, nem nyugszik a­míg felesége nem lesz. Ezt ő mondja, Bere Gás­pár tartalékos tizedes, a­kit még a rekt­­­uram sem átallott komának leíni, olyan de­rék ember. Aztán megindult a kapu felé, vigyáz­va, hogy meg ne botoljék, mert az nem je­lent jót ilyen alkalommal. Útjában számí­totta a lépést: „menjek“, „ne menjek.“ A kapuig épen huszonhat lépés, arra a „ne menjek“ esik. Bere Gáspár tartalékos tizedes a hu­szonhatodik honvédzászlóaljnál és a rekt’­­uram komája, megvakarta erre a füle tövét. — Hm, ne menjek hát? Már most csak azért is elmegyek ! Hanem hát ide kinn hideg van, jó lesz szokmányt venni a hátamra. És Bere Gáspár tartalékos tizedes stb. stb. szépen visszasétált a kis szobába, nya­kába keritette szokmányát (szűr) s elindult ismét. Útjában ismét számította a lépést s mondogatá: „menjek“, „ne menjek.“ Most csak huszonöt lépés volt a kapuig s a sors azt mondta „menjek.“ A hold olyan nyájasan tekintett reá, hogy Gáspár egészen felvidult. Néha-néha ugyan érzett a szíve környékén valamit, a­mit nem merészelt volna megnevezni széles világért, mert az nem valami volt, ha­nem valaminek a hiánya, a bátorságnak. Félt attól, a­mit neki Jankócziné fog mon­dani. Útjában elgondolta, mi lenne akkor, ha megtudnák, hogy ő kuruzslóhoz járt ma es­te. Hát bizony semmi más, minthogy min­den legény kinevetné, minden leány incsel­kednék vele, — csupán egy nem---- az a zöldszemű. Aztán mit mondana rá, ,ha kérdenék, mit keresett ott. Hát... hát bizonynyal sem­mi mást, minthogy beteg volt a lova. Úgy van, ez jó lesz. Igen de . . . a lovat eladta a minap. — Hej, uramfia, de nehéz mesterség az a hazugság ! sóhajta föl. — De még ezekkel majd csak megél­nék, hanem mit csinálnék akkor, ha vélet­lenül épen Adorján Sárival találkoznám. — Há­szen annak épen nem tudnék hazudni, ha egyszeribe megfeszülnék is. E közben kiért a faluból, távolról látta mér a Jankucciné szalmafedelü vályog rezidencziáját s minél közelebb ért hozzá, annál inkább elszorult a szive Bere Gáspár tartalékos tizedesnek, a mest’uram komá­jának. Két oldalt a kukoricza földeken min­denütt emberalakokat vélt látni, a kik mind csak utána leskelődnek. Fenn az égen minden csillag zöld színben ragyogott s ő valamennyit párosával látta. Szent isten, csak valakivel ne talál­kozzék. E közben a kuruzsló ajtajához ért, kezét félénken tette a kilincsre, megnyomta, az ajtó nem nyilt ki. Hm, pedig oda benn világ van. Bizo­nyosan valaki nyomja belülről. Még egyszer próbálta kinyitni. Az ajtó feltárult s az el­­ámult Bere Gáspár előtt ott állott a maga valóságában — Adorján Sári. Nem kérdezte egyik se, miért jött a másik, a szemek elmondottak mindent, szót­lanul dőltek egymás karjaiba .... aztán . . . aztán nem volt már szükség a Jankó­­cziné tudományára.

Next