Ellenzék, 1883. július-december (4. évfolyam, 143-297. szám)

1883-12-03 / 277. szám

Nenyecsik évfolyam. Negyedév, a . . Egy hóra helyben 4 frt. 1 frt 50 kr. SZERKESZTŐI IRODA: Bilkirály-utcsa 16. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK“ "ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva Szisz évre................16 frt. Félévre.............................8 frt. Egyes szám­ára 5 kr. megjelenik az ,,Ellenzéki mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kolozsvár, hétfő, deczember 3. 1883. KIADÓ-HIVATAL: Kolozsvárt, Belkirály-utézs 16. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó­hivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. A katona hatalma. A budapesti bűnfenyítő törvény­ I szék két egyént ítélt el hat-hat hónapi I börtönre valamely bűntény m­iiatt. Ezek I az egyének, most mint lovászok vannak I alkalmazva Gyulay Edelsh­eim bárónál, Magyarország katonai főparancsnokánál. Valamikor színtén katonák voltak, de jelenleg nincsenek tényleges szolgá­latban. Miután a törvényszék ítéletét a felsőbb fórumok is helyben hagyták, következett az ítélet végrehajtása. A­­ törvényszék tehát megidéztette az el­­túlt egyéneket. A főhadparancsnok azon­ban, valamely katonai pátensre hivat­kozván, mely az ötvenes években ada­tott ki, visszairt a törvényszéknek, hogy I­ó nem engedi meg lovászainak a meg­jelenést és a büntetés kiállását. Ily kö­rülmények között a törvényszék folya-­­ modott az igazságügyminiszterhez mihez tartás végett s most az ügy f­üggő­­­­ben van. Ennyi a száraz tény. De beszél ez szárazon is eleget.­­ Olyan mint a kürt szava, mely végig I harsog völgyön és hegyen. Olyan mint I végítélet hangja, mely megdermeszti I az élőket és fölidézi a halottakat. Meg­­­­hallják e hangot mindazok, kik börtönt I szenvedtek Kufsteinban, Josefstadtban, I Wienerneustadtban és mindazok kikka­­p­róba huzattak Eperjesen, akasztófára­­ kerültek Aradon és elvérzettek a Neu- I­gebäudeban. Árnyaik megjelennek és számon kérik e nemzedéktől, hogy hová tette küzdelmeik tanúságát s mivé lett az az eredmény­, mely a martyr vér kondásából várható volt. És mit fog felelni a törpe nemze­­k, mely küzdeni tunya, akarni fél és meghalni nem tud? Magyarország büntető igazságszol­gáltatásának kezéből kiesik a pallos, mihelyt egy osztrák tábornok megcsör­­díti kardját. Ezt jelenti ez az eset. Ma­gyarország fővárosának törvényszéke megretirál azon cselédkönyv szentsége előtt, mely egy tábornok és annak lo­vásza között van kiállítva. A­mit a magyar bírói kar cselekszik, az csak komédia­s ítélete csak akkor érvényes, ha annak végrehajtását valamelyik cs. kir. tábornok nem tiltja meg. Igenis, ezt jelenti ez az eset. És még magyar álla­m­r­ó­l be­szélünk . Hitvány hazugsággá törpül e szó, mihelyt egy katona cselédje ellen, a megsértett jogrend nevében, törvényes bírói ítéletet akarnak alkalmazni. E bű­nös cseléd szembe lett állítva Magyar­­ország egész bírósági hatalmával. S mi­vel e cseléd a főhadparancsnok lovait vakarja, tehát ki van véve a magyar ruszticzia hatalmi ereje alól. Régen tudjuk már, hogy kétszáz­ezernyi fölfegyverzett egyén a Szent István birodalmában selvus conductust élvez. Lepökdöshetik a magyar czimert, leszúrhatnak az utczán védtelen öreg­embert, betörhetnek a házi tűzhelybe, hogy az ott meglepett egyént összevag­dalják. Büntetésük vagy 25 frt vagy semmi, vagy­ a szebeni garnison üdvöz­lő bankettje. De hogy e mentelmi jog még cselédjeikre is kiterjedjen, a­kik loptak és raboltak, azt most tudtuk meg. Ave Cäsar! Üdv neked magyar al­kotmány ! Ezen cselédek nem voltak tettleges szolgálatban. Ezekre nézve a törvény félre nem érthető világossággal intézke­dik. Az 1868 évi XL. t. ez. 54. §-sa kimondja, hogy a tettleg szolgálatban nem levő katonák úgy polgári mint bűn­vádi és rendőri ügyekben polgári tör­vények és hatóságok alatt állanak. De mi köze a magy­arországi fő­­hadparancsnoknak Magyarország törvé­nyeihez ? „Senkit illetékes bíróságától elvon­ni nem lehet“, mondja a 69 évi IV. t. ez. 20 §-sa. Ezzel ki van mondva Ma­gyarország bírói hatalmának sz­uveréni­­tása. Nagy és hatalmas elv, mely haj­dan sok sérelemnek képezte tárgyát s melyért sok drága vér ömlött ki a csa­ták terén. Ám, ehez is mi köze a főhadpa­­rancsnoknak, a ki pedig a magy­ar fel­sőház tagja? És a budapesti törvényszék meg­futamodott. Azt a jogerejü ítéletet, mely „ő Felsége a király nevében“ monda­tott ki, nem merte végrehajtani. A he­lyett, hogy intézkedjék a maga hatás­körében, a törvények által nyert jogai szerint, a helyett tanácsért jutott az igazságügy­érhez. Ha valaki nem engedelmeskedik a törvényeknek, hatalmat szokás és kell al­kalmazni. Ez az állami jogrend egyik alapelve. Miért nem alkalmazta ez el­vet a budapesti kir. törvényszék ? És ha Gyulai Edelsheim báró, akár tudat­lanságból, akár paczkázásból meg akar­ta akadályozni a törvényes ítélet vég­rehajtását, mirt nem alkalmazott a tör­vényszék ellene is karhatalmat. Hadd láttuk volna meg, hogy merészel-e a csendőrnek ellenszegülni ? Merészel-e kardjára ütni, midőn két csendőr, a tör­vényszék parancsából megjelenik nála, hogy mint tettleg ellenszegülőnek meg­kötözze a kezeit? Valamikor már úgy is meg kell vál­ni, hogy ki hát az ur Magyarországon a fölkent király által szentesitett tör­vények-e, vagy pedig a katona? AZ „ELLENZÉK”TÁRCZÁ­JA. 1883. deczember 3. Antonia. — Beszély. Irta: Edith. — (Folytatás.) Kifogástalan szalonérfi. — Tisztelettel­jesen meghajtván magát szólt: „Ha nem csa­lódom Temérdy Hetén ő nagyságához van szerencsém, s mielőtt a meglepett leány szólni bitt volna, kérdé. Megtudna-e nagyság ismerni ? bár ezt alig remélem. Én azonban a mint terembe léptem, azonnal ráismertem! Alig hiszem, hogy láttam volna, foly­ttá, Helen szemeit fürkészeleg emelve föl, h a mint a sötét szemekbe pillantott, ar­­cza lángvörös lett, s gyengén összerezzent. — Azon férfi állott előtte, ki életében egye­dül érdekelte valak­i még álmában sem toert volna gondolni, hogy még láthatja." Földváry Géza, felelt alig hallgatólag a leány, nem képzeltem, hogy még vala­ha találkozunk, s kezet nyújtva az ifjúnak megengedte, hogy az mellette helyet foglal­hasson. Alig tudom hol kezdjem, mit kér­dezzek, oly rég volt midőn utolszor találn­i hazánk. Midőn akkor Erdélytől búcsút vevek , a Bécsbe mentem föl, onnan 5 évig meg sem­­ mozdultam, ott a technikumot elvégezve két é évig még külföldön praktizáltam, s midőn onnan hazajöttem, itt mindent megváltozva találtam. Öreg nagybátyám ki neveltetett, mindent elbeszélt, mi szerencsétlenség önö­ket érte, de az ön hollétéről semmit sem tudott, csupán annyit, hogy öreg nevelőnő­­jéhez utazott, de a nevelőnő tartózkodását sem tudta, s én még a reményről is le­mondtam, nagyságat föltalálhatni, de íme egy véletlen összehozott. Bizony soha sem tudjuk hol, kivel ta­lálkozunk, bár én reméltem találkozhatni is­merősökkel itt hazámban, de ön, önre nem gondoltam —• szólt Helen s a hazajövet itt telepedett meg végleg ? kérdé Helén. Igen, három év óta vagyok e vidék mérnöke, s csupán egy csendes otthon a mi még hiányzik nekem. De engedje meg nagy­­ság kérdést tenni azon 10 évről, melyet ha­zájától távol töltött. S Helén elbeszélte a 10 év történetét. Mindketten elhallgattak. Végre Föld­váry a hallgatást megtörve fölkérte Helént mutatná be a grófnénak és Antóniának. Mi megtörténvén, engedélyt kért a grófnétól, hogy más­nap meglátogathassa. Másnap aztán elbeszélte a grófnénak, hogy mikép ismerkedett meg Helénnel ez­előtt 10 évvel. E találkozás eredménye az jön hogy Töldváry­­ megkérte Helént. Az esküvőt egy évre tűzték ki , mivel a szerződés csak akkor volt letelendő, mely­nek értelmében 10 ezer forint tiszteletdíj volt H­elénnek fölajánlva, ha ez időt nö­vendéke mellett kitölti.­­ Ő azonkívül sem hagyta volna el éppen az évben Antóniát, kinek sorsa mélyen érdekelte.­­A fürdőidény tehát jól sikerült, mind­nyájan megelégedve tértek haza­ Magyar­­országra. A napok azután kisebb, nagyobb változatban minden nevezetesebb esemény nélkül folytak le. Míg végre eljött az a rég várt az a sokat emlegetett farsang, melyet Antonia méltán számított évei legboldogabbikának. Körülrajongva, beczézve, kitüntetve a világ­tól, mondhatni általános figyelem tárgya volt. A grófné termeit megnyitotta, fényes estélyeket adott, hol a főrangú világ dísze java adta a találkát egymásnak. A farsang végén egyszerre három ké­rője volt. S ezek egyike Obert György, kit mint a főrangú világ egyik kedvenezét, a grófné szivesen fogadott el termeiben, ter­mészetesen távolról sem gondolva arra, hogy mint kérőt is szivesen lásson. De a sors másként hozta magával, mint a hogy a grófné kigondolta. Leánya szivében az érzelem az első percztől, még mikor a pataknál találkoztak , Obertért do­bogott, megszerette őt azon végzetes sze­relemmel, mely sírjáig kisérte s melyet sem az ostromlók serege, sem az anyai szigor és parancs meg nem változtathatott. Kérte, könyörgött az anyjának, hagyja meg neki Obertet s haláláig áldani fogja. De anyján a gőg jobban uralkodott, mint a leánya iránti szeretet s egy napon any­nyira uralkodott rajta, hogy Obertet föl­kérte, hagyjon föl látogatásaival, mert leá­nyát nem fogja neki adni. Obert igazi sellemes férfi volt, s ez elu­tasítás elég volt neki arra, hogy többet még azon ház tájékára se menjen, de Antó­niát, kit imádott, s kitől viszont szerette­tek , véghetetlenül sajnálta. —­ Egy köz­ös ismerősüknél találkozott vele, elmondta ne­ki őszintén a grófné és közte történteket és kérte Antóniát, hogy felejtse el. Ő elutazik, hogy Antóniának elvisel­hetőbbé tegye az életet. Egy forró kézszorítás, s egy kézcsók volt a bucsu. György mint igazi férfi, állt ellen érzelmeinek, nem akarta Antóniát még szerencsétlenebbé tenni. Nem ígért neki semmit, sem viszont ígéretet nem kért, csaknem rohant a hely­től, hol szerelme egy gőgös asszony szívén áthágtatlan akadályra talált. Úgy rohant mint egy hős a halálba. Borzasztó volt a tudat, hogy szeret­tetik és a lány még sem lehet övé. Antouia midőn barátnőjétől hazatért, dideregve húzódott a kocsi szögletébe, fo­gai vaczogtak, arcra lángolt, szíve úgy vert, mintha szét akart volna pattanni. Az inasnak nem csak le kellett segí­­teni, de a szalon ajtajáig támogatni kellett, mert nem birt lábain megállani. A szalonban éppen Helént találta, ki midőn a neszre fölpillantott ijjedten dobta félre olvasmányát, odasuhant Antóniához, ezer kérdést intézve hozzá e hirtelen válto­zás felöl. Antónia forró kezecskéit nyaka körül fonta, s inkább csak suttogott, mint beszélt, fektessen le kisasszony nem bírok állani lábaimon. Helén szobájába vezette, a szobalányt becsengette és a grófnéért küldött. Nagy zavar a háznál, mindenik a má­sikat kérdezte, mi történt. Félóra alatt az orvos is megérkezett. A betetegség oly hihetetlen gyorsaság­gal fejlődött, a láz oly nagy volt, hogy az orvos csaknem biztosan megmondhatta, hogy tiprins. Hat hétig feküdt Antónia élet és halál között, iszonyú lázrohamai voltak, oly ide­ges, oly érzékeny lett betegsége alatt, hogy még azt is megérezte, ha anyja csak bejött az ajtón és ha az ágy felé közeledett irjedten ugrott föl ágyából. A grófnő keserűen bűn­hődött szívtelenségéért, leánya egy perczig sem tűrte meg ágya mellett, úgy sikongott ha anyja kezét reá tette, hogy azt borzasztó volt hallani, csak Ileléntől fogadott el min­dent, bár­mily rohama volt is, ha Helén rá­tette kezét, azonnal megcsendesedett. Csak őt és Györgyöt emlegette és egy szivet, mely kemény mint a márvány, de még lázai kö­zött is volt anyagi tisztelet és tartózkodás benne, hogy e kemény szivet nem nevezte meg. (Folyt, követ.) Politikai hirek. — A képviselőház szombaton folytatta az adótörvény-javaslat tárgyalását. Első szó­nok Iványi Dániel nem fogadja el a ja­vaslatot, határozati javaslatot nyújt be, hogy a jelenlegi helyeben, az ország szükségei­nek és a polgárok adóképességének meg nem felelő adórendszer helyett alkal­masabbat készítsenek, indítványozza, hogy a ház 21 tagú bizottságot küldjön ki az adóügy tisztázása tárgyában, mely a jövő ország­­gyűlés második cóclusában jelentést tegyen. Utánna Horánsz­ky Nándor pártolta a hat. javaslatot. Az ország deficzitje mellett van még egy más deficzit is — mondja szónok — az ország konsolidácziójának hanyatlása. A nemzetiségek kétség nélkül kevésbbé ra­gaszkodnak már az országhoz. Ennek is a pénzügyi helyzet az oka. — Móricz Pál a tárgyalás alatt levő adójavaslat védelmé­re kel és ellenzi Irányi határozati javasla­tát, mert a kormány kezéből az initiativát ki­venni nem akarja. Becker, Vidliczkai és Ugrón Ákos (beszédjét alább közöljük) az új adók ellen érveltek. Ezután a csángó­­telepítések tárgyában beadott kérvények keltettek nagyobb vitát, melyben Thaly Kálmán és Madarász József tevékeny részt vettek, kárhoztatván a kormány ma­gatartását. Az ülés végén Irányi interpel­lálta Paulert Edelsheim-Gyulai lovászainak ismeretes ügyében, melyet már múlt lapunk­ban említettünk. — Az uj horvát bán és miniszter ki­­neveztetése tárgyában a hir­­lap a követ­kező királyi kéziratokat közli: Ked­ves báró Ramberg! Miután azon fel­adatok, melyek végzett Horvát- és Szlavonországokba és az ezen országokkal 1881 ik évben egyesített, volt határőrvidékbe királyi biztosommá kineveztem, immár teljesítvék, magyar miniszterelnököm előterjesztésére önt ezen megbízásától ezennel felmentem és sok éven át, úgy mint ez alkalommal is tett kitűnő szolgálatai által szerzett érdemei elismeréseid önnek­ első osztályú vas­ko­rona-rendemet díjmentesen adományozom. Kelt­gödöl­­lőn, 1883. évi deczember 1-én. Ferencz József, s. k. Tisza Kálmán s. k. — Kedves gróf Kline­n­ 11 é­­derváryi M­agyar min­axt­er­ esnököm el,.terjesztésére önt Horvát-Szlavon-Dalmátországok kínjává s egyszer­smind az ezen országokkal 1881-ik évben egyesített, volt határőrvidék királyi biztosává ezennel kinevezem. Kelt Gödöllőn, 1883. évi deczember 1-én. Ferencz József s. k. Tisza Kálmán s. k. — Kedves Bedekovich! Magyar miniszterelnököm előterjesztésére önt a Buda­pesten székelő központi kormányhoz tárcza nélküli Hor­­vát-Szlavon Dalmát miniszteremmé ezennel kinevezem, illetőleg ezen eddig is viselt állásában újólag megerő­sítem. Kelt Gödöllőn 1883. évi deczember 1-én. Ferencz József s. k. Tisza Kálmán s. k. Maros-Tordamegye bizottsága teg­napelőtt közgyülést tartott, melyre a t­i­s­z­t­­ujitás napjául dec. 11-re tűzetett ki. Dél­után 5 órakor a bizottság tagjai népes ér­tekezletet tartottak a főispán elnöklete alatt. A főispán előadván az értekezlet czélját, felhívta a bizottsági tagokat, hogy a kije­löléseket a központi tiszti állomásokra ejt­sék meg. Hangsúlyozta továbbá a közvéle­mény azon nyilvánítását, hogy a szolgabi­­rói járások száma kilenczről ötre apasztas­sék s a szolgabirók kijelölését hozta sző­nyegre. Szentiványi Kálmán, Kemény Domo­kos b. és Hosszú Ilászló bizottsági tagok felszólalásai után azonban a kényes szemé­lyi kérdések nyilvános tárgyalását levették a napirendről s az értekezlet megállapodás nélkül oszlott sz.ét. A bizottsági tagok kü­lön pártértekezle­tre készülnek. — Kecskeméten tegnap volt a függet­lenségi K­ilády Lajos elhunyta következté­ben szükségessé vált új képviselőválasztás. Jelöltek voltak a függetlenségi párt részé­ről az országgyűlési függetlenségi kör­öire tudta nélkül fellépett Halász, Géza ráczkevei országgyűlési képviselő, az antiszemit­a füg­getlenségi párt jelöltje volt Vadnai An­dor, és a kormánypárté Vámos Béla. A legtöbb szavazatott nyert Vadnai és Vá­mos közt szűk­ebb választás lesz. — A horvát nemzeti párt. A horvát tartománygyűlésnek a nemzeti párthoz tar­tozó kiváló tagjai Khuen-Héderváry grófnak bánná való kineveztetéséről értesül­vén, elhatározták, hogy a legközelebbi na­pokban a pártot értekezletre hívják egybe a melyben az uj kormánynyal szemben kö­vetendő magatartásáról fognak tanácskozni Az kétségtelen, hogy a párt egy a horvát nemzethez tartozónak kineveztetését (mert Zágrábban ilyennek tekintik Khuen grófot) örömmel üdvözli és a tartományi ülésben egyhangúlag az úl bán támogatása mellett fog nyilatkozni. Nagyban foglalkoznak az osztályfőnökök állomásának újabb betölté­sével is, és valószínű, hogy a nemzeti párt, ha erre vonatkozólag felszólítást kap, nyi­latkozni fog. Azt, hogy Voncsinla osztály­főnöknek marad, itt szinte kétségtelennek tekintik, de a képviselők körében azt vélik, hogy majd a belügyi osztályt veszi át. Azonkívül még dr. Sperecs István egyetemi tanárt és Sztankovics Dániel szeptemvirt emlegetik osztályfőnök-jelöltekül. — Az uj horvát bán, Khuen-Héderváry gróf — értesülésünk szerint, deczember 6-án fogja mint kinevezett horvát bán, és ma­gyar zászlós ur ő felsége kezébe esküjét letenni s csak azután megy le Zágrábba. Khuen-Belasi-Héderváry Károly gr. 1819. május 23-án született Mustáron,­­Szlavóniá­­ban , 1880. vette Iránt Tercht Margit grófkisasszonyt. Az uj bán atyja Khuen-Balasi Antal gróf volt, s e női ágon jutott a Héderváry névhez, s 1874. decz. 6-án kelt királyi pátens hatalmazta fel a Khuen-Belasi Héderváry név viselésére. Khu­­en gróf iskoláit részben Zágrábban végezte, azután pedig a hetvenes években, majdnem három évig, Vukovárt a megyénél szolgált, legutóbb mint főjegyző. Később képviselő­nek választották a magyar országgyűlésbe és ekkor elhagyta a szlavón megyét, két év előtt Győr megye főispánjává nevezte­tett ki. A koronás érdemkereszt. Nagy és szép ünnepet ült tegnap és tegnapelőtt Budapest művészvilága. Rosszul mondtuk, nemcsak művészvilága, hanem valamennyi műveit magyarja a fővárosnak. Költők, irók, tudósok, fes­tők, szülészek, szónokok, jogászok, pub­licisták és államférfiak seregeitek a fi­kái­né körül, hogy bizonyossá tegyék őt elismerésük felől s megmondják neki, hogy dicsőn megfutott pályáján halha­tatlan érdemeket szerzett és a nemzetet hálára kötelezte. A király is megemlékezett e ma­gasztos ünnepélyről. Midőn egy nemzet örvend és nagyjai közül valamelyiket hálás szivének pantheonába ülteti át, akkor csak illik, hogy koronás királya is tudomást vegyen róla. És úgy is jön. Elküldötte Jókainénak a koro­­n­á­s a­r­a­n­y é­r­d­em ke­resztet! Kicsoda tanácsolta ezt felséges ki­rályunknak ? Ki volt a vakmerő, a ki ekként mutatja be az országnak a ki­rály müszlését. Minden alattvaló kétségen kívül hálás szívvel fogadja, ha uralkodója magas figyelmére méltatja a közügy terén szerzett érdemeit. De ott, hol a formalitások ereje oly nagy, szükséges­nek tartjuk a méltatások helyes és igazságos osztályozását és mérlegelését. Koronás arany érdemkeresztet szo­kás adni a b. Bánffy Dezső által aján­latba hozott vidéki zugnagyságoknak; a szolgálatban megőszült strámester­ek­­nek; a bécsi egyetem jubiláló pedelus­­sának; és a hofburg kiérdemelt szolga­­személyzetének. Ez a tény. A­ki tehát azt tanácsolja felséges királyunknak, hogy Magyarország leg­nagyobb és úttörő tragikai művésznő­jét, kinek ékes szava hódítólag ringatta a magyar nyelv bölcsőjét s kinél szeb­­ ben soha senki sem hirdette nyelvünk zengését; a ki irodalmunk terjesztésé­ben egy színvonalon áll nagyjaink leg­­nagyobbjaival, mondjuk, a ki azt taná­csolja, hogy ezt a művésznőt egy ka­­thegóriába helyezze a király a többi érdemkeresztessel, az bántja a nemzeti érzületet, megalázza a művészetet és félrevezeti az uralkodót. Ezt akartuk elmondani. Felséges asszonyunknak, a Király­nénak nem hozták tudomására ezen ünnepélyt. A törpék. A ,Budapesti Szendek, mely aka­démiai költségen tartja fenn magát, mely nagy költőnek tartja Szász Bélát és Varga Gyulát, mert hát az egyik a Szász Károly testvére, a másik meg a veje — megszólaltatja Csengeri An­talt és beszél a Csengeri szájával Kossuth Lajos­ról. Ez a Csengeri nagy férfiú volt. Deák Ferencz megírta halhatatlan fel­iratait, és Szász Károly a „képviselő napló jegyzeteiben“ azt mondta, hogy csak az eszme a Deáké, de a forma a

Next