Ellenzék, 1885. január-június (6. évfolyam, 2-148. szám)
1885-02-23 / 44. szám
s III1 Hatodik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA: Belkirily utcza 16. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK"" ELŐFIZETÉSI DIJA : Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva Ejtsi évr...................16 írt. II Negyedévre ... 4 írt. Félévre........................8 fr.. || Egy hóra helyben . 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. Megjelnik az „Ellenzéki* mindennap, a vasár-- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. 41, tizsáini« Kolozsvár, hétfő, február 1-23, 1885. u—— ■■i.,1 II KIADÓ HIVATAL: Kolozsvárt, Belközép-utcza 33. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadóhivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. I !■ t» )A Konfliktus nélkül. Ha legalább leleményesek volnának. Ha legalább annyi fáradságot vennének maguknak, hogy politikai indokokat keresnének eljárásuk megvédelmezésére. De nem. Elkövetik a rosszat s azt hiszik, hogy egy silány ürügy emlegetése kielégíti a nemzetet. A Deákpárt a nemzet nagy és állandó érdekeit tartotta szemünk elé, midőn a kiegyezést megindokolta. Igaza nem volt ugyan annak a pártnak se s a tapasztalat naponként bizonyítja, hogy az is gyenge volt a nemzeti jogok védelmi munkájában, de megfutamodása perczeiben is, miként a hős franczia király, megmentette legalább a becsületet. Most másképen van. Amit a Deákpárt idejében csak megszorult hírlapírók és szűklátkörű zugpolitikusok hoztak fel érvül a függetlenségi törekvések ellen, azt a kopott és mihaszna állítást, mintha e törekvések békés után megvalósíthatók nem lennének, most maga a miniszterelnök mondta ki a legközelebbi felsőházi ülésben. Úgy mondá, hogy a b. Prónay Dezső elvei, konfliktust idéznének fel a korona és nemzet között. Olyan állítás, mely ha valóban igaz, teljesen megfosztja a nemzetet attól, hogy önrendelkezési jogának visszaszerzését békés úton remélhesse. A függetlenségi pártnak tehát igen komoly érdekében feküdt, hogy végre valahára tisztáztassék ez a kérdés, mert ettől függ a küzdelem eszközeinek megválasztása. Mi mindig azt vallottuk, hogy miután eszméink diadala első és legszükségesebb feltétele az ország boldogulásának, előbb utóbb elkövetkezik az idő, hogy a nemzeti közakarat megadja nekünk az alkalmat eszméink valósítására. S miután a korona érdeke nem lehet más, mint a nemzeti érdek, mert tőlünk kapja a fényt, hűségünkben rejlik biztossága s megerősödésünk képezi hatalmának valódi forrásait: hittük, reméltük és hirdettük, hogy a korona nem lehet a mi törekvéseink gátja s nem fogna akadályt gördíteni eszméink megvalósítása elé. Épen ezért programmunk előkelő pontját képezte, hogy Magyarország függetlenségét a personális unió alakjában, békés utón, alkotmányos eszközökkel kívánjuk kivivni. Amely perczben a korona tudtunkra adja, hogy „konfliktus nélkül“ tehát békés utón, a mi elveink nem valósíthatók, mert ő azoknak ellentáll, abban a perczben elkövetkezik programozunk egyik fő pontjának a megváltoztatása. Abban a pillanatban üres szóvirággá lett programmunknak a „békés utón“ való kibontakozás felől hirdetett igazsága. Abban a pillanatban minket arra utalt a korona, hogy vagy lemondjunk elveinkről, vagy megkísértsük azokat mindenáron valósítani. A nemzeti összetartás természetes ösztöne éserővel követelné tőlünk, hogy arra a végzetes térre lépjünk, hol a férfias elszántság próbakövei kezdődnek. A múltnak és a tapasztalatoknak azt az ékezetét kellene újból kézbe vennünk, melyet igen sajnos események vertek volt a nemzet és dynasztia szive közé. A szenvedések zsilipjei nyílnának meg a nemzet előtt s a trónus lábai alatt állandókig hallható volna a földrengés zsibongása. Isten őrizze meg ettől koronás királyunkat és őrizze meg hít magyar népét is. Ám a korona legfőbb tanácsosság ne hirdessen olyan tant, mely szűkségképpen vagy teljes lemondásra vagyó végletekre vezet. Épen ezért a függetlenségi pártnak el nem mulasztható kötelessége volt, tisztázni a helyzetet. Meg kellett már egyszer tudnunk, hogy mi igaz ebből a érlelésből, hogy a korona nem nyugodnék bele a mi alkotmányos győzelmünkbe. Ezért bízta meg a párt Ugrón Gábort, hogy interpelláczió alakjában vonja kérdőre a kormányelnököt s kényszerítse azt egy minden kételyt kizáró feleletre. Ezért kérdezte Ugrón, hogy a korona tudtával és felhatalmazásával tette-e ama nyilatkozatát, melyet kortesek szoktak hangoztatni, de miniszter soha. És Tisza Kálmán kénytelen volt kijelenteni, hogy nem volt a koronától semminemű felhatalmazása, s ő azt nem hivatalosan mondta mint kormányelnök, hanem vita közben, mint képviselő. Ennyi nekünk elég. A sokszor hangoztatott rágalomnak ki van ezzel szedve minden méregfoga. A korona megmaradt a maga sérthetetlen fényében, csak a szószátyár vitatkozó merült a pocsolyába. A Tisza kormányelnök kijelentése megnyugtatta a függetlenségi pártot: a feleselő Tisza egyéb vergődése igen mulatságos volt. BARTHA MIKLÓS: Politikai hitek — Országgyűlés. A szombati ülésben véget ért a felsőházi vita a képviselőházban. Egyetlen szónok beszélt még, mielőtt elnök a vitát befejezettnek jelentette volna ki : Ábrányi Kornél. Főleg azt fejtette beszédében, hogy a kormánynak nincs joga 48 ra hivatkozni, mert ha 48-hoz hű maradt volna a javaslatnak a választást kellene tartalmazni. Ábrányival a feliratkozott szónokok sora véget ért s az elnök kijelentette, hogy zárszó illeti meg az előadót, Iványi, Szilágyi és Onódy indítványtevőket. Láng Lajos meg is tartotta zárbeszédét és sorra véve a javaslat ellen hangoztatott kifogásokat, védte a kormány javaslatát. Utána Iványi Dániel mondotta el zárbeszédét, melyet alább egész terjedelmében közlünk. Szilágyi Dezső és Onódy Géza zárbeszédeiket a mai (febr. 23.) ülésre halasztották. — Ülés végén Ugron Gábor interpellácziója keltett nagy figyelmet, melyet alább részletesen közlünk. — A függetlenségi és 48 as párt tegnap délelőtt 11 órakor tartott értekezletén megkezdette a főrendiház újjászervezéséről szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását. Mindenekelőtt a törvényjavaslat általános elfogadása feletti szavazás ügyében elhatároztatott, hogy a törvényjavaslat el- vagy el nem fogadása tűzendő szavazásra, miután a beadott határozati javaslatok ellen indítványok s nem halasztási indítványoknak tekintendők. A részletek felett hosszas és hotató vita folytattatott, azon elvi kijelentéssel, hogy amely pontnál módosítások nem adatnának be, a párt ragaszkodik határozati javaslatában úgy is részletezett elveihez. Az értekezlet a 7. pontig haladt. A kormány erőlködése. A főrendiházi tvjavaslat tárgyában a mai szavazásra a kormánypárt nagy erőlködést fejtett ki. A párt végrehajtó bizottsága minden képviselőt beczitált s már a tegnap számosan érkeztek is a fővárosba képviselők. A horváth képviselők is siettek a kormány támogatására megjelenni, de használni akarják Tisza K. szorult helyzetét s kijelentették, hogy Csak abban az esetben szavaznak a kormánynyal, ha a kormány kötelezi magát viszont szolgálatul a kiegyezési törvényben a felsőházra vonatkozólag egy új pontot venni fel. Hogy megnyerje a többséget a kormány bizonyosan megalkudott a horvátokkal most is. Ugrón Gábor interpellácziója. A képviselőház február 21-iki ülésén. Ugrón Gábor interpelláczióját a következő beszéddel terjesztette be: Kérdésemet a miniszterelnök úrhoz oly indokból intézem, mely egészen szokásos. Minden egyén féltékeny a maga hírére. A miniszterelnök úr e hó 16-án a törvényhozás másik házában a vita hevében válaszolva Prónay Dezső bárónak, ki tudvalevőleg a függetlenségi párt illetőleg a közjogi ellenzék egyik tagja és annak a múlt országgyűlésen keresztül egyik nagyrabecsült képviselője volt. Amidőn Prónay Dezső bárónak válaszolt a miniszterelnök úr, talán a vita hevében, a következő kifejezést használta : „Már most ő méltósága a ki oly politikai tanok hive, amelyek a nemzet és a korona közti konfliktus nélkül nem volnának valósíthatók, én legalább remélem, hogy soha sem fognak többségre kerekedni stb. A miniszterelnök úr eme nyilatkozatára súlyt azért helyezek, mert egy igen jelentékeny állású politikai férfiútól ered. Míg csak kortesek mondták, míg a közéletnek jelentőség nélküli férfiat hirdették akár Magyarország felső részeiben, akár Dicső-Szt-Mártonban, súlyt nem helyeztünk reá, (Helyeslés a szélsőbalon) mert tudtuk, hogy e nyilatkozatok a közvéleményben aggodalmat és félreértést felidézni nem fognak. De midőn a törvényhozás egyik házában épen a miniszterelnök úr ajkairól hangzik el ezen vád, anélkül, hogy hoszszas magyarázatba bocsátkoznám, egyszerűen a miniszterelnök úrtól magyarázatot kérni magam és barátim nevében kötelességemnek tartom, annyival inkább, mert a mi pártállásunk, mely pártállásnak egyik jellemző vonása a perszonalizmus alapján szervezett önálló és független Magyarország mi ezen pártállásunknál fogva ily feltevésekre okot nem adtunk, tehát ha ily feltevésnek alapja van ez egészen kívül kell, hogy álljon rajtunk és remélem, hogy miniszterelnök úr annyival is inkább megadhatja a felvilágosítást, mert itt álla, véleményét kell hogy megmagyarázza,és nem mások véleményét és annyival inkább megadhatja, mert itt felvilágosítást másoktól beszerezni semmi szüksége nincs. Azért az én kérdéstéteim a t. miniszterelnök úrhoz a következőképen hangzik (olvassa:) Kérdés a miniszterelnök úrhoz: F. hó 16-án a miniszterelnök úr, a főrendiházban Prónay Dezső bárónak, a közjogi ellenzék kitűnő férfiénak válaszolva, a következőket mondotta: „Már most ő méltósága, a ki oly politikai tanoknak hive, a melyek a nemzet és korona közti konfliktus nélkül nem lennének valósíthatók.“ Miután a közjogi ellenzék, a függetlenség és 48 as párt hive az uralkodónak és családjának, hive a monarchikus államformának , s miután a miniszterelnök úr nyilatkozata félremagyarázásokra és félreértésre adhat alkalmat, kérdem , a miniszterelnök úr fel volt-e hatalmazva a korona által ezen nyilatkozat megtételére . (Nagy derültség a jobboldalon. Halljuk! Halljuk! a szélsőbalon.) vagy pedig hivatalos működése alatt szerzett hivatalos adatok alapján tette-e ezen nyilatkozatot, s ha igen, van-e azon helyzetben, hogy a ház elé terjessze ezen adatokat ? (Derültség a jobboldalon. Zaj bal felöl.) Tisza K. megfiátrál. Feleletem igen egyszerű és rövid. Elsősorban megjegyzem, hogy az legalább is szokatlan, hogy a törvényhozás másik házában mondottakért annak megnevezésével itt interpelláltassék valaki. Lehet interpellálni, vagy lehet kérdést intézni egy tárgyban a vita folyamán e nélkül is. De most másodszor nem is tudom, a képviselő urat mi indíthatta ez interpelláció megtételére, midőn maga is úgy olvasta fel szavaimat, hogy én pártról nem beszéltem, hanem beszéltem arról, hogy dr. Prónay Dezső minő tanoknak híve, ha kifogása lehetett valakinek, csak neki lehetett, kivel szemben ezt mondottam. (Élénk helyeslés jobbfelől.) És nem is helyes, hogy valaki egy pártra magyarázza azt, ami egy egyénnel szemben mondatott. Egyébként azt gondolom, hogy a képviselő úr maga is igen jól fogja tudni, hogy én ott csak a saját egyéni nézetemet mondtam ; nem beszéltem, mert nem beszélhettem a korona nevében. És én azért nem volt szükségem senkinek beleegyezését kikérni ahhoz, hogy nézetemet elmondjam. (Helyeslés jobbfelől.) Furcsa dolog az t. ház! A képviselő urak jogosultaknak tartják magukat elmondani nem csak azt, hogy meggyőződésük szerint a kormánynak és a kormánypártnak politikája hova vezet, hanem még az intencziót is gyanúsítják, (Igaz ! Úgy van jobbfelől.) és tőlünk meg akarják vonni azt a jogot, hogy mi a nélkül, hogy azt mondanék, hogy az a szándék, — tehát a nélkül, hogy intencziójukat gyanúsítanék — azt mondhassuk, hogy a mi felfogásunk szerint az a politika ide vagy oda vezet. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Én azt gondolom, ezt a jogunkat senki tőlünk el nem veheti, sem Ugron Gábor képviselő úr, sem a 1. 48-as ellenzék, mert ezen joggal éltünk, élni fogunk és ugyaneme nézeteket nem egyszer bővebben, részletesebben kifejtettük e ház kebelében is. (Úgy van jobbfelől.) Kérem méltóztassék e nyilatkozatomat tudomásul venni. Ugrón Csáfpár válasza. Ugrón Gábor ezután következőkép nyilatkozik a miniszterelnök válaszára: A miniszterelnök úr válaszában elsősorban arra hivatkozott, hogy amit mondott, a felsőházban mondotta, és azt, itt fölemlíteni nem illő. Igen jól tudja a t. ház, hogy a főrendiházban a közjogi ellenzéki párt, hogy az alapfogalmat használjam, igen kevesek által van képviselve, és épen azért a miniszterelnök úr azon nyilatkozatáért a kellő felvilágosítást ott meg nem kérhették. (Felkiáltások jobbfelől: Hát Prónay! Hisz ő ott volt!) E párt itt a képviselőházban van és mivel itt van jelen bárhol hangzik is el egy kormányférfinalakéról ily nyilatkozat, azt nem hagyhatja észrevétel nélkül, mert legyen megnyugtatva, a miniszterelnök úr nem saját személyének, hanem állásának tulajdonítandó az, hogy kérdést intéztem hozzá. (Helyeslés és derültség a szélsőbalon.) Téved továbbá a miniszterelnök úr abban is és téves okoskodásának lánczolata, mert a miniszterelnök úr a főrendiházban nem mint Tisza Kálmán, nem mint magánember volt jelen, mert Tisza Lajos bírja a grófságot, de Tisza Kálmán még nem nyerte meg s a főrendiháznak még nem tagja s a főrendiházban az 1848. III. tcz. alapján, mint miniszterelnök jelent meg, nyilatkozatát tehát nem lehet magánember nyilatkozataként mérlegelni és jövőre, ha a miniszterelnök úr oda akar menekülni, hogy állítása saját véleménye és nem hivatalos nyilatkozata, méltóztassék ezen enuncziácziót itt a képviselőháziján megtenni és nem a felsőházban, mert erre itt kaphat ürügyet, de a főrendiházban nem. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Igen jól tudja a t. ház, hogy a miniszterelnök úrnak amaz argumentáczióját sem fogadhatom el, melyben azt mondja, hogy nem pártot támadott meg, hanem Prónay bárót, illetőleg ama politikai tanokat, melyeket Prónay b. magáénak vall, mert nem tehetem fel a miniszterelnök úr tárgyilagosságáról, hogy Prónay bárót kívánta megtámadni, hanem ama elveket és tanokat, melyeket, mint beszédemben érintettem, Prónay b. itt e házban is hangoztatott, és melynek itt is hangot kívánt adni. Eme tanok pedig elég világosak, azt hiszem, senki előtt sem lehetnek annyira világosak, mint a miniszterelnök úr előtt, ki 8 évi politikai pályáján mindig amaz elveket vallotta, melyeket mi is vallunk. (Derültség a bal és szélsőbalon és felkiáltások: Úgy van ! Úgy van ! Ellenmondások a jobboldalon.) Én magam is a miniszterelnök úr szárnyai alatt kezdtem hirdetni e tanokat s tőle tanultam mind a hangot, mind a modort, hogy miként kell azokat védeni. (Élénk derültség, helyeslés, taps a szélsőbaloldalon.) Ismeretes a miniszterelnök úr előtt a mi álláspontunk, de nem ismeretes az ország minden része előtt s tán nem ismeretes a háznak minden tagja előtt, aki restell magának fáradtságot venni, hogy az ország politikai pártjainak mesgyéjét képező elvekről tudomást szerezzen. Mi, amint említettem többször, a Habsburg-háznak, a felséges uralkodóháznak nemcsak hívei vagyunk, de hívei leszünk mindaddig, míg a magyar törvények ez ág örökösödési rendjét megállapítják. Sőt tovább megyek, nem fitogtatjuk e hűségünket, de igyekeztünk e házban annakhangot adni s már azzal, hogy ennek hangot adtunk, lefegyvereztük ama gyanúsítást, melyet a miniszterelnök úr használni jónak látott. Nem óhajtuk mi azt, hogy Magyarország jelen sanyarú helyzetében a válságos állapotokat még azzal is tetézzük, hogy az uralkodó házat kérdésessé tegyük: elég az, hogy a föld, melyen állunk, már kérdésessé van téve, elég az, hogy az alkotmány, a szabadságok amaz összege, melyet a magyar nemzet mintegy örökséget őrizett, a t. miniszterelnök úr kormányzása alatt kérdésessé vált. Mi azt a szilárd pontot, melyet a kormány képez, úgy befelé, mint kifelé, fentartani és védelmezni óhajtjuk. (Úgy van a szélsőbaloldalon.) Másfelől igen jól tudhatja a t. miniszterelnök úr, hogy mi sem vagyunk annyira oktalanok, hogy közülünk valaki, a mi beleegyezésünkkel tehetné azt, hogy addig, amíg az uralkodóházhoz ragaszkodunk, azonkívül egy más államformára törekedjék, mint a jelenlegi monarchikus államforma. Érveléseinkből senki ezt a következtetést nem vonhatta. Jól tudjuk, hogy az államforma kérdésének megoldása nem a kis magyar nemzettől függ, hanem az európai nagy nemzetektől, és mi magyarok még akkor is, midőn talán a külföldi nagy nemzetek más államformát fogadnának el, megmaradnánk, sőt küzdenénk a monarchikus államforma mellett, mely kis nemzetek erejét jobban csoportosíthatja s tömörebben harczba vezetni képes. A mi törekvésünk a trónnal szemben mindig az volt, hogy az uralkodó házat nemzetivé tegyük, hogy az udvar magyar legyen, a nemzet közérzületétől áthatva közreműködésünk és belső fejlődési mozgalmaink élére állva, oly hosszú idő 340—350 év után először élvezte nemzetünk ama jótékony hatást, mely a külföldi nemzeteket elősegítette, hogy t. i. egy nemzeti munkásságot és tevékenységet irányozza. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Nincs a t. miniszterelnök úr okoskodásában valóság. Nincs azért, mert mit gondol a t. miniszterelnök úr, ma a 67 iki kiegyezés után távolabb állunk mi közjogi elveink valósításától, mint az 50-es 60-as évek állapota a 67-es kiegyezéstől ? Ha akkor a nagyobb nehézséget le lehetett győzni miért ne lehetne most a kissebbet ? Akkor ez lehetséges volt anélkül, hogy a nyilvános élet a lappangva a forrongó irányzatokat feltárta volna. Mért ne lehetne most, midőn a lappangó irányzatokat mindenki feltárhatja midőn egész Magyarországban semmi olyan törekvés nincs, mely az uralkodóház érdekeivel ellentétbe jöhessen (Úgy van a szélsőbalon.) Hanem az nagyon természetes, hogy a miniszterelnök úr ez érvelést felhasználja, mert az két szempontból becses a t. miniszterelnök úr előtt. Először is azért, mert okául szolgálhat annak, miért adta fel közjogi elveit. (Úgy van a szélsőbaloldalon). Másodszor azért, mert ha egyszer a függetlenségi pártot gyanúsítja fölfelé, máskor meg, midőn az udvari méltóságok hivatalos hatáskörükbe lépéséről van szó, a mérsékelt ellenzéket gyanúsítja fölfelé, így mindenkit gyanúsítva, értéktelenné téve, talán csak képes lehet magát a hatalom polczán továbbra is fentartani. (Élénk helyeslés a szélső balon.) De nem áll ez a korona érdekében sem, mert ez nemcsak a közjogi ellenzéknek volna denuncziácziója, hanem magának a koronának is, és ha csak egy két ember akad is, ki elhiszi, már a miniszterelnök úr nagy kárt tett, mert egy összhangot zavart meg. (Úgy van szélső a balfelöl.) Hiszen igen sok ember van Magyarországon, ki úgy gondolkozik, mint ahogy gondolkozni kell minden politikai férfiúnak, ki egy nemzet küzdelmeiben harczosképen áll a köztéren, hogy a nemzetnek léte, haladása és előremenetele a főczél, a többi pedig csak eszköz. És ha a t. miniszterelnök úrnak sikerülne a czél és eszköz között, milyen eszköz a nemzetre nézve a monarchikus kormányforma és az uralkodóház és ahhoz való ragaszkodás, az összhangot egy pár ember kebeléből kiirtani, higgye el, rossz szolgálatot tett az uralkodóháznak is és a hazának is. (Igaz ! Úgy van a szélső bal felöl.) A felelős kormány, elvénél fogva nem azért van felállítva, hogy a korona viselje a felelősséget, hanem hogy a miniszterek viseljék azt. Épen azért, mert a korona szent és sérthetetlen, kell, hogy ott legyenek a miniszterek, kik sem nem szentek, sem nem sérthetetlenek. (Élénk derültség a szélsőbaloldalon. Felkiáltások jobbfelől: Nem is mondja senki!) hanem felelősségre vonhatók. Minthogy pedig ott kell lenni a minisztereknek, váljon helyes és a felelős kormány elvének megfelel-e az és a felelőség elve érvényesül-e, ha egyszer a nemzeti bankkérdésében azt halljuk, hogy nem tudta a korona aggodalmait legyőzni. (Élénk tetszés szélsőbal felöl) másszor meg a bosnyák okkupáczió kérdésében hivatkoznak arra, hogy felsőbb körök kivánatira kell, hogy ez megtörténjék. (Felkiáltások jobbfelöl: Ezt sohsem mondta !) Ez után pedig jön a magyar udvari méltóságoknak és az udvarmesteri állásnak betöltése és ekkor arra történik hivatkozás, hogy az uralkodónak csak egy háztartása van, de gondoskodunk arról, hogy a hírlapokban mindenütt közhírré legyen téve, mintha ezt ő felsége urunk királyunk mondotta volna. (Nagy nyugtalanság és zaj jobbfelől.) Most megint előállani azzal, hogy a korona és egy országos párt között konfliktus támadhat, mielőtt elvei valósíttattak volna, ez nem egyéb mint a felelősségnek áthárítása a koronára. (Igaz ! Úgy van! szélső balfelől. Zaj jobbfelől.) De mi ezt nem akarjuk akczeptálni és a felelősséget teljesen fenhagyjuk a miniszternek.Igaz ! Úgy van ! szélső balfelöl. Nem előnyös a miniszterre nézve az, ha ilyen nyilatkozatot tesz, mert már a miniszterelnöknek hivatása alkotmányunk értelmében ? Az, hogy a nemzet és a korona közt közvetítő legyen, és hogy a koronát informálja a nemzetben nyilvánuló irányzatokról és törekvésekről. (Igaz! Úgy van a szélsőbaloldalon." És a miniszterelnök úr ily nyilatkozatot tesz, jól informálta-e a nemzet törekvéséről a koronát és a korona törekvéseiről a nemzetet? A t. ház bölcsességére bízom, hogy ítélje azt meg. (Élénk helyeslés szélsőbal felöl.) Azt hiszem, hogy a miniszterelnök úr meggondolatlanul tett, és azért nyilatkozatát tudomásul veszem, mert azt nem tekinthetem egyébnek, mint meghátrálásnak a magánszemély mögé ott, hol magánszemélyének a felsőházban személye nincsen. (Élénk helyeslés a szélsőbal felöl) Az előrebocsátottakat azonban megjegyezni kívántam. (Élénk és zajos helyeslés és tetszés balfelől.) Tisza Ke Felesel. Ugrán képviselő úrnak a miniszterek hivatásáról és helyzetéről adott leczkéjét köszönettel veszem ugyan, de nem felelek rá, mert nincs szükségem leczkéjére. Tudom és érzem, mi a kötelességem s ezért nem az ő tanítása után fogom teljesíteni kötelességemet. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Nem is szólaltam volna fel, ha két dolgot nem kellene helyreigazítanom, amit mindig hangoztatnak és soha sem igaz. (Halljuk! Haljuk!) Az egyik állítás az, hogy 1875-ig ugyanazon tanokat hirdettem, mint a szélsőbal vagy a 48-as párt. Tessék 1870 óta olvasni az országgyűlési naplókat, kit támadtak meg onnan (a szélsőbalra mutat) jobban : az itt ülöket-e vagy engem amott ? (Élénk tetszés a jobboldalon.) Méltóztassanak hát, ha a naplókat szeretik nézni, ezeket is olvasni. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Hát a bihari pontok ?!) Még a bihari pontok sem egyeznek meg a szélsőbal akkori programjával. (Zaj a szélsőbalon.) A másik, azt mondja a képviselő úr, hogy az én szárnyaim alatt tanulta ez elveket s azt a modort, melyet követ. Hogy az elveket mennyire tanulta meg szárnyaim alatt, mutatja, hogy mikor még sokáig ott (a túloldalra mutat) ültünk, ama szárnyak alól elmenekült haris.