Ellenzék, 1886. július-december (7- évfolyam, 146-299. szám)
1886-11-08 / 255. szám
yletedik évfolyam. 255« sztm* SZERKESZTŐI IRODA: 21. szám. (Postaépület) hová a lap szellemi részét illető ,patcza közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK“ ELŐFIZETÉSI DIJA : Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva , . 16 frt. || Negyedévre . . . yH i,fr ' , . . 3 frt. 11 Egy hóra helyben Egyes számára 5 kr. indennap, kivéve a vasár- és ünnepeket követő napokon. irenik Kéziratok nem adatnak vissza. 4 írt. I frt 50 kr. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kolozsvár, hétfő, november 8. 1886. KIADÓ HIVATAL: Kolozsvárt, Belkiszép utcza 33. átins. A HIRDETÉSI DIJAK ilka útján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt kiadó-hivatal. Nyílttéri CZiklaLöft gázmond sora után 20 kr. fizetendő. (1SS6. április óta.) J|Erdélyi Kulturegyletnek : .1 Jánosi Bogatrol Íj dij fejében ... frt 2.László M Bogátról ^»i dij fejében ... frt 2. ,V Sándor M. Bogattagsagi dij fejében • • frt 2 — r,ldi Janos M Bogátról p ' ... frt 2 -Összeg: frt 8. — Lez adva az eddigi kimu kr. látást frt 1493 34 kr Egyutt: frt 1501 34 kr. kr. kr. kr. kr M „Ellenzéki- perselye. IELLENZÉK' TARCZAJA 1886. November 8. A hétről. Budapest, november 6. Ködös és hideg november, mikor „távlat ember, legszomorúbb az esztendő kat hónapja közt. Nem azért, mert se se ősz, se nyár, se tél, de valami n ügyből. Egyébért. Nem hiszem,? lett volna halottjuk azoknak, kik a ■fizetést úgy osztottákbe, hogy épen s‘ottak hónapjára essék a legnehezebb 10’“, mely a szegény fővárosi embert “bánul is ellenséges érzelmekre hangolja néven nevezendő háziúr ellen. Ám *lMl Mail Gazetta-féle leleplezések "'•‘lyekben a „Bud. Hirlap“ szemfüles *’en tollú Barna Izidorja részesité el- 1,3 lehetetlen ki em engesztelődnie setannak is, ki szájától vonja meg hogy széltől, hidegtől megóvott "ciki -ő biztosítson magának, családjának. i, 11 . titkaiból egy megdöbbentő kép Bemeink elé e héten. Megtudtuk, infnak kelnek köztünk vérből és hús(mmber.-k, ép úgy Isten képére te-i, mint mi a kik prémes bundában fittyet süvítő szélre, csattogó hiit járnak-kelnek nappal köztideg éjeit a télbe hanyatló ősznek S 0,1 d'dergik át Istennek szabad ege ^-PSztortűz* körül, éhségtől elcsigááz*mézdombokról egy kincskereső mohóságával összekeresgélt hulladékokat rágva, gőzmalom szennyes (de meleg!) vizű csatornáiban kemény kőpárnán aludva a boldogok álmát. Ezek Budapest párnái, azok a legnyomorultabb teremtések, kiket s főváros kidobott a kebeléből a fekete asszonytól való nagy félelmében s a kiknek számára barakkokat építettek fejenként egy hétre egy pengő forint fizetségért. Mindenható isten ! Halljátok ? Egy hét- re egy forintot. Attól, a kinek nincs egy garasa, a ki szemétdombok hulladékain tengeti rettentő életét ! Egy forint! Hiszen ha nekik hetenkint egy forintjuk volna hajlékra ! Egy forintjuk ! Vígan, gond nélkül élnének az emberi kor legvégsőbb határáig s nem cserélnének Budapest összes polgármestereivel. Szived hangosan dobog a büszkeségtől, ha végig sétálsz az Andrássy- utón, a ragyogó paloták végtelennek tetsző kettős sora közt. S bármelyik utczába fordult, mindenütt emelkedik egy-egy újabb ház,a kor igényeinek megfelelőie, s mindannyinak kövét azok a buta de becsületes arczuhanok hordják halomba, rakosgatják a csigája párosával, kiket csak nappal látsz itt, éjjel meg künn Budapest határán dideregnek rongyaikban, — ah!— pásztortüzek mellett! Tehát a fővárosnak is megvan az ő „pásztortüzes“ költészete még csak a poéta hiányzik hozzá. A nyomor szennyétől megtisztítva sarumat, szent félelemmel lépek be a dalos Thalia márványcsarnokába. Feledem, hogy e hatalmas oszlopok súlya alatt is azok a „pásztortűz“ mellett álmodon, becsületes, buta képű tótok görnyedeztek egykoron, feledem, mert ime a fénynek is meg van az ő árnya. Most már nem csak a „nagyszájú újságíró ténsurak“ kürtölik, maga Tisza Kálmán is töredelmesen bevallja, hogy az egész dalos színház egy deficit (Szapáry megkönnyebbülten lélegzik föl) s hogy így nem lehet sokáig vinni. Királyi és állami szubvenczió mind nem elég, amint beleöntik, úgy le is folyik a dalos színház feneketlen kádján. „Komoly megfontolás tárgyává teendőm, hogy nem volna e jó vállalkozónak adni ki az operát — mondja a kegyelmes úr. S mikor azt mondja Tisza „teendőm“, bizonyosra lehet venni, hogy meg is teszi. Akinek van az operában verni való pénze, akár most készen tarthatja. S természetesen megindulnak a kombinácziók, vájjon ki lesz az a vakmerő halandó, ki belemegy a nagy kockáztatással járó üzletbe. Sorba vesznek minden szész művész embert, ki verejtékes munkája vagy valamely szerencsés körülmény által egy kis summára szert téve. Mindannyi közt első sorban — na, ki találja ki hogy kit ? Vadnai Károlyt emlegetik. Vadnait, aki eddig is jó módú ember hírében állott s most pláne egy rengeteg nagy örökség szakadt rá. De hát ez csak olyan pletyka beszéd. minthogy a népszínházra is, mely jövő évben újabb hat évre fog kiadatni egy tucat jelölt van. Csiky már tiltakozott az ellen a hirtelés ellen, hogy ő venné ki a népszínházát, ő azt tartja, hogy jobb fogás „királyfogás“-t írni a népszínház számára, mint azt kibérelni. Berényi Laczi, a népszínház legrégibb „házibarátja,“ szintén a vállalkozó jelöltek közt van, de még nem tiltakozott. S hogy a pletyka teljesebb legyen, még Paulayt is el akarják venni a nemzeti színháztól. Ennél már merészebb pletyka csak kettő van e hétről : az egyik, hogy Török János főkapitányt kigolyózták a nemzeti kaszinóból, mert nem engedi, hogy éjfél után az urak muzsikáltassák magukat. (Hát tagja a kaszinónak Török? — kérdem a hírhordótól. Azt — nem tudom! — telelé a jeles férfiú.) A másik pletyka (na ez koronája valamennyinek), hogy a kedves öreg úr, kinek a kis ujjában több tudomány és szellem van, mint száz más akadémikus társában, — házasodni készül. Elannyira házasodni, hogy zsidó lányt vezet oltár elé. Képzelem az öreg úr bosszúságát, (föltéve, hogy igaz a hir), a midőn megtudja, hogy van még Magyarországon egy ember, a kinek őnálánál is hosszabb orra van s megszimatolta azt, mivel ő egyszerre akarta meglepni a világot. Sajna,félszázados írói jubileum után), előre tudva is — meglepő lesz az ! Benedek Elek. A testvérek. A delegácziók szombati fogadtatóslkalmával tett nyilatkozatok jellemvilágosságot vetnek, mire? talán agyi politikára ? Nem ! Arra a fatalisztikus szerepre, melyegy nagyravágyó család két hazaszomias tagja vállalkozott. Tisza Kál és Tisza Lajos gróf valóban végszerepre zsákmányoltatják ki mását; végzetes szerepre, mely egykoltok súlyával fog nehezedni a Tinévre. A magyar miniszterelnök pár hétezelőtt kijelenti a parlamentben, hogy Ritria és Magyarország külügyi poszeiben a keleti események, arra törekszik, hogy a Balkán szinen önálló államok keletkezzenek és így azoknak belügyeibe egyetlen ide■i hatalom se avatkozzék be. E nyilatkozat után Oroszország mmban beleavatkozott tényleg Ulgária belügyeibe. Oda küldötte küd biztosát, Kaulbars urat, aki követi, intézkedett, fenyegetőzött, szóügy bánt Bulgáriával, mint egy a hatalom alatt álló, bár autonóm irtománynyal. Ezt a beavatkozást a mi külügyi irányunk szó nélkül eltűrte heteken daczára Tisza Kálmán nagyhangúannak. Most Oroszország azon a ponton , hogy Bulgáriában belső zavarokat vín elő , azután a rendcsinálás idő alatt elfoglalja Bulgáriát. Mivel felel erre a mi monarkiánk? Ismét egy Tiszát léptetnek föl. Ti Lajos gróffal, mint a magyar deledé elnökével, az osztrák császár és a gyárkirály előtt kijelentetik, hogy ha 3°rura kerülne a sor, akkor a mai nemzet mindenét fel fogja áldozni hűnért és a hazáért. Tisza Lajos gróf tehát már nyiltan appellál a fegyverre. Ez másként annyit jelent, hogy a magyar delegáczió mindent meg fog szavazni, szükség esetén még a háborút is. Mindezekkel a nyilatkozatokkal szemben áll a király nyilatkozata. A király szavai is válságosnak mondják a helyzetet; a király is kiemeli, hogy a Bulgáriában előfordult események aggodalomra adnak okot. Ámde a király már a világért sem csörteti a kardját, mint a Tiszák, ellenkezőleg a király reméli, hogy a nehézségeket lehetséges lesz megoldani és a békét fenntartani. Azt is hangsúlyozza a király, hogy a megoldás olyan lesz, mely megfelel az „európai érdekeknek“ s tekintetbe veszi a bolgár nép „teljesíthető“ óhajait. Továbbá a király nem szól Bulgária állami önállóságáról, hanem „autonóm fejedelemségnek“ nevezi azt. E királyi szavakban tükröződik vissza a monarkia egész külügyi politikája. A király szavaiból világosan kivehető, hogy a Tiszákat, akik beszélnek, felhasználják szócsöveknek, de a bécsi Burgban egészen másként cselekednek. Ha a király szavai azt jelentenék, amit Tissza Kálmán nyiltan kifejezett, hogy t. i. Bulgáriában s egész Keleten nem tűrünk meg idegen (tehát orosz) befolyást, akkor már rég erélyesen kellett volna föllépni az orosz kormány ellen, Kaufbars visszahívását követelni. De miután Ausztria-Magyarország külügyi kormánya mindezt eddig nem tette, hanem eltűrte, hogy miként garázdálkodik Oroszország az önállónak óhajtott Bulgáriában, kétségtelen, hogy az orosz kormány elszánja magát az okkupáczióra, az osztrák-magyar monarchia akkor is el fogja tűrni azt. És a Tiszák nyilatkozata ? Hát reájuk szükség van a magyar nemzet megpuhitására! Miként nyugodnék bele a magyar nemzet a hadügyre kért újabb áldozatokba, ha nem ámitnák el azzal, hogy hiszen az áldozatra szükség van, mert ime a muszka nem nyugszik s így könnyen háborúra kerül vele a sor. Pedig azok, akik valóban vezetik a monarchia politikáját, még rá sem gondolnak a háborúra. Hanem hát a Tisza testvérek igen jó eszközök a nemzet jóhiszeműségének kiaknázására. Ők szavaik súlyánál, családi összeköttetéseik segélyénél, az országban 11 év alatt szerzett befolyásuknál és összeköttetéseinkél fogva számíthatnak arra, hogy bár szavaik éles ellentétben állanak a külügyi politika tetteivel, a nemzet mégis bízik bennök és a követett politikában. Aztán szavazza a milliókat, mint a parancsolat. Bizony-bizony rat játék az, melyre a Tisza-család vállalkozott. Ha ilyen külügyi politikát mertek volna megkísérteni ezelőtt 20 évvel és idegen, osztrák államférfiakkal, a magyar nemzettől még egy garast sem lettek volna képesek kisajtolni. De most ? Hiszen most saját fiai igazítják az ország dolgait, hogyne lenne hát bizalommal a bolond magyar nemzet! Hanem hát mi a mondók vagyunk, hogy volt rá már sok példa a históriában, hogy egy nemzet egyes nagyravágyó fiai, kiket a szerencse és fejedelmi kegy karjaira kapott fel, feláldozták és elárulták puszta hatalomvágyból nemzetünk legszentebb érdekeit s legerősebb jogait is! Politikai hírek. Szombathelyről írják. Az itteni kormánypárt csak sehogy sem tud egy jelöltet találni a következő képviselőválasztásokra. Kuncz Adolf jelenlegi képviselő még a lábát sem meri betenni választókerületébe, nemhogy újból fellépne. Akiket pedig a főispán eddig felszólított, azok az egyének mind visszautasították az 50.000 írtba kerülő megtiszteltetést, melyért még a biztos megválasztás sem dukál. Így aztán a kormánypárt nem akarván a mandátumot egyszerűen a függetlenségi pártnak átadni — most egy kibúvóajtót akar felnyitni s protezsálja Horváth Boldizsár jelöltségét. Ugybe Horváth Boldizsár határozottan kinyilatkoztatta, hogy ő Szombathelyen nem lép fel semmi szín alatt. Hisz ezelőtt 2 és fél éve megírta volt „búcsúlevelében“, hogy ő ily erős párttusába nem elegyedik. Vasmegyének pedig örökre istenhozzádot mondott. Minek tehát Horváth Boldizsárt újból molesztálni! A függetlenségi párt erősebben áll a szombathelyi kerületben mint valaha. A választók belátták, hogy a minapi ígéretek csak kortesfogások voltak. Az ország zilált anyagi viszonyai — a katonai kérdésben tanúsított lágy magatartása a kormánynak stb. — már a mérsékeltebb véralkatúakat is felingrelte. A szombathelyi függetlenségi párt tehát fokozott erővel fog az ellennel a jövő évben megütközni s egyátalán sem Horváth Boldizsár, sem más bizonytalan pártállású jelölt kandidácziójába nem fog beleegyezni — de saját pártjából léptet fel ismét valakit. Hogy ki lesz ez, azt a legközelebbi általános pártgyűlés fogja elhatározni. A delegácziók munkatervéből. A magyar delegácziónak külügyi albizottsága tanácskozásait már a jövő csütörtökön, e hó 11-én megkezdi és ha az első ülésben nem is intéztetnének a külügyi politikát illetőleg kérdések a külügyminiszterhez, minthogy valószínűleg legelőbb is a költségvetés fog tárgyaltatni — úgy gróf Kálnoky mindenesetre a legközelebbi ülések egyikében, a jövő hét végén, a külügyi helyzetről az albizottságban beható felvilágosításokat fog adni. A magyar delegáczió hadügyi albizottsága tanácskozásait 11-én kezdi meg, a tengerészeti albizotságok pedig e hó 15-én kezdik meg tanácskozásaikat. Az osztrák delegáczió költségvetési albizottsága a közös költségvetés előirányzásának tárgyalását pedig valószínűleg a hadsereg rendes szükségletének megvitatásával, legkorában e hó 15 -én kezdi meg. A burgaszi forradalom. A múlt csütörtökön Burgaszban forradalom ütöt ki. A zavart ugyanazok az összeesküvők szították, akik május havában a fejedelmet ugyanott meg akarták gyilkolni s a kiket orosz kívánságra szabadon bocsátottak. Montenegrói csapatok, melyeket Nabokov orosz kapitány toborzott, megszállották a várost, s az most a felkelők kezében van. A forradalmat az ottani konzul közvetlen felügyelete alatt készítették elő. Általános a rémület, mert beláthatóan, hogy miként védekezzék Bulgária az oly háború ellen, melyet Oroszország diplomácziai állásának védelme alatt egész nyíltan folytat ellene. Az oroszok lehetetlenné teszik a bolgároknak, hogy a lázitók megbüntetése által helyreállítsák az ország nyugalmát. Minthogy a lázadókat megbünetni nem szabad, természetesen igen könnyen akadnak emberek, akik tudva, hogy büntetéstől nem kell tartaniok, engednek a rubel csábításainak. Ha Oroszország a burgaszi eseményeket alapul veszi az okkupáczióval vagy védelmébe fogadja a fölkelőket , Európa ez erőszakos beavatkozást tiltakozás nélkül nézné el, úgy ez annak bizonyítékául fog szolgálni, hogy Bulgária véglegesen ki van szolgáltatva Oroszországnak. A fölkelés elnyomására minden intézkedés megtörtént. A királyi szó. A király szombaton fogadta a budai királyi várlak dísztermében a magyar és az osztrák delegácziók tagjait. A fogadtatás ezúttal is olyan ünnepélyes volt, mintha a fejedelem a parlamentet nyitotta volna meg. A király, körülvéve az udvari méltóságok és a közös miniszterek által, először az osztrák delegáczió tagjait fogadta, kiket dr. Smolka F. elnök vezetett. Az osztrákok után a magyar delegáczió tagjai tisztelegtek majd mind díszmagyarba öltözve elnökük Tisza Lajos gróf vezetése alatt. A fogadtatás mindkét delegácziónál abból állott, hogy a delegáczió elnöke beszédet tartott, melyre a király trónján ülve választ adott, még pedig mindkét delegácziónak ugyanazt. Ezután a király lelépett trónjáról a bemutattatván magának a delegáczió uj tagjait, azokkal valamint a többiekkel hosszabb- rövidebb ideig társalgott. A beszédek közül csak a király válaszát és a Tisza Lajos gróf beszédét közöljük egészen ; ellenben a dr. Smolkáét mellőzzük. A király válasza: Ha ragaszkodásuk kifejezését őszinte örömmel fogadom. Vegyék érte legbensőbb köszönetemet. A Bulgáriában előfordult sajnálatos bonyodalmak, melyek az elmúlt évben a filippopoliszi kormány felforgatásáva kezdetüket vették, újabb komoly aggodalmakra szolgáltatnak okot. A hatalmak egyesült fáradozásainak sikerült ugyan annak idején a mozgalmat elszigetelni és törvényes állapotok helyreállításának útját egyengetni; de a Szófiában beállott újabb események új veszedelmes válságot idéztek elő, melynek fejlődése, és — amint reménytem — békés megoldása éppen most kormányom teljes figyelmét veszi igénybe. Fáradozásai arra vannak irányozva, hogy a bolgár kérdés vég- geg rendezésénél, melynek a hatalmak közreműködésével kell megtörténnie, ezen autó nem fejedelemségben oly törvényes állapot létesüljön, mely a bolgár nép teljesíthető óhajait tekintetbe vévén, egyszersmind a fennálló szerződéseknek és az európai érdekeknek is megfeleljen. Az összes hatalmakkal fennálló kitűnő viszonyaink, valamint a minden kormány részéről táplált békés szándék, melyről minden oldalról biztosíttattunk, reményt nyújtanak, hogy a keleti ügyek körül létező nehéz helyzet daczára sikerüsül fog Ausztria- Magyarország érdekeinek megőrzése mellett monarchiánknak és Európának a béke áldásait megóvni. Hadügyi kormányom ez alkalommal fokozott áldozatkészségüket veszi igénybe oly szükségek fedezésére, melyek egyrészt az elszállásolási törvény alkalmazásából, másrészt a fegyvernemek folyton haladó tökéletesbítéséből folynak. A kormány azonban arra törekedik, hogy a költségek eme fokozását a lehető legkisebb mértékre szorítsa. Boszniában és Herczegoviniában ez évben is minden téren a haladás jelei észlelhetők. Ez országok közigazgatása ezúttal sem igényli a közös államháztartás hozzájárulását. A Boszniában és Herczegoviniában elhelyezett csapatok költségeiben kormányom ez évben utóbbi lejebbszállítást vett kilátásba. Midőn az illető előterjesztéseknek beható megvizsgálását mindenkor kipróbált hazafias belátásukba ajánlom, azon meggyőződésben, hogy kormányomat, fontos és súlyos feladatai teljesítésében, bizalomteljes támogatásukban fogják részesíteni, mindnyájukat szivemből üdvözlöm. (Hosszantartó lelkes éljenzés.) Tisza Lajos gróf beszéde: Felséges Úr ! Midőn a reánk nehezendő felelősség teljes öntudatával munkásságunkat megkezdjük , tesszük ezt azon kettős kötelesség érzetében, hogy első helyen gondoskodnunk kell továbbra is a trón és a monarchia biztonságának eszközeiről, de hogy másfelől szem előtt kell tartanunk a pénzügyi helyzet, követelte takarékosságot. A mocsáron levő ház. F. Wardentől. Fordította : Amica. XIII. (Folytatás.) (31) — Ne csengessen! mondá élesen. Várjon egy pillanatig, hallgasson ki. Nem megyek közelebb, itt maradok igy ii. Rayner úr egy pár percz múlva itt lesz, ne féljen nem fogja hosszasan egyedül hagyni, mondá kellemetlen hangon. Én nem bánthatom a kisasszonyt; a múlt éjjel sem akartam bántani, a levelét sem akartam ellopni. Miért lopjak el egy kis papirossal ? Lássa tudom mit tart a táskájában. Csak el akartam olvasni. Én kiváncsi természetű vagyok, s ha valamit tudni akarok, bármily csekélység legyen az, akkor én nem tágítok. A zsebkondon levő szer nem ártott volna, csak mélyebb álomba akartam ejteni hogy a levelet elvehessem. De viszszatettem volna. Sajnálom, hogy megijesztettem. Azért jöttem, hogy engedelmet kérjek. Oly száraz hangon mondotta el mondókáját, mintha kegyetlen tettét egy cseppet sem bánta volna meg. — Nem, nem, én nem bocsáthatok meg magának, legalább most még nem, válaszolom, szakadozottan. Nem csak az bánt engem, hogy a levelemet el akarta venni , és engemet elkábítani, de oly haraggal én oly kegyetlenül nézett rám, mintha meg akart volna ölni, mondom izgatottan, azt a perczet amint maga villogó szemekkel, másodszor is rám vetette magát. Azt én nem felejthetem el, oh nem, nem felejthetem el soha ! És még tett valamit ami ennél is rosszabb. Jeninek és a szakácsáénak azt mondta, hogy Rayner úr